2019. november 12., kedd - Jónás, Renátó
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
Forsense: három párt bejutása tekinthető biztosnak
A Forsense Kft. közvélemény-kutatása szerint lassan növekvő választási kedv mellett továbbra is három párt parlamentbe jutása tekinthető biztosnak. Az intézet által február 3-11. között végzett, az MTI-hez eljuttatott felmérés szerint az elmúlt egy hónapban valamelyest emelkedett azok aránya, akik már eldöntötték, melyik pártra voksolnának áprilisban (56%). Ennél néhány százalékkal kevesebben, az összes válaszadó fele mondta azt, hogy tudja, melyik pártra szavaz majd, és biztosan az urnákhoz járul április 11-én. A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 59%-os támogatottsága továbbra is igen jelentős előnyt mutat a második helyezett MSZP-vel szemben (18%). A Jobbik 14%-os eredményével biztos bejutónak számít.
2010.02.22. 18:15
 
 
Nézőpont Intézet: a kormányprogram egyharmada nem teljesült
A Bajnai-kormány a 2009 áprilisában ismertetett kormányprogramjának egyharmadát nem teljesítette a Nézőpont Intézet elemzése szerint, amelynek összefoglalóját hétfőn juttatták el az MTI-hez. A 134 tervezett intézkedésből 45 végrehajtása még várat magára - áll a közleményben. Mint írták, dinamikáját tekintve Bajnai Gordon kormányzásának legaktívabb szakasza tavaly júniusra esett. A politikai ősz ezután már biztos pályán haladt: tudható volt, hogy az Országgyűlés többsége elfogadja a kormányfő büdzsétervét. Az "érdemi" kormányzás 2009. november 30. után azonban megszűnt az elemzés szerint.
2010.02.22. 18:15
 
Ronaldo 2011 végén visszavonul
A brazilok kétszeres világbajnok labdarúgója, Ronaldo 2011 végén visszavonul. Ezt maga az érintett jelentette be hétfőn. Tervei szerint még két idényt játszik a Corinthians színeiben, aztán befejezi sikerekben gazdag pályafutását, és a klub nagykövete lesz. A 33 esztendős Ronaldo 1994-ben és 2002-ben lett világbajnok, a nemzetközi szövetség (FIFA) háromszor (1996, 1997, 2002) választotta az év játékosának. A brazil válogatottban 97 mérkőzésen 62-szer volt eredményes. Ronaldo 15 góljával a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa, és kétszer nyerte el az Aranylabdát (1997, 2002).
2010.02.22. 18:15
 
 
Marshall-tervet képzel el Haitinak az EU-főképviselő
Egyfajta Marshall-terv kidolgozását vetette fel a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján. Az eredeti Marshall-terv a II. világháború utáni Európa újjáépítésének amerikai segítését foglalta magában. Ashton hangoztatta, hogy Haiti újjáépítésében az EU is kiemelt szerepet kíván játszani. A főképviselő bejelentette, hogy a jövő héten személyesen utazik a közép-amerikai országba a témáról folytatandó tárgyalásokra. A helyszíni megbeszélésen szót ejtenek majd a Haiti segítésére a jövő hónapban tervezett nemzetközi adományozói konferencia előkészítéséről is.
2010.02.22. 18:15
 
 
Nem publikus a pécsi lövöldöző elmeállapotáról készült szakvélemény
A rendőrség nem kívánja nyilvánosságra hozni a pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottjának elmeállapotáról készülő orvos szakértői véleményt. Dakos József, Baranya rendőrfőkapitánya ezt személyiségi jogokkal indokolta Pécsett, a főkapitányság tavalyi munkáját értékelő sajtótájékoztatón. Hozzátette: G. Ákos elmeállapotának megfigyelése lejárt, és tudomása szerint már összeült az a grémium, amely a szakértői álláspontot közvetíti az érintetteknek. Az eredményről a gyanúsított ügyvédjét és a rendőrséget is tájékoztatják, utóbbi azonban a szakvéleményben foglalt személyes adatok miatt nem nyilatkozik az anyag tartalmi részéről.
2010.02.22. 17:45
 
 
Női tenisz-világranglista: Szávay a 31.
Az ezen a héten Acapulcóban versenyző Szávay Ágnes egy helyet javított és a 31. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul az amerikai Serena Williams vezet. Női világranglista: 1. (1.) Serena Williams (amerikai) 8645 pont 2. (2.) Dinara Szafina (orosz) 6480 3. (4.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 5930 4. (3.) Caroline Wozniacki (dán) 5925 5. (5.) Venus Williams (amerikai) 5626.
2010.02.22. 17:30
 
 
AKI: 10-11 százalékkal csökkent a mezőgazdaság termelése
Az előzetes adatok szerint tavaly a magyar mezőgazdaság termelése mennyiségében 10-11 százalékkal csökkent - mondta Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója sajtótájékoztatón az ágazat helyzetét értékelve. Közölte: a növénytermesztés 15,3, az állattenyésztés 3,1 százalékkal esett vissza 2009-ben az előző évhez képest. A termelői árak összességében 10,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2008-ban. A növényi termékek termelői árszintje 14,0 százalékkal maradt el az előző évitől, az állati termékeké 4,3 százalékkal.
2010.02.22. 17:30
 
 
Obama vízzel mondott pohárköszöntőt a kormányzók bálján
Barack Obama amerikai elnökre senki nem foghatja, hogy vizet prédikál és bort iszik: a hét végén a kormányzók bálján borospoharába töltött vízzel mondott pohárköszöntőt a Fehér Házban. Az eset egyes megfigyelőkben megütközést keltett, noha nem először fordult elő. Az ügyről tudósító The Huffington Post liberális hírportál hétfőn gyorsfelmérést is végzett az olvasók körében, mi a véleményük a vizes pohárköszöntőről? A három válaszlehetőség egyike szerint a dolog érthető, hiszen Obamának dolgoznia kell. Jelképesen legalább egy korty bort kellett volna innia, hangzott a második lehetőség. Arra is lehetett klikkelni, hogy az elnök olyan pohárral és itallal mond köszöntőt, amilyennel csak akar.
2010.02.22. 17:15
 
A francia elnök tárgyalásos úton rendezné a palesztin állam létrehozását
Az Izrael mellett létező önálló és demokratikus palesztin állam létrehozásához szükséges tárgyalások szükségessége mellett foglalt állást a francia és a palesztin elnök. Nicolas Sarkozy és Mahmúd Abbász nem támogatta a francia külügyminiszter előző napi javaslatát a palesztin állam gyors kikiáltására és a nemzetközi közösség általi azonnali elmerésére, akár még a határokról szóló tárgyalások megkezdése előtt. "Előbb a tárgyalások, csak azután az állam kikiáltása" - jelentette ki a palesztin elnök francia kollegájával elköltött munkaebédjét követő közös sajtótájékoztatójukon Párizsban.
2010.02.22. 17:15
 
Chelsea sztárjának felesége bepasizott
Cheryl Cole különment férjétől, ugyanis a Chelsea játékosa rendszeresen megcsalta.
2010.02.22. 17:07
 
 
Navracsics: Bajnai levetette magáról a felelősséget
Navracsics Tibor szerint Bajnai Gordon hétfői parlamenti beszédében levetette magáról a felelősséget. A Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva úgy fogalmazott: Bajnai Gordon "édes-bús búcsúbeszéde" azt juttatta eszébe, amikor az apa délután elmegy otthonról, a gyerekeket otthon hagyja játszani, és néhány intő szó kíséretében elmondja, legyenek jók. Navracsics Tibor azt kérdezte a kormányfőtől, ha "annyira kínozzák" azok a problémák, amelyeket beszédében felsorolt, akkor miért nem folytatja közéleti pályáját.
2010.02.22. 16:15
 
Jessica Alba szülés után bombaformában - képpel
Újra forgat a szépséges színésznő, egy romantikus vígjátékban láthatjuk viszont.
2010.02.22. 16:12
 
 
Kolumbiai szépség lett a Top Model of the World nyertese
Kolumbiai egyetemista nyerte a németországi Dortmundban a Top Model of the World elnevezésű szépségverseny idei döntőjét. A 24 éves Carolina Rodríguez a döntőben negyvenkét ország negyvenkét versenyzőjével mérte össze szépségét és talpraesettségét. Győztesként húszezer dollár (közel négymillió forint) értékű nyakéket, tízezer dollár (kétmillió forint) készpénzt és egyéves modellszerződést nyert a versenyt világszerte megrendező World Beauty Organisation cégtől - közölte Detlef Tursies, a főszervező Miss Germany Organisations (MGO) vezetője. A versenyzőknek estélyi- és koktélruhában, illetve bikiniben is fel kellett vonulniuk.
2010.02.22. 16:00
 
Simor: meggyőző többség szavazott a 25 bázispontos csökkentésre
Három javaslat hangzott el a monetáris tanács hétfői ülésén, 50 illetve 25 bázispontos csökkentés, illetve a kamat tartása mellett, végül meggyőző többséggel a 25 bázispontos csökkentésről született döntés, így az alapkamat 5,75 százalékra változott - ismertette Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a monetáris tanács ülését követő sajtótájékoztatón. A globális növekedés nyomán mind az élelmiszerárak, mind az energiaárak emelkedése várható a világpiacon, s ennek nyomán a hazai olajár a korábban vártnál gyorsabban nő - jelezte a jegybank elnöke.
2010.02.22. 15:45
 
 
Történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkent az alapkamat
A monetáris tanács 25 bázisponttal, 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfőn, ilyen alacsony még soha nem volt az irányadó ráta. A mostanit megelőzően, január 25-i kamatdöntő ülésén csökkentette 25 bázisponttal a kamatot 6 százalékra a testület, a tagok meggyőző többségének szavazatával. Simor András akkor azt mondta, hogy a további kamatcsökkentés az ország kockázati megítélésétől függ. A piac a hétfőin túl még egy, 25 bázispontos lazításra, és így az év végén 5,5 százalékos alapkamatra számít.
2010.02.22. 15:15
 
 
Mégsem szavaz a Ház az ORTT-elnökről
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavaz a Ház hétfőn az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökéről - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke. Altorjai Anita elmondta: a személyi javaslat napirendről való levételét a szocialista frakció kérte a házbizottság hétfői rendkívüli ülésén arra hivatkozva, nem állt rendelkezésre elég idő arra, hogy megfontolt döntést lehessen hozni az államfő és a miniszterelnök közös jelöltjéről. A sajtófőnök hozzátette: az MSZP javaslatával egyetértett a Fidesz-frakció is. Tekintettel arra, hogy a hétfői az utolsó plenáris ülés az áprilisi parlamenti választások előtt, a médiahatóság élére már csak a voksolás után felálló, új törvényhozás választhat elnököt.
2010.02.22. 15:15
 
 
Bajnai adócsökkentést javasolt a következő kormánynak
Bajnai Gordon miniszterelnök a következő kormánynak és parlamentnek azt javasolta, hogy lépjen meg adó- és járulékcsökkentést, és ezt elsősorban és "mindenek előtt" a munka terheinek csökkentése érdekében tegye. A miniszterelnök hétfői parlamenti napirend előtti felszólalásában kifejtette, hogy a magyar gazdaság 2011 után 4 százalék körüli mértékben bővülhet, és ez alatt 2000 milliárd forintnyi többletforrást kínál a közös tervekhez. Bajnai szerint 2014 január elsején bevezethető az euró "ha a választások után is marad elég bölcsesség és kitartás". A kormányfő három nemzeti cél kitűzését javasolta: a magyar euró bevezetését, a foglalkoztatás bővítését, a gyors gazdasági növekedés beindítását.
2010.02.22. 14:15
 
 
Soros: széteshet az euróövezet, ha nem javítanak a szerkezetén
Széteshet az euróövezet, ha a tagállamok nem tesznek további lépéseket szerkezetének javítására - írta a hétfői Financial Timesban Soros György, aki szerint ha Görögországot sikerül is megmenteni, az euróövezet jövője akkor is kérdéses. A magyar-amerikai nagybefektető szerint a valutauniós építmény egyértelműen hibás, mivel egy teljesen kifejlett valutarendszerben nemcsak központi bankra, de kincstárra - pénzügyminisztériumra - is szükség van. Az euróövezet tagjai a közös jegybankot megalkották, ám arra nem voltak hajlandók, hogy az állampolgárok adóztatásának jogát átadják egy szintén közös hatóságnak.
2010.02.22. 13:15
 
 
Emelkedik az üzemanyagok ára, új csúcson a benzinár
Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel a benziné új történelmi csúcsra nő - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A Mol két hete emelte a benzin árát három forinttal, a gázolajé akkor nem változott. A mostani emeléssel a benzin átlagára történelmi csúcsra nő, s eléri a 324 forintot. A gázolaj átlagára 300 forint lesz. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Szakértők piaci folyamatokkal magyarázzák az emelést.
2010.02.22. 13:15
 
 
Washington is felvette a harcot a nejlonszatyrok ellen
Az amerikai fővárosban idén január 1-től rendelet írja elő, hogy az élelmiszerboltokban fizetni kell a nejlonszatyorért. A jogszabály megosztja a közvéleményt. Washington az első amerikai város, ahol hasonló szabályt vezetnek be. Az aktivisták nagy figyelemmel kísérik a fejleményeket, reményeik szerint, ha a program sikeres lesz, más városok, államok is átvehetik a kezdeményezést. A lakosság azonban igencsak megosztott - számol be az AP amerikai hírügynökség. Sokan kezükben próbálnak zsonglőrködni a megvásárolt áruval, de a szatyorért nem hajlandók kifizetni az 5 centes árat.
2010.02.22. 13:15
 
 
Egyre nagyobb méreteket ölt a Lufthansa-sztrájk
Óráról-órára egyre nagyobb méreteket ölt hétfőn a német légiközlekedés, illetve a Lufthansa légitársaság történetének eddigi legnagyobb, hajnalban kezdődött sztrájkja. Kora délelőttig több száz Lufthansa-járatot töröltek a legnagyobb németországi repülőtereken. Egyedül a frankfurti nemzetközi repülőtéren csaknem 150 járat maradt ki, a munkabeszüntetés eddig több ezer utast érintett. Ferihegyen 7 járatot töröltek, az érkező 13 járat közül négyet, a 13 induló közül pedig hármat. A legnagyobb német, illetve európai légitársaság szóvivője közölte, hogy a légitársaság vezetője jogszerűtlennek tekinti a sztrájkot, ezért azt megtámadta a frankfurti munkaügyi bíróságon. Határozat 24 órán belül várható.
2010.02.22. 12:45
 
 
Kevesebb, de hevesebb trópusi vihart okozhat a globális felmelegedés
A globális felmelegedés hatására megritkulhatnak, de felerősödhetnek a trópusi viharok - állítja egy tanulmány, amelyet a Nature Geoscience című brit tudományos folyóirat ismertetett. Miközben összesített számuk mérséklődik, a legerősebb szélviharok intenzitása valószínűleg jelentősen növekedni fog az évszázad végéig. Gyarapodni fog a viharokkal járó csapadékmennyiség is: 20 százalékkal is emelkedhet a forgószél középpontjától számított 100 kilométeres sugarú körben. Ráadásul lesznek olyan területek, ahol a mostaninál gyakrabban csapnak le heves szélviharok - figyelmeztetnek a kutatók.
2010.02.22. 12:15
 
Mire kell figyelni idősebb korban?
A bőr öregedése nemcsak attól függ, milyen idős az ember, hanem véredényeinek, kötőszöveteinek és mindenekelőtt lelkivilágának állapotától is.
2010.02.22. 11:46
 
Vivienne Westwood nem adna el több ruhát
Vivienne Westwood szolgáltatta a londoni divathét egyik legnagyobb szenzációját, azzal, hogy miután bemutatta következő őszi/téli kollekcióját, arra szólította fel az embereket, hogy ne vegyenek több ruhát. "Vessenek véget ennek az egész fogyasztásnak!" - mondta a punkdivat 68 éves királynője, akinek bemutatóját a helyszínen ezer vendég nézte végig. Vivienne Westwood saját bevallása szerint az éghajlatváltozás elleni harcot akarta segíteni egy divattervezőtől meglehetősen szokatlan felhívásával. "Egyszerűen csak azt akarom mondani az embereknek, ne vegyenek több ruhát! Miért nem tudjuk értékelni az élet ajándékát, amíg még megvan?" - fogalmazott a legendás divattervező.
2010.02.22. 11:30
 
 
Nem változtatott Budapest besorolásán a Standard & Poor
Nem változtatott Budapest eddigi adóskockázati besorolásán legfrissebb értékelésében a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet, vagyis megerősítette a fővárosnak a - magyar államéval azonos - korábbi BBB/A3 minősítését, stabil kilátással - közölte a főpolgármesteri kabinet hétfői ülése után Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató. A BKV finanszírozása továbbra is kockázati tényező. A minősítéssel kapcsolatban megjegyezte: a magyar helyhatóságok gazdálkodása nagy mértékben függ a központi költségvetéstől, ezért önkormányzat nem kaphat jobb minősítést a mindenkori állami besorolásnál.
2010.02.22. 11:15
 
Elhagyta a tripoli nagykövetséget az egyik svájci
Több tucat líbiai rendőr vette körül hétfő délelőtt Svájc tripoli nagykövetségét, miután a hatóságok ultimátumot adtak Svájcnak, hogy adja át a követségen menedéket kereső két svájci állampolgárt; egyikük már el is hagyta az épületet - közölte a brit hírügynökség tudósítója. A helyszínen lévő tudósító arról tájékoztatott, hogy Rasíd Hamdani kijött a nagykövetség épületéből, és beszállt egy líbiaiak vezette autóba. Max Göldi svájci üzletembert és honfitársát, Rasid Hamdanit 16 havi börtönbüntetésre ítélték Líbiában a vízumszabályok megsértése miatt. Megtorlásul büntették meg őket azért, mert Genfben inzultus érte Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fiát.
2010.02.22. 11:15
 
 
Uniós szakértők ellenőrzik Görögország gazdaságpolitikáját
Munkához láttak hétfőn Görögországban az Európai Unió szakértői, akiknek az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a súlyos adósságválsággal küzdő athéni kormány gazdaságpolitikáját. A brüsszeli küldöttséghez az Európai Központi Bankból (EKB) és a Nemzetközi Valutaalaptól is csatlakoztak szakértők. A csoport azt vizsgálja, hogy a görög kormány tervezett intézkedései elégségesek-e a bruttó hazai termék (GDP) arányában 13 százalékot közelítő államháztartási hiány 3 százalék alá szorításához. A kabinet szándékai szerint a hiány 2012 végére csökken az uniós határérték alá. A szakértők március elején tesznek jelentést helyszíni tapasztalataikról az Európai Bizottságnak.
2010.02.22. 11:15
 
 
Vancouver 2010: Hoffmannék a 14. helyen
Elégedett eddigi produkciójával a Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim jégtánckettős, amely összesítésben a 23 páros közül a 14. helyen áll a vancouveri téli olimpián. Hoffmannék a vasárnap hajnali original programot követően - amelyben csárdást táncoltak - ugyan visszacsúsztak egy pozíciót, de a 10. és a 16. helyezett között minimálisak a különbségek, így egy tökéletesen kivitelezett kűr után előrébb léphet a magyar duó.
2010.02.22. 10:30
 
 
Londonban lesöpörte az Avatart A bombák földjén
Valósággal lesöpörte A bombák földjén az Avatart: Kathryn Bigelow iraki háborús drámája (The Hurt Locker) a nyolc jelölésből hat díjat gyűjtött be a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti fényes londoni díjkiosztóján. Az Avatar szintén nyolc jelöléssel szerepelt az igen megbízható Oscar-előrejelzőnek is tekintett BAFTA-gála idei listáján, ám James Cameron - Bigelow exférje - bevételi rekordokat döntő háromdimenziós fantáziaeposzának végül csak két elismerés jutott a londoni Királyi Operaházban. A The Hurt Locker vitte el a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek, a legjobb eredeti forgatókönyvnek, a legjobb fényképezésnek, a legjobb vágásnak és a legjobb filmhangnak járó díjat.
2010.02.22. 10:15
 
 
A Viharsziget lesöpörte a kasszasikerlistát
Martin Scorsese Viharszigete sikerrel debütált Észak-Amerikában: a mozikban futó filmeket félresöpörve több mint 40 millió dolláros (8 milliárd forint) bevétellel repült a kasszasikerlista élére. A Paramount produkciója az Oscar-díjas rendező és Leonardo DiCaprio negyedik közös munkája A tégla, az Aviátor és a New York utcái után. A filmsztár és kollégája, Mark Ruffalo az ötvenes években játszódó thrillerben rendőrbírót alakítanak, akik egy elmebeteg bűnözők számára fenntartott börtönben nyomoznak egy eltűnt rab után. A 75 millió dollárból (15 milliárd forint) leforgatott film forgatókönyve Dennis Lehane regénye nyomán készült.
2010.02.22. 10:15
 
 
Mesterházy: a politikai oldalaknak össze kell fogniuk a nemzeti ügyekért
Mesterházy Attila szerint a különböző politikai oldalaknak össze kell fogniuk, hogy a rendszerváltás eredeti álmát valóra lehessen váltani. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a köztelevízió Ma reggel című műsorában hétfőn azt mondta: e cél eléréséért enyhíteni kell a gazdasági világválság hatásait, vissza kell szerezni a politikába vetett bizalmat, és fel kell lépni a radikalizmus, a szélsőjobb térnyerése ellen. Hozzátette: a két politikai oldalnak össze kell fognia a "nemzeti minimumhoz" tartozó ügyekben.
2010.02.22. 10:15
 
 
Tavaly nőtt a külföldiek magyarországi fogyasztása
A külföldiek összes magyarországi fogyasztása 2009-ben 1201 milliárd forint volt, 10 százalékkal több mint az előző évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A fogyasztás 68 százaléka, 820 milliárd forint a turisztikához kapcsolódik, további mintegy 340 milliárd forint az átutazók és a napi ingázók kiskereskedelmi forgalomban realizálódó fogyasztása volt. A külföldre látogató magyarok 772 milliárd forintot költöttek, 6 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az időszak végén az utasforgalmi egyenleg 429 milliárd forintot tett ki, ami 18 százalékkal több mint 2008-ban.
2010.02.22. 09:45
 
 
Energiatakarékos világítás higany nélkül
Egy amerikai kutatóintézet forradalmi égőt talált fel: energiatakarékosabb, mint a hagyományos izzó, és nem tartalmaz higanyt, így környezetbarátabb, mint a kompakt fénycsövek. Az RTI International kutatóintézet áttörésének lényege a nanocsöves szerkezet - írja a ScienceDaily hírportál. A nanocsövek átmérője töredéke egy emberi hajszálénak, hosszuk viszont hasonló. A találmány nanocső alapú reflektorokat ötvöz fotolumineszcens nanocsövekkel. Az eredmény egy hatékony égő, amely wattonként 55 lumen mennyiségű fényt tud termelni - ez több mint ötször annyi, amennyire a hagyományos izzó képes.
2010.02.22. 09:45
 
Sarah Jessica Parker bevásárolt
A népszerű sorozatsztár luxusházat vett Long Island keleti részén férjével.
2010.02.22. 09:27
 
 
A Bombák földjén és az Egek ura kapta a forgatókönyvírók díjait
A Bombák földjén és az Egek ura című filmek kapták az Amerikai Forgatókönyvírók Céhének (WGA) legfontosabb díjait. Az Oscar-gála előtti utolsó díjátadók egyikén a WGA tagjai Los Angelesben gyűltek össze helyi idő szerint szombaton, hogy átadják a legjobb forgatókönyveknek járó díjakat. A legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában a Kathryn Bigelow rendezésében készült, és 11 Oscar-díjra jelölt Bombák földjén című háborús dráma bizonyult a legjobbnak, a díjat a szkriptet jegyző Mark Boal vehette át.
2010.02.22. 09:15
 
 
Elérheti a 300 ezret a haiti földrengés halottainak száma
A Haitit sújtó januári nagy erejű földrengés halálos áldozatainak száma elérheti a 300 ezret - mondta René Préval, a karibi ország államfője vasárnap. Eddig több mint 200 ezer holttestet gyűjtöttek össze, de azokkal együtt, akiket a romok teljesen maguk alá temettek, a halálos áldozatok száma elérheti a 300 ezret - mondta Préval a latin-amerikai és karibi államok vezetőinek mexikói találkozóján. A haiti államfő elmondta: a károsultaknak legsürgősebben átmeneti szálláshelyekre van szükségük. A földmozgás 250 ezer házat döntött romba és mintegy 1,5 millió embert tett földönfutóvá, akiknek többsége szedett-vedett sátortáborokban él.
2010.02.22. 09:15
 
Mitől változik a bőrünk?
Bőrünk állapotát nemcsak életkorunk, a természetes öregedés, hanem az évszakok, a környezet, a hormonok, a testi-lelki feltételek is befolyásolják.
2010.02.22. 08:54
 
Orgazmusról orgazmusra! A gyönyörszerzés 8 titka
Van, akinek egyet sikerül összehoznia. Van, akinek kettőt. Van, aki a háromnak már a puszta gondolatára is bepörög. És a négy? Az öt? A sok? Mi ismerjük a 8 nagy titkot!
2010.02.22. 08:31
 
 
Tartja árfolyamát a forint, a piac kamatcsökkentést vár
Tartotta árfolyamát a forint a 270 forintos euróárfolyam közelében a hét végén. Hétfőn reggel röviddel hét óra előtt az eurót 270,32 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, megegyező árfolyamon az előző nap késő esti 270,32 forinttal. Pénteken késő este 270,58 forint volt a jegyzés. Az eurót 1,3636 dolláron jegyezték hétfőn reggel az elző késő esti 1,3642 dollár után. Pénteken este 1,3590 volt. Az euró a hétfői ázsiai kereskedési szakaszban erősödött kissé a dollárral szemben, mivel a lendületes ázsiai tőzsdeindex emelkedések fokozták a befektetési alapok érdeklődését a kockázatérzékeny deviza iránt.
2010.02.22. 07:45
 
 
A ciklus utolsó ülését tartja ma az Országgyűlés
Várhatóan a ciklus utolsó ülését tartja ma az Országgyűlés, amely csaknem harminc előterjesztés elfogadásáról dönthet. Az MTI úgy tudja, Bajnai Gordon a plenáris ülésen összegzi az általa vezetett válságkezelő kormány tevékenységét. A parlament a házszabály szerint még tarthat rendkívüli ülést a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére; a rendkívüli ülést a kormány vagy az államfő kezdeményezésére is össze kell hívni. A bizottságok elvileg tarthatnak üléseket a rendes ülésszak alatt. Az eddigi gyakorlat szerint az új kormányok minden egyes esetben visszavonták elődjeik előterjesztéseit.
2010.02.22. 07:15
 
 
Vancouver 2010, alpesi sí: Bode Miller megnyerte első aranyát
Az amerikai Bode Miller három ezüst- és egy bronzérem, továbbá négy világbajnoki cím után megnyerte pályafutása első olimpiai aranymedálját, miután vasárnap győzött a férfiak szuperkombinációs számában a vancouveri téli ötkarikás játékokon. Mögötte két műlesikló specialista végzett: a négy éve ebben a számban szintén ezüstérmes horvát Ivica Kostelic lett a második, míg a svájci Silvan Zurbriggen a harmadik. A lesiklásban ezüst-, a szuperóriás-műlesiklásban aranyérmes norvég Aksel Lund Svindal, aki vezetett a lesiklást követően, kiesett a szlalom során.
2010.02.22. 07:00
 
 
Az elmúlt négy évben az Országgyűlés több mint 550 törvényt fogadott el
A félezret meghaladó számú elfogadott jogszabállyal búcsúzik az Országgyűlés a 2006-2010-es ciklustól; a tervek szerint hétfőn tartják a választások előtti utolsó ülésnapot. A kormány javaslatait az új kabinet a szokásjog szerint visszavonja, a képviselők függőben maradt indítványai automatikusan törlődnek. Az elmúlt négy évben az Országgyűlés elfogadott több mint 550 törvényt. Hogy pontosan mennyit, az a hétfői, vélhetően utolsó ülésnapon válik véglegessé.
2010.02.21. 22:15
 
 
Dugókra kell számítani Budapesten a jövő heti csúcstalálkozók miatt
Jelentős közlekedési dugók alakulhatnak ki a jövő héten Budapest belvárosában két rangos nemzetközi csúcstalálkozó miatt; három napra a Pesti alsó rakpartot is lezárják a Közraktár utca és a Dráva utca között - közölte a kormányszóvivő és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Szerdán a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) kormányfői Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia és Hercegovina, valamint Románia és Bulgária képviselőivel együtt tanácskoznak a lehetséges alternatív energiaforrásokról. Csütörtökön és pénteken a dunai makrorégió 14 országának kormányfői és külügyminiszterei gyűlnek össze, hogy egyeztessenek a Duna-stratégia kidolgozásáról.
2010.02.21. 21:15
 
Premier League: pontosztozkodás Manchesterben
Gól nélküli döntetlennel ért véget a Liverpool manchesteri mérkőzése az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. Ennek sem a City, sem a vendégcsapat nem örülhetett igazán, mivel a közvetlen élcsoporthoz csakis győzelemmel csatlakozhatott volna a negyedik, illetve ötödik helyezett. A Fulham hazai közönség előtt egy góllal jobbnak bizonyult a Birmingham Citynél. A győztes csapatban Gera Zoltán végig a pályán volt, sőt egy kényszerítővel remekül hozta helyzetbe Damien Duffot. Eredmények: Blackburn Rovers-Bolton Wanderers 3-0, Aston Villa-Burnley 5-2, Fulham-Birmingham City 2-1, Manchester City-FC Liverpool 0-0.
2010.02.21. 20:45
 
 
Férfi kézilabda BL: a csoportelsőség közelében a Veszprém
Hatalmas lépést tett a csoportelsőség felé a Veszprém, miután nyert a vendég német Rhein-Neckar Löwen ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 8. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Férfi BL, B csoport, 8. forduló: MKB Veszprém - Rhein-Neckar Löwen (német) 34-30 (17-12). A mostani siker azt jelenti, hogy ha a Veszprém jövő szombaton legyőzi a vendég szlovén Velenjét, már biztos csoportelső, és a nyolcaddöntőben egy csoportnegyedik kerül az útjába.
2010.02.21. 20:30
 
 
A piac kamatcsökkentést vár hétfőn
Történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkenhet hétfőn a magyar jegybanki alapkamat, ha a monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb óvatos lépéssel, 25 bázispontos csökkentés mellet dönt. Inflációs nyomás továbbra sem szűkíti a monetáris mozgásteret, a januári 6,4 százalékos inflációs adatot ugyan még Simor András jegybankelnök is kellemetlen meglepetésnek nevezte, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a monetáris politika számára meghatározó időtávon így is az inflációs cél alá eshet a pénzromlás üteme.
2010.02.21. 20:15
 
Kirúgták Coco Rochat, mert nem csontsovány - képpel
A kanadai származású huszonegy éves Coco Rochat rúgta ki a Dior divatcég, mert túlsúlyosnak találta 47 kilójával.
2010.02.21. 17:46
 
 
Naomi Campbell Haitira utazik a brit miniszterelnök neje helyett
Gordon Brown brit miniszterelnök feleségének képviselőjeként Haitira utazik Naomi Campbell szupermodell, hogy szemügyre vegye, miként használják fel a Nagy-Britannia által a földrengés sújtotta ország megsegítésére küldött pénzt. A modell a tervek szerint áprilisban látogat a szigetországba, miután befejezte vakációját orosz milliárdos barátjával, Vlagyimir Doronyinnal - értesült a The Mail On Sunday című brit lap. Az újságnak nyilatkozó Campbell elárulta: maga a miniszterelnök felesége, Sarah Brown kérte meg, hogy utazzon a katasztrófa sújtotta karibi országba, mivel neki a közelgő parlamenti választások miatt nem lesz arra ideje.
2010.02.21. 17:45
 
 
Dubaji gyilkosság: brit lap szerint Netanjahu hagyta jóvá a rajtaütést
Benjamin Netanjhau izraeli miniszterelnök személyesen hagyta jóvá a Hamász radikális palesztin mozgalom egyik magas rangú tagjának dubaji meggyilkolását - írta saját vizsgálatára hivatkozva a The Sunday Times. A vezető vasárnapi brit lap feltáró riportja szerint Netanjahu január elején felkereste az izraeli titkosszolgálat, a Moszad tel-avivi központját, ahol Meir Dagan, az ügynökség vezetője tájékoztatta a készülő merényletről. A találkozón részt vett a rajtaütésre kijelölt osztag néhány tagja is. Mahmúd Abder-Raúf el-Mabhúhot január 20-án, dubaji szállodai szobájában ölték meg; a hivatalos gyanú szerint a tettesek hamis nyugat-európai útlevelekkel utaztak be az emírségbe.
2010.02.21. 17:45
 
 
Nem a tévézés, hanem az egészségtelen ételek reklámja hizlalja a gyereket
Amikor egy gyerek órákig bámulja a tévét, nem csak azért hízik, mert nem mozog, hanem főleg azért, mert rossz minőségű, hízlaló ételek reklámjait látja, melyek elérik nála céljukat. Egy új vizsgálat eredményeit az American Journal of Public Health közölte. A kövér gyerekből gyakran kövér felnőtt lesz és arra is bőven van adat, hogy közülük sokkal több lesz cukorbeteg vagy magas vérnyomású, mint a karcsúakból. A legújabb amerikai statisztika szerint Észak-Amerikában minden második iskolás a korának és testmagasságának megfelelő súlyhatár fölött van.
2010.02.21. 17:30
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835[1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista