2019. augusztus 24., szombat - Bertalan
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Kaczynski lengyel elnök repülőgép-szerencsétlenségére emlékeztek Szmolenszkben
A Lech Kaczynski lengyel államfő és kísérete életét kioltó repülőgép-baleset helyszínén a szerencsétlenség évfordulójának előestéjén, szombaton az áldozatok családtagjai emlékeztek meg hozzátartozóikról, majd az Anna Komorowska, a lengyel államfő felesége vezette csoport felkereste az 1940-ben a Katiny (Katyn) környéken kivégzett mintegy húszezer lengyel hadifogoly emlékhelyét. A megemlékezők a katasztrófa helyszínén imádkoztak, majd egy lengyel katonatiszt felolvasta az áldozatok neveit. "Ez a hely már mindörökre fájó seb a szívünkön és az emlékezetünkben. A sorsot nem lehet megváltoztatni, az időt nem lehet visszafordítani. De meg lehet őrizni az emléket és lehet segíteni egymásnak" - mondta Komorowska.
2011.04.10. 13:10
 
A Bayern azonnali hatállyal menesztette Louis van Gaalt
Azonnali hatállyal menesztették a Bayern München labdarúgócsapatának holland edzőjét, Louis van Gaalt - értesült vasárnap a Süddeutsche Zeitung című lap és a Kicker sportmagazin, majd a hírt a klub hivatalosan is megerősítette. A legtekintélyesebb németországi futballklub vezetősége vasárnapra virradó éjjel tartott válságülésen hozta meg az 59 éves tréner menesztésével kapcsolatos döntést, azt követően, hogy a müncheniek a hétvégi Bundesliga-fordulóban a Nürnberg ellen csak 1:1-et értek el, és a negyedik helyre csúsztak vissza a tabellán. Ezzel pedig - öt fordulóval a szezonvég előtt - veszélybe került az a minimális cél is, hogy a csapat legalább a harmadik helyet megszerezve ott legyen a Bajnokok Ligája következő kiírásában.
2011.04.10. 12:50
 
 
Huszonhat tüntetők lőttek le a rendvédelmi erők a szíriai Deraában
Huszonhat ember halt meg, amikor a rendvédelmi erők tüntetőkre lőttek pénteken a dél-szíriai Deraa városában - közölték vasárnap szíriai és kurd civil szervezetek. "A rendőrség és a biztonsági erők tagjai pénteken éles lőszert használva oszlattak fel egy békés tüntetést Deraában, aminek következtében huszonhatan meghaltak" a szíriai rezsim elleni mozgalom erősségének számító városban. Két másik embert a középnyugat-szíriai Homsz kormányzóságban lőttek agyon a rendvédelmi erők.
2011.04.10. 12:50
 
 
Külföldi sorozatból készít magyar "remake-et" az egyik hazai mozicsatorna
Új magyar sorozat forog hatvan napon át Budapesten: a Társas játék című széria egy izraeli sorozat alapján készül, és 13 részéből hetet Herendi Gábor, hatot Fonyó Gergely rendez. A Shall We Kiss című sorozat magyar "remake-jének" bemutatóját az év végére tervezi a gyártó HBO Magyarország, amely több dokumentumfilm után most készít először folytatásos drámasorozatot. Mint Schulteisz Katalin, az HBO produkciós vezetője az MTI-nek elmondta, a hazai sorozatot mintegy 60 helyszínen rögzítik, és a forgatással június elejére végeznek, de az utómunkák már a felvételek közben elkezdődnek. A Társas játékot a magyar közönségnek szánják, de a tervek szerint a licenszből például Romániában is készül adaptáció.
2011.04.10. 12:40
 
 
Búcsú- és fenyegető leveleket hagyott maga után a hollandiai gyilkos ámokfutó
Búcsúlevelet hagyott hátra az édesanyjánál az a holland férfi, aki szombati ámokfutása során hat embert megölt, 15-öt pedig megsebesített egy Amszterdamhoz közeli, kisvárosi bevásárlóközpontban - jelentette a holland sajtó vasárnap. A 24 éves Tristan van der Vlis tettének oka mindazonáltal ebből sem derül ki. A levél a sajtó szerint egyebek között öngyilkossági szándékra tett utalást. A merénylő a nyugat-hollandiai Alphen aan den Rijn városka De Ridderhof nevű bevásárlóközpontjában automata fegyveréből nyitott tüzet a tömegre, majd önmagával is végzett. Szemtanúk beszámolója szerint részben kirakatüvegeken keresztül, látszólag hidegvérrel lövöldözött. Öt ember azonnal meghalt, egy sebesült pedig később halt bele sérüléseibe.
2011.04.10. 11:20
 
 
A bírósági vezetők tiltakoznak nyugdíjkorhatáruk csökkentése miatt
"Mélységes aggodalmát" fejezte ki a közjogi méltóságokhoz és az országgyűlési képviselőkhöz intézett levelében a bírói nyugdíjkorhatár új alaptörvényben tervezett csökkentése miatt a Legfelsőbb Bíróság, az öt ítélőtábla, a 19 megyei bíróság, a Fővárosi Bíróság és a Magyar Bírói Egyesület elnöke. Az MTI birtokába került levél szerint a bírósági vezetők áttekintették a nyugdíjkorhatár leszállításának várható következményeit, különös tekintettel arra, "miként befolyásolják a személyi változások az állampolgárok jogérvényesítésének feltételeit, a bíróságok működésének időszerűségét, az ítélkezés szakmai színvonalának stabilitását".
2011.04.10. 09:40
 
Primera División: a Sevilla most sem kapott ki a Mallorcától
Nem bírt egymással a Mallorca és vendége, a Sevilla a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombat késő esti zárómérkőzésén. Az Iberostar Estadiban négy gólt hozó döntetlen azt is jelenti, hogy a "borbélyvárosiak" az 1999/2000-es bajnoki idény óta őrzik mallorcai veretlenségüket. Primera División, 31. forduló: Real Mallorca-Sevilla 2-2.
2011.04.10. 09:30
 
Sportlövő Vk, Csangvon: Karmacsi Ildikó nagyon közel volt a kvótához
Karmacsi Ildikó kiváló teljesítménnyel az ötödik helyen végzett a női légpuskások között, ám így sem sikerült olimpiai kvalifikációt szereznie vasárnap a dél-koreai Csangvonban zajló sportlövő Világkupa-versenyen. A viadal honlapja szerint Karmacsi a 40 lövéses alapversenyt 396 körrel zárta, amivel hét társával együtt állt a hatodik helyen, így nyolcuk között szétlövést rendeztek a még három finalista helyért. A "ráadást" a magyar sportoló jól bírta idegekkel (51,2 kör), a miniverseny harmadikjaként végzett, így a döntő nyolcas lőállása lett az övé.
2011.04.10. 09:30
 
 
Az első ember 50 éve járt a világűrben
Ötven éve, 1961. április 12-én a TASZSZ szovjet hírügynökség hivatalos közleményt tett közzé: Jurij Alekszejevics Gagarin, a szovjet légierő 27 éves pilótája a Vosztok-1 típusú egyszemélyes űrhajóval egy óra 48 perc alatt egyszer megkerülte a Földet, majd sikeresen Földet ért az előre kijelölt körzetben, a Szovjetunió területén. Gagarin útja új korszakot nyitott az emberiség történetében, április 12. azóta az űrhajózás napja.
2011.04.10. 09:10
 
 
Az első negyedévi eva előleget keddig kell befizetni
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak keddig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 30 százalékát. A múlt évben az eva körbe tartozó vállalkozások 181,9 milliárd forint evát fizettek be az adóhivatalnak, ami gyakorlatilag megegyezik az előirányzattal (182,6 milliárd forint), és 7,2 százalékkal meghaladta a 2009. évi befizetést. A többletre magyarázatot ad az eva kulcsának emelése: árbevételre vetítve a 2009-ben alkalmazott 25 százalék helyett 2010-ben 30 százalék volt a kulcs.
2011.04.10. 08:50
 
Ligue 1: kikapott az éllovas Lille
Egygólos vereséget szenvedett szombaton Monacóban a tabellán élen álló Lille a francia labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. Ugyancsak pont nélkül maradt a harmadik helyezett Rennes, amely Brestben kapott ki.
2011.04.10. 08:30
 
Holland bajnokság: hatot rúgott a Heracles
Nyolc gól esett a Willem II-Heracles találkozón, s ebből hatot a vendégek szereztek a holland labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati játéknapján. Eredmények: Willem II-Heracles 2-6, Den Haag-Vitesse 1-0, Excelsior-De Graafschap 0-0, Venlo-Nijmegen 1-4.
2011.04.10. 08:30
 
 
Őrizetbe vettek egy magyar drogfutárt Peruban
Őrizetbe vettek egy magyar nőt a héten a perui főváros, Lima nemzetközi repülőterén, mert több mint kilenc kilogramm kábítószert találtak nála - közölte a perui rendőrség kábítószer-ellenes részlege. A közlés szerint a gyanúsított egy 50 éves nő; 9,44 kilogramm kokaint találtak a nála lévő dupla fenekű bőröndben. A magyar nővel együtt hat külföldi feltételezett kábítószer-csempész akadt fenn a héten a limai repülőtéren, három spanyol, egy holland és egy német állampolgár. Fejenként 6,5-14,4 kilogramm kokaint találtak náluk. A legfiatalabb gyanúsított a holland őrizetes, 18 éves, a legidősebb az egyik spanyol, egy 48 éves férfi.
2011.04.10. 08:30
 
Serie A: Totti-duplával nyert a Roma
Francesco Totti két góljával Udinében győzött szombat este az AS Roma az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Serie A, 32. forduló: Udinese-AS Roma 1-2.
2011.04.10. 08:20
 
Primera División: a sereghajtó csak ráijeszteni tudott a Barcelonára
A sereghajtó Almería az 50. percben ugyan vezetéshez jutott a listavezető, címvédő FC Barcelona otthonában, a katalánok végül Lionel Messi és Thiago Alcantara góljaival fordítani tudtak, és begyűjtötték a három pontot a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati játéknapján. Primera División, 31. forduló: FC Barcelona-Almería 3-1.
2011.04.10. 08:20
 
 
Jégkorong divízió I-es vb: négy játékos kikerült a keretből
A szlovénok elleni győztes mérkőzés után négy játékossal szűkült a divízió I-es jégkorong-világbajnokság előtt álló magyar válogatott kerete. Kikerült a csapatból a kapus Rajna Miklós, valamint Tóth Adrián, Kiss Ákos és Azari Zsolt. A szombati 5-1-es sikert követően a felkészülés során még két összecsapás vár a magyarokra: kedden a káposztásmegyeri Jégpalotában, szerdán pedig Dunaújvárosban az ukránokkal csapnak össze. Az április 17-én kezdődő budapesti vb-re csapatonként 22 játékos nevezhető. A magyar keret pillanatnyilag 25 fős.
2011.04.10. 08:20
 
Sikerült a hokis visszavágás a szlovénok ellen
Az április 17-én kezdődő divízió I-es jégkorong-világbajnokságra készülő magyar válogatott szombaton 5-1-re legyőzte a világ élvonalába tartozó szlovén együttest Székesfehérváron. Eredmény: Magyarország-Szlovénia 5-1 (1-0, 3-1, 1-0). A két csapat pénteken Budapesten találkozott, akkor a vendégek már a 6. percben 3-0-ra vezettek, és végül nagy csatában 5-4-re diadalmaskodtak. Változás volt, hogy szombaton nem Szuper, hanem Hetényi védett, illetve lehetőséget kapott Vas Márton és Kóger is. Ezúttal remekül játszott a magyar együttes már a kezdetektől, sokkal több volt a test-test elleni csata, Hetényi pedig biztosan védett.
2011.04.09. 21:50
 
 
Elhunyt Sidney Lumet amerikai filmrendező
Életének 86. évében szombaton New Yorkban elhunyt Sidney Lumet amerikai filmrendező - adta hírül a The New York Times című napilap. A művész rákbetegségben hunyt el manhattani otthonában. Sidney Lumetet a 20. század második felének legnagyobb filmrendezői között tartják számon. A Henry Fonda főszereplésével készült 12 dühös ember című drámával elnyerte a berlini filmfesztivál díját, az Arany Medvét. Ugyanezért a filmért és majdnem 20 évvel később a Hálózat című alkotásért megkapta a legjobb rendezőnek járó Golden Globe-díjat.
2011.04.09. 21:50
 
A Luxor 14. heti nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 38. A nyerőszámok húzási sorrendben: 1, 70, 17, 71, 42, 45, 7, 60, 57, 27, 11, 72, 32, 47, 18, 25, 55, 59, 5, 73, 38, 50, 43, 22, 68, 9, 15, 21, 63, 66, 28, 69, 29, 49, 20, 30, 48, 58, 46, 37, 39, 26, 56, 34, 67.
2011.04.09. 21:30
 
Az ötös lottó 14. heti nyerőszámai
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: nyerőszámok: 2 (kettő), 34 (harmincnégy), 66 (hatvanhat), 77 (hetvenhét), 82 (nyolcvankettő). Joker: 904506.
2011.04.09. 21:20
 
 
ECOFIN: az államadósságok kezelésére reformok kellenek
Véget ért szombaton Gödöllőn az ECOFIN kétnapos informális tanácskozása, amelynek központi témája a portugál pénzügyi támogatási csomag, és ezzel összefüggésben az európai államok adósságainak kezelése állt. Olli Rehn, az Európai Unió (EU) gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa az államadósságok leküzdése érdekében szükséges strukturális reformokat szorgalmazta a tanácskozáson. Olli Rehn elmondta: a Portugáliának szánt pénzügyi támogatási program feltételeinek egyeztetését haladéktalanul és ütemesen elkezdik. A gazdaságban meglévő kockázatok miatt a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Matolcsy György Orbán Viktor miniszterelnöknek.
2011.04.09. 21:20
 
Asztalitenisz Pro Tour, Almería: bronzéremmel búcsúzott a páros
A Póta Georgina, Lovas Petra duó kikapott a szombat esti elődöntőben, így bronzéremmel fejezte be szereplését az asztaliteniszezők spanyolországi Pro Tour-versenyén, Almeríában. A viadal honlapja szerint a magyar kettős a japán Isigaki Jura, Jamanasi Juri párossal csapott össze a fináléba kerülésért, de nem tudta megismételni korábbi remek teljesítményét, és szettet sem nyerve kapott ki. Ez volt az utolsó Pro Tour-verseny a májusi, rotterdami egyéni világbajnokság előtt. Eredmények: páros, elődöntő: Isigaki, Jamanasi (japán)-Póta, Lovas 4-0 (8, 5, 5, 10).
2011.04.09. 21:00
 
Bundesliga: Hajnal nélkül kapott ki a Stuttgart
A sérült Hajnal Tamást nélkülöző VfB Stuttgart hazai pályán 4-2-re kikapott a Kaiserslautern együttesétől a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján. Bundesliga, 29. forduló: VfB Stuttgart-Kaiserslautern 2-4 (2-1).
2011.04.09. 20:50
 
Női kézilabda BL: ötgólos hátrányba került a Győr
A Győri Audi ETO KC öt gólos, 26-21-es vereséget szenvedett a spanyol Itxako Navarra otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének szombati, első mérkőzésén. A visszavágót egy hét múlva rendezik. Női BL, elődöntő, 1. mérkőzés: Itxako Navarra (spanyol) - Győri Audi ETO KC 26-21 (13-11).
2011.04.09. 20:50
 
 
Bemutatkozott a Titanic filmfeszivál első versenyfilmje
Bemutatkozott szombaton a budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztivál első versenyfilmje, Madzsíd Barzegar iráni rendező Esős évszakok című munkája. A tavaly készült alkotás az 1972-ben született Barzegar első nagyjátékfilmje. A történet napjaink Teheránjában játszódik, középpontjában egy 16 éves fiú, Szína élete áll.
2011.04.09. 20:30
 
 
Női kosárlabda NB I, döntő: a Pécs nyerte a nyitányt
A címvédő Pécs hazai pályán 82-76-ra legyőzte az MKB-Euroleasing együttesét szombaton a női kosárlabda NB I döntőjében, az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első mérkőzésén. A találkozó legjobbja a soproni Zane Tamane volt 21 ponttal. A finálé második felvonását szerdán 18 órakor rendezik Sopronban.
2011.04.09. 20:20
 
Primera División: könnyedén nyert Bilbaóban a Real Madrid
A Real Madrid könnyedén, 3-0-ra nyert az Athletic Bilbao otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Primera División, 31. forduló: Athletic Bilbao-Real Madrid 0-3.
2011.04.09. 20:20
 
Serie A: kétgólos Inter-győzelem
A címvédő Internazionale Esteban Cambiasso, valamint Maicon góljával 2-0-ra nyert a vendég Chievo ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Serie A, 32. forduló: Internazionale-Chievo 2-0.
2011.04.09. 20:20
 
 
Az osztrák államfővel tárgyalt Mesterházy Attila
Négyszemközti megbeszélésen fogadta Mesterházy Attilát, az MSZP elnök-frakcióvezetőjét Heinz Fischer osztrák államfő Budapesten, az osztrák nagykövetségen. A szocialista párt az MTI-hez eljuttatott szombati közleményében ismerteti: a találkozón az osztrák köztársasági elnök a magyar belpolitikai helyzet felől érdeklődött, érintve az alkotmányozást, a médiatörvényt, a gazdaságpolitikai helyzetet, "mindazokat a témákat, amelyeket a nemzetközi közvélemény is folyamatosan napirenden tart Magyarországgal kapcsolatban".
2011.04.09. 20:20
 
 
A rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre Jemenben
A rendőrség tüzet nyitott több ezer tüntetőre szombaton a dél-jemeni Taiz városában - közölték szemtanúk. Az emberek azért vonultak az utcára, hogy megbélyegezzék a karhatalom előző napi sortüzét, amely négy demonstráló életét oltotta ki. A legfrissebb jelentések szerint a szombati megmozdulásban tizenhárman sebesültek meg, közülük hárman súlyosan. A tömeg követelte, hogy az általuk gyilkosoknak nevezett felelősöket állítsák bíróság elé. Emellett ismét előkerültek a már hetek óta hangoztatott jelszavak, miszerint a nép a hatalmon lévő rendszer bukását akarja, és hallani sem akar olyan közvetítésről, amely lehetőséget nyújtana arra, hogy a 32 éve uralmon lévő Abdallah Száleh elnök a tisztségében maradjon.
2011.04.09. 20:20
 
Labdarúgó NB I: gólparádé a hajrában Győrben
A 88. percben ugyan egyenlített a vendég Szolnok a Győr ellen, végül mégis kétgólos vereséget szenvedett a labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának szombati játéknapján. Győri ETO FC-Szolnoki MÁV FC 4-2, Győr, 2000 néző. Az első félidő hatalmas győri fölényt hozott, így megérdemelten szerzett vezetést a hazai csapat. A második 45 perc elején gyors gólváltás történt, majd küzdelmes, de alacsony színvonalú játék zajlott a pályán egészen a hajráig, amikor viszont két-három percenként álltak fel középkezdéshez a csapatok. Az ETO a ráadásban harcolta ki a győzelmet.
2011.04.09. 19:50
 
 
Labdarúgó NB I: október óta először nyert a Honvéd
A Budapest Honvéd hazai pályán 3-1-re legyőzte a Szombathelyi Haladást a labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának szombati játéknapján, ezzel a bennmaradásért küzdő kispesti gárda október vége, a 12. forduló óta első sikerét aratta a bajnokságban. Monicomp Liga, 22. forduló: Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 3-1, Bozsik Stadion, 1500 néző.
2011.04.09. 19:50
 
 
Labdarúgó NB I: vereségével nagy lehetőséget szalasztott el a Paks
A Paks hazai környezetben, fordulatos mérkőzésen 3-2-es vereséget szenvedett a Kaposvár együttesétől labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának szombati játéknapján. A Ferencváros döntetlenje miatt győzelem esetén Kis Károly legénysége a második helyre jött volna fel, ám ezzel az eredménnyel a kaposváriak felzárkóztak a paksiak mögé. Monicomp Liga, 22. forduló: Paksi FC-Kaposvári Rákóczi 2-3. A viharos erejű szél sokszor megtréfálta a játékosokat, becsületükre legyen mondva, végig nagyszerűen küzdöttek, mindkét oldalon több helyzet is akadt, a Kaposvár egyet kihasznált az első félidőben. A második félidőben feltámadt a Paks, sokkal jobb lett a mérkőzés, a hazaiak 2-0-ról még egyenlítettek, de a Kaposvárnak még erre is volt válasza.
2011.04.09. 19:30
 
Férfi kézilabda NB I: hátrányból fordítva nyert a Szeged
Bár a félidőben még kétgólos hátrányban volt, végül magabiztos győzelmet aratott a házigazda Szeged az FTC felett a Budapest Bank férfi kézilabdaliga szombati játéknapján. Eredmény: Pick Szeged - Celebi-FTC 28-22 (10-12).
2011.04.09. 19:00
 
Férfi vízilabda ob I: négygólos hazai győzelem Egerben
Saját közönsége előtt hozta a kötelezőt az Eger a Pécs ellen a Vodafone férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. Eredmény, 26. forduló: ZF-Eger - PVSK-Fűszért 10-6 (2-1, 2-2, 2-1, 4-2).
2011.04.09. 18:30
 
 
A magyar szakszervezetek a megszorítások ellen emeltek szót
A megszorító intézkedések beszüntetésére és a társadalmi párbeszéd helyreállítására szólították fel a magyar kormányt a magyar szakszervezeti vezetők az Európai Szakszervezetek Szövetségével (ETUC) közösen szervezett budapesti tüntetésen szombaton Budapesten. A szervezői becslések szerint mintegy 50 ezer ember - 22 európai ország 45 szakszervezetének képviseletében - vett részt a megmozduláson. Az MTI úgy tudja, hogy a rendőrség körülbelül 12 ezresre becsülte a tömeget. Az európai gazdasági- és pénzügyminiszterek gödöllői csúcstalálkozójával egy időben tartott demonstráción több mint húsz külföldi és hat magyar szakszervezeti vezető szólalt fel.
2011.04.09. 18:30
 
Premier League: nyert az MU, Gera ismét játszott
A listavezető Manchester United kétgólos győzelmet aratott a vendég Fulham felett az angol labdarúgó Premier League 32. fordulójának szombati játéknapján. A londoni csapatban szűk két hónap után ismét lehetőséget kapott Gera Zoltán, aki a 68. percben lépett pályára. A magyar válogatott játékos legutóbb február 14-én, ugyancsak csereként játszott csapatában bajnoki találkozón. Az MU-hoz hasonlóan nyert a címvédő Chelsea, valamint a szintén BL-negyeddöntős Tottenham is: előbbi a Wigant, utóbbi pedig a Stoke-ot verte hazai pályán. A Manchester United előnye jelenleg tíz pont a második és vasárnap pályára lépő Arsenallal szemben. Eredmények: Premier League, 32. forduló: Manchester United-Fulham 2-0.
2011.04.09. 18:20
 
 
Hatan meghaltak egy lövöldözésben egy holland városban
Hatan meghaltak és tizenhatan megsebesültek szombaton egy nyugat-hollandiai városban történt lövöldözésben - jelentette a városháza közleményében, hozzáfűzve, hogy a halottak között van a merénylő is. Beszámolók szerint az Amszterdamtól mintegy 40 kilométerre délnyugatra lévő Alphen aan den Rijn városka De Ridderhof nevű bevásárlóközpontjában egy férfi automata fegyveréből tüzet nyitott a tömegre, majd önmagával is végzett - jelentette a Radio 1 szemtanúkat idézve. Hatalmas pánik tört ki a helyszínen. Az ANP holland hírügynökség korábban legkevesebb két halottról tett említést. A rendőrség később négy halottról és kilenc sebesültről számolt be.
2011.04.09. 18:20
 
Labdarúgó NB I: a Pápa három ponttal távozott Kecskemétről
A mérkőzésen a szervezetten védekező Pápa némi szerencsével megőrizte kapuját a góltól, majd a második félidőben Rebryk jól eltalált lövésével megszerezte a győzelmet a Kecskemét otthonában a labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának szombaton játéknapján. Monicomp Liga, 22. forduló: Kecskeméti TE-ERECO - Lombard Pápa 0-1 (0-0), Széktói Stadion, 2000 néző.
2011.04.09. 18:10
 
Marbellai tenisztorna: Szávayék feladták az elődöntőt
A Szávay Ágnes, Dinara Szafina duó az első szettben, az ellenfél 3:2-es vezetésénél feladta szombati elődöntőjét a 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás marbellai tenisztorna páros versenyében - a viadal honlapja alapján. Szafina pénteken, egyesben is feladni kényszerült negyeddöntős mérkőzését, vélhetően az ő sérülése okozta az újabb visszalépést is. Eredmény: páros, elődöntő: Nuria Llagostera Vives, Arantxa Parra Santonja (spanyol, 3.)-Szávay Ágnes, Dinara Szafina (magyar, orosz), 3:2-nél Szávayék feladták.
2011.04.09. 18:10
 
Férfi vízilabda ob I: sima FTC-győzelem
A Ferencváros könnyedén nyert az Angyalföldi Sportiskola csapata ellen a Vodafone férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. Eredmény, 26. forduló: ASI - FTC-Fisher Klíma 7-16 (0-4, 1-3, 2-4, 4-5).
2011.04.09. 18:10
 
Bundesliga: az utolsó pillanatban mentett pontot az éllovas Dortmund
A listavezető Borussia Dortmund az utolsó percben egyenlített a Hamburger SV otthonában a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján. A sérült Szalai Ádámot, valamint Lőw Zsoltot is nélkülöző Mainz 2-0-ra kikapott a Hannover vendégeként, míg a címvédő Bayern München ezúttal sem tudta begyűjteni a három pontot, ugyanis csak 1-1-es döntetlent játszott Nürnbergben. Bundesliga, 29. forduló: SC Freiburg-1899 Hoffenheim 3-2 (1-2).
2011.04.09. 18:10
 
Labdarúgó NB II: nem született gól Orosházán
Az Orosháza hazai környezetben 0-0-s döntetlen játszott a Dunakanyar-Vác együttesével a labdarúgó NB II 21. fordulójának szombati játéknapján. Ness Hungária NB II, 21. forduló: Keleti csoport: Orosháza - Dunakanyar-Vác 15 0-0.
2011.04.09. 17:20
 
 
Éjjel is zárva lesz az 1-es főút Bicskénél
Várhatóan egész éjszakára zárva marad az 1-es számú főút Bicske és Herceghalom közötti szakasza, ahol reggel óta teljes útzár van érvényben, mert a szél nagy mennyiségű port fújt az útra - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombat délután az MTI-vel. Kovács Viktória reggel tájékoztatott arról, hogy a rendőrség a balesetveszély miatt lezárta a főutat a 24-es és a 27-es kilométer között. Hozzátette akkor azt is, hogy mivel kerülni csak az autópályán lehet, matrica nélkül használható az M1-es az érintett szakaszon a pályazár feloldásáig.
2011.04.09. 17:10
 
Labdarúgó NB I: nem bírt a Siófokkal az FTC
A második helyen álló Ferencváros meglepetésre csak döntetlent játszott a kiesés ellen küzdő Siófok vendégeként a labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának szombati első mérkőzésén. BFC Siófok-Ferencváros 1-1 (1-0), Siófok, 4000 néző. Az első félidőben nem látszott, hogy a siófokiak a kiesés ellen, a vendégek pedig éremért küzdenek a bajnokságban, a hazaiak ugyanis uralták a játékot, több helyzetet kialakítottak, melyekből egyet kihasználva előnyhöz is jutottak. A folytatásban egy bedobás utáni szituációból egyenlített a Ferencváros, amely a végén lehetőségei alapján közelebb állt a sikerhez, ám maradt a döntetlen.
2011.04.09. 17:10
 
Női kézilabda NB I: fölényes siófoki győzelem
A női kézilabda NB I szombati játéknapján: a 9-12. helyért: Újbuda-Siófok 19-33 (11-19).
2011.04.09. 16:40
 
 
A német államfő Orbánnal Magyarország uniós szerepéről is beszélt
Christian Wulff német köztársasági elnök a magyar belpolitikát érő bírálatokról és Magyarország Európai Unióban játszott szerepéről is beszélt Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Ezt Christian Wulff maga mondta el a dpa német hírügynökségnek szombaton, a nyolc európai államfőt tömörítő Arraiolos-csoport találkozója után. Wulff még pénteken találkozott Orbán Viktorral. A megbeszélésről Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője aznap rövid közleményben tett említést. "Természetesen, ahogy barátok közt lenni szokott, bizonyos nyugtalanító dolgokról is beszéltünk a médiatörvénnyel, az adókérdéssel és az alkotmányozási vitával kapcsolatban" - nyilatkozta a dpa-nak Wulff.
2011.04.09. 16:40
 
 
Torna Eb: Berki aranyérmes, Hídvégi negyedik lólengésben
Berki Krisztián aranyérmet szerzett a lólengés szombati döntőjében a Berlinben zajló tornász Európa-bajnokságon. Hidvégi Vid ugyanezen a szeren a negyedik helyen végzett. Berki, a szer tavalyi világbajnoka - aki másodikként lépett a lóhoz - 15,625 pontot kapott gyakorlatára, ez két tizeddel jobb volt, mint amit a csütörtöki selejtezőben. A kvalifikációt követően a brit Louis Smith volt Berki egyik legnagyobb "kihívója", ám hibázott, így nem szólhatott bele a versenybe. A riválisok közül az olasz Alberto Busnari következett, aki szintén leesett, ekkor már biztos volt az érem Berki számára.
2011.04.09. 16:10
 
Premier League: magabiztos Everton-siker
A hetedik Everton magabiztos győzelmet aratott az utolsó előtti helyen álló Wolverhampton otthonában az angol labdarúgó Premier League 32. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén. Premier League, 32. forduló: Wolverhampton Wanderers-Everton 0-3 (0-3).
2011.04.09. 16:10
 
Derült, napos de szeles idő várható, 12-18 fokkal
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire derült, napos idő várható, a Dunától keletre azonban erőteljesebb lesz a nappali gomolyfelhő-képződés, és az Északi-középhegységben valamint a Tiszántúlon zápor is előfordulhat. Az északnyugati, északi szél erős, többfelé viharos lesz, de éjszaka átmenetileg mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1, 6 fok között alakul, de a kevésbé szeles tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12, 18 fok között várható.
2011.04.09. 16:00
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339[1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista