2019. szeptember 21., szombat - Máté
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Gyurcsány: a nemzeti érdekképviselet becsület kérdése
Lehet határozottan képviselni a magyar nemzet érdekeit úgy is, hogy az nem jár együtt egy másik nemzet megsértésével - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Békéscsabán, miután találkozott az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőivel és a Békés megyei szlovák közösség képviselőivel. Vitám van azokkal, akik azt gondolják, hogy akkor igazán magyar valaki, ha megsért egy másik nemzetet" - jelentette ki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. A kormányfő szerint a nemzeti érdekképviselet nem a magyarság, hanem a becsület és a tisztesség kérdése.
2008.11.20. 12:52
 
Ünnepélyes "alapcsőletétel" a Balatonringen
Csütörtökön délelőtt került sor az ünnepélyes "alapcsőletételre" Sávolyban, abban a községben, melynek közelében épül fel a gyorsaságimotoros-világbajnokság jövő évi 14. futamának, a Magyar Nagydíjnak szeptember 20-án otthont adó Balatonring. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, az épülő pálya mentora elmondta, hogy a tervek szerint januárra elkészül Sávoly csatornahálózatának kiépítése, amely összességében mintegy 800 millió forintba kerül. Erre azért van szükség, mert a Balaton-törvény értelmében az építési engedély csak akkor adható ki, ha a település csatornával legalább hatvan százalékban ellátott.
2008.11.20. 12:26
 
 
Új fogyasztóvédelmi akció indul
"Csillagszóró II." néven újabb, fogyasztóvédelmi ellenőrzési program indul több hatóság részvételével - jelentette be csütörtökön a koordinációval megbízott Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos. A Csillagszóró néven ismertté vált akciósorozat 2007-ben indult, akkor 7 hatóság működött együtt az akciósorozatban. Az új ellenőrzések a 2008. november 20. és 2009. január 4. közötti időszakban zajlanak majd. A kormány 2008. szeptember 17-én döntött a fogyasztóvédelmi ellenőrzési program beindításáról. Kondorosi Ferenc elmondta, hogy az ellenőrzéssorozat célja a feketegazdaság területén tapasztalható visszásságok felszámolása és a piaci esélyegyenlőség megteremtése.
2008.11.20. 12:15
 
 
A pókok "félelemhálózatot" aktiválnak
A pókok több félelmet keltenek, mint a náluk veszélyesebb állatok. Ezt bizonyítja a würzburgi egyetem egy kísérlete, amelynek eredményei a New Scientist című folyóiratban jelentek meg. "A pókoknál teljesen felértékelődik a kockázat. A tényleg veszélyes állatoktól, mint az allergiás reakciót kiváltható méhektől és darazsaktól jóval kevésbé undorodnak és félnek az emberek" - mondta a kutatás vezetője a Der Standardnak. A kísérlet során a pszichológusokból és biológusokból álló csapat hallgatók elé tett pókokat, darazsakat, méheket, bogarakat és lepkéket ábrázoló képeket. A pókfényképek minden kategóriában győzedelmeskedtek. Messze a legtöbb félelmet és undort keltették és veszélyesebbnek is tartották őket.
2008.11.20. 12:04
 
 
Oroszország 1 milliárd dollárt ad az IMF-nek
Oroszország a gazdaság élénkítése céljából gyorsítja az adókönnyítés ütemét, többlet összegeket juttat a hadiiparnak, és hozzájárul a pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került országok megsegítésére szánt IMF-csomagok finanszírozásához, jelentette be csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök. Az orosz gazdaságélénkítő csomag részeként a miniszterelnök jelezte: az adócsökkentést úgy gyorsítják, hogy a kormányzóságok hatáskörébe utalják az áfa-kulcs legfeljebb 10 százalékponttal 5 százalékra való csökkentését, és az év végéig minimálisra mérséklik az áfa-visszatérítés idejét. Kilátásba helyezte a társasági adó 4 százalékponttal való csökkentését is.
2008.11.20. 11:59
 
Fidesz-KDNP: Gyurcsánynak szerepe volt az egri kórház privatizálásában
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közvetlenül játszott szerepet az egri kórház privatizációjában, eladásában - mondta Nagy Kálmán (KDNP) a Pesti Imrével (Fidesz) közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Pesti Imre arról beszélt, hogy "Gyurcsány Ferenc kollaborál a külföldiekkel" a magyar egészségügy részleges eladásában. Hozzátette: mindez semmilyen tekintetben nem szolgálja a hazai érdekeket, a Heves megyei betegek és orvosok érdekeit, sem pedig az egészségügyi átalakítás ügyét. A fideszes politikus kiemelte, hogy a Heves megyei kórház működésére kiírt pályázatot a HospInvest úgy nyerte meg, hogy azt a bíróság jogerősen megsemmisítette.
2008.11.20. 11:55
 
 
Sötét anyag a Naprendszer "előszobájában"
Bizonyítékot talált a titokzatos sötét anyag létezésére a Naprendszerhez viszonylag közel egy magasan a Déli-sark felett lebegő műszer - jelentették be amerikai csillagászok. A léggömbre erősített szerkezet meglepő mennyiségű, nagyon nagy energiájú, ismeretlen forrásból származó kozmikus sugárzást észlelt csillagrendszerünktől legfeljebb 3000 fényévnyire. A jelenség egyik lehetséges magyarázata, hogy az észlelt elektrontömeg a sötét anyag részecskéinek ütközését követően a részecskék kölcsönös megsemmisülésekor keletkezett - mondta John Wefel, a Louisianai Állami Egyetem asztrofizikusa.
2008.11.20. 11:50
 
A MySpace-en debütál a Guns 'n' Roses és Paul McCartney új lemeze
A bolti megjelenés előtt három nappal, közép-európai idő szerint csütörtökön délután hatkor felkerül a Guns 'n' Roses új nagylemeze a MySpace-re, és a közösségi portálon debütál csütörtökön Paul McCartney The Fireman elnevezésű projektjének új albuma is, amely november 25-én kerül a boltokba. A MySpace a legnagyobb közösségi portál a világon, és régóta sikeres promóciós platform művészek és kiadók számára, de Axl Rose-hoz és Paul McCartney-hoz fogható legendák exkluzív lemezpremierjére nemigen volt még példa. A két albumot csak meghallgatni lehet, megvásárolni nem.
2008.11.20. 11:45
 
 
EBRD: rekord finanszírozás jövőre a válság miatt
Minden eddiginél nagyobb értékű új finanszírozással kívánja segíteni jövőre a globális válságtól súlyosan érintett közép- és kelet-európai térséget a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely a közép-európai EU-tagállamok támogatását is növelni fogja, az eddigi "kivonulási" folyamatot visszafordítva. A tágabb értelemben vett Kelet-Európa átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott EBRD bejelentette: Thomas Mirow bankelnök a héten levélben értesítette a részvényes kormányokat arról, hogy a pénzintézet jövőre 7 milliárd euróig terjedő finanszírozást tervez működési területén.
2008.11.20. 11:34
 
 
Egyre több magyar utazik a tengerentúlra
A magyarok körében a legkedveltebb tengerentúli célállomások New York, San Francisco, Philadelphia, Toronto és Seattle, ugyanakkor egzotikusabb vidékekre, például Mauritiusra és Hongkongba is egyre többen utaznak. A British Airways április és szeptember közötti jegyeladási statisztikái is ezt tükrözik: például Hongkongba hét, Johannesburgba 17, Mauritiusra 35 százalékkal többen utaztak, Atlantába pedig kétszer annyi jegyet adtak el, mint az előző év azonos időszakában. A brit légitársaság várakozásai szerint az év végi és jövő évi jegyértékesítéseknek további jelentős lendületet ad az amerikai vízummentesség bevezetése.
2008.11.20. 11:27
 
 
Női kosárlabda Euroliga: harmadik a Sopron, negyedik a Pécs
A Sopron a harmadik, a Pécs pedig a negyedik helyen áll csoportjában a női kosárlabda Euroliga hatodik fordulója után. Eredmények: A csoport: Salamanca (spanyol)-MIZO PÉCS 2010 83-60, Wisla Kraków (lengyel)-Orenburg (orosz) 91-70, Besiktas (török)-Bourges (francia) 56-60. Az állás: 1. Salamanca 11 pont, 2. Bourges 10 (424-355), 3. Wisla Kraków 10 (445-414), 4. PÉCS 9, 5. Besiktas 8, 6. Orenburg 6. B csoport: MKB-EUROLEASING SOPRON-Riga (lett) 69-59, Lille (francia)-CSZKA Moszkva (orosz) 79-88, Venezia (olasz)-Brno (cseh) 82-73. Az állás: 1. Venezia 12 pont, 2. CSZKA Moszkva 10 (482-384), 3. SOPRON 10 (440-403), 4. Brno 8, 5. Lille 7 (377-466), 6. Riga 7 (365-456).
2008.11.20. 11:03
 
 
Várhatóan 800 ezren váltanak kötelező biztosítást idén
Idén várhatóan 800 ezren váltanak biztosítót a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, a negyedük azonban felmondás után ugyanannál a biztosítónál köt új szerződést - mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke csütörtökön. A piacvezető társaságok is beszálltak a díjversenybe, ami azzal járt, hogy átláthatatlanok lettek a kedvezmények, és "bemondásra" elfogadott, felső limit nélküli kedvezményekhez is lehet jutni. Az utóbbi három évben folyamatosan csökkent az a megtakarítás, ami váltásra ösztönöz, idén már csak 4-5 ezer forint - tette hozzá Papp Lajos.
2008.11.20. 11:00
 
 
Veres: jövőre indulhat az ERM-2 csatlakozási tárgyalás
Magyarország minél előbb be kíván lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 árfolyamrendszerbe, erről a tárgyalások 2009-ben megkezdődhetnek - mondta Veres János pénzügyminiszter csütörtökön egy konferencián. Az Európai Unió által nyújtott 6,5 milliárd euró összegű hitel első részletét decemberben fogja lehívni Magyarország, a lehívás négy ütemben történik - jelentette be a pénzügyminiszter. Ebből az összegből nem lehet a vállalkozások számára forrást biztosítani. Az IMF által nyújtott 12,5 milliárd euró összegű készenléti hitelről elmondta, hogy első hányadát 2009 első negyedévében használják fel, az ország lejáró devizaadósságának megújítására.
2008.11.20. 10:44
 
 
KSH: érzékelhetően csökkent a közúti balesetek száma
Érzékelhetően, mintegy nyolc százalékkal csökkent a közúti közlekedési balesetek száma az év első kilenc hónapjában az előző évi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki gyorstájékoztatójában. A halálos balesetek száma jelentősen, negyedével (24 százalékkal), míg a súlyos sérüléssel járó eseteké nyolcadával (12 százalékkal) alacsonyabb annál, mint amennyi tavaly ugyanebben az időszakban történt. Közúti balesetben 20 ezren sérültek meg, közülük 708-an vesztették életüket; 221-el kevesebben, mint egy évvel korábban. Az elhunytak 47 százaléka vétlen áldozat volt.
2008.11.20. 10:10
 
 
Simor: a növekedésre kell koncentrálni
Miközben Magyarország az utóbbi két évben sokat javított egyensúlyi helyzetén, a gazdasági növekedés lassú, ezért van jobban kitéve a pénzügyi válságnak - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön, a Napi Gazdaság által szervezett "Felszínen maradni" című konferencián. Ha Magyarország 2009-re várható GDP arányosan 2,6 százalékos államháztartási hiányát, vagy a GDP-hez mért 66 százalékos adósságállományát nézzük, akkor az nem magas, azonos Franciaországéval - mondta Simor András.
2008.11.20. 10:00
 
 
Eloltották a tüzet a berlini Tegel repülőtéren
Eloltották a tüzet kora délelőttre a berlini Tegel repülőtéren. A tűz eddig ismeretlen okokból csütörtök reggel ütött ki a német főváros kisebbik nemzetközi repülőterén, a katonai szárny egyik épületében, amelyet a német hadsereg, a Bundeswehr használ. A tűz következtében a repülőteret füstfelhő borította el. A repülőtéri hatóságok arról tájékoztattak, hogy a nemzetközi légi forgalomban csak kisebb fennakadások, illetve késések voltak. Kora reggel még néhány érkező járatot a Schönefeld repülőtérre irányítottak át, később azonban normalizálódott a helyzet. A Tegel szóvivője szerint a Malév reggeli járata 10 perces késéssel, 9 óra 15 perckor landolt a repülőtéren.
2008.11.20. 09:07
 
 
Aláírták az uniós pénzügyi támogatásról szóló szerződést
Az Európai Unió képviselői is aláírták azt a két dokumentumot, amely alapján az Európai Unió 6,5 milliárd euró összegű középtávú pénzügyi támogatást nyújt a magyar kormány pénzügyi és gazdaságpolitikai programjának megvalósításához, a fiskális konszolidáció folytatásához - közölte a Pénzügyminisztérium. Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa szerdán, Veres János pénzügyminiszter és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pedig hétfőn látta el kézjegyével a dokumentumokat, melyek az aláírással léptek hatályba.
2008.11.20. 09:03
 
 
Molotov-koktélt dobtak egy pusztadobosi ház udvarára
Molotov-koktélt dobtak egy pusztadobosi ház udvarára csütörtök reggel, a támadásban nem sérült meg senki - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a Molotov-koktél a pusztadobosi ház udvarán tört szét és hagyott égésnyomot, így a házban tartózkodó 12 ember közül senki sem sérült meg. A vásárosnaményi kapitányság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportja megkezdte a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi áll a támadás hátterében.
2008.11.20. 08:30
 
 
Többet tévézik, aki elégedetlen
Sokkal többet tévézik, aki elégedetlen magával és a helyzetével, mint aki kiegyensúlyozott és megbékélt a sorsával - mutatták ki amerikai kutatók naplóbejegyzések elemzése alapján. A Maryland egyetem szociológusai nagyjából 45 ezer amerikai naplóját elemezték. Arra jutottak, hogy az állandóan elégedetlenkedők és az alapvetően elégedett emberek között jelentős a különbség a tévénézési szokások szempontjából. A kiegyensúlyozott emberek több időt töltenek a családjukkal vagy olvasással, és gyakrabban járnak templomba, mint az elégedetlenek, akik náluk átlagosan 30 százalékkal többet időznek a képernyő előtt.
2008.11.20. 08:17
 
 
Bordélytetkóért életfogytiglani ingyenbelépő
Ingyen léphet be élete végéig Európa egyik legnagyobb bordélyába az, aki a karjára tetováltatja az örömtanya nevét. Pascha - ez a "kulcsszó" -, a 12 emeletes bordély pedig Németországban van. Összesen 120 örömlányt foglalkoztat, de rájuk nem vonatkozik a kedvezmény, tarifájuk ugyanannyi a "Pascháskodó" tetkósoknak, mint másoknak. Ennek ellenére azonnal több tucat férfi állt sorba a tetoválásért, a bordély tetoválómesterének pedig túlóráznia kellett. A belépő egyébként 5 euró - azaz 1300 forint. "A feleségem nem bánja" - mondta egyikük az Express című német lapnak.
2008.11.20. 07:38
 
 
25-30 millió dollár váltságdíjat szedtek idén a szomáliai kalózok
Az ENSZ-főtitkár becslése szerint a szomáliai partoknál garázdálkodó kalózok 25-30 millió dollár váltságdíjat vágtak zsebre az idei évben. Ban Ki Mun a Biztonsági Tanács elé terjesztett, Szomáliáról szóló negyedéves jelentésében felhívja a figyelmet arra, hogy a szomáliai partoknál zajló kalózkodást komoly csapást mért az amúgy is gondokkal küszködő szomáliai gazdaságra és kereskedelemre, hozzájárult az országot sújtó humanitárius válság kialakulásához, és tovább gyöngítette az ország átmeneti kormányát. A szomáliai fizetőeszköz majd 80 százalékot veszített értékéből.
2008.11.20. 07:25
 
 
Sólyom László bemutatta az új főbírójelöltet
Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában bemutatta Havasiné Orbán Máriát, új főbírójelöltjét a parlamenti pártok képviselőinek. Havasiné Orbán Mária harminc éve ítélkező bíró, egész életét a bírósági pályán töltötte, így a bíróságok problémáját, mind a szervezeti, mind a szakmai és minőségi kérdéseket tökéletesen ismeri - fogalmazott az államfő. Mint mondta, jelöltje 16 éve bírósági vezető, aki "különféle színű" kormányok alatt kapott megyei bírósági elnöki megbízatást. Sólyom László hangsúlyozta azt is, hogy Havasiné Orbán Mária független, autonóm és nagyon határozott személyiség, aki igen jó konfliktuskezelő.
2008.11.20. 07:15
 
 
Barátságos mérkőzés: Magyarország-Észak-Írország 2-0
A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 2-0 nyert az északír csapat ellen Belfastban. A gólokat Torghelle Sándor és Gera Zoltán szerezte. Eredmény: Észak-Írország - Magyarország 0-2 (0-0), Belfast, Windsor Park, 18 000 néző, gólszerzők: Torghelle (57.), Gera (71.). Az első félidőben nagy fölényben futballozott a magyar együttes, de ez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg. A folytatásban is a magyarok akarata érvényesült és az 57. percben góllá érett a fölény. A hazaiak megpróbáltak nagyobb fokozatba kapcsolni, de a védelmet nagyszerűen irányító Juhász Roland vezérletével sikerült átvészelni ezeket a perceket Erwin Koeman csapatának. Ezután következett Gera Zoltán fantasztikus gólja, ami gyakorlatilag el is döntötte az összecsapást.
2008.11.20. 07:04
 
 
Országos hatáskörű nyomozócsoport felállítását rendelte el a rendőrfőkapitány
Országos hatáskörű nyomozócsoport felállítását rendelte el szerdán az országos rendőrfőkapitány a Molotov-koktélos, illetve a romák ellen elkövetett kézigránátos, fegyveres támadások felderítésére, és tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a pécsi gyilkosság ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Garamvölgyi László elmondta: a nyomozócsoport a Nemzeti Nyomozó Iroda felderítő nyomozóiból és a megyei kapitányságok szakembereiből áll, hatáskörébe 51 idei támadás kivizsgálása tartozik. A dandártábornok hozzátette, hogy valamennyi, romák elleni atrocitást ez a nyomozócsoport vizsgálja.
2008.11.19. 20:00
 
 
New York Times: Hillary Clinton nem szívesen adná fel függetlenségét
Hillary Clinton gondban van a külügyminiszteri poszt elfogadásával, ugyanis szeret a saját ura lenni, nem szívesen adja fel függetlenségét - írta a The New York Times. Az amerikai sajtó napok óta arról ír, hogy Barack Obama megválasztott elnök egykori vetélytársát, a volt first ladyt szemelte ki a külügyminisztérium élére. Az NBC korábban azt jelentette, hogy a New York-i szenátor nem zárkózik el, és Obama csapata megkezdte Hillary átvilágítását. A The New York Times a volt first lady egy tanácsadóját idézte, aki szerint a szenátornak hízeleg, hogy Obama őt is számításba veszi, ugyanakkor gyötrődik a döntés miatt. Nem szereti ugyanis a főnököket maga felett, és nem szívesen adja fel függetlenségét, még az amerikai diplomácia irányításáért cserébe sem.
2008.11.19. 18:17
 
 
Orbán: felesleges megpróbáltatásokat okoz majd a 2009-es büdzsé
A Fidesz elnöke szerint felesleges megpróbáltatásokat okoz majd a 2009-es költségvetés az embereknek. Orbán Viktor erről szerdán nyilatkozott az Észak-Magyarország című lapnak. A politikus Miskolcon egyenként adott nyilatkozatot több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajtóterméknek. Az MTI nem kapott lehetőséget az interjúkészítésre, mivel a pártelnök sajtófőnöke szerint "helyi ügyek" voltak napirenden. Az Észak-Magyarország csütörtöki számában megjelenő nyilatkozatban, amelyet a lap előzetesen az MTI rendelkezésére bocsátott, a Fidesz elnöke kijelentette: a jövő évi költségvetés alkalmatlan az ország gondjainak kezelésére, és komoly megpróbáltatást okoz majd az embereknek.
2008.11.19. 17:50
 
 
Hetedik lett a Váci utca a bevásárlóutcák ranglistáján
Az észak-amerikai Beverly Hills híres Rodeo Drive-ja, valamint Madrid és Isztambul állhatott fel a képzeletbeli dobogóra, a budapesti Váci utca pedig a 7. helyen végzett - megelőzve Párizst és Milánót - abban a nemzetközi felmérésben, amely 15 ország híres bevásárlóutcáit vizsgálta. A júniusban végzett kutatás arra kereste a választ, hogy a sétáló utcák mennyire vonzó arcukat mutatják a vásárlóknak, milyen az üzletekben a kiszolgálás színvonala, de kíváncsiak voltak az utca hangulatára, tisztaságára, nem utolsósorban pedig a közbiztonságra is. 15 ország "16 versenyzője" között Közép-Európát a Váci utca képviselte.
2008.11.19. 17:36
 
 
EURO 2012: új bizottság készíti elő a kontinenstornát Ukrajnában
Ivan Vaszjunik ukrán miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy új bizottságot hoz létre a 2012-es, Lengyelországgal közösen rendezendő labdarúgó Európa-bajnokság előkészületeinek irányítására. A politikus tájékoztatása szerint az új ukrán testületben a kormány által felkért 50 szakértő kap helyet, mindenki egy-egy területért - például stadionépítésért, infrastruktúráért, jogi háttérért, gazdasági kérdésekért - felel. Eddig egy ügynökség feladata volt az előkészületek irányítása, az európai szövetség (UEFA) azonban a pályázat során vállalt határidők túllépése és a rendkívül lassan haladó előkészületek miatt a rendezési jog megvonásával fenyegette meg Ukrajnát.
2008.11.19. 17:31
 
 
Rubik Ernő kapja idén a Moholy-Nagy-díjat
Rubik Ernő, a világszerte nagyra becsült tárgytervező és feltaláló, a Rubik-kocka atyja kapja idén a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elismerését. A Moholy-Nagy-díjat csütörtökön adják át Budapesten. Az egyetem szerdai közleménye szerint a 2006 óta adományozott Moholy-Nagy-díjjal azokat ismerik el, akik tevékenységükkel kimagasló módon, közvetlenül vagy közvetve hozzájárultak az egyetem céljainak eléréséhez. A díjat odaítélő kuratórium indoklása szerint Rubik Ernő, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára "több évtizedes, világszerte nagyra becsült tárgytervezői és feltalálói tevékenységével felejthetetlen érdemeket szerzett az egyetemen folyó munka megismertetésében és elismertetésében."
2008.11.19. 17:26
 
 
Kállai: alakuljon nyomozócsoport a romák elleni támadások felderítésére
Országos hatáskörrel rendelkező nyomozócsoport felállítását sürgette a romák sérelmére elkövetett bűncselekmények felderítésére Kállai Ernő, nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. A kisebbségi ombudsman a Pécsett történt kettős gyilkosság után összehívott, vezető roma politikusokkal folytatott tanácskozást követően azt mondta: a roma közösség elvárja a hatóságoktól, hogy megfelelő védelmet kapjon. Ezért - hangsúlyozta - a jelen helyzetben az egyik legsürgetőbb feladat, hogy állítsanak fel egy nyomozócsoportot, amely mielőbb felderíti a romák sérelmére elkövetett, élet elleni, a rasszista motiváció gyanúját felvető bűncselekményeket.
2008.11.19. 16:49
 
 
Fekete hétfő jöhet az internetezőkre
November 24. lehet az év legsötétebb napja internetbiztonsági szempontból egy amerikai előrejelzés szerint. A PC Tools informatikai biztonságtechnikai cég elemzői szerint az amerikai hálaadás ünnepet megelőző hétfőn minden korábbinál több számítógépes vírus és kártékony program lepheti el az internetet, és csúcsot dönthet az adathalász támadások száma. A szakértők világszerte félmillió személyi számítógép adatait elemezték, és arra jutottak, hogy tavaly is a hálaadást megelőző hétfőn volt az éves csúcs. Ennek oka, hogy az Egyesült Államokban a Hálaadás Napja - a negyedik novemberi csütörtök - után kezdődik a karácsonyi bevásárlási szezon, amelyre már néhány nappal korábban elkezdenek felkészülni a fogyasztók.
2008.11.19. 16:38
 
 
Fico megkapta Gyurcsány levelét és jelezte: kész Magyarországra látogatni
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán megerősítette, hogy megkapta Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöknek a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt rendőri beavatkozás "körülményei iránt érdeklődő" levelét és azt fogja válaszolni, hogy "minden törvényes volt". Fico kormánya révkomáromi kihelyezett ülését követően közölte, hogy már utasította kormánya külügyminiszterét, Ján Kubist a válasz megfogalmazására. "Egyszersmind arra is utasítást adtam, hogy kezdjék el budapesti utam előkészítését" - tette hozzá.
2008.11.19. 16:05
 
Csók- és puszitilalom egy felső-ausztriai általános iskolában
Óriási felháborodást és értetlenséget váltott ki egy felső-ausztriai általános iskola igazgatójának intézkedése, amellyel betiltotta a csók- és pusziadás minden fajtáját az általa vezetett oktatási intézményben. Az ORF rádió szerdai közlése szerint a gunskircheni felsőtagozatos iskola igazgatója levélben tájékoztatta döntéséről a szülőket, egyszersmind megkérve őket mint a gyerekek neveléséért felelős személyeket, hogy hassanak oda: a tanulók "mellőzzék ezt az intimszférához tartozó rituálét az iskola egész területén". Leszögezte, hogy a barátok közötti cuppanós puszikat sem hajlandó többé eltűrni az intézményben.
2008.11.19. 15:42
 
 
Három miniszter kapott feladatot Gyurcsány hat pontjának kidolgozására
Gyurcsány Ferenc az igazságügyi-, az oktatási illetve a pénzügyminiszternek adott feladatot azzal a hat ponttal kapcsolatban, amelyeket szombaton a magyar-szlovák kormányfői találkozó után jelentett be. Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta azt is, hogy a tárcavezetőknek egy hónapjuk van a feladatok elvégzésére. Draskovics Tibornak jelentést kell készítenie arról, hogy melyek a radikális megnyilvánulások elleni küzdelem alapvető eszközei. A tárcavezető feladata, hogy megvizsgálja, miként kellene módosítani a hazai jogalkalmazást - és szükség szerint a szabályozást - annak érdekében, hogy a magyarországi nacionalizmus és radikalizmus ne rontsa meg a két ország kapcsolatát.
2008.11.19. 15:26
 
 
Gyurcsány: a válság java hátravan, a recesszió elhúzódik
Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válságának nevezte a kormányfő a mostanit, megjegyezve, hogy az első, sokkszerű hatások után még csak most jön a neheze, a gazdasági recesszió elhúzódhat akár egy-másfél évig is. Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Fejlesztési Tanács szerdai ülésén a Parlamentben hangsúlyozta: a hagyományos gazdaságélénkítő intézkedéseket nem lehet használni, a fejlesztés- és a monetáris politikának azonban vannak alkalmazható eszközei. A legfontosabbnak a határozott és cselekvőképes magatartás mellett, a gyors alkalmazkodást nevezte.
2008.11.19. 14:39
 
 
Caplovic: Pozsony nem teljesíti Gyurcsány Ferenc elvárásait
Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes közlése szerint Pozsony "nyilvánvalóan nem teljesíti" Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő Szlovákiával szemben támasztott elvárásait. Caplovic szavait szerdán a SME így idézte "Azokat a követeléseket, amelyekkel Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök jött Szlovákiába, nyilvánvalóan nem teljesítjük. Robert Fico szlovák miniszterelnök ugyan megígérte neki, hogy ezekkel majd egy különbizottság fog foglalkozni", de Caplovic szavai szerint Fico most azt mondta, hogy "nem áll szándékában a Szlovákia függetlenségébe beavatkozó követelésekkel foglalkozni".
2008.11.19. 14:17
 
 
"Zöld" autógyár lesz az Opel?
Az anyavállalat General Motors pénzügyi válsága miatt nehéz helyzetbe került Opel autógyárral kapcsolatban szerda délelőtt Berlinben valóságos bombaként robbant a hír, amely szerint a napelemgyártással foglalkozó SolarWorld konszern bejelentette szándékát a gyár megvásárlására, illetve megsegítésére. A bonni székhelyű konszern szóvivője közölte ugyanis, hogy a világ legnagyobb napelemgyártójának tartó SolarWorld átvenné az Opelt a General Motorstól, s Európa első "zöld" - azaz teljeséggel környezetkímélő - autógyárává fejlesztené ki. Értesülések szerint a cég 1 milliárd eurót ajánlott fel, ebből 250 milliót készpénzben, illetve 750 millió eurót bankhitel formájában.
2008.11.19. 14:10
 
 
Fico: Szlovákia kész Magyarországgal közösen felépíteni az új Duna-hidat
Robert Fico szlovák kormányfő szerdán, kabinetje kihelyezett révkomáromi ülését követő sajtótájékoztatóján bejelentette: kormánya kész Magyarországgal közösen felépíteni az új Duna-hidat, amely a magyarországi Komáromot és a szlovákiai Révkomáromot köti majd össze. Magyarország az új híd felépítésének rá eső részét a 2014-es költségvetésbe tervezi belefoglalni, Fico azonban most azt mondta, hogy Szlovákia ennél korábbi időpontban gondolkodik.
2008.11.19. 13:55
 
 
Eredménytelen egyeztetés a MÁV és a VDSZSZ között
Nem állapodtak meg a szerdai munkaügyi egyeztetésen a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet követeléseiről, illetve egy esetleges sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. A munkaügyi vitát egy később egyeztetett időpontban folytatják. A tárgyaláson Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke, a szakszervezeti tárgyaló delegáció vezetője elmondta, hogy követéseik változatlanok. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára.
2008.11.19. 13:48
 
 
Európai szervezet elnökévé választották a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökét
Az európai frekvenciaszabályozó hatóságokat tömörítő RSPG (Radio Spectrum Policy Group) elnökévé választották Pataki Dánielt, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnökét - közölte az NHH szerdán. Az Európai Bizottság által 2002-ben létrehozott rádiófrekvencia-politikával foglalkozó csoport elsődleges szerepe a szakmapolitikai, stratégiai és tervezési tanácsadás az Európai Bizottság számára. Megválasztása után Pataki Dániel - a közlemény szerint - fő célkitűzésként említette, hogy a rádiófrekvenciáknak a mainál hatékonyabb felhasználása nyomán az európai fogyasztók jobb és olcsóbb szolgáltatásokat vehessenek igénybe. Mindez Európa egyik vezető iparágában növelni fogja az EU versenyképességét is.
2008.11.19. 13:38
 
 
A Fidesz európai példák alapján javasol kamatcsökkentést
A Fidesz az európai példákat követve javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának, hogy a jelenlegi 11,5 százalékról csökkentse 6 százalékra a jegybanki alapkamatot, az ellenzéki párt szerint emellett adócsökkentésre is szükség lenne a gazdasági növekedés beindításához - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus szerint a kormány az elmúlt másfél hónapban tett lépései súlyosbítják a válságot, "Gyurcsány Ferenc Európával szemben halad a válságkezelés tekintetében".
2008.11.19. 13:20
 
 
Pécsi gyilkosság: Helyi roma vezetők rasszista támadásra gyanakodnak
Rasszista indítékot gyanítanak helyi roma kisebbségi vezetők a pécsi, kedd éjjel történt kézigránátos kettős gyilkosság hátterében - Hegedűs István a baranyai, Kosztics István a pécsi és Kovács István, a mohácsi roma kisebbségi önkormányzat elnöke erről sajtótájékoztatón beszélt Pécsett. Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott ugyanakkor személyes tájékoztatást kér Dakos József Baranya megyei rendőr-főkapitánytól a gyilkosságról. A szocialista politikus úgy fogalmazott: mivel újból roma családokat ért támadás, amely ismét emberi életeket követelt, fontosnak tartja, hogy személyesen szerezzen információkat a brutális bűncselekményről.
2008.11.19. 13:15
 
Hozzáférhető a Life magazin legendás fotóarchívuma a Google-on
A Life magazin két és fél évszázadot átfogó fotóanyagát, a világ egyik legnagyobb fotóarchívumát tette hozzáférhetővé a közönség számára a Google az interneten. A mintegy tízmillió eredeti felvételről beszkennelt kép a Google oldalán egyszerű kereséssel vagy az images.google.com/hosted/life portálon található meg. A gyűjtemény számos, az egész világot bejárt fotót tartalmaz, így a huszadik század olyan kiemelkedő alakjaiét is, mint John Kennedy vagy Marilyn Monroe.Megtekinthető az az amatőr film is, amelyet Abraham Zapruder forgatott a Kennedy-gyilkosságról.
2008.11.19. 12:33
 
 
Megkezdődött a 2011-es magyar EU-elnökség munkatársainak képzése
Megkezdődött a 2011-es magyar EU-elnökségre felkészülés rendkívül fontos eleme, a munkatársak képzése - jelentette be Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Mint elmondta, azt szeretnék elérni, hogy az a 600 fő, akiket a tárcák már kiválasztottak, 2010 elejére, azaz a spanyol-belga-magyar trió elnökségi feladatainak kezdetére készen álljon feladatai elvégzésére. Ennek érdekében a külügyi tárca a Miniszterelnöki Hivatallal együttműködve több programot is indít. Iván Gábor hozzátette: a magyar EU-elnökség teljes költségéről jelenleg becslések vannak, és ezek 30-40 milliárd forintról szólnak.
2008.11.19. 12:22
 
 
Válságtanácskozást hív össze az ombudsman a pécsi gyilkosság miatt
Azonnali tanácskozásra hívott össze a kisebbségi ombudsman magyarországi vezető roma politikusokat és közéleti személyiségeket a kedd éjjel Pécsett történt kézigránátos kettős gyilkosság és az utóbbi időkben romák ellen elkövetett támadások miatti helyzet elemzésére; erről maga Kállai Ernő tájékoztatta az MTI-t szerda délelőtt. Pécsett egy romák lakta családi házba kedd éjjel, 22 óra 45 perckor dobtak ismeretlenek - feltehetően - kézigránátot. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa szerda reggel soron kívüli tájékoztatást kért az ügyben Bencze József országos rendőrfőkapitánytól.
2008.11.19. 12:10
 
Elaltatták a legöregebb jegesmedvét
Jobblétre szenderítették a világ legöregebb, egy hónap híján 42 éves jegesmedvéjét. Debby egy kanadai állatkertben végezte, de Oroszország sarkvidéki szigeteinek egyikén született. Egyévesen, 1967-ben került Kanadába. A mackómatróna 6 bocsnak adott életet, párjával, Sydorral 32 esztendőn át volt együtt. "Férje" 1999-ben hagyta "özvegyen" Debbyt, a hím hamvait a Hudson-öbölbe szórták. Debby azonban lehet, hogy visszakerül szülőföldjére - legalábbis felmerült a kanadai állatkert vezetőiben, hogy ott szóratják szét hamvait.
2008.11.19. 12:06
 
 
Negyedtonnás Swarovski kristálycsillag New York karácsonyfáján
Negyedtonnás kristálycsillag került kedden New York leghíresebb karácsonyfájának tetejére. A Rockefeller Centernél álló fenyőfa 21 méter magas, de a csillaggal még további három méterre nyúlt meg. A "sztárfenyő" csúcséke nem egyetlen kristályból van, hanem 25 ezer apró Swarovskiból. A fa egyébként New Jerseyből érkezett, egészen pontosan egy hamiltoni család földjéről. Több ezer díszizzót kap, mielőtt december 3-án ünnepélyesen "felkapcsolják". A Rockefeller Centernél régi hagyomány a karácsonyfa, a legelső fenyőt még a központ építőmunkásai állították fel a nagy világgazdasági válság (1929-1933) idején.
2008.11.19. 11:58
 
 
Másfél éves mélyponton az irányadó Euribor
Másfél-kétéves mélypontokra süllyedtek az euróban jegyzett euróövezeti bankközi hitelek kamatai (Euribor) szerdán, jelezve a pénzügyi válság végét, de egyszersmind a gazdasági nehézségek terjedését is. A szerdai ármegállapításban az irányadó, háromhónapos bankközi kamat 4,120 százalékra csökkent a keddi 4,153 százalékról, ezzel a legalacsonyabb volt tavaly május óta, vagyis a "nem elsőrendű válság" kirobbanása előtti idő óta. Október elején, 5 százalék fölött, 14 évi csúcsot döntött. Az egyhetes Euribor 2006. október óta a legalacsonyabbra süllyedt, 3,228 százalékra a keddi 3,244 százalékról.
2008.11.19. 11:54
 
 
Ronaldo a visszavonulást fontolgatja
Ronaldo felhagyhat a labdarúgással. A visszavonulás eshetőségéről maga a brazil sztárfutballista beszélt az olasz Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva. A 32 éves csatár ugyan szerencsésen túlvan legutóbbi súlyos térdsérülésén, amelyet még februárban, az AC Milan játékosaként szenvedett el egy olasz bajnokin, de nem tudja, mi lesz, illetve hogy egyáltalán lesz-e folytatás. Az egyetemes labdarúgás jeles alakjával a milánói klub nem hosszabbította meg nyáron lejárt szerződését, s ő azóta sem talált megfelelő együttest magának, jóllehet a brazil Botafogo kitartóan csábította, s felmerült az is, hogy a Manchester Citybe igazol, nemrég pedig az itáliai középcsapatnak számító Siena ajánlatát utasította vissza.
2008.11.19. 11:30
 
 
A miniszterelnök felkérte Molnár Csabát közlekedési miniszternek
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán felkérte Molnár Csabát közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek; a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium jelenlegi államtitkára elvállalta a felkérést - közölte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: a kormányfő azt kérte Molnár Csabától, hogy december 1-vel vegye át a tárca irányítását. Szabó Pál közlekedési miniszter október 6-án, a Monorierdőnél bekövetkezett, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt mondott le. A miniszterelnök akkor ezt azzal fogadta el, hogy a tárca vezetője addig a helyén marad, amíg meg nem találják az utódját.
2008.11.19. 11:11
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233[2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista