2019. október 20., vasárnap - Vendel
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Oktatás ››  továbbtanulás
127675 találat
 
 
Apadnak a folyók, a szakemberek már a kárfelmérésre készülnek
Még 853 kilométer hosszan van érvényben árvízvédelmi készültség, de a folyóink apadnak, és ez lehetőséget teremt arra, hogy a vízügyi igazgatóságok a nap folyamán megkezdjék a felkészülést a levonulásra, a károk felmérésére, a helyreállításra és a felhasznált készletek visszapótlására - áll az Országos Műszaki Irányító Törzs gyorstájékoztatójában. A közlemény szerint már második napja nincs jelentős árhullámot előidéző csapadék a nyugat-dunántúli jelentősebb folyók vízgyűjtőjén. Ugyanakkor néhány napig még a változó nedvességű, labilis rétegződésű levegőben továbbra is számítani kell esetenként záporok, zivatarok kialakulására. Ezek kisebb, de érzékenyebben reagáló vízfolyásokon okozhatnak problémát, helyi vízkárt.
2009.07.03. 08:15
 
 
Csapatépítés meztelenül
Egy teljes napon át meztelenül dolgoztak egy Newcastle-i design és marketingcég munkatársai, hogy így javítsák a csapatszellemet. David Taylor üzleti pszichológus azt javasolta egy Newcastle upon Tyne-i design- és marketingcég dolgozóinak, hogy fokozni fogja a csapatszellemet, ha egy napig meztelenül dolgoznak - írta a The Daily Telegraph online. A tanácsadó azt mondta a dolgozóknak, hogy ha leveszik a ruhájukat, azzal a gátlásaikat is levetkőzik, és nyíltabban, őszintébben tudnak egymással kommunikálni. A kezdeti húzódozás után csaknem mindenki teljesen levetkőzött - egy férfi akadt, aki nemi szervét hangsúlyozó tangát viselt, a vállalat két női dolgozójából pedig az egyik a fehérneműjét hagyta magán.
2009.07.03. 07:51
 
Forma-1: futamot rendezne Bulgária
A bolgárok bíznak abban, hogy 2011-től otthont adhatnak Forma-1-es futamoknak. Amint azt Bogdan Nikolov, a helyi autósport-szövetség elnöke csütörtökön kifejtette: a jövő hétvégén, a Német Nagydíjon találkoznak Bernie Ecclestone-nal, az autós gyorsasági világbajnokság elsőszámú irányítójával, és remélik, hogy kedvező fogadtatásban részesül két változatban készült tervük. Amennyiben így lesz, akár már most aláírhatnak egy 2011 és 2015 közötti rendezésre vonatkozó szerződést, amely meghosszabbítható lenne 2020-ig. Az elképzelések szerint Pleven város közelében épülne fel a pálya.
2009.07.03. 07:48
 
 
Aggodalommal várja július 4-ét Barack Obama
Aggodalommal várja a függetlenség napját Barack Obama amerikai elnök - de nem terroristáktól retteg, hanem az elnöki rezidenciát ellepő kislányok hadseregétől. Július 4. kétszeresen is ünnepnap az Obama családban, ugyanis az elnök idősebbik kislánya, Malia 1998-ban éppen a függetlenség napján született. Obama aggodalommal készül a születésnapi partira. Csütörtökön adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Camp David-i elnöki rezidenciát már "megszállták" Malia barátnői, összesen huszonnégy kislány, és rémülettel tölti el, ha maga elé képzeli ezt a helyzetet.
2009.07.03. 07:34
 
 
Forma-1: kevesebb látogatóval számolnak a szállodák
Minden eddiginél kevesebb turistát várnak a július utolsó hétvégéjére eső ez évi Forma-1 Magyar Nagydíjra a hazai szállodák - írta pénteki számában a Világgazdaság a szállodaláncok foglalásaira hivatkozva. A Danubius hotels 12 budapesti egységében négy héttel a futam előtt 35 százalékkal alacsonyabb foglaltságot mértek, mint egy esztendővel ezelőtt - nyilatkozta a lapnak Tóbiás János, a szállodalánc általános vezérigazgató-helyettese, aki szerint a korábban kiemelt időszaknak számító futam ma már átlagos hétvégéhez hasonlítható.
2009.07.03. 07:29
 
 
Bajnai Gordon: nem terminátornak szegődtem
Hetvenöt nap alatt a vállalt feladatok jelentős részét teljesítette kormány - így értékelte a Népszabadságnak adott interjújában a hétfői parlamenti szavazás utáni helyzetét Bajnai Gordon kormányfő, aki megfogalmazása szerint nem terminátornak, vagyis nem csak bizonyos kellemetlen intézkedések menedzselésére szegődött. A miniszterelnök szerint a hétköznapi szempontból a legnagyobb terheket jelentő döntéseket meghozták, amiért elismeréssel adózott a szerinte felelősségteljesen, a saját napi érdekein is felülemelkedő szocialista, illetve liberális pártnak.
2009.07.03. 07:10
 
 
Apadnak a folyók az Észak-Dunántúlon
Péntek reggel 6 órakor első fokúra mérsékelik az árvízvédelmi készültséget a Dunán Nagybajcsnál, Komáromnál és Esztergomnál, a Mosoni-Dunán Vének és Dunaszentpál között, valamint a Győr térségi folyókon - tájékoztatta a központi védelemvezető-helyettes csütörtök este az MTI-t. Petrőcz Bálint elmondta: a Lajta kivételével apadnak a folyók. A Duna vízszintje Nagybajcsnál mintegy 60 centimétert csökkent a nap folyamán, a Rába vízállása Győrnél 30 centiméterrel alacsonyabb a szerda éjszakai tetőzési értéknél. A Lajtán továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
2009.07.02. 22:00
 
 
Megnyílt a Robert Capa-kiállítás a Ludwig Múzeumban
A világhírű magyar származású fotográfus, Robert Capa képeit tartalmazó, nemrég Magyarországra került gyűjteményből nyílt kiállítás csütörtökön este a budapesti Ludwig Múzeumban. "Hazatért a magyar kultúra egy kiemelkedő szereplőjének egy kiemelkedő gyűjteménye, mondhatnám a magyar kultúra (...) egy darabja tért haza" - fogalmazott a megnyitó ünnepségen Bajnai Gordon miniszterelnök. A tárlatot a kormányfővel együtt megnyitó Hiller István oktatási és kulturális miniszter azt hangsúlyozta, hogy ennyi Capa-képet és ezeket a fotókat Európában sehol máshol nem láthatja a közönség, és a világon is csak három helyen: New Yorkban, Tokióban és Budapesten.
2009.07.02. 21:14
 
 
WHO: megállíthatatlan az új típusú influenza terjedése
Megállíthatatlan az új típusú influenza terjedése a világban, de a betegek nagy többsége egy hét alatt teljesen meggyógyul, gyakran orvosi kezelésre sem szorul - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a járványról Mexikóban csütörtökön megnyílt nemzetközi értekezleten. A túlnyomó többségnél a betegség enyhe tünetekkel jelentkezik, de van néhány kivétel is, amelyre különleges figyelmet kell fordítani. Az egyik legnagyobb feladatunk annak megértetése az emberekkel, hogy mikor ne aggódjanak, és mikor kell viszont sürgősen segítséget kérniük - mondta Margaret Chan.
2009.07.02. 21:00
 
 
Labdarúgó EL-selejtező: Kenesei góljával előnyben a Haladás
A Szombathelyi Haladás Kenesei Krisztián szabadrúgásgóljával hazai környezetben 1-0-ra nyert a kazah Irtis Pavlodar ellen a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön. A Haladás ezt megelőzően eddig egyetlen egyszer szerepelt a nemzetközi porondon, az 1975/76-os évadban a Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK) indult a csapat és egy kört "élt túl". Európa Liga-selejtező, 1. forduló, első mérkőzés: Szombathelyi Haladás-Irtis Pavlodar (kazah) 1-0 (0-0), Szombathely, 4000 néző, V: Janku (albán), gólszerző: Kenesei (78.), sárga lap: Rajos (68.), illetve Andrejev (31.), Somko (47.), Parkamcsuk (70.), Szoboljov (85.).
2009.07.02. 20:53
 
 
Sima magyar vízilabdasiker a románok ellen
A magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos játékkal fölényesen nyert csütörtökön a román csapat ellen Cegléden, világbajnoki felkészülési mérkőzésen. Eredmény: Magyarország-Románia 11-4 (4-0, 1-1, 2-2, 4-1). A magyar gólszerzők: Kiss Gergely 3, Hosnyánszky, Varga Dénes 2-2, Biros, Kis Gábor, Gór-Nagy, Török 1-1. Kemény Dénes szövetségi kapitánynak a római világbajnokságra készülő csapata múlt szombaton 6-5-re kikapott Kovács István román alakulatától, Bukarestben, ezúttal azonban villámrajtot véve simán nyert.
2009.07.02. 20:18
 
 
Szociális intézkedéseket kér az MSZP kongresszusa a kormánytól
A közcélú foglalkoztatás bővítését, a szociális kríziskezelő program folytatását, az ápolási díjban részesülők tevékenységének munkaviszonyként való elismerését kéri majd az MSZP szombati kongresszusa a kormánytól. Az MTI birtokába került dokumentum szerint a javaslatok között szerepel, hogy aki tehetős az automatikusan felajánlhassa a családi pótlékát a szociális kríziskezelő programba, hogy ezzel is erőstísék a társadalmi szolidaritás intézményeit. Ugyancsak ezzel összefüggésben kezdeményezik, hogy a legnehezebb helyzetben lévő kisnyugdíjasok számára a kríziskezelő program támogatási mértékével azonos, méltányossági, egyszeri segély lehetőségét biztosítsa a kabinet.
2009.07.02. 20:00
 
 
Lendvai Ildikó: "mozdonyfordító" kongresszust tart szombaton az MSZP
Az MSZP szombati kongresszusának helyszíne szimbolikusan is a pesti köznyelv által mozdonyfordítónak hívott közlekedési park, az esemény pedig attól "mozdonyfordító", hogy az "utasok" számára világossá teszi, merre akar menni a vonat - közölte az MSZP elnöke csütörtökön Zalaegerszegen, a megyei párttagok kongresszust előkészítő ülését követően. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: nehéz és súlyos feladatokkal kell szembenéznie szombaton az MSZP-nek. Mint mondta, a munkakongresszuson vagy vitakongresszuson megvizsgálják, hogy miként tudják nagyobb mértékben elnyerni a választók bizalmát, mi az, amire eddig nem adtak választ.
2009.07.02. 20:00
 
 
Indul a Kánikula II. fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat
"Kánikula II." elnevezéssel újabb fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat indult július elsején, 11 hatóság részvételével - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. Az egy hónapig tartó akciósorozatban a hatóságok a belföldi turizmus szempontjából kiemelt területeken, így a vendéglátóhelyeken, az idényjellegű rendezvényeken, fesztiválokon, strandokon, fürdőkben végeznek ellenőrzéseket, és a szezonális foglalkoztatást is vizsgálják. A hatóságok továbbá ellenőrzik a gyermek és ifjúsági táborokban a vízminőséget, a higiéniai feltételeket, valamint az étkeztetést.
2009.07.02. 19:00
 
 
A Nemzetközi Valutaalap úgy látja, javulnak a pénzügyi körülmények
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy látja, hogy a termelés csökkenése lassul és a pénzügyi körülmények javulnak, ezért a legközelebbi, őszi előrejelzés-sorozatában minden bizonnyal javítani fogja a világgazdaság növekedésére szóló jóslatait - mondta az IMF vezérigazgató-helyettese, Murilo Portugal csütörtökön. A "Világgazdasági kilátások" tavaszi, áprilisi kiadásában az IMF 1,3 százalékos átlagos visszaesést valószínűsített a világgazdaságnak idénre, ez a legrosszabb lenne a második világháború óta. Korábban, június végén a Világbank 3 százalékra rontotta a világgazdaság idei átlagos visszaesésére szóló előrejelzését a tavasszal általa jósolt, 1,7 százalékos mínuszról.
2009.07.02. 18:45
 
 
Tenisz, Wimbledon: Létrejött a Williams testvérek döntője
Akárcsak 2002-ben, 2003-ban és tavaly, úgy szombaton is a Williams testvérek vívják a női egyes döntőjét a wimbledoni teniszbajnokságon. A csütörtöki második elődöntőben az ötszörös bajnok (2000, 2001, 2005, 2007, 2008) Venus Williams iskolajátékkal, 50 perc alatt verte a világranglista-vezető orosz Dinara Szafinát. Ezzel az is eldőlt, hogy az amerikai-orosz elődöntős párharcot 2-0-ra nyerték a tengerentúliak. Kora délután Serena Williams három szettben búcsúztatta az olimpiai bajnok Jelena Gyementyjevát. Eredmények: női egyes, elődöntő: V. Williams (amerikai, 3.)-Szafina (orosz, 1.) 6:1, 6:0.
2009.07.02. 18:29
 
 
Keddig kért haladékot a Vasas lehetséges befektetője
Kedd 17 óráig kért haladékot döntése végleges meghozatalához a Vasas labdarúgócsapatának lehetséges befektetője. Erről az angyalföldiek hivatalos honlapja számolt be csütörtökön, hozzátéve, hogy a kérést az elnökség elfogadta. A Vasas SC vezetősége e hét kedden hagyta jóvá a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság értékesítéséről szóló adásvételi tervezetet. Az elnökség akkor azzal a kitétellel adott engedélyt az ügyvezetésnek a megállapodás megkötésére, hogy a szerződést legkésőbb csütörtök 18 óráig a feleknek alá kell írniuk.
2009.07.02. 18:26
 
 
Kizárták, hogy a lezuhant Air-France-gép a levegőben tört volna szét
Kizárható az a feltételezés, hogy az egy hónapja az Atlanti-óceán fölött szerencsétlenül járt Air France-gép még a levegőben darabokra tört volna - közölte csütörtökön a baleset körülményeinek a feltárását végző francia hivatal. A gép egy darabban, nagy sebességgel csapódott a vízfelületnek - közölte a vizsgálatot vezető Alain Bouillard, a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) illetékese. A külső sebességmérő műszerek, az úgynevezett Pitot-csövek meghibásodása csak az egyik eleme lehetett a baleset okainak, nem ez volt a fő ok - tette hozzá, elismerve, hogy a baleset okát továbbra is homály fedi. "Még nagyon messze vagyunk attól, hogy megtaláljuk a katasztrófa okát" - mondta.
2009.07.02. 18:00
 
 
Egyre népszerűbb úti cél a Balaton a belföldi turizmusban
A pihenést tervezők háromnegyede belföldi nyaralásra készül: az idén is a Balaton a leggyakoribb úti célja a magyaroknak - derül ki a Forsense Intézet múlt hónapban végzett, 800 fős közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 37 százaléka tervez nyaralást az idén - ami nem tér el jelentősen az egy évvel korábban mért 34 százalékból. A nyaralók több mint fele a családjával utazik, harmaduk barátaival, 16 százalékuk kettesben a párjával, három százalékuk egyedül. A nyaralást tervezők háromnegyede magyarországi, egynegyede külföldi célpontot jelölt meg utazása állomásaként.
2009.07.02. 17:30
 
 
Tenisz, Wimbledon: elsőként Serena Williams a női döntőben
Elsőként az amerikai Serena Williams jutott a női egyes szombati fináléjába a wimbledoni teniszbajnokságon, miután a csütörtöki elődöntőben legyőzte az olimpiai bajnok orosz Jelena Gyementyjevát. Serena 2002-ben és 2003-ban megnyerte az angliai viadalt, tavaly pedig - a most szintén elődöntős testvérével, Venusszal szemben - elveszítette a finálét. A juniorok női egyes negyeddöntőben Susányi Zsófia három szettben kikapott a japán Inoue Mijabitól. Eredmények: női egyes, elődöntő: S. Williams (amerikai, 2.)-Gyementyjeva (orosz, 4.) 6:7 (4-7), 7:5, 8:6.
2009.07.02. 17:09
 
 
Zárt ülésen tanácskozhat az MSZP szombaton
A nyilvánosság kizárásával, zárt ülésen tanácskozna az MSZP szombati kongresszusa - tudta meg az MTI több forrásból. A kongresszust a XIV. kerületi Vasúttörténeti Park Mozdonyfordítójában rendezik meg a szocialisták. A zárt ülés elrendeléséről - a kongresszus kezdetén - dönt a több mint 680 küldött, többségüknek támogatni kell a párt ügyrendi bizottságának javaslatát. Az országos elnökség napirendként az javasolja, hogy elsőként az MSZP helyzetét értékeljék, majd vonják meg a kormányzati munka mérlegét. Ezt követően vitassák meg a 2010-es választásokra való felkészülés tartalmát és menetrendjét, valamint a baloldali politika új feladatait.
2009.07.02. 16:55
 
 
Bardot nem hisz a tartós szenvedélyben, és büszkén akar meghalni
Brigitte Bardot francia filmlegenda idős korában sem szégyelli, hogy számos férje és szeretője volt, szerinte a szenvedély csak három éven át tarthat - mondta egy interjúban, amelyben arról is vallott, hogy emelt fővel és büszkén akar szembenézni a halállal. Egy másik ember iránt érzett szenvedély nem tarthat tovább három évnél, ő is ezért cserélgette oly gyakran a partnereit - olvasható a Philosophie Magazine hasábjain közölt beszélgetésben. Az egykori szexszimbólum - aki harcos állatvédőként saját bevallása szerint közelebb érzi magát állataihoz, mint az emberekhez - kifejezetten sötéten látja az emberiség jövőjét. Szerinte az ember saját létét fenyegeti. "Ha már mindent kipusztított, ő maga is elpusztul" - vélekedett a színésznő.
2009.07.02. 16:00
 
 
Szonda-Ipsos: a cégek szerint jó, de nem áttörő az adócsökkentés
A hazai cégek alapvetően pozitívan fogadják a Bajnai-kormány lépéseit az élőmunkát terhelő járulékok és adók csökkentése terén, de nem érzik azokat átütő erejűnek - derül ki a Szonda Ipsos és a Lépéselőny.hu közös kutatásából. A kutatásról szóló csütörtöki közlemény szerint az egészségügyi hozzájárulás eltörlése és a munkáltatói járulék mértékének csökkentése a hazai cégek kétharmada szerint segíti ugyan a hazai munkahelyek megtartását, de csak kis mértékben. Ugyancsak a válaszadók kétharmada állította, hogy a társasági adó terén történt változások nincsenek érdemi hatással cégük tevékenységére. A vállalatok döntéshozói szerint 13-14 százalékos társasági adókulcs volna kívánatos Magyarországon.
2009.07.02. 15:45
 
 
Fulladás okozta David Carradine halálát
Fulladás okozta David Carradine filmsztár egy hónappal ezelőtt bekövetkezett halálát - mondta a színész családja által felfogadott amerikai halottkém. A Kung-fu című filmsorozat 63 éves sztárja június 4-én hunyt el egy bangkoki szállodában. Egy film forgatására érkezett a távol-keleti városba. Szállodai lakosztálya gardróbjában találtak rá élettelenül. A bangkoki hatóságok vizsgálata ellenére a színész családja a halál bizarr körülményei miatt felkérte a New York-i Michael Baden halottkémet, hogy végezzen újabb boncolást. Baden azt erősítette meg, amit korábban is állított: Carradine nem lett öngyilkos, egyértelműen fulladás következtében hunyt el, ám annak részletezését, hogy végül is pontosan hogyan halt meg, legkorábban a jövő hétre ígérte.
2009.07.02. 15:30
 
 
Bírálta Iránt a német kancellár
Élesen bírálta az iráni vezetés politikáját, a tüntetőkkel szemben alkalmazott durva erőszakot a német kancellár. A legfejlettebb ipari országokat és Oroszországot tömörítő, úgynevezett G8 csoport jövő heti csúcstalálkozója elé időzített, a Bundestagban csütörtökön ismertetett kormánynyilatkozatában Angela Merkel hangsúlyozta: a nyolcaknak határozott üzenetet kell küldeniük Teheránnak arra vonatkozóan, hogy ez a politika nem folytatható tovább. A tüntetéshez való jog, az alapvető emberi, illetve szabadságjogok egymástól elválaszthatatlanok, és azokat Iránnak is tiszteletben kell tartania - jelentette ki a kancellár, azt a reményt fogalmazva meg, hogy a G8 csoport egységes lesz ennek megítélésében.
2009.07.02. 15:15
 
 
853 kilométernyi szakaszon van árvízvédelmi készültség
Nem változott jelentősen az árvízi helyzet Magyarországon, jelenleg 853 kilométernyi szakaszon van védelmi készültség - közölte az MTI-vel a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság. A legfrissebb adatok szerint 36 kilométeren van harmadfokú készültség a Lajtán. Másodfokú a védekezési szint a Dunán Dunakilitinél, Győrnél, Komáromnál, Esztergomnál, a fővárosban és a Rábán Sárvár alatt, összesen 345 kilométer hosszúságban. Elsőfokú készültség van a Dunán az Ipoly-torkolattól a déli országhatárig, a Rábán és Mura mentén, valamint az Ipolyon összesen 472 kilométer hosszan. Budapesten 87 kilométernyi védvonalon van készültség, a becslések szerint legkorábban vasárnap vagy hétfőn nyithatják meg újra az autósok előtt a rakpartokat.
2009.07.02. 14:45
 
 
5%-kal nőtt az élelmiszer kiskereskedelmi forgalma
Értékben 5 százalékkal nőtt az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma 2008 június-2009 májusban, az előző év hasonló időszakához képest, mennyiségben ugyanakkor 2 százalékkal csökkent - közölte a Nielsen piackutató vállalat csütörtökön az MTI-vel. A Nielsen által mért 90 élelmiszer kategória bolti eladásában az élelmiszerek együttes forgalma meghaladta az 1.300 milliárd forintot a vizsgált időpontban. A legnagyobb forgalmú húskészítmények bolti eladása az előző évhez képest értékben 6 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 205 milliárd forintot. Az utána következő sör bolti eladása stagnált, a sajté 3 százalékkal lett nagyobb, a szénsavas üdítőitalé pedig nem változott.
2009.07.02. 14:30
 
 
Szávay és Schnyder a Római Teniszakadémián
Pénteken a selejtezőkkel megkezdődik a Római Teniszakadémián az év egyik legrangosabb hazai sporteseménye, a 220 ezer euró összdíjazású GDF Suez Grand Prix Budapest elnevezésű női torna, melynek első kiemeltje a svájci Patty Schnyder (világranglista 22.) lesz. Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a WTA-rangsorban legelőkelőbb helyen (28.) álló magyar játékost, Szávay Ágnest negyedikként emelték ki. A főtáblán mellette még Marosi Katalin lesz ott biztosan a hazaiak közül. A rendezők új stadionnal, egy, a női sorozatot szervező WTA hivatalos szabályainak megfelelő, több mint 3000 néző befogadására alkalmas létesítménnyel várják a szurkolókat.
2009.07.02. 14:22
 
Megfejtették, miként regenerálódik a szalamandra levágott lába
Egy különös mexikói szalamandrafaj, az axolotl (Ambystoma mexicanum) tanulmányozásával német és amerikai kutatók megállapították, miként képes a szövetregenerációra, lábai visszanövesztésére. A tanulmányt a brit Nature tudományos magazin szerdán megjelent számában tették közzé. Minden élőlény képes visszanöveszteni teste kisebb-nagyobb részeit, ám a regenerálódási toplistát egyértelműen a szalamandra vezeti. Míg az emberhez hasonló emlősök csupán a bőrük és csontjaik regenerálására képesek, az axolotl teljes lábat növeszt néhány hét alatt az elvesztett helyett, kijavítja gerincsérülését, sőt még hiányzó agydarabkákat is pótolhat.
2009.07.02. 14:20
 
 
Lemondott Imre Vilmos, a női kézilabda-válogatott kapitánya
Lemondott a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról csütörtökön Imre Vilmos, mert összeegyeztethetetlennek tartja feladatkörét a Dunaferr férfi csapatának vezetőedzői tisztével. A szakember egyben jelezte, hogy visszautasíthatatlan szerződéshosszabbítási ajánlatot kapott klubjától. A magyar szövetség az MTI-vel tudatta, hogy szeretné még júliusban kinevezni az új kapitányt, mivel a decemberi világbajnokságra készülő válogatott már szeptemberben, a dániai Világkupán pályára lép.
2009.07.02. 13:50
 
 
A tálibok fogságukba ejtettek egy amerikai katonát
Afganisztáni tálibok saját bejelentésük szerint fogságukba ejtettek egy amerikai katonát, aki két nappal ezelőtt tűnt el. A vallási fanatikusok egyik vezetője, aki Bahrám néven jelentkezett a francia hírügynökségnél, csütörtökön közölte, hogy Mavlavi Szangin tálib parancsnok elfogott egy amerikai katonát és három afgán őrt a kelet-afganisztáni Paktika tartományban. Nem sokkal korábban az ázsiai országban állomásozó amerikai haderő szóvivője azt közölte, hogy június 30-án eltűnt egy katonájuk, és valószínűleg a felkelők fogságába került. A tálibok egyik "hivatalos" szóvivője, Zabiulla Mudzsahid ugyanakkor nem erősítette meg a hírt. Számos felkelőcsoport harcol Afganisztán keleti részén, és a tálibok mozgalma csak egy közülük.
2009.07.02. 13:50
 
 
A Moody's leminősítette Írországot
A Moody's hitelminősítő csütörtökön Aa1-re vette vissza Írország szuverén adósosztályzatát az eddigi, lehető legjobb Aaa-ról, negatív kilátással. A leminősítés indoklása szerint Írországot magas adósságteher nyomasztja a pénzügyi válságból adódóan, és adósságpályája több évig kedvezőtlen marad.
2009.07.02. 13:45
 
 
Visszavonja az UV-B riasztást a meteorológiai szolgálat
Az Országos Meteorológiai Szolgálat július 3-ától visszavonja az UV-B riasztást, amelyet még szerdán adtak ki - közölte a szakszolgálat csütörtökön az MTI-vel. Az UV-B sugárzás szintje péntektől nem éri majd el a riasztási küszöbértéknek számító 7,6 tizedes értéket, várhatóan 6,9-es erősségű lesz. Továbbra is érvényben van azonban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által kiadott elsőfokú, figyelmezető hőségriasztás. Falus Ferenc országos tiszti főorvos arra kért mindenkit: ha teheti, a déli órákban tartózkodjon hűvös helyen, ügyeljen a folyadékpótlásra, figyeljen az idősekre, a betegekre és a kisgyermekekre, a kirándulók, utazók pedig vigyenek magukkal elegendő folyadékot.
2009.07.02. 13:30
 
 
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát a bíróság
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében. A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezet 2007. december 9-ei, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi a feloszlatását. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végzi, működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást.
2009.07.02. 12:30
 
 
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre
Észak-Korea négy rövid hatótávolságú, föld-víz osztályú rakétával hajtott végre kísérleti indítást csütörtökön, a keleti partvidékén - jelentette a dél-koreai média. Az egyik rakétát közép-európai idő szerint 10 óra 20 perckor, a másodikat 11 órakor indították a Vonszan melletti Szingszang-ri támaszpontról - közölte a szöuli védelmi minisztérium szóvivője a Yonhap szerint. Ezt követően 12 óra 50 perckor, majd 14 óra 20 perckor is végrehajtottak egy-egy rakétaindítást. További részletek egyelőre nem ismeretesek, de a tokiói kormány értesülése szerint legalább egy rakéta a Japán-tengerbe hullott.
2009.07.02. 11:58
 
 
Szomáliában, Irakban és Szudánban a legnagyobb a konfliktusveszély
Szomáliában, Irakban és Szudánban a legnagyobb a veszélye annak, hogy kitör vagy eszkalálódik egy fegyveres konfliktus, hogy népirtás vagy tömeges erőszakos elnyomás áldozatává válnak emberek; az élboly így megegyezik a tavalyival - hangzott el a londoni székhelyű Minority Rights Group (MRG) éves jelentésének budapesti bemutatóján. A figyelemfelhívás céljával készült listán az európai államok közül az Oroszországi Föderáció kapta a legrosszabb osztályzatot, s ezzel a 23. helyet; Bosznia-Hercegovina a 26., a Koszovóval együtt kalkulált Szerbia a 28. helyre került.
2009.07.02. 11:50
 
 
Hitelkihelyezési rekord a Világbanknál
Minden korábbinál több hitelt helyezett ki a Világbank a júniussal véget ért üzleti évében: 59 milliárd dollárral támogatott fejlődő országokat, ami éves szinten 54 százalékos növekedés. "A támogatási kérelmek száma meredeken emelkedett, és a folyamat várhatóan még 2010-ben is tartani fog, mert igen bizonytalan, hogy mikorra lábal ki a világgazdaság a válságból" - nyilatkozott Robert Zoellick. A Világbank elnöke hangsúlyozta: kezdetben úgy tűnt, hogy a krízis elkerüli a fejlődő országokat, most azonban már a legszegényebb államok is érzik hatásait, leginkább a termékeik iránti kereslet zuhanásának és a tőkebeáramlás elakadásának formájában.
2009.07.02. 11:45
 
Drasztikusan emelkedett a felszámolások száma
Az első félévben az egy évvel korábbinál 30 százalékkal több, 7.391 felszámolási eljárás indult, az év végére 17 ezer cég kerülhet felszámolás alá, a tavalyi 11.500-zal szemben - mondta Csorbai Hajnalka az OPTEN Informatikai Kft. stratégiai igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. A felszámolt cégek tulajdonosainak több mint a fele szinte azonnal új céget alapít, ennek a lehetőségnek kellene gátat vetni jogalkotással - tette hozzá a szakértő.
2009.07.02. 11:40
 
 
Tízéves csúcson az euróövezeti munkanélküliség májusban
Tízéves csúcsra nőtt az euróövezeti munkanélküliség májusban: a 9,5 százalékos munkanélküliségi ráta 1999 májusa óta a legmagasabb. Csak májusban 273 ezer állás szűnt meg az eurózónában - közölte az Eurostat. Az EU egészének 27 államában 8,9 százalékos volt a munkanélküliség az év ötödik hónapjában. Ez 2005 júniusa óta a legmagasabb szint. Továbbra is Spanyolország áll az élen a munkanélküliek arányát tekintve: a 18,7 százalékos spanyol ráta után a balti országok következnek; Lettország 16,3 százalékos, Észtország 15,6, Litvánia 14,3 százalékos munkanélküliséggel. Magyarország a hetedik a 27-ből, az Eurostat számításai szerint 10,2 százalékos munkanélküliségi rátával.
2009.07.02. 11:34
 
 
Franciaország világszintű feketelistát javasol a légitársaságokról
Franciaország világszintű feketelista összeállítását javasolja a kockázatos járműparkot üzemeltető légitársaságokról, miután a francia hatóságok már korábban "nyugtalanító visszásságokat" észleltek a jemeni légitársaságnak a Comore-szigetek közelében lezuhant utasszállító gépével kapcsolatban. Dominique Bussereau, a francia közlekedési minisztérium államtitkára a Le Figaro című napilapban megjelent interjúban úgy vélte: az uniós feketelista önmagában azért nem elégséges, mert egyes távoli országok légitársaságai jobb gépeiket európai úticélokhoz használják az ottani rendszeres ellenőrzések miatt, a kevésbé karbantartott légi járműveket pedig más országok felé irányítják.
2009.07.02. 11:30
 
 
A Barcelona és a Manchester United a klubvilágranglista élén
Továbbra is a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona, valamint a BL-döntőben vesztes Manchester United vezeti holtversenyben a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS aktuális klubvilágranglistáját. Legjobb magyar együttesként a bajnok Debrecen - 44 helyet rontva előző pozíciójához képest - 246. a listán. A hajdúságiak BL-selejtezős ellenfele, a svéd Kalmar a 115. helyen áll. Még egy magyar csapat szerepel a lajstromban, a 284. Győri ETO FC. Az Újpest Európa Liga-selejtezős riválisa, a román Steaua Bucuresti 158. helyet foglalja el.
2009.07.02. 11:28
 
Tiger Woods vezeti az amerikai sportolók kereseti listáját
Bár térdsérülése miatt nyolc hónapot kihagyott, közel százmillió dolláros bevételével a golfozó Tiger Woods volt a legjobban kereső sportoló tavaly az Egyesült Államokban. A Sports Illustrated című magazin szerdán nyilvánosságra hozott összeállításából kiderül, hogy hat év óta először 2008-ban csökkent az 50 legjobban kereső sztár átlagbevétele, amely a 2007-eshez képest 1,5 millióval kevesebb, 23,6 millió volt. Woods egyébként a versenyeken "csupán" 5,7 milliót ütögetett össze, más forrásokból - reklámok, fellépti díjak, jutalmak - azonban további 94 millió folyt be a számlájára.
2009.07.02. 11:03
 
 
Medvegyev: Moszkva kész javítani kapcsolatait Washingtonnal
Moszkva fogadókészségéről biztosította Dmitrij Medvegyev orosz elnök az új amerikai kormányzatnak a két ország viszonyának javítására irányuló törekvését. Medvegyev internetes blogjában csütörtökön megjelent videoüzenetében beszélt erről, néhány nappal Barack Obama amerikai elnök moszkvai látogatása előtt. "Az új amerikai kormányzat - Obama elnökkel az élen - most készségét nyilvánítja ki a helyzet megváltoztatására, hatékonyabb, biztosabb és végül korszerűbb kapcsolatok kiépítésére. És mi erre készen állunk" - hangsúlyozta Medvegyev.
2009.07.02. 10:35
 
 
Az EU-tagországok megegyeztek hondurasi nagyköveteik visszahívásáról
Az Európai Unió valamennyi érintett tagországa beleegyezett, hogy visszahívja nagykövetét Hondurasból Manuel Zelaya államfő eltávolítása miatt - mondta a spanyol közszolgálati rádiónak (RNE) a spanyol diplomácia vezetője. "Konzultáltam európai kollégáimmal, és elmondhatom, jelenleg valamennyi európai ország tegucigalpai nagykövetének visszahívásáról döntött" - jelentette ki Miguel Ángel Moratinos. Németország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország és az Európai Bizottság nagyköveteiről van szó, így az európai külképviseletek alacsonyabb szintűek lesznek, ügyvivők vezetik majd őket - tette hozzá. "Ez világosan jelzi az európai és a nemzetközi közösség álláspontját, amelyre a (hondurasi) ideiglenes hatóságoknak reagálniuk kell".
2009.07.02. 10:30
 
 
Nem írta alá az államfő a vízgazdálkodási törvény módosítását
Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá, és megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a vízgazdálkodási törvény módosítását tartalmazó törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön. A törvény lehetőséget adna a termálvíz-kitermelőknek, hogy a vízügyi hatóságtól egyedi felmentést kaphassanak a visszatáplálás alól. A köztársasági elnök szerint a termálvizek visszatáplálása fontos a felszín alatti egységes vízbázis megóvása szempontjából. Mivel ezek a vízkészletek "meglehetősen lassan pótlódnak természetes úton", a kitermelt termálvíznek minél nagyobb arányban vissza kell kerülnie a föld alá - közölte a KEH.
2009.07.02. 10:25
 
 
Jolie és Anniston Hollywood legtöbbet kereső színésznői
Angelina Jolie Hollywood legjobban fizetett színésznője: tavaly 27 millió dollárt (5,2 milliárd forint) kapott filmjeiért, miközben élettársa, Brad Pitt ex-neje, Jennifer Aniston alig lemaradva 25 milliót (4,8 milliárd forint) szedett össze. Az álomgyár legtöbbet kereső színésznőinek toplistáját a Forbes.com tette közzé szerdán. Jolie a legnagyobbat a Wanted című filmje osztalékaiból kaszált, de a Saltban eljátszott szerepéért is tetemes summát kapott. Aniston a Marley meg én című romantikus kutyás sztorival jutott milliókhoz, de The Baster című, még be sem mutatott vígjátékából is szép jövedelmet húzott.
2009.07.02. 09:43
 
 
Megkezdődött a Magyar Gárda-per, rendbontás nincs
Rendbontás nélkül kezdődött meg a Magyar Gárda Egyesület megszüntetése iránti polgári per másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön; akár már a déli órákban megszülethet a döntés. A Fővárosi Főügyészség által indított per másodfokú tárgyalásának helyszínét és környékét a rendőrség jelentős erőkkel biztosította. Az ítélőtábla épületébe csak biztonsági átvizsgálás után lehet belépni. Kordonnal zárták le a bíróság előtti útszakaszt, a környéken a tárgyalás előtt legalább harminc rendőrt és több rendőrautót látott az MTI tudósítója. Az elsőfokú tárgyalásoktól eltérően a Magyar Gárda tagjai, szimpatinzánsai ezúttal sem az utcán, sem a bíróság épületében nincsenek jelen. Ott van viszont Vona Gábor, a Jobbik és az alperes Magyar Gárda Egyesület elnöke.
2009.07.02. 09:38
 
 
Dávid Ibolya: az MDF hozzálátott a programalkotáshoz
Augusztus-szeptemberre tárja a tagság elé választási programját az MDF - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke a köztelevízió Napkelte című műsorában csütörtökön. A pártelnök közölte: az első változat már kész van, és nyár végére meglesz az a változat is, amelyet a tagság elé tudnak tárni. Konzervatív, racionális megoldásokra épülő program lesz, mert "elég az indulati politikából és a demagógiából" - tette hozzá. A pártból való kilépések kapcsán úgy fogalmazott: az MDF országos gyűlése lezárt egy korszakot, ezen a küldöttek kétharmada kinyilvánította, hogy jó úton jár a párt. Ez nyílt, világos üzenet volt mindenkinek - fogalmazott. Megjegyezte: írásban "még nem látta" a pártot elhagyók kilépésre irányuló szándékát.
2009.07.02. 09:35
 
 
Bajnai: egy irányba mutató cselekvésre van szükség
Az ország felemelkedéséhez az egymást követő kormányok következetes és egy irányba mutató, határozott, őszinte, józan ész alapú cselekvésére lesz szükség - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a HVG-nek adott interjújában. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy kormánya mindenkivel, aki hajlandó erre, egyeztet. Úgy fogalmazott, hogy az emberek a következő választáson mondhatnak véleményt teljesítményéről, illetve ítélhetnek azokról a pártokról, amelyek támogatták kormányát.Szavai szerint ez a kormány egy év alatt annyit tehet, hogy Magyarországot egy éles kanyarral elfordítja annak a szakadéknak széléről, amelybe nagyon könnyen lehullhatott volna, ha nincs gyors válságkezelés, és elindítja megint fölfelé.
2009.07.02. 09:25
 
Tavaly tovább híztak az amerikaiak
Tavaly tovább híztak az amerikaiak: 23 szövetségi államban a felnőttek ma kövérebbek, mint egy éve voltak, és az elhízott emberek aránya sehol sem csökkent - közölte tanulmányában két egészségvédő szervezet. Tavaly is Mississippi volt a "legsúlyosabb" állam, a felnőttek közel egyharmada, 32,5 százaléka volt kövér. A déli szövetségi állam ötödik éve vezeti a kövérségi rangsort. Nem sokkal marad el mögötte - 30 százalék feletti mutatókkal - Nyugat-Virginia, Alabama és Tennessee. A legvékonyabbak a közép-nyugati Colorado lakói, csak 18,9 százalékuk tekinthető túlsúlyosnak. Ez az egyetlen állam, ahol a kövérségi index 20 százalék alatti. Sorrendben a legkevésbé kövér államok közé tartozik Massachusetts és Connecticut 21,2, illetve 21,3 százalékkal.
2009.07.02. 09:22
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038[2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

bölcsöde I buktatás I diákhitel I érettségi I felvételi I hallgatói jogviszony I iskolabotrány I iskolakerülés I iskolakezdési támogatás I Nyári Egyetem I nyelvvizsga I OKJ I óvoda I ösztöndíj I pótfelvételi I tandíj I tandíj támogatás I tanévkezdés I tankönyvtámogatás I továbbtanulás I vizsgaidőszak

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista