| 20272 találat |
| |
 | | | Hatan meghaltak egy lövöldözésben egy holland városban |
|
| Hatan meghaltak és tizenhatan megsebesültek szombaton egy nyugat-hollandiai városban történt lövöldözésben - jelentette a városháza közleményében, hozzáfűzve, hogy a halottak között van a merénylő is. Beszámolók szerint az Amszterdamtól mintegy 40 kilométerre délnyugatra lévő Alphen aan den Rijn városka De Ridderhof nevű bevásárlóközpontjában egy férfi automata fegyveréből tüzet nyitott a tömegre, majd önmagával is végzett - jelentette a Radio 1 szemtanúkat idézve. Hatalmas pánik tört ki a helyszínen. Az ANP holland hírügynökség korábban legkevesebb két halottról tett említést. A rendőrség később négy halottról és kilenc sebesültről számolt be. |
|
| 2011.04.09. 18:20 |
|
|
| |
| Derült, napos de szeles idő várható, 12-18 fokkal |
|
| Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire derült, napos idő várható, a Dunától keletre azonban erőteljesebb lesz a nappali gomolyfelhő-képződés, és az Északi-középhegységben valamint a Tiszántúlon zápor is előfordulhat. Az északnyugati, északi szél erős, többfelé viharos lesz, de éjszaka átmenetileg mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1, 6 fok között alakul, de a kevésbé szeles tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12, 18 fok között várható. |
|
| 2011.04.09. 16:00 |
| |
 | | | Schmitt: a magyar EU-elnökség emelte az államfők találkozójának jelentőségét |
|
| Emelte a jelentőségét a nyolc európai államfőt tömörítő Arraiolos-csoport találkozójának, hogy a házigazda Magyarország egyúttal az EU soros elnöki posztját is betölti, a csoport meghatározó fórum lett - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton Budapesten. Aníbal Cavaco Silva, portugál államfő hangoztatta: országának három legnagyobb pártja elkötelezett amellett, hogy csökkentsék a költségvetési hiányt. Az Arraiolos-csoport tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a magyar államfő kifejtette: pénteken a makroregionális együttműködési lehetőségekről és a kulturális sokszínűségről tárgyaltak, szombaton pedig az uniós versenyképességi stratégia, az EU 2020 volt a téma. |
|
| 2011.04.09. 15:20 |
|
|
| |
 | | | MSZP: Schmitt Pál ne írja alá az alkotmányt |
|
| Az MSZP levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új alkotmányt és "azokat a megszorító csomagokat tartalmazó törvényeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy az emberek még rosszabbul éljenek" - mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Török Zsolt. Az MSZP szóvivője, aki Sass Szabolccsal, a Societas elnökével közösen, a szakszervezeti demonstráció színhelye melletti postánál tartotta sajtótájékoztatóját, egy, a Nemzeti Konzultáció során kiküldött kérdőívet dobott be a postaládába, amelynek borítékjára a feladóhoz "Az emberek"-et írták. |
|
| 2011.04.09. 12:40 |
|
|
| |
 | | | Fokozott óvatosságot javasol a rendőrség az autósoknak a viharos szél miatt |
|
| Az erős, viharos szél miatt fokozott óvatosságra hívja fel az autósok figyelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A határátkelők közül Ártándnál és Záhonynál várható torlódás a hétvégén. Az ORFK szombat reggeli közleménye szerint a közutakon az elmúlt nap 24 órájában összesen 170 közúti közlekedési balesetnél intézkedett a rendőrség. Ezek közül halálos áldozatot egy sem követelt, 15 azonban súlyos, 47 pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 108 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt. |
|
| 2011.04.09. 09:30 |
|
|
| |
 | | | Ashton: Az EU kész hadműveletekre Líbiában |
|
| Az Európai Unió (EU) kész rövidesen katonákkal - esetlegesen szárazföldi csapatokkal - védelmet nyújtani a humanitárius műveleteknek a líbiai Miszrátában. Erről az EU kül- és biztonságvédelmi főképviselője tájékoztatta pénteken az ENSZ-főtitkárt. Catherine Ashton levélben fordult Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz. Az EU csak akkor küldhet katonákat a humanitárius segítség biztosítására, ha ezt az ENSZ illetékes segélyirodája (OCHA) kéri. Ashton levele "buzdítás" az ENSZ-nek, hogy igényelje az uniós védelmet - mondta egy EU-diplomata Brüsszelben. |
|
| 2011.04.09. 08:50 |
|
|
| |
 | | | Labdarúgó NB I: gólt kapott a Vasas, de ismét pontot szerzett |
|
| A Vasas hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott az MTK együttesével a labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Az angyalföldi alakulat, mely idén először kapott gólt a bajnokságban, a 15. forduló óta nem kapott ki. Monicomp Liga, 22. forduló: Vasas-Híd - MTK Budapest 1-1 (0-1), gólszerzők: Ferenczi (66., 11-esből), illetve Tischler (37.). Illovszky Stadion, 800 néző. További eredmény: Videoton FC-ZTE FC 3-0 (0-0). |
|
| 2011.04.08. 21:20 |
|
|
| |
| BUX: -0,08 százalék záráskor |
|
| A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,88 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 24.432,50 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,78 százalékkal 25.350 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,65 százalékkal 6.321 forintra erősödött. |
|
| 2011.04.08. 17:20 |
| |
 | | | Tizenhárom tüntető halt meg a szíriai Deraában |
|
| Legalább tizenhárom ember meghalt és több tucat megsebesült pénteken a dél-szíriai Deraában, ahol szemtanúk szerint a biztonsági erők éles lőszerrel tüzeltek a Bassár el-Aszad szíriai elnök uralma ellen tüntetőkre. A megmozdulás egyik résztvevője, aki segített beszállítani a halottakat és sebesülteket az egyik kórházba, a helyszínen tizenhárom holttestet számolt meg. Egy ápolónő azt mondta, hogy kevés volt a rendelkezésre álló ágy, s a sebesültek egy részét a földre kellett fektetni. A Bassár el-Aszad uralmának végét kívánó ellenzék pár hete felhívást tett közzé, amelyben minden pénteki napra utcai tiltakozást hirdetett. Deraa a változást követelő megmozdulások egyik központja. |
|
| 2011.04.08. 17:20 |
|
|
| |
 | | | Elkészült Győrben a 20 milliomodik Audi-motor |
|
| Elkészült a húszmilliomodik Audi-motor Győrben - ismertette a társaság közleményben. A jubileumi motor egy kétliteres, négyhengeres, 125 kilowatt (170 lóerő) teljesítményű Common Rail dízelmotor, amelyet egy, a belga piacra szánt fehér TT Coupéba építettek be az Audi Hungaria járműgyárában. A közlemény ismerteti: jelenleg 270 motorváltozat készül a győri gyártósoron, a legkisebb négy-, a legnagyobb tizenkét hengeres, míg teljesítményük 55 kilowattól (75 lóerőtől) 419 kilowattig (570 lóerő) terjed. Az erőforrásokat világszerte 26 telephelyen, a Volkswagen-konszern több mint 40 modelljébe építik be. |
|
| 2011.04.08. 17:00 |
|
|
| |
 | | | Kilenc európai államfő tanácskozik mától két napon át Budapesten |
|
| Az uniós gazdasági együttműködésről, a kulturális sokszínűségről, továbbá az EU versenyképességet és foglakoztatást ösztönző stratégiájáról cserélnek eszmét ma és szombaton Budapesten a nyolc tagból álló, úgynevezett Arraiolos-csoport államfői, vendégként részt vesz a találkozón a szlovén elnök is. Az Arraiolos-csoportot, a "nyolcakat" Ausztria, Finnország, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Németország, Olaszország és Portugália elnökei alkotják, de Schmitt Pál köztársasági elnök kezdeményezésére ez alkalommal meghívták Szlovénia államfőjét is. A mostani találkozó mindhárom napirendi pontja szorosan kötődik a magyar uniós elnökséghez. |
|
| 2011.04.08. 07:30 |
|
|
| |
| BUX: +0,47 százalék záráskor |
|
| A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,82 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 24.451,38 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,39 százalékkal 25.550 forintra erősödött, az OTP részvények ára 0,35 százalékkal 6.280 forintra nőtt. |
|
| 2011.04.07. 17:20 |
| |
 | | | Nincs közvetlen veszély a repedő löszdomb miatt Dunaszekcsőn |
|
| Közvetlenül nem fenyeget lakóépületeket a löszdombon megjelent újabb repedés Dunaszekcsőn, de a csütörtökön a helyszínen tájékozódó szakemberek szükségesnek látták egy a föld mozgását jelző monitoringrendszer mielőbbi kiépítését. Oszvald Tamás, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal földtani hatósági osztályvezetője újságíróknak elmondta, hogy a löszdombon a napokban kirajzolódott újabb repedés mentén - meg nem határozható időben - földcsuszamlás következhet be, de az a jelenlegi állás szerint lakott területeket nem érint. Hangsúlyozta: a terület mozgásának kiterjedésére csak később, a repedés teljes kirajzolódásakor lehet következtetni. |
|
| 2011.04.07. 15:50 |
|
|
| |
 | | | Visszautalta az Emfesz az esetleges túlfizetést korábbi fogyasztóinak |
|
| Visszautalta a túlfizetést az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. korábbi földgáz felhasználói közül azoknak, akiknek záró mérőállását megkapta a kijelölt szolgáltatótól - közölte az Emfesz csütörtökön az MTI-vel. A Magyar Energia Hivatal - a korábbi tájékoztatás szerint - a Főgázt és a Tigázt jelölte ki az Emfesz korábbi fogyasztóinak szolgáltatójaként, úgynevezett végső menedékesként akkor, amikor 2011 januárjában felfüggesztette az Emfesz gázkereskedői engedélyét. Az Emfesz a pénzügyi elszámolás részeként a túlfizetést összeghatár nélkül visszautalta a felhasználónak - áll a közleményben. |
|
| 2011.04.07. 13:40 |
|
|
| |
 | | | Molnár Csaba: az MSZP-ben nem készülnek listák |
|
| A szocialista Molnár Csaba szerint az MSZP-ben nem készülnek listák, és aki ennek ellenkezőjét állítja, hazudik. A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt: az MSZP szervezeteinek minden szintjén éleződik a küzdelem a Mesterházy Attila pártelnököt támogató és a vele szemben Gyurcsány Ferenc vezetésével szerveződő politikai csoportok között. A lap úgy tudja, hogy mindkét oldalon készülnek olyan belső listák, amelyek a párttagokat, helyi és megyei képviselőket, illetve frakciótagokat Mesterházy- vagy Gyurcsány-szimpatizánsként tartják nyilván. A napilap azt állította: egy belső használatra készült kimutatás alapján a volt kormányfő támogatói többségben vannak a frakcióban, és "az MSZP-ben egyértelműnek tartják, hogy előbb-utóbb Gyurcsányék átveszik a párt vezetését". |
|
| 2011.04.07. 13:00 |
|
|
| |
 | | | Indokoltnak tartja a terepjáró-beszerzést a Terrorelhárítási Központ vezetője |
|
| A Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője visszautasította a szervezetét ért vádakat, majd úgy fogalmazott: szerinte az, hogy a közelmúltban a feladataikra leginkább alkalmas Audi típusú terepjárót szereztek be nem luxus, hanem szakmai döntés volt. Hajdu János, a TEK főigazgatója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozza: munkájukról az elmúlt napokban valótlan állítások jelentek meg a sajtóban, ezek nagy része szerinte "nyilvánvaló politikai célzattal" született, amivel azonban - mint fogalmaz - külön nem kíván foglalkozni. Korábban a Blikk számolt be arról, hogy a Terrorelhárítási Központ több Audi Q7 típusú luxusautót is kapott a veszélyes bűnözők elleni harcához. |
|
| 2011.04.07. 12:30 |
|
|
| |
 | | | Kétmilliárd nézője lesz Vilmos és Kate esküvőjének |
|
| A világ lakóinak több mint egynegyede, kétmilliárd ember lesz a tanúja a tévéközvetítésen keresztül Vilmos herceg és Kate Middleton április végi királyi esküvőjének. Jeremy Hunt brit kulturális miniszter személyesen tájékoztatta a várható nézőszámról a londoni kormány tagjait, és egyúttal arról is beszámolt, hogy rendben haladnak az április 29-i esküvő hivatalos előkészületei. Vilmos szüleinek, Károly hercegnek és Dianának az esküvőjét 1981-ben 750 millióan követték figyelemmel, és mikor 1997-ben Diana elhunyt, temetése 2,5 milliárd nézőt ültetett a képernyő elé. Az amerikai népszámlálási hivatal adatai szerint jelenleg mintegy 6,9 milliárd lakója van a Földnek. |
|
| 2011.04.07. 12:20 |
|
|
| |
 | | | Kadhafi üzenetet küldött Obamának |
|
| Moammer el-Kadhafi líbiai vezető üzenetet küldött Barack Obama amerikai elnöknek "azt követően, hogy Amerika kivonult a Líbia elleni keresztes gyarmatosító szövetségből" - jelentette be szerdán a JANA hivatalos líbiai hírügynökség. A jelentésben részletek nem szerepelnek. Egy amerikai tisztségviselő szerint Moammer Kadhafi líbiai vezető az Obamához írt levelében a NATO légicsapásainak leállítását kérte. A háromoldalas levélben Kadhafi arra kérte az amerikai elnököt, hogy állítsa le az "egy fejlődő ország kis népe ellen vívott igazságtalan háborút". |
|
| 2011.04.06. 20:00 |
|
|
| |
 | | | Folytatódott a bizonyítási eljárás a romagyilkosságok ügyében |
|
| Bizonyítási eljárással folytatódott a romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozattal járó támadássorozat büntetőtárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. Kiss Árpád elsőrendű vádlott az ellene felsorolt 12 vádpontból csak három bűncselekményben való részvételét ismerte el; a nyomozati vallomások ismertetése szerint Csontos Istvánnak, a romák elleni támadássorozat negyedrendű vádlottjának szinte az összes bűncselekményről volt információja. A romák elleni kilenc támadás miatt a négy férfi ellen aljas indokból, előre kitervelten, több emberen, részben 14 éven aluli sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel, csoportosan elkövetett fegyveres rablással és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. |
|
| 2011.04.06. 19:40 |
|
|
| |
 | | | Régi-új Mester és Margarita-filmet mutatnak be Oroszországban |
|
| Még a XX. században készült és közel 17 évet várt a bemutatóra Jurij Kara orosz rendező Mester és Margarita című filmje, amely csütörtökön kerül a mozikba Oroszországban. A nézők még most is csak az eredetileg több mint háromórás film kétórásra rövidített változatát láthatják majd, mert a forgalmazók a rendező nagy bánatára nem bíztak a film sikerében. A rendező az orosz lapoknak elmondta: amikor a film készült, nagyon sok filmes támadta, és végül a producerek kényszerítették őt a rövidített változat összevágására. Azóta újrakeverték a hangot és restaurálták a filmet. |
|
| 2011.04.06. 19:00 |
|
|
| |
 | | | Feljelentést tesz Vadai Ágnes férjének ügyében a Fővárosi Önkormányzat |
|
| Feljelentést tesz Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos javaslata nyomán a Fővárosi Önkormányzat - mondta György István főpolgármester-helyette. A Magyar Nemzet azt írta: Budai Gyula azt javasolja, hogy jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és csalás, valamint a számvitel rendjének megsértése miatt tegyenek feljelentést, mert Egerfai József, volt MSZP-s fővárosi képviselő több mint négymillió forintért adott tanácsokat a főváros százszázalékos tulajdonában lévő Parking Kft.-nek 2009-ben "a felszíni parkolási koncepcióval kapcsolatban", felmerült azonban a gyanú, hogy valódi munkavégzés nem történt. |
|
| 2011.04.06. 17:40 |
|
|
| |
| BUX: +3,15 százalék záráskor |
|
| A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 743,25 pontos, 3,15 százalékos emelkedéssel, 24.336,56 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 3,26 százalékkal 25.200 forintra erősödött, az OTP részvények ára 5,19 százalékkal 6.258 forintra nőtt. |
|
| 2011.04.06. 17:20 |
| |
 | | | Elhunyt Komlós Juci színművész |
|
| Életének 93. évében kedden elhunyt Komlós Juci, a nemzet színésze, Jászai Mari-díjas és érdemes művész - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Nemzeti Színház. Jászai Mari-díjjal 1957-ben tüntették ki, három évvel később érdemes művész címet kapott, 1998-ban beválasztották a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjai közé. 2002 márciusában, Lukács Margit eltávozását követően a Nemzet Színésze cím birtokosa lett. Több filmben szerepelt, többek között a Semmelweisben, a Rokonokban, Az aranyemberben, a Mire megvénülünkben, a Különös házasságban, a Lányarcok tükörben című produkcióban, a Beszélőben és A megfelelő emberben. A Szomszédok című teleregényben mindenki Lenke nénije lett. |
|
| 2011.04.06. 17:00 |
|
|
| |
 | | | Mesterházy: innovációs nemzeti minimum kell |
|
| Innovációs nemzeti minimum megalkotására tesznek javaslatot a törvényhozásban a szocialista képviselők - jelentette be a párt szerdai győri részországgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Mesterházy Attila. A pártelnök-frakcióvezető hangsúlyozta: a modernizáció és a haladás iránt mindig is elkötelezett szocialista párt lényegesnek tartja, hogy közös kezdeményezéssel lépjenek fel annak érdekében, hogy pártpolitika kereteken túllépő, kormányciklusokon átívelő összefogás alakulhasson ki ezen a területen. |
|
| 2011.04.06. 16:20 |
|
|
| |
 | | | Elrendelte az ügyészség a nyomozást az FTC ügyében |
|
| Elrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Fradi-pálya értékesítése ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán - tudta meg az MTI szerdán. Az MTI birtokába került dokumentum szerint a nyomozást a Fővárosi Főügyészség rendelte el, lefolytatásával pedig a Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos március 25-én tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Fradi-pálya privatizációs értékesítési szerződése ügyében különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt jogtanácsosa ellen. |
|
| 2011.04.06. 14:30 |
|
|
| |
 | | | A turizmust is megviseli a válság Japánban |
|
| Elkerülik a turisták Japánt, a márciusi földrengés- és szökőár-katasztrófa óta szinte alig látogatnak külföldiek az országba. A tokiói Narita repülőtéren március 11-től a hónap végéig tartó időszakban naponta átlagosan 3.390 külföldi lépett be az országba, ami 75 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 11.500-hoz képest. Az oszakai Kansai nemzetközi repülőtérre napi átlagban 1.700 külföldi vendég érkezett, alig feleannyi, mint tavaly márciusban. A katasztrófa előtt az idegenforgalom még emelkedő ágazata volt a japán gazdaságnak. |
|
| 2011.04.06. 12:50 |
|
|
| |
 | | | A felkelők megtámadták a török konzulátust Bengáziban |
|
| Fegyveres felkelők támadták meg szerdán Törökország konzulátusát a líbiai Bengáziban - közölte a NTV török tévéállomás. A beszámoló szerint 400, fegyverekkel és késekkel felszerelkezett ember kísérelte meg a behatolást a képviseletre, tiltakozásul azért, mert Recep Tayyip Erdogan török kormányfő bejelentette, Ankara nem kíván fegyvert szállítani a líbiai felkelőknek. A tiltakozók törökellenes jelszavakat skandáltak, egyben azzal fenyegetőztek, hogy leszakítják a képviseleten lobogó török zászlót, ha azt nem eresztik le. A tiltakozók ellen helyi biztonsági erőket vezényeltek a helyszínre. |
|
| 2011.04.06. 09:20 |
|
|
| |
 | | | Emelkedett a benzin ára, új történelmi csúcs |
|
| Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzinár új történelmi csúcsot ért el, a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin átlagára 381-382 forintra nőtt, a gázolajé 375 forint maradt. Egy hete a 95-ös benzin árát bruttó 2 forinttal emelte a Mol, a gázolajét pedig ugyanennyivel csökkentette. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. |
|
| 2011.04.06. 08:30 |
|
|
| |
 | | | Feljelentést javasol Budai Gyula Vadai Ágnes férje ügyében |
|
| Jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és csalás, továbbá a számvitel rendjének megsértése miatt javasol büntetőfeljelentést Tarlós Istvánnak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő férjének megbízási szerződésével összefüggésben - írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A napilap emlékeztetett: Vadai férje, Egerfai József, aki tavaly őszig MSZP-s fővárosi képviselő volt, több mint négymillió forintért adott tanácsokat a főváros százszázalékos tulajdonában levő Parking kft.-nek 2009-ben "a felszíni parkolási koncepcióval kapcsolatban". Azonban felvetődött a gyanú, hogy valódi munkavégzés nem történt, ezért februárban Budai Gyula - a fővárosi önkormányzattal közösen - vizsgálatot indított. |
|
| 2011.04.06. 08:00 |
|
|
| |
 | | | Orbán és Blatter az EU és a FIFA közötti ellentétekről tárgyalt |
|
| A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és az Európai Unió közötti ellentétekről - többek között az ifjúsági korú játékosok szerződtetéseiről és a saját nevelésű futballisták szerepeltetéséről - tartott megbeszélést kedden Zürichben Orbán Viktor miniszterelnök, valamint meghívója, Joseph Blatter, a FIFA elnöke. Az EU soros elnöki tisztét ellátó Magyarország kormányfője a Magyar Televíziónak elmondta: jó néhány kérdésben eltérés van a FIFA és az EU között, és az álláspontok nehezen közelednek. |
|
| 2011.04.05. 20:10 |
|
|
| |
 | | | Depardieu Raszputyin-filmet forgat Oroszországban |
|
| Gérard Depardieu játssza Raszputyint abban a francia-orosz produkcióban, amelynek forgatása hétfőn kezdődött Szibériában. A felvételek egy Arhangelszk melletti kis faluban, Malije Kareliben készülnek, mivel annak szabadtéri múzeuma jól idézi egy XIX. századi szibériai falu hangulatát - mondta el kedden egy produkciós munkatárs. A jelenetek zömét Szentpéterváron veszik majd fel. A tervek szerint januárra készül el a film a Rosszija és a France 3 tévécsatornák, valamint a B-Twin produkciós cég összefogásával. A titokzatos orosz szerzetest, Raszputyint, aki komoly befolyással bírt II. Miklós orosz cárra és feleségére, Alekszandrára, 1916-ban egy csoport főúri összeesküvő gyilkolta meg. A cárné szerepét Fanny Ardant francia színésznő alakítja a koprodukcióban. |
|
| 2011.04.05. 20:10 |
|
|
| |
| BUX: +0,17 százalék záráskor |
|
| A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,17 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 23.593,31 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,39 százalékkal 24.405 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,61 százalékkal 5.949 forintra erősödött. |
|
| 2011.04.05. 17:50 |
| |
 | | | A jövőben azonnali tájékoztatást ad a média a katasztrófahelyzetekről |
|
| A lakosság a jövőben a köz- és közösségi műsorszolgáltatókon keresztül időveszteség nélkül értesülhet a különböző katasztrófahelyzetekről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden kötött megállapodása értelmében. A négy közszolgálati médiumnak, valamint a közösségi műsorszolgáltatóknak a katasztrófa, illetve veszélyhelyzetek esetén meg kell szakítaniuk adásukat, és azonnal be kell számolniuk az eseményekről. Ez a kiemelkedő jelentőségű együttműködés azokra a helyi műsorszolgáltatókra is vonatkozik, amelyek vételkörzetében történt a tragédia - fejtette ki Szalai Annamária, az NMHH elnöke. |
|
| 2011.04.05. 16:00 |
|
|
| |
 | | | A romagyilkosságok elsőrendű vádlottja elismerte két támadásban való részvételét |
|
| Elismerte a galgagyörki és a piricsei támadásban való részvételét a romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozattal járó támadássorozat elsőrendű vádlottja a keddi büntetőtárgyaláson; Kiss Árpád Sándor az erre vonatkozó nyomozati vallomását fenntartotta, megnevezve két társát: testvérét, Kiss Istvánt, illetve Pető Zsoltot. A Pest Megyei Bíróságon az iratismertetéssel folytatódott tárgyaláson elhangzott: Kiss Árpád a folytatólagos kihallgatásán kezdetben tagadta, hogy köze lenne a bűncselekményekhez, azokról csak a híradásokból értesült, majd negyedik kihallgatásán már a galgagyörki és a piricsei támadást is elismerte, részletesen beszélt a támadás körülményeiről, okáról és társai szerepéről. |
|
| 2011.04.05. 12:20 |
|
|
| |
 | | | Hét magyar bankot minősített le Moody's |
|
| A Moody's kedden hét magyar bankot minősített le azzal indoklással, hogy túl nagy a deviza aránya a hiteleken belül, a másik ok a pénzintézetek profitjának csökkenése. A minősítő öt bank esetében - K&H, Budapest Bank, FHB, Erste bank és MKB - az úgynevezett pénzügyi erő minősítését rontotta, míg az OTP Jelzálogbank esetében a forintadósság besorolásán, az OTP-nél a devizahitelek minősítését módosította lefelé. A lépésekhez fűzött indoklásában a hitleminősítő elsődleges tényezőként a bankok magas devizaalapú kinnlevőség-állományát emelte ki, felidézve, hogy a kint lévő teljes hitelállomány 70 százaléka devizaalapú. |
|
| 2011.04.05. 11:40 |
|
|
| |
 | | | Ötvenezer forintos pénzbírságot kapott Bakács Tibor Settenkedő |
|
| Ötvenezer forint pénzbírságra ítélte Bakács Tibor Settenkedőt a Budakörnyéki Bíróság kedden; az újságíró-kritikus két hónappal ezelőtt egy rúd szalámit próbált ellopni az egyik budakalászi bevásárlóközpontból, de a biztonsági kapunál lebukott. A szabálysértési eljárást lezáró tárgyaláson Bakács ügyvéd nélkül, egyedül jelent meg, az áruházláncot sem képviselte senki. "Megbántam és sajnálom a történteket" - mondta az újságíró-kritikus, aki a bírósági végzés ellen nem fellebbezett. "A mohóság bűnébe estem" - mondta a tárgyalást követően az újságíró-kritikus, akinek műsorát a lopás ismertté válása után azonnal megszüntette a Klubrádió. |
|
| 2011.04.05. 11:40 |
|
|
| |
 | | | A romagyilkosságok negyedrendű vádlottja nem kíván vallomást tenni |
|
| A romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozattal járó támadássorozat keddi büntetőtárgyalásának kezdetén a negyedrendű vádlott, Csontos István váratlanul bejelentette: nem kíván vallomást tenni, és kérdésekre sem kíván válaszolni. Az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád tagadta, hogy köze lenne a tiszalöki támadáshoz, ahol a vád szerint 2009 áprilisában megölt egy férfit. A Pest megyei Bírságon zajló per az elmúlt három tárgyalási naphoz hasonló szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódott. A négy megbilincselt vádlottat géppisztolyos kommandósok vezették be a terembe. A tárgyaláson Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Molnár Csaba egykori kancelláriaminiszter is megjelent. |
|
| 2011.04.05. 11:10 |
|
|
| |
 | | | Idén Nyíregyháza a magyar dal fővárosa |
|
| Idén Nyíregyháza lesz a magyar dal fővárosa, miután Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye megelőzte a címre szintén pályázó Egert (a tavalyi fővárost), Esztergomot, Paksot, Szarvast és Szombathelyt; a magyar dal napját idén szeptember 11-én rendezik meg országszerte. A pályázaton a főváros kivételével bármelyik magyar település indulhatott, amennyiben vállalta, hogy egyedülállóan sokszínű, izgalmas és színvonalas zenei programmal ünnepli a magyar dal napját, vállalja a rendezvény politikamentes megszervezését, és biztosítja annak pénzügyi hátterét - tájékoztatta a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. az MTI-t. |
|
| 2011.04.05. 09:20 |
|
|
| |
 | | | A nyár végére fejeződhet be a Margit híd felújítása |
|
| A Margit híd kivitelezője és a megrendelő főváros arról tárgyal, hogy nyár végén, szeptember elején adják át véglegesen a hidat - számolt be pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesüléséről kedden a Napi Gazdaság. A lap emlékeztetett: az eredeti ütemterv szerint március végéig kellett volna befejezni a munkálatokat. Ha csak azt a harminc napot számoljuk, amely a szerződés eredeti és tervezett aláírása között eltelt, s amihez hozzá jön még az a 20-25 nap, amelyet a hideg idő miatti leállás következtében számolhatnak el, és ha a főváros semmilyen plusz időszakot nem ismerne el, akkor is májusban járna le a határidő. |
|
| 2011.04.05. 07:50 |
|
|
| |
 | | | Nem lehet etnikai konfliktusról beszélni a hejőszalontai gyilkosságnál |
|
| A helybeliek beszámolóiból és az ügyről készült rendőrségi jelentésből egyértelműen kiderült, hogy H. Terézia március 22-i megölése esetében etnikai konfliktusról semmiképpen nem lehet beszélni - írta a Hejőszalontán történt gyilkossággal összefüggésben a Magyar Nemzet kedden. A lap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülései szerint az egyedül élő nő a helyiek figyelmeztetése ellenére olyan zűrös életvitelű, nem cigány albérlőket fogadott a házába, akik előbb együtt ittak, majd drogoztak a tipikusan indulati bűncselekményt elkövető roma gyilkossal. |
|
| 2011.04.05. 07:30 |
|
|
| |
 | | | Elefántcsontparton bevetik a francia katonaságot Gbagbo erői ellen |
|
| A francia kormány az ENSZ kérésre beveti katonáit Elefántcsontparton a volt elnök, Laurent Gbagbo erői ellen - jelentették be hétfőn Párizsban. A bevetés célja a Gbagbo erői által használt nehézfegyverzet kiiktatása a francia elnöki palota közlése szerint. A francia harci helikopterek megkezdték az ellenfél egyik katonai táborának lövetését Abidjanban - állapította meg a helyszínen egy francia tudósító. Egy másik tábort, valamint az elnöki palotát és rezidenciát az ENSZ-erők támadnak. A párizsi közlemény szerint az ENSZ főtitkára kért segítséget a francia katonaságtól, és ezt Nicolas Sarkozy elnök engedélyezte a civil lakosság védelmében. Párizs ugyanakkor követelte a lakosság elleni erőszak beszüntetését. |
|
| 2011.04.04. 20:50 |
|
|
| |
 | | | Közzétették az Eichmann-per szigorúan titkos dokumentumait |
|
| Első ízben tett közzé a világhálón Izrael Adolf Eichmann náci háborús bűnös peréről szóló szigorúan titkos dokumentumokat abból az alkalomból, hogy közeleg a jeruzsálemi eljárás kezdetének 50. évfordulója. A nyilvánosságra került papírok között az Eichmann elrablásáról és a büntetőeljárásról szólók is szerepelnek. Az izraeli állami levéltár "Pillantás Adolf Eichmann elfogása és pere mögé" címmel tette elérhetővé a világhálón a tucatnyi történelmi dokumentumot, közte a náci háborús bűnös és német ügyvédje, Robert Servatius megbeszéléseinek - héber nyelvű - jegyzőkönyvét, Eichmann kézzel írt emlékiratainak kivonatát, valamint Götzen (Bálványok) című önéletrajzi beszámolóját. |
|
| 2011.04.04. 19:00 |
|
|
| |
| BUX: -0,33 százalék záráskor |
|
| A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,91 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 23.553,14 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 0,81 százalékkal 24.500 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,91 százalékkal 5.855 forintra erősödött. |
|
| 2011.04.04. 17:20 |
| |
 | | | Az Alzheimer-kórhoz köthető öt új gént fedeztek fel |
|
| Az Alzheimer-kórhoz köthető öt új gént fedeztek fel egy nagyszabású nemzetközi kutatás keretében, amelyről a Nature Genetics című szakfolyóiratban számoltak be. "Az új gének azonosítása segít jobban megérteni, hogy milyen mechanizmusok váltják ki az Alzheimer-kórt" - nyilatkozta Gerard Schellenberg, a Pennsylvaniai Egyetem kutatója, hozzátéve: a végső cél olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek segítenek megállítani a folyamatot vagy akár megelőzni a betegség kifejlődését. A jelenleg használatos készítmények ugyanis kevéssé hatékonyak, a tüneteket enyhítésére szolgálnak vagy a folyamat lelassítására alkalmasak. |
|
| 2011.04.04. 15:40 |
|
|
| |
 | | | Őssejt laboratórium Debrecenben |
|
| Őssejt laboratóriumot hoztak létre európai uniós támogatással a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében - jelentette be Szatmári István egyetemi adjunktus, projektgazda hétfőn sajtótájékoztatón. Közlése szerint a kísérleti állatok embrionális őssejtjeinek részletes tanulmányozását lehetővé tevő, illetve az emberi őssejtek tenyésztésének és elkülönítésének technikai hátterét megteremtő program az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, 777 millió forintos költségvetéssel valósult meg, amiből 600 millió forint az uniós támogatás, illetve a hazai társfinanszírozás. |
|
| 2011.04.04. 14:00 |
|
|
| |
 | | | Összevonták az MTV és a Duna Televízió hírműsorainak gyártását |
|
| Összevonták a Magyar Televízió és a Duna Televízió hírműsorainak gyártását, hétfőtől egy helyszínről, az MTV Kunigunda utcai gyártóbázisáról sugározzák a híradókat, amelyek megtartják eddigi arculatukat. Élő Gábor, az MTI Hírcentrum vezetője a közös gyártással kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, minden munkatárs ugyanazt a feladatot látja el, amit eddig, de a párhuzamosságokat megszüntették. A stábautók egy helyszínről indulnak, a szerkesztőségek is egy helyen vannak, az adásokat pedig egy stúdióból sugározzák. |
|
| 2011.04.04. 13:50 |
|
|
| |
 | | | Emelkedik a benzin ára, új történelmi csúcs |
|
| Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel benzinár új történelmi csúcsot ér el, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Az emeléssel a benzin átlagára 381-382 forintra nő, a gázolajé 375 forint marad. Egy hete a 95-ös benzin árát bruttó 2 forinttal emelte a Mol, a gázolajét pedig ugyanennyivel csökkentette. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. |
|
| 2011.04.04. 13:40 |
|
|
| |
 | | | Kadhafi két fia tervet ajánl apjuk elmozdítására a hatalomból |
|
| Moammer Kadhafi líbiai vezető két fia megoldást javasol a líbiai konfliktus rendezésére, amelynek értelmében apjukat kitennék a hatalomból, hogy megnyissák azt utat egy alkotmányos demokrácia megteremtése előtt - közölte egy diplomata és egy líbiai tisztviselő vasárnap. A The New York Times internetes oldalán vasárnap közölte az értesülést. A terv szerint Kadhafi második legidősebb fia, Szaif al-Iszlám vezényelné az átmenetet. |
|
| 2011.04.04. 09:10 |
|
|
| |
 | | | Három magyar úszóérem a zárónapon Madridban |
|
| Két arany és egy ezüst gazdagította a magyarok éremmérlegét a spanyolok nyílt úszóbajnokságán vasárnap, Madridban, ahol Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid nyert, Mutina Ágnes pedig második lett a zárónap esti döntőiben. A pécsi Jakabos két ezüstérem (200 m és 100 m pillangó) után a számára eddig "idegen" terepen, 100 m gyorson diadalmaskodott szombati, friss egyéni csúcsából (56.03) tovább faragva - a www.uszovilag.hu internetes sportági szaklap beszámolója szerint - 55.73 másodperces eredménnyel. |
|
| 2011.04.03. 22:10 |
|
|
| |
| Nuyens nyerte a Flandriai körversenyt, Szeghalmi nem ért célba |
|
| A hazai közönség örömére a belga Nick Nuyens nyerte a világ egyik leghíresebb és legrangosabb egynapos országúti kerékpáros viadalát, a vasárnap rendezett Flandriai körversenyt. A mezőny egyetlen magyar indulója, az olasz Lampre színeiben versenyző Szeghalmi Bálint nem ért célba. A 256 km-es, számos komoly emelkedővel és kockaköves szakaszokkal tarkított, 1913-ban útjára indított versenyt közel egymillióan nézték végig az utak mentén. |
|
| 2011.04.03. 20:40 |
| |
Első
Előző
[1]
[2]
[3]
[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9]
[10]
[11]
[12]
[13]
[14]
[15]
[16]
[17]
[18]
[19]
[20]
[21]
[22]
[23]
[24]
[25]
[26]
[27]
[28]
[29]
[30]
[31]
[32]
[33]
[34]
[35]
[36]
[37]
[38]
[39]
[40]
[41]
[42]
[43]
[44]
[45]
[46]
[47]
[48]
[49]
[50]
[51]
[52]
[53]
[54]
[55]
[56]
[57]
[58]
[59]
[60]
[61]
[62]
[63]
[64]
[65]
[66]
[67]
[68]
[69]
[70]
[71]
[72]
[73]
[74]
[75]
[76]
[77]
[78]
[79]
[80]
[81]
[82]
[83]
[84]
[85]
[86]
[87]
[88]
[89]
[90]
[91]
[92]
[93]
[94]
[95]
[96]
[97]
[98]
[99]
[100]
[101]
[102]
[103]
[104]
[105]
[106]
[107]
[108]
[109]
[110]
[111]
[112]
[113]
[114]
[115]
[116]
[117]
[118]
[119]
[120]
[121]
[122]
[123]
[124]
[125]
[126]
[127]
[128]
[129]
[130]
[131]
[132]
[133]
[134]
[135]
[136]
[137]
[138]
[139]
[140]
[141]
[142]
[143]
[144]
[145]
[146]
[147]
[148]
[149]
[150]
[151]
[152]
[153]
[154]
[155]
[156]
[157]
[158]
[159]
[160]
[161]
[162]
[163]
[164]
[165]
[166]
[167]
[168]
[169]
[170]
[171]
[172]
[173]
[174]
[175]
[176]
[177]
[178]
[179]
[180]
[181]
[182]
[183]
[184]
[185]
[186]
[187]
[188]
[189]
[190]
[191]
[192]
[193]
[194]
[195]
[196]
[197]
[198] [199]
[200]
[201]
[202]
[203]
[204]
[205]
[206]
[207]
[208]
[209]
[210]
[211]
[212]
[213]
[214]
[215]
[216]
[217]
[218]
[219]
[220]
[221]
[222]
[223]
[224]
[225]
[226]
[227]
[228]
[229]
[230]
[231]
[232]
[233]
[234]
[235]
[236]
[237]
[238]
[239]
[240]
[241]
[242]
[243]
[244]
[245]
[246]
[247]
[248]
[249]
[250]
[251]
[252]
[253]
[254]
[255]
[256]
[257]
[258]
[259]
[260]
[261]
[262]
[263]
[264]
[265]
[266]
[267]
[268]
[269]
[270]
[271]
[272]
[273]
[274]
[275]
[276]
[277]
[278]
[279]
[280]
[281]
[282]
[283]
[284]
[285]
[286]
[287]
[288]
[289]
[290]
[291]
[292]
[293]
[294]
[295]
[296]
[297]
[298]
[299]
[300]
[301]
[302]
[303]
[304]
[305]
[306]
[307]
[308]
[309]
[310]
[311]
[312]
[313]
[314]
[315]
[316]
[317]
[318]
[319]
[320]
[321]
[322]
[323]
[324]
[325]
[326]
[327]
[328]
[329]
[330]
[331]
[332]
[333]
[334]
[335]
[336]
[337]
[338]
[339]
[340]
[341]
[342]
[343]
[344]
[345]
[346]
[347]
[348]
[349]
[350]
[351]
[352]
[353]
[354]
[355]
[356]
[357]
[358]
[359]
[360]
[361]
[362]
[363]
[364]
[365]
[366]
[367]
[368]
[369]
[370]
[371]
[372]
[373]
[374]
[375]
[376]
[377]
[378]
[379]
[380]
[381]
[382]
[383]
[384]
[385]
[386]
[387]
[388]
[389]
[390]
[391]
[392]
[393]
[394]
[395]
[396]
[397]
[398]
[399]
[400]
[401]
[402]
[403]
[404]
[405]
[406]
Következő
Utolsó
|
4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika |