2019. december 10., kedd - Judit
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Betegség ››  sertésinfluenza
127675 találat
 
 
Tankcsapdával nyit a Zöld Pardon
A Tankcsapda "nulladik" napi koncertjével nyit április 14-én a Zöld Pardon. A Tankcsapda után az első hivatalos napon, április 15-én Jamie Winchester és vendége, Kardos Horváth János (a feloszlott Kaukázus zenekar énekese), valamint a klubszínpadon a Magashegyi Underground ad koncertet. Áprilisban fellép még többek között Copy Con, a Barabás Lőrinc Eklektric, a Pál Utcai Fiúk, Deák Bill Gyula, a Zagar, a brit Dub Pistols, a Mystery Gang, a Supernem, Gonzó és Poniklo, a Bikini, és lesz Spring Reggae Jam is.
2010.03.25. 19:15
 
 
500 új járőrautót kapott a rendőrség
Ötszáz új, három éves bérleti szerződésű járőrautót adott át a rendőrségnek Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter Budapesten. A Készenléti Rendőrség Kerepes úti laktanyájában tartott ünnepélyes ceremónián a Forgács Imre azt mondta: a kormány egyik legfontosabb feladatának tekinti a közbiztonság fenntartását, ezért a rendőrség március elején elindította a közbiztonsági háló nevű programját, amely már most rendkívül eredményesnek és sikeresnek tekinthető.
2010.03.25. 19:15
 
 
Robbanás egy csepeli üzemanyag-tároló telepen, egy munkás meghalt
Tartálytisztítási és karbantartási munkálatok közben történt a robbanás a MOL csepeli bázistelepén csütörtökön; egy ember meghalt - olvasható a MOL MTI-hez eljuttatott közleményében. A baleset a tartályban lévő anyagmaradék eltávolítása során következett be. A munkálatokat egy alvállalkozó kivitelező cége, annak munkatársai végezték. A tisztítás során a szükséges védőfelszereléseket használták, a tartályban dolgozó munkatárs levegőellátását a szabályok szerint oxigénpalackkal biztosították, valamint a megfelelő létszámú külső szakmai felügyelet is biztosított volt. A robbanás pontos okát a jelenleg is folyó vizsgálat tárja majd fel - közölte a társaság a MTI-vel.
2010.03.25. 19:15
 
Tízmillió euróra büntettek egy holland coffee shop-tulajdonost
Tízmillió eurós bírságra ítélte egy bíróság a legnagyobb - 2 éve bezárt - holland coffee shop tulajdonosát a kábítószerekre vonatkozó, egyébként liberális holland törvény megsértéséért. A bírságot a hatóságok feltehetően annak próbakövének tekintik, vajon meg tudják-e fékezni a könnyű drogokat - marihuánát és hasist - szabadon árusító létesítmények növekedését. A délnyugat-hollandiai Middelburg bírósága csütörtökön hozta meg döntését. A bírsággal Meddy Willemsent, a holland-belga határ közelében fekvő Terneuzen városában működtetett Checkpoint coffee shop tulajdonosát sújtották. Jóllehet az ügyészség 28 millió eurós bírság és 18 hónapos szabadságvesztés kiszabását kérte, a bíróság a helyi hatóságok szerepével indokolta az enyhe büntetést.
2010.03.25. 19:00
 
 
Az uniós pénzalap euróövezeti kiterjesztését kérik EU-tagállamok
Az euróövezeten kívüli európai uniós tagállamok segítésére szolgáló pénzalap kiterjesztésének lehetőségét vetette fel csütörtökön Brüsszelben több kormányfő a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögország támogatására. A szocialista pártcsalád támogatását is élvező kezdeményezést az uniót elnöklő Spanyolország, illetve az uniós szolidaritás kinyilvánítását sürgető Görögország vezető politikusai jelentették be, közvetlenül az EU-tagországok kétnapos állam- és kormányfői találkozójának kezdete előtt. Az euróövezeten kívüli tagállamok fizetési mérlegéhez középtávú pénzügyi támogatás nyújtására létrehozott alap maximális keretét tavaly emelték fel 50 milliárd euróra.
2010.03.25. 17:30
 
 
Fed-elnök: továbbra is szükség van az alacsony kamatra
Továbbra is szükség van a rekordalacsony kamat fenntartására az Egyesült Államokban - jelentette ki Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnöke csütörtöki kongresszusi meghallgatásán. Bernanke kijelentésére nőni kezdtek a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A DJIA indexe 0,93 százalékos, a Nasdaq mutatója 1,33 százalékos pluszban állt röviddel 16.30 óra után. A Fed legutóbbi, március 16-ikai kamatdöntő ülésének határozata értelmében az egynapos kamat célsávja rekordalacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt. Bernanke csütörtökön sem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni, hogy a Fed meddig tartja fenn a jelenleg érvényes kamatot.
2010.03.25. 17:15
 
 
Huszonötmillió reptéri csomag "tévelygett" a világban tavaly
Eltűnt, későn, vagy rossz járatra adták fel: világszerte 25 millió csomag tűnt el a reptereken a tavalyi évben. Egy biztos, a "tévelygő" csomagok 2,5 milliárd dollárba (494,7 milliárd forint) kerültek a légitársaságoknak - derült ki a légiforgalommal kapcsolatos adatokat gyűjtő SITA nevű szervezet csütörtökön ismertetett összesítéséből. Az eltűnt csomagok 52 százalékát átszálló utasoknál rossz szalagra vagy szállítókocsira tették. 16 százalék el sem hagyta az indulási repteret, míg más bőröndöket rossz helyre adtak fel, de az is előfordult, hogy nem a megfelelő gépbe pakolták be.
2010.03.25. 16:45
 
Költségvetési Tanács: az államháztartási hiány magasabb lesz,mint amit kormány vár
A Költségvetési Tanács saját számításai szerint 2010-től 2012-ig évről évre rendre nagyobb lesz az éves államháztartási deficit, mint ami a kormány három évre szóló prognózisában szerepel - mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke. A tanács várakozásai szerint az idén 4,2 százalékos lesz a deficit az uniós számítások alapján, míg a kormány hivatalos prognózisa 3,8 százalékos deficitet tartalmaz az uniós normák szerint. 2011-re a Költségvetési Tanács várakozása alapján 4,0 százalékos lesz hiány, míg a kormány előrejelzése szerint 2,8 százalékra csökken a deficit.
2010.03.25. 16:15
 
 
Az FBI is ellenőrzi a korrupcióval vádolt Daimlert
Nemcsak pénzbüntetést kell fizetnie az amerikai igazságügyi hatóságok által legkevesebb 22 ország - köztük Magyarország - korrumpálásával vádolt német autógyárnak, a Daimlernek, de alá kell vetnie magát az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI rendszeres ellenőrzéseinek is. Pénteki berlini értesülések szerint véglegesnek tűnik, hogy a német autóipari konszern a peren kívüli megegyezés érdekében 185 millió dollárt fizet az amerikai igazságügyi minisztériumnak, illetve a tőzsdefelügyeletnek. Ezen túlmenően azonban az amerikai jogszabályoknak megfelelően alá kell vetnie magát rendszeres ellenőrzésnek, amelyet egy, az FBI által kijelölt személy végez.
2010.03.25. 16:00
 
 
A késői gyerekvállalás kulcsszerepet játszik a népességfogyásban
A magyarországi népesség 29 éve tartó folyamatos fogyásában a gyermekvállalás idősebb korra halasztásának van a legnagyobb szerepe - mondta az elmúlt év demográfiai adatait ismertetve Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főtanácsadója csütörtökön Budapesten. A 35 évesnél fiatalabbak nők körében csökkent a szülési hajlandóság, az annál idősebbek esetében pedig kismértékű emelkedés mutatkozott 2009-ben - tette hozzá, hangsúlyozva: ez a folyamat akaratlan gyermektelenséghez, kis létszámú generációk kialakulásához vezet.
2010.03.25. 15:30
 
 
BKV-bizottság: Demszky, Hagyó és a közgyűlés is hibázott
A BKV-bizottság el nem fogadott, ám nyilvánosságra hozott jelentése szerint nem csak a főpolgármester, a helyettesei, hanem a Fővárosi Közgyűlés is olyan hibákat követett el, melyek a különböző BKV-s visszaélésekhez vezethettek. A jelentés-tervezetet a paritásos bizottság ülésén szavazategyenlőség miatt nem fogadták el, de a 120 oldalas dokumentumot György István, a bizottság fideszes elnöke az újságíróknak e-mailben eljuttatta; ebben az érintettek "hibáiról" adott összegzést. A dokumentum felsorolja, hogy miben hibázott Demszky Gábor, Hagyó Miklós valamint a BKV gazdasági és felügyelőbizottsága.
2010.03.25. 15:30
 
 
Átlagosan 10,1 százalékkal emelkedik áprilistól a földgáz ára
Átlagosan 10,1 százalékkal emelkedik árpilis elsejétől a földgáz végfelhasználói ára a lakosságot, a kisfogyasztókat és közüzemeket ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatói körben - közölte a Magyar Energia Hivatal. Az ár fogyasztói csoportonként az idén januári átlagárakhoz viszonyítva 9,5 és 12,0 százalék közötti mértékben nő. A lakossági fogyasztók 20 köbméter/óránál kisebb mérővel rendelkező részénél ez átlagosan 9,98 százalék áremelkedést jelent, a 20-100 köbméter/óra gázmérővel rendelkező lakossági fogyasztók - például társasházak - számára átlagosan közel 9,5 százalékkal nő a földgáz ára. A kormány meghosszabbította a gázártámogatási rendszert.
2010.03.25. 15:00
 
 
Visszalépett a Magyar Rádió elnökjelöltségétől Such György
Visszalépett a Magyar Rádió elnökjelöltségétől a posztot jelenleg betöltő Such György. Döntése indokaként az MTI-nek csütörtökön azt mondta, hogy a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökségben nem volt konszenzus a jelöléséről, így a pályázat nélküli hosszabbítás lehetőségével nem kíván élni. Az MTI név nélkül nyilatkozó testületi tagoktól úgy értesült: a közrádió elnöke egy nappal a megválasztásáról döntő csütörtöki nagykuratóriumi ülés előtt, levélben tájékoztatta erről a kuratórium elnökét. A Magyar Rádió idei üzleti tervét nagy többséggel fogadta el a közmédium kuratóriuma. Such György elmondta: 16 milliárdos bevétel mellett mintegy 181 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel kalkulálnak 2010-re.
2010.03.25. 14:45
 
 
Oroszországban fontolóra veszik a téli-nyári időszámítás megszüntetését
Oroszországban a nyári időszámításra való átállással az államfő korábbi javaslatának megfelelően megszűnik egy időzóna, és több terület "közelebb kerül" a fővároshoz, de Dmitrij Medvegyev a zónák számának további csökkentése mellett foglalt állást. Az orosz elnök pontos számításokat kért az illetékesektől arra vonatkozóan, hogy milyen következményei lennének, ha a téli-nyári időszámítást megszüntetnék.
2010.03.25. 14:45
 
 
Kamatcsökkentést várnak az elemzők
A megkérdezett 27 elemző közül 24 további, 25 bázispontos kamatcsökkentést, a többi három kamattartást vár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának hétfői kamatdöntő ülésétől. A Reuters felmérésének csütörtökön nyilvánosságra hozott eredménye szerint a jegybanki alapkamat jövő héttől várható 5,5 százalékos szintje decemberig 5,25 százalékra esik, azaz folytatódik az óvatos enyhítési politika. A 12 havi infláció márciusban 5,55 százalékra csökken a februári 5,7 százalékról, az év végére 3,3 százalékra süllyed.
2010.03.25. 14:30
 
 
Dávid Ibolya: be akarják fogni Bokros Lajos száját
Dávid Ibolya szerint a Fővárosi Választási Bizottság szerdai, az MDF fővárosi listáját elutasító döntésének célja az volt, hogy "befogják Bokros Lajos száját". Az MDF elnöke - jelentős médiaérdeklődés mellett megtartott - csütörtöki budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz, a Jobbik és a szocialista párt delegáltja kiszorította a negyedik esélyes, rivális pártot. "Ez az eljárás a három rivális pártnak a bigámista násztánca", amelynek egyetlen célja, hogyan lehet az MDF programját elnémítani - jelentette ki, rámutatva az MDF plakátjára, ahol a miniszterelnök-jelölt száját egy piros, egy barna és egy sárga ragasztószalaggal ragasztották le.
2010.03.25. 14:15
 
 
A tinédzserek kockáztatásra vannak programozva
A kamaszok kockázatvállalásra vannak programozva, mert nagyobb élvezetet jelent számukra a veszélyes helyzetekkel járó izgalom, mint más korosztályok számára - jelezték szerdán megjelent tanulmányukban brit kutatók. A megállapítás megmagyarázhatja, miért mennek bele a tizenévesek olyan tevékenységekbe, mint a drogozás, a verekedés és a nem biztonságos szex. Az eredmények szerint a tizenévesek jól mérik fel a döntéseik mellett és ellen szóló érveket - ellentétben a fiatalabb gyerekekkel -, ám kockázatot vállalnak, mert a többi korcsoportnál jobban élvezik a kockázatos helyzetek izgalmát. A leginkább kockáztató viselkedést a 14 éveseknél tapasztalták a kutatók.
2010.03.25. 14:00
 
Az Ansaldobreda nyerte a miskolci villamostendert
Az olasz Ansaldobreda nyerte nettó 67,886 millió eurós ajánlatával a miskolci villamostendert - döntött rendkívüli zárt ülésén csütörtökön a miskolci önkormányzat.
2010.03.25. 13:45
 
 
Ausztrál Nagydíj: Schumacher szerint a vártnál nagyobb a lemaradásuk
A visszatért hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher szerint csapata, a Mercedes GP nagy lemaradásban van a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest. Az idei első futamon, Bahreinben Schumacher - közvetlenül csapattársa, Nico Rosberg mögött - a nem túl meggyőző hatodik helyen ért célba. A Mercedesnél leghamarabb májusig, a Spanyol Nagydíjig kell várni az új fejlesztésekre, így a Ferrarival öt világbajnoki címet nyert német versenyzőnek addig van ideje, hogy visszanyerje régi formáját.
2010.03.25. 13:30
 
 
Harc a Hollywood-felirat megmentéséért
Csupán három hete maradt a világszerte ismert, szimbólummá vált Hollywood-felirat megmentésére egy műemlékvédő csoportnak. A jelkép megőrzésére létrehozott Trust for Public Land társaságnak addig össze kell gyűjtenie azt a maradék hárommillió dollárt (592 millió forint), amellyel együtt lesz a felirat körüli telek 12,5 millió dolláros (2,5 milliárd forint) ára. Egy chicagói székhelyű konzorcium ugyanis luxuslakásokat akar építeni az 55 hektáros területen. A befektetők először 22 millió dollárt akartak, ám később beleegyeztek, hogy amennyiben a műemlékvédők április 14-ig letesznek az asztalukra 12,5 milliót, megválnak az ingatlantól.
2010.03.25. 13:30
 
 
Visszakapják pénzüket, akik február 18-ig eredetiségvizsgálatot csináltattak
Teljes egészében visszakapják az eredetiségvizsgálatra költött 17 ezer forintjukat azok az autótulajdonosok, akik a vizsgálatot január 1. és február 18. között csináltatták. Az érintetteknek 2010. április 1-je és június 30-a között kell írásbeli kérelmet benyújtaniuk a területileg illetékes közlekedési hatósághoz. A kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követően emlékeztetett, hogy a kormány februárban úgy döntött: csak akkor kötelező ismét az eredetiségvizsgálat, ha a járművet értékesítik, ezzel egy január 1-jén életbe lépett, a rendszert egyablakossá tévő rendeletet helyeztek hatályon kívül.
2010.03.25. 13:15
 
 
Oszkó: nem okozott meglepetést a jelentés a konvergencia programról
Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint nincs meglepetés az Európai Bizottság által a magyar konvergencia programról szerdán kiadott jelentésben, hiszen, amiket kifogásol Brüsszel, azokat a kormány már korábban is ismertette. A pénzügyminiszter csütörtökön reggel az atv Jam című műsorában azt mondta: az Európai Bizottság 2011-re, 2012-re vonatkozóan fogalmazta meg azt a kifogását, hogy nincsenek meg a részletesen kidolgozott programok. Valóban nincsenek meg, hiszen Magyarország választás előtt áll - jegyezte meg. Semmi olyat nem mondott Brüsszel, amelyet a kormány már ne ismételt volna el többször - jelentette ki Oszkó Péter.
2010.03.25. 13:15
 
 
Blikk: Orbán jelentős szerkezeti átalakítást tervez
Személyi következményekkel is járó, jelentős szerkezeti átalakítást tervez a Fidesz a közigazgatásban, ha kormányra kerül, a képviselők létszámát pedig a felére csökkentené - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Blikknek. A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Orbán Viktor megerősítette: szeretné, ha már az idén adót lehetne csökkenteni. "Ugyanis jelentős adócsökkentés nélkül nem indul be a gazdasági növekedés" - mondta. Hozzátette: egyszerűsíteni szeretnék a "jövedelmi-adó" rendszert és csökkenteni a vállalkozók adóterheit. Munka- és családbarát adórendszert fogunk létrehozni - tette hozzá.
2010.03.25. 13:15
 
 
Egy magyar turista meghalt,egy másik megsérült a Magas-Tátrában
Egy magyar turista meghalt, egy másik súlyosan megsérült szerdán a Magas-Tátrában - közölte a tátrai hegyi mentőszolgálat. A közlemény szerint a két magyar állampolgár - egy férfi és egy nő - tragikus balesete délelőtt a Batizfalvi-borda sziklái között történt, amikor a Gerlachfalvi-csúcsra igyekeztek feljutni. Az arcán, illetve alsó végtagjain sérüléseket szenvedett nőt mentőhelikopterrel a poprádi kórházba szállították. Élete nincs veszélyben. A férfi a sziklás talajon megcsúszott, és mintegy húsz méter magasságból a behavazott völgybe zuhant. Magával rántotta a nőt is, aki a csúszást és a zuhanást sérülésekkel megúszta.
2010.03.25. 13:15
 
 
Gyors euróövezeti megállapodást sürget Görögországról Barroso
Az Európai Bizottság álláspontja szerint eljött az idő, hogy az Európai Unió létrehozzon egy olyan koordinált pénzügyi eszközt, amely szükség esetén Görögország támogatását teszi lehetővé - szögezte le José Manuel Durao Barroso, az uniós végrehajtó testület elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén szerda délután. Az EU-tagországok állam- és kormányfőinek másnapi brüsszeli találkozójával kapcsolatban felszólalva Barroso értésre adta: hogy azt szeretné, ha erről már a mostani csúcsértekezlet alkalmával döntés születne.
2010.03.25. 13:15
 
 
FVB: nem volt meg a szükséges jelöltszáma az MDF-nek a listaállításhoz
A Fővárosi Választási Bizottság azért utasította vissza az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételét, mert a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek száma sem a lista bejelentésekor, sem az FVB döntésekor nem állt a szükséges számban rendelkezésre - derül ki az FVB szerda este hozott határozatából. Az FVB határozatának indoklásában emlékeztetett rá: a Magyar Demokrata Fórum, mint jelölő szervezet az általa állított fővárosi területi listát március 22-én 35 jelölttel bejelentette.
2010.03.25. 13:00
 
 
Újra kell szavaznia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi törvényről
Ismét jóvá kell hagynia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi törvény módosító csomagját, mivel a szenátusban egy csütörtök hajnalba nyúló, többórás vita során a republikánusok kifogást emeltek a tervezet két pontja ellen. A demokrata párti képviselők kezdeményezésére létrejött módosító csomagot vasárnap fogadta el a képviselőház. Republikánus szenátorok azonban ki akarnak venni belőle két - egy diákhitel programmal kapcsolatos - cikkelyt, amelyek szerintük sértik a költségvetési szabályokat. Emiatt a képviselőháznak újra kell szavaznia a csomagról.
2010.03.25. 13:00
 
 
F1: New York-i futamról álmodik Ecclestone
Egy New York-i futam formájában vinné vissza a Forma-1-et az Egyesült Államokba a sportágat irányító Bernie Ecclestone. "2012-ben Manhattannel szemben, New Jersey területén rendezhetnénk a versenyt, felhőkarcolókkal a háttérben - mondta a brit mogul csütörtökön a La Gazzetta dello Sport című olasz sportlapnak. - Mindössze negyedórára lennénk New York belvárosától, ami maga lenne a csoda." Az utolsó egyesült államokbeli F1-es viadalra 2007-ben került sor Indianapolisban.
2010.03.25. 12:15
 
 
Bajnai: a válságkezelés során felhalmozott adóssághegyet le kell dolgozni
A következő tíz évre szóló átfogó európai uniós növekedési és foglalkoztatási stratégiában olyan közös célokat kell meghatározni, amelyek összhangban vannak az egyes tagországok teljesítőképességével - állapította meg Bajnai Gordon miniszterelnök a témával foglalkozó EU-csúcsértekezlet előtti sajtótájékoztatóján, csütörtökön Brüsszelben. A visegrádi négyek csoportját képező országok és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök megbeszélést követően a kormányfő elmondta: Európának nagyon nehéz évei jönnek, mert a válságkezelés során felhalmozott adóssághegyet le kell dolgozni.
2010.03.25. 12:00
 
 
Hulladékjachton utazik egy Rothschild
Pillepalackokból készült "hulladékhajócskával" kel át Amerikából Ausztráliába egy Rothschild, hogy tudatosítsa, mennyire szennyezett a világtenger. A 31 éves David De Rothschild, a legendás bankárcsalád sarja, lelkes környezetvédő és kalandor. 11 ezer palackból készült katamaránjával San Fanciscóból vágott neki a 20 ezer km-es tengeri útnak, a végállomás Sydney lesz. A várható időtartam 3 hónap. A palackokban eredetileg ásványvíz volt, most szén-dioxid van bennük, hogy tartósabbak legyenek. A katamaránt nap- és szélenergia hajtja, a fedélzeti elektronikus készülékek akkumulátorait szobabiciklizéssel tölti fel a kapitány. A járműn még parányi kert is helyet kapott, és komposztálós fürdőszoba.
2010.03.25. 12:00
 
 
Áprilistól átlagosan 10 százalékkal drágul a gáz ára
Áprilistól átlagosan 10 százalékkal drágul a gáz ára. Az MTI információ szerint csütörtökön azt jelentik be, hogy a kisfogyasztóknál, azaz a háztartásokban 9,98, a 20-100 köbméter közötti fogyasztók - óvodák, társasházak - esetében pedig 9,5 százalékos lesz az emelkedés mértéke a jelenlegihez, azaz a januárban meghatározotthoz képest. A 100-500 köbméter között fogyasztóknál 10,2 százalék lesz a növekedés. A fővárosban átlagosan 8,7 százalékkal emelkedik a gáz ára. Egyedül a TIGÁZ emel 10 százaléknál magasabbat, 12,2 százalékot. Az E.ON cáfolja, hogy 20 százalékos áremelési kérelmet nyújtott volna be a Magyar Energia Hivatalhoz, közlése szerint kérelmük ennél alacsonyabb emelésről szólt.
2010.03.25. 10:00
 
 
Az EU szerint csak 2018-ban kezdhet szállítani a Nabucco
A Nabucco gázvezetéken legkorábban 2018-ban indulhatnak el a szállítások - jelentette ki az uniós energiaügyi biztos a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában. A cikkre reagálva ugyanakkor a német RWE közszolgáltató - a Nabucco konzorcium tagja - azt közölte: a Nabucco, az eddigi terveknek megfelelően, 2014-ben megkezdi működését. Az uniós energiaügyi biztos, Günther Oettinger szerint a késedelem ellenére a Nabucco még az EU presztízsberuházása marad, és reményei szerint az idén megszületik a végleges döntés a vezeték megépítéséről. Ennek esélye az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt: tavaly szeptemberben ez az arány még 30 százalék körül volt, most mintegy 65 százalék - becsülte a biztos.
2010.03.25. 10:00
 
 
Serena Williams az év női teniszezője
A női tornákat szervező WTA az amerikai Serena Williamset választotta a 2009-es év teniszezőjévé. A 28 éves sztár a Miamiban zajló torna - amelyet sérülés miatt hagy ki - keretében rendezett ünnepségen vette át az elismerést. A ceremónián térdpanaszai ellenére magas sarkú cipőben megjelent játékos tavaly megnyerte az Australian Opent és Wimbledont, a US Openen elő-, míg a Roland Garroson negyeddöntős volt. Nővérével, Venusszal három Grand Slam-tornán diadalmaskodott párosban (Australian Open, Wimbledon, US Open).
2010.03.25. 09:45
 
 
A BKV-bizottság jelentéstervezete szerint Demszkyt politikai felelősség terheli
A főpolgármestert és helyetteseit, a várost vezető koalíciót, a BKV igazgatóságát, felügyelőbizottságát és volt vezérigazgatóit is felelősség terheli a BKV-botrányért a városházi vizsgálóbizottság jelentéstervezete szerint, amelyet a bizottság fideszes elnöke állított össze, de amely a szocialista tagok szerint elfogadhatatlan kitételeket is tartalmaz - olvasható az Indexen, valamint a Népszabadság csütörtöki számában. A jelentéstervezet szerint Demszky Gábor egyebek mellett abban hibázott, hogy "a hozzá eljutott jelzések ellenére nem tett érdemi lépéseket a BKV-botrányok megelőzésére, kivizsgálására".
2010.03.25. 08:15
 
 
A nézeteltérések elsimítása nélkül ért véget Netanjahu washingtoni látogatása
Az izraeli-amerikai nézeteltérések megoldása nélkül ért véget szerda este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kétnapos washingtoni látogatása - közölték meg nem nevezett amerikai és izraeli tisztségviselők. Abban próbáltak megállapodni, hogy Izrael milyen gesztusokkal tudná visszanyerni a palesztinok és az Obama-kormány bizalmát, hogyan tudná javítani a légkört, amelyet azzal rontott el, hogy bejelentette 1600 új lakás felépítésének tervét a megszállt Kelet-Jeruzsálemben. Kelet-Jeruzsálemet akarják megtenni leendő önálló államuk fővárosának a palesztinok.
2010.03.25. 07:45
 
 
Mesterházy: a választás tétje, milyen Magyarországot építünk
Mesterházy Attila szerint a mostani választásnak az a tétje, hogy milyen Magyarországot fogunk építeni. Nagy ennek a választásnak a tétje, mert most nemcsak politikai pártokról, nemcsak jelöltekről, hanem sokkal többről is döntünk - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán este Kaposváron, hangsúlyozva: "arról döntünk, hogy milyen Magyarországon fogjuk felnevelni a gyermekeinket, unokáinkat". A szocialista párt választási programját ismertető politikus mintegy nyolcszáz fős hallgatósága a megye több településéről érkezett. Sokan állva hallgatták végig a szónokot, többször tapssal, az MSZP logójával díszített, szlogenjeivel feliratozott papírzászlókat lengetve fejezték ki egyetértésüket az elhangzottakkal.
2010.03.24. 22:15
 
 
Az FVB elutasította az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételét
A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerda esti ülésén elutasította az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét; a testület 3:2 arányban döntött a kérdésben. A párt jogorvoslattal élhet az Országos Választási Bizottságnál, a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki. Ha az MDF nem tud fővárosi listát állítani, akkor választási elemzők szerint sokkal kevesebb esélye lesz arra, hogy az 5 százalékos bejutási küszöböt elérve mandátumot szerezzen az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson. Az FVB késő estig ülésezett, és este kilenc óráig a honlapján nem tette közzé az elutasító határozatot, így annak pontos tartalmát nem lehetett megismerni.
2010.03.24. 22:00
 
Magyar kisebbségi témákról is szó esett az EP-plenárison
Képezze feltételét Szerbia európai uniós csatlakozásának a vajdasági magyarellenes erőszak beszüntetése - sürgette az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén, napirenden kívül elmondott felszólalásában Tőkés László, az RMDSZ EP-képviselője. Kérte, hogy az Európai Parlament lépjen fel határozottan "a délvidéki magyarellenes terrorizmus leállítása érdekében". Az erdélyi képviselő - volt királyhágómelléki püspök - emlékeztetett arra, hogy a Vajdaságban a kényszerű elvándorlás és a masszív többségi betelepítés miatt a magyar lakosság száma néhány évtized alatt egyharmadával, 290 ezer főre csökkent. Felhívta a figyelmet a folytatódó magyarverésekre is, amelyek mögött szerinte a szerb titkosszolgálat áll.
2010.03.24. 22:00
 
 
Férfi vízilabda Euroliga, negyeddöntő: súlyos vereséget szenvedett az Eger
Az Eger férfi vízilabdacsapata hazai környezetben 12-4-re kikapott szerdán a szerb Partizan Beogradtól az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A magyar együttes, amely a hazai indulók közül egyedüliként résztvevője a legjobb nyolc mezőnyének, már az első percekben 4-0-s hátrányba került a világbajnokokkal teletűzdelt vendégekkel szemben, s a folytatásban sem volt esélye arra, hogy szorosabbá tegye a csatát. Az április 14-i, belgrádi visszavágó így már csak formalitásnak tűnik. Eredmény: negyeddöntő, 1. mérkőzés: ZF-Eger - Partizan Beograd (szerb) 4-12.
2010.03.24. 21:45
 
Férfi kosárlabda Magyar Kupa, negyeddöntő: nyert, de kiesett a Körmend
A vendég Körmend négy ponttal nyert szerdán a Szombathely otthonában, ám ezzel sem tudta ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett hátrányát, így a Falco jutott a legjobb négy közé a férfi kosárlabda Magyar Kupában. Eredmény: Falco-Szova KC Szombathely - MJUS-Fortress Körmend 72-76. Továbbjutott a Falco 161-153-as összesítéssel. Korábban, 1. mérkőzés: Soproni KC-Kaposvári KK 86-63. Visszavágó jövő szerdán.
2010.03.24. 21:00
 
 
Az IMF jóváhagyta a készenléti hitelkeret újabb részletét Magyarországnak
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága szerdán Washingtonban jóváhagyta a Magyarországnak nyújtott készenléti hitelkeret ötödik felülvizsgálatáról szóló jelentést, így a hatodik részlet, 725,1 millió SDR (1 SDR= 1,136 euró) lehívhatóvá vált - közölte a Pénzügyminisztérium. A hitel feltételeinek teljesítését vizsgáló szakértői delegáció - amelyhez csatlakoztak az Európai Bizottság képviselői is - 2010. február 3-15. között tett látogatást Magyarországon. A jelentés megállapította, hogy Magyarország a 2009. decemberi szándéklevélben vállalt feltételeket teljesítette.
2010.03.24. 21:00
 
 
Labdarúgó Magyar Kupa: Újpesten szerzett előnyt a ZTE
Az Újpest hazai környezetben 1-0-s vereséget szenvedett szerdán a Zalaegerszegtől a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A kevés helyzetet hozó összecsapást a 88. percben Balázs döntötte el, aki egy hosszan előreívelt labdát követően, Balajcza hatalmas hibája után lőtt az üres kapuba. Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés: Újpest FC-ZTE FC 0-1 (0-0). Gól: Balázs (88.) kiállítva: Vaskó (62., Újpest). A visszavágót április 14-én rendezik.
2010.03.24. 20:15
 
 
Orbán: a Fidesz-kormány a korrupció visszaszorítására törekszik majd
Orbán Viktor elkötelezett amellett, hogy a "nemzeti ügyek kormánya" átlátható viszonyokat teremtsen majd, visszaszorítsa a korrupciót és a gazdaságpolitika középpontjába a termelést és a munkahelyteremtést állítsa. A Fidesz elnöke erről akkor beszélt, amikor szerdán Brüsszelben megbeszélést folytatott Herman Van Rompuy-jel, az Európai Unió elnökével és Olli Rehn-nel, az EU gazdasági és pénzügyi biztosával. A találkozókról tájékoztatva Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Orbán tárgyalópartnereinek elmondta, hogy Magyarország válságának fő oka "az elmúlt nyolc év hamis gazdaságpolitikája, amely spekulációra épült".
2010.03.24. 20:15
 
 
Egyre több minőségi csokoládét fogyasztanak húsvétkor Magyarországon
Az Édességgyártók Szövetsége reméli, hogy az idén húsvétkor is folytatódik az eddigi tendencia, és több minőségi csokoládét értékesítenek majd a boltokban Magyarországon, s nem mérséklődik tovább a teljes ünnepi édességfogyasztás sem. Sánta Sándor elnök, a szervezet sajtótájékoztatóján elmondta: tavaly húsvét környékén alig csökkent az édességfogyasztás Magyarországon a megelőző három évhez képest, ráadásul az értékesített 890 tonnás összmennyiségen belül már 588 tonnát tett ki a minőségi csokoládé. 2006-ban még a bevonó masszából készült édességekből fogyott több, ezek részaránya azonban folyamatosan csökkent az évek folyamán, 2009-ben már csak egyharmadát tette ki a teljes fogyasztásnak.
2010.03.24. 19:30
 
Napi egy óra mozgástól marad karcsú a középkorú nő
Napi egy óra mérsékelt testmozgás szükséges ahhoz, hogy a középkorú nők kalóriamegvonás nélkül is tartani tudják karcsúságukat - állapították meg amerikai kutatók. Mintegy 34 ezer középkorú - a tanulmány kezdetekor átlagosan 54 éves - nőt követtek nyomon 13 évig a bostoni Harvard Egyetem orvosi fakultása és a Brigham and Women's Hospital munkatársai. Eredményeiket a Journal of the American Medical Association (JAMA) című szaklap kedden megjelent számában ismertetik. A nem túlsúlyos nők közül csak azok tartották meg normál testsúlyukat a követési időtartam végéig, akik naponta átlagosan egy órányi mérsékelt testmozgást végeztek. Ilyen a gyaloglás, a laza kerékpározás vagy a golfozás.
2010.03.24. 19:15
 
 
Fidesz: a kormány tárja a nyilvánosság elé az államháztartás valós állapotát
A Fidesz szerint az MSZP-kormány "rendkívül komoly kritikát" kapott szerdán Brüsszelben, ezért követelik, hogy a kabinet "fejezze be a hazudozást", és tárja a nyilvánosság elé az államháztartás valós állapotát. A Fidesz gazdasági kabinetjének szerdai közleményében az olvasható, hogy az Európai Bizottság megalapozatlannak ítélte Magyarország konvergenciaprogramjának több megállapítását. Mint írják, a bizottság felrótta az indokolatlanul optimista gazdasági növekedési előrejelzést, illetve a hiány csökkentését megalapozó makrogazdasági pályát.
2010.03.24. 19:15
 
Josipovic és Tadic: új szakasz a horvát-szerb kétoldalú kapcsolatokban
Ivo Josipovic horvát és Boris Tadic szerb elnök a horvátországi Opatijában szerdán egyetértett abban, hogy új szakasz kezdődik a két ország kapcsolataiban "az európai partnerség elvei alapján" - jelentette a B-92 belgrádi rádió. Ez volt a két államfő első találkozója. Tadic februárban nem vett részt Josipovic beiktatásán, mert arra meghívták Fatmir Sejdiu koszovói elnököt is. Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét. Tadic hasonló okból távolmaradt a nyugat-balkáni vezetők minapi szlovéniai csúcstalálkozójáról is. Josipovic és Tadic találkozóját titokban tartották, csak néhány órával a tárgyalás előtt jelentették be.
2010.03.24. 19:00
 
 
Tenisz, Miami: Czink Melinda meccslabdát hárítva bejutott a legjobb 64 közé
Czink Melinda sikerrel vette szerdán az első fordulót, s ezzel bejutott a 64 közé a 9 millió dollár összdíjazású miami tenisztorna női versenyében. A viadal honlapja szerint a világranglistán 47. magyar játékos szetthátrányból fordítva, a döntő játszma rövidítésében meccslabdát hárítva verte a szabadkártyás holland Arantxa Rust (115.). Czink következő ellenfele a 32. helyen kiemelt orosz Kirilenko lesz. Eredmény: nők (4,5 millió dollár összdíjazás), 1. forduló (a 64 közé jutásért): CZINK-Rus (holland) 3:6, 6:1, 7:6 (8-6). Szávay Ágnest (31. a világranglistán) a 27. helyen emelték ki, így erőnyerő a nyitókörben. Ő várhatóan csütörtökön vagy pénteken kapcsolódik be a küzdelmekbe, és az ausztrál Alicia Molikkal (110.) találkozik.
2010.03.24. 19:00
 
 
Washington támogatást ígért Mexikónak a drogháborúban
Az Obama-kormányzat biztonságért felelős vezetői Mexikóvárosban támogatásukról biztosították a mexikói kormányt a drogkartellek ellen vívott háborújában, ugyanakkor elismerték, hogy a probléma gyökerét a kielégíthetetlen amerikai kábítószer-kereslet, valamint az Egyesült Államokból délre csempészett fegyverek jelentik. Hillary Clinton külügyminiszter, aki az amerikai küldöttség vezetője volt a keddi egész napos tanácskozáson, sajtóértekezletén kijelentette, hogy Washingtonnak többet kellene tennie az Egyesült Államokból Mexikóba irányuló illegális fegyverkivitel megfékezése érdekében.
2010.03.24. 18:45
 
 
Meghallgatta a BKV-biztottság Ikvai-Szabó Imrét és Horváth Csabát
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai rendkívüli ülése elé kívánja kívánja terjeszteni a kormány és a főváros közötti BKV-finanszírozásról szóló szerződés tervezetét Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes. A politikust a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának szerdai ülésén Németh Szilárd (Fidesz) kérdezte a kormány és a BKV közötti szerződésről. Horváth Csaba (MSZP) korábbi főpolgármester-helyettes nem érez sem politikai, sem jogi felelősséget a BKV-nál történtek miatt. Horváth Csaba az ülésen elhangzó kérdésekre szóban nem válaszolt, de feljegyzetelte azokat és ígéretet tett arra, hogy a bizottság csütörtöki üléséig válaszol rájuk.
2010.03.24. 18:30
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808[1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

agyvérzés I Alzheimer-kór I anorexia I asztma I bélszindróma I cukorbetegség I gyulladás I hasnyálmirigy-betegségek I immunrendszer I influenza I ingyenes szűrőnap I lázcsillapítás I leukémia I madárinfluenza I megfázás I mellrák I migrén I pajzsmirigy-alulműködés I pajzsmirigy-túlműködés I Parkinson-kór I Pneumococcus védőoltás I rákgyógyítás I rákos beteg I sárgaság I sertésinfluenza I szén-monoxid mérgezés I szénanátha I tüdőrák I vérszegénység

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista