2019. december 8., vasárnap - Mária
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Oktatás ››  továbbtanulás
127675 találat
 
 
Kormányzati negyed: jövő szombaton nyertest hirdet a KVI
Azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat csütörtökön elfogadta a szabályozási kerettervet, elhárult az akadály az elől, hogy december 29-én kihirdesse a KVI a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzés nyertesét - nyilatkozta az MTI-nek Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője. A jelenleg versenyben lévő öt pályázó a végleges ajánlatot december 27-éig adhatja be. Az eredményhirdetés két nappal később lesz. Az MTI értesülése szerint van olyan pályázó, amely az eredményhirdetésig be fogja fizetni az 500 millió forint ajánlati biztosítékot, ami feltétele az ajánlat érvényességének.
2007.12.21. 09:22
 
 
Phenjan nem teszi működésképtelenné jongbjoni atomreaktorát idén
Észak-Korea minden bizonnyal nem tudja teljesíteni azt a vállalását, hogy még az év végéig működésképtelenné teszi nukleáris létesítményeit - ismételte meg pénteken Szöulban az Egyesült Államok dél-koreai nagykövete. "Lehet, hogy nem tudjuk tartani az év végi határidőt, de azt hiszem, hogy végül elérjük, amit akartunk" - mondta Alexander Vershbow egy tanácskozáson, hozzátéve, hogy derűlátó az ügyben. A nukleáris programjáról kötött hathatalmi megállapodásban a phenjani kommunista vezetés azt ígérte, hogy 2007 végére működésképtelenné teszi Jongbjonban található egyetlen működő atomreaktorát, valamint nyilvánosságra hozza atomprogramjának minden részletét.
2007.12.21. 09:17
 
 
356 millió euró volt a külkereskedelemi hiány októberig
A külkereskedelmi áruforgalom hiánya a részletes adatok szerint 356 millió euró volt az idén az első tíz hónapban, 6 millió euróval kevesebb az előzetesen közölt adatnál és 1,805 milliárd euróval kisebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai HIvatal. Az egyenleg 56,502 milliárd euró export és 56,858 milliárd euró import mellett alakult ki. Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi deficit 403,6 millió euró volt, 1,613 milliárd euróval kevesebb az egy évvel korábbinál. Az idén októberben a mérleg 47,6 millió euró többlettel zárt, szemben az egy évvel korábbi 89,1 millió euró szufficittel. A kivitel értéke 6,505 milliárd eurót, a behozatal 6,453 milliárdot tett ki.
2007.12.21. 09:12
 
 
4,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom októberben
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom az első tíz hónapban 2,7 százalékkal, októberben 4,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az előző hónaphoz képest a kiskereskedelmi eladások volumene 0,2 százalékkal csökkent a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint. A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom az idén az első kilenc hónapban 2,5 százalékkal, ezen belül a harmadik negyedévben 4,1 százalékkal, szeptemberben 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, a naptárhatástól megtisztított adatok alapján.
2007.12.21. 09:08
 
Pelé góljai éremkollekción
Éremkollekcióban kiadják Pelének, a brazilok labdarúgó-legendájának összes gólját. Az 1283 találatot arany-, ezüst- és bronzérem formájában örökíti meg az egyik brazil pénzverde. A gyűjtemény darabjait árverésen értékesítik, a befolyó összeget egy gyermekkórháznak ajánlják fel.
2007.12.21. 09:02
 
Veres: a népszavazás csak az intézmények gazdálkodását érintheti
Veres János szerint a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról rendezett népszavazás eredménye a költségvetést nem, csak a címzettek - orvosok, kórházak, felsőoktatási intézmények - gazdálkodását érintheti. A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: amennyiben a népszavazás eredményeként 2009 január elsejétől megszűnne valamelyik díj, az természetesen kiadás csökkenést jelent a lakosságnak, de ugyanekkora bevételkiesést is az intézményeknek, mivel pótlására nincs lehetőség. A népszavazás nem jelent mást, mint, hogy az eredmény függvényében kell a 2009-es költségvetést összeállítani - mondta.
2007.12.21. 09:00
 
 
Putyin lehet a Gazprom elnöke
Vlagyimir Putyin orosz államfő lehet a Gazprom gázipari vállalat igazgatótanácsának elnöke a jövő márciusi oroszországi elnökválasztás után, írta a Vedomosztyi című moszkvai gazdasági lap pénteken, a Gazpromhoz közel álló, meg nem nevezett tájékoztatókat idézve. Újságírók érdeklődésére mind a Gazpromnál, mind a Kremlben elzárkóztak az értesülés kommentálásától péntek reggel. A Gazprom jelenlegi elnöke Dmitrij Medvegyev, a Putyin támogatta jelölt a tavaszi államfőválasztásra. Putyin maga korábban úgy nyilatkozott, hogy elvállalná a miniszterelnöki tisztséget Medvegyev államfői megbízatása idejére.
2007.12.21. 08:39
 
 
MOZI: Legenda vagyok
Ki mit tenne, ha magára maradna egy nagyvárosban? A feladat természetesen a túlélés, de Will Smith, a Legenda vagyok (I Am Legend, hazai bemutató: január 3.) című sci-fi/akciófilmben a szórakozásra is talál időt.
2007.12.21. 08:11
 
Az APEH ellenőrzi a járulékfizetést
Januártól az adóhatóság vizsgálja a társadalombiztosítási járulékfizetést, és azt is, hogy ki veszi igénybe jogosulatlanul az egészségügyi szolgáltatásokat. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint év elején még 1 millió ember jogviszonya volt tisztázatlan. Közülük az utóbbi hónapokban több mint 600 ezren rendezték a jogviszonyukat. Jövőre, ha valaki nem szerepel a nyilvántartásban, annak fizetnie kell az ellátásért.
2007.12.21. 08:05
 
 
Újabb változások januártól
Január 1-jétől már csak az APEH által kijelölt sorszámtartományú nyugtákat, számlákat szabad kibocsátani és befogadni - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. A 2007. január 1. előtt nyomdai úton készült nyomtatványokat június 30-áig lehetett forgalomba hozni és december 31-éig lehet felhasználni. A 2006 végéig gyártott nyomtatványok közül a használatba nem vett bizonylatokat 2008. január 31-éig selejtezni kell, a nyilvántartásba (használatba) vett számlatömböket pedig december 31-ével le kell zárni és meg kell őrizni. A lezárást és a selejtezést is fel kell tüntetni a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásában.
2007.12.21. 07:58
 
 
Öngyilkos merénylő robbantott Pakisztánban, 55 halott
Legkevesebb 55-en haltak meg pénteken reggel a pakisztáni Pesavár melletti Serpao község mecsetjében elkövetett öngyilkos merényletben - közölték a helyi rendőrségi és kórházi illetékesek. A kamikáze akkor követte el végzetes akcióját a szentélyben, amikor a hívők az Id-al-Adha muzulmán ünnep imájára érkeztek. Korábban egyes források azt közölték, hogy a detonáció a mecset előtt történt. A mecset Aftab Hán Serpao volt pakisztáni belügyminiszter rezidenciájához tartozik. Maga a politikus és a vele együtt imádkozó fia sértetlen maradt. A sebesültek száma a tartományi egészségügy-miniszter szerint meghaladja a százat is. Egyelőre senki sem vállalta a merényletet.
2007.12.21. 07:51
 
 
Engedélyezik a mobilok használatát a repülőn
Többé már a repülők fedélzete sem lesz mentes a mobiloktól, francia források szerint ugyanis az Air France légitársaság az sms forgalom engedélyezését tervezi nemzetközi járatain. A francia vállalat az első légitársaság lenne, amely szabad folyást engedne a rövid szöveges üzenetek légtérbeli áramlásának. "Jelenleg az sms-ek és a képüzenetek küldését tesszük lehetővé" - nyilatkozta az Air France egyik szóvivője Párizsban. "Az, hogy a későbbiekben a telefonbeszélgetéseket is engedélyezzük-e, az utasaink reakciójától függ" - fűzte hozzá. A szolgáltatással egyelőre a 123 utast befogadó és európai célpontokra közlekedő A318-as típusú gépeken áll elő a francia légitársaság.
2007.12.21. 07:45
 
 
Bush és Rice: a NATO eltökéltsége nem lankadhat Afganisztánban
A NATO-szövetségesek eltökéltsége nem lankadhat Afganisztánban, mert kudarc esetén az ország ismét a szélsőségesek "katlanává" válhat - figyelmeztetett csütörtökön George Bush amerikai elnök és Condoleezza Rice külügyminiszter. Bush és Rice két külön sajtóértekezleten tette világossá: az Egyesült Államok nem engedheti meg, hogy kudarcot valljon Afganisztánban, ahol az al-Kaida újjászerveződhet, hogy esetleges újabb terrortámadásokat indítson. A The New York Times néhány nappal korábban közölt értesülést arról, hogy Amerika és a NATO teljes egészében felülvizsgálja afganisztáni küldetését, amely több jel szerint kudarccal végződhet.
2007.12.21. 07:30
 
 
Folytatódnak a schengeni határnyitó ünnepségek
Pénteken is folytatódnak a schengeni övezethez történő csatlakozás alkalmából rendezett ünnepségek; Budapesten és több vidéki helyszínen számos program várja az érdeklődőket. A Nógrád megyei Cered-medvesaljai határátkelőnél Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részt vesz és köszöntőt mond a Cered és a szlovákiai Tajti község által közösen rendezett Schnengeni karácsony elnevezésű rendezvényen. A Győr-Moson-Sopron megyei Fertőrákos közösen ünnepel az ausztriai Fertőmeggyessel. Kora délután a soproni határátkelőnél Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Hans Niessel, a burgenlandi tartomány vezetője mond köszöntőt. A házelnök a Zala megyei Nemesnép-Kebele határátkelőnél is beszédet mond.
2007.12.21. 07:30
 
 
Megszűnt a határellenőrzés a német-lengyel és a német cseh határon
Összesen 86 német-lengyel, illetve német-cseh határátkelőnél szűnt meg csütörtök éjféltől az eddigi ellenőrzés a schengeni övezet kibővítésével.A Németországgal határos Lengyelország és Csehország - hét további uniós tagállammal, köztük Magyarországgal együtt - december 21-től csatlakozott a schengeni megállapodáshoz, ami a belső határok teljes megszűnésével, illetve a szabad mozgás biztosításával jár. Németország Lengyelországgal 464 kilométer, Csehországgal pedig 810 kilométer hosszúságú határral rendelkezik. Az utolsó autós, illetve az utolsó gyalogos még éjfél előtti "jelképes" ellenőrzése után számos határátkelőnél tűzijátékokkal ünnepelték az új korszak beköszöntét.
2007.12.21. 07:16
 
 
Szonda Ipsos: Mélypont után az MSZP
Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, legalábbis ezt jelzik a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei - írta a pénteki Népszabadság. Az MSZP-s szimpátiatábor az idei év mélypontját jelentő 16 százalékra novemberben esett vissza, ám a csökkenés decemberben nem folytatódott. A pártot ebben az esztendőben elhagyókon a bizonytalanság és passzivitás érzése lett úrrá. Az átpártolók nagyjából 150 ezren, az ingadozók körülbelül 700 ezren vannak. E csoportok nagysága több mint fél éve szinte ugyanekkora, így elmondható, hogy a Fidesz vonzereje erősen korlátozottnak látszik az MSZP táborán belül. Az ellenzéki párt szimpatizánsai 2007-ben legkevesebb 2,5 milliónyian voltak, de volt, hogy megközelítették a hárommilliót.
2007.12.21. 07:00
 
 
Pályázat a kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzésére
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pályázatot hirdet a kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzésének támogatására a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból - közölte a tárca az MTI-vel. A pályázatokat 2008. február 1-29. között lehet beadni. Az ehhez szükséges dokumentációt 2008. január 10-től lehet letölteni a GKM honlapján. A pályázat célja a vállalkozóvá válás, a kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése, gazdasági, vállalkozói ismeretek tananyag kifejlesztése, oktatása, tanácsadása, ezáltal a vállalkozói kultúra, a vállalkozói lét erősítése, a versenyképes vállalkozói tudás, a legjobb gyakorlatok, PR és kommunikációs ismeretek fejlesztése. A vissza nem térítendő támogatás keretösszege: 500 millió forint. 
2007.12.21. 06:48
 
 
Schengeni határnyitó ünnepség Hegyeshalomban
Magyarország schengeni csatlakozása fontos állomás az európai egységesülés és a történelmi magyar nemzet belső kohéziójának megerősítése útján - mondta éjfél előtt néhány perccel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a schengeni határnyitó ünnepségen a hegyeshalmi autópálya határátkelőnél csütörtökről péntekre virradó éjjel. Éjfélkor Göncz Kinga külügyminiszter, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter leemelte az utolsó határőrsorompót a tartóoszlopról a nagy számú közönség ovációja és tapsa közepette. Az ünnepi pillanat hangulatát tűzijáték emelte, majd felhangzott Beethoven Örömódája és a magyar Himnusz.
2007.12.21. 01:20
 
 
Az osztrák és a magyar kormányfő közös nyilatkozata a schengeni nyitásról
Az európai integráció egyik legfontosabb célja és egyben legnagyobb vívmánya a tagországok közötti szabad, határellenőrzések nélküli kapcsolattartás megteremtése: a schengeni övezethez most csatlakozó országok belépésével az európai egység e téren is minden korábbinál szélesebbé és érzékelhetőbbé válik - szögezte le az osztrák kancellár és a magyar miniszterelnök abban a közös nyilatkozatban, amelyet a Nickelsdorf/Hegyeshalom határátkelőnél írtak alá csütörtök késő este. Alfred Gusenbauer és Gyurcsány Ferenc a schengeni csatlakozás alkalmából találkozott egymással a határállomáson létesített rendőri kooperációs központban.
2007.12.20. 22:50
 
 
Hillary Clinton vetélytársait Bush elnökhöz hasonlítja
Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt-aspiráns egy csütörtöki iowai kampányrendezvényen arra utalt, hogy vetélytársai külpolitikai téren tapasztalatlanok, nem lennének eredményesebbek George Bush elnöknél. A volt first lady két héttel az Iowa állambeli jelölőgyűlések előtt figyelmeztette a szavazókat: csak megfelelő külpolitikai tapasztalattal rendelkező politikusra voksoljanak. Nyilván a népszerűségben szorosan a nyomában levő Barack Obama szenátorra gondolt, amikor kijelentette, nem volna bölcs, ha az amerikai elnök Irán és egyéb ellenséges országok vezetőivel tárgyalna.
2007.12.20. 21:55
 
 
Sólyom László: Európa szívében vagyunk
Mindenki úgy érezheti, hogy valóban Európa szívében vagyunk - mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön, a schengeni csatlakozás alkalmából hivatalában elmondott beszédében. "Magyarországnak ma különösen nagy szüksége van jó hírekre. Örülök, hogy egy ilyen jó hírt oszthatok meg önökkel" - fogalmazott az államfő. Mint mondta, éjféltől nincsenek többé sorompók, határőrök Magyarország és Európa nagy része között. "Olyan szabadság áll helyre, amelyben száz éve nem volt részünk és amelyre nagyon sokat vártunk" - tette hozzá. Hangsúlyozta: éjféltől kezdve minden magyar állampolgár úgy mozoghat Európa Schengen által határolt részein, mintha csak otthon lenne. És otthon is van - fűzte hozzá.
2007.12.20. 20:05
 
 
Kóka: 2007 rendkívül nehéz év volt a koalíció számára
Az idei esztendő rendkívül nehéz volt a koalíció számára - mondta Kóka János csütörtökön a Parlamentben, Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel közös évértékelő sajtótájékoztatóján. Az SZDSZ elnöke úgy véli, hogy már semmiképpen sem lehetett halogatni a reformok elindítását. A pártelnök közlése szerint 2007 a változás és a reformok beindításának éve volt. Hozzátette, hogy ez az esztendő rendkívül nehéz volt a koalíció számára. A nehézségeket véleménye szerint az okozta, hogy nem tudtak tovább várni, nem volt alapja a mély strukturális átalakítások elodázásának.
2007.12.20. 19:56
 
 
Orbán: az összenövés korszaka kezdődik
Az elválasztottság és a megosztottság, a határokkal szétszabdaltság korszaka után megnyitjuk az összenövés korszakát - jelentette ki Orbán Viktor csütörtök este Esztergomban, a schengeni határnyitás alkalmából rendezett ünnepségen, csaknem 400 ember előtt. "Ma lezárunk egy korszakot, mely 87 éve kezdődött, amikor a magyar embert a magyar embertől fizikai határok választották el (...) holnap reggel Magyarországot erősebb országnak, a magyar nemzetet erősebb nemzetnek érezhetjük, mint ma este" - tette hozzá a Fidesz elnöke. Rámutatott, míg 1989-ben a nyugati határ fejezte ki a történelmi pillanat lényegét, ma nem Hegyeshalomban, hanem itt történik a lényeg, megszűnik mintegy 700 km, magyart magyartól elválasztó határ.
2007.12.20. 18:30
 
 
Döntött a Fővárosi Közgyűlés a jövő évi áremelésekről
Jövőre az idei évhez hasonlóan átlagosan 13 százalékkal drágulnak a BKV-tarifák - erről a kormánypártiak szavazataival döntött csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Rétvári Bence (KDNP) indítványára, az ellenzéki és az SZDSZ-képviselők többségének támogatásával a résztvevők egyetértettek abban, hogy a tanulóbérlet árával, 3.250 forinttal azonos áron kismama-bérletet vezessenek be jövőre, a részletek kidolgozása után. A 8,8 százalékos vízdíjemelést csak a kormánypártok támogatták, míg a 4,4 százalékos kéményseprési díjemelést az ellenzék is elfogadta. A távhő díjszerkezetének módosítását a kormánypártok és az MDF szavazta meg.
2007.12.20. 18:00
 
Százmillió dolláros festménylopás
Elloptak egy Picassót és egy nagyon értékes brazil festményt Latin-Amerika leghíresebb múzeumából, a Sao Paulo-i Szépművészeti Múzeumból. A két műalkotás értéke együtt százmillió dollár. A rablók Picasso Suzanne Bloch portéja című képét és a brazil Cabdido Portinari Kávéültetvényi munkását vitték el.
2007.12.20. 17:41
 
Egyre szennyezettebb Budapest levegője
Tovább romlott Budapest légszennyezettsége. Az Országos Légszennyezettségmérő Hálózat 11 mérőállomása közül 7 helyen veszélyes jelenleg is a levegő minősége. A legrosszabb a helyzet Csepelen, a Tétényi úton és az V. kerületben, az Erzsébet téren.
2007.12.20. 17:39
 
 
86 németországi határátkelőnél szűnik meg az ellenőrzés péntek éjféltől
Összesen 86 német-lengyel, illetve német-cseh határátkelőnél szűnik meg csütörtök éjféltől az eddigi ellenőrzés - jelentette be hivatalosan csütörtökön a berlini belügyminisztérium. A Németországgal határos Lengyelország és Csehország hét további uniós tagállammal, köztük Magyarországgal együtt december 21-től csatlakozik a schengeni övezethez, ami a belső határok teljes megszüntetésével, illetve a szabad mozgás biztosításával jár. A hivatalos ünnepségek már csütörtökön megkezdődtek a két országgal határos tartományokban. Lengyelországgal 464 kilométer, Csehországgal pedig 810 kilométer hosszúságú határral rendelkezik Németország.
2007.12.20. 17:04
 
19 milliárdba kerül a létszámleépítés a Magyar Telekomnál
Feltehetően 19 milliárd forintba kerül a Magyar Telekomnál tervezett létszámleépítés a negyedik negyedévben, ennek idei cash flow hatása körülbelül 3 milliárd forint, alacsonyabb az eredetileg becsült összegnél - tette közzé befektetői közleményként a társaság honlapján. A társaság csoportszinten a működési tevékenység személyi jellegű ráfordításait 5 százalékkal kívánja csökkenteni a jövő évben. A létszámleépítések végkielégítési ráfordításai alacsonyabbak lesznek mint az eredetileg becsült 24 milliárd forint. Azóta véglegesítették a részleteket a szakszervezetekkel, meghatározták a leépítés pontos struktúráját, a leépítésre kerülők listáját. A nemzetközi leányvállalatoknál tervezett létszámleépítést később valósítják meg.
2007.12.20. 16:30
 
 
Fidesz konferencia Schengenről: öröm és aggodalom a határnyitás miatt
A schengeni határnyitás méltatása mellett a schengeni határokon kívül maradó magyar közösségek iránti aggodalmukat fogalmazták vezető fideszes politikusok csütörtökön azon a konferencián, amelyet a legnagyobb ellenzéki párt rendezett Határok nélkül címmel a schengeni csatlakozás előestéjén. Európa történetében soha nem létező, hatalmas térségben valósulhat meg a szabad mozgás a schengeni csatlakozással, olyan alapvető emberi jog érvényesüléséről van szó, amely történelmileg példátlan - jelentette ki Szájer József, az Európai Néppárt frakciójának alelnöke.
2007.12.20. 16:00
 
 
Börtön a mobilozó autósoknak Nagy-Britanniában
Börtönbe is kerülhet az a gépkocsivezető, aki mobiltelefonján beszél vagy SMS-t ír vezetés közben - többek közt ez az egyik új szabály közlekedési Angliában. A legsúlyosabb esetben akár kétévi börtönnel sújtható az az autós, aki mobilozik vezetés közben. A kiszabható pénzbírság határa a csillagos ég. Eddig 60 font (21 ezer forint) bírságot kellett automatikusan fizetniük a vezetés közben maroktelefonálás használatán kapott autósoknak Angliában, ezenkívül három büntető pontot is kaptak. A maroktelefonok (kihangosító nélküli) használatát 2003-ban tiltották be, de azóta tömegesen szegik meg a tilalmat a brit autósok, és emiatt egyre nagyobb az aggodalom a lakosság körében.
2007.12.20. 15:16
 
Gyurcsány: 2008-ban lehet megmondani az euróbevezetés dátumát
A kormánynak határozottan az a megggyőződése, hogy az eurót a lehető legkorábban, akkor be kell vezetni, amikor ennek a feltételei, a maastrichti kritériumok megvannak - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint 2008 végén állást lehet foglalni a kérdésben. Véleménye szerint a maastrichti kritériumokat 2009-ben teljesítheti az ország, de figyelembe kell venni a szlovén tapasztalatokat, ahol az euró bevezetése miatt a kormánynak nincs monetáris eszköze az 5-6%-os infláció megfékezésére. A miniszterelnök úgy fogalmazott: megfontoltságot, érdemei elemzést ajánl az ügyben. Nem vagyok ahhoz partner, hogy bármiben, akár fiskális, akár monetáris kérdésekben újra illúziógyártás legyen - tette hozzá.
2007.12.20. 15:11
 
 
Gyurcsány: a jövedelmek és a nyugdíjak is többet érnek, mint 2001-ben
Gyurcsány Ferenc szerint a jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké 40%-kal ér többet most, mint 2001 végén. A miniszterelnök erről évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt. A kormányfő az összehasonlítással a Fidesz által korábban hangoztatott "szociális válságra" utalt. Gyurcsány sikernek értékelte a felsőoktatás, a közigazgatás és az egészségügy átalakítását. Utóbbival kapcsolatban kiemelte: ilyen, helyenként brutális nyomás még nem nehezedett kormányra, amelyet ilyen szervezetten még nem támadtak. Kitért arra: nyugodtabb évet vár jövőre, amelyben a költségvetés egyensúlya helyett a figyelem a versenyképességet támogató politikára irányul majd.
2007.12.20. 14:30
 
 
A Wizz Air 22%-os forgalombővülést vár 2008-ban Budapesten
A Wizz Air diszkont légitársaság jövőre az idei 4,3 milliós utashoz képest 45 százalékos forgalombővüléssel számol, de a magyar piacon mindössze 22 százalékkal nőhet az utasforgalom - mondta el Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója Budapesten. Az idén 700 ezer főt szállított a Wizz Air budapesti indulással, illetve érkezéssel, 14 százalékkal többet az előző évinél. A növekedés korlátja a ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport tarifapolitikája, amely megdrágítja a budapesti üzemelést - magyarázta a Wizz Air vezérigazgatója.
2007.12.20. 13:58
 
Csökken a torlódás a Nagykörúton, újra járnak a villamosok
Csökkent a torlódás a József körúton, ahol csütörtökön reggel egy vízcső meghibásodása miatt két sávot lezártak az autóforgalom elől a Petőfi híd irányában - közölte a BKV és a Fővinform. Sándor Zsolt, a Fővárosi Vízművek helyettes szóvivője elmondta, már végeztek a javítási munkálatokkal, és várhatóan a tervezettnél korábban, még a délután ismét átadják az autósoknak a Nagykörutat teljes szélességében. Jelenleg egy sávon haladhat a forgalom a Petőfi híd irányába a Baross utcánál. A 4-6-os villamos újra a teljes vonalán jár. Korábban az egyik villamos meghibásodása miatt pótlóbuszok jártak a Moszkva tér és az Oktogon között.
2007.12.20. 13:52
 
A MÁV az idei évet 27 milliárd veszteséggel zárja
A MÁV Zrt. az idei üzleti tervét 27 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárja, a megelőző év 93 milliárd forint hiányával szemben - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója csütörtökön. A tervek szerint 2008-ban a MÁV-csoport pozitív eredményt ér el. Az eredmények között felsorolta: 2007-ben folytatódott az önálló társaságok létrehozása, július elsején megkezdte tevékenységét a személyszállítással foglalkozó MÁV-START, az ütemes menetrendet további kelet-magyarországi helyszineken vezették be. Jövőre folytatódnak az átszervezések, létrejön a vontatási tevékenységet magában foglaló MÁV Trakció Zrt., illetve a javítással, karbantartással foglalkozó gépészeti társaság.
2007.12.20. 13:47
 
Ünnepélyes határnyitás az osztrák-szlovák határon
Jelképesen lebontott egy vámsorompót csütörtökön a Berg-Petrzalka osztrák-szlovák határátkelőnél Alfred Gusenbauer osztrák kancellár és Robet Fico szlovák kormányfő, s ezzel háromnapos ünnepségsorozat vette kezdetét abból az alkalomból, hogy éjfél után kelet felé kibővülnek a schengeni határok. Ivan Gasparovic, aki ugyancsak segédkezett a szimbolikus határbontásnál, üdvözölte Európa polgárait, és köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a csütörtöki találkozót. Egy hatalmas európai uniós zászló alatt, amelyen a "Karácsony határok nélkül" felirat állt, reményét fejezte ki, hogy soha többé nem záródik be ez a határszakasz.
2007.12.20. 13:45
 
 
Tárki: a kórházakban kevesebben, a háziorvosoknál többen adnak hálapénzt
A kórházakban kevesebben, a háziorvosoknál többen adnak hálapénzt a Tárki és az Image Factory novemberi országos reprezentatív kutatása szerint; a felmérés összegzését csütörtökön ismertették az MTI-vel. A kutatás adatai szerint a felnőtt magyar lakosság úgy látja, a korábbi felmérésekhez képest a háziorvosoknál nem, azonban a kórházi orvosok esetében csökkent a hálapénz-adás elterjedtsége. A megkérdezettek negyede szokott háziorvosának hálapénzt adni, ami a 2003-as adathoz képest kismértékű növekedést mutat. Az adatok szerint a kórházakban fizetett hálapénz ugyan általánosan elterjedt, de visszaszorulóban van szinte valamennyi szakma esetében.
2007.12.20. 13:30
 
Öt kamion ütközött az M0-áson
Öt kamion ütközött össze az M0-ás autóúton, csütörtök délelőtt. A karambol az M5-ös autópálya felé tartó oldalon, a diósdi leágazás közelében történt. Az öt teherautó közül három magyar, egy spanyol és egy horvát.
2007.12.20. 12:20
 
 
Ecostat: jövőre 3 százalékos lesz a GDP növekedés
Belyó Pál, az Ecostat főigazgatója szerint a számok alapján eredményesnek tűnik az idei kiigazítás, a 2007-re várható 6 százalék körüli államháztartási hiány azt mutatja, jó úton halad a magyar gazdaság. A főigazgató csütörtökön, a kutatóintézet "Konszolidációs eredmények - növekedési kilátások" címmel megjelenő negyedik negyedéves monitorát ismertetve elmondta: a GDP várakozásaik szerint az idén 1,6, jövőre éves szinten 3 százalékkal bővül. A kormány prognózisánál kedvezőbb jövő évi számot azzal támasztotta alá, hogy a kiigazítás hatásai már jelentkeztek, s jövőre a külgazdasági folyamatok is kedvezőbbek lesznek.
2007.12.20. 11:54
 
 
A Fidesz újra benyújtja a társadalombiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslatát
A Fidesz - a KDNP-vel közösen - újra benyújtja a parlamentnek a társadalombiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslatát - jelentette be Pesti Imre (Fidesz) országgyűlési képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Arról még nem született döntés, hogy mikor és milyen formában teszik ezt meg - tette hozzá. Két héttel ezelőtt az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága már egyszer leszavazta a Fidesz-KDNP akkor benyújtott javaslatát, azt a grémium tárgysorozatba sem vette, ezáltal "elzárva az utat" azelőtt, hogy az Országgyűlés vitázzon róla.
2007.12.20. 11:48
 
A rendőrség szerint N. László volt a móri mészáros
Bár vallomásában N. László azt mondta, egy szerb háborús bűnös volt a móri mészáros, a rendőrség szerint a beszerzett bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy N. László a felelős nyolc ember haláláért. A Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön ismertette a 2002-ben a móri Erste Bankban történt mészárlás és a postások sérelmére elkövetett rablássorozat miatt indult eljárások eredményét, annak okán, hogy a rendőrség vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást. A rendőrség még januárban jelentette be, hogy összefüggés van a móri bankrablás és a postások sérelmére elkövetett rablások között.
2007.12.20. 11:20
 
 
Elhalasztották a ítélethozatalt a Postabank-ügyben
Elhalasztotta a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és társainak másodfokú ítélethozatalát. A bírói testület nem jutott döntésre, ezért a másodfokú per folytatását 2008. január 10-re halasztották. A Fővárosi Főügyészség 2003-ban a Postabank és Takarékpénztár Rt. egykori elnök-vezérigazgatója és a pénzintézet korábbi hat vezető beosztású tagja ellen azért emelt vádat, mert álláspontjuk szerint a vádlottak még 1995 és 1997 között szándékosan megszegték a törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot és jól prosperáló bank látszatát keltették.
2007.12.20. 11:07
 
 
A 4-es metróról is tárgyal a Fővárosi Közgyűlés
Csaknem kétórás vita után fogadta el a Fővárosi Közgyűlés ez évi utolsó, kétnaposra tervezett ülésszakának csütörtöki nyitónapján a napirendjét.Az eredetileg kiküldött 40 előterjesztést pót- és helyszíni javaslatok tucatjával egészítették ki. Ennek kapcsán a kormánypártiak leszavazták Hock Zoltán MDF-frakcióvezető azon indítványát, hogy januártól helyszíni előterjesztés csak rendkívül sürgős esetben kerülhessen a testület elé. A fideszesek nem vettek részt a szavazásban. Wintermantel Zsolt (Fidesz) indítványára napirendi pontként tárgyal a közgyűlés az eredetileg csak tájékoztatóként szereplő 4-es metró beruházási helyzetéről.
2007.12.20. 11:03
 
 
BKV: a Hídépítő egyéves csúszást jelentett be a metróépítésnél
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni - tudatta csütörtökön a BKV, reagálva a Népszabadság információjára. A közlemény szerint a lapban tévedésen alapuló hírek jelentek meg a Fővám téri metróállomás építésével kapcsolatban. Szerdán ugyanis nem volt tárgyalás a főváros és a Hídépítő Zrt. között, és az utóbbi cég nem szállt ki a metróprojektből. Ugyanakkor a 4-es metró projekt Fővám téri állomásszerkezetét építő Hídépítő Zrt. a korábbi szóbeli elismerés után szerdán írásban is bejelentette, hogy vállalását csak több mint egy év késéssel tudja befejezni.
2007.12.20. 11:00
 
Többet kell fizetni a postán januártól
Drágulnak jövőre a postai szolgáltatások. A levelek és a képeslapok feladásakor 30 grammos súlyhatárig 62 helyett 70 forintot kell majd fizetni januártól, de ez a Magyar Posta szerint nem jelent majd jelentős terhet a lakosságra, hiszen idehaza egy ember évente mindössze átlagosan két levelet ad postára - mondta el Tomecskó Tamás szóvivő.
2007.12.20. 10:51
 
Több mint 100 milliárd forint roma integrációs programokra
Több mint 100 milliárd forintot fordít a kormány roma integrációs programokra - jelentette be a szerdai kormányülés után Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A támogatások között lesz olyan, amely automatikusan, január 1-től normatív támogatásként jelenik meg. A programok között szerepelnek az oktatási és a munkaerőpiaci integrációt, illetve az esélyegyenlőséget javító támogatási keretek. A több, mint 100 milliárd forintos keret részben hazai, részben európai uniós forrásokból áll össze.
2007.12.20. 10:47
 
Viperával támadtak nőkre Szegeden
Egy nő életveszélyes, egy másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor - feltehetően viperával, azaz ólmosbottal - rájuk támadtak a napokban Szegeden. Mindkét eszméletlen, vérző nőt kirabolták. Mivel a két eset között több nap telt el, a rendőrök egyelőre két támadót keresnek, de már vizsgálják, hogy esetleg egy férfi követhette el mindkét rablást. A támadások után a rendőrök mellett a szegedi városőrök is az utakat járják, és arra kérik a környéken élő nőket, sötétedés után egyedül ne menjenek az utcára.
2007.12.20. 10:43
 
Aláírásgyűjtést kezd kilenc Fejér megyei település a közbiztonság javításáért
Aláírásgyűjtést kezd a közbiztonság javításáért kilenc Fejér megyei település. A Sárvíz kistérség polgármesterei szerdai ülésükön döntöttek arról, hogy csatlakoznak a Sárkeresztúron nemrég indított aláírásgyűjtéshez. A településen és a két szomszédos községben ugyanis az utóbbi két hónapban éjjelente csuklyások törnek be a házakba.
2007.12.20. 10:31
 
 
Újabb titkos sztáresküvő?
Újabb titkos sztáresküvőről cikkeznek a külföldi lapok: Nelly Furtado -éról.
2007.12.20. 10:14
 
Az iráni atomerőművet leghamarabb 2008 végén helyezik üzembe
A busehri erőművet 2008 vége előtt nem helyezik üzembe - közölte csütörtökön az első iráni atomerőművet építő orosz cég, az Atomsztrojexport elnöke, cáfolva a korábbi beindítást ígérő teheráni nyilatkozatokat. "Az erőmű átadásának idejét még egyeztetni kell az iráni megrendelővel, de azt egyértelműen kijelenthetem, hogy 2008 vége előtt nem lesz átadva" - nyilatkozott Szergej Smatko Kínában, ahol egy új kínai atomerőmű felavatásán vett részt. A vasárnap megkezdett orosz fűtőanyag-szállításokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva az orosz atomipari vezető azt mondta, hogy "a fűtőanyagot annak műszaki előkészítése miatt szükséges leszállítani".
2007.12.20. 10:08
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536[2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

bölcsöde I buktatás I diákhitel I érettségi I felvételi I hallgatói jogviszony I iskolabotrány I iskolakerülés I iskolakezdési támogatás I Nyári Egyetem I nyelvvizsga I OKJ I óvoda I ösztöndíj I pótfelvételi I tandíj I tandíj támogatás I tanévkezdés I tankönyvtámogatás I továbbtanulás I vizsgaidőszak

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista