2019. október 23., szerda - Gyöngyi
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Kártérítést kér a magyar állam Ausztriától az árvízkárok miatt
Több mint ötvenmillió forint kártérítést követel a magyar állam Ausztriától, mert a júniusi árvíz idején az osztrák intézkedések károkat okoztak Magyarországon - jelentette be Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára. A magyar-osztrák vízügyi bizottság győri rendkívüli ülése utáni Kóthay László azt mondta: az 53 millió forintos magyar kártérítési igényt az indokolja, hogy a nem megfelelő osztrák árvízvédelmi intézkedések miatt 138 hektár szántó és erdőterület került víz alá Magyarországon a Lajta vízgyűjtőjében, és jelentős védekezési költségek is keletkeztek.
2009.07.29. 14:54
 
 
Nézőpont Intézet: a magyarok kétharmada megerősítené a rendőrséget
A magyarok kétharmada a rendőrség megerősítésével küzdene a közbiztonság javításáért, és csak 17 százalékuk támogatja az MSZP által felvetett, de részleteiben kidolgozatlan "települési őrségeket", 9 százalék pedig a nemrég betiltott Magyar Gárda pártján van. Ezek a kutatási eredmények a Nézőpont Intézet júliusi közvélemény-kutatásának összefoglalójában olvashatók. A felmérés egy másik eredménye szerint egy most vasárnapi választás után hárompárti parlament alakulna: a Fidesz 54, az MSZP 11, a Jobbik 7 százalékot érne el a voksoláson.
2009.07.29. 14:40
 
 
Új vírus: nem tárgyalt a kormány a pandémiás tervről
A kormány nem tárgyalt a Nemzeti Pandémiás Tervről, és nem hozott döntést az új típusú influenza elleni vakcina ügyében sem - közölte kérdésre válaszolva a kormányszóvivő a tájékoztatóján. Budai Bernadett elmondta: Székely Tamás tárcavezető szóbeli tájékoztatást adott az influenzahelyzetről a kormányülésen: míg a fertőzöttek száma egyértelműen emelkedő tendenciát mutat, szerencse, hogy a szomszédos országokhoz képest Magyarországon kevesebb a beteg. Az új vírus elleni vakcina beszerzésével kapcsolatban a kormány napokon belül várja az egészségügyi tárca rendeletét. Közben 70-re emelkedett Magyarországon a fertőzöttek száma. Egy férfi a fertőzöttek közül két héttel ezelőtt meghalt.
2009.07.29. 14:19
 
 
Forma-1: Massát csütörtökön Párizsba szállítják
Édesapja szerint csütörtökön Párizsba szállítják Felipe Massát, a Ferrari brazil pilótáját, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén szenvedett súlyos balesetet. Luis Antonio Massa a brazil Folha de S. Paulo című újságnak úgy nyilatkozott, hogy csütörtöktől a francia Dr. Gérard Saillant folytatja fia kezelését, aki korábban az ugyancsak ferraris Michael Schumachert is ápolta. A pilótát ellátó Állami Egészségügyi Központ nem kívánt reagálni az ügyben. A Pap Károly utcai intézményének egyik orvosa a francia hírügynökségnek azt mondta, hogy epegyulladása van Felipe Massának, az ütközéstől a biztonsági öv összenyomta a testét, így a belei és az epehólyagja is erős behatásnak voltak kitéve.
2009.07.29. 14:00
 
 
A kormány döntött az SPS rendszer jövő évi bevezetéséről
A kormány döntött az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) 2010 január 1-jei bevezetéséről - jelentette be Gráf József földművelésügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. A döntésről szóló értesítést a héten küldik el Brüsszelbe, az unió illetékeseinek. Amennyiben az Alkotmánybíróság alapvető kifogásokat fogalmazna meg a bevezetést lehetővé tévő törvénnyel kapcsolatban, akkor Magyarország visszaléphet a most alkalmazott agrártámogatási rendszerbe. Az Országgyűlés a múlt év őszén fogadta el a jogszabályt, amelyet a köztársasági elnök normakontrollt kérve az AB-hez utalt. A Fidesz szerint az SPS-rendszer bevezetésével a kormány nem tartotta tiszteletben az államfő döntését.
2009.07.29. 13:56
 
 
Ingatlanügynök kapta a népszerű boszorkány-állást
Ingatlanügynök nyerte el az angliai Somersetben meghirdetett évi 50 ezer fonttal (15,6 millió forintnak megfelelő öszeggel) járó boszorkányállást, amelyre több mint kétezren pályáztak. A hirdetést a Wells közelében fekvő Wookey Hole Caves, a kedvelt kirándulóhelyként és idegenforgalmi látványosságként szolgáló barlangrendszer menedzsmentje tette közzé, mivel az előző boszorkány nyugdíjba vonult - számolt be róla szerdán a Ananova online híradása. A jelentkezők egy percet kaptak rá, hogy meggyőzzék a bírálóbizottságot alkalmasságukról. Dalra fakadtak, szavaltak, minden varázslatos képességüket bemutatták a döntnökök előtt.
2009.07.29. 13:52
 
 
Írásos garanciát kaptak a Madonna-koncert szervezői a Puskás Stadionra
Írásos visszaigazolást kaptak a budapesti Madonna-koncert szervezői a Puskás Ferenc Stadion üzemeltetőjétől arra vonatkozóan, hogy augusztus 22-én ott tarthatják meg a világsztár fellépését - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Live Nation Hungary Kft. "Biztos a helyszín" - mondta Márkus Éva, a koncertszervező cég marketing és kommunikációs igazgatója, hangsúlyozva: a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézettől (NUSI) kapott írásos visszaigazolás előszerződésnek tekinthető. Mint hozzátette, az amerikai énekesnő fellépésére vonatkozó végleges szerződés is elkészül ezen a héten, és ebbe a gyepszőnyeg helyreállításával kapcsolatos részletek is bekerülnek.
2009.07.29. 13:45
 
 
Írország befogad két guantánamói foglyot
Írország befogad két guantánamói foglyot a következő hónapokban - közölte szerdán a dublini kormány igazságügyi minisztere. Dermot Ahren elmondta: a kormány képviselői a múlt héten tárgyalásokat folytattak Washingtonban és látogatást tettek a guantánamói amerikai katonai támaszponton működő fogolytáborban, ahol azonosították a kiválasztott két személyt. Korábbi információk szerint Írország üzbég nemzetiségű foglyokat kíván befogadni. Barack Obama amerikai elnök 2 nappal beiktatása után, január 22-én rendelte el a Kuba szigetén lévő különleges börtön bezárását. Washington azóta tárgyalásokat kezdett szövetségeseivel, így Magyarországgal is foglyok befogadásáról.
2009.07.29. 13:40
 
 
Lefulladt a roncsautó program Romániában
Eddig kevesen használták ki Romániában a nyárra is érvényes roncsautó programot. Az autókereskedők arra számítanak, hogy a program szeptember elseje és december 11-e közötti, harmadik szakaszában jelentősen emelkedni fognak az eladások. A roncsprémium program június és augusztus közötti, második időszakára megállapított kvótájának mindössze 12 százaléka kelt el július közepéig. Ezért a jelenleg is futó szakaszban már nem korlátozzák egyre a résztvevők által megvásárolható autók számát, és a maximum 3,5 tonnás haszonjárműveket is belefoglalták a programba. A szakemberek szerint a csekély érdeklődésnek alapvetően anyagi okai vannak.
2009.07.29. 13:12
 
 
Hamarosan büntethető a személyes adatok jogtalan kereskedelme
Bűncselekménynek minősül augusztus 10-étől a jogtalan haszonszerzési célból való adatkezelés, amelynek büntethetőségét Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezte. A büntető törvénykönyv módosításával lehetővé válik a felelősségre vonás azokban az esetekben, amikor internetes postafiókon keresztül kéretlen üzenetekben, spamekben kínálnak megvételre jogtalanul összeállított email címeket, személyes adatokat tartalmazó adatbázisokat a küldők. Bűncselekménynek minősül az illegálisan összeállított, direkt marketing célú adatbázisok, listák készletezése, fejlesztése, kereskedelme, illetve küldése is. Az ombudsman szerint a törvénymódosítással megerősödik a személyes adatok védelme.
2009.07.29. 13:10
 
 
Megérkezett az egri kórház dolgozóinak végkielégítésére kifizetett pénz
Megérkezett a Heves Megyei Közgyűlés számlájára az a 740 millió forint, amit korábban kifizetettek a távozó egri kórházi dolgozók végkielégítésére - mondta az önkormányzat alelnöke. A megyegyűlés az Önkormányzati Minisztérium csoportos létszámleépítést támogató keretére benyújtott pályázat alapján nyerte el az összeget - közölte Merczel József. A pénzt annak az 516 dolgozónak fizették ki, akik nem kötöttek szerződést a HospInvesttel és távoztak az intézményből. Az alelnök emlékeztetett arra, hogy a HospInvest Zrt. 2008. november 1-jén vette át az egri kórház üzemeltetését. Ugyanakkor az intézmény akkori mintegy 1200 dolgozója közül 516-an nem írták alá a felkínált munkaszerződést.
2009.07.29. 13:05
 
 
Vizes vb: kikapott és a hetedik helyért játszhat a női pólóválogatott
A magyar női vízilabda-válogatott, fordulatos mérkőzésen, 10-9-re kikapott az olimpiai bajnok holland csapattól a római vizes világbajnokság szerdai játéknapján. Ez azt jelenti, hogy Petrovics Mátyás szövetségi kapitány együttese pénteken 9 órakor az ausztrál-spanyol párharc vesztesével találkozik a 7. helyért. Az 5-8. helyért: Hollandia-Magyarország 10-9 (3-1, 2-1, 1-5, 4-2). A pekingi olimpián, és az idei, július eleji, eindhoveni tornán is egy góllal a hollandok nyertek, az előjelek tehát nem tűntek kedvezőnek a római vb-ütközet előtt.
2009.07.29. 13:00
 
 
Szijjártó: Draskovics bizonyítékot hamisított
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bizonyítékot hamisított, amikor a politikai alapú terrorizmus bemutatásakor egy videofelvételre hivatkozott - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a miniszter ezt a bizonyítékhamisítást a miniszterelnök és az MSZP tudtával, megrendelésére követte el. Bajnai Gordon kormányfő és Mesterházy Attila frakcióvezető nyilatkozatai alapján arra lehet következtetni, hogy nem "elszigetelt, hanem közös akcióról" van szó": a rendészeti miniszter "elképesztő intenzitású" védelmet és támogatást kapott mindkét részről - jelentette ki Szijjártó Péter.
2009.07.29. 12:00
 
 
Vizes vb: Cseh Európa-, Kis egyéni csúccsal elődöntős 200 m vegyesúszásban
Cseh László Európa-, Kis Gergő pedig egyéni csúccsal jutott be a férfi 200 méteres vegyesúszás szerda délutáni elődöntőjébe a római vizes világbajnokságon. A betegségéből felépült olimpiai ezüstérmes Cseh 1:56.34 perccel nyerte szerda délelőtti futamát, ezzel megdöntötte saját, 1:56.52-es, tavaly augusztus 15-én, a pekingi olimpián felállított kontinentális rekordját. A futamharmadik Kis 1:58.48-cal csapott célba. Összesítésben Cseh az első, Kis pedig hetedik idővel jutott tovább a 16 közé.
2009.07.29. 11:20
 
 
Balázs Péter: a Bajnai-kormány új stílust vezetett be a külpolitikában
Az új kormány nem készített új külpolitikai programot, folyamatosságot vállalt, ugyanakkor új stílust vezetett be - mondta Balázs Péter külügyminiszter szerdán Budapesten, a háromnapos külképviselet-vezetői értekezlet nyitó napján. Balázs Péter közölte: Magyarország kiemelt célja a problémamentes kapcsolat kialakítása a környező országokkal. Úgy fogalmazott: Magyarország és Ausztria között megtörtént a történelmi megbékélés, Horvátországot támogatja Magyarország az EU-tagság megszerzésében, Szerbiával jó együttműködés bontakozik ki, Romániával is valamelyest mérséklődtek a problémák. Mint mondta, a fő probléma Szlovákia, ugyanis gondot okoz az államnyelvtörvény módosítása.
2009.07.29. 11:02
 
 
Szili: ősszel határozat születhet a kisebbségek parlamenti képviseletéről
Megvan a kormányzati szándék arra, hogy ősszel megszülethessen az az országgyűlési határozat, amely rögzíti, hogy meddig és milyen módon hozzák létre a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletét - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a nagyköveti értekezleten szerdán Budapesten. Szili Katalin véleménye szerint erősíteni kell Magyarország regionális szerepét, következetes szomszédságpolitikára van szükség, és figyelmet kell fordítani a nemzetpolitikára. Ezzel kapcsolatban beszélt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) működéséről, amely szeptemberben nyitja meg irodáját Brüsszelben és így az Európai Unió felé is hatékonyabban közvetítheti a Kárpát-medencei magyarság érdekeit.
2009.07.29. 11:00
 
 
Oszkó: az állami garancia a legrászorultabb hitelesek számára nyitott
A július 28-tól érvényes állami garanciával a kormány azokat a hiteleseket kívánja megsegíteni, akik a válság miatt veszítették el munkahelyüket, vagy jelentősen megemelkedett a törlesztő részletük - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter szerdán a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában. Oszkó rögzítette: az állami garancia valójában ingyen biztosíték a bank és az ügyfél számára is. A kedvezményes, állami garanaciához kötött konstrukció révén kétmillió forint áthidaló hitelhez juthat az ügyfél, ami gyakorlatilag a futamidő meghosszabbítását jelenti, de csak a legrászorultabbak számára - tette hozzá.
2009.07.29. 10:00
 
 
Lajcák: Szlovákia nem sértette meg nemzetközi kötelezettségvállalásait
A szlovák külügyminiszter szerint az EBESZ főbiztosának múlt heti állásfoglalásával véget ért a vita arról, hogy Szlovákia a közelmúltban elfogadott nyelvtörvénnyel megsértette volna nemzetközi kötelezettségvállalásait. "Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségi főbiztosa a múlt héten állásfoglalást adott ki az államnyelvtörvény módosításával kapcsolatban. A jelentés végén megállapítja, hogy a módosítás törvényes célt követ, és összhangban van a nemzetközi normákkal. Ehhez ugyan figyelmeztetéseket és ajánlásokat is csatol, de a vita lényege nem erről szólt; a módosítás megvalósításakor ezeket figyelembe fogják venni" - írta Miroslav Lajcák a Sme című szlovák liberális napilap szerdai számában.
2009.07.29. 09:57
 
 
Az elhízottakat veszélyezteti leginkább az új influenza
A súlyosan elhízott embereket különösen veszélyezteti az új influenzavírus, az A/H1N1 - közölte az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) július végén elkészült kockázatelemzésében, amely hamarosan olvasható lesz a pandemia.hu honlapon is. Az ECDC összefoglalója szerint a tapasztalatok alapján nincs jele annak, hogy az új vírus a szezonális influenzákhoz képest más módon terjedne, esetleg szennyezett étellel vagy itallal is fertőzne. A kórokozó cseppfertőzéssel terjed, így az átlagemberek általános higiénés intézkedésekkel védekezhetnek a viszonylag enyhe lefolyású fertőzés ellen.
2009.07.29. 09:51
 
 
Új vírus: Mexikóváros orvosi biztosítással várja a turistákat
Egészségügyi biztosítást nyújt az odalátogató turistáknak Mexikóváros: a program révén orvosi ellátásban részesülhetnek azok az utazók, akik a fővárosi tartózkodásuk alatt betegszenek meg. A kezdeményezés ötlete az új influenzavírus áprilisi kitörésekor merült fel, mivel a Mexikóból útjára indult betegség visszavetette a főváros turizmusát is - mondta Marcelo Ebrard polgármester. A mexikói fővárost korábban évente hétmillió turista kereste fel. A városvezetés kedden hangsúlyozta, hogy a program fedezi az új influenzás betegek kezelését, csakúgy mint a sürgősségi esetek ellátását is. A turistabiztosítás decembertől lesz elérhető.
2009.07.29. 09:38
 
Ronaldo megszerezte első gólját a Real Madridban
Megszerezte első gólját új futballklubja színeiben Cristiano Ronaldo, akit júniusban 94 millió eurós rekordösszegért szerződtetett a Real Madrid. A portugál csatár kedden az ecuadori Liga de Quito felett aratott 4-2-es győzelemből vette ki a részét egy találattal, amelyet a 48. percben büntetőből rúgott, miután előzőleg szabálytalanul szerelték a 16-oson belül. Később előkészítette az ugyancsak újonc Esteban Granero gólját. Sikerével a Real bejutott a 12 csapatos Béke Kupa elődöntőjébe, amelyet pénteken rendeznek Sevillában, a királyi gárda ellenfele a Juventus lesz.
2009.07.29. 09:27
 
 
Enyhén mérséklődött a munkanélküliség április-júniusban
A március-májusi enyhe csökkenés után kis mértékben tovább mérséklődött a munkanélküliség 2009 április-júniusában: a második negyedévben a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 797 ezer, a munkanélkülieké 402 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 9,6 százalékot tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Március-májusban a foglalkoztatottak száma 3 millió 780 ezer, a munkanélkülieké 410 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 9,8 százalékra rúgott. Február-áprilisban 9,9, január-márciusban 9,7 százalék volt a munkanélküliség, azaz 2009 kezdete óta a mostani a legalacsonyabb mutató.
2009.07.29. 09:11
 
 
Massa nem emlékszik a történtekre
Megjött az étvágya Felipe Massának, a Ferrari brazil pilótájának, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén szenvedett súlyos balesetet. "Felipe először mondta, hogy éhes, és szeretne enni valamit - mondta a globo.com nevű brazil hírportálnak a versenyző mellette tartózkodó édesapja. - Egyelőre azonban nem vehet magához szilárd táplálékot." Luis Antonio Massa hozzátette, hogy fia sem a hungaroringi futamra, sem a szerencsétlenségre nem emlékszik, és hogy akár már csütörtökön átszállíthatják egy párizsi magánklinikára. Hogy azután Sao Pauló-i otthonában vagy monte-carlói lakhelyén folytatja-e a lábadozást, még nem döntötték el.
2009.07.29. 09:09
 
 
Bajnai: társadalmi és szociális válság is kialakulhat
Ha elhúzódik a gazdasági válság, abból könnyen lehet társadalmi és szociális válság is - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán Budapesten, a háromnapos külképviselet-vezetői értekezlet nyitó napján. A kormányfő kiemelte: a válság közepette azzal szembesültek, hogy Magyarország megítélése a régióban nem tartozott a legjobbak közé. Hozzátette: Magyarország gazdasági teljesítőképességének visszaesése éreztette hatását az ország megítélésében. Hangsúlyozta, Magyarország két értékalapú szövetség, az Európai Unió és a NATO tagja, e két szervezet keretein belül folytat az ország kiszámítható és elvszerű külpolitikát.
2009.07.29. 09:00
 
 
Tenisz, Stanford: Czink Serena Williamsszel találkozik
Czink Melinda az első helyen kiemelt amerikai Serena Williamsszel találkozik a 700 ezer dollár összdíjazású stanfordi keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében, miután a hazai közönség előtt játszó világsztár kedden nyert a kínai Li Na ellen. Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért): S. Williams (amerikai, 1.)-Li (kínai) 6:3, 7:6 (8-6) V. Williams (amerikai, 2.)-Dubois (kanadai) 6:2, 6:3 Jankovic (szerb, 4.)-Haynes (amerikai) 6:3, 6:1 Stosur (ausztrál)-Cibulkova (szlovák, 6.) 6:4, 6:3 Bartoli (francia, 8.)-Morita (japán) 7:6 (8-6), 6:3 Hantuchova (szlovák)-Wozniak (kanadai) 6:4, 4:6, 7:5 Kirilenko (orosz)-Csakvetadze (orosz) 6:4, 5:7, 7:6 (7-5) Lisicki (német)-Osterloh (amerikai) 6:2, 6:3 Kudrjavceva (orosz)-Coin (francia) 6:1, 7:6 (7-5) Oudin (amerikai)-Barte (amerikai) 6:2, 6:1.
2009.07.29. 08:45
 
 
Elrendelhetik a XII. kerületi turulszobor kényszerbontását
Hamarosan elrendelhetik a XII. kerületi turulszobor kényszerbontását, ha kell, hatósági végrehajtással - tudta meg a Népszava. A napilap szerdai számában megjelent cikk szerint a bontást több mint egy éve jogerős bírósági döntés mondja ki, megállapítva, hogy a II. világháborús áldozatok emlékművét díszítő műalkotás elhelyezése jogsértő volt. A Fővárosi Bíróság az idén júniusban egy újabb eljárásban is megállapította a jogsértést, és helybenhagyta saját korábbi bontási határozatát. Ezen ítélet alapján az építéshatóságként kijelölt IX. kerület hamarosan felszólítja a bontásra az építtető önkormányzatot.
2009.07.29. 08:25
 
 
Kánikula várható, de a múlt heti hőség nem tér vissza
Kánikula várható az ország nagy részén a következő napokban, a múlt héten tapasztalt nagy hőség azonban nem tér vissza - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda reggel. Szerdán országosan sok napsütésre lehet számítani, záporok legfeljebb az északkeleti határ mentén alakulhatnak ki. A hőmérséklet 30 Celsius-fok körül alakul - mondta Tóth Tamás meteorológus. Csütörtökön tovább melegszik az idő, az országban szinte mindenütt 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, de 35 Celsius-foknál melegebb a jelenlegi adatok szerint nem lesz. A meteorológiai szolgálat honlapjának előrejelzése szerint szerdán az UV-B sugárzás erős, illetve nagyon erős lesz az országban.
2009.07.29. 08:00
 
 
Ibrahimovicért a stadiont is átfestették
Nem mindennapi fogadtatásban volt része Zlatan Ibrahimovicnak, az FC Barcelona legújabb szerzeményének. A 27 éves svéd válogatott labdarúgó hétfői bemutatására a szervezők még a legendás Camp Nou Stadion székeit is a futballista tiszteletére festették be: a gránátvörös-kék sorok között sárgával az "IBARCADABRA" szót lehetett kiolvasni - tájékoztatott a csapatot támogató sportszergyártó cég. Az Ibra becenévre hallgató támadó kedvéért 40 ezer ember gyűlt össze hétfőn a Camp Nou Stadionban. A játékos - aki megörökölte Eto'o 9-es mezét - várhatóan a David Beckhammel felálló Los Angeles Galaxy elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozhat be új csapatában, az együttes amerikai túráján.
2009.07.29. 07:56
 
 
GfK: csökkent az otthoni sörfogyasztás január-áprilisban
Az idén január-áprilisban mennyiségben 10 százalékkal, értékben 6 százalékkal csökkent az otthoni sörfogyasztás, az egyes termékek átlagosan 4 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a GfK Hungária az MTI-vel. A GfK Hungária háztartások privát fogyasztását folyamatosan mérő ConsumerScan adatai szerint míg 2008 első négy hónapjában a háztartásoknak mintegy fele, 48 százalék vásárolt sört, addig az idén ugyanezen időszakban ez az arány 44 százalék. Csökkent a fogyasztási intenzitás is, mivel az idén eddig 33 liter jut egy vásárló háztartásra, szemben a tavalyi 34 literrel.
2009.07.29. 07:48
 
 
Tíz újabb gyanúsított a VII. kerületi ingatlanügyben
Tíz újabb gyanúsítottat hallgatott ki júliusban a Központi Nyomozó Főügyészség a VII. kerületi ingatlanügyben - közölte a főügyészség vezetője szerdán. Hunvald György polgármestert már fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által kötelességszegéssel, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett vesztegetéssel is gyanúsítják. Hunvald tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt az újabb gyanúsítással szemben, ezt a Legfőbb Ügyészség elutasította. A nyomozást folytató főügyészség szerint a tíz új gyanúsított közül hat "strómanként" működött közre az egyes önkormányzati ingatlanokat megvásárló projektcégekben, mivel csak névlegesen voltak a cégek tulajdonosai, illetve ügyvezetői.
2009.07.29. 07:00
 
 
Átlag felett a magyar ruházati árak európai összehasonlításban
Jelentős eltérést mutatnak az azonos ruházati cégek árai az Európai Unió tagállamaiban, Magyarországon az árak inkább magasnak mondhatóak európai összehasonlításban - közölte az Európai Fogyasztói Központ (EFK) hálózata. Az uniós fogyasztóvédők májusban 27 országban végeztek ár-összehasonlító felméréseket a legismertebb - Zara, H&M, és C&A - ruházati áruházláncokban. A tagországokban működő központok minden cég kínálatából három női és két férfi ruházati terméket vetettek össze. A felmérés szerint az EU új tagállamaiban a ruházati termékek legalább annyiba kerülnek, ha nem drágábbak, mint a régi tagállamokban.
2009.07.28. 21:45
 
 
Levált az űrállomásról, és hazaindult az Endeavour űrrepülőgép
Tizenegy napi közös Föld körüli keringés után levált a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) kedden az Endeavour amerikai űrrepülőgép, és megkezdte visszatérését a Földre. Küldetésének befejeztével az Endeavour immár egy nagyobb és energiával jobban ellátott támaszpontot hagyott maga mögött. A leválással az ISS eddigi legnagyobb létszámú, 13 fős személyzete ismét hat főre csökkent. Az amerikai űrsikló hétfőnyi hazatérő legénysége várhatóan pénteken száll le a floridai Cape Canaveral űrbázison, ha azt az időjárási körülmények is lehetővé teszik.
2009.07.28. 21:27
 
 
Egy elektromos szenzor megakadályozhatta volna a tragédiát az Aquaworldben
Egy elektromos szenzor megakadályozhatta volna az Aquaworldben csütörtökön történt tragédiát, ennek az ára pár tízezer forint - mondta Madaras Gábor, a minőségtanúsítványok kiadásával foglalkozó ÉMI-TÜV-SÜD Kft. vezetője. A szenzor érzékelni tudja a fedőlapok elmozdulását, rögzítettségét, ha gond adódik, akkor azonnal le tudja állítani a rendszert - fejtette ki. A céget hivatalosan is felkérte az Aquaworld vezetése, hogy az egész fürdő területén végezzen speciális biztonságtechnikai ellenőrzést, és erről tanúsítványt állítson ki. Arra a kérdésre, hogy korábban végeztek-e ilyen vizsgálatokat a fürdőben azt mondta: a megnyitás előtt már megvizsgálták a területet, de akkor csak azokat a berendezéseket vizsgálták, amelyre törvényi előírás van.
2009.07.28. 20:15
 
 
Mocsai Lajos nem lesz a férfi kézilabda-válogatott kapitánya
Mocsai Lajos, a bajnok és Magyar Kupa-győztes MKB Veszprém vezetőedzője nem lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, noha ő volt a szövetség (MKSZ) elsőszámú jelöltje. Ezt Hajnal Csaba, a klub ügyvezetője közölte, miután így állapodott meg a világhírű trénerrel. Az MKSZ részéről Sinka László elnök kezdeményezte Mocsai kinevezését, miután Hajdu János nem vállalta továbbiakban a munkát, mert kizárólag a szövetség szakmai igazgatójaként kíván dolgozni.
2009.07.28. 19:21
 
 
Emelték számlakötelezettség nélküli napidíjukat a brit képviselők
Az eddigi összegnek csaknem a kétszeresére emelték számlakötelezettség nélkül elszámolható kiküldetési napidíjukat a londoni alsóház képviselői, akiknek költségtérítési visszaéléseit alig néhány hete leplezte le a brit sajtó. A leleplezés az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányát kavarta a szigetországban. A The Daily Telegraph keddi írása szerint a törvényhozók a költségigénylési üggyel kapcsolatos "közfelháborodást figyelmen kívül hagyva" 4800 fontról 9125 fontra emelték azt az éves összeghatárt, amelyet hivatalosnak minősített utazásaik költségei után, "bemondásra" visszaigényelhetnek.
2009.07.28. 19:05
 
Bemutatták a nagyközönségnek az "űrugró" hordozórepülőgépét
Több százan gyűltek össze a wisconsini Oshkoshban, hogy megcsodálják azt a hordozórepülőgépet, a WhiteKnightTwo-t (WK2, Fehér Lovag Kettőt), amely az űrturizmusra szakosodott Virgin Galactic amerikai cég "űrugróját" hivatott majd a kozmoszba juttatni. A WK2, a kéttörzsű, négyhajtóműves repülőgép a levegőbe emelkedett, tett néhány kört, majd földet ért. Ez volt az első alkalom, amikor a nagyközönség megnézhette azt az eszközt, amelynek révén valóra válhatnak a Virgin Calactic kereskedelmi űrrepüléssel kapcsolatos tervei.
2009.07.28. 18:37
 
 
Vizes vb: Biedermann világcsúccsal nyert Phelps előtt férfi 200 gyorson
A német Paul Biedermann férfi 200 méter gyorson 1:42.00 perces új világcsúccsal győzött a római vizes világbajnokságon. A második helyen a szám olimpiai bajnoka, az amerikai Michael Phelps lett. Biedermann éppen Phelps pekingi, 1:42.96-os rekordját adta át a múltnak, amelyet az amerikai 2008. augusztus 12-én úszott.
2009.07.28. 18:34
 
 
Újabb öt új influenzás megbetegedés Magyarországon
Újabb öt esetben igazolták az új influenzavírus (A/H1N1) jelenlétét, így már 70-re emelkedett a fertőzöttek száma - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A tájékoztatás szerint az elmúlt egy napban 27 influenza gyanús beteg mintáját vizsgálták meg, közülük ötnél igazolták az új vírust. Az öt beteg közül három külföldről érkezett Magyarországra: ketten az Egyesült Királyságból, egyikük pedig Bulgáriából. Két beteg nem járt külföldön, ők itthon fertőződtek meg, és a külföldről hazatértek közvetlen környezetéhez tartoznak. Az öt új beteg közül senkit sem kell kórházban ápolni, állapotuk jó.
2009.07.28. 17:56
 
 
Heves tűzvészek Athén környékén
Tűzoltók két heves tűzvésszel vívtak harcot kedden Athén környékén, miután a görög katasztrófavédelmi szervek több országrészre kiterjedő tűzvédelmi készültséget rendeltek el a hétvégi hőhullám nyomán. A görög fővárostól északnyugatra lévő térségben három repülőgépet és két helikoptert is bevetettek a 150 tűzoltó mellett az oltásban. A hatóságok lezárták az athéni nemzetközi repülőtérre vezető autópályát, így a légikikötőbe egyelőre nem lehet gépjárműveken eljutni. A tűz nem veszélyezteti közvetlenül a lakóházakat. A készültség Athénra és környékére, az ország keleti részeire, valamint Kréta szigetére vonatkozik. Görögország egyes térségeiben a hét végén 43 Celsius-fokos hőséget mértek.
2009.07.28. 17:50
 
 
Decembertől vizsgázniuk kell a köztisztviselői állásra pályázóknak
Július 1-től a vezető közigazgatási tisztségekre pályázóknak, december 1-től minden köztisztviselői pozíció elnyeréséhez kötelező előzetesen közigazgatási versenyvizsgát tenni - közölte a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) képzési főigazgató-helyettese. A vizsgázóknak alkotmány- és jogi ismereteikről, közigazgatás-tudományi felkészültségükről, társadalomismeretükről, gazdasági és pénzügyi tájékozottságukról, valamint emberi jogi, etikai és adatkezelési tudásukról kell számot adniuk - ismertette Szakács Gábor, aki kiemelte: a vizsgán nemcsak a pályázók tárgyi tudását, jogszabályi ismereteit, hanem készségeit, képességeit is ellenőrzik.
2009.07.28. 17:45
 
 
Búcsút mondott a Facebooknak a Microsoft alapítója
Bill Gates búcsút mondott a Facebooknak, mert - mint mondta - már nem bírta a sok barátkérő üzenet kezelését. A Microsoft alapítója egy Újdelhiben rendezett üzleti fórumon jelentette be, hogy bezárja a közösségi portálon lévő profilját, mert kezelhetetlen mennyiségű üzenet árasztja el. "Tízezer ember kérte, hogy a barátom lehessen" - mondta el a világ leggazdagabb embere, aki eleinte megpróbált szelektálni a számára teljesen ismeretlen személyek között, de kénytelen volt belátni, hogy "az egész egy merő időpocsékolás".
2009.07.28. 17:37
 
Forma-1: szóvivője szerint Michael Schumacher visszatérhet
Szóvivője szerint nem kizárt, hogy visszatér a Forma-1-be a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki sajtóértesülések szerint a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén balesetet szenvedett Felipe Massát pótolná a Ferrari istállónál. "Amennyiben a Ferrari megkörnyékezi, Michael át fogja gondolni a dolgot" - nyilatkozta Sabine Kehm. Ugyanakkor Willi Weber, a 40 éves Schumacher menedzsere kategorikusan cáfolta ügyfelének visszatérését, hangsúlyozva, hogy a csapat két nagyszerű tesztpilótával rendelkezik.
2009.07.28. 17:18
 
 
Vieri volt kedvesével kapták lencsevégre George Clooneyt
George Clooney és Elisabetta Canalis egymást átölelve látható egy fényképen, amelyet Róma egyik éttermében készítettek róluk. Az olasz szexszimbólum, modell és műsorvezető, Christian Vieri olasz labdarúgó volt kedvese és az amerikai színész együtt vacsorázott június 22-én a római Hotel Majestic éttermében, majd néhány nap múlva újra együtt látták őket - tudatta a Corriere della Sera című olasz napilap. Az újság szerint a Chi olasz társasági magazin szerdán utcára kerülő számában olyan fotóriportot közel, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a színésznek "új barátnője van" a szardíniai szépség személyében.
2009.07.28. 17:03
 
 
Jelentősen csökkenhet az állattenyésztés támogatása
Az állattenyésztők a nemzeti kasszából (top up) finanszírozott támogatása akár 15-40 százalékkal is csökkenhet a 2010 és 2013 közötti időszakban az idei évhez képest, amennyiben nem változik a mostani támogatási rendszer (SAPS és top up) - állítja a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ). Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a tényleges bevételkiesés ennél is súlyosabb lehet, amennyiben a nemzeti támogatást nem biztosítja a kormányzat. Ez az egész vertikum bruttó kibocsátását 10-15 százalékkal visszavetheti, ami 55-80 milliárd forint kiesést jelent. Az ágazat bruttó kibocsátása éves szinten most szakértői számítások szerint 530-550 milliárd forint.
2009.07.28. 16:55
 
 
Közel 5 százalékos GDP-csökkenést jósol idén Szlovákiának az IMF
A gazdasági világválság miatt hazai összterméke (GDP) közel 5 százalékos csökkenését jósolja ez évre Szlovákiának a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint azonban a szlovák gazdaság jövőre ismét növekedésnek indul. Az IMF a Pozsonnyal rendszeresen folytatott konzultációja alapján készített, kedden ismertetett jelentésében közölte előrejelzését. A nemzetközi pénzintézet prognózisa derűlátóbb a szlovák kormányénál, amely idénre a GDP 6,2 százalékos visszaesésével számol.
2009.07.28. 16:46
 
 
Századvég-Forsense: ellentmondásos a magyar EU-tagság megítélése
Ellentmondásos a magyar EU-tagság megítélése, a többség támogatja az integrációt, ugyanakkor sokan úgy gondolják, van, amiben Magyarország a csatlakozással hátrányos helyzetbe került - derült ki a Századvég és a Forsense júliusi közvélemény-kutatásából. A felmérés nyolc területen vizsgálta, hogy a választópolgárok miként érzékelik az európai uniós csatlakozás hatásait. A kérdezettek a mezőgazdasággal összefüggésben a legkritikusabbak, kétharmaduk szerint a csatlakozás hátrányos helyzetbe hozta a magyar agráriumot. Szintén többségben vannak a kedvezőtlen hatást érzékelők a munkanélküliséggel, az ország gazdasági helyzetével és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok állapotával kapcsolatban.
2009.07.28. 16:38
 
 
Medián: az ÁNTSZ az első, a kormány az utolsó a bizalmi rangsorban
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az első, míg a kormány az utolsó az intézmények iránti bizalmat tükröző huszonötös rangsorban - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felméréséből, amelyet honlapján tett közzé a cég. A reprezentatív, 1200 ember személyes megkérdezésén alapuló, még áprilisban készített felmérés százpontos skáláján az ÁNTSZ 62, a kormány 23 pontot ért el, az átlagot 48 pontnál húzták meg. A felmérés szerint a magyar közvélemény általában közepesen bízik a demokrácia és a piacgazdaság intézményeiben. A legjobban a törvények betartatását biztosító intézmények szerepeltek.
2009.07.28. 16:30
 
 
Vizes vb, férfi vízilabda: Szerbia-Magyarország 10-9
A magyar férfi vízilabda-válogatott hosszabbítás után 10-9-re kikapott a szerb csapattól a római vizes világbajnokság keddi negyeddöntőjében. Ezt azt jelenti, hogy Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese csütörtökön a horvát-román párharc vesztesével találkozik az 5-8. helyért. A magyarok utoljára a 2004-es athéni olimpia döntőjében tudták legyőzni szerbeket, azóta ez volt a tizedik találkozója a két gárdának. A negyeddöntőben: Szerbia-Magyarország 10-9 (4-2, 1-1, 2-4, 1-1, 1-1, 1-0), hosszabbítás után.
2009.07.28. 15:41
 
 
Jackson orvosától kapott klinikai altatót egy illetékes szerint
Orvosa adott be klinikai altatásra használt erős altatót az álmatlansággal küzdő Michael Jacksonnak, s a hatóságok szerint a gyógyszer okozta a sztár halálát. Ezt az értesülést egy igazságügyi illetékes osztotta meg hétfőn az AP amerikai hírügynökséggel. A nyomozás érdekeire hivatkozva névtelenségbe burkolózó hírforrás azt is elmondta, hogy Jackson bérelt házának egy hálószobájában oxigéntartályokat és infúziós készüléket találtak. Egy másik hálóban óriási rendetlenségben ruhák és egyéb dolgok hevertek szanaszét, s a falakon kézzel írt feljegyzések függtek. Az egyik így szólt: "A gyerekek édesek és ártatlanok".
2009.07.28. 15:30
 
 
Az MSZP bízik Draskovics Tiborban, a Fidesz és az SZDSZ lemondatná
Nem merült fel olyan indok, amely miatt az MSZP elvesztette volna a bizalmát Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterben - jelentette ki Tóbiás József, az MSZP parlamenti frakcióigazgatója. A politikus azzal kapcsolatban kérdezték, hogy napokban a Fidesz többször is követelte Draskovics Tibor távozását egy, a Magyarok Nyilai nevű szervezettel kapcsolatban nyilvánosságra hozott felvétel miatt. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: tárcavezető jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy ismét "hiszterizálja a közhangulatot". Az SZDSZ azonnal lemondatná hivataláról Draskovics Tibort - olvasható a párt közleményében.
2009.07.28. 15:10
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016[2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista