2019. november 19., kedd - Erzsébet
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
A hőség miatt ötven százalékkal több hívást kapnak a mentők
Ötven százalékkal több hívást kapnak a mentők a hőség miatt, haláleset, vagy súlyos megbetegedés emiatt nem történt - közölte csütörtökön az Országos Mentőszolgálat. A sajtóügyeletes elmondása szerint 350 hívásuk van egy átlagos napon, ez most ötszáz körülire emelkedett. Elsősorban az időseket és a betegeket viseli meg a nagy meleg. Többségében rosszullétekhez, szédülésekhez riasztják a mentőszolgálatot, de a koccanásos balesetek száma is több a hőség miatt.
2009.07.16. 16:00
 
 
Külföldről is behajthatók lesznek a közúti bírságok
Magyar kezdeményezésre külföldről is behajthatók lesznek a közúti szabálysértésekért kiszabott bírságok az Európai Unióban. Ennek feltételeit a tervek szerint a magyar uniós elnökség idején alakítják ki - közölte csütörtökön Draskovics Tibor. Az igazságügyi és rendészeti miniszter a következő öt év belbiztonsági és igazságügyi feladataival foglalkozó stockholmi tanácskozás szünetében nyilatkozott telefonon az MTI-nek. Elmondta: a külföldiek által vagy külföldi rendszámú gépjárművel elkövetett szabálysértések ügyében spanyol-belga-magyar munkabizottság alakul.
2009.07.16. 15:40
 
 
Javaslatokat tett Brüsszel az uniós gázellátás biztonságának növelésére
Új rendelettervet fogadott el az Európai Bizottság csütörtökön annak érdekében, hogy a belső földgázpiacon növelje a gázellátás biztonságát. A javaslat - egyebek között az orosz-ukrán gázviták miatt az elmúlt években tapasztalt gázellátási zavarok tapasztalatai alapján - felszólítja az Európai Unió tagállamait, hogy alaposan készüljenek fel a gázellátás megszakadásának lehetőségére, és ennek érdekében dolgozzanak ki egyértelmű és hatékony vészhelyzeti tervet, amely valamennyi érdekeltre kiterjed, és teljes mértékben figyelembe veszi a jelentősebb zavarok európai uniós vonatkozásait. A terveket megfelelő kockázatelemzésnek kell alátámasztani.
2009.07.16. 15:30
 
 
Két új spanyol hátvéd és új mez a Ferencvárosnál
Két spanyol hátvéddel, a Murciától érkező Carlos Alcántarával és Joaquín Pastor Martínezzel erősíti meg keretét az NB I-be visszajutott Ferencváros labdarúgócsapata - jelentette be Berki Krisztián, a Ferencváros Zrt. vezérigazgatója. A két focista helyfoglalási problémák miatt nem tudott megérkezni csütörtöki bemutatásukra, de Berki szerint pénteken, vagy szombaton már Magyarországon lesznek. Azt is bejelentették, hogy a jövő hétvégén rajtoló idényben a hazai mérkőzéseken egy új, jubileumi mezben lép pályára a Ferencváros. A szombati, Sheffield United elleni felkészülési meccsen debütáló szerelés hosszanti irányban zöld-fehér csíkos, és a nyaki részén egy felirat jelzi a klub 110 éves évfordulóját.
2009.07.16. 15:17
 
 
Harmadik hete vezeti a lemezeladásokat Michael Jackson
Harmadik hete vezeti a lemezeladásokat Michael Jackson. A halála óta eltelt időben 2,3 millió albumát adták el, a legtöbben a Number Ones című válogatáslemezét keresik. A június 25-én elhunyt popkirály szólólemezeit a múlt héten 1,1 millió példányban vásárolták meg - jelentette szerdán a Nielsen SoundScan médiafigyelő cég. Míg a sztár halálát követően elsősorban az online letöltések száma ugrott a magasba, jelenleg az eladások 90 százalékát a lemezeivel nagy sietve újra feltöltött boltokban megvásárolható CD-k teszik ki. A halálát megelőző héten tízezer példányt adtak el Michael Jackson albumaiból, és utoljára 2001-es Invincible című lemeze iránt volt hasonló érdeklődés, a debütáló korongból akkor 366 ezer fogyott.
2009.07.16. 15:10
 
 
Elérte a 250 milliót a Facebook felhasználóinak száma
A világ legnépesebb közösségi portáljának számító Facebook alapítója szerint felhasználóik száma már negyedmilliárd felett jár. "250 millió felhasználó nem csupán lenyűgöző szám, hanem ettől lesz értelme mindenki számára, hogy csatlakozzon a portálhoz" - mondta Mark Zuckerberg. A 2004-ben alapított Facebook tagjainak száma az utóbbi három hónap alatt mintegy 50 millióval emelkedett, és ezzel az oldal már a MySpace, a Bebo és a Twitter együttes felhasználói táboránál is népszerűbb.
2009.07.16. 15:00
 
 
Elemzők szerint tovább gyorsulhat a reálbércsökkenés
A reálkereset január-májusi adatai nagyjából megfelelnek a várakozásoknak; a júliustól várhatóan megugró infláció hatására a következő hónapokban tovább gyorsulhat a reálbércsökkenés üteme - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők. Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője úgy vélte, a béradatok beleillenek az év eleje óta tartó trendekbe, a júliusi adóemelés hatására megugró inflációval a bérek biztosan nem tudnak majd lépést tartani. A magasabb infláció hatására a teljes reálbér is gyorsabb ütemben csökken majd - mondta Kondrát.
2009.07.16. 15:00
 
Sportlövő Eb: Tasi Tamás bronzérmes futócél 40 vegyesben
Tasi Tamás 392 körös teljesítménnyel bronzérmet szerzett a férfi futócéllövők 50 méteres, 40 vegyes számában az Eszéken zajló sportlövő Európa-bajnokságon. A magyar csapat tájékoztatása szerint Tasi két körrel maradt el a második finn Krister Holmbergtől és néggyel a győztes ukrán Vladiszlav Prianyisnyikovtól. A szám másik magyarja, a 30+30 lövéses számban korábban negyedik Sike József 390 körrel a hetedik lett.
2009.07.16. 14:58
 
 
Előzetes letartóztatásba helyezték a Budaházy-csoport három tagját
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budaházy-csoport terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt kedden őrizetbe vett három tagját a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Mindhárom gyanúsított esetében védőik fellebbezést nyújtottak be, a végzés nem jogerős - közölte a zárt ajtók mögött hozott döntést követően Pörzse Tamás, az egyik gyanúsított ügyvédje újságírókkal a helyszínen. Azt mondta, "kicsit eltúlzottnak és képtelenek" tartja a "bűncselekmény megfogalmazását" az ügyészség részéről. A két férfit és a nőt maszkos, gépfegyveres kommandósok kísérték a bíróságra.
2009.07.16. 14:00
 
 
Lucas és Spielberg keresett a legjobban tavaly Hollywoodban
Az Indiana Jones negyedik epizódja nagyon bejött tavaly a George Lucas-Steven Spielbeg alkotópárosnak: ők tették zsebre a legtöbb bevételt Hollywoodban. Lucas 170 millió dolláros jövedelemmel érte el az első helyezést a Forbes magazin szerdán közzétett listáján, míg Spielberg 150 milliót keresett 2008 júniusa és 2009 júniusa között. Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága a vegyes kritikai fogadtatás ellenére világszerte 768 millió dollárt kasszírozott a jegypénztáraknál. A gazdasági szaklap toplistáján elsősorban a kamera mögött álló férfiak szerepeltek jól, a színészek kissé hátrébb szorultak. A harmadik helyet a producerguru, Jerry Bruckheimer csípte el 100 milliós bevétellel.
2009.07.16. 13:47
 
 
Menesztette Sebastien Bourdais-t a Torro Rosso
Menesztette Sebastien Bourdais-t a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Torro Rosso csapat, ám egyelőre nem tudni, ki foglalhatja el a francia pilóta helyét a jövő heti Magyar Nagydíjon. Az amerikai Champ Car sorozatban sikeres Bourdais menesztése nem meglepő, mert köztudott volt, hogy a Torro Rossónál nem elégedettek a kilenc futam alatt szerzett két pontjával. "Sebastiennel második éve dolgozunk együtt, de sajnos a kapcsolatunk nem hozta meg a várt eredményeket - nyilatkozta Franz Tost csapatfőnök csütörtökön. - Ezért úgy döntöttünk, hogy a következő futamtól más versenyzőt szerepeltetünk helyette."
2009.07.16. 13:29
 
Tenisz: Babos Tímea rekordmagasságban kezd a WTA-ranglistán
A jövő héten várhatóan a 750. hely körül mutatkozik be a felnőtt női világranglistán Babos Tímea, hasonlóan nívós kezdés pedig még egyetlen magyar női teniszezőnek sem sikerült. A csütörtöki sajtótájékoztatón a 16 éves tehetség elmondta, hogy Wimbledon előtt három 10 ezer dolláros versenyen vett részt Angliában, ezekből egyet megnyert, kétszer pedig döntős volt. Így jött össze indulásként ennyi pontom. A junioroknál egyébként jelenleg harmadik vagyok a ranglistán, de ha sikerülne egy Grand Slam-diadal, akár világelső is lehetnék - mondta Babos.
2009.07.16. 13:28
 
 
Kevesebb jégkrém fogyott az elmúlt egy évben
Mintegy 3 százalékkal kevesebb, 23 millió liter jégkrémet adtak el a boltokban 2008 júliusa és 2009 júniusa között az előző hasonló időszakhoz képest, míg értékben 2 százalékkal bővült a jégkrémek piaca - közölte a Nielsen piackutató vállalat. A jégkrém forgalma meghaladta a 17 milliárd forintot a kiskereskedelemben 2008. július-2009. júniusban. Ennek több mint egyharmada jut a pálcikás, tölcséres, szendvics - összefoglaló néven "impulzus" - jégkrémekre. Közel kétharmadot ér el a családi, nagy kiszerelésű hideg édességek részaránya - derül ki a Nielsen adataiból.
2009.07.16. 13:21
 
 
Az öltözködési kódex nem ismeri a hőséget Németországban
Amióta Németországban is tombol a hőség, több vállalat, bank, sőt néhány minisztérium is tiltakozott amiatt, hogy alkalmazottai a hivatalt összetévesztik a stranddal. Legalábbis ami az öltözködést illeti, sokan ugyanis a munkában is "alig több mint fürdőruhában" jelennek meg. Mindez több "konzervatív" vállalatot arra késztetett, hogy összefogjon és egyfajta közös - hőséget nem tűrő - öltözködési kódexet dolgozzon ki. És előírja, hogy az abban foglaltakat még "38 fokban is" kötelező betartani. Így például a legtekintélyesebb vállalatoknál, a bankoknál és a minisztériumokban a hőség ellenére is kötelező a harisnya, a férfiak számára pedig az öltöny és a hosszú ujjú ing.
2009.07.16. 13:12
 
 
Rekord bevétellel debütált a Potter-film Amerikában
Rekordnak számító 22,2 millió dolláros (4,3 milliárd forintos) bevétellel kezdődött meg a Harry Potter és a félvér herceg című film vetítése az észak-amerikai mozikban. A The Variety című mozis szaklap jelentése szerint a J. K. Rowling regényei nyomán született filmsorozat hatodik epizódja 3003 vetítőben mutatkozott be szerdán éjfélkor, és a késői előadásra minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. Az előző éjféli bemutatórekordot A sötét lovag című Batman-film tartotta 18 milliós jegyeladással, azt megelőzően a Star Wars III. rész - A Sith-ek bosszúja ért el 17 milliós bevételt.
2009.07.16. 13:00
 
 
Oszkó: a takarékos költségvetés folytatása válthatja ki az iparűzési adót
Ha a következő kormány folytatja a takarékos költségvetési politikát, akkor a GDP növekedése lehetőséget teremt az iparűzési adó kiváltására - jelentette ki Oszkó Péter pénzügyminiszter, a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) csütörtöki budapesti rendezvényén. A pénzügyminiszter - elemezve a HEBC most megjelent 11. üzleti jelentését - elmondta: az iparűzési adó 500 milliárd forint, ekkora összeggel nem lehet csökkenteni a kormányzati kiadásokat. Hozzátette: ha a költségvetés kiadásai 2010 után nem nőnek, akkor a GDP növekedése, vagy a GDP-nek a 2008. évi értékre való visszaállása már fedezetet teremt az iparűzési adó kiváltására.
2009.07.16. 12:30
 
 
Engedélyezi az EU a magyarországi Mercedes-gyár támogatását
Engedélyezte az Európai Bizottság, hogy Magyarország 111,5 millió euró támogatást nyújtson a Daimler kecskeméti autógyárának létesítéséhez. A Dél-Alföldön létrehozandó üzem segíteni fogja a térség gazdaságát és 2500 munkahelyet teremt - áll az Európai Bizottság csütörtöki, Brüsszelben kiadott közleményében. Az intézkedések összhangban vannak a 2007-2013 közötti regionális támogatásokról szóló irányelvvel. A projekt - többek között 2500 közvetlen munkahely megteremtése révén - jelentős mértékben hozzájárul majd a régió gazdasági fejlődéséhez.
2009.07.16. 12:25
 
 
A Harcosok klubját majmolta a kávéházi robbantó
Letartóztattak egy 17 éves amerikai fiatalembert, aki Brad Pitt Harcosok klubja című akciófilmjét majmolva egy New York-i kávézó előtt robbantott a közelmúltban. A New York-i rendőrség szerdán számolt be Kyle Shaw letartóztatásáról, akit elsősorban szándékos, fegyverrel elkövetett bűncselekménnyel vádolnak. A lakásán bombakészítésre alkalmas anyagokat és a Harcosok klubja egy példányát is megtalálták, de a fiatalember nem vallotta magát bűnösnek. A nyomozás kiderítette, hogy Shaw az 1999-ben Brad Pitt főszereplésével bemutatott mozifilm hatására maga is klubot szervezett, amelynek tagjai, akárcsak a filmvásznon, ökölharcokat vívtak egymással a város különböző pontjain, például a Central Parkban.
2009.07.16. 11:53
 
 
Kovács Ágnes a TF sajtóarca és előadótanára
Új minőségében folytatja medencén kívüli pályafutását Kovács Ágnes: a mellúszás olimpiai, világ-, és Európa-bajnoka a testnevelési egyetem (TF) kommunikációs referenseként a jövőben a sajtókapcsolatokat ápolja, és óraadóként is részt vesz a neves tanintézményben folyó oktatásban. Az olimpiai bajnok elmondta, hogy az Egyesült Államokban végzett közgazdászként, itthon másoddiplomát szerzett, az edzőképzésben is gyűjtött személyes tapasztalatokat, és örömmel mondott igent a TF megkeresésére. "Ági hírnevével, végzettségével, tapasztalataival sokat segíthet, megfelelően képviselheti, jelenítheti meg a TF-et" - mondta a csütörtöki közös sajtótájékoztatón Tihanyi József, a TF dékánja.
2009.07.16. 11:52
 
 
Az ÁNTSZ szerint hatékonyak az új vírus elleni szerek
Hatékonyak a vírusellenes szerek, a jelenlegi információk alapján semmi nem mutat arra, hogy széles körben rezisztencia alakulna ki a H1N1 vírus elleni szerrel szemben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A szolgálat emlékeztetett arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napokban közzétett információja szerint eddig három beteg esetén (egy-egy ember Dániából, Japánból és Hongkongból) jelentettek antivirális szerre rezisztens A/H1N1 influenzavírust, vagyis az új vírus ellenáll az ellene javasolt gyógyszernek. Mindhárom megbetegedés enyhe lefolyású volt, és a rezisztens vírus nem terjedt emberről emberre.
2009.07.16. 11:35
 
 
FAO: csökken, de elegendő lesz a világ gabonatermése
Az előre jelzettnél kisebb lesz ugyan a világ idei gabonatermése, azonban a jelentős készleteknek köszönhetően elegendő mennyiség áll majd rendelkezése - közölte csütörtökön az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A világ gabonatermése várhatóan 2,209 milliárd tonnára, az előző évihez képest 3,4 százalékkal esik vissza 2009-ben - közölte a FAO, amely tízmillió tonnával csökkentette korábbi előrejelzését. A csökkenés oka részben az, hogy az előző szezon áresése után a gazdák kisebb területen vetettek gabonát. A termeléscsökkenés ellenére a világ gabonakészlete várhatóan a tavalyihoz hasonlóan alakul a jelentős készleteknek köszönhetően.
2009.07.16. 11:07
 
 
LESZ: jogszerű volt a decemberi sztrájk Ferihegyen
Jogszerű volt a Budapest Airport dolgozóinak decemberi sztrájkja a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete szerint - közölte a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) csütörtökön. A döntés nyomán hamarosan ítélet születhet a sztrájktörők ügyében is - tették hozzá. A Budapest Airport dolgozói tavaly decemberben kezdtek sztrájkba az egyoldalúan megszüntetett kollektív szerződés, a munkaerőhiány és túlfoglalkoztatás, a fizetéscsökkentések, a munkahelyi megfélemlítés miatt - emlékeztet a szakszervezet közleménye. A Budapest Airport menedzsmentje szintén tavaly decemberben fordult bírósághoz, annak megállapítását kérve, hogy jogtalan a szakszervezetek munkabeszüntetése.
2009.07.16. 10:32
 
 
KSH: január-májusban 2,1 százalékkal csökkentek a reálkeresetek
A reálkeresetek - az infláció 3,2 százalékos növekedése mellett - 2009. január-májusában 2,1 százalékkal maradtak el az előző évitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az alkalmazásban állók létszáma 2009 január-áprilisban átlagosan 2 millió 667 ezer volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121.400 forint volt; ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89.400 forint, a szellemi foglalkozásúaké 154.200 forint. A nettó kereset így átlagosan 1,0 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az átlagkereset 2009 első négy hónapjában 1,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
2009.07.16. 10:15
 
 
Gyenge front vonul át az ország felett, de marad a kánikula
Gyenge front vonul át az ország felett, de a hét végéig marad a kánikula, enyhülés csak vasárnaptól várható - mondta el az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. A front az ország középső, majd keleti, északkeleti részén okoz zivatarokat, de komoly lehűlés nem lesz, így a hőmérséklet továbbra is 30-35 Celsius-fok körül alakul. A hét végéig marad a kánikula, szombaton azonban egy erőteljesebb hidegfront éri el az országot, amelynek köszönhetően mintegy tíz fokkal csökken a hőmérséklet, felfrissül a levegő. Hétfőtől ismét fokozatosan emelkedik majd a hőmérséklet, a jövő hét második felében megint kánikulára lehet számítani, az előrejelzések szerint még melegebb lesz, mint ezen a héten.
2009.07.16. 09:10
 
 
Óceánok borították az ősi Vénusz felszínét
A Vénusz egykoron sokkal jobban hasonlíthatott a Földre, mint napjainkban: felszínét óceánok borították - következtethető az Esthajnalcsillag déli féltekéjének új térképéből. Tudósok évek óta vitatkoznak arról, hogy boríthatta-e óceán egykor a Vénusz felszínét vagy sem. Egyesek szerint a bolygó túl közel van a Naphoz, vagyis éghajlata túl forró ahhoz, hogy a pára kondenzálódjon a légkörben, csapadékként a felszínre jusson, és ott összegyűljön. Más kutatók szerint a Vénusz történetének első 600 millió éve során a felszíne egy részét valóban óceán borította. Két amerikai kutató David Grinspoon és Mark Bullock arra a következtetésre jutott, hogy a Vénusz akár egymilliárd éven át is képes volt megtartani az óceánt.
2009.07.16. 09:07
 
 
Megtalálták a lezuhant iráni repülőgép fekete dobozait
Megtalálták a lezuhant iráni utasszállító repülőgép két fekete dobozát - közölte az iráni állami televízió. A TU-154-es típusú gép 168 emberrel a fedélzetén tizenhat perccel a felszállást követően zuhant le a Teherántól 120 kilométerre északnyugatra fekvő Kazvin városa közelében. A repülő a teheráni Khomeini imán repülőtérről az örmény fővárosba, Jerevánba tartott. Továbbra sem tudni, mi okozta az iráni légiközlekedés legutóbbi hat évének legsúlyosabb szerencsétlenségét - közölte az angol nyelvű állami Press TV. A Caspian Airlines iráni-orosz légitársaság gépe a becsapódáskor felrobbant, a szerencsétlenség színhelyén csak szétszóródott, elszenesedett roncsdarabokat és emberi maradványokat lehetett találni.
2009.07.16. 08:01
 
 
Tévhit, hogy a téli közlekedés veszélyesebb
Októberben történnek a legnagyobb százalékban halálos kimenetelű balesetek a közutakon egy amerikai felmérés eredménye szerint. Ellentétben azzal a feltételezéssel, miszerint a zsúfolt nyári, illetve a csúszós téli utak a legveszélyesebbek, az amerikai közúti balesetekre vonatkozó 1994 és 2006 közötti adatok elemzéséből kiderült, hogy inkább ősszel lenne indokolt az elővigyázatosság. A téli zordon időjárás elméletileg nagyobb veszélyforrást jelentene a gépkocsivezetők számára, ugyanakkor ilyen körülmények között lassabban hajthatnak az utakon. A nappal kulcsfontosságú tényező. A kora őszi meleg és az egyre hosszabb éjszakák együtt okozhatják az októberi balesetcsúcsot.
2009.07.16. 07:56
 
 
Robbanó matrac Düsseldorfban
Felrobbant egy házilag javított, levegővel töltött matrac Düsseldorfban. Egy német férfi autógumi-oldószert használt lyukas matracának megfoltozásához. Amikor másnap fel akarta fújni a matracot, az a villanypumpa szikrájától felrobbant. A légnyomás kivitte a lakás nappalijának a falát, és súlyosan megrongálta az ablakokat és a berendezést. A tűzoltók kilakoltatták a 12 lakásos ház lakóit és a szomszéd épületet, amíg ellenőrizték a házak szerkezetének állapotát. A matracjavító férfinek a karja égett meg, egy hároméves kislány pedig első fokú égési sérüléseket szenvedett.
2009.07.16. 07:33
 
 
Felbocsátáskor megsérült az Endeavour
Megsérült felbocsátáskor az Endeavour űrrepülőgép - közölte röviddel a szerdai start után az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Az űrhajó külső üzemanyagtartályán elhelyezett kamera felvételén látszik, amint a szigetelőburok néhány jelentékenyebb megfagyott darabja nekicsapódik az űrhajó testének, károkat okozva benne. Egyelőre nem tudni, hogy milyen komolyak ezek a károk. A NASA műveleti főnöke közölte, hogy a szigetelőhab 8-9 darabkája az indítás utáni 107-ik másodpercben szakadt le a külső üzemanyagtartályról, legalább kétszer-háromszor az űrsiklónak csapódtak. Az űrhajó "hasán" észleltek néhány horzsolást, de ezt kisebb sérülésnek látják.
2009.07.16. 07:02
 
 
BL-selejtező: kétgólos előnyt szerzett a Debrecen
A DVSC-TEVA hazai környezetben 2-0-ra nyert a svéd Kalmar FF ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén. A magyar bajnok Varga József góljával szerzett vezetést 73. percben, majd a csapatkapitány Kiss Zoltán talált be a 86. percben. A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Svédországban. Eredmény: BL-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés: DVSC-TEVA-Kalmar FF (svéd) 2-0 (0-0), gólszerzők: Varga J. (73.), Kiss Z. (86.). Debrecen, 9000 néző.
2009.07.15. 21:55
 
 
London támogatná Tony Blair EU-elnöki jelölését
A brit kormány támogatná, hogy Tony Blair volt miniszterelnök töltse be az Európai Unió majdani elnöki tisztségét - közölte szerdán a brit EU-ügyi államtitkár, akinek szavait aznap a Downing Street-i kormányfői hivatal is megerősítette. A BBC beszámolója szerint Glenys Kinnock - a kormányzó Munkáspárt egykori vezérének, Neil Kinnocknak a felesége - strasbourgi sajtóértekezletén jelentette be gyakorlatilag hivatalosan, hogy a lisszaboni szerződés által előirányzott tisztségre Blair lesz a brit kormány jelöltje. Ez most hangzott el első ízben hivatalos brit kormányforrás részéről. A Downing Street szóvivője nem sokkal később közölte: ha Tony Blair óhajtja ezt a megbízatást, a kormány támogatni fogja.
2009.07.15. 21:30
 
20,5 millió euróért vette meg a Juventus Felipe Melót
Öt évre szóló szerződést kötött a Juventus labdarúgócsapata a brazil válogatott Felipe Melóval. A klub szerdai közleménye szerint 20,5 millió eurót fizetett a középpályásért a Fiorentina együttesének, mely az üzlet részeként még Marco Marchionnit is megkapta. A Konföderációs Kupán győztes brazil nemzeti csapat 26 éves erőssége néhány hete hosszabbította meg szerződését a firenzei klubbal, ám a megállapodás szerint 25 millió euróért elhagyhatta az együttest. A kivásárlási árat a zebrák készpénzzel és a futballistával fizették ki. Melo a Juventus harmadik szerzeménye a nyáron. Korában a szintén brazil Diego érkezett a Werder Brementől és Fabio Cannavaro, a Real Madridtól.
2009.07.15. 21:00
 
 
Medián: alig változott a pártok népszerűsége
Alig változott a pártok támogatottsága az EP-választás után készített, 1200 ember megkérdezésén alapuló Medián-felméréshez képest - derül ki az e hét csütörtökön megjelenő HVG-ből. Az 1200 embert megkérdező Medián július 3-a és 7-e között készített kutatása szerint továbbra is a Fidesz vezet, a választani tudó "biztos" szavazók bő kétharmada szavazna rá. A Jobbik némileg erősödött a három héttel ezelőttihez viszonyítva, az MSZP támogatottságának morzsolódása pedig megállni látszik. A politikusok népszerűségében jelentősebb változások történtek. A korábban évekig az ország legkedveltebb politikusának számító Dávid Ibolya népszerűsége újabb öt százalékkal csökkent.
2009.07.15. 21:00
 
 
Férfi vízilabda, felkészülési mérkőzés: Magyarország-Ausztrália 13-7
Eredményes főpróbát tartott a férfi pólósok hétfőn kezdődő római világbajnoksága előtt a magyar vízilabda-válogatott: Kemény Dénes legénysége szerda este, a gyöngyösi utolsó felkészülési mérkőzésen 6 góllal győzött a szintén vb-résztvevő ausztrál együttes ellen. Eredmény: Magyarország-Ausztrália 13-7 (5-2, 2-2, 4-1, 2-2). A magyar góldobók: Kiss G., Madaras 3-3, Varga Dániel 2, Biros, Hosnyánszky, Varga II. Zs., Varga Dénes, Gór-Nagy 1-1. A Kemény-csapat szombaton repül Rómába, ahol világbajnoki bemutatkozó csoportmérkőzését hétfőn - délelőtt 10:50-től - játssza Kanada legjobbjai ellen.
2009.07.15. 20:45
 
 
Kamarás Miklóst nevezték ki az MNV Zrt. vezérigazgatójának
Kamarás Miklóst nevezte ki a pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. új vezérigazgatójának - közölte a Pénzügyminisztérium. Oszkó Péter pénzügyminiszter Kamarás Miklóst július 16-i hatállyal nevezte ki szerdán - áll a közleményben. A megbízatást Kamarás egy évre, a válságkezelő időszak lezárultáig vállalta. Kamarás korábban több fontos, az állami vagyonnal történő gazdálkodás területén meghatározó pozíciót töltött be. Így vezérigazgatóként irányította az évtized első felében az MNV Zrt. egyik elődszervezetét, az ÁPV Zrt.-t, majd a MÁV Zrt. elnöke volt a múlt év végéig. Megbízatását elődjével, Tátrai Miklóssal azonos feltételekkel vállalta. Fizetését azonban nem veszi fel, hanem havonta átutalja a krízisalapnak.
2009.07.15. 20:00
 
 
Népdaléneklési rekord Újszentmargitán
A csoportos népdaléneklés rekordját döntötték meg a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán, az idén negyedszer megrendezett Margitai Sokadalom alkalmával. A július 10-12-i rendezvény fő eseménye volt a magyar nóta és népdal folyamatos éneklésének rekordkísérlete, amelynek során igyekeztek megdönteni egy májusi, alig valamivel több mint 50 órás folyamatos csoportos népdaléneklési rekordot. A kísérlet sikerült: 19 település mintegy 500 fellépője legfeljebb öt másodperces szünetekkel 3307 percen át több mint 2500 magyar nótát és népdalt adott elő - olvasható az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján.
2009.07.15. 19:15
 
 
Pető Iván: az SZDSZ története belátható időn belül véget ér
Az SZDSZ története belátható időn belül véget ér - mondta Pető Iván a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelenő, az MTI-hez szerdán eljuttatott interjúban, hozzátéve, számára ez régóta világos. A politikus a múlt héten pénteken készített interjúban úgy fogalmazott, nem tudta, hogy ez 2009-ben lesz, de arra számított, hogy közeleg a befejezés. Az SZDSZ választási szereplését elemezve a párt egykori elnöke közölte, hogy azok, akik korábban csak azért szavaztak az SZDSZ-re, mert más pártra jó szívvel nem tudták adni a voksukat, "most választhattak a Lehet Más a Politika (LMP), a Bokros Lajos vezette MDF vagy a cigánypárt közül".
2009.07.15. 19:00
 
Az orosz elnököt felháborította a csecsen földi jogvédő meggyilkolása
Felháborodásának adott hangot Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerdán Natalja Esztyemirova csecsenföldi emberi jogi aktivista meggyilkolása miatt. Az államfő közleményben tudatta, hogy az orosz főügyészség mellett működő nyomozó hivatal vezetőjét utasította arra, tegyen meg minden szükséges intézkedést a gyilkosság körülményeinek felderítése érdekében. Az ügyészség szóvivője közölte, hogy a testület bűnügyi szakértőinek egy csoportja Moszkvából Ingusföldre indult, ahol délután megtalálták a csecsen fővárosban reggel elrabolt emberi jogi harcos holttestét.
2009.07.15. 18:20
 
Halálos áldozatokkal járó robbanás a Total egyik francia vegyi üzemében
Robbanás történt szerdán délután a Total olajipari vállalat egyik vegyi üzemében a kelet-franciaországi Carling-ban: legalább ketten meghaltak és öten megsérültek, de elképzelhető, hogy több embert maguk alá temettek a romok - közölte a helyi prefektúra. A valamivel délután 3 óra után bekövetkezett robbanás okai egyelőre nem ismeretesek. A prefektúra közlése szerint nem ütött ki tűz, és gáz sem szivárgott ki az üzemből a katasztrófát követően. A Total párizsi székhelye szerint baleset történt. A tűzoltók és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A robbanás a carling-i gyár kettes számú finomítójában következett be, amely évente 250 ezer tonna etilént állít elő az Arkema csoport műanyagipari leányvállalata számára.
2009.07.15. 18:17
 
 
Bajnai: jövőre a vállalkozásoknál 400 milliárd forinttal több marad
Négyszáz milliárd forinttal több marad jövőre a magyar vállalkozásoknál a parlamentben júniusban elfogadott adócsökkentési program következtében - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök Ajkán, a SKS Szerszámkészítő Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón. Ma ennél a vállalkozásnál az átlagfizetés bruttó 155 ezer forint, jövőre egy átlagos kereső itt a kormány adócsökkentési programjának köszönhetően havonta nettó ötezer forinttal többet vihet már haza - mutatott rá a kormányfő. Bajnai számára "úgy tűnik, mintha már élénkülés, de legalább is stabilizáció lenne érzékelhető a külföldi piacokon". Úgy vélekedett, lehet abban bízni, hogy az a "rengeteg magyar vállalkozás, amely ma az exportból él, stabilizálni tudja a helyzetét".
2009.07.15. 18:00
 
 
Várhatóan vasárnapig tart a kánikula
A kánikula miatt a Fővárosi Vízművek, a MÁV és Újbuda önkormányzata is úgy döntött, vizet oszt az embereknek - közölte a két társaság és az önkormányzat. Szerdától a Deák téren zacskós vízzel és ivóvíz-adagoló automatákkal várja a szomjazókat a reggeli óráktól egészen estig a Fővárosi Vízművek. A meteorológusok szerint vasárnapra mindenütt megszűnik a kánikula, mivel szerda éjszaka északnyugat felől gyenge hidegfront érkezik, hatására csütörtökön a Dunántúlon kissé mérséklődik a meleg. Szombaton azonban egy markáns hidegfront éri el az országot, így vasárnapra mindenütt megszűnik a kánikula.
2009.07.15. 17:56
 
 
Bedaráltak egy ittas brit férfit, mert elaludt egy kukában
Bizarr tragédiával végződött az éjszakába nyúló ivászat egy brit tanár számára, aki egy hulladéktároló edényben próbálta kialudni részegségét, ám a kukásautó bedarálta. A 35 éves Scott Williams a dél-angliai Brighton egyik pubjában töltött el barátaival egy ivós estét, és utána senki nem találkozott vele többé. Összezúzott holttestét - a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap szerdai beszámolója szerint - a közeli Newhaven hulladéklerakójának elszörnyedt személyzete vette észre két nappal később.
2009.07.15. 17:50
 
 
A világ legdrágább cigarettája
Több mint 23 ezer billió dollárt fizetett egy férfi Amerikában egy doboz cigarettáért. Josh Muszynski egy benzinkútnál vásárolt cigarettát, és bankkártyával fizetett. Néhány órával később ellenőrizte számláját, és ott egy 17 számjegyű összegre lett figyelmes. A cigaretta a számla szerint 23 148 855 308 184 500 dollárjába került. A férfinek két órájába telt, hogy a Bank of America ügyintézőjével telefonon elrendezze a dolgot és a 15 dolláros hitelkeret-túllépési díjat. A bank másnap korrigálta a tévedést.
2009.07.15. 17:45
 
 
Tour de France: Cavendish ismét nyerte a 11. szakaszt
A keddi után a szerdai szakaszt is megnyerte a brit Mark Cavendish, aki immár negyedik részsikerét aratta a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, melynek 11. etapja után összetettben továbbra is az olasz Rinaldo Nocentini vezet. A sprintbefutókon ebben az évben szinte verhetetlen brit kerekes mögött az amerikai Tyler Farrar ért célba másodikként, a fehérorosz Jauheni Hutarovics pedig harmadikként. Cavendish ezzel a győzelemmel egyben átvette a sprinterek pontversenyében elsőnek járó zöld trikót.
2009.07.15. 17:40
 
 
A reformszerződés előkészítését várja az EP a svéd EU-elnökségtől
Egyetért az Európai Parlament frakcióinak jelentős része az Európai Uniós soros elnökségét betöltő Svédország következő félévre érvényes prioritásaival, köztük a gazdasági válság enyhítésének törekvésével, a nemzetközi klímavédelmi szerződés elérésének segítésével és az uniós reformszerződés ratifikációjának esetleges őszi befejezését követő teendők előkészítésével. A témáról Strasbourgban folytatott szerdai vitában szinte valamennyi képviselőcsoport támogatta az említett terveket, és az EP együttműködési készségét jelezték annak elérésében. Több felszólaló méltatta , illetve kiegészítette a svéd terveket az uniós bel- és igazságügyi politika továbbfejlesztésével, a szomszédos országokkal folytatott együttműködés fokozásával, illetve a további bővítéssel.
2009.07.15. 17:10
 
 
Lefújták a cunamiriadót Új-Zélandon
Lefújták a szökőárriadót szerdán Új-Zélandon, amelyet azt követően rendeltek el, hogy a szigetország nyugati partvidékén a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés volt. Később Ausztráliában is cunamiriadót léptettek életbe, miután a Tasman-tengeren az országot fenyegető hullámzást észleltek, és a délkeleti tengerparton lévő embereket is éberségre intették. Egy óra elteltével azonban az ausztrál hatóságok úgy vélték: a csekély méretű cunami a partvidéket nem veszélyezteti, legfeljebb a tengeren közlekedő kisebb hajókra jelenthet némi veszélyt.
2009.07.15. 16:45
 
 
Közös ima Madonna lengyelországi koncertje ellen
Tovább folyik a "keresztes hadjárat" Madonna varsói koncertje ellen: radikális katolikusok közös imára szólítottak fel az énekesnő vallási ünneppel egybeeső fellépésének megakadályozására. A lengyel katolikus egyház azonban nem állt a kezdeményezés mellé. A pop koronázatlan királynője augusztus 15-én ad koncertet a lengyelországi városban, ám lengyel katolikus szervezetek tiltakozást szerveznek az énekesnő fellépése ellen. Ennek oka, hogy augusztus 15. fontos dátum a katolikus vallás számára, ez Nagyboldogasszony napja, azaz Mária mennybemenetelének ünnepe, így nem tartják alkalmasnak a napot a provokatív előadónő koncertje számára.
2009.07.15. 16:05
 
Tiltakozik a berlini csapat az FTC-meccsen történtek miatt
A Hertha BSC hivatalos levélben tiltakozik a Magyar Labdarúgó Szövetségnél (MLSZ) és a Ferencvárosnál amiatt, hogy a magyar huligánok bántalmazták a vendégszurkolókat kedden a két csapat felkészülési mérkőzése előtt. A berlini klub magyarázatot vár arra, hogy az Albert Stadion előtt tartózkodó rendőrök - a nyolc német újságíró szerint - nem avatkoztak bele az eseményekbe. A Hertha szerint az FTC-nek nyomatékosan kellett volna az arénába hívni a hatóságiakat. A Bundesliga-egyesület tájékoztatása alapján a 20 drukkerből hárman sérültek meg: egyiküknek egy üvegpalack felsértette a homlokát, az erősen vérző sebet a csapatorvos varrta össze. Másikuk orrtörést szenvedett, a harmadiknak pedig egy ujja tört el.
2009.07.15. 16:00
 
 
Bokros levélben tiltakozott a szlovák EP-képviselőknél a nyelvtörvény ellen
Levélben hívta fel Bokros Lajos (MDF) európai parlamenti képviselő szlovák kollégáinak figyelmét arra, hogy a Szlovákiában két hete elfogadott nyelvtörvény "kirekesztő", amely "nemcsak a magyarságot, de az európai integráció szellemiségét és a demokrácia eszméjét is sérti". A magyar képviselő erről szerdai strasbourgi sajtótájékoztatóján beszélt, leszögezve azt is, hogy a problémára - mint szerinte minden szlovák-magyar konfliktusra - csak a kölcsönös tisztelet és megértés jegyében lehet megoldást találni. Bokros a levélben úgy vélte, ez már nem szlovák-magyar ügy, hanem az egész Európai Unió ügye, amellyel az érintett országok EP-képviselőinek is foglalkozniuk kell.
2009.07.15. 15:50
 
Megkezdődött az el nem kötelezett mozgalom 15. csúcsértekezlete
Egyiptomban szerdán megkezdődött az el nem kötelezett mozgalom 15. csúcsértekezlete, amelyen a megnyitó beszédet tartó kubai elnök új, a fejlődő országokat kedvező helyzetbe hozó világgazdasági rendszert sürgetett. "Új keret kell, amely nem függ egyetlen ország gazdasági stabilitásától és politikai döntéseitől. Az új rendszerben kedvezményes elbánást kell adni a fejlődő országoknak" - mondta Raúl Castro, aki a felszólalása után átadta a mozgalom soros elnökségét Egyiptomnak a következő három évre. Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminiszter Castro gondolataihoz csatlakozva olyan "új világrendet követelt, amelyben a nemzeteket nem a nagyságuk vagy katonai és gazdasági képességeik szerint ítélnek meg".
2009.07.15. 15:40
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027[2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista