2019. szeptember 19., csütörtök - Vilhelmina
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Gazdaság ››  adóslista
127675 találat
 
 
Orbán: sokat visszaszereztünk becsületünkből
A miniszterelnök szerint nemrég még Magyarország is Európa bajait gyarapította "meghamisított gazdasági adatokkal, hazugságokkal, legyengült, védtelen, kitett gazdaságunkkal", mára azonban ebből sokat ledolgozott, és a magyar EU-elnökség munkájával sokat visszaszerzett becsületéből is az ország. Orbán Viktor - a magyar uniós elnökséget értékelve hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben - kijelentette: Magyarország az elmúlt félévben kiállt Európáért, a közös értékekért, vívmányokért és Közép-Európáért.
2011.06.27. 14:40
 
 
A népegészségügyi termékadóból 20 milliárd folyhat be
A népegészségügyi termékadóból összességében 20 milliárd forint bevétele származhat a költségvetésnek, a bevételt az egészséges életmód ösztönzésére lehetne majd fordítani - közölte Font Sándor (Fidesz), a törvényjavaslat egyik előterjesztője a számvevőszéki és költségvetési bizottság hétfői ülésén. Font Sándor azt mondta, a javaslat része egy több lábon álló, a lakosság egészséges életmódra való ösztönzését szolgáló elképzeléscsomagnak. Jelezte, készül egy olyan jogszabálytervezet is, amely deklarálja majd a magyar élelmiszerek fogalmát. Kiemelte még: a javaslat célja, hogy a nemkívánatos termékeket gyártókat az egészségesebb termékek előállítására ösztönözzék.
2011.06.27. 14:30
 
 
Paczolay Pétert támogatja a Fidesz az Alkotmánybíróság elnöki posztjára
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja hétfő délelőtti ülésén egyhangúlag döntött arról, hogy Paczolay Péter jelenlegi elnököt támogatja az Alkotmánybíróság (Ab) elnöki posztjára - jelentette be a tanácskozást követően Lázár János frakcióvezető. A kormánypárti frakció arról is döntött, hogy július 4-én szeretnék, ha az Országgyűlés megválasztaná az Ab új elnökét, hiszen szeptember elsejével lejár Paczolay Péter jelenlegi mandátuma.
2011.06.27. 13:20
 
Vizsgálatot indított az ombudsman a tibetiek budapesti tüntetésének hatósági kezelése miatt
A Magyarországon jogszerűen tartózkodó tibetiek és szimpatizánsaik szombati tüntetésének hatósági kezelésével, valamint tibetiek adatellenőrzésével kapcsolatban vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint Szabó Máté ombudsman a sajtóból értesült, hogy szombaton, Ven Csia-pao kínai kormányfő budapesti látogatása idején, illetve azt megelőzően a rendőrség több helyszínen fellépett a tibeti zászlókkal véleményt nyilvánítókkal szemben; ugyanerre a napra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) adategyeztetésre berendelt Magyarországon jogszerűen tartózkodó tibetieket.
2011.06.27. 13:20
 
WWF: több mint ezer új fajt fedeztek fel tíz év alatt Új-Guineán
Béka tépőfogakkal, vak kígyó és kerekfejű delfin is szerepel az Új-Guinea szigetén tíz év alatt felfedezett több mint ezer új faj között - közölte hétfőn a Természetvédelmi Világalap (WWF). A tudósok meglepő felfedezéseket tettek, közöttük több tucatnyi pillangót és gerinctelen fajt találtak, 1998 és 2008 között hetente kettőt - tette hozzá a WWF az Indonézia és Pápua-Új-Guinea között megosztott sziget biodiverzitásáról készített jelentésében. A tanulmány szerint Új-Guinea erdei és folyói a világon a leggazdagabbak közé tartoznak a biológiai sokféleség tekintetében - mondta Neil Stronach, a WWF nyugat-melanéziai illetékese.
2011.06.27. 12:30
 
 
Megkezdi nyári ellenőrzéssorozatát az adóhatóság
Megkezdi nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága hétfőn, augusztus 28-ig idegenforgalmi és turisztikai célpontok, strandok, vendéglátóegységek, kempingek, fesztiválok, vásárok számíthatnak fokozott ellenőrzésre - közölte a főigazgatóság az MTI-vel. Az ellenőrzések során a számla-, és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, a forgalmazott árucikkek eredetét, a jövedéki termék forgalmazására vonatkozó szabályok betartását, valamint azok adózott voltát (adójegy illetve zárjegy megléte), és a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják kiemelten.
2011.06.27. 12:30
 
 
Overdose a "díszvendég" a Magyar Derbyn
Overdose lesz a "díszvendége" vasárnap a 89. Magyar Derbynek, az év legnagyobb hazai galoppversenyének. A eseménynek a Kincsem Park ad otthont, s a belépés díjtalan lesz, így bárki ingyen megtekintheti majd a tíz futamot, s a Royal Ascoton nagyszerű negyedik helyezést elért Overdose-t is. Sőt, az óriáskivetítőn újra látható lesz majd a június közepén rendezett ascoti King's Stand Stakes verseny. A sokáig veretlen, majd súlyos, az életét is veszélyeztető sérülés után visszatért lovat 16:10 órától köszöntik majd.
2011.06.27. 12:20
 
Felfüggesztik a június 29-ei sztrájkot az energiaszektorban
A június 29-ére előkészített sztrájkot felfüggesztik, mivel a döntéshozó testületek bíznak abban, hogy a kormány által kezdeményezett, július 4-én kezdődő tárgyalássorozat megállapodáshoz vezethet - közölte Gál Rezső, a villamosenergia-ipari ágazati sztrájkbizottság vezetője hétfőn az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége honlapján hétfőn. A közös sztrájkbizottságot létrehozó két ágazati szakszervezet, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) és a Bánya-, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) hétfőn közös testületi ülést tartott, ahol két határozat született.
2011.06.27. 12:20
 
 
Internetes hírportált indít a Vatikán
A Vatikán internetes hírportált indít, amely XVI. Benedek pápa felszentelésének 60. évfordulójához igazítva, június 29-től lesz elérhető. Vatikáni bejelentés szerint a rádióban, a nyomtatott sajtóban és a televíziós híradásokban megjelenő információk összefoglaló oldala lesz az új hírportál, amelynek fejlesztését Benedek pápa személyesen is nyomon követte. A www.news.va címen található oldal szerdán, azaz Joseph Alois Ratzinger pappá szentelésének 60. évfordulóján indul - mondta Claudio Maria Celli bíboros, a társadalmi kommunikációért felelős pápai tanács elnöke. Az oldalt a pápa várhatóan személyesen, az apostoli palotából egy kattintással fogja megnyitni.
2011.06.27. 12:00
 
 
Jackson Thriller-dzsekije 1,8 millió dollárért kelt el
Michael Jackson piros bőrdzsekije, amelyet a Thriller klipjében viselt, 1,8 millió dollárért (340 millió forintért) kelt el egy Los Angelesben megrendezett árverésen. A híres ruhadarabot Deborah Landis, a videoklipet rendező John Landis felesége tervezte. Kettő készült belőle a szám 1983-as felvételéhez, a másik, kissé megviseltebb darab a Jackson örökösök birtokában van. Az árverésre került dzseki értékét az is emelte, hogy Jackson aláírása szerepel az ujján. A relikviát tucatnyi érdeklődőt túllicitálva végül Milton Verret texasi üzletember vásárolta meg, aki bejelentette, hogy jótékony célra akarja felhasználni. Mint mondta: az a terve, hogy "világkörüli turnéra" küldi a dzsekit, és a bevételből gyermekkórházakat támogat majd világszerte.
2011.06.27. 11:50
 
 
Pintér: fel kell készíteni a rendőröket az etnikai konfliktusok kezelésére
Olyan rendőrök képzése a cél, akik képesek felkészülten kezelni az etnikai konfliktusokat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémián (ILEA) hétfőn kezdődött kétnapos képzés megnyitóján. A tárca vezetője kijelentette: a gazdasági válság hatására Magyarországon is "nem várt módon" kiéleződtek az etnikai feszültségek, és erre a helyzetre a kormány jogi és rendőri szempontból is választ adott "azokon a területeken, ahol erre szükség volt".
2011.06.27. 11:50
 
Egy gén jelenléte okozhat vékony embereknél is cukor- és szívbetegséget
A vékonyság nem mindig jár együtt a szívbetegségek és a diabétesz alacsonyabb kockázatával - közölték vasárnap brit kutatók, akik azonosítottak egy gént, amely egyaránt kapcsolatba hozható a karcsúbb testalkattal és az anyagcsere-betegségek nagyobb kockázatával. A Brit Orvosi Kutatási Tanács munkatársainak megállapítása szerint miközben a szóban forgó gén és a kevesebb testzsír között összefüggés áll fenn, egyúttal a szívbetegségek és a 2-es típusú cukorbetegség emelkedett kockázatával is kapcsolatba hozható, olyan betegségekkel, melyeket szokásosan a túlsúlyhoz, elhízáshoz kötnek.
2011.06.27. 11:00
 
UV-B riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat
UV-B riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) - közölte Tóth Zoltán, az OMSZ légkörfizikusa hétfő reggel az MTI-vel. Mint elmondta, szinte az egész országban nagyon erős, a riasztási érték (7,8-as) feletti UV-B sugárzás várható. Az OMSZ arra kér mindenkit, hogy a riasztás visszavonásáig fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta megégés ellen. Normál bőrtípusnál már 17 percnyi napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet - hívta fel a figyelmet a légkörfizikus, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy a riasztás meddig lesz érvényben.
2011.06.27. 10:40
 
Újabb történelmi mélyponton, 228 körül járt a forint a svájci frankkal szemben
Hétfőn reggel történelmi mélyponton, 228 körül is járt a forint a svájci frankkal szemben, majd fél 10-re 226,70-re erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Pénteken délután - akkor ugyancsak történelmi mélypontot beállítva - 227,53 forint volt egy svájci frank a bankközi devizapiacon. Történelmi csúcsot döntött az euró-svájci frank árfolyam is, hajnalban az 1,1806-os szintig gyengült az euró - mondták az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők. A szakértők szerint napközben a görög megszorító csomaggal kapcsolatos hírek befolyásolhatják az árfolyamok alakulását.
2011.06.27. 10:40
 
Beyoncé meghódította Glastonburyt
Nagy sikert aratott Beyoncé vasárnapi fellépése a Glastonbury zenei fesztiválon: rajongók tízezrei előtt énekelte el ismert slágereit és minap megjelent 4 című albumának új számait. "Azt akarom, hogy tudjátok, tanúi vagytok, ahogy valóra vált az álmom" - szólította meg a Glastonburyben először fellépő 29 éves sztár az esőzések miatt óriási dagonyává vált szabadtéri fesztivál közönségét. Tűzijáték és energikus, látványos színpadkép kápráztatta el a Beyoncé-koncert nézőtáborát. Az arany flitteres dzsekit viselő énekesnő Crazy in Love című dalával indította a koncertet, amelyen később elhangzott a Single Ladies és a Naughty Girl is.
2011.06.27. 10:00
 
Barta Nóra nem utazhat a sanghaji vb-re
Megsérült, így nem vehet részt a július 16. és 31. között, Sanghajban sorra kerülő világbajnokságon az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes műugró, Barta Nóra. A Nemzeti Sport hétfőn azt írta, hogy a Hollandiában készülő sportoló a hazautazása előtti utolsó, csütörtöki edzésen sérült meg, beszakadt a combizma. A versenyző húsz nap pihenőre kényszerül, így ki kell hagynia a vb-t.
2011.06.27. 09:50
 
Kard Vk: ötödik a magyar férfi csapat New Yorkban
A magyar férfi válogatott ötödik helyen végzett a New York-i kard Világkupa-versenyen. A nemzetközi szövetség honlapja szerint az együttes a 16 között a fehéroroszok 45-44-es legyőzésével kezdett, majd 45-32-re kikapott a későbbi bronzérmes németektől. Az 5-8. helyért előbb a franciákat (45-36), majd a dél-koreaiakat (45-41) verte a magyar együttes. A győzelmet a románok szerezték meg az oroszok előtt. A viadalon 19 válogatott indult. A szombati egyéni versenyen sem a nőknél, sem a férfiaknál nem került a legjobb 16 közé magyar vívó, a legjobb eredményt Szilágyi Áron és Benkó Réka érte el egy-egy 17. hellyel.
2011.06.27. 09:20
 
Magyar bronzérem az ifjúsági cselgáncs Eb-n
Polyák Krisztina bronzérmet nyert a Máltán rendezett ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokságon. A hazai szövetség honlapja szerint a kecskemétiek 63 kg-os versenyzőjének dobogós helye mellett a magyarok négy ötödik helyet szereztek. A korosztályos Eb-n 37 ország 366 dzsúdósa lépett tatamira.
2011.06.27. 09:20
 
BUX: -0,44 százalék a nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,93 pontos csökkenéssel, 22.280,86 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,44 százalékkal gyengült.
2011.06.27. 09:20
 
 
Ven Csia-pao: "segítettünk Magyarországnak, segítünk más európai országoknak is"
Kína segített Magyarországnak, és ugyanígy segíteni fog más európai országoknak is - mondta a BBC-nek a kínai miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy Kína az európai adósságválság ellenére még növelte is az euróövezeti szuverén kötvények vásárlását. Ven Csia-pao (Wen Jiapao) ötnapos európai körútja során Budapestről érkezett Nagy-Britanniába, ahol hétfőn részt vesz az éves brit-kínai stratégiai csúcstalálkozón, és tárgyal David Cameron brit miniszterelnökkel. A rendezvény előestéjén Ven a BBC-nek kijelentette: erős, kiegyensúlyozott és fenntartható növekedésre van szükség a világgazdaságban, és Kína "megfelelő szerepet kíván játszani" e cél elérésében.
2011.06.27. 09:10
 
Ismét Kovács Erzsébetet választották meg Kunfehértó polgármesterének
Ismét Kovács Erzsébet független jelöltet választották meg a Bács-Kiskun megyei Kunfehértó polgármesterének a vasárnapi időközi önkormányzati választáson, amit azért kellett megtartani, mert április 7-én feloszlatta magát az önkormányzat. A hattagú képviselő-testület egyik tagja azért indítványozta az önkormányzat feloszlatását, mert a képviselők nem akartak együtt dolgozni Kovács Erzsébet független polgármesterrel. A 2089 lakosú község 1820 választásra jogosult polgárának 60 százaléka járult az urnák elé. Kovács Erzsébet 540 szavazattal lett ismét a település első embere, Bor István 469 szavazatot kapott, míg a harmadik helyen Gömzsik László végzett 78 szavazattal - közölte az MTI-vel Csupity Zoltán, a Helyi Választási Iroda vezetője.
2011.06.27. 09:00
 
A várólistás betegek akár fizetnének is a gyors vizsgálatokért
A várólistás betegek szerint az egy hónapon túli várakozási idő már elfogadhatatlanul hosszú, nagy részük akár fizetne is a vizsgálatokért, ha azok egy-két napon belül elvégezhetők lennének - írta hétfői számában a Magyar Nemzet az Első Magyar Egészségügyi Marketing Kft. felmérésére hivatkozva. A lap szerint akad olyan kórház, ahol például egy csípőprotézis-műtétre több mint öt év az előjegyzési idő. Míg mammográfiára, röntgenre vagy ultrahangra általában egy-két hetet kell várni, addig a CT- és MR-vizsgálatok esetén egy hónapot jóval meghaladja az átlagos várakozási idő.
2011.06.27. 09:00
 
Több mint 430 millió forintért kelt el Billy, a Kölyök fotója
A leghíresebb vadnyugati rosszfiú, Billy, a Kölyök mindössze 25 centet fizetett az 1880-as évek végén, hogy lefényképeztesse magát. Százharminc évvel később egyetlen hiteles fényképe 2,3 millió dollárért (430 millió forintért) kell el a hét végén Denverben megrendezett árverésen. A fotó ára messze meghaladta a gyűjtők becslését, akik arra számítottak, hogy úgy egymillió dollárért kel majd el.
2011.06.27. 09:00
 
Soros szerint Európának "B" tervre van szüksége
Soros György szerint Európának "B" tervre van szüksége, és elképzelhető, hogy valamelyik uniós ország kiválik az euróövezetből. Az Európai Unió "gazdasági összeomlás" szélén van - mondta a magyar származású amerikai milliárdos üzletember a róla elnevezett alapítvány elnöke a bécsi Humán Tudományok Intézete (IWM) és a Der Standard című liberális osztrák napilap közös rendezvényén, amelynek a liberális demokrácia jövője volt a témája. Az uniós vezetők eddig csak időt nyertek, de az idő ellenük dolgozik - mondta Soros, és egyfajta "B"-tervet sürgetett, amely elmozdulást jelentene "a status quo-tól".
2011.06.27. 09:00
 
A Verdák folyatása robogott a mozis toplista élére
A Verdák 2. című animációs film vette át az észak-amerikai toplista vezetését: a Pixar stúdió új autós kalandjára 68 millió dollárért (13 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők a hét végén. John Lasseter és Brad Lewis animációjában Villám McQueen, a versenyautó a Földgolyó Futamban indul, és barátja, az autómentő Matuka is elkíséri. Az öt évvel ezelőtt bemutatott Verdák premierhétvégéjén 60,1 millió dolláros bevétellel debütált Észak-Amerikában, ám akkoriban még alacsonyabbak voltak a jegyárak, és az eladott jegyek számának tekintetében a folytatás alulmaradt az eredeti filmmel szemben - jegyezték meg elemzők.
2011.06.27. 08:40
 
 
Michael Jackson halálának 2. évfordulójáról emlékeztek meg rajongói
Michael Jackson rajongói megemlékeztek a hét végén Los Angelesben a popkirály halálának második évfordulójáról. A rajongók virágokat helyeztek el a glendale-i Forest Lawn Memorial Parkban az énekes mauzóleumánál. Ebben a temetőben nyugszik a popénekes régi barátja, a márciusban elhunyt Elizabeth Taylor színésznő is. Michael Jackson 50 éves korában halt meg altató-túladagolás következtében 2009. június 25-én Los Angelesben.
2011.06.26. 19:30
 
 
A luxusiparban már nincs válság
A luxusiparban olyan hirtelen ért véget a gazdasági válság, hogy a nagy cégcsoportok, elsősorban a franciaországi bőrárukészítők és a svájci órások nem találnak elég munkaerőt az új megrendeléseikhez - írta hét végi számában a Le Monde című francia napilap. Franciaországban az ezredfordulót követő évtizedben 100 ezer munkahely szűnt meg a textil- és az ékszeriparban, a szektor jelenleg 130 ezer munkavállalót foglalkoztat. Az elmúlt évben azonban a luxusipar minden területén újrakezdődött a szakemberek felvétele.
2011.06.26. 18:40
 
 
Állításuk szerint először alkalmaztak női öngyilkos merénylőt a pakisztáni tálibok
Állításuk szerint először alkalmaztak női öngyilkos merénylőt a pakisztáni tálibok egy olyan támadásban, amelyet szombaton követtek az ország északnyugati részén egy rendőrőrs ellen, és 12 rendőr halálát okozták benne. A támadást egy házaspár hajtotta végre Dera-Iszmáilhánban: kézigránátokat dobtak a rendőrőrsre, majd behatoltak az épületbe, géppisztolyból lőttek a rendőrökre, lelőttek közülük ötöt, tucatnyit túszul ejtettek és órákon át fogva tartották - mondta Ahszanulla Ahszan, a pakisztáni tálibok egyik szóvivője vasárnap egy ismeretlen helyről több hírügynökségnek nyilatkozva. Majd amikor kommandósok megpróbálták kiszabadítani a túszokat, a támadók felrobbantották magukat. A támadással Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének megölését bosszulták meg.
2011.06.26. 18:20
 
 
MSZP: több alapelvet sért az egyházi törvény tervezete
Az MSZP szerint több alapelvet, így az állam és az egyház szétválasztásának alapelvét, vagy az állam előtti egyenlőség elvét is sérti a közelmúltban benyújtott egyházi törvény tervezete. Nyakó István és Lendvai Ildikó, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság szocialista tagjai vasárnap, budapesti sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy a jogalkalmazók az elmúlt időszakban többször tettek észrevételt az egyházi törvénnyel kapcsolatban, és üdvözlendő, hogy a jelenlegi törvény hibáin javítani akarnak.
2011.06.26. 18:00
 
A KENÓ június 26-i nyerőszámai
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 26-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: 1, 2, 4, 7, 10, 12, 27, 29, 37, 40, 42, 43, 44, 51, 52, 54, 60, 68, 74, 75.
2011.06.26. 17:50
 
 
A bankok profitja felére csökken
A kockázatvállalás csökkentése miatt a bankok profitja várhatóan a világválság előtti szintnek a felére apad - ezt jósolta vasárnap a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS). A központi bankok bankjának is nevezett intézmény a vasárnap kiadott éves jelentésében azt írta, hogy cserébe a befektetett tőkére vetített megtérülés (RoE) stabilabb lesz, mert az eszközök között kevesebb lesz a kockázatos. A válság előtt a bankok nyereségessége elérte vagy meghaladta a 20 százalékot, egyes bankházak még mindig 15-20 százalék közötti megtérülést terveznek, pedig hosszabb távon be kell rendezkedniük 11-12 százalékra, ami közel van a nem pénzügyi vállalkozások megtérülési átlagához - írták a BIS szakértői.
2011.06.26. 17:20
 
 
Vitorlásverseny startlövése okozott súlyos sérülést a Balatonon
Szokványos startlövés okozott súlyos balesetet vasárnap délelőtt a Balatonon, egy vitorlásverseny; a startpisztollyal és nitrogénes, sűrített levegős hangkürttel elindított mezőny rajtoltatásban közreműködő férfi két ujja leszakadt a lövést követő kisebb robbanásban. "Először a döbbenettől, aztán a segítségnyújtás miatt nem foglalkoztunk a verseny leállításával" - mondta a versenyt szervező csopaki Kereked Vitorlás Klub vezetője az MTI-nek.
2011.06.26. 17:20
 
 
Nyugtalanító ütemben melegszik a Vörös-tenger
A Vörös-tenger vize egyetlen évtized alatt csaknem egy fokkal lett melegebb, derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport műholdas adatok alapján. A tudósok szerint ez számos állat- és növényfaj pusztulását okozhatja. A kutatók a Vörös-tenger felszínéről 1985 és 2007 között készült műholdas hőtérképeket elemeztek ki. Dionysios Raitsos, a szaúd-arábiai King Abdullah Tudomány és Technológiai Egyetem (KAUST) éghajlatkutatója és kollégái a Geophysical Research Letters című szaklapban számoltak be arról, hogy a szokatlanul gyors hőmérsékletváltozás az 1990-es évek közepén vette kezdetét.
2011.06.26. 16:50
 
A hatos lottó 25. heti nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki: 9, 13, 25, 28, 40, 44. Nyeremények: 6 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 342.559.030 forint; 5 találatos szelvény 130 darab, nyereményük egyenként 118.770 forint; 4 találatos szelvény 3.754 darab, nyereményük egyenként 4.115 forint; 3 találatos szelvény 47.744 darab, nyereményük egyenként 1.130 forint.
2011.06.26. 16:50
 
 
Tereprali ob: Szalay nyerte a Baja Carpathiát
A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros nyerte vasárnap a tereprali országos bajnokság harmadik futamát, amelyet Lengyelországban rendeztek meg. A Stalowa Wola környékén lebonyolított viadalon Fazekas Károly végzett a második, Lukács András pedig a harmadik helyén. A lengyel-cseh-szlovák-magyar közös rendezésű verseny abszolút értékelését a cseh Miroslav Zapletal nyerte meg Szalay és Fazekas előtt.
2011.06.26. 16:50
 
 
F1, Európa Nagydíj: Sebastian Vettel győzött
Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte vasárnap Valenciában a 62. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság nyolcadik futamát, az Európa Nagydíjat. A vb-címvédő német pilóta mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) végzett a második helyen és az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lett a harmadik. Vettel idei hatodik, pályafutását tekintve pedig 16. futamgyőzelmét szerezte meg. A 24 esztendős versenyző rajt-cél győzelmet aratott a valenciai városi pályán és hatalmas előnnyel, 77 ponttal vezeti a pontversenyt. Sorozatban tizedik versenyén végzett dobogós helyen.
2011.06.26. 16:30
 
 
Moszkvai Filmfesztivál: Elek Judit filmjének nagysikerű sajtóvetítése
Nagy érdeklődés mellett zajlott Elek Judit Visszatérés című filmjének sajtóvetítése vasárnap délelőtt Moszkvában, ahol az alkotás a 33. Moszkvai Filmfesztivál versenyprogramjában szerepel. A vetítést követő sajtóértekezleten a rendező elmondta: a film önéletrajzi ihletésű, de nem mindenben követte a megtörtént eseményeket. Tény azonban, hogy átélte a holokausztot Budapesten, s hogy elfelejtette boldog gyermekkorát, mindent, ami egy bizonyos pillanat előtt történt.
2011.06.26. 16:30
 
 
"Szólítsatok csak Vilinek és Katinak"
"Szólítsatok csak Vilinek és Katinak" - ezzel az üzenettel indul első közös hivatalos külföldi látogatásának helyszínére, Kanadába Vilmos, Cambridge hercege és felesége, Katalin hercegnő. Vilmos - Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után a második a brit trónutódlási sorrendben - hitvese társaságában csütörtökön érkezik Nagy-Britannia egykori legnagyobb gyarmatára, de már jó előre tudatták ottani híveikkel, hogy semmiféle protokolláris kötöttségre nem tartanak igényt a személyes találkozók során.
2011.06.26. 15:50
 
 
LMP: a politikai befolyást erősíti az előadóművészeti törvény módosítása
Csak a színházakra gyakorolt politikai befolyás erősítését eredményezi az előadóművészeti törvény módosítása - közölte az LMP vasárnap az MTI-vel. "A kezéből etetheti a kormány a neki kedves színházakat, ha hétfőn a parlament elfogadja az előadó-művészeti törvény módosítását. Az LMP szerint meg kellene őrizni a jelenlegi kiszámítható finanszírozási rendszert, és továbbra is a szakmai szervezetekre kellene bízni a döntéseket" - olvasható Karácsony Gergely LMP-s országgyűlési képviselő, a parlament kulturális és sajtóbizottságának alelnöke által jegyzett közleményben.
2011.06.26. 15:20
 
 
Szerdán avatják fel a fővárosban Ronald Reagan szobrát
Szerdán avatják fel Ronald Reagan születésének 100. évfordulója alkalmából a budapesti Szabadság téren a volt amerikai elnököt ábrázoló szobrot, a rendezvényen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Condoleezza Rice, az Egyesült Államok volt külügyminisztere. A Szabadság tér és a Zoltán utca sarkánál felállítandó Reagan-szobor 2,2 méter magas, Máté István csongrádi szobrászművész alkotása. Az egész alakos szobrot a Magyarországi Ronald Reagan Emlékbizottság állíttatja.
2011.06.26. 15:10
 
Megszűnik a csapadék, 25 fok körüli hőmérséklet várható
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint vasárnap napközben a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén többnyire erősen felhős lesz az ég, kisebb eső, zápor több helyen is előfordulhat. Eközben keleten több órás napsütés várható, a nappali gomolyfelhőzetből csak néhol alakulhat ki záporeső. Hétfőn mindenütt sok napsütésre, illetve nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, csapadék azonban már nem valószínű. Vasárnap az északnyugati, hétfőn az északi szél lesz sokfelé élénk, a Dunántúlon és a Tiszántúlon többfelé időnként meg is erősödik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 14 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 25 fok körül alakul.
2011.06.26. 14:40
 
 
Fokozottan ellenőrzik Pest megye útjain a motorosokat
Harminc motorossal és segédmotorossal szemben intézkedtek Pest megyei rendőrök szombaton Szentendre és Budaörs térségében; a megyei rendőr-főkapitányság a következő hetekben folytatja az átfogó ellenőrzéseket - közölte a főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője vasárnap az MTI-vel. Fótos József tájékoztatása szerint a nagyobb odafigyelést az indokolja, hogy az idén, május végéig 35 motorkerékpáros baleset történt a térségben, szemben az előző év hasonló időszakában regisztrált 24-hez képest, a halálos áldozatok száma pedig megháromszorozódott, hatra nőtt.
2011.06.26. 14:20
 
 
Csöndben összeházasodott Daniel Craig és Rachel Weisz
Csöndben összeházasodott Daniel Craig és Rachel Weisz - jelentette be a brit színész szóvivője. Craig, a Casino Royale és A Quantum csendje című James Bond-filmek sztárja és Weisz a közelmúltban a Dream House című thrillerben forgattak együtt, amelyben házaspárt alakítottak. A film szeptemberben kerül az amerikai mozikba. Craig és Weisz a feltűnést kerülve randevúzgattak, aztán csöndben össze is házasodtak - árulta el szombaton a szóvivő.
2011.06.26. 13:50
 
 
A fenyegetések ellenére kész az indulásra a Gázába tartó segélyflottilla
Izrael vasárnap "veszélyes provokációnak" nevezte, hogy huszonkét ország aktivistái a jövőn héten tíz hajón humanitárius segéllyel Gázába indulnak. Izrael vasárnap bejelentette, hogy évekre kitiltja az országból a nemzetközi sajtó azon képviselőit, akik felszállnak a flottilla hajóira. Idén a palesztin ügy 350 támogatója, közöttük Henning Mankell svéd író és több újságíró vesz részt a Gázai övezet csaknem öt éve bevezetett izraeli blokádjának megtörésére irányuló, békésnek szánt kezdeményezésben, amely a tavalyi után a második ilyen akció. 2010 májusában kilenc aktivista meghalt, amikor az izraeli haditengerészet elfoglalta a segélyflottilla vezérhajóját, a török Mavi Marmarát.
2011.06.26. 13:40
 
 
MSZP: a kormány pofátlanul és mértéktelenül hazudik
Az MSZP szerint a kormány pofátlanul és mértéktelenül hazudik a választóknak, a munkavállalókat pedig kiszolgáltatottabb helyzetbe sodorja. Gúr Nándor, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány azzal büszkélkedik, hogy "világrekord mértékben" csökkentette a GDP-hez mért államadósságot, de a 90-es évek közepén az akkori kormányzat három év alatt 90-ről 62 százalékra csökkentette ezt a mutatót. Most a kormány nem csinál mást, mint "elkobzott pénzekből" az elmúlt évi kormányváltáskor átadott szintre csökkentette az államadósságot - mondta a politikus.
2011.06.26. 13:00
 
 
Több száz hektáron állnak lángokban az erdők Horvátországban
Több száz hektáron gyulladtak erdőtüzek Horvátországban, az Adria partján és szigetein, egy tűzoltó repülőgép lezuhant, de pilótája életben maradt - közölte honlapján vasárnap a horvát katasztrófavédelmi szervezet (DUZS). Szombaton öt különböző helyszínen kapott lángra erdő és aljnövényzet Dalmáciában, Split és Sibenik térségében. Az oltást mindenütt nehezítette a rendkívül erős szél.
2011.06.26. 11:50
 
U21-es labdarúgó Eb: spanyol diadal
A spanyol válogatott nyerte a Dániában rendezett U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a szombat késő esti, aarhusi döntőben 2-0-ra legyőzte a svájci együttest. A spanyol csapat 1986 és 1998 után harmadszor lett a kontinens legjobbja ebben a korosztályban. A 15 ezer néző előtt lebonyolított finálé góljait Ander Herrera és Thiago szerezte a 41., illetve a 81. percben. A két válogatott már a döntőbe kerülésével biztosította részvételét a jövő évi, londoni olimpián, a harmadik ötkarikás kvóta a bronzérmes fehéroroszoké lett.
2011.06.26. 11:20
 
 
Van mááásik...: 90 éve született Eötvös Gábor zenebohóc
90 éve, 1921. június 28-án született Eötvös Gábor világszerte ismert zenebohóc, a magyar cirkuszművészet egyik legismertebb és legkedveltebb alakja. Eötvös Gábor híres produkciójával - az elkobzott hangszerek helyett kabátjából elővarázsolt, egyre kisebb és kisebb zeneszerszámokkal - a világ számos országában nevetette meg a közönséget. A szállóigévé vált "van másik" a véletlen műve: egy előadáson az egyik hangszer valahogyan beleakadt a kabátja belső zsebébe, s mikor mégiscsak kijött, azt mondta "Nyugi gyerekek, van másik". A nyugi gyerekek később elmaradt, megmaradt a hatalmas sikert arató "van mááásik".
2011.06.26. 10:20
 
 
Hanga Ádám ma San Antonióba utazik
Vasárnap (ma) délben San Antonióba utazik Hanga Ádám, akit a pénteki játékosbörzén kiválasztott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurs. Lóránt András menedzser arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a játékos egyedül kel útra a tengerentúlra, és a tervek szerint csütörtökön érkezik majd vissza.
2011.06.26. 09:40
 
 
Megfelelő étrenddel a tizenéves lányok sem híznak
A gyermekkori elhízás világszerte mind nagyobb gond, a tizenéves lányok pedig különösen veszélyeztetett csoportot képeznek. Ahol lehetséges, a patikaszerek használata nélküli gyógykezelést a betegek és az orvosok egyaránt előnyben részesítik. A múlt század kilencvenes éveiben, a szívgyógyász társaságok vezető szakértői a magas vérnyomás gyógyszermentes kezelésére kidolgozták a teljes címéből eredő betűszóval DASH-nek nevezett diétát, amely világszerte sikert aratott.
2011.06.26. 09:20
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247[1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

4-es metró I adóbevallás I adócsalás I adócsomag I adóhivatal I adókedveznény I adóreform I adóslista I áfacsalás I áramexport I árampiac I árrobbanás I autópálya I benzinár I BKV I BUX I családi pótlék I defláció I devizahitel I egykulcsos adó I élelmiszerválság I eurocsatlakozás I fantomcég I feketegazdaság I fogyasztóvédelmi razzia I fogyasztóvédői feketelista I forinthitel I gázárnövekedés I gázártámogatás I gázválság I globalizáció I illetékmentes ajándékozás I infláció I iparűzési adó I kamatcsökkentés I kényszervállalkozás I Konvergencia program I közlekedés I közpénzügyi szabályozás I magánnyugdíjpénztár I Magyar Államkincstár I Magyar Posta I mezőgazdaság I minimálbér I MOL I nyugdíj I nyugdíjkorhatár I Orosz-ukrán gázvita I öröklési illeték I pályázat I pályázatfigyelő I pénzmosás I pénzügyi válság I Regionális Energia Fórum I rekordárfolyam I sztrájk I szuperbruttó I tartozás I tőzsdei árfolyamok I vagyontörvény I villanyszámla I Volán-sztrájk

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista