2019. augusztus 25., vasárnap - Lajos
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
MSZP: érdekből védi a szélsőjobbot a Fidesz
Az MSZP szerint érdekből védi a hazai szélsőjobboldalt a Fidesz, és ezért nem támogatta a győri közgyűlésben azt a javaslatot, hogy a Magyar Gárdát minősítsék nemkívánatos szervezetnek. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz győri cinkossága arról szól, hogy a radikális ellenzék számára nincs határ, akár "az ördöggel is cimborál", ha napi politikai érdekei így diktálják, és néhány ezer ember szavazatát szeretné megszerezni a reformellenes, "kormánybuktató" népszavazás sikeréért - közölte a politikus. Nyakó István szerint, ha most sokadszorra is elmarad a híveknek beígért kormánybuktatás, akkor nagy lesz a feszültség Orbán Viktor táborában.
2008.01.25. 11:45
 
 
Amy Winehouse drogelvonón
Ha nem is teljesen önként, de drogambulanciára vonult be Amy Winehouse. A brit rhythm and blues és popénekesnő, akinek Rehab című dalát éppen ez a "téma" ihlette, kiadója és orvosai tanácsára vállalkozott az elvonóra. Néhány nappal ezelőtt a Sun című brit bulvárlap közölt képet a kokaint füstölő sztárról. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Amy Winehouse zajos énekesi sikereit a múlt évben a drogügyek árnyékolták be. Norvégiában őrizetbe vették férjével és fodrászával együtt, mert kábítószert találtak poggyászukban. Winehouse-t akkor óvadék ellenében szabadon engedték, de egy norvég bíróság még kihallgatja őt az ügy kapcsán.
2008.01.25. 11:41
 
 
Sidi negyedik Münchenben
Sidi Péter a negyedik helyen végzett a férfi puskások között a Münchenben zajló nemzetközi légfegyveres versenyen. A komáromi kiválóság - a viadal honlapja szerint - a 60 lövéses alapversenyt, három riválisával holtversenyben, 597 körrel az élen zárta, a fináléban elért 102,4 körös eredménye azonban csak a negyedik pozícióhoz volt elég. A számot az orosz Gyenyisz Szokolov nyerte, míg Kecső Zoltán a 30. (593 kör), Háner Tamás az 52. (590), Mlinkovics Tibor pedig a 62. helyen (588) zárt. A női pisztolyosoknál a magyarok elmaradtak a várakozásoktól: Sike Renáta 42. (376 kör), az olimpiai induló Csonka Zsófia pedig az 50. (375) lett.
2008.01.25. 11:19
 
 
Fidel Castro: 2006-ban azt hittem, itt a vég
Fidel Castro kubai vezető 2006 nyarán, amikor súlyosan megbetegedett, azt hitte, hogy elérkezett az utolsó órája. Erről maga a "líder máximo" vallott legutóbbi eszmefuttatásában, amely csütörtökön jelent meg a kubai lapok címoldalán. "Amikor július 27-re virradóra súlyosan megbetegedtem, azt hittem, hogy ez lesz a vég. Miközben az orvosok az életemért küzdöttek...én diktáltam a szükséges intézkedéseket" - írta Castro, aki 2006. július 31. óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A várakozások szerint február 24-én, az új összetételű parlament alakuló ülésén dől el, hogy Fidel Castro visszatér-e a hatalomba.
2008.01.25. 10:45
 
 
Az egyiptomi határőrök csak a Gázai övezetbe visszatérőket engedik át
Az egyiptomi határőrök részlegesen lezárták a rafahi átkelőt, csak azokat a palesztinokat engedik át, akik Egyiptomból visszatérnek a Gázai övezetbe, és a tömeget vízágyúkkal oszlatták szét - közölték szemtanúk. Az egyiptomi határőrök csütörtök este óta rohamfelszerelésben, pajzzsal a kezükben sorfalat állnak a rafahi átkelőnél. A fő átjáró lezárása nyomán felduzzadt a tömeg, pénteken a feldühödött palesztinok kövekkel dobálták az egyiptomiakat, dulakodtak a rendőrökkel, akik a először a levegőbe leadott lövésekkel próbáltak rendet teremteni, majd vízágyúkat vetettek be a sokaság szétoszlatására. Helyszíni tudósítások szerint a többi határszakaszon azonban továbbra is akadálytalanul át lehet jutni a Gázai övezetből Egyiptomba.
2008.01.25. 10:08
 
 
Újabb halálos áldozatai vannak az összecsapásoknak Kenyában
Hárman életüket vesztették, több százan megsebesültek Kenya délnyugati részén a vitatott eredményű elnökválasztásra visszavezethető összecsapásokban - közölte pénteken a helyi vöröskereszt. A tájékoztatás szerint gyakorlatilag lezárták a fővárostól, Nairobitól északnyugatra fekvő Nakuru települést. Nakurutól északra, Molo körzetben a zavargások miatt több tízezren kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Közben Raila Odinga, a kenyai ellenzék vezére fölszólította az Afrikai Uniót, hogy a szervezet közelgő etiópiai csúcstalálkozóján ne ismerje el a jelenlegi kenyai vezetést, amelynek élén Mwai Kibaki elnök áll.
2008.01.25. 09:58
 
 
Férfi kézilabda Eb: elvérzett a magyar válogatott
Nem sikerült egyik célkitűzést sem teljesíteni, így a magyar férfi kézilabda-válogatott nem szerepelhet a pekingi olimpián, és a legjobb hat közé sem jutott be a norvégiai Európa-bajnokságon. Pedig Skaliczky László szövetségi kapitány csapata nem játszott rosszul. Előbb legyőzte az élmezőnyhöz tartozó spanyolokat, majd nagy csatában alulmaradt a világbajnok németekkel szemben, aztán magabiztosan diadalmaskodott a fehéroroszok felett. A középdöntőben már nem a magyarok mellé állt a szerencse. A svédek az utolsó támadásuk alkalmával egyenlítettek, aztán jött az Eb legrosszabb félidője, és az Izland elleni súlyos vereség. A címvédő franciák elleni szép siker nem ért semmit, a csapat középdöntős csoportjában a negyedik helyen végzett.
2008.01.25. 09:44
 
 
Kisbuszokat vásárolhatnak a kistérségek az uniós vidékfejlesztési alapból
Kisbuszt is vásárolhatnak a kistérségek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatásból, ha a járművel díjmentes szolgáltatást nyújtanak a helybelieknek - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg. A rendelet felsorolja, hogy az önkormányzatoknak és nonprofit szervezeteknek milyen szolgáltatás nyújtására jár támogatásként a legfeljebb 40 ezer eurónak megfelelő forintért megvásárolható kisbuszok vételára. Ezek az étel házhoz szállítása, a betegek orvoshoz való szállítása, az iskolások eljuttatása a tanintézménybe, illetve a falu- vagy tanyagondnoki teendők ellátása.
2008.01.25. 09:33
 
 
Moszkvában őrizetbe vették a világ legnagyobb orosz maffiafőnökét
Moszkvában őrizetbe vették a világ legnagyobb orosz maffiafőnökének tartott Szemjon Mogiljevicset, aki évekig élt Magyarországon, s akit számos forrás összefüggésbe hoz az olajszőkítési üggyel is. Eredetileg úgy tűnt, a nagy fogás Vlagyimir Nyekraszov, az Arbat-Presztizs üzletlánc tulajdonosa, akit egy Snájder nevű emberrel együtt vettek őrizetbe, s csak órákkal később derült rá fény, hogy Szemjon Mogiljevics az, akinek a neve hivatalosan jelenleg Snájder. A vád mindkettejük ellen különösen nagy értékre elkövetett adócsalás. Mogiljevicset számtalan ország rendőrsége és ennek folytán az Interpol is kereste. Az évek során számos esetben változtatott nevet.
2008.01.25. 09:26
 
 
Simor: a magyar gazdaságot nem fenyegeti veszély
Simor András szerint nem fenyegeti a magyar gazdaságot a nemzetközi piacok megingása - áll abban az interjúban, amelyet a jegybankelnök a Napi gazdaság pénteki számának adott. A Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy látja, hogy a monetáris tanács hétfői ülése óta eltelt idő is igazolja, helyesen jártak el, amikor nem reagáltak a fejleményekre. Simor szerint nem lehet kizárni a későbbiekben egy kamatemelést sem, ha az inflációs várakozások magas szinten rögzülnek, és nem javul tartósan a tőkepiaci helyzet.
2008.01.25. 08:23
 
 
Nem lesz harmadik Tigris-Rocky bokszmeccs
Kútba esett a május 24-ére kiírt harmadik összecsapás a két német korábbi bokszbajnok, Dariusz Michalczewski és Graziano Rocchigiani között. A "Tigris" és "Rocky" azért nem esik egymásnak, mert utóbbi a szervezők szerint túl sok pénzt követelt, ráadásul három hónappal el akarta halasztatni a találkozót. Michalczewski - aki 2005 nyarán jelentette be visszavonulását - 1994-től 2003-ig volt a Boksz Világszervezet (WBO) világbajnoka, és sorozatban 48 megnyert összecsapás után, 2003. október 16-án vesztette el címét a mexikói Julio Gonzalezzel szemben. Így nem sikerült beállítania a legendás amerikai Rocky Marciano veretlenségi rekordját.
2008.01.25. 07:52
 
 
Benyújtotta lemondását az olasz kormányfő
Benyújtotta lemondását Romano Prodi olasz kormányfő Giorgio Napolitano államfőnek - közölte csütörtök este az olasz elnöki hivatal. A tájékoztató szerint Napolitano arra kérte Prodit, hogy ügyvivő minőségben vezesse a kormányt, amíg zajlanak a válság rendezését célzó politikai tárgyalások. Előzőleg Prodi elvesztette a bizalmi szavazást a szenátusban. Napolitanónak döntenie kell arról, hogy előre hozott választásokat ír ki, vagy valaki mást kér fel kormányalakításra. Romano Prodi előzőleg elvesztette a bizalmi szavazást a szenátusban: a csütörtök esti voksoláson 156 támogató szavazatot kapott, 161 szenátor azonban ellene voksolt, egy pedig tartózkodott.
2008.01.25. 07:20
 
A The New York Times Clinton és McCain jelöltségét támogatja
A vezető amerikai liberális napilap, a The New York Times szerkesztőbizottsága a demokrata párti Hillary Clinton, illetve a republikánus John McCain elnökjelöltségét támogatja. A szerkesztőbizottság az újság internetes kiadásában helyi idő szerint csütörtökön azt írta: lenyűgöző Clinton mély tudása, intellektusának ereje és hatalmas tapasztalata, amelyekről tanúságot tesz, amikor elképzeléseiről és az Amerika nagy problémáira adandó válaszairól beszél. A lap szerint McCain pedig az egyetlen olyan republikánus pályázó, aki ígéretet jelent a Bush-féle kormányzási stílus befejezésére.
2008.01.25. 07:07
 
 
Férfi kézilabda Eb: kiestek a magyarok
Nem juthat ki a pekingi olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután döntetlennel zárult a Norvégia-Horvátotszág mérkőzés az Európa-bajnokságon. A Skaliczky-együttest a házigazda norvég és a svéd alakulat is megelőzte a kontinenstornán, és ez a két gárda vehet részt a május végi ötkarikás kvalifikációs tornán. Eredmény, középdöntő, 3. forduló: I. csoport (Stavanger): Norvégia-Horvátország 23-23 (11-10) korábban: Lengyelország-Montenegró 39-23 (19-13) Dánia-Szlovénia 28-23 (15-11). A végeredmény: 1. Franciaország 8 pont 2. Németország 6 3. Svédország 5 (131-131) 4. Magyarország 5 (145-147) 5. Spanyolország 4 6. Izland 2.
2008.01.24. 21:55
 
 
Jerezi tesztelés: Talmácsié a legjobb idő
A 125 kcm-es kategóriában a világbajnok Talmácsi Gábor érte el a legjobb időt a gyorsasági motorosok jerezi tesztelésének első napján. Az Apriliával versenyző klasszis több mint fél másodpercet vert a mezőnyre legjobb, 1:48.065 perces idejével. A nyolcadliteresek között 24-en köröztek a jerezi pályán. A 250 kcm-es kategóriában a szintén Aprilia motorral versenyző Alex Debon volt a leggyorsabb.
2008.01.24. 21:07
 
 
Az olasz kormányfő elvesztette a bizalmi szavazást
Elvesztette Romano Prodi olasz kormányfő a bizalmi szavazást a szenátusban, ezért kénytelen lesz benyújtani lemondását Giorgio Napolitano köztársasági elnöknek. 156 támogató szavazatot kapott Prodi a csütörtök esti szavazáson, 161 szenátor azonban ellene voksolt, egy pedig tartózkodott. A bizalmi szavazás megnyeréséhez 160 szavazatra lett volna szükség. Várható volt a húsz hónapja hivatalban lévő balközép kormány kudarca, miután a Demokratikus Unió Európáért (UDEUR) nevű kis katolikus párt kilépett a kormánykoalícióból, megfosztva azt csekély szenátusi többségétől. Az UDEUR a hét elején vált ki a kormánykoalícióból és vonta meg támogatását a Prodi-kormánytól.
2008.01.24. 20:55
 
 
ÁNTSZ: calicivírus okozhatta a tömeges megbetegedést több budapesti iskolában
Nagy valószínűséggel a calicivírus okozhatta több budapesti iskolában január második hetében a tömeges megbetegedéseket. Ez azt jelenti, hogy nem bizonyítható a korábban feltételezett ételeredet - közölte az ÁNTSZ az MTI-vel. A távirati irodának küldött közleményben emlékeztetnek arra: több bejelentés is érkezett arról, hogy a gyermekintézményekben hirtelen megnövekedett a hiányzások száma gyomor-bélrendszeri és felső légúti, influenzaszerű megbetegedések miatt.
2008.01.24. 20:45
 
 
Új BMW csúcsmodell érkezik
Most már biztosan gyártani fogják a tavaly bemutatott CS tanulmány szériaverzióját, amely a BMW új csúcsmodellje lesz. Az árban, tudásban és méretben is a jelenlegi 7-es fölé pozícionált autóról az M részleg egyik mérnöke árult el részleteket.
2008.01.24. 19:26
 
 
Gwyneth Paltrow nem terhes, sőt
Gwyneth Paltrow gyomor problémái miatt került kórházba, de a hírek szerint már jobban van.
2008.01.24. 19:20
 
 
AJÁNLÓ: Vágy és vezeklés
A film története 1935 legforróbb napján kezdődik Angliában. A II. világháború fenyegető árnyékából még mit sem érez Briony Tallis, amikor gazdag családja összegyűlik a hétvégére hatalmas, viktoriánus kastélyukba. A rekkenő hőség és az elnyomott érzelmek felfokozzák az élénk fantáziájú, írói szárnyait próbálgató kamaszlány veszélyérzetét. Egy sor katasztrofális félreértés folytán megvádolja Robbie Turnert, a házvezetőnő fiát és Cecilia nővére szerelmét egy bűnnel, amit a fiatalember nem követett el. Ez a vád tönkreteszi Robbie és Cecilia bimbózó kapcsolatát és drámaian megváltoztatja mindannyiuk életét.
2008.01.24. 19:14
 
 
Az írók zöld utat adtak a Grammynek
Justin Timberlake és Beyonce örülhet: a sztrájkoló írók meglepetésre áldásukat adták a február 10-i Grammy-gálára. A nagypresztízsű zenei díjak átadása éppúgy veszélyben forgott, mint korábban az amerikai közönségdíjak vagy az Arany Glóbusz ceremóniája, amelyeket végül az Amerikai Írók Céhének (WGA) több mint két hónapja tartó munkabeszüntetése miatt a megszokottól jóval szerényebb külsőségek közepette kellett megtartani. A WGA igazgatói tanácsa azonban kedden úgy döntött, engedélyezi tagjainak, hogy részt vegyenek a Grammy-díjátadó előkészítésében (a köszönőbeszédek és a program megírásában), és nem tekinti sztrájktörésnek a Los Angeles-i Staples Centerben megrendezett esten való megjelenést sem.
2008.01.24. 19:08
 
Feltárják a tenger mélyén pihenő egykori kikötővárost
Hamarosan feltárulhat a brit Atlantisz titka - Az egykor virágzó tengeri kikötőváros mintegy 1500 évvel ezelőtt szakadt a tengerbe. Brit kutatók nyáron kezdik a víz alatti település feltárását.
2008.01.24. 19:04
 
 
Férfi kézilabda Eb: magyar diadal a címvédő ellen
A magyar válogatott izgalmas mérkőzésen 31-28-ra nyert a címvédő francia csapat ellen a norvégiai férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, és így maradt esélye az olimpiai selejtezős szereplésre. Eredmény, középdöntő, II. csoport: Magyarország-Franciaország 31-28 (15-11). Góldobók: Ilyés 9, Törő, Eklemovics, Zubai 4-4, Iváncsik G., Iváncsik T. 3-3, Mocsai, Nagy K., Nagy L., Herbert 1-1. A franciák számára már nem volt tét, hiszen a csoport küzdelmeit megnyerve már készülhetnek a szombati elődöntőre.
2008.01.24. 18:55
 
 
Mégis volt rendőr a Hedvig-bábura lövöldözők között
Az eddigi hírekkel ellentétben mégis volt rendőr azok között, akik a szímői lőtéren egy Hedvignek nevezett célbábura lövöldöztek. Az illető nem a szlovák belügyminisztérium, hanem a közlekedési tárca felügyelete alá tartozó vasúti rendőrség kötelékébe tartozik. Az új fejlemény hírét csütörtökön délután tette közzé az egyik szlovák hírportál. Az aktualne.sk közlését Michal Kopcík, az országos rendőrfőkapitány helyettese már megerősítette. Kopcik szerdán este még arról tájékoztatott, hogy az Érsekújvárhoz közeli Szímő község helyi vadásztársaságának gyakorló lőterén randalírozó nyolc fiatalember közül csak egy tartozott a belügyminisztérium kötelékébe, az, aki a jeleneteket videóra vette, aztán feltette a világhálóra.
2008.01.24. 18:34
 
 
Kiemelt szabálysértés lehet a mozgássérültek helyére parkolni
Kiterjesztené a közigazgatási bírságot az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) annak érdekében, hogy el lehessen szállítani a mozgássérültek parkolóhelyeit jogosulatlanul igénybe vevő gépkocsikat. Erről a kormányszóvivői iroda tájékoztatta az MTI-t. A közlemény beszámol arról, hogy a nap folyamán Kondorosi Ferenc kormánybiztos erről is egyeztetett a főpolgármesteri hivatal, az érintett minisztériumok és a fogyatékkal élők érdekképviseleti szerveinek képviselőivel. Az egyeztetésen az IRM képviselője elmondta: már dolgoznak az új szabályozáson, amely lehetőséget adna a közigazgatási bírság kiterjesztésére és a mozgássérültek parkolóhelyeit jogosulatlanul igénybe vevő gépkocsik elszállítására.
2008.01.24. 17:50
 
 
Szaakasvili kezet nyújt Moszkvának
Mihail Szaakasvili grúz elnök csütörtökön Strasbourgban üdvözölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai nyilatkozatát, miszerint Koszovó függetlenségének kikiáltása nem vonja maga után a Grúziától elszakadt Abházia és Dél-Oszétia haladéktalan elismerését a Kreml részéről. "Újból kezet nyújtok Moszkvának" - mondta az e hónapban újraválasztott, Oroszországhoz fűződő hűvös viszonyát javítani kívánó grúz államfő az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésén mondott beszédében. Mint mondta, Oroszországgal a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyök jegyében kíván együttműködni.
2008.01.24. 17:48
 
 
Ígéretet tettek a békére a kenyai ellenfelek
A kenyai zavargások kitörése óta először találkozott csütörtökön a megválasztott elnök és fő vetélytársa, és mindketten ígéretet tettek, hogy a békén fognak munkálkodni. Mwai Kibak megválasztott elnök és Raila Odinga személyes találkozóját az ENSZ-főtitkár megbízottja hozta tető alá Nairobiban. A megbeszélés után az ellenfelek együtt jöttek ki az elnöki irodából, és a sajtó jelenlétében mosolyogva kezet nyújtottak egymásnak. Ma megtettük az első néhány lépést a választási vita és a konfliktus lezárására - jelentette ki Odinga.
2008.01.24. 17:09
 
 
Góllövő-örökranglista: Puskás továbbra is harmadik
Puskás Ferenc továbbra is őrzi harmadik helyét a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) góllövő-örökranglistáján. Az Aranycsapat 2005. november 17-én elhunyt legendás kapitánya 511 bajnoki találatot jegyez, melyeket a Budapesti Honvéd és a Real Madrid színeiben szerzett. Nála többször csak a brazil Pelé (541), és az osztrák Josef Bican (518) volt eredményes. Az élmezőny tagjai közül csak a 1994-ben világbajnok brazil Romario aktív, aki 22 góllal marad el Puskástól, ezzel negyedik az örökranglistán.
2008.01.24. 16:30
 
 
Szigorúbban őrzik a késelő kisfiút Csíkszeredán
A szokottnál szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be abban a csíkszeredai gyermekvédelmi intézményben, ahol a Blaha Lujza téri késelőként elhíresült kiskorút elhelyezték - tájékoztatta az MTI-t Elekes Zoltán, a Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi igazgatóság vezetője. "Állandó jelleggel két nevelő tartózkodik a kiskorú közelében, emellett egy őrző-védő cég szolgáltatásait is igénybe vettük" - mondta Elekes.
2008.01.24. 16:30
 
 
Országosan vezeti a demokrata mezőnyt Hillary Clinton
Hillary Clinton továbbra is vezeti az amerikai demokrata elnökjelölt-aspiránsok országos népszerűségi rangsorát, jóllehet Dél-Karolinában, ahol szombaton rendeznek előválasztást, Barack Obama két számjegyű előnyre tett szert. A volt first lady a Los Angeles Times/Bloomberg felmérése szerint az egész országban a demokrata szavazótábor 42 százalékának támogatását élvezi, míg afro-amerikai vetélytársa 33 százalékot tudhat magáénak. A jelentős fekete lakossággal rendelkező Dél-Karolinában viszont - a C-SPAN/Zogby kutatása szerint - Obama mögé áll a választók 43 százaléka, Clinton jelöltségét csak 25 százalék támogatja.
2008.01.24. 16:26
 
 
Jack Nicholson Hillary Clintonra szavaz
Jack Nicholson Hillary Clintonra szavaz. Talán azért is, mert nő. Mindezt a Frankfurter Allgemeine Zeitung-ban (FAZ) megjelent interjújában fejtette ki a világhírű amerikai színész, aki hatalmas nőcsábász hírében áll. Clintonra azonban ezúttal nem elsősorban szépsége miatt szavazna, annak ellenére, hogy - mint nyilatkozta - nem tudja levenni a szemét róla, amikor látja a televízióban. A két rákbeteg férfi utolsó napjairól szóló, The Bucket List című legújabb filmjének bemutatása miatt Berlinben tartózkodó Nicholson szerint a volt First Lady egyszerűen csodálatosan csinálja, még akkor is, amikor - mint Iowa után tette - elsírja magát. Hillary a legalkalmasabb jelölt az elnöki tisztségre - jelentette ki.
2008.01.24. 15:50
 
 
Gyurcsány: minden alapot nélkülöznek a kormányátalakítási hírek
Gyurcsány Ferenc minden alapot nélkülözőnek tartja azokat a híreket, amelyek szerint kormányátalakításra készül. "Eljutnak hozzám a hírek, hogy a kormányátalakítás lesz, ami érintheti Draskovics Tibort, Lamperth Mónikát vagy Horváth Ágnest, ezek pletykák, amik minden alapot nélkülöznek" - jelentette ki a miniszterelnök a távirati irodának. A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, hogy Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter az egyik nemzetközi könyvvizsgáló céghez igazol át, és már alá is írta szerződését. A Magyar Hírlap úgy tudja, leválthatják Lamperth Mónika szociális és munkaügyi minisztert, illetve Horváth Ágnest, az egészségügyi tárca vezetőjét is.
2008.01.24. 15:25
 
 
Egy győri illemhely lett a "budiverseny" győztese
Feltérképezték Magyarország vécéinek állapotát, s 100 illemhely felkeresése és értékelése után a győri Árkád üzletközpont vécéje találtatott a legjobbnak. A vécék állapotát vizsgáló projekt kitalálói a nyilvános helyeken és vendéglátóipari egységekben található mellékhelyiségek tisztán tartásának fontosságára igyekezték felhívni a figyelmet. Kilenc hónappal ezelőtt létrehoztak egy honlapot, www.buditime.hu címen, ahol bárki kifejthette véleményét a témával kapcsolatban, illetve szavazhatott is a 2007. év legjobb vécéjére. Az ország 100 illemhelyének állapotát egy nevét felfedni nem kívánó személy térképezte fel, akit Breki, a békának neveztek el.
2008.01.24. 15:20
 
 
Előzetes letartóztatásba helyezték Tasnádi Pétert
Tasnádi Pétert előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy sikkasztási ügyben csütörtökön - tudatta a Fővárosi Bíróság közleményben az MTI-vel. A jelentős értékre elkövetett sikkasztással gyanúsított Tasnádi Pétert az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt helyezték 30 napra előzetes letartóztatásba. Az elsőfokú végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezett ellene.
2008.01.24. 14:55
 
 
Elfogadta az SZDSZ kampánystratégiáját az ügyvivő testület
Az ügyvivő testület rendkívüli ülésén elfogadták az SZDSZ kampánystratégiáját és kampánymenetrendjét - jelentette be Kóka János. A testület kampányfőnöknek Horn Gábort jelölte ki. A párt kampányát február 2-án nyitja a fővárosi Király utcában tartandó rendezvényén, és március 7-én zárja le, szintén a fővárosban. A kettő között országos rendezvénysorozatot tartanak. Kóka János stratégiájuk lényegét egy mondatban úgy foglalta össze: mondjunk nemet a szocializmusra. Hozzátette, hogy ennek vizuális lényegét már a kampánynyitójuk meghívóján is megjelenítik.
2008.01.24. 14:09
 
 
Gyurcsány: Magyarország jó úton jár az egyensúly visszaszerzésében
Magyarország jó úton jár a pénzügyi egyensúly visszaszerzésében - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtökön, a davosi Világgazdasági Fórumon az Európai Bizottság pénzügyi biztosával, Joaquín Almuniával folytatott megbeszélése után. A tárgyaláson elhangzottakról Daróczi Dávid kormányszóvivő tájékoztatta az MTI-t telefonon a svájci városból. Gyurcsány Ferenc kifejtette: véget ért a kiigazítás megszorító szakasza, idén már növekedhet a bérek és a nyugdíjak reálértéke, és enyhén nőhet a fogyasztás. Hozzáfűzte: az egyensúly iránti elkötelezettség fenntartásával egyidejűleg a figyelmet egyre inkább a gazdasági növekedésre lehet fordítani. Leszögezte, hogy a magyar kormány folytatja a reformokat.
2008.01.24. 14:06
 
Győzike és Bea válás helyett szépítkezik Gyulán
Gáspár Győző ás Bea asszony válás helyett Gyulán szépítkezik - erről Győzike tájékoztatta a Békés megyei internetes portált, a BEOL-t. A lap szerint csütörtökön lett volna a házaspár válóperes tárgyalása, de a tárgyalóterem helyett a gyulai szépségszalont választották. A rapper elmondta a hírújságnak, hogy egy távoli unokatestvére üzemelteti a szalont, és ők is összefogtak a többi rokonnal, hogy megmentsék a házasságukat. "Bea újra tetszeni akar nekem, így én sem hanyagolhatom el magam" - mondta a BEOL-nak Győzike.
2008.01.24. 14:02
 
 
Évnyitó ülést tart az MSZP választmánya
A népszavazási kampány is szóba kerül az MSZP választmányának ez évi első ülésén, szombaton Budapesten - tájékoztatta Simon Gábor, a testület elnöke csütörtökön az MTI-t. Az MSZP-nek 2008-ban nagyobb figyelmet kell fordítania a reformok társadalmi elfogadottságára - közölte Simon Gábor. Hangsúlyozta: a március 9-i, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról döntő népszavazás előtt a választmány tagjainak is segíteniük kell elmagyarázni, hogy a változások egy korszerűbb, igazságosabb társadalom létrejöttét szolgálják. A választmány elnöke azt mondta: zárt ülésén hallgatják meg Kondorosi Ferencet, az Új rend és szabadság programjáért felelős kormánybiztost.
2008.01.24. 13:01
 
 
A bankszövetség nem vár drámai változást a magyar pénzpiacon
A bankszövetség főtitkára szerint nem várható semmilyen drámai fejlemény az idén a devizahitelezésben, a világgazdaságban tapasztalható pénzügyi válságjelenségek ellenére a magyar bankrendszer stabil. "A hitelezés szempontjából is fontos a forint árfolyamalakulása, nem számolok a forint tartós gyengülésével" - hangoztatta Nyers Rezső csütörtökön Budapesten a Hitelgarancia Zrt. sajtótájékoztatóján. Úgy vélte a lakossági hitelezés összességében az idén veszít lendületéből, ez azonban nem a forint esetleges árfolyamváltozása miatt áll elő, hanem a lakosság jövedelmi helyzetében bekövetkezett változások hatására.
2008.01.24. 12:35
 
 
Asztalitenisz csapat-vb: nehéz csata vár a magyarokra
Egy hónappal a rajt előtt a helyszínen elkészítették a kínai Kuangcsouban (Guangzhou) sorra kerülő asztalitenisz csapat-világbajnokság sorsolását: a magyar női válogatott Szingapúrral, Romániával, Lengyelországgal, Tajvannal és Ukrajnával, míg a férfi gárda a Koreai Köztársasággal, Tajvannal, Svédországgal, Lengyelországgal és Csehországgal került egy csoportba. Hosszú évek után először mindkét nemnél a legjobbak között, azaz a Bajnoki Divízióban szerepelhetnek a magyarok, a hölgyek a legutóbbi, brémai vb-n hatodik helyen végeztek, míg a férfiak a második vonal megnyerésével vívták ki a feljutást.
2008.01.24. 12:23
 
 
Gyurcsány vitázna Orbánnal
Ha Orbán Viktor Fidesz-elnök kihívja tévévitára Gyurcsány Ferencet, a miniszterelnök ott lesz - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtökön az MTI kérdésére. A Népszava csütörtökön írt arról, hogy Orbán Viktor arra készül, a népszavazási kampány végén tévévitára hívja ki Gyurcsány Ferenc MSZP-elnök kormányfőt. A lap úgy tudja, Orbán azért akar összecsapni riválisával, mert a Fideszben még mindig attól tartanak, hogy - hasonlóan 2004-hez - számukra ugyan kedvezően alakul majd a referendumon az igenek aránya, ám a részvétel elmaradhat az általuk várttól, így viszont a népszavazás eredménytelenné válhat. "Hazug emberrel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze" - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a lapértesülésre.
2008.01.24. 12:02
 
 
Fidesz: a kormány állítsa le közpénzből folytatott kampányt!
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy állítsa le az emberek pénzén, de az emberek ellen folytatott népszavazási kampányát - mondta Balsai István. A politikus hangsúlyozta: alkotmánysértő, az alkotmány szellemével összeegyeztethetetlen, hogy a kormány a választók akaratával ellentétesen kampányol. Szerinte a kormánynak most már, néhány héttel a népszavazás előtt, nincs lehetősége arra, hogy azoknak az adóforintjaiból kampányoljon, akik aláírásukkal támogatták a referendumot. A politikus a kampányra példaként hozta az Új Magyarország című 24 oldalas kiadványt, és az egyik bulvárlap mellékleteként csütörtökön megjelent 10 oldalas füzetet, amelyekben főként a vizitdíjról és a kórházi napidíjról van szó.
2008.01.24. 11:57
 
 
Economist: a Laborc-ügy "nem ügy" Nyugaton
Nyugaton nem tekintik "ügynek" Laborc Sándor kinevezését a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére - írta a The Economist. A londoni gazdasági hetilap internetes blogformát öltő budapesti naplójának e heti kiadása felidézi, hogy a kinevezési procedúra során a Fidesz nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette "a KGB-képzőben" tanult Laborc Sándor személyét. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az írás szerint azt mondta: Oroszország most éleszti fel 1990 óta szunnyadó alvóügynökeit és hálózatait, és Laborc kinevezése ennek része, ami az Egyesült Államokban is aggodalmat kelt.
2008.01.24. 11:39
 
Gyurcsány: a mezőgazdasági politika nem igazodhat az éves változásokhoz
Gyurcsány Ferenc szerint a mezőgazdasági támogatáspolitika nem igazodhat az éves változásokhoz, 2013-ig érvényben kell hagyni, az árak változásától függetlenül. A kormányfő erről telefonon nyilatkozott az MTI-nek Davosból, a Világgazdasági Fórum helyszínéről. A miniszterelnök véleménye szerint ugyanakkor nagy lehetőséget jelent a magyar gazdáknak, hogy India és Kína hatalmas felvevőpiac, a globális élelmiszerpiaci kereslet hatására pedig a mezőgazdasági árak folyamatosan növekednek. Hozzátette: elemezni kell, hogy ez mennyire tartós, hosszú távú folyamat, és kezdeményezően kell részt venni benne.
2008.01.24. 11:20
 
 
A Nabucco gázvezetékről tárgyalt Gyurcsány az azeri elnökkel Davosban
Az egyebek között azeri földgázt Európába továbbító Nabucco gázvezetékről és az azeri gáz európai eladásáról tárgyalt Gyurcsány Ferenc kormányfő Ilham Aliyev azeri köztársasági elnökkel a svájci Davosban - közölte a magyar kormány szóvivője. Daróczi Dávid elmondta: az alpesi országban zajló Világgazdasági Fórum helyszínén azeri kezdeményezésre létrejött szerda esti megbeszélésen szó volt a Nabucco csővezeték megépítésével kapcsolatos tervről és arról, "hogyan lehetne azeri gázt európai eladásra felhasználni", illetve, hogy ezzel kapcsolatban létrejöhet-e valamilyen együttműködés a Mol és az azeri nemzeti olajtársaság között.
2008.01.24. 10:02
 
 
Melbourne: Sarapova-Ivanovic döntő lesz a nőknél
Marija Sarapova és Ana Ivanovic mérkőzik egymással szombaton a női egyes döntőjében az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Az ötödikként rangsorolt orosz játékos simán verte Jelena Jankovicot, a negyedik kiemelt szerb teniszező pedig három szettben múlta felül Daniela Hantuchovát az elődöntőben. Sarapova egymás után másodszor jutott be a döntőbe az Australian Openen, tavaly a fináléban kikapott az amerikai Serena Williamstől.
2008.01.24. 09:54
 
 
Ismét erősen habzik a Rába
Több heti szünet után ismét erőteljesen habzik a Rába - közölte Woki Zoltán, a Pro Natura St. Gotthard (PRONAS) környezetvédő civil szervezet képviselője. A vízügyi hatóság reggel értesült a habzásról és felvették a kapcsolatot az osztrák szervekkel. "Erős habzás figyelhető meg csütörtök reggel óta a szentgotthárdi duzzasztó alatti szakaszon" - mondta. Véleményük szerint az éjszaka során Magyarországon vagy Ausztriában valaki nagyobb mennyiségű szennyező anyagot ereszthetett a folyóba. Nádor István a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta: szakembereink figyelik azokat a helyeket ahol habzás fordulhat elő, de egyelőre csak a szentgotthárdi duzzasztóműnél észleltük a jelenséget.
2008.01.24. 09:42
 
 
Tarlós és Juhász a népszavazásról
A Fidesz kampányfőnöke szerint a kormány sorsáról, a szocialista kampány irányítója szerint az egészségügyről és az oktatásról szól a március 9-re kiírt népszavazás; Tarlós István és Juhász Ferenc a köztelevízió csütörtöki Nap-kelte műsorában nyilatkozott. A mostani vita a Gyurcsány-kormány és a társadalom konfliktusa, mert ha Gyurcsány Ferenc nem ígért volna valamit, akkor most nem kellene népszavazást tartani - jelentette ki Tarlós István arra a televíziós vitára utalva, amelyet a 2006-os parlamenti választást megelőzően a két nagy párt miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor folytatott egymással.
2008.01.24. 09:13
 
 
Újabb halálos áldozatokat követeltek a zavargások Kenyában
Újabb halálos áldozatokat követelt Kenyában a múlt év végi, vitatott végeredményű elnökválasztás után kirobbant erőszak. Ezúttal négy ember vesztette életét: két embert rendőrök lőttek le a középső országrészben, Limuru városában. További egy-egy halottja volt az erőszaknak Nairobi egyik nyomornegyedében, valamint a nyugat-kenyai Molo körzetében. A Nairobitól 160 kilométerre északnyugatra elterülő település környékén előző nap falubeliek százai menekültek el lakóhelyükről. Az afrikai országban hetek óta váltakozó intenzitással napirenden vannak az összecsapások Mwai Kibaki elnök újraválasztását megkérdőjelező tüntetők és az államfő hívei, az egyes etnikai csoportok és egymással vetélkedő bandák között.
2008.01.24. 09:06
 
 
A hosszú házasság titka: a veszekedés
Hosszú és egészségben leélt házasságra számíthatnak a veszekedő párok - erre a következtetésre jutottak michigani kutatók, akik ezzel a kutatással megerősítették azt a régen gyanított tényt, hogy akik hajlamosak magukba fojtani az indulataikat, rövidebb életre számíthatnak. Az amerikai kutatócsoport 192 házaspár életét vizsgálta 17 éven át. A párokat négy kategóriába sorolták: - a férj és feleség egyaránt kiadja magából a dühét, - a feleség veszekedős, a férj visszafogott, - a férj veszekedős, a feleség hallgat - mindketten magukat rágják inkább. Az eredmények azt mutatták, hogy ez utóbbi, "elfojtós" csoportba tartozók kétszer nagyobb eséllyel számíthatnak korai halálra, mint a többiek.
2008.01.24. 08:28
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504[2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista