2019. október 19., szombat - Nándor
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Oktatás ››  továbbtanulás
127675 találat
 
 
Kajak-kenu Vk, Szeged: majdnem tökéletes magyar teljesítmény
Majdnem tökéletes teljesítményt nyújtottak a magyar versenyzők a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa első, pénteki napján, hiszen 1000 m-en három, 500-on pedig mindössze egy egységnek nem sikerült beverekednie magát a szombat-vasárnapi finálékba. A sérüléssel bajlódó, pekingi bajnok kenus Vajda Attila ugyan nagy harcot vívott a leghosszabb táv döntőjéért, de végül bejutott a legjobbak mezőnyébe, ahol a másik magyar versenyző, Sarudi Pál is ott lesz. Míg Vajdának izzasztó délelőttje volt, addig a többi hazai induló szinte egytől-egyik könnyedén teljesítette a délelőtti programot, s került a szombati fináléba - tájékoztatott a szövetség.
2010.05.28. 19:00
 
 
Hétfőn mutatják be hivatalosan Mourinhót Madridban
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége megállapodott az Internazionale elöljáróival, így a spanyol klub kompenzációs összeget fizet az olaszoknak José Mourinho vezetőedzőért. A pénteki egyezség anyagi részleteiről egyelőre semmit sem lehet tudni, az olasz és a spanyol sajtó azonban tudni véli, hogy a portugál tréner lelépési díját 8 millió euróban állapították meg. A 47 éves szakembert hivatalosan hétfőn mutatják be Madridban, ahol a chilei Manuel Pellegrinit váltja a kispadon, akinek menesztését szerdán jelentették be a király klubnál.
2010.05.28. 18:45
 
 
NAÜ: Irán felszereléseket tüntetett el az egyik kutatóközpontjából
Az egyik iráni laborban vizsgálódó ENSZ-atomellenőrök nemrég felfedezték, hogy hiányzik néhány felszerelés, amelyet az iráni kutatók eddig használtak a kísérletek során - jelentették diplomaták pénteken. Az iszlám köztársaságban vizsgálódó ellenőrök titkos atomfegyver-fejlesztésre utaló jeleket keresnek. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztségviselői aggódnak, hogy az eszközök eltávolításával titkos tevékenységet akartak leplezni. Egy neve elhallgatását kérő vezető hivatalnok szerint egyelőre korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az is lehet, hogy karbantartás miatt vitték a gépeket egy másik telephelyre.
2010.05.28. 18:45
 
 
Portugál-rali: Ogier vezet az első nap után
Az első nap után a Citroennel versenyző francia Sébastien Ogier vezet a Portugál-ralin, az idei világbajnokság hatodik versenyén. A második helyen a spanyol Dani Sordo áll, míg a címvédő, hatszoros világbajnok Sébastien Loeb a harmadik. Az élcsoport állása az 1. nap után: 1. Sébastien Ogier, Julien Ingrassia (francia, Citroen C4) 1:20:34.4 ó 2. Dani Sordo, Marc Marti (spanyol, Citroen C4) 26.6 másodperc hátrány 3. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói Citroen C4) 44.8 mp h.
2010.05.28. 18:30
 
 
Betiltotta egy spanyol város a burka viselését
Spanyolországban elsőként Lérida városa megtiltotta a testet és az arcot teljesen elfedő hagyományos muszlim öltözék viselését a közintézményekben. A léridai önkormányzat pénteken hagyta jóvá azt a javaslatot, amely megtiltja a testet eltakaró burka és az arcot elfedő nikáb viselését. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az utcákon se lehessen burkát és nikábot viselni, de egy szakértői vélemény szerint ennek ellenőrzése már túllépné a város hatáskörét.
2010.05.28. 18:30
 
 
Megnyílt a "halál szupermarketje" Németországban
A tevékenységével sok vitát keltett Günther von Hagens német anatómiaprofesszor már nem elégszik meg azzal, hogy plasztinált holttesteket állít ki, mostantól emberi testrészeket is árusít. "A korlátozottan árult emberi plasztinátumokat csak szakképzett felhasználóknak szánják, orvosoknak, professzoroknak, oktatási intézményeknek vagy kórházaknak" - olvasható a Németország keleti részén, Gubenben működő Plasztinárium honlapján. Az intézmény több mint egy éven át tartó felújítási munkálatok után pénteken nyitotta meg kapuit újra a látogatók előtt.
2010.05.28. 18:00
 
 
A FIFA nem talált bizonyítékot az angol bundavádakra
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága nem talált bizonyítékokat az angol szövetség (FA) lemondott elnökének, David Triesmannek a bundavádjaira, és a pénteki bejelentés szerint le is zárta az ügyet. Triesman egy titokban rögzített, és május közepén nyilvánosságra került magánbeszélgetésben azzal vádolta Spanyolországot és Oroszországot, hogy a bírók megvesztegetésére készül a június 11-én kezdődő, dél-afrikai világbajnokságon.
2010.05.28. 17:30
 
 
A foci vb gyermekáldás Németországban
Bár a legtöbb német a szexnél is jobban kívánja, hogy nemzeti válogatottja bejusson a labdarúgó világbajnokság döntőjébe, mégis megpezsdülhet nemi életük a torna idején. Négy éve kisebb demográfiai robbanást produkáltak az akkori vb izgalmai - 9 hónappal később - Németországban. Akkor a harmadik helyet szerezte meg a német válogatott. A Reader's Digest magazin felmérése szerint most mindössze 5 százalék Németországban azok hányada, akik inkább a szexet választanák július 11-én - akkor lesz a torna fináléja - ahelyett, hogy tévén néznék, miként küzd Németország csapata a döntőben.
2010.05.28. 17:15
 
 
Guinness-rekordkísérlet Budapesten a dohányzás ellen
Az egyszerre azonos helyen a legtöbb égő cigarettát elnyomók Guinness-rekordját kísérlik meg a résztvevők szombaton a WestEnd Tetőteraszán Budapesten a Dohányzásmentes Világnap alkalmából. A Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Szívsz vagy élsz?! címmel rendezi meg az első dohányzásmentes napot. Az egésznapos rendezvényen koncertek, előadások és szűrővizsgálatok várják az érdeklődőket. Az esemény csúcspontja lesz az első, egyszerre, egy helyen a legtöbb égő cigarettát elnyomók Guinness-rekordkísérlete 15 órakor. Az eseményen fellép a többi között Fekete Dávid, Szandi és Caramel.
2010.05.28. 17:00
 
 
Réthelyi a családok megerősítését szorgalmazta
Elsősorban a családok helyzetének megerősítését, a gyermekvállalási kedv előmozdítását, a nyugdíjrendszer újragondolását szorgalmazta pénteki bizottsági meghallgatásán Réthelyi Miklós miniszterjelölt. Az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága bizalmat szavazott a leendő nemzeti erőforrás miniszternek. A testület 17 igen, négy nem és három tartózkodás mellett támogatta Réthelyi Miklós miniszterré történő kinevezését. A szavazati arányokat nézve a négy "nem" az MSZP-től érkezett, két jobbikos képviselő és a bizottság egy LMP-s tagja tartózkodott, a bizottság jobbikos elnöke viszont a kormánypártiakkal együtt igennel voksolt.
2010.05.28. 16:45
 
 
Lipcsei Péter a Ferencváros tartalékcsapatának edzője lesz
A jövőben a Ferencváros NB III-ban szereplő tartalékcsapatának vezetőedzője lesz Lipcsei Péter, a klub legendás labdarúgója, aki a mostani szezon végeztével fejezte be profi pályafutását. "Túl vagyunk a megbeszélésen, hamar megegyeztünk - nyilatkozta pénteken a klub hivatalos honlapjának a 38 éves középpályás. - Tuboly Frigyes lesz a segítőm, aki kiválóan ismeri a fiatalokat, hiszen 8 éve dolgozik az utánpótlásban. Egyelőre a pontos programot nem tudom, valószínűleg augusztus közepén kezdődik a bajnokság, a felkészülést július elején kezdjük meg."
2010.05.28. 16:30
 
 
Új nyelvtrövényt fogadhatnak el Ukrajnában
Hamarosan Ukrajna megyéinek a felében kapnak hivatalos státust regionális nyelvek - közölte pénteken Kijevben Vadim Kolesznyicsenko, a Régiók Pártja (PR) parlamenti képviselője. Az új nyelvtörvény - elfogadása esetén - 13 ukrajnai kisebbség számára teremtene jobb nyelvhasználati lehetőséget. A magyar nyelv is regionális státust kaphat Kárpátalján azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 10 százalékos küszöböt. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a mindennapos ügyintézést az állami hivatalokban anyanyelvükön is intézhetnék azok, akik erre igényt tartanak.
2010.05.28. 16:30
 
 
Tenisz, Roland Garros: Federer és Nadal továbbra is hibátlan
Továbbra is hibátlanul, szettveszteség nélkül menetel a párizsi nyílt teniszbajnokságon a címvédő Roger Federer, valamint a korábbi négyszeres győztes Rafael Nadal. A svájci világelső már a legjobb 16 között van, miután a selejtezőből feljutott német Julian Reistert győzte le, míg a spanyol salakkirály - még a második fordulóban - az argentin Horacio Zeballost búcsúztatta. A női mezőnyből elsőként a második helyen kiemelt amerikai Venus Williams jutott a nyolcaddöntőbe.
2010.05.28. 16:15
 
 
Sorra jönnek létre az elmúlt 8 év ügyeit vizsgáló parlamenti albizottságok
Péntekig féltucat albizottság jött létre az elmúlt nyolc év kormányzati tevékenységének vizsgálatára az állandó parlamenti bizottságokon belül. Az MSZP ezekbe a testületekbe addig nem delegál tagokat, amíg nem tisztázódik számukra, házszabályszerűen működnek-e. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője indítványozta, hogy minden állandó bizottság a létrejötte után belátható időn belül tűzze napirendre az elszámoltatás, a korrupcióellenes küzdelem kérdését. Korábbi interjújában azt mondta, az országgyűlési bizottságoknak helyzetfeltáró és tisztázó munkát kell végezniük: az elszámoltatás és a korrupcióellenes küzdelem jegyében a saját területükön témánként végig kell venniük az elmúlt évek ügyeit.
2010.05.28. 16:00
 
 
Olajkatasztrófa: folytatódik a kísérlet a szivárgás elfojtására
A BP pénteken folytatta az olajszivárgás elfojtását célzó kísérletet a Mexikói-öbölben; a két napja kezdett művelet egyelőre nem hozta meg a várt eredményt. A katasztrófa fő felelősének tartott BP közölte, hogy a "top kill" nevű eljárással még nem tudták leállítani az olaj ömlését. A vállalat már többször leállította és újraindította a nehéziszap pumpálását a tengerfenéken levű kitörésgátlóba, de a feltörő olaj és gáz nyomását nem sikerült legyőzni. A cég azt tervezi, hogy törmeléket juttat a berendezésbe az áramlás lelassítására, a nyílások eltömítésére, amelyeken keresztül túl sok iszap szökik ki a berendezésből.
2010.05.28. 16:00
 
 
F1, Török GP: Button volt a leggyorsabb a 2. szabadedzésen
Jenson Button, a McLaren világbajnoki címvédő brit pilótája autózta a legjobb időt a Forma-1-es Török Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Mögötte a pontversenyben élen álló ausztrál Mark Webber (Red Bull) végzett, a harmadik pedig a német Sebastian Vettel (Red Bull) lett. A délelőtti gyakorláson leggyorsabb brit Lewis Hamilton (McLaren) ezúttal a negyedik pozícióban zárt, míg Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője ötödikként fejezte be a gyakorlást.
2010.05.28. 15:30
 
 
Nikotinfüggővé vált egy kétéves gyerek
Nikotinfüggővé tette kisgyerekét egy apa Indonéziában: a láncdohányos kétéves napi két csomag cigarettát szív, és dühödten ront szüleinek, ha nem jut hozzá adagjához. A Szumátra szigetén élő kisfiú, Ardi Rizal azt követően tett szert hírnévre az ázsiai országban, hogy több felvételen is dohányzás közben örökítették meg, miközben épp triciklijén tekert - számolt be a The Jakarta Globe című lap. A gyerkőc 18 hónaposan kapta első szál cigarettáját, azóta csak kedvenc márkáját fogadja el. Ha pedig megkísérlik megvonni tőle a nikotint, annak a szülők látják kárát. "Teljesen függővé vált, ha nem gyújthat rá, haragos lesz, kiabál, és nekünk jön" - panaszkodott a fiúcska anyja.
2010.05.28. 15:15
 
 
Századvég: nőtt a Fidesz támogatottsága
Az országgyűlési választás óta tíz százalékkal nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, az ellenzéki pártok közül pedig csak az LMP nem veszített szimpatizánsokat a Századvég Alapítvány adatai alapján. Az intézet kutatása szerint Orbán Viktor megítélése kedvezőbb, mint korábban bármikor. A Századvég felmérése szerint jelenleg a biztos szavazók 63 százaléka voksolna az áprilisi 11-i választáson 53 százalékot elérő pártszövetségre; ez egyrészt a választások után gyakran tapasztalható győzteshez húzással magyarázható, másrészt jelzi, hogy a leendő kormánypártok tervei egybeesnek a választók széles körének elvárásaival.
2010.05.28. 15:00
 
 
Az EU-ban csökkennek a háztartási energiaárak, Magyarországon nőnek
Az Európai Unió 27 tagállamában 1,5 százalékkal csökkent a háztartási elektromos áram és 16 százalékkal a gáz ára a 2008 második féléve és 2009 második féléve között eltelt egy évben. Vásárlóerő-paritáson számolva a legmagasabb áramdíjakat Magyarországon találták, a gázáraknál pedig az időszakban a legnagyobb emelkedés Magyarországon volt, nemzeti valutában számolva. Az Eurostat sajtóközleménye szerint nemzeti valutában számolva a legnagyobb háztartási áramdíjcsökkenés Cipruson volt (-20 százalék), majd Olaszország (-10 százalék) és Írország (-8,8 százalék) következett.
2010.05.28. 14:45
 
 
BKV-ügy: újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Mesterházy Ernőt
M. Ernőt újabb bűncselekménnyel, több mint százhatvan milliós vagyoni hátrány okozásával is gyanúsítják a BKV ügyében folyó nyomozás legújabb fejleményei szerint - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t. M. Ernő érdemi vallomásában tagadta a bűnösségét és panaszt jelentett be a gyanúsítással szemben. A Központi Nyomozó Főügyészség - az eljárás újabb adataira is figyelemmel pénteken indítványozta M. Ernő előzetes letartóztatásának további kéthónapos meghosszabbítását.
2010.05.28. 14:45
 
 
Franciaország rendezheti a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot
Franciaország rendezheti a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot - döntött a kontinens sportági szövetségének végrehajtó bizottsága. A hat év múlva esedékes - immár 24 csapatos - tornáért Törökország és Olaszország is jelentkezett. A három pályázónak pénteken délelőtt fél-fél órás keretben volt még lehetősége arra, hogy prezentációjával meggyőzze a döntéshozókat. Az utolsó értékelésben és a szavazásban érintettség okán Michel Platini, a szervezet francia elnöke, valamint a török Senes Erzik és az olasz Giancarlo Abete nem vett részt.
2010.05.28. 14:30
 
 
Országos gyűlést tart szombaton az MDF
Országos gyűlést tart szombaton az MDF, melyen egyebek közt módosítják a párt alapszabályát, valamint döntenek arról, rendeljenek-e el országos tisztújítást - mondta Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke pénteken. Kiemelte: az országos gyűlés elfogad majd egy politikai nyilatkozatot is, mely arról határoz, milyen irányba folytassa a párt a jövőben a politikai tevékenységét. Közölte: a gyűlés dönt arról is, hogy a párt milyen feltételek mellett "nyitja meg ajtaját", mikor legyen teljes tisztújítás, és mikor legyen az elnökválasztás.
2010.05.28. 14:30
 
 
Fazekas: cél a fenntartható fejlődés biztosítása
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter-jelölt a környezetgazdálkodás területén a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását jelölte meg a szaktárca fő céljaként pénteki meghallgatásán, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt. A jelölt hangsúlyozta az érdekek összehangolásának szükségességét ezen a területen. Jelezte: a vidékfejlesztési tárcát a megújuló és a nem megújuló természeti erőforrások gyűjtőhelyévé kívánja tenni. A fő célok közé sorolta - a globális megközelítés mellett - az egészséges környezetet biztosítását a magyar lakosság számára. A testület 12 igen, 3 tartózkodás és 2 ellenszavazat mellett támogatta Fazekas Sándor kinevezését a posztra.
2010.05.28. 14:30
 
 
Végig erőteljes áradás a Közép-Tiszán
A Tisza árhulláma jelenleg Tiszakeszi és Tiszadorogma között tetőzik, míg a Közép-Tiszán végig árad a folyó; az elkövetkező napokban az áradás várható üteme naponta 10-30 centiméter között alakul - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese Szolnokon. A Tisza várható tetőző vízállása Szolnoknál június 2-án, vagy 3-án a 840-870 centiméteres tartományban következik be. A 8 méteres vízállást valószínűleg pénteken éri el az árhullám, ami a harmadfokú árvízvédelmi készültség életbe léptetésével jár. A Zagyva-Tarna vízrendszerében fokozatos apadás figyelhető meg, ott a kritikus időszak elmúlt, ennek megfelelően mérsékelték a védelmi készültséget is.
2010.05.28. 13:45
 
 
Menedékjogot kért Magyarországtól a Budapesten elfogott amerikai pedofil
Menedékjogot kért Magyarországtól az április közepén Budapesten elfogott amerikai pedofil, akiért a napokban már megérkeztek az FBI ügynökei - írta az Index pénteken. "A napokban érkeztek meg az amerikai légimarsalli szolgálat emberei Budapestre, hogy magukkal vigyék John D. Clarkot, akit pedofília, azaz gyermekekről készült pornográf felvételek terjesztése miatt körözött sokáig az FBI. Az ügynököknek azonban egyelőre le kell mondaniuk tervükről, mert a férfi az utolsó pillanatban, csütörtökön menedékjogot kért Magyarországtól" - olvasható a hírportálon.
2010.05.28. 13:45
 
 
Fellegi: a munkahelyteremtést és a kkv-kat támogatják az uniós forrásokkal
Az európai uniós forrásokat elsősorban növekedéspárti, munkahelyteremtő, és a magyar kis-és középvállalkozásokat támogató gazdaságpolitikát szolgáló területekre fogják átcsoportosítani - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterjelölt negyedik bizottsági meghallgatásán, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt pénteken, Budapesten. Fellegi Tamás miniszteri kinevezését a bizottság 17 igen, 3 nem és 2 tartózkodás mellett szavazta meg. Fellegi Tamás kinevezését a héten ugyancsak támogatta az európai ügyek, valamint a gazdasági és informatikai bizottság, továbbá a számvevőszéki és költségvetési bizottság is.
2010.05.28. 13:15
 
 
Szabotázs okozta az indiai vonatbalesetet, 70 halott
Szabotázsakció okozta a pénteki kelet-indiai vonatbalesetet, az indiai média szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a hetvenet. A PTI indiai hírügynökség szerint legkevesebb 71 halottja van a szabotázsakciónak, és 120-an megsebesültek. Az indiai vasúttársaság vezérigazgatója szerint a személyszállító vonaton pokolgép robbant föl, mások viszont azt állítják, hogy a síneket rongálták meg, és az okozta a tragédiát. A szerelvény 13 kocsija a másik sínpárra zuhant, ahol egy szemből érkező tehervonat belerohant. Három óra is eltelt, mire a mentőalakulatok a helyszínre érkeztek, hogy kisegítsék a sebesülteket a roncshalmazból.
2010.05.28. 13:15
 
 
Foci: dán játékvezető fújja a sípot a magyar-német barátságos meccsen
A dán Claus Bo Larsen vezeti a Puskás Ferenc Stadionban szombaton sorra kerülő Magyarország-Németország barátságos labdarúgó-mérkőzést. A 44 éves játékvezető munkáját honfitársai, Henrik Sonderby és Anders Norrestrand segítik majd. Bo Larsen 1996 óta bíráskodik, s pályafutása során Európai Szuperkupa-döntőt, valamint Bajnokok Ligája- és UEFA Kupa-, illetve Európa Liga-találkozókat is dirigált. A dél-afrikai világbajnokságra utazó játékvezetői keretbe nem választották be.
2010.05.28. 13:00
 
 
Tenisz, Roland Garros: párosban is búcsúzott Szávay
Szávay Ágnes az orosz Dinara Szafinával az oldalán vereséget szenvedett a női párosverseny második fordulójában, ezzel befejezte szereplését a francia nyílt teniszbajnokságon. A magyar, orosz kettős a hatodik helyen kiemelt Cara Black, Jelena Vesznyina zimbabwei, orosz duótól kapott ki 6:2, 6:3-ra a legjobb 16 közé jutásért rendezett pénteki mérkőzésen. Szávay egyesben szintén a második fordulóban búcsúzott, még szerdán, a másik főtáblás magyar, Czink Melinda pedig egyesben és párosban is mindjárt az első körben kikapott, hétfőn, illetve kedden.
2010.05.28. 13:00
 
 
Réthelyi: az egészségügyet sikeres nemzetstratégiai ágazatként kell kezelni
A nemzeti erőforrás miniszterjelöltje szerint az egészségügyet sikeres nemzetstratégiai ágazatként kell kezelni, megfelelő munkakörülményeket kell teremteni az egészségügyben dolgozóknak, felül kell vizsgálni az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit, és a megyei kórházaknak nagyobb szerepet kell adni. Réthelyi Miklós erről az Országgyűlés egészségügyi bizottságának pénteki ülésén beszélt, ahol meghallgatása után a testület tagjai 16 igen és három tartózkodás mellett támogatták kinevezését. Igennel szavazott a Fidesz-KDNP-s képviselőkön kívül az MSZP egy jelen lévő képviselője, Garai István, és az LMP is, három jobbikos honatya pedig tartózkodott.
2010.05.28. 13:00
 
 
Bajnai Gordon búcsúlátogatáson járt Sólyom Lászlónál
Az átadás-átvétel aktuális kérdéseiről, az ügyvezető kormány utolsó teendőiről, egyéves kormányfői tevékenysége mérlegéről, valamint az ország jelenlegi állapotáról tájékoztatta Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnököt pénteken. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint az államfő hivatalában búcsúlátogatáson fogadta a leköszönő kormányfőt. A közel másfél órás találkozó után kiadott kommüniké szerint Bajnai köszönetet mondott Sólyomnak az együttműködésért.
2010.05.28. 13:00
 
 
40 millió gyűlt össze a segélyvonalon az árvíz károsultjainak
Már negyvenmillió forint gyűlt össze a 1749-es segélyvonalon az árvíz károsultjai javára. A Magyar Vöröskereszt sajtóirodájának közlése szerint az összeg közel 190 ezer hívást, illetve SMS-t jelent alig egy hét alatt. A pénzt a májusban pusztító heves viharok, esőzések okozta károk helyreállítására, az árvízkárosultak megsegítésére közösen gyűjtik a hazai telekommunikációs szolgáltatók. A segélyvonalra május 19-től érkező minden hívás és SMS teljes, 200 forintos összegét a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják.
2010.05.28. 12:45
 
 
Pelczné Gáll Ildikó és Kovács Béla utazik Brüsszelbe
Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz, valamint Kovács Béla, a Jobbik képviselője utazik Brüsszelbe, hogy az Európai Parlamentben (EP) betöltse az onnan "hazatérő" képviselők helyét. Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén úgy döntött, kiadható a két képviselő mandátuma. A két "hazatérő" képviselő, Schmitt Pál (Fidesz) és Balczó Zoltán (Jobbik) azért mondott le EP-helyéről, mert az áprilisi választáson a magyar Országgyűlésben is mandátumot nyertek, és mindketten ez utóbbit választották. A két képviselői hely nem tölthető be egyszerre, ezért kellett az érintetteknek arról dönteniük, melyik mandátumról mondanak le. Az OVB döntése ellen három napon belül lehet jogorvoslattal élni.
2010.05.28. 12:45
 
 
Vízilabda Eb: Steinmetz kimaradt a 20 fős magyar keretből
Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya pénteken közzétette 20 fős keretét, amelyből kikerül az augusztus végi-szeptember eleji, zágrábi Európa-bajnokságra utazó 13 játékos. A nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu által nyilvánosságra hozott listáról hiányzik a 2004-es, athéni olimpiai bajnok Steinmetz Ádám neve, a Primorac Kotor montenegrói bajnoki döntőre készülő centere a hosszúra nyúlt klubszezon után fizikai állapotára hivatkozva nem vállalta a válogatottbeli szereplést. Az Eb-felkészülés június 21-én kezdődik.
2010.05.28. 12:30
 
 
Pintér: össze kell hangolni az önkormányzati és rendőri erőket
Pintér Sándor szerint össze kell hangolni az önkormányzat által a rend fenntartása érdekében foglalkoztatottak tevékenységét a rendőrséggel a nagyobb közbiztonság érdekében. A belügyminiszter-jelölt a kinevezését megelőző meghallgatáson, az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságában, pénteken beszélt erről. A belügyi tárca várományosa csütörtökön már beszámolt elképzeléseiről és válaszolt a képviselők kérdéseire az emberi jogi, a nemzetbiztonsági, az alkotmányügyi és a rendészeti bizottságban. A belügyminiszter-jelölt hangsúlyozta: az a szándéka, hogy a közterületekre lényegesen több rendőrt juttasson.
2010.05.28. 12:00
 
 
Balázs Péter: egy év alatt diplomácia fordulat történt
Balázs Péter szerint a szomszédos országokkal való kapcsolatok javulása jellemezte a magyar diplomácia elmúlt egy évét. Az ügyvezető külügyminiszter a tárca pénteki nyilvános állománygyűlésén a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szólva azt mondta: amíg hat szomszédos állam "nem csinál zajt", Szlovákia túlreagálja és ezzel felnagyítja a konfliktust. Az ügyvezető kormány külügyminisztere - mielőtt elbúcsúzott munkatársaitól - közölte, hogy az elmúlt egy évben diplomáciai fordulat történt, a magyar külpolitika ma aktív, dinamikus, és egyéni hangon szól.
2010.05.28. 12:00
 
 
Szombaton a miniszterek kinevezésével megalakul az új kormány
Megválasztása után leteszi miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor szombaton az Országgyűlésben és a tervek szerint a miniszterek kinevezésével megalakul az új kormány. Sólyom László köztársasági elnök is részt vesz a parlament ülésén, amelyen megválasztják az új kormányfőt. Ezt követően az államfő parlamenti dolgozószobájában átveszi az új kormány tagjairól szóló miniszterelnöki előterjesztést, 13 órakor pedig a Sándor-palotában kinevezi a tárcavezetőket.
2010.05.28. 11:45
 
 
F1, Török Nagydíj: Hamilton nyerte az első szabadedzést
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Török Nagydíj első szabadedzésén pénteken. A 2008-as világbajnok mögött csapat- és honfitársa, a címvédő Jenson Button végzett, míg a harmadik legjobb időt a Mercedes 41 éves, hétszeres vb-győztes német versenyzője, Michael Schumacher autózta. Eredmények: 1. szabadedzés, az élcsoport: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:28.653 perc, 2. Jenson Button (brit, McLaren) 1:29.615, 3. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:29.750, 4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:29.855, 5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:29.867, 6. Robert Kubica (lengyel, Renault) 1:30.061.
2010.05.28. 11:15
 
 
Bajnai: A magyar állampolgárok különleges érettségről tettek tanúbizonyságot
"A magyar állampolgárok különleges érettségről és belátásról tettek tanúbizonyságot" - értékelte a szigorú takarékossági program végrehajtására visszatekintve Bajnai Gordon. Az ügyvezető miniszterelnök a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung napilap pénteki számában megjelent interjúban emlékeztetett arra: hivatalba lépését követő első nyilatkozatában tájékoztatta a lakosságot arról, hogy nehéz időszak következik. Ennek kapcsán utalt arra, hogy másutt erőszakos tüntetésekre került sor. "Mi magyarok ugyanakkor egyetlen sztrájk, egyetlen tömegtüntetés nélkül valósítottunk meg egy olyan programot, amelynek eredményeként az állam kiadásait másfél év alatt a bruttó nemzeti termék 5%-ával sikerült csökkenteni" - tette hozzá.
2010.05.28. 11:00
 
 
Olajkatasztrófa: két munkás szerint nem tartották be a biztonsági intézkedéseket
A Mexikói-öbölben áprilisban felrobbant olajfúró platform két megsérült munkása azt állította csütörtökön az amerikai kongresszusban: az üzemeltető cégek számos biztonsági intézkedést megszegtek. A Deepwater Horizon platform április 20-án robbant fel, majd két nappal később elsüllyedt, 11 munkás halálát okozva. Több mint száz ember mentettek ki. Az egyik munkás, Stephen Stone a képviselőház jogügyi bizottsága előtt kijelentette: a nagyobb haszonszerzés érdekében nem áldoztak elegendő összeget a biztonsági szabályok betartására.
2010.05.28. 10:00
 
 
Sok munkát okozott a tűzoltóknak a csütörtöki vihar
Országosan 320 segélyhívás érkezett a tűzoltóságokhoz péntek reggelig az Észak-Magyarország felett csütörtökön átvonuló vihar miatt. Az előző héten Borsodban kialakult árvízhelyzet továbbra is 16 település mintegy százhatvan lakóházát veszélyezteti közvetlenül. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a legtöbb viharkár bejelentése Borsodból érkezett a hatóságokhoz, de a tűzoltóknak Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében is a szokásosnál több alkalommal kellett kárelhárítási - általában vízszivattyúzási - munkálatokhoz kivonulniuk.
2010.05.28. 09:45
 
 
Tovább csökkennek a beruházások
Az első negyedévben folytatódott a beruházások 2008 elejétől megszakítás nélkül tartó csökkenése. A nemzetgazdasági beruházások volumene 6,4%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, bár az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 0,5%-kal emelkedett - közölte a KSH. A beruházások első negyedévi csökkenésén belül az építési beruházások 9,3%-kal, a gép- és berendezés beruházások 2%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól. A nemzetgazdasági beruházások tavaly 8,6%-kal maradtak el a 2008-as volumentől a gépberuházások 14 és az építési beruházások 4,2%-os visszaesésének következtében.
2010.05.28. 09:15
 
 
A szlovák nagykövet szerint "puha revizionizmus" a kettős állampolgárság
"Puha revizionizmusnak" nevezte a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítást Szlovákia nagykövete, utalva arra is, hogy a módosítást éppen a trianoni döntés évfordulója előtt hozták meg. Peter Weiss szlovák nagykövet a TV2 Mokka című reggeli műsorában - szlovákul, de az adásban magyarul szinkrontolmácsolva - elmondta, hogy véleménye szerint a magyar Parlament egyoldalúan járt el, és nem tartotta tiszteletben sem a két ország alapszerződését, sem az EBESZ bolzánói ajánlásait, sem a velencei bizottság ajánlásait. A diplomata szerint precedens nélküli az unió és a NATO történelmében, hogy egy állam visszautasítja a konzultációt egy olyan kérdésben, amely egy másik ország állampolgárait is érinti.
2010.05.28. 09:15
 
 
Az Egyesült Államok már ezer katonát vesztett Afganisztánban
Út mentén elhelyezett pokolgép megölt pénteken egy amerikai katonát Afganisztánban - jelentette be egy amerikai NATO-szóvivő. Az ottani háborúnak ő az ezredik amerikai katonaáldozata az AP hírügynökség statisztikája szerint. A hírügynökség statisztikája a Pentagon jelentései alapján készül, és a számon tartott áldozatok között vannak olyanok is, aki Pakisztánban vagy Üzbegisztánban haltak meg, de mindenképpen a 2001 óta megszállt országban zajló háború következtében. A pénteki halálesetről csak annyit közölt Wayne Shanks ezredes, hogy az ország déli részén történt.
2010.05.28. 09:00
 
 
NBA: egy győzelemre van a nagydöntőtől a címvédő Lakers
Már csak egy győzelem kell a Los Angeles Lakersnek ahhoz, hogy bejusson az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjébe. A címvédő kaliforniai alakulat a nyugati finálé ötödik, magyar idő szerint péntek reggeli mérkőzésén, saját közönsége előtt két ponttal nyert a Phoenix Suns ellen, ezzel 3-2-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. Eredmény: Nyugati főcsoport, döntő, 5. mérkőzés: Los Angeles Lakers-Phoenix Suns 103-101. Az állás: 3-2.
2010.05.28. 08:30
 
 
Az argentin válogatottnál szabad a szex a szabadnapokon
A világbajnokságon részt vevő argentin labdarúgók engedélyt kaptak arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek a dél-afrikai torna idején azokon a napokon, amikor nincs mérkőzésük, feltéve ha ez az állandó partnerükkel történik és nem társul alkoholfogyasztással. Erről Donato Villami, a válogatott orvosa nyilatkozott még otthon a Radio del Plata egyik műsorában. "A szex mindenhol a világon a társadalmi élet része, önmagában semmi gond nincs vele. Baj akkor van a mi esetünkben, ha túlzásba viszik, ha kiegészítők társulnak hozzá, vagy ha nem állandó partnerrel és mondjuk a pihenésre szánt időben történik" - tette hozzá.
2010.05.28. 08:00
 
 
Obama új nemzetbiztonsági stratégiája: nagyobb globális együttműködés
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön ismertetett új nemzetbiztonsági doktrínájában elődeinél nagyobb hangsúlyt helyez a globális együttműködésre és a szélesebb körű biztonsági partnerségekre. Az elkövetkező évek katonai és diplomáciai tevékenységének alapjait körvonalazó dokumentum szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégiában a fegyveres megoldás az utolsó eszköz. Az új doktrína lényegében szakítást jelent a Bush-kormány "Amerika mindent egyedül megold" megközelítésével; Obama szerint az Egyesült Államoknak ki kell terjesztenie partneri viszonyait hagyományos szövetségesi rendszerén túlra, egyebek mellett olyan felemelkedő hatalmakra, mint Kína és India.
2010.05.28. 07:45
 
 
Felgyorsulhat a tartozások behajtása júniustól
Felgyorsíthatja a tartozások behajtását, és megfékezheti a körbetartozást, hogy június elsejétől a közjegyzők bocsátják ki a fizetési meghagyásokat - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap szerint ennek hatására az eddigi hatszázezer helyett jövőre akár egymilliónál is több efféle iratot kézbesíthetnek az adósoknak. Ez a nagyságrend megfelelne a hasonló méretű nyugat-európai országokban rögzített adatoknak. Szécsényi-Nagy Kristóf, a közjegyzői kamara jogi irodájának vezetője a lapnak elmondta: a szabálymódosítás megfékezheti a körbetartozások további elharapózását, és sokakat a pénzbehajtás legális útjára vezethet.
2010.05.28. 07:30
 
 
Ausztrália a Nemzetközi Bírósághoz fordul a japán bálnavadászat miatt
Ausztrália a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul az Antarktisz vizein folytatott japán bálnavadászat miatt. Véget akarunk vetni "a tudomány álcájával" végzett, valójában kereskedelmi célú bálnavadászatnak - közölte pénteken Peter Garrett környezetvédelmi miniszter. Az ausztrál kormány azt akarja bizonyítani a Nemzetközi Bíróság előtt, hogy Japán tevékenysége nemzetközi szabályokat sért. Stephen Smith külügyminiszter leszögezte: a bírósági eljárás nem lesz káros hatással a kétoldalú kapcsolatokra, az ügyet "két barát közötti nézeteltérés független jogi rendezéseként" fogják fel.
2010.05.28. 07:15
 
 
Minden miskolci tűzoltó egység a viharkárok elhárításán dolgozik
Újabb, jégesővel kísért felhőszakadás okozott károkat Miskolcon és környékén csütörtökön délután, a tűzoltóság ügyeletén ismét égtek segélykérő vonalak. A bejelentések alapján Szirmabesenyő, Sajókeresztúr és Szikszó környezetében esett a legtöbb csapadék. Minden miskolci tűzoltó egység, kiegészülve encsi és kazincbarcikai munkatársakkal a keletkezett károk elhárításán dolgozik. A 26-os számú főút, Sajókeresztúr külterületén haladó szakaszát 300 méter hosszan öntötte el az esővíz, így azt a rendőrség azonnal lezárta. A nagyjából három hektáros területen több száz köbméter víz eltávolításához nagy teljesítményű szivattyú érkezik Sátoraljaújhelyről.
2010.05.27. 22:15
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746[1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

bölcsöde I buktatás I diákhitel I érettségi I felvételi I hallgatói jogviszony I iskolabotrány I iskolakerülés I iskolakezdési támogatás I Nyári Egyetem I nyelvvizsga I OKJ I óvoda I ösztöndíj I pótfelvételi I tandíj I tandíj támogatás I tanévkezdés I tankönyvtámogatás I továbbtanulás I vizsgaidőszak

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista