2019. december 8., vasárnap - Mária
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Új taxikat kap New York
Új, egységes taxik szállíthatják az utasokat New Yorkban legkésőbb 2014-től. Az új autók a metropolisz utcáin közlekedő, jelképpé vált sárga taxik egyvelegét fogja leváltani - adta hírül a New York Times című lap. Michael Bloomberg, New York polgármestere mutatta be az új taxitípusok versenyének három döntősét, a Ford, a Nissan és a török Karsan járműveit. Összesen 13 ezer taxiról van szó, amelyek az elkövetkezendő tíz évben vesznek részt a város közlekedésében. A lap szerint azonban kritikákat váltott ki az, hogy nem minden modell felel meg a mozgáskorlátozottak igényeinek: nem mindegyik alkalmas kerekesszékes utas szállítására.
2010.11.18. 09:30
 
 
Napi Gazdaság: januártól nő a gáz ára
A jövőre a legkevesebb földgázt felhasználóknak 0,5 százalékkal emelkedik a gáz ára, mennyiségtől függően pedig maximum 9 százalékkal - értesült a Napi Gazdaság. A lap csütörtöki számában azt írja, hogy az egyetemes szolgáltatói körben a fogyasztás mennyiségétől függően sávosan 0,5-9 százalékkal emelkedik a lakossági földgáz ára 2011. január elsején. A lap információi szerint a hét elején megszületett a megállapodás a szolgáltatókkal a január elsejétől érvényes hatósági ármeghatározás alapképletéről. Eszerint a termék árában 60 százalékot jelent a hosszú távú orosz gázmegállapodás alapján beszerzett gáz ára, 40 százalék pedig a rotterdami spot-, azaz az azonnali piaci ár.
2010.11.18. 09:00
 
 
Népszabadság: Lázár Sólyom felelősségére is rákérdezne
Lázár János, ha módja lenne rá, megkérdezné Sólyom Lászlótól, hogy miként értékeli saját felelősségét az elmúlt húsz évben kialakult helyzetért; A Fidesz frakcióvezetőjével a csütörtöki Népszabadságban jelent meg interjú. Lázár János ebben azt mondta: bár nagyra tartja Sólyom László köztársasági elnök életművét, de számára elképzelhetetlen, hogy van egy idealizált alkotmány, közben az emberek elszegényednek és elvesztik a bizalmukat a politika iránt, gazdasági és társadalmi csőd felé száguld az ország, de "egyébként az alkotmány rendben van" - sorolta.
2010.11.18. 08:45
 
 
Világgazdaság: kockázatos lehet a nők korai nyugdíja
A nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása hosszabb távon számos kockázatot rejt magában - írja csütörtöki számában a Világgazdaság. A lapnak nyilatkozó elemző szerint a jellemzően hosszabb ideig élő nők kedvezményes nyugdíjba vonulását a többi járulékfizető, köztük a rendszerint rövidebb ideig élő férfiak finanszírozzák, a diszkrimináció hosszabb távon komoly politikai és gazdasági nyomást jelenthet a kormány számára. További súlyos kockázatot jelent a feketemunka terjedése: az érintett, viszonylag fiatal nők közül ugyanis vélhetően sokan maradnának meg a munkaerőpiacon - írja a lap.
2010.11.18. 08:15
 
 
168 óra: Gyurcsány szerint Orbán Viktor börtönbe akarja vetni
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor börtönbe akarja vetni, de a volt miniszterelnök a "Fidesz hajtóvadászatától" még jól alszik, "vele törököt fognak". Gyurcsány Ferenccel a csütörtöki 168 órában jelent meg interjú. "Orbánra én politikai ellenfélként tekintek, akit szeretnék legyőzni a politikai játékszabályok keretei között. Ő viszont személyes ellenségének tart. Ne kerülgessük: Orbán Viktor engem börtönbe akar vetni. Ennek próbálnak érvényt szerezni szinte bármilyen eszközzel - most épp az ügyészséget presszionálva, felrúgva a demokratikus elveket" - mondta a volt kormányfő. "A Fidesz hajtóvadászatától én még jól alszom, nem szedek nyugtatót. Velem törököt fognak" - tette hozzá.
2010.11.18. 08:00
 
 
Orbán Viktor: 2011 Magyarország számára a nagy megújulás éve lesz
Orbán Viktorral készült terjedelmes interjút közölt a Le Figaro című francia napilap annak kapcsán, hogy a magyar miniszterelnök csütörtökön Párizsba utazik. A soros magyar EU-elnökség prioritásairól Orbán kifejtette, hogy eredetileg két fontos témára kívánta Magyarország ráirányítani a figyelmet: a kulturális sokszínűségre és a vízgazdálkodásra. Ezekről nem is mondott le, de időközben más érzékeny témák kerültek előtérbe, mint például a gazdasági kormányzás, a Lisszaboni Szerződés felülvizsgálata és a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolása. Orbán fontosnak tartja még a romakérdést, a Duna-stratégiát, valamint a keleti partnerség és Horvátország uniós csatlakozásának segítését.
2010.11.18. 08:00
 
 
Magyar Nemzet: Simor és Király lemondott felsőoktatási gazdasági tanácsi tagságáról
A Magyar Nemzet információ szerint Simor András jegybankelnök és Király Júlia, az MNB alelnöke is önként lemondott a felsőoktatási intézményekben betöltött gazdasági tanácsi tagságáról. A lap csütörtöki számában azt írja: Réthelyi Miklós tárcavezető kérésének eddig az előző kormány delegáltjainak hatoda tett eleget. A kormány törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy visszahívhatóak legyenek pozíciójukból az önként távozni nem akarók is - írja a lap. Simor András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gazdasági tanácsának elnöke, míg Király Júlia, a Pécsi Tudományegyetem gazdasági tanácsának tagja.
2010.11.18. 07:45
 
 
Merkel, Bush és Buffett az Elnöki Szabadság-érdemrend kitüntetettjei
Barack Obama amerikai elnök 15 személynek, köztük Angela Merkel német kancellárnak, idősebb George Bush egykori amerikai elnöknek és Warren Buffett milliárdos befektetőnek ítélte oda az idén a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet. A kitüntetettek között művészek, polgári jogok védelmezői is vannak, illetve egy, az afganisztáni tálibok által meggyilkolt optikus is. Az Elnöki Szabadság-érdemrend díjazottjairól a mindenkori amerikai elnök személyesen dönt. Olyanoknak adományozza, akikről úgy tartja, hogy különösen sokat tettek az Egyesült Államok biztonságáért, nemzeti érdekeiért, a világbékéért, egyéni illetve közösségi célokért az élet bármely területén.
2010.11.18. 07:45
 
 
Népszabadság: a Főtaxi nyerte meg a ferihegyi taxitendert
A Főtaxi nyerte a Budapest Airport Zrt. taxitenderét - értesült a Népszabadság. A lap csütörtöki számában névtelenséget kérő informátoraira hivatkozva azt írja: a repülőtér-üzemeltető a pályázatok értékelése során a második helyre a City Taxit, míg a harmadik helyre a 6x6 ajánlatát sorolta, a Budapest Taxi és a Tele5-Rádió konzorcium végül nem adott be ajánlatot. Ferihegyen így a Zóna Taxit a Főtaxi válthatja.
2010.11.18. 07:45
 
 
Vastagbélrákszűrés otthon
Az új módszer a daganatok többségét kimutatja, az eljárás fájdalommentes és megbízható.
2010.11.18. 00:00
 
 
Mégsem csökkenti a koleszterint a szója?
A szójafehérjéről azt mondják, koleszterincsökkentő hatása van, de egy új vizsgálat tanúsága szerint a szójadiéta nem mérsékli az emelkedett vérkoleszterinszintet. Az amerikai szívszövetség táplálkozási bizottságának alelnöke elismeri a szójatermékek különféle kedvező tulajdonságait, de hangsúlyozza, hogy a szójatermékek különféle kedvező tulajdonságait, de hangsúlyozza, hogy a szója rossz koleszterint javító hatására nem lehet számítani.
2010.11.17. 23:56
 
 
December elsejéig elhalasztották a demonstrációt a devecseriek
Hónap végéig elhalasztották a péntekre tervezett demonstrációt a devecseriek, erről a lakossági fórumon született megegyezés. Csenki Géza, a demonstráció főszervezője a lakossági fórumon elmondta: ha konkrét ígéretet kapnak arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy héten belül eljön hozzájuk személyesen, akkor nem tartanak tüntetést. A látogatásról egy héten belül választ várnak. Előrevetítette, ha nem lesz gyorsan változás, "nem tudják megállítani" az embereket. Toldi Tamás polgármester fontosnak nevezte az eddigi tárgyalásokon elért eredményeket. Elmondta: azon, hogy a dolgok pozitív irányba haladjanak tovább, nem segít a tüntetés és az erőszak.
2010.11.17. 21:45
 
 
A forint erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben
A forint erősödött szerda estére az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni szinthez képest a nemzetközi devizapiacon. Szerdán este nyolc óra körül az euró 276,05 forint volt, kora reggel 277,60 forinton állt. Szerda estig az euró 278,81 és 276,05 forint között mozgott. Az euró idén eddig 2,02 százalékkal drágult a forinthoz képest. A svájci frank árfolyama szerda este 205,81 forint volt, délután négykor 206,50 forint, reggel pedig 206,16 forint. A dollárt 204,21 forinton jegyezték szerda este. A kedd késő esti 205,44 forintos árfolyamhoz képest a dollár 0,60 százalékkal gyengült szerda estére. A dollár az idén eddig 8,05 százalékkal erősödött a forinthoz képest.
2010.11.17. 21:15
 
 
Népszabadság: lista a közszolgálati médiumok élére javasolt új jelöltekről
A Népszabadság online kiadásában szerda este megjelentek a közmédiumok élére javasolt vezérigazgató-jelöltek nevei. A lap által "megszerzett" lista szerint a Magyar Televízió élére Medveczky Balázs jelenlegi ügyvezető alelnököt és Kálomista Gábor filmproducert; a Duna Televízió élére Ókovács Szilveszter Hír TV-s műsorvezetőt és Papp Ferencet; a Magyar Rádió élére Jónás Istvánt, a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztőjét és Újhelyi Zoltánt; a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatói posztjára pedig Belénessy Csabát, a Lánchíd Rádió volt főszerkesztőjét, az MTI jelenlegi stratégiai alelnökét és Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérigazgatóját jelölték.
2010.11.17. 21:15
 
 
Ryan Reynolds hollywoodi színész lett a világ legszexisebb férfija
A földkerekség legszexisebb férfijává választotta Ryan Reynolds hollywoodi színészt szerdán az amerikai People magazin. A 34 éves kanadai előtt olyan filmcsillagok birtokolták a címet, mint George Clooney, Brad Pitt, Johnny Depp, Richard Gere vagy Harrison Ford. Reynolds szerint a kanadaiak azért különösen szexisek, mert "születetett érzékük van az önkritikához". Ez a képesség állítása szerint mind a szakmájában, mind a magánéletében jól jött. A sztár - aki mellesleg Scarlett Johansson amerikai színésznő férje - az X-man kezdetek: Farkas című filmben Hugh Jackmannel, míg a Nász-ajánlatban Sandra Bullockkal játszott együtt.
2010.11.17. 21:00
 
 
Alföldi visszavonja a Nemzeti Színház bérlésére vonatkozó megállapodást
Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel. Ennek következményeként a rendezvény helyszíne nem a Nemzeti Színház lesz - írta Alföldi Róbert az MTI-hez szerda este eljuttatott közleményében. A megállapodás szerint a román nemzeti ünnep alkalmából rendezvényt tartottak volna november 30-án a Nemzeti Színházban.
2010.11.17. 21:00
 
 
Magyarország-Litvánia 2-0
A magyar labdarúgó-válogatott szerdán 2-0-ra nyert a litván csapat ellen Székesfehérváron, idei utolsó mérkőzésén. A magyarok sorozatban negyedik mérkőzésüket nyerték meg, erre utoljára 24 évvel ezelőtt, még Mezey György kapitánykodása idején volt példa. Eredmény: Magyarország-Litvánia 2-0 (0-0). Székesfehérvár, 4200 néző, v.: Nijhuis Pas (holland). Gólszerzők: Priskin (61.), Dzsudzsák (80.). A magyar válogatott a tervek szerint februárban Győrben játszik majd barátságos mérkőzést, majd március 25-én a hollandokat fogadja, négy nappal később pedig ismét a világbajnoki ezüstérmessel találkozik, ám akkor már idegenben.
2010.11.17. 20:45
 
 
10 évet vesz el a dohányzás a középkorúak életéből
Tíz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek - írja a Füstmentes világnap alkalmából az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében a Magyar Kardiológusok Társasága. Minden év novemberének harmadik csütörtökjén világszerte arra szólítják fel a dohányosokat, hogy egy nap erejéig függesszék fel káros szenvedélyüket. A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) más orvostársaságokkal összefogva azt szeretné elérni, ha ez a füstmentes időszak egy egész életen át tartana.
2010.11.17. 20:45
 
 
Teljes kártérítést követeltek a devecseri lakossági fórumon
Feszült hangulatú lakossági fórumon teljes kártérítést követeltek a kormánytól Devecserben szerdán; a polgármester szerint a városnak meg kell köszönnie, amit a kormány eddig tett a településért, az értékbecslés során keletkezett hibákat viszont korrigálni kell. Csenki Géza, a péntekre Devecserbe tervezett demonstráció főszervezője a közel háromszáz jelenlévőt arra szólította fel, hogy álljon fel, aki nem elégedett a kárenyhítésről szóló kormánydöntéssel. Erre a teremben lévők kilencvenöt százaléka felállt.
2010.11.17. 20:00
 
 
Bíróság elé kerül egy éttermi potyázó Londonban
Bíróság elé kerül egy éttermi potyázó, aki előkelő londoni éttermekben fogyasztott, majd fizetés nélkül távozott. A lett állampolgárságú 27 éves Janis Nords egy hónapon belül háromszor is eljátszotta az előkelő vendég szerepét, azzal a különbséggel, hogy a tetemes számlákat egyszer sem fizette ki. A rendőrség a richmondi Glass House-ban fogyasztott 349 fontos (113 ezer forintos), és London központjában, a Connaught Hotel éttermében elköltött 965 fontos (313 ezer forintos) menüje mellett a L'Oranger francia étteremben felejtett 1021 fontos (331 ezer forintos) tartozását írta a számlájára.
2010.11.17. 19:30
 
 
Az amerikaiak ismertették Abbásszal a telepbővítési moratórium tervét
Az Egyesült Államok küldötte ismertette Mahmúd Abbász palesztin elnökkel a ciszjordániai telepbővítési moratóriumra vonatkozó javaslatcsomagot, amellyel a közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalásokat szeretnék megmenteni. A palesztinokat most először tájékoztatták hivatalosan a kezdeményezésről, amely számos biztonsági és diplomáciai garanciát kínál Izraelnek egy újabb 90 napos moratóriumért cserébe. David Hale, George Mitchellnek, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottjának helyettese a ciszjordániai Rámalláhban szerdán tartott tárgyaláson rengeteg ötletet és ajánlatot mutatott be Abbásznak, aki pontosításokat kért Washingtontól - közölte a palesztin elnök szóvivője, Nabil Abu Rudeina.
2010.11.17. 19:15
 
 
Nem egyeztettek a bankszövetséggel a bankadó módosításáról
Meglepetésként érte a bankokat a banki különadó mértékének és alapjának megváltoztatása, amit kedden fogadott el a parlament. Nagyon károsnak tartják, ahogy a banki különadó időtartamának meghosszabbítását is - nyilatkozta az MTI-nek a Magyar Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás elmondta: a keddi módosítás nagy meglepetés volt számukra, ugyanis nem volt szakmai egyeztetés a bankszövetség és a kormány között. Úgy vélekedett, hogy technikai változtatások mögé bújtatva a különadó mértékének növelésére került sor. A jelenlegi szabályozás szerint a bankoknak 50 milliárd forintos adóalapig 0,15, az e feletti után pedig 0,5 százalékos adót kell fizetniük.
2010.11.17. 19:00
 
 
Rendkívüli pénzügyminiszteri találkozót tartanak a 2011-es uniós költségvetésről
Rendkívüli találkozót tartanak december közepén az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei, hogy megpróbálják megoldani a jövő évi EU-költségvetés körül kialakult problémát - jelentette be Didier Reynders, az elnöklő Belgium pénzügyminisztere uniós kollégáival szerdán Brüsszelben folytatott tanácskozásuk után. A miniszteri Tanács és az Európai Parlament eddig nem tudott megegyezni a büdzséről, és emiatt az EU valószínűleg speciális költségvetési előírásokkal dolgozik majd a jövő év elején, veszélybe sodorva néhány kiadási terület rendeltetésszerű működését. A december 16-i miniszteri különtalálkozó előtt az Európai Bizottság új büdzséjavaslatot dolgoz ki.
2010.11.17. 18:30
 
 
Megszűnt az Álomsziget kiemelt jellege
Szerdától már nem kiemelt beruházás az óbudai Hajógyári szigetre tervezett Álomsziget ingatlankomplexum - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A döntést az ingatlanfejlesztő indokolatlannak tartja. A kormány tavaly márciusban sorolta a kiemelt beruházások közé az Álomszigetet. A kiemelt jelleg azt jelenti, hogy a közigazgatási hatósági ügyeket egy szinttel feljebb intézik. Így például az építési engedélyt nem a helyi önkormányzat jegyzője, hanem a regionális államigazgatási hivatal adja ki.
2010.11.17. 18:15
 
 
Áruházban árulják a Facebook virtuális pénzét Nagy-Britanniában
Áruházakban árulják a Facebook virtuális pénzét Nagy-Britanniában. A kizárólag az interneten használható fizetőeszközt több mint kétszáz játékban lehet beváltani. A világ legnépszerűbb közösségi portáljának legtöbbet játszott játéka, a Farmville is egyike azoknak az alkalmazásoknak, amelyek elfogadják a Facebook Creditet. Az áruházakban és játékboltokban beszerezhető virtuális pénz előnye, hogy az interneten a hitelkártyás vásárlást lehet vele helyettesíteni. A neten beváltható kártyákkal a szülők is fellélegezhetnek, de a gyerekek is, akik maguk dönthetik el, hogy melyik online játékra, és mennyit költenek - adta hírül a adta hírül a The Telegraph című brit lap.
2010.11.17. 17:45
 
 
Paczolay Péter: háttérbe szorult az Ab alkotmányértelmező funkciója
Az elmúlt hetek Alkotmánybíróságot (Ab) érintő eseményei és vitái során háttérbe szorult az Ab-nek az a funkciója, hogy az alkotmány hiteles értelmezője - mondta Paczolay Péter, a testület elnöke Az értelmezett Alkotmány című, az elmúlt 20 év alkotmánybírósági ítélkezési gyakorlatát átfogó kötet bemutatóján szerdán Budapesten. Az Ab elnöke leszögezte azt is: amellett, hogy az Alkotmánybíróság hivatott az alkotmány hiteles értelmezésére, szükséges az is, hogy a többi hatalmi ág elfogadja és kötelezőnek tekintse magára az alkotmánybírósági ítéleteket. "Ha nem ez lenne a helyzet, bármelyik hatalmi ág a saját kénye-kedve szerint értelmezhetné az alkotmányos rendelkezéseket" - fogalmazott.
2010.11.17. 17:30
 
 
Átadták az idei Junior Prima sajtódíjakat
Harmadik alkalommal ítélték oda a Junior Prima Díjakat a magyar sajtó kategóriában. Az elismerést tíz fiatal tehetség - köztük a Magyar Távirati Iroda gazdasági szerkesztőségének munkatársa, Kis Judit - vehette át szerdán, Budapesten, a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen. A magyar sajtó kategóriában tíz fiatal újságírónak adományozta a díjat a Juhász Judit, Tamás Ervin és Veiszer Alinda alkotta zsűri. A hétezer euróval járó rangos elismerést Ablonczy Bálint (Heti Válasz), Bátorfy Attila (Kreatív Magazin), Kis Judit (MTI), Munkácsy Márton (FigyelőNet), Oláh András (Info Rádió), Pető Péter (Népszabadság), Rovó Attila (MR1-Kossuth Rádió), Szentkirályi Balázs (Index.hu), Vidos Mihály (Magyar Televízió) és Weinhardt Attila (Portfolio.hu) vehette át.
2010.11.17. 17:15
 
 
Barroso: sorsdöntő időszakban lesz Magyarország az EU soros elnöke
Sorsdöntő időszak elé néz a jövő év első felében az EU, amikor Magyarország fogja betölteni az elnöki tisztséget - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, miután az általa vezetett uniós végrehajtó testület megbeszélést folytatott a magyar kormány tagjaival, ő pedig külön is tárgyalt Orbán Viktor kormányfővel. Közös sajtótájékoztatójukon a magyar miniszterelnök is felidézte, hogy hónapokkal ezelőtt még úgy gondolta, a soros elnökség olyan napirendet tehet majd le az unió asztalára, amelynek alapján az általa eddig elhanyagoltnak tartott területeken szép eredményeket lehet elérni. Ilyen téma például a kulturális sokszínűség előmozdítása, illetve a vízgazdálkodás.
2010.11.17. 17:15
 
 
Női Euroliga: soproni vereség Jekatyerinburgban
Az MKB-Euroleasing Sopron sima vereséget szenvedett szerdán az orosz Jekatyerinburg vendégeként a női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában. Eredmény, 4. forduló, B csoport: Jekatyerinburg (orosz) - MKB-Euroleasing Sopron 80-61. A magyar csapat legjobb dobói: Tamane 18, McCoughtry 14, Holt 11. A 2/2-es mérlegnél tartó soproniak egy hét múlva a horvát Gospicot fogadják.
2010.11.17. 17:00
 
 
Mintegy 30-35 százalékkal kevesebb zöldség-gyümölcs termett az idén
A szélsőséges időjárási viszonyok miatt mintegy 30-35 százalékkal kevesebb zöldség és gyümölcs termett az idén Magyarországon a szokásosnál - közölte Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója az MTI-vel. A szakember elmondta: ebben az évben várhatóan mintegy 2,2-2,3 millió tonna zöldséget és gyümölcsöt takarítanak be, ami a 2007-es szintnek felel meg. A terméscsökkenés mintegy 15-20 százalékos árkiesést is okoz majd várhatóan a termelőknek. A szakértők ugyanis úgy becsülik, hogy a kevesebb termés miatti árnövekedéssel mintegy 10-15 százalékos terméskiesést lehet csupán kompenzálni.
2010.11.17. 17:00
 
 
A médiatanács megnevezte a közmédiumok vezérigazgatóinak nevét
Megtörtént a jelölés a médiatanács ülésén, a közmédiumok vezérigazgató-jelöltjeinek nevét elküldték a Közszolgálati Közalapítványnak - tájékoztatta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke szerdán az MTI-t. Az új jelölési eljárásban a törvény szerint közszolgálati részvénytársaságonként két új jelöltre kell javaslatot tenni. Az ezt követő szavazás során a kuratórium összes tagjának - beleértve az elnököt is - egyszerű többségével döntenek a vezérigazgató kinevezéséről. A nyolcfős testület elnöke azt mondta: a kuratórium az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem hozza nyilvánosságra az érintettek neveit, mivel nincs a birtokában a jelöltek írásos nyilatkozata, amelyben hozzájárulnának nevük közléséhez.
2010.11.17. 16:45
 
 
Meghosszabbították Hagyó Miklós előzetes letartóztatását
Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán a BKV-ügyben érintett Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását 2011. február 17-ig. A Fővárosi Bíróság közlése szerint a nyomozás előrehaladtával újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatják meg Hagyót, bővülhet az eddigi gyanúsításban szereplő tényállás, és akár súlyosbodhat a gyanúsított, illetve a gyanúsítottak terhére rótt cselekmények minősítése is.
2010.11.17. 16:45
 
 
Az amerikai tőzsdetörténelem legnagyobb részvénybevezetésére készül a GM
A tervezettnél 31 százalékkal több General Motors részvényt értékesíthetnek az autóipari vállalat csütörtöki, a New York-i értéktőzsdére való visszatérésével - derül ki a társaságnak az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott tájékoztatójából. A bejelentés egy nappal azután történt, hogy a vállalat kedden az elsődleges részvényértékesítés (IPO) tárgyát képező papírok célárfolyamát 26-29 dollárról 32-33 dollárra növelte. Az IPO keretében összesen 478 millió részvényt, továbbá 4 milliárd dollár értékű elsőbbségi részvényt dob piacra. Amennyiben a részvényárak elérik a célárfolyam felső határát, akkor 22,7 milliárd dollárral ez lehet az amerikai tőzsdetörténelem legnagyobb értékű részvénybevezetése.
2010.11.17. 16:30
 
 
December elejéig előzetes letartóztatásban marad Benedek Fülöp
A Fővárosi Bíróság (FB) elutasította Benedek Fülöp és védője által benyújtott fellebbezést, így a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkára december 5-ig előzetes letartóztatásban marad. Az FB szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint B. Fülöp ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik eljárás, a Budapesti Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő büntető ügyben hétfői tanácsülésükön hozott végzés jogerős.
2010.11.17. 16:30
 
 
Fellépést sürget a gyűlölet ellen a Budapesten ülésező EP-szocialisták frakciója
Az Európai Parlament (EP) szocialista-demokrata frakciója szerdán Budapesten elfogadott nyilatkozatában felszólította az Európai Uniót: sürgősen és határozottan lépjen fel a társadalomban terjedő gyűlölettel és megosztottsággal szemben. Az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének EP-képviselőcsoportja budapesti kihelyezett ülésén vitát tartott a szélsőségesség európai térnyeréséről és az idegengyűlöletről; a tanácskozásra a roma kisebbség képviselőit is meghívták. Az európai képviselők állásfoglalásukban - a Budapesti Nyilatkozatban - hangsúlyozták: elutasítják az extrémizmus és populizmus minden formáját, "legyen az ultranacionalizmus, idegengyűlölet, iszlámgyűlölet vagy antiszemitizmus".
2010.11.17. 16:00
 
 
A lakosság felét érinti a pollenszezon
A pollenszezonok kétharmadában a levegő napi pollenkoncentrációja olyan magas, hogy a magyar lakosság felének, tehát mintegy ötmillió embernek tüneteket okoz - közölte Páldy Anna, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Környezetegészségügyi Intézetének főigazgató helyettese szerdán. Az éves pollenszezon zárása alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: idén március közepén indult el az igazi szezon, ami október közepére már szinte mindenhol lecsengett. Hangsúlyozta: a szezon ugyan rövidebb volt, összességében viszont magas maximum értékeket produkáltak. A parlagfű pollenszórását 1992 óta mérik az úgynevezett aerobiológiai hálózattal.
2010.11.17. 16:00
 
 
Kiszivárgott a netre a Harry Potter első félórája
A "muglik" nem bírták ki a pénteki észak-amerikai bemutatóig: kedden kiszivárgott a világhálóra a legújabb Harry Potter-film első félórája. A The Hollywood Reporter online kiadása szerint rajongók ezrei vadásznak a kalóz honlapokon felbukkant filmrészletre. Egyelőre nem tudni, ki tette fel a netre a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. részének első 36 percét, de a filmet gyártó Warner Bros. leszögezte, hogy nem veszi félvállról a dolgot.
2010.11.17. 16:00
 
 
Szilvásy György rágalomnak nevezte Budai Gyula állítását
Szilvásy György cáfolja és rágalomnak tartja, hogy bármilyen köze lett volna Budai Gyula állítólagos megfigyeléséhez, ezért jogi úton próbál elégtételt szerezni igazának. A volt titokminiszter az MTI-nek úgy fogalmazott: ez a Fidesz-vezetők és Budai Gyula által is generált elszámoltatási hisztéria újabb állomása, tények és bizonyítékok nélküli hírbehozás, a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormány tagjainak lejáratása. Hozzátette: ezt most olyan mértékűnek tartja, hogy jogi úton is megpróbál elégtételt szerezni magának. Szilvásy György úgy látja, Budai Gyula nyilatkozata része annak a nem sikertelen küzdelemnek, amelyben az UD Zrt.-vel kapcsolatos agymosás folyik egyes kormánypárti politikusok részéről.
2010.11.17. 16:00
 
 
Fokozott terrorveszélyre figyelmeztet a német belügyminiszter
A német kormány információi szerint terroristák a hónap végére merényletet terveznek az ország területén. Erről Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter adott tájékoztatást szerdán délben a tárca épületébe összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón. Az információt Berlin egy külföldi titkosszolgálattól kapta. A miniszter utasítást adott a határok fokozottabb őrzésére és a repülőterek, pályaudvarok szigorúbb ellenőrzésére. Egyúttal óva intett a pánikkeltéstől. Ennek köszönhetően ezentúl több és a megszokottnál jobban fölfegyverzett rendőr lesz jelen a nevezett objektumok területén és az utcákon.
2010.11.17. 16:00
 
 
Orbán: az uniónak erős és együttműködő emberekre van szüksége
Az Európai Uniónak nem helyes fiúkra, hanem erős és együttműködő emberekre van szüksége - mondta Orbán Viktor Brüsszelben újságírók előtt, a jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökség feladatairól szólva. Felidézte, hogy hónapokkal ezelőtt még úgy gondolta, a magyar elnökség olyan napirendet tehet majd le az unió asztalára, amelynek alapján az általa eddig elhanyagoltnak tartott területeken szép eredményeket lehet elérni. Ilyen téma például a kulturális sokszínűség előmozdítása, illetve a vízgazdálkodás.
2010.11.17. 15:45
 
 
A magyar fiatalok listavezetők a közösségi portálok használatában
A magyar 11-16 éves korosztály messze az európai átlag felett használja az internetes közösségi hálózatokat, továbbá a kontinensen a magyar gyerekeknek van a legtöbb ismerőse ezeken a portálokon - közölte az Ithaka Nonprofit Kft. szerdán, az Európai Bizottság Biztonságos Internet Programja keretében 25 országban végzett kutatást ismertetve. A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a magyar fiatalok 45 százaléka száznál is több visszaigazolt kapcsolattal rendelkezik a világhálón, ezt az arányt pedig csak brit társaik közelítik meg, míg az uniós gyerekek átlagosan csak 29 százaléka rendelkezik ekkora internetes ismerősi körrel.
2010.11.17. 15:15
 
 
A Vogue szerint Kate Moss az évtized legjobban öltözött nője
Kate Moss topmodellt választotta az évtized legjobban öltözött nőjének az amerikai Vogue magazin. A 36 éves brit híresség pályatársát, Alexa Chungot és Sarah Jessica Parkert előzte meg - olvasható a The Daily Telegraph című lap internetes kiadásában (www.telegraph.co.uk). Kate Moss diktálja a divatot, amit csak felvesz, hamarosan mások is magukra öltik. A modell eddigi pályafutása során több mint háromszáz címlapon szerepelt, pályafutását 14 évesen kezdte. "Az utóbbi évtizedben senki sem volt nagyobb hatással arra, hogy miként öltöznek a nők" - mondta Alexandra Kotur, a Vogue amerikai kiadásának stílusvezetője.
2010.11.17. 15:00
 
 
A vizsgálat szerint az álmos pilóta miatt érte baleset az Air India Express gépét
A pilóta álmossága okozta az Air India Express légitársaság repülőgépének májusi lezuhanását, 158 ember halálát - a szerdai indiai lapok szerint ez derült ki a szerencsétlenséget vizsgáló bizottság jelentéséből. A jelentésből kiszivárgott részletek szerint a pilóta az út felét végigaludta, majd zavartan ébredt, amikor eljött a leszállás ideje. A Hindustan Times című napilap megírta, hogy Zlatko Gusica, a gép kapitánya zavart volt, reakciói pedig lassúak, amikor eljött a leszállás pillanata a dél-indiai Mangalore repülőterén. Egy, magát megnevezni nem kívánó kormányzati tisztviselő megerősítette a sajtó értesülést.
2010.11.17. 15:00
 
 
A rendőrség fellép a devecseri tüntetők ellen
A rendőrség megteszi a szükséges intézkedéseket a közrend helyreállítása érdekében, ha jogsértést észlel - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel, miután a devecseri demonstrálók bejelentették: pénteken mindenképpen megtartják a félpályás útlezárással járó tiltakozásukat. Csenki Géza kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntektől demonstrációt tartanak a devecseriek, a 8-as úton félpályás lezárással akarnak tiltakozni a kormány vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos kártérítési intézkedései ellen. Mint mondta, kárenyhítés helyett teljes kártérítést követelnek a kormánytól, és egyértelmű tájékoztatást akarnak kapni az egészségügyi kockázatokról.
2010.11.17. 14:45
 
 
Távozik a TV2-től Vágó István
Közel két év után távozik a TV2-től Vágó István, ugyanis szerződést bontott a műsorvezetőt képviselő produkciós iroda és a csatorna - közölte a kereskedelmi csatorna szerdán az MTI-vel. A döntést a TV2 jövőbeni műsorpolitikájával indokolta Kiss Péter programigazgató, aki a közleményben úgy fogalmazott: "Tiszteljük és nagyra becsüljük Vágó István televíziós pályafutását, azonban a TV2 műsorterveiben nem szerepel olyan formátum, amely igazán illeszkedne István személyéhez és kvalitásához. Neve ugyan felmerült a hamarosan induló, A 40 milliós játszma című produkció kapcsán, de meggyőződésünk, hogy ez a műsor egy más stílusú és dinamikájú műsorvezetőt kíván".
2010.11.17. 14:45
 
 
A halálra ítélt pakisztáni keresztény nő szabadon engedését kéri a pápa
XVI. Benedek pápa szerdai általános audienciáján annak a pakisztáni keresztény nőnek a szabadon engedését kérte, akit a múlt héten ítéltek halálra istenkáromlás címén. A 45 éves Asia Bibire november 11-én egy Pandzsáb tartománybeli bíróság a pakisztáni büntetőtörvénykönyv alapján, istenkáromlás miatt halálbüntetést szabott ki. Az ötgyermekes anya ellen 2009-ben azért indult vizsgálat, mert munkatársnői azzal vádolták meg, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról. A pápa egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget arra, hogy vizsgálja meg a Pakisztánban élő keresztények helyzetét, akik az ázsiai országban gyakran válnak az erőszak és a diszkrimináció áldozataivá.
2010.11.17. 14:45
 
A kkv-k terheinek csökkentését javasolja egy magyar EP-képviselő
A kis- és középvállalkozások (kkv) terheinek csökkentése érdekében négy képviselőtársával együtt nyilatkozat elfogadására kéri az Európai Parlamentet Herczog Edit (MSZP). Brüsszelben kiadott közleményéből kiderül, a javaslat részben új ötleteket fogalmaz meg a kkv-k 123,8 milliárd euróra, azaz az EU GDP-jének 3,5 százalékára tehető terheinek csökkentésére, részben pedig saját, korábban meghozott intézkedéseinek betartására figyelmezteti az uniós parlamentet és az EU végrehajtó szerveként működő Európai Bizottságot.
2010.11.17. 14:30
 
 
Budapesten nem emelkedik a távhő díja decemberben
Változatlan marad a távhő díja a fővárosban 2010. december 1-jétől érvényes lakossági (háztartási) célú hatósági távhőszolgáltatási hődíj-tételek szerint. A BVK Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a hődíjak változása a lakossági felhasználókat nem érinti az ármoratórium miatt. A FŐTÁV Zrt. ennek alapján a lakossági távhőfogyasztóknak továbbra is a 2010. július 1-jétől alkalmazott - a hatóságinál 12-17 százalékkal alacsonyabb - hődíj-tételeket érvényesíti.
2010.11.17. 14:15
 
 
Izrael kivonja csapatait egy libanoni határon lévő faluból
Az izraeli kormány szerdán elfogadta azt a tervet, hogy kivonja csapatait egy, a libanoni határon fekvő megosztott falu északi, vagyis libanoni területen lévő részéből. A települést, Gadzsart Izrael az 1967-es háborúban foglalta el, majd 2000-ben, amikor Dél-Libanon 22 éves megszállása után kivonult a térségből, kiürítette a Golan-fennsíkhoz közeli falut. A Hezbollah libanoni síita szervezettel 2006 nyarán folytatott háborúja idején Izrael visszafoglalta a települést, azzal érvelve, hogy Gadzsar a gerillák támadásainak kiindulópontja és csempészútvonal.
2010.11.17. 14:15
 
 
Vince Mátyás: 2009-ben egymás után már ötödik évét zárta nyereségesen az MTI
A jövőre 130. évébe lépő Magyar Távirati Iroda stabilan áll a lábán, viszonyai konszolidáltak, gazdálkodása egyensúlyban van; 2009-ben az ötödik nyereséges évet zárta egymás után a nemzeti hírügynökség - jelentette ki az MTI elnöke a parlament kulturális és sajtóbizottságának szerdai ülésén Budapesten. Vince Mátyás beszámolójában áttekintette a hírügynökség tavalyi tevékenységét, és felsorolta a 2009-ben megvalósított fejlesztéseket. Elmondta: 2009-ben a 37 fős létszámcsökkentés végrehajtása mellett megvalósult és működik az önkormányzati sajtószolgálat (ÖS), megújult az intézmény internetes felülete, befejeződött a megyei tudósítói hálózat bővítése és nyilvánossá vált az archívum egy része az interneten.
2010.11.17. 14:00
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588[1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista