2019. október 24., csütörtök - Salamon
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
Új Dunántúli Napló: Feljelentés Toller tiszteletdíjának ügyében
Feljelentést tett a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László tiszteletdíjának ügyében a DEPORT-'56 szervezet elnöke az Országos Rendőr-főkapitányságon - írta az Új Dunántúli Napló. Szerdahelyi Szabolcs jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kért eljárást azok ellen, akik felelősek azért, hogy 2007. január 31-e után is folyamatosan utalják a parlamenti képviselő tiszteletdíját és költségátalányát. Azzal érvelt, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény alapján a képviselő minden év január elsejétől köteles vagyonnyilatkozatot tenni, ennek elmulasztása esetén tiszteletdíjban nem részesülhet, képviselői jogait nem gyakorolhatja.
2008.01.14. 08:44
 
 
"Szemüvegboom" Németországban
Rohamosan növekszik Németországban a szemüvegesek száma, s szakértők szerint ezt a tendencia az elkövetkező időszakban csakis erősödni fog. Az optikai ágazatnak ezért aligha kell aggódnia a túlélés esélyei miatt - jelentette ki Peter Frankenstein, a Német Iparszövetség optikai technológiákért felelős igazgatója. Az okok között Frankenstein első helyen azt említette, hogy az emberek egyre több időt töltenek a számítógép előtt. S egyre nagyobb azoknak a száma, akik a csaknem egész napos számítógépes munka során veszik észre, hogy romlik a látásuk. A szakértők szerint persze nem csupán a vibráló képernyő játszik szerepet a látás gyengülésében. Így például a mobilokon küldött sms-ek ugyancsak "rátesznek egy lapáttal".
2008.01.14. 07:56
 
 
A legfontosabb kérdéseket vitatják meg az izraeli-palesztin tárgyalásokon
Megkezdődött hétfőn a legfontosabb kérdések megvitatása az izraeli-palesztin tárgyalások keretében, ami elvezethet - George Bush amerikai elnök reménye szerint még hivatali idejének lejárta előtt - a felek békemegállapodásához. A Jeruzsálemben folyó tárgyalásokat izraeli részről Cipni Livni külügyminiszter, palesztin részről Ahmed Korei volt kormányfő vezeti. A konfliktus "végleges rendezése" olyan kérdések megoldását jelenti, amelyeken minden korábbi izraeli-palesztin tárgyalás megbukott: Jeruzsálem státusa, a ciszjordániai zsidó telepek felszámolása, a palesztin menekültek hazatérésének joga, a leendő palesztin állam határai, a biztonsági kérdések, a vízforrások megosztása.
2008.01.14. 07:37
 
 
A képzések résztvevőinek 43,3 százaléka jut munkához 3 hónap alatt
A Munkaerőpiaci Alapból támogatott képzések résztvevőinek 43,3 százaléka jut munkához a képzést követő három hónapon belül - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal vizsgálatából. Az álláskeresők elhelyezkedési esélyeit javító képzések költségei eltérnek attól függően, hogy a képzést az adott munkaügyi kirendeltség ajánlja-e, vagy pedig elfogadja az álláskereső által kezdeményezett képzést. Az ajánlott képzéseknél az átlagos költség személyenként 262,5 ezer forint volt, ebből a konkrét tanfolyami költség 147,2 ezer forint. Az elfogadott képzéseknél 158,1 ezer, illetve 106,7 ezer forint volt ez a két költség személyenként. A képzést követően három hónappal az ajánlott képzésben résztvevők 41,1 százaléka dogozott, az elfogadott képzések résztvevőinek viszont 50,9 százaléka.
2008.01.14. 07:34
 
 
A Zöld Iroda versenyre január végéig lehet jelentkezni
A környezettudatosságra törekvő cégek az idei "Zöld Iroda" versenyre január végéig adhatják be pályázataikat a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesülethez (KÖVET) - közölte a szervezet. A környezetbarát iroda népszerűsítésére meghirdetett pályázaton a jelentkező vállalkozások két hónapot kapnak arra, hogy ezalatt a lehető legtöbb környezetvédelmi intézkedést elvégezzék irodáikban. A legötletesebb intézkedéseket a szervezők tavasszal egy kiállításon, illetve egy internet oldalon mutatják be. A verseny indulásakor a jelentkezők tesztet töltenek ki, ami alapján a KÖVET szakértői felmérik az iroda aktuális állapotát, a leginkább változtatásra szoruló területeket, és a segítségnyújtással kapcsolatos igényeket.
2008.01.14. 07:31
 
 
Clinton magyarázza "félreértett" megjegyzését
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton vasárnap az NBC televízióban cáfolta, hogy a feketékkel szembeni előítélet húzódott volna meg egy korábbi megjegyzése mögött, amelyet Martin Luther King néhai fekete emberi jogi harcosról tett. Clinton pártbeli vetélytársát, az afro-amerikai Barack Obamát hibáztatta, amiért annak kampányában szerinte tudatosan eltorzították az ő szavait. A demokrata elnökjelöltségre pályázók következő nagy összecsapása a jelentős fekete lakossággal bíró Dél-Karolinában lesz. A legnagyobb dél-karolinai napilap, a The State a hét végén azt írta: Hillary Clinton megjegyzése és a Clinton-tábor éles Obama-ellenes támadásai bántók a feketékre nézve.
2008.01.14. 07:26
 
 
MLSZ: egy héttel később lesz a rendkívüli elnökségi
Egy héttel később kerül sor a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddre tervezett rendkívüli ülésére. A szövetség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kisteleki István MLSZ-elnök és Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató tovább folytatja egyeztető tárgyalásait a szövetségi kapitány személyét illetően. Jelenleg még több választási lehetőség kínálkozik, de ezek csak az elkövetkező napokban kristályosodnak ki. Emiatt Kisteleki úgy döntött, hogy a keddre tervezett rendkívüli elnökségi ülést, a testület tagjainak teljes körű tájékoztatása érdekében egy héttel elhalasztja.
2008.01.14. 07:16
 
 
A magyarok a politikusokat tartják a leghiteltelenebbnek
Felmérést készített a politikusok, médiaszemélyiségek, üzletemberek, művészek és sportolók hitelességéről a TNS Hungary a Blikk megrendelésére. A felmérés eredményeit a Blikk hétfőn kezdődő sorozata hat napon át ismerteti, a hétfői Népszabadság pedig összefoglaló áttekintést közöl az anyagról. A hitelesség vizsgálatát egy egyszerű kérdés kapcsán végezték el a kutatók, akik azt tudakolták: kinek adnának pénzt magyarok az ismert közéleti szereplők, hírességek közül, ha az kölcsönkérne tőlük? A Blikk sorozatának első részéből kiderül: a magyarok senki mást nem tartanak olyan hiteltelennek, mint politikusokat. Körülbelül annyira tartják megbízhatónak például a kormányfőt, mint Gáspár Győzikét.
2008.01.14. 07:01
 
 
Hatszázhoz közelít a kenyai erőszakos cselekmények áldozatainak száma
Hatszázhoz közelít a kenyai erőszakos cselekmények halálos áldozatainak száma. A kelet-afrikai ország Vörös Kereszt szervezetének hétfői közlése szerint a múlt péntekig 575 halottat erősítettek meg, de ez a számadat várhatóan tovább fog nőni, mivel a Mwai Kibaki elnök december 27-i újraválasztása után kirobbant zavargások még mindig nem csitultak el. Egy korábbi becslés 500-ra tette a kenyai áldozatok számát.
2008.01.14. 06:59
 
Kedd estétől: A történet folytatódik a Modemben
Kedd este újabb nagyszabású kiállítás nyílik Debrecenben.
2008.01.13. 21:31
 
 
Az IRM-ben dolgoznak a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerén
Jelenleg semmilyen lehetőség nincs a 14 év alatti bűnelkövetők felelősségre vonására, de az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban szakértői csoport azon dolgozik, hogy létrejöjjön a fiatalkorúak önálló büntető igazságszolgáltatási rendszere - mondta el Gönczöl Katalin kriminológus, a munkacsoport tagja vasárnap este a távirati irodának. A kriminológust az MTI annak kapcsán kérdezte, hogy csütörtökön egy 12 éves romániai kisfiú megkéselt egy 15 éves gyermeket a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, hogy megszerezze mp3-as lejátszóját. A gyermeket a rendőrök visszavitték a gyermekvédelmi intézetbe, ahonnan azóta többször is megszökött.
2008.01.13. 21:05
 
 
Átadás előtt a világ legmodernebb repülőtéri terminálja
Elkészült a British Airways (BA) új otthona, a londoni Heathrow ötös terminálja, ahol nem lesz sorban állás, a csomagokat pedig óránkénti 60 kilométeres sebességgel szállítja a futószalag. A Heathrow repülőteret üzemeltető British Airport Authority és a BA 4,3 milliárd fontot (1440 milliárd forintot) felemésztő közös vállalkozása 2001-ben indult, miután levonultak a környéket megszálló archeológusok, akik a szigetország történetének legnagyobb szabású régészeti feltárását hajtották végre. A régészek után az építőmunkások jöttek, megmozgattak 9 millió köbméter földet, eltereltek két folyót, kifúrtak 13 kilométernyi alagutat és öt év alatt felhúzták Nagy-Britannia legnagyobb önmagában álló épületét, a T5-öt.
2008.01.13. 20:00
 
 
Kezdődik a legfontosabb kérdések megvitatása az izraeli-palesztin tárgyalásokon
Megkezdik a jövendő békeszerződés szempontjából legfontosabb kérdések megvitatását az izraeli-palesztin tárgyalások következő, hétfői fordulóján - jelentette be vasárnap Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke. Jeruzsálemről, a ciszjordániai zsidó telepekről, a palesztin menekültek hazatérésének jogáról, a határokról, a biztonság kérdéséről, valamint a vízforrások megosztásáról indulnak meg az egyeztetések Ahmed Korei volt palesztin kormányfő és Cipi Livni izraeli külügyminiszter vezetésével. "Ha ebben az összes kérdésben meg tudunk állapodni, akkor elmondhatjuk, hogy eljutottunk egy végső megállapodáshoz" - közölte Abbász a ciszjordániai Rámalláhban.
2008.01.13. 19:22
 
 
Kisfiúnak adott életet Christina Aguilera
Kisfiúnak adott életet Christina Aguilera szombat este Los Angelesben, a 27 éves édesanya és a Max Liron nevet kapott fiúcska jól vannak - jelentette a People amerikai magazin az amerikai énekesnő szóvivőjére hivatkozva. A Grammy-díjas Aguilerának és férjének, Jordan Bratman zenei producernek Max Liron az első gyermeke. A popsztár 2005 novemberében kelt egyben Bratmannel. Aguilera novemberben tárta fel a Glamour magazinnak, hogy a jövő év elején megismerkedik az anyasággal. Az énekesnő elmondta: nem akar felhagyni karrierjével, szeretné megtalálni majd az egyensúlyt a gyereknevelés és a munka között.
2008.01.13. 18:55
 
 
Szili: a kitelepítés népcsoportok kollektív szenvedéséhez vezetett
A kitelepítés népcsoportok kollektív büntetése volt, amely az érintett népcsoportok kollektív szenvedés-történetéhez vezetett - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap a Veszprém megyei Bánd községben, a település német nemzetisége kitelepítésének 60. évfordulóján. A 20. század sok-sok rettenete arra enged következtetni, hogy mindez egyetlen eszme miatt történt, még pedig a homogén nemzetálllam létrehozásának a szándékaként - jelentette ki a házelnök, rámutatva: akár világháborúról, jogfosztásról, kirekesztésről, elűzetésről vagy megsemmisítésről beszélünk, mindegyiket ez az eszme vezérelte.
2008.01.13. 18:50
 
 
Németország nevet keres a nürnbergi jegesmedve-bocsnak
Tizennégyezer névjavaslatot kapott vasárnapig a nürnbergi állatkert öthetes jegesmedvebocsa, ami jelzi, hogy feltartóztathatatlan az újabb "Knut-mánia" Németországban. A nürbergi állatkert aprónyi jegesmedvebocsának egyformán szurkol Berlin, Nürnberg és az egész ország. A becenevén egyelőre Knutschi névre hallgató kis bocsot anyja, Vera ugyanúgy eltaszította, mint Tosca Knutot több mint egy évvel ezelőtt a berlini állatkertben. Néhány nap óta a mackólányt is az állatkert gondozói vették oltalmukba. A nürnbergi apró szépség egyelőre még csak 2000 gramm, magassága 30 centi, és az orvosok szerint mostanáig minden a legnagyobb rendben. Knutschi eszik, melegszik és alszik.
2008.01.13. 18:13
 
 
Oktatási kérdések álltak Sólyom kárpátaljai látogatásának homlokterében
A magyar kisebbséget érintő oktatási kérdések álltak Sólyom László egynapos vasárnapi kárpátaljai látogatásának homlokterében, Viktor Juscsenko ukrán államfő pedig ígéretet tett a magyar köztársasági elnöknek a magyar diákok, tanárok, illetve oktatási intézmények számára hátrányos problémák orvoslására. Az ukrán elnökkel Munkácson tartott megbeszélése után Sólyom László magyar újságíróknak elmondta, mindenképpen hátrányosan érinti a kárpátaljai magyar diákokat az, hogy újabban az egységes érettségi-felvételit ukránul kell letenni. Sólyom László közölte, hogy "forszírozta" ennek a kérdésnek a rendezését, az ukrán félben pedig van szándék a segítségre.
2008.01.13. 17:50
 
 
Női kézilabda BL: kikapott és kiesett a Ferencváros
Kikapott Viborgban, így elbúcsúzott a nemzetközi porondtól a Budapest Bank-FTC a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Női BL, 6., utolsó forduló: D csoport: Viborg (dán) - Budapest Bank-FTC 39-30 (20-11). A magyar bajnoknak pontot kellett volna szereznie ahhoz, hogy a kvartettben a harmadik helyen végezzen, és így átkerüljön a KEK nyolcaddöntőjébe. Sok hibával kezdett a vendégcsapat, és a 10. percre 7-3-as hátrányba került. Egy újabb hosszú gólcsend alatt, amikor 12-7-re elhúzott a Viborg, Zsiga Gyula vezetőedző időt kért. Ez azonban nem használt, már a szünetre tetemes lett a különbség. A folytatásban kétszámjegyűvé vált a dánok előnye (23-13), és ez szinte a lefújásig megmaradt.
2008.01.13. 17:18
 
Műkorcsolya ob: Sebestyén Júlia nyert
A várakozásoknak megfelelően a nőknél Sebestyén Júlia, míg a férfiaknál Vardanjan Tigran győzött a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban rendezett műkorcsolya és jégtánc országos bajnokságon. Jurek Eszter szakágvezető beszámolója szerint a 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén szombati nagyszerű rövidprogramja után, a vasárnapi kűr során idegesen és többször rontva korcsolyázott, ennek ellenére első helyéhez kétség sem férhetett, mivel Pavuk Viktória "nagyon halovány teljesítményt nyújtott". Olyannyira, hogy elvesztette második helyét, ezáltal az őt megelőző Hardtford Katerina indulhat a január végi zágrábi Európa-bajnokságon.
2008.01.13. 17:09
 
 
Clinton és Obama bármilyen republikánus jelöltet megverne
Akár Hillary Clinton, akár Barack Obama szenátor lesz az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson, a CNN szerint ha csekély mértékben is, de mindkettő megverné a republikánus jelöltet. Hillary Clinton New York-i szenátorra a választók fele szavazna John McCain arizonai szenátor ellenében, aki a voksok 48 százalékát kapná meg. Barack Obamát a népesség 49 százaléka támogatná, ha a republikánus McCain lenne az ellenfele, utóbbi 48 százalékot érne el. A Voice of America rádió szerint a verseny nyitottsága miatt a vártnál jóval hosszabb időbe telik majd, mire kiderül, ki nyeri el a két nagy párt jelöltségét.
2008.01.13. 16:50
 
 
Tíz év után megszólalt Diana pakisztáni szerelme
Tíz évi hallgatás után megszólalt a néhai Diana hercegnő legdiszkrétebb, ám talán legkomolyabb egykori szerelme, aki bevallotta, hogy Diana halála a mai napig kísérti őt. A több mint egy évtizede elhunyt walesi hercegnő - Károly brit trónörökös 1996-ban elvált exneje - és a pakisztáni származású híres londoni szívsebész, Hasnat Khan 1995-ben kezdődött románcáról már akkoriban is cikkezett a londoni sajtó, de a pár igyekezett titkolni a kapcsolatot, így annak mélységéről nem sok értesülés látott napvilágot. Khan, aki nemrég visszaköltözött Pakisztánba most több brit vasárnapi lapnak is kiöntötte szívét, bevallva: egykori szerelmének halála a mai napig kísérti.
2008.01.13. 16:13
 
 
Bush: Irán az első a terrorizmust támogató államok között
Irán ma a terrorizmus legfőbb állami támogatója - jelentette ki George Bush amerikai elnök vasárnap Abu-Dzabiban mondott beszédében. "Irán cselekedetei a világ minden országának biztonságát veszélyeztetik - mondta Bush abban a szónoklatban, amely a washingtoni Fehér Ház előzetes tájékoztatása szerint az elnök nagy beszéde mostani közel-keleti körútján. Az amerikai elnök szerint Irán pénzel terrorista szélsőségeseket, aláássa a békét Libanonban, fegyvereket küld az afganisztáni táliboknak, riasztó retorikával meg akarja félemlíteni szomszédait, kihívást intéz az ENSZ ellen, és destabilizálja az egész térséget azzal, hogy nem hajlandó nyíltan beszélni atomprogramjáról.
2008.01.13. 15:30
 
 
Franciaország felé tart a Budapest-Bamako mezőnye
Velencéből a dél-franciaországi Meyreuilbe tartott vasárnap a Budapest-Bamako rali előző nap útnak indult mezőnye, a 776 kilométeres távon komoly feladatok várják a versenyzőket a Francia Riviérán. Szombat este 7 óráig, a velencei befutóig a Nagy Afrikai Futamon induló 150 csapat közül csak négy csapat érkezett be - olvasható a verseny honlapján, a budapestbamako.org-on. Rögtön az első napon jelentkeztek az első technikai problémák. az 53-as rajtszámú Hírös Bamako nevű csapat Szlovénia felé csapágyas lett, így vissza kellett fordulniuk Budapestre. A 75. számú Jeep Cherokee pedig Ausztriában az A2-es autópályán adta meg magát. Mindkét csapat folytatni kívánja majd a versenyt.
2008.01.13. 15:27
 
 
Nehéz helyzetben a pápa titkára
A szépség nem bűn, a Vatikánban azonban problémákhoz vezethet. Jóképűsége miatt került nehéz helyzetbe XVI. Benedek pápa titkára. Georg Gänswein a média fokozott érdeklődésének köszönhetően vívta ki magának a Szentszék hűvös tekintetét. Miután világszerte színes magazinok közöltek fényképes interjúkat a pápa jobbkezének számító titkárral, a kúria köreiben egyre kevésbé kedvelik. Az olasz Panorama magazin szerint az a hír járja, hogy Gänsweinnek hamarosan felajánlanak egy német egyházmegyét, hogy eltávolítsák Rómából.
2008.01.13. 14:39
 
 
Gyurcsány: 2008 a nyugodt építkezés éve lesz
Az idei évben az MSZP politikájának fő iránya nem változik, a hangsúlyok módosulnak, 2008-ban a nyugodt építkezés programját valósítjuk meg - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a párt elnökségének kétnapos ülése után Egerben vasárnap sajtótájékoztatón. Az idei cél, hogy növekedjen a hétköznapi élet biztonsága és segítsék a polgári modernizációt - mondta. A kormányfő véleménye szerint 2007 kétarcú év volt, mert egyrészt javult a közpénzügyek helyzete, kimutathatóan csökkent a feketemunka, elkezdődtek fontos átalakítások és elindult az Új Magyarország Fejlesztési Terv, másrészt viszont növekedtek a lakosság terhei, fokozódott a bizonytalanság és ez sokakat csalódással tölt el.
2008.01.13. 14:25
 
 
Alpesisí-Vk: osztrák győzelem női műlesiklásban
Az osztrák Nicole Hosp nyerte a női műlesiklást az alpesi síelők Világkupa-sorozatának szlovéniai állomásán, Mariborban. A második helyen a szlovák Veronika Zuzulova, a harmadikon pedig a szintén osztrák Marlies Schild végzett. Sarka Zahrobska, a szám tavalyi cseh világbajnoka negyedik lett. Nicole Hosp az újabb sikerével megerősítette vezető helyét a szakági, illetve az összetett Világkupában. Az osztrák kiválóság ezt megelőzően, ebben az idényben az egyesült államokbeli Aspenben nyert, ott is műlesiklásban.
2008.01.13. 14:03
 
 
A Dunába zuhant egy autó a Hajógyári szigetnél
A Dunába zuhant egy autó a Hajógyári szigetnél vasárnap délután, egyelőre nem lehet tudni, hogy van-e áldozata a balesetnek - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője a távirati irodával. Molnár Péter elmondta: a Dunába zuhant autóból egy nő ki tudott úszni, de sokkos állapota miatt nem tudta megmondani, voltak-e utasok az autóban. A helyszínre érkezett rendőr- és tűzoltóhajó, búvárok keresték a folyóba zuhant autót, amit nem sokkal délután 3 óra előtt üresen kiemeltek.
2008.01.13. 13:55
 
 
Sólyom László a kárpátaljai magyar oktatásról tájékozódott Beregszászon
A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nem kap semmi támogatást az ukrán államtól, ugyanakkor döntő szerepe van abban, hogy a magyarság megmaradjon Kárpátalján - közölte az MTI-vel Sólyom László köztársasági elnök, miután vasárnap elsősorban a magyar oktatás kérdéseiről tárgyalt Beregszászon kárpátaljai magyar vezetőkkel. A megbeszélés a beregszászi főiskolán zajlott, magyar politikai és egyházi vezetők, a főiskola vezetői és diplomaták vettek részt rajta. Sólyom László a távirati irodának nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy problémák vannak az akkreditációval, a diplomák elismerésével.
2008.01.13. 13:00
 
 
Katie Holmes nem irigy
Katie Holmes gratulált Nicole Kidmannek és férjének, Keith Urbannak születendő gyermekükhöz.
2008.01.13. 12:55
 
 
Nem tervez turnét 2008-ban Robbie
Rajongók tömegének okozott csalódást a rock fenegyereke Robbie Williams, amikor egyszerűen közölte: biztosan nem indul turnéra 2008-ban. Robbie kizártnak tartja, hogy a közeljövőben turnéra indulna.
2008.01.13. 12:54
 
 
Kézilabda Eb: Barrufet megsérült
Előfordulhat, hogy nem lesz ott a spanyol válogatottban a csütörtökön kezdődő norvégiai Európa-bajnokságon David Barrufet, a világ egyik legjobb kézilabdakapusa. A 37 éves kiválóság vádlisérülést szenvedett azon a Ciudad Real-i nemzetközi felkészülési tornán, amelyen a hazaiak mellett a franciák, a montenegróiak és az argentinok szerepelnek. Az FC Barcelona kapusának jobb lábában nagy valószínűséggel elszakadt az izom a dél-amerikaiak elleni találkozón. Barrufetet a nemzetközi szövetség a 2000/2001-es és a 2001/2002-es idényben a poszt legjobbjának választott.
2008.01.13. 12:43
 
Nem tudták, hogy ikrek, összeházasodtak
Boldognak induló házasságot kellett soron kívüli eljárással felbontania a londoni felsőbíróságnak, miután kiderült, hogy a házasfelek egymás ikertestvérei. A szombati brit sajtóban komoly terjedelemben tárgyalt rendkívüli eset egy olyan brit ikerpárral történt, akiket születésük után nem sokkal örökbefogadott két különböző család. A testvérek soha nem szereztek tudomást egymás létezéséről, viszont valahogy találkoztak, egymásba szerettek és összeházasodtak. Röviddel a házasságkötés után azonban kiderült, hogy azonos szülőktől, azonos napon születtek, ezért házasságuk a családjogi törvény alapján eleve érvénytelen.
2008.01.13. 11:47
 
 
Melbourne: Federer felépült
A világelső Roger Federer felépült gyomorrontásából, így magabiztosan vág neki a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságnak. "Elégedett vagyok a formámmal, jelenleg minden rendben van a fizikai állapotommal, úgy érzem, százszázalékos állapotban vagyok" - fogalmazott a svájci játékos, aki címvédésre és ezzel együtt 13. Grand Slam-diadalának begyűjtésére készül Melbourne-ben. Federer a vírusos fertőzése miatt kénytelen volt lemondani a szereplést a Kooyong Classic elnevezésű e heti bemutató tornán, amit pedig egyedüliként iktatott az év eleji programjába. Ennél fogva két hónapja nem játszott tétmérkőzést, de ez nem zavarja.
2008.01.13. 11:31
 
 
Előzetes letartóztatásba helyezték a 18 éves fiú támadóját
Előzetes letartóztatásba helyezte vasárnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a fiatalembert, aki egy utcai verekedésben bántalmazta azt a 18 éves fiút, aki a verekedés után életét vesztette - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. A közlés szerint a fiatalkorú, 17 éves fiatalembert azért helyezték 30 napra előzetes letartóztatásba, mert fennáll a veszélye annak, hogy megszökik, elrejtőzik, illetve befolyásolja a tanúkat, vagy megnehezíti az eljárást. Az előzetes letartóztatást büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie a fiatalembernek. A 17 éves fiatalembert halált okozó súlyos testi sértéssel gyanúsítják.
2008.01.13. 11:30
 
 
Fidesz: hozzák nyilvánosságra a kormányzati negyed szerződéseit
A Fidesz a kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli, hogy pontosan tudni lehessen: a kormány mennyi pénzt "pocsékolt el" erre a projektre - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten. A Fidesz hétfőn levélben fordul Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz, Kiss Péter kancellárminiszterhez, és Veres János pénzügyminiszterhez, s ebben azt kérik, minden részletre kiterjedően hozzák nyilvánosságra a kormányzati negyed szerződéseit, hogy kiderüljön: mennyi költött el erre a projektre a kormány - mondta Balsai István sajtótájékoztatóján.
2008.01.13. 11:25
 
 
Az ágynemű ma már a design része
Míg régen a paplant, párnát beágyazták, ma a párna és paplanhuzat gyakran része egy-egy lakás képének, melynek stílusát befolyásolja az otthon hangulata. Az ágynemű hajdanán része volt egy-egy lány kelengyéjének, amellyel a család útnak indította a házasságba. Ma az ágynemű egyre inkább divatcikk, sőt, luxuscikk bizonyos körökben, nem pedig elrejteni való, csupán éjszakára szóló holmi. Sokszor a fehér-szürke-fekete színekben tartott, kissé rideg, modern otthont éppen a fehér, fekete, szürke, bordó, virágos és csíkos anyagból varrt ágyneműk és a hozzá illeszkedő textilek dobják fel. Ilyenkor nem kell eltakarni a divatos, a szobához komponált ágyneműt.
2008.01.13. 11:16
 
 
Rászoktatná az amerikaiakat a kisautókra a Ford
A Ford Motor a jelenleg zajló detroiti autókiállításon olyan koncepcióautókat mutatott be, amelyek az amerikaiakat tömegével rászoktatnák a kisautókra, biztosítva egyidejűleg azt, hogy a Ford visszatalál a jó üzlethez is, tekintettel a kiskocsi szegmens minden másnál gyorsabb piaci növekedésére. A Verve járműcsalád 2010-ben debütálna Amerikában, de előtte már Európában megindulna a forgalmazása, hiszen a Ford az európai piacon az amerikainál kisebb autókkal jelent meg eddig is, itt szerzett - elegendő - kiskocsis tapasztalatot, többek között a Focus és a Fiesta modellekkel.
2008.01.13. 10:54
 
 
Abu-Dzabiba érkezett Bush amerikai elnök
Közel-keleti körútja során Abu-Dzabiba érkezett vasárnap reggel George Bush amerikai elnök. Közép-európai idő szerint délután fél egykor Bush beszédet mond - a washingtoni Fehér Ház tájékoztatója szerint a térségbeli körút nagy beszédét -, s abban várhatóan hangsúlyozza majd, hogy az Egyesült Államok határozott célja a síita Irán megfékezése, amelynek növekvő befolyása aggasztja Washington szunnita szövetségeseit a Perzsa-öbölben. A nyolcnapos közel-keleti út összesen négy öböl menti országot érint: az amerikai elnök Abu-Dzabi előtt Kuvaitban és Bahreinben járt, utána pedig Szaúd-Arábiát keresi föl.
2008.01.13. 10:30
 
 
Jurassic Park Dubajban, dinó-robotokkal
Dubaj emirátusban 2010-re 46 ezer négyzetméteres múzeumpark épül, amelynek lakói a legfejlettebb technológiával elkészített dinoszauruszok lesznek. A "Restless Planet" (Nyugtalan bolygó) a City of Arabia nevű óriási, 20 négyzetkilométeres szórakoztató és kereskedelmi központ egyik része lesz. Mohamed bin Rasid al-Maktúm sejk egymilliárd dolláros befektetéssel biztosítani tudta, hogy a világ legjobb cégei, szakemberei valósítsák meg elképzelését. A dinókat a Kokoro japán cég készíti, amely már legalább 500 interaktív robotállatot exportált a világ minden tájára. A park épületeit Ray Hole angol mérnök tervezi. Lesz közöttük egy 80 méter magas kupola, amelyben őskori erdei fák és növények másai kapnak helyet.
2008.01.13. 10:04
 
 
A Kheopsz- és Kephrén-piramisok titka
A legújabb régészeti-csillagászati tanulmányok szerint a két nagy gízai piramis, a Kheopsz és a Kephrén nem két különböző, hanem egyetlen nagy terv alapján készült i.e. 2500 körül. Kheopsz fáraó bizonyítani akarta, hogy a Napisten fia, tehát örök életű. A Szfinx felől nézve a nyári napfordulón (június 21) a két piramis között látszik a hanyatló nap, amely a horizontot jelentő Akhet hieroglifát formázza meg. Ez két hegy között ábrázolja a Napot és a halál utáni életet szimbolizálja, a piramisban nyugvó fáraóét. Ez a jelenség csak akkor rajzolódhat ki, ha ott emelkedik a másik, a Kephrén-piramis is. Nélküle a szimbólum nem lenne látható. A tanulmányok ezzel indokolják a két piramist magába foglaló egyetlen tervet, amit az építmények elhelyezése is alátámaszt.
2008.01.13. 09:58
 
Az asszony édes mása volt a torta
Óriás mennyegzői tortával kedveskedett párjának egy texasi férfi: a hölgy egészalakos képmását formázták meg a cukrászok. Az egyebek között 200 tojásból, 23 kilónyi cukorból, 7,5 liter amorettóból öt hét alatt készített "tortaköltemény" 190 kilósra sikeredett, így négy személyre volt szükség elszállításához. "Gyermekkoromban minden vágyam az volt, hogy legyen egy ugyanolyan babám, amilyen én vagyok. Amikor elkezdtük tervezni az esküvőnket, közöltem a férjemmel, hogy páratlan ünnepséget akarok, amikor álmom valóra válik. Életnagyságú, rám hasonlító esküvői tortát kértem, amely pontosan olyan lesz, mint én. Feltétel nélkül beleegyezett" - idézte a feleséget az Ananova brit hírportál.
2008.01.13. 09:49
 
 
A pakisztáni elnök Bhutto holttestének kihantolását akarja
Pervez Musarraf pakisztáni elnök azt szeretné, ha kihantolnák a december végén meggyilkolt Benazir Bhutto ellenzéki vezető holttestét annak érdekében, hogy véget vethessenek az iszlámábádi kormánynak a merényletben való esetleges érintettsége körüli vitáknak. Musarraf a Newsweek című amerikai hetilap internetes oldalán szombaton közölt interjújában leszögezte: egyszer s mindenkorra tisztázni kell, hogy a Pakisztáni Néppárt vezetőjének életét pisztolylövedék oltotta-e ki, a holttestet azonban csak a család jóváhagyásával szabad exhumálni.
2008.01.13. 09:40
 
 
IPOSZ: nehéz év elé néznek a mikro-, kis- és középvállalkozások
A magyar családi mikro-, kis- és középvállalkozások nehéz év elé néznek 2008-ban, mert egyre szűkül a piacuk a fizetőképes kereslet csökkenése miatt, és a közterhek növekedése létéüket veszélyezteti - mondta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek. Az IPOSZ elnöke úgy vélekedett, hogy az elsősorban magyar megrendelésekből élő mikro- és családi vállalkozások egyre kevésbé jutnak nagyobb megrendelésekhez. Szűcs György szerint a vállalkozások ez évi működési költségében gondot jelent a beígért háromszori gázáremelés, illetve az energialiberalizáció miatt bekövetkező áram árának növekedése.
2008.01.13. 09:31
 
 
Nők munkaerőpiaci visszatérését segítő ingyenes képzés
A nők munkaerőpiaci visszatérését segítő Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) ingyenes tanfolyamaira január 20-áig jelentkezhetnek az érdeklődők a fővárosból és az agglomerációból. A programot lebonyolító Politechnikum Alapítvány tájékoztatása szerint a két hónapos képzés során a jelentkezők megtanulhatják a vállalkozás indításhoz szükséges marketing és adózási ismereteket. Információt kapnak a számítástechnika kisvállalkozó számára fontos alkalmazási lehetőségeiről, például arról, miként lehet adóbevallást benyújtani elektronikus úton, hogyan lehet használni könyvelési programokat, hol találhatók a szükséges információk az interneten.
2008.01.13. 09:28
 
 
MNB: európai figyelem a jegybank kiadványának
Jelentős európai figyelmet kapott a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a pénzügyi kultúra fejlesztéséhez kapcsolódó "Pénz beszél! - Te is érted?" elnevezésű képzési programja - áll a jegybank közleményében. Ismertetik: az Európai Bizottság a 27 uniós tagállam, 180 programját vizsgálta, majd ezt követően tíz olyan kezdeményezést választott ki, amelyekről esettanulmány formájában bővebb ismertetést készített. A tíz kiemelt program között két angol és egy-egy magyar, lengyel, osztrák, francia, német, holland, svéd illetve uniós kezdeményezés szerepel.
2008.01.13. 08:40
 
 
Csaknem hétszázan haltak meg a kenyai erőszakhullámban
Csaknem hétszáz emberéletet követeltek Kenyában a december végi elnök- és parlamenti választások után kitört politikai-etnikai zavargások a francia hírügynökség legfrissebb összesítése szerint. A rendőrségi és kórházi forrásokon alapuló, vasárnap közzétett összegzés szerint 693 ember lelte halálát a villongásokban. A veszteségmérleget a korábbi adatokhoz képest az növelte, hogy az elmúlt öt napban 89 holttestet találtak Rift-völgy bozótos területein, illetve az afrikai ország nyugati tartományaiban. A Rift-völgyből mintegy 260 ezer ember menekült el az erőszakhullám elől.
2008.01.13. 08:20
 
 
Marketing konferencia az 50 év feletti korosztályról
A Magyar Fogyasztó Platform április 2-án először rendezi meg az 50+ marketing konferenciát, amelynek célja, hogy összegyűjtve az 50 év felettiekről szóló ismereteket, felhívja a figyelmet erre a vásárlóerejét tekintve is fontos rétegre. A Magyar Fogyasztó Platform közleménye szerint jelenleg Magyarországon minden ötödik ember az 50 feletti korosztályba tartozik, néhány éven belül pedig már minden negyedik az lesz. Nemzetközi példák mutatják, hogy a számukra fejlesztett termékek és szolgáltatások köre bővült, hiszen vásárlási szokásaik, életstílusok és preferenciáik markánsan eltérnek az egyéb korosztályokban megszokottnál.
2008.01.13. 08:15
 
 
Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
A horvát parlament szombaton beiktatta hivatalába az ország új koalíciós kormányát. A miniszterelnök ismét a konzervatív Ivo Sanader. A 153 tagú parlamentben 82 képviselő támogatta, 62 pedig ellenezte az új kormány megalakítását, kilenc képviselő távol maradt a szavazástól. A kormánykoalíciónak a tavaly novemberi választásokon győztes, Sanader vezette Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) mellett a Horvát Parasztpárt (HSS) és a Horvát Szociál-liberális Párt (HSLS) is tagja; a három párt a kisebbségi képviselők nyolc és a nyugdíjasok pártjának egy mandátumával kiegészülve elvileg összesen 83 támogató szavazatra számíthat a törvényhozásban.
2008.01.12. 21:45
 
 
Bővült a belgiumi Charleroi repülőtér
Szombaton ünnepélyesen felavatták a belgiumi Charleroi repülőterének új terminálját, amelyet január 29-én vehetnek birtokba az utasok. A Brüsszeltől 45 kilométerre délre fekvő város repülőtere az elmúlt hét esztendő alatt évi 250 ezer utasról indulva megtízszerezte a forgalmát, mert több "fapados" légitársaság - így a Ryanair és a Wizzair - innen indítja, illetve ide érkezteti "brüsszelinek" nevezett járatait. A 125 millió eurós beruházással megvalósult új terminálban 25 "becsekkolási" pont és 12 indulási váróterem, továbbá könyvtár és egy ír kocsma található. Úgy tervezik, hogy az új terminállal akár ötmillió utasra is megnövelhető az évi forgalom.
2008.01.12. 20:26
 
 
Premier League: döntetlent játszott az Arsenal
Az éllovas Arsenal meglepetésre csak egy pontot szerzett a vendég Birmingham City ellen az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. Az Ágyúsokhoz hasonlóan a Liverpool is 1-1-re végzett a Middlesbrough otthonában, a Chelsea ugyanakkor legyőzte a fővárosi rivális Tottenham Hotspurt. Premier League, 22. forduló: Arsenal-Birmingham City 1-1 (1-0) g: Adebayor (24., 11-esből), illetve O'Connor (48.), Aston Villa-Reading 3-1 (1-0) g: Carew (22., 88.), Laursen (55.), illetve Harper (90.) Chelsea-Tottenham Hotspur 2-0 (1-0)  g: Belletti (19.), Wright-Phillips (80.).
2008.01.12. 19:35
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514[2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista