2019. szeptember 21., szombat - Máté
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
A közoktatási törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz
A közoktatási törvény módosítását kezdeményezik fideszes képviselők; az indítvány új szabályként rögzíti, a kormány feladata rendeletben szabályozni azt, hogy az alapszakok esetében hány tantárgy és melyek esetében felvételi követelmény az emelt szintű érettségi vizsga. Az Országgyűlés honlapján közzétett indítványban az áll, hogy az új szabályozás szerint a jövőben nem a felsőoktatási intézmények, hanem a kormány dönthetne arról, mely képzések esetében, hány tantárgyból és melyekből írja elő az emelt szintű vizsgát felvételi követelményként.
2009.12.08. 08:15
 
 
Fagyinak nézi a szomszéd házát egy tehén
Hivatalos panaszt tett egy férfi az Egyesült Államokban mert egy marha a házát "fagyinak nézi". Tennessee állam seriffhivatalában bejelentette, egy szomszédjának tehene állandóan nyaldossa a házát, amire már ráment egy ablakának a redőnye, üvege és párkánya. Hogy mitől ízlik annyira a ház, illetve az ablak a marhának, arra nem tért ki a panaszt felvevő seriffhelyettes jelentése, de arra igen, hogy szót tudott érteni a tehén gazdájával, aki ígéretet tett arra, hogy megoldja a problémát.
2009.12.08. 07:30
 
 
Drasztikusan emelnék a ponthatárokat az egyetemeken
Elismerte a Hiller István vezette oktatási tárca, hogy dolgoznak azon a kormányrendelet-módosításon, amely drasztikusan megemelné a felsőoktatási intézményekben a felvételi minimumponthatárt - írta keddi számában a Magyar Nemzet, amely szerint ha a javaslatot elfogadják, jóval kevesebben jutnak be a felsőoktatásba. A rendelet 2012-től 240 pontra emelné a felvételi minimumhatárt a mostani 160-ról, és növelné az emelt szintű vizsgák presztízsét, azokért a jelenlegi 40 helyett 50 pluszpont járna, így az elérhető maximumpontszám a jelenlegi 480-ról 500 pontra nőne.
2009.12.08. 07:15
 
 
Menesztették a BKV-tól Sziebert György jogi igazgatót
Kocsis István vezérigazgató hétfőn aláírta Sziebert György jogi igazgató menesztését, így a hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett egykori vezető rendkívüli felmondással távozik a cégtől - közölte a BKV hétfő este az MTI-vel. Mivel rendkívüli felmondásról van szó, Sziebert György nem kap végkielégítést. Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes hétfő délelőtt még csak annyit közölt: előkészítették a volt jogi igazgató menesztését, hogy esetleges távozása esetén a cég működőképességét fenn tudják tartani, ha a jogi igazgatónak a rendőrségi nyomozás miatt távoznia kellene a cégtől.
2009.12.07. 22:15
 
 
Bevezetik 2012-től a tartalékos haderőt Magyarországon
Erről a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásról szóló törvény (HJT) módosításával, 343 igen 1 nem és 1 tartózkodás mellett döntöttek a képviselők. Az önkéntes tartalékos szolgálat lényege, hogy mintegy 4.000 főt úgy alkalmaz a honvédség, hogy az önkéntesek megtartanák civil foglalkozásukat. Első alkalommal 25 napra, ezt követően a szerződésben foglalt időtartamra, évente legfeljebb 15 napra hívhatják be őket. Ezen felül az önkéntes tartalékos 3 évente, összesen legfeljebb 6 hónap tényleges szolgálatra is behívható a Magyar Honvédség szervezeteihez.
2009.12.07. 21:15
 
 
Az évszázad végéig 1,9 méterrel emelkedhet a tengerek vízszintje
Az évszázad végéig a vártnál sokkal gyorsabban, 1,9 méterrel emelkedhet a világ tengereinek vízszintje - derült ki egy új kutatásból. Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratának (PNAS) internetes kiadásában ismertetett tanulmány szerint a jelentős emelkedés számos partvidéki várost és kisebb szigetországok egész sorát fenyegeti. A kutatás szerint 2100-ra az óceánok és tengerek vízszintje 75-190 centiméterrel lehet magasabb a ma mértnél. A számításokhoz az utóbbi 130 évben feljegyzett vízszintállásokat és hőmérsékleteket vették figyelembe. A tudósok álláspontja szerint a vízszint emelkedését ugyanis nagyban befolyásolja a Föld átlaghőmérséklete.
2009.12.07. 21:15
 
 
Elkezdődött a 15. ENSZ Klímaváltozási Konferencia
Elkezdődött hétfőn Koppenhágában a 15. ENSZ Klímaváltozási Konferencia. A világszervezet eddigi legnagyobb szabású tanácskozásának célja az üvegházgázok kibocsátásának csökkentését szabályozó Kiotói jegyzőkönyv felváltása egy új megállapodással. A 2012-ben lejáró nemzetközi jogi dokumentum helyére lépő új egyezmény kidolgozására a 192 ENSZ-tagállamból csaknem kétezer küldött érkezett a dán fővárosba. Munkájukat több ezer újságíró kíséri figyelemmel, és várhatóan több tízezer tüntető is összegyűlik majd, határozott klímavédelmi intézkedéseket követelve.
2009.12.07. 21:15
 
Férfiálom: Vegyünk be még egy lányt!
Habár a hármas szex a legtipikusabb férfi-fantáziálások egyik, még mindig ritkán valósul meg. Egy-egy vadabb éjszakán persze senkit sem feszélyeznek a gátlások, nincs ami útját állná a dupla lány, dupla fiús kalandoknak. De tartós párkapcsolatban más a helyzet. Amikor egy harmadik fél képbe kerül, az mindig feszültséget szül, még ha csak az ágyatokat veszi is célba.
2009.12.07. 20:44
 
 
A fogyatékosságra is rákérdeznek a 2011-es népszámláláson
A fogyatékosság is felkerült azok közé az adatkörök közzé, amelyekre rákérdeznek a 2011-es népszámláláson. A parlament hétfőn módosításokkal ismét elfogadta a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött törvényt. A törvény zárószavazást két héttel halasztották el, mert az MSZP még egyeztetett a fogyatékos szervezetek képviselőivel arról, hogy a népszámláláson, vagy a kormány javaslata alapján egy külön adatgyűjtésen mérjék fel a fogyatékosságot. Végül mindkét alternatíva bekerült a javaslatba, így külön felmérés is lesz. A vallásra vonatkozóan továbbra sem gyűjtenének adatokat; ezt korábban kifogásolta az államfő.
2009.12.07. 20:30
 
 
Hétfőn is rendőrökre támadtak fiatalok Görögországban
Hétfőn ismét tüntettek fiatalok Athénban arra emlékezve, hogy társukat egy éve megölte az eltévedt rendőri lövedék. A tüntetés zavargásokba csapott át, rendőröket is megtámadtak. A parlamenthez vonuló mintegy ötezer fős menetből kivált több száz csuklyás fiatal, s megdobálta a rendőröket, kirakatokat tört be és gépkocsikat rongált meg. A rendőrök könnygázt vetettek be ellenük, másfél tucatnyi rendzavarót őrizetbe vettek. Hétfőn három órára zárva maradtak az iskolák és közhivatalok, leállt a tömegközlekedés, hogy a közalkalmazottak országszerte csatlakozhassanak a tüntetésekhez.
2009.12.07. 20:30
 
 
Megerősítették afganisztáni pótfelajánlásaikat a NATO-tagországok
Konkrét formába öntötték hétfőn az afganisztáni csapatnövelési felajánlásokat a NATO vezetésével zajló ISAF-műveletben részt vevő országok, és a 30 ezer fős amerikai bővítést leszámítva a többi felajánlás megközelítette a hétezer főt - közölte Anders Fogh Rasmussen főtitkár. A szövetség főhadiszállásán, a belgiumi Monsban tartott, úgynevezett csapatfelajánlási konferencián tett bejelentésekből az is kiderült, hogy jövőre további növelésekre lehet számítani, amelyek révén a pótlólagos erők nagysága meg is haladja az említett keretszámot - tette hozzá.
2009.12.07. 20:30
 
Nem tér vissza az öttusázáshoz a világbajnok Horváth Viktor
Lezárta versenyzői pályafutását az öttusázó Horváth Viktor, aki legeredményesebb idényében, 2007-ben világ- és Európa-bajnok volt egyéniben. A 31 éves Horváth május elején jelentette be, hogy magas vérnyomással kezelik, és a sorozatos vizsgálatok miatt másfél hónapja alig edzett. A budapesti Világkupát felvezető sajtótájékoztatón azt mondta, az idei versenyszezont kihagyja, de tervei szerint ősszel nekivág az újabb felkészülésnek, és megpróbálja kitolni pályafutását a londoni olimpiáig. Végül másként kellett döntenie, mivel továbbra is gyógyszeres kezelésre szorul magas vérnyomása miatt.
2009.12.07. 20:00
 
 
Kivizsgálja az NHH a T-Mobile pénteki üzemzavarát
A Nemzeti Hírközlési Hatóság hétfőn délután várja a Magyar Telekom-T-Mobile jelentését a pénteki üzemzavarról, majd a leírtak és a vonatkozó jogszabályok, előírások és a társaság általános szerződési feltételei (ászf) alapján elemzi a helyzetet, és döntést hoz a teendőkről. Pataki Dániel, a hatóság elnöke elmondta: az ászf alapján 6-7 eset is vonatkozik a szolgáltatás ideiglenes szüneteltetésére és a hálózati hibákra, ezért egyelőre nem tud többet mondani az esetről. Hozzátette: mivel egy ilyen leállás nagyon sok ember életét megkeseríti, az NHH egyeztetést kezdeményez a szolgáltatókkal arról, miképpen lehet a legjobban kezelni egy ilyen üzemzavart. Az NHH két hét múlva tájékoztat a részletekről.
2009.12.07. 19:45
 
 
Fed: még korai tartós gazdasági felépülésről beszélni
Még túl korai az amerikai gazdaság tartós felépüléséről, önfenntartó folyamatról beszélni - jelentette ki Ben Bernanke Fed-elnök hétfőn Washingtonban. Az amerikai központi bank első embere ismét reményét fejezte ki, hogy a gazdasági helyzet javulása jövőre folytatódni fog Figyelmeztetett ugyanakkor: jelentős a szembeszél. Utalt a gyenge munkaerő-piaci helyzetre, a fogyasztók óvatosságára, valamint a még mindig szűkös hitelkínálatra. Úgy fogalmazott, a hátráltató tényezők miatt a gazdaság erősödése valószínűleg továbbra is csak mérsékelt ütemű lesz.
2009.12.07. 19:45
 
 
Tiger Woods 8 nővel csalta feleségét!
A pornósztár Holly Sampson tegnap este lett megnevezve, a golf sztár, Tiger Woods hetedik szeretőjeként.
2009.12.07. 19:32
 
Karácsonyi reggeli az ágyban
Jólesik elnyújtózni a puha, meleg takaró alatt, óvatosan kinyitni a szemedet, ott csillog-e még a karácsonyfa az ablak előtt. És ez a finom fenyő-, narancs-, kávéillat! Kávé?! Csak nem? De igen, kivételesen ma Ő, a kedvesed hozza be a kávét, kezében tálca, és hogy mosolyog! És a tálcán nemcsak kávé van!
2009.12.07. 19:32
 
 
FIFA Év játékosa: öt futballista a szűkített névsorban
Az aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona), a címvédő Cristiano Ronaldo (Real Madrid), a 2007-es győztes brazil Kaká (Real Madrid), valamint a két spanyol Európa-bajnok, Xavi Hernandez (FC Barcelona) és Andrés Iniesta (FC Barcelona) lehet a 2009-es év legjobb játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA). A szűkített névsort hétfőn hozta nyilvánosságra a FIFA. A voksoláson klubedzők és szövetségi kapitányok vettek részt. Érdekesség, hogy mind az öt futballista a spanyol élvonalban játszik, s a nagy riválisok, a Barcelona, vagy a Real Madrid keretét erősítik.
2009.12.07. 19:30
 
 
Csak 2011-től lép hatályba az új polgári törvénykönyv jelentős része
A kormány eredeti tervével ellentétben nem jövő év május 1-jén, hanem 2011. január 1-jén lép hatályba az új polgári törvénykönyv jelentős része. Az Országgyűlés ezt a módosító indítványt 197 igen, 152 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett fogadta el a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről szóló jogszabályhoz benyújtott, a kormány által is támogatott módosító indítványokat. A kabinet eredeti terve az volt, hogy jövő év május 1-jén lépjen hatályba az Ptk. jelentős része, de az elfogadott módosítások értelmében ekkor csak a Ptk. első és második könyve lép életbe, a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik - a felkészüléshez biztosítandó megfelelő idő miatt - csak 2011. január 1-jén.
2009.12.07. 19:15
 
 
Csaknem 100 hívatlan vendég volt a Fehér Házban az utóbbi 30 évben
Csaknem száz hívatlan vendég jutott be a biztonsági szolgálat hibájából a washingtoni Fehér Házba az utóbbi 30 évben - írta a New York-i Daily News című napilap hétfőn annak kapcsán, hogy legutóbb egy házaspár jelent meg Barack Obama elnök első állami díszvacsoráján meghívó nélkül. Az újság szerint az elnök biztonságára felügyelő titkosszolgálat közölte: a Carter-adminisztráció óta 91 olyan esetről tudnak, amikor hívatlan személyek az amerikai elnök közelébe férkőzhettek. Az 1980 óta rögzített biztonsági bakik következtében a 91 hívatlan vendég közül nyolc érintkezett az elnökkel vagy egy másik, szintén a titkosszolgálat által őrzött személlyel.
2009.12.07. 19:15
 
 
Március 1-jétől indul a közbeszerzési és közérdekvédelmi hivatal
Jövő év március 1-jétől kezd működni a közbeszerzési és közérdekvédelmi hivatal, amelyben a korábbi tervekkel ellentétben külön-külön igazgatóságok foglalkoznak a két területtel. Az Országgyűlés hétfőn 198 igen, 158 nem és 2 tartózkodás mellett fogadta el a kormány által támogatott, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat; a jogszabályról a tervek szerint december 14-én dönt a Ház. Az elfogadott módosítás szerint januárban kezdődik a hivatal létrehozása, amely 26 fővel indul el.
2009.12.07. 19:00
 
 
Új vírus: a védőoltás ellenére beteg lett egy hajdú-bihari férfi
A védőoltás ellenére megbetegített az új típusú influenza egy hajdú-bihari férfit, a szervezetében kimutatták a H1N1 vírust - erősítette meg az erről szóló sajtóinformációkat hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében Szentgyörgyi János, a debreceni Kenézy Kórház sajtóreferense. A férfi influenzás tünetekkel jelentkezett a kórház sürgősségi betegellátó osztályának ambulanciáján november 27-én. Elmondása szerint másfél hónappal korábban megkapta a H1N1 vírus elleni védőoltást. A beteg infektológiai szempontból emelt dózisú vírusellenes szert kapott gyomorszondán keresztül, illetve párhuzamos antibakteriális kezelésben részesült.
2009.12.07. 18:30
 
 
Klímacsúcs: megosztott az EU az uniós vállalások emelésében
Nincsenek egységes állásponton az Európai Unió tagországai abban, hogy megemelje-e a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett vállalásait az EU a koppenhágai éghajlat-változási csúcsértekezlet eredményességének javítása érdekében. Az uniós tagállamok külügyminisztereinek hétfői találkozóján téma volt az aznap nyílt környezetvédelmi konferencia, amelynek menetét a csütörtöki és pénteki állam- és kormányfői EU-találkozón is áttekintik majd. Uniós források jelezték, hogy miközben egyes tagországok szerint már most fel kellene emelni az uniós vállalást 20-ról 30 százalékos kibocsátás-csökkentésre, más tagállamoknak fenntartásaik vannak a kérdésben, többen pedig ellenzik azt.
2009.12.07. 18:30
 
 
Az államháztartás novemberi hiánya 75,9 milliárd forint
Az államháztartás - önkormányzatok nélkül - 75,9 milliárd forint hiánnyal zárt novemberben, az első 11 havi összesített deficit 1.123.7 milliárd forint - közölte az előzetes pénzforgalmi adatokat a Pénzügyminisztérium hétfőn. A 3,8 százalékos, 992,4 milliárd forintos deficit eléréséhez decemberben 131,2 milliárdos államháztartási többlet szükséges. Az októberi 11,5 milliárd forint szufficit után novemberben 75,9 milliárd hiányt mutat az államháztartás pénzügyi mérlege. A három alrendszeren belül a központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok hiánnyal, a társadalombiztosítási alapok jelentős többlettel zártak.
2009.12.07. 18:15
 
 
Előzetesben a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatója
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapest Airport Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatóját hétfőn - közölte közös ügyvédjük, Zámbó Gyula a határozathozatal után újságírókkal. Elmondta, a jogi igazgatók mellett még két ember előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság, az ötödik gyanúsított estében pedig lakhelyelhagyási tilalmat határozott meg. A döntés ellen valamennyi gyanúsított és védő fellebbezett - tette hozzá Zámbó Gyula. A sajtóban R.-V. Krisztina és Sz. György néven említett igazgatók ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI).
2009.12.07. 17:45
 
 
A dél-afrikaiak nem akarják Jennifer Hudsont látni a Mandela filmben
Nem akarják a dél-afrikai színészek, hogy Jennifer Hudson játssza el Winnie Madikizela-Mandela szerepét, a nemzet első fekete elnökének egykori feleségéről szóló, Winnie című életrajzi filmben. A dél-afrikai Kreatív Dolgozók Egyesületének véleménye szerint, ha az ország történelmét külföldi színészekkel játszatják el, akkor az teljesen aláássa a nemzeti filmipar fejlődése érdekében tett erőfeszítéseket. "Annak semmi értelme, hogy miközben saját Hollywoodunk felépítésén fáradozunk, még mindig importáljuk a színészeket" - nyilatkozta a The Citizen című helyi lapnak Mabutho Sithole, a szervezet elnöke.
2009.12.07. 17:30
 
 
Egyre kevesebben kötnek fiatalon házasságot
Egyre kevesebben kötnek fiatalon házasságot és a házasságkötések száma 1990-hez viszonyítva 2007-re 40 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A Demográfiai Portré 2009 című, most megjelent tanulmány szerint a nők 20-24 év helyett 25-29 évesen mennek férjhez és a tizenéveseknek mindössze 4 százaléka házasodik meg. Emiatt magasabb az átlag életkor a házasságkötéskor: a nőknél 27,5-re, a férfiaknál 30,1-re növekedett. A párkapcsolatok formáját illetően tovább nőtt az élettársi kapcsolatot választók aránya: 1995 és 1999 között arányuk 62,5 százalék volt, 2000 és 2004 között viszont már 70 százalék.
2009.12.07. 17:15
 
 
Navracsics: Gyurcsány Ferenc az MSZP igazi listavezetője
Navracsics Tibor szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő az MSZP igazi miniszterelnök-jelöltje és igazi listavezetője. A Fidesz frakcióvezetője hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az MSZP országos listájának első három helye csak álca. Azzal, hogy a negyedik helyre tették a szocialisták Gyurcsány Ferencet, nemcsak befutó helyre hozták, de azt is jelezték, hogy továbbra is az egyik jelképes politikusuknak tartják - jelentette ki Navracsics Tibor. Úgy vélekedett, továbbra is a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett politika határozza meg az MSZP politikáját.
2009.12.07. 17:15
 
 
Akár még több afrikai kisgyereket is örökbe fogadna Madonna
Nem zárja ki az újabb adoptálás lehetőségét Madonna. Az amerikai énekesnő a GMTV brit televízióban feltett kérdésre - nevezetesen hogy akar-e újabb afrikai kisgyereket a családjába - úgy válaszolt: "Soha ne mondd, hogy soha!". Madonna nyáron bírói engedéllyel fogadta örökbe a Malawiból származó négyéves árva kislányt, Chifundo Mercy Jamest. A popsztár korábban a félárva David Bandát adoptálta a dél-afrikai országból. Rajtuk kívül van két vér szerinti gyermeke: a nyolc éves Rocco volt férjével, Guy Richie filmrendezővel kötött házasságából, a tizenkét éves Lourdes pedig egykori fitnesz-edzőjével való kapcsolatából született.
2009.12.07. 17:00
 
Női kézilabda-vb: 31-25-ös magyar vereség a román csapattól
A magyar női kézilabda-válogatott 31-25-re kikapott hétfőn a román csapattól a kínai világbajnokság 3. fordulójában, Szocsouban. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány alakulata az első félidőben gyengén támadott, a védekezés pedig csak a nyitó negyedórában volt elfogadható, így 16-7-es előnnyel vonulhatott el szünetre a rivális. A folytatásban sokkal jobban ment a játék a magyaroknak, a 44. percben 22-20-ra sikerült felzárkózni. Ezt követően viszont rendezte sorait a román együttes, és végül 31-25-re győzött. Lecusanu 12 gólt dobott. Kedden szünnap lesz, szerdán pedig az olimpiai és Európa-bajnok, az előző vb-n ezüstérmes norvég együttes lesz az ellenfél.
2009.12.07. 16:30
 
C csoport: A 3. forduló eredményei
C csoport (Szucsou): Románia-Magyarország 31-25 (16-7). Japán-Tunézia 31-31 (16-14). Norvégia-Chile 44-15 (21-7).
2009.12.07. 16:00
 
 
Eltérően változik az áramár a különböző szolgáltatóknál
Az E.ON várhatóan átlagosan 3 százalékkal csökkenti az áram végfelhasználói árát a lakosságnak, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek 2010. január elsejétől, míg a Démász változatlanul tartja - mondta el Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke hétfőn a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen. Hozzátette: az RWE-csoporthoz tartozó Elmű és Émász még nem adott be árváltoztatási kérelmet, és ha nem is kérnek, akkor náluk 2 százalékkal nő az áram ára a rendszerhasználati díj emelkedése miatt.
2009.12.07. 15:45
 
Mikor mit vegyünk a terhesség ideje alatt?
A baba érkezése felforgatja a mindennapi életünket, így folyamatosan készülnünk kell, beszerezni mindent, amire szüksége lehet. Ebben próbálunk most segíteni cikkünkben.
2009.12.07. 15:31
 
 
Az idén karácsonykor kevesebbet és kisebb értékben ajándékozunk
Az idén kevesebben terveznek ajándékot vásárolni az ünnepekre, és enyhén nőtt azok száma, akik maximum 30 ezer forintot szánnak karácsonyi ajándékra - derül ki a Kirakat-Ipsos felméréséből. A felmérés eredményeit összefoglaló közlemény szerint a változó ajándékvásárlási szokásokat mutatja, hogy megnőtt az interneten tájékozódók, valamint a web-áruházakban vásárlók aránya. Míg tavaly novemberben a lakosság 81 százaléka vásárolt ajándékot karácsonyra, az idén ez az arány várhatóan 76 százalékra csökken.
2009.12.07. 15:15
 
 
Vasárnap lép életbe a Volán-társaságok új menetrendje
A Volán-társaságok 2010. évi menetrendje 2009. december 13-án lép életbe és 2010. december 11-éig lesz hatályos - mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója. Elmondta: az eddigi buszjáratok a jövőben is közlekednek majd, és ez kiegészül a 29,5 vasúti mellékvonalon a szolgáltatás átvételével. A vasúti mellékvonalak pótlását szolgáló buszjáratok menetrendjét a közlekedési minisztérium még nem rendelte meg írásban, de az érintett Volán-társaságok tudnak a feladatról, és a rendelkezésre álló kapacitás lehetővé teszi a végrehajtását.
2009.12.07. 15:15
 
 
Átlagosan 3,9 százalékkal emelkedik a gáz ára
Átlagosan 3,9 százalékkal nő 2010. január 1-jétől a földgáz végfelhasználói ára a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közintézményeket ellátó körben - jelentette be Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke egy sajtóbeszélgetésen. Az energiahivatal javaslatával összhangban kiadott miniszteri rendelet várhatóan még hétfőn nyilvánosságra kerül. A 20 köbméter/óra alatti fogyasztók - döntően a háztartások - számára átlagosan 5,6 százalékkal nő a gáz végfelhasználói ára, még másik két kategóriában csökken.
2009.12.07. 14:45
 
 
Két kampányfinanszírozási javaslat a Ház előtt
Egy MSZP-s és egy fideszes javaslat is fekszik a Ház előtt a kampányfinanszírozásra vonatkozóan, előbbit az alkotmányügyi bizottság már általános vitára alkalmasnak is találta. Az MSZP-s javaslat azt szorgalmazza, hogy a választást a szavazást megelőzően 60 nappal kell kiírni. A jelöltekre a jelölő szervezetek legfeljebb 5 millió forint költhetnének, ezt az összeget 2011-től a fogyasztói árindexszel évente kell növelni. A Fidesz-KDNP javaslata szerint a választást legkésőbb 30 nappal a szavazás napja előtt kellene kitűzni. Az ellenzéki frakciószövetség is létrehozná a kampányszámla intézményét, de nem emelné a jelöltekre költhető 1 millió forintos összeget.
2009.12.07. 14:15
 
 
Új vírus: jól van a Budapesten kezelt egyik kismama
Jól van, és két-három nap múlva elhagyhatja a kórházat a Semmelweis Egyetem (SE) Kútvölgyi Klinikáján kezelt kismamák egyike - közölte sajtótájékoztatón Gál János, az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója hétfőn, Budapesten. A nő múlt héten szerdán került a klinikára az új influenzavírus szövődményével, géppel kellett lélegeztetni, és sikeres császármetszést követően egészséges csecsemőnek adott életet. A kismamát vasárnap engedték ki az intenzív osztályról, jelenleg a III. számú Belgyógyászati Klinikán ápolják.
2009.12.07. 14:15
 
A jó megjelenés 10 titka
Ismerjük a jelenséget: hibátlan smink, mindig tökéletes frizura, bombajó ruhatár. Van néhány biztos tippünk, ami hozzásegít a sikerhez.
2009.12.07. 14:03
 
Mi a ragyogó szem titka?
4 hasznos tipp, hogyan teheted lenyűgözővé tekinteted.
2009.12.07. 14:01
 
 
Megugrott az állami támogatások használata az EU-ban
Több mint négyszer annyi állami támogatást használtak fel az Európai Unió tagországaiban tavaly, mint egy évvel korábban, az ok egyértelműen a nemzetközi gazdasági válság - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság. Tavalyelőtt a 27 tagországban összesen 66,5, tavaly már 279,6 milliárd euró támogatást vettek igénybe brüsszeli engedéllyel. Az idén a várakozások és az előzetes statisztikák szerint még nagyobb összeggel kell számolni.
2009.12.07. 14:00
 
 
A jó fizikum nagyobb intelligenciát és sikereket is eredményez
A megfelelő testi erőnlét sokban hozzájárul a szakmai sikerekhez - derült ki egy nemrégiben bemutatott svéd tanulmányból. A szív és a vérkeringés terhelhetősége fiatal felnőttkorban magasabb intelligenciát, később pedig jobb szociális és gazdasági helyzetet eredményezhet. A Göteborgi Egyetem orvosai több mint 1,2 millió olyan férfi adatainak vizsgálatából következtettek erre, akik 1950 és 1976 között a honvédség szolgálatába léptek. Azok a katonák, akiknek a szíve és vérkeringése jó állapotban volt, nem csak az intelligenciateszteken értek el kedvezőbb pontszámokat, hanem később életük során magasabb végzettséget és jobban fizető állást is szereztek.
2009.12.07. 14:00
 
Fiatalító trükkök! Tagadd le éveidet
Bizonyos kor fölött inkább öregít, mint szépít a sok smink. Jobb megtanulni az egyszerű, fiatalító praktikákat.
2009.12.07. 13:59
 
 
Kóka János maradt az SZDSZ frakcióvezetője
Nem történt változás az SZDSZ-frakció élén, a szabad demokraták parlamenti képviselőcsoportját továbbra is Kóka János vezeti, helyettese Gusztos Péter maradt - értesült az MTI hétfőn szabad demokrata forrásokból. Az MTI információi szerint Kóka Jánost 11 igen szavazattal és öt nem ellenében erősítették meg tisztségében hétfőn. Gusztos Péternél 12-4 volt az arány. A frakcióülésen nem vett részt Sándor Klára, valamint Ikvai-Szabó Imre. A frakcióvezetőnek és helyettesének a megbízatása a hét végén járt le, a mostani szavazás újabb egy esztendőre erősítette meg őket posztjukon.
2009.12.07. 13:00
 
 
Vasárnap lép életbe a Volán-társaságok új menetrendje
A Volán-társaságok 2010. évi menetrendje 2009. december 13-án lép életbe és 2010. december 11-éig lesz hatályos - mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója évzáró sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, az eddigi buszjáratok a jövőben is közlekednek majd, és ez kiegészül a 29,5 vasúti mellékvonalon a szolgáltatás átvételével. A vasúti mellékvonalak pótlását szolgáló buszjáratok menetrendjét a közlekedési minisztérium még nem rendelte meg írásban, de az érintett Volán-társaságok tudnak a feladatról, és a rendelkezésre álló kapacitás lehetővé teszi a végrehajtását.
2009.12.07. 12:45
 
 
Továbbra is a Fidesz jelöltjének tartja magát Molnár Oszkár
Továbbra is a Fidesz jelöltjének tartja magát Molnár Oszkár, a párt országgyűlési képviselője, a Borsod megyei Edelény polgármestere. Az MTI-nek hétfőn hangsúlyozta: véglegesen december 14-én dől el, hogy a párt indítja-e a jövő évi országgyűlési választásokon. Molnár Oszkár ezt annak kapcsán nyilatkozta az MTI-nek, hogy lezárultak a felcsúti meghallgatások. A Népszabadság hétfőn azt írta, mind a 176 egyéni képviselőjelöltre megvan Orbán Viktor és a pártvezetés javaslata; az edelényi polgármester nem volt ott a felcsúti meghallgatáson, a jövő évi választáson nem lesz Fidesz-KDNP jelölt.
2009.12.07. 12:45
 
 
Szlovéniában lesz az EU új energia hivatala
A szlovén fővárosban lesz az Európai Unió új energia hivatala, amelynek az lesz a fő feladata, hogy összehangolja a nemzeti szabályozó hatóságok munkáját. Az Európai Bizottság közlése szerint az európai energiaszabályozási együttműködési ügynökség (ACER) várhatóan 2011 márciusban kezdi meg tevékenységét Ljubljanában. Az egységes szabályozó hatóságként működő ügynökség bizonyos esetekben kötelező érvényű döntéseket hozhat például a határokon átnyúló energia infrastruktúrával kapcsolatban.
2009.12.07. 12:30
 
 
Romániai választás: Basescu győzelmét jelzik a hivatalos adatok
Traian Basescu győzelmét jelzik a helyi idő szerint hétfőn 11 órakor közzétett, és a szavazatok 99,13 százalékos feldolgozottsága alapján bejelentett eredmények is a 7 óraihoz hasonlóan. Az Országos Választási Iroda (BEC) közleménye szerint a Demokrata Liberális Párt (PD-L) által támogatott Basescu a voksok 50,37 százalékát kapta, ellenfele, a szociáldemokrata Mircea Geoana 49,62 százalékot szerzett. A televíziók által közölt eredmény után ismételten a kamerák előtt nyilatkozott Klaus Johannis. A nagyszebeni polgármester megerősítette, hogy számára véget ért ez a történet, visszamegy saját városába, és ott folytatja munkáját.
2009.12.07. 12:00
 
 
Vécégraffiti: a nők a kapcsolatokról, a férfiak a szexről írnak
Az eldugott helynek számító vécék nyelvészeti kutatóforrásként is szolgálnak: a vécéajtókon hátrahagyott üzenetekből kiderült, a nők leginkább a kapcsolatokról, a férfiak a szexről és a sportról vésik fel véleményüket. A toalettekben olvasható üzeneteket egy svájci nyelvész vizsgálta, aki a norvég és a brit nyilvános mellékhelyiségekben rejlő feljegyzéseknek eredt nyomába. Az egyik legnagyobb meglepetés, hogy az emancipált norvég nőket - legalábbis a vécében - erősen foglalkoztatta, hogy miként válhatnának jó háziasszonnyá. Érdekesség, hogy a rasszista csengésű üzenetek sokkal keményebbek voltak a női vécében, mint a férfiakéban.
2009.12.07. 11:45
 
 
Izgága sportlövész hírében állt a pécsi ámokfutó
Izgága, fegyverét hirtelen elsütő sportlövő volt első egyesületének vezetője szerint az egy ember halálával és három sérülésével járó pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló. Herbai János, a Pécsi Városi Lövész Klub vezetője a lapnak nyilatkozva azt mondta: náluk a megfontoltságnak, a koncentrációnak óriási jelentősége van, több jel utalt arra, hogy ezt a sportot nem G. Ákosnak találták ki. A fiatalember már a kezdet kezdetén kijelentette, hogy őt nem a lőállásból, mozdulatlanul történő tüzelés, hanem az úgynevezett szituációs lövészet érdekli, melyben mozgás közben kell lőni.
2009.12.07. 11:15
 
Négy szuperhatásos fenékfeszesítő gyakorlat
Állj meztelenül a szoba közepére, illessz mindkét farpofád alá egy-egy ceruzát. Leesett? Nos, itt az ideje, hogy rákapcsolj, és formába hozd hátsó feledet! Ha minden másnap elvégzed a mindössze tízperces tornasort, egy hónapon belül látványos eredményre számíthatsz.
2009.12.07. 11:14
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904[1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista