2019. augusztus 24., szombat - Bertalan
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Beckham június 30-ig Milánóban marad
David Beckham június 30-ig az AC Milannál marad - állítólag erről állapodott meg egymással az olasz klub és az angol futballista amerikai munkaadója, a Los Angeles Galaxy. Adriano Galliani, a piros-feketék alelnöke egyelőre nem kívánta megerősíteni a hírt. A Corriere della Sera című milánói lap, majd később több brit hírforrás is arról számolt be pénteken, hogy a felek három és fél hónappal meghosszabbították a szigetországi sztár kölcsönszerződését, így Beckhamnek a jövő héten nem kell visszatérnie az Egyesült Államokba.
2009.03.06. 11:16
 
 
Gyurcsány: nagy a különbség a férfiak és a nők lehetőségei között
Sok mindent elsodort a rendszerváltozás, jót is rosszat is, de az jó, hogy a nőnapot, amely egy nagyon tisztességes baloldali hagyomány, nem sodorta el - mondta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége nyugdíjas szövetségének és a szakszervezetek női választmányának nőnapi rendezvényén tartott pénteki köszöntőjében Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök hozzátette, a nők jól értik, hogy küzdelemben született a nőnap, de a küzdelem nem ért véget. Úgy fogalmazott, hogy a magyar alkotmány és az uralkodó hivatalos normák kiállnak amellett, hogy férfiaknak és nőknek azonosak a jogaik Magyarországon. A lehetőségeket nézve viszont elég nagy a különbség a férfiak és a nők között - jegyezte meg.
2009.03.06. 11:05
 
2%-os GDP-csökkenésre számít az Európai Bizottság az EU-ban
Az EU összesített hazai összterméke (GDP) az idén várhatóan 2 százalékkal csökken tavalyhoz képest, jósolja az Európai Bizottság elnöke. Az EU példátlan helyzettel került szembe. A válság megoldása időt igényel. Ez komoly válság, de rendbe fogjuk hozni a dolgokat - mondta José Manuel Durao Barroso pénteken egy prágai gazdasági konferencián. Az Európai Központi Bank csütörtökön úgy becsülte, hogy az euróövezeti GDP az idén 2,2-3,2 százalék közötti ütemben eshet vissza, jövőre mínusz 0,7 százalék és plusz 0,7 százalék között alakulhat. A brüsszeli bizottság januárban még csak 1,8 százalékos visszaesést valószínűsített az EU-nak idénre, és 1,9 százalékos mínuszt az euróövezetnek.
2009.03.06. 11:05
 
Felmentették a kanadai buszos lefejező férfit
Felmentő ítélet született annak a kanadai férfinak az ügyében, aki egy távolsági buszon a többi utas szeme láttára leszúrta, lefejezte és feldarabolta a mellette ülő utast. A bíróság a vádlott pszichiátriai betegségre hivatkozva mentette fel a gyilkost. A tett annyira groteszk és barbár, hogy az pszichiátriai betegségre enged következtetni - mondta a CBC televízió szerint John Scurfield bíró a háromnapos tárgyalás végén. Az ügyészség szakértői és a védelem egybehangzóan, eskü alatt vallották, hogy a 40 éves elkövető skizofréniában szenved, és abban a hitben ölte meg 22 éves áldozatát, hogy Isten vette rá.
2009.03.06. 11:00
 
 
1989-es tévéhíradók és MTI hírek az OSA honlapján
Az 1989-es televíziós híradók egy része is látható mostantól a Nyílt Társadalom Archívum (OSA) honlapján, amelyen az MTI akkori hírei is elolvashatók. A Neumann Ház Nemzeti Audiovizuális Archívuma által rendelkezésre bocsátott híradók köre és a Magyar Távirati Iroda hírgyűjteményéből összeállított hírek naponta frissülnek. Az MTI 1989-ben kiadott híreit, valamint akkori rádiófigyelő szolgálatának anyagait, köztük a BBC és a Szabad Európa Rádió (SZER) híreit és kommentárjait közzéteszik mind az OSA, mind az MTI honlapján - jelentette be Rév István, az OSA igazgatója.
2009.03.06. 10:56
 
 
Közeledtek az álláspontok a szakszervezetek és a BKV között
Tovább közeledtek az álláspontok a 2009-es bérfejlesztés ügyében a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a pénteki bértárgyaláson - tájékoztatták az érdekképviseleti vezetők az MTI-t. A BKV szeretné felgyorsítani a tárgyalási folyamatot. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a tárgyalások után az MTI-nek azt mondta, a BKV vezetősége egy százalékkal, 5 százalékra emelte bérfejlesztési ajánlatát, ezért a szakszervezetek is csökkentették követelésüket egy százalékkal, 6 százalékra. Hozzátette, a munkáltató azt kérte a szakszervezetektől, hogy a kollektív szerződést egy másik tárgyaláson tekintsék át. A bértárgyalások hétfőn folytatódnak.
2009.03.06. 10:55
 
Szudáni elnök: a letartóztatási parancsa nem változtat a kormánypolitikán
A szudáni elnök szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ellene kiadott letartóztatási parancsa a kormány politikáján semmit sem változtat. "Az ICC döntése egyáltalán nem fogja módosítani sem a kormány terveit, sem programját" - jelentette ki Omar Haszan Ahmed el-Besír párttársai és ellenzékiek előtt egy csütörtök esti nagygyűlésen, amelyről a SUNA hivatalos hírügynökség pénteken számolt be. Besír ellen a Dárfúrban elkövetett háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt adott ki elfogatóparancsot szerdán a Nemzetközi Büntetőbíróság. A nyugat-szudáni térségben dúló polgárháborúnak az ENSZ adatai szerint mostanáig 300 ezer, a szudáni hatóságok szerint tízezer halálos áldozata van, és a harcok miatt 2,7 millióan váltak földönfutóvá.
2009.03.06. 10:30
 
 
A Gazprom hiányolja az EU beavatkozását
Az orosz Gazprom gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese pénteken "vészterhesnek" minősítette, hogy Ukrajna megint majdnem nem fizetett az orosz földgázért, és hiányolta az EU beavatkozását. A Gazprom és Vlagyimir Putyin miniszterelnök is kérte az EU-t, hogy vesse latba tekintélyét Ukrajnánál, de semmit sem hallottunk Brüsszelből - mondta Alekszandr Medvegyev a Bloomberg televíziónak nyilatkozva. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön aggodalmát fejezte ki Oroszország és Ukrajna legújabb gázárvitája miatt, amely még csütörtökön megoldódott.
2009.03.06. 10:30
 
 
Márciusban folyósítják a 13. havi nyugdíj első részletét
Márciusban fizeti ki az idei 13. havi nyugdíj első részletét a jogosultaknak az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t. A 13. havi nyugdíj első részlete a március hónapra járó nyugdíj fele, legfeljebb 40.000 forint lehet a megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően. Postai kifizetés esetén a márciusi nyugdíjat és a 13. havi nyugdíj első részletét egy utalványon, de külön sorban tüntetik fel. A kifizetés egy összegben történik - áll a közleményben. A folyósítás napja megegyezik a postai kifizetési naptárban előre meghatározott időponttal.
2009.03.06. 10:15
 
Megközelítették a 25 milliárd eurót az MNB nemzetközi tartalékai
Magyarország nemzetközi tartalékai az előzetes adatok szerint egy hónap alatt 326 millió euróval emelkedtek, február végén elérték a 24,905 milliárd eurót - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken. A tartalékok egy év alatt 8,79 milliárd euróval nőttek. Dollárban számolva a nemzetközi tartalékok február végén 31,549 milliárdra rúgtak. A múlt év utolsó két hónapjában erőteljesen emelkedtek a nemzetközi tartalékok, minthogy novemberben Magyarország lehívta a 12,3 milliárd eurós IMF hitelkeret első, 4,9 milliárd eurós részletét, decemberben pedig az EU által nyújtott 6,5 milliárd eurós keretből 2 milliárd eurót.
2009.03.06. 10:15
 
 
Az euró árfolyama 317 forint felett is járt
Tovább gyengült a forint pénteken, a nyitást követően 317,45 forintig jutott az euró árfolyama. Az euró előző napi rekordja 315,58 forint volt a budapesti bankközi kereskedésben. Pénteken tíz órakor 315,60/80 forint volt az aktuális árfolyam. A csütörtöki budapesti bankközi kereskedés zárása után a tengerentúli kereskedésben sem változott a forint megítélése, az árfolyam jellemzően 314,50 és 316,50 között ingadozott. A kereskedés pénteken a 316-317 forintos sávban indult Budapesten. A kereskedők elmondták, hogy semmilyen változás nem érzékelhető a hangulatban, továbbra is jelentős nyomás nehezedik a régiós devizákra.
2009.03.06. 09:55
 
 
Obama 44 nap után már őszül
Beiktatása után 44 nappal már őszül Barack Obama amerikai elnök - hívta fel a figyelmet képpel illusztrált címoldalas cikkében a The New York Times. "Hát ehhez nem volt szükség hosszú időre, csak 44 napja végzi munkáját és Obama elnök már őszül" - írta az újság, megjegyezve, hogy ez a változás a Fehér Ház korábbi lakóit is elérte. Bill Clinton fején még felerészben barna haj volt hivatalba lépésekor, két év elteltével viszont már olyan volt, mint egy ezüstróka. George W. Bush fekete-fehér haja pedig mintha egyik pillanatról a másikra fehéredett volna ki teljesen.
2009.03.06. 09:45
 
 
Obama március végén érkezik Európába
Már e hónap végén Európába érkezik Barack Obama amerikai elnök, és a G-20-as csúcstalálkozó előtt kétoldalú megbeszéléseket folytat Angela Merkel német kancellárral és Nicolas Sarkozy francia elnökkel - közölte a washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön. Obama március 31-én kezdi meg első hivatalos európai látogatását, és így bőven lesz lehetősége kétoldalú tárgyalásokra a húsz legfejlettebb ipari ország állam-, és kormányfőivel a csoport április 2-i, londoni találkozója előtt - közölte a Fehér Ház. Az elnök útja Londonból a NATO április 3-4-én esedékes strasbourg-kehli csúcsértekezletére vezet, és április 5-én ér véget Prágában, ahol az Európai Unió vezetőivel találkozik.
2009.03.06. 09:30
 
Az ipari termelés 22,9 százalékkal csökkent januárban
Az ipari termelés januárban az előzetes adatok alapján 22,9 százalékkal esett az előző év azonos időszakához viszonyítva, munkanaphatástól megtisztítva 21 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az előző hónaphoz képest 2,5 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban.
2009.03.06. 09:15
 
 
Gyurcsány: nem baj, ha vita van a nem hivatalos magyar uniós javaslatról
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell beszélni; a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt. A kormányfő úgy látja: a nem hivatalos magyar javaslat a 180 milliárd eurós csomagról azért kapott ekkora figyelmet Európában, mert a múlt vasárnapi informális EU-csúcsnak valójában nem volt napirendje. Mint mondta, Magyarországnak nem kell kishitűnek lennie, törekednie kell az európai politika befolyásolására.
2009.03.06. 08:35
 
 
Lövöldözés Clevelandban: meghalt egy asszony és négy gyerek
Egy asszony és négy gyerek halt meg péntekre virradóra az egyesült államokbeli Clevelandben egy családi házban történt lövöldözésben. A hatóságok az asszony férjét gyanúsítják a bűntény elkövetésével. A rendőrség szerint az áldozatokat a kétlakásos ház felső szintjének szobáiban lőtték agyon. A lövöldözés után a rendőrség elözönlötte az épületet. Ed Tomba rendőrtiszt szerint a gyilkos vélhetően a lelőtt asszony férje volt, és a bűntény után gyalog hagyta el a házat. A meggyilkolt gyerekek 3-14 évesek. A hatóságok nagy erőkkel keresik a tettest, és a kutatásban egy rendőrhelikopter is segédkezik.
2009.03.06. 08:05
 
 
Dél-Korea az észak-koreai fenyegetés visszavonására szólított fel
Dél-Korea felszólította pénteken Észak-Koreát, hogy vonja vissza a dél-koreai polgári légijáratok biztonságára nézve fenyegető hangvételű figyelmeztetését. "Dél-Korea kormánya követeli, hogy Észak-Korea azonnal vonja vissza a polgári repülőgépekkel szembeni katonai fenyegetését" - közölte a szöuli országegyesítési minisztérium. Észak-Korea csütörtökön tudatta, hogy nem garantálja a dél-koreai polgári repülőgépek biztonságát, ha azok határai közelében haladnak el egy hadgyakorlat ideje alatt.
2009.03.06. 08:00
 
 
Világgazdaság: ukránok kezébe került több budapesti étterem
Budapesten egyre több, elsősorban felsőkategóriás étterem kerül ukrán üzletemberek tulajdonába, akik Magyarországra mentik a pénzüket; a Világgazdaság úgy tudja, a fővárosban eddig nyolc-tíz luxuséttermet vettek meg ukránok. Mint az üzleti napilap írja, tőkeerős tulajdonosok nélkül a jelenlegi válságot szinte lehetetlen átvészelni. Ezért az üzletek több ponton próbálják megfogni a kiadásokat, illetve élénkíteni a forgalmat, például az ételárak valamelyes mérséklésével és az üdülési csekkek elfogadásával. A lap megjegyzi: több neves étterem is bezárt, vagy más, rokon funkciót kapott az elmúlt időszakban a fővárosban, de vidéken is jellemző a negatív folyamat.
2009.03.06. 07:50
 
 
Világgazdaság: pénzügyi gondok a Suzuki Ásznál
A telkei eladásából befolyó pénztől remél lélegzetvételnyi időt a biztosítási botrányba keveredett Suzuki Ász autókereskedést üzemeltető Ász-Autó Zrt. - írja a Világgazdaság. Az autókereskedőnél kialakult nehézségekkel a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet pénteki száma is foglalkozik. Állítólag multinacionális vállalatok érdeklődnek a Ász-Autó Zrt. összesen öthektáros ingatlancsoportja iránt - írja az üzleti napilap. A Világgazdaság és a Magyar Nemzet úgy tudja, a cég több száz vevője után nem fizette be az ajándékba ígért cascót. Hároméves biztosítást ajánlott vásárlóinak, ám likviditási gondok miatt nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket.
2009.03.06. 07:45
 
 
Monterreyi tenisztorna: Szávay kikapott a nyolcaddöntőben
Az ötödik helyen kiemelt Szávay Ágnes három szettben vereséget szenvedett a selejtezőből indult amerikai Vania Kingtől a mexikói Monterreyben zajló, 220 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna helyi idő szerint csütörtökön rendezett nyolcaddöntőjében. A viadalon nincs már magyar versenyben, miután Czink Melinda - oldalán a dél-afrikai Natalie Grandinnal - kikapott a páros negyeddöntőjében. A torna honlapja szerint legyőzőjük a két magyart egyesben elbúcsúztató King, illetve Cseng Csie (Zheng Jie) amerikai, kínai duó volt. Eredmények: egyes, nyolcaddöntő: King (amerikai)-Szávay (5.) 3:6, 6:4, 6:3. Páros, negyeddöntő: Cseng, King (kínai, amerikai, 2.)-Czink, Grandin (magyar, dél-afrikai) 6:2, 6:2.
2009.03.06. 07:35
 
 
Ross Brawn megvásárolta a Honda Forma-1-es csapatát
Alig három héttel a szezonnyitó futam előtt megmenekült a Honda Forma-1-es csapata: Ross Brawn, a versenyistálló korábbi brit igazgatója megvásárolta a csapatot, amely a jövőben Brawn GP néven versenyez majd. Az átkeresztelt csapat pénteki bejelentése szerint a brit Jenson Button és a brazil Rubens Barrichello, a Honda eddigi Forma-1-es pilótái a régi-új versenyistállónál maradnak. A Brawn GP az adásvétel pénzügyi részleteit nem hozta nyilvánosságra, azt azonban közölte, hogy a Honda-motorok helyett a jövőben Mercedes-motorokkal versenyez majd. Az 54 éves Brawn 2007-től irányította a japán autógyártó Forma-1-es versenyistállóját.
2009.03.06. 07:25
 
 
A Magyar Bankszövetség az ügyfelek megnyugtatását ajánlja a bankoknak
A bankok tudassák ügyfeleikkel, hogy alaptalanok azok a pletykák, amelyek szerint a bankok március 13-án a betétek befagyasztását terveznék - tartalmazza az a levél, amelyek a Magyar Bankszövetség juttatott el a bankokhoz. A Reuters banki források alapján közölte mindezt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (FSZÁF) figyelemmel kíséri a bankok helyzetét. A magyar bankrendszer stabil, az ügyfelek pénze biztonságban van - nyilatkozta az MTI-nek Hevesi Nóra, az MNB kommunikációs igazgatója és Binder István, a PSZÁF sajtószóvivője. Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Reutersnek megerősítette, hogy levelet küldtek a szövetséghez tartozó bankokhoz.
2009.03.06. 07:00
 
A Magyar Bankszövetség az ügyfelek megnyugtatását ajánlja a bankoknak
A bankok tudassák ügyfeleikkel, hogy alaptalanok azok a pletykák, amelyek szerint a bankok március 13-án a betétek befagyasztását terveznék - tartalmazza az a levél, amelyek a Magyar Bankszövetség juttatott el a bankokhoz. Nyers Rezső, a bankszövetség főtitkára megerősítette, hogy levelet küldtek a szövetséghez tartozó bankokhoz. Elmondta, a bankszövetség értesítést kapott a bankszektorból arról, hogy nő a kliensek érdeklődése a betétek biztonsága kapcsán, és egy-két helyen a betétek kivétele valamivel nagyobb volt a szokásosnál. Ezért arra kérték a bankvezetőket, kövessék nagyobb figyelemmel az eseményeket, és biztosítsák ügyfeleiket, betétjeik teljes biztonságban vannak, nincsenek kitéve semmi veszélynek.
2009.03.05. 20:54
 
 
Kézilabda: Sesum hétfőtől edzésbe állhat Veszprémben
Hétfőn megkezdheti a könnyített edzéseket Zarko Sesum, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának szerb légiósa, aki a február 8-i Marian Cozma-gyilkosságnál szenvedett súlyos sérüléseket. Amint a nemzetisport.hu írta: az irányító arcműtéten esett át, majd hazájában pihent, közben kezelésekre járt, és néhány napja megkezdhette veszprémi rehabilitációját. A járomcsontját rögzítő csavarokat öt hónap múlva veszik ki. Sesum labdás edzéseket még nem, de könnyített erőnléti gyakorlatokat már végezhet társai között. Az edzésmunkát hétfőn kezdő irányító a tervek szerint hamarosan már futhat és súlyzózhat is, körülbelül két hét múlva pedig a labdás edzéseket is végigcsinálhatja, igaz, a testi kontaktust kerülve.
2009.03.05. 20:50
 
 
Jerezi teszt: Hamilton és Räikkönen is kicsúszott
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton és a 2007-ben győztes Kimi Räikkönen is kicsúszott a pályáról a Forma-1-es csapatok spanyolországi tesztelésének utolsó napján, csütörtökön, de mindketten sértetlenül úszták meg balesetüket. A Jerez de la Fronterában zajló gyakorláson a német Nick Heidfeld volt a leggyorsabb, a második helyen a finn, a harmadikon pedig a brit pilóta végzett. A jövő héten Barcelonában tesztelnek a csapatok, a szezon március 29-én, Ausztráliában rajtol.
2009.03.05. 19:30
 
 
Clinton: Oroszországot is fenyegetheti az iráni rakétakapacitás bővülése
Oroszországot is fenyegetheti az iráni rakétakapacitás bővülése - figyelmeztetett Hillary Clinton Brüsszelben. A NATO-külügyminiszterek tanácskozása után tartott sajtótájékoztatóján az amerikai diplomácia irányítója közölte: Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel pénteken Genfben tervezett találkozóján ezért óvni fogja Moszkvát attól, hogy hozzásegítse Iránt nagyobb hatótávolságú rakétákhoz.
2009.03.05. 19:14
 
 
Az ENSZ a nők elleni erőszak beszüntetésére szólítja fel az államokat
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár csütörtökön ünnepélyesen felszólította a világ valamennyi vezetőjét, hogy lépjenek fel országaikban a nők elleni erőszak megszüntetésére. "Egyetlen politikai vezető vagy kormány sem tűrheti el a nők elleni erőszakot semmilyen formában, semmilyen körülmények között" - jelentette ki New York-i beszédében a világszervezet főtitkára a közelgő nőnap előtt. Emlékeztetve, hogy egyes országban minden harmadik nőt vernek, vagy más hasonló akciók áldozatává válik, Ban Ki Mun egyenesen emberiesség elleni bűntettnek nevezte a nők elleni erőszakos cselekményeket.
2009.03.05. 18:55
 
 
Dávid Ibolya: a vezetésnek nincs erkölcsi kötelezettsége egy elutasított EP-lista után
Az MDF országos választmányának az EP-listát esetleg elutasító döntése után a párt vezetőségnek nincs erkölcsi kötelezettsége - mondta az MTI-nek a párt elnöke csütörtökön Szekszárdon egy sajtóbeszélgetésen. Dávid Ibolya ezzel Porkoláb Mátyás, a párt budapesti elnökének kijelentésére reagált, aki azt mondta: az MDF alapszabályában nincs benne, hogy ha a választmány nem fogadja el a listát, az elnökségnek le kellene mondania, de ilyenkor van egy "erkölcsi kötelessége" a vezetésnek. Nem hiszem, hogy a vezetésnek lenne erkölcsi kötelezettsége, az viszont kötelessége, hogy a következő ülésen a választmány elé terjessze javaslatát - mondta pártelnök.
2009.03.05. 17:57
 
 
Veres: júliustól indul a strukturális reformok megvalósítása
A szociális partnerekkel már tartó egyeztetések után a parlament még tavasszal dönthet a hosszú távú változások irányáról, és július elsején megkezdődhet a mély és átfogó átalakítást szolgáló strukturális reformok megvalósítása - mondta Veres János pénzügyminiszter Nyíregyházán csütörtökön sajtótájékoztatón. A szerkezetátalakítási program országgyűlési véglegesítését követően a tervek szerint az intézkedéseket három lépcsőben vezetik be, július 1-én, szeptember 1-én, majd 2010. január 1-én - közölte a pénzügyi tárca vezetője.
2009.03.05. 17:25
 
 
Felbecsülhetetlen károk a kölni levéltár összeomlása következtében
Szakértők szerint felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat temettek be a romok a kölni városi történeti levéltár összeomlása nyomán.Több évszázados oklevelek, testamentumok, pápai, illetve császári rendeletek, történelmi könyvek, filmek, levelek váltak minden valószínűség szerint a keddi - még mindig megmagyarázhatatlan - katasztrófa martalékává, bár halvány remény van arra, hogy egy részük a romok eltakarítása után még részben megmenthető, illetve restaurálható. Egyes vélekedések szerint a több mint ezeréves város és jelentős részben az ország "emlékezete" veszett vagy veszhetett oda. Erre utal, hogy a levéltárban olyan történelmi nagyságok feljegyzéseit is őrizték, mint Napóleon vagy Hegel.
2009.03.05. 17:09
 
 
Március végére kerülhet a Ház elé Gyurcsány-csomag összes javaslata
Várhatóan március végére nyújtja be a Gyurcsány-csomag összes elemét a parlamentnek a kormány - tudta meg kormányzati forrásból az MTI. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február 16-án az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján beszélt arról a gazdaságélénkítő programról, amellyel a világgazdasági válság Magyarországra gyakorolt hatását akarja csökkenteni a kabinet. Akkor azt mondta, ennek első elemeit két héten belül kezdik benyújtani a parlamentnek. A kormányfő által bejelentett intézkedések megvalósítására eddig egy törvényjavaslatot nyújtottak be: a rendészeti miniszter szerdán terjesztette be az országgyűlési képviselők létszámának felére csökkentéséről szóló indítványt.
2009.03.05. 17:00
 
 
Új pontrendszert és látványosabb futamokat ígérnek a Forma-1-ben
Az eddigieknél látványosabb versenyeket, pontrendszerbeli változtatásokat és költségkímélő megoldásokat kívánnak a Forma-1-es csapatok - hangzott el az istállók szövetségének (FOTA) genfi ülésén, csütörtökön. A csapatok a győzelemért a jelenlegi 10 helyett 12, a második helyért 8 helyett 9, a harmadikért pedig 6 helyett 7 pontot adnának. A negyediktől nyolcadik pozícióig (5-től 1-ig) járó pontok nem változnának. A tervek között szerepel, hogy 2010-től az autógyártók versenyében pluszponttal jutalmaznák a futamonkénti leggyorsabb boxkiállást, és az is, hogy egy futam ne legyen hosszabb 250 km-nél vagy 1 óra 40 percnél.
2009.03.05. 16:58
 
 
The Wall Street Journal: Magyarország egyre jobban elszigetelődik
Magyarország, amely a legnagyobb gondban levő kelet-európai gazdaságok egyike, úgy tűnik, egyre jobban elszigetelődik abbéli igyekezetében, hogy segítséget szerezzen az Európai Uniótól a térségnek, írta a The Wall Street Journal. "Magyarországot lecsúszása még a gondban levő szomszédaitól is elszigeteli", írta a vezető amerikai gazdasági napilap budapesti tudósításában, megjegyezve, hogy a forint árfolyama újabb mélypontot ért el az euróval szemben előző nap, miután valószínűtlennek látszott, hogy az ország legutóbbi segítségkérése sikerrel jár.
2009.03.05. 16:58
 
 
"Előkiállítás" nyílt Robert Capa hazatért fotóiból
Előzetes kiállításon ad ízelítőt a világhírű magyar származású fotóművész, Robert Capa képeit tartalmazó gyűjteményből csütörtöktől a Magyar Nemzeti Múzeum; a közgyűjtemény által nemrég megvásárolt mintegy ezer darab fotóból ötven tekinthető meg a következő tíz napban. Köszöntőjében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kiemelte: a Szent Korona három évtizeddel ezelőtti, majd a sárospataki könyvek három éve történt hazatérését követően most a Robert Capa-gyűjteménnyel Magyarország még egy darabja érkezett vissza. A tárlatot megnyitó Hiller István kulturális miniszter úgy fogalmazott, hogy Robert Capa volt a XX. század modern szeme: nemcsak látott, hanem közvetített a világ számára a fontos történésekről.
2009.03.05. 16:53
 
 
Saját dolgozói menthetik meg a Forma-1-es Hondát
Elképzelhető, hogy saját dolgozói mentik meg a Forma-1-es Hondát, amely a gazdasági világválság miatt szállt ki az autósport elitkategóriájából decemberben. Az istállók csütörtöki, genfi tanácskozásán olyan hírek láttak napvilágot, hogy Ross Brawn főnök és munkatársai vásárolták meg a csapatot, amelynek új neve Brawn Racing lesz, pilótái pedig - az elmúlt három idényhez hasonlóan - a brit Jenson Button és a brazil Rubens Barrichello. A hivatalos bejelentésre várhatóan pénteken kerül sor. Februárban még úgy hírlett, hogy brazil befektetők vásárolják meg a Hondát, a volán mögött pedig Button és a brazil Bruno Senna - a legendás Ayrton Senna unokaöccse - ült volna.
2009.03.05. 16:41
 
 
Felújítja a NATO a hivatalos párbeszédet Oroszországgal
Felújítja az észak-atlanti szervezet a NATO-Oroszország Tanács (NRC) tevékenységét az április 4-én tartandó NATO-csúcsértekezlet után - közölte Göncz Kinga újságírókkal, a NATO-külügyminiszterek csütörtöki találkozóját követően. Mint mondta, az erről szóló döntés hosszas vita után született, és a résztvevők végül leszögezték azt is, hogy a NATO-orosz párbeszéd során vitázni kell azokról a problémákról - így Grúziáról -, amelyekben ellentétesek az álláspontok.
2009.03.05. 16:23
 
 
Az ukrán Naftogaz kifizette teljes tartozását a Gazpromnak
A Naftogaz ukrán földgázimportőr csütörtökön közölte, hogy átutalta az orosz Gazpromnak a februári gázszállításért járó 360 millió dollár utolsó részletét is, és a Gazprom megerősítette ezt. Ezzel elhárult az a veszély, amelyre Vlagyimir Putyin orosz kormányfő utoljára még csütörtökön is felhívta az Európai Bizottság és az európai országok fogyasztóinak figyelmét, hogy ha Ukrajna nem fizet idejében, a Gazprom újra leállítja az Ukrajnának szóló szállítást, és ez azzal járhat, hogy az európai fogyasztók sem kapnak gázt.
2009.03.05. 16:18
 
 
A britek kétharmada olvasottabbnak hazudja magát
Az emberek szívesen kérkednek irodalmi élményeikkel, hogy okosabbnak és vonzóbbnak tüntessék fel magukat, holott többnyire hazudnak, mikor azt állítják, hogy olvasták Tolsztoj Háború és béke vagy Orwell 1984 című regényét - állította egy brit felmérés. A név nélkül válaszoló több mint 1300 megkérdezett kétharmada árulta el, hogy hazudik, mikor olvasmányairól kérdezik - derült ki a Nagy-Britanniában csütörtökön ünnepelt Könyv Világnapja alkalmából nyilvánosságra hozott kutatásból. A felmérést bemutató Telegraph meglepőnek találta, hogy még a viszonylag rövid és olvasmányos Orwell mű, az 1984 is szerepel azon könyvek tízes toplistáján, amelyekről mindenki csak állítja, hogy olvasta.
2009.03.05. 15:53
 
 
A szerbek tovább tiltakoznak Koszovóban
Több száz szerb vette körül csütörtökön az észak-koszovói Leposavic összes rendőrségi épületét, hogy útját állja Seremet Ahmetinek, a koszovói rendőrség igazgatójának, aki fel akarta keresni a csak szerbek lakta vidéken lévő, elvben fennhatósága alá tartozó intézményeket. A függetlenségét egy éve kikiáltott egykori szerb tartomány rendőrfőnöke a nap folyamán látogatást tett a Koszovó északi, szerbiai határán lévő jarinjei átkelőnél, s onnan a 22 kilométerre lévő, mintegy 20 ezer szerb lakta városba akart menni. Nem tehette, mert a helyi lakosok nemcsak a rendőrségi épületeket vették körül, hanem a bevezető utakat is lezárták gépkocsikkal, kamionokkal, munkagépekkel.
2009.03.05. 15:41
 
 
Csillagászati árakat fizettek egy új internetes címért
5 millió dollárt (1 milliárd forint) fizetett ki a játékkereskedő ToysRUs cég egy domain-aukción azért, hogy hivatalos weboldalának címe Toys.com lehessen. Habár az idei évben a ToysRUs fizette a legmagasabb pénzösszeget egy domain név használatáért, még így sem tudta lekörözni a 2007-es év listavezető árait, amikor is 14 millió dollárt (3,4 milliárd forint) fizettek a sex.com és 9,5 millió dollárt (2,3 milliárd forint) a porn.com kiterjesztések használatáért - olvasható a BBC hírszolgálatának honlapján. A Nagy-Britanniában működő, domain név eladással foglalkozó Sedo cég közlése szerint a gazdasági válság kezdete óta a .co.uk kiterjesztéssel végződő honlapok neveinek ára a felére csökkent.
2009.03.05. 14:51
 
 
Kész a kormány kisebb parlamentről szóló javaslata
Listás, egyfordulós választási rendszerre tesz javaslatot a kormány, amelynek eredményeként 199 fős lenne a jövőben az országgyűlési képviselők létszáma. A kabinet csütörtökön a parlament elé terjesztette a választójogi törvényről és az alkotmány módosítására tett javaslatait. A kormány azt javasolja, hogy a jövőben az országgyűlési képviselők száma 199 fő legyen, szűnjön meg a jelenlegi kétszavazatos (pártlistás és egyéni képviselői), azaz vegyes rendszer. Az előterjesztés szerint a választópolgárok egy területi - fővárosi vagy megyei - pártlistára szavazhatnának, egyéni választókerületi jelöltre nem.
2009.03.05. 14:48
 
 
Újabb negatív rekordot döntött a forint, ötéves mélyponton a BUX
Miután szerdán a forint és a BUX is levált a régiós deviza- és tőzsdeindex mozgásokról, csütörtökön újabb negatív rekordot ért el a magyar fizetőeszköz a bankközi kereskedésben, és a késő délutáni órákban sem állt meg a magyar deviza gyengülése. A csütörtöki bankközi kereskedés után, az esti kereskedésben az euró árfolyama már a 315 forintos küszöböt is átlépte, az új rekord 315,58 forint. A dollár árfolyama átlépte a 251 forintos értéket is, hat órakor 251,20 forint volt a jegyzése. Ötéves mélypontján, ismét 10.000 pont alatt, 9.593,53 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX csütörtökön: az index 440,07 ponttal, 4,39 százalékkal gyengült. Utoljára 2004 januárjában állt ilyen alacsony értéken az index.
2009.03.05. 14:39
 
 
Potyautas kobra: 170 kilométert autóztak vele
170 kilométert autózott halálos veszélyben potyautas kobra miatt egy házaspár a Dél-afrikai Köztársaságban. A 85 centis kígyót csak azután vették észre, amikor az a 69 éves férfi lábára tekeredett - vezetés közben. Az illető először le sem pillantott, azt hitte, hogy valami bogár, és megpróbálta lesöpörni magáról. Aztán már látta, hogy csaknem méter hosszú kobra a "lábas" jószág. Felesége viszont rögvest felkapta lábait a műszerfalra. A kobra közben hátracsusszant, a pár pedig megállt párszor, hogy kitessékelje, ám nem találták, mígnem megint a férfi lábára tekeredett. Végül kígyószakértőt hívtak kobramentesítésükhöz.
2009.03.05. 14:30
 
 
Václav Klaus a válság kapcsán a világ vezető politikusait bírálta
Václav Klaus cseh államfő csütörtökön egy újságcikkben élesen bírálta a világ vezető politikusait, mert szerinte az állami pénzek és támogatások szórásával félrekezelik a jelenlegi nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságot. Nyilatkozataival és konkrét intézkedései a világ számos vezető politikusa a mai válság idején csak "növeli a pánikot és bizalmatlanságot terjeszt az emberek között" - írja Klaus a Mladá Fronta Dnes című legolvasottabb cseh véleményformáló napilapban. Václav Klaus a gazdaság felszabadítását javasolja, s szerinte meg kellene tisztítani az olyan természetellenes befolyásoktól is, mint a magas adók vagy a környezetvédők ambíciói.
2009.03.05. 14:14
 
 
Ausztria is közös fellépést szorgalmaz a válság leküzdéséért
Ausztria és Magyarország szerint is közös fellépésre van szükség a gazdasági válság leküzdéséért - erősítette meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Werner Faymann osztrák kancellár csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt egymással. Tovább kellene lépni azon, hogy minden ország saját maga próbálja megoldani a válságot, közös erőfeszítésekre van szükség - hangsúlyozta az osztrák kancellár a megbeszélés utáni sajtóértekezleten. A kezdetek óta azokat támogatjuk, akik azt mondják, hogy közös intézkedésekre van szükség - mondta a kancellár az MTI azon kérdésére, hogy Ausztria támogatja-e a válság leküzdésére tett magyar javaslatokat.
2009.03.05. 14:00
 
 
A Fidesz programjába nem illeszkednek a Reformszövetség javaslatai
A Fidesz programjába semennyire nem illeszkednek a Reformszövetség javaslatai; más dimenzióban kell megfogalmazni egy következő kormány teendőit - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután csütörtökön a Reformszövetséggel tárgyalt. Mint mondta, újjá kell építeni a magyar gazdaságot, nem pedig megjavítani. A Fidesz elnöke a mintegy két és félórás találkozó után újságíróknak kifejtette: a szövetség elemzésében foglalt javaslatok arra tesznek kísérletet, hogy megjavítsák a válságba jutott gazdasági rendszert, ezt azonban ő ma már kevésnek tartja. Szerinte ugyanis a gazdasági rendszerről globálisan és nemzeti értelemben is éppen most mondta ki azt az ítéletet a történelem, hogy "rendszerhibás".
2009.03.05. 12:32
 
 
Egy százalékkal csökkent a magyar GDP a tavalyi utolsó negyedévben
Az EU statisztikai hivatalának csütörtökön kiadott első növekedési becslése szerint a tavalyi negyedik negyedben 1,0 százalékkal csökkent Magyarország hazai összterméke (GDP) a harmadik negyedhez képest. Az egy évvel korábbihoz - vagyis 2007 negyedik negyedéhez - viszonyítva ugyancsak 1,0 százalékos a visszaesés. Az uniós nyilvántartás szerint a magyar GDP a tavalyi harmadik negyedben is zsugorodott az előző negyedhez viszonyítva, akkor fél százalékkal. A harmadik negyedben az egy évvel korábbihoz képest viszont még fél százalékkal nőtt Magyarország GDP-je.
2009.03.05. 12:24
 
 
Charles Simonyi harmadszor nem lesz űrturista
Charles Simonyi magyar származású amerikai űrturista, aki néhány hét múlva újra a Nemzetközi űrállomásra indul, csütörtökön közölte: megállapodott felségével, hogy harmadik űrutazás nem lesz, így ez a második lesz egyben utolsó űrutazása. Nem kizárt, hogy Simonyi egyelőre az utolsó űrturista lesz, mivel a Nemzetközi Űrállomáson egyszerre dolgozó űrhajósok számának növelése miatt várhatóan leáll a turistaprogram, legalábbis egy időre. Ennek ellenére Simonyi úgy vélekedett, hogy az űrturizmus a továbbiakban fejlődni fog. Ezt azért hiszi - mondta -, mert ezek az utak bevételt hoznak, és lehetővé teszik kísérletek elvégzését, amelyek szintén hasznot hajtanak.
2009.03.05. 12:19
 
 
Újrahasznosítják a cd-ket és dvd-ket Svájcban
Kísérleti cd- és dvd-újrahasznosítási program indult Svájcban, így motorkerékpáros bukósisak is lehet agyonhallgatott Madonna-lemezekből vagy megunt Brad Pitt-filmekből. A csillogó ezüst lemezekből túl sok végzi a háztartási szemétben, pedig igen értékes anyagot, polikarbonát elnevezésű kőolajszármazékot tartalmaznak az akció kezdeményezői szerint. A reDisk egyesület és egy szupermarketlánc ezt akarja felhasználni a kidobott lemezekből, amelyeket Zürich és Thurgau kanton három településén gyűjtenek. Az adathordozókat apró szemcsékké őrlik, így kiváló alapanyag keletkezik, amelyből termékek egész sorát lehet gyártani. Az eljárás gazdaságosságát tesztelő kísérleti program az év végéig tart.
2009.03.05. 11:51
 
1,5 százalékos negyedéves GDP-csökkenés az euróövezetben
Az euróövezeti országok hazai összterméke átlagosan 1,5 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedhez képest, közölték az EU statisztikai hivatalában csütörtökön az előzetes februári becslést megerősítve. Ezzel az euróövezeti GDP immár a harmadik egymást követő negyed óta csökken, egyre nagyobb ütemben. Az egy évvel korábbihoz - 2007 negyedik negyedéhez - képest a visszaesés 1,3 százalékos volt. Erre az adatra az elemzők 1,2 százalékos csökkenést vártak. Az EU 27 országának összesített adatai szerint az uniós GDP a tavalyi negyedik negyedben ugyancsak 1,5 százalékkal volt alacsonyabb a harmadik negyedbelinél, az egy évvel korábbinál pedig szintén 1,3 százalékkal.
2009.03.05. 11:25
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143[2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista