2019. szeptember 23., hétfő - Tekla
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
BÉT: 2008-ban 39 százalékkal csökkent a részvényforgalom
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma 2008-ban - kétszeres árfolyamértéken számolva - 10.568 milliárd forint volt, ami 39,2 százalékkal kevesebb a 2007. évi forgalomnál - derül ki a BÉT hétfőn közölt statisztikájából, amely a brókercégek jelentései alapján készült. Az állampapírok, vállalati kötvények, befektetési és kárpótlási jegyek forgalmát is magában foglaló azonnali összforgalom tavaly 11.560 milliárd forintot tett ki, ami 35,3 százalékkal marad el az előző évitől.
2009.01.05. 15:05
 
 
A Fidesz a külügyi bizottság előtt tárgyalna a magyarországi gázellátásról
A parlament külügyi bizottságának rendkívüli összehívását kezdeményezte szerdára Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke. Az ellenzéki politikus hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Fidesz azt kéri a kormánytól, adjon tájékoztatást az orosz-ukrán gázvita nyomán kialakult valóságos helyzetről, arról, hogy Magyarországnak milyen veszélyekkel kell a következő napokban szembenéznie a gáz mennyiségét, nyomását illetően, illetve milyen lépéseket kell tennie a kormánynak. A Fidesz választ vár arra is, hogy a kabinet hajlandó-e jelenlegi álláspontját felülírni, és az Európai Unió közvetítő szerepét kérni az orosz-ukrán vita rendezésében.
2009.01.05. 14:55
 
Küzdősport: MMA vb-címmeccsel vonul vissza Növényi Norbert
Január 17-én MMA világbajnoki címmérkőzésen lép kötelek közé Növényi Norbert birkózó olimpiai bajnok, aki ezzel zárja le sokszínű, sikerekben gazdag élsportolói pályafutását. A jövő szombati küzdősportgála szervezőinek tájékoztatása szerint az 1980-as moszkvai játékokon győztes, majd később kick-boxban világ- és Európa-bajnok, 51 éves sportember az ICE Center Budapestben sorra kerülő eseményen a román Marius Tatarral küzd meg viadal szabályrendszerben a WFCA szervezet nehézsúlyú MMA (vegyes harcművészet) vb-címéért.
2009.01.05. 14:55
 
Több mint 100 milliárd forintnyi területalapú támogatást már kifizettek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) már több mint 100 milliárd forintot kifizetett a gazdálkodóknak területalapú támogatásként - tájékoztatta Soproni Horváth Lajos, a hivatal sajtófőnöke az MTI-t. Emlékeztetett: a hivatal tavaly már december közepén, a korábbi évekhez képest egy héttel korábban megkezdte a területalapú támogatás uniós részének kifizetését a mintegy 188 ezer ügyfélnek. Így 2008-ban mintegy 108 milliárd forint jutott el a gazdálkodókhoz. A 2008. évi egységes területalapú támogatás (SAPS) hektáronként 31.429 forint, a visszaosztási ráta pedig 0,9744 százalék. Az idevonatkozó rendelet szerint a kifizetési időszak a múlt év december elsejétől 2009. június végéig tart.
2009.01.05. 14:47
 
 
McCartney ismét nősül?
Alig szabadult ki viharos körülmények közepette összedőlt előző házasságából Sir Paul McCartney, máris készülő újbóli eljegyzéséről pletykál a brit bulvársajtó. A lapokat hétfőn elöntötték a 66 éves ex-Beatle és szintén dúsgazdag amerikai szerelme, a 47 éves Nancy Shevell intim fotói. A képsorokon a virágmintás úszónadrágban pompázó Sir Paul és bikinis barátnője a mexikói tengerparton múlatja az időt, kézen fogva sétálnak a 30 fokos téli kánikulában, majd egy napozóágyon önfeledt csókban merülnek el. A Daily Mirror jóslata szerint a képek nyomán felerősödnek a találgatások az esetleges idei eljegyzésről.
2009.01.05. 14:45
 
 
Az EB az egységes uniós üzenet fontosságát hangsúlyozza a Közel-Kelet ügyében
Az egységes uniós üzenet fontosságát hangsúlyozta a Közel-Kelet ügyében hétfőn Brüsszelben az Európai Bizottság egyik szóvivője. Az EU "kormányának" napi sajtótájékoztatóján Amadeu Altafaj Tardiót annak kommentálására kérték, hogy miközben az EU külügyminiszteri trojkája - Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter vezetésével, uniós külügyi főtisztviselőkkel kiegészülve - a helyszínen igyekszik feltérképezni a harcok beszüntetésének lehetőségeit, Nicolas Sarkozy francia államfő - saját külön útiterve szerint - maga is békéltető körutat tesz a térségben.
2009.01.05. 14:30
 
MTV: elnökválasztás január 12-én
Január 12-én jelölnek és - ha ez sikerül - választhatnak elnököt a Magyar Televízió (MTV) élére - erősítette meg kedden az MTI korábbi értesülését Czeglédi László kuratóriumi elnök. A testület elnökségében nincs egyetértés arról, hogy döntsenek-e a kérdésben olyankor, amikor épp új médiatörvény kimunkálásán és elfogadásán dolgoznak a parlamenti erők. A folyamatosság - és a választás - mellett érvelt az MTI-nek Czeglédi László, azt hangsúlyozva, az új vezető hivatalba lépésével kapcsolatban felmerülő kérdéseket akár az új jogszabály átmeneti rendelkezései is szabályozhatják.
2009.01.05. 14:30
 
Három éven belül két embert ölt meg a gyilkos teve
Két embert ölt meg három év leforgása alatt egy teve Törökország nyugati részén. Mint a török média hétfőn jelentette, az Alemsah névre hallgató állat előbb megharapta, majd agyonnyomta gazdáját, Ahmet Durmazt. A hagyományos teveviadalokra használt állat három évvel ezelőtt hasonló módon végzett akkori gazdájával. Ahmet Durmaz és ikertestvére, Bülent ezután vásárolta meg Alemsahot 8500 euróért. Az állat az elmúlt években mint sikeres "harci teve" országszerte híressé vált. A török állatorvosi felügyelet az újabb "gyilkosság" után most karanténba helyezte, kiderítendő, nem szenved-e veszettségben.
2009.01.05. 14:15
 
Nem tárgyalt az alapkamatól a monetáris tanács
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem tárgyalt az alapkamatról hétfői ülésén. Piaci elemzők nem tartották kizártnak az alapkamat 50 bázispontos csökkentését.
2009.01.05. 14:08
 
 
15 óra alatt 12 ezer gyorshajtót regisztráltak az M0-áson
Mintegy 12 ezer felvételt készítettek gyorshajtókról 15 óra leforgása alatt azok a sebességmérők, amelyeket a rendőrség a napokban tesztel az M0-ás autóúton - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője. Fótos József elmondta: öt darab sebességmérő dobozt szereltek fel az M0-áson, amelyekben két sebességmérő van, tehát három mindig "vak", de a dobozokban cserélgetik a mérőberendezéseket. Újdonság, hogy ezek nemcsak szemből mérnek, hanem hátulról is, mert sok motoros, mivel elöl nem volt rendszámtáblája, kibújt a felelősség alól.
2009.01.05. 13:52
 
 
Gyorsaságimotoros és Forma-1-es vb-futam 2009-ben Magyarországon
Hosszú idő után újra Magyarországon is "megáll" a gyorsaságimotoros-világbajnoki sorozat, melynek szeptemberi futama az idei év talán legnagyobb érdeklődéssel várt hazai sporteseménye lesz. A versenyre szeptemberben 20-án Sávolyban, a vadonatúj Balatonringen kerül sor. Legutóbb 1992-ben rendeztek gyorsaságimotoros futamot Magyarországon. A technikai sportok kedvelői a MotoGP mellett - megszokott módon - hazai Forma-1-es futamnak is örülhetnek, erre 2009-ben a szokásosnál korábban, július 26-án kerül sor a mogyoródi Hungaroringen.
2009.01.05. 13:39
 
Caplovic: a nemzetiségi politika nem csak nyelvi és kulturális kérdés
Magyarországnak is meg kellene értenie, hogy a nemzetiségi politika nemcsak a nyelv és a kultúra, hanem a munkahelyek és a jó életfeltételek megőrzését is jelenti - állítja Dusan Caplovic, a kisebbségi ügyekért és az emberi jogokért felelős szlovák kormányfőhelyettes abban az interjúban, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a pozsonyi SITA hírügynökség. Caplovic szerint a jelenlegi kormány kisebbségpolitikája jobb, mint elődjéé, a Mikulás Dzurinda vezette kormányé volt. Az előző kormány csak a magyarokra összpontosított, s ezt a hibát a jelenlegi kabinet helyrehozta.
2009.01.05. 13:35
 
 
Molnár Csaba: az ukránok kevesebb gáz szállítását jelezték
Ukrajna délelőtt ugyan jelezte, hogy hétfőn 38 millió köbméter helyett csak 30 millió köbméter orosz gázt szállít Magyarországra, ám eddig nem csökkent a tranzitált mennyiség - mondta Molnár Csaba energiaügyi miniszter sajtótájékoztatón. A miniszter azt követően beszélt a magyarországi gázellátásról, hogy személyesen tájékoztatta a miniszterelnököt a helyzetről. Molnár elmondta: ha az ukránok 8 millió köbméterrel kevesebb gázt szállítanak hétfőn Magyarországra, az nem jelent ellátási problémát, mert a kereskedelmi gáztározókból ez a mennyiség pótolható. Hozzátette: hétfőn az ország gázfelhasználása 70-74 millió köbméter lesz, míg vasárnap mintegy 64 millió köbméter gáz fogyott.
2009.01.05. 13:35
 
 
Alonso repülőgép-balesete Kenyában
Kisebb repülőgép-baleset részese volt Kenyában Fernando Alonso, a spanyolok kétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája. A Renault-istálló szóvivője közölte, hogy Alonso és családja Flavio Briatore csapatfőnök nyaralójában vakációztak. Amikor hazafelé repültek volna, akkor kisgépük nekiment egy épületnek és a szárny megrongálódott. Briatore nem tartózkodott a fedélzeten. "Az eset nem olyan súlyos, mint ahogy az interneten korábban jelezték, de Alonsónak egy nappal el kellett halasztania a visszautazását" - jelezte a szóvivő. Alonso 2005-ben és 2006-ban volt világbajnok.
2009.01.05. 13:26
 
A Fidesz ingyen sajtószemlézne a kormánynak
A Fidesz felhívja a kormányt és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy azonnali hatállyal vonja vissza az "MSZP-hez közeli újságírókkal" kötött megbízási szerződéseket - mondta Koszorús László, az ellenzéki párt képviselője. A politikus felajánlotta, hogy a Fidesz sajtóosztálya ingyen elvégzi a sajtófigyelést, a lapszemlekészítést, azokat a feladatokat, amelyekért a kormány súlyos milliókat fizetett különböző újságíróknak. Koszorús László szerint arcátlan dolog, hogy olyasmire költenek közpénzt, amit a minisztériumok apparátusai is el tudnának látni.
2009.01.05. 13:12
 
 
Csökkenő borfogyasztást vár 2009-ben a Varga Pincészet
Az idén legalább 10-15 százalékkal csökken majd a középkategóriás borok fogyasztása és nőni fog az olcsóbb boroké a Varga Pincészet előrejelzése szerint. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzés szerint az egyik legjelentősebb magyar borászati vállalkozás szakértői úgy vélik: az úgynevezett prémium szegmensbe sorolt - azaz a legdrágább - borok fogyasztása nem fog változni. A cég szerint a borok kiskereskedelmi forgalma várhatóan stagnál majd. A pincészet szakértőinek várakozásai alapján 2009-ben a vevők a boltokban a tartós fogyasztási cikkeken és egyéb nagy összegű kiadásokon spórolnak inkább, mint az élelmiszereken.
2009.01.05. 12:35
 
 
Ferencvárosi választás: elutasították a Fidesz ajánlószelvényei elleni panaszt
Egyhangúlag elutasította a ferencvárosi választási bizottság a Fidesz le nem adott ajánlószelvényeivel kapcsolatos panaszt hétfői ülésén. Bugár Zsolt, a választási bizottság elnöke elmondta: jogsértés hiányában kellett elutasítani a panaszt, mert jegyzőkönyv rögzíti, hogy megsemmisítették a le nem adott ajánlószelvényeket. A panaszt - az Ifjú Magyarok Egyesületének vasárnapi közleménye szerint - Farkas Dezső, a Fidesz ferencvárosi szervezetének volt alelnöke nyújtotta be. Álláspontja szerint a Fidesz - a törvény előírásaival szemben - nem semmisítette meg a választási irodának le nem adott ajánlószelvényeit.
2009.01.05. 12:28
 
Mozart esttel kezdődik az év
Január 8-án, a Zeneakadémia újévi első Alma Mater „Prémium” koncertjén az intézmény jelene és múltja kapcsolódik össze. Az egykori növendékek, Rost Andrea és Rolla János Kossuth-díjas előadóművészek mellett fellépnek a Liszt Ferenc Egyetem Kivételes Tehetségek Osztályának növendékei, akik Mozart gyermekkori műveit adják elő.
2009.01.05. 12:21
 
Peugeot és Rover karambolja a XII. kerületben
Súlyosan sérült két személygépkocsi sofőrje egy karambolban hétfőn délelőtt a főváros XII. kerületében. Az Istenhegyi úton egy Rover 200-as és egy Peugeot 206 CC ütközött, utóbbi jobb első kereke ki is tört. A Rovert vezető férfit a mentők a tűzoltók segítségével emelték ki, míg a Peugeot volánjánál ülő nő saját lábán szállt ki a járműből. Mindkettőjüket súlyos sérüléssel szállították kórházba. A baleset miatt az Istenhegyi utat az Adonis utca és Lóránt út között le kellett zárni - tájékoztatta szerkesztőségünket Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2009.01.05. 12:19
 
 
157 kérdés érkezett a munkaügyi tárcához a Fidesztől és a KDNP-től
Összesen 157 kérdés érkezett a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz (SZMM) a tavalyi év végén a Fidesztől és a KDNP-től, amelyek nagy részére hétfőig továbbították is a válaszokat - mondta Korózs Lajos, a tárca államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. A minisztérium szakemberei 2008. december 31-én 50 választ küldtek, hétfőn pedig még 100-at továbbítanak a házelnöknek. A fennmaradó hét kérdés megválaszolására január 13-ig van lehetősége a tárcának. Az államtitkár elmondta, hogy legtöbben az Út a munkához elnevezésű programhoz tettek fel kérdést.
2009.01.05. 11:45
 
 
MSZP: egymilliárd forinttal több támogatás a romaprogramokra
Az MSZP szerint az idén egymilliárd forinttal több támogatás jut a célzott romaprogramokra, mint 2008-ban - mondta Teleki László, a párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A cigánytelepek felszámolására több mint egymilliárd forint van a 2009-es költségvetésben, az előző években 400-800 millió forint fordítottak erre a célra - közölte a kormánypárti politikus, aki szerint ebből az összegből felgyorsíthatják a telepek felszámolását. Teleki László közölte: az Oktatási és Kulturális Minisztérium költségvetésében a célzott támogatásokra, például a roma zenészek és a roma gyermekek táboroztatására 740 millió forintot biztosítottak.
2009.01.05. 11:35
 
 
Férfi tenisz-világranglista: Nadal vezet
A francia Gilles Simon - pályafutása legjobbjaként - a hatodik helyről kezdi az évet a férfi teniszezők hagyományos világranglistáján. A 24 éves játékos egyet javított korábbi pozícióján. Az idény első rangsorát - csakúgy, mint a tavalyi utolsót - a spanyol Rafael Nadal vezeti a svájci Roger Federer és a szerb Novak Djokovic előtt. A nőkhöz hasonlóan a férfiaknál is megváltozott a pontszámítás rendszere, a korábbiakhoz képest minden játékos közel dupla pontszámmal rendelkezik és a jövőbeli tornákon több pontot lehet gyűjteni az eddigieknél. Újdonság még, hogy a csapat-világbajnokságon és a Davis Kupában is jár ATP-pont a szereplésért.
2009.01.05. 11:25
 
 
150 éves a Big Ben
Százötven éves idén a londoni Westminster toronyórája, népszerű nevén a Big Ben. Az évfordulót számos eseménnyel ünneplik Nagy-Britanniában, és máris működik hivatalos honlapja a www.bigben.parliament.uk címen. London egyik leghíresebb szimbólumát, a viktoriánus korszak építészeti és műszaki mesterművét, amelyet 1859. május 31-én avattak fel, Edmund Beckett Denison tervezte. Denison eredetileg ügyvéd volt, de szenvedélyesen érdekelték az órák. Ő változtatta meg a harang óraművének eredeti tervét, hogy az másodpercre pontos legyen nagy mérete és az időjárási viszontagságok ellenére. Így született meg a Great Westminster Clock, azaz a Big Ben.
2009.01.05. 10:34
 
 
Női tenisz-világranglista: Szávay a 25. helyről kezdi az évet
Az évzáró ranglistán még 28. Szávay Ágnes - a pontszámítás sajátosságának köszönhetően - a 25. helyről kezdheti a 2009-es esztendőt a női teniszezők világranglistáján. Az év első rangsorában - csakúgy, mint a tavalyi utolsóban - a szerb Jelena Jankovic áll az élen. A WTA honlapja szerint megváltozott a rendszer, mindenki magasabb, a korábbihoz viszonyítva csaknem dupla pontszámmal áll, s a jövőben az eddiginél többet lehet gyűjteni a tornákon (a Grand Slam-győzelemért például 2000 jár, az e heti, brisbane-i viadal bajnoka pedig a 2008-as 140-nel szemben már 280 pontot kap).
2009.01.05. 10:11
 
Jégkorong: a svájci vb lehet Kangyal utolsó nagy fellépése
Vélhetően az áprilisi-májusi svájci jégkorong-világbajnokság lesz az utolsó nagy fellépése a válogatottal Kangyal Balázsnak, a világelitbe hetven év után visszajutott csapat kapitányának. A hátvéd - aki július 24-én lesz 40 éves - erről a magyar szövetség honlapjának nyilatkozott. Hozzátette: egyáltalán nem biztos, hogy ott lesz a tornán. Aki ismeri Pat Cortina szövetségi kapitányt, pontosan tudja: nála a válogatottság sohasem lehet jutalom. Azt ki kell harcolni, azért meg kell dolgozni, sőt meg kell szenvedni. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy az én nevem is szerepel majd a világbajnoki keretben - mondta Kangyal.
2009.01.05. 09:45
 
 
Emelték az iparűzési adót az épülő M6-os mellett
Több, az épülő M6-os melletti település önkormányzata a maximális 2 százalékra emelte január 1-jétől az iparűzési adót - írta hétfői számában a Tolnai Népújság. Fácánkertben az elsők között növelték az iparűzési adót 1,7 százalékról 2 százalékra - számol be a Tolna megyei napilap. A cikk idézi Orbán Zsolt polgármestert, aki szerint az adóemelés nem ró majd elviselhetetlen terheket a helyi vállalkozásokra, viszont az autópálya-építő cégek befizetéseinek köszönhetően milliós nagyságrendű plusz bevételt hoz. Őcsényben ötmillió forintnyi pluszt várnak attól, hogy 1,6 százalékról 2 százalékra emelték az adót. A lap azt írta, hogy az autópálya-építés után a községben az adó csökkentését tervezik.
2009.01.05. 09:33
 
 
Férfi kézilabda-vb: együtt a keret
Tatán edz a jövő pénteken kezdődő horvátországi világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott. Hajdu János szövetségi kapitány a keretbe 17 játékost hívott be, közülük egy nem utazik majd a vb-re. A gárda szerdán Csehországba látogat az Újévi Tornára, amelyen sorrendben a lengyel, a cseh és a szlovák együttessel találkozik. Előbbi két összecsapásnak Plzen, a zárófordulónak Prága ad otthont. A szlovákokkal a vb csoportkörében is találkoznak majd a magyarok. Január 13-án lesz csapathirdetés, 14-én Tatán zártkapus mérkőzésen csap össze a magyar és a norvég válogatott.
2009.01.05. 09:23
 
 
A megrendelt gázmennyiség érkezik Magyarországra, de alacsonyabb nyomáson
Az elmúlt napokhoz hasonlóan az Ukrajnából Magyarországra érkező földgáz úgynevezett határnyomása alacsonyabb a szerződés szerinti értéknél, de a megrendelt mennyiség hiánytalanul érkezik - közölte Lakatos Edina, a Földgázszállító Zrt. (FGSZ) szóvivője hétfőn reggel. A szóvivő hozzátette: hétfőn várhatóan 70-72 millió köbméter lesz a földgázfogyasztás, és az erre a napra megrendelt import földgázmennyiség beszállítása zavartalan. Lakatos Edina elmondta, hogy a szerződésben a határnyomást a földgázszállítási technológia szempontjából optimális értéken határozták meg a berendezéseknek megfelelően.
2009.01.05. 09:16
 
 
Októberben indul az első kínai Mars-misszió
Októberben indul az első kínai Mars-misszió, az ázsiai ország második Hold-szondájának fellövésére pedig a tervezettnél egy évvel korábban még az idén sor kerülhet - jelentette a Venvejpo hongkongi napilap. Az orosz gyártmányú rakétával induló Yinghuo-1, azaz a Mars 1 nevű űrszonda 350 millió kilométeres útja során a tervek szerint 2010. augusztus 29-én éri el a Marsot, és a felszínről készített első képeket várhatóan szeptember elején küldi vissza a földre - mondta a kínai-orosz Mars-kutatási program vezető tervezője.
2009.01.05. 09:09
 
 
Primera División: már hatodik a Deportivo La Coruna
Azzal, hogy a 17. forduló zárómérkőzésén 2-1-re legyőzte a Getafét, a hetedikről a hatodik helyre lépett előre a Deportivo La Coruna a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Az élcsoport: 1. Barcelona 2. Valencia 3. Real Madrid 4. Sevilla 5. Atlético Madrid 6. Deportivo La Coruna 7. Villarreal 8. Málaga 9. Real Valladolid 10. Getafe 11. Racing Santander 12. Sporting Gijon 13. Athletic Bilbao 14. Almeria 15. Real Betis 16. Numancia 17. Recreativo Huelva 18. Espanyol 19. Real Mallorca 20. Osasuna.
2009.01.05. 08:51
 
 
Tenisz: Czink továbbjutott Brisbane-ben
Czink Melinda két játszmában, 1 óra 20 perc alatt nyert az ukrán Aljona Bondarenko ellen a brisbane-i keménypályás tenisztorna első fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A magyar játékos a következő körben - a viadal honlapja szerint - a harmadik helyen kiemelt francia Marion Bartolival találkozik. Eredmény: nők (220 ezer dollár összdíjazás): 1. forduló, a 16 közé jutásért: Czink-A. Bondarenko (ukrán) 7:6 (7-3), 6:1.
2009.01.05. 08:28
 
 
Sarkozy: súlyos felelősség terheli a Hamászt
Súlyos felelősség terheli a Hamászt a Gázai övezetben élő palesztinok szenvedéseiért - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök abban az interjúban, amely három libanoni napilapban jelent meg hétfőn. A francia államfő, aki hétfőn és kedden villámkörutat tesz a Közel-Keleten, az an-Naharban, az asz-Szafirban és a L'Orient Le Jourban közzétett beszélgetés során leszögezte: Franciaország, európai partnereivel együtt, azért ítélte el Izrael offenzíváját, mert általa messzebbre kerültek a megbékélés esélyei és mert így nehezebbé vált a segélyek eljuttatása a Gázai övezet lakosságához.
2009.01.05. 08:22
 
Géppisztollyal rálőttek egy rendőrre Athénban
Ismeretlenek rálőttek két rendőrre Athén belvárosában hétfő hajnalban. Az egyik rendőr a mellkasán és a lábán megsebesült, életveszélyes állapotban szállították kórházba. A görög hatóságok tájékoztatása szerint a két rendőr a kulturális minisztériumnál posztolt, s helyi idő szerint nem sokkal hajnali négy óra után támadták meg őket. A rendőrök mintegy húsz töltényhüvelyt találtak a helyszínen. A támadást eddig senki nem vállalta. A minisztérium abban az Exarchia kerületben van, amelynek éttermeit és kávézóit a radikálisok bázisának tekintik. Rendőrségi források szerint az elkövető két férfi volt, a körzetben 72 embert őrizetbe vettek. A sebesült rendőrt éjszaka megműtötték.
2009.01.05. 08:10
 
 
Az izraeli légierő 130 célpontot támadott a Gázai övezetben
Százharminc célpontot támadott az izraeli légierő hétfőre virradóra a Gázai övezetben - közölte a hadsereg szóvivője. A célpontok között szerepelt Dzsabalíja településen egy mecset, amelyben fegyvereket rejtegettek, valamint olyan épületek, ahol fegyverraktárak voltak, illetve rakétavetőkkel felszerelt járművek. A tájékoztatás szerint az izraeli szárazföldi csapatok folytatták előrenyomulásukat, amelyet a haditengerészet naszádjai ágyútűzzel támogattak. Palesztin orvosi források szerint a hétfői harcokban legalább 12 polgári személy vesztette életét a Gázai övezetben.
2009.01.05. 07:31
 
 
Komárom-Esztergom megyében nőtt a legjobban a munkanélküliség
A nyilvántartott álláskeresők száma 15,9 százalékkal nőtt Komárom-Esztergom megyében a 2008 novemberében korábbi év novemberéhez képest. Hasonlóan nagy arányú létszámnövekedés egyetlen megyében sem következett be - közölte a regionális munkaügyi központ. Az októberi enyhe mérséklődést követően egy hónap alatt 8,1 százalékkal, azaz 632 fővel nőtt a megyében nyilvántartott álláskeresők száma, a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított arányuk elérte az 5,8 százalékot. A munkaügyi központ statisztikái szerint novemberben három munkáltató jelentett be csoportos létszámcsökkentést, melyek együttvéve 430 fő munkaviszonyának megszűnésével járnak.
2009.01.05. 07:29
 
 
A héten kezdődik a fővárosi büdzsé vitája
Már a héten elkezdődhet a koalíciós egyeztetés a fővárosi önkormányzat idei költségvetési koncepciójáról, amelyen belül a legnagyobb fejtörést várhatóan a 35,6 milliárd forintos beruházási hiány lefaragása okozza majd - tudta meg a Népszava. A múlt héten az MSZP és az SZDSZ is külön munkacsoportot hozott létre az egyeztetésre, s ezek dolgozzák ki a keretszámok mentén a tervezet belső tartalmát. A frakciók először "házon belül", majd pedig a delegációk közös egyeztetésein véglegesítik, hogy az egyes költségvetési ágazatok - például az egészségügy, oktatás, kultúra - milyen igényekkel és ehhez képest milyen pénzügyi mozgástérrel rendelkezhetnek a büdzsében.
2009.01.05. 07:22
 
 
Az MSZP kétnapos elnökségi üléssel nyitja a politikai szezont
Hivatalosan a mai naptól látja el ismét pártelnöki-miniszterelnöki feladatait Gyurcsány Ferenc, aki az ünnepek alatt szabadságon volt; az MSZP hamarosan kétnapos, zártkörű elnökségi üléssel nyitja meg a politikai szezont - írja a szocialistákkal foglalkozó cikkében a hétfői Népszabadság. A lap úgy tudja, az MSZP kihelyezett elnökségi ülése 14-én és 15-én lesz, aminek helyszíne egyelőre ismeretlen, ám feltehetően most is Dobogókő ad otthont ennek a tanácskozásnak. A pártelnökség tagjai itt döntenek majd a politikai stratégiáról, a kormányzati teendőkről, egyeztetnek a márciusi tisztújításról, és döntenek az európai parlamenti választásokra való felkészülés kereteiről is.
2009.01.05. 07:05
 
 
Mélyen lesújtotta John Travoltát fia halála
Mélyen lesújtotta John Travoltát és feleségét, Kelly Prestont 16 éves fiúk hirtelen halála. A világhírű amerikai színész házaspár elsőszülött gyermeke, Jett Travolta pénteken halt meg egyelőre ismeretlen okokból. A család a Bahama-szigeteken töltötte az ünnepeket, és itt történt a tragédia. A szülők két nap elteltével törték meg a csendet. Közös közleményükben köszönetet mondtak "a világ minden tájáról érkezett részvétnyilvánításokért". "Megszakad a szívünk, hogy ilyen kevés időnk volt vele", és "egész életünkben megőrizzük azoknak a pillanatoknak az emlékét, amelyeket együtt töltöttünk" - fogalmazott a házaspár.
2009.01.05. 07:03
 
 
Továbbra is a megfelelő mennyiségű orosz gáz érkezik Magyarországra
Ukrajna felől - szombathoz hasonlóan - továbbra is a szerződésnek megfelelő mennyiségű orosz gáz érkezik Magyarországra - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt., amelyet az Interfax hírügynökség idézett. Kutas István, az E.ON Földgáz Trade Zrt. szóvivője az MTI-t vasárnap ugyancsak arról tájékoztatta, hogy a cég a szerződés szerinti mennyiségben kapja az orosz földgázt, így semmiféle fennakadás nem tapasztalható.
2009.01.04. 18:35
 
 
Az izraeli csapatok három részre osztották a Gázai övezetet
Az izraeli szárazföldi csapatok vasárnap, második napja tartó gázai offenzívájuk során három részre osztották a Gázai övezetet, miközben egyelőre nincs foganatja a tűzszünetre szólító külföldi felhívásoknak. Az izraeli média jelentette, hogy az izraeli erők többek között az egykori zsidó település, Necarim körzetében tartózkodnak, körülbelül három kilométerre Gázavárostól. A körzetben húzódik a Gázai övezet fő észak-déli közlekedési útvonala, és a hadsereg így akarja korlátozni azoknak a palesztin fegyvereseknek a szabad mozgását, akik rakétákat lőnek ki Izraelre. A szárazföldi csapatok a palesztin terület több szektorában is mélyen előrenyomultak.
2009.01.04. 17:33
 
 
A vasárnapra virradó volt a tél eddigi leghidegebb éjszakája
A vasárnapra virradó volt a tél eddigi leghidegebb éjszakája, a jövő hét elején kisebb enyhülés várható, de csütörtöktől ismét erős fagyok lesznek - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Az elmúlt éjszaka több helyen derült volt az ég, gyenge volt a légmozgás és ott, ahol hótakaró alakult ki az elmúlt napokban, igen hideg volt hajnalban, sokfelé mínusz 10-15 fok volt a hőmérséklet - tette hozzá Gyuró György. A legalacsonyabb hőmérsékletet a Szabolcs megyei Nyírlugoson mérték, mínusz 17,5 fokot. Az ügyeletes szerint az elmúlt évek enyhe teleihez viszonyítva meglepő számunkra az erős lehűlés, de a sok évtizedes felmérések szerint ennél jóval hidegebb téli napok is voltak már.
2009.01.04. 17:17
 
 
Négysáncverseny: Loitzl újabb sikere
A Garmisch-Partenkirchenben győztes osztrák Wolfgang Loitzl diadalmaskodott az 57. alkalommal kiírt - két-két németországi, illetve ausztriai viadalból álló - síugró Négysáncverseny harmadik, innsbrucki állomásán is. Az osztrák versenyző a hétfői első versenyen, Oberstdorfban másodikként zárt, majd csütörtökön és most nyert, így nagy esélye van arra, hogy begyűjtse az összetett elsőséget. Eredmények: 1. Wolfgang Loitzl (osztrák) 261 pont (126,5 m/128,5 m), 2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 260,3 (126,0/127,5), 3. Martin Schmitt (német) 257,7 (128,5/125,5).
2009.01.04. 16:56
 
 
Dakar 2009: Szalay 15., Palik 20. összetettben
Az Opel Antarával versenyző Szalay Balázs az előkelő 15. helyet foglalja el a Dakar 2009 elnevezésű, Argentínában és Chilében zajló tereprali-viadal második napja után, míg Palik László öt helyet javítva már a 20. a mezőnyben. A második napon Santa Rosából Madrynba robogtak a versenyzők, a legjobb időt a kétszeres ralivilágbajnok spanyol Carlos Sainz érte el, Palik a 17., Szalay pedig a 21. lett. A motorosoknál a holland Frans Verhoeven volt a leggyorsabb, Dési János a 39. időt érte el. Hétfőn Puerto Madrynból Jacobacciba tart majd a mezőny, és a pilóták - ha lesz rá idejük - megcsodálhatják a rózsaszín flamingókat is. Az össztáv 694 km, a mért szakasz hossza pedig 616 km lesz.
2009.01.04. 16:38
 
 
Profi boksz: Universum-gála lehet augusztus 22-én Budapesten
Várhatóan Erdei Zsolttal és Balzsay Károllyal a főszerepben augusztus 22-én ismét a magyar fővárosban rendezhet profigálát az Universum Box Promotion. A profiboksz.hu úgy tudja, hogy a Boksz Világszervezet (WBO) budapesti kongresszusának felvezető programja lenne az esemény, amelyről a hírek szerint a német ZDF televízió is közvetítene - a január 10-i, magdeburgi mérkőzések eredményeinek függvényében. Tudniillik szombaton a német városban világbajnoki címmeccset vív Erdei és Balzsay is, és nyilvánvaló, hogy az összecsapások végkimenetele nagyban befolyásolhatja a magyarországi gála sorsát.
2009.01.04. 16:25
 
 
Vendée Globe: újabb kieső
Újabb versenyző, ezúttal az angol Jonny Malbon vett kényszerű búcsút a Vendée Globe földkörüli szóló vitorlásversenytől, mivel hajójának a fővitorlája elszakadt. A 34 éves szigetországi sportember, aki Új-Zéland partjaitól 480 kilométerre, a 12. helyen haladva járt pórul, a 16. kiesője a sorrendben hatodik ilyen viadalnak, amelynek harmincan vágtak neki, a franciaországi Les Sables d'Olonne-ból indulva november 9-én, hogy kikötés nélkül teljesítsék a 43 ezer km-es távot a Jóreménység foka, Ausztrália déli partjai, valamint a Horn-fok mellett elhaladva. Az élen változatlanul a francia Michel Desjoyeaux vitorlázik, őt honfitársa, Roland Jourdain követi másodikként a Veolia Environnement-nal.
2009.01.04. 14:57
 
Mínusz 26,6 Celsius-fokot mértek Svájcban
Megdőlt az idei tél hidegrekordja Svájcban: mínusz 26,6 Celsius-fokot mértek vasárnapra virradó éjszaka Samedan településen. Az új rekord 0,3 fokkal haladja meg az előzőt, amelyet ugyancsak ebben a faluban mértek december 28-án - jelentette az SF svájci közszolgálati televízió. A mostani rekord ugyanakkor nem szárnyalta túl a tavalyi téli csúcsot: azt mínusz 28 Celsius-fokkal La Brevine település tartja, de ebben a faluban most "csak" mínusz 25,8 fokig süllyedt a hőmérők higanyszála. Mindkét csúcs messze felül-, avagy alulmúlja viszont a mínusz 41,8 fokos abszolút svájci fagyrekordot, amelyet 1987. január 12-én jegyeztek fel.
2009.01.04. 14:52
 
 
Halála napján gondoskodott özvegyéről: posztumusz lottónyeremény
Halála napján gondoskodott csak igazán feleségéről egy férfi az Egyesült Államokban: 10 millió dolláros (2 milliárd forintos) lottónyereménnyel. A 79 éves férfi a végzetes - ugyanakkor szerencsés - napon délelőtt lottózott, délután pedig szívroham végzett vele kerti munka közben. Feleségének nem a szelvény volt a legfontosabb gondja, és csaknem kidobta, de szerencsére azért ellenőrizte a számokat. Hogy mit kezd a tömérdek pénzzel, nem tudja. Férjével 59 éven át éltek házasságban, három gyerekük van. Az egyik szerint apja kedvelte a sors fintorait.
2009.01.04. 14:44
 
 
Daróczi: Orbán maradt ugyanaz a régi, megosztó politikus
A kormányszóvivő szerint bár már új évet írunk, Orbán Viktor bebizonyította, hogy maradt ugyanaz a régi, megosztó politikus, akit nem az ország érdeke, hanem saját politikai jövője érdekel. Daróczi Dávid a Fidesz-elnök MTI-nek adott interjújára úgy reagált, Orbán Viktornak végre döntenie kell, hogy a szélsőségeseket vagy a demokratákat képviseli-e, mert Csurka István óta ilyen durva és alantas mondatok nem hangzottak el magyar politikus szájából. A kormányszóvivő úgy látja, Orbán Viktor minden baj okozójának a kormányt teszi meg, és minden bajra egyetlen gyógyírt ígér: hogy ő legyen a miniszterelnök.
2009.01.04. 14:20
 
 
Jövőre sem lesz új No Doubt album
A No Doubt hét év kihagyás után új albumon kezdett dolgozni – a csapat dobosa azonban bejelentette: az új korong késni fog.
2009.01.04. 14:05
 
 
Kawasaki Ninja ZX-6R: Precíz kontroll a maximális izgalomért
A 2007-es Ninja ZX-6R evolúciójaként a 2009-es változat még magasabbra helyezi a mércét a pályamotorozás terén. A pilótát előtérbe helyezve, a még pontosabb kontrollálhatóság volt a vezérelv a fejlesztésben.
2009.01.04. 13:56
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196[2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista