2019. szeptember 17., kedd - Zsófia
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
Phenjan nem tárgyal többé Szöullal
Észak-Korea a váratlanul megszakadt előző napi katonai tárgyalások után közölte csütörtökön: nem érzi szükségét annak, hogy folytassa a párbeszédet déli szomszédjával. "Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az árulók nem akarják az Észak és Dél közötti viszony javulását, kerülik a párbeszédet, ezért hadseregünk és népünk nem érzi szükségét annak, hogy tovább tárgyaljon velük" - olvasható a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség által kiadott közleményben. Az "árulók" jelző mások között a szöuli védelmi és az országegyesítési minisztériumra vonatkozik.
2011.02.10. 08:45
 
 
Egyre népszerűbb a bankkártyával való adófizetés
Egyre népszerűbb az adók bankkártyával való fizetése a fővárosban és vidéken egyaránt, tavaly már több mint 7,1 milliárd forintnyi kötelezettséget róttak le ily módon az adózók - tudta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az MTI. Az árverési vételárat is ki lehet plasztikkal egyenlíteni. Az adófizetést 2008. január 2. óta lehet bankkártyával teljesíteni az adóhatóságnál, a bankkártyás adófizetés költségei az államot terhelik. Míg 2008-ban 7.200 tranzakció során mintegy 328 millió forintot, 2009-ben 19.144 tranzakcióval már több mint 1,1 milliárd forintot, 2010-ben pedig 35.104 tranzakció során több mint 7,1 milliárd forintot fizettek be ily módon.
2011.02.10. 08:45
 
Népszava: Ab-hez fordulhatnak a rendőrszakszervezetek a "semmisségi" törvény miatt
Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a rendőr szakszervezetek, ha az Országgyűlés megszavazza a fideszes Balsai Istvánnak a 2006. őszi tömegoszlatások miatt benyújtott "semmisségi" törvényjavaslatát - olvasható a Népszavában. A napilap cikke felidézi, hogy a törvényjavaslat a zavargásokkal kapcsolatos bírósági ítéleteket semmisnek tekintené abban az esetben, ha azok alapját "kizárólag rendőri jelentés, illetőleg rendőri tanúvallomás képezte". Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerint a rendőrök szavahihetőségét és az igazságszolgáltatás működésének hitelességét alapjaiban ingatná meg a tervezet elfogadása.
2011.02.10. 08:30
 
 
Új szoftver leplezi le a számítógépes csalókat
Egy német cég által kifejlesztett szoftver a billentyűk leütésének ritmusából képes felismerni, hogy jogosult személy használja-e a számítógépet, vagy pedig illetéktelen valaki, aki megszerezte a jogosult adatait. Már eddig is léteztek olyan programok, amelyek a leütések erejének, gyakoriságának alapján azonosítani tudták a számítógép használóját. Ezekhez azonban egy megadott szöveget kellett bebillentyűzni a gépbe. A KeyTrac esetében tetszőleges szöveggel működik ugyanez. A program a háttérben fut, és rögzíti, mikor ütötte le a használó az adott billentyűt, és mikor engedte azt el. Az eredményt egy szerverre továbbítja, amely annak alapján profilt készít.
2011.02.10. 08:15
 
 
Matolcsy: az előző kormány meghamisította a költségvetést
Matolcsy György a Magyar Nemzetben megjelent írásában újólag megerősítette azt az álláspontját, hogy az előző kormány által benyújtott 2010-es költségvetés hamis számokon alapult és úgy véli: Bajnai Gordon és Oszkó Péter ezzel ellentétes állítását megfogalmazó közleményükben saját magukat cáfolták meg. A nemzetgazdasági miniszter a napilapban azt írta: a tények azt mutatják, hogy az eredeti költségvetési törvényben 600-700 milliárd forintos óriási lyuk tátongott, tehát a 3,8 százalékos hiánnyal szemben 7 százalék körüli lett volna a hiány a kormány intézkedései nélkül.
2011.02.10. 08:15
 
 
Még öt napig lehet jelentkezni a felsőoktatási képzésekre
Még öt napig, február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a diákok korlátlan számú jelentkezést nyújthatnak be az idén is. A felsőoktatási intézményekben összesen 8.280 (a tavalyinál 841-gyel több) képzés indul: az egyetemek, főiskolák 3.256 alapképzést, 85 egységes és osztatlan képzést, 1.455 felsőfokú szakképzést és 3.484 mesterképzést hirdettek meg a jövő szeptemberben induló tanévre. Akik szeptemberben szeretnék megkezdeni vagy folytatni egyetemi, főiskolai tanulmányaikat, azoknak érdemes mielőbb leadniuk a jelentkezésüket. Ezzel megelőzhető az utolsó napok rohama, mind a papír alapú, mind pedig az elektronikus jelentkezés esetében.
2011.02.10. 08:15
 
Tucatnyi katonát megölt egy kamasz öngyilkos merénylő Pakisztánban
Legalább tíz katonát megölt egy kamasz öngyilkos merénylő csütörtökön Pakisztán északnyugati részén - közölte a rendőrség. A katonák reggeli gyakorlaton vettek részt laktanyájuk területén, Mardan városában, az országnak az Afganisztánnal határos részén, ahol számos merényletet követnek el a tálibok és az al-Kaidához kötődő szélsőségesek. Egy rendőrtiszt elmondta, hogy a merénylőn egy iskolai egyenruha volt. A robbanás legalább egy tucatnyi további katonát megsebesített. Más források 14 halálos és 14 sebesült áldozatról beszéltek.
2011.02.10. 08:00
 
 
Népszabadság: hiányos pályázatok az Új Széchenyi Tervben
Az Új Széchenyi Terv megjelenő pályázatai önmaguknak ellentmondanak, hiányosak, mást követel a pályázati kézikönyv, mint az általános útmutató, nincs menetrend, és rosszul hivatkoznak más jogszabályokra - ismerteti a csütörtöki Népszabadság a véleményezésre meghirdetett felhívásokhoz érkezett hozzászólásokat. A napilap arról ír, hogy az Új Széchenyi Terv összes pályázatát hivatalos megjelenése előtt társadalmi vitára bocsátja a kormány, ahogy tették ezt az előző kabinetek is. Az eddig vitára bocsátott felhívásokra több száz hozzászólás érkezett, s azok többsége inkább kritikus, mint dicsérő.
2011.02.10. 08:00
 
 
Magyar Nemzet: jogellenesen bocsátott el szakszervezeti vezetőket a Tesco
Jogellenesen bocsátott el tavaly nyáron két szakszervezeti tisztségviselőt a Tesco - ismerteti a Magyar Nemzet. Az áruházlánc szerint azért menesztették az érdekvédőket, mert arra próbáltak meg rávenni egy súlyos balesetet szenvedett munkavállalót, hogy a balesete körülményével kapcsolatban nyilatkozzon úgy, hogy a munkáltatóval szemben minél nagyobb haszonra tehessen szert. A Tesco szerint az érdekvédők ezzel megszegték a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeit, és ilyenkor nem érvényesek a szakszervezeti vezetőket érintő jogszabályok. A szakszervezetisek hangsúlyozták: ők semmi mást nem tettek, mint hogy kollégájukat tájékoztatták kártérítés-követelési lehetőségéről, s a jogi lépésekről.
2011.02.10. 07:45
 
 
Népszabadság: elbocsátották a főmeteorológust
A meteorológus szakmát is megdöbbentette, hogy indoklás nélkül elbocsátották Bozó László akadémikust az Országos Meteorológiai Szolgálat éléről - ismerteti a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy Bozó László sem szakmai, sem gazdálkodási hibát nem követett el. A napilap információi szerint a főigazgató felmentését Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára kezdeményezte, de a felmentést a miniszter írta alá. Bozó László 2007-ben hat évre nyerte el pályázat útján ezt a posztot. Elődje az a Dunkel Zoltán volt, aki - a Népszabadság információ szerint - most átveszi Bozó László helyét.
2011.02.10. 07:45
 
 
Népszabadság: megint lemaradt a nyugdíjcsomag az Alkotmánybíróság napirendjéről
A február közepi ülésén sem veszi napirendre a nyugdíjcsomagot az Alkotmánybíróság - ismerteti a Népszabadság. A napilap cikke szerint a szerdán közzétett, jövő hét eleji (február 14-15-i) teljes ülés napirendjén ugyanis ez a téma nem szerepel, s ez mondható el a médiatörvény vizsgálatával kapcsolatban is. Tekintve, hogy februárból még két hét van hátra, és összetett ügyekről van szó, legkorábban március végén születhet nyugdíjügyben döntés. A cikk szerint már az sem lenne rendkívüli, ha csak áprilisban jutna dűlőre a testület. Kérdés, akkor hol tart majd a vagyonátadás folyamata a pénztárak és az állami nyugdíjalap között - olvasható a Népszabadságban.
2011.02.10. 07:45
 
Barátságos mérkőzések: simán nyertek a hollandok
A világbajnoki ezüstérmes holland válogatott - amely március 25-én a magyarokkal játszik Európa-bajnoki selejtezőt a Puskás Ferenc Stadionban - 3-1-re legyőzte az osztrák csapatot szerdán barátságos mérkőzésen. Eredmények: Belgium-Finnország 1-1, Hollandia-Ausztria 3-1, Lengyelország-Norvégia 1-0, Málta-Svájc 0-0, Németország-Olaszország 1-1, Észak-Írország - Skócia 0-3.
2011.02.10. 07:30
 
 
Amerikai vezető diplomata: odafigyelünk Magyarországra
Odafigyelünk Magyarországra - jelentette ki szerdán Washingtonban Pamela Quanrud amerikai helyettes külügyi államtitkár a Johns Hopkins Egyetemen Magyarország: egy második rendszerváltás? címmel megrendezett konferencián. Az amerikai diplomata kifejezte elégedettségét amiatt, hogy Magyarország áll az Európai Unió élén, pedig két évtizeddel ezelőtt még ugyanúgy demokratikus változás előtt állt, mint most Tunézia és Egyiptom. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a demokráciáknak példát kell mutatniuk az átalakulás előtt álló országoknak.
2011.02.10. 07:30
 
 
Washington szerint nem elegendőek a változások Egyiptomban
Elégtelennek minősítette a kormányellenes tüntetések sújtotta Egyiptomban eddig végrehajtott politikai reformokat az Egyesült Államok, az egyiptomi külügyminiszter viszont határozottan visszautasította Joe Biden amerikai alelnök előző nap adott tanácsait. Robert Gibbs fehér házi szóvivő szerdai washingtoni sajtóértekezletén kijelentette: a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követelő, több mint két hete folytatódó tüntetések arra utalnak, hogy a hatóságok által megígért politikai átmenet terén nem érték el azt a minimális előrelépést, amelyet az arab ország lakossága vár.
2011.02.10. 07:15
 
Barátságos mérkőzések: Koppenhágában nyertek az angolok
Az angol válogatott 2-1-re nyert a dán csapat vendégeként szerdán barátságos mérkőzésen. Az északiak Daniel Agger révén szereztek vezetést, ám a szigetországi alakulat Darren Bent és Ashley Young góljaival megfordította az összecsapást. A magyarokkal azonos Eb-selejtezőcsoportban szereplő svédek 1-1-es döntetlent játszottak az ukránokkal. Eredmények: Izrael-Szerbia 0-2, Törökország-Koreai Köztársaság 0-0, Dél-afrikai Köztársaság - Kenya 2-0, Albánia-Szlovénia 1-2,Észtország-Bulgária 2-2, Luxemburg-Szlovákia 2-1, Dánia-Anglia 1-2, Ciprus-Románia 1-1, Svédország-Ukrajana 1-1.
2011.02.10. 07:15
 
 
Női Euroliga-nyolcaddöntő: búcsúzott a Sopron is
Az MKB-Euroleasing Sopron 86-63-ra kikapott a spanyol Valencia vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga két sikerig tartó nyolcaddöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól. Székely Norbert együttese - amely 2009-ben négyes döntőt vívott, tavaly viszont be sem jutott a rájátszásba - csak az első negyedben bírta a tempót, a félidőben már 43-31-re vezettek a hazaiak. A fordulás után egyre inkább lemaradó magyar alakulat legjobbja a lett Tamane lett 19 ponttal.
2011.02.10. 07:15
 
Február végén megy utoljára az űrbe a Discovery
A tervek szerint február 24-én indul utoljára a Nemzetközi Űrállomáshoz a Discovery űrsikló - jelentette be csütörtökön az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA). Azt is közölték, hogy az Endeavourt áprilisban lövik ki az űrbe.
2011.02.10. 06:49
 
 
Orbán: sűrű év előtt állunk
Sok munkával járó, sűrű év előtt állunk - hangsúlyozta Orbán Viktor Siófokon, a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének első napján. A kormánypárti képviselők tíz napon belül kapják meg a kabinet "alkotmányos átszervezésre" vonatkozó javaslatait. A miniszterelnöknek a tanácskozáson elmondott beszédéről Szijjártó Péter tájékoztatta szerda este az MTI-t. A miniszterelnök szóvivője közleményében azt írta: Orbán Viktor szerint 2011 küzdelmes év lesz Magyarország számára, hiszen a bizonytalan világgazdasági folyamatok veszélyeket rejtenek magukban. Az Európai Unió tagországai sorra hozzák azokat a döntéseiket, amelyekkel felkészülnek a világgazdasági kihívások újabb hullámaira.
2011.02.09. 22:15
 
Washington szerint nem elegendőek az egyiptomi változások
Elégtelennek minősítette a kormányellenes tüntetések sújtotta Egyiptomban eddig történt politikai reformokat az Egyesült Államok, az egyiptomi külügyminiszter viszont határozottan visszautasította Joe Biden amerikai alelnök előző nap adott tanácsait. Robert Gibbs fehér házi szóvivő szerdai sajtóértekezletén kijelentette: a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követelő, több mint két hete folytatódó egyiptomi tüntetések arra utalnak, a hatóságok által megígért politikai átmenet terén nem érték el azt a minimális előrelépést, amelyet az arab ország lakossága vár.
2011.02.09. 22:15
 
 
Gerebics hatodik lett Cipruson
Gerebics Roland szerdán hatodik lett Cipruson az év első és egyben legnagyobb hagyományos koronglövő nemzetközi versenyének dupla trap számában. Vasvári Erzsébet szakágvezető tájékoztatása szerint a magyar sportoló teljesítménye azért figyelemre méltó, mert 142 korongos alaperedménye, mellyel hatodikként jutott a fináléba, jobb a tavalyi legjobbjánál, és mindössze két koronggal marad el egyéni csúcsától. Gerebics a hatfős döntőben 45 korongos teljesítményével nem tudott előrelépni. A verseny hármas orosz sikerrel zárult.
2011.02.09. 21:30
 
A KENÓ február 9-i nyerőszámai
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a február 9-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 1, 2, 5, 6, 17, 27, 29, 36, 38, 39, 54, 61, 64, 67, 68, 69, 71, 72, 73, 80.
2011.02.09. 21:15
 
A Skandináv lottó február 9-i nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 9-én megtartott, 6. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 7, 10, 15, 17, 24, 28, 34. Második számsorsolás: 6, 11, 21, 26, 28, 31, 32. Nyeremények: 7 találatos szelvény nem volt; a 6 találatosokra egyenként 205.505; az 5 találatosokra 4.590; a 4 találatosokra 1.150 forintot fizetnek.
2011.02.09. 21:15
 
MKET: a Lázár-javaslatra emelkedne a távhő ára
Jelentősen emelkedne a távhő ára és romlanának a városlakók körülményei, ha a parlament elfogadná Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének javaslatát - mondta Bercsi Gábor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) elnöke szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen. A főváros távhő ellátásában legnagyobb szerepet játszó Budapesti Erőműnél a Lázár-javaslat elfogadása az idén 20-30 százalékos bevételcsökkenést eredményezne, amit a hő árában érvényesíteni kellene a gazdálkodási egyensúly fenntartásáért - válaszolta újságírói kérdésre Rudolf Viktor, az MKET szakmai alelnöke.
2011.02.09. 21:15
 
 
Az egyiptomi külügyminiszter szerint a hadsereg beavatkozhat káosz esetén
Ha káosz alakul ki Egyiptomban, a hadsereg beavatkozhat, hogy kezébe vegye a dolgokat - jelentette ki Ahmed Abul Geit külügyminiszter az al-Arabíja nevű tv-csatornának adott szerdai interjújában. Szerinte az egyiptomi haderő közbeléphet, hogy megvédje a nemzetbiztonságot, ha "kalandorok" megpróbálnák átvenni a hatalmat. Ez utóbbi kitétellel valószínűleg a tüntetőkre célzott, akik Hoszni Mubarak elnök lemondását akarják elérni hetek óta tartó akciósorozatukkal. Omar Szuleimán alelnök előzőleg azt közölte, hogy fennáll az erőszakos hatalomátvétel veszélye, amennyiben tovább folytatódnak az utcai megmozdulások, és nem sikerül tárgyalóasztalhoz ültetni az ellenzéket.
2011.02.09. 21:15
 
Férfi kosárlabda NB I: Körmendi henger Salgótarjánban
A férfi kosárlabda NB I szerdai mérkőzésén: KONECRANES-Salgótarján - MJUS-Fortress Körmend 52-127 (17-28, 16-28, 11-30, 8-41).
2011.02.09. 21:00
 
 
Előzetesbe kerülhet a volt külügyi államtitkár
Kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség a volt külügyi államtitkár, az egykori moszkvai nagykövet és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatójának előzetes letartóztatását szerdán - jelentette be a főügyészség szóvivője a Hír Tv Rájátszás című műsorában. Fazekas Géza a szökés és elrejtőzés veszélyével, valamint a bűncselekmény tárgyi súlyával magyarázta, hogy miért tartja szükségesnek a főügyészség a kényszerintézkedés elrendelését. Arra a kérdésre, hogy a 15 hónapja tartó nyomozás során ez eddig nem merült fel, a szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyanúsítottak kiterjedt - köztük külföldi - kapcsolatokkal rendelkeznek.
2011.02.09. 21:00
 
 
Módosították az OTP ellen benyújtott keresetüket a holokausztáldoztok
Beadták "javított első módosított keresetüket" azok a felperes holokausztáldozatok, akiknek képviselői korábban több magyarországi bank ellen pert indítottak. A Magyar Nemzeti Bank, az Erste Group Bank, a MKB Bayerische Landesbank, az OTP Bank és a Creditanstalt Bank elleni gyűjtőkereset szerint az alperesek vagy elődeik részt vettek a népirtásban, bűnrészesek voltak benne, és felbujtottak rá azáltal, hogy kifosztották a zsidó áldozatokat, eltulajdonították a náluk őrzött vagyont. Az OTP Bank által válaszul beadott "Pergátló kifogásban" a magyar hitelintézet most is "visszautasít bárminemű felelősséget" a per tárgyában.
2011.02.09. 21:00
 
Barátságos mérkőzések: a horvátok legyőzték a cseheket
A horvát labdarúgó-válogatott hazai pályán 4-2-re legyőzte a cseh csapatot szerdán barátságos mérkőzésen. Eredmények: Macedónia-Kamerun 0-1 (0-0) Horvátország-Csehország 4-2 (2-2) Korábban: Magyarország-Azerbajdzsán 2-0 (1-0) San Marino-Liechtenstein 0-1 (0-0) Görögország-Kanada 1-0 (0-0) Andorra-Moldova 1-2 (0-0) Örményország-Grúzia 1-2 (0-2) Fehéroroszország-Kazahsztán 1-1 (1-0) Irán-Oroszország 1-0 (0-0) Lettország-Bolívia 2-1 (1-0).
2011.02.09. 20:45
 
Férfi kézilabda NB I: szegedi siker
A Szeged hat góllal győzött a Tatabánya vendégeként a Budapest Bank férfi kézilabdaliga szerdai mérkőzésén. Eredmény: Tatabánya-Carbonex - Pick Szeged 22-28 (10-12).
2011.02.09. 20:15
 
 
Gyengült a forint estére
Gyengült a forint estére a svájci frankkal és az euróval szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt a devizapiacon. Röviddel 20 óra előtt az euró 271,57 forintot ért a reggeli 270,15 forint után. Az euró szerdán délután negyed ötkor 270,26 forinton állt, a nap folyamán eddig 271,95 és 269,27 forint között mozgott. Kedden késő este 269,13 forinton állt az euró, ehhez képest szerda estére 0,91 százalékkal gyengült a forint az euróhoz viszonyítva. A múlt év vége óta a forint 2,40 százalékkal drágult eddig az euróhoz képest. A svájci frank szerda reggel 205,58 forintot, délután negyed ötkor 205,39 forintot, este pedig 206,46 forintot ért.
2011.02.09. 20:15
 
 
Halálra gázolt egy embert a 14-es villamos
Halálra gázolt egy embert Budapesten a 14-es villamos szerdán kora este - mondta a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek. A szerencsétlenül járt ember a szerelvény alá került. A tűzoltók segítettek a mentésben, de a szerelvényt a BKV daruja emelte meg - mondta Kisdi Márk Máté szóvivő. Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset a Lehel út és a Róbert Károly körút sarkánál történt. Egy ember a szerelvény második kocsija alá került eddig ismeretlen okból. Hozzátette: a Lehel tér és a Róbert Károly körút között autóbuszok közlekednek. Egy ideig az 1-es villamost is pótolni kellett.
2011.02.09. 20:00
 
Pécsi Újság: szocialista politikusokat jelentettek fel a pécsi buszeladási ügyben
Feljelentést tett szocialista politikusok ellen Komáromi István, a pécsi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. decemberben távozott felügyelő bizottsági (fb) tagja a városi buszeladási botránnyal összefüggésben - adta hírül szerdán a Pécsi Újság hírportál. Az internetes lap Komáromi Istvánt idézve azt írta: hogy a busz-üggyel kapcsolatos kételyeire mindenáron választ szeretne kapni, "kézrátétellel ugyanis nem lehet megnyugtató megoldást találni". A volt fb-tag szerint az egyik vitatott kérdés az ügyben az, hogy miért nem írtak ki pályázatot a buszok értékesítésére, valamint hogy a Mecsekbusz (a vevő), mint kisebbségi tulajdonos, hogyan kaphatta meg a menedzsmentjogokat is ilyen körülmények között.
2011.02.09. 20:00
 
Női kézilabda MK: elődöntős a címvédő Győr
A Debrecen és a fehérvári Alcoa után a címvédő Győr jutott be harmadikként az elődöntőbe a női kézilabda Magyar Kupában. A továbbjutásról egyetlen meccs döntött. Eredmény: Női MK, negyeddöntő: Szekszárd-Győri Audi ETO KC 20-38 (6-19).
2011.02.09. 20:00
 
 
Magyarország-Azerbajdzsán 2-0
Győzelemmel kezdte a 2011-es esztendőt a magyar labdarúgó-válogatott: Egervári Sándor együttese szerdán Dubajban felkészülési mérkőzésen 2-0-ra nyert az azeri csapat ellen. A magyarok az első félidő 37. percében Rudolf Gergely találatával szerezték meg a vezetést, majd a fordulást követően Hajnal Tamás állította be a végeredményt. A magyar válogatott legutóbbi öt mérkőzését megnyerte, ezt megelőzően erre 1984-85-ben volt példa, akkor hat egymást követő sikerig jutott a csapat. A válogatott legközelebb március 25-én a hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban.
2011.02.09. 20:00
 
 
A nyilvánossághoz fordult az eltűnt olasz ikerpár édesanyja
A nyilvánosság segítségét kérte eltűnt gyermekei felkutatására szerdán egy Svájcban élő olasz nő. A történtek több mint egy hete valósággal megrázták Európát, az ügyben immár három ország - Olaszország, Franciaország és Svájc - rendőrsége nyomoz. Az ikrek apja, Kaspar Matthias Schepp kanadai születésű svájci lakos január 28-án hétvégi láthatásra magával vitte az elvált olasz feleségénél, Lausanne-ban nevelkedő lányait, a 6 éves ikerpárt, Alessiát és Liviát. A megbeszélt időre - január 30-án - azonban nem vitte vissza a gyerekeket anyjukhoz, hanem Lausanne melletti otthonából egy svájci rendszámú, Audi A6 márkájú autóval Franciaországba távozott velük.
2011.02.09. 20:00
 
 
Újabb fordulat a Rózsa Flores-ügyben: pénzt kaphatott az alelnök testvérétől
Újabb fordulat következett be Bolíviában az állítólagos terrorista összeesküvés ügyében: egy ellenzéki képviselő szerdán egy olyan videofelvételről adott hírt, amelyen Rózsa Flores látható, amint pénzt vesz át a bolíviai alelnök testvérétől. Ez azt a gyanút erősíti meg, hogy az összeesküvést igazából a titkosszolgálatok szervezték, mert ennek ürügyén akartak leszámolni ellenzéki politikusokkal. Norma Piérola ellenzéki képviselő a spanyol hírügynökségnek azt mondta, hogy látott egy videofelvételt, amelyen a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az állítólagos terrorista csoport főnöke úgy tűnik, pénzt kap Álvaro García Linera alelnök testvérétől, Raúl García Linerától.
2011.02.09. 19:45
 
BUX: -1,78 százalék záráskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 409,70 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 22.623,24 ponton zárt szerdán; az MTI által megkérdezett elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a budapesti részvényindex önálló életet élt, hiszen a nemzetközi jó hangulat ellenére tovább folytatta a csökkenést. A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények - a mozdulatlan Magyar Telekom kivételével - gyengültek az előző napi záráshoz képest.
2011.02.09. 19:30
 
Elhalasztották a szavazást a szlovák állampolgársági törvény módosításáról
Elhalasztották a szavazást a szlovák állampolgársági törvény módosításáról, mert a négypárti jobbközép kormánykoalíció képviselőinek nem sikerült egységes álláspontra jutniuk, s fennállt a veszélye annak, hogy a koalíciós javaslat nem kapja meg az elfogadáshoz szükséges többséget. Az egész napos, rendkívül indulatos vita után a szerda estére tervezett szavazást végül csütörtökre halasztották. A koalíciós javaslat lényege, hogy kimondják: a magyar állampolgársági törvény a Szlovák Köztársaságban nem lesz érvényes, illetve hogy a jövőben nem veszítené el szlovák állampolgárságát az, aki felvenné egy másik ország állampolgárságát.
2011.02.09. 19:30
 
A Csepel SC Alapítvány cáfolja a kerületi polgármester vádjait
A Csepel SC Alapítvány megteszi a szükséges jogi lépéseket, válaszul a csepeli polgármester hónapok óta zajló rágalomhadjáratára - az alapítvány kuratóriuma így reagált Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatójára; a testület azt írta, hogy nem értékesíteni, hanem fejleszteni kívánják létesítményeiket. A polgármester korábban a Csepel SC Alapítvány állami kézbe vételét sürgette, mivel szerinte annak jelenlegi "offshore hátterű tulajdonosai" nem a helyi, illetve fővárosi sportérdekeket szolgálják, hanem "lenyúlják" a rájuk bízott ingatlanvagyont.
2011.02.09. 19:00
 
 
Vatikán: a katolikusok nem gyónhatnak iPhone-on
A katolikusok nem gyónhatnak iPhone-on keresztül és a technológia nem helyettesíti a személyes jelenlétet a vétkek papnak történő megvallásakor - közölte szerdán a Vatikán szóvivője. Federico Lombardi nyilatkozata egy új - az Egyesült Államok katolikus egyháza által jóváhagyott - iPhone-alkalmazás elindítását követte, amelynek célja, hogy segítse a katolikusok gyónását. Lombardi hangsúlyozta, hogy a gyónás a bűnbánó ember és a pap jelenlétét igényli. "Ez nem helyettesíthető egyetlen IT-alkalmazással sem" - tette hozzá.
2011.02.09. 19:00
 
A Le Monde a magyar kormány gazdaságpolitikájáról
Kockázatos utat választott a konzervatív Orbán Viktor Magyarország gazdasági növekedéséhez címmel ismertette a miniszterelnök országértékelő beszédét szerda délután a Le Monde. A mértékadó francia balközép újság budapesti tudósítása szerint miután Magyarország nyugtalanságot okozott Európában, most a befektetők megnyugtatására tesz erőfeszítéseket. "Pedig annak ellenére, hogy az ország elismerte, hogy az elmúlt hónapokban elkövetett "kommunikációs hibákat", Budapest továbbra is a miniszterelnök huszáros stílusát folytatja" - állapítja meg a cikkíró.
2011.02.09. 18:45
 
 
Szabadságot és a cenzúra enyhítését is ígéri Jordánia új miniszterelnöke
A társadalmi megbékélés és a reformok előmozdítása jegyében szerdán Ammánban letette a hivatali esküt Jordánia új kormánya. Az elmúlt hetek - mindenekelőtt politikai és gazdasági reformokat követelő - ellenzéki tüntetései nyomán II. Abdalláh jordániai király nyolc nappal ezelőtt menesztette a korábbi kormányt, és a hadsereg volt tábornokát, Maarúf al-Bahítot nevezte ki új miniszterelnöknek. Megfigyelők szerint az országban amúgy népszerű uralkodó így próbálta elejét venni a tunéziai és egyiptomi események Jordániára való átterjedésének, és erre utal az is, hogy új miniszterelnökét azonnal sürgős reformok végrehajtásával bízta meg.
2011.02.09. 18:45
 
 
Felmentése miatt bírósághoz fordul Keveházi Gábor
Munkaügyi bírósághoz fordul a Magyar Nemzeti Balett igazgatói posztjáról történt felmentése miatt Keveházi Gábor. Keveházi Gábor sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy kinevezése, amelyet pályázattal nyert el, 2015. június 30-ig szólt. Tavaly augusztus óta azonban különböző oldalakról támadások érték, ezért úgy határozott, felajánlja a dalszínház miniszteri biztosának, Horváth Ádámnak, hogy visszalép és művészeti vezetőként dolgozik tovább Hágai Katalinnal együtt. Utódjául Cserta József elismert táncművészt javasolta. Horváth Ádám a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal egyetértésben azonban Eldar Alijevet - akit Keveházi szerződtetett próbavezető balettmesternek - nevezte ki igazgatóvá.
2011.02.09. 18:30
 
 
Megkezdődött a Stadler József és két társa elleni büntetőper
A vádirat ismertetésével és az elsőrendű vádlott vallomásával megkezdődött a Stadler József és két társa elleni büntetőper szerdán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Az akasztói születésű, jelenleg Solton élő vállalkozót egyebek mellett jelentős kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás kísérletével, folytatólagos adócsalással, magánokirat- és közokirat-hamisítással, valamint a számvitel rendjének megsértésével vádolják. Hasonló vádak miatt Stadler Józsefet 2003-ban négy és fél év fogházbüntetésre ítélték; Stadler 2005-ben feltételesen szabadult.
2011.02.09. 18:30
 
2001 óta nem volt ekkora terrorfenyegetettség az USA-ban Napolitano szerint
Az Egyesült Államokban a terrorfenyegetettség olyan szintet ért el, mint amilyet még soha a 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta - figyelmeztetett szerdán Washingtonban Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter. Az egy évtizeddel ezelőtti merényleteket kitervelő al-Kaida mellett az Egyesült Államoknak a nemzetközi terrorhálózat által ihletett, immár az országon belül keletkező fenyegetésekkel kell szembenéznie - tette hozzá.
2011.02.09. 18:30
 
Nem zárnak be vasútvonalakat a szakminisztérium szerint
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) nem készít előterjesztést a GYSEV Cargo Zrt. privatizációjára, és vasútvonalak bezárását sem javasolja - reagált az MTI megkeresésére a szakminisztérium Volner János (Jobbik) szerdai sajtótájékoztatójára. Az ellenzéki politikus elmondta: információik szerint a kormány a meglévő 7.200 kilométer vasúti fővonalból 1.200 kilométer megszüntetését tervezi, valamint eladná a részesedését a GYSEV Cargo vállalatból is.
2011.02.09. 18:00
 
 
Stresszt jelent a hollók számára a "közösségi lét"
Óriási stresszt jelent a hollók számára a "közösségi lét" - derítették ki amerikai és lengyel kutatók. A fiatal hollók csapatokba verődve élnek, de a párválasztás után, amely egy életre szól, a madarak "édeskettesben" elköltöznek, s közösen védik a területüket - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon. A kutatók, hogy betekintést nyerjenek a hollók életébe, a csapatban és párban élő madarak ürülékét vizsgálták. Egyrészt a stresszhormon, a kortikoszteron szintjét mérték, amely a szervezet energiafelhasználásában, az immunrendszer állapotában, valamint a stresszre adott válaszban játszik egyebek közt szerepet.
2011.02.09. 18:00
 
 
Megkezdődött a Fidesz-KDNP háromnapos frakcióülése Siófokon
Megkezdődött szerda délután a Fidesz-KDNP háromnapos zárt frakcióülése Siófokon; a kihelyezett tanácskozás első napján Orbán Viktor miniszterelnök értékeli az elmúlt időszakot. A kormányfő fél négy után néhány perccel érkezett a frakciószövetségi ülés helyszínére, az egyik siófoki szállodába, ahová az újságírókat nem engedték be. A kereszténydemokraták parlamenti képviselőcsoportja kora délután már tartott egy külön frakcióülést a Balaton-parti városban. A Fidesz-KDNP péntekig tartó tanácskozásán téma lesz egyebek mellett az alkotmányozás, a strukturális átalakítás, a "semmisségi" törvényjavaslat és az elszámoltatás is.
2011.02.09. 17:45
 
 
A Fed-elnök optimistán látja az amerikai gazdaság jövőjét
Az amerikai gazdasági növekedés erősebb lábakon áll, de a magas munkanélküliség miatt a Fed segítségére továbbra is szükség van - mondta Ben Bernanke az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága előtt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke először beszélt egy kongresszusi bizottság előtt, amióta a Republikánus párt januárban többségbe került az amerikai alsóházban. A jegybankelnök az amerikai gazdaság helyzetét értékelve elmondta: a munkanélküliség az elmúlt két hónapban tapasztalt csökkenése, valamint a vállalati szektorból érkező kedvező hírek optimizmusra adnak okot a munkaerőpiac helyzetét illetően.
2011.02.09. 17:45
 
 
Fidesz: tömör, méltóságteljes alaptörvény készül
Tömör, méltóságteljes, emelkedett hangú alaptörvényt alkotna a kormánytöbbség; erről a fideszes Mátrai Márta, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke beszélt újságíróknak Siófokon, ahol szerdától péntekig kihelyezett, zárt frakcióülést tart a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. A tanácskozás előtt - amelynek kiemelt témája az alkotmányozás - a politikus kifejtette: az új alkotmány koncepciója teljesen eltér a jelenleg hatályos alaptörvénytől. "Az volt a cél, hogy egy alapjaiban más alkotmányt hozzunk létre. Egy tömör, méltóságteljes, emelkedett hangú alkotmányt, amelynek gyökerei már nem nyúlnak vissza a pártállami rendszerbe" - fogalmazott az országgyűlési képviselő.
2011.02.09. 17:45
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404[1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista