2019. szeptember 18., szerda - Diána
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
A médiatörvény is téma lesz a kormány és az EB ülésén
A médiatörvényről és a körülötte kialakult helyzetről is biztosan szó lesz a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) pénteki budapesti ülésén - mondta Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár kedden a magyar sajtónak. A kormány az EB rendelkezésére bocsátja a törvény hiteles angol fordítását - tájékoztatott a 2011 első félévi magyar EU-elnökség első külügyminisztériumi sajtóreggelijén az államtitkár, hozzátéve, hogy "folyik a párbeszéd". "Normális, őszinte, tiszta párbeszédre készülünk" - jelentette ki Győri Enikő, aki elmondta, ő is csak előző este kapta meg a médiatörvény hiteles fordítását.
2011.01.04. 11:45
 
Folyamatosan apadnak a Körösök
A Körösök teljes vízrendszere apadó tendenciát mutat, kedden délután elsőfokúra mérsékelik az árvízvédelmi készültséget a Hortobágy-Berettyón Árvízkapunál - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel kedden. A tájékoztatás szerint a vízügyi szervezet 340 kilométer hosszúságú védvonalaiból 65 kilométeren másodfokon, 124 kilométeren pedig a legalacsonyabb szinten védekeznek. A kedd reggeli órákban másodfokú riasztás a Hármas-Körös alsó szakaszán, elsőfokú pedig a Berettyón, a Sebes- és a Hármas-Körös alsó szakaszain volt érvényben. Az igazgatóság működési területén változatlanul közel 623 négyzetkilométer a belvízzel elöntött területek nagysága.
2011.01.04. 11:45
 
 
Elnapolták a Mal Zrt. elleni kártérítési pert
A felperesek megrendülten beszéltek az iszapkatasztrófáról, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. képviselője vitatta felelősségüket kedden a Fővárosi Bíróságon (FB), a cég ellen indított kártérítési per első napján; a tárgyalást márciusra elnapolták. Egy kolontári házaspár hölgytagja felperesként, személyes meghallgatásán elmondta, hogy vonattal tartott hazafelé, amikor férje telefonált, hogy otthonukat elborította a hordalék. Mindketten könnyekig megrendülten beszéltek a férj 82 éves édesanyjának elvesztéséről, arról, hogy holttestét a katasztrófa után két nappal találták meg, hatszáz méterre a házától.
2011.01.04. 11:45
 
Terrorfenyegetés a németországi kopt közösség ellen
Az interneten keresztül megfenyegették a németországi kopt keresztények közösségét, amelynek hétvégi rendezvényére ezért rendőri biztosítás mellett kerül sor - írta kedden a Frankfurter Rundschau. A frankfurti székhelyű Szent Márk kopt közösség a hét végén tartja karácsonyi ünnepségét. Szombaton pedig megemlékeznek a szilveszter éjjelén egy alexandriai keresztény templom ellen elkövetett gyilkos merénylet áldozatairól is. A robbantás 21 ember életét oltotta ki.
2011.01.04. 11:45
 
 
A francia kormány a magyar médiatörvény módosítását kéri
Franciaország azt szeretné, hogy "módosítsák" az új magyar médiatörvényt - jelentette ki kedden a francia kormány szóvivője, aki a France Inter rádiónak adott nyilatkozatában az AFP hírügynökség ismertetése szerint azt is mondta, hogy a törvény szövege, amelyet már mások is bíráltak az Európai Unióban, "a sajtószabadság súlyos csorbulását" jelenti. Francois Baroin rádiónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy "a Magyarországon kialakított eszközrendszer igen látványos (...) a sajtószabadság mélyreható megváltoztatását jelenti, és nyilvánvalóan tagadhatatlan, hogy Franciaország - az unió más országaihoz hasonlóan - azt szeretné, hogy ezt a szöveget módosítsák".
2011.01.04. 11:45
 
 
Lezárult az egyeztetés a gazdákkal a vörösiszapos földekről
Lezárult az egyeztetés a vörösiszappal szennyezett mezőgazdasági termőterületek tulajdonosaival, az eddigi adatok szerint 99-en ajánlották fel termőföldjüket az államnak - tájékoztatta az MTI-t Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja. Szabó elmondta, hogy a beérkezett adatokat még összesítik. Hozzátette: csaknem 300 tulajdonost értesítettek levélben a lehetőségekről, azaz arról, hogy eladhatják, elcserélhetik vagy esetleg megtartják vörösiszappal elöntött földjeiket. A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt, és 1017 hektárnyi termőföldet öntött el a vörösiszap.
2011.01.04. 11:30
 
 
A Málagában folytatja Julio Baptista
A spanyol bajnokságban szereplő Málaga labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a brazil Julio Baptista. A 47-szeres válogatott támadó az olasz AS Romától érkezett, három és fél évre írt alá a kiesés elől menekülő együtteshez, s bár a klub nem hozta nyilvánosságra az átigazolás pénzügyi részleteit, a helyi média szerint a Málaga kétmillió eurót fizetett a római egyesületnek. A 29 éves Baptista korábban megfordult a Real Madrid, az Arsenal és a Sevilla csapataiban is, a válogatottban legutóbb a tavaly nyári dél-afrikai világbajnokságon szerepelt.
2011.01.04. 10:45
 
 
Vádat emelt az ügyészség a munkavédelmi főfelügyelőség volt vezetői ellen
A Magyar Nemzet információi szerint vádat emelt Papp István, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnöke, Cseke Zoltán volt főosztályvezető, valamint három egykori vezetőtársuk és egy ügyintéző ellen a Fővárosi Főügyészség. A főügyészég tájékoztatása szerint a főfelügyelőség korábbi vezetői többrendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat hamisítás és hivatali visszaélés miatt felelhetnek.
2011.01.04. 10:45
 
 
Napi Gazdaság: már nincs korlátlan védelem a betéteken
Január elsejétől már nem korlátlan összegben védettek a magyarországi pénzintézetekben elhelyezett betétek - írta a Napi Gazdaság keddi száma. A napilap emlékeztetett arra: az Országgyűlés decemberben a pénzügyi tárgyú törvények módosításával elfogadta azt az uniós irányelvet, hogy a betétbiztosítás összeghatára százezer euró legyen. Ezzel együtt megszűnt az a 2008 októberében, a pénzügyi válság kirobbanása után kormányzati szinten deklarált garancia, amely a betétbiztosítási összeghatárt meghaladó pénz visszafizetésére vonatkozott - olvasható a cikkben. A Napi Gazdaság kitért arra: az irányelv azt a cél szolgálja, hogy ezen a területen megszűnjenek a tagországok közötti különbségek.
2011.01.04. 10:30
 
 
LMP: a magyar EU-elnökség sikere az ország érdeke
A Lehet Más a Politika szerint a magyar EU-elnökség sikere az egész ország érdeke. Mile Lajos és Dorosz Dávid az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: az LMP reméli, hogy a soros elnökséggel járó nemzetközi figyelem segítségével "kiküszöbölhető az a presztízsveszteség, amit az országnak az elmúlt két hónapban a kormány európai szemmel egzotikus törvényhozási teljesítménye okozott". Vannak aggodalmaink az elnökség előkészítettségével kapcsolatban, a kormányzat teljesítményét azonban tényleges tevékenysége alapján kívánjuk megítélni - rögzítik az LMP-s képviselők.
2011.01.04. 10:30
 
A magyar válságadóról ír a Frankfurter Allgemeine Zeitung
Magyar szellem címmel közölt rövid kommentárt a válságadóról keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív újság gazdasági rovatában közölt írás szerzője, Hendrik Kafsack szerint sokkal rosszabbul nem kezdődhetett volna Magyarország első EU-elnöksége. Előbb a médiatörvény miatt került az ország bírálatok kereszttüzébe, most pedig a válságadó miatt állítják pellengérre. A meghatározott időre szóló, csak néhány gazdasági ágazatot érintő adóval akarja Orbán Viktor miniszterelnök rendbe tenni az államháztartást. A válságadó nem kizárólag, de főleg német és EU-s állambeli vállalatokat sújt.
2011.01.04. 10:15
 
A GDP 4,7 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya az első három negyedévben
A kormányzati szektor 2010. első három negyedévi hiánya 945 milliárd forint volt, a GDP 4,7 százaléka, ami a bevételek csökkenése és a kiadások növekedése miatt az egy évvel korábbinál 128 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,5 százalékponttal magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A 2010. harmadik negyedévi hiány 190 milliárd forint volt, a GDP 2,8 százaléka, a 2009. harmadik negyedévihez képest 67 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,2 százalékponttal alacsonyabb.
2011.01.04. 10:15
 
Holland bajnokság: Frank de Boer marad az Ajax edzője
A decemberben ideiglenesen kinevezett Frank de Boer marad a holland Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának vezetőedzője. A 112-szeres válogatott korábbi kiváló védő 2014-ig szóló szerződést írt alá hétfő este a klub vezetőivel, akik december 7-én kérték fel őt ideiglenesen a lemondott Martin Jol feladatának átvételére. Az Ajaxszal játékosként Bajnokok Ligáját nyert De Boer szépen zárta az évet, a BL-ben ugyanis irányításával 2-0-ra győzött csapata az AC Milan ellen, a bajnokságban pedig kétszer nyert a téli szünet előtt.
2011.01.04. 10:00
 
 
Casillas 2010 legjobb kapusa
A spanyol válogatottal világbajnokságot nyert Iker Casillast, a Real Madrid játékosát választották a 2010 legjobb kapusának a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szavazásán. A 29 éves hálóőr sorozatban harmadik alkalommal végzett az élen. A második legtöbb szavazatot az Internazionale brazil válogatott kapusa, Julio Cesar kapta, míg a harmadik a Chelsea-t erősítő cseh Petr Cech lett. Casillas 1999-ben mutatkozott be a Real Madridban, azóta már minden lehetséges trófeát begyűjtött a klubbal, ráadásul a válogatottban is a csúcsra ért, 2008-ban Európa-bajnokságot, tavaly nyáron pedig vb-t nyert.
2011.01.04. 10:00
 
 
Szíj Melinda választott
A Blikk.hu információ szerint Szíj Melinda visszatért régi munkahelyére, Nagyigmándra. Ezek szerint nem igazán érdekli őt a fellépések világa. Hisz az hogy nem hívják sehova az nem jelent semmit, egy jó menedzser el tudná intézni, hogy fellépésekhez jusson.
2011.01.04. 09:58
 
 
Gábor Zsazsa talán elkerülheti az amputációt
Intravénás antibiotikumos kezelés alkalmazásával próbálják meg elkerülni az orvosok, hogy amputálni kelljen Gábor Zsazsa filmdíva lábának egy részét. "Amennyiben a kúra két napon belül kifejtené hatását, talán elegendő lesz csak a sebet kivágni" - mondta Frederic von Anhalt, Gábor Zsazsa férje. Ha a gyógyszerek nem hatnak, akkor le kell vágni a híresség lábszárát. Von Anhalt szerint feleségének sebe mintegy 20 centiméteres és hat centi széles. Az orvosok már korábban felvetették az amputációt - jegyezte meg a férj, hozzátéve hogy Gábor Zsazsa azonban ragaszkodott ahhoz, hogy otthon töltse az ünnepeket.
2011.01.04. 09:45
 
A kopt pátriárka panaszaik kezelésére szólítja az egyiptomi kormányt
Az egyiptomi kopt keresztény egyház feje hétfőn - tőle szokatlan bírálatban - felszólította a kairói kormányt, hogy kezelje a keresztények hátrányos megkülönböztetésről szóló panaszait. Híveit ugyanakkor arra sürgette III. Senuda pátriárka, hogy csillapítsák le zavargásaikat, amelyek az alexandriai Szentek Temploma ellen szilveszter éjjel elkövetett, 21 halálos áldozatot követelő merénylet váltott ki. A hatóságok hétfőn közölték, hogy a feltételezett öngyilkos merénylőt egyelőre a robbanástól leszakadt feje alapján próbálják azonosítani. A támadásért egyetlen csoport sem vállalt felelősséget, a rendőrség azonban az al-Kaida által felbujtott hazai iszlamistákat sejt a terrortámadás mögött.
2011.01.04. 09:45
 
 
Riadalom okozhatta a szokatlan madárpusztulást Amerikában
Vélhetően riadalom okozhatta az Egyesült Államok egyik kisvárosára zúdult madarak halálát szilveszter éjszakáján. "Majdnem biztosak vagyunk abban, hogy a trauma idézte elő halálukat" - mondta George Badley, Arkansas állam állatorvosi szolgálatának képviselője. Szilveszter éjszakáján több ezer elpusztult madár hullott Beebe városára, a helyiek döglött madarak valóságos esőjéről beszéltek. Bradley közlése szerint az egyik lakos robbanó hangok sorozatát hallotta, elképzelhető, hogy tűzijáték vagy a farmerek által a madarak elijesztésére elhelyezett szerkezetek csapták a nagy zajt.
2011.01.04. 09:45
 
BUX: +0,01 százalék a nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,05 pontos emelkedéssel, 21.747,91 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.
2011.01.04. 09:15
 
Alekosz bebújik Gina bugyijába?
Nagy lehetőség előtt áll, a Villa "Bugyibubusa", Alekinyó. Hétpróbás barátja Olivér ugyanis elintézte neki azt, amire ő még csak gondolni sem gondolhatott. Gina férjét Kristófot kiejtette a vasárnapi párbajban. Így megnyílt az út Alekosz előtt, hogy a finom udvarlást felváltsa az igazi vadászat, a kiszemelt hölgyre, Ginára. A kérdés már csak az, mit szól ehhez Gina, no meg a férje Kristóf.
2011.01.04. 08:57
 
Pokolgép robbant Kabulban
Pokolgép robbant kedd reggel Kabul belvárosában, a detonációban egy rendőr meghalt, és hárman megsebesültek, köztük két rendőr - közölték a hatóságok. A robbanószerkezetet egy hídnál rejtették el, Kabul belvárosában, ahol több kormányzati épület található, közöttük a pénzügyminisztériumé, valamint a védelmi minisztériumé. Egyes hírügynökségi beszámolók szerint a pokolgépet egy tasakba téve helyezték el.
2011.01.04. 08:30
 
Aucklandi tenisztorna: Arn svéd ellenféllel találkozik
A nyolcadik helyen kiemelt svéd Sofia Arvidsson lesz Arn Gréta ellenfele a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében. A svéd játékos az első fordulóban az osztrák Tamira Paszeket győzte le két sima játszmában.
2011.01.04. 08:30
 
 
Már az előember is nagy gyermekeket hozott a világra
Már a modern ember elődje is - a majmokhoz képest - nagyobb gyermekeket hozott a világra. Ezt a tényt hozta fel bizonyítékul egy amerikai kutató arra, hogy a korábban feltételezetteknél hamarabb jelentkezett a gyermeknevelésben a munkamegosztás. Jeremy DeSilva, a Bostoni Egyetem munkatársa kutatásai során többek között fosszilis csontokat, korábbi tanulmányokat, valamint az emberszabású majmok agytérfogatának méretével foglalkozó modelleket vizsgált. Eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában mutatta be.
2011.01.04. 08:15
 
Egy sávon megnyitották az M1-es autópályát
Kevéssel reggel negyed nyolc előtt egy sávon újraindulhatott a forgalom az M1-es autópálya baleset miatt lezárt szakaszán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy teljes szélességében lezárták az M1-es Ausztria felé haladó oldalát Mosonmagyaróvár előtt egy baleset miatt. Négy jármű ütközött össze a 150-es kilométer közelében; a balesetnek az első jelentések szerint három sérültje van. A forgalmat az 1-es útra terelték.
2011.01.04. 08:00
 
 
192 éves "ifjú" pár
110 évese ismét nősülni akar egy aggastyán Malajziában, menyasszonya 82 esztendős, így a pár együttesen 192 éves. A vőlegénynek ez lesz a hatodik házasságkötése, korábbi öt neje közül négy elhunyt, egytől - az ötödiktől - pedig elvált a férfi, akinek 40 dédunokája van. Mostanra mégis ismét nősülhetnékje támadt, mert - mint mondta - társaságra vágyik és gondoskodásra. "Nem számít, hogy kicsoda a feleségem, amíg főzni tud rám. Magányosnak érzem magam, és félek is egyedül aludni" - idézte a Daily Telegraph című brit lap. A menyasszony 30 éve özvegy, mégis úgy találja, hogy a 110 éves aggastyán nagyon emlékezteti néhai párjára.
2011.01.04. 08:00
 
Útzár az M1-es autópályán
Teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya Ausztria felé haladó oldalát Mosonmagyaróvár előtt egy baleset miatt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint négy jármű ütközött össze a 150-es kilométer közelében; a balesetnek az első jelentések szerint három sérültje van. A forgalmat az 1-es főútra terelték.
2011.01.04. 07:45
 
Hülkenberg a Force India tesztpilótája lesz
A Force India Forma-1-es istálló teszt- és tartalékpilótájaként folytatja pályafutását Nico Hülkenberg. A 23 éves német versenyző 2010-ben a Willams csapat alkalmazásában állt, s meglepetésre az első rajthelyről indulhatott a Brazil Nagydíjon, helyére azonban a szezon végén a venezuelai Pastor Maldonadót szerződtették. A Force Indiánál a német Adrian Sutilnak meghosszabbították a szerződését, s elképzelhető, hogy a másik pilótaülést a brit Paul di Resta, a német túraautó-bajnokság 2010-es győztese kapja meg.
2011.01.04. 07:45
 
 
Folytatódik a mentés az ausztrál Rockhamptonban
Tovább folytatták a lakosság kimentését az árvíz sújtotta, a külvilágtól csaknem teljesen elvágott északkelet-ausztráliai Rockhampton hatóságai kedden, s egyúttal a kígyók és krokodilok jelentette veszélyre figyelmeztették a helyieket. Rockhampton lakosai homokzsákokkal igyekeznek megvédeni otthonaikat a heves esőzések hatására megáradt Fitzroy folyó hullámai elől. A folyó vízszintje kedden már elérte a 9,2 métert, de a tetőzést csak szerdára vagy csütörtökre várják, 9,4 méteres vízszintnél. A mentőalakulatok attól tartanak, hogy a következő két hétben is magas marad a vízszint, emiatt pedig elszaporodhatnak a betegséget terjesztő szúnyogok.
2011.01.04. 07:45
 
Aucklandi tenisztorna: Arn könnyű győzelmet aratott
Arn Gréta két játszmában nyert kedden a cseh Zuzana Ondraskova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztornán. Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Arn Gréta-Ondraskova (cseh) 6:1, 6:0.
2011.01.04. 07:30
 
Hillary Clinton egyik híve csalt a kampányadományokkal
Beismerte Hillary Clinton egyik híve a bíróságon, hogy a 2008-as amerikai elnökválasztás kampányában csalt a Clinton számára gyűjtött adományokat illetően, hogy megtévessze a szövetségi választási bizottságot. A washingtoni igazságügyi minisztérium helyi idő szerint hétfőn kiadott közleménye szerint a 46 éves Evan Snapper elismerte egy szövetségi törvényszék előtt: úgy tüntetett fel bizonyos - egyenként 2300 dollár értékű - adományokat, hogy azok 21 különböző magánszemélytől származnak. Snapper valójában egy embertől kapta a teljes összeget. A férfi tettével megszegte a kampányfinanszírozásra vonatkozó szabályokat, amelyek korlátozzák a magánszemélyektől elfogadható pénzügyi adományokat.
2011.01.04. 07:30
 
Az Egyesült Államok helyteleníti orosz ellenzékiek őrizetbe vételét
Az Egyesült Államok "sajnálja", hogy az orosz hatóságok ellenzéki tüntetőket vettek őrizetbe az elmúlt napokban Moszkvában és Szentpéterváron - jelentette ki az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Philip Crowley helyi idő szerint hétfőn Washingtonban újságíróknak nyilatkozva kijelentette: "úgy gondoljuk, hogy Oroszországnak megfelelő modernizációs programja van, és sajnáljuk, hogy ezek a lépések a jelek szerint ellentmondanak a - főként Dmitrij Medvegyev elnök által tett - nyilatkozatoknak". Az orosz rendőrség december 31-én őrizetbe vett 68 tüntetőt, köztük Borisz Nyemcovot, aki Borisz Jelcin elnöksége idején miniszterelnök-helyettes volt.
2011.01.04. 07:30
 
 
Selmeczi: átvilágítjuk a magánpénztárakat
Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy mindenre kiterjedő, alapos átvilágítást kezdenek majd a magánnyugdíjpénztáraknál, amikor megtörténik az átadás-átvétel, és a pénztártagok vagyona az állami biztosítóhoz kerül. A nyugdíjvédelmi megbízott a Magyar Nemzetnek adott, kedden megjelent interjúban azt mondta, vannak félelmei a magánnyugdíjpénztárak által közölt egyenlegek valóságtartalmával kapcsolatban, és tart attól is, hogy lesznek még botrányos fejlemények az átadás-átvétel után.
2011.01.04. 07:30
 
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy család a fővárosban
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba egy családot Budapesten - közölte a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletese az MTI-vel hétfő éjszaka. Tőkés Sándor tájékoztatása szerint a szülők és a két gyerek egy X. kerületi családi házban lettek rosszul. Hozzátette: az előzetes információk alapján valószínűleg a gázkészülék hibásodott meg a házban.
2011.01.04. 07:15
 
 
Irán külföldi országokat hívott meg atomenergetikai létesítményeibe
Irán meghívta Oroszország, Kína, az Európai Unió és a Teheránnal szövetséges arab államok, valamint a fejlődő országok képviselőit, hogy keressék fel nukleáris létesítményeit. Az AP amerikai hírügynökség hétfőn betekintést nyert abba a levélbe, amelyben Ali Asgar Szoltaníje, a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél (NAÜ) akkreditált iráni nagykövet a január 15-16-i hétvégét javasolta az iráni látogatás időpontjaként és találkozót helyezett kilátásba "magas rangú hivatalos" személyekkel is. Egy magas rangú európai diplomata Brüsszelben úgy nyilatkozott, hogy a meghívás az említett forgó országok NAÜ-nagyköveteinek szól.
2011.01.04. 07:15
 
Primera División: győzött a Real Madrid
Egygólos győzelmet aratott a Real Madrid csapata a Getafe együttese felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának hétfői játéknapján. Getafe-Real Madrid 2-3 (1-2).
2011.01.04. 07:15
 
Primera División: pontokat vesztett az Atlético Madrid
A spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának hétfői játéknapján: Villarreal-Almería 2-0 (1-0).
2011.01.04. 07:15
 
 
Elárulja a hajszínt egy új génteszt
Elárulja a nyomozók számára a hajszínt egy új génteszt, amelyet a rotterdami Erasmus Egyetem kutatói fejlesztettek ki. Az intézmény törvényszéki molekuláris biológiával foglalkozó részlegének vezetője, Manfred Kayser szerint kutatásaik eredményei azt mutatják, hogy a DNS-információkból 90 százalékos pontossággal megtudható, ha valakinek vörös haja van. Még nagyobb biztonsággal szolgál a teszt a fekete hajúaknál. Az új eljárás révén az árnyalatok közötti különbség is kimutatható, így például a szőke és a sötétszőke, valamint a vörös és a vörösesszőke közötti eltérések is.
2011.01.03. 22:00
 
Őrizetbe vették a brit konzulátus két alkalmazottját Jeruzsálemben
Az izraeli hatóságok őrizetbe vették a brit konzulátus két helyi munkatársát Jeruzsálemben. A külügyi hivatal szóvivője szerint a két szerelő ellen illegális fegyverkereskedelem ügyében folytatnak nyomozást, de az információt Izrael még nem erősítette meg. A szóvivő azt is elmondta, hogy az izraeli hatóságok hétfőn közölték, az őrizetbe vételnek nincs köze az alkalmazottaknak a konzulátuson végzett munkájához. A szóvivő hozzátette, a brit konzulátus és követség alkalmazottai állandó biztonsági vizsgálat alatt állnak, és elfogásukat a folyamatos felülvizsgálat részének tekintik, de egyéb részletet nem közölt.
2011.01.03. 22:00
 
 
Tadic: Koszovóban nem lehet visszatérni az 1999 előtti állapotokhoz
Belgrád készen áll "rugalmas párbeszéd folytatására" Koszovóval. Szerbia nem törekszik arra, hogy visszaállítsa az 1999 előtti politikai helyzetet Koszovóban, ennek nincs realitása - nyilatkozta Boris Tadic szerb államfő az APA osztrák hírügynökség hétfői belgrádi beszámolója szerint. Tadic nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor kerül sor a szeptember óta esedékes szerb-koszovói tárgyalásokra. Azt azonban megjegyezte, hogy az Európa Tanács jelentése a koszovói szervkereskedelemről - amelynek élén a kilencvenes években állítólag a mai koszovói kormányfő állt - megnehezíti a december 12-i választások utáni kormányalakítást Pristinában.
2011.01.03. 22:00
 
 
Szocialista politikusokat jelentenek fel a pécsi buszeladási ügyben
Feljelentést tesz szocialista politikusok ellen Komáromi István, a pécsi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. napokban távozott felügyelő bizottsági (fb) tagja a városi buszeladási botránnyal összefüggésben - adta hírül a Pécsi Újság hírportál. Az internetes lap Komáromi Istvánt idézve azt írta: nemcsak Keczer Lászlónak, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. vezérigazgatójának, hanem "másoknak is a vádlottak padján lenne a helyük". A volt fb-tag szerint Tóth Bertalan, a baranyai megyeszékhely korábbi szocialista alpolgármestere és Kőhegyi István volt MSZP-s parlamenti képviselő, a vagyonkezelő volt fb-elnöke is tudott a buszok kiszervezéséről.
2011.01.03. 21:45
 
Magyar-román jégkorongliga: szétlövéssel verte a Vasast a Csíkszereda
A házigazda HSC Csíkszereda szétlövés után győzte le a Vasast a magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga hétfői elődöntőjében, így 1-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A nap másik mérkőzésén a Dunaújváros hazai pályán nyert, s szerzett előnyt a Miskolc ellen. MOL Liga, elődöntő, 1. mérkőzések: HSC Csíkszereda - Vasas 3-2 (1-0, 1-1, 0-1, 0-0, 1-0) - szétlövéssel, Dab.Docler-Dunaújváros - Miskolci Jegesmedvék 5-2 (1-1, 1-0, 3-1).
2011.01.03. 21:00
 
A forint erősödött estére az euróval és a svájci frankkal szemben
Erősödött a forint estére az euróval, illetve a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt a nemzetközi bankközi devizapiacon. Röviddel 20 óra előtt 277,56 forinton állt az euró a délután 4 órai 277,90 forint után, reggel hét óra körül 278,15 forinton volt. Hétfőn eddig 278,80 és 277,20 forint között mozgott az euró. A svájci frank hétfőn reggel 223,70 forintot, délután négykor 222,94 forintot, este pedig 222,28 forintot ért.
2011.01.03. 20:30
 
 
Több tízezer haláleset a természeti katasztrófák következtében 2010-ben
Több tízezer ember életét követelték a haiti és chilei földrengéshez hasonló pusztító természeti katasztrófák 2010-ben, az okozott anyagi kár több milliárd dollárra rúg. Tavaly összesen 950 természeti katasztrófát regisztráltak, a legtöbbet 1980 óta - közölte a Munich RE biztosítócsoport hétfőn. A gazdasági károk elérték a 130 milliárd dollárt, ám csak 37 milliárd dollárnyi értéket biztosítottak. A múlt év egyike volt annak a hat évnek az intézet életében 1980 óta, amely során a legnagyobb károk keletkeztek.
2011.01.03. 20:15
 
 
Tartozás miatt 330 lakásban nincs fűtés Székesfehérváron
Leállította a fűtést a szolgáltató hétfőn Székesfehérváron, a Vásárhelyi úti lakótelep 330 lakásában, "a lakók által felhalmozott tartozások miatt'". Az ott élők birtokvédelmi kérelmet nyújtottak be a város jegyzőjéhez, aki háromnapos határidővel hatósági határozatban kötelezte a kazánok tulajdonosát, a Stopping Hungária Kft.-t. a szolgáltatás visszaállítására. Bóka Viktor jegyző elmondta: a lakótelep öt társasházának három közös képviselője hétfőn reggel jelezte a központi fűtés leállítását, s kérte a birtoksérelem megállapítását.
2011.01.03. 20:00
 
 
Leállították a vizsgálatot a Deutsche Telekom vezetőjének vesztegetési ügyében
A bonni főügyészség leállította a vizsgálatot René Obermann, a Deutsche Telekom AG vezérigazgatója feltételezett magyarországi és macedóniai vesztegetési ügyében, mert nem találta megalapozottnak a gyanút. A nyomozás középpontjában a budapesti cég macedóniai és montenegrói leányvállalatai által kötött tanácsadói szerződések álltak. Az üzleti könyveket vizsgáló Pricewaterhouse-Coopers emberei a 2005. év kimutatásait átnézve gyanús kifizetésekre bukkantak; emiatt nem is hagyták jóvá a számokat. Amikor ezek történtek (2005-ben), Obermann volt a német konszern nemzetközi mobiltelefon-részlegének a vezetője.
2011.01.03. 20:00
 
Vezérkari főnök: jobban megéri tartalékosokkal védeni a katonai területeket
A civil őrző-védő cégek alkalmazása helyett jobban megéri a honvédségnek a január 1-től szolgálatba állt önkéntes tartalékosokkal védeni a kiemelt katonai objektumokat - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök. A vezérkari főnök elmondta: a katonai területek őrzése nem kerül többe az önkéntes védelmi tartalékosokkal az eddigi jóval gyengébb képességű őrzésvédelmi rendszerhez viszonyítva, miközben a honvédség országvédelmi feladataiban, egy alapjaiban új, létfontosságú, és hiányzó képesség kialakításában sikerült nagyon fontos előrelépést tenni.
2011.01.03. 19:45
 
 
Az RTL Klub ellen is eljárást indított a médiahatóság
A Magyar RTL Televízió Zrt. ellen is eljárást indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) egy híradóban sugárzott, a hatóság által megrázónak vélt bűnügyi riport miatt - közölte a csatorna honlapján hétfőn. A szóban forgó tudósítás arról szólt, hogy Nagymányokon egy férfi megölte, majd feldarabolta testvérét, a testet videóra vette, s elrejtette. A hatóság ennek kapcsán egyebek mellett azt kifogásolta, hogy tényszerű tájékoztatás helyett a megrázó, meghökkentő részleteket emelték ki, amelyek "megragadhattak a fiatalkorú nézők tudatában". Levelükben többször is kiemelték, hogy a riportban többször is mutattak egy, a hatóság szerint véres ágymatracot, illetve ágylábat.
2011.01.03. 19:45
 
Princzinger Péter váltja Kerpen Gábort az Oktatási Hivatal élén
Princzinger Péter jogász, ügyvéd váltja Kerpen Gábort az Oktatási Hivatal élén - tudta meg az MTI a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkárságán hétfőn. Az államtitkárság megerősítette a FigyelőNet azon információját, miszerint az eddigi pozícióját mindössze három hónapig betöltő szakember a jövőben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fennhatósága alatt működő Wekerle Sándor Alapkezelő oktatási igazgatói és stratégiai koordinátori munkakörét tölti be. A váltás okáról azt közölték az MTI-vel, hogy Kerpen Gábor mandátuma lejárt, s a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapott felkérést az említett feladatra.
2011.01.03. 19:30
 
Jégbe fagyott holttestet emeltek ki a tűzoltók a Tisza szolnoki árterén
Egy idősebb férfi jégbe fagyott holttestére bukkantak a Tisza árterén, Szolnoknál - közölte a helyi tűzoltóság sajtóügyeletese. Az elhunytat az árvízvédelmi készültség miatt járőröző Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság segédőrei találták meg az alcsi Holt-Tisza evezőspályájával átellenben. A tűzoltók kora délután két járművel és hat emberrel vonultak a helyszínre, csákánnyal és baltával verték fel a vastag jeget, hogy kiszabadítsák a Tisza gátjától 15-20 méter távolságra lévő holttestet. Az eddig ismeretlen kilétű áldozat holtteste az elsődleges vizsgálatok szerint több napja, valószínűleg a karácsonyi ünnepek óta feküdt az ártéren.
2011.01.03. 19:00
 
 
Kémelhárító üzemmódban működik a Bank of America
Széleskörű belső vizsgálat folyik a Bank of Americánál, miután Julian Assange, a WikiLeaks portál igazgatója bejelentette, hogy be akar dönteni egy jelentős bankot - közölte hétfőn a The New York Times. Assange 2010 november 29-én mondta el, hogy a WikiLeaks birtokába jutott néhány titkos információnak, amelyet - feltehetően - a Bank of America egyik igazgatójának 5 gigabájtos merevlemezéről mentettek le. A banknál egy 15-20 fős munkacsoport azonnal belső vizsgálatot indított, amelybe bevonták a Booz Allan Hamilton tanácsadó céget is.
2011.01.03. 19:00
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500[1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista