2019. december 7., szombat - Ambrus
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  regisztrációs adó
127675 találat
 
 
Előzetesbe kerülhet az emberek közé hajtó furgon sofőrje
A rendőrség kezdeményezi az előzetes letartoztatását annak a férfinak, aki hétfő délután furgonjával egy buszmegállóban hat embert elütött, akik közül hárman meghaltak - közölte a rendőrség a honlapján kedden. A járművezető a gyanúsítotti kihallgatásakor elismerte felelősségét - olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának magalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség a 25 éves férfi ellen, akit őrizetbe vettek.
2011.03.01. 11:00
 
 
Jócskán esett a díjátadó gála nézettsége
A tavalyihoz képest kilenc százalékkal esett az Oscar-díjátadó gála televíziós nézettsége az Egyesült Államokban - közölte a Hollywood Reporter című filmes szaklap. A helyi idő szerint vasárnap este megtartott Los Angeles-i ceremónia 37,6 millió amerikai tévénézőt ültetett a készülékek elé, egy évvel ezelőtt ennél többen, 41,3 millióan követték nyomon a hollywoodi gálát. A 2010-es díjkiosztó az év legnézettebb eseménye volt. Az idei viszont az utóbbi évtized egyik leggyengébb Oscar-díjátadója volt, legalábbis a nézettség fényében.
2011.03.01. 09:45
 
 
Az izraeli kormány nem adna engedélyt újabb építkezésekre Ciszjordániában
Az izraeli kormányfő nem engedélyezne újabb építkezéseket Ciszjordániában, a folyamatban lévőket kell folytatni - jelentette ki pártja frakcióülésén Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, akit a The Jerusalem Post című izraeli lap idézett kedden. A miniszterelnök a Likud parlamenti képviselői előtt hangoztatta: a jelenlegi nagyon nehéz nemzetközi helyzetben a zsidó telepeseknek nem újabb építési engedélyek megszerzésén, hanem a folyamatban lévő építkezések befejezésén kell gondolkozniuk. A kormányfő e kijelentésével ciszjordániai zsidó telepeseknek azokra a panaszaira reagált, hogy már minden építési engedélyt felhasználtak, és újabbakra van szükségük.
2011.03.01. 09:45
 
BUX: +0,66 százalék a nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,57 pontos emelkedéssel, 23.308,07 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,66 százalékkal erősödött.
2011.03.01. 09:15
 
 
A svájci frank árfolyamának rögzítésével védenék a devizahiteleseket
A tervek szerint a svájci frankban eladósodott devizahitelesek törlesztőrészleténél figyelembe vett árfolyamot a ciklus végéig 190 forint környékén rögzítené az Orbán-kormány, hogy mentse a még fizetőképes hiteleseket az árfolyamkilengésektől - írja kedden banki forrásokra hivatkozva a hirszerző.hu internetes portál. Az adósoknak azonban a kegyelmi időszak leteltével meg kell fizetniük a mentőövet, ugyanis a rögzített és a tényleges árfolyam különbségéből egy új hitel gyűlik össze. Az árfolyamrögzítés a bankoknak okozhat problémákat, rajtuk egy devizapiaci ügylettel segítene a kormány. A terv, ha megvalósul, komoly költségvetési pénzeket nyelhet el - írja a portál.
2011.03.01. 08:45
 
 
Ebluxushotel Párizsban
Melegvizes medencével, masszázsszalonnal, á la carte éteremmel várja vendégeit a párizsi ebhotel. A kutyák luxuskörülmények között élvezkedhetnek benne lelkesen csóválva farkukat. Szobáikban tévé is van DVD-s filmkészlettel, így nézhetik kedvükre akár a 101 kiskutyát is. Ami az árat illeti, 26-35 euró (7-10 ezer forint) naponta. Az első francia ebluxushotelben - a hagyományosakhoz képest - nagy különbség, hogy ebben az álltatokat nem ketrecekbe zárják. Sétára a közeli erdőbe viszik őket, de sportolhatnak a kutyák bent is, van "konditerem" egyebek közt mókuskerékkel felszerelve.
2011.03.01. 08:15
 
Monterrey-i tenisztorna: Arn Gréta nyert Zahlavova ellen
Arn Gréta két játszmában nyert a cseh Sandra Zahlavova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású mexikói keménypályás női tenisztorna első fordulójában. A világranglistán 58. Arn a múlt héten negyeddöntős volt az acapulcói viadalon. Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Arn-Zahlavova (cseh) 6:0, 6:4.
2011.03.01. 08:00
 
 
Egy nappal meghosszabbították a Discovery utolsó misszióját
Egy nappal meghosszabbította a Discovery űrsikló utolsó misszióját az amerikai űrkutatási hivatal, hogy több idő maradjon az új tárolómodul beüzemelésére, és egyedülálló fotók készülhessenek a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). A Discovery két amerikai asztronautája, Stephen Bowen és Alvin Drew keddre virradóra hat és fél órát tartózkodott a nyílt űrben. Első űrsétájuk során előkészítették a "terepet" egy többfunkciós tárolómodul felszerelésére, amelyet az amerikai űrrepülőgép szállított az űrbázisra.
2011.03.01. 07:45
 
 
Ezer új végrehajtást kezdeményeznek naponta
Naponta ezer új végrehajtást kezdeményeztek a közműcégek és a telefontársaságok 2011. január 1. és február 21. között - írja a Magyar Nemzet a keddi lapszámban a Magyar Országos közjegyzői Kamara elnökére hivatkozva. Tóth Ádám a lapnak elmondta, hogy ebben az időszakban 81 ezer fizetési meghagyás, azaz a tartozások behajtásához szükséges dokumentum kiállítását kérték. A beadványok nagyjából 65 százaléka víz-, gáz- és áramszámla-tartozáshoz kapcsolódnak. A számlákkal elmaradó polgárok 20 százaléka nemcsak a rezsidíjjal tartozik, a banknak sem fizet megfelelően - olvasható lapban.
2011.03.01. 07:45
 
 
A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelték el Budapesten
A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte Tarlós István főpolgármester miután két napon keresztül, 2011.február 27-én a város négy, 2011. február 28-án pedig tizenkét mérőpontján a szálló por mennyisége elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága az MTI-t kedden hajnalban. A jelenlegi légszennyezettségi szint további romlásának megelőzése érdekében Tarlós István főpolgármester a lakosságot és a légszennyezőket önkorlátozó intézkedésekre kéri fel.
2011.03.01. 07:45
 
Primera División: győzött a Málaga
A Málaga hazai környezetben 3-1-re nyert a találkozót kilenc emberrel befejező Almería ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. Primera División, 25. forduló: Málaga-Almería 3-1.
2011.03.01. 07:30
 
Premier League: a hajrában szerzett pontot a West Bromwich
A West Bromwich Albion 1-1-es döntetlent játszott a Stoke City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának hétfő esti összecsapásán. Premier League, 28. forduló: Stoke City-West Bromwich Albion 1-1.
2011.03.01. 07:30
 
 
Serie A: sima Milan-siker a rangadón
A listavezető AC Milan hazai környezetben simán, 3-0-ra nyert a harmadik helyen álló Napoli ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. A találkozó legjobbja a gólt és gólpasszt jegyző Pato volt. A piros-feketék előnye ezzel öt pontra nőtt a város rivális, címvédő Internazionaléval szemben. Serie A, 27. forduló: AC Milan-Napoli 3-0.
2011.03.01. 07:30
 
 
Támogatta a Fidesz-KDNP-frakció a reformlépéseket
Késő estig tartó zárt frakcióülésen ismertette a strukturális reformok tervezett lépéseit a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportjának tagjaival Orbán Viktor miniszterelnök. Az MTI úgy tudja, a képviselők támogatásukról biztosították a tervezett intézkedéseket, amelyeket kedden jelent be a kormány. Változások lesznek egyebek mellett a nyugdíjrendszerben, a közösségi közlekedésben, az oktatás területén és a gyógyszerkasszát érintően. Nem volt teljes egyetértés a tanácskozáson egyes önkormányzati feladatok állami kézbe való átadásáról.
2011.03.01. 07:30
 
 
Közel 240 halottja lehet az új-zélandi földrengésnek
Mintegy 240 halottja lehet az új-zélandi Christchurchben egy hete történt földrengésnek rendőrségi becslés szerint. Vasárnap a helyi hatóságok még 147 halottról és 50 eltűntről tájékoztattak, de kedden Dave Cliff körzeti rendőrparancsnok ennél jóval több áldozatról beszélt. Közölte, hogy sok eltűnt van még a romok alatt, ezért a halottak végleges száma jóval magasabb lehet a korábban közölteknél. Szerinte a számuk 240 körül lehet, bár - mint mondta - ez "nincs kőbe vésve", mert folyamatosan változik az eltűntek listája.
2011.03.01. 07:30
 
 
Kadhafi: a líbiaiak hűségesek és meghalnának értem
Moammer Kadhafi nem ismeri el, hogy Tripoliban zavargások vannak és azt állítja, hogy minden líbiai szereti őt - közölte hétfőn Christiane Amanpour amerikai televíziós újságíró, miután interjút készített a líbiai vezetővel az amerikai ABC televízió számára. "A beszélgetésünk közben Kadhafi azt mondta nekem: Engem az egész népem szeret. Meghalnának azért, hogy megvédelmezzenek" - idézte Amanpour Kadhafit a Twitteren közzétett üzenetében. Kadhafi, aki az ABC mellett a brit BBC-nek és a The Timesnak is nyilatkozott, azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy az elpártol tőle, miközben ő "terroristák" ellen harcol.
2011.02.28. 22:00
 
 
Talmácsi nem indul az idei gyorsaságimotoros vb-n
Eldőlt, hogy Talmácsi Gábor nem indul az idei gyorsaságimotoros-világbajnokságon. "Az elmúlt időszak nehézségei túlságosan sokat kivettek belőlem mentálisan és lelkileg egyaránt, és bár fizikailag folyamatosan készültem, mégsem érzem magam készen az idei vb-re" - áll a magyar versenyző MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. A 29 éves Talmácsi 2007-ben világbajnoki címet szerzett a 125 kcm-es géposztályban, tavaly pedig a Moto2-ben hatodik lett a Speed Up csapattal.
2011.02.28. 21:45
 
 
Igaz történeteket dolgoz fel Pelsőczy Réka darabja a SZERET...lek
Igaz szerelmi történeteket dolgoz fel SZERET...lek című darabjában Pelsőczy Réka; a szerző által rendezett előadás ősbemutatója kedden lesz a budapesti Szikra Cool Tour House-ban. Mint Pelsőczy Réka elmondta, elsősorban azt kívánta kutatni, miért más egy valóságos kapcsolatban élni, mint ahogy azt a filmek és regények diktálják, és ezek nyomán az emberek kialakítják ideáikat. "Ha benne vagyunk egy kapcsolatban, rájövünk, hogy a dolog ennél jóval komplikáltabb, soha nem egy egyenes, egyértelmű történet. Ez a legtriviálisabb téma, de engem annyira érdekelt, hogy elkezdtem egy darabhoz igazi történeteket gyűjteni" - fogalmazott a szerző.
2011.02.28. 21:30
 
 
Tripoliban a tüntetők közé lőttek a Kadhafihoz hű erők
Több tiltakozó meghalt sokan pedig megsebesültek hétfőn Tripoli egyik negyedében, ahol Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű fegyveresek tüzet nyitottak egy újabb tüntetés résztvevőire - jelentette honlapján a Kurina című, Bengáziban kiadott újság. A főváros Tadzsúra negyedében a líbiai lap tudósítója szerint közel tízezer tüntető sereglett össze. "Amikor a tüntetők elérték a Szuk Dzsumát, szembetalálták magukat Kadhafi alakulatának civilbe öltözött fegyvereseivel, akik tüzet nyitottak a fegyvertelen fiatalokra... A fiatalok közül sokan megsebesültek és meghaltak" - mondta a tudósító, az egyik tripoli piac nevét említve az eset helyszínéül.
2011.02.28. 21:15
 
 
Többen is pótolnák a kiesett líbiai nyersanyagokat
Akár több hónapra is kieshet Líbia nyersolaja a nemzetközi piacról az észak-afrikai országban kitört lázongás miatt, az OPEC-tag Kuvait már jelezte, hogy felhasználná tartalékkapacitását a piac megnyugtatására. Emellett más tagok, valamint külső termelők, így Oroszország részéről is megvan az akarat, hogy szállításaik növelésével pótolják a kiesett líbiai szénhidrogén-mennyiséget. Hétfőn közben újra megindult az áruszállítás Líbia keleti kikötőjéből, Tobrukból enyhítve a líbiai olajexporttal kapcsolatos aggodalmakat.
2011.02.28. 20:45
 
 
Fokozott hatósági ellenőrzés lesz a zenés szórakozóhelyeken
Összehangolt, fokozott hatósági ellenőrzések végrehajtását rendelte el a megyei kormányhivatalok közreműködésével a kormány. Az ellenőrzések elsősorban a zenés szórakozóhelyeket érintik, és május 15-ig folyamatosan tartanak. Vizsgálják, hogy súlyosan jogsértő magatartások eshetnek-e szigorúbb büntetőjogi megítélés alá, valamint az alkoholvásárlás ésszerű korlátok közé szorításának lehetőségeit is.
2011.02.28. 20:45
 
 
Kedden ismerteti a kormány a strukturális reformokat
Kedden ismerteti a kormány tervezett strukturális reformjait Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az MTI úgy tudja, a tárcavezetők a Széll Kálmán Alapítvány délelőtt 11 órakor kezdődő budapesti rendezvényén jelentik be az átalakításokat. Orbán Viktor miniszterelnök a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak adott januári interjúban beszélt arról, hogy a kabinet a nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszert, a munkanélküli segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját.
2011.02.28. 20:30
 
 
Orbán Viktor: rendet kell tenni a magyar futballban
Közös erőfeszítéssel kell rendet tenni a magyar futballban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Magyar Labdarúgás Fórumán megtartott beszédében, a Papp László Budapest Sportarénában. A miniszterelnök azt mondta, a kormány az egészségmegőrzés szempontjából tekint a sportra, ugyanakkor rendre van szükség a pályákon és a létesítményekben is. "Azonnali rendteremtésre van szükség, nem megengedhető, hogy a családok testi épségüket féltve ne látogathassák a mérkőzéseket, hogy a klubok háza tájáról különböző botrányos ügyek lássanak napvilágot, s hogy a magyar labdarúgás egyik legfontosabb helyszíne a németországi Bochum és annak ügyészsége legyen a bundabotrány kapcsán" - fogalmazott Orbán.
2011.02.28. 20:00
 
 
Budapestre érkezett Keanu Reeves
Megérkezett hétfőn Budapestre Keanu Reeves, aki az elkövetkező két hónapban egy szamurájtörténetet forgat a magyar fővárosban. A 46 éves kanadai sztárszínész testőrök társaságában, sapkában a fején szállt ki egy magánrepülőgépből, és egy autóval azonnal a városba sietett. A Mátrix-trilógia sztárja, akinek legutóbbi filmjét, a Henry's Crime című vígjátékot tavaly mutatták be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, és akit a magyar mozik közönsége legutóbb a Pippa Lee négy életében láthatott, a 47 Ronin című, 3D-s film forgatására érkezett Magyarországra.
2011.02.28. 20:00
 
 
Három embert gázolt halálra egy furgon egy budapesti buszmegállóban
Meghalt még egy sérült a kórházban azok közül, akiket egy furgon ütött el a főváros IX. kerületében, így háromra emelkedett a balesetben elhunytak száma - közölte a rendőrség sajtóosztálya hétfő este az MTI-vel. Három ember meghalt, három súlyosan, életveszélyesen megsérültő délután, amikor a IX. kerületi Vágóhíd utcában egy furgon rohant a buszmegállóban várakozók közé. Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a furgon összesen hat embert gázolt el. Egyiküket a közelben várakozó 2-es villamos alól kellett kiszabadítani. A furgon, amely egyelőre ismeretlen okból csapódott a megállóban várakozók közé, végül a közelben lévő villamossíneken állt meg.
2011.02.28. 19:45
 
 
Nem egyezett meg az állampolgársági törvény módosításáról a szlovák koalíció
A szlovák kormánykoalíciónak hétfőn nem sikerült megállapodnia az állampolgársági törvény módosításáról, ezért egyelőre nem terjesztik a témát a parlament elé - jelentette a SITA szlovák kereskedelmi hírügynökség. "Csak abban van egyetértés, hogy a koalíciós egyezség előtt sem a kormány, sem a parlament nem fog foglalkozni a témával" - közölte a koalíciós munkabizottság hétfői ülése után Daniel Krajcer kulturális miniszter. A Robert Fico volt miniszterelnök nevéhez fűződő, tavaly módosított szabályozás értelmében elvesztik szlovák állampolgárságukat azok, akik egy másik ország állampolgárságát is megkapják.
2011.02.28. 19:45
 
 
London készül a líbiai légtérzárra
A brit kormányfő hétfőn bejelentette, London szövetségeseivel terveket készít a líbiai légtérzár biztosítására, hogy megvédjék a líbiaiakat Kadhafi katonai támadásaitól. David Cameron a parlamentben felszólalva lemondásra szólította fel Moammer Kadhafi líbiai vezetőt és, mint mondta, távozásának kikényszerítéséhez minden lehetőséget fontolóra vesznek. "Semmiképpen se zárjuk ki a katonai eszközök bevetését" - mondta Cameron. A kormányfő nem tért ki arra, vajon a szövetségesek konkrétan készülnek arra, hogy érvényt szerezzenek a repülési tilalomnak, vagy csupán terveket készítenek arra az esetre, ha a helyzet kiéleződne.
2011.02.28. 19:15
 
 
Mesterházy: a kormány hagyjon fel a politikai hajtóvadászattal!
Mesterházy Attila arra szólítja fel a kormányt, hogy hagyjon fel a politikai hajtóvadászattal és foglalkozzon a valódi problémákkal. Az MSZP elnöke Orbán Viktor miniszterelnök hétfői Facebook-bejegyzésére reagált így, szintén a közösségi oldalon. A kormányfő arról írt: az államadósság elleni küzdelemben kulcsszerepe lesz annak, hogy számon kérjék azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták. A szocialista pártelnök szerint viszont az elszámoltatás csak "elterelő hadművelet", hogy ne a hétköznapi problémákról és a Fidesz kudarcot vallott intézkedéseiről legyen szó, hanem "azokról a rágalmakról és alaptalan vádaskodásokról, amelyek nem nyertek bizonyítást".
2011.02.28. 18:15
 
Rendkívüli EU-csúcsot fontolgatnak Líbia ügyében
Brüsszelben felmerült, hogy rendkívüli EU-csúcsot lenne célszerű tartani a líbiai helyzet megvitatása érdekében - mondták hétfőn nevük mellőzését kérő uniós források. Az egyik értesülés szerint a rendkívüli csúcstalálkozó gondolatát elsősorban Franciaország szorgalmazza, vannak azonban olyan, jelentős súlyú tagállamok is, amelyek ellenzik a gondolatot. Egy másik forrás szerint több ország tart indokoltnak ilyen megbeszélést, és a tagországok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az illetékesei valóban "fontolgatják" a rendkívüli csúcs összehívását.
2011.02.28. 18:15
 
 
Sztrájkot hirdet három volán társaság
Egynapos sztrájkot hirdet több autóbusz-közlekedési szakszervezet március 31-re üzemkezdettől üzemzárásig az elégséges szolgáltatás biztosításával Baranya, Somogy és Tolna megyében, a munkabeszüntetés érinti a Pannon, a Kapos és a Gemenc Volán Zrt.-t. Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) hétfői közleménye szerint a szakszervezetek a munkáltatókkal március 2-án kezdik a megismételt egyeztető tárgyalásokat, ahol hivatalosan is bejelentik a három megyét és a három társaságot érintő egynapos sztrájkot.
2011.02.28. 18:00
 
BUX: + 0,74 százalék záráskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,74 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 23.155,50 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,15 százalékkal 23.800 forintra csökkent, az OTP részvények ára 2,44 százalékkal 5.880 forintra nőtt.
2011.02.28. 17:45
 
 
Ellentámadásra számítanak a felkelők Líbiában
A Tripolitól 50 kilométerrel nyugatra lévő az-Závija várost birtokló líbiai felkelők arra számítanak, hogy a Moammer Kadhafihoz hű katonák hétfőn megostromolják a települést. Mintegy kétezer katona veszi körül az-Záviját. A líbiai vezetőhöz hű erők egyik Tripoliból kivezényelt alakulata múlt csütörtökön már ellentámadást hajtott végre a város egyik mecsetjében tábort verő felkelők ellen, s a harcoknak 23 halottja és 44 sebesültje volt. Helyszíni beszámolók szerint kiújultak a harcok a felkelők és a Kadhafihoz hű erők között a fővárostól, Tripolitól bő 150 kilométerre keletre fekvő Miszrátában is. Kadhafi megingott rendszere már csak a fővárosra, Tripolira támaszkodhat; a tengerparti város maradt a diktátor gyakorlatilag egyedüli hatalmi bázisa.
2011.02.28. 17:30
 
 
Elhunyt Annie Girardot francia színésznő
Elhunyt Annie Girardot francia színésznő; az 1960-1980-as évek francia filmművészetének meghatározó és rendkívül népszerű alakja hétfőn 79 éves korában egy párizsi kórházban halt meg. Annie Girardot hosszú évek óta Alzheimer-kórban szenvedett, a család 2006-ban hozta nyilvánosságra, hogy beteg. A művésznő a kór elleni küzdelem jelképévé vált, miután elvállalta, hogy szerepeljen Nicolas Beaulieu rendező Ainsi va la vie (Így múlik el az élet) című dokumentumfilmjében. Annie Girardot háromszor kapta meg a francia filmvilág Oscar-díjaként emlegetett César-díjat, először 1977-ben, majd hosszú szünet után 1996-ban és 2001-ben.
2011.02.28. 17:15
 
 
Hajdu: mindenki remekül helytállt a líbiai mentőakcióban
Mindenki úgy mozdult, ahogy kellett - értékelte a líbiai menekítőakciót Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója. A dandártábornok felidézte: péntek délben rendelte magához Pintér Sándor belügyminiszter, és adott utasítást a Líbiában rekedtek hazahozatalára. A megbeszélés egy órán át tartott és a TEK 6 órán belül felkészült az indulásra, azonban csak vasárnap tudtak elutazni. A szombati nap adminisztrációs feladatokkal telt, átrepülési, berepülési és egyéb más speciális engedélyeket kellett a Külügyminisztériumnak kérnie ahhoz, hogy a TEK különítménye beutazhasson Tripoliba - mondta Hajdu.
2011.02.28. 17:00
 
 
Háromszázezer munkahely veszélyben az európai autógyártásban
Európában háromszázezer munkahely kerülhet veszélybe az autógyártásban a következő 15 évben amiatt, hogy az összeszerelés egyre inkább Ázsiába tevődik át - állapította meg a Roland Berger hétfőn ismertetett elemzésében. A müncheni székhelyű tanácsadó cég világszerte a szakma 60 vezető képviselőjét, illetve kapcsolódó szervezeteket kérdezett meg a kilátásokról. A felmérés szerint az autógyárak a gyorsan növekvő piacokra, illetve alacsony költségű országokba helyezik át az összeszerelést, főként Ázsiába, mert ott növekszik a legjobban a kereslet. Csupán Kínában évi 36 százalékkal fog növekedni az autótulajdonosok száma.
2011.02.28. 16:45
 
 
Egy ütemben adnák át a magánpénztárak az állami rendszerbe lépők vagyonát
Az ütemezett visszaléptetés és vagyonátadás helyett a magánnyugdíjpénztáraknak a tervek szerint egy lépcsőben kell majd visszaadniuk a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak az állami rendszerbe átlépő tagok portfóliójában lévő eszközöket. A fideszes Dancsó József több zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényhez, amelynek zárószavazását hétfőn tartja a Ház.
2011.02.28. 16:45
 
 
MSZP: nagyobb és drágább államigazgatást hozott létre a Fidesz
Az MSZP szerint a nagyobbik kormánypárt kilenc hónap alatt sokkal nagyobb és drágább államigazgatást és minisztériumi apparátust hozott létre, mint a korábbi kormány - közölte Török Zsolt. A szocialista szóvivő Kósa Lajos, Fidesz alelnök napirend előtti felszólalására reagálva közleményében azt írta, a Fidesz politikusok kilenc hónap alatt több rokont juttattak zsíros álláshoz, mint a korábbi kormányok együttesen. A Fidesz kilenc hónap alatt sokkal nagyobb és sokkal drágább államigazgatást, minisztériumi apparátust hozott létre - zömüket rokoni segítséggel -, mint a korábbi kormány, miközben csökkenő államapparátust hazudott és hazudik még ma is az embereknek - tette hozzá.
2011.02.28. 16:45
 
 
Nem indítanak eljárást Rooney ellen
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága nem indít eljárást Wayne Rooney, a Manchester United válogatott támadója ellen, aki szombaton, a Wigan Athletic otthonában aratott 4-0-s siker alkalmával lekönyökölte James McCarthyt. Az illetékesek azért döntöttek így, mert az esetet látta Mark Clattenburg játékvezető is, igaz, a Wigan javára megítélt szabadrúgáson kívül semmilyen más szankció nem követte azt. Roberto Martinez, a Wigan vezetőedzője a találkozót követően azt mondta, hogy a csatárt ki kellett volna állítani. A támadó a 84. percben szerzett góllal vette ki a részét a diadalból, a Vörös Ördögök pedig immár négy pont előnnyel vezetnek az üldöző Arsenal előtt.
2011.02.28. 16:30
 
 
Szankciókat fogadott el az EU Líbia ellen
Szankciós intézkedéseket fogadott el hétfőn az Európai Unió Líbia ellen - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Brüsszelben. A büntetőintézkedések először is fegyverszállítási tilalmat jelentenek, beleértve a rendészeti felszerelések, tömegoszlató eszközök szállításának tilalmát is. Másfelől uniós vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást mondanak ki Moammer Kadhafira, családtagjaira, valamint munkatársainak egy bizonyos körére nézve. Fellegi az EU-országok energiaügyi minisztereinek tanácskozásán elnököl.
2011.02.28. 16:00
 
 
Északisí-vb: Björgen harmadik aranya
A hazai közönség előtt szereplő Marit Björgen nyerte a női klasszikus stílusú 10 km-es sífutást az Oslóban zajló északisí-világbajnokság hétfői versenynapján. A norvég versenyző 4.1 másodperccel volt gyorsabb a második helyen záró lengyel Justyna Kowalczyknál. A bronzérem a finn Aino-Kaisa Saarinennek jutott. Björgen múlt csütörtökön az 1,3 km-es szabadstílusú sprintben, szombaton pedig a 15 km-es egyéni üldözőversenyen lett világbajnok.
2011.02.28. 15:45
 
 
Javul a helyzet az Európai Unió szállodaiparában
Az Eurostat kimutatásai szerint Magyarországon az uniós átlagnál árnyalatnyit nagyobb mértékben, 3,3 százalékkal nőtt tavaly a vendégéjszakák száma. Az egész Európai Unió szállodaiparában két egymást követő év csökkenése után tavaly 2,8 százalékkal 1,6 milliárdra nőtt a szállodákban és hasonló létesítményekben eltöltött éjszakák száma - tette közzé hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala. 2009-ben még 3,7 százalékkal, 2008-ban 0,3 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma. Az uniós összesítés szerint a 27 tagországban a helybeliek átlagosan 1,1 százalékkal, a külföldiek 5,1 százalékkal több éjszakát töltöttek el különböző szálláshelyeken.
2011.02.28. 15:30
 
 
A magyar kritikusok szerint a papírforma érvényesült az Oscar-gálán
Nem okozott meglepetést az Oscar-gála - mondták az MTI által megkérdezett magyar filmkritikusok. Réz András és Báron György szerint is a konzervatívabb felfogásban készített filmek kapták a legfontosabb díjakat. Báron György elmondta: mint minden évben, az Oscar-díjról döntő Amerikai Filmakadémia tagjai idén is azokra a filmekre szavaztak, amelyek már a gálát megelőző fontos fesztiválokon és a mozipénztáraknál is bizonyítottak. A kritikus szerint Colin Firth megérdemelten kapta a legjobb színésznek járó szobrot, de filmbéli partnere, Geoffrey Rush és a VI. György feleségét játszó Helena Bonham Carter is Oscart érdemelt volna.
2011.02.28. 15:15
 
 
Seria A: meneszthetik a Palermo edzőjét
Delio Rossi minden bizonnyal már csak néhány napig mondhatja magát a Palermo vezetőedzőjének, ugyanis Maurizio Zamparini, a labdarúgóklub elnöke bejelentette, hogy három trénerrel is tárgyal majd a napokban a posztról. A Palermo első embere hétfőn és kedden találkozik majd a jelöltekkel. Delio Rossi pozíciója az utóbbi hetekben kezdett meginogni, miután a Lecce elleni bajnoki sikert követően előbb hazai pályán a Fiorentina, majd a Bologna ellen idegenben is veszített a gárda. A szicíliai csapat aztán vasárnap teljesen összeomlott, és történelmi, 7-0-ás vereséget szenvedett saját stadionjában az Udinesétől.
2011.02.28. 14:15
 
 
Március elejére készül el a futballfórum stratégiai terve
Március elejére ígért hosszú távú stratégiai tervet Csányi Sándor, a hazai sportági szövetség (MLSZ) elnöke, amikor hétfőn délelőtt megnyitotta a Magyar Labdarúgás Fórumát. Az MLSZ-t tavaly július óta irányító Csányi jelezte, a stratégia mindent tartalmazni fog arról, hogy mit, mikorra, miként és milyen anyagi forrásokból akar elérni a szövetség. "Ilyen fórum még sosem volt. Mindenki, aki ért a futballhoz, vagy legalábbis azt gondolja, hogy ért hozzá, most hozzászólhat, vagyis alakíthatja a stratégiai tervet" - mondta Csányi köszöntőjében.
2011.02.28. 13:45
 
 
Utazási tilalom Mubaraknak és családjának
Utazási tilalmat rendelt el Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnökkel és szűk családjával szemben az egyiptomi államügyész, míg vizsgálat folyik a politikus ellen - mondta Adel esz-Szajjíd, a jogász szóvivője hétfőn. Szajjíd hozzátette: a volt elnök pénzét és egyéb vagyontárgyait is zárolták. A február 11-én lemondott elnökön kívül a rendelet hitvesére, Szúzánra, illetve fiaira, Alaára és Gamalra, valamint azok feleségeire, Heddi Raszehre és Hadiga al-Gammalra vonatkozik.
2011.02.28. 13:45
 
 
Emelkedik az üzemanyagok ára
Újabb történelmi csúcsra drágulnak Magyarországon az üzemanyagok azt követően, hogy az MTI értesülése szerint a Mol bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és ugyancsak 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az emeléssel a benzin átlagára 369-370 forintra, a gázolajé pedig 367 forintra nő. A Mol egy hete emelte 5 forinttal a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
2011.02.28. 13:15
 
 
Kína a gazdasági növekedés helyett a társadalmi stabilitásra koncentrál
A gazdasági növekedés helyett a társadalmi stabilitásra koncentrál a következő években Kína - derül ki Ven Csia-pao kormányfő vasárnapi internetes bejegyzéseiből. Az interneten feltett lakossági kérdésekre adott miniszterelnöki válaszok szerint a pekingi vezetés évi 7 százalékos gazdasági növekedést céloz meg a 2011 és 2015 közötti időszakban, ami lényegesen kisebb az előző ötéves periódus 11,2 százalékos átlagánál. A bruttó hazai termék (GDP) tavaly 10,3 százalékkal nőtt, Kína így a gazdasági méret szerinti rangsorban megelőzte Japánt, felzárkózott a második helyre, az Egyesült Államok mögé.
2011.02.28. 13:00
 
 
Valószínűleg idén még kétszámjegyű marad a munkanélküliségi ráta
Az erre az időszakra jellemző szezonális hatások miatt, a vártnak megfelelően romlottak 2010. november és 2011 január között a munkaerőpiaci mutatók Magyarországon az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik látványos javulásra a következő hónapokban sem számítanak, év végén is kétszámjegyű munkanélküliségi rátát várnak. Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető szerint nem nem várható javulás a beruházások alacsony száma és amiatt, hogy a cégeknél jelentős kapacitásfelesleg van. Így nem lesz jelentős munkaerő-kereslet a vállalatoknál. Németh Dávid, a ING Bank elemzője is erre az időszakra jellemző szezonális hatásokra vezette vissza a munkanélküliségi ráta emelkedését.
2011.02.28. 13:00
 
VV Alekosz verhetetlen?
A ValóVilág eddigi utolsó párbaján Alekosz nagyon megverte Gombit. Olyannyira, hogy felmerült lehet ebben a szériában neki nincs is már ellenfele?
2011.02.28. 12:42
 
 
A lassúság napját ünneplik a világ számos városában
A lassúság napját ünneplik hétfőn a világ több mint száz városában. Az Olaszországból indult és idén ötödszörre rendezett lassítás az életminőség javítását szolgálja. Válts ritmust! Lassíts le egy napra! - szól a Lassan élni mozgalom jelszava. A nemzetközi lassítási akció résztvevőinek - Milánótól Nápolyig, Brazíliavárostól New Yorkig és Tokióig - akármit is csinálnak, lassabban kell tenniük. Rómában este hosszú regényrészleteket olvasnak fel, szép lassan. Milánóban megbüntetik az utcán túlságosan sietőket. Firenzében csigalassú menetelést tartanak. "Világunk egyre gyorsul, ezért egyre komplikáltabb, lassítva egyszerűbbé és élvezhetőbbé tehetjük" - írta honlapján a mozgalom alapítója Bruno Contigiani.
2011.02.28. 12:15
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380[1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista