2019. december 14., szombat - Szilárda
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Betegség ››  sertésinfluenza
127675 találat
 
 
A meglőtt rendőr előléptetését kezdeményezte a rendészeti miniszter
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezte az előléptetését annak a budapesti rendőrnek, akit péntek éjjel lőttek meg egy rendőrségi akció során - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az MTI-vel szombaton este. A miniszter meglátogatta az Állami Egészségügyi Központban a sérült rendőrt, akit pénteken éjjel lőtt meg dunaújvárosi támadója, amikor egy lakásbetörés-sorozatban folytatott nyomozati akció során igazoltatott két gyanús személyt a III. kerületi Remetehegyen. A civil ruhában szolgálatot teljesítő rendőr azóta több műtéten esett át, az életveszélyen már túl van.
2009.09.26. 21:00
 
 
Egymást támadták a német pártok kampányzáró nagygyűléseiken
Egymást támadták és saját törekvéseiket igyekeztek még egyszer népszerűsíteni szombat délutáni kampányzáró nagygyűléseiken a német parlamenti pártok. A vasárnapi országos törvényhozási választások előestéjén mind a hat nagy párt elnöke - köztük Angela Merkel kancellár, a konzervatív CDU vezetője - stabilitást és biztos jövő ígért, különösen arra az esetre, ha a szavazók őket segítik hatalomra. Ezzel egy időben tették közzé azt a utolsó felmérést, amely arról tanúskodott, hogy a németek 80 százaléka továbbra is Merkelt szeretné látni a kancellári székben. A rivális szociáldemokrata kancellárjelöltre, Frank-Walter Steinmeierre ezzel szemben mindössze 20 százalékuk voksolt.
2009.09.26. 20:00
 
 
Kiss Péter: hatékony a válságkezelés Magyarországon
Hatékonynak bizonyult a válságkezelés, megvan az esélye annak, hogy Magyarország jobban jöjjön ki a válságból, mint amilyen helyzetben a válság előtt volt - hangoztatta Kiss Péter, társadalmi kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton egy Sárváron rendezett közéleti fórumon. Magyarország a válság után ismét Kelet-Közép-Európa egyik éllovasa lehet, de a helyzet javulását az állampolgárok nem a makroszámok alakulásából mérik le, hanem abból, hogy miként változnak megélhetésük körülményei, szépül-e az a település, amelyen élnek, kapnak-e több segítséget, akik rászorulnak - mondta a miniszter.
2009.09.26. 19:00
 
 
"Randi-ellenőrző" iPhone-ra
A leendő partnerek háttérellenőrzését lehetővé tévő szoftvert mutatott be az Intelius, nyilvános adatbázisokkal foglalkozó amerikai vállalat. Az iPhone-okra írt programmal bárki megnézheti, hogy kedvese valóban az igazat állítja-e magáról, és megfelel-e a különféle elvárásoknak. A DateCheck, azaz a Randi-ellenőrző program információi a nyilvános kormányzati adatbázisokból és a népszerű közösségi portálokról származnak - olvasható a Yahoo hírportálon.
2009.09.26. 19:00
 
 
Az EU-tagállamok visszaküldik nagyköveteiket Hondurasba
Az európai uniós országok visszaküldik nagyköveteiket Hondurasba, hogy segítsenek megoldást találni a Manuel Zelaya államfő elűzésével kialakult válságra - jelentette be a soros EU-elnök Svédország. Szombaton kiadott közleményében a svéd elnökség rámutatott, hogy a nagykövetek visszautazásáról szóló döntés jelentős lépés az alkotmányos rend és a demokrácia helyreállításának elősegítésében, de ez nem jelenti a hatalmat ténylegesen gyakorló hondurasi kormány elismerését.
2009.09.26. 18:30
 
 
Premier League: a Wigan legyőzte a Chelsea-t
A Wigan nagy meglepetésre legyőzte az eddig százszázalékos, vendég Chelsea-t az angol labdarúgó Premier League hetedik fordulójának szombati játéknapján, s mivel a címvédő Manchester United nyert a Stoke otthonában, a londoniak a tabella első helyét is elvesztették. A Debrecen BL-ellenfele, a Liverpool többek között Fernando Torres triplájával 6-1-re verte a Halmosi Péter nélkül felálló Hull Cityt. Eredmények: Liverpool-Hull City 6-1, Wigan Athletic-Chelsea 3-1, Birmingham City-Bolton Wanderers 1-2, Blackburn Rovers-Aston Villa 2-1, Stoke City-Manchester United 0-2, Tottenham Hotspur-Burnley 5-0,Portsmouth-Everton 0-1.
2009.09.26. 18:15
 
A Pécs nyerte az első kosárlabda Szuperkupát
A kupagyőztes Pécs nyerte meg az első férfi kosárlabda Szuperkupát, miután szombaton Pakson legyőzte a bajnok Atomerőmű együttesét. Eredmény: Pécsi VSK-Pannonpower - Atomerőmű SE 77-71 (23-16, 24-17, 16-19, 14-19). A legjobb dobók: Lee 18, Ruják 17, Hosszú 12, illetve Dill 17, Gulyás 17, English 15.
2009.09.26. 18:10
 
 
Az ENSZ-főtitkár az erőszak fokozódásától tart Afganisztánban
Az ENSZ-főtitkár attól tart, hogy erőszakba torkollik Afganisztánban az elnökválasztás hivatalos végeredményének bejelentése - derül ki a világszervezet szombaton nyilvánosságra hozott közleményéből. Az Afganisztánról szóló negyedéves jelentésében Ban Ki Mun rámutatott, hogy a vélelmezett csalások és szabálytalanságok olyan szintet értek el az augusztus 20-i elnökválasztás során, amely jelentős politikai vihart kavart, s amely miatt tartani lehet az erőszak visszatérésétől a végeredmény néhány hét múlva várható bejelentésekor. A világszervezet első embere úgy ítéli meg, hogy "súlyos választási csalások történtek, ami elsősorban annak tudható be, hogy a folyamatban lévő konfliktus miatt nem közelíthetőek meg egyes térségek az országban".
2009.09.26. 18:00
 
 
XVI. Benedek pápa hivatalos látogatásra Csehországba érkezett
Hivatalos látogatásra szombaton délelőtt Prágába érkezett XVI. Benedek pápa. A katolikus egyház feje három napot tölt a legateistább európai államnak tartott Csehországban. Elődje, II. János Pál személyében legutóbb 12 éve járt pápa Csehországban. XVI. Benedeket a repülőtéren Václav Klaus cseh államfő üdvözölte. Klaus és a pápa szombaton délután rövid megbeszélést folytatnak az elnöki székhelyül szolgáló Hradzsinban, majd XVI. Benedek vezető cseh politikusokkal és a külföldi diplomatákkal találkozik. A pápa két szentmisét celebrál Csehországban. Vasárnap a dél-morvaországi Brünnben, hétfőn pedig a közép-csehországi Stará Boleslavban.
2009.09.26. 17:30
 
 
F1, Szingapúri Nagydíj: Hamilton indul az élről
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérőjét, így vasárnap ő rajtol az élről. A villanyfényes viadalon a második és a harmadik helyről két német versenyző, Sebastian Vettel (Red Bull) és Nico Rosberg (Williams) startolhat. Az időmérő edzés zárása előtt 26 másodperccel a pontversenyben második brazil Rubens Barrichello (Brawn GP)elvesztette az uralmát a versenyautó felett, és a falnak csapódott. A kvalifikációs tréninget leállították, a pilóták már nem tudták befejezni a gyors körüket, így az akkor élen álló, vb-címvédő Hamilton ölébe hullott a győzelem.
2009.09.26. 17:15
 
 
NB I: kikapott az MTK
Az utolsó húsz percben emberhátrányban futballozó MTK kétgólos vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a labdarúgó Soproni Liga 9. fordulójának szombati játéknapján. Vasas-MTK Budapest 2-0 (1-0). Illovszky Rudolf stadion, 800 néző. Gólszerzők: Mrdjanin (19.), Szilágyi (84.). A Vasas az első perctől kezdve bátran futballozott, s bár mindkét csapat rengeteg hibával játszott, izgalmas, küzdelmes első félidőt láthatott a közönség. A hazaiak vezető találata után néhány perccel Lencse kiharcolt egy tizenegyest, a sértett által elvégzett büntetőt azonban Végh a kapufa segítségével hárította. A második játékrész közepén a játékvezető könyöklés miatt kiállította Rodenbüchert, így a tíz emberrel futballozó vendégeknek nem maradt esélyük az egyenlítésre.
2009.09.26. 17:10
 
 
Obama: Iránnak bizonyítania kell atomprogramja békés jellegét
Barack Obama amerikai elnök szerint Iránnak bizonyítania kell nukleáris programja békés jellegét, s ha ezt nem teszi meg, csak fokozódik az országra nehezedő nyomás, s Irán elszigetelt helyzetben találja majd magát. Obama mindezt szokásos szombati rádióbeszédében mondta, arra reagálva, hogy előző nap nyilvánosságra került: Irán a már létező natanzi urándúsító üzeme után most egy második ilyen létesítményt épít. Obama újból leszögezte, hogy Teheránnak meg kell nyitnia ezt a létesítményt a nemzetközi ellenőrök előtt, máskülönben viselni fogja ennek következményeit. Az AP amerikai hírügynökség szerint ezen a téren a legfőbb opció a gazdasági szankciók fokozása - de az elnök és munkatársai nem zárták ki egy katonai akció lehetőségét sem.
2009.09.26. 16:45
 
 
50 éve szétválasztott koreai családok találkozhattak a határ mentén
Több mint fél évszázada szétszakított koreai családok tagjai találkoztak szombaton, újabb jeleként annak, hogy enyhül a feszültség a két Korea között. Kilencvenhét idős dél-koreai kapott lehetőséget arra, hogy most először személyesen láthassa az Észak-Koreában élő családtagjait, összesen mintegy 240 embert. A háromnapos találkozót a határ észak-koreai részén fekvő Kumgang-hegy üdülőhelyén tartják, ezt az üdülőt a dél-koreai Hyundai cég egyik leányvállalata működteti. Szeptember 29. és október 1. között pedig kilencvenkilenc észak-koreai látogathat át Dél-Koreába, hogy találkozzon rokonaival, összesen 449 hozzátartozójával.
2009.09.26. 16:15
 
 
MSZP: a kormányfő és a frakció együttműködése erős
A következő időszak kormányzati és politikai teendőiről, illetve az eddig elvégzett munkáról tartott előadást szombaton Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmánya előtt, majd a testület elfogadta a képviselőjelölt-állítással kapcsolatos dokumentumokat - közölte Simon Gábor, a testület elnöke az ülés közben tartott sajtótájékoztatóján. Ismertetése szerint a kormányfő és a frakció együttműködése erős és tiszteletre méltó, amellyel Bajnai Gordon is egyetért. Ezzel összefüggésben Simon egy focikaput mintázó tortát adott át a kormányfőnek a választmány ülésének kezdetén, megköszönve eddig válságkezelő munkáját. A focikapuval arra akartak utalni, hogy a miniszterelnök a szabadidejében kapus egy csapatban.
2009.09.26. 16:00
 
 
McChrystal Európában adta át afganisztáni csapaterősítési kérelmét
Az Afganisztánban szolgáló nemzetközi erők amerikai főparancsnoka titokban Európában járt, hogy személyesen adja át csapaterősítési kérelmét az amerikai vezérkari főnöknek és a NATO katonai főparancsnokának. Sajtóértesülések szerint Stanley McChrystal tábornok pénteken Németországban, a ramsteini légitámaszponton találkozott Mike Mullen tengernaggyal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével és James Stavridis tengernaggyal, a NATO főparancsnokával (SACEUR), egyben az Egyesült Államok Európában állomásozó fegyveres erőinek főparancsnokával.
2009.09.26. 16:00
 
 
Új-Zéland geotermikus "csodavidékére" látogatott Sólyom László
Rotoruába, Új-Zéland geotermikus képződményekkel tarkított vidékének központjába látogatott szombaton Sólyom László köztársasági elnök. Az elnök és kísérete Aucklandból érkezett a városba, ahol először a SCION környezetvédelmi kutató intézetet keresték fel. Sólyom Lászlót hagyományos maori üdvözléssel fogadták a létesítményben, amelynek vezetői áttekintést adtak a Magyarországgal is kapcsolatban álló cég tevékenységéről: a hulladék anyagok új termékké való feldolgozásáról, a hatékonyabb erdőgazdálkodási módszerekről, a biofeldolgozókon és bioenergián alapuló bioipari tevékenységről, és egyebek között olyan termékeket mutattak be, amelyek használat után elbomlanak.
2009.09.26. 16:00
 
 
Műkorcsolya: Sebestyén Júlia kvótát szerzett a jövő évi téli olimpiára
Sebestyén Júlia a negyedik lett a nők versenyében a németországi Oberstdorfban zajló műkorcsolyázó Nebelhorn Nagydíjon, ezzel kvótát szerzett a jövő évi, vancouveri téli olimpiára. A magyar korcsolyázó - a viadal honlapja szerint - a szombati kűr során a második helyen végzett, 93,08 pontot kapott a produkciójára, ezzel végül összetettben éppen lemaradt a dobogóról, de ez a kvóta szempontjából nem volt lényeges. A németországi esemény az utolsó alkalom a vancouveri játékokra szóló indulási jog kivívására, a magyarok közül erre még a később jégre lépő Hoffman Nóra, Makszim Zavozin jégtánckettősnek van esélye.
2009.09.26. 15:30
 
 
F1, Szingapúri Nagydíj, 3. szabadedzés: Hamilton az első
A Forma-1-es Szingapúri Nagydíj délutáni időmérő edzése előtt, a két péntekit követően szombaton rendezett harmadik szabadedzésen a címvédő brit Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak McLaren-Mercedesével. Mögötte Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája érte el a második legjobb eredményt, míg a harmadik leggyorsabb időt a szintén német Nico Rosberg (Williams) autózta. Eredmények: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:47.632 p, 2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:47.909, 3. Nico Rosberg (német, Williams) 1:48.332, 4. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 1:48.420, 5. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 1:48.501, 6. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 1:48.526.
2009.09.26. 15:10
 
342 csapat főzte a lecsót a székesfehérvári Lecsófesztiválon
"Belecsaptak" a lecsóba, pontosabban annak főzésébe a székesfehérváriak szombaton: az immár ötödik alkalommal megrendezett Lecsófesztiválon 342 bográcsban rotyogott a népszerű eledel. A főzőcsapatok - köztük törökök és Erdélyből érkezettek - Székesfehérvár egyik legforgalmasabb útját, a Várkörutat, valamint a Rákóczi út egy szakaszát foglalták el. Barátok, munkahelyi kollektívák, civil szervezetek, nyugdíjas egyesületek, helyi politikusok aprították a hagymát, szeletelték a paprikát és paradicsomot, forgatták a fakanalat. A legtöbben a hagyományosan készülő lecsóra "esküdtek", s legfeljebb némi kolbásszal, sonkával bolondították meg a paprikás, hagymás, paradicsomos egyveleget.
2009.09.26. 14:45
 
 
Varga Mihály: egykulcsos adóra van szükség
A költségvetési kiadások kontrollja és 45 százalékos GDP újraelosztási arány mellett bevezethető az egykulcsos adó, amelynek már alacsonyabbnak kell lennie a Fidesz-kormány által tervezett 21-22 százaléknál - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter, a 47. Közgazdász vándorgyűlésen Zalakaroson. "Jelentős és kiszámítható adócsökkentésre van szükség" - fogalmazott a volt pénzügyminiszter, aki úgy látja, hogy a Járai Zsigmond pénzügyminisztersége alatt tervezett 21-22 százalékos egykulcsos adónál ma már alacsonyabbat kell bevezetni a régiós versenytársak helyzete miatt. A volt pénzügyminiszter szerint az euró céldátumot a következő évtized elején be lehet jelenteni.
2009.09.26. 14:15
 
Idén 55 milliárd forint értékű beruházást kezd meg 13 hazai egyetem
Az idei évet a felsőoktatásban a fejlesztések esztendejének nevezhetjük, ugyanis 55,5 milliárd forint értékű infrastrukturális beruházást kezdhet meg tizenhárom egyetem és főiskola - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter szombaton Veszprémben, a Pannon Egyetem alapítása 60. évfordulójának ünnepségén. A Pannon Egyetem 4,3 milliárd forintos fejlesztést valósíthat meg - tette hozzá a miniszter. Molnár Csaba hangsúlyozta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2007-2013. között összesen 265 milliárd forintra pályázhatnak a felsőoktatási intézmények.
2009.09.26. 13:50
 
 
Új baloldali mozgalom alakult
Magyar Egyesült Baloldal néven új szociális mozgalom alakult szombaton, Budapesten, céljául a szociálisan és gazdaságilag kirekesztettek védelmét, egy valós baloldali értékrend képviseletét fogalmazta meg. A baloldali érzelmű szervezeteket tömörítő új formáció a tőkefelhalmozó, profitorientált kapitalista rendszerrel és a szélsőjobboldali eszmeiséggel kíván szembeszállni, és "90 fokos fordulat - kiút a válságból" címmel programot hirdetett. A mozgalom alapítója Krausz Tamás történész, aki a tavasszal lépett ki az MSZP-ből, és korábban a Baloldali Tömörülés létrehozásában is részt vett.
2009.09.26. 13:40
 
 
Túl van az életveszélyen a fővárosban meglőtt rendőr
"Több műtéten átesett, de már túl van az életveszélyen az a rendőr, akit péntek éjjel lőtt meg egy férfi a III. kerületben egy rendőrségi akció során" - mondta Révai Róbert rendőr főorvos Budapesten, azt követően, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főigazgatójával közösen meglátogatták a Honvéd Kórházban ápolt őrnagyot. Bodnár Zsolt, a BRFK bűnügyi igazgatója a Rendőrség Igazgatási Központjában tartott tájékoztatón azt mondta: a 35 éves, 12 éve szolgálatban lévő, nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező, főleg utcán dolgozó rendőr őrnagyot azt követően érte a lövés, hogy egy lakásbetörés-sorozatban folytatott nyomozati akció során igazoltattak két gyanús személyt a III. kerületi Remetehegyen.
2009.09.26. 13:30
 
 
Schmitt: 90 milliárdból lehet versenyképes a magyar sport
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a jövőre előirányzott 15,1 milliárd forint helyett évi 90 milliárd forintra lenne szüksége a magyar sportnak ahhoz, hogy nemzetközi szinten versenyképes maradjon. Az elnök ezt a MOB szombati közgyűlésén jelentette be. "A jövő évre tervezett 15,1 milliárd forint helyett számításaink szerint 90 milliárdra lenne szüksége a magyar sportnak ahhoz, hogy prosperáljon, s a nemzetközi mezőnyben a legjobb 15-20 nemzet között legyen." Schmitt annak kapcsán, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a jövő héten dönt a 2016-os rendezésről, hozzátette: a jelenlegi gazdasági helyzetben nem az a realitás, hogy Magyarország az olimpiai rendezésre pályázzon.
2009.09.26. 13:00
 
 
Bárki megdobálhatja Beckhamnét
Bárki megdobálhatja Beckhamnét, de csak ételekkel. És csak az interneten. A betegesen sovány Victoria - egykori Spice Girl, David Beckham angol sztárfocista felesége - egy számítógépes játék főszereplőjévé vált céltáblaként. Egyebek közt hamburgerekkel, szusival lehet megdobálni, de az ennél is egészségesebb étrendet kedvelők választhatnak zöldséget és gyümölcsöt is munícióul. A vézna Victoria miközben hízatási segítségért könyörög, házának ablakaiban bukkan fel véletlenszerűen, így aztán nem csak soványsága okán nem könnyű eltalálni. Ráadásul egyre nehezebb, ahogy szintben "fokozódik" a játék, Beckhamné egyre fürgébb és egyre rövidebb ideig mutatkozik. Egy menet 30 másodpercig tart - adta hírül az Ananova brit hírügynökség.
2009.09.26. 12:45
 
 
Simor: az alapkamat a kockázati megítéléshez kötődik
Az elmúlt hónapokban a Magyarországgal kapcsolatos kockázati megítélés tartotta vissza a monetáris tanácsot attól, hogy kamatot csökkentsen, az inflációs kilátások erre lehetőséget adtak volna - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 47. Közgazdász vándorgyűlésen Zalakaroson. "Féltettük az ország pénzügyi stabilitását, féltettük az ország finanszírozhatóságát, ezért nem csökkentettük nagyobb ütemben a kamatot" - mondta a jegybank elnöke. A jövőbeni kamatpolitikát meghatározza, hogy Magyarország államadóssága több mint kétszerese a környező országokénak, akárcsak a külső adósságállomány - magyarázta Simor.
2009.09.26. 12:35
 
 
Fidesz: Oszkó villaügye súlyosan rombolja a jogállamba vetett hitet
Navracsics Tibor szerint "elképzelhetetlen", hogy Magyarországon olyan ember legyen hivatalban lévő miniszter, aki saját maga által is tudottan megszegi a szabályokat. Ez "súlyosan rombolja a jogállamba vetett hitet". Ez nyílt felhívás a polgárok számára is, hogy nyugodtan meg lehet szegni a szabályokat, hiszen úgysem lesz következménye - mondta a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a velük szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KPE-KPSZ) budapesti rendezvényén, ahol elsősorban a jogállamiságról beszélt, ezzel összefüggésben pedig kitért Oszkó Péter pénzügyminiszter villaügyére. Navracsics megismételte frakciótársa, Ágh Péter pénteki felszólítását, miszerint a pénzügyi tárca vezetőjének le kell mondania.
2009.09.26. 12:00
 
 
Hamarosan beindulhat Irán újabb urándúsító üzeme
Hamarosan megkezdheti működését Irán újonnan bejelentett urándúsító üzeme - közölte a Farsz iráni félhivatalos hírügynökség, az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének, Ali Hameneinek egyik munkatársára hivatkozva. A közlés egy nappal azután látott napvilágot, hogy Barack Obama amerikai elnök a pittsburgh-i G20-as csúcson azt követelte Irántól: decemberig tárja fel a nemzetközi ellenőrök előtt nukleáris programjának minden részletét, különben súlyos szankciókkal sújtják. Néhány órával a teheráni közlés előtt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár "súlyos aggodalmának" adott hangot az új iráni urándúsító üzem építése miatt azon a pénteki megbeszélésen, amelyet Mahmúd Ahmadinezsád elnökkel folytatott New Yorkban.
2009.09.26. 11:35
 
 
Megitták a rabok a szappant
Megitták a szappant a rabok egy brit börtönben. A szappan természetesen folyékony, és azért kaptak rá az elítéltek a dorseti börtönben, mert alkoholt is tartalmaz, hogy erősebb legyen fertőtlenítő hatása és jobban fékeződjön az influenza terjedése. Jól benyakalhattak páran a szappanból, mert megrészegedtek tőle, és többen még össze is verekedtek. Az őrök csodálkoztak, hogy ugyan mitől ittasak a rabok, de hamarosan rájöttek, hogy csakis szappanból önthettek fel a garatra. Az eredmény: a börtön visszaállt a korábbi szappanra, amely nem annyira öli a vírusokat, viszont a rabok sem egymást és őreiket - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.
2009.09.26. 11:15
 
 
Magyar Nemzet: Gyurcsány Ferenc visszatér a kampányban
Várhatóan Bajnai Gordon miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc ex-kormányfő is részt vesz majd az MSZP választási kampányában, a párt miniszterelnök-jelöltjét valószínűleg novemberben nevezik meg - írta szombati számában a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a miniszterelnök-jelöltek között egyre többen emlegetik Gráf József agrárminisztert. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferencre elsősorban az MSZP vidéki kampánykörútjának különböző állomásain számítanak. A pártban elképzelhetőnek tartják, hogy az országgyűlési választásokat követően a volt kormányfő újból magas politikai tisztséget pályázik majd meg. Eszerint Gyurcsány a szocialista párt főpolgármester-jelöltje lenne.
2009.09.26. 11:00
 
MSZP: a Fidesz olyan gyakorlatot kifogásol, amelyet előszeretettel alkalmazott
A Fidesz olyan gyakorlatot kifogásol, amelyet előszeretettel és jóval nagyobb mértékben alkalmazott kormányzása idején - nyilatkozta Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára az MTI-nek annak kapcsán, hogy válaszolt Cser-Palkovics András levelére, amelyben a fideszes országgyűlési képviselő a minisztérium tanácsadói szerződéseiről kért tájékoztatást. Burány Sándor megjegyezte: Cser-Palkovics nem ismeri a Fidesz kormányzási gyakorlatát, amikor két év alatt több mint 600 szerződést kötött a gazdasági tárca 625 millió forint értékben, a feladatait pedig jóval nagyobb létszámban látta el, mint a jelenlegi.
2009.09.26. 10:40
 
 
Jean Todt FIA-elnökségét támogatja Ecclestone
Bernie Ecclestone, a Forma-1 jogtulajdonosa szerint a francia Jean Todt lehet a megfelelő ember a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztjára, miután Max Mosley jelenlegi vezető mandátuma októberben lejár. "Az FIA-nak egy erős, tapasztalt, tehetséges vezetőre van szüksége" - mondta Ecclestone. "Jean a legjobban felkészült, legalkalmasabb ember erre az életbevágóan fontos pozícióra. Tisztelem azért, amit eddig elért, és tudom, hogy amit elhatároz, ahhoz minden körülmények között tartja magát." Todt a választáson a finnek 1981-es rali-világbajnokával, Ari Vatanennel küzd majd meg az elnöki posztért október 23-án.
2009.09.26. 09:35
 
Támogatja az atomerőmű bővítését a GTTSZ
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) támogatja az atomerőmű bővítését, a mintegy 800 egyéni és 120 jogi tagot tömörítő non-profit civil szervezet állásfoglalása szerint ez Magyarország számára számos gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi és szakmai előnnyel járna. A szövetség nemrégiben megvitatta az atomenergia fejlesztésének kérdéseit, különös tekintettel a Paksi Atomerőmű tervezett bővítésére, amelyről állásfoglalást adott ki. A civil szervezet az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában hangsúlyozza: az atomenergiának pozitív szerepe van a hazai villamosenergia-termelés szerkezetében, az ellátásbiztonságban, a környezetvédelemben.
2009.09.26. 09:30
 
Legalább tucatnyian haltak meg két pakisztáni merényletben
Legalább 12 ember meghalt, több tucat pedig megsebesült két autóbombás merényletben Pakisztán északnyugati részén szombaton. A merényleteket alig néhány nappal azután követték el, hogy a tálibok újabb öngyilkos támadásokat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a hadsereg folytatja az iszlamista lázadók elleni offenzíváját. Pesavarban, az ország Északnyugati Határvidékének tartományi fővárosában egy, a hadsereghez köthető bank épülete előtt lépett működésbe egy autóba rejtett pokolgép, legalább hat embert ölve meg. A sebesültek száma több tucatra rúg - közölte a rendőrség egyik illetékese, Saukat Hán.
2009.09.26. 09:30
 
Obama: a G20-csoport visszarántotta a gazdaságot a szakadék széléről
A G20 csoport visszarántotta a világgazdaságot a szakadék széléről, és lerakta egy új, biztonságosabb fejlődés alapjait - értékelte helyi idő szerint pénteken a válság eddigi alakulását és a Húszak kétnapos amerikai csúcsértekezletét a házigazda Barack Obama. Az amerikai elnök a találkozó után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a legfejlettebb és a legnagyobb fejlődő országokat, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport munkahelyek millióit mentette meg és feltartóztatta a visszaesést. A Pittsburgh-ben rendezett tanácskozáson kötött megállapodások pedig a biztonságos, fenntartható növekedést készítik elő. Barack Obama hangsúlyozta: tovább kell folytatni az összehangolt gazdaságélénkítő programokat.
2009.09.26. 09:30
 
Zelaya-hívek ezrei tüntettek a hondurasi brazil nagykövetség előtt
A megbuktatott hondurasi elnök híveinek ezrei tüntettek Tegucigalpa utcáin és vonultak a hondurasi brazil nagykövetség elé, hogy támogatásukról biztosítsák a képviseleten tartózkodó Manuel Zelayát. A csaknem tízezres megmozdulás békésen zajlott, a tüntetők "le a puccsistákkal" és "köszönjük Brazília" jelszavakat skandáltak. A nap folyamán korábban az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélte a hondurasi brazil nagykövetség ellen végrehajtott megfélemlítő akciókat, s a "zaklatás" befejezésére szólította fel a hondurasi kormányzatot. Ugyanakkor a testület rendkívüli ülése nem foglalkozott a hondurasi események szélesebb összefüggéseivel, a nyáron megbuktatott államfő, Manuel Zelaya váratlan hazatérésének ügyével.
2009.09.26. 09:25
 
 
Mozifilm készül Barbie baba életéről
Mozifilmben folytatódik Barbie baba élete: a Universal stúdió megegyezésre jutott a Barbie babát gyártó Mattell céggel, így élőszereplős filmet készítenek a legendás játékbabáról - számolt be róla a Variety című filmes lap. "Barbie a történelem legismertebb babája, valódi kulturális ikon" - mondta Marc Schmuger, a Universal főnöke. A Barbie-film a Transformers és G.I. Joe játékfigurák filmfeldolgozásainak sikere után kapott zöld jelzést. Az egyelőre nem ismert, hogy kik játszanák Barbie és Ken szerepét. Az ötvenedik születésnapját idén ünneplő baba az évtizedek során 120 változatban jelent meg, így a film készítői előtt számos lehetőség áll nyitva - magyarázta Laurence Mark, a készülő film producere.
2009.09.26. 08:15
 
Orbán szerint nem kell majd a 100 napos türelmi idő a Fidesznek
Nem kell majd a 100 napos türelmi idő a Fidesznek, amennyiben győz az országgyűlési választásokon és kormányt alakíthat, a munkát azonnal el kell kezdeni: egyebek mellett egymillió új munkahelyre, háromezerrel több rendőrre, az adórendszer átalakítására van szükség - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Blikk szombati számában megjelent interjújában. "A következő kormánynak, ha megkapja a bizalmat - és mi készen állunk erre -, egy estéje lesz, hogy megünnepelje a győzelmet. Másnap reggel munkához kell látni" - mondta a pártelnök a Blikknek.
2009.09.26. 08:00
 
 
Továbbra is nő a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon
Lassan, de továbbra is nő a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon, ahol a vírus hordozóinak 70-80 százaléka férfi - mondta Ujhelyi Eszter, a Szent László kórház immunológiai laborjának vezetője pénteken az MTI-nek a Pluss, a Magyarországi HIV-pozitívokat Segítő Egyesület megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen, Budapesten. A szakértő, aki egyben az egyesület titkára is, közölte: Európában a HIV-fertőzöttek többsége általában férfi, de míg Közép-Európában, így nálunk is 80-90 százalékuk homoszexuális kapcsolatban fertőződött meg, addig keletebbre az intravénás droghasználat, nyugatabbra pedig a heteroszexuális kapcsolat a fő veszélyforrás az AIDS szempontjából.
2009.09.25. 21:45
 
 
NB I: pontokat vesztett a Videoton az FTC otthonában
A listavezető Videoton FC ugyan két góllal is vezetett, mégis be kellett érnie döntetlennel a Ferencváros otthonában a labdarúgó Soproni Liga 9. fordulójának pénteki játéknapján. A találkozón a hazai fanatikusok több petárdát is pályára dobtak, továbbá Ferenczi találatát követően görögtüzet gyújtottak. A zöld-fehér drukkerek a második félidőben több alkalommal is hangosan követelték Bobby Davison vezetőedző leváltását a "Bobby, go home" rigmussal, azaz "Bobby, menj haza". Eredmény: Ferencváros-Videoton FC 2-2 (0-1). Albert Stadion, 8000 néző. Gólszerzők: Ferenczi (68.), Wolfe (88.), illetve Polonkai (36.), Sitku (60.).
2009.09.25. 21:15
 
 
Az IMF jóváhagyta a készenléti hitelkeret negyedik részletének lehívását
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága jóváhagyta a magyar készenléti hitelkeret negyedik részletének lehívását - közölte a Pénzügyminisztérium pénteken honlapján. A negyedik részlet lehívásának feltételeit vizsgáló IMF-delegáció 2009. augusztus 26. és szeptember 7. között tartózkodott Magyarországon. A feltételek teljesítéséről készült szakértői jelentést, amely tartalmazza a pénzügyminiszter és a jegybankelnök által 2009. szeptember 16-án aláírt szándéklevelet, az IMF igazgatósága 2009. szeptember 25-én tárgyalta és hagyta jóvá. Emellett az igazgatóság jóváhagyta a hitellehívási lehetőség 6 hónappal, 2010. október 5-ig történő meghosszabbítását.
2009.09.25. 21:00
 
 
Bin Laden újabb üzenetet intézett az európaiakhoz
Az Egyesült Államokkal kötött szövetség felmondására és az Afganisztánban állomásozó csapataik hazahívására szólította fel Oszama bin Laden az európai országokat az interneten közzétett üzenetében. Az al-Kaida terrorista hálózat vezetője hangfelvételen intézett üzenetet "Európa népeihez". A mintegy ötperces felvétel német és angol feliratozással került fel az internetre - közölte az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai szervezet. "Egy okos ember nem vesztegeti el pénzét és fiai életét egy washingtoni bűnbanda miatt, bárki számára szégyen egy olyan szövetséghez tartozni, amelynek főparancsnoka szándékosan bombáz falusiakat" - mondta a bin Ladennek tulajdonított hang a felvételen, amelynek hitelességét egyelőre nem lehet ellenőrizni.
2009.09.25. 20:00
 
 
NB I: Kaposvár-DVSC 4-4
A Bajnokok Ligájában szereplő Debrecen nyolcgólos mérkőzésen döntetlent játszott Kaposváron a labdarúgó Soproni Liga kilencedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Eredmény: Kaposvári Rákóczi - DVSC-TEVA 4-4 (1-0). Kaposvár, 2000 néző. Gólszerzők: Bank, Nikolic, Zahorecz, Reszli, illetve Czvitkovics, Szakály P., Rezes. Az első negyedóra esemény nélküli játéka után a kaposváriak szerezték meg a vezetést, s az első félidő nagy részében jobban is játszottak ellenfelüknél. A szünet után két szerencsés góllal fordított a Debrecen, de nem sokkal később már újra a somogyiaknál volt az előny. A BL főtáblása tíz perccel a lefújás előtt újból átvette a vezetést, majd a fiatal Reszli belőtte csapata negyedik, egyben a mérkőzés nyolcadik gólját.
2009.09.25. 19:15
 
 
Oszkó Péter nem lát okot a lemondására
A pénzügyminiszter nem lát okot arra, hogy ne végezze tovább a munkáját. Oszkó Péter közleményben reagált Ágh Péter fideszes képviselő pénteki felszólítására, miszerint mondjon le, mert "az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetését benyújtó pénzügyminiszter több száz millió forintért épít villát tudatosan törvénysértő módon". Az építkezésnél a műszaki okokból felmerült problémák orvoslását Oszkó maga kezdeményezte és mindvégig együttműködésre törekedett az önkormányzattal - olvasható a közleményben, amelyet a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya juttatott el pénteken az MTI-hez. A kommüniké szerint a pénzügyminiszter ezért nem lát okot arra, hogy "az eddig is lelkiismeretesen ellátott feladatát ne végezze tovább".
2009.09.25. 19:00
 
 
Az iráni elnök cáfol minden "titkot" és figyelmezteti Obamát
Cáfolta Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök pénteken, hogy titkok öveznék országa atomprogramját, miután fény derült egy második iráni urándúsító üzem létezésére. Ahmadinezsád a Time című amerikai hetilapnak adott interjújában, amelyből a lap részleteket ismertetett, hangsúlyozta: országának nincsenek titkai (atomprogramját illetően), s a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szabályainak megfelelően tevékenykedik. A nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozásán őrködő NAÜ szóvivője előzőleg közölte, hogy Teherán szeptember 21-én arról tájékoztatta az ügynökséget: a már létező natanzi urándúsító üzeme után most egy második ilyen létesítményt épít.
2009.09.25. 18:55
 
 
Hunvald fizetése ügyében Erzsébetváros az igazságügyi miniszterhez fordult
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez fordult a főváros VII. kerületének önkormányzata Hunvald György, az előzetes letartóztatásban lévő polgármester fizetése ügyében - közölte Gergely József alpolgármester az MTI-vel. Az alpolgármester közleménye szerint az önkormányzat "a helyzet jogszabályi környezetének tisztázása miatt" fordult a tárca vezetőjéhez, és a miniszter segítségét várják annak érdekében, "hogy az önkormányzat is kialakíthassa erre vonatkozó álláspontját". Az önkormányzat azután fordult a miniszterhez, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium csütörtökön közölte: az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselők és polgármesterek esetében a jogi helyzet világos, nem jár nekik díjazás.
2009.09.25. 18:00
 
 
Obama szerint Iránnak titkos atomlétesítménye van
Barack Obama amerikai elnök, valamint a brit kormányfő és a francia államfő követeli Irántól, hogy nyissa meg a nemzetközi ellenőrök előtt azt a titkos atomlétesítményt, amelyet évek óta rejteget a világ elől. Barack Obama, Gordon Brown és Nicolas Sarkozy a legnagyobb fejlett és fejlődő államokat tömörítő G-20 országcsoport csúcstalálkozója megnyitóján felszólította Iránt, engedje be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreit a nukleáris fűtőanyaggyártó üzemébe. A Teherántól délnyugatra, 160 kilométerre fekvő létesítményt titokban tartották az ENSZ-ellenőrök előtt, de az Egyesült Államok régóta tud a létezéséről - közölte egy fehér házi illetékes.
2009.09.25. 17:50
 
 
F1, Szingapúri Nagydíj, 2. szabadedzés: Vettel volt a leggyorsabb
Sebastian Vettel a Red Bull német pilótája érte el a legjobb időt a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj pénteki második szabadedzésén. A második helyen a spanyol Fernando Alonso (Renault) végzett, míg a harmadik a finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) lett. Az elsőhöz hasonlóan a 2. tréningen is volt baleset: ezúttal az ausztrál Mark Webber (Red Bull) vágódott a falnak, de sértetlenül szállt ki a versenyautóból. Az edzés kilenc percig állt. Eredmények: 2. szabadedzés: 1. Vettel (német, Red Bull) 1:48.650 p, 2. Alonso (spanyol, Renault) 1:48.924 3. Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 1:48.952, 4. Heidfeld (német, BMW-Sauber) 1:49.098, 5. Button (brit, Brawn GP) 1:49.311 6. Webber (ausztrál, Red Bull) 1:49.317.
2009.09.25. 17:25
 
 
Afganisztánban megkezdődött a gyanús voksok újraszámolása
Afganisztánban megkezdődött az augusztusi elnökválasztáson leadott, csalások és szabálytalanságok miatt gyanúsnak bizonyult szavazatok újraszámlálása. Az afgán választási bizottság és a csalásokat kivizsgáló testület, az ENSZ által támogatott panaszbizottság abban állapodott meg, hogy a 3063 gyanús szavazókörben leadott szavazatoknak csak mintegy 10 százalékát számolják újra. A cél az, hogy felgyorsítsák az elnökválasztás hivatalos végeredményének megállapítását. A folyamat csütörtökön hivatalosan is megkezdődött azzal, hogy az elnökjelöltek képviselőinek és megfigyelőknek a jelenlétében külső választási szakértők szúrópróbaszerűen kiválasztottak 313 szavazóurnát ellenőrzésre.
2009.09.25. 17:15
 
 
A VDSZSZ szerint vasutasok ezreit rúgnák ki, a MÁV ezt cáfolja
Vasutasok ezreinek kirúgását tervezi a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint a MÁV. A vasúttársaság teljesen alaptalannak nevezte a szakszervezet állítását. A pénteki Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülése után kiadott VDSZSZ közlemény szerint több ezres csoportos létszámleépítésre készül a MÁV jövőre, mivel a munkáltató nem hajlandó aláírni a szakszervezetekkel a foglalkoztatási megállapodás kiegészítését 2010-re vonatkozóan. A kiegészítőben az szerepelne, hogy munkáltatói felmondás esetén a dolgozó nem vasúti munkakörre szóló átképzésben is részt vehetne a munkáltató által támogatott formában, amely az idén mindössze néhány munkavállalót érintene.
2009.09.25. 17:10
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967[1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

agyvérzés I Alzheimer-kór I anorexia I asztma I bélszindróma I cukorbetegség I gyulladás I hasnyálmirigy-betegségek I immunrendszer I influenza I ingyenes szűrőnap I lázcsillapítás I leukémia I madárinfluenza I megfázás I mellrák I migrén I pajzsmirigy-alulműködés I pajzsmirigy-túlműködés I Parkinson-kór I Pneumococcus védőoltás I rákgyógyítás I rákos beteg I sárgaság I sertésinfluenza I szén-monoxid mérgezés I szénanátha I tüdőrák I vérszegénység

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista