2019. október 16., szerda - Gál
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Oktatás ››  továbbtanulás
127675 találat
 
 
Több törvénymódosítással is segíti a kormány a kárenyhítést
Több törvényi rendelkezés megváltoztatásával, illetve bevezetésével is segíti a kormány az árvíz miatt fedél nélkül maradt emberek elemi lakhatási feltételeinek biztosítását, valamint a katasztrófa okozta károk enyhítését - közölte Bakondi György miniszteri biztos. Az árvíz okozta károk az eddigi összegzések szerint meghaladhatják a kétszáz milliárd forintot - derült ki a helyreállítást és újjáépítést irányító miniszteri biztos tájékoztatóján, amelyet a veszélyhelyzet kihirdetésében érintett megyék közigazgatási vezetői, polgármesterei és jegyzői előtt tartott.
2010.07.06. 16:00
 
 
Az Európai Bírósághoz fordult a külügy a megakadályozott Sólyom-látogatás miatt
Megindította az eljárást Szlovákia ellen az Európai Bíróság előtt a Külügyminisztérium kedden, amiért a szomszédos ország a személyek szabad mozgásáról szóló irányelvre hivatkozással 2009. augusztus 21-én megtagadta Sólyom László köztársasági elnök belépését a területére - közölte a tárca szóvivői irodája. Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy Sólyom László beutazásának megtagadása összeegyeztethetetlen az Európai Unió normáival. Szlovákia uniós jogot sértett, amikor az irányelvre hivatkozással nem engedte belépni az államfőt Szlovákiába - olvasható a Külügyminisztérium közleményében.
2010.07.06. 15:45
 
 
Orbán Viktor részt vesz az LMP frakcióülésén
A Fidesz demokrácia felfogásáról és a kormány gazdaságpolitikai csomagjáról is beszélni szeretne szerdán Orbán Viktor miniszterelnökkel az LMP - mondta az MTI-nek a párt frakcióvezető-helyettese kedden. A kormányfő szerdán az LMP meghívására látogat el a párt frakcióülésére. A várható témák kapcsán Karácsony Gergely azt mondta, hogy a Fidesz által képviselt demokráciafelfogás az erő politikáját jelenti a fékek és ellensúlyok politikája helyett. Megjegyezte, hogy a gazdaságpolitikában pedig világosan látszik a Fidesz által képviselt liberális és az LMP által képviselt szociálisan érzékeny gazdaságpolitika közötti különbség.
2010.07.06. 15:30
 
 
Horvátország az év végére készen áll az uniós csatlakozásra
Horvátország az idei év végére teljesen felkészült lesz az uniós tagságra, s a jövő év elején megkezdődhet a csatlakozási szerződés ratifikációja - mondta Durda Adlesic, Horvátország miniszterelnök-helyettese kedden Veszprémben, a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztatón. A horvát miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott Magyarországnak az uniós felkészülésükhöz nyújtott segítségért. Durda Adlesic hangsúlyozta: a két ország közösen pályázik az Európai Unió előcsatlakozást támogató IPA-alapjához, hogy elvégezhessék a horvát határszakasz teljes aknamentesítését .
2010.07.06. 15:30
 
 
Csányi Sándort egyhangúlag választották meg az MLSZ elnökének
A Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában tartott rendkívüli, tisztújító közgyűlésén egyhangúlag Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját választották meg a szervezet új elnökének. A 102 küldöttből 89 jelent meg a közgyűlésen, s az elnökválasztás során az egyetlen jelöltként induló, 57 éves üzletembert 82 küldött támogatta. Senki nem voksolt nemmel, illetve senki nem tartózkodott, azaz heten nem szavaztak. Az alakuló ülést követő sajtótájékoztatóján Csányi Sándor elnök bejelentette: Berzi Sándor lett az MLSZ alelnöke és egyben nemzetközi igazgatója. A főtitkári poszton a várakozásoknak megfelelően Vági Márton váltja Róka Gézát, aki főtitkár-helyettesként folytatja munkáját.
2010.07.06. 15:15
 
 
Több millió euró borította az olasz autópályát
Hétfő délután az Adriai-tenger partján kígyózó olasz autósztrádán kétmillió darab egy- és kéteurós zúdult az aszfaltra, amikor az olasz állami pénzverde teherautója balesetet szenvedett. Az ütközést látó autósok azonnal pénzvadászatra indultak, nem pedig a sérült vezetők a megsegítésére. Az úttestre borult 1-2 eurós aprópénz egy részét az autósok széthordták, 50 ezer euró tűnt el a rendőrség megérkezéséig. Az esetről beszámoló olasz újságok azt sem zárták ki, hogy a baleset nem véletlenül történt, és az éppen akkor ott tartózkodó autósok talán igazi bűnözők voltak.
2010.07.06. 14:15
 
 
UD Zrt.-ügy: Tóth Károlyt is meggyanúsították
Gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Károlyt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori MSZP-s alelnökét a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az UD Zrt. ügyében. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette az MTI érdeklődésére a Hír Tv információját, miszerint T. Károlyt hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. A szóvivő hozzátette: a gyanúsított megtagadta a vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
2010.07.06. 14:00
 
 
Leváltották az országos tiszti főorvost
Felmentéssel megszüntette Falus Ferenc országos tiszti főorvos határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszonyát július 7-ei hatállyal Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; az új országos tiszti főorvos Paller Judit lesz - közölte a tárca kedden. Falus Ferencet összesen héthavi illetményének megfelelő összegű végkielégítés illeti meg. Paller Juditot szerda délelőtt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár mutatja be az ÁNTSZ épületében. Paller Judit 1991-től az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézetének helyettes megyei tiszti főorvosa, 2002. szeptemberétől pedig tiszti főorvosa volt. 2007 óta a Nyugat-dunántúli Regionális Intézet tiszti főorvosi feladatait látja el.
2010.07.06. 14:00
 
 
Jó bizonyítványt kaptak a balatoni strandok
Átlagosan 4,3-as osztályzatot kaptak a balatoni strandok a Balatontipp.hu felmérésében, a válaszadók a mosdók állapotában és tisztaságában találták a legtöbb kivetnivalót. A legjobbnak a gyenesdiási "Játékstrand" lett. A partok állapota, gondozottsága nyerte el a legjobb, 4,6-es osztályzatot. Az úszási lehetőség, a gyermekjátékok és a sportolási lehetőségek kínálata, a vendéglátás választéka, valamint a személyzet szolgálatkészsége egyaránt 4,4-es kapott. A legfelkapottabbnak számító balatoni strandok - a füredi Esterházy, a keszthelyi Városi és a siófoki Nagystrand - az átlagosztályzatuk és az ár-érték arányra kapott jegyük alapján is a mezőny utolsó harmadában végeztek.
2010.07.06. 13:30
 
 
Tíz évet élt halott férjével az özvegy
Bő tíz évet élt együtt halott férjével egy idős özvegy az Egyesült Államokban, mert képtelen volt elszakadni párjától. A férfi 1999-ben hunyt el, 60 év házasság után. Immár 91 esztendős özvegye nem tudta elviselni férje elvesztését, ezért kiásatta a temetőből és hazavitette. A bebalzsamozott halott a garázsban feküdt egy kanapén. Özvegye gyakran látogatta és beszélt hozzá. A "halottas házba" tavaly újabb holttest került: elhunyt az özvegy ikertestvére is. A 90 éves asszonyt testvére a hálószobája melletti vendégszobában helyezte nyugalomra, ugyancsak egy kanapén. A balzsamozás ellenére a holttest oszlásnak indult, az özvegy ezért rendszeresen erős illatú kölnivel permetezte be.
2010.07.06. 13:15
 
 
Vb-2010: szerda este játsszák a német-spanyol elődöntőt
Sokan a vb előrehozott fináléjának tekintik a német-spanyol elődöntőt, melyet a két csapat szerdán 20:30 órától vív magyar irányítás mellett, ugyanis a meccset Kassai Viktor vezeti. A vélemények megoszlanak arról, hogy a szerbek elleni csoportmérkőzéses kisiklás (0-1) óta megállíthatatlan németek nyernek-e, s kerülnek egészen közel ahhoz, hogy történetük negyedik vb-elsőségét is megszerezzék, avagy az Európa-bajnoki címvédő, ám valós tudásukat jobbára csak meg-megvillantó, de a kiugróan jó teljesítménnyel még változatlanul adós spanyolok játszhatnak majd a világbajnoki címért vasárnap este.
2010.07.06. 13:15
 
 
Zárt ülésen dönt a tisztújításról az MSZP
Zárt ajtók mögött dönt a tisztújításról az MSZP szombati rendkívüli kongresszusa - tudta meg az MTI. A tervezett ügyrend szerint a kongresszusnak csak egy órája nyitott. Ez idő alatt beszél Lendvai Ildikó távozó pártelnök, Simon Gábor, a választmány elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának a vezetője. Ez után Katona Béla, a párt jelölőbizottságának (jeb) elnöke javaslatot tesz az MSZP új elnökének megválasztására, majd Mesterházy Attila elmondja programbeszédét. A több mint négyszáz kongresszusi küldött ezt követően választja meg az új elnökségi tagokat és tisztségviselőket sima többséggel, titkos szavazáson.
2010.07.06. 13:00
 
 
A kormány előterjesztette a Nemzeti Földalapról szóló törvényt
A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslatot, amelynek fő célja a működőképes családi gazdaságok kialakítása, valamint a földárak és földhaszonbérleti díjak alakulásának befolyásolása - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Fazekas elmondta: az Nemzeti Földalap felállításával a földspekulációt és a zsebszerződéseket is meg kívánja akadályozni a kormány. Az új birtokpolitika célja, hogy "a föld azoké legyen, akik gazdálkodnak rajta" - mondta a miniszter. Az alap kezeli majd az állami tulajdonban lévő mintegy 2 millió hektár földterületet, amelyből 1 millió hektár termőföld.
2010.07.06. 12:45
 
 
Valószínűleg egy Dakar-ralin is indult versenyző a repülőbaleset egyik áldozata
A tereprali.hu internetes oldal keddi információi szerint Szobi Balázs, a Dakar-ralin többször is induló kamionversenyző, Tarsoly Tamás, az Oxxo Racing Team sajtófőnöke, valamint Szabó András, a Monster Energy Drink marketing munkatársa volt az áldozata annak a repülőgép-balesetnek, amely hétfőn történt a főváros III. kerületében. Az MTI-nek hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg az áldozatok kilétéről szóló információkat. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) tereprali szakágának honlapján az olvasható, hogy a kisgép pilótája és két utasa a tereprali-szakágvezető Liszi László fiát, az éppen kerékpározó Liszi Attilát és társait filmezte.
2010.07.06. 12:30
 
 
A bíróságok nem függesztik ki a nemzeti együttműködés nyilatkozatát
A bírósági szervezet nem tehet eleget a nemzeti együttműködésről szóló országgyűlési politikai nyilatkozat kihelyezéséről szóló kormányzati kérésnek, a politikától független bírói hatalmi ág nem vállalhat szerepet politikai nyilatkozat közzétételében - közölte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT). A bírósági szervezet és a bírák alkotmányban rögzített függetlensége és pártatlansága kizárja, hogy az igazságszolgáltatás szervei és a bírák politikai tevékenységet folytassanak - indokolta a testület a döntését.
2010.07.06. 11:45
 
 
A nagykövet szerint a belga belpolitika nem veszélyezteti az EU-elnökséget
Nem jelent veszélyt az uniós soros elnökség sikeres lebonyolítására a jelenlegi belga belpolitikai helyzet, az ügyvivői kormány is elkötelezett az eredményes szerepvállalás iránt - mondta Pierre Labouverie, Belgium budapesti nagykövete, aki országa európai uniós elnökségi programjáról számolt be az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén. Az EU mindig is nagyon fontos volt az uniós alapító tag Belgium számára, amely ezúttal már tizenkettedszer tölti be a soros elnöki pozíciót, így nagy tapasztalattal rendelkezik e téren - oszlatta el az aggodalmakat a diplomata.
2010.07.06. 11:45
 
 
Schmitt Pál nyitja majd meg az úszó Eb-t
Schmitt Pál, a megválasztott köztársasági elnök, az Eb fővédnöke nyitja meg ünnepélyesen augusztus 4-én a magyarországi úszó Európa-bajnokságot, majd másnap este a Parlamentben fogadást ad a kontinensviadal vendégeinek, köztük a világszövetség (FINA) és az Európai Úszóliga (LEN) vezetőinek tiszteletére. Erről az Eb szervezőbizottságát és a Magyar Úszószövetséget vezető Gyárfás Tamás számolt be az MTI-nek hétfőn azt követően, hogy telefonon megbeszélést folytatott Nory Kruchtennel, a LEN első emberével.
2010.07.06. 11:30
 
 
Jelentéktelenné válhat a magyar autópiac
A magyarországi autóeladások mennyisége olyan mélyre süllyedt, hogy emiatt az autógyártók számára jelentéktelenné válhat a piac - hívta fel a figyelmet Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Datahouse napokban közzétett adatai szerint az első félévben 25.330 új személygépkocsit és kishaszon járművet értékesítettek, 45 százalékkal kevesebbet az előző hasonló időszakánál.
2010.07.06. 11:00
 
 
Alvállalkozók kezdtek újabb figyelemfelkeltő akcióba az M7-esnél
Az április végi útbontások után újabb alvállalkozók kezdtek figyelemfelkeltő akcióba az M7-es zalakomári szakaszánál, mert nem kapták meg több mint 43 millió forintos követelésüket. Andalics Ferenc, a követeléskezelő Scorpio 2001 Bt. üzletvezetője azt mondta: hét fuvarozó vár január óta arra, hogy az autópálya körüli feltáró utak építésénél végzet munkájáért megkapja a pénzét. Gépeikkel, szállítójárműveikkel egy magántulajdonú homokbányánál gyülekeztek kedden reggel. Képviselőjük szerint, ha ezen a héten nem tudnak megegyezni a megrendelői láncolat felettük álló cégeivel, akár a törvénysértést is vállalva nekilátnak az utak bontásának.
2010.07.06. 11:00
 
 
Búcsúzik a Hannah Montana sorozat
Az amerikai tévénézők július 11-től láthatják a Hannah Montana című, gyerekeknek, tinédzsereknek szóló sorozat utolsó évadát, amelynek befejező epizódját jövő tavasszal vetítik a Disney csatornán. A Hannah Montanát alakító 17 éves Miley Cyrus - aki a sorozat szerint egy kettős életet élő kamaszlány - más szerepben is szeretné kipróbálni magát. Cyrus már el is kezdte a váltást, Az utolsó dal (The Last Song) című filmjét tavasszal mutatták be a mozikban, és már Magyarországon is játsszák.
2010.07.06. 11:00
 
 
Tour de France: Vande Velde feladta a versenyt
A hétfői tömegbukásban megsérült, 2008-ban az ötödik helyen végzett Christian Vande Velde feladta a 97. Tour de France országúti kerékpáros körversenyt. Az amerikai bringás a hétfői nyitószakaszon, Stockeu közelében esett el több társához hasonlóan, aminek következtében felszakadt a szemhéja, és eltört két bordája. Mint kiderült, a bukást - amelybe a címvédő Alberto Contador, a hétszeres bajnok Lance Armstrong és a tavalyi második Andy Schleck is belekeveredett - az okozta, hogy a mezőny áthaladása előtt néhány perccel felborult egy motorkerékpár a lejtőn, és olaj került az úttestre.
2010.07.06. 10:30
 
 
Ecostat: az idén 0,9 százalékkal bővülhet a GDP
Az idei 0,9 százalékos gazdasági növekedési ütem jövőre 2,9 százalékra gyorsulhat, az idei hiánycél teljesíthető, de az önkormányzati választások, és a tervezettől elmaradó adóbevételek kockázatot jelenthetnek az Ecostat kutatóintézet kedden közzétett legfrissebb prognózisa szerint. A kutatóintézet korábban a gazdaság idei stagnálását, jövőre azonban gyorsabb, 3,2 százalékos növekedést jelzett előre. Az Ecostat előrejelzésében az idén 1, jövőre 4,8 százalékos beruházás-növekedés szerepel. Az éves átlagos infláció az idén 4,8 százalék lehet, jövőre 3,1 százalékra lassulhat.
2010.07.06. 10:30
 
 
Matolcsy: az akcióterv alkalmas a gazdasági fordulat elindítására
A nemzetgazdasági miniszter szerint a második Orbán-kormány első gazdasági akcióterve alkalmas arra, hogy Magyarországon konzervatív gazdaságpolitikai fordulatot indítson el. Matolcsy György erről kedden, az Országgyűlés plenáris ülésén, a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag általános vitáját megnyitó expozéjában beszélt. Matolcsy György hangsúlyozta, konzervatív gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, amelynek során le kell bontani az akadályokat, amelyeket négy nagy területen lát a kormány: a gazdaság hatékony működését akadályozza az állam, a gazdasági örökség, az élet minden területén megnyilvánuló szabadsághiány, valamint a hibás gondolkodás.
2010.07.06. 10:15
 
 
Vb-2010: Mick Jagger rossz ómen
Nem túl jó jel Mick Jagger támogatását élvezni a dél-afrikai foci-vb-n részt vevő csapatok számára. Amelyik válogatottnak ugyanis a Rolling Stones énekese szurkolni kezd, az hamarosan búcsúzik a vb-től. Eleinte a "rocknagypapa" az Egyesült Államoknak szorított - a volt elnök Bill Clinton mellett ült a dísztribünön -, ám az amerikaiak a nyolcaddöntőben kikaptak Ghánától. Hasonlóan jártak szeretett honfitársai, az angolok is. Ezután Jagger "átállt" a brazilokhoz, mondván: "a fiam félig brazil, és megőrül a fociért", ám az ötszörös világbajnok számára a negyeddöntő jelentette a végállomást. A 66 éves frontember ezután az argentinokat választotta, ám a Maradona-csapat simán kikapott a németektől a nyolc között.
2010.07.06. 10:15
 
 
A királynőt is sötétségbe borította a kanadai áramkimaradás
A kanadai látogatáson tartózkodó II. Erzsébet brit királynőt és férjét, Fülöp herceget is sötétségbe borította az az áramkimaradás, amely negyedmillió embernek okozott bosszúságot Torontóban. A helyi idő szerint hétfő esti üzemzavar a Fairmont Royal York Hotelt is érintette, az előkelő szállodába állami fogadásra várták a királyi párt - 380 meghívottal egyetemben. Fülöp herceg épp hozzálátott a nevét viselő, fiataloknak szóló díj átadásához, amikor elment az áram. A tartalék generátor azonban hamar működésbe lépett, így a termet ha csak halványan is, de sikerült bevilágítani.
2010.07.06. 09:15
 
 
Levelet írtak a külföldi bankok az IMF-nek a magyar bankadó miatt
Segítségért fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) hat, Magyarországon működő nagy külföldi bank, hogy beszélje le a kormányt a tervezett banki különadóról - értesült egy osztrák napilap. A Der Standard keddi számában megjelent cikk szerint a KBC, az Intesa Sanpaolo, a Bayern LB, az UniCredit, valamint a Raiffeisen International és az Erste Bank mindegyike levelet írt a magyar kormánynak és az IMF-nek is, a bankadót kifogásolva. Az alkalmat az IMF küldöttségének kedden kezdődő budapesti tárgyalásai szolgáltatnák. A lap értesülése szerint az IMF azt is meg akarja vizsgálni, hogy a tervezet nem tartalmaz-e az OTP-nek kedvező, protekcionista elemeket.
2010.07.06. 09:00
 
 
Merészség, könnyelműség, üzlet: szerdán indul a pamplonai bikafuttatás
Minden évben százak sérülnek meg, az állatvédők már régóta támadják, a "futás a halállal" mégis vakmerő résztvevők ezreit vonzza a pamplonai bikafuttatásra. Nincs ez másként idén sem. Tizenöt név olvasható a vörös kendőn, az első helyen Daniel Jimenóé. Alatta egy dátum: 2009. 07. 10. Azon a napon nyársalta fel a 27 éves fiatalembert egy 515 kilós, Capuchino névű bika a pamplonai népünnepélyen. Egyik szarva átvágta a madridi turista nyaki ütőerét és a tüdejéig hatolt. A tragédiáról készült képek bejárták az egész világot.
2010.07.06. 09:00
 
 
Félórányi plusz alvás fittebbé teszi a diákokat
Mindössze félórányi plusz alvás fittebbé teszi a diákokat a tanítási napra - derült ki egy amerikai tanulmányból. A 201 tanuló részvételével lezajlott vizsgálat keretében átmeneti időszakra reggel 8 óra helyett fél 9-re tették az iskolakezdést. Az eredmények alapján a diákok jobban teljesítettek, motiváltabbak voltak és kevesebbet lógtak - olvasható a Hasbro Gyerekkórház kutatóinak az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányában.
2010.07.06. 08:30
 
 
Vb-2010: Löw ki sem moshatja a kék pulóvert
Továbbra is a kék, v-nyakú pulóverben áll majd a kispad mellett Joachim Löw, a dél-afrikai világbajnokságon elődöntős német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. "Ez a kék pulóver eddig mindig négy gólt jelentett" - nyilatkozta a szakvezető, hozzátéve: nem babonás, ám a szakmai stáb, valamint a játékosok is ragaszkodnak hozzá, hogy ezt a ruhadarabot hordja szerdán a spanyolok elleni találkozón. A tréner eddig két mérkőzésen, a szerbek elleni 1-0-ás vereség, valamint a ghánaiak 1-0-ás legyőzése alkalmával hordott mást, így nem csoda, ha a szakvezetés még azt is megtiltotta neki, hogy kimossa a kék pulóvert.
2010.07.06. 08:15
 
 
A 29 ponthoz kapcsolódó pénzügyi törvényeket vitatják meg a parlamentben
A kormány 29 pontos akciótervével összefüggő pénzügyi és gazdasági törvénycsomagot, valamint a szintén ahhoz kapcsolódó közbeszerzési törvénymódosítást vitatja meg ma az Országgyűlés. A pénzügyi törvénycsomag többek között a hitelintézetek, a biztosítók és az egyéb pénzügyi szervezetek különadó-fizetési kötelezettségét fogalmazza meg. A pénzügyi szervezeteknek idén két egyenlő részletben, szeptember 10-ig és december 10-ig kell megfizetniük a különadót. Rögzítenék azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének a jegybanktól származó, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének a felügyelettől származó havi keresete a bruttó átlagkereset tízszerese lehet.
2010.07.06. 08:00
 
 
Elfogadta a banki adatcserét az Európai Parlament szakbizottsága
Elfogadta a terrorizmus elleni harcot szolgáló, az EU és az Egyesült Államok közötti banki adatcserét előíró megállapodást hétfő este az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottsága. A megállapodás korábbi tervezetét négy hónappal ezelőtt az EP visszadobta, így azt újra kellett tárgyalni az amerikaiakkal, és a módosított változatba több európai adatvédelmi garanciát építettek be. Ha az EP plenáris ülése csütörtökön a parlamenti szakbizottság - teljes nevén: az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság - javaslatának megfelelően jóváhagyja az úgynevezett SWIFT-megállapodást, az augusztus 1-én hatályba léphet.
2010.07.06. 07:15
 
 
Népszabadság: Martonyi elégedett a diplomácia első egy hónapjával
Elégedett a magyar diplomácia első hónapjával Martonyi János külügyminiszter, aki szerint a szlovák kormányváltással a magyar-szlovák viszonyban javultak az esélyek - derül ki a Népszabadságban megjelent interjúból. Martonyi János úgy fogalmazott: "az elmúlt egy hónap külpolitikai szempontból jobban alakult, mint amire számítottam". A miniszter szerint ez részben a szorosabb közép-európai együttműködésről szóló stratégiának, részben Magyarországtól független körülményeknek köszönhető. "Még a szlovák viszony javítására is kaptunk egy nagy lehetőséget, miután Pozsonyban jobbközép kormány fog alakulni" - tette hozzá.
2010.07.06. 07:15
 
 
Lezuhant egy Cessna típusú repülőgép Budapesten
Hárman meghaltak, amikor lezuhant egy Cessna 172 típusú repülőgép Budapesten, a III. kerületi Taliga utca egy üres telkére hétfő délután. Szemtanúk szerint a géppel egy kört írtak le, majd a Cessna a második kör befejezése előtt lezuhant - közölte a Fővárosi Tűzoltóság és a Repülésbiztonsági Szervezet. A repülőgép részben kiégett. A Cessna a Farkashegyi repülőtérről szállt fel, előtte megtankolták - mondta a Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese. A Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője közölte, nem lehet tudni, mi volt a repülőgép úti célja, mert repülési tervet nem adtak le. A repülőgépben lévő dokumentumok nagy valószínűséggel elégtek.
2010.07.05. 22:15
 
 
Az idei első öt hónap volt eddig a legmelegebb a Földön
Magas páratartalommal kísért tikkasztó meleg, rekordközeli hőmérsékletek vannak az Egyesült Államok több keleti parti nagyvárosában, New York, Philadelphia és Washington D.C. is fulladozik a hőségben, egész héten 35-38 Celsius fokos melegek várhatók napközben. A hőmérsékleti csúcsok kedden és szerdán lesznek, egyes helyeken várhatóan több évtizedes rekordok fognak megdőlni. Az amerikai Klímaadatok Országos Központja (NCDC) arról számolt be, hogy 2010 első öt hónapja a legmelegebb januári-májusi periódus volt a Földön 1880, a hőmérsékleti értékek rögzítésének kezdete óta.
2010.07.05. 21:15
 
 
A PSZÁF új vezetője nagyobb hatáskört remél
Nincs napirenden a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyesülése. A PSZÁF olyan törvényjavaslatot terjeszt be, ami növeli hatáskörét - jelentette ki a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) új elnöke hétfőn a Reutersnak. "Nem számolunk a két intézmény egyesülésének a lehetőségével. Ez nincs napirenden (...), és véleményem szerint ez soha nem is vetődött fel komolyan - mondta Szász Károly. Hozzátette: a cél a PSZÁF függetlenségének az erősítése. A PSZÁF elnöke nyilatkozatában elmondta még, egyetért a kormánynak azzal a tervével, hogy új adót vessenek ki a pénzügyi ágazatra, de a kormánynak a tervezett adóról tárgyalnia kell a bankokkal.
2010.07.05. 21:00
 
 
Újabb két ponton módosítaná az alkotmányt a kormány
A kormány által kezdeményezett alkotmánymódosítás lehetővé tenné, hogy egyes ügyekben a bírók helyett a bírósági titkárok járjanak el, valamint azt is, hogy a közpénzből kifizetett "a társadalom igazságérzetet sértő, jó erkölcsbe ütköző" juttatásokra külön mértékű adót állapítsanak meg. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár kifejtette: mindkét módosítás fontos célkitűzések megvalósítását alapozza meg, lehetőséget adva az Országgyűlésnek a további jogalkotásra. Indoklásul elmondta, a kormány törekvése a bírósági eljárások felgyorsítása, ennek akadálya azonban, hogy az igazságügyi alkalmazottak jelenleg nem vállalhatnak át ítélkezői feladatokat a bíróktól.
2010.07.05. 21:00
 
 
Nincs megállapodás az M43-as kifizetetlen alvállalkozói ügyében
Meghiúsult a megállapodás a tárgyalások hétfő esti állása szerint az M43-as autópálya második ütemét kivitelező konzorciumot vezető Sedesa S. A., valamint a Szeviép Zrt. csődje miatt pénzükre váró alvállalkozók között - közölte az alvállalkozókat képviselő ügyvéd. Kijelentette: a Sedesa S. A. ajánlata elfogadhatatlan, ezért kedden délelőtt tíz órától a vállalkozók ismét demonstrációt kezdenek a 47-es főút és az épülő M43-as autópálya kereszteződésében, ott, ahová már korábban is kivonultak. A ki nem fizetett alvállalkozók május 6-án kezdtek demonstrálni az épülő M43-as és a 47-es út csomópontjánál, majd május 13-án elkezdték bontani az út töltését a 10-es kilométernél, Szeged határában.
2010.07.05. 20:45
 
 
Tenisz, Budapest Grand Prix: kiesett a Szávay, Schnyder kettős
Az első forduló jelentette a búcsút a Szávay Ágnes, Patty Schnyder kettős számára a 220 ezer dollár összdíjazású GDF Suez Grand Prix elnevezésű budapesti salakpályás női tenisztorna párosversenyében, miután hétfőn döntő rövidítésben kikaptak egy fehérorosz, ukrán duótól. A jóval esélyesebbnek tartott magyar, svájci páros végig sok hibával játszott, az első szettet nagy csatában veszítették el, a folytatásban kiegyenlítettek, ám a döntő rövidítés végén már esélyük sem volt a sikerre. Eredmény, egyes 1. forduló (a 16 közé jutásért): Kusztova, Curenko (fehérorosz, ukrán)-Szávay, Schnyder (magyar, svájci) 7:6 (7-4), 3:6, 10-6 - döntő rövidítés.
2010.07.05. 20:00
 
 
Mikola István megregulázná a szülésért előre pénzt kérő orvosokat
Mikola István szeretne tiszta helyzetet teremteni a szüléseknél, véget akar vetni annak a szokásnak, hogy a szülész orvosok egy része előre rögzített "tarifa" ellenében vezetnek le szüléseket. Erről a politikus hétfőn beszélt a Parlamentben, sajtótájékoztatón. A Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ezt az eljárást hivatalból kell üldözni. Ennek érdekében egyeztetni fog a szülészeti szakma vezetőivel, az országos tiszti főorvossal, de az egészségügyi bizottság is napirendre tűzi a témát. Mikola szerint megengedhetetlen, hogy egy olyan beavatkozásért kérnek előre pénzt egyes orvosok, amelyet a társadalombiztosítás támogat és közfinanszírozott ellátás.
2010.07.05. 20:00
 
 
Beiktatták az ÁSZ vezetőit
Beiktatták Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét, valamint Warvasovszky Tihamért, a szervezet alelnökét hétfőn, akiket július 5-i hatállyal választott meg az Országgyűlés - közölte a számvevőszék. Az ünnepélyes beiktatásra a Parlament Felsőházi termében került sor, amelyre az Állami Számvevőszék összes munkatársa hivatalos volt. Az eseményen Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke is részt vett. Beszédében felidézte az Állami Számvevőszék történetének legfontosabb állomásait, gratulált a szervezet új vezetőinek, valamint átadta a megválasztásról szóló országgyűlési határozatot.
2010.07.05. 19:45
 
 
Tanúként áll bíróság elé George Clooney
Tanúként hallgatják meg egy milánói bíróságon George Clooney színészt, akinek nevével egy divatcég élt vissza. Az Oscar-díjas művészt július 16-án szólítják a tanúk padjára. Az eljárás egy divatcég három tulajdonosa ellen zajlik, a vádak szerint az alperesek a színész tudta nélkül hoztak forgalomba árucikkeket George Clooney márkajelzéssel. A vádlottaknak csalás, orgazdaság és hamisítás miatt kell felelniük. Az amerikai híresség magánvádlóként vesz részt a perben, és ügyvédje útján megerősítette, hogy július 16-án délben személyesen jelenik meg a törvényszéken.
2010.07.05. 19:45
 
 
Rudolf Chmel lesz a szlovák kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes
Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó magyarországi nagykövete lesz az új szlovák emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes - határozta el a magyar-szlovák Híd párt országos tanácsa hétfőn Somorján. A Híd még két tárcát birtokol majd az új szlovák kormányban. A mezőgazdasági minisztérium vezetőjének Simon Zsoltot, a tárca volt vezetőjét jelölte a párt. A környezetvédelmi tárca vezetőjéről nem született döntés, miután a tárca ideiglenesen megszűnt, s csak néhány hónap múlva "újítják fel".
2010.07.05. 19:45
 
 
Az államháztartás első félévi hiánya 1.034 milliárd forint
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt pénzforgalmi - hiánya júniusban 297,4 milliárd forint, az első féléves deficit 1.033,6 milliárd forint, az éves előirányzat 118,8 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn. A központi költségvetés júniusi deficitje 293,3 milliárd forint volt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 7,4 milliárd forintos deficittel, míg az elkülönített állami pénzalapok 3,3 milliárd forintos szufficittel zártak. Az államháztartás deficitje tavaly az első hat hónapban 812,8 milliárd forint lett, akkor az államháztartás első féléves hiánya az egész éves előirányzat 87,9 százalékára rúgott - közölte a nemzetgazdasági tárca.
2010.07.05. 18:30
 
 
Módosult a közoktatási törvény, ismét lehet majd buktatni
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a közoktatási törvény módosítását, a szeptembertől életbe lépő változások rögzítik az évfolyamismétlés és a szöveges értékelés alkalmazásának feltételeit: ismét lehetőség lesz a második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg. A változtatás értelmében az évfolyamismétlésnél kikerül a szülői vétó a jogszabályból. Az indítványt 301 igen, 61 nem ellenében fogadta el a Ház. Támogatták a javaslatot a fideszes, a kereszténydemokrata és a jobbikos képviselők, nemmel szavazott az MSZP és az LMP frakciója.
2010.07.05. 18:15
 
 
A hivatalos eredmény szerint is Komorowski az új lengyel elnök
Bronislaw Komorowskit, a kormányzó Polgári Platform (PO) jelöltjét nyilvánította az elnökválasztás győztesének a lengyel országos választási bizottság. Az elnökválasztás második, vasárnapi fordulójában Komorowski a szavazatok 53,01 százalékát, ellenfele, Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje pedig 46,99 százalékát kapta az összes szavazat összeszámlálása alapján. Az idő előtti elnökválasztásra azért volt szükség, mert Lech Kaczynski elnök, Jaroslaw Kaczynski ikertestvére életét vesztette áprilisban egy repülőszerencsétlenségben az oroszországi Szmolenszk közelében.
2010.07.05. 18:00
 
 
A BKV vesztesége 23,5 milliárd forint volt 2009-ben
A BKV a 2009-es évet 23 milliárd 525 millió forintos veszteséggel zárta, amely 17 milliárd forinttal rosszabb, mint az egy évvel korábbi - derül ki a BKV 2009. évi beszámolójából. Az MTI birtokába került dokumentum szerint az értékesítés nettó árbevétele 71,6 milliárd forint volt, 451 millióval kevesebb, mint 2008-ban. A tervekben még -27 milliárdos adózás előtti eredmény szerepelt, ezt 2 milliárd forinttal sikerült javítani. A BKV adósságállománya 2009. december 31-én 79 milliárd forint volt, míg a tervekben még 82 milliárd forinttal számoltak. Az évet a cég 60 milliárdos hitelállománnyal kezdte.
2010.07.05. 17:45
 
 
Törvény rögzíti, hogy nem lép hatályba a tavaly elfogadott Ptk
Törvényt hozott az Országgyűlés hétfőn arról, hogy a parlament által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) nem lép hatályba. A képviselők 311 igen, 42 nem szavazattal hozták meg döntésüket. A javaslatot csak az MSZP frakciója nem támogatta. Az Alkotmánybíróság korábban megsemmisítette az új Ptk. hatályba lépéséről szóló rendelkezéseket, a jogbiztonság, illetve a jogpolitikai célok világossá tétele érdekében azonban indokolt, hogy törvény mondja ki az új Ptk. hatályba nem lépését.
2010.07.05. 17:45
 
 
Matolcsy: keddtől egyeztet az IMF és az EU delegációjával a tárca
Keddtől egyeztet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió delegációjának vezetőivel a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésével a kormány - nyilatkozta az MTI-nek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn. Hozzátette: 14 napig egyeztetnek a készenléti hitelprogram esedékes felülvizsgálatáról. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az ország nem készül lehívni újabb hitelrészleteket az érvényben lévő megállapodás alapján még fennmaradó részből, a mostani megállapodás október 3-án jár le.
2010.07.05. 17:15
 
 
Ezrek meneteltek Tel-Avivban Gilád Salit szabadulásáért
Több mint tízezren vonultak fel hétfőn az izraeli nagyváros, Tel-Aviv központjában, hogy együttérzésükről biztosítsák a négy éve elrabolt katonát, Gilád Salitot. A megmozdulás hatására a város egyes részein megállt az élet. Izraeliek ezrei indultak el vasárnap reggel az ország északi részéből Jeruzsálembe, hogy tüntető menetükkel követeljék a kormánytól a megegyezést a Hamász palesztin iszlamista szervezettel Salit kicseréléséről. A 12 napos akció Micpa-Hilából, Saliték házától indult. A szülők szervezték fiuk palesztin fegyveresek általi elrablásának negyedik évfordulóján, és ők maguk is menetelnek két másik gyerekükkel együtt.
2010.07.05. 17:15
 
 
Az árvízben megsemmisült 317 ház felépítéséhez járul hozzá a kormány
Aláírták a Belügyminisztérium, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közötti együttműködési megállapodást a szervezetek vezetői az árvíz sújtotta területeken végzett karitatív munka összehangolására hétfőn Budapesten. Pintér Sándor belügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta: a kormány a Belügyminisztériumra bízta az árvíz által okozott kár felmérését és az újjáépítés ügyét is. Ennek keretében a kormányzat hozzájárul a 317 megsemmisült ház felépítéséhez az önkormányzatokon és az önkéntes szervezeteken keresztül.
2010.07.05. 17:00
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707[1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

bölcsöde I buktatás I diákhitel I érettségi I felvételi I hallgatói jogviszony I iskolabotrány I iskolakerülés I iskolakezdési támogatás I Nyári Egyetem I nyelvvizsga I OKJ I óvoda I ösztöndíj I pótfelvételi I tandíj I tandíj támogatás I tanévkezdés I tankönyvtámogatás I továbbtanulás I vizsgaidőszak

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista