2019. december 7., szombat - Ambrus
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
Kisebb utórengések voltak az országban
A szombat esti, 4,7 erősségű magyarországi földrengést több kisebb utórengés is követte éjszaka, ám ezek annyira gyengék voltak, hogy károkat nem okozhattak - mondta el Tóth László szeizmológus. Hozzátette, hogy a földrengéseket követően egyre ritkábban és egyre kisebb erősségű utórengések még akár néhány hétig is jelentkezhetnek. Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, hogy az ingatlanokban csak kisebb károk keletkeztek. Elsősorban Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyéből érkeztek bejelentések falrepedésekről, megdőlt kéményekről.
2011.01.30. 09:30
 
 
A Progressz teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolódott
A Progressz M-09M vasárnap hajnalban, az eltervezett időpontban, közép-európai idő szerint 3.39-kor automatikus üzemmódban hozzákapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz. Az állomáson tartózkodó űrhajósok a csatlakozás után mintegy négy órával, a hermetikusság ellenőrzése után nyitották ki az átjárót. A pénteken felbocsátott Progressz M-09M 2666 kilogramm hasznos terhet szállított: egyebek között ruhaneműt, tisztálkodó szereket, előre csomagolt és friss élelmiszereket, 502 kilogramm üzemanyagot, 50 kilogramm oxigént, 420 kilogramm ivóvizet és az amerikai szegmensbe 371 kilogrammnyi csomagot.
2011.01.30. 09:15
 
Továbbra is 20 órát várakoznak a kamionok Záhonyban
Továbbra is 20 órát várakoznak az Ukrajnába tartó kamionok a Záhony és Csap közötti határállomáson - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal illetékese. Az átkelőhelyen szombat délután óta kell ilyen hosszú ideig várniuk a teherautóknak arra, hogy beléptessék a járműveket a szomszédos országba. A torlódás az ukrán hatóságok által megszigorított vámvizsgálat időigénye miatt alakult ki. A határállomásra vezető 4-es számú főút záhonyi szakaszán több mint 600 kamion várakozik, 6-7 kilométeres sorban. Vasárnapra virradó éjjel egyébként mínusz tíz fok alatt volt a hőmérséklet a felső-szabolcsi kisváros környékén, a nagy hideget a várakozásra kényszerülő sofőrök a járművek fűthető vezetőfülkéjében vészelték át.
2011.01.30. 09:15
 
 
NBA: már negyven győzelemnél jár a San Antonio
A San Antonio jutott el először 40 győzelemig az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), miután a kizárólag hazai sikereket hozó szombati játéknapon nyert a Houston ellen. Eredmények: Chicago Bulls-Indiana Pacers 110-89, Los Angeles Clippers-Charlotte Bobcats 103-88, Dallas Mavericks-Atlanta Hawks 102-91, Milwaukee Bucks-New Jersey Nets 91-81, San Antonio Spurs-Houston Rockets 108-95, Memphis Grizzlies-Washington Wizards 107-93, Sacramento Kings-New Orleans Hornets 102-96, Minnesota Timberwolves-Toronto Raptors 103-87.
2011.01.30. 09:15
 
Üzemanyaghiányt okoztak az egyiptomi tüntetések a Gázai övezetben
Elözönlötték a benzinkutakat a Gázai övezet lakosai szombaton, mert az egyiptomi zavargások akadályozzák a csempészeket az üzemanyag behozatalában. Kereskedők és a határ alatti csempészalagutak építői elmondták, hogy az utóbbi napokban csökkent, és szombaton már mélypontra esett az üzemanyag és más termékek "behozatala". Attól tartva, hogy az olajvezetékek hamarosan teljesen leállnak, a gázai autósok tömött fürtökben lógtak a benzinkutaknál, és tartalékot is vásároltak a biztonság kedvéért. Az övezetet kormányzó Hamász radikális mozgalom közleményben próbálta megnyugtatni a lakosságot, mondván, nem lesz hiány semmiből, mindazonáltal nem akadályozta a bevásárlásokat.
2011.01.30. 09:00
 
Munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni
Munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni, és a munkáltatóknak, kifizetőknek is addig kell kiadniuk (postára adniuk) a magánszemélyek számára kifizetett jövedelmekről és levonásokról szóló, 2010. évi adóbevalláshoz szükséges igazolásokat. Azok a magánszemélyek, akik nem kötelezettek a 1053-as bevallás benyújtására, és nem választják az egyszerűsített bevallást, ha 2010-ben kizárólag munkáltatójuktól szereztek bevallási kötelezettség alá eső jövedelmet, a munkáltatóhoz január 31-ig benyújtott nyilatkozatukban kérhetik, hogy a munkáltató, társas vállalkozás, polgári jogi társaság állapítsa meg az adójukat.
2011.01.30. 08:45
 
 
Már csak egy nap maradt a magán-nyugdíjpénztári nyilatkozatok leadására
Azoknak, akik a magán-nyugdíjrendszerben szeretnének maradni, már csak egy napjuk maradt arra, hogy erről nyilatkozzanak. Az ügyfélszolgálatok hétfőn este hat óráig lesznek nyitva. A magán-nyugdíjpénztári tagoknak 2011. január 31-ig kell dönteniük arról, hogy a magán- vagy az állami nyugdíjrendszer tagjai kívánnak lenni a jövőben. Aki a magánrendszert választja, annak személyesen kell nyilatkoznia erről a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóság valamelyikénél, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál vagy az ONYF-nél. A tartósan külföldön dolgozó, vagy külföldön tanuló magán-nyugdíjpénztári tagok a külképviseleteken is megtehetik nyilatkozatukat.
2011.01.30. 08:45
 
 
Budapesten nincsenek a földrengés okozta komolyabb károk
Budapesten sehol sem kellett elhagyniuk lakásaikat a lakóknak, az épületekben sehol nem keletkezett komolyabb kár vagy sérülés a szombat esti földrengés következtében - közölte a fővárosi tűzoltóság ügyeletes tisztje szombat éjjel. A tűzoltóknál folyamatosan csörgött a telefon, este háromnegyed hét óta eddig több mint tíz helyről jelezték az ijedt lakók, hogy repedéseket találtak házukon. A tűzoltók minden egyes esetben kivonultak a helyszínre, megvárták az ügyeletes statikust, aki eddig mindannyiszor megállapította, hogy a sérülések vagy korábbiak, vagy csak a vakolaton, illetve a festéken keletkeztek vékony repedések.
2011.01.30. 08:30
 
Primera División: döntetlent játszott a Deportivo la Coruna és Sevilla
A spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján: Primera División, 21. forduló: Deportivo La Coruna-Sevilla 3-3 (1-0), gól: Lassad (15., 62.), Laure (88.), illetve Negredo (63., 79.), Escudé (74.).
2011.01.30. 08:30
 
Serie A: emberhátrányban győzött a Milan
A listavezető AC Milan Mark van Bommel piros lapja miatt ugyan már az 54. percben emberhátrányba került, mégis, Robinho és Zlatan Ibrahimovic góljaival 2-0-ra győzött a Catania otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. Serie A, 22. forduló: Catania-AC Milan 0-2 (0-0), gól: Robinho (58.), Ibrahimovic (85.) kiállítva: van Bommel (54., AC Milan).
2011.01.30. 08:30
 
Holland bajnokság: Dzsudzsákék az utolsó pillanatban győztek
A Dzsudzsák Balázzsal felálló listavezető PSV Eindhoven Género Zeefuik utolsó pillanatban szerzett góljával nyert a sereghajtó Willem II ellen a holland labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján. A magyar válogatott futballista végig a pályán volt. Eredmények: Vitesse-Roda 5-2, AZ Alkmaar-Venlo 6-1 PSV Eindhoven-Willem II 2-1.
2011.01.30. 08:30
 
Primera División: újabb győzelmével beállította Puskásék rekordját a Barcelona
A címvédő, egyúttal listavezető FC Barcelona Pedro és Lionel Messi góljaival 3-0-ra győzött a Hércules otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján. A katalán sztárcsapat sorozatban 15. sikerét könyvelte el a pontvadászatban, ezzel pedig beállította a Puskás Ferenc és Alfredo Di Stefano fémjelezte Real Madrid által az 1960/61-es idényben felállított rekordját. A Barcelona ebben az idényben mindössze egyszer kapott ki, még szeptember 11-én éppen a Hérculestől a Nou Camp Stadionban. Primera División, 21. forduló: Hércules-FC Barcelona 0-3 (0-1). Gól: Pedro (42.), Messi (87., 89.) kiállítva: Farinos (85., Hércules).
2011.01.29. 22:15
 
Ligue 1: kikapott a Lyon
Az Olympique Lyon vereséget szenvedett a Valenciennes vendégeként a francia labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján. Ligue 1: Arles-Avignon - Paris Saint-Germain 1-2, Caen-AJ Auxerre 2-0, Lorient-Stade Brest 2-0, St. Etienne-Toulouse 2-1, Sochaux-Stade Rennes 5-1, Valenciennes-Olympique Lyon 2-1. Az élcsoport: 1. OSC Lille 38 pont/20 mérkőzés, 2. Paris Saint-Germain 37/21, 3. Olympique Lyon 34/21
2011.01.29. 22:15
 
 
Szeizmológiai Obszervatórium: 4,7-es erősségű volt a földrengés
A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása szerint a szombat kora esti földrengés a Richter-skála szerint 4,7 erősségű volt. Várhatóan lesznek utórengések, de jóval kisebbek - közölte Tóth László szeizmológus az MTI-vel szombaton este. Tóth ismertetése szerint a rengés 18 óra 41 perckor kezdődött, epicentruma Oroszlánytől pár kilométerre észekra volt. A szakember szerint szinte biztos, hogy lesznek utórengések, de ezek már jóval kisebbek lehetnek, emiatt károkat sem okozhatnak. A rengés centruma 10 kilométerrel volt a föld alatt, az épületekben az első beszámolók szerint csak kisebb károk keletkeztek, személyi sérülés nem történt - közölte.
2011.01.29. 22:00
 
Még az éjszaka átvizsgálják a fővárosi hidakat és aluljárókat
Tarlós István főpolgármester a Budapesti Közlekedési Központon keresztül még az éjszaka megvizsgáltatja a fővárosi hidakat és aluljárókat, érte-e őket valamilyen sérülés a szombat esti földrengés következtében - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója. A főváros korábban azt is jelezte, hogy a főpolgármester folyamatosan tartja a kapcsolatot a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Szeizmológiai Intézet tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy a Richter-skála szerint 4,8 erősségű földmozgást mértek a Komárom-Esztergom megyei Oroszlány térségében.
2011.01.29. 22:00
 
Jégkorong Magyar Kupa: Dunaújváros-Vasas döntő lesz
A Dunaújváros lesz a Vasas ellenfele a jégkorong Tippmix Magyar Kupa vasárnapi fináléjában, miután a szombat esti elődöntőben három góllal nyert a házigazda Miskolc ellen. Eredmény, elődöntő: Dab.Docler Dunaújváros - Miskolci Jegesmedvék 3-0 (1-0, 1-0, 1-0), Vasas - FTC-Orangeways 9-1 (2-0, 3-0, 4-1).
2011.01.29. 21:45
 
Bundesliga: Szalai Ádám megsérült, a Mainz győzött
A Szalai Ádámmal felálló Mainz 1-0-ra győzött a Kaiserslautern otthonában a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján. A magyar válogatott támadó a 8. percben súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, hordágyon vitték le a pályáról. "Nem néz ki jól, erős fájdalmai vannak" - idézte Christian Heidel sportigazgatót a Kicker magazin honlapja. Bundesliga, 20. forduló: 1. FC Kaiserslautern-FSV Mainz 05 0-1 (0-1). Gól: Holtby (23.). Az állás: 1. Borussia Dortmund 20 46-12 50 pont, 2. Bayer Leverkusen 20 41-29 39, 3. Bayern München 20 40-23 36, 4. FSV Mainz 05 20 31-21 36, 5. Hannover 96 20 28-30 34, 6. SC Freiburg 19 28-28 30.
2011.01.29. 21:45
 
Primera División: Pintér Ádám nélkül nyert a Zaragoza
A Pintér Ádámot ezúttal nélkülöző Real Zaragoza 2-1-re győzött a Málaga otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján. Primera División, 21. forduló: Levante-Getafe 2-0, Málaga-Real Zaragoza 1-2, Real Mallorca-Sporting Gijón 0-4, Real Sociedad-Almería 2-0.
2011.01.29. 21:45
 
FA Kupa: majdnem kikapott a Manchester United
A Manchester United sokáig hátrányban futballozott a harmadosztályú Southampton otthonában, végül azonban Michael Owen és Javier Hernandez góljaival győzött az angol labdarúgó FA Kupa negyedik fordulójában. FA Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért): Southampton (III.)-Manchester United 1-2, Birmingham City-Coventry City (II. osztályú) 3-2, Bolton-Wigan Athletic 0-0, Burnley (II.)-Burton Albion (IV.) 3-1, Sheffield Wednesday (III.)-Hereford United (IV.) 4-1, Stevenage Football Club (IV.)-Reading (II.) 1-2, Torquay United (IV.)-Crawley Town (V.) 0-1, Watford (II.)-Brighton and Hove Albion (III.) 0-1. Döntetlen esetén újabb mérkőzésre kerül sor, amelyet a mostani vendégcsapat otthonában rendeznek.
2011.01.29. 21:45
 
Serie A: Kozak duplájával nyert a Lazio
A Lazio a cseh Libor Kozak duplájával nyert a vendég Fiorentina ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Serie A, 22. forduló: Lazio-Fiorentina 2-0 (0-0). Gól: Kozak (69., 73., előbbit 11-esből).
2011.01.29. 21:45
 
 
A főpolgármester tartja a kapcsolatot a polgári védelemmel
Tarlós István főpolgármester folyamatosan tartja a kapcsolatot a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal, ám egyelőre nem tartják indokoltnak a védelmi bizottság összehívását - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója az MTI-vel a szombat esti földrengést követően. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Szeizmológiai Intézet tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy a Richter-skála szerint 4,8 erősségű földmozgást mértek a Komárom-Esztergom megyei Oroszlány térségében. Személyi sérülésekről, jelentősebb károkról nem érkezett jelzés.
2011.01.29. 21:45
 
A Luxor 4. heti nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 38. A nyerőszámok húzási sorrendben: 6, 32, 37, 51, 27, 4, 19, 60, 14, 20, 73, 36, 67, 15, 64, 7, 31, 70, 25, 24, 72, 53, 63, 30, 52, 40, 28, 75, 5, 21, 49, 42, 9, 35, 62, 58, 39, 56, 44, 43, 17, 10, 74, 8, 22. Az Első képet a 10 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 36 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 45 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztályonkénti darabszáma és nettó nyereményösszege: Luxor telitalálat: 1 db, 7.110.040 forint. Első keret: 1 db, 1.015.720 forint. Első kép: 1 db, 761.790 forint. Keret: 86 db, 23.620 forint. Kép: 13.509 db, 845 forint. A következő heti számsorsolás határszáma: 39.
2011.01.29. 21:45
 
 
Sarkozy, Merkel és Cameron változtatásokra szólította fel Mubarakot
A változtatások folyamatának elindítására és a polgári személyek elleni erőszak elkerülésére szólította fel Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt Nicolas Sarkozy, Angela Merkel és David Cameron. A francia államfő, a német kancellár és a brit miniszterelnök szombaton közös közleményben fejezte ki mély aggodalmát az egyiptomi események miatt. Fontosnak nevezték, hogy a Mubarak által megígért politikai, gazdasági és társadalmi reformokat gyorsan és teljes mértékbe megvalósítsák.
2011.01.29. 21:45
 
 
OKF: a Richter-skála szerint 4,8-as erősségű volt a földrengés
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint a Richter-skála szerint 4,8 erősségű volt a szombaton kora este történt földrengés, amelynek epicentruma Oroszlány térsége. Három budapesti panelépületben is kisebb károk keletkeztek. Petróczi Tímea szóvivő közleménye szerint a földfelszíntől 10 kilométer mélységben történt a rengés. Magyarországon 1985 óta nem történt ilyen erejű földrengés a MTA GGKI Szeizmológiai Intézet tájékoztatása alapján - olvasható a közleményben. Az OKF-hez nem érkezett jelzés személyi sérülésekről - közölte a szervezet szóvivője az MTI érdeklődésére.
2011.01.29. 21:30
 
Az ötös lottó 4. heti nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 12, 21, 33, 57, 59. Joker: 856891. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra, egyenként 1.068.760; a 3 találatosokra 13.705; a 2 találatosokra 1.105 forintot fizetnek.
2011.01.29. 21:30
 
Pest megye több településén is érezték a földmozgást
Pest megye több településéről is érkeztek bejelentések a szombati földrengés miatt, de károkról egyelőre nem tudni - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Loch Erika tájékoztatása szerint főként Százhalombattáról, Piliscsabáról, Budaörsről, Biatorbágyról és Telkiből hívták a katasztrófavédelem megyei ügyeletét. A legtöbben arról számoltak be, hogy mozogtak a plafonon a csillárok, illetve hogy "dübörgött" alattuk a fotel. Károkról egyelőre nem érkezett jelentés. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Richter-skála szerint 4,8 erősségű földrengés volt szombaton kora este Magyarországon, amelynek epicentruma Oroszlány térsége.
2011.01.29. 21:30
 
Férfi kosárlabda NB I: sima fehérvári győzelem a rangadón
Az Albacomp magabiztos játékkal, 18 ponttal verte az Atomerőmű csapatát a férfi kosárlabda NB I szombat délutáni rangadóján. A székesfehérvári csapat ezzel megőrizte hazai veretlenségét. Eredmény: Albacomp-Atomerőmű SE 92-74, Marso-Vagép NYKK - Zalakerámia-ZTE KK 83-89, T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE - Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 90-76, Falco-Szova KC Szombathely - Factum Sport Debrecen 86-52, Szolnoki Olaj - MJUS-Fortress Körmend 88-74.
2011.01.29. 21:15
 
Férfi vízilabda ob I: nyert a Honvéd
A Honvéd hat góllal győzött az OSC vendégeként a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. Eredmények: OSC - Groupama-Honvéd 6-12, BVSC-Zugló - Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 7-11, PVSK-Fűszért - Debrecen Fujitsu 7-8, ASI - TEVA-Vasas-UNIQA 5-14, Bodrogi Bau-Szentesi VK - FTC-Fisher Klíma 7-13, ÚTE - Szeged-Beton VE 4-19.
2011.01.29. 21:15
 
Jordániában is tüntettek a kormány ellen
Jordániában is tüntettek szombaton a kormány ellen, de a megmozdulás messze nem érte el az egyiptomi arányokat. Ammánban mintegy 200 fős csoport vonult a miniszterelnök irodájához, és azt kiabálta, hogy "a kormány tolvajok bandája", és hogy "nem akarnak szegénységet, nem akarnak éhezést". "Ez a kormány lesújtott a szegényekre. A kormány az összes jordániaié kell hogy legyen, nem csak a gazdagoké" - mondta egy vidékről érkezett aktivista. Jordániában súlyos gazdasági gondok vannak, amelyek közül az árak emelkedése az egyik leginkább érezhető.
2011.01.29. 21:15
 
 
Földrengés volt Dél-Szlovákiában is
Kisebb erejű földrengés volt szombaton este Délnyugat-Szlovákiában. A Markíza televízió jelentése szerint háromnegyed hét előtt néhány perccel 3-4 másodpercig földmozgást észleltek Révkomáromban, Dunaszerdahelyen, Nagyszombatban, Érsekújvárban, Léván és néhány más városban is. Révkomáromban, ahol a szlovák elektronikus média szerint a legerősebben lehetett érezni a földrengést, több tömbház lakói elhagyták lakásukat és kiszaladtak a ház elé. A televízióba betelefonáló személyek szerint megremegtek az ablakok, az asztalról több apró tárgy leesett a földre, s állítólag a bútorok is megmozdultak.
2011.01.29. 20:45
 
Női kosárlabda NB I: simán nyert a ZTE
A ZTE hazai környezetben simán, 17 ponttal nyert a Vasas ellen a női kosárlabda NB I szombati játéknapján. Eredmény: ZTE NKK - Vasas-Csata 76-49. SEAT Lami Véd Győr-Bajai NKK 77-42, Mediteam Szeged - BEAC-Újbuda 79-56, MKB-Euroleasing Sopron - Ceglédi EKK 108-47.
2011.01.29. 20:30
 
 
El-Baradei ragaszkodik Mubarak egyiptomi elnök lemondásához
Mohammed el-Baradei egyiptomi ellenzéki vezető sürgető szükségszerűségnek minősítette Hoszni Mubarak elnök lemondását, és elégtelennek mondta a vezetésben szombaton véghez vitt személycseréket. "Eljött az ideje, hogy Mubarak lemondjon, mert ha nem, Egyiptom összeomlik" - jelentette ki az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott nyilatkozatában, miután két tábornok lett az ország alelnöke és kormányfője. Az ellenzéki aktivista egy éve követel reformokat, és most azt javasolta, hogy alakuljon meg a nemzeti megmentés kormánya, és írjanak ki szabad választásokat. "Ha nem teszik, a tüntetések folytatódni fognak" - jósolta, de borúlátóan hozzátette azt is, hogy "nem hiszi, hogy Mubarak megértette az üzenetet".
2011.01.29. 20:30
 
 
Bundabotrány: a Debrecent nem keresték meg a bochumi ügyészségtől
Sem a debreceni klubot, sem a játékosait nem kereste meg a bochumi ügyészség, amely a labdarúgó bundabotrányban vizsgálódik. A bajnoki címvédő klub honlapján Róka Géza klubigazgató kiemelte, hogy bármi is áll a vádiratban, az nem tekinthető ténynek, mert az állításoknak még bizonyítást kell nyerniük a bírósági eljárás során. "Amennyiben mégis bebizonyosodna, hogy bármely debreceni játékos érintett a mérkőzések manipulálásában, vagy a vádiratban megfogalmazottakat esetlegesen elkövette, abban az esetben a klub azonnal megszakítana minden kapcsolatot a labdarúgóval" - mondta Róka Géza. A sportvezető a Népszava című lap szombati cikkére reagált
2011.01.29. 20:15
 
 
Földrengést jeleztek több helyről Magyarországon
Kisebb erejű földrengést jeleztek Magyarország több településéről, elsősorban a Dunántúlról szombaton kora este. Károkról, sérülésekről nem érkezett jelentés. Az MTI-hez szombat este háromnegyed hét után számtalan telefonhívás érkezett Budapestről és környékéről, hogy megmozdult a föld. Az MTI I. kerületi, Naphegy téri épületét is megmozdította egy lökés. Kisebb földrengést jeleztek Budapest több kerületéből, továbbá Gödről, Környéről, Székesfehérvárról, Budaörsről, Pécsről, Dorogról valamint Tatabányáról is. Az MTI úgy tudja, hogy a Richter-skála szerint 4,2-4,8 közötti erősségű földmozgást mértek, a rengés 18:41 órakor volt, és 38 másodpercig tartott.
2011.01.29. 20:15
 
 
Minden harmadik embernek magas a vérnyomása
A felnőtt lakosság 30-35 százaléka, tehát minden harmadik felnőtt magas vérnyomásban - hypertonia - szenved, és újabb adatok szerint, elsősorban az elhízás növekedésével párhuzamosan, ez a gyakoriság fokozódik - mondta Páll Dénes egyetemi decens, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Regionális Hypertonia Centrumának vezetője szombaton az MTI-nek. Tájékoztatása szerint a centrum nyolcadik alkalommal rendezte meg az "Aktualitások a hypertonia kezelésében" elnevezésű tudományos továbbképzést szombaton, ahol a magasvérnyomás-betegség kezelésének legújabb ismereteit tekintették át a régió családorvosai, belgyógyászai, gyógyszerészei.
2011.01.29. 20:00
 
Női kézilabda NB I: nyert a Vác és a Veszprém
A Vác a Siófok otthonában, a Veszprém pedig hazai környezetben az Újbuda ellen győzött a női kézilabda NB I szombati játéknapján. Eredmények: Siófok - Syma-Vác 26-32, Veszprém-Barabás - Újbuda 31-24.
2011.01.29. 19:45
 
Téli Universiade: negyeddöntőig jutottak a magyar nők 500-on
A negyeddöntő jelentette a végállomást mind a négy magyar női versenyző számára a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számában szombaton, a törökországi Erzurumban zajló 25. téli Universiadén. Huszár Erika, Heidum Bernadett, Lajtos Szandra és Keszler Andrea egyformán komolyabb gond nélkül lépett túl a két selejtezős fordulón, de a legjobb 16 között valamennyien kiestek, miután futamaikban harmadik és negyedik helyen zártak. Teljesítményük értékét azonban növeli, hogy Európából kizárólag ők jutottak negyeddöntőbe, rajtuk kívül ugyanis négy-négy kínai és kanadai, valamint három dél-koreai és egy japán korcsolyázó küzdött a nyolc közé kerülésért.
2011.01.29. 19:30
 
Magyar-horvát pályázat a 2014-es női kézilabda Európa-bajnokságra
A magyar és a horvát szövetség képviselői az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi főhadiszállásán hivatalosan benyújtották a 2014-es női Európa-bajnokság megrendezésére vonatkozó közös pályázati anyagot. A hazai szövetség (MKSZ) hivatalos honlapja arról számolt be, hogy magyar részről Rudas Eszter, az MKSZ nemzetközi igazgatója, a horvátok képviseletében pedig Silvijo Njiric, marketingigazgató volt jelen a pénteki eseményen. A rendezési jog odaítéléséről az EHF végrehajtó bizottságának 2011. április 8-9-i ülésén születik döntés.
2011.01.29. 19:15
 
Ázsia Kupa: Japán történelmi győzelme
Japán labdarúgó-válogatottja hosszabbításban egygólos győzelmet aratott Ausztrália csapata felett a katari Ázsia Kupa szombati döntőjében. A szigetországiak végső sikere történelmi, legalábbis abban a tekintetben, hogy negyedik diadalukkal az örökranglista élére kerültek. Mostanáig Iránnal és Szaúd-Arábiával közösen vezették a rangsort. Eredmény, döntő: Japán-Ausztrália 1-0 (0-0, 0-0, 0-0). Gól: Li (109.)
2011.01.29. 19:15
 
Ismét diáktüntetések voltak Nagy-Britanniában
Ismét diáktüntetések voltak a tandíj drasztikus emelése ellen Nagy-Britanniában szombaton. Az országos szakszervezeti támogatással megrendezett felvonulásokon Manchesterben és Londonban a "kormány megdöntését" és "forradalmat" követelő feliratokat is vittek magukkal a fiatalok. "Ben Ali, Mubarak... Cameron, te következel" - ígérte az egyik a konzervatív miniszterelnöknek ugyanazt a felkelést, amely Tunéziában és Egyiptomban zajlik. A rendőri készültség mindkét helyen erős volt a korábbi tapasztalatok miatt. December elején ugyanis az utóbbi évek legsúlyosabb zavargása tört ki Londonban, amikor a tiltakozó demonstráció a rendőrséggel vívott heves összecsapásokba és erőszakcselekményekbe torkollt.
2011.01.29. 19:00
 
Ketten megsérültek egy Nyíregyháza határában történt balesetben
Egy idősebb férfi súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsérült személyautó és kisteherautó karamboljában Nyíregyháza és Nyírszőlős között szombaton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete az MTI-vel. Az autó egy kanyarkombinációt követően - vélhetően gyorshajtás miatt - áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s ott frontálisan ütközött a kisteherautóval. A rendőrség eljárást indított a baleset körülményeinek tisztázására.
2011.01.29. 18:45
 
 
Ahmed Safík az új egyiptomi miniszterelnök
Ahmed Safík kapott megbízatást, hogy alakítsa meg az új egyiptomi kormányt - jelentette szombaton késő délután az állami televízió. Személyében a légierő volt parancsnoka, a leköszönő kormányban a polgári repülés minisztere vette át Hoszni Mubaraktól a miniszterelnöki mandátumot. Mubarak maga is a légierő parancsnoka volt korábban. Safík kinevezése előtt nem sokkal hangzott el egy másik volt katonai vezető, Omar Szulejmán hírszerzési főnök alelnöki megbízatása és hivatali esküje. Safík 2002 óta töltötte be a polgári repülési miniszter tisztjét. A volt katonai pilóta 1996 és 2002 között állt a légierő élén, amely posztot Mubarak is betöltötte, mielőtt Anvar Szadat néhai elnök alelnöke lett volna.
2011.01.29. 18:45
 
 
Műkorcsolya Eb: Pavuk Viktória a 19. lett
A 19. helyen végzett a nők versenyében Pavuk Viktória a Bernben zajló műkorcsolya Európa-bajnokság szombati napján. Az aranyérmet a hazai kedvenc, Sarah Meier nyerte. A 25 éves magyar bajnok kűrjét 70,52 pontosra értékelték a bírák, így összesen 112,70 pontot gyűjtött, ezzel megtartotta a pénteki rövidprogram utáni helyezését. A korábban kétszer Eb-ezüstérmes Meier 112,04 pontot kapott a kűrjére, így a harmadik pozícióból egészen az élre küzdötte fel magát. Az ezüstérmet a címvédő olasz Carolina Kostner szerezte meg, aki a rövidprogram után csak 6. volt, ám a kűrben a legjobbnak bizonyult. A dobogó legalsó fokára a pénteken még első, a tavalyi Eb-n negyedik finn Kiira Korpi állhatott fel.
2011.01.29. 18:15
 
 
Vona Gábor: az elmúlt 20 év nem ért véget
A Jobbik elnöke szerint az elmúlt 20 év nem ét véget és "ami most zajlik, az a magyar rendszerváltás második elsikkasztása." Vona Gábor erről szombaton beszélt a Jobbik évadnyitó rendezvényén. Az ellenzéki pártelnök hangsúlyozta: az elmúlt 20 évben mindenki csalódott és "ebben az MSZP-nek van a legnagyobb sara, de a Fidesz is gyomorforgató játékot űzött, amikor hagyta, hogy az MSZP saját vesztébe rohanjon és ezzel az országot is veszni hagyta." Vona szerint a Fidesz az elmúlt években azt a taktikát folytatta, hogy "minél jobban szétveri az országot Gyurcsány, annál nagyobb lesz a Fidesz választási győzelme 2010-ben."
2011.01.29. 18:15
 
Bundesliga: győzött a Dortmund és a Bayern München is
A listavezető, Hajnal Tamást ezúttal is nélkülöző Borussia Dortmund magabiztos játékkal 3-0-ra győzött a VfL Wolfsburg vendégeként a német bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján. A sárga-feketék megőrizték 11 pontos előnyüket a tabella élén a pénteken győztes, jelenleg második Bayer Leverkusennel szemben. A Bayern München a második félidő elején ugyan hátrányba került, végül azonban 3-1-re nyert a Werder Bremen otthonában. Ez volt a bajor klub történetének 875. győzelme a Bundesligában. Schalke 04-1899 Hoffenheim 0-1. VfL Wolfsburg-Borussia Dortmund 0-3, 1. FC Nürnberg-Hamburger SV 2-0, Werder Bremen-Bayern München 1-3.
2011.01.29. 18:00
 
 
20 órát kell várakozniuk a kamionoknak Záhonyban
Húsz órára nőtt az Ukrajnába tartó kamionok várakozási ideje a Záhony és Csap közötti határállomáson szombat délutánra - közölte a rendőrség az MTI-vel. A szomszédos országba tartó teherautóknak nap közben tovább lassult az átléptetése, így a reggeli 540 perc helyett már 1200 percet kell várakozniuk a határállomáson - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. A torlódást - mint azt a vámhivatal illetékesei megerősítették - az ukrán hatóságok által elrendelt, megszigorított vámvizsgálat időigénye okozza. Az átkelőhelyre vezető 4-es számú főút záhonyi szakaszán szombat délutánra mintegy 600 kamion gyűlt össze, több kilométer hosszú a járművek sora.
2011.01.29. 18:00
 
 
Szijjártó: az emberek már megmondták, mi a jó az országnak
A miniszterelnök szóvivője szerint a választók tavaly kétszer világosan elmondták a véleményüket arról, mi a jó és mi a rossz az országnak. Szijjártó Péter ezt annak kapcsán mondta, hogy az MSZP szombati választmányi ülésén többen is bírálták a Fidesz-kormány politikáját és intézkedéseit. Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke az ülésen úgy vélte, rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon. A szocialista politikus egyebek mellett azt mondta, a Fidesz hárommillió magánynyugdíjpénztár tagot "zsarolt meg", csorbította az Alkotmánybíróság jogkörét és a sztrájktörvényt, továbbá az új adórendszerrel a legtehetősebbek zsebébe tesz plusz pénzt.
2011.01.29. 17:45
 
 
Lemondott az egyiptomi kormány a tüntetések hatására
Az öt napja tartó tüntetések hatására lemondott szombaton az egyiptomi kormány, de az utódját a délután közepéig nem jelölték ki. A tiltakozások folytatódtak, mert Hoszni Mubarak elnök nem jelentett be konkrét reformokat, és nem ígérte meg, hogy belátható időn belül maga is távozik a hatalomból. A kormány lemondását az elnök már a hajnali televíziós beszédében kilátásba helyezte, de ez, és az általánosságban több demokráciára és nagyobb szabadságra, politikai, gazdasági és szociális reformokra vonatkozó ígéretei kevésnek bizonyultak a mindeddig példátlan tiltakozó megmozdulások leszerelésére.
2011.01.29. 17:15
 
Davosi fórum: antikapitalista tiltakozók megütköztek a rendőrökkel
Davosban, ahol jelenleg is tart a Világgazdasági Fórum, mintegy száz antikapitalista tüntető megütközött a rendőrökkel szombaton. A Reuters jelentése szerint a kezdetben békésen felvonuló tüntetők palackokkal kezdték dobálni a rendőröket. A rohamrendőrök három vízágyút vetettek be, közel a város vasútállomásához. Az összetűzés a Világgazdasági Fórumnak helyet adó létesítményektől távolabbra zajlott le, nem befolyásolta a program menetét.
2011.01.29. 17:00
 
Tisza Tibor (Újpest) a belga Sint-Truiden labdarúgója lesz
A belga Sint-Truiden csapatánál folytatja pályafutását Tisza Tibor, az Újpest támadója. A lila-fehérek honlapja arról számolt be, hogy a 26 éves futballista a következő fél évet kölcsönjátékosként tölti majd a belga élvonal 12. helyezettjénél, ám gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a szezon végén sem tér vissza fővárosi klubhoz. "26 évesen abba a stádiumba érkezett a karrierem, amikor eljött az ideje a légióskodásnak, nem mellesleg pedig a szövetségi kapitánynak is jobban szemet szúrhat, ha külföldön teljesítek kimagaslóan. Ugyanakkor nem felelőtlenül választottunk, hiszen annak semmi értelme nem lett volna, ha egy olyan klubhoz kerülök, ahol nincs esélyem a folyamatos játékra" - áll a játékos nyilatkozatában.
2011.01.29. 16:45
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432[1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista