| 20313 találat |
| |
| E-útdíj - NFM: változott a rendszer finanszírozási megoldása |
|
| Érdemben változott az e-útdíj bevezetésének tervezett finanszírozási megoldása a májusi kormányhatározat óta, ezért szerepel a feladatra lényegesen alacsonyabb forrás a legfrissebb kormányhatározatban - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) MTI-nek megküldött keddi válaszából. |
|
| 2012.09.18. 11:22 |
| |
| KSH: 221 ezer 300 forint volt a hét havi bruttó átlagkereset |
|
| Az idén az első hét havi bruttó átlagkeresetek 4,8, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A Nemzetgazdasági Minisztérium azt emelte ki, hogy a nettó bérek visszafogottabb alakulása elsősorban a közfoglalkoztatás súlyának növekedésével magyarázható. |
|
| 2012.09.18. 11:19 |
| |
| Szüreti napok Egerben - 100 éves a Bikavér leírása |
|
| Színpompás felvonulás, vásári forgatag és kulturális programok szerepelnek az idei Egri Szüreti Napok programján pénteken és szombaton. A rendezvénynek különös aktualitást ad, hogy éppen száz éve, 1912-ben írta le először az Egri Bikavér készítési eljárását Grőber Jenő helyi borász. |
|
| 2012.09.18. 11:19 |
| |
| Egyszerűbb eljárások, gyorsabb és olcsóbb ügyintézés a kormányablakoknál |
|
| Az Egyszerűsítési Program első ütemében eddig több mint negyven eljárást módosítottak, a változások egy része már életbe lépett, így gyorsabban és olcsóbban lehet ügyeket intézni a kormányablakoknál. |
|
| 2012.09.18. 11:15 |
| |
| HírTV: elővezették a csatorna egyik riporterét |
|
| Rendőrök vezették elő a HírTV egyik riporterét kedd hajnalban, mert korábban nem jelent meg egy bírósági tárgyaláson - számolt be a hatósági intézkedésről a televíziós csatorna híradásában és online felületén. |
|
| 2012.09.18. 11:09 |
| |
| Zárt tárgyalást rendeltek el a 2010-ben történt öcsödi kettős gyilkosság ügyében |
|
| Zárt tárgyalást rendelt el a bíróság kedden Szolnokon a médiában az öcsödi darabolós gyilkosságok néven ismertté vált ügyben. A most kezdődött büntetőperben egy 36 éves férfit és 17 éves társát több emberen részben előre kitervelten, részben aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és egyéb bűncselekményekkel vádolja az ügyészség. |
|
| 2012.09.18. 11:08 |
| |
| BÉT - Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde |
|
| A hétfői kedvezőtlen piaci hangulat kedden is folytatódhat, így csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - állítják az MTI által megkérdezett elemzők. |
|
| 2012.09.18. 08:53 |
| |
| Nyilvántartásba vennék a rehabilitációs orvosszakértőket |
|
| Elkészítenék a rehabilitációs orvosszakértők nyilvántartását, az emberierőforrás-miniszter rendelettervezete szerint a jövőben csak az végezhetne ilyen jellegű tevékenységet, aki felvéteti magát a névjegyzékbe. |
|
| 2012.09.18. 05:55 |
| |
| OGY - Napirenden az alaptörvény második módosítása |
|
| Hét előterjesztés általános vitájával folytatja munkáját az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők egyebek mellett megtárgyalhatják Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azon előterjesztését, amely az Alkotmánybíróság által megsemmisített korábbi rendelkezést átírva 62 évről 65 évre növeli a bírák és egyúttal valamennyi, az igazságszolgáltatásban közhatalmat gyakorló személy nyugdíjkorhatárát. |
|
| 2012.09.18. 04:50 |
| |
| Bengázi támadás - Nuland: korai lenne még terrortámadásról beszélni |
|
| Korai lenne még terrortámadásnak minősíteni az Egyesült Államok bengázi konzulátusa ellen végrehajtott támadást - jelentette ki hétfőn Washingtonban Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. |
|
| 2012.09.18. 01:58 |
| |
| Romagyilkosságok - Iratismertetéssel folytatódott a büntetőper |
|
| Iratismertetéssel folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken. Kedden a vádlottak és védőik kérésére ismertették az előző, 19 napos tárgyalássorozat jegyzőkönyveit. |
|
| 2012.09.18. 00:00 |
| |
| Több száz pedofil esetet titkoltak el az amerikai fiúcserkészeknél |
|
| Két évtized alatt a pedofília több száz feltételezett esetét titkolták el a Boy Scouts of America fiúcserkész-szervezetnél - közölték hétfőn az amerikai lapok. |
|
| 2012.09.17. 22:17 |
| |
| Ukrajna - Janukovics elnök beavatkozott az ellenzéki ukrán hírtévé körüli konfliktus rendezésébe |
|
| Viktor Janukovics ukrán elnök hétfőn azzal a kéréssel fordult a televíziók és rádiók műsorszolgáltatásáért felelős nemzeti tanács tagjaihoz, hogy sürgősen tisztázzák a hatalommal szemben rendkívül kritikusnak tartott TVi hírtévé körül kialakult helyzetet. |
|
| 2012.09.17. 20:32 |
| |
| Férfi kézilabda NB I - Edzőváltás Csurgón |
|
| A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Csurgó vezetősége hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Bakó Botond vezetőedzővel és Kocs Levente kapusedzővel. |
|
| 2012.09.17. 19:59 |
| |
| Labdarúgó NB I - Elfogadták a Kecskemét vezetőedzőjének lemondását |
|
| Elfogadta Török László vezetőedző vasárnapi lemondását a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kecskeméti TE vezetősége. |
|
| 2012.09.17. 19:58 |
| |
| Több tucat tüntetőt előállítottak New Yorkban az Occupy mozgalom első születésnapján |
|
| New Yorkban előállítottak több tucat tüntetőt, akik az Occupy Wall Street mozgalom megalapításának első évfordulóján Manhattan üzleti negyedében megpróbálták bekeríteni a tőzsdét és megbénítani a közlekedést. |
|
| 2012.09.17. 18:59 |
| |
 | | | Román belpolitika - Barroso: Brüsszel még az idén értékeli a fejleményeket |
|
| Az Európai Bizottság még az év vége előtt jelentést készít Romániáról, amelyben értékeli, hogy a korábban megfogalmazott aggályokra milyen válaszok születtek, és helyreálltak-e Romániában a szükséges demokratikus fékek és ellensúlyok - tudatta közleményében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután hétfőn délután találkozott Victor Ponta román miniszterelnökkel. |
|
| 2012.09.17. 18:58 |
|
|
| |
| Európa Liga - Francia játékvezető lesz a Genk-Videoton mérkőzésen |
|
| A francia Laurent Duhamel vezeti csütörtökön a belga Genk és a Videoton összecsapását a labdarúgó Európa Liga csoportküzdelmeinek nyitófordulójában. |
|
| 2012.09.17. 17:59 |
| |
| IMF/EU-tárgyalások - Londoni elemzők: ha marad a kedvező piaci környezet, átcsúszhat jövőre a megállapodás |
|
| A kedvező piaci kondíciók fennmaradása esetén áthúzódhat 2013-ra az új magyar IMF/EU-finanszírozási programról szóló egyezség megkötése - erre a következtetésre jutottak minapi magyarországi látogatásukon londoni felzárkózó piaci elemzők. |
|
| 2012.09.17. 17:44 |
| |
 | | | Pokorni: nem attól jó egy tankönyv, ha csak egyféle van belőle |
|
| Pokorni Zoltán reméli, pár év múlva megmutatkozik, hogy túlzás volt egy költségvetési szervbe olvasztani minden iskolát. A kormánypárti politikus a hvg.hu oldalon hétfőn megjelent interjúban arról is beszélt, hogy egyelőre nincsenek meg a kerettantervek, maradt a túlzó, tananyagközpontú pedagógia és, hogy nem attól lesz jó egy tankönyv, ha csak egyféle van belőle. |
|
| 2012.09.17. 16:00 |
|
|
| |
| Falk Art Fórum: kiállítások és koncertek |
|
| Kiállításokkal, koncertekkel és tárlatvezetésekkel is várják az érdeklődőket szombaton a Falk Art Fórum, Antik és Modern Művészeti Fesztiválon a Falk Miksa utcában és környékén Budapesten. |
|
| 2012.09.17. 15:53 |
| |
| Az MSZP semmiképp sem támogatja a választási feliratkozást |
|
| Az MSZP semmiképpen sem támogatja a választási feliratkozás bevezetését, de különösen elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz tervei szerint aki elmulasztja a regisztrációt, mindhárom választásról lemarad 2014-ben - mondta az MSZP-s Molnár Zsolt hétfőn sajtótájékoztatón. |
|
| 2012.09.17. 15:21 |
| |
| OGY - Több forrás a megyei kulturális intézményrendszernek |
|
| Összesen 17,6 milliárd forintot szán a kormány 2013-ban a múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatok finanszírozására, ebből jelentős összegek az átalakuló megyei kulturális intézményrendszernek jutnak majd - közölte hétfőn L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. |
|
| 2012.09.17. 14:15 |
| |
| Lázár: minden településen akadálymentes lesz a választás |
|
| Az ország minden településén akadálymentes lesz a választás, így a fogyatékossággal élők nagyjából 600 ezres közösségének jelentősen könnyebbé válik majd a szavazáson való részvétel - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP) képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. |
|
| 2012.09.17. 13:44 |
| |
| Román hatóság: diszkriminatív a magyar feliratozás hiánya |
|
| A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács egy panasz nyomán megállapította, diszkriminatív, hogy a Kovászna megyei közintézmények többsége csak román nyelven teszi hozzáférhetővé a közérdekű információkat. |
|
| 2012.09.17. 12:00 |
| |
| A bőr áteresztőképességét növelő ultrahanggal juttathatják be a gyógyszereket |
|
| Új módszerükben ultrahangos hullámokkal növelték az emberi bőr áteresztőképességét az MIT (Massachusetts-i Műszaki Egyetem) kutatói, ami hatékonyabbá teheti bizonyos gyógyszerek bőrön át történő bejuttatását a szervezetbe. |
|
| 2012.09.17. 11:54 |
| |
 | | | Az óriásvírusok ősi élő szervezetek lehetnek |
|
| A kutatók hosszú időn át vitatkoztak arról, vajon az élővilág részének számítanak-e a génekkel igen, ám sejtszerkezettel nem rendelkező vírusok. Amerikai kutatók most közzétett tanulmányukban megmutatták, hogy az óriásvírusokban megtalálhatók bizonyos ősi fehérjestruktúrák, amelyek jelen vannak minden földi élőlényben. |
|
| 2012.09.17. 11:28 |
|
|
| |
| Civilek szerint a módosítások ellenére rossz maradt a bírósági rendszer |
|
| Civil szervezetek szerint a Velencei Bizottság kifogásai alapján végrehajtott módosítások ellenére rossz maradt a bírósági rendszer. |
|
| 2012.09.17. 11:15 |
| |
| E-útdíj - NFM: nincs érdemi csúszás az útdíjtendernél |
|
| Szeptember második felében írhatja ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megtett távolsággal arányos, elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzését célzó tendert; mivel a közbeszerzés indítását korábban is erre a hónapra ütemezték, így nincs érdemi csúszás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére. |
|
| 2012.09.17. 10:21 |
| |
| Kapcsolat lehet egyes fájdalomcsillapítók és a halláscsökkenés között |
|
| Nagyobb a halláskárosodás kockázata azoknál a nőknél, akik hetente legalább kétszer vesznek be olyan fájdalomcsillapítókat, mint az ibuprofen vagy az acetaminofen - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók. |
|
| 2012.09.17. 10:01 |
| |
| Nem indult újra a termelés a kapuvári húsgyárban |
|
| A tulajdonos múlt heti ígérete ellenére nem indult újra a kapuvári húsgyárban a vágás - közölte hétfőn az MTI érdeklődésére az üzem szakszervezeti vezetője. |
|
| 2012.09.17. 09:16 |
| |
| Labdarúgó NB I - Benyújtotta lemondását a Kecskemét vezetőedzője |
|
| Benyújtotta lemondását a Pápától szombaton elszenvedett 2-1-es hazai vereség után Török László, a Kecskeméti TE labdarúgócsapatának vezetőedzője. |
|
| 2012.09.16. 21:21 |
| |
| Jégkorongliga - Nyert a Dunaújváros és a Miskolc |
|
| A Dunaújváros és a Miskolc biztosan győzött a jégkorong Mol Ligában vasárnap. |
|
| 2012.09.16. 20:34 |
| |
| Szigetvita - Elmérgesedett a kínai közhangulat |
|
| Egyre hangosabban és egyre erőszakosabban követel erőteljes Japán-ellenes fellépést a kínai közvélemény a fokozódó szigetviták miatt; a nagyvárosok utcái mellett az internetes platformokon is. |
|
| 2012.09.16. 18:05 |
| |
| Szigetvita - Elítélte a Japán-ellenes tüntetéseket a szigetország miniszterelnöke |
|
| Elítélte a Japán-ellenes tüntetéseket és a Kínában tartózkodó japán állampolgárok elleni erőszak megakadályozására szólította fel Pekinget Noda Josihiko japán miniszterelnök vasárnap, miközben Kínában folytatódtak a kelet-kínai-tengeri szigetvitával kapcsolatban a szigetországgal szemben kitört megmozdulások. |
|
| 2012.09.16. 13:29 |
| |
| Szélesebb autók, szűk parkolóhelyek |
|
| Nemcsak a járműipar szakértőinek, de laikus szemű megfigyelőknek is feltűnik az a trend, amelynek értelmében egy-egy gépkocsitípus új változata szinte mindig nagyobb, szélesebb és súlyosabb, mint az elődje. Ez pedig hovatovább komoly gondokat okoz - például a parkolóházak férőhelyein. |
|
| 2012.09.16. 09:47 |
| |
| BÉT - Globális jó hangulatban emelkedett a BUX a héten |
|
| Tovább emelkedtek a részvényárak, és a forgalom is élénkült az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 4,81 százalékkal nőtt az előző heti 4 százalékos erősödés után. |
|
| 2012.09.16. 04:00 |
| |
| Az ÉVOSZ ellenzi a fedezetkezelő kiterjesztését |
|
| Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) azt javasolja, hogy a fedezetkezelő tevékenysége maradjon a nagyobb magánberuházások körén belül, mivel sem a megrendelő pénztelensége, sem a fővállalkozó által irreálisan alacsony áron elvállalt munka esetén nem ad garanciát az alvállalkozónak arra, hogy a pénzéhez jut. |
|
| 2012.09.16. 04:00 |
| |
|
| |
| Labdarúgó NB I - Kiváló csereteljesítményekkel nyert a Paks |
|
| A Paks az egyaránt csereként beálló Vayer Gábor egy-, illetve Simon Attila három góljának köszönhetően 4-1-re legyőzte az egyedüliként nyeretlen Siófok együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának szombati játéknapján. |
|
| 2012.09.15. 18:21 |
| |
| Ötödével nőtt az adóhatóság által indított végrehajtási eljárások száma 2011-ben |
|
| Jelentősen nőtt tavaly az adóigazgatóságok által saját hatáskörben és más szervek megkeresésére indított végrehajtási eljárások száma: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2011-ben több mint 950 ezer ilyen eljárást indított, 21 százalékkal többet, mint az előző évben, az eljárások értéke 14 százalékkal nőtt - derül ki az adóhatóság 2011-es tevékenységéről készült bulletinből. |
|
| 2012.09.15. 04:00 |
| |
| Franciaország 2016-ban bezárja legrégebbi atomerőművét |
|
| Franciaország 2016 végén bezárja a legrégebbi atomerőművét az ország keleti részén található Fessenheimben, és elutasít hét palagáz-kutatási engedélyre vonatkozó kérelmet - jelentette be a francia elnök pénteken. |
|
| 2012.09.14. 20:41 |
| |
| Iszlámellenes film - Berlin tiltakozik a szudáni német nagykövetséget ért támadás miatt |
|
| A német külügyminiszter pénteken elítélte a Németország kartúmi nagykövetségét ért támadást és hivatalába rendelte Szudán németországi nagykövetét. |
|
| 2012.09.14. 19:40 |
| |
| Elfogták a székesfehérvári hajléktalant megszurkáló férfit |
|
| Elfogták azt a 31 éves férfit, aki egy székesfehérvári hajléktalant szurkált meg szeptember elején - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. |
|
| 2012.09.14. 19:38 |
| |
| Labdarúgó NB I - Nem bírt egymással a Kaposvár és az Újpest |
|
| Nem született gól Kaposváron, az Újpest vendégjátéka alkalmával a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. |
|
| 2012.09.14. 18:58 |
| |
|
| |
| Londoni elemzők: Közép-Európa egyelőre recesszióban, de folytatódik a konvergencia |
|
| Magyarország és Csehország az idei évet recesszióban tölti, és Lengyelországban is jelentősen lassul a növekedési ütem, a három közép-európai gazdaság hosszú távú konvergencia-folyamata azonban nem áll le, és az országcsoport az évszázad közepéig jelentősen megközelíti a nyugat-európai jövedelmi szinteket - jósolták pénteki átfogó előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők. |
|
| 2012.09.14. 16:22 |
| |
| VM: egyszerűbbé válik az öntözésfejlesztés |
|
| A kormány jóváhagyta az öntözés fejlesztéséhez szükséges jogszabály-módosításokat, így egyszerűbben és gyorsabban lehet megteremteni az öntözés feltételeit a mezőgazdaságban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel. |
|
| 2012.09.14. 15:52 |
| |
 | | | Látható atomi kötéseket "fotóztak" egy molekulán belül |
|
| Úttörő felvételt tett közzé a Science tudományos folyóiratban az IBM zürichi kutatócsoportja, amely olyan részletes képet alkotott egy molekuláról, hogy azon megfigyelhetők az atomok közti kötések. |
|
| 2012.09.14. 15:41 |
|
|
| |
| Három dimenzióban érkezik a mozikba Godzilla |
|
| Három dimenzióban érkezik a mozikba 2014-ben Godzilla. |
|
| 2012.09.14. 14:27 |
| |
Első
Előző
[1]
[2]
[3]
[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9]
[10]
[11]
[12]
[13]
[14]
[15]
[16]
[17]
[18]
[19]
[20]
[21]
[22]
[23]
[24]
[25]
[26]
[27]
[28]
[29]
[30]
[31]
[32]
[33]
[34]
[35]
[36]
[37]
[38]
[39]
[40]
[41]
[42]
[43]
[44]
[45]
[46]
[47]
[48]
[49]
[50]
[51]
[52]
[53]
[54]
[55]
[56]
[57]
[58]
[59]
[60]
[61]
[62]
[63]
[64] [65]
[66]
[67]
[68]
[69]
[70]
[71]
[72]
[73]
[74]
[75]
[76]
[77]
[78]
[79]
[80]
[81]
[82]
[83]
[84]
[85]
[86]
[87]
[88]
[89]
[90]
[91]
[92]
[93]
[94]
[95]
[96]
[97]
[98]
[99]
[100]
[101]
[102]
[103]
[104]
[105]
[106]
[107]
[108]
[109]
[110]
[111]
[112]
[113]
[114]
[115]
[116]
[117]
[118]
[119]
[120]
[121]
[122]
[123]
[124]
[125]
[126]
[127]
[128]
[129]
[130]
[131]
[132]
[133]
[134]
[135]
[136]
[137]
[138]
[139]
[140]
[141]
[142]
[143]
[144]
[145]
[146]
[147]
[148]
[149]
[150]
[151]
[152]
[153]
[154]
[155]
[156]
[157]
[158]
[159]
[160]
[161]
[162]
[163]
[164]
[165]
[166]
[167]
[168]
[169]
[170]
[171]
[172]
[173]
[174]
[175]
[176]
[177]
[178]
[179]
[180]
[181]
[182]
[183]
[184]
[185]
[186]
[187]
[188]
[189]
[190]
[191]
[192]
[193]
[194]
[195]
[196]
[197]
[198]
[199]
[200]
[201]
[202]
[203]
[204]
[205]
[206]
[207]
[208]
[209]
[210]
[211]
[212]
[213]
[214]
[215]
[216]
[217]
[218]
[219]
[220]
[221]
[222]
[223]
[224]
[225]
[226]
[227]
[228]
[229]
[230]
[231]
[232]
[233]
[234]
[235]
[236]
[237]
[238]
[239]
[240]
[241]
[242]
[243]
[244]
[245]
[246]
[247]
[248]
[249]
[250]
[251]
[252]
[253]
[254]
[255]
[256]
[257]
[258]
[259]
[260]
[261]
[262]
[263]
[264]
[265]
[266]
[267]
[268]
[269]
[270]
[271]
[272]
[273]
[274]
[275]
[276]
[277]
[278]
[279]
[280]
[281]
[282]
[283]
[284]
[285]
[286]
[287]
[288]
[289]
[290]
[291]
[292]
[293]
[294]
[295]
[296]
[297]
[298]
[299]
[300]
[301]
[302]
[303]
[304]
[305]
[306]
[307]
[308]
[309]
[310]
[311]
[312]
[313]
[314]
[315]
[316]
[317]
[318]
[319]
[320]
[321]
[322]
[323]
[324]
[325]
[326]
[327]
[328]
[329]
[330]
[331]
[332]
[333]
[334]
[335]
[336]
[337]
[338]
[339]
[340]
[341]
[342]
[343]
[344]
[345]
[346]
[347]
[348]
[349]
[350]
[351]
[352]
[353]
[354]
[355]
[356]
[357]
[358]
[359]
[360]
[361]
[362]
[363]
[364]
[365]
[366]
[367]
[368]
[369]
[370]
[371]
[372]
[373]
[374]
[375]
[376]
[377]
[378]
[379]
[380]
[381]
[382]
[383]
[384]
[385]
[386]
[387]
[388]
[389]
[390]
[391]
[392]
[393]
[394]
[395]
[396]
[397]
[398]
[399]
[400]
[401]
[402]
[403]
[404]
[405]
[406]
[407]
Következő
Utolsó
|