| 20285 találat |
| |
 | | | Tadic: Koszovóban nem lehet visszatérni az 1999 előtti állapotokhoz |
|
| Belgrád készen áll "rugalmas párbeszéd folytatására" Koszovóval. Szerbia nem törekszik arra, hogy visszaállítsa az 1999 előtti politikai helyzetet Koszovóban, ennek nincs realitása - nyilatkozta Boris Tadic szerb államfő az APA osztrák hírügynökség hétfői belgrádi beszámolója szerint. Tadic nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor kerül sor a szeptember óta esedékes szerb-koszovói tárgyalásokra. Azt azonban megjegyezte, hogy az Európa Tanács jelentése a koszovói szervkereskedelemről - amelynek élén a kilencvenes években állítólag a mai koszovói kormányfő állt - megnehezíti a december 12-i választások utáni kormányalakítást Pristinában. |
|
| 2011.01.03. 22:00 |
|
|
| |
| Magyar-román jégkorongliga: szétlövéssel verte a Vasast a Csíkszereda |
|
| A házigazda HSC Csíkszereda szétlövés után győzte le a Vasast a magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga hétfői elődöntőjében, így 1-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A nap másik mérkőzésén a Dunaújváros hazai pályán nyert, s szerzett előnyt a Miskolc ellen. MOL Liga, elődöntő, 1. mérkőzések: HSC Csíkszereda - Vasas 3-2 (1-0, 1-1, 0-1, 0-0, 1-0) - szétlövéssel, Dab.Docler-Dunaújváros - Miskolci Jegesmedvék 5-2 (1-1, 1-0, 3-1). |
|
| 2011.01.03. 21:00 |
| |
 | | | Az RTL Klub ellen is eljárást indított a médiahatóság |
|
| A Magyar RTL Televízió Zrt. ellen is eljárást indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) egy híradóban sugárzott, a hatóság által megrázónak vélt bűnügyi riport miatt - közölte a csatorna honlapján hétfőn. A szóban forgó tudósítás arról szólt, hogy Nagymányokon egy férfi megölte, majd feldarabolta testvérét, a testet videóra vette, s elrejtette. A hatóság ennek kapcsán egyebek mellett azt kifogásolta, hogy tényszerű tájékoztatás helyett a megrázó, meghökkentő részleteket emelték ki, amelyek "megragadhattak a fiatalkorú nézők tudatában". Levelükben többször is kiemelték, hogy a riportban többször is mutattak egy, a hatóság szerint véres ágymatracot, illetve ágylábat. |
|
| 2011.01.03. 19:45 |
|
|
| |
 | | | Nem mindenkinek sávos a gázár emelés |
|
| A csak 20 köbméter/óra alatti földgáz felhasználói kategóriában vezették be 2011. január elsején a sávos áremelést - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A nem lakossági fogyasztók és a 20 köbméter/óra feletti kategóriába tartozó felhasználók számára nincs sávos áremelés. A lakossági fogyasztók sávos áremelési rendszerében árszabályozási szempontból két sávot határoztak meg: a korábban bejelentett szerint 1.200 köbméter fogyasztásig (+ a nagycsaládosok kedvezménye) nincs árváltozás, 1.200 köbméter fölött felhasznált mennyiség esetében a földgázár-változás mértéke átlagosan 11 százalék, amely az alapdíj és a gázdíj együttes változását mutatja. |
|
| 2011.01.03. 18:30 |
|
|
| |
| Románia nyomást gyakorolna az EU-ra a mielőbbi schengeni csatlakozás érdekében |
|
| Bukarest azt fontolgatja, hogy nyomást gyakorol az Európai Unióra (EU) a schengeni övezethez való mielőbbi csatlakozás érdekében. Ennek egyik eszköze lehet például az, hogy Románia a jövőben nem engedi az igazságügy terén végrehajtott reformok uniós ellenőrzését - derült ki abból az interjúból, amelyet Teodor Baconschi román külügyminiszter adott az Adevarul című napilapnak. Románia nem hajlandó elfogadni Párizs és Berlin arra irányuló törekvését, hogy Bukarestre vonatkozóan az Európai Unió (EU) változtassa meg a schengeni övezethez való csatlakozás "játékszabályait" - mondta a román külügyi tárca vezetője a bukaresti lap hétfői számában közölt interjúban. |
|
| 2011.01.03. 18:30 |
| |
| Kosárlabda:Taurasi B-próbája is pozitív |
|
| Az NTV televízió beszámolója szerint a B-próbája is pozitív lett Diana Taurasinak, a Rátgéber László által irányított török Fenerbahce amerikai sztárjátékosának. A világ jelenlegi legjobb női kosarasának tartott, olimpiai és világbajnok Taurasi múlt hónapban akadt fenn egy doppingvizsgálaton, szervezetében a modafinil nevű stimuláns, vagyis enyhe serkentő nyomaira bukkantak. A WNBA- és Euroliga-győztes sportoló játékjogát felfüggesztette a török sportági szövetség. |
|
| 2011.01.03. 18:00 |
| |
| Idén 250 millió forintból gazdálkodhat az LMP |
|
| Az LMP országos választmányának esetleges létszámcsökkentése és egy pártigazgatói poszt létrehozása is napirendre kerül majd a párt január végi kongresszusán - mondta Tordai Bence választmányi szóvivő az MTI-nek hétfőn. A kongresszus fogadja el a párt idei költségvetését, amely valamivel több mint 250 millió forint lesz, de ebből az összegből 110 milliót a korábban felvett hitelek törlesztésre fordítanak. A január 29-30-i budapesti kongresszuson a választmány beszámol a küldötteknek az LMP elmúlt egy évéről. A szóvivő szavai szerint az előző év a tanulás időszaka volt, most viszont építkezni és erősödni akarnak, hogy 2014-ben "kellően felkészült kihívói" lehessenek a kormánypártoknak. |
|
| 2011.01.03. 18:00 |
| |
| BUX: +1,96 százalék záráskor |
|
| A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,79 pontos, 1,96 százalékos emelkedéssel, 21.745,86 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 1,73 százalékkal 21.150 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,59 százalékkal 5.150 forintra nőtt. |
|
| 2011.01.03. 17:30 |
| |
 | | | Washington a héten felújítja közel-keleti közvetítői tevékenységét |
|
| Magas rangú amerikai képviselők érkeznek a héten a Közel-Keletre, hogy felújítsák a béke megteremtése érdekében tett erőfeszítéseiket Izrael és a palesztinok között - közölte Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő. A felek között a szeptemberi újrakezdés után azért szakadtak meg tavaly a közvetlen béketárgyalások, mert Izrael nem volt hajlandó meghosszabbítani a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi zsidó telepek építésének tilalmát. Netanjahu azt mondta, hogy Dennis Ross, az amerikai elnök közel-keleti tanácsadója és más amerikai tisztviselők érkeznek a térségbe a héten. |
|
| 2011.01.03. 17:15 |
|
|
| |
 | | | Talmácsi Gábor a jövő héten a superbike-ban tesztel |
|
| Talmácsi Gábor, aki tavaly a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es kategóriájában versenyzett, január 10. és 14. között a superbike-vb-n induló Pedercini Team és a Kawasaki-gyár meghívására Malajziában tesztel. A csapat beszámolója szerint a "minden kötelezettség nélküli" gyakorláson a 29 éves Talmácsi, aki 2007-ben világbajnok volt a 125 kcm-esek között, egy Kawasaki ZX10-es versenymotort próbálhat ki. A 2011-es idényben is Kawasaki motorral induló Pedercini csapat mellett ott lesz a teszten a gyár teljes versenymérnöki gárdája is, melynek tagjai nagyon "kíváncsiak" a világbajnok motoros szakmai véleményére. |
|
| 2011.01.03. 16:15 |
|
|
| |
| Szlovéniában sokan érdeklődnek a honosítás iránt |
|
| A szlovén főváros magyar nagykövetségén az elmúlt hónapokban már jelentős volt az érdeklődés a magyar állampolgárság megszerzése iránt, bár a kérvényezők száma egyelőre nem túl magas - tájékoztatta az MTI-t Magyarország ljubljanai konzulja. Molnár-G. Bíborka elmondta: nagyon sok telefont kaptak az elmúlt időszakban érdeklődőktől, de konkrét időpontot hétfőig csak tizenöten kértek a ljubljanai konzulátuson. Hétfőn itt is átvették az első kérelmet, és ezen a héten már többen családostól érkeznek, hogy átadják a dokumentumokat. A konzul szerint a konkrét kérelmekkel sokan egyelőre azért várnak, mert előbb beszerzik a szükséges dokumentumokat. |
|
| 2011.01.03. 16:15 |
| |
| Tagesspiegel-cikk a magyar EU-elnökségről és a médiatörvényről |
|
| A magyar EU-elnökséggel és a médiatörvénnyel foglalkozik hétfői számának vezércikkében a német főváros tekintélyes liberális újságja, a Der Tagesspiegel. Hermann Rudolph, a lap szerkesztőbizottságának tagja megállapítja: az Európai Unió soros elnöksége előrelendítheti bizonyos kérdések megoldását. Magyarország például kiemelten kíván foglalkozni a roma kérdéssel és a Duna-térség stratégiájával. Az elnökség azonban jelentősen hozzájárulhat a közösségről kialakult képhez. Ezáltal pedig Magyarország mint európai tényező kerül a látómezőbe, ami rendjén is van. |
|
| 2011.01.03. 16:15 |
| |
| Metrókocsik: a szerződés értelmezésében kéri a főváros Budai Gyula segítségét |
|
| A francia Alstommal a metrókocsik beszerzésére kötött szerződés "értelmezésében és minősítésében" kéri Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos segítségét a főváros; erről tárgyalt Tarlós István főpolgármester hétfőn a kormánybiztossal. Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn közleményben emlékeztetett rá: a főpolgármester még tavaly december 22-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a metrókocsi-szerződés miatt felveszik a kapcsolatot a kormánybiztossal. Azt szeretnék, hogy kiderüljön, a kontraktus megfelelt-e a főváros érdekeinek, keletkezett-e kár, és van-e annak felelőse. |
|
| 2011.01.03. 13:45 |
| |
| Vonat helyett autóbuszok szállítják az utasokat Záhony és Mátészalka között |
|
| Záhony és Mátészalka között vonat helyett vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat hétfő délután - közölte a Mávinform az MTI-vel. A közlemény szerint a Mátészalkáról 13 óra 40 perckor és a Záhonyból 16 óra 35 perckor induló vonat helyett a teljes útvonalon vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat, mert meghibásodott a mozdony. A buszközlekedés miatt hosszabb menetidővel számoljanak az erre utazók. |
|
| 2011.01.03. 13:45 |
| |
| Rendkívül szigorú dohányzásellenes törvény lépett életbe Spanyolországban |
|
| Európa egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye lépett életbe vasárnap a kontinens negyedik legnagyobb dohány termelőjének számító Spanyolországban. Az új törvény értelmében ezentúl tilos lesz rágyújtani a zárt légterű nyilvános helyeken, így az éttermekben, kaszinókban, szórakozóhelyeken és a szállodák is csak a szobáik 30 százalékát tarthatják fenn a dohányosok számára. Az új szabályozás legszigorúbb részét a közterületekre vonatkozó előírások képezik. Ezentúl a repülőtereken, a szabadban lévő játszóterek közelében és az iskolák, valamint kórházak bejáratainak környékén sem cigarettázhat senki. |
|
| 2011.01.03. 13:45 |
| |
 | | | Szlovákiában nincs nagy érdeklődés a magyar állampolgárság iránt |
|
| Szlovákiában nincs nagy érdeklődés a magyar állampolgárság felvétele iránt - tudta meg az MTI tudósítója hétfőn Magyarország pozsonyi konzulátusán és kassai főkonzulátusán. "Mérsékelt érdeklődésről számolhatok be. Az időpontokat a kérelmek beadására már korábban egyeztettük. A konzulátus a kérelmek átvételére minden területen felkészült, és a spontán érdeklődők ügyét is el tudjuk intézni" - nyilatkozta Farkas Géza pozsonyi magyar konzul. "Hasonló a helyzet Kassán is. Az érdeklődés itt is mérsékeltnek minősíthető" - fejtette ki Szerencsés János kassai magyar főkonzul. Hozzátette: a kassai főkonzulátus is teljes mértékben felkészült az ügyfelek fogadására. |
|
| 2011.01.03. 13:45 |
|
|
| |
| Nem változik üzemanyagok ára a héten |
|
| A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A múlt héten újabb történelmi csúcsra emelkedett az üzemanyagok ára azzal, hogy a Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az akkori emeléssel a benzin átlagára 360-361 forintra nőtt, a gázolajé pedig 351 forintra. Tavaly januárban a 95-ös átlagára még csak 317 forint volt, a gázolajé pedig 297 forint. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. |
|
| 2011.01.03. 13:15 |
| |
 | | | Győriványi: kisebb változtatások lesznek a Magyar Állami Operaház műsorrendjében |
|
| Kisebb változtatások lesznek a Magyar Állami Operaház műsorrendjében az évad második felében, a következő szezonra pedig neves énekesekkel és nagy tervekkel, például a Da Ponte librettóra készült Mozart-operák bemutatásával készülnek. Erről Győriványi Ráth György, a dalszínház megbízott főzeneigazgatója beszélt az MTI-nek. Győriványi Ráth György szerint szereplőváltozásokra azért lesz szükség, mert nem voltak szerződések és próbarendek. Kiderült, ha az eredeti tervhez ragaszkodnának, ütközések lennének, hiszen egy ember egyszerre nem lehet két helyen. |
|
| 2011.01.03. 12:30 |
|
|
| |
| Január elsejétől ingyenes a szemétszállítás Szikszón |
|
| Január elsejétől ingyenes a szemétszállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón a lakosság számára, a kommunális adó viszont a háromszorosára nő, de így is évi legalább 15 ezer forintot spórolhatnak a helyi családok - tájékoztatta a település független polgármestere hétfőn az MTI-t. Füzesséri József közölte: a helyi önkormányzat még decemberben foglalkozott a város ez évi költségvetési koncepciójával, amelyben tárgyalta a szemétszállítás szolgáltatásának ingyenessé tételét. |
|
| 2011.01.03. 11:30 |
| |
 | | | Átadták az első egyszerűsített honosítási kérelmet a fővárosban |
|
| Átadták az első egyszerűsített honosítási kérelmet a fővárosban hétfőn, a kolozsvári Hantz Péter beadványát Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vette át. Rétvári Bence kiemelte: kilencven év után elindulhat a nemzet újraegyesítésének folyamata, és elégtételt kaphatnak azok, akik közjogilag is a magyar nemzet közösségéhez szeretnének tartozni. Bő három hónap alatt a kérelmezők hozzájuthatnak a magyar állampolgárságot igazoló irathoz. Ez a jogszabály senki ellen nem irányul - hangsúlyozta, hozzátéve: csupán azok érdekében született a törvény, akik így is szeretnének a magyar nemzethez tartozni. A fejlesztésekre három tárcánál 830 millió forintot különítettek el tavaly. |
|
| 2011.01.03. 10:45 |
|
|
| |
| A Süddeutsche Zeitung a magyarországi különadóról |
|
| A magyarországi különadó elleni tiltakozásról és a német kormány gazdasági miniszterének ez ügyben elfoglalt álláspontjáról közölt beszámolót hétfőn a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap. A beszámoló - amely a lap online kiadásában vasárnap este jelent meg - azt emeli a címbe, hogy Rainer Brüderle gazdasági miniszter "megrója Magyarországot" (Brüderle nimmt sich Ungarn zur Brust). A liberális német újság szerint "Magyarország az euró válságának közepette veszi át az Európai Unió elnökségét, több német óriáscég pedig bizalmatlansággal figyeli a váltást - egy különadó miatt úgy érzik, hogy hátrányos megkülönböztetésben van részük. |
|
| 2011.01.03. 10:45 |
| |
 | | | Mi lesz veled VV Gina? |
|
| A Való Világ című műsor házaspárként bejutott női tagja nagy bajban van! Férje ugyanis a tegnap esti párbajon vesztett Olivérrel szemben, így nem térhet vissza a Villába. Gina viszont már többször kijelentette, hogy amennyiben férje nem jön vissza, Ő is távozni fog a luxusbörtönből. |
|
| 2011.01.03. 10:40 |
|
|
| |
 | | | A hadsereg siet az elöntött Rockhampton segítségére Ausztráliában |
|
| A hadsereg repülőgépei siettek hétfőn a részben már elöntött kelet-ausztráliai Rockhampton segítségére, hogy ellássák alapvető élelmiszerekkel a 75 ezres nagyvárost, amelyet a példátlan áradások miatt hamarosan teljesen körbezárhat a víz. A keleti partvidéken, a Fitzroy folyó torkolatánál fekvő Rockhamptonban egyre fenyegetőbb a helyzet, a vízszint hétfőn is tovább emelkedett, több helyen elöntötte a rakpartokat és számos utca is víz alatt áll. Az özönvízszerű esőzések okozta áradások szombat óta három halálos áldozatot követeltek Ausztrália különböző részein. |
|
| 2011.01.03. 10:15 |
|
|
| |
 | | | Egy hónapos fegyvernyugvást hirdetett az egyik mexikói drogkartell |
|
| Egy hónapos fegyvernyugvást hirdetett az egyik leghírhedtebb mexikói drogkartell, a La Familia Michoacán államban vasárnap terjesztett, kézről kézre adott, illetve elektronikus leveleiben. A főként a nyugat-mexikói államban tevékenykedő La Familia üzenetében úgy magyarázta döntését: ezzel kívánja bizonyítani a hatalomnak és a mexikói közvéleménynek, hogy "nem ő a felelős minden bűncselekményért, amelyeket a szövetségi kormányzat nyilvánosságra hoz a tömegkommunikációs eszközökben". |
|
| 2011.01.03. 08:15 |
|
|
| |
 | | | Eddig ismeretlen lepkefajokat fedeztek fel |
|
| Eddig ismeretlen 15 új lepkefajt fedeztek fel osztrák és dán kutatók a Földközi-tenger térségében és az Urál déli részén. Az, hogy ilyen sokáig nem sikerült felfedezni a lepkéket, elsősorban rejtőzködő, éjjeli életmódjuknak köszönhető. Ezen kívül többségük nem feltűnő színezetű, és viszonylag kisméretű - a legnagyobbak szárnyfesztávolsága is csupán húsz milliméter. Európában összesen közel kilencezer lepkefaj fordul elő - magyarázta Wolfgang Meighörner, a kutatásban résztvevő innsbrucki székhelyű Tiroli Tartományi Múzeumok igazgatója. |
|
| 2011.01.03. 07:45 |
|
|
| |
| A brazil államfő minden idők legjobb olimpiáját ígéri 2016-ban |
|
| Dilma Rousseff, Brazília új elnöke arról biztosította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy minden idők legjobb nyári játékait rendezik majd 2016-ban, Rio de Janeiróban. "Minden garanciát megadunk ahhoz, hogy egy nagyszerű eseményt szervezzünk - mondta Jacques Rogge-nak, a NOB elnökének, akit az elnöki palotában fogadott. - Legyen nyugodt, Brazília komoly partner lesz, és a történelem legjobb olimpiáját rendezi" - tette hozzá. A NOB vezetője, illetve az ötkarikás testület küldöttsége a napokban részt vett az olimpiai falu alapkőletételén, valamint a játékok hivatalos logójának bemutatásán. Brazília történelmének első női elnöke szombaton tette le a hivatali esküt. |
|
| 2011.01.03. 07:30 |
| |
 | | | A Népszabadság és a Népszava is címlappal tiltakozik az új médiaszabályozás ellen |
|
| A Népszabadság és a Népszava is hétfői száma teljes címlapján tiltakozik az új médiaszabályozás ellen. A Népszabadság címoldalán egyetlen mondat olvasható magyarul és az Európai Unió további 22 hivatalos nyelvén: "Magyarországon megszűnt a sajtószabadság". A szerkesztőség ezt azzal indokolta: meggyőződésük, hogy a médiatörvény "valójában a Fidesz-KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja azzal, hogy megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron akár tönkretételüknek". A Népszava a címlapján angolul és magyarul követeli a sajtó szabadságát. |
|
| 2011.01.03. 07:15 |
|
|
| |
| Magyar Nemzet: a MOK elnöke szerint letelt az új kormánynak járó kegyelmi időszak |
|
| A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint letelt az új kormánynak járó kegyelmi időszak. Éger István a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott: az elmúlt hónapokban sokkal több és komolyabb környezetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben. Éger István a hétfői lapban megjelent interjúban azt mondta, nem érzékelik a döntéshozóknál a fogékonyságot a problémák megoldására. Véleménye szerint az újonnan kialakított kormányzati struktúra és a hatáskörök újradefiniálása nem kedvezett az egészségügyi ágazatnak. |
|
| 2011.01.03. 07:15 |
| |
 | | | Obamának 2012-ben nem lesz komoly kihívója a saját pártja részéről |
|
| "Gyakorlatilag nulla az esélye" annak, hogy Barack Obama amerikai elnöknek a demokraták közül komoly kihívója legyen a 2012-es elnökválasztás során - jelentette ki vasárnap Tim Kaine, a párt országos elnöke. Kaine szerint ugyanakkor nem zárható ki annak a lehetősége, hogy egy periférikus önjelölt kihívást intéz az elnök ellen. A pártelnök úgy vélekedett, hogy a demokraták nagy többsége nagyon jónak látja Obama újraválasztásának esélyeit, "amennyiben folytatja azt a munkát, amelyre az emberek megválasztották". Barack Obama, az Egyesült Államok első fekete elnöke, aki 2008-ban John McCain legyőzése nyomán foglalhatta el posztját, a várakozások szerint jövőre harca száll az újraválasztásáért. |
|
| 2011.01.02. 21:30 |
|
|
| |
 | | | Változások a személyi jövedelemadózásban |
|
| Az idén jelentősen változott a személyi jövedelemadózás: a korábbi kétkulcsos (progresszív) adórendszer helyett 16 százalékos egykulcsos adót vezettek be, s nagy hangsúlyt kapott a családok támogatása. Az idei évtől így az összevont adóalapba tartozó (például munkaviszonyból származó), valamint a külön adózó jövedelmek (például osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem, ingatlan-átruházásból származó jövedelem) után egységesen 16 százalékos szja-t kell fizetni. Az adóalap-kiegészítés megmaradt, de mértéke már csak az idén 27 százalék, 2012-ben a felére csökken, 2013-tól pedig teljesen megszűnik. A tőkejövedelmek esetében nem kell adóalap-kiegészítéssel számolni. |
|
| 2011.01.02. 19:45 |
|
|
| |
 | | | Elkerülheti a megkövezést a házasságtörésért elítélt iráni nő |
|
| Elkerülheti a halálra kövezést Szakine Mohammadi-Astiani, akit házasságtörésért ítélt halálra egy iráni bíróság - jelentette ki egy iráni igazságügyi tisztségviselő. Kelet-Azerbajdzsán iráni tartomány - ott tartják börtönben az elítélt asszonyt - igazságügyi hivatalának vezetője a fellebbviteli eljárásról szólva azt mondta, hogy még "minden lehetséges". Részletekbe azonban nem bocsátkozott, nem fejtette ki, hogy a halálos ítélet enyhítésére, vagy csak a végrehajtás módjának - halálra kövezésről akasztásra történő - megváltoztatására gondol-e. Mohammadi-Astianit 2006-ban ítélték megkövezés általi halálra házasságtörés miatt. Egy másik perben tíz év börtönt róttak ki rá, mint bűnrészesre férje meggyilkolásában. |
|
| 2011.01.02. 17:15 |
|
|
| |
| Súlyos baleset és teljes útzár Vámosmikolánál |
|
| Földtöltésnek ütközött vasárnap délután a Pest megyei Vámosmikola közelében egy autó, egy utas kirepült belőle; az érintett útszakaszon teljes útzárat rendeltek el - közölte a rendőrség. Az eddigi információk szerint a 1201-es út 21. kilométerénél, Vámosmikolánál bekövetkezett baleset oka az lehetett, hogy az előzésből visszatérő gépkocsi megcsúszott, és emiatt a földtöltésnek ütközött. Egyik utasa - egy 29 éves férfi - kirepült az autóból. A fiatalember súlyos, töréses sérüléseket szenvedett, és a másik utas is komolyabban megsérült. A Vác közelében lévő útszakaszon a helyszínelés és a műszaki mentés befejezéséig teljes útzár van. |
|
| 2011.01.02. 16:45 |
| |
 | | | Országos Kereskedelmi Szövetség: növekvő fogyasztás várható idén |
|
| Összességében növekvő fogyasztás várható a kereskedelemben 2011-ben - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Vámos emlékeztetett arra, hogy a kormány a költségvetés beterjesztésekor 2,5 százalékos növekedéssel számolt. Ennek egy része jut a háztartások fogyasztásának a felét jelentő kereskedelemre. Kifejtette: a bővülés ütemét azonban több tényező befolyásolhatja. Ilyen például az üzemanyagár vagy az élelmiszerek drágulása, utóbbira hatással lehet még 2011 tavaszán is az őszi alapanyag áremelkedés. Alakíthatja még a fogyasztást a téli hideg "ára", amely a fűtésszámla kifizetésekor jelentkezik és a forint árfolyamának az alakulása, a devizahiteleseknek ugyanis ez is jelentős költségtényező. |
|
| 2011.01.02. 16:30 |
|
|
| |
| Observer-cikk az EU hallgatásáról Magyarország ügyében |
|
| A Magyarországon tapasztalható gyűlölködésről és az EU hallgatásáról közöl elemzést a The Observer, a legnagyobb vasárnapi baloldali brit lap. Nick Cohen, a lap szemleírója szerint mindenki egyetértett abban, hogy nem kell felhajtást csinálni, amikor Orbán Viktor a hétvégén átvette az EU-elnöki tisztséget. Az EU technokratái megengedik, hogy Orbán "eljátssza a nagyfiút" a nemzetközi porondon, ha a magyar kormányfő megengedi, hogy a színfalak mögött Brüsszel irányítsa Európát. Brüsszel ennek fejében biztosította a Fideszt, hogy nem fogja túlságosan közelről szemlélni, hogy Orbán Viktor miként irányítja Magyarországot - írta a The Observer szemleírója a "Ki száll szembe a gyűlölettel Magyarországon?" címet viselő cikkben. |
|
| 2011.01.02. 16:00 |
| |
| Az LMP kormányzati és fővárosi intézkedéseket sürget a szmogriadó ügyében |
|
| A Lehet Más a Politika arra szólította fel a kormányt, valamint a főváros vezetőit, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket az európai uniós és magyar jogszabályoknak megfelelő levegőminőség biztosítására. A Főpolgármesteri Hivatal vasárnap jelentette be, hogy Budapesten fenntartják a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, mert a kisméretű szálló por mennyisége a város három pontján meghaladta a küszöbértéket. Az LMP közleményében azt kérte a kormánytól és a fővárostól: vegyék komolyan a lakosság egészségét veszélyeztető problémát. Az ellenzéki párt szerint tarthatatlan, hogy "központi szinten a minisztériumi útvesztőkben halnak el a cselekvési tervek", míg a fővárosban "a szavakat nem követik tettek". |
|
| 2011.01.02. 15:00 |
| |
 | | | Rendeletalkotási jogot kapott a PSZÁF, bővül a felügyelet jogköre |
|
| A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a jövőben rendeletet alkothat, a fogyasztók érdekének védelmében közérdekű pert indíthat, illetve békéltető testületet is működtethet a főhatóság. A PSZÁF a főhatóságra vonatkozó új törvény értelmében javaslatot tehet jogszabályok megalkotására és véleményezési joggal rendelkezik a pénzügyi rendszert érintő döntések és jogszabályok előkészítése során. A parlament a múlt év decemberében elfogadott törvénymódosítás során rögzítette, hogy a PSZÁF feladatai ellátása során együttműködik a jegybankkal, a Gazdasági Versenyhivatallal, illetve az általa felügyelt szervezetek, vagy személyek ellenőrzését ellátó más hatóságokkal. |
|
| 2011.01.02. 14:15 |
|
|
| |
 | | | Kovács Zoltán: megújulnak a kormányszóvivői tájékoztatók |
|
| A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tervei szerint hamarosan több szempontból is megújulnak a kormányszóvivői sajtótájékoztatók: fix időpontban lennének, "állandó" újságírókat várnának rá egy-egy médiumtól, és lehetne chatelni is a kormányszóvivővel. Kovács Zoltán erről az MTI-nek adott év eleji interjúban beszélt, közölve azt is, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos külföldi bírálatok mögött politikai hisztériát sejt. |
|
| 2011.01.02. 13:45 |
|
|
| |
 | | | A szmogriadó tájékoztatási fokozata továbbra is érvényes a fővárosban |
|
| Változatlanul indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása a mérési adatok alapján - közölte Szűcs-Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-vel. A légszennyezettségi állapotot mérő műszerek ellenőrzött, szombati adatai alapján a kisméretű szállópor három helyen, a Széna téren, Budatéténynél és a XV. kerületi Kőrakás parknál meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. A szállópor koncentrációja ugyanakkor egyetlen mérőállomáson sem lépte túl a riasztási küszöbértéket, így Budapesten továbbra sem kell elrendelni a szmogriadó riasztási fokozatát - tájékoztatott a főpolgármesteri hivatal. |
|
| 2011.01.02. 08:15 |
|
|
| |
 | | | Beckhamet akarja a Tottenham menedzsere |
|
| Nagyon szeretné megszerezni kölcsönbe David Beckhamet az angol labdarúgó Premier League jelenlegi idényében az élcsoporthoz tartozó Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp. A Los Angeles Galaxy középpályása a bajnokság tengerentúli újrakezdéséig, március 15-ig szívesen maradna játékban, ahogy ezt tette az elmúlt két évben is, amikor az AC Milan foglalkoztatta őt ebben az időszakban. Klubja azonban - amint azt az elmúlt napokban többször egyértelműsítette - nem szívesen engedné el az után, hogy egy éve súlyos Achilles-ín-sérülést szenvedett az AC Milan színeiben. Beckham emiatt kihagyta a tengerentúli bajnokság első hat hónapját, s lemaradt a dél-afrikai világbajnokságról is. |
|
| 2011.01.01. 19:00 |
|
|
| |
| Pánik egy dél-afrikai szilveszteri partin, többen meghaltak |
|
| Tíz fiatal meghalt egy dél-afrikai szilveszteri partin, miután egy verekedést követően pánik tört ki szombatra virradó éjszaka - jelentette a helyi média. Egy ipelegengi népszerű szórakozóhelyen a helyi hatóságok szerint éjjel kettőkor egyelőre ismeretlen okból pánik tört ki. "A legtöbb áldozat kiskorú volt" - idézte a dél-afrikai Sapa hírügynökség a biztonsági szervek egyik szóvivőjét. Szemtanúk beszámolója szerint a kétemeletes helyiség bejáratánál verekedés tört ki, miután a már zsúfolásig megtelt terembe nem akartak több fiatalt beengedni. |
|
| 2011.01.01. 16:45 |
| |
| Cikket közöl a Times a magyar uniós elnökségről és Orbán Viktorról |
|
| A magyar EU-elnöki időszak kezdetét kísérő hazai és külföldi bírálatokról közölt terjedelmes írást szombaton a londoni The Times, amely a cikkhez fűzött, Orbán Viktorról összeállított külön portréjában a térség "legkíméletlenebb" politikai irányítójának nevezi a magyar miniszterelnököt, és annak a véleményének ad hangot, hogy a kormányfő "személyes hűbérbirtokaként" vezeti a Fideszt. A napilap két veterán tudósítója, Adam LeBor és Rory Watson által jegyzett elemzés szerint az elnöki tisztség átvétele körüli vita "igen kínos" az EU-nak, mivel az az érzet keletkezett, hogy az egykori kommunista ország eltért a modern európai demokratikus elvektől és a véleménynyilvánítás szabadságától. |
|
| 2011.01.01. 15:45 |
| |
 | | | Hopman Kupa: Henin győzelemmel tért vissza |
|
| Justine Henin, a belgák volt világelső teniszezőnője győzelemmel tért vissza a pályára a könyöksérülése miatti több hónapos kihagyást követően. Henin szombaton, az ausztráliai Perth-ben a hagyományos Hopman Kupán, a sportág nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán a vendéglátók reprezentánsát, Alicia Molikot verte két játszmában, 6:4, 6:4-re, minek köszönhetően Belgium 1:0-ra vezetett Ausztrália ellen. A folytatásban azonban férfi egyesben a házigazdák képviseletében pályára lépett a korábban szintén világelső, Lleyton Hewitt, aki két sima szettben 6:4, 6:3-ra legyőzte belga riválisát, Ruben Bemelmanst, ezzel pedig egyenlített. |
|
| 2011.01.01. 15:15 |
|
|
| |
 | | | Orbán: a cél sikerre vinni az Európa 2020 stratégiát |
|
| Mindenki erős Európát szeretne, és ennek szellemében az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon - jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Tanács honlapján szombaton megjelent exkluzív interjúban. Elmondta, hogy az elnökségre való felkészülés során kiterjedt konzultációs sorozatot folytatott, így találkozott az összes többi tagállami miniszterelnökkel, és megbeszéléseket tartott a keleti partnerségben részt vevő országok vezetőivel és a balkáni térség több kormányfőjével is. |
|
| 2011.01.01. 14:15 |
|
|
| |
| A fővárosban idén sem tűzijáték, sem petárda nem okozott tűzesetet |
|
| Petárda vagy tűzijáték miatt nem történt komolyabb tűzeset a fővárosban - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel. Paul Tamás a szombat délelőtti statisztikai adatok alapján elmondta, hogy összesen három komolyabb tűzhöz, tíz kigyulladt szelektív kukához és két liftelakadáshoz riasztották a fővárosi tűzoltókat szilveszter éjjelén. Összesen tíz szelektív hulladékgyűjtő gyulladt ki a város több kerületében. A két lift elakadásánál, - amely a város két különböző pontján történt - a tűzoltók összesen tizenegy embert mentettek ki. |
|
| 2011.01.01. 11:15 |
| |
| Hopman Kupa: Henin győzemmel tért vissza |
|
| Justine Henin, a belgák volt világelső teniszezőnője győzelemmel tért vissza a pályára a könyöksérülése miatti több hónapos kihagyást követően. Henin szombaton, az ausztráliai Perth-ben a hagyományos Hopman Kupán, a sportág nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán a vendéglátók reprezentánsát, Alicia Molikot verte két játszmában, 6-4, 6-4-re, minek köszönhetően Belgium 1:0-ra vezet Ausztrália ellen. A folytatásban férfi egyesben a házigazdák képviseletében egy szintén korábbi világelső, Lleyton Hewitt játszik esélytelenebbnek tűnő belga riválisával, Ruben Bemelmansszal. |
|
| 2011.01.01. 11:00 |
| |
| Amerikai drónok felkelőkkel végeztek Pakisztánban |
|
| Legalább 14 feltételezett lázadóval végzett két egymást követő amerikai rakétatámadás szombaton Pakisztán északnyugati részén, az afgán határ közelében - közölték a pakisztáni hírszerzés tisztségviselői. A támadásokat pilóta nélküli repülőgépekkel, úgynevezett drónokkal hajtották végre. A korábbi jelentések négy-hat áldozatról számoltak be. Legalább kilenc ember halt meg az első csapásban, amikor két rakétával egy mozgó járművet semmisítettek meg Mandi Hel városában az észak-vaizrisztáni törzsi terület székhelyétől, Mirámsáhtól 25 kilométerre északra. |
|
| 2011.01.01. 09:30 |
| |
 | | | Gazdaságkutatók szerint a GDP 2,5-3,3 százalékkal nő 2011-ben |
|
| A gazdaságkutatók 2,5-3,3 százalékos GDP növekedést prognosztizálnak 2011-re, s ennek a sávnak a közepére esik a kormány 3,0 százalékos és az MNB 3,1 százalékos előrejelzése. Az MTI által gyűjtött adatokból kitűnik, hogy az idei átlagos inflációt a kutatók 3,8-4,2 százalékra várják, míg a kormány 3,5 százalékos, a jegybank 4,0 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol. A gazdaságkutató intézetek idei GDP előrejelzései a 2,5-3,3 százalékos sávban helyezkednek el, ezen belül a Pénzügykutató számít a legkisebb növekedésre, 2,5 százalékra, míg a Századvég Gazdaságkutató a legoptimistább 3,3 százalékos prognózissal. |
|
| 2011.01.01. 08:45 |
|
|
| |
 | | | Magyarország átvette az EU soros elnöki tisztét |
|
| Magyarország január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta először látja el az EU-elnökségi feladatokat. Az elnökségi félévben - az Európai Unió íratlan szabályainak megfelelően - nem a Magyarországot legközvetlenebbül érintő kérdések, hanem a nagy európai ügyek kapják a legtöbb figyelmet. Az elnökségi trió keretében Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal közösen látja el az EU elnöki teendőit, a trojka mandátuma 2010-11-re szól. Magyarország Belgiumtól veszi át a stafétát, és 2011. június 30-án Lengyelországnak adja át. |
|
| 2011.01.01. 08:45 |
|
|
| |
 | | | Észtország belépett az euróövezetbe |
|
| Észtország szombaton az Európai Unió 17. tagállamaként belépett az euróövezetbe. A 1,3 millió lakosú balti ország polgárai ezzel búcsút intettek az eddigi fizetőeszköznek, az észt koronának, amely 1992-ben a szovjet rubelt váltotta fel. Észtországban a volt kommunista tömb államai közül Szlovénia (2007) és Szlovákia (2009) után a harmadikként vezették be az eurót. Amint elütötte az éjfélt az óra Tallinnban látványos tűzijáték köszöntette a kis balti ország számára történelmi jelentőségű eseményt. |
|
| 2011.01.01. 08:30 |
|
|
| |
| Robbantás egy nigériai laktanyában, halottak |
|
| Pokolgép robbant péntek este Nigéria fővárosának, Abujának egyik laktanyájában, a merényletnek halálos áldozatai is vannak, számukról azonban különböző források eltérő adatokat közöltek. A robbanószerkezet a laktanya belterületén kialakított piactéren lépett működésbe. A helyszín újévet váró ünneplőkkel volt tele. Az állami televízió 30 halálos áldozatról számolt be. Katonai és kórházi források előbb 11, majd 4 halottról tettek említést. A nigériai főváros egészségügyi szolgálatának egyik vezetője közölte: tizenkét sebesültet szállítottak kórházba, közülük négy maghalt, a többiek állapota viszonylag stabil. |
|
| 2011.01.01. 08:30 |
| |
Első
Előző
[1]
[2]
[3]
[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9]
[10]
[11]
[12]
[13]
[14]
[15]
[16]
[17]
[18]
[19]
[20]
[21]
[22]
[23]
[24]
[25]
[26]
[27]
[28]
[29]
[30]
[31]
[32]
[33]
[34]
[35]
[36]
[37]
[38]
[39]
[40]
[41]
[42]
[43]
[44]
[45]
[46]
[47]
[48]
[49]
[50]
[51]
[52]
[53]
[54]
[55]
[56]
[57]
[58]
[59]
[60]
[61]
[62]
[63]
[64]
[65]
[66]
[67]
[68]
[69]
[70]
[71]
[72]
[73]
[74]
[75]
[76]
[77]
[78]
[79]
[80]
[81]
[82]
[83]
[84]
[85]
[86]
[87]
[88]
[89]
[90]
[91]
[92]
[93]
[94]
[95]
[96]
[97]
[98]
[99]
[100]
[101]
[102]
[103]
[104]
[105]
[106]
[107]
[108]
[109]
[110]
[111]
[112]
[113]
[114]
[115]
[116]
[117]
[118]
[119]
[120]
[121]
[122]
[123]
[124]
[125]
[126]
[127]
[128]
[129]
[130]
[131]
[132]
[133]
[134]
[135]
[136]
[137]
[138]
[139]
[140]
[141]
[142]
[143]
[144]
[145]
[146]
[147]
[148]
[149]
[150]
[151]
[152]
[153]
[154]
[155]
[156]
[157]
[158]
[159]
[160]
[161]
[162]
[163]
[164]
[165]
[166]
[167]
[168]
[169]
[170]
[171]
[172]
[173]
[174]
[175]
[176]
[177]
[178]
[179]
[180]
[181]
[182]
[183]
[184]
[185]
[186]
[187]
[188]
[189]
[190]
[191]
[192]
[193]
[194]
[195]
[196]
[197]
[198]
[199]
[200]
[201]
[202]
[203]
[204]
[205]
[206]
[207]
[208]
[209]
[210]
[211]
[212]
[213]
[214]
[215]
[216]
[217]
[218]
[219]
[220]
[221]
[222]
[223]
[224]
[225]
[226]
[227]
[228]
[229] [230]
[231]
[232]
[233]
[234]
[235]
[236]
[237]
[238]
[239]
[240]
[241]
[242]
[243]
[244]
[245]
[246]
[247]
[248]
[249]
[250]
[251]
[252]
[253]
[254]
[255]
[256]
[257]
[258]
[259]
[260]
[261]
[262]
[263]
[264]
[265]
[266]
[267]
[268]
[269]
[270]
[271]
[272]
[273]
[274]
[275]
[276]
[277]
[278]
[279]
[280]
[281]
[282]
[283]
[284]
[285]
[286]
[287]
[288]
[289]
[290]
[291]
[292]
[293]
[294]
[295]
[296]
[297]
[298]
[299]
[300]
[301]
[302]
[303]
[304]
[305]
[306]
[307]
[308]
[309]
[310]
[311]
[312]
[313]
[314]
[315]
[316]
[317]
[318]
[319]
[320]
[321]
[322]
[323]
[324]
[325]
[326]
[327]
[328]
[329]
[330]
[331]
[332]
[333]
[334]
[335]
[336]
[337]
[338]
[339]
[340]
[341]
[342]
[343]
[344]
[345]
[346]
[347]
[348]
[349]
[350]
[351]
[352]
[353]
[354]
[355]
[356]
[357]
[358]
[359]
[360]
[361]
[362]
[363]
[364]
[365]
[366]
[367]
[368]
[369]
[370]
[371]
[372]
[373]
[374]
[375]
[376]
[377]
[378]
[379]
[380]
[381]
[382]
[383]
[384]
[385]
[386]
[387]
[388]
[389]
[390]
[391]
[392]
[393]
[394]
[395]
[396]
[397]
[398]
[399]
[400]
[401]
[402]
[403]
[404]
[405]
[406]
Következő
Utolsó
|