2019. július 23., kedd - Lenke
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Betegség ››  sertésinfluenza
127675 találat
 
 
Koeman keretet hirdetett Montenegró ellen
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 26 tagú keretét az augusztus 20-i, Montenegró elleni barátságos mérkőzésre. A holland szakvezető jövő hét pénteken szűkíti húsz főre a keretet, majd a meghívott játékosok három nappal később találkoznak. A keretben - amelyben ismét szerepel Vass Ádám és Feczesin Róbert - újoncként bekerült a debreceni Rudolf Gergely, Babos Gábor pedig 2004 után tér vissza a válogatottba.
2008.08.06. 12:21
 
 
Megadásra szólították fel Ratko Mladicot szerb miniszterek
Megadásra szólította fel a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) által háborús bűncselekményekért körözött Ratko Mladic tábornokot szerdán Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter. Rasim Ljajic, a szociális ügyek minisztere, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős tanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy Ratko Mladicnak és a szintén körözött Goran Hadzicnak - a horvátországi szerbek volt vezérének -, illetve a családjuknak és a szerb államnak is az lenne a legjobb, ha a háborús bűnösök feladnák magukat.
2008.08.06. 12:04
 
Megvizsgálják, hogy a két magzat Tutanhamon halva született gyermekei voltak-e
Egyiptomi kutatók DNS-vizsgálatnak vetik alá azt a két mumifikált magzatot, amelyeket Tutanhamon sírkamrájában talált a temetkezést 1922-ben felfedező Howard Carter brit régész.
2008.08.06. 12:03
 
 
FIFA-világranglista: Magyarország az 50., a spanyolok az élen
A magyar válogatott az egy hónappal ezelőtti pozícióján kettőt javítva 50. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet továbbra is az Európa-bajnok Spanyolország vezet Németország és Olaszország előtt. A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportba került csapatok közül a portugálok a 9., a svédek a 26., a dánok a 36., az albánok a 101., a máltaiak pedig a 131. helyet foglalják el a rangsorban.
2008.08.06. 11:55
 
 
Az atombomba ledobásának 63. évfordulójáról emlékeztek Hirosimában
Hirosima polgármestere reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok következő elnöke támogatja majd a nukleáris fegyverek betiltását. Japánban szerdán emlékeztek meg az amerikai atombomba ledobásának 63. évfordulójáról. Túlélők, a város lakosai, japán és külföldi vendégek és hivatalos személyek egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra helyi idő szerint 8:15 órakor (közép-európai idő szerint hajnali 1:15-kor). Ebben az időpontban dobta le az Enola Gay nevű B-29-es amerikai bombázó 1945. augusztus 6-án az atombombát Hirosimára. A támadáskor, illetve az azt követő hónapok alatt becslések szerint 140 ezren haltak meg.
2008.08.06. 11:32
 
 
Népszava: másfél napig tart az egyórás cégbejegyzés
A Népszava szerint akadozik az elektronikus ügyintézés, az egyórás cégbejezési határidő még a jövő zenéje. A napilap szerdai száma arról ír, hogy július 1-től kötelezővé vált ugyan az e-ügyintézés, azonban az első hónap tapasztalatai alapján az egyórás cégbejezési határidő azért sem tartható, mert a cégbíróságokon csak a beadást követő napon minősül megérkezettnek az e-kérelem. A bírósági késéseknek feltehetően az az oka, hogy az új TEÁOR-számok átalakítása miatt az érdeklődők száma két háromszorosára is megnőtt.
2008.08.06. 10:33
 
 
A Marson talált oxidáló vegyület "se nem jó, se nem rossz"
Tudósok szerint "önmagában se nem jó, és nem rossz az élet szempontjából" a Marson talált, erősen oxidáló vegyület, amit korábbi híradások egyértelműen úgy értékeltek, hogy gátolja az élet kialakulását. A vörös bolygón az élet jelei után kutató Phoenix amerikai szonda egyik vizsgálata a perklorát nevű, erősen oxidáló hatású vegyület jelenlétét mutatta ki. Ez a vegyület a Földön is megtalálható, a chilei Atacama sivatagban, ahol néhány különleges organizmus energiát nyer belőle. "Egyes mikrobák vidáman megélnek ilyen oxidáló környezetben. Lehet, hogy ugyanez van a Marson is. De még nem tudjuk" - mondta a Phoenix-program egyik szakembere.
2008.08.06. 10:23
 
 
Újabb drogos halt meg Budapesten, ő a hatodik áldozat négy nap alatt
Egy újabb, szombat óta immár a hatodik kábítószer-fogyasztó halt meg a kedd esti órákban Budapesten - közölte a BRFK sajtóügyeletese szerdán. Négy nap alatt ez már a hatodik haláleset. Az MTI értesülése szerint a 21 éves fiatalember halálát a drog okozta. Az elhunyt férfit egy kőbányai lakásban találták meg, a rendőrség az idegenkezűséget kizárta, és közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet, valamint a kábítószer eredetét. A BRFK szerint a mostani eset nem hozható összefüggésbe a korábbi tragédiákkal. Legutóbb hétfőn halt meg egy kábítószer-fogyasztó 32 éves nő egy XI. kerületi, Fehérvári úti lakásban. Egyelőre nem tudni biztosan, drogtúladagolás okozta-e a halálát.
2008.08.06. 10:05
 
Az egészségesek CT-vizsgálata nem megoldás
Tünetmentes, egészséges emberek szűrése komputeres rétegvizsgálattal - az előnyök és a hátrányok mérlegelésével - ma még nem ajánlott. Dél-koreai kutatók vizsgálatának eredményeit az Amerikai Szívgyógyász Kollégium folyóirata közölte.
2008.08.06. 09:53
 
 
Az új Batman-mozi 18 nap alatt már 400 millió dollárt hozott
A sötét lovag című Batman-mozi 18 nap alatt lépte át a 400 millió dolláros (61 milliárd forint), észak-amerikai jegybevételekből származó álomhatárt, amivel újabb rekordot döntött a piacon. Christopher Nolan 185 millió dollárból (29 milliárd forint) forgatott akciófilmje bemutatása óta már több korábbi csúcsot megdöntött: elhódította a legnagyobb egynapos jegybevétel rekordját (67,2 millió dollárral), a nyitó hétvége bevételi rekordját (158,4 millió dollárral) és a leggyorsabban kasszírozott 200 millió dolláros csúcsot is (öt nap alatt).
2008.08.06. 09:30
 
 
Horn Gábor: az SZDSZ várja a kormány cselekvési programját
Az SZDSZ várja a kormány augusztus elejére ígért cselekvési programját - közölte Horn Gábor; az SZDSZ ügyvivője az MTV szerdai Napkelte műsorában elkerülhetetlennek mondta a hírtévés "kábítószerügy" teljes kivizsgálását. A liberális politikus emlékeztetett arra, hogy "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és pártelnök azt ígérte a Fodor Gábor pártelnökkel való egyeztetés során, hogy augusztus elejére az SZDSZ kap egy cselekvési programot (...), ezt nem kaptuk meg, várjuk továbbra is". A kormány tevékenységével kapcsolatban úgy vélte, a jelek nem biztatóak, amikor azt hallják, hogy az egészségügyi reform megállt, a gazdasági növekedés érdekében semmi nem történik.
2008.08.06. 09:15
 
 
0,3%-kal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés 2008 júniusában 0,3 százalékkal csökkent korrekciók nélkül és munkanaphatástól megtisztítva is tavaly júniushoz képest az előzetes adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index szerint a termelés 1,6 százalékkal csökkent 2008 júniusában az előzetes adatok alapján.
2008.08.06. 09:05
 
 
Az OMV visszavonja ajánlattételi szándékát a Mol-ra
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat szerdán megjelent közleménye szerint "a Mol további hajszolása a stratégiai ésszerűség ellen való", és ezért a cég visszavonja ajánlattételi szándékát. A közlemény emlékeztet, hogy tavaly szeptember 25-én az OMV kinyilvánította szándékát: bizonyos feltételek teljesülése esetén részvényenként 32 ezer forintért ajánlatot tenne a Mol részvényeseinek. Azonban az Európai Bizottság jelezte, hogy nem fogadná el az OMV javasolta kötelezettségvállalásokat, és mivel más kötelezettségvállalások elfogadhatatlanok lennének a Mol számára, ezért az OMV úgy döntött, hogy visszavonja az összefonódási javaslatot, amelyet idén január 31-én terjesztett az Európai Bizottság elé.
2008.08.06. 08:30
 
 
Peking 2008: Gyenesei 21 érmet remél
Gyenesei István nem elsősorban érmekben gondolkozik a pekingi olimpiát illetően, mégis ráígér Schmitt Pál három hatosára, s mindegyik dobogós helyből hetet remél. A sportot felügyelő önkormányzati miniszter nem csak hivatalból szurkol a pénteken kezdődő ötkarikás játékokon, de öttusázó Leila lánya révén apaként is érdekelt lesz. "Jó lenne, ha sikerülne megőrizni az Athénban elért 13. helyünket az éremtáblázaton, úgy hogy minél több sportág szállítsa az érmeket" - mondta az MTI-nek Gyenesei István, aki augusztus 6-tól 11-ig, majd 18-tól 24-ig tartózkodik Pekingben.
2008.08.06. 08:05
 
 
Még egy hétig lehet jelentkezni pótfelvételire
Még egy hétig - augusztus 13-ig - lehet pótfelvételire jelentkezni az egyetemekre, főiskolákra, a lehetőséggel azok élhetnek, akik egyetlen felsőoktatási intézménybe sem kerültek be a ponthúzás után, illetve nem jelentkeztek a tavaszi eljárás során. Az Educatio kht. tájékoztatása szerint a diákok alap-, egységes, osztatlan képzések és felsőfokú szakképzések esetében 1.633 szak közül választhatnak, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára 573 mesterképzési szakot hirdettek meg. Ezek leginkább költségtérítéses képzések, de a mesterképzések és felsőfokú szakképzések között találhatók államilag támogatott szakok is. A pótfelvételi eljárás során csak egy felsőoktatási intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni.
2008.08.06. 07:22
 
 
Külföldiek tüntettek Pekingben Tibet szabadságáért
Rövid időre külföldiek tüntettek szerdán Pekingben Tibet szabadságát követelve - számoltak be róla az ázsiai ország hivatalos tömegtájékoztatási eszközei. A helyi biztonsági erők azonnal lefogták és elszállították a tüntetőket - jelentette az Új Kína hírügynökség, amelynek a rendőrségre hivatkozó híradása szerint a reggeli órákban négy személy, három férfi és egy nő jelent meg a Madárfészekként is nevezett Nemzeti Stadion tőszomszédságában. Ezután a csoport tagjai közül két férfi felmászott egy-egy villanypóznára, hogy azokra rögzítsék a Free Tibet feliratú transzparensüket. A rendőrök 12 perccel később értek a helyszínre, és előállították őket.
2008.08.06. 07:15
 
 
Drogok miatt 25-an haltak meg egy év alatt
Kábítószer fogyasztásával összefüggésben 25-en haltak meg 2006-ban - tájékoztatta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) az MTI-t. A Nemzeti Drog Fókuszpont jelentése szerint legális szerek - szerves oldószerek, nyugtatók, altatók - túladagolása miatt majdnem nyolcszor ennyien, 193-an vesztették életüket. A 2006-ra vonatkozó adatoknál frissebbek egyelőre sem a tárcának, sem a központnak nem állnak rendelkezésére. A Nemzeti Drog Fókuszpont éves jelentése szerint tavalyelőtt heroin miatt huszonegy férfi és egy nő, egyéb ópiát miatt egy férfi és egy nő, kokain miatt egy férfi halt meg.
2008.08.06. 07:00
 
MLSZ-fegyelmi: két meccsre eltiltották a kecskeméti edzőt
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága két bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Tmislav Savicot, a Kecskemét vezetőedzőjét. A szakembert a szombati, három kiállítással véget ért Zalaegerszeg elleni bajnoki találkozón küldte el a játékvezető a kispadtól. Egy meccset kell kihagynia a tréner segítőjének, Szabó Zoltánnak. Az MLSZ hivatalos honlapja szerint a kiállított futballisták közül Marian Sluka (ZTE) két, Koszó Balázs Tibor és Vladan Savic (mindkettő Kecskemét) egy-egy bajnoki mérkőzésen nem játszhat. Két-két meccset kell kihagynia Tóth Andrásnak (Vasas) és Völgyi Dánielnek (Győr).
2008.08.05. 19:32
 
 
Eddig tízezer átszerződött MÁV ÁBE biztosított
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közel tízezer olyan, a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) biztosítottról tud, aki rátalált új gépjármű-felelősségbiztosítójára, a biztosítási alkuszok mintegy 25 ezer átszerződöttről beszélnek. Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek elmondta: a felügyelet összesítést kért a biztosítóktól az átszerződött ügyfelekről. Ennek alapján a tízezer átszerződött ügyfél azokat jelenti, akiknek augusztus 4-én estig biztosítási ajánlatuk beérkezett a biztosítókhoz. Ehhez képest nagyságrenddel nagyobb azok száma, akik kezdeményezték közvetítőkön keresztül az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk (kgfb) megkötését.
2008.08.05. 19:20
 
Herpesz gyilkolja az osztrigákat
Herpeszvírus tizedeli a Franciaországban nevelt fiatal osztrigákat, mert azok túl sok energiát fektetnek nemi szerveik fejlesztésébe, ahelyett, hogy természetes védekezőrendszerüket erősítenék.
2008.08.05. 19:11
 
Van védelem a nyugat-nílusi vírus ellen?
Egy kísérleti szer folyamatos adagolása javította a nyugat-nílusi vírussal fertőzött egerek túlélését - közölték amerikai kutatók.
2008.08.05. 18:16
 
 
Ázsiai körútja első állomására, Dél-Koreába érkezett Bush
Ázsiai körútjának első állomására, Dél-Koreába érkezett kedden Bush amerikai elnök. A rövid, mindössze egynapos látogatás során Bush megbeszélést folytat dél-koreai partnerével, Ri Mjong Bak köztársasági elnökkel, és felkeresi az országban állomásozó amerikai katonák egyik támaszpontját. Bush-t tüntetők fogadták Szöulban, de jóval kevesebben, mint ahány emberre a szervezők számítottak. A rendőrség vízágyúkat vetett be ellenük, amikor egyes csoportjaik törni-zúzni kezdetek, s mintegy 70 embert őrizetbe vett. Jóval nagyobb tömeget vonzott az amerikai elnök üdvözlésére meghirdetett gyűlés: itt több tízezren vettek részt.
2008.08.05. 17:59
 
Kisteherautó zuhant a Dunába Budapesten
Elszabadult kisteherautó landolt a Dunában kedden délben Budapesten. A Hajógyári-szigeten a Mazdát a sofőr leállította az épületek közötti úton, ám a kéziféket nem húzta be, sebességbe se rakta, így a kisteherautó egy idő után a lejtőn a folyó felé vette az irányt. A jármű orral a keskeny partra zuhant, majd a tetején átbukfencezve a vízben állt meg. A rakomány nélküli kisteherautó körülbelül négy métert zuhant. A tűzoltók kötéllel rögzítették a Mazdát, hogy ne merüljön el, majd daruval visszaemelték az útra, ehhez azonban előbb egy fa vastag ágát le kellett vágni. Személyi sérülés nem történt - tájékoztatta szerkesztőségünket Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2008.08.05. 17:56
 
 
Peking 2008: Kővágó az idei legjobbját dobta
Kővágó Zoltán 68,17 méteres dobással nyerte a Bp. Honvéd formaellenőrző diszkoszversenyét, melyet a Tüzér utcai pályán rendeztek. Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy férfi diszkoszban ez az idei legjobb magyar eredmény, s a négy éve Athénban ezüstérmet nyert Kővágó formája a közelgő pekingi olimpiát tekintve is biztató. A pekingi olimpia férfi diszkoszvető számának selejtezőjét augusztus 16-án, a döntőt három nappal később rendezik.
2008.08.05. 17:46
 
 
Demonstrációra készülnek a vám- és pénzügyőrök
Demonstrációra készül a Vám-és Pénzügyőrség Független Szakszervezete, amely azt szeretné elérni, hogy rendezzék a pótlékok ügyét és változtassák meg a vonatkozó törvény általa diszkriminatívnak tartott rendelkezéseit - mondta Holecz Gábor, a szakszervezet vezetője az MTI-nek. A Pénzügyminisztérium keddi közleményében elismerte, hogy a pótlékokat rendezni kell, de a tárca szerint ezt nem segíti elő a kilátásba helyezett demonstráció. A 3300 tagot tömörítő reprezentatív szakszervezet szerint diszkriminatív, hogy a vám- és pénzügyőrségnél dolgozó 5800 hivatásos pótléka - bár ugyanazt a munkát végzik - kevesebb, mint amit a többi fegyveres szerv tagjai kapnak.
2008.08.05. 17:25
 
 
Elkendőzött mellbimbó az Igazság jelképén Berlusconi sajtótermében
Sajátos prüdéria keltett felzúdulást Olaszországban: a sajtó kiderítette és fotókkal bizonyította, hogy Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök sajtóértekezleteinek színhelyén egyszerűen eltüntettek egy mellbimbót, amely túl gyakran volt látható a képernyőkön a kormányfő arca közelében. Az igazság e leplezése azért keltett nagy visszhangot az olasz médiában, mert a szemérmesen megcenzúrázott hölgy meztelen keble éppen az igazságot hivatott jelképezni. A sajtóterem falát ugyanis Giambattista Tiepolo XVIII. századi olasz művész Az Idő felfedi az Igazságot című nagyméretű allegorikus festményének másolata díszíti, amelyen egy idős férfialak testesíti meg az időt, egy fedetlen keblű nő pedig az igazságot.
2008.08.05. 16:51
 
 
Szerb-albán összetűzés Kosovska Mitrovicában
Összetűzésbe keveredtek egymással Kosovka Mitrovicában szerb és albán lakosok, négy ember megsérült - közölte kedden a helyi rendőrség. A hétfő esti összetűzés résztvevői kövekkel dobálták egymást. Az incidens a Kosovska Mitrovica déli, albán többségű részét az északi, többségében szerbek lakta városrésztől elválasztó Ibar folyón átívelő legnagyobb híd közelében történt. Egy albánon és két szerben kívül egy ENSZ-rendfenntartó is megsebesült. A hatóságok urai a helyzetnek, de feszült a légkör a városban - mondta Besim Hoti rendőrségi szóvivő. Hozzátette: az érintett városrészben megerősítették a koszovói rendőrséget és a NATO vezette békefenntartó erőket (KFOR).
2008.08.05. 16:47
 
 
Közlekedési Hatóság: 31 BKV-buszból 11-nél nem volt megfelelő a fékhatás
A telephelyen megvizsgált 31 BKV-autóbuszból 11-nél nem volt megfelelő a fékhatás - állapította meg az éjszakai órákban végzett ellenőrzés során a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). A 11 autóbusz közül 2 esetében a hiba csekély mértékű volt, a fékállítást követően a jármű forgalomba állhatott. A további 9 járművet műszaki vizsgálatra rendelték be: eddig 7 jármű jelent meg és valamennyi megfelelt a követelményeknek. A közlekedési hatóság a BKV végállomásokon lévő járműveinek, illetve a garázsból kiinduló autóbuszainak műszaki ellenőrzését is elvégezte a nappali órákban, közlekedésbiztonsági és forgalmi szempontból. Arra nem volt szükség, hogy egy járművet azonnali hatállyal kitiltson a forgalomból.
2008.08.05. 16:33
 
 
Ornella Muti: szexszel őrzöm a fiatalságomat
A fiatalság megőrzésének egyik titka az erotika Ornella Muti olasz színésznő szerint. "Hogy mitől vagyok ilyen jó formában? Mindenekelőtt a szerelemtől, sőt az erotikától, az intelligens szextől, amely sosem unalmas. Ugyanazzal a lelkesedéssel vetem bele magam, mint húszéves koromban, és ugyanúgy meg akarok változni általa" - vallotta a Tu című hetilapnak. "Meg aztán az evés" - folytatta az 53 éves Muti - "és minden körülmények között nyolc óra alvás. Ehhez hozzáteszem még a spirituális tudatosságot, más szóval a vallást. Néhány éve buddhista lettem".
2008.08.05. 16:25
 
Egy volt gerillát neveztek ki Koszovó védelmi miniszterévé
A függetlenségi háború egyik résztvevőjét, egy régi gerillát nevezett ki a koszovói védelmi minisztérium élére a kormányfő - jelentették be kedden Pristinában. Hashim Thaci miniszterelnök Fehim Mujotát miniszterré nevezte ki, és rábízta a biztonsági erők felügyeletét - adták hírül egy kormányközleményben. Mujota a Koszovói Demokrata Párt tagja, amely a Nemzeti Felszabadító Hadseregből (UCK) nőtt ki. Ez a gerillaszervezet az 1998-1999-es konfliktusban a szerb erők ellen harcolt a függetlenségért. A koszovói biztonsági erőkben mintegy 2500 fő szolgál majd a tervek szerint.
2008.08.05. 15:29
 
 
A kávé is Moszkvában a legdrágább
A Forbes Magazin szerint Moszkvában - a világ legdrágább városában - a kávé is a legdrágább: átlagosan 10,19 dollárba - vagyis 1545,91 forintnyi összegbe - kerül egy csészényi egy kávéházban. A "legdemokratikusabb" áron a láncok - köztük a McDonald's és a Kofe Hausz - kínálják a feketét: az előbbiben 55-95 rubel, az utóbbiban 55-139 rubel (355,20-613,50, illetve 355,20-898,40 forint) az ára, de a Sokoladnyica cukrászdaláncnál már 79-299 rubel (509,60-1932,80 forint) közötti áron adnak egy kávét. Az Arbaton lévő kis kávéházakban az ár már néhol eléri a 320 rubelt (2068,60 forintot), a Tverszkoj bulváron pedig a Michael's kávéházban akár 450 rubelért (2909 forintért) is lehet kávézni.
2008.08.05. 15:09
 
 
A Magosz elutasítja az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert
A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) elutasítja az Egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) 2009. évi bevezetését - közölte Örvendi László, a Magosz elnökségi tagja, hajdú-bihari elnöke kedden sajtótájékoztatón Debrecenben. A testület álláspontját ismertető politikus szerint az SPS tervezett bevezetésével megmerevedik a magyar agrárstruktúra, a rendszer jelentősen befolyásolja a több mint 5 millió hektár mezőgazdasági terület hasznosítását, a 200 ezer regisztrált gazdálkodó gazdálkodási viszonyait, így a különböző fejlesztéseket, valamint a vidékfejlesztési források felhasználását.
2008.08.05. 15:06
 
 
Ötven defibrillátort kaptak a sportlétesítmények
Ötven defibrillátort adott át Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter a sportlétesítmények és sportegyesületek vezetőinek a Magyar Sport Házában. A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarországon minden fél órában egy ember veszíti életét hirtelen szívhalál miatt. Ezért szükséges, hogy legyenek korszerű életmentő készülékek olyan közösségi létesítményekben, illetve rendezvények helyszínén, ahol egyszerre sokan sportolnak vagy edzenek, mert ebben az esetben a jövőben elkerülhetőek a Kolonics György kenus olimpiai bajnok tragikus halálához hasonló esetek.
2008.08.05. 14:42
 
 
Mladic tábornok Szerbia déli részén bujkálhat
Ratko Mladic tábornok, a hágai Nemzetközi Törvényszék által legjobban keresett háborús bűnös állítólag Szerbia déli részén, egy a néhai Joszip Broz Tito számára készült bunkerben rejtőzik - jelentette a Kronen Zeitung című bécsi bulvárlapra hivatkozva kedden a Press című belgrádi újság. A hivatalos helyről nem kommentált, és a többi szerb médium által is figyelmen kívül hagyott hír szerint az egykori boszniai szerb haderő főparancsnokát kétszáz állig felfegyverzett testőr vigyázza a szerb-macedón határon magasodó hegyek között. A bécsi lappal ezt egy meg nem nevezett szerb férfi közölte, aki állítólag az Egyesült Államoknak és a hágai törvényszéknek is felajánlotta az információt.
2008.08.05. 14:28
 
IVSZ: a központi beszerzés leállítása többmilliárdos kieséssel jár
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) választ vár arra, hogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSzF) miért függesztette fel, vagy késlelteti a központi beszerzési eljárásokat, ami a szervezet szerint a magyar infokommunikációs szektor számára több tízmilliárd forintos kiesést jelenthet. Az IVSZ keddi, az MTI-nek eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy egyes szerződések már lejártak, vagy olyan stádiumban vannak, hogy szükségszerű lenne az új tenderek kiírása. Az IVSZ több szempontból is aggályosnak találja, hogy a KSzF eljárásai már huzamosabb ideje szünetelnek és nem jelennek meg új tender felhívások, miközben az okokról nem adnak tájékoztatást az illetékesek.
2008.08.05. 13:57
 
 
Golyóálló melltartó német rendőrnőknek
Németországban megszületett a golyóálló melltartó, amely a rendőrnők ezreinek a testi épségét hivatott szavatolni. Az új fehérnemű humorosnak tűnhet, ám a rendőrnők, akik felvetették az ötletet, meggyőződéssel állítják, hogy a "normális" melltartó a golyóálló mellénnyel párosítva veszélyes viselet lehet - olvasható a BBC hírei között. "A golyó által kifejtett mechanikai erő ugyanis a szó szoros értelmében belepréselheti a rendőrnő testébe a melltartó műanyag- és fémtartozékait, sérülést okozva" - hangsúlyozta Carmen Kibat, a rendőrség esélyegyenlőségi tanácsadója.
2008.08.05. 13:26
 
 
Hány percet kell futni egy brassói ledolgozásáért?
A bécsi szeletért petrezselymes burgonyával 68 percig kell úszni, ugyanennyit biciklizni, vagy 43 percet élénk tempóban futni - tudható meg egy magyar étterem étlapjáról. Az összes azon szereplő étel fehérje-, zsír-, szénhidrát- és kalóriatartalmát feltüntetik, valamint azt is, hogy mennyit kell sportolni az adag "közömbösítéséért". Mindez nem rettenti el azonban a vendégeket. Az étterem, amelynek tulajdonosa Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, meleg és hideg előételeket, salátákat, szárnyasokat, marha- és sertéshúsételeket, halat, tésztákat és desszerteket egyaránt kínál, a fenti módszerrel.Az étlapon feltüntetik azt is, hogy melyek a híres magyar sportolók kedvenc fogásai, amelyek között akad jócskán laktató és könnyű saláta egyaránt.
2008.08.05. 13:16
 
 
Putyinhoz hasonlította újszülött fiát Brad Pitt
Újszülött fiáról, Knoxról nyilatkozva Brad Pitt azt mondta, hogy úgy néz ki, mint Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. A színészt meglepte csemetéje kinézete - olvasható a Herald Sun ausztrál hírportálján. "Ki merem jelenteni, hogy Vivien lelkiekben, attitűdjében, de a megjelenésében is Angelinára hasonlít, a kislány ugyanolyan elegáns, mint édesanyja. Ami Knoxot illeti - az énem darabkája, hiszen hozzám hasonlatosan szereti a zenét, ám amikor világra jött, úgy nézett ki, mint Vlagyimir Putyin" - nyilatkozta ikreiről a büszke apa. Angelina Jolie bevallotta, hogy fáradságos az újszülöttek gondozása, ám sok segítséget kap a családtól.
2008.08.05. 12:55
 
 
Posh Spice kommunista leszármazott
Victoria Beckham, azaz Posh Spice angol popénekesnő, a Spice Girls együttes egykori tagja egy olyan XIX. századi német kommunista leszármazottja, aki Karl Marx harcostársa volt - derítette ki egy német történész. Victoria Beckham, lánykori nevén Victoria Adams, aki David Beckham brit futballista felesége, Carl Heinrich Pfaender forradalmár és művész távoli leszármazottja - állítja Hans Müller heilbronni történész. A tudós Carl Heinrich Pfaender (1819-1876) életét kutatta, aki Karl Marx, valamint Friedrich Engels közeli munkatársa volt. Részese volt az 1848-as németországi forradalmi megmozdulásoknak, majd annak leverése után Londonba menekült, ahol festőként próbált megélni.
2008.08.05. 12:45
 
 
Irán üzent Solanának, de nem válaszolt a hathatalmi ajánlatra
Irán eljuttatott kedden egy üzenetet Javier Solanának, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, de az nem válasz az iráni nukleáris programmal kapcsolatos nemzetközi válság rendezését célzó hathatalmi ajánlatra - közölte az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács egy tagja. A Solanának küldött levél nem is említi Irán urándúsító tevékenységének befagyasztását - mondta a névtelenül nyilatkozó tisztségviselő. A hat hatalom - a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország - széles körű gazdasági és politikai együttműködést ajánlott fel Teheránnak, ha cserébe beszünteti urándúsító tevékenységét. Ha nem, a hat hatalom újabb Irán elleni ENSZ-szankciók elfogadását fogja szorgalmazni a BT-ben.
2008.08.05. 12:30
 
 
Meghalt a maglódi balesetben sérült csecsemő
Meghalt az a csecsemő, akit hétfőn egy maglódi balesetben elhunyt édesanyja méhéből császármetszéssel emeltek ki a mentők - mondta Pataki Margit, az I. számú Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályának főorvosa. A csecsemő édesanyja akkor vesztette életét, amikor hétfő este Maglód határában egy autóbusz két személyautóval ütközött össze. Az asszony testéből a helyszínen császármetszéssel emelték ki a körülbelül nyolchónapos magzatot, akit a helyszínen akkor sikerült újraéleszteni.A várandós nő annak a gépkocsinak a hátsó ülésén utazott, amellyel frontálisan ütközött össze az autóbusz a 31-es úton.
2008.08.05. 12:28
 
 
Több régióra kiterjedő, 30 milliós szja-csalást lepleztek le
Több régióra kiterjedő, mintegy 30 millió forint értékű személyi jövedelemadó (szja) csalást leplezett le a Vám- és Pénzügyőrség (VP), valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - jelentették be a két szervezet. Vankó László, az APEH bűnügyi szakreferense és Dávid Róbert, a VP Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának parancsnoka elmondta: egy bűnözői csoport mintegy 250 adózó személyi adatait megszerezve valótlan tartalmú szja-bevallásokat nyújtott be, és jogosulatlanul, mintegy 30 millió forint adóelőleget igényelt vissza. Az adóelőleg-visszatérítést többségében hajléktalanok által nyitott bankszámlákra kérték, a pénzt bankautomatákból a csoport vezetője vette fel.
2008.08.05. 12:14
 
 
Peking 2008: megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
Az olimpiai láng tüntetésektől és különböző incidensektől övezett nemzetközi, illetve a már sokkal nyugodtabb hazai útja után kedden megérkezett a pénteken kezdődő játékok helyszínére, Pekingbe. A láng a májusban súlyos földrengés sújtotta Szecsuan tartományból jövet ért a pekingi repülőtérre helyi idő szerint kora este. Az olimpia szellemének jelképét a sportesemény színhelye előtti utolsó állomásán, Szecsuan fővárosában, Csengtuban hatalmas tomboló tömeg üdvözölte zenével és tánccal.
2008.08.05. 12:03
 
 
Olga Kurylenko az új Bond filmben nyomul
A legújabb James Bond-film egyik üdvöskéje igazán bátor lányt alakít Daniel Craig mellett. Az ukrán származású Olga Kurylenko számára ez nem volt nehéz feladat nyomorban és küzdelemben telt gyerekkora után, de azt bevallotta, hogy a magasságtól való félelmét le kellett küzdenie. Végül rászánta magát a nagy mutatványra, hiszen egy ejtőernyős ugrást is produkálnia kellett, amelyben nem más, mint magát a főhőst alakító Daniel segített neki.
2008.08.05. 11:45
 
 
Két hét múlva átadják az M7-es még hiányzó zalai szakaszát
Két hét múlva, augusztus 19-én átadják az M7-es autópálya még hiányzó zalai szakaszát Zalakomár és Nagykanizsa között - mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. A sztráda 15,5 kilométer hosszú és összesen 12 műtárgy tartozik hozzá, 5 felüljáró és 7 aluljáró. A június 26-án átadott, Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti mintegy 20 kilométeres szakasszal együtt mintegy 43,9 milliárd forintba került az együttesen csaknem 36 kilométeres autópálya beruházása. A Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti teljes pályát eredetileg egyben adták volna át a forgalomnak.
2008.08.05. 11:34
 
 
Olmert-Abbász találkozó lesz szerdán
Ehud Olmert izraeli kormányfő szerdán találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, első ízben azóta, hogy Olmert bejelentette: szeptember közepén lemond tisztségéről - közölte kedden Száeb Erekát, az izraeli-palesztin tárgyalások egyik fő palesztin résztvevője. Mint mondta, a tárgyaláson szó lesz a palesztin területek végleges státusával kapcsolatos kérdésekről, valamint az izraeli hadsereg által Ciszjordániában emelt úttorlaszokról, a térség zárlatáról és az Izrael által fogva tartott palesztinok sorsáról is. A két politikus nagyjából havonta kétszer ült össze a tavaly novemberi, George Bush amerikai elnök által összehívott annapolisi értekezlet óta.
2008.08.05. 10:36
 
 
Újabb drogfüggő halt meg Budapesten
Újabb ember halt meg kábítószer miatt Budapesten; a harminc év körüli nőt a XI. kerületben érte a halál - mondta az Országos Mentőszolgálat ügyeletes főorvosa kedden. Néhány napon belül ez az ötödik droghalál Budapesten. A nő kábítószerfüggő volt, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy túladagolásban halt-e meg - tette hozzá a főorvos. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 32 éves nő még hétfő este halt meg egy Fehérvári úti lakásban. A nő nem volt egyedül, a vele lévő ismerősei értesítették a mentőket - mondta Unger Pál sajtóügyeletes. A BRFK szerint a mostani nem hozható összefüggésbe a korábbi esetekkel.
2008.08.05. 10:15
 
 
Csúcsforgalom volt Letenyén és a horvát autópályákon
Csaknem másfélszeresére növekedett az elmúlt hétvégén a letenyei határátkelőn ki- és belépők száma, a horvát autópályákon pedig a vártnak megfelelően az eddigi legnagyobb forgalmat mérték három nap alatt. Az első augusztusi hétvégén három nap alatt összesen mintegy 170 ezren lépték át a horvát-magyar határt Letenyénél, a forgalom közel 50 ezerrel haladta meg az előző hét utolsó napjainak adatait - derült ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság összesítéséből. Korábban a határrendészeti kirendeltség vezetője elmondta: egyre nagyobb számban érkeznek szlovákok és csehek Letenyére, de megnövekedett a lengyel és román turisták száma is.
2008.08.05. 10:10
 
 
Peking 2008: szerdán húzzák fel a magyar zászlót
Szerdán kora este ünnepélyes keretek között húzzák fel a magyar zászlót az olimpiai faluban, Pekingben. A mob.hu szerint a csapat vezetése már most is készül a hely idő szerint szerda 18 órakor kezdődő eseményre, melyen a falu polgármesternője köszönti a magyar sportolókat, és a tervek szerint jelen lesz Magyarország pekingi nagykövete is. Vajda László, a pekingi szervező bizottság (BOCOG) főtanácsadója is belátogatott a magyar szállásra, és elmondta, hogy a jelenlegiek szerint 11 200 sportolója lesz az olimpiának.
2008.08.05. 10:07
 
Megduplázódott a gorillaállomány Kongóban
Ökológusok 125 ezer nyugat-síkvidéki gorillát fedeztek fel Kongó északi területén, ami megduplázza a populáció számára vonatkozó legutóbbi becsléseket - közölték a kutatók kedden. A nagyszámú síkvidéki gorillát 47 ezer négyzetkilométeres területen számlálták a Vadvédelmi Társaság (Wildlife Conservation Society) bejelentése szerint. A beszámoló egy főemlősökről Edinburghban tartott nemzetközi konferencián került a nyilvánosság elé. Steven Sanderson, a társaság elnöke hangsúlyozta, hogy a vadszámlálási eredmény azt bizonyítja, a Kongói Köztársaság jelentős erőfeszítéseket tett a veszélyeztetett nagymajmok védelmében, ami egyúttal példát mutat a világ más részein élő veszélyeztetett fajok megóvására.
2008.08.05. 10:01
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327[2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

agyvérzés I Alzheimer-kór I anorexia I asztma I bélszindróma I cukorbetegség I gyulladás I hasnyálmirigy-betegségek I immunrendszer I influenza I ingyenes szűrőnap I lázcsillapítás I leukémia I madárinfluenza I megfázás I mellrák I migrén I pajzsmirigy-alulműködés I pajzsmirigy-túlműködés I Parkinson-kór I Pneumococcus védőoltás I rákgyógyítás I rákos beteg I sárgaság I sertésinfluenza I szén-monoxid mérgezés I szénanátha I tüdőrák I vérszegénység

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista