2019. október 17., csütörtök - Hedvig
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Oktatás ››  továbbtanulás
127675 találat
 
 
Duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget a kormány
Duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget az Orbán-kormány első, hétfői ülésén, ahol arról is döntött a kabinet, hogy újra elindítja a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításának előkészítését a Vékás Lajos-féle bizottság közreműködésével. Nagy Anna kormányszóvivő kifejtette: az Orbán-kormány kétszeresére emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget. Az eddigi 800 millió forintos forrást több mint 1,5 milliárd forintra emelte a kormány, vagyis ennyit kapnak azok a családok, akik segítségre szorulnak az árvíz miatt - jelentette be.
2010.05.31. 17:15
 
 
Csökkenti júliustól az áram árát az E.ON
Csökkenti az áram árát július 1-től az E.ON mind a lakossági-, mind az üzleti fogyasztók számára - közölte Kutas István, az E.ON Hungária szóvivője hétfőn. Kutas István a csökkentés pontos mértékéről elmondta: arról később adnak tájékoztatást, de nagyobb lesz mint januárban, amikor 3,5 százalékkal csökkentették az áram árát a lakossági és üzleti fogyasztók számára egyaránt. Hozzáfűzte: a csökkenés mértékét úgy osztják el a különböző fogyasztói kategóriák között, hogy a legkisebb fogyasztású háztartásoknak legyen a legkisebb a tarifájuk, és ugyancsak nagy csökkentés várható az üzleti szférában, a kis- és középvállalatok tarifáiban is.
2010.05.31. 17:00
 
 
Nagy Anna az Orbán-kormány szóvivője
Nagy Anna az Orbán-kormány szóvivője - jelentette be hivatalosan Navracsics Tibor hétfőn. A közigazgatási és igazságügyi miniszter az új kabinet első kormányszóvivői sajtótájékoztatóján, Budapesten kifejtette: Nagy Anna a politikán kívülről, de nem teljesen a magánszférából érkezett. Tapasztalt kommunikációs szakértő, aki kitűnően beszél angolul és franciául - mondta.
2010.05.31. 17:00
 
 
WHO: évről évre emelkedik a dohányzó nők száma
A világ csaknem egymilliárd dohányosának 20 százalékát nők teszik ki; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint a dohányzó nők száma évről évre folyamatosan emelkedik - hívta fel a figyelmet a szervezet az idei dohányzásmentes világnap alkalmából. A WHO szerint különösen aggasztó a dohányzás terjedése a fiatal lányok körében, ami nagy részben a nőket célzó dohányreklámok térnyerésének számlájára írható. A nők egészségének megóvására és a dohányzás sürgős visszaszorításának szükségességére hívja fel ismét a figyelmet a WHO az idei dohányzásmentes világnapon.
2010.05.31. 16:30
 
 
Újra az olaj elvezetésével próbálkoznak a Mexikói-öbölben
Jön a D-terv a Mexikói-öbölben: a BP ismét azzal próbálkozik, hogy felszínre vezesse a mélytengeri kútból kiömlő szennyező nyersolajat - tudósított a CBS televízió hétfőn. A hétvégén kudarcot vallott az a kísérlet, hogy nehéziszappal eltömítsék a kitörésgátló berendezést, a mérnökök nem voltak képesek legyőzni a feltörő olaj és gáz nyomását. A katasztrófa felelősének tartott brit olajcég azonnal hozzáfogott a szivárgás kezelésének következő lehetséges módszeréhez. A tervek szerint a mélytengeri robotok levágják az eredeti, sérült felszálló csövet a kitörésgátló tetejéről, ahová egy fedőkupakot illesztenek. Az akció egy hétig is eltarthat.
2010.05.31. 16:15
 
 
Guy Ritchie Sherlock Holmes-ának folytatása 2011 végén kerülhet a mozikba
A Guy Ritchie rendezte Sherlock Holmes-film második részének bemutatóját 2011 decemberére időzítette a Warner Bros. filmstúdió. A Robert Downey jr.-ral a címszerepben elkészült akciókalandfilm folytatása rögtön a sikeres bemutató után felmerült. A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a Warner a múlt hét végén jelentette be, hogy a második epizód 2011. december 16-án kerül a mozikba. Barry Meyer, a Warner elnöke 25 tervezett premier között nyilvánosságra hozta számos más sikerfilm folytatásának jövő évre tervezett bemutatóját is.
2010.05.31. 16:00
 
 
Simor: az MNB 4,3-4,5 százalékos hiányt vár 2010-re
A Magyar Nemzeti Bank erre az évre 4,3-4,5 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt prognosztizál az új inflációs jelentésben, jövőre 3,9 százalékra, 2012-ben 2,9 százalékra csökkenhet a deficit - mondta Simor András elnök a hétfői tájékoztatón. Az idei 4,3-4,5 százalékos hiány előrejelzésekor a jegybank változatlan költségvetési politikával számolt, a jelzett különbség attól függ, hogy a meglévő költségvetési tartalékokat a kormány hogyan kívánja kezelni, tette hozzá.
2010.05.31. 16:00
 
 
Befejeződtek az írásbelik, csütörtökön kezdődnek az emelt szintű szóbelik
Sikeresen lezajlottak és hétfőn befejeződtek a 2010. évi tavaszi érettségi írásbeli vizsgák; a legutolsó alkalmon, a hétfői informatika pótló gyakorlati vizsgán 71 helyszínen 131 vizsgázó vett részt - közölte az Oktatási Hivatal. Ez utóbbi vizsgára azért volt szükség, mert a rendkívüli időjárás helyenként áramszüneteket okozott a május 17-i középszintű informatika gyakorlati vizsgán, és a mintegy 30 ezer érettségiző közül nem mindenki tudta teljesíteni a gyakorlati követelményeket. Csütörtökön kezdődnek és jövő szerdáig tartanak az idei tavaszi érettségi emelt szintű szóbeli vizsgái.
2010.05.31. 15:45
 
 
Bemutatták José Mourinhót, a Real Madrid új trénerét
Hivatalosan is beiktatták hétfő kora délután a Real Madrid futballcsapatának vezetőedzői tisztébe José Mourinhót. Az olasz bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-első Internazionalétól érkezett portugál szakember bemutatásáról egyenes közvetítésben számolt be a Marca, a legnépszerűbb spanyol sportnapilap internetes oldala. A trénerre, akit - négy biztonsági őr gyűrűjében - Jorge Valdano sportigazgató kísért a ceremónia színhelyére, számos külföldi újságíró, köztük is főleg portugál zsurnaliszták voltak kíváncsiak, nem volt jelen az eseményen ugyanakkor Florentino Pérez, a fővárosi klub elnöke.
2010.05.31. 15:30
 
 
Az MNB 3,9 százalékos GDP növekedést vár 2012-ben
Jelentősen javított idei GDP-prognózisán a jegybank, 0,9 százalékos GDP-növekedést vár, jövőre 3,2, 2012-ben 3,9 százalékkal nőhet a gazdaság - áll a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentésében. Rövid távon kedvezőbben alakul a gazdaság fejlődése, mint korábban várta az MNB, hiszen februárban még 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számolt erre az évre - mondta Simor András elnök. Az infláció az idén 4,9 százalék lesz, jövőre 3,0, 2012-ben 2,9 százalék, ami magasabb a februárban várt idei 4,4 százalékos, illetve a jövőre várt 1,9 százalékkal szemben. 2012-ben az infláció várhatóan 1,9 százalékra mérséklődik.
2010.05.31. 15:30
 
 
Wieszt János ártatlannak és politikai áldozatnak tartja magát
Ártatlannak és egyben politikai áldozatnak tartja magát a csúszópénz elfogadásával megvádolt Wieszt János szocialista önkormányzati képviselő. Bejelentette ugyanakkor: kezdeményezi MSZP-s párttagságának felfüggesztését. Wieszt János szerint saját pártja hozta nehéz helyzetbe, miközben a becsületét védte "egy aljas és nemtelen támadással szemben". A XI. kerületi és fővárosi szocialista politikus szerint a róla készült videofelvétel hazug, manipulatív és szerkesztett, egyetlen célja az ő személyének lejáratása. Mint közölte, "megdönthetetlen" bizonyítékai vannak arra, hogy Kupper András fideszes politikus vádjai hamisak.
2010.05.31. 15:30
 
 
Che Guevara-túra várja a turistákat Dél-Amerikában
Che Guevara életében a "korrupt, kapitalista elit" megdöntésén munkálkodott, halálában azonban nagy hasznot hoz a személyére épülő turizmusnak: most épp azzal, hogy Dél-Amerika három országa Che Guevara-túrával csalogatja Argentínába, Kubába és Bolíviába a turistákat. A történelmi út a kommunizmusért harcoló Guevara életútján is végigkalauzol. Az Argentínából induló túra elején még az orvostanhallgató Ernesto Guevarát ismerhetik meg az érdeklődők, míg Bolíviában már az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA által üldözött gerillaharcos nyomaiban járhatnak a résztvevők.
2010.05.31. 15:30
 
 
Az MSZP az együttműködés hiányát utasította el
Hiller István szerint az MSZP nem a nemzeti együttműködés ügyére mondott nemet, amikor elutasította a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, hanem a kormánytöbbség gyakorlatára. A szocialista politikus azt mondta: módosító javaslataik nem mentek szembe a törvény szövegével, hanem kiegészítéseket fogalmaztak meg, mégis elutasították mindegyiket. Hangsúlyozta: az MSZP a nemzeti összetartozás ügyét fontosnak tartja, akarja és támogatja. Hozzátette: a nemzeti összetartozásról szóló törvénytervezet szövegét a frakció, valamint a párt elnöksége is megvitatta, és úgy döntöttek, hogy amennyiben elutasítják módosító indítványaikat, akkor nemmel voksolnak.
2010.05.31. 15:30
 
 
Felsőoktatási felvételi: ajánlott a meglévő okmányokat szerdáig beküldeni
A felsőoktatásba jelentkezőknek ajánlott szerdáig beküldeniük mindazokat a felvételi pontok, többletpontok elbírálásához, számításához szükséges dokumentummásolatokat, amelyek a jelentkezés benyújtásakor még nem álltak a rendelkezésükre - közölte az Educatio kft. Ilyen lehet például egy tavaszi nyelvvizsga igazolása vagy az idén érettségizők esetében a 12. vagy 13. évfolyamos év végi középiskolai bizonyítvány - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A végső hiánypótlás határideje ugyanakkor július 8. A szerdai időpontot azért javasolják, mert ha bármilyen probléma merülne fel - nem megfelelő formátumú vagy tartalmú dokumentumok csatolása - még marad idő a további ügyintézésre, korrigálásra.
2010.05.31. 14:45
 
 
Ismét lehet közlekedni az M6-os autópálya elzárt szakaszán
Ismét lehet közlekedni az M6-os autópálya még vasárnap délután lezárt szakaszán a Tolna megyei Tengelic közelében - közölte az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. munkatársa Máté Ágnes hétfőn kora délután. Elmondta, hogy 80 km/órás forgalomkorlátozás van érvényben, és csak a belső sávokat használhatják az autósok a sztráda érintett szakaszán. Budapest irányába 13 óra 25 perckor, Pécs felé pedig 13:55 perckor indult meg a forgalom. Az autópályát vasárnap délután zárták le, mert a vihar megrongálta. Beszakadt a leállósáv a 127-es kilométerszelvénynél, a jobbpályán.
2010.05.31. 14:45
 
 
Gázai segélyflottilla: a tel-avivi nagykövetség nem tud magyar áldozatokról
A tel-avivi magyar nagykövetség eddigi információi szerint nincsenek magyar állampolgárok a Gázai-övezetbe tartó segélyflottilla elleni izraeli fellépés halálos áldozatai és sebesültjei között - jelentette ki hétfőn Tel-Avivban az MTI telefonos érdeklődésére Szentgyörgyi Zoltán Izraelben akkreditált magyar nagykövet. A misszióvezetőnek arról sem volt tudomása, hogy a hajókonvojnak lettek volna magyar utasai. A nap folyamán konzultációra rendelték be az izraeli külügyminisztériumba az Európai Unió tagállamainak nagyköveteit. A megbeszélésen az áldozatok nemzetiségéről nem hangzott el hivatalos tájékoztatás.
2010.05.31. 14:45
 
 
Nem változtatott az alapkamaton az MNB
A várakozásoknak megfelelően 5,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács hétfői kamatdöntő ülésén. Legutóbb az április 26-i ülésen csökkentette 25 bázisponttal 5,25 százalékra az alapkamatot a testület, akkor a tanács öt tagja szavazott negyed százalékpontos csökkentés mellett és ketten 50 bázispontos lazításra voksoltak. A tavaly júliusi 9,50 százalékos szintről a monetáris tanács minden hónapban csökkentett, és áprilisig 4,25 százalékkal mérsékelte az alapkamatot. A jegybank piaci várakozásoknak megfelelő kamatdöntése nem befolyásolta a forint árfolyamát.
2010.05.31. 14:30
 
 
Tizenegy év szabadságvesztésre ítélték a kecskeméti tinigyilkost
Tizenegy év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság hétfőn azt a 17 éves fiút, aki 2009. május 11-én féltékenységből megölte 16 éves osztálytársnőjét Kecskeméten. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, valamint a vádlott és védője is három nap gondolkodási időt kért. Feleky István tanácsvezető bíró az elsőfokú ítélet indoklásában elmondta: a vádlott összesen 45 késszúrással ölte meg barátnőjét, aki pár percen belül a helyszínen meghalt. A vádlott különös kegyetlenséggel, rendkívüli brutalitással ölte meg a sértettet. A lányt ért késszúrások közül nyolc mélyen a testüregbe hatolt, ezek egyenként is halált okozhattak volna.
2010.05.31. 14:30
 
 
Lázár: a kormány hozzákezd az alkotmányozási munkához
A kormány még hétfőn egy országgyűlési határozati javaslattal él, amelyben egy alkotmányozó bizottság felállítását javasolja a parlamenti pártok részvételével - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a parlamentben napirend előtt. A Jobbik - szintén napirend előtt - a gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát ért izraeli támadás kapcsán azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés határozatban ítélje el "Izrael állam nemzetközi és emberi jogokat sértő folyamatos atrocitásait", kifejezve a magyar nemzet szolidaritását a palesztin néppel.
2010.05.31. 14:15
 
 
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a Ház június 4-ét
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította az Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. A javaslatra 302-en szavaztak igennel, míg 55 képviselő nemmel voksolt és 12 tartózkodott. A Fidesz és KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s (Juhász Ferenc) és egy LMP-s (Schiffer András) képviselő. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg. A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
2010.05.31. 14:15
 
 
A PTE négy dolgozója érintett az egyetemmel összefüggő eljárásban
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) négy dolgozója, köztük két magas beosztású vezető munkatársa érintett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított és az intézmény gazdálkodásával összefüggő eljárásban - közölte az egyetem rektora hétfőn az MTI-vel. "Az egyetem vezetése megdöbbenve értesült a hírről, de egyelőre kevés információja van, nem tudja, milyen ügy áll a letartóztatások hátterében" - mondta Gábriel Róbert. Hozzátette, hogy minden segítséget megadnak a hatóságok munkájához. Az NNI hétfőn közölte: a hétvégén nyolc embert elfogtak és őrizetbe vettek bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatta a PTE gazdálkodásával kapcsolatban.
2010.05.31. 14:00
 
 
A cseh államfő egyeztetéseket kezdett a parlamenti pártokkal
A cseh államfő megkezdte az egyeztetéseket a képviselőházba bekerült öt politikai párttal az új kormány megalakításáról. Václav Klaus Prágában elsőként Bohuslav Sobotkát, a választásokon győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) alelnökét fogadta, majd Petr Necasszal, a második helyen végzett Polgári Demokratikus Párt (ODS) kormányfőjelöltjével tárgyalt. "Szeretnénk, ha az államfő tiszteletben tartaná azt a szokásjogot, hogy az első kormányalakítási kísérlet a választás győztesét illeti meg" - jelentette ki a találkozó után Sobotka. Leszögezte: tudatában van annak, hogy pártjának nincs komoly esélye a kormányalakításra, de a politikai kultúrát szeretnék megőrizni. Megígérte Klausnak, hogy kísérletüket egy héten belül befejezik.
2010.05.31. 14:00
 
 
Gasparovic aláírta a szlovák állampolgársági törvény módosítását
Ivan Gasparovic szlovák államfő hétfőn aláírta a módosított állampolgársági törvényt. A pozsonyi parlament által néhány napja elfogadott módosítás lényege, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. Szlovákia ezt a jogszabályt az Országgyűlésnek a magyar állampolgársági törvényt módosító döntésére válaszul fogadta el. Pozsony szerint a magyar állampolgárságról szóló törvény, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot, nemzetbiztonsági kockázatot jelet Szlovákia számára. A módosított szlovák állampolgársági törvény július 17-én lép életbe.
2010.05.31. 14:00
 
 
Még nem jött válasz Nagy Lászlótól a válogatottban szereplésre
Hétfő délig nem adott választ a kézilabdázó Nagy László, hogy vállalja-e a szlovénok elleni júniusi két világbajnoki selejtezőn a szereplést. Mocsai Lajos, a magyar férfi válogatott szakmai igazgatója a múlt szerdán a hétvégét jelölte meg határidőnek, ám a Barcelona átlövője vasárnap este még a Bajnokok Ligája-döntőjében volt érdekelt."Felvettük a kapcsolatot a játékossal, ismertettem vele a válogatott most kezdődő programját. Úgy gondolom, ma vagy holnap el kell hogy dőljön, jön-e a csapathoz" - mondta hétfőn kora délután az MTI megkeresésére Mocsai Lajos. Az MTI üzenetet hagyott Nagy Lászlónak, ám válasz még nem érkezett.
2010.05.31. 13:45
 
 
Sztrájkok sorozata kezdődött Romániában
Általános sztrájkok sorozata kezdődött hétfőn Romániában, ezen a napon szüneteltette a munkát a közalkalmazottak, az egészségügyi dolgozók és a az iskolai oktatók legnagyobb része, így tiltakozva a román kormány megszorító intézkedései ellen. Az említett szakmákban a bérek 25, illetve a nyugdíjak, a munkanélküli segély és a gyereknevelési támogatás 15 százalékos csökkentése ellen tiltakoznak a sztrájkkal. A polgármesteri hivataloknak, prefektúráknak, megyei és városi önkormányzatoknak alárendelt intézményekben az alkalmazottak megjelentek ugyan munkahelyükön, de szüneteltették az ügyfélfogadást, csak a sajtó képviselőit engedték be az épületekbe.
2010.05.31. 13:45
 
 
Hétfőn négyszer több időt szánnak a reggeli készülődésre a brit nők
Hétfő reggel átlagosan négyszer több időt töltenek a tükör előtt a brit nők mielőtt munkába indulnának, mint pénteken, és a férfi honfitársaik is egyre ziláltabban jelennek meg a munkahelyükön ahogy közeledik a hét vége - derült ki a Debenhams áruházlánc felmérésből. A mintegy ezer vásárló bevonásával készített felmérés szerint a brit nők átlagosan 76 percig készülődnek hétfő reggelente a munkába indulás előtt. Ennek az időnek az egyharmada frizurakészítéssel, 18 perc sminkeléssel és 16 perc ruhapróbálgatással telik, a maradék idő pedig a zuhanyzásnak, illetve a fürdésnek van fenntartva. Kedden mindez már csak 40 percet vesz igénybe, és mire elérkezik a péntek, a reggeli teendők mindössze 19 percbe sűrűsödnek össze.
2010.05.31. 13:15
 
 
Elöntés fenyeget több dél-balatoni településrészt
Elöntés fenyegethet több dél-balatoni településrészt, mert a Balaton magas vízállása mellett a siófoki obszervatórium előrejelzései szerint 6-8 centiméternyi csapadék hullhat a térségben a következő két napon, 60-70 kilométer/órás erősségű északi-északnyugati széllel társulva. Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn elmondta: 110 centiméteres ugyan a szabályozási maximum, de a Balaton jelenlegi 119 centiméteres vízállása nem tekinthető rendkívülinek. Négy évvel ezelőtt mértek 120 centiméteres, tavaly pedig 118 centiméteres vízállást is, a múlt évszázad elején pedig többször 150 centimétereset.
2010.05.31. 13:15
 
 
Aláírta az államfő a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Sólyom László köztársasági elnök aláírta a magyar állampolgárságról szóló törvényt, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az Országgyűlés múlt hét szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását. A fideszes és KDNP-s képviselők - Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt - által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni. Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.
2010.05.31. 13:15
 
 
Trichet: Európa küzdelmes idők elé néz
Küzdelmes idők elé néz Európa és az Európai Központi Bank (EKB), ez pedig a kormányoktól gyors cselekvést kíván pénzügyeik javításában - jelentette ki az EKB elnöke hétfőn egy bécsi bankkonferencián. Jean-Claude Trichet úgy fogalmazott: "a pénzügyi piacokon feszültségekkel, az euróövezet egyes részein nehéz államháztartási helyzettel szembesülünk". Ezekhez társulva a pénzügyi politika egészének hatékony működésében kedvezőtlen hatás jelentkezik - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az euró megbízható valuta, amely tartja értékét. Jelezte ugyanakkor, hogy az európai stabilitási és növekedési paktum elemei javításra szorulnak.
2010.05.31. 13:00
 
 
Rendben lezajlott az átadás-átvétel a Honvédelmi Minisztériumban
Rendben lezajlott az átadás-átvétel hétfőn a Honvédelmi Minisztériumban - közölte a szaktárca. Hende Csaba honvédelmi miniszter aláírta a szükséges papírokat, valamint azok az érintett minisztériumi vezetők is, akik már rendelkeznek a megfelelő szintű átvilágítással - közölték. Azok a hivatalnokok, akiknél hiányzik a nemzetbiztonsági átvilágítás, később írhatják alá a dokumentumokat - tették hozzá. Az államtitkárokat csak később nevezik ki - közölték. Az átadás-átvétel egyébként már szombaton megkezdődött, amikor Hende Csabát katonai tiszteletadás mellett fogadták új munkahelyén.
2010.05.31. 12:30
 
 
Izrael: a flottilla utasai idézték elő az erőszakot
Az izraeli kormány hétfőn a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla utasait vádolta az erőszak kiváltásával, amelyben az izraeli televízió legfrissebb értesülése szerint 19-en haltak meg és 26-an sebesültek meg. Avi Benajahu tábornok, az izraeli hadsereg szóvivője a katonai rádióban kijelentette: nem tudja, ki adott tűzparancsot a kommandósoknak. A haditengerészet a tűzparancs szabályainak megfelelően járt el, és az utasítások világosak. A katonákat figyelmeztették, hogy ne hagyják magukat provokálni - mondta a tábornok, aki szerint készültek ugyan erőszakkal szembeni rendőri akcióra, de terrorista jellegű erőszakkal találták szembe magukat.
2010.05.31. 12:30
 
 
Az ENSZ-t megdöbbentette az izraeli támadás
Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa megdöbbenését fejezte ki a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát ért izraeli támadás miatt, amelyben tíznél többen meghaltak, és több tucatnyian megsebesültek. Török médiaértesülések szerint a halálos áldozatok száma 16 és 19 között van, köztük legkevesebb 9 török állampolgár. A konvojt vezető török hajón több mint 750 ember tartózkodott, köztük helyi és külföldi újságírók, parlamenti képviselők és jogvédő szervezetek munkatársai mintegy ötven országból. Ott volt az ír Nobel-békedíjas Mairead Corrigan is. Egy EP-forrás Brüsszelben az MTI-vel közölte, hogy a korábbi értesülésekkel ellentétben a flottilla hajóin nem utaztak európai parlamenti képviselők, így magyarok sem.
2010.05.31. 12:15
 
 
Gyorsabb lesz az 1 millió forint alatti követelések behajtása
Gyorsabb lesz keddtől a lejárt pénztartozások behajtása, mivel azokat elektronikusan, a közjegyzők közreműködésével lehet - fizetési meghagyással - beszedni, sőt az egymillió forintnál kisebb pénztartozáshoz csak így juthat hozzá a jogosult - egyebek mellett ezt tartalmazza a tavaly júniusban elfogadott törvény. A fizetési meghagyás az adós felszólítása fizetésre, amelynek a közokirati forma ad nyomatékot. Az utóbbi időben évi 400 ezer fizetési meghagyás indult évente a bíróságokon. A most hatályba lépő törvény célja az, hogy a fizetési meghagyásokat gyorsabban, 3-15 nap alatt intézzék el, jórészt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által kiépített elektronikus rendszer segítségével.
2010.05.31. 11:45
 
 
Kétmilliárd forint lehet az árvízkár a közúthálózaton
Az elmúlt hetek áradásai miatt az összesített kár elérheti a kétmilliárd forintot a közúthálózaton - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn a társaság szakembereinek gyorsjelentések alapján. A közlemny szerint mintegy 140 útszakasz került hosszabb-rövidebb időre víz alá országszerte az elmúlt hetek áradása során, a közútkezelő szakemberei mintegy ezer káresetet regisztráltak. A Magyar Közút tájékoztatása szerint az általuk üzemeltetett 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton a műtárgyakban, az úttartozékokban, valamint a közút mellett található növényzetben is jelentős kár keletkezett.
2010.05.31. 11:30
 
 
Piros riasztást adott ki az OMSZ a közeledő vihar miatt
Piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a közeledő vihar miatt Észak- és Közép-Magyarországon, valamint a dél- és közép-dunántúli régióban hétfő éjfélig - derült ki a szervezet honlapján közölt előrejelzésből. Ezeken a területeken rendkívül nagy esőzés várható. Az északi országrészben, valamint a dél- és közép-dunántúli régióban a heves zivatarokat jégeső és erős szél kísérheti. Emellett a Nyugat-Dunántúlra és a Dél-Alföldre narancssárga riasztást adtak ki, ahol szintén nagymennyiségű eső és viharos szél várható. Az észak-alföldi régióban citromsárga riasztás van érvényben.
2010.05.31. 11:30
 
 
Megkezdte első ülését az Orbán-kormány
Megkezdte első hivatalos ülését az Orbán-kormány hétfőn 11 óra után a Parlament épületében. Az új kabinet Orbán Viktor parlamenti főemeleti dolgozószobája melletti Nándorfehérvári teremben tartja ülését. A miniszterek a tanácskozás előtt az 1998 és 2002 között a kormányülések helyszíneként használt, ma az Országgyűlés gazdasági bizottságának üléstermeként funkcionáló helyiségben gyülekeztek, mert az eredeti forgatókönyv szerint ott tartották volna a első megbeszélésüket. Innen együtt voltak át a Nándorfehérvári terembe. Az ülésen a kormányfő és a kormánytagok mellett jelen van a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán is.
2010.05.31. 11:30
 
 
A laptophasználók 40%-a táblapécére cserélné számítógépét
A laptophasználók 40 százaléka az iPadhoz hasonló érintőképernyős táblagépre cserélné számítógépét - derül ki egy friss felmérésből. Kelkoo online termék-összehasonlító oldal 950 embert kérdezett meg, hogy megvennék-e az Apple táblagépét. A válaszolók közel harmada iPadre cserélné jelenlegi számítógépét, míg 40 százalék készül arra, hogy a hagyományos laptopját valamilyen - az Apple gépéhez hasonló - érintőképernyős gépre cseréli. A megkérdezettek körében az Apple kedvelt márkának számított. A válaszolók 34 százaléka szerint az amerikai vállalat termékei innovatívak, 27 százalék szerint a számítógéppiacon az Apple rendelkezik a legjobb minőségű termékekkel.
2010.05.31. 11:00
 
 
Céline Dion ikreket vár
Céline Dion kanadai énekesnő ismét állapotos, ráadásul ikreket vár - jelentette be a hét végén férje, egyben menedzsere René Angélil. A 42 esztendős sztár a terhesség 14 hetében jár. Az ikrek hatszori próbálkozásra, mesterséges megtermékenyítéssel fogantak meg - tájékoztatta a 68 esztendős férj a People magazint. Dionnak és Angélilnek már van egy kilencéves fia, René Charles, aki szintén mesterséges megtermékenyítés segítségével született. Az énekesnő régóta szeretett volna még egy gyermeket, tavaly azonban elvetélt. Most férjével együtt azt reméli, hogy a terhességgel minden rendben lesz. Az ötszörös Grammy-díjas sztár minden idők legjobban kereső énekesei közé tartozik.
2010.05.31. 10:45
 
 
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter átvette a MeH-et
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfő reggel átvette Molnár Csaba volt kancelláriaminisztertől a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH). Navracsics Tibor kilenc óra után érkezett a hivatal budapesti, Kossuth Lajos téri épületébe mások mellett Kovács Zoltánnal, a kormányzati kommunikációért felelős leendő államtitkárral, valamint Rétvári Bencével, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium leendő parlamenti államtitkárával. Vele volt Nyitrai Zsolt is, aki a sajtóhírek szerint infokommunikációért felelős államtitkár lesz. Az új tárca tisztségviselői, munkatársai Molnár Csaba irodájában vették át a volt MeH dokumentációját, amely több tucatnyi vastag dossziéban várta őket a volt miniszter asztalán.
2010.05.31. 10:00
 
 
Az EU vizsgálatot követel az izraeli támadás ügyében
Az Európai Unió vizsgálatot követel a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla hajóin történt halálesetek ügyében, és felszólította Izraelt: adjon szabad utat a segélyszállítmányoknak. "Catherine Ashton külpolitikai főképviselő mély sajnálatát fejezi ki a halálesetek és az erőszak miatt, és részvétét tolmácsolja a halálos áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak" - közölte az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője. Az EU nevében Ashton teljes körű vizsgálatot kér a történtek körülményeiről. Felszólítja az izraeli hatóságokat, azonnal, állandó jelleggel és feltételek nélkül nyissák meg az átkelőket a Gázába tartó és onnan érkező humanitárius segítség, kereskedelmi cikkek és személyek előtt - tette hozzá a szóvivő.
2010.05.31. 10:00
 
 
1,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak egy hónap alatt
Az ipari termelői árak 2010 áprilisában az előző havihoz képest 1,6 százalékkal nőttek, az egy évvel korábbihoz mérten 0,1%-kal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az ipar belföldi értékesítési árai 2010 áprilisában az előző havihoz viszonyítva 3, az egy évvel korábbihoz képest 5,2 százakkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2010. márciusinál 0,3 százalékkal magasabbak, a 2009. azonos havinál 5,1 százalékkal alacsonyabbak voltak. Az ipari termelői árak 2010 márciusában az előző havihoz képest 0,2, az egy évvel korábbihoz mérten 3,5 százalékkal csökkentek. Tavaly áprilisban az ipari termelői árak az előző havihoz képest 1,9 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbinál 7,2 százalékkal magasabbak voltak.
2010.05.31. 09:15
 
 
A Trianon-emléknapról dönthet ma a parlament
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilváníthatja a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét ma az Országgyűlés, ha a képviselők elfogadják a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatot. A parlament e heti kétnapos ülésének első napján házszabálytól eltéréssel szavazhatnak a fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt által benyújtott előterjesztésről. A javaslat szerint az Országgyűlés kinyilvánítaná, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
2010.05.31. 09:00
 
 
Legalább tíz halottja van a segélyflottilla elleni izraeli támadásnak
Izraeli kommandósok ostromolták meg hétfő reggel a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát, egyes hírek szerint a támadásban közel 15-en haltak meg és több tucat sebesültje van a katonai akciónak. Az izraeli és a török média, illetve az al-Dzsazíra arab hírtelevízió is beszámolt a hat hajóból álló karaván elleni izraeli ostromról. Eleinte két, majd tíz halottról szóltak a tudósítások, míg egy izraeli televízió szerint 14-16 fő között mozog a halottak száma. A 10-es izraeli csatorna szerint a halottak száma tíznél is magasabb lehet, mivel a hajók fedélzetére felkapaszkodott izraeli kommandósok akciója folytatódik, és a fedélzeten lévők szembeszegülnek a katonákkal.
2010.05.31. 08:30
 
 
MSZP: nyílt végű politikai vita lesz a kongresszuson
Az MSZP június 6-i kongresszusán várhatóan többórás, nyílt végű vitát tartanak az elmúlt időszak értékeléséről és az ellenzéki politizálás aktuális feladatainak meghatározásáról. Lendvai Ildikó pártelnök az MTI-nek elmondta: a második napirendi pont része, hogy állást foglaljanak az államfőjelölésről. Hozzátette: a két napirendi pontról közös politikai vitát tartanak, de állásfoglalást csak az ellenzéki politizálás feladatairól hoznak majd. Tájékoztatása szerint tucatnyi eddig elkészült értékelést, véleményt és elemző írást küldtek szét a pártszervezeteknek, amelyektől - a helyben lefolytatott politikai viták alapján - háromszáz összefoglalót kaptak. Az értékelő kongresszusra több mint ötszáz küldöttet várnak.
2010.05.31. 08:15
 
 
Cristiano Ronaldo örül Mourinho érkezésének a Real Madridhoz
Nagyon örül a "mindig győzelemre törő" Jose Mourinho vezetőedző érkezésének Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál támadója. "Boldog vagyok. Szeretem az olyan nyerő típusú trénereket, mint Mourinho. Eredményei önmagukért beszélnek" - idézte a 2008-ban aranylabdás, egyben a világ legjobbjának megválasztott csatárt a Publico című portugál hetilap vasárnap megjelent száma. "Remélem, több címet ünnepelhetek majd vele, mert én is ezért, a győzelmekért jöttem Madridba." Az Internazionaléval a közelmúltban Bajnokok Ligáját nyert 47 éves portugál edzőt hétfőn mutatják be hivatalosan a Santiago Bernebéu Stadionban.
2010.05.31. 08:00
 
 
Az informatika vizsga pótnapjával érnek véget az írásbeli érettségik
Ma reggel fél 8-tól pótolhatja a középszintű informatika gyakorlati érettségit az a hatvan diák, aki a viharos időjárás és az árvíz miatt nem tudott levizsgázni május 17-én; ezzel véget érnek a tavaszi írásbeli érettségik. A pótnapról május 18-án határozott Hiller István szakminiszter. A rendkívüli pótvizsgán azok vehetnek részt, akik a május 17-i vizsgán "nekik fel nem róható okból nem tudtak részt venni, vagy a vizsgát nekik fel nem róható okból nem tudták megkezdeni, illetve befejezni, feltéve, hogy az igazgató engedélyezte a pótló vizsga letételét".
2010.05.31. 07:45
 
 
Varga Mihály: maximálni kell az állami cégvezetők fizetését
Az új kormány arra készül, hogy az állami cégvezetők fizetését maximálja - közölte Varga Mihály, a Miniszterelnökség leendő államtitkára az MTV Szólás szabadsága című műsorában. A monetáris tanácsról, a jegybank vezetéséről azt mondta: személyes döntést kellene hozniuk. Varga Mihály kijelentette: az elmúlt években a monetáris tanács több rossz döntést hozott, hozzájárult a gazdaságpolitika hibáihoz.
2010.05.30. 22:00
 
 
Tucatnyi családot kell kitelepíteni a Hosszú-réti patak áradása miatt
Mintegy tucatnyi családot kell kitelepíteni a Budapest XXII. kerületi Hosszú-réti patak kiáradása miatt a Rózsavölgyben - mondta Karsai Ferenc, a kerület fideszes alpolgármestere. A környéket olajszennyeződés is sújtja, és vannak, akik nem akarják elhagyni víz alá került házukat. A Kártya, a Méhész, a Honfoglalás és a Katona utcákat érinti a Hosszú-réti patak kiáradása. A kitelepítendő családokat az alpolgármester elmondása szerint a Kolonics György Általános Iskolába tervezik elszállítani.
2010.05.30. 21:45
 
 
Martonyi János: nem avatkoztunk be a szlovák választásokba
Martonyi János szerint a kettős állampolgárságról szóló törvény beterjesztésével és parlamenti elfogadásával nem avatkoztak be a szlovák választásokba és most nincs napirenden, hogy a határon túl élő magyarok szavazati jogot kapjanak. A külügyminiszter az MTV Szólás szabadsága című műsorában azt mondta: bármikor születik meg ez a törvénymódosítás, a magyarellenes indulatok akkor is megjelentek volna. Az időzítéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: inkább az a kérdés, hogy miért nem hozta meg a magyar parlament hamarabb ezt a döntést.
2010.05.30. 21:30
 
 
Orbán Viktor szerint új jobboldali kultúrára van szükség
A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság a jövő héten elkészíti első részjelentését, ami után néhány napon belül minden bizonnyal azonnali intézkedésekre lesz szükség - közölte Orbán Viktor a hetedik kötcsei találkozón. A zárt tanácskozásról a fidesz.hu közölt tudósítást, amely szerint az új miniszterelnök szólt arról is, hogy a régit megőrző, de új, modern jobboldali kultúrára van szükség. Orbán Viktor beszédében jelezte, az Országgyűlésre és a kormányra egyaránt komoly munkát ró, hogy valószínűleg azonnali intézkedésekre lesz szükség - olvasható a fidesz.hu weboldalon. Leszögezte: nem szabad késlekedni, mert előttünk van Görögország példája, amelyből okulni kell.
2010.05.30. 20:00
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743[1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

bölcsöde I buktatás I diákhitel I érettségi I felvételi I hallgatói jogviszony I iskolabotrány I iskolakerülés I iskolakezdési támogatás I Nyári Egyetem I nyelvvizsga I OKJ I óvoda I ösztöndíj I pótfelvételi I tandíj I tandíj támogatás I tanévkezdés I tankönyvtámogatás I továbbtanulás I vizsgaidőszak

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista