2019. december 14., szombat - Szilárda
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
Öten sérültek meg egy balesetben Lajosmizse közelében
Öten megsérültek, amikor egy kisbusz beleszaladt egy út melletti ház udvarába betolató kisteherautóba szerdán Lajosmizse közelében - közölte a rendőrség. A kisbusz vezetője súlyos, három utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, valamint a kisteherautó vezetője is könnyebben megsérült - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a mentők mind az öt embert kórházba szállították. A szóvivő beszámolt arról, hogy a hóesés miatt csúszóssá vált utakon Kecskeméten és a város határában, több helyszínen több gépjármű csúszott egymásba, de eddigi információik szerint súlyos sérülés nem történt.
2011.01.26. 09:00
 
Washington: az egyiptomi kormány legyen fogékony a nép törekvéseire
Az egyiptomi kormánynak fogékonynak kell lenni a nép törekvéseire - reagált a washingtoni Fehér Ház a Hoszni Mubarak államfő távozását követelő keddi kairói megmozdulásokra. A közlemény szerint a kormánynak komolyan veendő alkalma van arra, hogy válaszoljon az egyiptomi nép törekvéseire, bevezessen politikai, gazdasági és szociális reformokat, amelyek javíthatják az emberek életminőségét, segíthetik az ország felvirágzását. Washington azt is közölte: elvárja Kairótól, hogy a tiltakozásokkal szemben békés eszközökkel lépjen fel.
2011.01.26. 09:00
 
 
NBA: sorozatban 18. vereségét szenvedte el a Cleveland
Kikapott a ligautolsó Cleveland Cavaliers a Boston Celtics vendégeként, ezzel sorozatban 18-dik mérkőzését veszítette el az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA). Eredmények: Boston Celtics-Cleveland Cavaliers 112-95, Los Angeles Lakers-Utah Jazz 120-91, Washington Wizards-Denver Nuggets 109-120, Dallas Mavericks-Los Angeles Clippers 112-105, Sacramento Kings-Charlotte Bobcats 89-94.
2011.01.26. 09:00
 
Tűz a gálosfai idősek otthonában, egy lakó súlyos égési sérülést szenvedett
Tűz ütött ki a gálosfai idősek otthonában kedd este; egy férfi súlyos égési sérülést szenvedett, négy embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Salamon Kornél tájékoztatása szerint az otthon egyik szobája gyulladt ki, eddig ismeretlen okból. A lángokat az ott dolgozók poroltókkal kezdték el oltani, a helyszínre négy tűzoltóautóval érkező 15 tűzoltó megakadályozta a tűz továbbterjedését. Az életveszélyes égési sérültet a mentők Pécsre, a füstmérgezést szenvedett lakókat a kaposvári kórházba szállították - közölte az ügyeletes. Az otthonban maradó 28 lakót átköltöztették egy másik épületszárnyba - tette hozzá.
2011.01.26. 08:45
 
Az Európa Tanács kiáll az újságírók forrásai védelme mellett
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kedden határozatban állt ki az újságírók forrásainak védelme mellett, hangsúlyozva, hogy a források kötelező kiadását olyan, "rendkívüli körülményekre kell korlátozni", amikor fontos köz- vagy egyéni érdek forog kockán. A különleges esetekben az eljáró hatóságnak közölnie kell, mi az ami többet nyom a latban a forrás kiadása mellett, szemben a nem-közlés érdekével. "Ha a nemzeti jog védelmet biztosít az újságírónak a forrás kiadásával szemben, abban az esetben nem kérhetik annak kiadását" - hangzik a Közgyűlés ajánlása.
2011.01.26. 08:45
 
Német Kupa: az elődöntőbe jutott a Schalke
Elsőként a Schalke 04 biztosította a helyét a legjobb négy között a labdarúgó Német Kupában, miután a keddi negyeddöntőben hosszabbítás után legyőzte a vendég Nürnberget. A győztes találatot Julian Draxler szerezte a 119. percben. Eredmény, negyeddöntő: FC Schalke 04-1. FC Nürnberg 3-2 (1-2, 2-2, 2-2) - hosszabbítás után.
2011.01.26. 08:45
 
Olasz Kupa: büntetőkkel jutott a legjobb négy közé a Palermo
Elsőként a Palermo jutott az elődöntőbe a labdarúgó Olasz Kupában, miután kedden - gól nélküli rendes játékidőt és hosszabbítást követően - büntetőkkel legyőzte a vendég Parmát. Eredmény, negyeddöntő: Palermo-Parma 0-0 - büntetőkkel 5-4.
2011.01.26. 08:45
 
Az amerikai csapatok letartóztattak egy német állampolgárt Afganisztánban
Terrorista tevékenység gyanújával az amerikai csapatok Afganisztánban letartóztattak egy német állampolgárt. A Süddeutsche Zeitung című napilap erre vonatkozó értesülését szerdára virradó éjjel a berlini külügyminisztérium szóvivője is megerősítette. Eszerint a letartóztatott személy egy Frankfurtban élő, 23 éves diák, aki afgán származású ugyan, de német állampolgár. Az illetékes hatóságok a diákot január 8-án Kabulban, apja házában tartóztatták le. Ennek okát nem közölték, a Süddeutsche Zeitung azonban terrorista tevékenység gyanújára hivatkozott.
2011.01.26. 08:30
 
"Szocioli" a Monopoly társasjáték szocialista változata
A Monopoly mintájára szocialista kapitolival, avagy "Szociolival" rukkoltak ki egy lengyel kutatóintézet munkatársai. Míg a Monopoly társasjátékban a cél ingatlanok és minden egyéb vagyontárgy megszerzése révén csődbe juttatni az ellenfeleket, addig a Szocioliban még inkább a létért folyik a harc: kenyeret meg más alapvető élelmiszert, egyéb árufélét kell tudni venni és mindehhez sorban állni. A játék tehát nem azonos a Gazdálkodj okosan! nevűvel, amely jól ismert volt Magyarországon is a szocializmus évtizedeiben, de amelyben játékpénzen lakást, porszívót, bútort és egyebet kell venni, nem pedig vécépapírért sorban állni - mint a lengyel "szocialista-realista" társasjátékban.
2011.01.26. 08:30
 
Alekosz lebukott!
Tegnap a villában többek között az volt a feladata a villalakóknak, hogy egymást kellet eljátszaniuk kiparodizálva, azután hogy kiestek a villából. Mindenki brillirozot, kivéve Alekoszt. Ő pont úgy beszélt és viselkedett, mint bármikor máskor.
2011.01.26. 08:22
 
Dél-Korea katonai tárgyalásokat javasolt Északnak
Katonai tárgyalásokat javasolt Dél-Korea szerdán Észak-Koreának. Szöul indítványozta, hogy a megbeszélésekre február 11-én, a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben, Panmindzsonban kerüljön sor. A védelmi minisztérium szóvivője nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a tervezett munkatalálkozót magasabb szintű tárgyalások követhetik. Ennek kapcsán a szóvivő a miniszteri találkozó lehetőségére utalt. Ez utóbbihoz ugyanakkor feltételeket is szabott, hangoztatva annak szükségességét: Észak-Koreának vállalnia kell a felelősséget a dél-koreai Jonpjong szigete ellen tavaly novemberben végrehajtott tüzérségi támadásért, továbbá egy dél-koreai hadihajó márciusban történt elsüllyesztéséért.
2011.01.26. 08:15
 
NBA: a Spurs edzője vezeti Nyugat válogatottját az All Star-gálán
A ligaelső San Antonio Spurst vezető Gregg Popovich ül majd a nyugati válogatott kispadján az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) február 20-án sorra kerülő All Star-gáláján. A megtiszteltetés mindig a főcsoportok legjobbjait irányító mestereket illeti, és a 38 sikernél, illetve 7 vereségnél tartó texasi gárdától már nem lehet elvenni a határidőig a nyugati elsőséget. A második helyen álló Los Angeles Lakers hat győzelemmel gyengébb a Spursnél. A vezetőedzőként 15. NBA-szezonját taposó Popovich egyike annak az öt trénernek, aki négy bajnoki gyűrűvel büszkélkedhet (1999, 2003, 2005, 2007), s valamennyit a San Antonióval szerezte.
2011.01.26. 08:15
 
 
Magyar Nemzet: egyre népszerűbb a cannabishasználat Magyarországon
Az illegális drogok közül a fiatalok körében és az idősebb korosztályokban egyaránt a cannabis a legelterjedtebb - írta a Nemzeti Drog Fókuszpont vizsgálata alapján a szerdai Magyar Nemzet. A cikk szerint a magyar középiskolások körében a cannabis a legelterjedtebb illegális drog, a tiltott szereket kipróbálók aránya pedig a gimnáziumokban a legmagasabb. A középiskolás korúak problémásnak nevezett fogyasztói csoportjában túlsúlyban vannak a fiúk, akik jellemzően Budapesten vagy más nagyvárosban élnek - olvasható a lapban.
2011.01.26. 08:00
 
 
Obama az amerikai műszaki-tudományos világelsőség helyreállítását sürgette
Az amerikai műszaki-tudományos világelsőség helyreállítását sürgette és ennek megvalósítása, valamint a munkahelyteremtés érdekében kétpárti összefogást mellett érvelt a helyi idő szerint kedden este a washingtoni kongresszusban az unió helyzetéről elmondott éves beszédében Barack Obama amerikai elnök. Obama beszédében kiemelt fontosságot tulajdonított az oktatás, az innováció és az amerikai infrastruktúra fejlesztésének. Az elnök az államháztartási hiány csökkentését és a szövetségi kormányzat áramvonalasítását ígérte.
2011.01.26. 08:00
 
 
Csökkent a benzin ára, a gázolajé nem változott
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. A mostani csökkentéssel a benzin átlagára 363-364 forintra mérséklődött, a gázolajé pedig 359 forint maradt. Egy hete a benzin ára 3 forinttal a gázolajé 5 forinttal emelkedett, és akkor újabb történelmi csúcsra nőttek az árak Magyarországon. Tavaly januárban a 95-ös átlagára még csak 317 forint volt, a gázolajé pedig 297 forint. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
2011.01.26. 07:45
 
 
Havazás: elindult hajnalban a közösségi közlekedés a fővárosban
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az éjszakai műszakban 78 munkagéppel folyamatosan takarította Budapest útjait, hajnalban a közösségi közlekedés elindult - közölte az éjszakai havazás kapcsán a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az MTI-vel. A fővárosban hajnali fél háromkor kezdett havazni. Az FKF Zrt. tájékoztatása szerint az éjszakai műszakban a keddi havazás miatt 78 munkagéppel először még a mellékutakon dolgoztak, majd az 1200 km hosszúságú fő- és közösségiközlekedési-úthálózaton, hidakon, felüljárókon, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető mellékutakon kezdték meg a hó eltakarítását és a síkosságmentesítést.
2011.01.26. 07:45
 
Ismét járható az út Ároktőnél
Levonulóban a tiszai árhullám, ezért szerda reggeltől ismét járható a komphoz vezető út a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ároktőnél, és az átkelő is üzemel - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete az MTI-t. Az ároktői komphoz vezető utat január 21-én zárták le a Tisza áradása miatt, azóta nem járt a komp sem a település és a túloldalon lévő Tiszacsege között. A komp 7 és 16 óra között közlekedik.
2011.01.26. 07:45
 
A republikánusok és a Tea Party külön reagált Obama beszédére
A korábbi gyakorlattól eltérően az amerikai elnöknek az unió helyzetéről elmondott értékelésére az ellenzék nem egy, hanem két, a republikánus párt és a forma szerint hozzá tartozó, ultrakonzervatív Tea Party képviselője által külön-külön elmondott beszédben reagált. A republikánusok nevében Paul Ryan, a képviselőház költségvetési bizottságának elnöke televíziós válaszbeszédében kijelentette: "Olyan pillanatban vagyunk, amikor ha ellenőrzés és kihívás nélkül marad a kormány kiadásainak a növekedése, akkor Amerika legjobb századának a múlt század fog számítani. Egy olyan jövő elé nézünk, amelyben a szociális háló függőággyá alakul át, amely megelégedettségbe és függőségbe ringatja az ép testű embereket" - mondta.
2011.01.26. 07:45
 
Nem kér Keleti Györgyiből a magyar bíróság?
A körülményekhez képest jól van Keleti Györgyi, akit január 11-én tartóztattak le Münchenben, az olaszok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Györgyi német ügyvédje elmondta: lát lehetőséget arra, hogy a modell hazajusson, ehhez azonban a magyar államnak kérvényeznie kell a kiadatását. Ennek hiányában azonban ő is azt mondja: Györgyi rövid időn belül az olasz hatóságok elé kerülhet.
2011.01.26. 04:51
 
VV Éva komoly betegséggel küzd!
VV Évának pánikbetegsége és klausztrofóbiája van - írja a Kiskegyed. Szeszélyes viselkedése miatt társai nem igazán tudják hova tenni őt. Hol fergeteges humorával sziporkázik, szeretetteljesen ölelkezik, hol viszont éppen magából kikelve, hisztérikusan veszekszik.
2011.01.25. 22:47
 
 
Katonák oszlattak fel egy tüntetést a tunéziai Gafsza városában
Katonák levegőbe lőttek, hogy feloszlassanak egy tüntetést a Tunézia középső részén fekvő Gafsza városban kedden. Egy fiatalember tiltakozásul felgyújtotta magát - közölték szemtanúk. Valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy a hadsereg beavatkozott egy tüntetésbe azóta, hogy Zin el-Abidin ben Ali bukott elnök január 14-én elhagyta Tunéziát. Rasid Ammár tábornok, a szárazföldi erők vezérkari főnöke Tuniszban a kormány székházánál tüntető több száz ember előtt hétfőn arról beszélt, hogy a hadsereg megvédi a "jázminos forradalmat", és nem lép ki az alkotmányos keretek közül. Eközben két miniszter közölte, hogy szerdán jelentik be az átmeneti kormány új tagjainak nevét, leváltanak több tartományi kormányzót, és átalakítják a diplomáciai testületet is.
2011.01.25. 22:15
 
A kaposvári kórház tetejéről hoztak le egy férfit a rendőrök
A kaposvári kórház sürgősségi centrumának tetejéről, 4 emelet magasságból hoztak le egy férfit a rendőrök kedd este - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Bíró Gábor tájékoztatása szerint a 40 éves somogygeszti férfi 19 óra után azzal hívta fel a rendőrség ügyeletét, hogy egy kórház tetején van, majd megszakította a beszélgetést. A sajtóreferens elmondta, mivel a telefonáló azt nem mondta meg, hogy melyik kórház tetején van, ezért az ügyelet minden érintett kapitányságot riasztott. A kaposvári mellett a siófoki, a marcali és a nagyatádi rendőröket is értesítették, valamint a kaposvárihoz tartozó mosdósi kórház is szóba jöhetett, ahol a férfit keresni kellett.
2011.01.25. 22:00
 
 
Mesterházy: 2011 az ellenállás éve lesz
Az idei az ellenállás éve lesz az MSZP számára, a jogállamiság korlátozásával és a rossz gazdaságpolitikával szembeni ellenállásé, amellyel párhuzamosan a párt alternatívát mutat fel a választóknak - jelentette ki kedden Washingtonban Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Woodrow Wilson Tudósközpontban tartott előadásában. Mesterházy a Magyarország a Fidesz alatt: visszavonulás a demokráciától? című konferencián szólalt fel, amelynek másik előadója Charles Gati, a Johns Hopkins Egyetem vezető docense volt. "Ha Magyarország ma tagjelölt lenne a NATO-ba, vagy az EU-ba, a felvételét el kellene halasztani"- hangsúlyozta Gati.
2011.01.25. 22:00
 
Jégkorong MK: büntetőkkel nyert a Fehérvár
A házigazda Fehérvár büntetőkkel nyert a Vasas ellen a jégkorong Magyar Kupa selejtezőjének keddi mérkőzésén. Eredmény: Tippmix Magyar Kupa, selejtező: Sapa Fehérvár AV 19 - Vasas 5-4 (1-1, 0-3, 3-0, 0-0, 1-0) - szétlövéssel.
2011.01.25. 21:45
 
 
Putyin: "a megtorlás elkerülhetetlen" a domogyedovói merényletért
Megtorlást ígért kedden Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfőn elkövetett, s 35 ember - köztük legalább egy tucat külföldi - életét kioltó öngyilkos merényletért, Dmitrij Medvegyev elnök pedig szigorúbb ellenőrzést követelt a légikikötőktől. "A megtorlás elkerülhetetlen" - mondta Putyin, de határozott hangvételű nyilatkozatából nem derült ki, hogy mely személyeken, s miként akarja megtorolni hétfői mészárlást. Eddig egy csoport sem vállalta magára a merényletet, a gyanú azonban a csecsen szélsőségesekre terelődött, akik ellen Putyin még elnökként véres háborút vívott.
2011.01.25. 21:45
 
 
Mubarak-ellenes tüntetés Egyiptomban
Mintegy tizenötezer kormányellenes tüntető vonult fel kedden délután Kairóban, hogy a tunéziai eseményeken felbuzdulva az országot csaknem három évtizede vezető Hoszni Mubarak elnök távozását követelje; a tüntetők összetűztek a könnygázt és vízágyút is bevető rohamrendőrökkel. Évek óta ez volt a legnagyobb szabású tüntetés az arab világ vezető hatalmának számító észak-afrikai országban. A tüntetők létszámára vonatkozó adatot az egyiptomi biztonsági erők egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa közölte. Az első hírek még több százas tüntetésről szóltak. A biztonsági szolgálatok szerint a több kerületben zajló tüntetések miatt Kairóban 20-30 ezer rendőrt mozgósítottak. Az első jelentések szerint Kairóban életét vesztette egy rendőr, Szuezben pedig két tüntető.
2011.01.25. 21:30
 
 
Ártatlannak vallja magát Michael Jackson orvosa
Ártatlannak vallja magát Michael Jackson orvosa a gondatlanságból okozott vétlen emberölés vádjában. Conrad Murray kedden tett tanúvallomást a Los Angeles-i felsőbíróságon, ahová korábban a halottkém terhelő vallomása nyomán idézték be. A hatósági szakvélemény szerint az 50 esztendős Jackson halálát a propofol nevű műtéti altatószer túladagolása és egyéb gyógyszerekkel való kombinálása okozta 2009. június 25-én. Az előzetes meghallgatásokon elhangzott tanúvallomásokból kiderült, hogy az orvos a sztár kóros álmatlanságán akart segíteni a csak kórházi körülmények között adható, operációkhoz használatos altatóval. A bíró szokatlanul korai időpontra, március 28-ra jelölte ki a per kezdetét.
2011.01.25. 21:00
 
 
A Real Madrid leigazolta Adebayort
A Real Madrid leigazolta a Manchester City togói válogatott futballistáját, Emmanuel Adebayort. A spanyol egyesület kedden közölte, hogy az eddig Angliában légióskodó afrikai csatár az idény végéig kölcsönbe érkezik Madridba, s egyúttal jelezte, hogy a megállapodás lejártáig kizárólagos lehetőséget kap a játékos végleges megvásárlására. Adebayor leigazolására azért volt sürgetően szükség, mert az argentin válogatott Gonzalo Higuaín derékműtétje miatt hónapokra harcképtelen lett, így José Mourinho vezetőedzőnek pótolnia kellett őt.
2011.01.25. 20:45
 
 
Tizenegy kecskét marcangolt szét egy kutya Kunfehértón
Tizenegy kecskét marcangolt szét egy kutya a Bács-Kiskun megyei Kunfehértó településhez közel egy tanyán kedden; a rendőrség szerint a kutya gazdájának meg kell téríteni a kárt - közölte a rendőrség az MTI-vel. A Kunfehértó-Erdőszélen lévő tanyán a kecskék visítására figyelt fel egy tanyaszomszéd, aki elkergette a karámban és az ólban vérengző kutyát, mely 11 kecskét szétmarcangolt, 17-et pedig megsebesített. A rendőrség körzeti megbízottja kiderítette a kutya tulajdonosát, és felhívta a figyelmét arra, hogy a kárt meg kell térítenie, s ha erre nem hajlandó, akkor az elpusztult állatok tulajdonosa polgári per keretében kérhet kártérítést - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2011.01.25. 20:45
 
 
Holokauszt-megemlékezés az Európai Parlamentben
Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója alkalmából a holokausztról emlékeztek meg kedd este az Európai Parlament (MTI) brüsszeli székházában tartott ünnepségen. A Jerzy Buzek EP-elnök védnöksége alatt szervezett rendezvényen jelen volt Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, Juli Edelstein izraeli tájékoztatási és diaszpóraügyi miniszter, valamint Elie Wiesel Nobel-díjas író. Megnyitották a jeruzsálemi Jad Vasem múzeum kiállítását, kegyelettel megemlékeztek az áldozatokról, majd ünnepi koncert következett.
2011.01.25. 20:45
 
 
Férfi kézilabda-vb: vereség a spanyoloktól, a hetedik helyért játszanak a magyarok
A magyar válogatott 30-24-es vereséget szenvedett a spanyol csapattól a svédországi férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének keddi zárófordulójában, ezzel eldőlt, hogy a csoport negyedik helyén végez, azaz pénteken a hetedik helyért játszhat. A magyar csapat a németek veresége miatt azzal a tudattal léphetett pályára, hogy az eredménytől függetlenül a legrosszabb esetben is a hetedik helyért játszhat majd, amely még indulási jogot ér a 2012 áprilisában sorra kerülő olimpiai selejtező tornán. Mocsai Lajos együttese pénteken a lengyelekkel találkozik a helyosztó mérkőzésen.
2011.01.25. 20:30
 
A francia SNCF sajnálatát fejezte ki a zsidók deportálásában való részvételéért
A francia állami vasúttársaság (SNCF) kedden ünnepélyesen "sajnálatát" fejezte ki a II. világháború alatti deportálásokban játszott szerepéért. "Az SNCF legmélyebb fájdalmát és sajnálatát fejezem ki a vasúttársaság által egykoron elkövetett tettek következményei miatt. Meghajtom magam az áldozatok, a túlélők és a deportáltak gyermekei előtt" - fogalmazott Guillaume Pepy, az SNCF elnök-vezérigazgatója azon a Párizs közeli pályaudvaron elmondott beszédében, ahonnan Franciaországból a legtöbb deportáltat szállító vonat indult a haláltáborokba. Az SNCF mintegy 76 ezer francia és más országból származó zsidót szállított 1942 és 1944 között a koncentrációs táborokba.
2011.01.25. 20:15
 
Izraeli hírszerzés: Irán jelenleg nem dolgozik atomfegyveren
Az izraeli katonai hírszerzés főnöke szerint Irán jelenleg nem dolgozik atomfegyver kifejlesztésén, de ha ismét belevág, egy-két év alatt lehet neki. Kicsi a valószínűsége, hogy Irán elkezdje az uránium feldúsítását 90 százalékosra, mert ezzel a gazdasági szankciók keményítését, sőt katonai csapást provokálna ki... nem ragaszkodik ehhez az erőpróbához, amikor az ország instabil korszakon és vallási feszültségeken megy át. Iránnak most nem érdeke a program folytatása - fejtette ki a véleményét Aviv Kohavi tábornok egy parlamenti bizottság előtt.
2011.01.25. 20:15
 
Ezrek tüntettek Gázában a palesztin vezetés ellen
Több ezer palesztin tüntetett kedden Gázában a Hamász radikális mozgalom felhívására, hogy így tiltakozzanak az Izraellel tárgyaló palesztin vezetés állítólagos engedményei ellen. Mahmúd Abbász palesztin elnök visszautasította azt a vádat, hogy lemondtak követeléseik egy részéről. Az al-Dzsazíra vasárnap este kezdte el ismertetni azokat a "bizalmas dokumentumokat", amelyek az izraeli-palesztin béketárgyalásokkal kapcsolatosak. A katari székhelyű hírtelevízió által ismertetett dokumentumok szerint a palesztin fél 2008-ban kész lett volna példátlan engedményeket tenni Kelet-Jeruzsálem és az 1948-1949-es háború (Izrael létrejötte) idején elmenekült palesztinok és leszármazottaik kérdésében.
2011.01.25. 20:15
 
 
Schmitt: jobban figyelnek Magyarországra az uniós elnökségnek köszönhetően
Jó dolog az európai uniós soros elnökség, annak köszönhetően jobban odafigyelnek Magyarországra - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök kétnapos brüsszeli látogatásának szünetében, kedden. Az államfő első tárgyalópartnere az uniós kormányfői tanácsot (Európai Tanács) elnöklő Herman Van Rompuy volt. Sajtótájékoztatóján Schmitt Pál elmondta: arról tájékoztatta partnerét, hogy a magyar EU-elnökség a terveknek megfelelően megkezdte munkáját, és programját jól fogadták. Ebéden fogadta Schmitt Pált II. Albert belga király. A köztársasági elnök magyarországi látogatásra hívta meg az uralkodót, aki utoljára 2002-ben járt Budapesten.
2011.01.25. 20:00
 
 
Megnyílt Párizsban a Szépművészeti Esterházy-gyűjteményéből rendezett kiállítás
A budapesti Szépművészeti Múzeum Esterházy-gyűjteményéből és a szentpétervári Ermitázs Romanov-kollekciójából érkezett festményekből válogatott tárlat megnyitójával avatták fel kedden este Párizs egyik leglátogatottabb kiállítóhelye, a Pinacotheque új épületszárnyát. A kiállítás fontos eseménye a magyar EU-elnökség kulturális programsorozatának. A francia főváros egyik legújabb, 2003-ban alapított, magánkézben lévő múzeumának kiállítótere a korábbi 2 ezer négyzetméterről 5 ezerre bővült a Madeleine-templom téren álló háromemeletes épületben. A belvárosi ház belsejét többszintes, szinteltolások segítségével megnagyobbított, kellemes hangulatú terekké alakították át.
2011.01.25. 19:45
 
Foci, Ázsia Kupa: Ausztrália kiütéses sikerrel a döntőben
Japán után Ausztrália jutott a fináléba a Katarban zajló labdarúgó Ázsia Kupán, miután a keddi második elődöntőben magabiztosan, hat góllal legyőzte az üzbég válogatottat. Az üzbégek a 67. perctől emberhátrányban futballoztak, de a rivális már ekkor 3-0-ra vezetett. Eredmény, elődöntő: Ausztrália-Üzbegisztán 6-0 (2-0).
2011.01.25. 19:30
 
Osztrák halottja is van a moszkvai merényletnek
Osztrák állampolgár is van a moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfő délután elkövetett öngyilkos merénylet 35 halálos áldozata között - erősítette meg keddi közleményében az osztrák külügyminisztérium. A külügyi tárca szerint "egyre nagyobb a valószínűsége" annak is, hogy a férfi mellett egy - eddig eltűntként számon tartott - osztrák nő is életét vesztette. Az orosz katasztrófavédelmi minisztérium adatai szerint az osztrák állampolgárságú férfi 1969-ben született Nikolaj Ivanov néven. Egy bolgár külügyminisztériumi szóvivő azt mondta, hogy Ivanov két éve kapta meg az osztrák állampolgárságot. A férfi egy osztrák vállalatnál dolgozott, és üzleti úton tartózkodott Moszkvában.
2011.01.25. 19:30
 
Megszúrta a nevelőjét egy fiú a fővárosban
Szökési kísérlet közben ollóval megszúrta a nevelőjét egy fővárosi javítóintézetben élő 17 éves fiú hétfő késő este, a fiatalember ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárást indult - közölte a rendőrség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kedden az MTI-vel. Egy korábban vagyon elleni bűncselekménnyel kapcsolatban indult nyomozás gyanúsítottjaként fogva tartott 17 éves fiatalember egy III. kerületi javítóintézetben egyelőre tisztázatlan okból megütötte az egyik nevelőt. Néhány másodperccel később az intézet egy másik nevelőjét egy ollóval nyakon szúrta, az 53 éves férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a menőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
2011.01.25. 19:00
 
 
Megkezdődött a Balla Irma-gyilkosság másodfokú tárgyalása
Igazságügyi orvosszakértők meghallgatásával megkezdődött a Balla Irma-gyilkosság másodfokú tárgyalása kedden a Debreceni Ítélőtáblán. Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában. A gyilkossággal az ügyészség fiát, S. Sándort vádolta meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság S. Sándort különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizenkét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosításért, az ügyvéd felmentésért fellebbezett, így került az ügy tárgyalása a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtáblára.
2011.01.25. 19:00
 
 
Orbán: a magyar kormány fellép a zsidóságot sértő jelenségekkel szemben
A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a társadalom értékes közösségének számító zsidóság jogait feltétel nélkül tiszteletben tartsák - biztosította Orbán Viktor kedden Brüsszelben Mose Kantort, az Európai Zsidó Kongresszus elnökét. Kantor több más európai zsidó vezetővel - köztük Feldmájer Péterrel, a MAZSIHISZ elnökével és Zoltai Gusztávval, a szervezet ügyvezető igazgatójával - közösen találkozott az EU soros elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóstábjának vezetője, aki maga is jelen volt az eszmecserén. A magyar kormány fellép az emberi méltóságot, illetve a zsidóságot sértő jelenségekkel szemben - jelentette ki a megbeszélésen a miniszterelnök.
2011.01.25. 19:00
 
Eltörlés helyett kiterjesztenék az ingyenesen utazók regisztrációs kötelezettségét
Fónagy János parlamenti államtitkár korábbi ígérete ellenére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) nemhogy eltörölni nem akarja a tömegközlekedést ingyenesen igénybe vevők számára bevezetett regisztrációs jegyet, de kiterjesztené a váltására kötelezett utasok körét - közölte az MSZP kedden az MTI-vel. A közlemény emlékeztetett: a szocialista kormány által a tömegközlekedést ingyenesen igénybe vevők számára bevezetett regisztrációs jegyről Fónagy János, akkori ellenzéki szakpolitikusként 2010 márciusában azt mondta: az szembemegy az ésszerűséggel, ezért amennyiben a Fidesz kormányra kerül, el fogja törölni.
2011.01.25. 18:45
 
Vonn és Lysacek az év sportolója az amerikai olimpiai bizottságnál
Az alpesi síző Lindsey Vonn és a műkorcsolyázó Evan Lysacek lett a tavalyi év sportolója az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságánál (USOC). Vonn első amerikaiként nyert olimpiai aranyat lesiklásban a vancouveri seregszemlén, emellett sorozatban harmadszor hódította el az összetett Világkupát. Lysacek a téli játékokon legyőzte a címvédő orosz Jevgenyij Pljuscsenkót, és 1988 óta az első férfi bajnoki címet szerezte hazájának a sportágban. A csapatok között a Steve Holcomb vezette ötkarikás első férfi bobnégyes végzett az élen.
2011.01.25. 18:45
 
 
Kerékpár: Contador egyéves doppingeltiltást kap
Spanyol sajtóértesülések szerint egyéves doppingeltiltást kap Alberto Contador, a világ jelenlegi legjobb országúti kerékpárosa. A nemzetközi szövetség (UCI) állásfoglalása alapján a spanyol szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön közli ítéletét, amelyről több lap is úgy tudja, hogy egyéves száműzetést tartalmaz, és 2011 augusztusában jár le. Contador így nem indulhat az idei Tour de France-on, és állítólag elveszik tőle tavalyi, harmadik franciaországi diadalát. A spanyol szövetség határozata ellen az UCI-nak, illetve a 28 éves sztárnak is joga lesz fellebbezni. Contador a tavalyi Touron akadt fenn a doppingvizsgálaton. A bringás úgy védekezett, hogy fertőzött hússal került a szervezetébe a tiltott klenbuterol.
2011.01.25. 18:45
 
Az MSZP 24 órát adott Kósa Lajosnak, hogy visszavonja "rágalmazó kijelentéseit"
Az MSZP felszólította Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, hogy 24 órán belül vonja vissza azokat a keddi "alaptalan és rágalmazó kijelentéseit", amelyek szerint a médiatörvény kapcsán kialakult "hajcihő" a szocialisták szervezése alapján indult az ország ellen. Török Zsolt, az MSZP szóvivője által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a vádak visszavonása mellett egyúttal bocsánatkérést is vár a párt. "Ellenkező esetben az MSZP meg fogja tenni a megfelelő jogi lépéseket" - írták. Kósa Lajos keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, egyértelműen látszik, hogy ez egy mesterségesen "felhabosított, felturbózott kampány".
2011.01.25. 18:30
 
Először tüntettek az átmeneti kormány mellett Tuniszban
Több százan tüntettek kedden az átmeneti kormány mellett Tunisz központjában. A központi Habíb Burgiba sugárúton felvonulók azt skandáltak, hogy "Igen a nemzeti egységkormányra! és "Nem a hatalmi vákuumra!", amire a kormányellenes tüntetők jóval népesebb csoportja gúnyos bekiabálásokkal reagált. Bár volt némi tuszkolódás a két tábor között, alapvetően békés maradt a légkör. Tunéziában most először tartottak tüntetést a kabinet mellett azóta, hogy Mohamed Gannúsi január 17-én megalakította az átmeneti kormányt.
2011.01.25. 18:30
 
 
NKA: 8,69 milliárdból gazdálkodhat idén a kulturális alap
Az idei esztendőben legalább 8,69 milliárd forintból gazdálkodhat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), de ez a keret remélhetőleg nőni fog - mondta el kedden Budapesten az NKA Bizottságának elnöke. Jankovics Marcell emlékeztetett arra, hogy az idei összeg nem jelent számottevő növekedést az előző évekhez képest. Mint hozzátette azonban, a 8,69 milliárd forint egyelőre csak becslés, mert az NKA bevételét az ötöslottó játékadójának 90 százaléka adja, így a lottózási kedv esetleges növekedése a kultúrára jutó forrásokat is megemelheti. Az NKA működésére 907 millió forintot szánnak, míg a könyvkultúra támogatását szolgáló Márai-programra 1 milliárdot.
2011.01.25. 18:15
 
Energetikai együttműködési nyilatkozatot írtak alá a V4-ek
Együttműködési nyilatkozatot írtak alá kedden Pozsonyban a V4-ek energiaügyért felelős miniszterei. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a nap folyamán Pozsonyban részt vett a Visegrádi Együttműködés országainak - Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország - energiaügyért felelős minisztereinek találkozóján. A találkozón, amely a szlovák V4-elnökség felhívására jött létre, szó volt az energiaellátás biztonsága garantálásának lehetőségeiről és az észak-déli energiafolyosó kiépítése körüli tennivalókról.
2011.01.25. 18:15
 
 
Az EB három ponton tett észrevételt a médiatörvénnyel kapcsolatban
Az Európai Bizottság (EB) levele arra hívja fel a figyelmet, hogy a médiatörvény valószínűleg nem minden tekintetben áll összhangban az uniós joggal - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, megerősítve: amennyiben a testület kifogása megalapozott, a kormány a szükséges pontokon kész módosítani a jogszabályt. A közlemény kitér arra, hogy az EB három, az uniós jogharmonizációval kapcsolatos ponton tett észrevételt, ám a felvetések egyike sem kérdőjelezi meg az alapjogok, a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás érvényesülését, illetve az Országgyűlés által választott médiahatóság függetlenségét.
2011.01.25. 18:15
 
Az ET "komoly vizsgálatot" követel a koszovói szervkereskedelem ügyében
Felszólította Albániát és Koszovót az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése kedden elfogadott határozatában, hogy folytasson le "komoly vizsgálatot" a koszovói szervkereskedelemmel kapcsolatos állítások ügyében. A parlamenti közgyűlés 169 támogató és 8 ellenszavazattal, 14 tartózkodás mellett fogadta el határozatát, amelyben Albániát és a túlnyomó többségében szintén albánok lakta Koszovó hatóságait felszólította: kezdjenek "komoly és független" vizsgálatot azon állítások valóságtartalmának feltárására, amelyek szerint a (1998-1999-es) koszovói fegyveres konfliktus alatt és után koszovói - szerb és albán származású - foglyokkal titkos táborokban embertelenül bántak.
2011.01.25. 18:15
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442[1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista