2019. szeptember 22., vasárnap - Móric
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
Lendvai személyes részvételt kért a pártelnököktől a gazdasági csúcson
Lendvai Ildikó azt kérte a parlamenti pártok elnökeitől és frakcióvezetőitől, hogy személyesen vegyenek részt a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kezdeményezett gazdasági csúcson. A jövőre vonatkozó gazdasági terveket akkor érdemes alkotni, ha ebben valamiféle egyezség születik a gazdasági és a politikai élet szereplőivel, ez a célja a gazdasági csúcsnak - közölte az MSZP frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: egy ilyen megállapodás előkészítésének az a feltétele, hogy minden politikai párt a lehető legmagasabb szinten, a döntéshez szükséges mandátummal képviselje nézeteit.
2008.11.04. 15:12
 
 
Obama leadta szavazatát
Barack Obama, a demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint reggel 8 óra előtt leadta szavazatát az amerikai elnökválasztáson az Illionis állambeli Chicagóban. Az illinois-i szenátor kislányával az oldalán töltötte ki a szavazóívet egy általános iskolában kialakított szavazókörben. Obama Chicagóból a szomszédos Indiana államba utazik kampányolni, ott utolsó erőfeszítést tesz azért, hogy elhódítsa a hagyományosan republikánus államot. Ha nyer, ő lesz a 15. demokrata párti elnök. Kedden reggel 7, illetve 8 órától, közép-európai idő szerint 15 óráig, 37 államban nyíltak meg a szavazóhelyiségek. A felmérések alapján rekord szintű részvételi arány várható; 130 millióan adhatják le voksukat.
2008.11.04. 14:35
 
 
A nők többféle baktériumot hordoznak kezükön
Egy új amerikai tanulmány megállapította, hogy a nők kezén töbfajta baktérium halmozódik fel, mint a férfiakén. A kutatók azt is megállapították, hogy mindenki több baktériumot hordoz a kezén, mint ahogy azt a szakemberek feltételezték. A szakemberek nem tudják bizonyosan, miért hordoznak a nők többféle baktériumot a kezükön, de Fierer feltételezte, hogy ez a bőr savasságával lehet összefüggésben. A férfiaknak ugyanis általában savasabb a bőre. A nők esetében ráadásul több baktérium él a bőr felszíne alatt, vagyis olyan helyen, ahonnan egy egyszerű kézmosással nem is távolíthatók el. A kutatók rámutatnak arra, hogy az emberi testen található baktériumok nagy többsége nem káros, sőt hasznos.
2008.11.04. 13:33
 
 
Európa elveszíti vezető helyét a sportban
Európa lassan elveszíti vezető helyét a sportban - többek között ez derült ki az Európai Olimpiai Bizottság által szervezett VIII. szakmai szemináriumon. Nagy Zsigmond, aki a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi titkáraként vett részt az eseményen, elmondta, hogy egyértelmű statisztikai adatok igazolják az ázsiai országok előretörését az öreg kontinens kárára. Négy évvel ezelőtt, az athéni játékokon Európa az érmek 52 százalékát szerezte meg, idén Pekingben már csak 46 százalékos teljesítményre volt képes. Az egyes versenyszámokat tekintve szintén csökkent az öreg kontinens súlya, amellett a férfi és női indulók számának kiegyenlítődése is az ázsiai résztvevők számának növekedésével jár.
2008.11.04. 13:19
 
 
Jégkorong olimpiai selejtező: cél a továbbjutás
Egyértelműen a csoportgyőzelemmel járó továbbjutás a célja a hazai közönség előtt szereplő magyar jégkorong-válogatottnak a péntektől vasárnapig tartó olimpiai selejtezőn. Pat Cortina szövetségi kapitány gárdája a Papp László Arénában először lép jégre azt követően, hogy áprilisban Szapporóban kivívta a világelitbe jutást. A dicsőséges csapatból most Gröschl Tamás és Szélig Viktor maradt ki. Előbbi, a Budapest Stars csatára sokáig sérült volt és még nem nyerte vissza régi formáját, míg a francia Briancon hátvédjének felesége utolsó hónapos terhes. A csapat gerince változatlan: főleg azok kaptak behívót a Káposztásmegyeren készülő keretbe, akik az Alba Volánnal szerepelnek az osztrák ligában, illetve a légiósok.
2008.11.04. 13:09
 
 
Gyurcsány Ferenc megnyitotta a spanyolországi Magyar Gazdasági Évadot
A bezárkózás nem lehet válasz a nemzetközi pénzügyi válság jelentette kihívásra, az EU-tagországoknak még inkább együtt kell működniük - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Madridban, a Magyar Gazdasági Évad ünnepélyes megnyitóján elmondott beszédében. A jövő év júliusának közepéig tartó évad keretében 12 helyszínen mintegy 25 rendezvényt tartanak, s ezekkel elsősorban a kis- és közepes vállalkozások számára szeretnének lehetőségeket teremteni. Gyurcsány Ferenc a megnyitó előtt üzletember-találkozón vett részt, a délután folyamán tárgyal José Luis Rodriguez Zapatero miniszterelnökkel, és fogadja őt I. János Károly uralkodó is.
2008.11.04. 12:53
 
 
Egyelőre semmi nem igazolja a szlovák rendőrség dunaszerdahelyi intézkedését
Olyan amatőr videofelvételeket mutattak be kedden Dunaszerdahelyen a helyi futballcsapat vezetői és a város polgármestere, amelyeknek egyetlen jelenete sem igazolja a szlovák rendőrség állításait, ellenkezőleg: a képsorokon látható, hogy az egyik kommandós minden ok nélkül odalép egy békésen ácsorgó idősebb magyar szurkolóhoz és megüti. A dunaszerdahelyi sajtóértekezleten levetített jelenet közvetlenül megelőzi azokat a pillanatokat, amikor a szombati Slovan-DAC mérkőzésen a népes rendőrosztag elkezdi kiszorítani a "magyar" szektorból a minden ellenállás nélkül hömpölygő embereket.
2008.11.04. 12:47
 
 
NHH: kilenc hónap alatt 160 ezerrel több internetező
Az év első háromnegyed évében mintegy 160 ezerrel, szeptember végére 1,486 millióra nőtt a vezetékes szélessávú előfizetések száma, miközben a vezetékes telefonvonalak száma több mint 100 ezerrel csökkent - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden. Az NHH gyorsjelentése szerint az ADSL- és kábelmodemes internet előfizetések száma a hónap végén 1,486 millió volt Magyarországon, az egy évvel korábbi 1,244 millió és a 2007 végi 1,327 millió után. A vezetékes széles sávon internetezők száma 12 hónap alatt 20 százalékkal, 2007 decemberéhez képest pedig 12 százalékkal nőtt.
2008.11.04. 12:43
 
 
Büntetőjogász: az uzsorakölcsön nem bűncselekmény
Az uzsorakölcsön jelenleg nem bűncselekmény, de nap mint nap hallani azzal összefüggő erőszakos bűntettekről, ezért került napirendre a szakemberek körében, hogy az uzsoratevékenységet ismét büntetőjogilag szankcionálják - mondta Tóth Mihály büntetőjogász. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón az uzsorakölcsönt a nagycsécsi gyilkosság egyik lehetséges motívumának nevezte. Hétfőre virradóra ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két nagycsécsi házra; a támadásban ketten meghaltak. A miniszter közölte, hogy a kormány az uzsorakölcsönnel kapcsolatban a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezte.
2008.11.04. 11:48
 
 
Fidesz: "halálos" a jövő évi egészségügyi költségvetés
A Fidesz "halálosnak" tartja a jövő évi egészségügyi költségvetést, mert szerinte emberéleteket követel majd az ágazatot érintő brutális megszorítás. Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, "ez a költségvetés emberáldozatokat, emberéleteket fog követelni, ezért is mondjuk, hogy nem a jövő, nem az élet költségvetése, hanem ez a halálé." A fideszes képviselő szerint rendkívül súlyos, katasztrofális, már-már brutális megszorítás érinti az egészségügyet 2009-ben, hiszen a jövő évi költségvetés mintegy 100-130 milliárd forintot von ki az ágazatból.
2008.11.04. 11:34
 
 
PDSZ: összeomolhat a közoktatás a jövő évi költségvetés miatt
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint összeomolhat a közoktatás mint közszolgáltatás, ha a jövő évi költségvetésben beterjesztett normatívacsökkenés megvalósul - közölte Kerpen Gábor elnök kedden. Az érdekvédő azt mondta, már nem csak veszélyben van a közoktatás minősége a korábbi forráskivonások miatt, hanem összeomolhat a közoktatás, mint közszolgáltatás garantált minőségi ellátása. Kerpen Gábor ezért kedden levélben fordult a társszakszervezetekhez, együttes fellépést kérve tőlük. A PDSZ elnöke a költségvetési törvény legutolsó változatát "elképesztőnek" nevezte. A normatívák jelentős része reálértéken 8-9 százalékkal csökkenhet, ami elfogadhatatlan.
2008.11.04. 11:12
 
 
Az EU jóváhagyta Magyarországnak a 6,5 milliárd eurós hitelt
Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben azt a 6,5 milliárd eurós középtávú pénzügyi támogatást, amellyel az EU Magyarországot kívánja segíteni - közölték diplomáciai forrásból. A keretet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank (IBRD) összesen 20 milliárd euróra egészíti ki korábbi közlés szerint. Az Európai Bizottság múlt héten javasolta hivatalosan a tagállamoknak, hogy az unió biztosítson kölcsönkeretet Magyarországának a fizetési mérleg egyensúlyának támogatására. A bizottság akkori jelzése szerint a kölcsön legfeljebb öt részletben hívható le, az átlagos futamidő öt év lesz.
2008.11.04. 10:23
 
 
Megfulladt az ágyhoz kötözött beteg egy baranyai intézményben
Megfulladt az a nő, akit ápolója ágyhoz kötözött egy szellemi fogyatékos betegeket is gondozó baranyai intézményben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy az elsődleges orvosi szakvélemény szerint a súlyos szellemi fogyatékos, 44 éves nő halálát a derekára kötözött pelenka szorítása okozta, melynek kapcsán nem zárható ki az idegenkezűség. A rendőr százados elmondta, hogy az eset még szombaton történt, de azt nem kívánta megjelölni, melyik baranyai intézményben. Az MTI rendőrséghez közel álló forrásból úgy értesült, hogy a beteget Bóly városban ápolták.
2008.11.04. 09:58
 
 
Klicskóék kihívják Valujevet
A Klicsko testvérek szívesen összemérnék erejüket Nyikolaj Valujevvel, a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú orosz világbajnokával." A másik négy nagy szervezet világbajnoki öve a miénk, nekem mindegy Vlagyimir vagy én találkozom Valujevvel" - mondta az ukrán testvérpár nevében Vitalij Klicsko a Boksz Világtanács (WBC) által szervezett nemzetközi találkozón a kínai Csengduban. "Valujev hatalmas és nagyon veszélyes, nem szabad lebecsülni. Az utolsó vb-övet is meg akarjuk szerezni a családunk számára." Vitalij Klicsko szerint a várható nagy érdeklődés miatt legalább 30 ezer néző befogadására alkalmas arénában kellene megrendezni az összecsapást.
2008.11.04. 08:26
 
 
F1: A Honda teszteli november közepén Sennát
A Forma-1-es Honda csapatával tesztel november 17. és 19. között Bruno Senna, a legendás Ayrton Senna unokaöccse. Az idei GP2 versenysorozatot a második helyen befejező Senna a Barcelona melletti montmelói tesztpályán próbálja ki a Hondát. "Bruno fantasztikusan szerepelt a GP2-ben, most megkapja a lehetőséget, hogy megmutassa, mit tud" - mondta Ross Brawn, a Honda csapatfőnöke. "A következő szezonra a lehetőségeinkhez mérten a legjobb pilótákat akarjuk megszerezni." A vasárnap befejeződött szezonban a brit Jenson Button és a brazil Rubens Barrichello versenyzett a Honda színeiben, de az istálló még egyikük szerződését sem hosszabbította meg 2009-re.
2008.11.04. 08:21
 
 
Állandó a rendőri jelenlét Nagycsécsen
Csendesen telt az éjszaka a Borsod megyei Nagycsécsen, ahol hétfőre virradóra Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadás során két ember életét vesztette. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: állandó a rendőri jelenlét a településen. Hétfő este egyébként mintegy százötvenenen virrasztottak a helyszínen, annál a Dózsa György utcai háznál, amelyben a 43 éves férfi és a 40 éves nő meghalt. A gyertyagyújtók nagy része a Roma Polgárjogi Mozgalom tagja, az ország szinte valamennyi részéből érkeztek. Közülük többen etnikai támadásnak gondolják a történteket, mások óvatosabban fogalmaztak, azt mondták: csak a rendőrségi vizsgálat után nyilvánítanak véleményt.
2008.11.04. 08:11
 
 
Miért van rosszabb kedvünk a télen?
A tél beköszöntével előfordul, hogy az ember lelkiállapota minden ok nélkül leromlik - majd azután tavasszal helyreáll a dolgok rendes menete. Európában a lakosság 15-25 százaléka mondja magáról, hogy érzékeny erre a "szezonális pszichológiai változásra" - 2-3 százalék pedig egyenesen "szezonális depresszióról" beszél, s mindez főleg a nőket sújtja. A Science et Vie című francia tudományos havilap beszámolója szerint nincs egyetlen olyan biológiai mechanizmus sem, amely önmagában, egyes egyedül magyarázná ezeket a zavarokat. Ugyanakkor a kutatók és az orvosok szerint mindenképp központi szerepet játszik e folyamatnál a fény intenzitásának a csökkenése, mert ez elállítja belső óráinkat.
2008.11.04. 08:04
 
 
Sarah Jessica Parker és Hugh Grant, a romantikus páros
Marc Lawrence rendező-forgatókönyvíró Sarah Jessica Parkert és Hugh Grantet nyerte meg legújabb romantikus vígjátékának sztárszerepeire. Az egyelőre cím nélkül futó projekt, amelyet Lawrence márciusban kezd forgatni a Columbia Pictures számára, eredetileg Buffalo Faith néven szerepelt, és a Castle Rock Entertainment berkeiben készült volna. Amikor a Sony átvette a produkciót, a stúdió a forgatókönyvet jegyző Lawrence-re bízta a rendezést is. Lawrence és Grant eddig nyerő párosnak bizonyult: a brit színész alakította az undok milliomosból hősszerelmessé váló főnök szerepét a rendező Két hét múlva örökké című románcában, és ő játszotta a kiégett dalszerzőt a szintén sikert aratott Zene és szövegben.
2008.11.04. 08:01
 
 
Nem fog megsüllyedni az üzleti negyed Sanghajban
Kínai kutatók és geológusok kizárják annak a kockázatát, hogy a sanghaji üzleti negyed megsüllyed a világ második legmagasabb, 127 emeletes és legkevesebb 632 méter magas épületének, a Shanghai Centernek a megépítése miatt. A 2014-re elkészülő felhőkarcolónak legalább 80 méter mély alapokat kell ásni, de szakértők szerint az építkezés nem veszélyezteti a környező felhőkarcolók talapzatát. Ha a Shanghai Center elkészül, magasságban csak az Egyesült Arab Emirátusokban, Dubajban épülő Burdzs torony fogja felülmúlni, amelynek végleges magasságát még titokban tartják. Az építkezés jelenleg 630 méternél tart, de a torony magassága várhatóan eléri majd a 800 métert is.
2008.11.04. 07:58
 
 
Folytatódik a 2009-es költségvetés vitája
A vezérszónoki felszólalásokkal folytatódik a 2009-es költségvetési törvényjavaslat általános vitája ma az Országgyűlésben. A képviselők 11 órás időkeretben folytatják ma a vitát, amelyet csütörtökön zárnak le. Veres János pénzügyminiszter expozéjában hétfőn azt mondta, Magyarország jövőre meg fog felelni a maastrichti kritériumoknak, vagyis az eurózónához való csatlakozás államháztartási feltételeinek. A politikus szerint a kiadáscsökkentő lépések összességében mintegy 400 milliárd forinttal mérséklik a büdzsé ez év október elején beterjesztett változatához képest az államháztartási kiadásokat.
2008.11.04. 07:44
 
 
"Antiesküvői", avagy válásfotók
Sorban állnak válásfotózásért párok Olaszországban egy élelmes fényképésznél. A 45 éves Gainni Fasolini hosszú esztendőkön át csak esküvői képeket csinált, ám amikor nemrégiben olvasta, hogy a válások száma rekordmagasságba emelkedett, megérezte, új piac nyílhat. Elkezdte hirdetni, hogy válásfotózást is vállal, mire jó pár pár azonnal élt a lehetőséggel. Persze nem azok, akik a legviharosabban válnak, hanem a békésebbek. "A fotókon frissen elvált exházaspárok vannak, mosolygósan, kezet fogva, de még (egymással, nem mással) csókolódzók is akadnak a képeken" - idézte a fotóst az olasz sajtó.
2008.11.04. 07:30
 
 
A NASA két űrhajósa a Nemzetközi Űrállomásról szavaz
Michael Fink és Gregory Shemetoff amerikai űrhajósok kedden több mint 350 kilométeres magasságban, a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) szavaznak az amerikai elnök- és kongresszusi választásokon. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA félévszázados fennállása alatt asztronauták mindössze négy alkalommal szavaztak a világűrből. A törvény értelmében a világűrben tartózkodó űrhajósok két texasi szavazókörben adhatják le voksukat. Fink és Shemetoff a repülésirányító központ közreműködésével elektronikus úton kapja meg a szavazólapot, amelyet egy elektronikus levélben elküldött jelszó segítségével nyithat meg és szavazhat. A szavazatokat ezután visszaküldik a központba, amely eljuttatja a választási bizottsághoz.
2008.11.04. 07:18
 
 
Elnök- és kongresszusi választást tartanak az Egyesült Államokban
Elnök- és kongresszusi választást tartanak az Egyesült Államok 50 szövetségi államában és fővárosában; az előrejelzések szerint rekord magas részvételi arány várható. Huszonegy hónapja tartó elnökválasztási versengés zárul le november 4-én. Eldől, hogy az Egyesült Államok megválasztja-e első fekete elnökét a demokrata párti Barack Obama illinois-i szenátor személyében vagy minden idők legidősebb első mandátumos elnökeként a republikánus John McCain arizonai szenátor költözik a Fehér Házba. Az elnököt nem közvetlenül a szavazók választják meg, nem az országosan leadott szavazatok száma számít; a győzelemhez az elektori kollégium többségének, 270 tagjának voksára van szükség.
2008.11.04. 07:03
 
Világhírű írók léptek föl Milan Kundera védelmében
Nyilatkozatban lépett föl Nobel-díjas és más neves írók egy csoportja hétfőn a besúgással megvádolt Milan Kundera védelmében, mert szerintük lejáratási kampány folyik a világhírű cseh író ellen. "Rágalomhadjárat indult Milan Kundera jó híre ellen azzal, hogy megvádolták: besúgó volt az ötvenes években, amikor egyetemi diák volt a kommunista Csehszlovákiában. Noha Kundera "határozott cáfolatot adott ki", és "egyértelműen tisztázta őt egy kiváló prágai tudományos személyiség is", a sajtó láthatóan "túl sokszor és zavarba ejtő könnyedséggel terjesztette ezt a rágalmazó híresztelést anélkül, hogy figyelmet fordítana arra, ami ellent mond neki" - hangsúlyozza a Párizsban kiadott nyilatkozat.
2008.11.03. 21:20
 
 
Vizsgálatot kezdeményez az igazságügyi miniszter a Farkas-perrel összefüggésben
Vizsgálatot kezdeményez Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Farkas-perrel összefüggésben, azt követően, hogy a Farkas testvérek eltűntek az ítélethirdetés közben - közölte az IRM hétfőn. Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezi az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál és az ügyvédi kamaránál, hogy a konkrét ügy történéseit mind a bíróság tevékenysége, mind ügyvédetikai szempontból vizsgálják meg, és a tanulságokat levonva tegyenek javaslatokat, intézkedéseket annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás és a büntetések végrehajtása alól súlyos bűncselekményt elkövetők ne vonhassák ki magukat - hangsúlyozta a szaktárca közleménye.
2008.11.03. 21:07
 
Csurka Eszter ”Új képek” című kiállítása a B55 Kortárs Galériában
Csurka Eszter egy hosszabb metróút során több hónapnyi alkotásra való ingert, képet gyűjt össze és visz haza a fejében. Nézi, befogadja, elraktározza az emberek gesztusait, reakcióit. Vagy: órákon át fotózza egy parkolóház padlójának rajzolatait, hogy aztán saját felfogása szerint felhasználja festményeihez. Képein a körülötte lévő világ jelenik meg, a hétköznapokban megélt illetve látott szituációkat, lelkiállapotokat dolgozza fel.
2008.11.03. 21:04
 
 
Obama és McCain a célegyenesben is kampányol
A csaknem két éve tartó amerikai elnökválasztási versengés hajrájában, a keddi választás előtt mindkét nagy párt jelöltje kampányzáró beszédeket tartott; a két szenátor napok óta a fontos ingadozó államok között ingázik. Mindketten az egyik abszolút kétesélyes államban, a déli Floridában kezdték a hetet. A 47 éves demokrata párti Barack Obama hétfőn Jacksonville-ben azt hangsúlyozta: több évtized téves washingtoni politikája, George Bush nyolc évi hibás kormányzása után az amerikai nép kedden a változásra szavazhat. A 72 éves republikánus John McCain viszont Tampában "fő újraelosztónak" nevezte vetélytársát, utalva arra, hogy Obama korábban a vagyon elosztását ígérte.
2008.11.03. 20:24
 
 
Tenisz: Nadal nem indul a Mesterek Kupáján
A spanyol Rafael Nadal sérülése miatt nem indul a vasárnap kezdődő idényzáró tenisz Mesterek Kupáján, Sanghajban. A világelső térdsérülése miatt mondta le a szereplést. "Kemény döntés volt, de meg kellett hoznom" - nyilatkozta a mallorcai világsztár. November 23. és 25. között a spanyol férfi teniszválogatott a Davis Kupa döntőjében az argentinokkal méri össze a tudását. Nadal helyére a francia Gilles Simon került, mellette honfitársa, Jo-Wilfried Tsonga, a svájci Roger Federer, a szerb Novak Djokovic, a brit Andy Murray, az orosz Nyikolaj Davigyenko, az amerikai Andy Roddick és az argentin Juan Martin del Potro lép pályára Sanghajban.
2008.11.03. 20:14
 
Tragikus Molotov koktélos támadás Nagycsécsen
Hétfőre virradóan ismeretlen tettesek „Molotov koktélt” dobtak, illetve rálőttek két – egymással szemben lévő - nagycsécsi családi házra. Az ingatlanokban többen is tartózkodtak, a támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő a helyszínen életét vesztette.
2008.11.03. 20:11
 
 
Az elmúlt két évnél kisebb BKV-tarifaemelés lehet jövőre
A tavalyi és az idei 13-13 százalékos tarifaemelésnél kisebb mértékű, átlagosan 7,9 százalékos jegy- és bérletáremelést javasol jövőre a BKV igazgatósága a döntésre jogosult fővárosi önkormányzatnak - erősítette meg az MTI-nek egy internetes blog értesülését Tóthfalusi György, a BKV Zrt. igazgatóságának elnöke hétfőn. A kotottpalya.blog.hu saját információra hivatkozva hétfőn azt írta, hogy átlagosan 7,9 százalékkal emelkednek a BKV tarifái jövő évtől, így egy jegy 290, a bérlet 8900 forintba kerül majd. A blog információi szerint: az egyszeri utazásra jogosító vonaljegy pontosan 7,4 százalékkal kerül majd többe a mostani 270 forintos árnál, míg a bérlet 7,8 százalékkal lesz drágább a jelenlegi 8250 forinthoz képest.
2008.11.03. 20:02
 
 
Véget ért a tüntetés a szlovák nagykövetségnél
Hétfő este nyolc órára kiürült a szlovák nagykövetség előtti terület, véget ért az a több mint egy órás tüntetés, amelyet a Dunaszerdahelyen történtek miatt tartottak - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről. A tüntetők az egyik szlovák tv-stábot is provokálták. A tüntetésen az MTI tudósítóinak becslése szerint körülbelül háromszázan voltak. A tömegben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és Jobbik zászlóit is feltűntek. A transzparenseken egyebek mellett olyan feliratokat lehetett olvasni mint, "Hazátlan fattyúk" vagy "Tótok, a magyarok, kik hazát adtak nektek, most hálából verést kapnak!?".
2008.11.03. 19:55
 
 
Újra ratifikálták a magyar-amerikai bűnügyi adatcsere-egyezményt
Másodszorra is ratifikálta az Országgyűlés - 360 igen, szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodással - az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást hétfőn, miután az államfő korábban visszaküldte a parlamentnek. A bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezmény értelmében a két ország hatóságai egyebek mellett a DNS-mintákat és az ujjlenyomat-adatbázisokat bocsátják egymás rendelkezésére. Az egyezményt október 1-jén kötötte meg az Egyesült Államok és Magyarország, a parlament pedig október 13-án ratifikálta, Sólyom László köztársasági elnök azonban egy hét múlva visszaküldte az Országgyűlésnek a dokumentumot.
2008.11.03. 19:20
 
 
Gyűjteni művészet
Lossonczy Tamás, Konok Tamás, feLugossy László, Konkoly Gyula, Türk Péter, Bukta Imre, Csontó Lajos, Gálhidy Péter… – néhányan azon hatvanhárom kortárs magyar képzőművész közül, akik alkotásai a Gyűjteni művészet című kiállításon látható november 6-tól 23-ig. Az ötödik kerületi Falk Miksa utcában a Pintér Sonja Galériában 500 négyzetméteren 150 alkotás tekinthető meg a mai magyar képzőművészet jelentős képviselőitől egy jókora merítéssel válogatott tárlaton, ezt követően a kiállított tárgyak mindegyikét elárverezik.
2008.11.03. 19:12
 
Sértett fogta zsebtolvaj
Fiatal zsebtolvaj került rendőrkézre október utolsó napján Szegeden.
2008.11.03. 19:10
 
 
Nem fogadták el a Robin Hood-adó elhagyását
Az Országgyűlés parlamenti többsége 19 igen, 193 nem és 158 tartózkodás mellett hétfőn elutasította azt az SZDSZ-es módosító indítványt, amely a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényből elhagyta volna a jövőre bevezetendő nyolcszázalékos Robin Hood-adót. A Ház ugyanakkor 364 igen, 7 nem szavazattal elfogadta azt a szocialista indítványt, amely leszűkíti az eredeti javaslat adófizetői körét a nagy energiaellátó és -kereskedő cégekre. A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvény zárószavazása a következő ülésen lesz.
2008.11.03. 19:06
 
Faház égett le Budaörsön
Kigyulladt és teljesen leégett egy lakatlan épület hétfőn délután Budaörsön. A Szajkó utca és Fácán utca kereszteződésében álló 4x5 méteres, földszintes, téliesített faház vált a lángok martalékává. A hétvégi házban keletkezett tüzet az érdi hivatásos és a budaörsi önkéntes tűzoltók fékezték meg. Személyi sérülés nem történt - tájékoztatta szerkesztőségünket Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2008.11.03. 18:53
 
 
Korcsolyázz a város felett
A Juventus Jégterasz szezonnyitó koribuliján mindenki kipróbálta a jeget, és akár évtizedes kihagyás után is vidáman húzott korcsolyát lábára, hogy önfeledten rója a köröket a pályán.
2008.11.03. 18:49
 
 
Költségvetési bizottság: titoktartási nyilatkozatot írattak alá a képviselőkkel
Titoktartási nyilatkozatot írattak alá a költségvetési bizottság tagjaival, akik hétfőn zárt ülésen tájékozódtak a pénzügyminisztertől a 25,1 milliárd dollár összegű pénzügyi mentőcsomag részleteiről - erről a fideszes Szijjártó Péter számolt be az ülés után, hozzátéve, hogy a Fidesz követeli a szerződés nyilvánosságát. A fideszes politikus szerint minden bizottsági tagnak két dokumentumot kellett kitöltenie, amelyben "mindenfajta jogi felelőssége" tudatában vállalta, hogy semmifajta információt nem hoz nyilvánosságra. Kovács Tibor (MSZP) azt mondta, a jogszabályok szerint folyamatban lévő tárgyalásokról titoktartási nyilatkozat aláírását követően adhat tájékoztatást a pénzügyminiszter.
2008.11.03. 18:47
 
Tömegszerncsétlenség Tiszafüreden
Reggel fél nyolc körül történt tömegszerencsétlenség a 34-es számú főút 1 km szelvényénél, Tiszafüred belterületi szakaszán.
2008.11.03. 18:42
 
 
Jogszerűen működik az MDF-frakció
Jogszerűen működik az MDF-frakció - mondta ki az alkotmányügyi bizottság szocialista többséggel elfogadott állásfoglalása hétfőn. Eszerint a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nem szűnt meg azzal, hogy átmenetileg kilenc fővel működött, és három nap elteltével csatlakozott hozzá a tizedik tag. Az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását Szili Katalin házelnök kérte azzal, hogy a testület állapítsa meg: az MDF-frakció folyamatosan működőnek, vagy megszűnt és újjáalakult képviselőcsoportnak tekintendő-e. Vas János október 10-én lépett ki az MDF-frakcióból, amely Lengyel Zoltán csatlakozási kérelmét október 13-i ülésén fogadta el.
2008.11.03. 18:34
 
 
A szlovákok szerint videó van arról, hogy szurkolók fizikai erőszakot alkalmaznak
A szlovák rendőrség szerint dokumentáció és videofelvétel is van arról, hogy szombaton, a DAC-Slovan dunaszerdahelyi futballmérkőzés 17. percében szurkolók "fizikai erőszakot alkalmaztak", de ezt a bizottsági ülés megkezdéséig külön kérés ellenére sem bocsátották a magyar hatóságok részére - erről Bencze József országos rendőrfőkapitány és Juhász Gábor, az IRM államtitkára beszélt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői ülésén. A szlovákok jelentésükben - melyet a bizottság résztvevőinek osztottak szét - azt írták: mindez "a nézők számára nem látható helyen történt, ezért annak okát nem észlelhették".
2008.11.03. 18:15
 
 
F1: a Ferrari vezetői szerint Raikkönen jövőre visszavág
A Forma 1-es Ferrari vezetői azt várják, hogy a tavalyi világbajnok Kimi Raikkönen jövőre ugyanolyan sikeresen tér vissza, mint tette azt idén az olasz Valentino Rossi a MotoGP-ben. "Nagyon nehéz esztendő volt Kimi számára, ám nincs mit szégyenkeznünk, hiszen csapatban nyertünk, a pilóták között Massa a második, Raikkönen pedig a harmadik lett" - nyilatkozta Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke. "Valentino Rossit tavaly már sokan leírták, és lám az idén még jobb lett, fölényesen nyert a MotoGP-ben. Mi nagyon bízunk abban, hogy jövőre Kimi is hasonló tettet hajt végre az F1-ben."
2008.11.03. 17:34
 
 
Elfogatóparancsot bocsátott ki a bíróság Farkas Péter és testvére ellen
Elfogatóparancsot bocsátott ki a bíróság hétfőn Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó és testvére, Károly ellen, akik nem várták meg az ítélethirdetést az ellenük kábítószerrel való visszaélés miatt indított perben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Farkas Péter bűnsegédként öt év fegyházat kapott első fokon. Testvérét hét év fegyházra ítélték. A többórás ítélethirdetést Farkas Péter és testvére, Károly nem várta meg, így a bíróság csak távollétükben rendelte el előzetes letartóztatásukat.
2008.11.03. 17:01
 
 
Csökken az év végi jutalom a tárcáknál és a háttérintézményeknél
A miniszterelnök aláírta azt a rendeletmódosítást, amely a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok központi szerveinél csökkenti az év végi jutalom keretösszegeit, nagyságát - közölte a kormányszóvivő hétfőn az MTI-vel. Elmondta: az eddigi rendszer átmenetileg változik, a módosítás az idei jutalmakra vonatkozik. A teljesítményértékelési rendszer (TÉR) öt kategóriába sorolja a dolgozókat. A rendeletmódosítás szerint a két legmagasabb, a "kivételes" és a "magas szintű" értékelési kategóriát összevonják és változik a maximálisan adható jutalom összege. Idénre csak az éves illetmény legfeljebb 12 százaléka adható jutalomként.
2008.11.03. 16:46
 
 
Glock: nem én adtam a vb-címet Hamiltonnak, hanem ő nyerte meg
Timo Glock szerint Lewis Hamilton nyerte meg a Forma-1-es világbajnoki címet, nem ő ajándékozta a brit pilótának a szezonzáró Brazil Nagydíjon. A német versenyző ezt azután mondta, hogy a vasárnapi futam utolsó körének végén Hamilton megelőzte őt, aki ezzel a manőverrel jött fel a számára vb-címet érő 5. helyre. "Kemény viadal volt. A legjobbamat nyújtottam, hogy pontokat hozzak a Toyotának. Az utolsó hat körben folyamatosan kommunikáltunk a csapattal a gumi állapotáról és az időjárási helyzetről, s végül mindig azt mondtam, kint maradok még egy körre" - elevenítette fel a történteket Glock, akinek a legvégére láthatóan "elfogyott" a gumija.
2008.11.03. 16:33
 
Ecostat: jelentősen romló kilátások, csökkenő GDP 2009-re
Jelentősen rontott a jövő évi gazdasági növekedési előrejelzésén az Ecostat, a GDP 1,3 százalékos bővülése helyett 0,6 százalékos csökkenést valószínűsítenek, az idei 1,8 százalékos növekedést követően. A gazdaságkutató az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében ugyanakkor úgy véli, hogy a külső nemzetközi pénzügyi segítség lehetőségének biztosításával, egy közmegegyezésen alapuló szigorú gazdaságpolitika mellett újabb esély nyílt a magyar gazdaság fenntartható növekedési alapjainak megteremtéséhez.
2008.11.03. 16:10
 
40 milliót hozott egy szerencsejátékosnak Hamilton győzelme
Kisebb vagyonra tett szert az az angol szerencsejátékos, aki tíz évvel ezelőtt Lewis Hamilton Forma-1-es világbajnoki címére fogadott. Az anonimitást kérő személy 1998-ban 100 fontot tett fel arra, hogy a vasárnap Brazíliában diadalmaskodó brit pilóta 25. születésnapja előtt megszerzi a vb-trófeát. Az odds erre 500:1 volt, csakhogy mivel a tippelő arra is szánt 50 fontot, hogy a McLaren tehetségkutató programjába akkoriban felvett kiválóság 23. születésnapja előtt F1-es nagydíjat nyer, a szorzó 1500 lett. Így az össznyeremény 125.000 font, azaz 40,6 millió forint. Hamilton 23 évesen, 9 hónaposan és 26 naposan lett az elitkategória legfiatalabb uralkodója Interlagosban.
2008.11.03. 15:44
 
A szlovák államfő azonosul a rendőrök dunaszerdahelyi fellépésével
A szlovák államfő hétfőn védelmébe vette a rendőrség dunaszerdahelyi fellépését. "Abnormálisnak tekintem azt, ha a döntő mértekben szélsőségesen orientált szurkolók a történelmi és politikai sérelmek megszellőztetésére egy sportpálya lelátóját találják alkalmas helynek, s egy futballmérkőzést gondolnak erre megfelelő alkalomnak" - jelentette ki Pozsonyban. Miután Ivan Gasparovic a szombati dunaszerdahelyi futballbotrány részleteiről tájékozódott Robert Kalinák belügyminiszternél, közös sajtótájékoztatón mondtak véleményt a szurkolók elleni rendőri fellépésről. Egybehangzó álláspontjuk szerint a rendőrség nem szlovákok vagy magyarok ellen, hanem szélsőséges rendbontók ellen lépett fel, amikor rendeltetésszerűen teljesítette kötelességét.
2008.11.03. 15:28
 
 
Draskovics: a szlovák fél válasza egyelőre nem oszlatta el a kételyeket
A szlovák rendőrség hétfői válasza egyelőre nem oszlatta el a kételyeket a dunaszerdahelyi rendőri fellépés indokoltságát illetően - közölte Draskovics Tibor rendészeti miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón. Elmondta: a szlovák rendőrség azt közölte, hogy a futballmérkőzésen - a felvételeken nem látható helyen és módon - a szurkolók úgy viselkedtek, ami indokolttá tette ezt a fajta "nagyon határozott" rendőri fellépést. Draskovics Tibor kifejtette: sem a magyar rendőrséget, sem a kormányt és a közvéleményt nem elégíti ki a válasz, ezért az országos rendőrkapitány szlovák partneréhez fordult a tájékoztatás kiegészítéséért, és hogy megismerhessék a szlovák fél által készített videofelvételeket.
2008.11.03. 15:25
 
 
Brazil Nagydíj: Hamilton éjszakai bárban ünnepelt
Egy Sao Pauló-i éjszakai bárban ünnepelte meg frissen szerzett Forma-1-es világbajnoki címét Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pilótája. Az angol kiválóság rokonaival, a csapattagokkal és barátnőjével, Nicole Scherzinger popénekesnővel érkezett meg éjfél után a lokálba, amelyet az ő arcképével díszítettek fel. A 23 éves bajnok zártkörű buliján csak a meghívott vendégek vehettek részt.
2008.11.03. 15:01
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247[2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista