2019. július 18., csütörtök - Frigyes
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Tereprali ob: Zapletal vezet, Szalay a második
A cseh Miloslav Zapletal érte el a legjobb időt a tereprali országos bajnokság második futamának első napján. A Nagykanizsa környékén zajló viadalon Szalay Balázs áll a második, a szintén cseh Zdenek Porizek pedig a harmadik helyen. "Nagyon jól működött az autó, megvan az erő, kiválóak a kigyorsítások, csak a futóműn kell majd állítani és akkor még szebb eredményeket érhetünk el" - mondta az MTI-nek az Opel Antarát irányító Szalay Balázs. Pénteken két gyorsasági szakaszt bonyolítottak le, szombaton további négy mért etappal fejeződik be a verseny.
2008.03.28. 19:44
 
 
Bush a dalai lámával való tárgyalásra szólította fel Kínát
Az amerikai elnök önmérsékletre intette pénteken a kínai hatóságokat a tibeti tiltakozások kezelésében, és felszólította a pekingi vezetőket, hogy tárgyaljanak a dalai láma képviselőivel. Kevin Rudd ausztrál miniszterelnökkel közösen tartott washingtoni sajtótájékoztatóján George Bush kijelentette: egyetért azzal, hogy történtek emberi jogsértések a tibeti tüntetések feloszlatásakor, és ezzel kapcsolatos véleményét tolmácsolta Hu Csin-tao kínai elnöknek. Bush szerdán hívta fel telefonon a kínai államfőt, hogy aggodalmát fejezze ki a tibeti eseményekkel kapcsolatosan. Bush szerint Kína érdekében áll, hogy Hu ismét tárgyalóasztalhoz üljön a tibeti vallási vezető képviselőivel.
2008.03.28. 19:04
 
A MÚOSZ elnöksége is tiltakozik Bayer Zsolt írása ellen
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Elnöksége is tiltakozik Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban megjelent, antiszemita szellemisége miatt bírált írása miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. Az újságírószervezet elnöksége a nap folyamán - Széles Gábor laptulajdonos válaszának ismeretében különös hangsúllyal - úgy döntött, hogy testületileg csatlakozik a kedden közzétett tiltakozó dokumentum aláíróihoz - írta közleményében a MÚOSZ. Mintegy száz értelmiségi kedden nyílt levélben fordult Széles Gáborhoz, a Magyar Hírlap tulajdonosához Bayer Zsoltnak a lapban március 19-én megjelent írása miatt, amely szerint vannak zsidók, "akiknek puszta létezése indokolja az antiszemitizmust".
2008.03.28. 18:57
 
 
Romario végleg visszavonult
Pénteki bejelentése szerint végleg befejezi játékos-pályafutását Romario, a brazilok klasszis labdarúgója. A 42 éves játékos azt mondta: nem újítja meg vasárnap lejáró szerződését a Vasco da Gamával. "Nem játszom tovább, mert már nem megfelelő a fizikai állapotom. Vége." - fogalmazott Romario, aki 1994-ben világbajnokságot nyert a dél-amerikai együttessel és saját számításai szerint pályafutása alatt 1000 gólt szerzett. A futballista azt tervezi, hogy hétfőtől szabadságra megy, majd új állást keres magának, de hogy milyen területen, azt egyelőre nem tudja. Romario novemberben játszotta utolsó mérkőzését, mielőtt doppinggyanúba keveredett, később azonban tisztázták a vádak alól.
2008.03.28. 18:49
 
 
Miami: Szávay kiesett
Szávay Ágnes három játszmában kikapott az orosz Jelena Vesznyinától a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztorna második fordulójában, így nem jutott be a 32 közé. A 15. helyen kiemelt magyar játékos a nyitó körben erőnyerő volt, azaz ez volt az első találkozója a floridai viadalon. A két játékosnak ez volt az első összecsapása WTA-tornán. Szávay - aki a WTA statisztikája alapján idei 13. mérkőzésén nyolcadik vereségét szenvedte el - az orosz Dinara Szafina oldalán párosban is érdekelt Miamiban, a viadal honlapja szerint a duó még pénteken - magyar idő szerint várhatóan késő este - pályára lép.
2008.03.28. 18:47
 
 
Elfogták a bántalmazott kaposvári kisfiú apját
Rendőrkézre került annak a hároméves kaposvári kisfiúnak az apja, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy a gyermek a férfi bántalmazásába halt bele március 25-én - közölte pénteken a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Bíró Gábor tájékoztatása szerint a férfire Kaposvár külterületén, a Som-hegyen egy erdős, bokros területen bukkantak rá. A szóvivő beszámolója szerint az apát - akinek kedden a gyermek halálát követően nyoma veszett - nagy erőkkel kereste a rendőrség. Közölte: a gyanúsított kihallgatását még pénteken, az őrizetbe vétel mellett megkezdték és kezdeményezik a bíróságnál az előzetes letartóztatását. A férfi korábban már többször volt büntetve gyermekei bántalmazása miatt.
2008.03.28. 18:31
 
 
Fodor: a környezettudatosság kitörési út Magyarország számára
A környezettudatos technológiák alkalmazását jelölte meg az egyik legkiválóbb kitörési útként Magyarország számára Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A környezettudatos technológiákra való átállás a gazdaságnak felhajtóerőt, a tudománynak háttérbázist biztosít és formálja a közgondolkodást - mondta a szaktárca vezetője a Környezet- és Természetvédő Szervezetek XVIII. Országos Találkozóján. Szili Katalin, házelnök arról szólt, hogy a közelmúltban kidolgozták a tavaly megalakult nemzeti fenntartható fejlődési tanács szabályzatát. Ennek értelmében egy harmincöt tagú közösség folyamatosan ajánlásokat tehet a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos, a 2030-ig szóló feladatok végrehajtásához.
2008.03.28. 18:18
 
 
Meciar pártja az EP elé viszi a pilisszentkereszti ügyet
"A politikai hatalom riasztó beavatkozásának" tekinti a pilisszentkereszti ügyet a Vladimír Meciar vezette szlovák kormányerő. A Néppárt-HZDS szándéka, hogy a magyarországi falu Szlovák Kisebbségi Önkormányzatának kiköltöztetését az Európai Parlament elé viszi. Meciar pártja pénteken írásban fogalmazta meg felháborodását és jelezte: két EP-képviselője, Irena Belohorská és Ján Kovarcík személyesen tájékozódnak majd Pilisszentkereszten, ahol az önkormányzat irodájának kiköltöztetését indítványozó polgármesterrel, Lendvai Józseffel is tárgyalni akarnak. Pilisszentkereszten az önkormányzat a hét elején döntött arról, hogy a Szlovák Házból egy másik épületbe költözteti ki a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat irodáját.
2008.03.28. 18:11
 
 
Soproni Liga: marad a Szőnyi úton a Tatabánya
Nem lehet Székesfehérváron megrendezni a vasárnapra kiírt Tatabánya-Fehérvár mérkőzést a Soproni Liga 21. fordulójában - ezt a határozatot hozta pénteken a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága. Az MLSZ honlapja szerint a tatabányaiak először a versenybíróságtól kértek engedélyt a helyszín módosítására, de beadványukat a testület elutasította. A Tatabánya fellebbezett a határozat ellen, az ilyenkor szükséges díjat azonban nem fizette be, ezért a fellebbviteli bizottság elutasította a beadványt. A tatabányaiaknak ezért vasárnap 16 órakor a Szőnyi úton - szokásos tavaszi "albérletükben" - kell pályára lépniük a Fehérvár FC ellen.
2008.03.28. 18:05
 
 
Átadták a XXVI. Magyar Sajtófotó pályázat díjait
A MÚOSZ nagydíját Hernád Géza (Magyar Hírlap), a legjobb emberközpontú ábrázolásért és kollekcióért járó Munkácsi Márton díjat Bácsi Róbert László, a Hölgyvilág munkatársa, a hírfotó kategória trófeáját Szigetváry Zsolt, az MTI külső munkatársa, a Magyar Fotóművészek Szövetségének különdíját Reviczky Zsolt (Népszabadság), a megyeieknek odaítélt elismerést a szabadúszó Bócsi Krisztián, míg a 30 év alattiaknak kiosztott elismerést Móricz Simon (Népszabadság), az esélyegyenlőségi díjat Pintér Márta (BEST) vehette át az idei sajtófotó pályázat pénteki díjátadóján.
2008.03.28. 17:10
 
 
Rumsfeld szerint a NATO-bővítést nem szabad halogatni
A NATO bővítésének folytatásáról további találkozók és egyeztetések mellőzésével haladéktalanul dönteni kell - szögezte le Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter a The Wall Street Journal pénteki számában megjelent cikkében. Rumsfeld - aki két különböző elnök alatt is védelmi miniszter volt - azt írta: a jövő heti bukaresti NATO-csúcson fontos döntést kell hozni az észak-atlanti szövetség újabb államokra történő kiterjesztéséről, valamint az afganisztáni küldetésről. Az iraki háború atyjaként számon tartott Rumsfeld szerint a transzatlanti szövetség túl fontos ahhoz, hogy meghátráljon az orosz megfélemlítés előtt.
2008.03.28. 16:36
 
Férfi kézilabda Magyar Kupa: Szegeden lesz a négyes döntő
A Magyar Kézilabda Szövetségben megtartott licitálás eredményeként eldőlt, hogy Szeged lesz a házigazdája a férfi Magyar Kupa április 19-20-án sorra kerülő négyes döntőjének - derül ki az MKSZ honlapjáról. Az elődöntő párosítása már csütörtökön elkészült, eszerint a címvédő Veszprém a Dunaferr-rel, a Pick Szeged pedig a PLER-rel játszik a fináléba jutásért.
2008.03.28. 16:21
 
 
VDSZSZ: folytatódhat a vasutassztrájk a jövő hét második felében
Folytatják a vasutassztrájkot a jövő hét második felében, amennyiben a munkáltatókkal folytatott tárgyalások továbbra is eredménytelenek - döntött pénteki ülésén a VDSZSZ Szolidaritás Elnöksége az Országos Választmány felhatalmazása alapján. A szakszervezet arról tájékoztat, hogy a munkabeszüntetés kezdetét a VDSZSZ elnöksége megfelelő időben nyilvánosságra hozza. A VDSZSZ továbbra is 10 százalékos alapbérarányos pótlék kifizetését követeli a kiszervezett munkavállalók - így a MÁV Gépészeti Zrt., MÁV Start Zrt., valamint a MÁV Trakció Zrt. dolgozói - részére. A szakszervezet a MÁV Cargo Zrt. privatizációs bevételéből továbbra is 250 ezer forint kifizetését követeli valamennyi vasutas munkavállaló számára.
2008.03.28. 16:16
 
 
Index: több volt a szavazó, mint a jelen lévő az SZDSZ küldöttgyűlésén
Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek - írta az Index. A hírportál a Fővárosi Bírósághoz benyújtott jelenléti ívek alapján összeszámolta, hogy a hivatalosan 723-an vették fel szavazólapjukat a liberálisok tavaly márciusi elnökválasztásán, a hivatalos végeredmény szerint viszont 749 küldött voksolt a második fordulóban. Közülük 380-an Kóka Jánosra, 367-en Fodor Gáborra voksoltak, míg ketten érvénytelenül töltötték ki a lapot. Az MTI-nek egyelőre az SZDSZ egyik vezető politikusát sem sikerült utolérnie az ügyben.
2008.03.28. 16:05
 
 
Júliustól ellenőrzik csak az orvosok gyógyszerfelírását
Módosul a hatékony gyógyszerrendelést ösztönző törvény életbelépése, az eredeti határidőhöz, április 1-hez képest, a június 30-a után beváltott vényeket vizsgálják majd - tájékoztatta az Egészségügyi Minisztérium (EüM) az MTI-t. A hatékony gyógyszerfelírás ösztönzése azt jelenti, hogy amennyiben az orvos rendszeresen, indokolatlanul és szakmailag megalapozatlanul eltér attól, hogy a hatóanyát tekintve ugyanolyan, de az olcsóbb készítményt írja fel a betegnek, a biztosítónak lehetősége lesz szankcionálni.
2008.03.28. 15:42
 
 
Női kézilabda olimpiai selejtező: Magyarország-Lengyelország 39-30
A továbbjutás szempontjából fontos győzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott a lengyel csapat ellen az olimpiai selejtező bukaresti csoportjának első mérkőzésén. Tóth 14, Görbicz pedig 12 gólt dobott. I. csoport, 1. forduló: Magyarország-Lengyelország 39-30 (17-18). Az első bukaresti összecsapásnak óriási tétje volt, hiszen az erőviszonyokat ismerve, a papírforma alapján a románok mellett vagy a magyar vagy a lengyel csapat továbbjutása valószínűsíthető. A két gárda utoljára a decemberi, franciaországi vb-n találkozott, akkor a magyarok sokáig hátrányban voltak, majd jó hajrával nyertek 28-26-ra. Szombaton a házigazda román csapat lesz az ellenfél.
2008.03.28. 15:40
 
 
Az MSZP 2500 résztvevőre számít holnapi országos értekezletén
Az MSZP mintegy 2500 embert vár szombati országos értekezletére, ahol Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök mond vitaindítót - közölte a párt szóvivője. A SYMA-csarnokban sorra kerülő rendezvényen részt vesz a párt valamennyi szervezetének vezetője, a települési és a megyei önkormányzatok szocialista tagjai, az országos testületek tagjai, az országgyűlési és európai parlamenti képviselők, a párt kongresszusi küldöttei, az országos tagozatok, platformok képviselői - mondta Nyakó István.
2008.03.28. 15:32
 
 
Sűríti járatait a Malév a nyári menetrendben
A Malév öt célállomásán sűríti járatait a március 30-án hatályba lépő nyári menetrendjében, két, eddig partner légitársaság üzemeltette vonalán pedig saját gépeivel repül - közölte a légitársaság az MTI-vel pénteken. A nyári menetrendi időszakban 37 ország 50 célállomására közlekedtet járatokat a légitársaság saját és bérelt repülőgépekkel. Májusban indulnak a közvetlen New York-i és torontói járatok, valamint további 12 amerikai belföldi American Airlines járatra kerül fel a Malév kódja. A "schengeni időszámítás" is az idei nyári menetrend kezdetétől lép életbe a ferihegyi repülőtéren, ami a Malév üzemelésében, így utasai számára is változásokat jelent.
2008.03.28. 15:31
 
 
Vörösnyakkendőstop a türkmén egyetemeken
Mostantól tilos vörös színű nyakkendőt viselniük a türkmén egyetemistáknak. A tiltás kiötlői ily módon akarták megőrizni Gurbanguly Berdimukhammedov államfő "eredeti imázsát". A hivatalos portrékon ugyanis, amelyek Türkmenisztán városaiban és falvaiban sokhelyütt a házak falát díszítik, az ihletett művész vörös nyakkendőben örökítette meg az elnököt. Azok, akik a szigorú tiltás ellenére mégis vörös nyakkendő viselésére vetemednek, az egyetemről való eltávolítást kockáztatják.
2008.03.28. 15:22
 
 
A Bolondok Olimpiája
Első ízben rendezik meg a Bolondok Olimpiáját Oroszországban - a rendezvényre szombaton kerül sor Rjazanyban. A versenyt április 1. tiszteletére szervezik. S míg a hagyományos ötkarikás játékok jelszava gyorsabban, magasabbra, távolabbra, a Bolondok Olimpiáját a mélyebbre és többet szlogennel szervezik - olvasható a Pravda című orosz lap honlapján. Eddig öt csapat jelentkezett a bolondok ötkarikás játékára - a versenyeken mindegyikük valamilyen létező, vagy kitalált országot képvisel majd. A csapattagoknak uniformist kell viselniük, az ünnepi megnyitón pedig kötelesek felvonulni a választott ország zászlaja alatt.
2008.03.28. 15:09
 
 
Hitlert ábrázoló óriásplakáttal ijesztgetik az adósokat Ukrajnában
Hitlerként ábrázolja közterületre kihelyezett óriásplakátjain a távfűtési díjjal tartozókat a kelet-ukrajnai Donyeck távhőszolgáltató vállalata. Ezzel a nem mindennapi lépéssel a vállalat azt akarja üzenni, hogy aki nem fizet a fűtésért, az nem kerülheti el a büntetést. A vállalat csak a múlt évben 14 ezer bírósági pert indított adósai ellen, lefoglaltatott 100 lakást és több ezer esetben megszüntette a hő- és melegvíz-szolgáltatást. Tavaly márciusban a donyecki távfűtőmű már folytatott a mostanihoz hasonló plakátos akciót a közműdíjfizetési kedv növelése érdekében. Akkor Sztálin nézett farkasszemet a járókelőkkel, munkatáborba való elhurcolással fenyegetve a potyázó fogyasztókat.
2008.03.28. 14:53
 
 
Spanyol Nagydíj: Talmácsi 11. az 1. időmérőn
Talmácsi Gábor 11. lett a 125 kcm-esek első időmérő edzésén a gyorsaságimotoros-világbajnokság második futamán, Jerez de la Fronterában, a Spanyol Nagydíjon. A világbajnoki címvédő magyar motoros, aki tavaly nyert Jerezben, közel nyolc tizedmásodperccel ért el rosszabb időt az első helyen álló spanyol Nicolas Terolnál. A 250 kcm-esek első időmérőjét a finn Mika Kallio nyerte, a viadal honlapja szerint Tóth Imre a 21. lett.
2008.03.28. 14:11
 
 
Vasárnaptól megszűnnek a légi határok is a schengeni állampolgároknak
Vasárnaptól megszűnnek Magyarország légi határai a schengeni államokban élők számára, ez azt jelenti, hogy az úgynevezett belső repülőgépjáratokra útlevél-ellenőrzés nélkül szállhatnak fel a magyar állampolgárok - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság sajtóreferense. Megmarad viszont az utasok és a repülőgép biztonságát szolgáló utasbiztonsági ellenőrzés, tehát a poggyászokat és az utazókat ugyanúgy megvizsgálják, mint korábban - mondta el Kardos Péter őrnagy. Magyarország december 21-én vált "közúti szempontból" a schengeni övezet részévé, azóta a magyar állampolgárok a schengeni államokba az úti okmányok felmutatása nélkül utazhatnak.
2008.03.28. 13:52
 
 
Kubában engedélyezték a mobiltelefonok használatát
Raúl Castro új kubai elnök engedélyezte, hogy a kubaiak saját mobiltelefonnal rendelkezzenek - jelentette be az ETECSA kubai telekommunikációs vállalat pénteken. Mobilszolgáltatást szerződés alapján vehet igénybe kubai átlagember, ám előre kell fizetni, ráadásul valutában. A karibi szigetországban eddig csak külföldiek és kormányzati tisztviselők használhattak mobiltelefont. Néhány nappal ezelőtt a kubai kormány feloldotta a számítógépek, a DVD- és videolejátszók, illetve még néhány elektronikus eszköz árusítására vonatkozó tilalmat.
2008.03.28. 13:14
 
 
Sztrájkolnak a BKV-szakszervezetek
Sztrájkba lépnek a BKV-szakszervezetek április 7-én üzemkezdettől 13.00 óráig a tervezett járatritkítások miatt - közölte a BKV Zrt.. A közlemény szerint a BKV Zrt. szakszervezetei eljuttatták sztrájkfelhívásukat a társaság megbízott vezérigazgatójához. A BKV Zrt. március 31-én 8.00 órakor tárgyalásokat kezd a szakszervezetek vezetőivel - áll a közleményben. Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnökhelyettese elmondta: mintegy 20 szakszervezet jelezte, hogy sztrájkolni fog, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre.
2008.03.28. 13:08
 
Átadták a 2007. évi innovációs díjakat
A 2007. évi Magyar Innovációs Nagydíjat egy költség- és környezetkímélő trágyázási szaktanácsadási rendszer és szoftver nyerte el, a díjat Sólyom László köztársasági elnök adta át a Parlamentben pénteken. A nagydíjat elnyerő rendszert az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet és az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete, valamint az általuk létrehozott ProPlanta 3M Mezőgazdasági Szaktanácsadó Bt. fejlesztette ki. A Magyar Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Szövetség alapította azért, hogy elismerje a műszaki alkotók, fejlesztők teljesítményét.
2008.03.28. 12:37
 
 
Angela Merkel nem vesz részt a pekingi olimpia megnyitóján
Sem Angela Merkel német kancellár, sem pedig Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter nem vesz részt a pekingi nyári olimpia megnyitó ünnepségén, de ennek nincs köze Tibethez - közölte a német külügyminiszter, az európai uniós külügyminiszterek találkozójának színhelyén, a szlovéniai Brdóban. Hozzátette: "tudomása szerint" Wolfgang Schäuble, a sportért is felelős belügyminiszter sem tervezi a részvételt a megnyitó ünnepségen. Steinmeier nem számol azzal, hogy a külügyminiszteri értekezleten a témával kapcsolatban szóba kerülne egy közösen kialakítandó álláspont az EU-tagországok kormányai részéről. Egyúttal ismételten állást foglalt az olimpiai játékok bojkottja ellen.
2008.03.28. 12:01
 
 
A TC Bekektetési Nyrt. hétfőn debütál a tőzsdén
A TC Befektetési Nyrt. részvényeinek kereskedése március 31-én indul a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában - közölte a BÉT pénteken. A TC 20.000 részvényét egyenként 1.000 forintos névértéken vezetik be a tőzsdére. A közlemény szerint bevezetési árat nem határoznak meg, így az első kereskedési napon bázisár beállítására nem kerül sor. A cég március 21-én nyújtotta be kérelmét a részvények tőzsdei bevezetésére.
2008.03.28. 12:00
 
 
Vécépapírcsekk
Vécépapírra írt csekkel akarta kifizetni a vízműveknek tartozását egy férfi New Yorkban - sikertelenül. Az illető régóta dühös a vízszolgáltatóra, mert szerinte túlszámlázta fogyasztását 2006-ban. Akkor még csak 422 dollár 90 cent volt tartozása, amely azonban mostanra a büntetésekkel és a kamatokkal 2509 dollár 66 centre - 414 ezer forintra - nőtt. A férfi végre hajlandó volt rendezni a számlát, ám bosszúból vécépapírra írta csekkjét, amelyet a hivatal nem fogadott el, pedig a papír igazán szép, virágmintás volt. Némi parázs vita után az illetőt biztonsági őrökkel vezették ki. Most bírósághoz fordul.
2008.03.28. 11:45
 
 
Nőtt a szélessávú internet előfizetések száma februárban
A vezetékes szélessávú internet előfizetések száma 1,38 millióra nőtt februárban, egy évvel korábban ez a szám 1,06 millió volt - közölte a közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság. A hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL internet szolgáltatásra előfizetők száma februárban 0,6 százalékkal 759 ezer fölé emelkedett januárhoz képest, ennél lényegesen gyorsabban, az egy hónappal korábbi adathoz képest 3 százalékkal nőtt a kábelmodemes előfizetések száma.
2008.03.28. 11:41
 
 
Obama otthagyta volna a chicagói gyülekezetet
Otthagyta volna a chicagói gyülekezetet, ha nem távozott volna onnan az a tiszteletes, aki sértő kijelentéseket tett az Egyesült Államokról - állította Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa egy pénteken adásba kerülő televíziós műsorban. Jeremiah Wright - annak a chicagói gyülekezetnek a lelkipásztora, amelyet Obama két évtizeden át látogatott - korábbi prédikációiban egyebek közt rasszistának minősítette az Egyesült Államokat, a 2001. szeptember 11-i merényleteket büntetésnek nevezte az amerikai külpolitikáért, egy alkalommal pedig azt kiáltotta, "Isten verje Amerikát" amiatt, ahogy a kisebbségekkel bánik.
2008.03.28. 11:38
 
 
A Fidesz Gyurcsánytól vár választ MVM-ügyben
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy haladéktalanul számoljon be arról, hogy az érdekeltségi körébe tartozó Motim Zrt. milyen körülmények között juthatott a hivatalosnál olcsóbban áramhoz. Erről Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Motim Zrt. közleménye szerint a társaság soha nem kért és nem kapott semmilyen egyedi kedvezményt egyetlen állami szervezettől és cégtől sem.
2008.03.28. 11:30
 
 
Gránátot találtak a Lendvai utcai Fidesz-székháznál
Nem voltak élesek a Fidesz irodáinál talált gránátok - közölte a BRFK szóvivője. A Fidesz szóvivője szerint az elnöki kabinet biztonsági igazgatósága a párt politikusainak és irodáinak biztonsága érdekében megtette a szükséges intézkedéseket. Tafferner Éva elmondta: a Fidesz Lendvay utcai székházánál péntek reggel nyolc óra előtt talált furcsa tárgyat egy járókelő, amelyre felhívta a biztonsági szolgálat figyelmét. A Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának vizsgálata megállapította, hogy a kerítésnél egy robbanótöltet nélküli szovjet gyakorlógránát volt.
2008.03.28. 10:50
 
 
New York Times: Kínában gyártották az állítólag Magyarországon készült lőszereket
Valójában Kínában állították elő azokat az Afganisztánnak szánt, egy amerikai cég által szállított lőszereket, amelyek a tanúsítvány szerint magyar gyártmányúak voltak - írta a The New York Times című tekintélyes amerikai lap pénteken, folytatva előző nap megkezdett leleplező cikksorozatát. Mint a lap csütörtökön megírta, az AEY Inc., Miami Beach székhellyel működő amerikai cég csaknem 300 millió dollár értékű állami megrendelést kapott arra, hogy ellássa lőszerrel az afgán fegyveres erőket, de alig használható, 40 évesnél is idősebb töltények millióit szállította a közép-ázsiai országnak.  Ezek beszerzéséhez közvetítőként felhasznált olyan vállalatokat is, amelyeket az amerikai kormány az illegális fegyverkereskedelmet végző cégek listáján tart nyilván.
2008.03.28. 09:56
 
 
8 százalékos a munkanélküliségi ráta
A 2007. december-2008. februári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 855 ezer, a munkanélkülieké 337 ezer fő volt, ami 8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A 2007 november-2008 január közötti időszakban a foglalkoztatottak száma 3,873 millió volt, a munkanélkülieké 343 ezer, a munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt. A 2006. december-2007. februári adatok szerint a foglalkoztatottak száma 3,926 millió, a munkanélkülieké 312,5 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 7,4 százalékot tett ki.
2008.03.28. 09:18
 
 
WTA: Szávay lett a 2007-es év felfedezettje
Szávay Ágnes lett a 2007-es év felfedezettje a női profi teniszezők sorozatában, a WTA Touron. A 19 éves magyar játékos a tavalyi esztendőt a világranglista 189. helyéről kezdte és pazar teljesítményével novemberig a 19. pozícióba tornázta fel magát, így nem meglepő a komoly elismerés. Szávay tavalyi legnagyobb sikerét a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női viadalon aratta, ahol a fináléban a szerb Jelena Jankovicot felülmúlva lett győztes. E mellett Palermóban is nyerni tudott, míg az amerikai nyílt bajnokságon, a US Openen a negyeddöntőig menetelt.
2008.03.28. 09:12
 
 
Horn Gábor: egyeztetni kell és nem fenyegetni
Horn Gábor (SZDSZ) szerint a koalícióban egyeztetni kell és nem fenyegetni; a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár pénteken, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Mesterházy Attila szocialista politikus nyilatkozatára reagált. Az MSZP harmadik hullám platformjának vezetője szerdán beszélt arról, hogy szerinte újra kell tárgyalni a koalíciós szerződést, ezért felkérték Gyurcsány Ferenc pártelnököt, hogy az SZDSZ tisztújítása után haladéktalanul kezdeményezze ezt. Horn Gábor úgy fogalmazott: nem időszerű a felvetés. "Nem itt tartunk, hanem ott tartunk, hogy meg kell nézni, hogyan tovább" - fűzte hozzá.  A politikus értetlenül fogadta, hogy Mesterházy szerint az SZDSZ zsarolja az MSZP-t.
2008.03.28. 09:00
 
 
Buszbaleset a 8-as főúton: egy életveszélyes, három súlyos sérült
Továbbra is életveszélyes az állapota a péntek reggeli rönöki autóbuszbaleset legsúlyosabb sérültjének. A többi utas csak könnyebben sérült meg. Hasi vérzés miatt ezekben a percekben műtik azt a középkorú nőt a szombathelyi kórházban, aki a ma reggeli autóbusbalesetben sérült meg. Árvai Ferenc ügyeletes orvos az MTI-nek elmondta, a hölgy állapota továbbra is válságos. Ma reggel fél nyolc után néhány perccel a 8-as főút Vasszentmihály és Rönök közötti szakaszán egy román rendszámú, középiskolás diákokat szállító autóbusz borult az árokba. A baleset következtében 17-en sérültek meg, az életveszélyes sérültet mentőhelikopter szállította a szombathelyi kórházba.
2008.03.28. 08:38
 
 
A kolumbiai kormány kész felfüggeszteni a gerillák börtönbüntetését a túszokért
A kolumbiai kormány kész felfüggeszteni a bebörtönzött baloldali gerillák büntetésének végrehajtását, ha a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) elengedik túszaikat. Bogotá a volt kolumbiai elnökjelölt, a francia születésű Ingrid Betancourt és más külföldi, köztük három túsz szabadon engedését is követeli. Luis Carlos Restrepo, a kormány képviselője közölte: amint elengedik a túszok első csoportját, a dél-amerikai ország hatóságai megkezdik a fogolycsere folyamatát.
2008.03.28. 07:00
 
 
Bankautomatát robbantottak Fóton
Ismeretlen tettesek felrobbantottak Fóton egy bankautomatát péntek hajnalban, és pénzt vittek el belőle - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy hajnali öt óra körül hatalmas robbanás zajára riadtak fel a Kossuth utca környékének lakói a város központjában, s a detonáció miatt a közeli polgármesteri hivatal ablakai be is törtek. Az eddig ismeretlen fajtájú robbanószer szétvetette az automata acélszerkezetét, amiből kihullottak a bankjegyek a helyszínre. A pénz egy részét a helyszínre érkező rendőrök a földön szétszóródva találták meg, mert a rablóknak valószínűleg nem volt idejük összeszedni a papirpénz egy részét. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi pénzt találhattak a bűnözők a trezorban.
2008.03.28. 06:35
 
Korán-ellenes filmet töltött a világhálóra egy holland szélsőjobboldali képviselő
Egy holland szélsőjobboldali képviselő feltöltötte csütörtökön pártja internetes oldalára Koránt bíráló tizenöt perces dokumentumfilmjét. Geert Wilders, a többek között bevándorlóellenes nézeteket hangoztató Szabadságpárt (PVV) alapító-elnöke a holland kormány figyelmeztetése ellenére tette közkinccsé Fitna című munkáját (a Koránban szereplő kifejezés annyit tesz, küzdelem). A hágai kormány elhatárolódott Wilders nézeteitől, és arra figyelmeztetett, hogy a muzulmán vallást támadó film olyan erőszakos tiltakozásokhoz vezethet, mint amilyeneket két éve a Mohamed-karikatúrák megjelenése váltott ki.
2008.03.27. 22:24
 
 
Koalíción belül korrigálná a kormányzati politikát Szili Katalin
Szili Katalin véleménye szerint elsődlegesen a koalíció keretein belül kell korrigálni a kormányzati politikát bizonyos területeken, például az egészségügyben. A házelnök erről csütörtök este nyilatkozott az MTI-nek. Hangsúlyozta: a korrekció lényege, hogy a baloldali értékek jobban megjelenjenek e területen. Korrekciós szándékaink sikere ma alapvetően a hitelességünkön múlik, szakmai és politikai értelemben is - tette hozzá. Szili Katalin úgy látja, a koalíciós megállapodás újratárgyalásának csak abban az esetben van értelme, ha ezt a korrekciót nem sikerül megtenni és csak akkor, ha tartalmi kérdésekben, valamint a társadalom számára is érzékelhető változást hoz.
2008.03.27. 21:45
 
Nem rúgták ki a tanárával erőszakoskodó fővárosi diákot
Véget ért a tanárával erőszakoskodó budapesti diák fegyelmi tárgyalása csütörtök este; az ügyben újabb fegyelmi eljárás várható, a diákot egyelőre nem rúgták ki az iskolából - hangzott el a Magyar Televízió esti hírműsorában. A diáknak, aki a budapesti Erdélyi utcai Általános Iskola és Gimnáziumban megrúgta, majd egy csapteleppel megfenyegette fizikatanárát az osztályában tanító pedagógusok és saját szülei előtt kellett beszámolnia tettéről. Az iskola vezetője kedden elmondta: az erőszakoskodó gyereknek asszisztáló diáktársak ellen is megindulhat a fegyelmi eljárás, ha a nevelőtestület úgy dönt. Az MTI információi szerint csütörtökön csak meghallgatták a diákot, a fegyelmi eljárás később várható.
2008.03.27. 21:32
 
Magyar Kupa: bombaöngóllal jutott tovább a Debrecen
Egy hatalmas öngólnak köszönheti továbbjutását a DVSC-TEVA a Fehérvár FC ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A hajdúságiak 2-1-re vezettek - az első felvonást 2-1-re nyerték a fehérváriak -, amikor tizenegyeshez jutottak a 85. percben. Takács lövését Sebők hárította, a kipattanó labdát Durica 15 méterről, kapásból védhetetlenül bombázta saját kapujának a bal felső sarkába. Negyeddöntő, visszavágó: DVSC-TEVA - FC Fehérvár 3-1 (1-0).Továbbjutott: a DVSC-TEVA 4-3-as összesítéssel.
2008.03.27. 21:23
 
 
Összeomlott a rendszer az új heathrow-i terminálon
Szinte teljesen összeomlott csütörtök estére a forgalom a londoni Heathrow repülőtér legújabb, aznap megnyílt 5-ös terminálján, ahol a csomagtovábbító és egyéb rendszerek komoly meghibásodásai többórás késéseket, járattörléseket eredményeztek; órákat késtek az innen induló budapesti járatok is. Az utascsarnokot, amelynek kizárólagos használója a British Airways, március közepén avatta fel II. Erzsébet királynő, de a forgalom csak csütörtökön indult meg. A problémák azonnal jelentkeztek: már az első érkező járatok utasainak gyakran két-három, sőt esetenként négy órát is kellett várniuk csomagjaikra, több járat pedig az utasok poggyászai nélkül szállt fel.
2008.03.27. 20:50
 
 
Valószínűleg férjhez megy Kylie Minogue
Kylie Minogue prágai koncertjén jelenti be, hogy hozzámegy partneréhez, Olivier Martinez francia színészhez - olvasható a Mlada fronta Dnes cseh napilapban. Kylie Minogue május 12-én ad koncertet Prágában, és a lap szerint kétszáz barátját hívta meg az egyik luxusétterembe az egybekelést vagy az eljegyzést megünnepelni. A 39 éves Kylie Minogue - nővére, Danii Minogue szerint - mindig is arról álmodott, hogy színpadon legyen az esküvője. Az ausztrál énekesnő május 10-én, éjszaka érkezik Prágába, és több időt tölt a városban, mint KylieX2008 elnevezésű turnéjának más helyszínein. Minogue május 15-én a Budapest Sportarénában is fellép.
2008.03.27. 20:44
 
 
Kijárási tilalmat hirdettek vasárnapig Bagdadban
Az iraki hatóságok háromnapos kijárási tilalmat rendeltek el csütörtökön Bagdadban, hogy megakadályozzák a Mahdi hadserege síita milícia és az iraki biztonsági erők közötti összecsapásokat. "Meg akarjuk védeni a civileket" - közölte a bagdadi iraki biztonsági erők szóvivője. A tilalom gyalogosokra és gépkocsikra egyaránt vonatkozik. A Bagdadban és más iraki városokban kedd óta tartó összecsapásoknak több mint száz halottja és több száz sebesültje van.
2008.03.27. 20:36
 
 
Rogge az állandó olimpiai színhely ellen van
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint nem lenne szerencsés, ha állandó helyszínen rendeznék négyévente a nyári játékokat. "A lángnak úton kell lennie" - mondta a belga sportdiplomata a L'Equipe című lapban. "Barcelonában, Szöulban, Sydneyben a mai napig használják azokat a létesítményeket, melyek az olimpia miatt épültek. Szponzoraink sem támogatnak egy ilyen elképzelést." A NOB elnöke hozzátette: a média sem kísérné akkora érdeklődéssel az olimpiát, ha mindig ugyanott rendeznék a versenyeket.
2008.03.27. 20:31
 
 
Navracsics: stratégiai irányt mutat az Erős Magyarország program
A Fidesz országos választmánya a hét végén elfogadja az Erős Magyarország programot, amely azt a stratégiai irányt mutatja, amellyel kikerülhet Magyarország a jelenlegi válságból - mondta a Fidesz frakcióvezetője Zalaegerszegen. Navracsics Tibor szerint az ország jelenleg az 1990 óta tartó időszak legsúlyosabb szociális, gazdasági és politikai válságát éli. A hivatalban lévő kormány és miniszterelnök nem képes irányt szabni Magyarország fejlődésének, ezért ez az iránymeghatározás az ellenzék felelőssége. Úgy fogalmazott: a legsürgetőbb feladat a gazdasági növekedés elindítása, a munkahelyteremtés, mert ez az egyetlen esély a kilábalásra.
2008.03.27. 20:08
 
 
Ismét elutasította a teljes iraki csapatkivonást Bush
George Bush továbbra is elutasítja a teljes iraki csapatkivonást és a határidők kijelölését célzó felhívásokat. Az amerikai elnök csütörtökön az ohiói Daytonban, a légierő múzeumában mondott beszédében értelmetlennek nevezte azt az érvelést: azért van szükség a csapatkivonásra, hogy az amerikai hadsereg hatékonyabban tudjon harcolni a terrorellenes globális küzdelem más frontján. Bush - aki előző nap a Pentagon vezetőivel konzultált az iraki helyzetről - várhatóan heteken belül jóváhagyja David Petraeus tábornoknak, az Irakban állomásozó amerikai haderő főparancsnokának javaslatát arra vonatkozóan, hogy egy időre szüneteltessék a csapatok létszámcsökkentését.
2008.03.27. 20:00
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439[2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista