2019. augusztus 24., szombat - Bertalan
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Trichet sürgeti a deficitcsökkentést
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet vasárnap lapnyilatkozatban is erősen sürgette, hogy az EU-tagországok "tökéletesen tartsák be a stabilitási és növekedési paktum betűjét és szellemét", és támogatva, de kevesellve az Európai Bizottság szigorító javaslatait, úgy vélte, "gyorsított eljárásban szinte automatikus szankciókkal" kellene büntetni a szabályokat megszegő országokat. Az EU 1997-ben kötött, azóta többször módosított stabilitási és növekedési paktuma írja elő, hogy az államháztartás hiánya egy-egy évben nem haladhatja meg a hazai össztermék (GDP) 3 százalékát, a bruttó közadósság pedig a 60 százalékát, és rögzíti a szabályszegők elleni túlzottdeficit-eljárás menetét.
2010.10.17. 16:15
 
 
A Liga nem ért egyet az egykulcsos adórendszerrel
A Liga szakszervezeti tömörülés nem ért egyet az egykulcsos adórendszerrel, valamint azzal, hogy a minimálbért is előbb-utóbb eléri az adózás, és ennek kompenzációja egyelőre nem látszik. Gaskó István, a Liga elnöke vasárnap az MTI-nek kifejtette: nem ért egyet az egykulcsos adórendszerrel, mert ezzel a kormány törölte a személyi jövedelemadózás rendszeréből a szolidaritás elvét, ami a fejlett nyugat-európai társadalmakban mindenütt létezik. Hozzátette: csak a keleti, posztkommunista országokban van ilyen típusú adóverseny, csak ezekben az országokban vezettek be egykulcsos adórendszert. A szakszervezeti vezető leszögezte: sajnálatosnak egyben jogellenesnek tartja, hogy nem volt egyeztetés az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a törvényjavaslat beterjesztése előtt.
2010.10.17. 16:15
 
 
Állandó tűzszünetet akar az ETA egyik vezetője
Állandó tűzszünetre szólította fel az ETA-t a baszk szeparatista szervezet egyik börtönbüntetését töltő vezetője. A független baszk államot csak békés úton lehet létrehozni - jelentette ki az El País című újság vasárnapi számában megjelent interjújában Arnaldo Otegi, az ETA betiltott politikai szárnyának a vezetője. "Céljaink eléréséhez az a legjobb taktika, ha demokratikusan nyerjük meg az embereket. A fegyvereknek, minden fegyvernek örökre el kell tűnnie a baszk politikai képletből" - fogalmazott a politikus, akit korábban terrorizmusra buzdítás miatt többször letartóztattak, és jelenleg kétéves, ez év márciusában kirótt börtönbüntetését tölti. Pártját, a Batasunát 2003-ban az ETA terroristáihoz fűződő kapcsolatai miatt betiltották.
2010.10.17. 16:00
 
 
Vitalij Klicsko pontozással verte Shannon Briggset
Pontozásos győzelemmel védte meg a WBC-nél (Boksz Világtanács) őrzött profi nehézsúlyú világbajnoki címét Vitalij Klicsko amerikai kihívójával, Shannon Briggsszel szemben a szombat késő esti, hamburgi összecsapáson. A csata után Briggset kórházba szállították. Az O2 aréna 14 és fél ezres közönsége azt láthatta, hogy a 39 éves ukrán óriás végig magabiztosan öklözött, s egyértelmű fölényben volt a 12 menetes meccsen. Ráadásul a 38 esztendős amerikai fizikailag is egyre kevésbé bírta, mind nagyobb hátrányba került, ráadásul meg is sérült, ezzel együtt kihúzta az összecsapás végéig. Az idősebbik Klicsko fivér, aki két vereség mellett profiként 41. győzelmét aratta, a pontozóknál 120-107, 120-107 és 120-105 arányban győzött. Briggs a hivatásosok között vívott 59. meccsén 6. vereségét szenvedte el.
2010.10.17. 15:00
 
 
Moto2: Ausztrál Nagydíj - Talmácsi a 18.
Talmácsi Gábor vasárnap a 18. helyen végzett a Moto2 géposztályban, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Ausztrál Nagydíján. A viadal honlapja szerint a 4448 méteres pályán rendezett, 25 körös versenyt a San Marinó-i Alex de Angelis nyerte, csaknem 43 másodperces előnnyel a magyar motoros előtt. A második helyet a brit Scott Redding szerezte meg, a harmadikat pedig az olasz Andrea Iannone.
2010.10.17. 14:15
 
 
MSZOSZ: a munkavállalók 80 százaléka rosszabbul jár az új adótörvények miatt
Az egykulcsos adórendszer a magas jövedelműek javára csoportosít át, így a munkavállalók 80 százaléka rosszabbul jár, az adórendszer pedig igazságtalan és aránytalan lesz - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke vasárnap az MTI-nek a kormány által beterjesztett adójavaslatokról. A tervezett új adórendszer a 300.000 forintos bruttó fizetéstől kezdődően jelentene javulást, miközben a statisztikák szerint nemzetgazdasági átlagban a havi bruttó fizetés 202.000 forint - hangsúlyozta Pataky Péter. Ugyancsak kedvezőtlennek értékelte az adójóváírás csökkentését és elmondta: ez a minimálbér szintjén körülbelül 2.000 forintos mínuszt eredményez a havi nettóban, amely eddig is "gyalázatosan kevés" volt, alig haladta meg a 60.000 forintot.
2010.10.17. 14:15
 
 
Magyarország fél éven belül ratifikálja a szerb-EU társulási megállapodást
A magyar Országgyűlés hat hónapon belül ratifikálja a Szerbia és az Európai Unió között létrejött, az EU-tagságra való felkészülést segítő stabilitási és társulási megállapodást (SAA) - mondta el a legnagyobb szerb kormánypárt magyar parlamenti képviselője a Magyar Szó hét végi számában. Tóth Tamás, a Boris Tadic szerb elnök vezette Demokrata Párt (DS) parlamenti képviselője annak kapcsán nyilatkozott az újvidéki lapnak, hogy a DS parlamenti képviselőcsoportjának küldöttsége a napokban a Fidesz magas rangú tisztségviselőivel tárgyalt Budapesten.
2010.10.17. 14:00
 
 
Londoni elemzők szerint nőhet az elkölthető jövedelem Magyarországon
A bejelentett magyarországi adóintézkedések növelik a lakossági adózók - főleg a tehetősebbek - jövedelmének elkölthető hányadát, de a devizaalapú adósságok törlesztési terhei miatt nem biztos, hogy a háztartások ezt a többletet növekedésserkentő fogyasztásra költik, így a jövő évi növekedési várakozások derűlátónak bizonyulhatnak - így vélekednek az új adótervek várható hatásairól londoni felzárkózó piaci elemzők. A BNP Paribas bankcsoport hétvégi helyzetértékelése szerint várhatóan a nagyobb jövedelmű magyar háztartások számára ered a legtöbb előny a bejelentett jövedelemadó-változásokból.
2010.10.17. 13:15
 
 
Hat személyt avatott szentté a pápa
Hat személyt avatott szentté vasárnap a pápa, köztük a római katolikus egyház első ausztrál szentjét, Mary MacKillopot és a kanadai André atyát, Quebec ugyancsak első szentjét. A zsúfolásig megtelt római Szent Péter téren XVI. Benedek miséje keretében a XIX. században élt ausztrál apácán és kanadai atyán kívül még egy XV. században élt lengyel papot, két olasz és egy spanyol apácát is a szentek sorába emelt. A szentté avatási szertartáson részt vett Bronislaw Komorowski lengyel elnök, Kevin Rudd volt ausztrál kormányfő, jelenleg külügyminiszter, valamint kanadai kollégája, Lawrence Cannon, Gianni Letta, az olasz kormány államtitkára és a spanyol igazságügyi miniszter helyettese, Juan Carlos Campo.
2010.10.17. 12:45
 
 
Gül beilleszkedésre szólítja fel a németországi törököket
A török államfő a társadalomba való beilleszkedésre és a német nyelv tökéletes elsajátítására szólította fel a Németországban élő törököket. Abdullah Gül a Süddeutsche Zeitung hétvégi számának adott interjúban szót emelt honfitársainak németországi integrációja mellett, amelynek - mint leszögezte - már az óvodában kell kezdődnie. Utóbbit eddig csak német politikusok szorgalmazták, bírálva a muzulmán (köztük török) bevándorlók egy részének vonakodását a beilleszkedéstől. Az államfő szerint a németországi integráció egyik legfontosabb eszköze a nyelv. Ha a bevándorlók nem beszélnek németül, az senkinek sem jó: sem nekik, sem az országnak, sem a társadalomnak. Ezért a törököknek "meg kell tanulniuk németül, mégpedig folyékonyan, akcentus nélkül.
2010.10.17. 10:45
 
 
Magasak maradnak az árak a gabonapiacon
A gabonaárak egy ideje már magasan vannak a világpiacon és Magyarországon egyaránt, csökkenésüket a szakértők középtávon sem is lehet. A búza árát az aratás előtt vitték fel a szokásosnál kisebb termésről szóló hírek, közel negyven éve nem tapasztalt áremelkedés történt július elejétől augusztus elejéig. Magyarországon a nemzetközi piac hatására ráerősített az esőzés, s, hogy a magyarországi búzakészlet az első félév végén 332 ezer tonna volt, 55 százalékkal kevesebb, mint egy éve, takarmánybúzából pedig az egy évvel korábbinál 71 százalékkal kevesebb, 128 ezer tonna volt.
2010.10.17. 10:30
 
 
Devecserben még nem adtak ki bontási határozatot
Még egyetlen épületre sem adtak ki bontási határozatot a vörösiszappal elöntött Devecseren, annak ellenére, hogy legalább három tucatnyi lakóház megsemmisült, ugyanis zajlik a kárfelmérés, és az egyeztetés a lakókkal - mondta Bakos György megyei katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap délelőtt az MTI-nek. A szóvivő felhívta a figyelmet arra: ha egy épület szemmel láthatóan is lakhatatlanná vált, a kárfelszámolás során az épületet nem lehet elbontani, mert arról a jegyzőnek határozatot kell hoznia, és a kártalanításról megállapodást köt az állam az érintettekkel. A Devecserrel szomszédos Kolontáron kilenc lakóházra adott ki bontási határozatot a jegyző - jegyezte meg a szóvivő.
2010.10.17. 10:30
 
 
Ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja
Nagyon súlyos, és egyre súlyosbodó probléma a szegénység Magyarországon, a lakosság 14, a gyermekek 25 százaléka él jelenleg a szegénységi küszöb alatt az uniós mérce alapján - mondta Ferge Zsuzsa szociológus korábban az MTI-nek. Hozzátette: a legveszélyeztetettebbek a munkanélküliek, az iskolázatlanok, a cigányok, az elzárt falvakban, a hanyatló régiókban és településeken élők, a sokgyermekes családok és a gyermeküket egyedül nevelők, valamint azok, akik súlyos betegségben szenvednek, vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek. Ferge Zsuzsa szólt arról is, hogy nemzetközi viszonylatban a jövedelemelosztás egyenlőtlenségeit tekintve Magyarország a középmezőnyben található.
2010.10.17. 09:30
 
 
Sikertelenül zárult a Cseh választások első fordulója
A szenátusi választásokon a részvétel mintegy 44 százalékos, míg a helyhatósági választásokon pedig 48 százalék körül volt. A 81 tagú parlamenti felsőház egyharmada, tehát 27 szenátori mandátumért folytatott küzdelemben a szavazatok összesítésének nem hivatalos eredménye alapján az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) érte el a legjobb eredményt. Az egy hét múlva sorra kerülő második körben várhatóan 22 jelöltje száll ringbe. A kormányzó Polgári Demokratikus Pártnak (ODS) 19 jelöltje jutott tovább.
2010.10.17. 08:45
 
 
A pénzügyi intézmények különadója
A különadó alapja az egyes adóalanyok szervezeti formájától függően a 2009. üzleti évi számviteli beszámolóban (a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adóalanyoknál a rendelkezésre álló legutolsó beszámolóval lezárt üzleti év adatai alapján) kimutatott módosított mérlegfőösszeg, kamateredmény, díj- és jutalékeredmény, korrigált nettó árbevétel vagy a biztosítók esetén a korrigált díj, befektetési alapkezelőnél a kezelt vagyon együttes értéke. A 2011. évi különadó fizetési kötelezettséget a pénzügyi szervezeteknek a törvényjavaslat szerint a 2009. üzleti évi beszámoló alapján 2011. március 10-ig kell megállapítani, bevallani, és négy egyenlő részletben befizetni negyedévente, az utolsó hónap 10. napjáig.
2010.10.17. 08:30
 
 
Megszűnik a tevékenységre jellemző járulékszabály
Az adócsomagban a kormány több társadalombiztosítási szabályt is módosítani javasol, ezek értelmében megszűnik a főállású vállalkozókra irányadó, a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés, a legalább a minimálbér kétszerese utáni járulékfizetés szabálya. Az új minimális járulékalap az egyszeres minimálbér, illetve - középfokú végzettséget igénylő vállalkozói tevékenység esetén - a munkaviszonyban foglalkoztatottakhoz hasonlóan - a garantált bérminimum összege. Az eva adózóknál is megszűnik a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés szabálya, a járulékalap a minimálbér összege lesz.
2010.10.17. 08:15
 
NATO olajszállító járműveket támadtak meg tálibok Pakisztánban
Több mint 40 NATO jármű semmisült meg Pakisztánban, két külön tálib támadás következtében.
2010.10.17. 00:00
 
 
Beköltözött új otthonába India leggazdagabb embere
Beköltözött új otthonába India leggazdagabb embere: a 27 szintes épület Mumbaiban 197 milliárd forintnyi összegbe került. Mukes Ambani és felesége három gyermekkükkel vették birtokukba a Antilia nevű épületet, amelyben 50 fő számára mozi, fitneszterem, táncstúdió, bálterem és számtalan vendégszoba van. A tetőn három helikopter fogadására elegendő leszállópályát alakítottak ki, a földalatti parkolóban 160 gépkocsit tudnak elhelyezeni. A 173 méter magas épület tetejéről páratlan kilátás nyílik az Arab-tengerre. Az épület 37 ezer négyzetméternyi lakóterülettel bír, ez nagyobb mint a versailles-i kastély alapterülete. 600 főnyi személyzet gondoskodik a működtetéséről.
2010.10.16. 21:45
 
 
Az első félévi lakáshitelek állományának 66 százaléka devizaalapú
Az első félév végén a lakáshitelek állománya 4.294 milliárd forint volt, a 2009-es GDP több mint 16 százaléka, ennek 66 százalékát devizaalapú lakáshitelek tették ki. 2002 óta az állomány összege folyamatosan emelkedik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Lakossági lakáshitelezés, 2010. I. félév című Statisztikai Tükör című kiadványa szerint a 2009. végi adatokkal összehasonlítva a teljes hitelállomány összege több mint 9 százalékkal, a devizaalapú állományé 16 százalékkal emelkedett. Ez a növekedés azonban nem a devizaalapú hitelezés további terjedésével magyarázható, sokkal inkább a forint és az euró, illetve a svájci frank egymáshoz viszonyított árfolyamváltozásának eredménye.
2010.10.16. 21:45
 
 
Merkel: megbukott a multikulturális Németország modellje
"Teljességgel megbukott" a multikulturális Németország modellje, amely szerint különböző kultúrák harmonikusan élhetnek egymás mellett - jelentette ki szombaton Angela Merkel kancellár, állást foglalva a bevándorlás kapcsán fellángolt németországi vitában. Németország a képzett munkaerő hiányával küzd és nem lehet meg a bevándorlók nélkül, de azoknak be kell illeszkedniük, magukévá kell tenniük a német kultúrát és annak értékeit - hangsúlyozta a kancellár abban a beszédben, amelyet konzervatív pártjának (CDU) és bajorországi szövetségesének (CSU) fiataljai előtt tartott a Berlin melletti Potsdamban.
2010.10.16. 21:45
 
 
Egykulcsos, 16%-os személyi jövedelemadó 2011-re
A személyi jövedelemadóban (szja) tervezett változások fő célja a magánszemélyek adóterhelésének érezhető csökkentése, a családok támogatása és az adózás jelentős egyszerűsítése az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat indoklása szerint. A magánszemélyeknek a javaslat szerint az egykulcsos adózásról szóló előzetes bejelentéseknek megfelelően valamennyi jövedelmük után 16%-os kulccsal kell adózniuk, tehát a külön adózó jövedelmek (osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem, ingatlan-átruházásból származó jövedelem) után is 16 százalék az adó. Jelenleg 5 millió forintig 17%, a fölött 32% az adókulcs, a külön adózó jövedelmek adókulcsa pedig jellemzően 20/25%.
2010.10.16. 21:00
 
 
A palesztinok áttekintik a béketárgyalások lehetséges alternatíváit
A palesztinok a közeli napokban megvizsgálják az Izraellel folytatott béketárgyalások alternatíváit - közölte szombaton Jasszer Abed Rabbo, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára. Szavai szerint Mahmúd Abbász elnök szombaton hivatalában tanácskozott a PFSZ és az általa vezetett Fatah mozgalom vezetőivel, s azt tervezik, hogy áttekintik a rendelkezésükre álló egyéb lehetőségeket. Ezek közt "szerepel az ENSZ-hez és a Biztonsági Tanácshoz való fordulás" - mondta Abed Rabbo egy nappal azután, hogy az izraeli kormány zöld utat adott 238 új lakás felépítésére két kelet-jeruzsálemi negyedben. A lépés miatt pénteken csalódottságának adott hangot az Egyesült Államok.
2010.10.16. 21:00
 
 
NB I: FTC-Kaposvár 1-0
A Ferencváros hazai környezetben 1-0-ra nyert a Kaposvár ellen a labdarúgó Monicomp Liga 10. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője a nyáron éppen a Kaposvártól, hat első osztályban eltöltött évet követően érkezett a fővárosi klubhoz. Eredmény: Ferencváros-Kaposvári Rákóczi 1-0 (1-0). Albert Stadion, 5000 néző. Gólszerző: Rósa D. (44., 11-esből). Kiállítva: Maróti (75.), illetve Zahorecz (90.). Nagy rohamokkal kezdett a sorozatban harmadik győzelmére hajtó Ferencváros. A félidő végén a zöld-fehérek egy büntetővel szereztek vezetést. A fordulást követően kissé leült a játék, főként a középpályán küzdöttek egymással a csapatok.
2010.10.16. 20:30
 
 
Szögi Lajos halálának évfordulójára emlékezett a Jobbik Olaszliszkán
Szögi Lajos halálának évfordulójára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán szombaton késő este a Jobbik Magyarországért Mozgalom szervezésében. A tiszavasvári tanárt 2006. október 15-én a gyermekei szeme láttára verték agyon a településen. A megemlékezést az olaszliszkai Kossuth utcában lévő emlékművével szemben, egy magánportán tartották. A rendezvényen mintegy százan vettek részt jobbikos és nemzeti színű zászlók, illetve Árpád-sávos lobogók alatt. Sneider Tamás országgyűlési képviselő és Miklós Árpád megyei közgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Szögi Lajos "mártírhalála" mérföldkő volt a magyarság öntudatra ébredésében.
2010.10.16. 20:30
 
 
Férfi kézilabda BL: újra győzött a Veszprém
Továbbra is százszázalékos az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a szombati 4. fordulóban kiváló második félidei játékának köszönhetően 31-28-ra legyőzte a B csoportot eddig vezető dán Koldingot. Eredmény: B csoport: MKB Veszprém-Kolding (dán) 31-28 (13-16). A mostani sikerrel a magyar bajnok nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé. A BL-ben most egy hosszabb szünet következik, a Veszprém legközelebb november 21-én lép pályára a svéd Savehof göteborgi otthonában.
2010.10.16. 18:45
 
 
NB I: MTK-Debrecen 0-0
Gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán az MTK a címvédő Debreceni VSC ellen a labdarúgó Monicomp Liga 10. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. Monicomp Liga, 10. forduló: MTK Budapest - DVSC-TEVA 0-0. Hidegkuti stadion, 600 néző. Kevés izgalmat hozott a találkozó első félideje. Sem a hazai, sem a vendégkapu nem forgott veszélyben, a játék a félidő jelentős részében a mezőnyben folyt. Herczeg András a szünetben kettős cserével frissítette a debreceni együttest, amely a második játékrészben sokkal veszélyesebben futballozott, gólt azonban nem sikerült szereznie. Az MTK az utolsó tíz percre pörgött fel, de ez kevés volt a győzelemhez.
2010.10.16. 17:45
 
 
Simon Gábor: tartalmas vita folyik az MSZP választmányi ülésén
Simon Gábor szerint régen várt tartalmas politikai vitát folytatott az MSZP választmánya a párt megújításáról Budapesten. A testület elnöke az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a politikai vitához számos vezető politikus hozzászólt, közöttük Lendvai Ildikó volt pártelnök, Kiss Péter és Hiller István korábbi miniszter, Kovács László alelnök, illetve Balogh András elnökhelyettes. Simon közlése szerint Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök a platformjára vonatkozó elképzeléseit ismertetve világossá tette, hogy nem akar új pártot alapítani, és nem kíván szakítani az MSZP-vel, vagy szembe menni az országos elnökséggel.
2010.10.16. 17:45
 
 
Komorowski: meggyorsítják II. János Pál szentté avatását
A közelmúltban felgyorsították a 2005-ben elhunyt II. János Pál szentté avatásának folyamatát - jelentette be szombaton Bronislaw Komorowski lengyel államfő, miután a Vatikánban megbeszélést folytatott XVI. Benedek pápával. "Kifejeztük abbeli reményünket, hogy a folyamat folytatódik, és a legutóbbi jelzések arra utalnak, hogy ez a folyamat nemrégiben felgyorsult" - mondta a sajtónak az elnök, aki II. János Pál pápává választásának 32. évfordulóján tesz látogatást Rómában.
2010.10.16. 17:30
 
 
A kormány beterjesztette jövő évi adójavaslatait az Országgyűlésnek
A kormány beterjesztette javaslatait az adótörvények jövő évi változásáról az Országgyűlésnek szombaton. "Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról" címmel a parlament honlapján olvasható javaslat kisebb-nagyobb mértékben érinti az összes adónemet, de a legterjedelmesebb és legnagyobb változásokat a személyi jövedelemadó rendszerében indítványozza.
2010.10.16. 16:45
 
 
Asztalitenisz Pro Tour, Budaörs: Jakab János kiesett a nyolcaddöntőben
Jakab János a nyolcaddöntőben búcsúzott az asztaliteniszezők Budaörsön zajló I. JOOLA Magyar Nemzetközi Bajnokságán: a magyar játékost szombaton a cseh Dmitrij Prokopcov győzte le 4-1-re. Jakab vereségével az összes magyar asztaliteniszező kiesett a versenyen. A magyar szövetség először ad otthont Pro Tour-versenynek, amelynek összdíjazása 30 ezer dollár. Eredmény: Dmitrij Prokopcov (cseh)-Jakab János) 4-1 (5, -12, 14, 11, 13).
2010.10.16. 16:00
 
 
9 évre választaná meg az Országgyűlés az új legfőbb ügyészt
Benyújtotta az Országgyűlésnek az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvénymódosítást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM); a javaslat szerint az Országgyűlés a jelenlegi hat helyett kilenc évre választaná meg a legfőbb ügyészt. A szombaton benyújtott törvénymódosítási javaslat szerint a jövőben a legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés "kilenc évre választja a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül". Az indoklás tartalmazza, hogy azért lesz az alkotmánybírákhoz hasonlóan 9 év a legfőbb ügyész megbízatása is, mert az ügyészségnek az Alkotmánybíróság által is hangsúlyozott függetlensége így még inkább kifejezést nyerhet.
2010.10.16. 15:45
 
 
Franciaország: tüntetések a nyugdíjreform ellen
Szeptember óta az ötödik alkalommal szerveztek szombatra országos tiltakozónapot a francia szakszervezetek a nyugdíjreform ellen, miközben az olajfinomítókban folytatódó sztrájk üzemanyaghiánnyal fenyegeti a párizsi repülőtereket. A keddi, sikeresnek tekintett sztrájknap után a héten másodszorra hívták utcára a szakszervezetek a franciákat, hogy így kényszerítsék a kormányt tárgyalóasztalhoz a nyugdíjreform újratárgyalására. A csomag egyik legfontosabb intézkedése a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre, valamint a közszférában dolgozók járulékának és a magas jövedelmek adójának egyszázalékos növelése.
2010.10.16. 15:30
 
 
A Gázai övezetbe érkezett az Idősek (The Elders) küldöttsége
Egyiptomon át a Gázai övezetbe érkezett szombaton az Idősek (The Elders) csoportjának küldöttsége, hogy a terület izraeli zárlatának feloldására szólítson fel. Mary Robinson volt ír államfő, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa, Ela Bhatt, a nők jogaiért küzdő indiai emberi jogi harcos, Lahdar Brahimi volt algériai külügyminiszter, az ENSZ volt megbízottja léptek be Rafahnál a palesztin területre. Jimmy Carter volt amerikai elnök is részt vesz a csoport munkájában, őt vasárnapra várják a Gázai övezetbe. Az Idősek csoportja, amelynek tagjai korábbi vezetők, neves személyiségek, a világ különféle konfliktusainak lezárásán munkálkodik.
2010.10.16. 15:15
 
 
Nyolc szerb huligán továbbra is olasz őrizetben van
Továbbra is Olaszországban marad vizsgálati fogságban nyolc szerb huligán, köztük az ultrák vezérének tekintett Ivan Bogdanov. Az olasz hatóságok pénteken döntöttek úgy, hogy a kedden félbeszakadt Olaszország-Szerbia Európa-bajnoki selejtező után letartóztatott négy szurkolónak Genovában kell maradnia az ügy kivizsgálásáig. Szerb sajtóértesülés szerint kábítószer-kereskedők finanszírozták a kedden félbeszakadt Olaszország-Szerbia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn randalírozó huligánokat. A Politika című újság értesülése szerint két drogbáró 200 ezer eurót fizetett 60 szurkolónak, hogy botrányt okozzanak Genovában. Céljuk a szerb állam tekintélyének gyengítése volt, hogy illegális üzleteiket nyugodtan folytathassák.
2010.10.16. 14:00
 
 
Sziesztaolimpia Spanyolországban
A felgyorsult életvitel miatt egyre kevesebb idő jut az alapvető spanyol hagyományra, a sziesztára, ezért egy vállalkozó szellemű társaság kilencnapos sziesztaolimpiába kezdett Madrid egyik zsúfolt bevásárlóközpontjában. A mindenre, de elsősorban alvásra elszánt versenyzők a spanyol főváros Carabanchel kerületében lévő Islazul bevásárlóközpontban elhelyezett kék kanapékon mérhetik össze képességeiket. A hatalmas plüssállatokkal, szemmaszkkal és a szívüknek legkedvesebb alvópárnákkal felszerelkezett versenyzők ötfős csoportokban fekszenek le a kanapékra és mindössze 20 percük van, hogy alvásukkal elkápráztassák a közönséget.
2010.10.16. 14:00
 
 
Megtárgyalta a kabinet az adótörvény-javaslatot és az akciótervet
Megtárgyalta a kabinet a jövő évi adótörvény-javaslatot és a második akciótervet - közölte a kormányszóvivő. Nagy Anna a sajtótájékoztatón elmondta, a pénteki, késő estig tartó kormányülésnek számos napirendi pontja volt, közte a második akcióterv és az adótörvény-javaslat. Tájékoztatása szerint a 2011-es adótörvény-javaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter várhatóan szombaton terjeszti be az Országgyűlésnek; a tervezet délután 3-4 óra tájban kerül fel a parlament honlapjára. Az már a pénteki kormánydöntésből is egyértelmű, hogy nem változott az az irány, amelyet előzetesen kijelölt a kabinet - hangsúlyozta.
2010.10.16. 14:00
 
 
Nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott lett Selmeczi Gabriella
Nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottnak nevezte ki a kormányfő Selmeczi Gabriellát; a fideszes országgyűlési képviselő vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, mekkora kár érte a magánnyugdíjpénztárakba befizetőket. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azt mondta, Selmeczi feladata, hogy összehangolja azokat a tevékenységeket, amelyekkel a magyar emberek nyugdíja biztonságba kerül, "és el tudjuk hárítani azokat a kockázatokat, veszélyeket, amelyek a nyugdíjakra és a nyugdíjasokra azért leselkednek, mert a magánnyugdíjpénztárak válságba kerültek".
2010.10.16. 14:00
 
 
A kormány az év végéig fenntartatná az iszapömlés miatti veszélyhelyzetet
A kormány indítványozza, hogy az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elrendelt veszélyhelyzetet - mondta Bakondi György. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t felügyelő kormánybiztos közlése szerint a kormány hétfőn terjeszti az Országgyűlés elé az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló indítványt, s a képviselők még aznap döntenek a javaslatról. A törvény szerint a kormány 14 napra hirdethet veszélyhelyzetet, ennek meghosszabbítása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
2010.10.16. 13:15
 
 
Tanulmányozza az Európai Bizottság a francia "romacsomagot"
Megkapta az Európai Bizottság Franciaország válaszait a romák tömeges kitoloncolásával kapcsolatban feltett kérdéseire, és a dokumentumokat jelenleg is tanulmányozzák az igazságügyi főigazgatóság szakértői - közölte az MTI-vel a brüsszeli végrehajtó testület egyik szóvivője. Viviane Reding, a jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság ügyeiben illetékes, alelnöki rangú EU-biztos kedden értékeli a francia választ az Európai Bizottság testületi ülésén - tette hozzá. Szerinte addig nem állnak a nyilvánosság elé a francia válaszról alkotott véleményükkel. Az unió október 15-i határidővel kért választ Párizstól, és az pénteken késő este érkezett meg.
2010.10.16. 13:15
 
Kövér buszvezetőket függesztettek fel állásukból
Felfüggesztettek állásásból két brit buszsofőrt, mivel túlságosan kövérek voltak. A blackpooli közlekedési vállalat elrendelte, hogy négy hét alatt fogyjanak le néhány kilogrammot, különben egyéves fizetés nélküli szabadságra küldik őket - közölte egy szakszervezeti szóvivő a The Daily Mail brit napilappal. A vállalat az újság megkeresésére csupán annyit közölt, hogy rendelkezése mind a sofőrök, mind az utasok biztonságát szolgálja. A két férfi 160 kilogramm súlyú.Szakszervezetek és a munkavállalók képviselői bírálták a cég rendelkezését. Egy buszvezető munkája természeténél fogva ülő munka, ezért a felmerült problémára más megoldást kell találni - érvelnek.
2010.10.16. 13:00
 
 
Benyújtotta a Fidesz az újabb válságadókról szóló törvényt
Benyújtotta a Fidesz az újabb válságadókról szóló törvényt; a Rogán Antal és Lázár János jegyezte önálló képviselői indítvány péntek éjjel került fel az Országgyűlés honlapjára. A törvényjavaslat szerint a bolti kiskereskedelmi tevékenységet végző cégeknek az adóalap 500 millió forintot meghaladó része után kell fizetniük. Az adóalap 500 millió forintot meghaladó, de 30 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,1 százalék, az adóalap 30 milliárd forintot meghaladó, de 100 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,4 százalék, az adóalap 100 milliárd forintot meghaladó része után 2,5 százalék az adó mértéke.
2010.10.16. 11:00
 
 
Ausztrál Nagydíj: Talmácsi a 22. helyről indul
A pontversenyben hetedik Talmácsi Gábor a 22. helyen végzett a szombati időmérőn a Moto2 géposztályban, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Ausztrál Nagydíján. Eredmények a verseny honlapja szerint: Moto2, időmérő: 1. Alex De Angelis (San Marinó-i) 1:35.148 p, 2. Scott Redding (brit) 1:35.378, 3. Stefan Bradl (német) 1:35.578 ...22. TALMÁCSI GÁBOR 1:36.515. MotoGP: 1. Casey Stoner (ausztrál) 1:30.107 2. Jorge Lorenzo (spanyol) 1:30.775 3. Ben Spies (amerikai) 1:31.386. 125 kcm: 1. Marc Marquez (spanyol) 1:38.236 2. Sandro Cortese (német) 1:38.852 3. Pol Espargaro (spanyol) 1:38.991.
2010.10.16. 10:45
 
 
Népszava: kétszáz új ügyész áll munkába decembertől
Kétszáz új ügyész áll hadrendbe december elején a vádhatóságnál, ám azt egyelőre nem tudni, hogy mindez mennyi többletköltséget jelent majd - írta szombati számában a Népszava. A napilap emlékeztetett: a bővítés azért szükséges, mert még 2009-ben az Alkotmánybíróság (Ab) 2010. december 31-i hatállyal megsemmisítette a büntetőeljárásról szóló törvény egy részét, amely arról szólt, hogy az ügyészeknek nem kötelező minden bírósági tárgyaláson megjelenniük. A most hatályos törvény szerint az ügyésznek csak akkor kell ott lennie a bíróságon, ha az adott ügyben öt évnél súlyosabb büntetést is lehet adni, a vádlottat fogva tartják, kóros elmeállapotú, az ügyész maga akar jelen lenni, vagy esetleg a bíró kérte erre.
2010.10.16. 10:00
 
 
Magyar Hírlap: állami tőkeemelés a BKV-nál?
Százmilliárd forinttal emelne tőkét az állam a BKV-ban, amivel a zárt körű részvénytársaság felére tenne szert - írta a Magyar Hírlap szombati számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A lap szerint a háromból ez az egyik, a megvalósításhoz legközelebb álló forgatókönyv, amellyel a főváros a csőd szélére sodródott társaságot megmentené kormányzati támogatással. Százmilliárd forintból nem lehetne ugyan szanálni a Kocsis István vezérigazgató legfrissebb kimutatásában szereplő, az idén 720 milliárd forintra rúgó amortizációs igényt, de hozzá lehetne látni a járműpark cseréjéhez - írta a lap.
2010.10.16. 09:45
 
 
Csaknem valamennyi chilei bányász elhagyhatta a kórházat
Alig 48 órával csodával határos kimentésük után csaknem valamennyi chilei bányász elhagyhatta a kórházat. A hatóságok közlése szerint a San José-i réz- és aranybányában augusztus 5-én bekövetkezett omlás következtében 69 napon át a föld alatt 622 méteres mélységben sínylődő 33 bányász közül 31 távozhatott a kórházból, ahol rendkívüli orvosi ellenőrzésnek vetették alá őket. A bányászokat helyi idő szerint szerda éjfél előtt mentették ki egy olyan mentőakció keretében, amely a televíziós csatornák jóvoltából az egész világ szeme láttára zajlott. A vájárok rövid ideig találkozhattak hozzátartozóikkal, majd helikopterrel orvosi ellenőrzésre a copiapói kórházba szállították őket.
2010.10.16. 09:30
 
 
Obama féltestvére egy tinédzserlányt vett el harmadik feleségéül Kenyában
Barack Obama egyik kenyai, eddig is többnejűségben élő féltestvére feleségül vett egy újabb nőt, aki több mint három évtizeddel fiatalabb nála - jelentette az amerikai média. Az 52 éves, muszlim vallású Malik Obama feleségül vette a 19 éves Sheila Anyangót, aki a továbbtanulás helyett inkább a házasságot választotta. A hír az egyik kenyai televíziótól származik, amely rejtett kamerával készített felvételt az amerikai elnök kenyai féltestvéréről, amint éppen a legújabb asszonyáról nyilatkozott. A házasság időpontjáról nem számoltak be a jelentések. A fiatalasszony anyja, Mary Aoko Ouma elmondta, hogy a lánya már két éve is férjhez akart menni Malik Obamához, de akkor még meg tudta ezt akadályozni.
2010.10.16. 09:00
 
 
Ezer ember nem tudott még hazatérni az ajkai térségben
Hatvan ember töltötte közösségi szálláson a péntek éjjelt a vörösiszap okozta katasztrófa sújtotta ajkai térségben, de további 900 ember nem tartózkodik otthonában, mert háza, vagy ő maga is megsérült és kórházban van, illetve elővigyázatosságból elhagyta települését - mondta a kármentesítési szóvivő az MTI tudósítójának szombat reggel. Dobson Tibor tájékoztatása szerint a katasztrófa után Devecserben 700 embert kényszerült kiköltözésre, vagy döntött úgy, hogy elhagyja otthonát. A kisvárosban péntek éjjel 60 ember volt közösségi szálláson elhelyezve. Kolontárra mintegy 500 ember tért eddig haza a 715 kitelepített lakosból - tette hozzá.
2010.10.16. 08:45
 
 
Idén is 1000 milliárd fölött volt az amerikai államháztartás hiánya
Az Egyesült Államok államháztartási hiánya immár második éve meghaladja az 1000 milliárd dollárt, a szeptember 30-án véget ért 2010-es pénzügyi évben elérte az 1290 milliárd dollárt - közölte az amerikai kormány. A deficit ugyanakkor alatta maradt a tavalyi 1420 milliárdos rekordnak, ami reálértékben minden idők legmagasabb hiánya volt Amerikában. A gazdaság egészéhez viszonyított arányát tekintve a 2009-est csak az 1945-ös deficit múlta felül. A 2010-es hiány alatta maradt a Fehér Ház költségvetési hivatala által korábban prognosztizált 1560 ezer dollárnak.
2010.10.16. 08:45
 
 
Szijjártó: a kormány senkit nem kényszerít az állami nyugdíjrendszerbe
A miniszterelnök szóvivője szerint a kormány senkit nem fog belekényszeríteni az állami nyugdíjrendszerbe, mindenki szabadon dönthet arról, hogy mely típusú pénztárba fizeti a nyugdíjjárulékát. Szijjártó Péter péntek este, nem sokkal a kormányülés befejeződése előtt a Magyar Televízió Az Este című műsorában elmondta, a kormány el fogja ismerni a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket, majd megismételte: senki nem járhat rosszul. Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a nyugdíjak megvédése mellett. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a magán-nyugdíjpénztári rendszer kockázatos, az elmúlt időszakban a pénztári alapok "rendkívüli" veszteségeket szenvedtek el a válság miatt.
2010.10.16. 08:30
 
Labdarúgó NB I: Újpest-Haladás 3-1
Az Újpest hazai pályán - és a zártkapus meccse után immár saját közönsége előtt - sima, kétgólos győzelmet aratott a sereghajtó és a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Szombathelyi Haladás felett a labdarúgó Monicomp Liga 10. fordulójának pénteki mérkőzésén. Ezzel biztossá vált, hogy a csapat és a szakmai stáb nem teljesíti a klubvezetés ultimátumát, mely szerint legalább négy pontot kellett volna szereznie a zöld-fehéreknek a mostani és a következő mérkőzésen, s ennek nyomán vélhetően Csertői Aurél vezetőedzőnek távoznia kell majd. Monicomp Liga, 10. forduló: Újpest FC-Szombathelyi Haladás 3-1 (0-0), gólszerzők: Tisza (51.), Rajczi (73.), Barczi (75.), illetve Lattenstein (81.). Szusza Ferenc Stadion, 4000 néző.
2010.10.15. 21:15
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617[1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista