2019. július 19., péntek - Emília
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Betegség ››  sertésinfluenza
127675 találat
 
 
Schmitt Pál Magyarország első számú nagykövete kíván lenni
Schmitt Pál Magyarország első számú nagykövete szeretne lenni, képviselni az ország érdekeit és építeni kapcsolatait; a köztársasági elnök a diplomáciai testület tagjait a Sándor-palotában kedden fogadva azt is hangsúlyozta, hogy az ország nemzetközi elismertségének és hitelének visszaállítását tekinti legfontosabb feladatának. Hivatalba lépése óta a köztársasági elnök először látta vendégül a Magyarországra akkreditált diplomatákat. A találkozón Schmitt Pál kiemelte: alapvető változás történt az országban azzal, hogy a szavazatok több mint kétharmadát megszerző erők alakíthattak kormányt.
2010.09.28. 16:45
 
 
Mexikóban több mint száz házat temetett maga alá egy földcsuszamlás
Több mint száz házat temetett maga alá egy földcsuszamlás kedden Mexikó délkeleti részén, a helyi kormányzó szerint félő, hogy a természeti csapás több száz, de akár ezer áldozatot is követelhetett. A katasztrófa Santa María de Tlahuitoltepec településen történt, amelyre ráomlott egy hegyoldal. Ulises Ruis, a szövetségi állam kormányzója a Televisa tévéhálózatnak elmondta, hogy a talaj mintegy kétszáz méter hosszan csúszott meg, s omlott rá 100-300 lakóépületre. Félő, hogy a természeti csapás öt-hatszáz emberéletet követelhetett, de egyesek akár ezer áldozatról is beszélnek. A térséget az elmúlt hetekben özönvízszerű esőzés sújtotta, aminek hatására átázott a talaj.
2010.09.28. 16:45
 
Európa elleni terrortámadásokat próbál megakadályozni a CIA
Egy európai célpontok elleni terrortámadás-sorozat megakadályozása érdekében a CIA drasztikusan növelte a pakisztáni törzsi területeken tevékenykedő iszlamista szélsőségesek elleni légi csapások számát. Az amerikai hírszerzés ügynökei szeptemberben eddig 20 rakétatámadást hajtottak végre pilóta nélküli repülőgépekkel a tálibok pakisztáni hátországában. A The Wall Street Journal úgy tudja, hogy a drónokkal a CIA egy európai célpontok ellen - a többi között Nagy-Britannia, Franciaország és Németország területén - végrehajtandó terrortámadás-sorozatot kíván megakadályozni.
2010.09.28. 16:30
 
 
Bombariadó volt a győri bíróságokon
Ismét megnyitották mindhárom győri bíróság épületét, miután egyikben sem találtak robbanóeszközt a kedd délelőtti bombariadó után - közölte a rendőrség az MTI-vel. Reggel háromnegyed kilenc körül hívta fel a rendőrséget utcai fülkéből egy ismeretlen, hogy tudomása szerint bomba van az épületekben - közölte Kálmán Gabriella, megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A Győri Városi Bíróság, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság és a Győri Ítélőtábla épületét is kiürítették, és megkezdték átvizsgálásukat.
2010.09.28. 16:15
 
 
Az MTV is bírósághoz fordul a Jobbik-reklám ügyében
A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a Magyar Televízió (MTV) az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői döntésével kapcsolatban - közölte Kert Attila, az MTV kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel. A Jobbik kampányfilmje továbbra sem látható a közszolgálati televízióban. Az OVB hétfői ülésén 6:2 arányban döntött úgy, hogy mind az MTV, mind a Magyar Rádió megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, amikor megtagadta a Jobbik "cigánybűnözés" kifejezést is használó kampányfilmjének sugárzását, és egyhangúlag adott helyt a kifogás azon részének, amelyet a "kisípolós" változat megtagadása miatt nyújtottak be.
2010.09.28. 16:00
 
 
Elemzők szerint idén 11 százalék körül marad a munkanélküliségi ráta
A június-augusztusi 11 százalékos munkanélküliségi ráta kissé tovább csökkenhet a következő hónapokban az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik azonban úgy vélik: az év végi szezonális hatások jelentkezése miatt 2010-ben 11 százalék körül maradhat az éves ráta. A KSH adatai szerint a munkanélküliségi ráta 11 százalék volt június-augusztusi időszakban, ugyanannyi, mint május-júliusban, miközben a munkanélküliek száma 467.200-ról 470.600-ra növekedett. Az adatokból kiderül az is, hogy a május-júliusi adatokhoz képest 18.400-zal nőtt a gazdaságilag aktívak száma a munkaerőpiacon, ami a foglalkoztatottak számának 15 ezres, valamint a munkanélküliek 3.400-as emelkedésének köszönhető.
2010.09.28. 15:45
 
Nem lesz kormányhivatal a Magyar Külügyi Intézetből
A Magyar Külügyi Intézetből (MKI) nem lesz kormányhivatal, megtartja eddigi státusát, kutatómunkája függetlenségét - erősítette meg Magyarics Tamás igazgató kedden. A Magyar Nemzet keddi számában írt arról, hogy mégsem tagozódik be a Külügyminisztériumba az MKI, miután a tárca vezetése értesült a központi elképzelésekről, elérte azok visszavonását. A kutató elmondta: az MKI-t nem tagolják be a Külügyminisztérium szervezeti rendszerébe, éppen a tárca érte el ezt. Magyarics Tamás azt mondta: az MKI "félig-meddig független státusú", nem tekinthető teljes mértékben nem kormányzati szervezetnek (NGO), ugyanis működését a központi költségvetésből finanszírozzák.
2010.09.28. 15:30
 
 
Megkezdte a bevándorlási törvény szigorításának vitáját a francia nemzetgyűlés
A francia nemzetgyűlés kedden megkezdte a bevándorlási törvény szigorításáról szóló tervezet vitáját, amelynek alapján a tíz éven belül honosított franciáktól hatósági személy elleni elkövetett bűntett esetén megvonható lesz az állampolgárság. A ellenzék és a kormánypárti képviselők egy része által egyaránt vitatott javaslat - amelyhez eddig ötszáz módosító indítvány érkezett - egyebek mellett egyszerűsíti a külföldiek hazatoloncolásának eljárását, beleértve az uniós állampolgárokét is. Ez utóbbi intézkedés a kelet-európai romák hazaküldésének megkönnyítését célozza, amelyet a nemzetközi bírálatok ellenére továbbfolytat a francia kormány.
2010.09.28. 15:15
 
 
A hacker beismerte, hogy az NBH megbízásából tört be számítógépes rendszerekbe
Beismerte a Szilvásy György volt titokminiszter által a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) bemutatott és a szervezet megbízásából számítógépes rendszerekbe betörő hacker, hogy elkövette a bűncselekményeket - mondta Demeter Ervin, az elmúlt nyolc év polgári titkosszolgálati tevékenysége során tapasztalható anomáliák vizsgálatára létrejött parlamenti albizottság fideszes elnöke. Demeter Ervin korábban már beszámolt arról, hogy Szilvásy György mutatta be az NBH-nak azt a férfit, akit aztán az NBH foglalkoztatott, és aki több számítógépes rendszerbe is behatolt, és a "fekete úton szerzett" információkat eljuttatta az NBH-nak és MSZP-s politikusoknak.
2010.09.28. 15:00
 
 
A magyar EU-elnökség meghatározó az ország szempontjából
Az Európai Unió soros elnöksége meghatározó fontosságú Magyarország múltja, jelene és jövője szempontjából - hangsúlyozta Györkös Péter nagykövet, az Európai Unió mellett működő állandó képviselet új vezetője az MTI-nek kedden Brüsszelben adott interjúban. Hozzátette: a jövő év első felében esedékes elnökségi időszak legnagyobb hozadéka azonban az, hogy "megtanuljuk azt, amit csak elnökségként lehet megtanulni", és utána, az unión belüli, tagállami általános működés keretében mindezt hasznosítani lehessen. Ennek a haszna messze túl fog mutatni 2011. június 30-án, az elnökség zárónapján.
2010.09.28. 15:00
 
 
Férfi kézilabda-vb: Izlanddal kezd a magyar válogatott
Az olimpiai ezüstérmes izlandi csapat ellen kezd a magyar férfi kézilabda-válogatott a jövő januári, svédországi világbajnokságon. Az ötkarikás kvalifikáció miatt is fontos tornán Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese ezt követően - ugyancsak Norrköpingben - a norvégokkal, majd - immár Linköpingben - a brazilokkal, a japánokkal és az osztrákokkal találkozik. Az erőviszonyok alapján elmondható, hogy az első két csata lesz a legnehezebb. A csoportból az első három helyezett jut a 12 csapatos középdöntőbe.
2010.09.28. 14:45
 
 
Lakos Imrét meggyanúsította, Molnár Gyulát gyanúsítottként idézte az ügyészség
Egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét kedden, továbbá keddre idézte gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét - erősítette meg az MTI információját a főügyészség szóvivője. Fazekas Géza az ügy előzményeiről elmondta, hogy az egyik XI. kerületi önkormányzati képviselő 2007 októberében tett feljelentést hivatali visszaélés miatt több, a Lágymányosi öböl környékén levő ingatlannal összefüggésben.
2010.09.28. 14:45
 
 
A magyar cégek több mint fele kockázatos partner
A magyar cégek több mint fele továbbra is kimondottan, vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek számít a Coface hitelbiztosító szerint, ez az arány tartósan magasabb a régiós átlagnál. Bár a hazai kockázatos vállalatok aránya a tavalyi évhez képest 50,33-ról 51,53 százalékra nőtt, már nem Magyarország vezeti a régiós rangsort, a listán Románia és Szlovákia is megelőzi. A Coface közleménye szerint a közép-kelet-európai kockázatos cégek aránya összességében nem változott, az egyes országokban azonban némi elmozdulás mutatkozik. A szakértők úgy látják, bár a válság nagy részén túl vagyunk, az elkövetkező év is jelentős kockázatot hordoz a szállítói hitelezés szempontjából.
2010.09.28. 14:45
 
 
Egyelőre nem adja le a Jobbik-reklámot a Magyar Rádió, bírósághoz fordul
Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Magyar Rádió a Legfelsőbb Bírósághoz az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői határozatával szemben, amely jogsértőnek minősítette a Jobbik kampányhirdetése sugárzásának megtagadását - közölte az MTI-vel kedden Borbély-Urquhart Julianna, a közszolgálati rádió kommunikációs vezetője. A Jobbik "cigánybűnözést" is említő politikai kampányhirdetésének közlését a Magyar Televízióhoz hasonlóan a Magyar Rádió (MR) is megtagadta arra hivatkozva, hogy az - álláspontjuk szerint - személyhez fűződő jogokat sért, és egy államalkotó kisebbség jogait, emberi méltóságát sértve alkalmas lehet az adott kisebbség elleni gyűlöletkeltésre.
2010.09.28. 14:30
 
Medvegyev sem állapodott meg a gáz áráról Kínában
A Dmitrij Medvegyev kínai látogatásán hétfőn aláírt dokumentumok jelentős része azt a kétoldalú energetikai szövetséget formálja meg, amelynek gondolatát 2006-ban vetett fel Vlagyimir Putyin akkori elnök Pekingben, de a gáz árában hatéves tárgyalások után sem állapodtak meg a felek - írták az orosz lapok kedden. Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes Pekingben a gázmegállapodásokról szólva újságírók előtt azt mondta: "Folytatódik az egyes paraméterek egyeztetése", és hozzátette, hogy Oroszország kész "teljes egészében fedezni a kínai gázszükségletet".Szergej Smatko energiaügyi miniszter viszont kijelentette: az árat kivéve a gázszállítás minden részletében megállapodtak már.
2010.09.28. 14:30
 
 
Október 5-én ül össze a magyar-vatikáni vegyes bizottság
Október 5-én ül össze a magyar-vatikáni vegyes bizottság a Parlamentben. Az ülés napirendjén többek között egyház-finanszírozási témák szerepelnek majd. Semjén Zsolt kormányfőhelyettes korábban a bizottság legalapvetőbb feladatának nevezte, hogy áttekintse az egyház-finanszírozás kérdéseit. E téren jelentős számú törvénymódosítást kell végrehajtani, mert az elmúlt nyolc évben a kabinet diszkriminatív módon eltért a vatikáni szerződésben foglaltaktól - mondta. A törvénymódosítások első részét már az őszi ülésszakán megtárgyalhatja a parlament. Semjén hosszabb tárgyalást látott szükségesnek az adó egy százaléka kiegészítésének számítási módjáról.
2010.09.28. 14:15
 
 
Lady Gaga az étkezésben is különc
Aki úgy gondolja, hogy a szempillája rezegtetésén és csillogó fürtjei dobálásán kívül más nem is kell a flörtöléshez, akkor ideje ezt felülbírálnia. A következő tippek a flörtölés művészetének mesterévé teszik.
2010.09.28. 14:12
 
 
Emlőrák: a kisebb műtét is segít?
A kíméletesebb műtéti terápia, amikor csak egyes nyirokcsomókat távolítanak el az emlőrákos páciensnél, ugyanolyan eredményes lehet, mint az agresszív operáció, amikor valamennyit eltávolítják - állapították meg amerikai és kanadai kutatók.
2010.09.28. 14:01
 
Közzétették Brüsszelben a 2009. évi pénzügyi jelentést
Az Európai Bizottság által kedden közzétett 2009. évi pénzügyi jelentés tanúsága szerint az unió tavaly az előirányzatok 97 százalékát használta fel, ami nem tér el lényegesen a 2008. évi 98 százalékos adattól. A kiadások teljes összege meghaladta a 112 milliárd eurót. Ennek a nagy részét a gazdasági növekedést, a foglalkoztatást és a kutatás-fejlesztést élénkítő intézkedések, valamint a mezőgazdasági kiadások tették ki. A növekedés és versenyképesség előmozdítására 44 milliárd eurót fordított az EU. A kutatási és technológiai keretprogram forrásaiból 6,3 milliárd eurót költöttek el 2009-ben.
2010.09.28. 14:00
 
 
Heal Edina a Google Magyarország új vezetője
Heal Edina személyében új vezetője van a Google magyarországi képviseletének - adta hírül kedden több hazai üzleti és hírportál. A Sláger Rádió egykori vezérigazgatója szeptember végétől irányítja a Google internetes keresőcég hazai tevékenységét. A szakember az első két hetét a Google külföldi irodáiban tölti. Mint elmondta, fő céljának a vállalat itthoni növekedését és további fejlesztését tekinti. A Google első magyarországi képviselője Peresztegi Zoltán volt, aki 2007 januárjától 2009 decemberéig dolgozott a keresőóriásnak. Heal Edina többéves külföldi tevékenysége után 2005 januárjától a Sláger Rádió vezérigazgató-helyettese, 2006-tól vezérigazgatója volt.
2010.09.28. 14:00
 
 
Már gyakorolja az anyaságot Hargitai Bea
A cseh fővárosban tengeti életét Hargitai Bea, már gyakorolja az anyaságot.
2010.09.28. 13:54
 
 
Tokiói tenisztorna: Arn Gréta kiesett a második fordulóban
Arn Gréta két játszmában, 1 óra 7 perc alatt kikapott az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniackitól a 2 millió dollár összdíjazású, tokiói női tenisztorna második fordulójának keddi játéknapján. A sok hibával játszó, selejtezőre kényszerülő magyar játékos 34 perc alatt 6:1-re bukta első az első játszmát, és a folytatásban is csak fellángolásai voltak. A viadal másik magyar érdekeltje, Szávay Ágnes hétfőn esett ki, miután sérülés miatt feladta az orosz Szvetlana Kuznyecova elleni meccsét.
2010.09.28. 13:45
 
 
Mesterházy mérlegelésre kéri a választókat
Mesterházy Attila arra kéri a választókat, gondolják át, hogy a Fidesz mit ígért az országgyűlési választások előtt és mérlegeljék, abból mit teljesített az elmúlt több mint százhúsz napban. Az MSZP elnöke kedden, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz újra a választók átverésére készül, erről szólt a párt kampánya is. Mesterházy Attila szerint a Fidesz továbbra is meg akarja téveszteni az embereket, ahelyett, hogy őszintén beszélne velük. Úgy látja: hatalomra kerülése óta a Fidesz vezette kormány semmi olyat nem tett, ami befolyásolta volna az emberek életét, ehelyett hatalma bebetonozásával és a demokratikus mechanizmusok lebontásával foglalkozott. Magyarország ennél többet érdemel - hangsúlyozta.
2010.09.28. 13:45
 
 
Tűsarkú váltófutásrekord
Rekordot javított magassarkúcipős váltófutásból kedden négy nő Ausztráliában. A 80 méteres távot 1 perc 4 másodperc alatt szaladták végig stafétában Sydneyben. Cipőjük sarka 7 és fél centi magas volt. A Guinness Világrekordok egy ellenőre a helyszínen volt, megerősítette az új csúcsot, és helyben átadta az igazolást a stafétának. A versenyen nemcsak ez a körömcipőkvartett szedte a lábát, hanem még vagy 100 nő és egy férfi. A győztes staféta 10 ezer ausztrál dollárt - bő 2 millió forintot - kapott. A négy nő azt tervezi, hogy thaiföldi vakációra megy a pénzből.
2010.09.28. 13:45
 
BlackBerry PlayBook néven mutatták be a RIM táblapécéjét
BlackBerry PlayBook néven mutatták be a Research In Motion (RIM) kanadai távközlési vállalat iPad-rivális táblapécéjét, amelyet várhatóan a jövő év elejétől lehet majd megvásárolni. Az Apple nyáron megjelent táblagépénél mintegy 7 centiméterrel kisebb, 17,8 centiméter képátlójú kijelzővel rendelkező eszköz súlya mindössze 400 gramm, azonban az iPaddel ellentétben két beépített kamerát is tartalmaz, amelyekkel a videotelefonálás és a videokonferencia is lehetséges HD-minőségben. A gyors működéséért egy kétmagos 1 gigahertzes processzor gondoskodik és a QNX Software Systems új szoftverével, a Blackberry Tablet OS elnevezésű operációsrendszerrel érkezik.
2010.09.28. 13:30
 
 
Asztalitenisz csapat Vk: kikapott a magyar női válogatott
A magyar női válogatott a papírformának megfelelően vereséget szenvedett kedden a világbajnoki címvédő szingapúri együttestől, s így már a negyeddöntőben befejezte szereplését az asztaliteniszezők csapat Világkupáján, Dubajban. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar trió tagjai közül Póta Georgina teljesített a legjobban, egyesben megverte Li Csia-vejt és Tóth Krisztinával párosban is megszorították a Li, Vang duót. Téglás Péter szövetségi kapitány csapata 6625 dollárt (körülbelül 1,3 millió forintot) kapott szerepléséért. A péntekig tartó Vk összdíjazása 290 ezer dollár, a győztes gárda 53 ezerrel gazdagodik. Eredmény: Szingapúr-Magyarország 3-1.
2010.09.28. 13:15
 
 
Albizottsági jelentés az Újpest-Ferencváros rangadóról
Jelentésében többek között megállapításokat tett az Újpest felelősségére, a törvényi szabályozásra, a szakszerűtlen biztonsági intézkedésekre, illetve a fegyelmi bizottság döntésére az MLSZ NB I-es bizottságának az Újpest-Ferencváros mérkőzésen történt rendbontásokat kivizsgáló háromtagú albizottsága. Az albizottság megállapította, hogy "a történések elsőszámú és meghatározó felelősei azon, viszonylag kisszámú, 50 és 200 közötti főre tehető egyének, akik tulajdonképpen klubszínekben feltűnő bűnözők". A jelentés készítői megjegyezték: "a hatóságok és a klubok első számú feladata, hogy ezeket az egyéneket nevesítsék és kitiltsák minden magyar stadionból".
2010.09.28. 13:00
 
 
Bencze József szerint a Teve utcai rendőrpalotára revansból lőttek
Bencze József szerint a Teve utcai rendőrszékházra revansból lőttek és meggyőződése, hogy a rendőrség tudja, kik voltak az elkövetők. A volt országos rendőr-főkapitány erről a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság keddi ülésén beszélt. "Meggyőződésem és a kollegáimé is, hogy a rendőrség tudja kik az elkövetők és felbujtók" - szögezte le Gaudi-Nagy Tamásnak, a testület jobbikos alelnökének kérdésére a rendőrség korábbi vezetője. Hozzátette: ez egy egyszerű revans volt egy bizonyos rendőri intézkedésre, a rendőrség megleckéztetése volt a cél, az ügyészség viszont nem találta elegendőnek a nyomozók bizonyítékait.
2010.09.28. 13:00
 
 
Harmadszorra lesz a Steaua Bucuresti edzője Marius Lacatus
Edzői pályafutása során harmadszor lesz a Steaua Bucuresti labdarúgócsapatának vezetőedzője Marius Lacatus, korábbi román válogatott futballista. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a 46 éves szakember - aki a 2007/08-as szezonban és 2009-ben is irányította már a Steauát - hétfőn érkezett a román fővárosba. A Gandul című napilap keddi számában Gigi Becali klubtulajdonos megerősítette, hogy Lacatus lesz az új szakvezető. A bukaresti egyesületnél az elmúlt időszakban sorra váltották egymást az edzők, általában azért, mert feszültté vált a viszonyuk Becalival.
2010.09.28. 12:30
 
 
Visszaéléssel gyanúsítják Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét
Nem a Kopaszi-gáttal, hanem egy budafoki ingatlannal kapcsolatos jogvita miatt hallgatták ki kedden gyanúsítottként Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét - tudta meg az MTI az ügyet jól ismerő forrásból. Az MTI információi szerint az ügy egy önkormányzati ingatlan tulajdonjogának átruházásához kapcsolódik, amelyben a gyanú szerint Lakos Imre a hivatali helyzetével visszaélve részt vett. A gyanúsítás tényét az eljáró Központi Nyomozó Főügyészség hivatalosan még nem erősítette meg, az alpolgármester ügyvédje, Papp Gábor ugyanakkor az MTI-nek korábban elmondta: törvénysértőnek és alaptalannak tartják a gyanúsítást és panasszal éltek ellene.
2010.09.28. 12:30
 
 
A panelprogram újraindítását sürgeti a Jobbik
A Jobbik a panelprogram újraindítását, illetve a már befogadott pályázatok támogatási szerződésének aláírásához szükséges mielőbbi döntést várja a kormányzattól. Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő szerint a panelépületek felújításához 33, bizonyos feltételekkel pedig akár 50 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást nyújtó program lényegében egy éve leállt, a kormányváltás óta pedig a már befogadott pályázatokhoz kapcsolódó szerződések aláírása sem történt meg. Elmondta: a legutóbbi pályázati körben mintegy 30 milliárd forintnyi, 780 házat érintő támogatási kérelmet adtak be, közülük nagyjából háromszáz rendelkezik befogadó nyilatkozattal, sokat formai okok miatt elutasítottak.
2010.09.28. 12:30
 
 
Tarlós: praktikusan kell segíteni a fogyatékkal élőket
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint nem látványosan kell segíteni a fogyatékkal élőknek, hanem az életformájukban kell számukra praktikus segítséget nyújtani, például a fővárosi közlekedés akadálymentesítésével.Tarlós István - aki kedden, egy VI. kerületi intézményben tartott fórumon a különböző érdekképviseleti szervezetek javaslatait hallgatta meg - azt mondta, hogy megválasztása esetén a Városházán a fővárosi fogyatékos szervezeteknek is lenne egy képviselője, aki főállásban irányíthatná a szakterületet. Jelezte: nem tartja elegendőnek, hogy jelenleg egyetlen nyugdíjas foglalkozik a Városházán a fogyatékosok problémáival.
2010.09.28. 12:15
 
 
Jobbik: a Magyar Rádió és az MTV megsérti a választások tisztaságát
A Jobbik szerint sérti az önkormányzati választások tisztaságát az, ha a Magyar Rádió és a Magyar Televízió továbbra sem sugározza a párt hirdetéseit. Dúró Dóra szóvivő sajtótájékoztatón elmondta: a MTV kedden reggel sem adta le a Jobbik hirdetését, noha az Országos Választási Bizottság hétfői ülésén jogsértőnek minősítette, hogy a közmédiumok a "cigánybűnözés" kifejezés elhangzása miatt megtagadták a reklám befogadását, és a kifogásolt szót kisípolva tartalmazó verzió lejátszásától is elzárkóztak.
2010.09.28. 11:30
 
 
Hűtlen kezeléssel vádolják Tátrai Miklóst
Vádat emelt Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Mezei László, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetője ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség - közölte az MTI-vel kedden a főügyészség szóvivője. A ménesbirtok volt ügyvezetőjét tettesként, az MNV volt vezérigazgatóját felbujtóként vádolják a Komárom-Esztergom Megyei Bírósághoz benyújtott vádiratban - tájékoztatott Miskolczi Ivett. Az ügyben azért indult nyomozás, mert a ménesbirtok vezetője vélhetően jogcím nélkül utalt át 365 millió forintot az állami kézben lévő és felszámolás alatt álló Bábolna Zrt.-nek.
2010.09.28. 11:00
 
 
Szombaton evezős felvonulás a Dunán
Szombaton kora délután immár harmadik alkalommal evezhetnek együtt civilek és sportolók a Dunáért a vízi Critical Mass keretében. A felvonulás 15 órakor indul az Újpesti öbölből, és megkerülve a Margitszigetet a Dráva utcai kikötőhöz érkezik meg. A demonstrációt a Levegő Munkacsoport, a Magyar Evezős Szövetség és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezi.
2010.09.28. 10:45
 
 
Úton a világ legnagyobb napelemes hajója
Már úton van a világ jelenlegi legnagyobb napelemes hajója: a PlanetSolar a tervek szerint 140 nap alatt nyolc csomós - 15 kilométer per órás - sebességgel kerüli meg a Földet. A katamarán hétfőn hagyta el Monte-Carlo kikötőjét, küldetésének tudományos célja a megújuló energiák kutatása. A hajó közel 31 méter hosszú, szélessége eléri a 15 métert. A napelemek 13 tonnát nyomnak, ez a hajó 60 tonnás összsúlyának kis híján negyede. Az 530 négyzetméteres fedélzeten 825 napmodul van, rajta 38 ezer fotovoltaikus cellával. A katamarán ezek, illetve elektromotorok révén működik. Feltöltött napelemekkel a hajó három napig tud haladni anélkül, hogy sütne a Nap, a fotovoltaikus cellák ugyanis árnyékban is képesek energiát termelni.
2010.09.28. 10:30
 
 
Stagnált a munkanélküliség június-augusztusban
A munkanélküliségi ráta 11,0 százalék volt a június-augusztusi időszakban, ugyanannyi, mint május-júliusban, miközben a munkanélküliek száma 467,2 ezerről 470,6 ezerre növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-vel. A közlemény szerint az idén január-márciusban volt a legmagasabb, 11,8 százalékos a ráta. Február-áprilisban nem változott, majd azóta folyamatosan csökken: március-májusban 11,4 százalék volt, április-júniusban pedig 11,1 százalék. Az év első három hónapjában a munkanélküliek száma még 497,8 ezer volt.
2010.09.28. 10:15
 
 
Isteni reklámszlogen
"Isten által garantált minőség" - ezt a szlogent akarja szabadalmaztatni a Sztavropoli terület vezetője egy természetes ásványvíz palackjaira. A helyi kormány sajtóosztályán elmondták, hogy a vita során felvetődött az "Isten által adományozott minőség" is. Ezenkívül szó van arról is, hogy nem csupán az ásványvíz, hanem a terület egyéb termékeinek reklámozására is használják a szlogent. Az ötletet Feofan sztavropoli és vlagyikavkazi püspök javasolta, mert úgy véli, a források gyógyító ereje isteni adomány. "Ami pedig Istentől van, bizonyosan több, mint ami az embertől származik. Ez több mint 100 százalékos garancia. Írjátok ezt az üvegekre" - mondta egy korábbi közlemény szerint.
2010.09.28. 10:00
 
 
Ismét Kim Dzsong Il az észak-koreai állampárt főtitkára
Megkezdődött kedden az észak-koreai állampárt rendkívüli gyűlése, az előzetes tervnek megfelelően, és ezen meghosszabbították Kim Dzsong Il főtitkári megbízatását. A KCNA észak-koreai hírügynökség megerősítette, hogy tábornokká nevezték ki a jelenlegi vezető legkisebb fiát, a lehetséges utódként emlegetett Kim Dzsong Unt. Összesen hat embert emeltek tábornoki rangra: Kim Dzsong Un mellett köztük volt Kim Dzsong Il húga, Kim Kjong Huj is. A kinevezések hétfőtől hatályosak. Kim Dzsong Un neve kedden, néhány órával az állampárt gyűlésének kezdete előtt jelent meg először az állami médiában.
2010.09.28. 09:45
 
 
Schwarzenegger 45 órával elhalasztotta egy halálos ítélet végrehajtását
Élve kaliforniai kormányzói jogaival 45 órával elhalasztotta Arnold Schwarzenegger egy - öt év óta az első - halálos ítélet végrehajtását a szövetségi államban, hogy több időt adjon a bíróságoknak a halálraítélt panaszának megfontolására. Albert Greenwood Brownt szerda éjfélkor kellene kivégezni, de ügyvédei szövetségi és kaliforniai állami bíróságokon is fellebbezést nyújtottak be, azt állítva, hogy a méreginjekcióval, új előírások szerint történő kivégzés szokatlanul kegyetlen, s nem szavatolja, hogy az elítélt szenvedés nélkül távozzon a túlvilágra. Brownt egy 15 éves lány elrablása, megerőszakolása és megölése miatt ítélték halálra. A bűncselekmény harminc évvel ezelőtt történt.
2010.09.28. 09:30
 
 
Fellegi szerint október elején rendeződhet a Malév sorsa
Október elején rendeződhet a Malév sorsa, akkor kerül a magyar-orosz tárgyalások napirendjére a magyar légitársaság ügye - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Úgy fogalmazott: a magyar és az orosz kormány delegációjának október elejére tervezett találkozójára véglegesítik a magyar légitársaság rendezési tervét, amelyet szakértők dolgoztak ki és az érdekeltek még egyeztetetik. Fellegi kifejtette: reményei szerint a tárgyalásokon megszülethet a legmagasabb szinten az a politikai döntés, amely a Malév sorsát meghatározhatja. A kormány továbbra is azt szeretné, ha a Malév magyar tulajdonú nemzeti légitársaság lenne, amely Budapest központtal a gazdasági, turisztikai igényeket kiszolgálja.
2010.09.28. 09:00
 
 
Egyetértés Brüsszelben a hiány miatti szankcionálás automatikusabbá tételéről
Az Európai Unió pénzügyminiszterei egyetértésre jutottak arról, hogy "automatikusabbá" kell tenni a szankciókat olyan tagállamok ellen, amelyek túllépik államháztartási hiányra és az államadósságra vonatkozó határokat - közölte hétfőn késő este Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke. Van Rompuy a pénzügyminiszterek munkacsoportjának ülése után kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a brüsszeli találkozón "nagyon nagy fokú összhang" mutatkozott abban, hogy szükség van egy "hiteles uniós szintű szankcionálási eljárásra" a vonatkozó szabályok ellen vétő tagországokkal szemben. További előrehaladást történt a szankcionálási rendszer kulcsfontosság paramétereinek meghatározásában.
2010.09.28. 08:30
 
 
Az anyagi függőség miatt csábulnak el a férfiak
A feleségüktől való anyagi függésre gyakran reagálnak félrelépéssel a férfiak - állapította meg egy amerikai tanulmány. Minél erősebb a feleség bevételétől való anyagi függés, annál nagyobb a hűtlenség lehetősége - vélekedik Christin L. Munich, az ithacai Cornwell Egyetem szociológusa. A tanulmány a New York Times című lap vasárnapi számában jelent meg. A tanulmány a National Longitudinal Survey of Youth, egy 18 és 28 év közötti amerikaiak részvételével zajló hosszú távú vizsgálat eredményeire támaszkodik. Ezek szerint azok a férfiak, akiknek egyáltalán nincs bevételük és teljes anyagi függésben élnek, ötször gyakrabban bocsátkoznak házasságon kívüli kapcsolatba, mint azok, akiknek a feleséggel azonos összegű a keresetük.
2010.09.28. 08:00
 
 
Magyar Hírlap: Gyurcsány is kapott jelentéseket a hackertől
A Szilvásy György volt titokminiszter által felkarolt, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak dolgozó hacker által törvénytelenül megszerzett információkat megkapta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is - írta a Magyar Hírlap kedden, Demeter Ervinre hivatkozva. A lapnak adott interjúban a polgári titkosszolgálatok elmúlt nyolcévi működésében tapasztalható anomáliák feltárására alakult albizottság fideszes elnöke úgy fogalmazott: "arról van írásos dokumentum, hogy a hacker összeállított valamilyen anyagot, amelyet egy MSZP-s politikuson keresztül eljuttatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek". Hozzátette, hogy az iratok tartalmát sajnos nem ismerhetik.
2010.09.28. 07:30
 
 
Medvegyev elnök leváltotta Luzskov moszkvai polgármestert
Dmitrij Medvegyev orosz államfő rendeleti úton, azonnal hatállyal eltávolította hivatalából Jurij Luzskov moszkvai polgármestert, a Kreml honlapján megjelent közlemény szerint bizalomvesztés indokával. Luzskov 18 éven át állt a moszkvai önkormányzat élén: többször megválasztották, majd amikor a fővárosi polgármester választhatóságát eltörölték, Vlagyimir Putyin elnök újra kinevezte. Jelenlegi mandátuma jövőre járt volna le. Luzskov többször is bírálta Medvegyevet, ezt a Kremlben úgy értékelték, hogy éket akar verni az államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök közé, és világosan érzékeltették, hogy nem kívánják tovább látni tisztségében.
2010.09.28. 07:15
 
 
Varázslatos üvegvilág
A kiállításrendezők célja a nemzeti, térségi és egyetemes kultúra gazdagságának bemutatása az üvegen keresztül.
2010.09.28. 07:11
 
Nem úszta meg a pusztítást New York sem
Döbbenetes állapotban egész Brooklyn, fákat csavart ki a vihar és borított házakra, járművekre. Kutatók szerint nincs ebben semmi meglepő, akár még tornádó is végigsöpörhet a jövőben a klímaváltozás következményeként.
2010.09.28. 00:00
 
 
Trichet mérsékelt ütemű európai kilábalást vár
Az Európai Központi Bank elnökének várakozásai szerint az európai gazdasági kilábalás mérsékelt ütemben folytatódik, de ennek kilátása továbbra is bizonytalan. Az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt Jean-Claude Trichet elmondta: az infláció fékezett ütemű - ha van is felfelé mutató kockázat -, és a kamatok is megfelelő szinten vannak. A meghallgatáson közölte: a maga részéről szívesen látna egy uniós szintű "bölcsek tanácsát", vagyis egy olyan testületet, amely konzultánsa lenne az európai pénzügyi felügyeletnek. Megerősítette Trichet azt az álláspontját is, hogy az unióban szorosabb ellenőrzésnek kell alávetni a tagállamok nemzeti költségvetését.
2010.09.27. 22:00
 
 
Kellemetlenebb formában térhet vissza az új influenza
Kellemetlenebb formában térhet vissza a télen az új influenza, amely tavaly világjárványt okozott - figyelmeztettek hétfőn szakértők. A történelemből kiderül, hogy világjárvány esetén az influenza minden újabb hulláma komolyabb megbetegedést okozott az előzőnél. Így volt ez 1918-19-ben is, amikor 50 millióan haltak meg az akkor spanyolnáthának nevezett kórban - hívta fel a figyelmet Hugh Pennigton skót professzor, aki szerint jó ok van azt gondolni, hogy sertésinfluenza is visszatér.
2010.09.27. 21:45
 
 
"Vörös, ovális objektumok" keringtek az amerikai atomrakéták fölött
1967-ben ufók jelentek meg egy montanai katonai légi bázis fölött, aminek következtében használhatatlanná vált 10 Minuteman interkontinentális ballisztikus rakéta - jelentette ki a washingtoni Fox5 csatorna hírműsorában Robert Salas nyugállományú százados, aki rejtélyes esetről öt társával együtt hétfőn tart sajtótájékoztatót az amerikai fővárosban. A Malstrom légitámaszpont rakétasilói fölött "vörös, ovális objektumok" jelentek meg - mondta Salas, aki az interkontinentális ballisztikus atomrakéták indítótisztje volt, és az eset idején éppen nem teljesített szolgálatot. A volt katonatiszt szerint az ufók megjelenésével és a rakéták meghibásodásával kapcsolatban azóta sem hangzott el semmiféle hivatalos magyarázat.
2010.09.27. 21:15
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634[1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

agyvérzés I Alzheimer-kór I anorexia I asztma I bélszindróma I cukorbetegség I gyulladás I hasnyálmirigy-betegségek I immunrendszer I influenza I ingyenes szűrőnap I lázcsillapítás I leukémia I madárinfluenza I megfázás I mellrák I migrén I pajzsmirigy-alulműködés I pajzsmirigy-túlműködés I Parkinson-kór I Pneumococcus védőoltás I rákgyógyítás I rákos beteg I sárgaság I sertésinfluenza I szén-monoxid mérgezés I szénanátha I tüdőrák I vérszegénység

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista