2019. szeptember 21., szombat - Máté
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Tavaly a beruházási célú kiadások több mint fele építésre ment
Tavaly a beruházási célú kiadások csaknem 55 százalékát építésekre, 43 százalékát gépek, berendezések, járművek beszerzésére fordították - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A KSH február végén, az előzetes számok alapján azt közölte: 2008-ban a nemzetgazdasági beruházások volumene 3 százalékkal csökkent a bázishoz viszonyítva, a negyedik negyedévben a beruházások 3,2 százalékkal estek vissza a bázishoz képest, míg előző negyedévhez viszonyítva, a szezonálisan kiigazított indexek alapján 0,1 százalékkal nőttek. Tavaly folyó áron a beruházások teljesítményértéke 4.791,5 milliárd forint volt, míg a negyedik negyedévben 1.835,2 milliárd forintot költöttek beruházásra.
2009.03.29. 08:18
 
 
Nem ismerik fel a cégek a szoftvereszköz-gazdálkodás előnyét
Sem az amerikai, sem a magyar vállalatok többsége nem ismeri fel a szoftvereszköz-gazdálkodás előnyeit, s ezért nem is képesek hatékonyan kezelni informatikai eszközeiket. A KPMG 1.000 amerikai vállalat bevonásával készült felmérése szerint a cégek 86 százalékának nincs teljes és pontos képe szoftverei licencelési és telepítettségi státusáról. A tanulmány szerint a magyarországi helyzet sem jobb, mivel a vállalatok hardver- és szoftvereszközök leltára hiányos, s a bonyolult és változó licencszerződési szabályoknak is csak kevés esetben tudnak megfelelni.
2009.03.29. 08:16
 
 
Hiányzik az aktív kárrendezés a kgfb törvényjavaslatból
Az aktív kárrendezés - amikor a más biztosítónál lévő jármű okozta kárt a saját biztosító téríti meg - azért maradt ki a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvényjavaslatból, mivel a biztosítók többsége nem támogatta azt - mondta Forgács Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ügyvezetője. A jelenlegi kgfb piacon legtöbben a legolcsóbb biztosítást keresik, és nem érdekli őket a szolgáltatás minősége, hiszen ha másnak kárt okoznak a járművükkel, a vétlen félnek kell "megküzdenie" a károkozó biztosítójával. Ezt a problémát orvosolná az aktív kárrendezés, ebben a rendszerben ugyanis az elszenvedett kárt a saját biztosító fizeti ki, amely azután elszámol a károkozó biztosítójával.
2009.03.29. 08:15
 
A világ nevezetességei egy órára sötétbe borultak szombat este
A világ számos nevezetessége és turista látványossága borult sötétségbe szombat este a Föld órája elnevezésű, éghajlatváltozás elleni világméretű megmozdulásban. Az időzónáról időzónára haladó környezetvédő akció során, helyi idő szerint 20 óra 30 perctől egy órán át sötétség borult az egyiptomi piramisokra, a sydneyi operaházra, az Eiffel-toronyra - itt biztonsági okokból csak néhány percre -, a Louvre-ra, a Notre Dame székesegyházra és a Diadalívre, a londoni parlamentre és a London Eye óriáskerékre, az athéni Akropoliszra, a római Szent Péter bazilikára és a Colosseumra, a pekingi olimpiai stadionra, a Kuala Lumpur-i Petronas-toronyra és még számos más nevezetességre szerte a világon.
2009.03.29. 08:05
 
 
Nem nyilatkoztak a frakció ülése után az MSZP politikusai
Véget ért a szocialisták frakcióülése szombat este 10 óra után. Az ülésen sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem volt jelen. A frakcióülésen részt vevő több mint száz képviselő az MTI információi szerint arra várt, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetése egyeztessen Bajnai Gordon gazdasági miniszter kormányfő-jelöltségéről, de ez egyelőre nem történt meg. A Képviselői Irodaházat sorra hagyták el a résztvevők, de nyilatkozni senki nem akart a helyszínen várakozó újságíróknak. Lendvai Ildikó frakcióvezető mindössze annyit mondott, hogy a tárgyalások befejezése után nyilatkozik majd, és arra sem kívánt válaszolni, hogy vasárnap lesz-e hivatalos egyeztetés.
2009.03.29. 08:02
 
 
Obama világfórum összehívását kezdeményezte az éghajlatváltozásról
A gazdaságilag legfejlettebb országok képviselőit tömörítő, az éghajlatváltozásnak szentelt nemzetközi fórum összehívását kezdeményezi Barack Obama, hogy elősegítse az üvegházhatásról szóló új ENSZ-egyezmény létrejöttét. Az amerikai elnök a világ 16 országának - beleértve az Európai Uniót - vezetőit hívta meg az "A jelentősebb gazdaságok fóruma az energiáról és éghajlatról" nevű értekezletre. A fórum előkészítő ülésszakát április 27-28-án tartják meg Washingtonban, hogy elősegítsék az üvegházhatásról szóló nemzetközi egyezmény létrejöttét a decemberi koppenhágai klímacsúcson. Ez utóbbin kéne kidolgozni a jövő évtized elején kifutó kiotói egyezményt követő megállapodást.
2009.03.29. 07:56
 
 
Albán-magyar vb-selejtező: Torghelle góljával nyert a Koeman-csapat
A magyar labdarúgó-válogatott Torghelle Sándor 38. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött Albániában világbajnoki selejtező mérkőzésen, ezzel megerősítette második helyét az 1. csoportban. Albánia-Magyarország 0-1 (0-1), Tirana, 19 ezer néző, v.: Bjorn Kuipers (holland), gólszerző: Torghelle (38.), sárga lap: Cana (13.), Duro (67.), Dallku (75.), illetve Vanczák (37.), Dárdai (69.), Halmosi (79.). A magyar válogatott mérlege így továbbra is remek Albánia ellen. A két csapat öt mérkőzésen négy magyar győzelem és egy döntetlen született, a gólarány 18-0. A csoport állása: 1. Dánia 10 pont, 2. MAGYARORSZÁG 10 p., 3. Albánia 6 p., 4. Portugália 5 p., 5. Svédország 5 p., 6. Málta 1 pont.
2009.03.28. 22:20
 
 
Beckham győzelemmel ünnepelte válogatottsági csúcsát
Az angol labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 4-0-ra győzött a szlovák együttes ellen. A második félidőre csereként beálló, majd a 70. percben gólpasszt jegyző David Beckham 109. alkalommal húzta magára a címeres mezt, ezzel a mezőnyjátékosok között átvette a vezetést az örökrangsorban. Eddig holtversenyben az 1966-os világbajnok csapat kapitányával, Bobby Moore-ral állt a lista élén. Az abszolút rekorder a kapus Peter Shilton (125). A találkozó krónikájához tartozik, hogy Fabio Capellónak három csatárát is - Emile Heskeyt, Carlton Cole-t és Peter Crouchot - sérülés miatt kellett lecserélnie. Eredmény: Anglia-Szlovákia 4-0 (1-0), gól: Heskey (7.), Rooney (70., 92.), Lampard (82.).
2009.03.28. 20:20
 
Cseh László országos csúcsot úszott a Budapest-bajnokságon
A harmadik nap sem múlt el országos csúcs nélkül az úszók Budapest-bajnokságán, a Komjádi uszodában: szombaton Cseh László 100 m háton 54.21 másodpercre javította saját, 54.27-es legjobbját, amelyet még a 2005-ös montreali világbajnokságon állított fel. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh 100 gyorson is rajtkőre állt, s ott is a legjobbnak bizonyult, akárcsak Gyurta Dániel 50 mellen, illetve Kis Gergő, aki két embert próbáló számban, 200 pillangón és 1500 gyorson duplázott.
2009.03.28. 19:35
 
 
Fodor: a felfokozott izgalom természetes egy demokráciában
A felfokozott izgalom egy ilyen helyzetben, amikor a miniszterelnök távozik és hamarosan egy új kerül a helyére, természetes egy demokráciában - mondta az Ellenzéki Kerekasztal 20. születésnapi rendezvényén a fővárosi Erzsébet téri Gödör Klubban Fodor Gábor. A szabad demokraták elnöke megjegyezte: a kialakult helyzetet is meg fogják oldani. Habár annak még nem látszik a vége, de a megoldás véleménye szerint Magyarország erősségét fogja bizonyítani. A rendszerváltást és az Ellenzéki Kerekasztal működését Fodor Gábor az elmúlt két évtized legnagyszerűbb pillanataiként jellemezte.
2009.03.28. 18:33
 
 
Fidesz: a szocialisták lejáratják Magyarországot
A Fidesz szerint a szocialisták nem csak saját magukat, hanem egész Magyarországot lejáratják és nevetségessé teszik, a legnagyobb ellenzéki párt továbbra is új választások kiírásában látja a megoldást - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter úgy vélte, hogy a szombati nap eseményei is azt bizonyítják, hogy az MSZP összeroppant a kormányzás súlya alatt, és véglegesen alkalmatlanná vált arra, hogy kormányt adjon az országnak. A Fidesz szóvivője szerint az is jól látszik: a szocialisták rettegnek attól, hogy az emberek választáson mondjanak véleményt az ország jövőjéről.
2009.03.28. 18:05
 
 
Két EP-képviselővel számol Dávid Ibolya
Két biztos képviselői hellyel számol az MDF az európai parlamenti választásokon - mondta Dávid Ibolya pártelnök az MTI kérdésére az MDF kampánynyitóján szombaton, Budapesten. "Én az ötödik helyet azért vállaltam, mert remélem, hogy egy nagyon jó szereplés esetén a negyedik helynél megáll a listánk" - mondta Dávid Ibolya a kampánynyitón tartott sajtóértekezleten. A pártelnök hozzátette: ő maga "nem kacérkodik" az európai képviselőséggel. Szombati kampánynyitó beszédében Dávid Ibolya kiemelte: ez a választás ugyanolyan mérföldkő lehet az MDF történetében, mint a 2004-es európai parlamenti választás.
2009.03.28. 17:23
 
 
Vívás: Rédli győzött, Boczkó harmadik a németországi Világkupán
Komoly magyar sikerrel zárult a férfi párbajtőrözők heidenheimi Vilkágkupa-versenye szombaton: Rédli András arany-, Boczkó Gábor pedig bronzérmet szerzett. A nemzetközi szövetség honlapja alapján a két magyar az elődöntőben egymással vívott, Rédli 15-13-mal jutott a fináléba, ahol 9-8-ra verte a német Jörg Fiedlert. Boczkó mellett az ukrán Igor Rejzlin állhatott még fel a dobogó harmadik fokára. A két érmes magyar vívó teljesítménye már csak azért is figyelemre méltó, mert 196 fős mezőny gyűlt össze a németországi városban. Szényi Péter 14., Imre Géza 18., Somfai Péter 65., Peterdi András 72., Pádár Tamás 104., Losonczy Dávid 148. lett.
2009.03.28. 17:18
 
 
Merkel: nem tudunk többet gazdaságélénkítésre költeni
Németország nem tud többet gazdaságélénkítésre fordítani, mert már most is a növekedés serkentésére legtöbbet költő országok között van, és komoly közadósságot halmozott fel, mondta szombaton Londonban közölt nyilatkozatában a német kancellár, aki szerint Kínának sokkal több a mozgástere. Angela Merkel a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20) jövő heti londoni csúcstalálkozója előtt a Financial Timesnak kijelentette: nem elég a világgazdaságot életre kelteni, azt is biztosítani kell, hogy ilyen válság még egyszer ne fordulhasson elő. Merkel szerint a jelenlegi válságot nem az okozta, hogy a kormányok túl keveset költöttek, hanem éppen az, hogy túl sokat, és ebből fenntarthatatlan szerkezetű növekedés alakult ki.
2009.03.28. 16:43
 
Tömegdemonstrációval kezdődött a tiltakozás hete a londoni G20-csúcs előtt
Évek óta nem látott méretű tömegdemonstrációval kezdődött szombaton Londonban az a több napos tiltakozássorozat, amelyet számtalan csoport szervez a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20) jövő heti londoni csúcstalálkozója előtt. Az országcsoport állam- és kormányfői - köztük Barack Obama amerikai elnök - április 2-án tartanak értekezletet a válságkezelő intézkedésekről a kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban. A hetek óta szerveződő tiltakozó akciók első mozzanataként mintegy 150 különböző csoport hirdetett - hangsúlyozottan békés célú - tüntető felvonulást szombatra London belvárosába.
2009.03.28. 15:03
 
 
Gyurcsány: nem válhat ketté a miniszterelnöki és a pártelnöki pozíció
Gyurcsány Ferenc szerint nem válhat ketté a miniszterelnöki és az MSZP elnöki pozíció - mondta az MSZP szóvivője a párt országos elnöksége ülésének szünetében. Nyakó István közölte, hogy Gyurcsány továbbra is fenntartja álláspontját, "hogy ha egy pártból jön a miniszterelnök, akkor egyben ő legyen a párt elnöke is". Hozzátette: a kormányfő szerint nem szabad kialakulnia két hatalmi centrumnak egy párton belül. A szóvivő elmondta, hogy Gyurcsány mindezt alkalmazta saját helyzetére is, arra gondolva, hogy amikor kormányon van egy párt, akkor a párt vezetése és a miniszterelnöki pozíció ne váljon ketté. Ezt a felvetést az országos elnökség nem tartotta aktuálisnak - tette hozzá. Sajtóinformációk szerint Gyurcsány azt is felajánlotta, hogy lemond a pártelnöki posztról.
2009.03.28. 15:00
 
 
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit. A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján zárul. A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energiát lehet megtakarítani. Azóta több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai 1986-ban. 2000-ben az akkor már EU-országok úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását.
2009.03.28. 14:36
 
 
Radicová felszólította Gasparovicot, hogy ne használja a magyar kártyát
Iveta Radicová, a szlovák ellenzék közös államfőjelöltje felszólította Ivan Gasparovic jelenlegi köztársasági elnököt, hogy állítsa le a lakosság megfélemlítését és ne használja a magyar kártyát választási kampányában, illetve nyilvánosan határolódjon el ezektől az akcióktól. "Felszólítom a Szlovák Köztársaság elnökét, hogy állítsa le a lakosság megfélemlítését, megosztását szlovákokra és más nemzetiségűekre, hagyja abba a magyar kártya használatát, nyilvánosan határolódjon el az ilyen módszerektől és ítélje el azokat" - jelentette ki Radicová Pozsonyban tartott sajtóértekezletén.
2009.03.28. 14:17
 
 
Nyelőcsőrákot okozhat a tűzforró tea
Ha legközelebb forró teával kínálják, várjon néhány percet, mielőtt meginná, mert a forró italok fogyasztása nagy mértékben növeli a nyelőcsőrák kockázatát - javasolják a Teheráni Orvostudomnyi Egyetem kutatói. Felmérésük szerint a tea 70 foknál magasabb hőmérsékleten való elfogyasztása nyolcszorosára növeli a nyelőcsőrák rizikóját a "langyos", 65 fokosnál nem melegebb ital fogyasztásához képest. A 60-65 fok közötti tea esetében a kockázat kétszeres. Más megközelítésben: a tűzforró teát két percen belül elfogyasztóknál ötször nagyobb a rák kockázata, mint azoknál, akik legalább négy percig várnak az ital elfogyasztásával.
2009.03.28. 12:29
 
 
Négyezer-ötszáz francia rendőr és csendőr vigyáz a NATO-csúcsra
A francia rendfenntartó erők közel 4500 tagját vezénylik a jövő hét végén Strasbourgba a NATO-csúcsra - közölték szombaton biztonsági illetékesek. Összesen 63 rendőri és csendőri egységet küldenek a kelet-franciaországi határvárosba, ahol 26 állam és kormányfő, köztük Barack Obama amerikai elnök tanácskozik április 3-án és 4-én. Ugyanakkor 30-60 ezer tüntetőt várnak a tervezett "ellencsúcsra". Jelen lesz a rendőrség és a csendőrség elitalakulatainak 200 embere is. A strasbourgi biztonsági készültség előzetes szemléjét hétfőn tartja meg Michéle Alliot-Marie francia belügyminiszter.
2009.03.28. 12:20
 
Valószínűleg az FHB részesül először a bankmentő csomagból
Valószínűleg az FHB Jelzálogbank részesül először a bankmentő csomagból - értesült az MTI banki körökből, az értesülést sem az FHB, sem a Pénzügyminisztérium (PM) nem kommentálta. Mivel a bankcsomag garanciarésze még nem hozzáférhető, az FHB feltehetően a tőkejuttatásra aspirál. Veres János pénzügyminiszter a napokban árulta el, hogy van jelentkező a banktámogató csomagra, mégpedig egy magyar tulajdonú bank. Többségi magyar tulajdonban lévő bank nem sok van Magyarországon: a nagyok közül ilyen a TakarékBank és az FHB Jelzálogbank, de pályázhatnak az IMF forrásból összeállított banktámogató csomagra az állami tulajdonú hitelintézetek, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Eximbank is.
2009.03.28. 12:17
 
 
Bokros nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget
Nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget Bokros Lajos. A Horn-kormány pénzügyminisztere, akit az SZDSZ javasolt kormányfőjelöltnek, az MDF kampánynyitó rendezvényén azt mondta: szóba sem került, hogy az ajánlatot elfogadj. Hozzátette: "sértő még a gondolata is annak, hogy a hírnevemet, hitelességemet odaadjam egy olyan programhoz, amelynek a sikerében nem bízom". Márpedig a szocialista párt mereven elzárkózik az én programomtól - állapította meg. Dávid Ibolya, a párt elnöke és Bokros szerint is a párt készen áll az előre hozott választásokra. Arra a kérdésre, hogy előre hozott választások esetén lehet-e Bokros az MDF miniszterelnök-jelöltje, a volt pénzügyminiszter azt mondta: ha szükség van a személyére, akkor nem futamodik meg.
2009.03.28. 11:59
 
 
Több járat közlekedik Ferihegyről vasárnaptól
Bővül a járatok és a célállomások száma is a Budapest Airport vasárnap kezdődő nyári menetrendjében, a Malév is új desztinációkat kínál, és várhatóan három új légitársaság is megjelenik a reptéren. A ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság azt közölte, hogy 36 légitársaság 94 úti célját kínálja a március 29-én életbe lépő nyári menetrend, a lefoglalható ülőhelyek száma az idén 8 százalékkal bővül, és várhatóan járatot indít a reptérről az EuroAir, az Iberworld és a Scandinavian Airlines is. A Malév vasárnaptól 34 ország 50 célállomására közlekedtet járatokat, a nyári menetrend három új célállomással és sűrűbben közlekedő járatokkal indul. Ennek ellenére a BA nehéz nyári időszakra készül.
2009.03.28. 11:49
 
Föld órája: első jelentősebb helyszínként Sydney is elsötétült
A Föld órája világméretű akciójának első jelentősebb helyszíneként elsötétült az ausztráliai Sydney világhírű operaháza, és a közelében álló Harbour-híd is. A globális megmozdulás célja, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozásra, a világmértékben második alkalommal meghirdetett akció éppen Sydneyből indult 2007-ben. "A fények lekapcsolásának legfőbb oka az, hogy szeretnénk rávenni az embereket: ha csak egy órára is, de gondolják át, miként tudnának kisebb szén-dioxidnyomot hagyni" - mondta az akciót vezető Andy Ridley Sydney híres Bondi-strandján. Thaiföld fővárosában, Bangkokban maga Veddzsadzsiva Abhiszit kormányfő kapcsolta le a fényeket, a nyolcmilliós nagyvárosban várhatóan 30 százalékkal esik vissza az áramfogyasztás az egy óra alatt.
2009.03.28. 11:16
 
 
Gyurcsány benyújtotta lemondását a pártelnökségről
Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc a pártelnöki posztról szombaton. A kormányfő az MSZP elnökségi üléséről távozóban erősítette meg a hírt az MTI-nek. "Meg tudom erősíteni, benyújtottam a lemondásomat, jövő hét végén új elnököt fog választani a Magyar Szocialista Párt" - közölte Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök arról nem nyilatkozott, hogy Bajnai Gordon lesz-e a kormányfőjelölt, de azt mondta, biztosítani tudják a többséget az új jelöltnek. Szavai szerint konzultálniuk kell még másokkal, egymással. Hangsúlyozta: a következő 12 órában ki fog derülni, ki a jelölt. Bajnai Gordon nem erősítette meg, hogy ő a miniszterelnök-jelölt. "Majd kiderül" - tette hozzá.
2009.03.28. 11:13
 
 
Obama hétfőn ismerteti az újabb autómentő csomagot
Barack Obama amerikai elnök hétfőn ismerteti Washingtonban a pénzügyileg megingott autógyártók megmentését célzó újabb csomag részleteit. Az Opel anyavállalata, a General Motors, és a Chrysler további 21,6 milliárd dollár támogatást kér az államtól a túlélés érdekében. A két nagyvállalat számára még tavaly decemberben 17,4 milliárd dollár állami kölcsönt hagyott jóvá az előző kormány. Az újabb támogatás odaítélésének feltétele, hogy a két vállalatnak a jövő héten keddig be kell mutatnia a cégek talpra állításának a programját.
2009.03.28. 10:37
 
 
Újabb arcátültetést hajtottak végre Franciaországban
Sikeres arcátültetést hajtottak végre francia orvosok egy 28 éves férfin; a lövés által megsebesült beteg 15 órás műtéten esett át, orvosai szerint jól van. Arca mellett állkapcsát is helyre kellett állítani, de már ébren van, és jól érzi magát - számolt be a beavatkozás után Laurent Lantieri professzor, egy Párizshoz közeli klinika orvosa. A créteili Henri Mondor klinikán végrehajtott arcátültetés az ötödik a világon, és a harmadik Franciaországban. Az első ilyen jellegű beavatkozást 2005-ben végezték el Isabelle Dinoire francia betegen. A nőt arcát saját kutyája marcangolta szét.
2009.03.28. 10:19
 
 
Fidesz: bárki kerül a miniszterelnöki székbe, gyenge lesz a kormány
Bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártjának szombati konferenciáján. Bármilyen megoldás születik is a politikai válságban, bárki kerül is a kormányfői székbe, bárkik lesznek is miniszterek, ha a régi megoldásokat alkalmazzák, azok csak egy gyenge kormányfőt és egy gyenge kormányt eredményezhetnek, mert nem választotta meg őket senki - mondta a politikus a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját bemutató konferencián.
2009.03.28. 10:15
 
 
A só boldoggá tesz
Az átlagember napi 12-20 gramm sót fogyaszt, holott a szervezet ennek csupán a felét viseli el, a vesék ugyanis huszonnégy óra alatt mindössze 5-7 grammot választanak ki. A felesleges molekulákat a sejtnedvek magukba zárják - ettől pedig az egekbe szökik a vérnyomás. Az Iowai Egyetem kutatói most rájöttek arra, miért eszik az emberek annyira szívesen elsózva ételeiket: a sós étel egyszerűen boldoggá és elégedetté tesz. Szinte antidepresszánsként hat, legalábbis a patkányokon végzett kísérletek tanúsága szerint. A sótlan étel tehát szintén nem megoldás, mert akkor meg elkedvetlenednek az emberek, és depressziósok lesznek.
2009.03.28. 10:06
 
 
Műkorcsolya-vb: orosz győzelem született jégtáncban
Az Európa-bajnok Okszana Domnyina, Makszim Sabalin kettős győzött a jégtáncosoknál a Los Angelesben zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon. Az orosz duó remekelt a kűrben is, így magabiztosan előzte meg amerikai riválisát, a Tanith Belbin és Benjamin Agosto alkotta párost. A vb-bronzérem a kanadai Tessa Virtue, Scott Moir kettősé lett. Az már korábban eldőlt, hogy a Magyarországot képviselő László Emese, Fejes Máté duó - amely az original után fejezte be szereplését, így kűrjét nem mutathatta be - a 28. pozícióban végzett.
2009.03.28. 09:46
 
 
Megkezdődött az MSZP elnökségi ülése a kormányfőjelölésről
Megkezdődött az MSZP országos elnökségének ülése a kormányfőjelölésről szombat reggel Budapesten. Az MTI információi szerint az elnökségen belül két tábor alakult ki: az egyik támogatná Bokros Lajos miniszterelnökségét, a másik kitartana Takács János jelölése mellett, és ha ez nem működik, akkor inkább az előre hozott választások mellett tenné le a voksát. A válságot kezelni képes kormányfő személyének keresése március 21-én kezdődött: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök az MSZP tisztújító kongresszusán meglepetésre új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével.
2009.03.28. 09:20
 
 
Április 6-tól gyűjthetik a pártok az ajánlószelvényeket az EP-választásra
A június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson szavazásra jogosult több mint 8 millió választópolgárnak április 6-10. között kell megkapnia a választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt; a nyilvántartásba vett pártok ettől az időponttól kezdve gyűjthetik az ajánlásokat. A választáson listát állítani kívánó pártok március 30-tól vetethetik magukat nyilvántartásba az Országos Választási Bizottságnál (OVB). A választáson csak pártok állíthatnak listát, és csak akkor, ha összegyűjtöttek 20 ezer érvényes ajánlószelvényt. A pártoknak május 8-ig kell benyújtaniuk az ajánlószelvényeket az OVB-hez, és addig jelenthetik be a listákat.
2009.03.28. 09:06
 
 
Az EKB 50 bázisponttal csökkentheti az irányadó kamatot a jövő héten
Az Európai Központi Bank (EKB) a jövő héten 50 bázisponttal rekord mélyre, 1,00 százalékra szállíthatja le az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát a szakértők várakozása szerint. Elemzők szerint a mostani döntéssel lezárul az EKB kamatgyengítő sorozata. Az egy százalékos kamat valószínűleg a jövő év végéig marad. Az EKB október óta 275 bázisponttal gyengítette az alapkamatot. Az Investec Securities elemzői szerint egyebek között az teszi lehetővé a jövő heti kamatcsökkentést, hogy tovább gyengül az eurózóna, és ezen belül például Németország gazdasági aktivitása, miközben visszatért az euró ereje.
2009.03.28. 08:20
 
 
Forma-1, Ausztrál Nagydíj: Button indul az élről
Jenson Button, a Brawn-Mercedes brit pilótája indulhat az élről a Forma-1-es világbajnokság idei első futamán, a vasárnapi, melbourne-i Ausztrál Nagydíjon. A szombati időmérőn csapattársa, a brazil Rubens Barrichello volt a második leggyorsabb, így a vadonatúj - pontosabban tulajdonost váltott - istálló lefoglalta magának az 1. sort. Button 2006 után először startolhat éllovasként. A német Sebastian Vettelé (Red Bull-Renault) lett a harmadik rajtkocka, a negyedik pozíciót a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) szerezte meg. A címvédő brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) - a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntése nyomán - csak a 18. helyről vághat neki a vasárnapi, 58 körös GP-futamnak.
2009.03.28. 08:09
 
 
Topmodellek a Metropolitan Múzeumban
A modell, mint múzsa: a divat megtestesítése címmel rendez kiállítást a New York-i Metropolitan Múzeum; fél évszázad divattörténetének híres fotóin a leghíresebb szépségek láthatók. A május 6-án nyíló kiállítás támogatói között Marc Jacobs világhírű divattervező, és Anna Wintour, az amerikai Vogue főszerkesztője is szerepel. A tárlat az exkluzív divat és a szépségideál változása közötti kölcsönhatást elemzi. A kiállításon a XX. század második felének kiemelkedő modelljeit, példaképként felfogott szerepüket, és koruk divatját inspiráló hatásukat mutatják be. Twiggy, Cindy Crawford, Christy Turlington, Tatjana Patitz, Naomi Campbell, és Linda Evangelista csak néhány név az exkluzív fotókon feltűnő arcok közül.
2009.03.28. 07:46
 
 
Interneten árulnak egy teljes falut
Az interneten árulnak egy teljes német falut, bár nem túl nagyot. A mindössze nyolc lelkes Liebon a cseh és lengyel határ közelében fekszik, alapítása a XIV. századra nyúlik vissza. Területe csupán 1400 négyzetméter, amely - magyar viszonylatban - egy duplatelek mérete. Az összes lakos családiasan él egymással: két szülő és hat gyerekük alkotja a teljes népességet. 300 ezer euró - 90 millió forint - a kikiáltási ár, ebben benne van egy lakóház, egy játszóterecske, egy kis bolt és még két közlekedési jelzőtábla is. Akik nem szeretik a túl közeli szomszédságot, jó vételt csinálhatnak, mivel a legközelebbi másfél kilométerre lakik.
2009.03.28. 07:41
 
 
Matematikai válásvalószínűség
94 százalékos pontossággal meg tudja mondani egy brit matematikus "válásképlete" segítségével, hogy egy házaspár együtt marad-e élete végéig. James Murray - az Oxfordi Egyetem professzora - 700 pár életét követte 12 esztendőn át. Miután egybekeltek, a matematikus munkacsapata filmre vette a párokat, amint megadott témákról - szexről, pénzről stb. - beszélgettek, vitatkoztak. Ha humor is vegyült a diskurzusba, akkor pluszpontokat kapott az adott házasság, ha düh vagy meghátrálás, akkor mínuszt. Minél magasabb volt a pontszám, annál nagyobb esélyt adott a professzor annak, hogy az adott házasság kiállja az idő próbáját.
2009.03.28. 07:33
 
Soros: Nagy-Britannia IMF-segélyre szorulhat
Több mint három évtized után ismét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat Nagy-Britannia, mivel a gazdasághoz mérve túl nagy a bankrendszere - mondta a szombati The Timesnak Soros György. A magyar-amerikai nagybefektető a vezető brit napilapnak adott interjúban kijelentette: a fő probléma az, hogy "a brit bankrendszer nagyobb, mint a brit gazdaság", ezért ha a pénzügyi szektor rendbetételét Nagy-Britanniának önállóan kell megoldania, az az adósság jelentős felhalmozódását eredményezné.
2009.03.28. 07:27
 
 
Obama a közvéleményt is igyekszik megnyerni európai útján
A közvélemény támogatását is igyekszik majd megnyerni első tengerentúli útján, Európában jövő héten Barack Obama amerikai elnök - írta a The Wall Street Journal. Obama egyhetes európai körutat kezd április 1-jén. Három magas szintű nemzetközi találkozón is részt vesz: csütörtökön ott lesz a világgazdasági válság megoldását célzó G20 találkozón Londonban, szombaton elutazik a strasbourgi NATO-csúcsra és vasárnap részt vesz az EU-USA találkozón Prágában. Az amerikai elnök a hivatalos találkozókon túl azonban egy amerikai stílusú nagygyűlésen is vesz részt pénteken Strasbourgban egy sportarénában. Prágában még keresi a Fehér Ház a megfelelő helyet, ahol Obama elmondhatja majd első külpolitikai beszédét.
2009.03.28. 07:14
 
 
Az amerikai bankvezetők együttműködnek Obamával
A vezető amerikai bankok vezérigazgatói biztosították pénteken Barack Obama elnököt, hogy együttműködnek a kormánnyal a gazdasági válságból való kilábalást célzó törekvésekben. "Egy hajóban evezünk" - fogalmazott a másfél órás tanácskozás után Ken Lewis, a Bank of America vezetője, aki 14 kollégájával együtt kapott meghívást a Fehér Házba. Obama legfőbb üzenete az volt a bankvilág felé, hogy a kormánynak és a pénzügyi ágazatnak együtt kell működnie a gazdaság fellendítése érdekében - mondta John Koskinen, a Freddie Mac jelzáloghitelező első embere.
2009.03.28. 07:06
 
Economist: Gyurcsány soha nem állt talpra 2006 után
A valaha ifjú modernizálóként ünnepelt Gyurcsány Ferenc "soha nem tudott igazán talpra állni" a 2006-os őszi zavargások után, lemondásának bejelentése azonban "koreografált volt", és a háttérből továbbra is ő mozgathatja a szálakat - írta elemzésében a The Economist. A vezető londoni gazdasági-politikai hetilap internetes változatán megjelent írás szerint a kormányfő "bátortalan" adóteher-csökkentési próbálkozásainak nem mutatkozik sok hatása, miközben a forint ebben a hónapban rekord mélységbe süllyedt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szervezett 25 milliárd dolláros mentőcsomag ellenére is.
2009.03.28. 07:00
 
 
Szili: méltatlan az országhoz, ami történik
Szili Katalin szerint méltatlan az országhoz, ami a miniszterelnök-jelölés ügyében történik. Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek péntek este azt mondta: meg kell akadályozni az ország sodródását, és azt, hogy a demokráciába és a demokratikus intézményekbe vetett hitüket elveszítsék az emberek. Szili Katalin hangsúlyozta: vállalni kell a politikai felelősséget a válság és a helyzet megoldásában.
2009.03.27. 21:42
 
 
Albán-magyar vb-selejtező: a helyszínen edzett a Koeman-csapat
A szombati, Albánia elleni vb-selejtező színhelyén tartotta utolsó edzését pénteken kora este Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint az egyórás tréning végén a holland szakember sajtótájékoztatót tartott, amelyen ugyanazt hangsúlyozta, amit egész héten mondott: a vendéglátók két, svédek és portugálok elleni 0-0-ja tiszteletet parancsoló. Az edzés a szokásos koreográfia szerint zajlott: alapos bemelegítés után egymás elleni játék következett, a lényeg a pörgés, s - lehetőleg - a sok pontos passz volt.
2009.03.27. 21:16
 
 
Férfi vízilabda ob I: a Vasas nyerte a csúcsrangadót
A címvédő Vasas egy góllal, 8-7-re nyert a Honvéd otthonában a Vodafone férfi vízilabda ob I pénteki csúcsrangadóján. A számos olimpiai bajnokot felvonultató találkozó kiegyenlített küzdelmet hozott, a győztes gólt Varga Dániel szerezte valamivel több mint két perccel a lefújás előtt. A hazaiaknál Gergely Mihály, a vendégeknél pedig Hosnyánszky Nórbert szerzett három gólt. Eredmények: DOMINO Honvéd - TEVA-VasasPlaket 7-8 (1-2, 3-1, 3-3, 0-2).
2009.03.27. 20:57
 
 
Miami tenisztorna: Szávay továbbjutott
Szávay Ágnes 0-1-ről fordítva három játszmában legyőzte az olasz Francesca Schiavonét, és bejutott a 32 közé a 9 millió dollár összdíjazású, miami keménypályás tenisztorna női versenyében, pénteken. A floridai viadal egyetlen magyar főtáblása - aki az első körben erőnyerő volt - a WTA-honlap szerint 2 óra 8 perc alatt nyert riválisa ellen. Szávay a következő körben a hetedik helyen rangsorolt szerb Ana Ivanovic és a selejtezőből érkezett ukrán Marija Koridceva párharcának győztesével találkozik. Eredmény, 2. forduló, a 32 közé jutásért: nők (4,5 millió dollár összdíjazás): SZÁVAY (25.)-Schiavone (olasz) 2:6, 6:4, 6:2.
2009.03.27. 20:36
 
 
Kis Gergő országos csúcsot úszott a Budapest-bajnokságon
A második nap sem múlt el országos csúcs nélkül az úszók Budapest-bajnokságán, a Komjádi uszodában: pénteken Kis Gergő, az ajkaiak kiválósága remekelt 400 m gyorson, 3:46.86 percre javítva a mostanáig érvényben lévő 3:48.71-es saját legjobbját. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a remek eredmény eléréséhez az is kellett, hogy Kis "nyomás" alatt legyen, mögötte ugyanis Cseh László tempózott: végül őt is és a régi rekordot is sikerült legyűrnie. Csütörtökön Verrasztó Evelyn 100 m gyorson faragott a csúcson.
2009.03.27. 19:53
 
 
Madonna egy 14 hónapos árva kislányt szeretne örökbe fogadni
Mercy Jamesnek hívják azt a 4 éves árva kislányt, akit Madonna következő gyermekének választott egy malawi árvaházból. Az amerikai popsztárnak már van három gyermeke, egyikük, a négyéves David ugyanabból a malawi árvaházból való, ahol Madonna rábukkant a kislányra. Az örökbefogadási procedúra hétfőn kezdődik egy helyi bíróságon. Madonnát a hét végére várják a délkelet-afrikai országba, ahol az AIDS miatt nagyon sok az árva gyermek. A félárva David örökbeadását annak idején többen ellenezték arra hivatkozva, hogy a kormány az engedély megadásával megsértette a törvényt, amely szerint nem helybeliek nem adoptálhatnak malawi gyermekeket.
2009.03.27. 19:46
 
 
Jerezi tesztelés: Talmácsi ideje tovább javult
Talmácsi Gábor tovább faragott csütörtöki idejéből pénteken, a gyorsasági-motoros világbajnokság 250 kcm-es kategóriájának jerezi tesztelésén. Csapata tájékoztatása szerint a magyar motoros 46 kört tett meg a pályán, és a hetedik helyen zárt. A 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnok Talmácsi számára még egy kétnapos tesztelés következik az idei első verseny helyszínén Katarban, az azt követő hétvégén, április 12-én pedig kezdődik a világbajnoki sorozat. 250 kcm, az élcsoport: 1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 1:42.477 2. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 1:42.647 3. Jules Cluzel (francia, Aprilia) 1:43.078 4. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 1:43.189 ...7. Talmácsi Gábor (Aprilia) 1:43.470.
2009.03.27. 19:42
 
 
Suchman: válasszon új elnököt az MSZP
Suchman Tamás szerint az MSZP-nek új elnököt kell választania, Gyurcsány Ferencnek pedig ki kell vonulnia a politikai folyamatokból. A kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos erről pénteken este nyilatkozott az MTI-nek. A szocialista politikus szerint elkerülhetetlen, hogy a miniszterelnök átadja a kormány vezetését a kancelláriaminiszternek, és ne vegyen részt az miniszterelnök-jelöltről szóló egyeztetéseken sem. A képviselő kutyakomédiának nevezte, ami az elmúlt napokban zajlik. Suchman Tamás közölte, hogy választókerületi elnökként, küldöttként vagy a választmány tagjaként hivatalosan is megteszi a kezdeményezését, hogy válasszon új elnököt a szocialista párt.
2009.03.27. 19:39
 
 
Dávid Ibolya: az SZDSZ az MDF programját választotta
Az SZDSZ pénteki döntésével az MDF programját választotta - mondta Dávid Ibolya. A Magyar Demokrata Fórum elnöke közölte: ők továbbra is a parlament feloszlatását szorgalmazzák. "Egyvalami bebizonyosodott: az SZDSZ is belátta, hogy két alternatíva között lehet választani: a programtalan Fideszé és az őszinte MDF-es politika között. Az SZDSZ döntött: az MDF programjára szavaz" - hangsúlyozta Dávid Ibolya. Az MDF a kisebbségi kormány megalakulása óta szorgalmazza a parlament feloszlatását - mondta a pártelnök az MTI kérdésére. A politikus arról is beszélt, hogy Bokros Lajos külföldön van, nem elérhető.
2009.03.27. 18:21
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123[2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista