2019. december 9., hétfő - Natália
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Oktatás ››  továbbtanulás
127675 találat
 
 
Júniusban indul az új kormánytisztviselői életpályamodell
Június 1-jével indítja el az új kormánytisztviselői életpályarendszer bevezetését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a vonatkozó törvény módosításával; az életpálya egyes elemeit 2012. január 1-jéig folyamatosan, több ütemben léptetik hatályba - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az életpályára vonatkozó részletes elképzeléseket a magyar közigazgatás fejlesztési stratégiája, a Magyary Program részeként mutatják be. A Magyary Program kidolgozása párhuzamosan halad az alkotmányozással, és ahhoz folyamatosan idomul, majd annak elfogadását követően öntik végleges formába. A program általános célja a "hatékony nemzeti közszolgálat" megteremtése.
2011.02.14. 09:30
 
BUX: +1,20 százalék a nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 268,14 pontos emelkedéssel, 22.638,09 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,20 százalékkal erősödött.
2011.02.14. 09:15
 
 
Ronaldo visszavonul
Hétfőn bejelenti visszavonulását a brazil labdarúgó-válogatottal kétszer - 1994-ben és 2002-ben - világbajnok Ronaldo. A 34 éves támadó vasárnap úgy nyilatkozott, hogy nem tér vissza a pályára, s döntéséről hétfőn számol be hivatalosan. "Folytatni akartam, de már nem megy. Elgondolok egy akciót, aztán nem tudom úgy kivitelezni, ahogy szeretném. Itt az idő - nyilatkozott az Estado de Sao Paulo című újságnak. "Az eszem még akarja a futballt, a testem már nem" - fogalmazott hasonlóképpen a Globo csatornának.
2011.02.14. 09:00
 
 
Hetvenéves Valentin-napi üdvözlet
Nyolcvanon felül jár, de nem fenyegeti az a veszély, hogy elfelejti a Valentin-napi üdvözletet. Egy brit férfi hetven éve ugyanazzal az üdvözlőkártyával köszönti örök szerelmét, a feleségét. Harry Ward 1941-ben, a második világháború idején, 17 esztendősen lepte meg kedvesét, Dorist a Bálint-napi üdvözlőkártyával, amikor hadtestéhez indult, és búcsút kellett venniük egymástól a vasútállomáson - számolt be a történetről a telegraph.co.uk. Mint a 88 esztendős Ward elmondta: három hónappal korábban találkoztak először, és azonnal tudta, hogy megtalálta élete nagy szerelmét. A pár 1942-ben házasodott össze, két lányuk, két unokájuk és négy dédunokájuk született az évek során.
2011.02.14. 08:45
 
 
Kutatók gondolkodó sapkával fejlesztenék a kreativitást
Ausztrál kutatók úgynevezett gondolkodó sapka segítségével kívánják fejleszteni a kreativitást. A viszonylag egyszerű szerkezetet egy homlokpánttal rögzítenék, és az enyhe áramütéseket mérne viselőjére. Az első kísérletek ígéretesnek bizonyultak - idézte a Sydney-i Egyetem agykutatóit a kutatást ismertető Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de). A gondolkodó sapka (thinking cap) viselői közül háromszor annyian tudtak megoldani egy matematikai feladványt, mint a sapka nélkül számolók közül. Allan Snyder agykutató magyarázata szerint a gondolkodó sapka a bal agyfélteke tevékenységét nyomja el, amely a tudásáért felel. Ugyanakkor a kreativitásért felelős jobb agyféltekét stimulálja.
2011.02.14. 08:30
 
 
Mubarak egészségét aláásták az egyiptomi események
A közelmúltbeli egyiptomi események állítólag aláásták Hoszni Mubarak volt államfő egészségét; több egyiptomi és arab lap arról számolt be, hogy a hatalomból távozott idős politikus állapota súlyos. A legjelentősebb ellenzéki lap, az al-Maszri al-Jóm a volt elnök környezetéből származó, jól értesült forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a 82 éves Mubarak kómába esett, de otthon ápolják, s nem kórházban. A lap azt írja, hogy Mubarak többször elájult, amikor felvették a lemondásról szóló beszédét. Hivatalos forrásból nem erősítették meg a politikus megromlott egészségi állapotáról szóló híreket.
2011.02.14. 08:15
 
 
Öt Grammyt nyert a Lady Antebellum country trió
A Lady Antebellum amerikai country trió öt Grammy-díjat kapott - köztük az év legjobb daláért és lemezéért járó elismerést - és ezzel az élen végzett az amerikai zeneipar legjobb teljesítményeit jutalmazó hétfői gálán, a sorrendben 53. díjkiosztón a Los Angeles-i Staples Centerben. A nashville-i trió a Need You Now lemezzel és címadó dalával tarolt. Lady Gagát, Jay-Z rappert és John Leged soulénekest egyaránt három-három arany gramofonnal jutalmazták. A 10 jelöléssel büszkélkedő Eminemnek "csak" két Grammyt nyújtottak át, egyet a legjobb rap albumért (Recovery), egyet pedig a legjobb rap számért (Not Afraid).
2011.02.14. 08:00
 
 
Újabb nagy erejű földrengés Chilében
Újabb nagy erejű földrengés rázta meg Chile partvidékét, az első jelentések 6,6-os erősségűre teszik a helyi idő szerint vasárnap este regisztrált földlökést. Az amerikai földrengésjelző szolgálat (USGS) mérései szerint a földmozgás hipocentruma Talca városától csaknem 100 kilométerre nyugatra, közel 25 kilométeres mélységben volt. Talca a fővárostól, Santiagótól 240 kilométerre délre található. A chilei katasztrófavédelem, az Onemi ügynökség közlése szerint egyelőre nem érkeztek jelentések károkról, nem fenyeget cunami sem. Vasárnap reggel két kisebb - 6-os és 5,8-es erősségű - rengést is regisztráltak Concepcióntól északkeletre.
2011.02.14. 07:45
 
 
Tarolt a Király beszéde Londonban
Tarolt a Király beszéde Londonban: a jelenlegi brit uralkodó, II. Erzsébet királynő édesapjáról, VI. György királyról készült történelmi dráma (The King's Speech) szinte az összes főbb elismerést besöpörte a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti fényes londoni díjkiosztóján. A brit alkotás tizennégy jelöléssel szerepelt az igen megbízható Oscar-előrejelzőnek is tekintett BAFTA-gála idei listáján, és ezek közül hetet be is gyűjtött. Megkapta a legjobb filmnek, a legkiemelkedőbb brit filmalkotásnak, a legjobb eredeti forgatókönyvnek és a legjobb eredeti filmzenének járó díjat.
2011.02.14. 07:30
 
 
Kilométerenként hat forintos autópálya-útdíjat tervez a kormány
Az e-matrica fokozatos megszüntetése után, 2013-2014-től kilométerenként hat forintos útdíj bevezetését tervezi a kormány, de a politikai és társadalmi egyeztetés még hátravan - írja hétfői számában a Népszabadság. A napilap a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) szakmai anyagaira hivatkozva számol be a kormány tervéről, amely használatarányos útdíj bevezetését tartalmazza. A folyamat indulási éve 2013-2014, befejezése, azaz az éves e-matrica megszüntetését követő útdíjfizetés 2017-2018-ra válhat esedékessé. A kilométerenként hat forintos útdíjat az autópályákon közlekedő személygépkocsiknak és motorkerékpároknak kellene megfizetniük.
2011.02.14. 07:30
 
 
Martonyi: mindannyian egyiptomiak vagyunk
Martonyi János külügyminiszter szerint "egy kicsit mindannyian egyiptomiak vagyunk"; a magyar diplomácia vezetője a Hír TV vasárnap esti, Kontraszt című magazinjának adott interjúban e gondolatot azzal magyarázta, hogy az észak-afrikai országban lezajlott egy forradalom, rendszerváltozás indult el, amit a magyarok nagyon át tudnak érezni. A tárca vezetője szerint keresik annak a módját, miként tudnák az egyiptomi "rendszerváltó folyamatot" segíteni, hiszen a magyaroknak vannak tapasztalataik ezen a téren. Mint felidézte, az 1956-os forradalom idejéből a magyarok még emlékeznek arra, mit jelent az, amikor az emberek anyagi helyzetüktől, politikai meggyőződésüktől, vallásuktól függetlenül "egymás szemébe néznek".
2011.02.13. 22:00
 
 
Női kézilabda BL, középdöntő: nehezen nyert a Győr
A Győri Audi ETO KC második középdöntős mérkőzését is megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligájában: Konkoly Csaba együttese vasárnap hazai környezetben a német HC Leipzig ellen győzött. Középdöntő, 2 csoport, 2. forduló: Győri Audi ETO KC-HC Leipzig (német) 25-20 (11-8). Magyar gólszerzők: Spiridon 6, Bradeanu 4, Görbicz 4/3, Amorim, Vérten, Mraviková, Gros 2-2, Kovacsics 2/1, Orbán 1 A két csapat tavaly is összekerült egymással a sorozatban, akkor mindkét alkalommal a győriek diadalmaskodtak, és most is ők voltak a találkozó esélyesei.
2011.02.13. 21:30
 
Primera División: kikapott a Villarreal
A Villarreal vasárnap egygólos vereséget szenvedett La Corunában a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. Eredmény: Deportivo La Coruna-Villarreal 1-0 (0-0). Gól: Lopo (60.).
2011.02.13. 21:30
 
 
A kormány még nem döntött a győri Audi-beruházás támogatásának mértékéről
A kormány még nem döntött a győri Audi-beruházás támogatásának mértékéről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap az MTI-vel, cáfolva az LMP aznapi állítását, miszerint az ígért támogatási összeg kétszeresét kapja az autóipari vállalat. A tárca közleménye szerint a kormány pénteken csak arról határozott, hogy kiemeltté nyilvánítja a projektet. A kiemelt státusz elsősorban azt jelenti, hogy a beruházáshoz szükséges engedélyeket gyorsított ügyintézéssel tudja beszerezni az autóipari vállalat - írták magyarázatként. Mint hangsúlyozták: a kiemelt beruházási státuszt a kormány kizárólag a nemzetgazdasági szempontból "igen fontos" beruházások esetében alkalmazza.
2011.02.13. 21:30
 
 
Ausztria kiadta az Egyesült Államoknak az emberrablással gyanúsított magyart
Kiadtak az osztrák hatóságok az Egyesült Államoknak egy, a tengerentúlon emberrablási kísérlettel gyanúsított magyar férfit - közölte vasárnap az osztrák bűnügyi rendőrség, egy sajtóértesülést megerősítve. Az Österreich című osztrák lap értesülése szerint a férfit még január 20-án átadták az amerikai hatóságoknak. K. Istvánt Ausztriában is bűncselekménnyel gyanúsították. Miután nem találtak megfelelő bizonyítékot ellene, kiadták az Egyesült Államoknak - erősítette meg egy rendőrségi illetékes az APA osztrák hírügynökségnek. A 70 éves K. Istvánt tavaly októberben fogták el Bécsben nemzetközi elfogatóparancs alapján.
2011.02.13. 21:30
 
Holland bajnokság: döntetlent játszott az Ajax
Az Ajax Amsterdam vasárnap döntetlent ért el a Roda vendégeként a holland labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában, így öt pontra nőtt a hátránya a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató PSV Eindhovennel, illetve a Twentével szemben. A hazaiaknál Bodor Boldizsárt a szünetben lecserélték. Horváth Gábor és Fehér Csaba csapata, a NAC Breda saját közönsége előtt szenvedett kétgólos vereséget a Heerenveentől. Előbbit a 86. percben lecserélték, utóbbi nem jutott játéklehetőséghez. Eredmények, 23. forduló: NAC Breda-Heerenveen 0-2, NEC Nijmegen-Excelsior 2-0, Roda JC Kerkrade-Ajax Amsterdam 2-2. Az élcsoport: 1. PSV Eindhoven 50 pont (62-21), 2. Twente Enschede 50 (46-24), 3. Ajax 45.
2011.02.13. 20:30
 
Férfi kosárlabda NB I: Sopronban kikapott a Zalaegerszeg
A Zalaegerszeg kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén. Eredmény: Kis-Rába menti Takarék Soproni KC - Zalakerámia-ZTE KK 85-64.
2011.02.13. 20:30
 
Női kosárlabda NB I: FTC-siker a Baja ellen
A női kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén: Nanette FTC-Bajai NKK 80-49, ZTE NKK-Pécs 2010 65-86, Szolnoki NKK-SEAT Lami Véd Győr 75-91.
2011.02.13. 20:15
 
Bundesliga: Werder Bremen-Hannover 96 1-1
A Hannover döntetlent ért el a Werder Bremen vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Bundesliga, 22. forduló: Werder Bremen-Hannover 96 1-1 (0-1). Gól: Mertesacker (50.), illetve Konan (26.). 1. FC Köln-FSV Mainz 4-2 (2-1). Gól: Podolski (3., 55.), Novakovic (43., 60.), illetve Allagui (31.), Sliskovic (89.). Az állás: 1. Borussia Dortmund 22 47-13 52 pont, 2. Bayer Leverkusen 22 44-30 42, 3. Bayern München 22 46-26 39, 4. Hannover 96 22 30-31 38, 5. FSV Mainz 05 22 34-26 37, 6. SC Freiburg 22 29-29 34, 7. Hamburger SV 21 30-30 33, 8. 1899 Hoffenheim 22 39-32 32, 9. 1. FC Nürnberg 22 30-31 32, 10. FC Schalke 04 22 27-26 29.
2011.02.13. 20:00
 
Női kézilabda EHF Kupa: továbbjutott a Vác
Hét góllal nyert a Vác női kézilabdacsapata a norvég Byasen ellen az EHF Kupa nyolcaddöntőjének vasárnapi visszavágóján, így továbbjutott. A skandináv gárda lemondott pályaválasztói jogáról, így szombaton is Vácon mérkőzött meg egymással a két gárda, akkor a vendégek nyertek öt góllal. EHF Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó: Syma Vác-Byasen (norvég) 31-24 (16-7). Továbbjutott: a Vác 60-58-as összesítéssel.
2011.02.13. 19:45
 
Primera División: hosszabbításban mentett pontot a Málaga
A sereghajtó Málaga a 95. percben szerzett góllal mentett pontot a vendég Getafe ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az Osasuna, Vadócz Krisztián csapata 1-0-ra kikapott a Real Sociedad otthonában, a magyar válogatott játékos a 82. percben állt be, a ráadásban pedig egyenlíthetett volna. Primera División, 23. forduló: Hércules-Real Zaragoza 2-1, Levante-Almería 1-0, Málaga-Getafe 2-2.
2011.02.13. 19:45
 
Leégett egy nádfedeles ház Kerekegyházán
Leégett egy nádfedeles családi ház vasárnap Kerekegyházán, a Fő utcában; személyi sérülés nem történt - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A tűzoltóknak az égő házból sikerült kihozniuk egy gázpalackot, mielőtt az felrobbant volna - mondta Szabó László, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A ház teljesen kiégett, de a tűzoltók megakadályozták, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos épületekre.
2011.02.13. 19:45
 
 
Holland bajnokság: Dzsudzsák két gólt rúgott
Dzsudzsák Balázs két gólt szerzett, csapata, a PSV Eindhoven pedig 4-0-ra győzött az AZ Alkmaar otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati rangadóján. A magyar válogatott szélső a 31. percben a bal oldalról indulva jobbal kilőtte a bal felső sarkot, majd a 66. percben ugyancsak balról húzott középre, és a léc alá bombázott, aztán a 81. percben lecserélték. A Feyenoordban Simon Krisztián ezúttal nem kapott lehetőséget. Eredmények: AZ Alkmaar-PSV Eindhoven 0-4 Feyenoord-Heracles 2-1 Twente-Vitesse 1-0 Willem II-Utrecht 3-3 Den Haag-Venlo 3-0. Az élcsoport: 1. PSV Eindhoven 50 pont (62-21), 2. Twente Enschede 50 (46-24), 3. Ajax Amsterdam 44/22 mérkőzés.
2011.02.13. 19:30
 
Premier League: nyert a Bolton az Everton ellen
A Bolton Wanderers hazai pályán kétgólos sikert aratott az Everton felett az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Premier League, 27. forduló: Bolton Wanderers-Everton 2-0 (1-0). Gól: Cahill (10.), Sturridge (67.) Az állás: 1. Manchester United 26 57-25 57 pont, 2. Arsenal 26 56-27 53, 3. Manchester City 27 43-24 49, 4. Tottenham Hotspur 26 37-28 47, 5. Chelsea 25 46-22 44, 6. FC Liverpool 27 35-32 39, 7. Sunderland 27 33-33 37, 8. Bolton Wanderers 27 38-37 36, 9. Stoke City 26 31-33 33, 10. Newcastle United 26 40-38 32, 11. Blackburn Rovers 27 34-42 32, 12. Fulham 26 28-28 30, 13. Everton 26 33-36 30.
2011.02.13. 19:30
 
 
F1, jerezi teszt: Barrichello volt a leggyorsabb
Rubens Barrichello, a Williams brazil pilótája érte el a legjobb időt a Forma-1-es istállók jerezi tesztelésének utolsó, vasárnapi napján. Mögötte a japán Kobajasi Kamui (Sauber) lett a második és a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a harmadik, míg a vb-címvédő német Sebastian Vettel a nyolcadik időt autózta. Eredmények: 1. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1:19.832 p, 2. Kamui Kobajasi (japán, Sauber) 1:20.601, 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:21.074, ...8. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:22.222, 9. Jenson Button (brit, McLaren) 1:22.278.
2011.02.13. 19:30
 
 
Beckhamné lesz Vilmos herceg feleségének ruhatervezője
David Beckham angol labdarúgó világsztár felesége, Victoria Adams lesz Nagy-Britannia majdani királynéjának - vagyis Kate Middletonnak, Vilmos trónörökös jövendőbelijének - ruhatervezője. A fiatal herceg és polgári származású kedvese eljegyzését tavaly novemberben jelentették be, az esküvő április 29-én lesz a londoni Westminster apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázótemplomában. Az egyelőre nem ismeretes, hogy ki tervezi a trónörökösi ara menyegzői ruháját, de a News of the World - a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap - bennfentes forrásai szerint Kate hercegnőként Beckhamné alkotásait viseli majd hivatalos megjelenésein.
2011.02.13. 19:00
 
 
Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP az új alkotmány ügyében
Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP, azt kezdeményezve, hogy az új alkotmány koncepciójának elfogadásához négyötödös parlamenti többség legyen szükséges, az alaptörvény pedig csak akkor léphessen hatályba, ha azt két egymást követő Országgyűlés jóváhagyja - jelentette be Mesterházy Attila a szocialista képviselőcsoport ülése után. A pártelnök elmondta: az MSZP-frakció annak tisztázását várja a kormánypártoktól, hogy támogatják-e a parlament alkotmány-előkészítő bizottságának az új alaptörvény szabályozási elveiről szóló javaslatát. Ha nem, a szocialisták arra kérik a Fidesz-KDNP-t, hogy vonja vissza az indítványt, és az alkotmányozást fél év múlva, a soros uniós elnökség lejárta után kezdjék újra.
2011.02.13. 18:45
 
 
Az amerikai kormány tíz év alatt 1100 milliárd dollárral csökkentené a hiányt
Az amerikai kormány tíz év alatt 1,1 billió dollárral (ezeregyszáz milliárd) csökkentené a szövetségi költségvetés hiányát, főleg kiadások lefaragásával. A washingtoni Fehér Ház költségvetési igazgatója, Jack Lew azt is elmondta vasárnap a CNN hírtelevíziónak, hogy Barack Obama elnök már megbízatása lejártáig, jövő év végéig szeretné felére csökkenteni a hiányt. Az amerikai szövetségi hiány az államháztartás szintjén tavaly a hazai össztermék (GDP) több mint 10%-át tette ki az előzetes becslések szerint. Idén a kongresszus költségvetési hivatala szerint még hasonló arányú, 1,48 billió dolláros hiány várható. Az Egyesült Államok GDP-je utolsó teljes, hivatalos adat szerint 14,256 billió dollár volt 2009-ben.
2011.02.13. 18:45
 
 
Andrew Vajna türelmet kér a magyar filmszakmától
Türelmet, támogatást és időt kért Andrew Vajna kormánybiztos a magyar filmszakmától Berlinben, a magyar kulturális intézetben zajló Cinema Total elnevezésű rendezvénysorozaton vasárnap. A szakember azért is jött Berlinbe, hogy megnyugtassa a nemzetközi filmszakmát és a koprodukciós partnereket - válaszolta az MTI kérdésére. A Collegium Hungaricum Berlin (CHB) negyedik alkalommal szervezte meg a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválhoz kapcsolódó, idén a Calling Neighbours mottóval fémjelzet filmes fórumot, amelynek a vasárnap délutáni politikai kerekasztal beszélgetés volt az egyik legnagyobb várakozással övezett programja.
2011.02.13. 18:15
 
Sportlövészet: Sidi Péter Lengyelországban győzött új országos csúccsal
Sidi Péter új országos csúccsal nyerte meg a lengyelországi Wroclawban rendezett sportlövő Grand Prix-verseny férfi kisöbü sportpuska 3x40 lövéses összetett számát. Amint az ebben a számban tavaly világbajnok Sidi vasárnap az MTI-t tájékoztatta, az olimpiai bajnok Rajmond Debevec előtt szerezte meg az első helyet a királykategóriának nevezett háromtesthelyzetes viadalon. Sidi ugyanitt pénteken a légfegyveresek között is diadalmaskodott. Eredmény: 1. Sidi Péter 1276,1 kör (1177+99,1), 2. Rajmond Debevec (szlovén) 1276 (1175+101,0), 3. Robert Markoja Robert (szlovén) 1268,5 (1171+97,5).
2011.02.13. 17:45
 
Serie A: magyar játékosai nélkül nyert a Sampdoria
A Sampdoria - Koman Vladimirt és Laczkó Zsoltot nélkülözve - hazai pályán 3-1-re legyőzte vasárnap a Bolognát az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A sereghajtó Bariban kölcsönben szereplő Rudolf Gergely szintén nem jutott szóhoz eredeti csapata, a Genoa ellen, amely a gólnélküli döntetlen következtében egy ponttal távozott a dél-olaszországi városból. A dobogós helyekért küzdő SS Lazio Bresciában kétgólos győzelmet aratott. A hazaiaknál nem kapott játéklehetőséget Vass Ádám. Eredmény: Bari-Genoa 0-0, Brescia-Lazio 0-2, Cagliari-Chievo 4-1, Catania-Lecce 3-2, Cesena-Udinese 0-3, Sampdoria-Bologna 3-1.
2011.02.13. 17:45
 
A hatos lottó 6. heti nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 3, 7, 11, 32, 35, 44. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt volt; 5 találatos szelvény 104 darab, nyereménye 161.435 forint; 4 találatos szelvény 4 099 darab, nyereménye 4.095 forint; 3 találatos szelvény 55 470 darab, nyereménye 1.060 forint.
2011.02.13. 17:45
 
 
Nők százezrei tüntettek Berlusconi ellen
Szexbotrányai miatt nők százezrei tüntettek vasárnap Rómában és több mint kétszáz olasz városban Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen. A megmozdulások azt jelzik, hogy az olasz nők egy jelentős része elfordult a sorozatosan szexbotrányokba keveredő kormányfőtől, aki pedig korábban biztos szavazóinak tekintette a konzervatív nőket. Az elmúlt héten több Berlusconi-ellenes megmozdulás is volt Olaszországban. Giorgio Napolitano államfő azt mondta, hogy az országban nagy a politikai feszültség, s egy pénteki találkozójukon figyelmeztette Berlusconit arra, hogy esetleg választásokat lesz kénytelen kiírni.
2011.02.13. 17:45
 
 
Svéd-rali: Hirvonen nyert
A finn Mikko Hirvonen nyerte meg vasárnap a Svéd-ralit, a 13 futamos világbajnoki sorozat idei első állomását. A második helyen a norvég Mads Östberg, a harmadikon pedig a szintén finn Jari-Matti Latvala végzett. Hirvonen tavaly és tavalyelőtt is megnyerte a svédországi versenyt. A viadal honlapja szerint a sorozatban hétszeres vb-győztes, címvédő francia Sébastien Loeb pénteken defektet kapott és a jelentős időveszteség miatt végül csak a hatodik lett. A korábbi Forma-1-es világbajnok finn Kimi Raikkönen a nyolcadik helyen végzett.
2011.02.13. 17:00
 
Jemenben összecsaptak a rendőrök és a tüntetők
A jemeni fővárosban vasárnap összecsaptak a rendőrök és az Ali Abdullah Szaleh államfő azonnali lemondását követelő tüntetők. A tiltakozó megmozduláson mintegy ezer ember vett részt. A tüntetők "A jemeni nép a rezsim bukását akarja!" és "Jemeni forradalmat az egyiptomi forradalom után" kiáltásokkal vonultak végig Szanaán, s egy kisebb csoport kivált közülük és megpróbált az elnöki palotához vonulni, ám ezt a rendőrök megakadályozták. Gumibottal ütötték az őket kővel dobáló tüntetőket, s tizen rövid időre őrizetbe vettek.
2011.02.13. 16:45
 
Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa: hetedik lett a magyar női váltó
A B döntőben az oroszok mögött másodikként zárt, így hetedik helyen végzett vasárnap a Huszár Erika, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összeállítású női váltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók moszkvai Világkupa-versenyén. A nemzetközi szövetség honlapja alapján a legrövidebb, 500 méteres távon Huszár Erika volt érdekelt a negyeddöntőben, de futamában negyedikként zárt, így kiesett, s a 13. helyen zárt. Lajtos 19., Keszler 21. lett. Az 1000 méteres távon Heidum Bernadett volt negyeddöntős, de kizárták, így 16. helyen végzett. Darázs 27. lett a reményfutamok alapján. A férfiaknál egyetlen magyar sem jutott a negyeddöntőbe a két távon.
2011.02.13. 16:45
 
Súlyosan megsérült egy vonatról leugró fiatal Felsőzsolcán
Súlyosan megsérült egy mozgó vonatról leugró fiatalember vasárnap délután a felsőzsolcai állomáson - közölte a Mávinform az MTI-vel. A fiatal az ugrást követően olyan szerencsétlenül esett, hogy a vonat alá fordult, s a kerekek a jobb lábát csonkolták. A baleset a Budapet-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon történt. A Sátoraljaújhelyre tartó vonat csak a rendőrségi helyszínelés befejezése után folytathatja útját - közölte a Mávinform.
2011.02.13. 16:15
 
 
Szívelégtelenség miatt kórházban kezelik Liz Taylort
Szívelégtelenség miatt kezelik egy Los Angeles-i kórházban Elizabeth Taylor Oscar-díjas színésznőt. A 78 esztendős művésznőt a Los Angeles-i Cedar-Sinai kórházba szállították. További részleteket azonban nem árult el az állapotáról szombaton nyilatkozó szóvivője, Sally Morrison. Taylor évek óta küszködik a szívével, 2009 októberében szívbillentyű-műtétet hajtottak végre rajta, amely után maga jelentette be Twitterén, hogy az operáció jól sikerült. A színésznő gerincproblémái és egyéb betegségei miatt jó ideje tolószékbe kényszerült. Szerdán este egy New York-i jótékonysági gálaestre várták, hogy kitüntessék az AIDS-kutatás érdekében végzett karitatív tevékenységéért.
2011.02.13. 16:15
 
 
Az egyiptomi katonai kormányzat feloszlatta a parlamentet
Az egyiptomi katonai kormányzat vasárnap feloszlatta a parlamentet, és felfüggesztette az alkotmányt. A demokráciát követelő tüntetőknek ez volt a két fő követelése azóta, hogy Hoszni Mubarak elnök távozott a hatalomból. A hadsereg közleményében bejelentette, hogy hat hónapon át irányítja az országot, vagy addig, amíg az alkotmány módosítását követően megtartják az elnök- és parlamenti választásokat. A hadsereg egy bizottság felállítását is bejelentette az alkotmány módosításának a feladatával. A tervezett módosításokról népszavazást tartanak - fűzte hozzá a közlemény A dokumentum utalt arra, hogy az átmeneti időszakban a legfelső katonai tanács irányítja az országot.
2011.02.13. 16:15
 
 
Megújult Debrecen jelképe, a Református Nagytemplom
Ünnepi istentisztelettel avatták fel a belülről megújult Református Nagytemplomot vasárnap Debrecenben; a két hónapig tartó munkálatok során a patinás épületben turisztikai célú fejlesztéseket is végeztek. A 88 millió forintos beruházás részeként nyolcezer négyzetméteren renoválták a vakolatot, kicserélték a templom 37 nagyméretű ablakát és megújult a Kossuth-emlékhely. Az egyházközség történetét kiállításon mutatják be, a templomba látogató turistákat vizuális és audioeszközök kalauzolják, illetve a nyugati toronyban új kilátópontot alakítottak ki.
2011.02.13. 15:45
 
 
A brit kormány engedélyezné az azonos neműek házasságát
Engedélyezné azonos nemű párok teljes jogú házastársi kapcsolatát a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit házassági törvény reformja megszüntetné azt a jelenleg érvényes jogi definíciót, amely a házasságot férfi és nő kapcsolataként határozza meg. A két legnagyobb konzervatív vasárnapi brit lap, a The Sunday Times és a The Sunday Telegraph egybehangzó értesülései szerint a tervezet értelmében - amelyet napokon belül előterjeszt konzultációra Lynne Featherstone, a brit kormány esélyegyenlőségi államtitkára - az azonos nemű párok jogot kapnának arra, hogy hagyományos polgári, vagy akár egyházi esküvői szertartáson keljenek egybe.
2011.02.13. 15:45
 
 
Kínában nemzetbiztonsági szempontból vizsgálják a külföldi beruházásokat
Kínában ezentúl "a nemzetbiztonság védelme" szempontjából megvizsgálják a külföldi cégek vállalatfelvásárlásait és a külföldi részvételű vállalategyesüléseket. A kínai kormány a hét végén közölte, hogy evégből az állami tervhivatal és a kereskedelmi minisztérium bizottságot alakít, és e bizottság vizsgálja majd a külföldi tőke megjelenését a nemzetvédelem szempontjából fontos területeken: a mezőgazdaságban, az energia- és a nyersanyagiparban, az infrastruktúrában, a szállításban-közlekedésben, a fejlett technológiában és a berendezésgyártásban.
2011.02.13. 15:30
 
Havazás és 1-5 fok várható
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint vasárnap északkelet kivételével tovább növekszik, vastagszik a felhőzet. A délutáni óráktól délnyugaton számíthatunk havazásra, másutt legfeljebb hószállingózás lehet. Hétfőn északkelet felől vékonyodik, csökken a felhőzet, de nyugaton borult marad az ég. Főként a Nyugat-Dunántúlon fordulhat elő gyenge havazás. A keleti, északkeleti szél hétfőn a Tiszántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, -5 fok között alakul, de északkeleten ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 1, 5 fok között várható.
2011.02.13. 15:00
 
A svájciak elutasították a fegyvertartás megszigorítását
Svájcban vasárnap népszavazást tartottak a fegyvertartás megszigorításáról, amelyet a választók többsége elutasított. A nem végleges adatok szerint az ország 26 kantonjából legalább 14-ben a szigorítás ellenzői voltak többségben. Ahhoz, hogy egy népszavazásra bocsátott javaslatot elfogadjanak, nem elég az országos szinten meglévő többség, az is kell hozzá, hogy a kantonok több mint felében győzzenek az igenek. A fegyvertartás szigorítását az egyházak és nőket tömörítő csoportok javasolták, a kormány azonban ellene volt, mondván, hogy a meglévő törvények elegendőek a biztonság szavatolásához.
2011.02.13. 15:00
 
 
Az LMP a keddi parlamenti ülésen ismerteti álláspontját az alkotmányozásról
Az LMP szigorú feltételrendszert dolgozott ki arra, hogy milyen garanciák alapján hajlandó részt venni az alkotmányozás folyamatában; a párt frakciója a részletes álláspontját kizárólag kedden, a parlament plenáris ülésén ismerteti - mondta Schiffer András, a képviselőcsoport vezetője az MTI-nek. A frakcióvezető e döntést azzal indokolta, hogy, miután parlamenti eljárásról van szó, ennek az a módja, hogy bent, a Ház falai között hozzák nyilvánosságra álláspontjukat, nem pedig "üzengetésekkel". A politikus hangsúlyozta, két korábbi aggályuk továbbra is megmaradt. Ezek a miniszterelnök, illetve a Fidesz alkotmányossághoz való viszonyára, valamint az alkotmányozási eljárás morális legitimációjára vonatkoznak.
2011.02.13. 14:45
 
 
Újra bajuszbált rendeztek Szegeden
Újra bajuszbált rendeztek szombaton a szegedi Grand Caféban. Az immár ötödik alkalommal megszervezett és időközben nemzetközivé terebélyesedett farsangi mulatság alkalmából csaknem százan növesztették meg arcszőrzetüket. "Az első bált hirtelen felindulásból rendeztük meg: viccesnek tűnt, hogy néhány ember bajuszt növeszt egy farsangi mulatság kedvéért" - mesélt az előzményekről az MTI-nek Tóth Péter Zoltán szervező, a művész mozi és kávézó munkatársa. Az art mozi törzsvendégei számára szervezett zártkörű mulatság alkalmából mintegy százan vállalták, hogy a különleges jelmez helyett vagy azt kiegészítve frissen növesztett bajusszal toppannak be.
2011.02.13. 14:30
 
Magyar gyártók készítik az iszapömlés károsultjainak bútorait
A Magyar Bútor és Faipari Szövetség bútorgyártó cégei készítik el a vörösiszap-károsultak új otthonainak lakberendezési tárgyait; a cégek harmincnapos határidővel leszállítják és beszerelik a kiválasztott bútorokat - tájékoztatta az MTI-t Tóth Eszter, a szervezet ügyvezetője. A károsultak Devecserben, a Bem utcában található bemutatóteremben közel hatezerféle bútorból válogathatnak, a kínálat csak ülőbútorokból nyolcféle modellt tartalmaz. Az étkezőbútorok különböző páccal és szövettel választhatók, de a nappali szekrények is többféle elemből álló változatban rendelhetőek. A hálószoba-, gyerekszoba-, és konyhabútorok esetében is van színválaszték.
2011.02.13. 14:15
 
 
Számos felbecsülhetetlen tárgyat loptak el az Egyiptomi Múzeumból
Számos felbecsülhetetlen értékű tárgyat, többek között Tutanhamon fáraó idejéből származó szobrokat loptak el a kairói Egyiptomi Múzeumból - közölte vasárnap Zahi Havasz, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője. Elmondta, hogy a tolvajok elvittek két Tutanhamont ábrázoló aranyozott szobrot. Eltűnt egy mészkőből készült, Ehnaton fáraót ábrázoló szobrocska, valamint egy másik, amelyet feleségéről, Nofretitiről (Nefertitiről) mintáztak. Nyoma veszett egy amarnai írnokot ábrázoló szobornak, és a XVIII. dinasztia egyik udvaroncának, Jujának 11 temetkezési szobrocskája, továbbá egy skarabeusz formájú amulett, ami ugyancsak Jujáé volt.
2011.02.13. 14:15
 
Egy NATO-parancsnok szerint kritikus állapotban van a szlovák hadsereg
Egy magas rangú NATO-parancsnok szerint kritikus állapotban van a szlovák hadsereg, le van maradva a korszerűsítésben, s az állami költségvetésből pedig egyre kevesebb jut a hadsereg fejlesztésére. Frank Boland, a NATO parancsnokság harmadik legerősebb embere pozsonyi látogatása végén felszólította az illetékes szlovák politikusokat, hogy tegyenek lépéseket a helyzet megváltoztatása érdekében - közölte Ivan Rudolf, a szlovák védelmi minisztérium szóvivője vasárnap. "Több pénzre van szükség. Amikor a NATO 2004-ben felvette soraiba Szlovákiát, egyetértettek azzal, hogy a költségvetés két százalékát tegyék ki a védelmi kiadások. Ez később 1,6 százalékra változott, de ez sem volt betartva, s 1,5 százalék lett belőle."
2011.02.13. 14:00
 
 
Londonban is keresik Mubarak kimenekített vagyonát
Londonban is keresik Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök kimenekített vagyonát - írta nyomozati és hírszerzési forrásokból származó értesüléseire hivatkozva a vasárnapi brit sajtó. A The Sunday Times úgy tudja, hogy a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozó szervezet (Serious Fraud Office, SFO) keresi azokat a milliókat, amelyeket a hatóság gyanúja szerint a minap elűzött Mubarak készpénz, illetve vagyonbefektetések formájában menekíthetett Londonba. A vezető konzervatív vasárnapi lap által idézett értesülések szerint a Mubarak-család vagyona "legalább" 1,5 milliárd fontra (csaknem 500 milliárd forintra) tehető.
2011.02.13. 13:45
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396[1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

bölcsöde I buktatás I diákhitel I érettségi I felvételi I hallgatói jogviszony I iskolabotrány I iskolakerülés I iskolakezdési támogatás I Nyári Egyetem I nyelvvizsga I OKJ I óvoda I ösztöndíj I pótfelvételi I tandíj I tandíj támogatás I tanévkezdés I tankönyvtámogatás I továbbtanulás I vizsgaidőszak

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista