2019. augusztus 24., szombat - Bertalan
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
Hadat üzentek a sónak az Egyesült Államokban
Az egészséges életmód egy újabb ellenségének, a sónak üzentek hadat New Yorkban, ahol már betiltották a dohányzást és a mesterséges transzzsírokat az éttermekben Michael Bloomberg polgármester hivatali ideje alatt. Az amerikai metropolisz közegészségügyi hatóságai hétfőn bejelentették, összehangolják a szövetségi szintű erőfeszítéseket arra, hogy 25 százalékkal csökkentsék a só használatát az éttermekben és az előre csomagolt élelmiszerekben a következő öt év alatt.
2010.01.12. 14:00
 
 
A BKV a tárgyalások folytatása mellett van, de nem áll elő új javaslattal
A BKV vezetése azt javasolja a szakszervezeteknek, hogy kedd délután 2 órakor folytassák az egyeztetést - közölte Kocsis István, a cég vezérigazgatója a Fővárosi Védelmi Bizottság reggeli ülése után. A vezérigazgató azt mondta: a menedzsment folyamatosan a szakszervezetek rendelkezésére áll. Arra a kérdésre, hogy előállnak-e új ajánlattal a tárgyaláson, kijelentette: ezt nem tehetik meg. Mint hozzátette, felelős vezetőként nem hajlandó arra, hogy a kollektív szerződésben rögzítsenek bér jellegű juttatásokat, ha ilyet tenne, azzal - ahogy fogalmazott - eladósítaná a kormánnyal kötött megállapodás után fejlődési pályára álló BKV-t.
2010.01.12. 13:15
 
 
Meghalt egy H1N1 vírussal fertőzött beteg a váci kórházban
Elhunyt egy H1N1 vírussal fertőzött beteg a Váci Jávorszky Ödön Kórházban kedden - közölte az MTI-vel a kórház főigazgatója. A 39 éves nő a H1N1 vírusfertőzés szövődményeként fellépő tüdőgyulladásban hunyt el - mondta el Erős András. A főigazgató tájékoztatása szerint a beteg nem volt beoltva az új influenza ellen. A váci kórházban jelenleg két olyan beteg fekszik, akiknél már kimutatták a H1N1 jelenlétét, míg négy másik kezeltnél folyamatban vannak a vizsgálatok. A kórházban az új influenza kezeléséhez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll, így lélegeztetőgépből is van elegendő - közölte a főigazgató.
2010.01.12. 12:45
 
 
Somogyi Zoltán az MDF kampányfőnöke
Somogyi Zoltán, az MDF képviselőjelöltje, a Political Capital korábbi vezetője a Magyar Demokrata Fórum kampányfőnöke - jelentette be Makay Zsolt országos választmányi elnök. Somogyi Zoltánt az MDF elnöksége egyhangú szavazással kérte fel, változtatva az eddigi gyakorlaton, amely a kampányfőnöki feladatok ellátását párttagsághoz kötötte. A korábbi politológus, politikai tanácsadó, aki több mint fél évtizede segíti az MDF munkáját, elvállalta a felkérést.
2010.01.12. 11:45
 
 
Február elején tarthatja 12. országértékelését Orbán Viktor
Várhatóan február első hetében tartja tizenkettedik országértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - tudta meg az MTI a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökétől kedden. Balog Zoltán elmondta: a felkérést már elküldték, a pontos időpontot még egyeztetik a pártelnökkel. Tájékoztatása szerint felkérésükben azt kezdeményezték, hogy az eddigi időszak értékelésén túl a jövőre vonatkozó témákat is érintsen Orbán Viktor. Az egyesület elnöke - aki egyben fideszes országgyűlési képviselő - szólt arról is, hogy a meghívottak köre hasonló lesz az előző évekéhez, a szervezet tagjai mellett a közélet jeles képviselőit invitálják a rendezvényre.
2010.01.12. 11:30
 
 
Átadták Farkas Péter kiadatási kérelmét az andorrai hatóságoknak
Átadták Farkas Péter kiadatási kérelmét az andorrai hatóságoknak - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A tárca tájékoztatása arra nem tért ki, hogy mikor kerülhet Magyarországra az elítélt sportoló, de a kiadatási őrizet időtartama a nemzetközi jog alapján negyven nap lehet. Abban az esetben, ha a magyar kérelemnek eleget téve Farkas Pétert kiadják, akkor Magyarországra történő szállítása érdekében az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja (NEBEK) intézkedik. A 2008 november óta szökésben levő Farkas Péter olimpiai bajnokot egy andorrai hotelben fogta el a helyi rendőrség december 26-án éjszaka.
2010.01.12. 11:30
 
 
Káosz a budapesti közlekedésben a BKV sztrájkja miatt
Káoszt okozott a fővárosi közlekedésben a BKV több szakszervezete által meghirdetett sztrájk kedd reggel. A legnagyobb fennakadás a buszközlekedésben van, a metró viszont jár. A megnövekedett autós forgalom miatt a város több útján nagy a torlódás, egyes BKV-megállókban rengeteg ember várakozik. A sztrájk nulla órakor kezdődött, miután a hétfő esti egyeztetésen nem született megállapodás a kollektív szerződésről a szakszervezetek vezetői és a BKV menedzsmentje között. Az MTI úgy tudja, a sztrájkbizottság a BKV menedzsmentjével legkorábban kedd este ülne ismét tárgyalóasztalhoz.
2010.01.12. 11:00
 
 
Kilián Csaba az ITD Hungary új vezérigazgatója
Kilián Csaba befektetési igazgatót kérte fel az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatói teendőinek ellátására Varga István gazdasági miniszter, Rétfalvi György vezérigazgató visszahívását követően. A miniszter hétfőn hívta vissza tisztségéből azonnali hatállyal Rétfalvi Györgyöt, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által 2009 őszén lefolytatott vizsgálat alapján. A vizsgálat több esetben is szabálytalanságokat talált a vállalkozási, szolgáltatási és tanácsadási szerződések, valamint a költséggazdálkodás terén. A vezérigazgató munkaviszonyát 2010. január 11-ével, rendkívüli felmondással szüntette meg a miniszter. A volt vezérigazgatónak nem jár végkielégítés.
2010.01.12. 10:45
 
 
Csökkent a gabonatermés tavaly
Tavaly 17,8 százalékkal kevesebb 11,9 millió tonna gabona termett, miután búzából 22 százalékkal csökkent a termés 4,4 millió tonnára, a kukorica termés 15 százalékkal volt kevesebb és 7,5 millió tonnát tett ki - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. 2008-ban - 2,3 millió hektáron, a 2007. évinél 5 százalékkal nagyobb területen, 14.528 millió tonna gabona termett. A KSH adatai szerint 2008-ban búzából 5,6 millió tonna, kukoricából 8,9 millió tonna termést takarítottak be.
2010.01.12. 10:15
 
 
IFFHS: Iker Casillas volt 2009 legjobb kapusa
Iker Casillas, a Real Madrid játékosa volt a 2009-es év legjobb kapusa a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS szavazása alapján. A spanyol hálóőr mögött Gianluigi Buffon, a Juventus futballistája végzett a második, Julio Cesar, az Internazionale kapusa pedig a harmadik helyen. A voksoláson - a szervezet honlapja szerint - 85 ország szakemberei adták le szavazatukat.
2010.01.12. 10:00
 
 
Magyar Nemzet: a főrektor eltörölné a kétszintű érettségit
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke eltörölné a kétszintű érettségit. Szabó Gábor a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: a jelenlegi rendszer súlyosan rontja a felsőoktatás színvonalát. A napilapnak a főrektor azt mondta, visszaállítaná a hagyományos, egyszintű érettségirendszert, és a központi írásbeli felvételi vizsgát, valamint újra lehetővé tenné az egyetemeknek a szóbeliztetést. Szabó Gábor úgy látja, a középszintű érettségi vizsga túl könnyű, az emelt szintű viszont elképesztően nehéz, és az iskolák egy része képtelen erre felkészíteni a diákokat.
2010.01.12. 09:45
 
 
Hamilton szakított barátnőjével
Hivatalosan is szinglivé vált Lewis Hamilton, a Forma-1-es McLaren istálló brit pilótája, miután szakított párjával, Nicole Scherzingerrel. A 2008-as világbajnok és a Pussycat Dolls együttes 31 éves énekesnője hétfő este közös közleményben tájékoztatták erről a nyilvánosságot. A pár két éve volt együtt, Scherzinger több versenyre, így Magyarországra is elkísérte szíve választottját.
2010.01.12. 09:15
 
 
Szávay kikapott a sydney-i tenisztornán
Szávay Ágnes kétszettes mérkőzésen vereséget szenvedett kedden Aravane Rezai-től, így nem jutott be a negyeddöntőbe a sydneyi keménypályás tenisztorna 600 ezer dollár összdíjazású női versenyében. A világranglistán 40. helyezett magyar játékos a selejtezőben három összecsapást nyert meg, majd a főtábla első fordulójában, hétfőn a korábbi világelső szerb Jelena Jankovicon is túljutott, kedden viszont már nem tudta folytatni jó sorozatát a rangsorban 27. francia ellenfelével szemben.
2010.01.12. 09:00
 
 
A védőoltás ellenére több gyerek újinfluenzás egy nevelőotthonban
A védőoltás ellenére számos gyerek betegedett meg az új típusú influenzában egy bakonyoszlopi nevelőotthonban - olvasható a keddi Népszabadságban. Palicsek Zoltán háziorvos még novemberben beoltotta a bakonyoszlopi nevelőintézet csaknem ötven lakóját. Ezért az orvost is megdöbbentette, amikor egy hete 19 gyereknél hirtelen jelentkeztek az influenzaszerű megbetegedés tünetei. Az orvos beszámolt arról, hogy az ÁNTSZ munkatársai által levett három mintából a vírusteszt igazolta a H1N1-vírus jelenlétét, és a szakma szabályai szerint a gyerekek azonnal vírusellenes gyógyszert kaptak.
2010.01.12. 08:30
 
 
Pasimegőrző a párizsi bevásárlóközpontokban a leértékelések idején
Fodrászok, masszőrök, cipőpucolók, videójátékok, távirányítós autók, magazinok és mosolygós hoszteszek által kínált üdítők várják az erősebb nem képviselőit a párizsi bevásárlóközpontokban a januári leértékelés idején működő ingyenes férfimegőrzőkben. A férfi lefoglalja magát, míg az asszony a pénzt költi. Nem kell halállra unniuk magukat, míg a nők vásárolgatnak: kényelmes kanapékon heverészhetnek, meccseket nézhetnek, videojátékokkal és távirányítós autókkal játszhatnak.
2010.01.12. 08:15
 
 
Detroit a kis autók fejlesztésétől várja jövőbeni sikereit
Detroit nagy dobásaként emlegeti az amerikai szaksajtó azt, hogy az Egyesült Államok autóiparának fellegvára a kis kocsik fejlesztésétől várja a jövőbeni sikereket. A héten megnyíló észak-amerikai nemzetközi autóshow-n Detroitban már nem a truckok és terepjárók állnak a figyelem középpontjában, hanem az olyan kis méretű autók, mint a Ford Fiesta, a Chevy Cruze, a Fiat 500-as vagy a Chevy Aveo.
2010.01.12. 07:45
 
 
Sarah Palin a konzervatív Fox News kommentátora lesz
Sarah Palin, a 2008-as elnökválasztás republikánus párti alelnökjelöltje a Fox News kommentátora lesz - közölte a konzervatív hírtelevízió. Az egykori alaszkai kormányzónő - akit annak idején szinte a teljes ismeretlenségből repített az elnökválasztás az országos ismertségig, és ma is az egyik legnépszerűbb konzervatív személyiség - többéves szerződést írt alá a hírtelevízióval. A nagy rivális, a liberális szemléletű CNN hírtelevízió úgy kommentálta a hírt, hogy Palin - aki nem zárta ki, hogy 2012-ben esetleg sorompóba száll az elnökségért folyó küzdelemben - ezzel egyértelműen azt üzeni: nem indul a következő elnökválasztáson.
2010.01.12. 07:30
 
 
Februárban fogadhatja el a parkolási törvényt az Országgyűlés
Megkezdődött a szakmai egyeztetés a közúti közlekedésről szóló törvény módosításáról, amelyet a kormány legkorábban januárban, az Országgyűlés pedig februárban fogadhat el - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) hétfőn. A KHEM-nek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal együttműködve azért kell előkészítenie a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, mert az Alkotmánybíróság tavaly novemberi határozata 2010. június harmincadikával hatályon kívül helyezte a közúti közlekedésről és a helyi önkormányzatokról szóló törvényeknek a közterületi parkolás szabályait rögzítő szakaszait.
2010.01.11. 22:15
 
 
F1: Alonso a Ferrari színeiben
Hétfőn először jelent meg hivatalosan a Forma-1-es Ferrari színeiben Fernando Alonso a nyilvánosság előtt. Az olaszországi síparadicsomban, Madonna di Campigilóban rendezett hagyományos évadnyitó rendezvénysorozat nyitányán a spanyol Alonso mellett ott volt az istálló másik pilótája, a brazil Felipe Massa és a tartalék, hazai kedvenc Giancarlo Fisichella. Kedden Stefano Domenicali sportigazgató is csatlakozik a társasághoz. Az olasz csapat szeptember 30-án jelentette be, hogy az idény végén a finn Kimi Räikkönen elhagyja a Ferrarit, helyét pedig Alonso veszi át.
2010.01.11. 22:15
 
 
Leállnak a buszok az esetleges BKV-sztrájk alatt
Leállnak a BKV-buszok, és bizonytalan lesz a villamosok és a trolibuszok közlekedése egy esetleges keddi munkabeszüntetés alatt, amely hétfő éjfélkor kezdődik, de a sztrájk csak üzemkezdettől (4.30) lesz érezhető. A metróközlekedésben nem lesznek fennakadások. Bartha Pál, az elégséges szolgáltatásról tárgyaló bizottság elnöke azt mondta, hogy az éjszakai járatokat nem érinti a munkabeszüntetés. A sztrájk miatt rendkívüli szünetet rendelhetnek el az iskolákban. A Főpolgármesteri Hivatal figyelmeztetett, hogy az autósok a sztrájk alatt sem használhatják a buszsávot, csak arra, hogy a megállókban felvegyenek embereket. A sztrájk idején jelentős dugókra, forgalmi fennakadásokra lehet számítani.
2010.01.11. 22:15
 
 
Női szexuális kielégülés
Az erogén zónák azok a testtájak, amelyek ingerlés hatására szexuális gyönyört válthatnak ki.
2010.01.11. 22:04
 
 
Minden korábbinál több női nagykövet Washingtonban
Minden korábbinál több női nagykövet szolgál Washingtonban, a 182 akkreditált külföldi diplomáciai képviseletvezető közül 25 a gyengébb nemből kerül ki - írta a The Washington Post, amely "Hillary-hatást" emleget. Az újság szerint Hillary Clinton volt first lady külügyminiszterré történt kinevezésének döntő hatása volt arra, hogy megnövekedett a nagykövetnők száma. A 25 washingtoni nagykövetasszony közül 11 afrikai, négyen a Karib-tenger térségéből érkeztek, Európából Liechtensteinen kívül Hollandiának és Horvátországnak van akkreditált női nagykövete.
2010.01.11. 21:45
 
 
A BA vizsgálja a testszkenner bevezethetőségét
A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vizsgálja személyátvilágító berendezés, a testszkenner bevezetésének lehetőségét - válaszolta Szilágyi Károly, a BA szóvivője az MTI kérdésére hétfőn. A szakértők gyűjtik a más repülőtereken szerzett tapasztalatokat és vizsgálják a magyar és az európai uniós jogszabályokat, különösen a személyiségi jogokra való tekintettel - mondta a szóvivő. Azt is vizsgálják, hogy a megfelelő berendezéseket miként lehet beépíteni az utasbiztonsági rendszerbe.
2010.01.11. 21:30
 
 
Sztrájk kezdődött Ferihegyen, a forgalom egyelőre zavartalan
Sztrájk kezdődött a ferihegyi repülőtéren hétfő este, miután eredménytelenül zárult a dolgozók és a Malév Ground Handling Zrt. vezetése között zajló tárgyalások hétfői fordulója is - közölte a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ). A dolgozók azért nyúltak a sztrájk eszközéhez, mert a nyereséges vállalat alkalmazottainak bére újabb megvonások után az idén ismét csökken - állítja a munkavállalói szervezet. A LESZ elnöke közölte: a munkabeszüntetés időtartamáról a dolgozók fognak dönteni. A Malév közlése szerint a forgalom egyelőre zavartalan Ferihegyen.
2010.01.11. 21:30
 
 
Zajlanak az EU-biztosjelölti meghallgatások
Építő szellemű együttműködést ígért Elmar Brok néppárti európai parlamenti képviselő hétfőn Catherine Ashtonnak, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Európai Bizottság alelnökjelöltjének. Az EP illetékes szakbizottságaiban hétfőn kezdődött meg az EU-biztosjelöltek meghallgatássorozata. A jelöltek politikai és szakmai alkalmasságának részletekbe menő felmérését célzó faggatózás a parlament brüsszeli épületkomplexumának Antall Józsefről elnevezett szárnyában két tanácskozó teremben párhuzamosan folyik, három-három órán keresztül.
2010.01.11. 21:15
 
 
Észtország lehet az eurózóna következő tagja Olli Rehn szerint
Észtország lehet nagy valószínűséggel az eurózóna következő tagja - vélte Olli Rehn, a következő Európai Bizottság leendő pénzügyi és gazdasági felelőse. Olli Rehn kijelentése tovább erősítette a balti ország várakozását, hogy 2011-ben bevezetheti az eurót. Brüsszeli európai parlamenti meghallgatásán a finn biztosjelölt azt mondta hétfőn, hogy Észtország áll a legközelebb az euróövezeti csatlakozáshoz. Hozzátette: Észtország felvételéről valamikor tavasszal tárgyalnak, addig azonban tüzetesen megvizsgálják, teljesítette-e az összes követelményt az euró bevezetéséhez.
2010.01.11. 20:45
 
 
Az Avatar meghódította a világot, rekordbevétel Magyarországon
A negyedik hétvégén sem lehetett elvenni James Cameron kék bennszülötteitől, a Na'viktól a pálmát: az Avatarra világszerte több mint 190 millió dollárért (35 milliárd forint) váltottak jegyet a nézők, a film eddigi bevételeit tekintve máris minden idők második legnagyobb kasszasikere, Magyarországon pedig már meg is döntötte az eddigi bevételi rekordot. Az idegen bolygón játszódó 3D-s produkció összbevétele elérte az 1,34 milliárd dollárt (mintegy 250 milliárd forintot), ezzel átvette A Gyűrűk Ura - A király visszatér helyét a bevételi örökranglistán, és másodikként felzárkózott Cameron korábbi, Titanic című filmje mögé. A romantikus katasztrófafilm 1997-98-ban 1,84 milliárd dolláros (338 milliárd forintos) példátlan bevételi csúcsot állított fel.
2010.01.11. 19:45
 
 
Kanada vízumkényszert fontolgat Magyarországgal szemben
A kanadai sajtó szerint Ottawa "komolyan fontolgatja" a vízumkényszer ismételt bevezetését Magyarországgal szemben, hogy gátat szabjon az elsősorban romák által benyújtott, egyre növekvő számú menekültkérelmek áradatának. A Canadian HR Reporter nevű újság - amely a Canadian Press hírügynökségre hivatkozva hétfőn írt cikket a témáról - hozzátette: a vízumkényszer az Európai Unió ellenlépését válthatja ki, az EU ugyanis már a csehekkel szemben tavaly nyáron bevezetett kanadai vízumkötelezettség ellen is felszólalt. Helyes Imre ottawai konzul az MTI-nek elmondta: nem tud arról, hogy a kanadai kormány hivatalosan jelezte volna, vízumkényszer bevezetését fontolgatja Magyarország ellen.
2010.01.11. 19:45
 
 
Dakar 2010: Spanyol és katari siker a 9. szakaszon
A motorosoknál a spanyol Marc Coma, míg az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah győzött az argentin és chilei utakon zajló Dakar-rali 9., hétfői szakaszán. A viadal honlapja szerint az összetettben a kétkerekűek mezőnyében továbbra is a francia Cyril Despres, a négykerekűeknél pedig a spanyol Carlos Sainz áll az élen. A mezőny a chilei Copiapóból La Serenába hajtott: a teljes táv 547 km, míg a mért szakasz hossza 338 km volt. Kedden La Serenából Santiagóba hajt a mezőny, az út teljes távja 586 km lesz, ebből 238 km a mért szakasz hossza.
2010.01.11. 19:30
 
 
Lendvai Ildikó és Horváth Csaba is visszaléphet az egyéni jelöltségtől
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Horváth Csaba kormánybiztos várhatóan nem indul egyéniben a tavaszi országgyűlési képviselőválasztáson. A fővárosi jelölteket január 21-én Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt mutatja majd be. Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke hétfőn az MTI megkeresésére azt mondta: a párt országos választási bizottsága és a budapesti választási bizottság is azt javasolja, hogy a két politikus lépjen vissza az egyéni jelöltségtől. Indoklásuk szerint az aktuális pártelnök és a főpolgármester-jelölt (aki várhatóan Horváth Csaba lesz) hagyományosan eddig sem indult egyéni választókörzetben, mert kevés idejük marad saját kampányukra.
2010.01.11. 18:45
 
 
Nincs megállapodás a vasúti elégséges szolgáltatásról
Nem született megállapodás az elégséges szolgáltatásról a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a VDSZSZ által meghirdetett szolidaritási sztrájk idejére a hétfő délutáni egyeztetésen - közölte a MÁV Zrt. az tárgyalást követően. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy határozatlan idejű országos szolidaritási sztrájkot hirdetnek a BKV dolgozóival, a munkabeszüntetés kezdetének időpontját később jelentik be, és elsősorban a Budapest környéki vasúti közlekedésre koncentrálnak majd, de a munkabeszüntetés hatással lesz az ország egész vasúti közlekedésére.
2010.01.11. 18:30
 
 
F1: fellebbez a FIA Briatore felmentése ellen
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be Flavio Briatore ügyében: a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének a FIA által szeptemberben kirótt örökös eltiltását egy hete törölte egy párizsi bíróság. Jean Todt FIA-elnök azt mondta, hogy a szervezet irányítói egyhangúlag döntöttek a fellebbezés mellett. Briatorét azért büntette meg a nemzetközi szövetség, mert bebizonyosodott, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet Jr. - elöljárói utasítására - szándékosan okozott úgy balesetet a 13. körben, hogy a biztonsági autó a pályára jöjjön, így a gyanúsan korán tankoló Fernando Alonso előnyre tett szert a riválisokkal szemben, és végül a futamot is megnyerte.
2010.01.11. 18:15
 
 
BKV: hűtlen kezeléssel gyanúsítják Regőczit és Bollát
Regőczi Miklóst, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettesét és Bolla Tibor jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettest is hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn Horváth Éva foglalkoztatása miatt - tudta meg az MTI. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője megerősítette az MTI-nek, hogy egy volt és egy jelenlegi BKV-vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók. Regőczi Miklós és Bolla Tibor is megtagadta a vallomástételt, mindketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen és mindketten szabadlábon védekeznek. A BRFK jelezte, hogy a BKV-ügyben további személyek gyanúsítottként történő kihallgatása várható.
2010.01.11. 18:15
 
 
Afrika Kupa: kizárták Togót, mert nem áll ki Ghána ellen
Hivatalosan is kizárták hétfőn a togói labdarúgó válogatottat az Angolában zajló Afrika Kupáról, mert nem áll ki Ghána ellen a 19:30 órára kiírt első csoportmérkőzésén. A kontinentális szövetség koordinátora, Yaouba Amoa hétfő délután jelentette be, hogy a B jelű négyesben három csapat, Ghána, Elefántcsonpart és Burkina Faso küzd majd a legjobb nyolc közé jutásért. Utóbbi kettő egymás ellen kezd hétfőn, Ghána pedig pénteken, Elefántcsonparttal játssza első találkozóját. Az ügy előzménye, hogy pénteken gépfegyverrel megtámadták a togói együttest szállító autóbuszt, s a merényletben három ember, a sofőr, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő vesztette életét, további nyolc ember pedig különböző sérüléseket szenvedett.
2010.01.11. 17:30
 
 
Kihallgatták Cantat francia rocksztárt Rády Krisztina halálával kapcsolatban
Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetőjének halálát követően a rendőrség kihallgatta volt férjét, Bertrand Cantat-t, a Noir Désir francia rockzenekar frontemberét - közölték hétfőn francia igazságügyi források. A "lesújtott és méltóságteljesen viselkedő" énekes a vasárnap esti kihallgatást követően szabadon távozott a bordeaux-i rendőrségről. "A nyomozás technikai vizsgálatokkal igazolt első megállapításai szerint a halált kötéllel végrehajtott öngyilkosság okozta". A boncolásra várhatóan még hétfőn sor kerül.
2010.01.11. 16:30
 
 
Új vírus: felfüggesztettek egy orvost a nagykanizsai kórházban
Felfüggesztettek állásából egy orvost a nagykanizsai kórház sürgősségi osztályán, amíg az egyik, H1N1 vírusfertőzés gyanújával elhunyt beteg ellátásával kapcsolatos vizsgálat le nem zárul - közölte az intézmény főigazgatója. Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester péntek hajnalban halt meg 18 napi kezelés után. Édesanyja a Zalai Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy fiát 40 fokos láza ellenére korábban kétszer is hazaküldték a sürgősségi osztályról.
2010.01.11. 16:15
 
 
Moody's: először csökkent a nem fizető cégadósok aránya
Először csökkent két év óta a nem fizetővé váló cégadósok aránya a globális vállalati szférában - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban közölt tavalyi teljes évi összesítésében. A cég azonban a világgazdaság egészére továbbra is lanyha ütemű kilábalást jósol. A nemzetközi hitelminősítő kimutatása szerint a befektetési szint alá sorolt vállalati adóslistán a tavalyi utolsó negyedévben - mozgó tizenkét havi összehasonlításban - 12,5 százalék volt a törlesztési kötelezettségeikkel leálló cégek aránya a harmadik negyedévben mért 12,6 százalék után.
2010.01.11. 16:15
 
Terhesség alatt a szex jobb, mint valaha
A szervezet szó szerint női hormonokkal van elárasztva, ami fokozza a szexuális élvezeteket.
2010.01.11. 15:56
 
 
A Mini a legértékállóbb autómárka
A Mini a legértékállóbb autómárka a német ADAC autóklub felmérése szerint. A jelenleg a BMW-hez tartozó brit márkát sorrendben a Land Rover, a Skoda és a Porsche követi az értékmegőrzés szempontjából. A német autóklub a vizsgálatba négyéves, 60 ezer kilométert futott autókat vont be. A felmérés szerint négy év alatt a Mini 42,62 százalékot, a Land Rover 47,45 százalékot, a Skoda 47,63 százalékot, a Porsche 47,64 százalékot veszített az értékéből. A legkevésbé értékálló a Kia (60,64 százalék értékvesztés), majd a Chrysler (59,72 százalék) és a Jaguar (58,43 százalék) következik.
2010.01.11. 15:45
 
 
Bulgária január végén kéri az ERM-2-höz történő csatlakozást
Bulgária január végén kéri hivatalosan, hogy csatlakozhasson az ERM-2 árfolyamrendszerbe, és 2013-ban tervezi bevezetni az eurót - közölte Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök. A Dow Jones Newswires hírügynökségnek nyilatkozó kormányfő azt mondta, hogy Bulgáriának nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatására, vagy a nemzetközi kötvénypiacokon történő kibocsátásokra ahhoz, hogy finanszírozza államháztartási hiányát. A Dow Jones vasárnap úgy értesült, hogy a bolgár pénzügyminisztérium a bruttó hazai termék (GDP) 2,0 százalékos idei csökkenésével kapcsolatos előrejelzését 0,2 százalékos növekedésre változtatja.
2010.01.11. 15:45
 
 
Gyurcsánnyal is kampányolhatnak az MSZP egyéni jelöltjei
Kedden kezdik fényképezni az MSZP egyéni képviselőjelöltjeit, a fotók a január 15-én induló jelölti kampányhoz készülnek - tudta meg szocialista forrásból az MTI. A jelöltek hat ismert politikus közül választhatják ki, hogy a róluk készült képeken ki szerepeljen mellettük, ha erre igényt tartanak. Az MSZP azért indítja ilyen korán az egyéni jelöltek kampányát, hogy a választók már a kopogtatócédula gyűjtésének idejére megismerjék a szocialista politikusokat. Az egyéni jelöltek képei mellett egy külön plakáton Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt is szerepel majd.
2010.01.11. 15:30
 
 
Fejfájást okozhat a 3D-s mozizás
Miközben az ígéretesen jövedelmező 3D-s technikai őrület a mozi után már a televíziózásban is kezd teret hódítani, amerikai szemspecialisták arra figyelmezettek, hogy a háromdimenziós látvány egyeseknél fejfájást okozhat. A 3D-ben forgalmazott játékfilmek mozis sikerein felbuzdulva a múlt héten 3D-s tévékészülékek kifejlesztéséről érkeztek hírek a Las Vegas-i szórakoztató elektronikai vásárról. Az is kiderült, hogy két vezető amerikai kábeltelebízós csatorna is a háromdimenziós műsorszórás bevezetését tervezi.
2010.01.11. 15:15
 
 
Keresett a vagyonadó kalkulátor
Hétfőn reggel öt óráig mintegy 150 ezren töltötték le az APEH honlapján a becsült ingatlan érték kalkulátort, és az ott kapott adatokat mintegy 4 ezren mentették el - közölték az adóhatóság sajtóosztályán. A vagyonadó kalkulátort pénteken késő délután tették fel az APEH honlapjára, hogy segítsenek az adózóknak a lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásában. A kalkulátor működtetéséhez szükséges adatbázis kialakításához az állami adóhatóság a 2008. január 1-jét követő illetékkiszabások alapján ellenőrzött, 800 ezer ingatlan forgalmi értékének adatait használta fel.
2010.01.11. 15:15
 
 
Még nem kezdődött el a tűzvizsgálat az omlásveszély miatt a Balaton utcában
Amíg az omlásveszély miatti életveszélyes állapotot nem szüntetik meg, nem kezdődhet el a tűzvizsgálat abban a belvárosi lakásban, amely múlt péntekre virradóra robbant fel a fővárosi Balaton utcában - mondta Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) főosztályvezetője. Az ezredes tájékoztatása szerint az V. kerületi társasház legfelső, ötödik emeletén három lakás is megsemmisült, a tetőszerkezet és a födém megsérült, és a gázrobbanás miatt életveszélyessé vált az épület két felső szintje.
2010.01.11. 14:45
 
 
A cégek többségénél megmarad a cafeteria-rendszer
A hazai vállalatok a megszorítások ellenére hisznek a cafeteria létjogosultságában, az idén mindössze 9 százalékuk nem kíván béren kívüli juttatást adni dolgozóinak. A Pécsi Tudományegyetem Menedzsment és HR Kutató Központja, valamint a Cafeteria Plaza közelmúltban végzett felmérést 156 magán- és állami vállalat, intézmény körében, ennek eredményét hétfőn az MTI-hez is eljuttatták. A vizsgált vállalatok körében többnyire a 2009-es szinten maradnak a cafeteriára költhető éves keretösszegek, tízből egy cég ezen a területen spórolásra kényszerül, 35 százalékuk azonban forrásokat talál arra, hogy az értékkövetés érdekében bővítse a keretet.
2010.01.11. 14:30
 
 
Tíz év múlva 24 millió kínai férfi keresheti majd hiába élete párját
Tíz éven belül 24 millióra nőhet azoknak a férfiaknak a száma, akik hiába keresnek maguknak társat - állapították meg kínai kutatók az okokat és a problémára a megoldást keresve. A hivatalosan nem engedélyezett, de a múltban - különösen vidéken - gyakorta előfordult szelektív abortuszok révén immár közismert, hogy Kínában jelentős mértékben felborult a nemek aránya. A hagyományok miatt a fiúk, a férfiak kerültek többségbe. A trend 2005-től némileg kiegyensúlyozottabbá vált, akkor 100 kislányra 119 kisfiú jutott, vagyis az arányok még messze vannak az egészségestől, ami 103-107 között lenne.
2010.01.11. 13:15
 
 
Továbbra is kritikus a hóhelyzet Németország északi tartományaiban
Bár a rendkívüli állapotot feloldották, a hétfőn reggel újra kezdődött havazás miatt továbbra is kritikus a helyzet Németország északi, illetve északkeleti tartományaiban. Különösen Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Schleswig-Holstein tartományokban okozott újabb nehézségeket a havazás és a változatlanul tartó hófúvás, illetve szélvihar. Rügen és Fehmarn szigetén a hatalmas mennyiségű hó több települést szinte teljesen elzárt a külvilágtól, a lakosság ellátását ennek ellenére sikerül biztosítani.
2010.01.11. 13:15
 
 
Módosult a Budapest-Bamako rajt helyszíne
Módosult a Budapest-Bamako rali rajtjának helyszíne: a verseny résztvevői a Városligeti Műjégpályáról indulnak szombaton. A korábbi helyszínt, a Hungaroringet technikai okok miatt törölték - közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég. Az indulók csütörtök reggeltől, az adminisztratív és műszaki gépátvételt követően állhatnak be a csapatok számára elkülönített zárt parkolóba, ami a Városligeti hídról is jól látható. Innen a járművek már csak szombat reggel hajthatnak ki. Az idei Budapest-Bamako ralin várhatóan 220 csapat áll majd rajthoz. A mezőny 40 százaléka külföldről, a környező országokon kívül Libanonból, Katarból, Kanadából és Indiából érkezik.
2010.01.11. 13:00
 
MDF: a KDNP "politikai prostitúciót" folytat
Az MDF szerint amit Semjén Zsolt és a KDNP tesz, az nem egyszerűen megélhetési politika, hanem "politikai prostitúció". Ezt Csapody Miklós MDF-es politikus, országgyűlési képviselő mondta, amikor Roszík Gáborral, az MDF képviselőjelöltjével hétfőn, sajtótájékoztatón kommentálták Semjén Zsolt KDNP-elnök legutóbbi, a Magyar Narancsban megjelent nyilatkozatát. Ebben a KDNP első embere - közlésük szerint - egyebek között arról beszélt, hogy "gladiátorként" Gyurcsány Ferenc amortizálása és Orbán Viktortól való távoltartása volt a feladata. Roszík Gábor úgy fogalmazott: nem a KDNP, hanem inkább az MDF hordozza a konzervatív, keresztény értékeket; ezek az őszinteség, az igazmondás, a nyíltság, az igazság keresése, a korrupció elleni harc és az elesettek támogatása.
2010.01.11. 12:45
 
 
Visszahívták tisztségéből az ITDH vezérigazgatóját
Visszahívták tisztségéből Rétfalvi Györgyöt, az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatóját a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által 2009 őszén lefolytatott vizsgálat alapján. A vezérigazgató munkaviszonyát 2010. január 11-ével, rendkívüli felmondással szüntette meg Varga István gazdasági miniszter. A volt vezérigazgatónak nem jár végkielégítés - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) hétfőn az MTI-vel. A közleményből kiderül, hogy a kehi-vizsgálat több esetben is szabálytalanságokat talált a vállalkozási, szolgáltatási és tanácsadási szerződések, valamint a költséggazdálkodás terén.
2010.01.11. 12:45
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873[1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista