2019. december 7., szombat - Ambrus
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
Az ENSZ 2 milliárd dollárt kér Pakisztán megsegítésére
Az ENSZ felkérte tagállamait, hogy adjanak összesen 2 milliárd dollárt az árvíztől sújtott Pakisztán megsegítésére. Ez a kétmilliárdos összeg az ENSZ történelmének legnagyobb, természeti katasztrófákkal kapcsolatos segélykérelme. A korábbi "csúcstartó" a januári haiti földrengés utáni felhívás volt: a világszervezet akkor 1,5 milliárd dollár segélyt kért tagállamaitól. A kétmilliárdos összeg tartalmazza azt a közel 500 milliós tételt, amelynek folyósítását az ENSZ még augusztusban kérte. A pakisztáni árvízhelyzet azonban azóta súlyosbodott: immár több mint 20 millió embert sújtanak az áradások, mintegy 160 ezer négyzetkilométeres területen. 1700 ember halt meg és a víz majdnem kétmillió otthont rombolt le.
2010.09.18. 08:15
 
 
Megérkezett Magyarországra a dalai láma
Megérkezett a budapesti Ferihegyi repülőtérre a dalai láma péntek délután; a vallási vezető az Országgyűlés Magyar-Tibeti Baráti Társasága és a magyarországi tibeti buddhista szervezetek meghívására látogat az országba. A XIV. dalai láma, Tendzin Gyaco hétvégi kétnapos nyilvános tanítására a Budapesti Papp László Sportarénában egy hónappal ezelőtt elkelt mind a 22.400 belépőjegy. A dalai láma tanítását a www.esoguru.com weboldalon hat nyelven (angol, német, orosz, román, szlovák és magyar) lehet nyomon követni, eddig 11 ezren regisztráltak a weboldalon.
2010.09.17. 21:00
 
 
Egyhetes Facebook-bojkottot tart egy amerikai műszaki egyetem
Egy héten keresztül blokkolja a különböző közösségi oldalak elérhetőségét az iskolai hálózatról egy amerikai műszaki egyetem, hogy a diákok a saját bőrükön tapasztalhassák meg az internet nélküli világ előnyeit, vagy éppen hátrányait. A merész kísérletet az Egyesült Államok északkeleti részén lévő Harrisburg Természettudományos és Műszaki Egyetem vállalta magára. Az egyhetes internet-méregtelenítés lényege, hogy az iskola épületében lévő számítógépekről sem a diákok, sem a tanárok nem férhetnek hozzá a különböző közösségi oldalakhoz.
2010.09.17. 20:30
 
 
Orbán: lejárt a neoliberális kísérletezés ideje
Orbán Viktor szerint a neoliberális kísérletezés ideje lejárt; a piac mindenhatósága és önszabályozása csak elmélet, az állam szerepe pedig maga a valóság. A miniszterelnök az Európai Néppárt budapesti rendezvényén úgy fogalmazott, 180 fokos fordulatra van szüskég: a sokkal szigorúbb szabályozást és ellenőrzést azok esetében kell alkalmazni, akik spekulálnak, és azokat kell felszabadítani a terhek alól, akik munkahelyeket teremtenek, termelékenységet növelnek.
2010.09.17. 20:00
 
 
Asztalitenisz Eb: Póta legyőzte a címvédőt, és negyeddöntős
Póta Georgina óriási csatában legyőzte a címvédő német Wu Jiaduót, így nagy bravúrt végrehajtva bejutott a negyeddöntőbe egyesben az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon. A két játékos a csapatverseny során már találkozott egymással, akkor Póta nyert szintén szoros meccsen, s ahogy a viadal honlapjának videóközvetítésében a szakkommentátor Tóth Krisztina fogalmazott: ez lélektanilag mindenképpen őt segíti. A párostárs ezért előzetesen úgy vélte, mindkét félnek 50-50 százalék az esélye a győzelemre annak ellenére, hogy a kínai születésű Wu jelenleg 12., Póta pedig 50. a világranglistán.
2010.09.17. 19:45
 
 
Labdarúgó NB I: Kaposvár-Paks 1-2
A hetedik forduló előtt listavezető Kaposvár hazai pályán 2-1-re kikapott a Pakstól a labdarúgó NB I pénteki mérkőzésén. Eredmény, 7. forduló: Kaposvári Rákóczi-Paksi FC 1-2 (1-0), gólszerzők: Oláh (25., 11-esből), illetve Böde (61.), Montvai (65.), Kaposvár, 1500 néző. Az első félidőben a Kaposvár birtokolta többet a labdát, és büntetőből előnyhöz is jutott a szünetig. A szünet után sokat javult a vendégek játéka, ennek köszönhetően előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Az utolsó negyedórában szinte "egykapuzott" a somogyi együttes, de ezúttal elmaradt a pontszerzés.
2010.09.17. 19:15
 
 
A szlovák nyelvtörvény módosítása fenntartja a pénzbüntetés lehetőségét
A szlovák kulturális minisztérium nem szándékozik törölni az előző kormány által elfogadott nyelvtörvény megsértéséért kiróható szankciókat, de enyhíteni akarja azokat - közölte a tárca szóvivője. Eva Chudinová elmondta: ez következik abból a törvénymódosításból, amelyet Iveta Radicová kormánya a jövő szerdán készül megvitatni. A pénzbüntetés marad, de nem fogják automatikusan alkalmazni, hanem a miniszter döntésére bízzák - tette hozzá. Daniel Krajcer kulturális miniszter a júniusi parlamenti választások után tartott első sajtóértekezletén jelezte, hogy el akarja törölni a pénzbírságot. Az általa benyújtott törvénymódosítás viszont csak egyetlen kivétellel számol.
2010.09.17. 18:45
 
 
Az egyik fúró elérte a chilei bányában rekedt bányászokat
Az egyik fúróberendezés 630 méteres mélységig jutott pénteken a chilei San José arany- és rézbányában, ahol omlás következtében 33 bányász rekedt a mélyben augusztus elején - közölte egy kormányforrás. Ezzel eljutottak addig a helyiségig, ahova a bányászok fel tudnak kapaszkodni, és megkezdődhetne kimentésük, de a vájat még túl szűk ahhoz, hogy a felszínre lehessen hozni őket. Kiszélesítése még hetekig eltarthat.
2010.09.17. 18:45
 
 
Terrorgyanúsítottakat vett őrizetbe a Scotland Yard a pápalátogatás kapcsán
Terrorcselekmény előkészítésének gyanújával vett őrizetbe pénteken Londonban öt személyt a Scotland Yard. A londoni rendőrség közölte: az incidens kapcsán "felülvizsgálták" a Nagy-Britanniában tartózkodó XVI. Benedek pápa személyi védelmének szervezését. A péntek délutáni tájékoztató szerint a rajtaütést a Scotland Yard fegyveres terrorelhárító kommandójának tagjai hajtották végre "előzetes információk alapján". A rendőrség által őrizetbe vett személyek életkora 26, 27, 36, 40, illetve 50 év; őket London belvárosában, "kereskedelmi jellegű helyiségekben" fogták el. Az őrizetesek nem hivatalos értesülések szerint egy köztisztasági cég úttisztító alkalmazottai.
2010.09.17. 18:30
 
 
Törölte az etyeki Szűcs Lajost a polgármesterjelöltek közül az OVB
Törölte az Országos Választási Bizottság (OVB) a polgármesterjelöltek nyilvántartásából Szűcs Lajost, akit Etyeken vettek nyilvántartásba. Az OVB azért döntött így, mert a jelölt a hivatásos állományúak passzív választójogáról szóló alkotmánymódosítás miatt nem választható, így nem indulhat az októberi önkormányzati választáson. Az OVB egy magánszemély fellebbezése nyomán foglalkozott az etyeki polgármester ügyével. A magánszemély azzal fordult az etyeki választási bizottsághoz, hogy a település internetes oldalán arról értesült: Szűcs Lajos - aki függetlenként most is a Fejér megyei települést vezeti - többször is elismerte, hogy 2009-ig az Országos Rendőr-főkapitányság állományában dolgozott.
2010.09.17. 17:30
 
 
Gyengült a forint a svájci frankkal szemben
Az euróval szemben szűk sávban ingadozott, a svájci frankkal szemben gyengült a forint pénteken, elveszítve előző napi nyereségének egy részét. Az eurót délután fél ötkor 282,47 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután fél ötkor tartott 282,65 forint után. A dollárt 216,95 forinton jegyezték 1,3026 dolláros euróárfolyam mellett a csütörtök délutáni 215,94 forintos és 1,3096 dolláros jegyzések után. A svájci frankot 214,92 forinton jegyezték 213,36 forint után, száz japán jent pedig 253,05 forinton a csütörtök délutáni 252,08 forinttal szemben.
2010.09.17. 17:30
 
 
Aragón Nagydíj: Talmácsi hetedik a második szabadedzésen
A pontverseny nyolcadik helyén álló Talmácsi Gábor a hetedik lett a Moto2 géposztály pénteki, második szabadedzésén a gyorsaságimotoros-világbajnokság Aragón Nagydíján. A 125 kcm-esek között rajtoló Sebestyén Péter az első tréningen kiváló eredményt ért el, a nyolcadik legjobb időt motorozta, a másodikon viszont csak a 27. lett a nyolcadliteresek között az Aprilia nyergében. Moto2: 2. szabadedzés: 1. Mattia Pasini (olasz) 1:56.368 p, 2. Alex De Angelis (San Marinó-i) 1:56.398, 3. Scott Redding (brit) 1:56.424, ...7. Talmácsi Gábor 1:56.968.
2010.09.17. 17:00
 
 
Tovább egyeztet a Fidesz a lakáshiteleseket megsegítő csomagról
Szakértői szinten folyik tovább a Fidesz nehéz helyzetbe jutott lakáshiteleseket megsegítő 8 pontos javaslatcsomagjáról a kormánypárt és a Magyar Bankszövetség között a tárgyalás. A bankok képviselői nem tudják elfogadni a futamidő automatikus egyoldalú meghosszabbítását és a "tiszta lappal indulás" jogának bevezetését. A Fidesz által kezdeményezett délutáni egyeztetést követően Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke közölte: a megbeszélés résztvevői között egyetértés volt az alapelvekben, például abban, hogy a kidolgozandó megoldás nem veszélyeztetheti a hitelezési rendszert.
2010.09.17. 16:30
 
 
Soroksári hangfelvétel: a kerületi jegyző is érintett lehet
Egy, az interneten frissen elérhetővé vált hangfelvétel szerint Homonnai Ildikó, a soroksári jegyző is érintettje lehet annak a korrupciós ügynek, amely miatt a Fidesz arra szólította fel Geiger Ferencet, a XXIII. kerület polgármesterét, hogy vagy tisztázza magát, vagy mondjon le. A hangfelvétel következő részében, amely szerdán került fel a Youtube-ra, az hallható, hogy P. Mihály vállalkozó beszélgetőpartnerének kérdésére elismeri: a kerületi jegyző lakását is "tatarozta", amiért nem kapott pénzt. A felvétel szerint a felújításról a vállalkozó értesítette a polgármestert, aki "rábólintott" a munkálatok megkezdésére.
2010.09.17. 16:30
 
 
Londoni elemzők szerint Magyarországnak jövőre szüksége lehet az IMF-re
Magyarországnak jövőre valószínűleg mindenképpen szüksége lesz a Nemzetközi Valutaalapra (IMF) a magas finanszírozási igények miatt - vélekednek legújabb előrejelzéseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik a devizahiteles háztartások növekvő terhei és a várhatóan gyengülő külső kereslet miatt kettős mélypontú recessziót sem zárnak ki a magyar gazdaságban. A Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ a feltörekvő európai térségről pénteken kiadott negyedéves helyzetértékelésében úgy fogalmazott: "a magyar háztartások fizetik meg az árát annak", hogy az új kormány "megszakította a kapcsolatot" a valutaalappal.
2010.09.17. 16:15
 
Fidelitas: négy éve egy ember megalázott egy országot
A Fidelitas szerint Gyurcsány Ferenc négy éve megalázta az országot, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével kiderült, hogy a volt kormányfő éveken át semmibe vette a választópolgárokat.
2010.09.17. 15:39
 
 
Merkel cáfolja, hogy romatáborok felszámolását ígérte volna Sarkozynek
A német kancellár pénteken visszautasította azt a párizsi állítást, miszerint hamarosan német földön is megkezdődik illegális romatáborok felszámolása. Szóvivője útján Angela Merkel közölte: sem az Európai Tanács brüsszeli ülésén, sem Sarkozy francia elnökkel ott folytatott eszmecseréjén nem esett szó németországi táborokról, különösen nem azok felszámolásáról. Westerwelle német külügyminiszter délben az ARD televíziónak nyilatkozva szintén cáfolta a fenti állítást, hozzátéve: Sarkozy szavai minden bizonnyal félreértésen alapulnak. A német politikus ugyanakkor nem kívánta osztani uniós diplomaták azon véleményét, miszerint a francia elnök "csak úgy kitalálta" a Merkelnek tulajdonított kijelentést.
2010.09.17. 14:00
 
 
Zsarolási kísérlet miatt nyomoz a rendőrség Szombathelyen
Zsarolás kísérletének gyanúja miatt indított nyomzást egy önkormányzati képviselő feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen a Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság - erősítette meg az MTI értesülését a rendőrség. Leibinger Eszter rendőrségi szóvivő elmondta: a feljelentést szeptember 10-én tette meg a képviselő, az ügy további részleteiről azonban a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem kívánt bővebbet közölni. Valóban Horváth Árpád hangja hallható azon a hangfelvételen, amelyet pénteken hozott nyilvánosságra a Népszava, a férfi provokációt sejt a történtek mögött és bocsánatot kér kijelentéseiért a gyanúba kevert szombathelyi fideszes képviselőktől - közölte a férfi jogi képviselője pénteken az MTI-vel.
2010.09.17. 13:45
 
 
A "celeb-kultúrától" óvta a brit ifjakat Londonban a pápa
A "celeb-kultúra" és a pénz jelentette "felületes értékek" túlzott tiszteletétől óvta a brit fiatalságot pénteken Londonban XVI. Benedek pápa, aki nagy-britanniai látogatásának második napján az egyik legpatinásabb brit katolikus felsőoktatási intézményt kereste fel. Az egyházfő, aki négynapos állami látogatáson tartózkodik Nagy-Britanniában, a délnyugat-londoni Twickenham kerületben működő St Mary's University College egyetemen vett részt misén. A rendezvényre az intézmény hallgatói mellett 3500 katolikus általános és középiskolai tanulót is meghívtak.
2010.09.17. 13:45
 
 
Bene László: "totálisan megdöbbentem" a székházostromon
"Totálisan megdöbbentem" - mondta Bene László volt országos rendőrfőkapitány a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság pénteki ülésén arról, mit érzett, amikor értesült a Magyar Televízió székházánál történtekről. A volt főkapitány, aki 2006-ban az ostrom idején az Interpol brazíliai közgyűlésén vett részt, közölte: a székházostrom után kapott telefonon tájékoztatást Szabadfi Árpád akkori főkapitány-helyettestől a történtekről, és a hotel internetszobájában azonnal "rákeresett". "Totálisan megdöbbentem" - mondta akkori érzéseiről, mivel - mint fogalmazott - elképzelhetetlennek tartotta, hogy Magyarországon ilyen megtörténhessen.
2010.09.17. 13:15
 
 
Budaházy-ügy: az LB elnökétől kért felvilágosítást Morvai Krisztina
Több kérdésben kért felvilágosítást a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökétől és a legfőbb ügyésztől a Budaházy György és társai ellen folyamatban lévő büntetőeljárás kapcsán Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője, aki erről pénteken tájékoztatta az MTI-t. Morvai a többi között arra kíváncsi: kívánják-e, és, ha igen, hogyan akarják biztosítani a fogvatartottak számára az ügyükben keletkezett nyomozati anyagok tanulmányozásának lehetőségét, s hogyan lehetséges, hogy "vezető ellenzéki személlyel szemben, mint Budaházy György, egykori kommunista főbíró ítélkezik".
2010.09.17. 13:15
 
 
Október 2-án lesz a mellrák elleni séta a Lánchídon
Idén október 2-án rendezik meg a rózsaszínnel kivilágított Lánchídon azt a sétát, amely a mellrákszűrés fontosságára hívja fel a figyelmet. A Magyar Tudományos Akadémia előtti szabadtéri színpadon már délután megkezdődnek a programok, fellép a többi között Tóth Vera, Varga Feri, Balássy Betty, Szulák Andrea és a Légierő Zenekar, de Zumba fitness, Kurayfat Kempó bemutató és Dumaszínház is szórakoztatja a közönséget. Emellett ingyenes szűrővizsgálatokra, egyebek mellett szénmonoxid- és légzésfunkció-vizsgálatra, szájüregi rákszűrésre, orvosi tanácsadásra, konzultációra is lehetőségük lesz az érdeklődőknek. A 9. Lánchídi séta este 8-kor kezdődik.
2010.09.17. 13:15
 
 
A kormány változtatni akar a fogyatékossággal élőkről kialakult képen
Meg kell változtatni a fogyatékossággal élőkről kialakult képet Magyarországon, és ezt a gyermekeknél kell elkezdeni - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján. A kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón, amelyet a XV. kerületi László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában tartottak, az államtitkár kiemelte: már az iskolai nevelés során fontos a fogyatékossággal élőkről kialakult kép megváltoztatása.
2010.09.17. 13:00
 
 
Parkvilágítás kutyaürülékből
A nagyvárosok nem elhanyagolandó gondja a kutyák ürülékének kezelése. Jelenleg a jó esetben összegyűjtött végtermék a szemétdombokon landol, ahol bomlása közben üvegházhatású metánt bocsát ki. Ezt kihasználva nyújt alternatívát egy amerikai kutyapark, ahol az állatok ürüléke szolgáltatja a lámpák fényét. Matthew Mazzotta művész Park Spark nevű projektjében az ebtulajdonosok kedvenceik ürülékét egy olyan szerkezetbe dobják, ahol anaerob baktériumok dolgozzák fel azt, felszabadítva így az említett metánt. A metántermelést növelendő a gazdik egy kurblit tekerve megkeverik a tartály tartalmát. A biogáz egy vezetéken keresztül eljut egy utcai lámpásba, ahol végül elég.
2010.09.17. 13:00
 
 
Megkezdődött a dél-koreai segély leszállítása Észak-Korea számára
Három év óta először szállít segélyt Dél-Korea a világtól elzárkózó, sztálinista vezetésű Észak-Koreának. Előbb csütörtökön egy liszt-, majd pénteken egy rizsszállító konvoj lépte át a két ország határát. Kilenc teherautóból álló, 203 tonna rizst szállító konvoj lépte át a határt. A segélyt civil szervezetek és ellenzéki politikusok gyűjtötték össze, s a vöröskereszt révén juttatják el az árvíz sújtotta országba. Ez az első ilyen jellegű, Szöul által engedélyezett segélyszállítmány a Phenjannal szemben szigorú politikát folytató Ri Mjong Bak hatalomra kerülése, 2008 februárja óta.
2010.09.17. 13:00
 
 
BuBi lesz a neve a fővárosi bringakölcsönző hálózatnak
BuBi lesz a neve a tervek szerint 2011 nyarán induló fővárosi bringakölcsönző hálózatnak - jelentette be Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. A beérkezett 3727 névjavaslatból a zsűri ötöt - bico, BuBi, cimbike, kerékbár, bérbi - választott ki, ezekre lehetett szavazni szeptember 15-én éjfélig a blikk.hu internetes oldalon. Másfél hónap alatt összesen 38 403 szavazat érkezett: a győztes BuBira 9632-en, a bicóra 9515-en, a kerékbárra 7351-en, a cimbikére 6051-en, míg a bérbire 5854-en szavaztak - ismertette Gyarmati Zoltán, aki megerősítette, hogy a régióban Bécset leszámítva egyedülálló új kölcsönző hálózat 2011 nyarán elindulhat.
2010.09.17. 12:45
 
Növelné a fővárosi önkormányzat hatáskörét az LMP
Az egész Budapestet érintő kérdésekben az LMP növelné a fővárosi önkormányzat kompetenciáját - mondta el a Moszkva téren tartott sajtótájékoztatóján Kaltenbach Jenő. Az LMP fővárosi listájának második helyezettje közölte, hogy elképzeléseik szerint így a jövőben a kerületek elsősorban az ott lakókat érintő kérdésekben lennének illetékesek. A volt ombudsman elmondta, arra kérik a kormányt, hogy ennek érdekében éljen kétharmados többségével és módosítsa az önkormányzati törvényt. Szavai szerint egyúttal egy új Budapest-törvény megalkotását is javasolják.
2010.09.17. 12:30
 
 
Fulladás okozta a latexruhában megtalált férfi halálát
Az igazságügyi boncolás adatai szerint fulladás okozta a hétfőn, a Soroksári úton egy autóban - latexruhában - megtalált férfi halálát; partnerét gyanúsítottként hallgatták ki. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője elmondta: az életvédelmi osztály azt a 46 éves férfit hallgatta ki gyanúsítottként, aki megtalálta a holttestet. Kiderült ugyanis, hogy a két férfi között intim kapcsolat volt, és egy együttlét torkolt a tragédiába. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult eljárás, szabadlábon védekezhet. Tafferner cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a férfi több hete vagy több hónapja halott lehetett. A brit The Sun bulvárlap internetes oldalán korábban azt írta, hogy "vezető pornószínész" volt az áldozat..
2010.09.17. 12:30
 
 
November 20-án lesz a Magyar Olimpiai Bizottság elnökválasztása
November 20-án kerül sor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) következő közgyűlésére, amelyen megválasztják a szervezet új elnökét. A jelenleg is zajló MOB-elnökségi ülésen egyhangú döntés született erről. Az elnökségi ülésen részt vesz Schmitt Pál köztársasági elnök is, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, és az új vezető megválasztásáig Molnár Zoltán főtitkárt bízta meg az elnöki tisztségből fakadó jogkör gyakorlásával. Mint köztársasági elnök Schmitt Pál a fennálló rendelkezések értelmében nem lehetne civil szervezet tagja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként azonban - az Olimpiai Charta előírásai szerint - a nemzetközi olimpiai mozgalmat képviseli Magyarországon.
2010.09.17. 12:00
 
 
Matolcsy György: nem lesz új hitelszerződés az IMF-fel
Magyarország teljesíti a vállalt hiánycélt, de biztosan nem köt újabb kölcsönszerződést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF-fel) - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszter hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a jövő évi három százalék alatti hiánycél mellett, de ehhez az idén és jövőre is szükség van a bankadóra. Matolcsy szerint a pénzügyi szektort érintő elvonás 2012-es sorsa és mértéke attól függ, hogy addigra meglesz-e az egységes európai bankadó. A miniszter beszélt arról is, hogy Magyarországon akkor lesz 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés, ha változik a nemzeti bank politikája is.
2010.09.17. 12:00
 
 
Szijjártó: élesbe fordult az EU-elnökségre való felkészülés
Élesbe fordult Magyarországnak az Európai Unió soros elnökségére való felkészülése, amelyet Orbán Viktor személyesen irányít - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken. Szijjártó Péter kifejtette: elkezdődnek az előkészítő megbeszélések, konzultációk az EU kormányfőivel, valamint az Európai Parlament frakcióvezetőivel a soros elnökséggel kapcsolatban. Elsőként pénteken Orbán Viktor tárgyal a Budapestre látogató Yves Leterme belga miniszterelnökkel és Joseph Daullal, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetőjével. A szóvivő szólt arról is, nagyon valószínű, hogy egy egységes európai romastratégia kidolgozásának legtöbb feladata a magyar soros EU-elnökség időszakára fog esni.
2010.09.17. 12:00
 
Beperelték az Orbán-kormányt, a minisztérium hallgat
Komoly anyagi kár és szakmai előmenetelben való presztízsveszteség: ezzel indokolják a nemrég kinevezett, majd kirúgott szakdiplomaták a feljelentést.
2010.09.17. 11:52
 
 
Fekete alpaka született a Szegedi Vadasparkban
Alpaka (Lama pacos) kanca született a Szegedi Vadasparkban; a fekete jövevény, amelyet már születése pillanatától megfigyelhetnek a látogatók, a Maja nevet kapta gondozóitól. A szegedi állatkert alpakái az elmúlt években különösen termékenynek bizonyultak, nyár végétől ősz közepéig rendre három, változatos színű csikó született - mondta Veprik Róbert, az intézmény igazgatója. Idén a fekete szín nyitotta a sort, szeptember 14-én látta meg a napvilágot Maja, a kis alpaka. Látogatók vették észre az ellést, és szóltak a gondozóknak, akik menten megvizsgálták a kancának bizonyult újszülött csikót. Szerencsére egészségesnek bizonyult, hamar talpra állt és követte anyját.
2010.09.17. 11:45
 
 
Kocsis István cáfolja a Mol elnök-vezérigazgatói kinevezését
Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója cáfolja azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint őt nevezik ki a Mol elnök-vezérigazgatójává, erről a kérdésről ő senkivel sem tárgyalt - közölte a BKV. A Világgazdaság pénteki számában több meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, hogy szeptember végén, október elején távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, akinek helyét a több állami cég felső vezetői posztján már megfordult Kocsis István veheti át. A hír - a napilap közlése szerint - már többször fel-felröppent, a Mol-nál érdeklődésükre az ügyben nem nyilatkoztak.
2010.09.17. 11:30
 
 
Elfogták Svájcban a rendőrre lövő nyugdíjas matematikust
Elfogták Svájcban azt a nyugdíjas matematikust, aki több mint egy hete meglőtt egy rendőrt - jelentették be pénteken a hatóságok. Peter Hans Kneubühl a múlt hét csütörtökén súlyosan megsebesített egy rendőrt, majd elbarikádozta magát a házában, az ország nyugati részén található Biel városában. Másnap rálőtt a házat körbevevő rendőrökre, és kiszökött az épületből. Mintegy száz rendőr eredt a nyomába, kutyákkal és helikopteres támogatással. Heves bírálatokat váltott ki a svájci társadalomban, hogy napokig nem voltak képesek elfogni a férfit. A pénteki hivatalos közlemény szerint Kneubühlt elfogásakor megharapta egy rendőrkutya, de ezt leszámítva sértetlen.
2010.09.17. 11:30
 
 
Megnyílt Jimi Hendrix londoni lakása a látogatók előtt
Másfél hétre megnyitották Jimi Hendrix egykori londoni lakásának szobáit a látogatók előtt, a gitáros halálának 40. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás keretében. Hendrix 1968-69-ben lakott a Mayfair negyedben fekvő Brook Street 23. legfelső lakásában brit barátnőjével, Kathy Etchinghammel. A gitáros ez idő alatt tett szert nemzetközi hírnévre. Az időszaki kiállításon megtekinthető Hendrix számos személyes tárgya, elektromos gitárja, bársonydzsekije, néhány dalának - köztük a Love or Confusion - kézirata, de filmrészleteket is vetítenek. A gitárlegenda egykori apró lakása ma a Händel-múzeum része, itt alakították ki a barokk zeneszerző múzeumának adminisztrációs helyiségeit.
2010.09.17. 11:15
 
 
A reálkereset 3,2 százalékkal nőtt január-júliusban
A reálkeresetek - nettó keresetek 8,8%-os és a fogyasztói árak 5,4%-os növekedése mellett - az idén az első hét hónapban 3,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Júliusban az átlagos bruttó bérek 4.934 a nettó átlagkeresetek 2.364 forinttal elmaradtak az előző havitól. A bruttó bérek éves növekedése 0,3%-ra lassult a júliusi 0,5%-ról, míg a nettó átlagkeresetek növekedési üteme 3 százalékponttal 4,5%-ra mérséklődött a júniusival összehasonlítva. A júliusi reálkereset 0,5%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A versenyszférában 2%-kal nőttek, a közszférában 3%-kal csökkentek a reálkeresetek tavaly júliushoz képest.
2010.09.17. 10:00
 
 
Budapestre érkezik a dalai láma
Budapestre érkezik ma a XIV. dalai láma. Tendzin Gyaco tanításokat tart, átveszi Budapest díszpolgári címét, képviselőkkel találkozik és beszédet mond az Országházban. A tibeti buddhisták száműzetésben élő legfőbb vallási vezetője a Tibetet Segítő Társaság meghívására tesz többnapos látogatást Magyarországon. Tendzin Gyaco szombaton és vasárnap két-két előadást, illetve nyilvános tanítást tart a Papp László Sportarénában, s szombat délután átveszi Budapest díszpolgári címét Demszky Gábor főpolgármestertől. Hétfőn a dalai láma látogatást tesz az Országházban.
2010.09.17. 08:45
 
 
Nem kell behajtási díjat fizetnie Londonban a pápának
Mentesítette a belvárosi behajtási díj megfizetése alól XVI. Benedek pápa autóját a londoni polgármester. A katolikus egyházfő, aki négynapos körúton tartózkodik Nagy-Britanniában, csütörtök este érkezett Skóciából Londonba, ahol a következő két napot tölti, és többször is különlegesen kiképzett járművével, a pápamobillal utazik majd az egyes hivatalos programok helyszíneire. A jelenleg napi 8 fontos (2700 forintos) díjat minden négy- vagy több kerekű, belső égésű motorral hajtott, nem tömegközlekedési vagy egyéb közfeladatot ellátó jármű vezetőjének meg kell fizetnie, ha hétköznap reggel hét és este hat óra között kocsijával átlépi a brit főváros kijelölt övezetének határát.
2010.09.17. 08:15
 
 
Európa Liga: Dzsudzsák gólt lőtt, döntetlent játszott a PSV Eindhoven
Dzsudzsák Balázs 90. percben szerzett góljával mentett pontot hazai pályán a PSV Eindhoven a vendég Sampdoria ellen a labdarúgó Európa Liga csütörtöki nyitófordulójában. A Debrecen csoportjában rendezett találkozót Dzsudzsák végigjátszotta, míg a vendégeknél Koman Vladimirt a 81. percben cserélték le, mindkét válogatott futballista kapott sárga lapot a találkozón. Az Anderlecht színeiben Juhász Roland is gólt ért el, ugyanakkor ez csak a szépítésre volt elég, ugyanis a Huszti Szabolcs nélkül felálló vendég Zenit 3-1-re győzött.
2010.09.17. 07:45
 
 
Mesterházy szerint Orbán négy éven belül meg fog bukni
Orbánék még semmi olyan döntést nem hoztak, ami válaszolna Magyarország kihívásaira, és esetleg rosszul érinthetné a választókat - erről Mesterházy Attila a Népszavának adott interjújában beszélt. Az MSZP elnöke szerint ha a kormányfő így folytatja, négy éven belül meg fog bukni. A lap pénteki számában megjelent interjúban Mesterházy Attila arról beszélt, hogy a fideszesek tudatosan kivárják az október 3-i választásokat, egyelőre ez a népszerűségük titka. Mint mondta, a választókkal szemben nem tisztességes az effajta magatartás. Szerinte lassan mindenki belátja, hogy a Fidesz ígéreteiből semmi nem valósult meg, s kalandorpolitikát folytatnak, melynek árát a magyar családok fizetik meg.
2010.09.17. 07:45
 
 
Európa Liga: ötgólos vereséget szenvedett a Debrecen
Ötgólos vereséget szenvedett az ukrán Metaliszt Harkivtól a Debreceni VSC labdarúgócsapata az Európa Liga I csoportjának csütörtöki nyitófordulójában, a Puskás Ferenc Stadionban. Ez a DVSC legnagyobb arányban elveszített összecsapása az európai kupasorozatokban, eddig ugyanis a tavalyi 4-0-s BL-vereség volt a "csúcs", akkor a francia Olympique Lyontól kaptak ki a hajdúságiak. A Debrecen legközelebb szeptember 30-án, az olasz Sampdoria vendégeként lép pályára az EL csoportkörében. Európa Liga, I csoport: Debreceni VSC-Metaliszt Harkiv 0-5 (0-2). Puskás Ferenc Stadion, 6000 néző: Gólszerzők: Edmar (24., 74.), Cleiton Xavier (34.), Fininho (77.), Valjajev (89.). Kiállítva: Kabát (43.).
2010.09.17. 07:30
 
 
Knut visszaköltözött anyjához
Négy évvel elválásuk után újra anyjával, a Tosca nevű nősténnyel lakik Knut, Berlin világhírű jegesmedvéje. Anya és fia a hét közepén került újra "egy fedél" alá a német főváros állatkertjében. A vérségi kapcsolat ellenére eleinte fenntartásokkal fogadták egymást, először csak szimatolgatták a másikat. A 2006-ban született Knut és Tosca eddig külön részlegben lakott. A jövőben azonban már tenyészállatként számítanak az időközben 270 kilogrammosra cseperedett Knutra, aki két nőstényt is társaságában tudhat majd.
2010.09.16. 22:00
 
 
EL: vereséggel rajtolt a címvédő Atlético
A címvédő Atlético Madrid egygólos vereséggel rajtolt az Arisz Szaloniki vendégeként a labdarúgó Európa Liga nyitófordulójában. A Juventus hazai pályán nem bírt a lengyel Lech Poznannal, meglepetésre 3-3-as döntetlen született a korábban Zalaegerszegen futballozó Rudnevs mesterhármasának köszönhetően.
2010.09.16. 21:45
 
 
NB I: a Vasas feletti győzelmével élen az MTK
Az MTK Budapest hazai pályán négygólos győzelmet aratott a Vasas felett a labdarúgó NB I 7. fordulójának csütörtöki nyitómérkőzésén. A kék-fehérek sikerükkel a tabella élére ugrottak. Eredmény: MTK Budapest-Vasas 4-0 (3-0), gólszerzők: Tischler (18., 36., utóbbit 11-esből), Gál (28.), Pál (86.). Hidegkuti Stadion, 1000 néző. A Vasas többet próbálkozott az első félidőben, ám az MTK első nagy helyzetét Tischler révén értékesítette, majd Gál egy tökéletesen eltalált távoli lövéssel növelte az előnyt. A 36. percben megpecsételődött az angyalföldiek sorsa, Tischler büntetőből volt eredményes. A második félidőben a vendégek nem tudtak újítani, az MTK pedig a hajrában pedig még növelte is előnyét.
2010.09.16. 21:15
 
 
Megjelent az idei Guinnes Rekordok Könyve
A legalacsonyabb, a legmagasabb, a legidősebb és a legtöbbször tetovált ember mellett számos érdekes rekord és rekorder is helyet kapott a legújabb Guinness Rekordok Könyvében. A világ legnagyobb közös éneklése címet érdemelte ki a német nemzeti futballválogatott több mint 105 ezer rajongójának szurkolása, akik a negyeddöntő során közösen énekelték el a Queen együttes We Will Rock You című számát. Egy német férfidivatüzlet elkészítette az elmúlt évben a világ legnagyobb férfiingét - hordani azonban senki sem fogja. Még a világ legnagyobb, Lengyelországból származó kerti törpéje is elbújhatna a hatalmas ruhában. Mind a két extrémitás bekerült a 280 oldalas könyvbe.
2010.09.16. 21:15
 
Orbán Brüsszelben kifogásolta a diszkriminációt a deficitszámításnál
Diszkriminációnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök azt a jelenlegi uniós gyakorlatot, hogy az egyes országok államháztartási hiányának kiszámításakor nem veszik figyelembe a magánnyugdíjpénztárakat előíró tagállamok pótlólagos pénzügyi áldozatvállalását. Elmondta, hogy a brüsszeli EU-csúcs előtt a visegrádi négyek - Magyarország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia - kormányfője találkozott Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével. Érvekkel alátámasztva kifejtették neki, hogy nem szeretnék, ha ez a diszkrimináció fennmaradna.
2010.09.16. 21:00
 
 
Asztalitenisz Eb: nyolcaddöntős a Tóth, Póta duó
A Tóth Krisztina, Póta Georgina duó magabiztosan nyert egy német, holland kettős ellen, s ezzel bejutott a párosverseny nyolcaddöntőjébe az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon. A magyar kettős egy román riválissal játszik majd pénteken 10 órától a legjobb nyolc közé kerülésért. Lovas Petrának és Pergel Szandrának, illetve Jakab Jánosnak és Kosiba Dánielnek a 2. forduló jelentette a végállomást párosban. Póta Georgina és Tóth Krisztina egyesben is túljutott a második fordulón, így bejutottak a legjobb 32 közé. Előbbi az osztrák színekben indult Li Qiangbinggel, utóbbi pedig az orosz Anna Tyihomirovával találkozik majd. Pergel Szandra hat szettben kikapott a tavaly ezüstérmes ukrán Margarita Peszockától, így ő búcsúzott.
2010.09.16. 20:30
 
Táncterek lesznek Pécs köztereiből
Kortárs művészek, fiatal alkotók és hátrányos helyzetű, fogyatékos emberek együttes közreműködésével Pécs köztereit veszik birtokukba a táncosok szeptember 17-én és 18-án. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében a "Harapj rá - kultúrszendvics!" elnevezésű projekt újabb állomására a felújított Uránbányász téren, a Szent István téren és a Kultúrkertben kerül sor.
2010.09.16. 20:25
 
"Kis kutatók éjszakája" Pécsett
Családi programok is találhatók a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programjai között: ha egy gyereket érdekelnek a tudományok, nyitott az új élményekre, szeretne érdekes kísérletekben részt venni vagy felfedezni új dolgokat, akkor érdemes ellátogatnia a családdal együtt 2010. szeptember 18-án este 18:00 órára a Cella Septichorába.
2010.09.16. 20:23
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643[1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista