2019. október 15., kedd - Teréz
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Oktatás ››  továbbtanulás
127675 találat
 
 
Banai Péter: nem okoznak zavart a magánnyugdíjrendszerben maradók
Költségvetési szempontból semmilyen zavart nem okoz, hogy százkétezren maradnak a magánnyugdíjrendszerben, hiszen a kormány konzervatív módon számolt ezzel a lehetőséggel - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. A lapban megjelent interjúban azt mondta: az idei költségvetés az állami nyugdíjrendszerbe történő átlépésekből csak 530 milliárd forint nyugdíjakat és nyugdíjjellegű kiadásokat finanszírozó bevétellel számolt. A magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe átlépők vagyona ennek várhatóan a többszöröse, így az említett 530 milliárd forint feletti rész az államadósság csökkentésére fordítható.
2011.02.05. 11:00
 
 
Hétfőn utaznak Brüsszelbe a médiatörvényről egyeztető szakértők
Hétfőn utazik Brüsszelbe a médiatörvényről egyeztető magyar szakértői küldöttség. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta, ha szükséges a jogszabály módosítása, akkor az akár a parlament tavaszi ülésszakának elején meg is történhet. Kovács Zoltán hétfőn, miután a magyar kabinet elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a testület médiatörvénnyel kapcsolatos aggályaira, közölte: az "üzengetések és félreértések" elkerülésére személyes, szakértői szintű egyeztetést javasol a médiatörvény ügyében a magyar kormány az Európai Bizottságnak.
2011.02.05. 11:00
 
 
Magyar Nemzet: Cseh Tamás hagyatéka felkerül az internetre
Cseh Tamás életművének digitalizálásához fogott hozzá az Országos Széchenyi Könyvtár az örökösökkel és a Budavári Önkormányzattal együttműködve, a hagyatékot az interneten kívánják közzétenni - írta a Magyar Nemzet. A gyűjtést Hanák Gábor, a könyvtár történeti interjútárának igazgatója szervezi. Mint mondta, meg szeretnék őrizni azt, ami megmaradt utána és a dalok után, abban a rendben, ahogy Cseh Tamás ezeket elrendezte. Ez lesz a projekt egyik része, ezenkívül szeretnék összegyűjteni azt a számtalan felvételt, fényképet és dokumentumot, amely közkézen forog.
2011.02.05. 10:45
 
Zalai Hírlap: jogtalan volt a nagykanizsai kórházigazgató elbocsátása
Jogtalan volt a nagykanizsai kórház volt igazgatójának elbocsátása, ezért a megyei bíróság csaknem kilencmillió forint kártérítést ítélt meg Bicsak Ágnes volt főigazgatónak - írta a Zalai Hírlap. Bicsak Ágnest a korábbi főigazgató, Kovács József menesztése után, 2008 decemberében határozott időre bízták meg a Kanizsai Dorottya Kórház vezetésével. A nagykanizsai közgyűlés két hónap múlva felmentette Bicsak Ágnest, a kórház új vezetése pedig fegyelmi eljárást indított ellene. Indoklásuk szerint a kórházi eszközök beszerzésekor és cseréjekor figyelmen kívül hagyta a szakmai vezető testület döntését, a közgyűlés határozatával részben ellentétes szerződést kötött, ezzel jelentős kárt okozott a kórháznak.
2011.02.05. 10:30
 
 
Változatlanul 24 óra a kamionok várakozási ideje Záhonynál
Változatlanul 24 óra az Ukrajnába tartó kamionok várakozási ideje a Záhony-csapi határállomásnál - közölte a rendőrség. A 24 órás várakozási idő pénteken délutánra alakult ki, s azóta változatlan a helyzet - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az MTI helyi információi szerint az átkelőhelyen mintegy 600 teherautó vár arra, hogy az ukrán hatóságok beléptessék a járműveket. A kamionok sora 6-7 kilométer hosszú az átkelőhelyre vezető 4-es számú főúton. A várakozó gépkocsivezetők az Ukrajna felől érkező kollégáiktól úgy tudják, hogy az ukrán hatóságok által megszigorított vámvizsgálat az oka a nagyon lassú átléptetésnek.
2011.02.05. 10:30
 
Meghalt egy fiatalember, amikor bontás közben rádőlt a fal Körösladányban
Életét vesztette egy fiatalember, amikor rádőlt egy épület fala pénteken délután a Békés megyei Körösladányban - közölte a rendőrég. A 25 éves helyi lakos akkor vesztette a helyszínen életét, amikor egy magáningatlan bontása közben egy falrész leomlott, és a törmelék maga alá temette - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A megyei főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismereten személy ellen indított bűntető eljárást, a munkavédelmi felügyelőség, valamint igazságügyi szakértő bevonásával.
2011.02.05. 10:15
 
 
Népszabadság: tárgyalás vádlottak "nélkül"
Nem kell megjelenniük a tárgyaláson a vádlottaknak márciustól; miután nélkülük is születhet ítélet, a távolmaradásával senki nem húzhatja vég nélkül a pert - írta a Népszabadság, amely szerint ez azt is jelenti, hogy gyakran papírból döntenek majd, s félő, hogy a bíróság "ítéletgyárrá" válik. Ruttner György ügyvéd a "vádlott nélküli tárgyalás" intézményét jogi hungarikumnak nevezte a lapnak. Szerinte több okból aggályos a vádlott távol maradása, és akár az ügy elhúzódásához is vezethet.
2011.02.05. 09:45
 
NHL: a ligaelső legyőzte a címvédőt
A ligaelső Vancouver Canucks hazai pályán legyőzte a címvédő Chicago Blackhawkst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) pénteki játéknapján. Eredmények: New Jersey Devils-Florida Panthers 3-4 - hosszabbítás után, Pittsburgh Penguins-Buffalo Sabres 3-2, Detroit Red Wings-Columbus Blue Jackets 0-3, Tampa Bay Lightning-Washington Capitals 2-5, St. Louis Blues-Edmonton Oilers 5-3, Vancouver Canucks-Chicago Blackhawks 4-3.
2011.02.05. 09:30
 
NBA: jól hajrázott Bostonban a Dallas, rekordot állított be a Cavs
A Dallas dobta a mérkőzés utolsó 10 pontját, így 97-91-ről 97-101-re fordítva nyert Bostonban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságon (NBA). A Cleveland Cavaliers NBA-rekordot állított be azzal, hogy sorozatban 23. meccsét veszítette el. Eredmények: Charlotte Bobcats-Miami Heat 97-109, Indiana Pacers-Portland Trail Blazers 100-87, Philadelphia 76ers-New York Knicks 100-98, Toronto Raptors-Minnesota Timberwolves 111-100, Washington Wizards-Orlando Magic 92-110, Atlanta Hawks-Los Angeles Clippers 101-100, Detroit Pistons-New Jersey Nets 92-82, Boston Celtics-Dallas Mavericks 97-101, Memphis Grizzlies-Cleveland Cavaliers 112-105, Phoenix Suns-Oklahoma City Thunder 107-111, Sacramento Kings-San Antonio Spurs 100-113, Denver Nuggets-Utah Jazz 106-113.
2011.02.05. 09:30
 
 
Házasság hete a Duna Televízióban
Házasság Hete lesz a Duna Televízióban február 7. és 13. között: a házasság világnapjához kapcsolódva az élő műsorok, valamint a játék- és dokumentumfilmek középpontjában is a házasság áll. Február második vasárnapján, idén február 13-án ünneplik a házasság világnapját. Az 1981-ben Amerikából útnak indult kezdeményezéssel a figyelmet arra próbálják felhívni, hogy léteznek jó, boldog és tartós házasságok is. Magyarországon a házasság még mindig első helyen áll az együttélési formák között, noha a rendszerváltás óta több mint egyharmadával csökkent a házasságkötések száma.
2011.02.05. 09:15
 
 
Magyar Nemzet: "műalkotásokat" vizsgálhat Budai
Újabb ügycsoportot vizsgálhat meg hamarosan az elszámoltatási kormánybiztos; Budai Gyulának például arra a kérdésre kell majd választ keresnie, hogy különféle formabontó műalkotások megérnek-e az államnak öt-, tíz-, esetenként húszmillió forintot - írta szombati számában a Magyar Nemzet. A napilap szerint a balliberális kormányoknak esetenként húszmillió forintot is megért egy-egy modern műalkotás, így például narancssárgára festett falrész vagy több, egymás mellé helyezett műanyag kocka. Az előző kabinetek egymilliárd forintot költöttek efféle alkotásokra, ezt közbeszerzési eljárások nélkül, az úgynevezett PPP-beruházások kapcsán fizették ki.
2011.02.05. 09:15
 
Újabb ellenzékit engedtek szabadon Kubában
Újabb politikai elítéltet helyeztek szabadlábra Kubában pénteken. Guido Sigler Amaya egyike volt annak a 75 ellenzékinek, akiket 2003 tavaszán ítéltek hosszú börtönbüntetésre. Az 57 éves közgazdászt rendőrségi autóval vitték haza a Matanzas tartományban fekvő Pedro Betancourt településre, amely Havannától 173 kilométerre keletre fekszik. Sigler elhagyja Kubát és csatlakozik Miamiban élő fivéreihez, a 2010-ben szabadlábra helyezett Arielhez és az egészségügyi okok miatt már 2005-ben kiengedett Miguelhez. A havannai vezetés és a katolikus egyház tavaly nyáron állapodott meg abban, hogy a kormány novemberig szabadon enged 52 másként gondolkodót, akiket 2003-ban börtönöztek be.
2011.02.05. 09:15
 
 
"Helyes döntést" vár el az egyiptomi elnöktől Obama
Az amerikai elnök felszólította egyiptomi kollégáját, hogy hozzon "helyes döntést". Barack Obama ugyanakkor nem mondta ki nyíltan, hogy azonnali lemondásra kéri Hoszni Mubarakot. A Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel pénteken Washingtonban tartott közös sajtótájékoztatón Obama kijelentette, hogy Mubaraknak át kell gondolnia, milyen örökséget hagy maga után közel harminc évi kormányzás után, és azonnal meg kell kezdeni a hatalom rendezett átadását. Emlékeztetett arra, hogy Mubarak már meghozta első helyes döntését, amikor lemondott a szeptemberben esedékes elnökválasztáson való indulásról.
2011.02.05. 09:15
 
 
Fellegi: már három befektető érdeklődik a Malév iránt
Az eddigi két jelölt mellett immár egy harmadik befektető is érdeklődik a Malév iránt - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A tárcavezető közlése szerint az új érdeklődő is keletről jön. A miniszter nem lát veszélyt az ázsiai multik európai bevásárlásaiban. A diverzifikálást e téren is fontos szempontnak nevezve az interjúban utalt arra, hogy Pekingben és Moszkvában már a pénzügyi együttműködés lehetőségeiről is tárgyalt. Magyarország azonban nemcsak kelet felé tekintve keresi a gazdaság dinamizálásának lehetőségeit, hanem belső erőforrásait is megpróbálja csúcsra járatni.
2011.02.05. 08:45
 
 
Népszava: változatlanul ömlik a vörös lé Kolontáron
Meghalt és halott is marad a Torna patak Kolontár után - írta a Népszava helybéliekre hivatkozva, akik nem értik, miképpen szennyezheti büntetlenül az élővizet az állami irányítás alá vont Magyar Alumínium Zrt. A tavaly október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után is folyamatosan ömlik a Torna patakba a Mal Zrt. tározóiból a lúgos, mérgező folyadék. A napilap munkatársai Kolontár határában tapasztalták, és rejtett kamerás felvételeken rögzítették, hogy a veszélyes anyag és a közömbösítésére alkalmazott vegyszerek mérgezik a környezetet.
2011.02.05. 08:45
 
Tüntetés tört ki a tunéziai "jázminos forradalom" bölcsőjében
Több száz ember tüntetett péntek este a tunéziai Szidi Búzid városban, miután rejtélyes körülmények között kigyulladt egy rendőrőrs, és a fogdában őrzött két ember halálos égési sérüléseket szenvedett. Az észak-afrikai ország középső részén fekvő város a "jázminos forradalom" bölcsője: itt kezdődtek el tavaly decemberben a Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnök hatalmát megdöntő és az arab világot felrázó tüntetések azt követően, hogy egy helyi zöldségárus felgyújtotta önmagát tiltakozásul a többszörös rendőri megaláztatások miatt. A rendőrőrsön fogva tartott két fiatalembert ittasság miatt nemrég vették őrizetbe, rajtuk kívül nem volt más fogoly a cellákban.
2011.02.05. 08:45
 
Bundesliga: döntetlen Dortmundban
Nem esett gól a Ruhr-vidéki rangadón, azaz a listavezető - és ezúttal házigazda - Borussia Dortmund, valamint a Schalke 04 péntek esti összecsapásán a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának nyitányán. A vendéglátók - akik szeptemberben 3-1-re nyertek Gelsenkirchenben - az 1996/97-es idény óta nem tudják egy szezonon belül kétszer is legyőzni a Schalkét. Eredmény: Borussia Dortmund-Schalke 04 0-0.
2011.02.05. 08:30
 
Jégkorong ob I: hosszabbításban nyert az FTC
A jégkorong ob I középszakaszának pénteki nyitányán: FTC-Orangeways - Miskolci Jegesmedvék 5-4 (2-2, 1-0, 1-2, 1-0) - hosszabbítás után.
2011.02.05. 08:30
 
 
Szalai: a médiatanács körüli vita a demokrácia létét kérdőjelezi meg
Nem változtatna érdemben a helyzeten, ha átalakítanák a médiatanács összetételét - fejtette ki egy kérdésre Szalai Annamária az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke arra a riporteri kérdésre, hogy nem húzná-e ki az ügy "méregfogát" egy ilyen kezdeményezés, azt felelte: akinek az a fő problémája, hogy a médiatanács tagjait milyen módon választották meg, az valójában a demokrácia létét kérdőjelezi meg. "Azt kérdőjelezi meg, hogy lehetséges-e, hogy kétharmaddal nyerjen egy politikai erő, és ő döntsön el kérdéseket" - tette hozzá.
2011.02.04. 21:45
 
Jégkorong osztrák liga: értékes győzelmet aratott a Fehérvár
Eredményes játékkal öt góllal verte pénteken a Fehérvár a vendég Olimpija Ljubljanát az osztrák jégkorongligában. A székesfehérvári csapat hátránya ezzel - kilenc fordulóval az alapszakasz vége előtt - négy pontra csökkent a még éppen továbbjutást érő helyen álló Ljubljanával szemben. Eredmény: Sapa Fehérvár AV19-Olimpija Ljubljana (szlovén) 6-1 (3-0, 1-0, 2-1).
2011.02.04. 21:45
 
EU-csúcs: állásfoglalás a gazdasági helyzetről és az innovációról
Az általános gazdasági kilátások javulnak, de a kihívások még mindig jelen vannak - állapították meg az EU-országok állam-, illetve kormányfői pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon. A tanácskozás záróközleményének a gazdasági helyzetről szóló fejezetében bejelentették azon szándékukat, hogy a márciusi csúcstalálkozón meg fogják határozni a szerkezeti reformok és a fiskális konszolidáció prioritásait. Ennek alapján a tagországokat fel fogják szólítani arra, hogy áprilisban terjesszék elő nemzeti reformprogramjaikat, valamint stabilitási, illetve konvergenciaprogramjaikat.
2011.02.04. 21:45
 
 
Az egyiptomi kormányfő kizártnak tartja Mubarak lemondását
Ahmed Safík egyiptomi kormányfő kizártnak tartja, hogy Hoszni Mubarak elnök átadja a hatalmát az alelnöknek - derül ki egy interjúból, amelyet a dubaji székhelyű al-Arabíja televíziónak adott. "Szerintem kizárt, hogy elfogadja az átadásra vonatkozó javaslatot... Nincs oka a visszalépésre, a jelenléte a stabilitás egyfajta záloga" - mondta. A The New York Times csütörtöki jelentése szerint az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat egyiptomi illtékesekkel Mubarak haladéktalan távozásának formájáról, és a hatalom átadásáról egy ideiglenes kormánynak, amely élén Omar Szuleimán alelnök állna. A Fehér Ház szóvivője ezt nem erősítette meg.
2011.02.04. 21:45
 
 
Női kosárlabda Euroliga-nyolcaddöntő: hazai vereséggel búcsúzott a Pécs
A Pécs 2010 hazai pályán 73-66-ra kikapott a spanyol Salamancától pénteken a női kosárlabda Euroliga két sikerig tartó nyolcaddöntőjének második mérkőzésén, így 2-0-ra elvesztette a párharcot, és befejezte szereplését a sorozatban. Az első találkozót kedden idegenben 76-60-ra elvesztő baranyaiaknál a csapatkapitány Iványi már az első percekben összeszedett három személyi hibát, de társai - főként Quigley és Griffin - így is 38-35-re hozták az első félidőt. A folytatásban beleerősített az ellenfél, és főként klasszis centerei révén kicsikarta a győzelmet. A pécsiek tavalyi teljesítményüket megismételve ismét a nyolcaddöntőben búcsúztak az Euroligától.
2011.02.04. 21:30
 
Albániában több ezer tüntető követelte a kormány távozását
Több ezren követelték az albán kormány lemondását és előre hozott parlamenti választások kiírását Tiranában, valamint három másik albániai városban pénteken tartott békés tüntetéseken, két héttel azután, hogy a tiranai kormányszékháznál tartott demonstráció erőszakba torkollott és három emberéletet követelt. A tüntetéseket az albán parlamenti ellenzék vezető ereje, a szocialista párt felhívására tartották, hogy korrupcióra és választási csalásra hivatkozva a jobboldali Sali Berisha vezette kormány lemondását követeljék.
2011.02.04. 21:30
 
 
Női kosárlabda Euroliga-nyolcaddöntő: egyenlített a Sopron
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán nagy csatában 72-70-re legyőzte a spanyol Valenciát pénteken a női kosárlabda Euroliga két sikerig tartó nyolcaddöntőjének második mérkőzésén, így 1-1-re kiegyenlített a párharcban. Az első találkozót kedden idegenben 84-56-ra elvesztő magyarok Krivacsevics és Coleman révén nagyszerű első félidőt produkáltak, és a nagyszünetben 34-28-ra vezettek. Térfélcsere után az ellenfél fordított, ám az utolsó negyedben a Székely-alakulat nagy küzdelemben kicsikarta a diadalt. A nyolcaddöntő harmadik, utolsó mérkőzésére szerdán 20:30 órakor kerül sor Valenciában.
2011.02.04. 21:30
 
 
A fejbelőtt képviselőnő férje lesz a következő űrsiklómisszió parancsnoka
Mark Kelly lesz a az Endeavour űrsikló következő küldetésének parancsnoka - jelentette be az amerikai űrkutatási ügynökség, NASA. Kelly a férje Gabrielle Giffords demokratapárti képviselőnek, akit január elején Tucsonban fejbelőtt egy merénylő, aki további hat embert megölt, 12 személyt pedig megsebesített. Felségének súlyos sérülése miatt az űrhajós részvétele az április 19-én kezdődő shuttle-misszióban sokáig kérdéses volt. Mark Kelly a merénylet utáni napokat felesége kórházi ágyánál töltötte, ezért a NASA az Endevour tartalékparancsnokának nevezte ki.
2011.02.04. 21:00
 
 
Obama bírálta a hírszerzést az észak-afrikai kudarcok miatt
A Fehér Ház és a kongresszus bírálatának kereszttüzébe kerültek az amerikai hírszerző szolgálatok, amiért nem jelezték előre az egyiptomi zavargások kitörését és az Amerika-barát tunéziai rendszer összeomlását - jelentette az AP amerikai hírügynökség. Barack Obama elnök fehér házi tisztségviselők által megüzente James Clappernek, a felderítő szervek munkáját koordináló nemzeti hírszerzési igazgatónak, hogy "csalódott" a hírszerzők munkájában. A szolgálatok ugyanis nem figyelmeztettek arra, hogy a tunéziai tüntetések Zin el-Abidin ben Ali bukásához fognak vezetni, és kevés előzetes értesülés szólt arról, hogy Egyiptomban tömegmegmozdulások készülnek.
2011.02.04. 21:00
 
Jégkorong ob I: büntetőkkel győzött a Dunaújváros
A jégkorong ob I középszakaszának pénteki nyitányán: Újpest-Vasas 2-4 (1-1, 0-1, 1-2), Dab.Docler Dunaújváros - Sapa Fehérvár AV19 3-2 (0-1, 1-0, 1-1, 0-0, 1-0) - büntetőkkel.
2011.02.04. 20:30
 
Férfi kézilabda NB I: nyert a PLER
A PLER hazai pályán kilenc góllal legyőzte a Pécset a Budapest Bank férfi kézilabdaliga pénteki mérkőzésén. Eredmény: PLER - Uniqa-Pécs 34-25 (17-15).
2011.02.04. 20:30
 
Női kosárlabda NB I: szegedi győzelem
Negyedik negyedbeli remeklésének köszönhetően fölényesen nyert a Szeged vendégként a Vasas ellen a női kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén. Eredmény: Vasas-Csata - Mediteam Szeged 55-76 (17-21, 17-21, 13-9, 8-25).
2011.02.04. 20:30
 
 
Tenisz, Fed Kupa: vereség a románoktól is
Mindkét egyest elvesztették a magyarok pénteken, ezzel a román női teniszválogatott behozhatatlan, 2-0-s vezetéshez jutott Keller László alakulata ellen a Fed Kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Babos Tímea Alexandra Dulgherutól, míg Jani Réka Monica Niculescutól kapott ki két-két nagyon sima játszmában. Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a csapat a csoport harmadik helyén végez, így nem jutott a szombati rájátszásba.
2011.02.04. 20:30
 
 
Országszerte jelentősen nőtt az influenzás megbetegedések száma
Az egész országban jelentősen nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma, de nincs az összes megyében járvány. Az influenza elleni védőoltást közben egyre többen kérik - mondták helyi népegészségügyi szervek képviselői. Pénteken Vas megyében a kórházban meghalt egy beteg, akinél kimutatták a H1N1-et. Több tucat kórházban van érvényben teljes, illetve részleges látogatási tilalom. Több óvodában és iskolában a gyerekek jelentős része hiányzik, sok helyen szünetet rendeltek el. A betegek között sok a gyermek, a legveszélyeztettebbek a 15-34 év közöttiek.
2011.02.04. 19:45
 
 
Iránban ki akarják vizsgálni, okozott-e atomerőművi kárt a Stuxnet vírus
Az iráni atomprogram egyik irányítója ellenséges kampány részének nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint a Stuxnet számítógépes vírus komoly kárt tett az ország első, Busehrben épült atomerőművében, de hozzátette, hogy a szakembereknek meg kell vizsgálni, mennyi igazság van bennük. Oroszország NATO-nagykövete a múlt héten kijelentette, hogy a vírus "egy új Csernobilhoz" vezethet. Az ukrajnai, csernobili atomerőmű egyik reaktora 1986. április 26-án egy gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás.
2011.02.04. 19:45
 
 
Évi 200 ezer forintos cafetériakeret a Miniszterelnökségen
Fejenként 200 ezer forintban határozta meg a Miniszterelnökség munkatársait 2011-ben megillető cafetéria-juttatás éves összegét a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent utasításában Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A munkatársak által választható béren kívüli juttatások közé helyi utazási bérlet, üdülési csekk, étkezési hozzájárulás, internethasználat támogatása, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári hozzájárulás, önkéntes kölcsönös egészségpénztári, önsegélyező pénztári hozzájárulás, illetve iskolakezdési támogatás tartozik.
2011.02.04. 19:00
 
 
Vilmos herceg és menyasszonya kerüli a baljós tróntermet
Valószínűleg nem a hagyományos helyszínen, vagyis a londoni Buckingham-palota tróntermében, hanem valahol másutt készítik el Vilmos brit trónörökös és majdani felesége hivatalos házassági portréját a tavaszi esküvőt követően, azoknak a királyi rokonoknak a házassága ugyanis, akik az elmúlt évtizedekben a trónteremben fényképezkedtek menyegzőjük után, mind válással végződött. A királyi család frissen házasodott, magas rangú tagjai és feleségük, illetve férjük legtöbb esetben a brit uralkodóház fő londoni rezidenciájának, a Buckingham-palotának a tróntermében álltak házaspárként először az udvari fényképész kamerája elé a hivatalos fotó elkészítése végett.
2011.02.04. 18:45
 
Elutasították a két eltiltott FIFA-tag fellebbezését
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékes testülete elutasította a szervezet két végrehajtó bizottsági tagjának fellebbezését, akik azért kaptak büntetést, mert a 2018-as és 2022-es vb helyszínéről tartott szavazás kapcsán pénzt fogadtak volna el a voksukért. A tahiti Reynald Temariit és a nigériai Amos Adamut az etikai bizottság tavaly novemberben tiltotta el, mert egy, a Sunday Times által megrendezett "lebuktató akció" során bebizonyosodott róluk: pénzt vettek volna át azért, hogy a vb-helyszínek kiválasztásakor az adott országokra szavazzanak. Temarii az etikai szabályok megsértéséért egyéves, míg Adamu megvesztegetésért hároméves büntetést kapott.
2011.02.04. 18:30
 
Kiégett egy helyiség a fogyatékos gyerekek karcagi otthonában
Egy helyiség teljesen kiégett a fogyatékos gyerekek karcagi Gólyafészek Otthonának foglalkoztató központjában pénteken kora délután; az épületben a tűz idején senki sem tartózkodott - közölte a katasztrófavédelem. Bakó Tibor, a Szolnok megyei katasztrófavédelmi igazgatóság központi ügyeletesének tájékoztatása szerint a tüzet 13 óra után jelezték a karcagi tűzoltóságnak, a lángokat a helyi tűzoltókon kívül a helyszínre vezényelt kisújszállási és püspökladányi egységek fékezték meg. Az üres épületet ezt követően átszellőztették. A tűz okának vizsgálata jelenleg is tart, az elsődleges megállapítások szerint elektromos zárlat miatt történt a baleset.
2011.02.04. 18:30
 
 
Csökkentik a BKV-s vezetők fizetését
Csökkentik a BKV-s vezetők fizetését, Kocsis István vezérigazgató 18 millió forinttal fog kevesebbet keresni évente. A Fővárosi Önkormányzat közleménye szerint a szerződéseket kétoldalú megállapodás után módosítják. A BKV-nál minden vezető fizetése csökkenni fog, Kocsis István évi 18 millióval kap majd kevesebbet. A vezérigazgató a közlés szerint a döntést konstruktívan fogadta. Kocsis István jelenlegi havi juttatása másfél millió forint plusz 150 százalékos prémium.
2011.02.04. 18:30
 
 
Index: haláleset miatt is nyomoznak a Cseppkő utcai gyermekotthonban
A Fővárosi Önkormányzat két haláleset és egy pedofília-gyanús ügy miatt indított mindenre kiterjedő, általános szakmai vizsgálatot a budapesti Cseppkő utcai gyermekotthonban; a rendőrség is nyomozást indított - olvasható az Index hírportál pénteken közzétett cikkében. Az internetes lap emlékeztet: az önkormányzat várhatóan egy hónapig tartó vizsgálata azután kezdődött, hogy az elmúlt hónapokban az intézmény két lakója is meghalt, de emellett arra is keresik a választ, hogy az egyik nevelő miként vihetett haza magával rendszeresen két kislányt anélkül, hogy ezt bármelyik kollégája szóvá tette volna.
2011.02.04. 18:15
 
 
Összesen több százezren tüntettek egyiptomi városokban, köztük Alexandriában
Százezrek vonultak utcára az egyiptomi városokban pénteken, hogy immár tizenegyedik napja Hoszni Mubarak elnök lemondását követeljék. Az észak-egyiptomi Alexandriában több tízezer ember tüntet Hoszni Mubarak egyiptomi elnök rezsimje ellen a "távozás péntekje" alkalmából. A városközpontban található Kaed Ibrahim mecset előtt tüntetők többsége a legnagyobb egyiptomi ellenzéki erő, a Muzulmán Testvériség híve. "Le Mubarakkal, le a rezsimmel!" - skandálta a tömeg. A tiltakozáson a Kefaja (Elég), az Április 6. mozgalom és Mohamed el-Baradei - a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egykori főigazgatója - támogatói is jelen vannak.
2011.02.04. 18:00
 
Kirabolták az Európai Parlament postáját
Két fegyveres férfi kirabolta pénteken az Európai Parlament brüsszeli postáját, miközben a kerületben az EU-csúcstalálkozó miatt szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben. Az elkövetőknek sikerült elmenekülniük az elrabolt 8 ezer euróval. Két éven belül már harmadszor érte ilyen támadás az EP postáját. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
2011.02.04. 18:00
 
 
Bemutatták a Forma-1-es McLaren csapat új autóját
Berlinben, a Potsdami téren pénteken bemutatták a Forma-1- McLaren csapat új autóját. Az MP4-26 fantázianevű kocsi - melyet új elektronikus, hibrid Mercedes-motor hajt - számos újítást vonultat fel, ám amint azt Martin Whitmarsh csapatfőnök jelezte: sok változtatást még titokban tartottak, és folyamatosan építik be azokat a március 13-i, bahreini szezonnyitóig. A pénteki programban természetesen részt vett az előző kiírásban második helyen záró gárda két pilótája, a brit Lewis Hamilton és Jenson Button.
2011.02.04. 17:45
 
EU: haladéktalanul meg kell kezdődnie az átmenetnek Egyiptomban
Haladéktalanul meg kell kezdődnie Egyiptomban az átmenetnek egy széles támogatottságú kormány alakítása felé - szólítottak fel az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői pénteki brüsszeli találkozójukon elfogadott közös nyilatkozatukban. A vezetők a leghatározottabban elítélték "az erőszakot és mindazokat, akik erőszakot használnak, vagy erre buzdítanak". A kormányfők hangsúlyozták a polgárok jogát a szabad és békés tiltakozó akciókhoz, és arra szólították a hatóságokat, hogy a lakosság törekvéseit "politikai reformmal, nem pedig elnyomással" próbálják megválaszolni.
2011.02.04. 17:45
 
Amerikai szenátorok szankciókat sürgetnek Lukasenka ellen
John McCain és Joseph Lieberman amerikai szenátorok a litván fővárosban "könyörtelen zsarnoknak" nevezték Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt és sürgették Washingtont, hogy kemény szankciókkal sújtsa Minszket. McCain republikánus szenátor és volt elnökjelölt a Vilniusban működő fehérorosz egyetem diákjainak arról beszélt, hogy "a közel-keleti, az egyiptomi események ... hatalmas tanulsága, hogy egyetlen kormányzat sem foszthatja meg örökre a népet az istentől kapott jogoktól".
2011.02.04. 17:45
 
Terroristák elraboltak egy olasz turistanőt Algériában
Terroristák elraboltak egy olasz turistanőt Algéria déli részén, ahol a Szaharában tett látogatást - jelentették be Algírban. Az emberrablók az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet észak-afrikai szárnyához tartoznak - közölte a hivatalos hírügynökség. Az olasz külügyminisztérium most ellenőrzi az információt. Az 58 éves nőt még szerda este hurcolták el a délkelet-algériai Dzsanet térségébe tett kirándulásáról. Az idegenvezetőjét és a sofőrjét futni hagyták az emberrablók, akik megengedték, hogy áldozatuk műholdas telefonján segítséget kérjen az utazási irodájától, amely azután értesítette a hatóságokat. A nő felkutatása, és a rablók üldözése nagy erőkkel folyik - közölte a hírügynökség.
2011.02.04. 17:30
 
 
Magához nyúlt a Transformers új sztája! - fotó
Rosie Huntington Whiteley egy csöppet sem szégyenlős, ha a fotózásról van szó.
2011.02.04. 17:24
 
 
Magyarországi bemutató a MÁV Szimfonikusok estjén
Négy harsonára és zenekarra írt Costa Rica-i kompozíciót mutat be - Magyarországon elsőként - a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Corpus Harsona Quartet hétfői koncertjén. A közép-amerikai Costa Ricából származik Vinicio Meza klarinét- és szaxofonművész, aki ezúttal mint zeneszerző mutatkozik be a magyar koncertpódiumon négy harsonára és zenekarra írott művével - közölte az MTI-vel Strausz Erzsébet sajtóreferens. Meza kompozícióinak legnagyobb részében a dél-amerikai népzene és főleg a világszerte kedvelt latin-amerikai táncok stílusa tükröződik.
2011.02.04. 17:15
 
BUX: +1,39 százalék záráskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,91 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 23.263,12 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,26 százalékkal 22.600 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,40 százalékkal 5.881 forintra nőtt.
2011.02.04. 17:15
 
Újabb demonstráció a heiligenkreuzi hulladékégető felépítése ellen
A heiligenkreuzi hulladékégető felépítése ellen tiltakozó osztrák és magyar környezetvédők demonstratív bemutatót tartottak a tervezett beruházás helyszínén, amelyen következetességet követeltek Hans Niessltől, az ausztriai Burgenland tartományfőnökétől, hogy egyforma mércével mérje a környezetvédelmi szempontból fontos beruházásokat. Soós Zoltán, a Pro Natura St. Gotthárd Civil Összefogás (PRONAS) elnöke kifejtette: Ausztriában újabb hulladékipari beruházás van napirenden, a Fertő-tótól néhány kilométerre, Neudorf bei Parndorf településen egy felső-ausztriai cég szemétlerakó deponálót kíván építeni, Hans Niessl tartományfőnök pedig erősen tiltakozik a beruházás ellen.
2011.02.04. 17:15
 
Az LMP felszólította Orbánt, hogy lépjen fel az Egyiptomot érintő álláspontért
Az LMP arra szólítja fel Orbán Viktort, hogy az unió soros elnöki tisztét betöltő ország miniszterelnökeként határozottan lépjen fel egy Egyiptomot és az észak-afrikai térséget érintő, egységes és határozott uniós álláspont kialakítása érdekében - írta közleményében Dorosz Dávid. A parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja közölte: az LMP elvárja, hogy a miniszterelnök járjon el annak érdekében, hogy Egyiptom jelenlegi vezetése mielőbb kezdjen tárgyalásokat minden ellenzéki csoporttal, társadalmi mozgalommal. A párt úgy gondolja, hogy az egyiptomi emberek többsége által kívánt békés átmenet érdekében a lehető legrövidebb időn belül szabad választásokat kell kiírni.
2011.02.04. 17:15
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416[1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

bölcsöde I buktatás I diákhitel I érettségi I felvételi I hallgatói jogviszony I iskolabotrány I iskolakerülés I iskolakezdési támogatás I Nyári Egyetem I nyelvvizsga I OKJ I óvoda I ösztöndíj I pótfelvételi I tandíj I tandíj támogatás I tanévkezdés I tankönyvtámogatás I továbbtanulás I vizsgaidőszak

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista