2019. október 13., vasárnap - Kálmán
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Betegség ››  sertésinfluenza
127675 találat
 
 
Világgazdaság: augusztus 21-én tárgyal a kormány az adócsökkentésről
Az augusztus 21-i kormányülésen tárgyal az adócsökkentésről a kabinet - nyilatkozta a pénzügyminiszter a Világgazdaságnak. Veres János az interjúban úgy fogalmazott: a pénzügyi tárca már kiszámolta a az adócsökkentés reális keretét, de a végső szót a kormánynak kell kimondania. "A jövő évi adócsökkentésre szánt összeg százmilliárdos nagyságrendű lehet, tehát nem ezer- és nem tízmilliárdos, de a mértékét ma még nem tudom megmondani" - idézi szavait a napilap. A pénzügyminiszter a Világgazdaságban hétfőn megjelent interjúban elmondta, a szolidaritási adó mérséklése, megszüntetése illetve a járulékterhek módosítása szerepel a konkrét javaslatok között. Nem erősítette meg az interjúban, hogy 5% lehet a járulékcsökkentés mértéke.
2008.08.04. 07:30
 
Napi Gazdaság: a távközlési cégeknek is van feketelistájuk
Nemcsak a bankoknál, hanem a távközlési cégeknél is működik a feketelista, amely azonban sokkal kevésbé szabályozott, mint a hitelintézeteké - adja hírül a hétfői Napi Gazdaság. A napilap úgy tudja, akár egy-két hónapos, pár ezer forintos számlatartozás után is felkerülhet bárki a telefontársaságok feketelistájára, amelynek következtében egy évig nem tud szerződést kötni. A jelenleg csak a három mobilszolgáltató által alkalmazott rendszer sokkal kevésbé szabályozott, mint a banki tartozásokat nyilvántartó , törvény alapján működő Központi Hitelinformációs Rendszer - olvasható a Napi Gazdaságban.
2008.08.04. 07:15
 
 
Elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író
Életének kilencvenedik évében vasárnap este Moszkvában elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin világhírű orosz író. Halálhírét fia, Sztyepan közölte az ITAR-TASZSZ hírügynökséggel. Beszámolója szerint édesapja otthonában, szívelégtelenség következtében halt meg helyi idő szerint nem sokkal éjfél előtt. A Nobel-díjas író már hosszabb ideje betegeskedett, de aktívan dolgozott. Feleségével, Natalja Dmitrijevnával összegyűjtött művei 30 kötetes kiadásán munkálkodott.
2008.08.04. 06:55
 
 
Támadás ért egy kínai határrendészeti állomást: 16 halott
Tizenhat rendőr meghalt, másik tizenhat pedig megsebesült hétfő reggel, a pekingi olimpiai játékok kezdete előtt négy nappal Kína nyugati részén egy határrendészeti állomást ért támadásban - jelentette az Új Kína hírügynökség. A beszámoló szerint a főként muzulmánok lakta Hszincsiang-Ujgur autonóm területen, Kasgar városában végrehajtott támadás során "felkelők" egy teherautóval hajtottak az ellenőrzőpontnak, majd két gránátot dobtak az állomásra. A gránátok felrobbantak. A két támadót a hatóságok elfogták. A pekingi nyári játékok főszervezője a hétfői merénylet után közölte, Kína képes békében és biztonságban lebonyolítani az olimpiát.
2008.08.04. 06:45
 
 
Jön a dízelmotoros Mazda CX-7
Hiába látványos, szép és erős a Mazda sportos SUV-ja, a CX-7, ha csupán egyetlen motor választható hozzá, méghozzá az igen torkos 2,3 literes 260 lóerős turbós benzines. Ilyen üzemanyagárak mellett, takarékos dízelmotor nélkül Európában halálra van ítélve egy ilyen modell, de szerencsére ezt a Mazda vezetői is felismerték, így hamarosan egy vadonatúj fejlesztésű 2,2 literes gázolajos motorral is elérhetővé teszik majd a CX-7-est.
2008.08.03. 23:10
 
 
Avril nem alkalmaz szőkéket
Vajon mi az oka, hogy az énekesnő kizárólag barna hajú háttértáncosokkal dolgozik?
2008.08.03. 23:04
 
 
Benyovszky
Néptánc rajongók figyelem, Szegeden olyan előadás készül, mely robbanó energiájával, mindent elsöprő zenéjével, eleven színpadképével és lenyűgöző táncosaival, szereplőivel hamar rabul ejti a nézők szívét. A szegedi ősbemutatóra a "szakmai heppening" is illene jelzőként, hiszen a zenés táncszínházként aposztrofált darabba több országból érkeznek táncosok, hogy egyetemes nyelven meséljenek a XVIII. Század híres utazójának és felfedezőjének életéről. Benyovszky Móric kalandjait emlékirataiban örökítette meg.
2008.08.03. 22:54
 
 
Táncestek a Karmelita udvarban
A Nemzeti Táncszínház minden nyáron a gyönyörű, történelmi múltat sugárzó Karmelita Udvaron rendezi meg táncestjeit, ahol idén is változatos programmal várják a látogatókat, hiszen a tánc több stílusát tekinthetik meg ezeken a nyáresteken.
2008.08.03. 22:51
 
 
MOZI: Miss Pettigrew nagy napja
Miss Pettigrew (Frances McDormand) London utcáit rója pénztelenül és otthon nélkül, a II. világháború előestéjén. A középkorú nevelőnőt elbocsátották munkahelyéről, és esélye sincs arra, hogy új állást kapjon. Éppen ezért kihasznál egy véletlenül adódó lehetőséget, és más helyett jelentkezik Delysia Lafosse (Amy Adams), kabaré énekesnő szolgálatába. A kissé ledér és butácska, de annál bájosabb hölgy azonnal felfogadja társalkodónőnek, amikor Miss Pettigrew elintézi, hogy Delysia három udvarlója ne keresztezze egymás útját. Hálából a magasabb körök társasági életébe is bevezeti, ahol a talpraesett Miss Pettigrew egyenes és közvetlen jelleme több mindenkinek tesz jó szolgálatot. A társalkodónő szeretné, ha a karrierért mindent feláldozó Delysia szerelem terén a szívére hallgatna, és nem sejtheti előre, hogy fáradozásai közben valaki rá is felfigyel.
2008.08.03. 22:49
 
 
NB 1: MTK-Honvéd 1-1
A címvédő MTK Budapest 1-1-es döntetlent játszott a vendég Budapest Honvéddal a labdarúgó Soproni Liga második fordulójában, így mindkét csapat megszerezte első pontját a 2008/09-es szezonban. Eredmény: MTK Budapest-Budapest Honvéd 1-1 (1-1). Hidegkuti Stadion, 3000 néző. Gólszerző: Pál A. (34.), illetve Hercegfalvi (23.). Bátran kezdtek az első fordulóban egyaránt vereséget szenvedő csapatok, és a Honvéd kis mezőnyfölényét gólra váltotta. Az MTK hamar egyenlített: ugyan Pátkai előbb kihagyott egy büntetőt, ám Pál kisvártatva nem hibázott. A második találatot követően ismét főleg a vendégek kezdeményeztek többet. A folytatásban sokáig nem volt komoly helyzet, majd a hajrában Ivancsics a kapufát találta el.
2008.08.03. 21:58
 
 
U18-as férfi vízilabda Eb: aranyérmes lett a magyar válogatott
Aranyérmes lett a magyar válogatott a belgrádi U18-as férfi vízilabda Európa-bajnokságon, miután a döntőben simán, 12-6-ra nyert a házigazda szerb csapat ellen. A kontinentális szövetség honlapja szerint a félidőben már 9-1 volt az eredmény a vendégek javára. A fináléban: Magyarország-Szerbia 12-6 (3-1, 6-0, 2-0, 1-5).
2008.08.03. 21:25
 
 
Legalább 145 embert tapostak agyon egy indiai hindu templomnál
Legkevesebb 145 embert, többségükben nőt és gyermeket tapostak agyon vasárnap egy hindu templomnál történt tülekedésben India északi részén - közölte a rendőrség. Mint egy magas rangú rendőri vezető, Daldzsit Szingh Manhasz bejelentette, a legújabb adatok szerint már 145 halálos áldozat van, közöttük legkevesebb 40 gyerek és 45 nő. A hatóságok szerint legalább 48 a sérültek száma, de ez a szám még tovább nőhet, mert sok sérültet magánklinikákra szállítottak. A szerencsétlenség egy észak-indiai szövetségi államban, Naina Devi templománál történt, ahol sok tízezer zarándok gyűlt össze egy kilencnapos vallási ünnepre. Mintegy 4 kilométeres sor kígyózott fölfelé a dombtetőn álló templomhoz, amikor kitört a pánik.
2008.08.03. 20:15
 
 
Kapolcsi Bűvészeti Napok: hatszáz program, kétezer szereplő, ötvenezer vendég
A Kapolcsi Bűvészeti Napok 600 programján mintegy kétezer szereplő lépett fel, s a rendezvényeken 50 ezer látogató vett részt - mondta Márta István, a fesztivál igazgatója a tíznapos rendezvénysorozat összefoglalójaként vasárnap. Tájékoztatása szerint egyetlen program sem maradt el, de a már jól ismert okok miatt - szűkös költségvetés, támogatások elmaradása - a rendezvények lényegében csak Kapolcsra koncentrálódtak, "s bizony nagyon hiányoztak" mindenkinek azok a szellemi műhelyek, amelyeket tömegek kerestek fel.
2008.08.03. 20:00
 
 
F1, Magyar Nagydíj: nézőcsúcs a Hungaroringen
Nézőcsúcs született a XXIII. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, a három nap során összesen közel negyedmillió érdeklődő látogatott ki a Hungaroringre. A szervezők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy vasárnap 106 ezer, a három nap alatt pedig 241 ezren mentek ki a mogyoródi pályára. A korábbi versenyek során vasárnap egyszer sem jöttek ki százezernél többen a Hungaroringre. A háromnapos csúcsot pedig a 2000-es magyar GP tartotta 220 ezer F1-es rajongóval.
2008.08.03. 19:22
 
U18-as női vízilabda Eb: győzelemmel kezdtek a magyarok
A németek elleni magabiztos győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott az U18-as női vízilabda Európa-bajnokságon, Győrben. B csoport, 1. forduló: Magyarország-Németország 25-8 (6-2, 6-2, 5-2, 8-2). A csoport másik két mérkőzésén: Spanyolország-Csehország 24-5 Olaszország-Horvátország 27-3 A magyarok hétfőn 16:30-kor a csehek ellen szállnak vízbe.
2008.08.03. 18:12
 
 
McCain ledolgozta 9%-os népszerűségi hátrányát
Ledolgozta a népszerűségi mutatókban jelzett kilenc százalékos hátrányát John McCain amerikai jobboldali elnökjelölt, aki az utóbbi időben személyes támadásokra helyezte a hangsúlyt a demokrata párti Barack Obamával vívott küzdelmében. A Gallup közvélemény-kutató legújabb, hétvégi jelentése szerint McCain ugyanúgy 44%-os támogatottságot élvez, mint várható ellenfele, Barack Obama, aki július 26-án még kilenc ponttal vezetett előtte. McCain korábban azt ígérte, hogy nem folyamodik a személyes támadásokhoz, ahhoz a taktikához, amelyet 2000-ben éppen ellene alkalmaztak akkori republikánus vetélytársa, George Bush emberei. Obama szerint McCain kampánya cinikus, és eltereli a választók figyelmét a valódi kérdésekről.
2008.08.03. 18:00
 
 
APEH: sok a szabálytalan foglalkoztatás Balatonnál
Javult a számlaadási fegyelem, de a foglalkoztatásnál még mindig sok a szabálytalanság - állapították meg egyebek között az adóellenőrök az "Aranyhíd" elnevezésű átfogó balatoni akciójuk során. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vasárnapi közleménye szerint a kétnapos akció során az ellenőrzött adózók egyötöde nem adott számlát vagy nyugtát. Ez javulás a múlt évhez képest, amikor az ellenőrzött vállalkozók 35 százalékánál tapasztaltak ilyen hiányosságot. Ugyanakkor az elmúlt évekhez hasonlóan a foglalkoztatás szabályszerűségére vonatkozó ellenőrzések minden második esetben tártak fel hiányosságokat.
2008.08.03. 17:34
 
 
Afganisztán és Pakisztán együttműködik a terrorizmus elleni harcban
Az afgán elnök és a pakisztáni kormányfő vasárnap a Srí Lanka-i fővárosban megállapodott abban, hogy együttműködnek a közös határon keresztüli terrorizmus megfékezéséért tett erőfeszítésekben. Hamid Karzai afgán államfő és Juszuf Raza Gilani pakisztáni miniszterelnök a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Szövetség (SAARC) Colombóban zajló csúcstalálkozója alkalmával találkozott, s a megbeszélésükről kiadott közlemény szerint megegyeztek abban, hogy kidolgoznak egy "közös stratégiát azokkal a kihívásokkal szemben, amelyeket a terrorizmus és a szélsőségesség jelent mindkét ország biztonságára és stabilitására nézve".
2008.08.03. 16:35
 
Kerékpárkölcsönző nyílt Bukarestben is
Más európai nagyvárosokhoz hasonlóan e hétvégétől Bukarestben is lehet bérelni kerékpárt "közlekedési" eszközként, az autó vagy a közösségi közlekedés alternatívájaként, bár egyelőre még szerény a kínálat. A Mai Mult Verde zöldszervezet és az UniCredit Tiriac bank által létesített kerékpárkölcsönző az egyik bukaresti egyetemi campuson kezdte meg működését, egyelőre 100 biciklivel. A kerékpárokat évi 100 lej (kb. 6500 Ft.) tagsági díj és óránként 2 lej (130 Ft.) vagy napi 20 lej (1300 Ft.) használati díj ellenében lehet bérbe venni. A kezdeményezők célja - mint mondták - javítani a közlekedést és kímélni a környezetet.
2008.08.03. 16:21
 
 
Kétszázezren lépték át a határt a hétvégén Röszkénél
A hétvégén mintegy kétszázezren lépték át a magyar-szerb határt Röszkénél - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t azt követően, hogy vasárnap délután a kilépő és a belépő oldalon egyaránt egy óra alá csökkent a várakozási idő. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, várhatóan ez volt az utolsó olyan hétvége, amikor Röszkénél mindkét irányban igen erős a forgalom a hazainduló, illetve a szabadságukról visszatérő török és szerb vendégmunkások miatt. A jövő héttől a kilépő oldalon már nem számítnak jelentős várakozásra, a belépő oldalon a hétvégi torlódás azonban szeptember elejéig megmarad.
2008.08.03. 16:10
 
 
Rekordáron adták el a Brangelina-ikrek első fotóit
Tizennégymillió dolláros rekordáron adták el a People amerikai és Hello! brit társasági magazinnak Brad Pitt és Angelina Jolie hollywoodi álompár újszülött ikreinek első, hétfőtől látható fotóit, s a bevételt teljes egészében jótékony célra fordítják - vált ismeretessé a hétvégén New Yorkban. A Getty Images fotóügynökség megerősítette, hogy exkluzív fotóriportot készített a július 12-én a franciaországi Nizzában született ikrekről - Knox Leonról és Vivienne Marcheline-ről -, és a fényképeket hétfőn közli elsőként a People amerikai magazin az Egyesült Államokban és a brit Hello! a világ többi részén. Az ügylet összegét hivatalosan nem árulták el, egy névtelenséget kérő bennfentes forrás azonban 14 millió dollárban nevezte meg az árat.
2008.08.03. 15:55
 
 
A tibeti néppel való szolidaritásra szólította fel az olimpia résztvevőit az EP elnöke
A tibeti néppel való szolidaritásra szólította fel a pekingi olimpiai játékokon résztvevő sportolókat az Európai Parlament elnöke. Hans-Gert Pöttering a Bild am Sonntag című című vasárnapi német lapban megjelent nyilatkozatában valamennyi sportolót arra bátorított, hogy ne hagyja figyelmen kívül az emberi jogokat. A német konzervatív politikus szerint a vezetők nem akadályozhatják meg őket ebben. Pöttering hangoztatta, hogy az olimpia okot ad az örömre. Ez azonban - tette hozzá - nem terelheti el a figyelmet az emberekről, illetve az emberi jogokról.
2008.08.03. 15:45
 
 
F1, Magyar Nagydíj: Kovalainen győzött
A finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei 11. futamát, a Magyar Nagydíjat. A második helyet óriási meglepetésre a német Timo Glock (Toyota), míg a harmadikat a vb-címvédő finn Kimi Raikkönen (Ferrari) szerezte meg vasárnap a Hungaroringen. A 26 éves Kovalainen pályafutása első futamgyőzelmét szerezte meg a mogyoródi pályán. A világbajnoki pontversenyben továbbra is a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) vezet, mögötte Raikkönen feljött a második helyre, míg márkatársa, a brazil Felipe Massa lecsúszott a harmadikra.
2008.08.03. 15:44
 
 
Valószínűleg kábítószer okozta négy ember halálát Budapesten
Valószínűleg kábítószer-túladagolásban halt meg négy ember szombaton éjjel Budapesten, holttestüket különböző helyszíneken találták meg - értesült az MTI; a BRFK sajtóosztályán egyelőre csak a halálesetek tényét erősítették meg. A főváros III. kerületében egy 30 éves férfit és egy 33 éves nőt találtak holtan, a XIII. kerületben pedig egy 30 és egy 33 éves férfit, mindegyiküket más-más helyszínen - mondta el Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A helyszíni szemlebizottság bűncselekményre utaló körülményt egyik esetben sem talált, ezért a haláleseteket közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség. A halál pontos okát orvosszakértői vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá a sajtóügyeletes.
2008.08.03. 15:30
 
Jó a méztermés az idén
A tavalyinál jobb méztermés lesz az idén, elsősorban akácmézből, de a napraforgóméz-termés is jól sikerült, ötven kilogrammos pörgetés is előfordult - mondta Jászberényben Wild János, a Méz-Világ Kft. igazgatója a XXI. Nemzetközi Mézvásár alkalmából az MTI-nek. A kereskedelmi és felvásárló cég vezetője hozzátette: a napraforgónál a jó mézeléshez fontos a vetés utáni és a virágzás előtti csapadék, ezek az esők időben meg is érkeztek. Ugyanakkor a magyar méz kiváló minőségét veszélyezteti, hogy a méz nem minden esetben mentes az antibiotikumoktól - hívta fel a figyelmet.
2008.08.03. 13:14
 
 
68 asszonyt és gyereket tapostak agyon egy indiai hindu templomban
Legalább 68 hindu asszonyt és gyereket tapostak agyon vasárnap egy hindu templomban történt tülekedéskor India északi részén - közölte a rendőrség. C. P. Verma, a körzet helyettes rendőrparancsnoka közölte, hogy a halálos áldozatok közül 30 gyerek és 38 asszony. A rendőrségi vezető hozzátette: további negyven ember megsebesült. Más források szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a 80-at. A szerencsétlenség Himácsal Prades észak-indiai szövetségi állam Bilászpur körzetében, Naina Devi templománál történt, ahol több tízezer zarándok gyűlt össze egy kilencnapos vallási ünnepre. C. P. Verma szerint a tülekedés amiatt volt, hogy túl sok zarándok akart bejutni egy kis térbe.
2008.08.03. 13:13
 
 
Jelentős várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhelyen
Mindkét irányban jelentős várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhelyen a gépkocsiforgalomban, a kilépő oldalon kettő, a belépőn három órát kell várakozni - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az átkelő teljes kapacitáson működik mindkét irányban. Az öt-öt ki-, illetve belépő sáv mellett az irányonkénti két- két buszsávot is megnyitották az utazóknak a határrendészek. Hozzátette: a várakozások szerint a torlódás vasárnap délután, este szűnhet meg teljesen. A hatóságok az utazóknak javasolják, hogy vegyék igénybe a tompai vagy a tiszaszigeti határátkelőhelyet, az utóbbi csak a magyar és szerb állampolgárok számára tart nyitva 8 és 18 óra között.
2008.08.03. 12:55
 
Megdrágultak az autók Németországban
Németországban újabb csúcsra emelkedett a személygépkocsik ára az idei év első felében. A Center Automotive Research (CAR) kutatóinak a Welt am Sonntag című lapban megjelent tanulmánya szerint egy átlagos autó listaára - extrák nélkül - 24 952 euró volt, 159 euróval, 0,6 százalékkal több, mint egy éve. Ez a növekedési ütem azonban elmarad a tavalyitól, amikor az árak átlagosan 1 357 euróval, 5,7 százalékkal emelkedtek 2006-hoz képest elsősorban azért, mert a magánszemélyek visszafogottabban vásároltak új autókat, s inkább a drágább cégautók uralták a terepet.Az idei év első felében egy új Ford átlagára 4,4 százalékkal, 867 euróval 20 400 euróra emelkedett, az Audinál 2,3 százalékkal 36 200 euróra nőtt az ár.
2008.08.03. 12:15
 
 
Egymillió kötetes virtuális könyvtárat tervez a Google
A világ csaknem minden eddig írt és ezután alkotott könyve elérhető lesz mindenki számára egy egyszerű ráklikkeléssel. A virtuális könyvtárban, amelyet a Google ki akar építeni, már egymillió, negyven nyelven írt kötet áll rendelkezésre a könyvkeresőn keresztül. Mintegy 100 országban digitalizálták ezeket. Lehetetlen megjósolni, hogy meddig jut el, a szaporításnak nincs eltervezett határa. Jelenleg 20 ezer kiadó és 28 nagy könyvtár, köztük olyan híres egyetemek, mint az oxfordi, a Harvard vagy a Stanford, fogadta el az ajánlatot a digitalizálására és a világhálóra való felrakásra. Spanyolországban az első csatlakozók között van a madridi Complutense egyetem és a barcelonai Cataluna könyvtár - írta az El País című spanyol lap.
2008.08.03. 12:10
 
 
Fidesz: mélyponton van a hazai foglalkoztatottság
A Fidesz szerint a foglalkoztatottság területén tapasztalható "mélypont" oka a kormány és Gyurcsány Ferenc hibás gazdaságpolitikája - mondta az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának fideszes alelnöke. Mélyponton van a foglalkoztatottság, hiszen - a KSH legfrissebb adatai szerint - a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 74 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, míg a munkanélküliek száma 22 ezerrel növekedett - mondta Bernáth Ildikó. A politikus szerint a kialakult helyzet oka Gyurcsány Ferenc és a kormány hibás gazdaságpolitikája, azok a hazugságok, amelyeket már két kampány során hallhattak a választók.
2008.08.03. 11:45
 
 
Forma-1: 2011-ig meghosszabbították a Magyar Nagydíj szerződését
Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring 2011-ig szóló szerződését, így 2016-ig biztosan lesznek Forma-1-es futamok Magyarországon. Ezt Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz első embere és Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter jelentette be a mogyoródi pályán a tárgyalásukat, illetve a szerződés aláírását követően. "Rendkívül elégedettek vagyunk, a magyar pálya remek adottságokkal rendelkezik, és már európai színvonalú" - nyilatkozott Ecclestone. "Magyarország időben lépett" - mondta Gyenesei István, arra utalva, hogy valószínűleg az elkövetkezendő években az európai versenyek számát a felére csökkentik, így várhatóan a jelenlegi tíz nagydíj helyett, csak négy-öt kap majd helyet a versenynaptárban.
2008.08.03. 11:32
 
 
Peking 2008: doppingellenőrzést kaptak a magyarok
A vasárnap Pekingbe érkezett magyar olimpiai csapat néhány tagja máris átesett az első doppingellenőrzésen. A MOB beszámolója szerint délután négy óra előtt húsz perccel - magyar idő szerint 9:40-kor - egy svéd hölgy vezetésével feltűnt egy öttagú csoport a magyar szálláshely bejáratánál, és egyedi módon választotta ki az alanyokat. "A kézilabda-csapatot kívánjuk ellenőrizni, és az előírás úgy szól, hogy attól a három játékostól kérjünk mintát, akit először meglátok" - közölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetve a szervezőbizottság (BOCOG) munkacsoportjának ellenőre, aki félre is ültette az ajtón kilépő Szamoránsky Piroskát, Bódi Bernadettet és Tomori Zsuzsannát.
2008.08.03. 11:18
 
Ha az agy sok adatot tárul, gyengébb a memória
Ha az agy sok adatot tárul, gyengébb a memória, és több a kreativitás - mutatták ki az amerikai Harvard Egyetem kutatói. Ismert a jelenség, amikor egy idősödő ember találkozik valakivel, akit jól ismer, a neve azonban nem jut eszébe. Az illető ilyenkor ijedten állapítja meg, hogy kezd szenilis lenni. Pedig nem így van. A legújabb kutatások szerint az idő múlásával sok információt tárolunk az agyunkban, egy idősebb általában többet, mint egy fiatal. A 65 évnél idősebb embereknek csak a 10 százaléka szenved Alzheimer-kórban, a többség agya jól működik, csak másképpen, mint a fiataloké. A korral ugyan nehezebb koncentrálni egyes adatokra, például névre, vagy telefonszámra, de az értékelő, összefüggést találó képesség megnő.
2008.08.03. 11:12
 
Dunamenti Erőmű: a kapacitások 88 százalékát érinti a megszűnő htm
A Dunamenti Erőmű Zrt. beépített névleges kapacitásainak 88%-át érinti az a hosszú távú megállapodás (htm), amit még 1995-ben kötött meg a Magyar Villamos Művekkel (MVM), és amelyet a héten az MVM 2008. december 31-diki határidővel felmondott - mondta Kuhl Tibor, a Dunamenti Erőmű Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek. Az MVM Trade szerdán értesítette a Dunamenti Erőművet arról, hogy az év végével megszűntnek tekinti a közöttük érvényben lévő hosszú távú áramvásárlási szerződést, és a korábbi konstrukcióban nem vásárol áramot az erőműtársaságtól. A htm megszűnésével az MVM Trade ZRt. szerződéses portfoliójából 1.531 megawatt, az MVM összes lekötött kapacitásának 25%-a kerül ki a szabad piacra.
2008.08.03. 11:06
 
Megújult környezetpolitika a Suzukinál
Megújította környezetpolitikáját a Magyar Suzuki Zrt., a keletkező veszélyes hulladékok mennyiségét a 2007-es szinthez képest 2010-ig 20 százalékkal csökkenti, különös tekintettel a lakk- és festékiszapokra. A gyár közleménye szerint a vállalat a tevékenysége során a kibocsátott illékony szerves vegyületből származó légszennyezés mértékét a jogszabályban előírtak alatt tartja, ugyanakkor törekszik arra, hogy 2010 végére növelje a hasznosítható hulladékok mennyiségét, a lerakásra kerülő ipari hulladékok mennyiségét pedig 70 százalékkal csökkentse.
2008.08.03. 10:56
 
 
Már csak a Kraszna mentén tartanak árvízvédelmi készültséget
Már csak a Kraszna mentén tart másodfokú árvízvédelmi készültséget a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Tisza mentén mindenütt megszűnt a készenlét - közölte a nyíregyházi szervezet vezetője vasárnap az MTI-vel. A Krasznán hosszan tartó készültségre kell számítani, miután a kis folyó igen lassan apad - mondta Bodnár Gáspár. A Kraszna ágerdőmajori határszelvényében vasárnap délelőtt 8.00 órakor 436 centiméteres volt a vízszint, az azt megelőző két órában öt centimétert apadt a folyó. A Mátészalka melletti Kocsordnál 542 centis vízállást mértek 8.00 órakor, ott két óra alatt mindössze egyetlen centiméterrel csökkent a víz magassága.
2008.08.03. 10:15
 
 
Obama három vitára vállalkozik McCainnel
Barack Obama, a Demokrata Párt várható elnökjelöltje három nyílt vitára vállalkozik a republikánusok ugyancsak várható elnökjelöltjével, John McCainnel - közölte az illinois-i szenátor kampányfőnöke. David Plouffe a viták időpontjának lekötésével kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy viszonylag levés idő marad a november 4-i elnökválasztásig. A két párt augusztus végén, illetve szeptember elején tartja meg jelöltállító konvencióját, vagyis addig sem Obama, sem McCain hivatalosan még nem pártja elnökjelöltje. Kampányvitát pedig csak a konvenciók után tarthatnak - mutatott rá Plouffe. Az Obama és McCain közötti szópárbajokat egyetemeken rendezik meg.
2008.08.03. 09:15
 
 
U18-as vízilabda Eb: döntős a magyar válogatott
A magyar válogatott két góllal nyert Horvátország csapata ellen a belgrádi U18-as férfi vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat medencébe a szerbekkel szemben. Eredmény, elődöntő: Magyarország-Horvátország 12-10 (3-3, 4-3, 4-2, 1-2). A legeredményesebb magyar Bátori Bence volt, aki öt gólt lőtt. A másik elődöntős összecsapáson: Szerbia-Görögország 9-5 (3-2, 1-0, 3-1, 2-2).
2008.08.03. 09:03
 
 
Plácido Domingo hatalmas sikert aratott Pécsett
Hatalmas sikert aratott Plácido Domingo szombaton Pécsett: a világhírű spanyol tenort és művésztársait előadásuk végén nyolcszor is visszatapsolta a hétezer fős közönség. Plácido Domingo Ana María Martínez Grammy-díjas szopránénekesnővel, az olasz Rossana Potenzával, a római opera versenyének 1997-es Lauri Volpi-díjasával, valamint a New York-i Metropolitan Operaház karmestere, Eugene Kohn dirigálta Pannon Filharmonikusokkal lépett fel az Expo Center szabadtéri színpadán. A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programhoz kötődő, "Világsztárok Pécs színpadán" elnevezésű, kétszer ötven perces és mintegy félórás ráadással bővített koncerten népszerű operaáriák mellett olasz dalok és zarzuelák csendültek fel.
2008.08.03. 09:00
 
A nagyi bankszámláját dézsmálta meg egy német kisfiú
Megdézsmálta nagymamája bankszámláját egy hétéves kisfiú a németországi Aachenban. Az esetre akkor derült fény, amikor a fiúcska barátaival együtt felvásárolta egy helyi bolt édességkészletét. A barátok szülei kongatták meg a vészharangot, s így sikerült fülön csípni az aprócska "tolvajt", aki a rendőrség szerint alig érte fel a bankautomata klaviatúráját, hogy bepötyögje a kívánt összeget. "Nem tudta, hogy rosszat csinál. Többször látta, miként jut a nagymama készpénzhez, s egyszerűen fogta ő is a kártyát és utánozta a nagymamát" - idézte a rendőrség szóvivőjét a német sajtó.
2008.08.03. 08:32
 
Tenisz, Cincinnati: Nadal kiesett az elődöntőben
Novak Djokovic két játszmában legyőzte Rafael Nadalt a 2,615 millió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás férfi tenisztorna elődöntőjében. A második helyen kiemelt spanyol vesztes - aki idén diadalmaskodott a Roland Garroson és Wimbledonban - ezt megelőzően sorozatban 32 mérkőzést nyert meg. Azzal, hogy ezúttal alulmaradt a harmadikként rangsorolt szerb játékossal szemben, eldőlt, hogy hétfőtől, illetve augusztus 11-től még nem, csak 18-tól veszi át az első helyet a világranglistán a svájci Roger Federertől.
2008.08.03. 08:25
 
Csehországban történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség
Tizenkét év óta a legalacsonyabb szintre, 4,3 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban az év második negyedében. A statisztikai hivatal adatai szerint egy évvel korábban 5,4 százalékos volt a ráta. Csehország 10,2 milliós lakosságából 220.100-an voltak állás nélkül a második negyedben, 51,1 százalékuk több mint egy éve keres hiába munkát. Ezzel Csehország továbbra is azon uniós tagországok egyike, ahol a legtöbb a hosszabb ideje munka nélkül lévők száma.Változatlanul Prágában a legalacsonyabb a munkanélküliség, mindössze 1,8 százalék, a legmagasabb - 7,6 százalék - Morvaországban.
2008.08.03. 08:22
 
 
Az oroszok szerint az ideális nő tapintatosan okos
Az ideális nő tapintatosan okos, hogy még véletlenül se hozza zavarba a teremtés koronáit - vélik az orosz férfiak. A SuperJob című orosz hírportál ezer férfit faggatott ki arról, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie az ideális nőnek. A felmérés készítőit az is érdekelte, hogy ugyanazt a tulajdonságokat tartják-e kívánatosnak a férfiak, ha feleségükről, vagy a barátnőjükről van szó. Mint kiderült, a két elképzelés meglehetősen távol esik egymástól: míg a barátnők esetében általában a szépség és kedvesség a fő szempont, az asszony mindenekelőtt legyen hűséges és házias - írta az Izvesztyija című orosz lap.
2008.08.03. 08:10
 
 
Daruval próbálják eltávolítani a szombati balesetben kisiklott vasúti kocsikat
Megérkezett a daru a szombati vasúti baleset helyszínére, és megkezdődött a vasúti kocsik elszállítása - közölte az MTI érdeklődésére a dombóvári vasútállomás villamos vonalfőnökségének diszpécsere vasárnap. Kókán Gyula tájékoztatása szerint a súlyosan megrongálódott, oldalára dőlt kocsit csak tehervagonra emelve tudják majd elszállítani, a kevésbé megrongálódottakat elképzelhető, hogy "saját lábon" vontatják majd el. A műszaki mentés időtartamát nem tudta megbecsülni, mint mondta, a sínek pótlását hétfőre ígérték. A Kaposvárról Budapest Déli pályaudvarra tartó, közel száz utast szállító vonat több kocsija kisiklott, a mozdony és az első kocsi a síneken maradt, az utolsó személyvagon az oldalára borult.
2008.08.03. 08:00
 
NB 1: Pakson nyert a REAC
A REAC két góllal győzött Pakson a labdarúgó Soproni Liga második fordulójában. Paksi FC-REAC 1-3 (0-2). Paks, 3000 néző. Gólszerzők: Tököli (78.), illetve Lisztes (5.), Nyerges (17., 81.). A REAC meglepte a Paksot és két távoli lövésből megérdemelten szerzett megnyugtató vezetést. A második félidőben többet támadott a Paks, de szépítő gólja után a REAC azonnal válaszolt, s ezzel el is dőlt a 3 pont sorsa.
2008.08.03. 07:55
 
 
Levonult a Felső-tiszai árhullám
Levonult a Felső-tiszai árhullám, a hétvégi takarítás, fertőtlenítés után hétfőtől visszatérhetnek a vendégek azokba a faházakba, amelyek a folyó árterületén fekszenek. "A különféle üzletek, vendéglátóhelyek dolgozói szombat délben kapták meg az engedélyt, hogy hozzákezdjenek a terület tisztításához, takarításához. A faházak tulajdonosai ugyancsak beléphetnek az eddig zárt területre" - közölte Vásárosnamény polgármestere. Az árhullámnál az idei nyári legmagasabb vízállást mérték. Emiatt rövid időre harmadfokú készültséget is el kellett rendelni, ki kellett üríteni a gáton belül fekvő faházakat.
2008.08.02. 21:30
 
 
Dárdai megsérült
Megsérült a Hertha BSC mallorcai edzőtáborában Dárdai Pál, a német gárda magyar labdarúgója. A játékos combjában elszakadt egy izomrost, ezért haza kellett utaznia Palma de Mallorcáról. Egyelőre még kérdéses, hogy mennyi időt lesz kénytelen kihagyni.
2008.08.02. 20:08
 
 
Szekeres: a tűzszerészek helyesen jártak el az óriásbomba hatástalanításakor
Szekeres Imre szerint a ferencvárosi malom bontási területén kedden megtalált bomba hatástalanításakor tűzszerészek helyesen jártak el. "A tűzszerészek helyesen jártak el, dicséretben részesülnek, és továbbra is azt követelem tőlük, hogy máskor is így járjanak el" - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten a Hír Tv azon információjára reagálva, hogy az egykori ferencvárosi malom bontási területén kedden megtalált bomba egy gőzkezelő üst volt. "A tűzszerészek változatlanul a legnagyobb gondossággal fognak eljárni, hogy védjék a magyar állampolgárok életét" - mondta a miniszter.
2008.08.02. 19:45
 
 
Rács mögött az isztambuli merénylet tettesei
Szélsőséges kurd szakadárok követték el a múlt heti isztambuli, 17 halálos áldozatot szedő robbantásos merényletet - tájékoztatta a sajtót szombaton a török belügyminiszter. Besir Atalay elmondta, hogy a merényletben közvetlenül vagy közvetve részt vevő szélsőségesek már rács mögött van. "Elfogtuk azokat, akik segédkeztek, akik menedéket adtak és azokat, akik részt vettek benne" - tette hozzá. Közölte, hogy 10 gyanúsítottat hallgattak ki és a törvényben előírt négynapos határidő letelte előtt átadták őket az igazságügyi hatóságoknak. Múlt vasárnap tíz perces különbséggel két pokolgép robbant egymástól 50 méterre a Boszporusz menti nagyvárosnak az európai oldalán lévő Güngören lakónegyedében. A merényletben 17 ember vesztette életét, 154-en megsérültek.
2008.08.02. 18:47
 
 
Finn-rali: továbbra is Loeb vezet
A vb-címvédő francia Sébastien Loeb vezet Finn-rali harmadik napja után, a világbajnoki sorozat kilencedik versenyén. A négyszeres vb-győztes francia pilóta már 18.2 mp-cel előzi meg a finn Mikko Hirvonent. A harmadik helyen az ausztrál Chris Atkinson (3:03.6 p hátrány) áll. Eredmények (21 gyorsasági szakasz, 199,95 km után): 1. Sébastien Loeb (francia, Citroe:n C4 WRC) 2:33:43.5 ó 2. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) 2:34:01.7 3. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) 2:36:47. Vasárnap további három mért szakasszal fejeződik be a verseny.
2008.08.02. 18:36
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329[2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

agyvérzés I Alzheimer-kór I anorexia I asztma I bélszindróma I cukorbetegség I gyulladás I hasnyálmirigy-betegségek I immunrendszer I influenza I ingyenes szűrőnap I lázcsillapítás I leukémia I madárinfluenza I megfázás I mellrák I migrén I pajzsmirigy-alulműködés I pajzsmirigy-túlműködés I Parkinson-kór I Pneumococcus védőoltás I rákgyógyítás I rákos beteg I sárgaság I sertésinfluenza I szén-monoxid mérgezés I szénanátha I tüdőrák I vérszegénység

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista