2019. november 21., csütörtök - Olivér
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  dugó-adó
127675 találat
 
Sportkocsi karambolozott a XIV. kerületben
Négy jármű, köztük egy sportkocsi karambolozott az esőben hétfőn délelőtt a főváros XIV. kerületében.
2008.09.15. 19:37
 
 
Chevrolet Orlando a Párizsi Autószalonon
Orlando néven bemutatkozó koncepcióautó jelzi a Chevrolet belépését a hétüléses kompakt többcélú autók szegmensébe.
2008.09.15. 19:15
 
 
Barroso: Európának nagy szüksége van a közös energiapolitikára
Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van a közös energiapolitikára, hogy csökkentse külső függőségét és növelje biztonságát - mondta José Manuel Durao Barroso hétfőn, amikor beszédet mondott az Országgyűlésben. Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta a nemzeti parlamentek szerepének fontosságát az Európai Parlament mellett. Mint mondta, ha közelebb akarjuk hozni az emberekhez az Európai Uniót, akkor a nemzeti parlamenteknek aktívabbá kell válniuk az európai politikában. Nagyon fontos a polgárokhoz való közelség Európában: nem lehet, hogy bürokraták, technokraták legyünk, demokratáknak kell lennünk, és demokratikusnak működésünkben - fogalmazott Barroso.
2008.09.15. 18:17
 
 
Hackerek támadták meg a CERN informatikai rendszerét
Sérülékeny a tudománytörténet eddigi legnagyobb szabású kísérletét levezénylő Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) informatikai rendszere - mutattak rá a nagy hadronütköztető gyűrűt (LHC) ellenőrző egyik alrendszert feltörő hackerek. "Lehúzzuk a nadrágotokat, hogy ne akkor rohangáljatok meztelenül, amikor valódi támadás érkezik" - áll a magát The Greek Security Team, Group 2600-nak nevező csoport üzenetében, amely a világegyetem keletkezését modellező berendezés Comact Muon Solenoid detector (CMS) elnevezésű alrendszerének honlapján jelent meg. Az incidens közvetlenül a részecskegyorsító beindítása után a múlt héten szerdán történt.
2008.09.15. 17:31
 
 
A képviselők nem támogatták a parlament feloszlását
A képviselők hétfőn nem szavazták meg az Országgyűlés feloszlásáról szóló MDF-es indítványt; a javaslatot 171-en támogatták, 204-en ellenezték. Ahhoz, hogy a parlament feloszlassa önmagát, a jelen lévő képviselők több mint felének igen szavazatára lett volna szükség. A szavazáson igennel voksoltak a Fidesz, a KDNP és az MDF képviselői, nemmel a szocialisták és a szabad demokraták. Szintén nem támogatta az előterjesztést Gyenesei István és Lengyel Zoltán független képviselő. Tízen távol maradtak a voksolásról. Abban minden párt egyetértett, hogy a ház hétfőn szavazzon a javaslatról, de az MSZP és az SZDSZ már korábban jelezte, hogy nem támogatja a parlament feloszlását.
2008.09.15. 16:54
 
 
Alakuló ülést tartott az EITI igazgató tanácsa
A hatékonyság és a versenyképesség növelését, a kapacitások jobb kihasználását és az innovatív, tehetségközpontú szemlélet fontosságát emelte ki az Európai Bizottság elnöke, a magyar kormányfő, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a többi magas rangú hazai és nemzetközi felszólaló az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) igazgatótanácsának hétfői alakuló ülésén, Budapesten. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint mágnesként vonzhatja majd a tehetségeket az EITI, amely a modernizáció, a kutatás-fejlesztés referenciamodellje lehet.
2008.09.15. 16:45
 
 
Fodor Gábor: nem a harc segít az országon
A miniszterelnök által vázoltakkal szemben az SZDSZ úgy látja, az országon nem a harc segít, hanem az, ha megpróbáljuk megtalálni a békét - mondta hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke közölte: pártja olyan politikát kíván követni, amelyben "az elválasztó értékek mellett a közöset próbáljuk megtalálni a különböző pártokkal, hiszen ez segít az országon". Fodor Gábor szerint ugyanis az ország többségének elege van a politikai harcból, egymás megbélyegzéséből. Az MDF-nek a parlament feloszlatását célzó határozati javaslatáról azt mondta, azt a liberálisok nem tartják jónak, mert az országnak arra van szüksége, hogy minél hamarabb cselekvőképes kormánya legyen.
2008.09.15. 16:40
 
 
Eltűnhet a Wall Streetről a Merrill Lynch és a Lehman Brothers
A Wall Street fekete vasárnapjáról cikkezett hétfőn az amerikai gazdasági sajtó egy része az előző napok eseményei miatt, amelyek következtében eltűnhet a Wall Street két legerősebb befektetési intézete, a Merrill Lynch és a Lehman Brothers. Két legendás hírű bank bukására ébredt hétfőn reggel a Wall Street - indította hírét a Voice of America közszolgálati rádió. A Lehman Brothers, amely 60 milliád dollárt vesztett az jelzálogpiachoz kötődő befektetésein, csődvédelmet kért, a Merrill Lynchet pedig 50 milliárd dolláros részvénycsereügylettel bekebelezi a Bank of America. A két, eddig független bank e minőségben való eltűnése a 14 hónapja tartó hitelpiaci válság legújabb rezgéshulláma. Hat hónappal ezelőtt a Bear Stearns omlott össze.
2008.09.15. 16:37
 
 
A grúziai demokratikus reformok továbbvitelét sürgette Tbilisziben a NATO-főtitkár
A NATO és Grúzia kapcsolatainak elmélyítését ígérte hétfőn Tbilisziben Jaap de Hoop Scheffer, a katonai szövetség főtitkára, aki emellett a grúziai demokratikus reform ok továbbvitelét is sürgette. Scheffer hétfőn érkezett a grúz fővárosba - a NATO 26 tagállama nagyköveteinek delegációja élén - a grúz-orosz konfliktus kapcsán létrehozott NATO-Grúzia bizottság kétnapos ülésére. A szervezet első embere megerősítette: a NATO-nak továbbra is az az álláspontja, hogy "túlméretezett" volt az orosz haderők bevetése a Grúzia elleni augusztusi rövid háborúban.
2008.09.15. 16:37
 
 
Válság a Wall Streeten: Obama és McCain szerint is át kell írni a rendszert
Az amerikai elnökválasztás republikánus és demokrata elnökjelöltje is azt sürgette hétfőn a Wall Street válsága nyomán, hogy át kell írni a pénzügyi rendszer szabályozásának kereteit. Barack Obama demokrata párti jelölt azt mondta, hogy a pénzügyi krízis nagy veszélyt jelent az amerikai gazdaságra nézve, korszerűsíteni kell a pénzügyi rendszert. A republikánus John McCain üdvözölte, hogy a kormány nem nyújtott segélyt az adófizetők pénzéből a Lehman Brothersnek, és azt ígérte, ha elnök lesz, átalakítja a pénzügyi szabályozást.
2008.09.15. 16:27
 
 
Mégis hivatásos katona lesz Vilmos herceg
Hivatásos katona lesz Vilmos herceg, a brit trón várományosa. Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő idősebbik fia, II. Erzsébet királynő unokája két éve végzett a legpatinásabb brit tiszti akadémián, Sandhurstben, és az utóbbi hónapokban rövid kiképzési időszakokat töltött el a brit hadsereg összes fegyverneménél. A 26 éves herceg a program keretében a királyi légierőnél (RAF) alapszinten kitanulta a harci repülőgépek és helikopterek vezetését is. Ez annyira megtetszett neki, hogy a Clarence House - Károly és Vilmos közös londoni hivatala - hétfőn bejelentette: az ifjú trónörökös hivatásszerűen a légierőnél szeretne szolgálni.
2008.09.15. 16:18
 
 
Január óta 5,5 ezer jogosítványt vettek el a helyszínen
Szeptember közepéig 5.545 vezetői engedélyt vettek el a helyszínen a rendőrök az ittas járművezetőkkel szemben alkalmazott "zéró tolerancia" miatt; az év első nyolc hónapjában 27 százalékkal csökkent az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma - mondta az országos rendőrfőkapitány egy háttérbeszélgetésen, Budapesten. A "zéró tolerancia" értemében a legkisebb alkoholszint kimutatása is a jogosítvány azonnali bevonásával jár. A szabálysértési felelősségre vonásnak nem feltétele a befolyásoltság megállapítása, ahhoz elegendő az alkohol szervezetben való jelenlétének bizonyítása.
2008.09.15. 16:15
 
 
Matt Damon élelmet osztott az elgyötört Haitin
Matt Damon hollywoodi filmsztár élelmet osztott az Ike hurrikán tombolása után fedél, víz és táplálék nélkül maradt haitiaknak, és adakozásra szólította fel honfitársait a szükséget szenvedők javára. A népszerű filmszínész Wyclef Jean haiti énekes meghívására érkezett a szigetre, amelyen augusztus közepe óta már a negyedik óriási pusztítást végző trópusi vihar és forgószél söpört végig, a becslések szerint 800 ezer helybelit téve földönfutóvá. A károk enyhítésére az ENSZ százmillió dollárt akar összegyűjteni, s ebben segít a zenész jótékonysági szervezete is.
2008.09.15. 16:07
 
Rosszindulatú daganatot okozhatnak a transzzsírok
Az élelmiszeriparban gyakran használt transzzsírok emelik a "rossz" koleszterin vérszintjét, és ezért fokozzák a szívroham kockázatát, de új vizsgálatok szerint a béldaganatok szempontjából is veszélyesek lehetnek. A margaringyártók számára is rossz hírt az American Journal of Epidemiology szakfolyóirat közölte. A növényi olajokból állítják elő azokat a zsírokat, amelyek nem folynak, jól tárolhatók, a velük készített termékek pedig sokkal hosszabb ideig maradhatnak forgalomban, mint a korábban használatos zsíradékokkal sütött termékek. A transzzsírok viszont emelik a vér koleszterinszintjét, ezzel növelik koszorúérbetegség és általában az érelmeszesedés kockázatát.
2008.09.15. 16:05
 
 
Ismét ülésezik a Tej Terméktanács demonstrációs bizottsága
Ismét ülésezik kedden kora délután Budapesten a Tej Terméktanács által korábban megalakított demonstrációs bizottság - közölte hétfőn Bakos Erzsébet, a testület szakmai koordinátora. A demonstrációs bizottságot nyár közepén hozta létre a Tej Terméktanács elnöksége azért, hogy megbeszéléseket folytasson a nagy kiskereskedelmi áruházláncokkal az import tej arányának visszaszorításáról, illetve értékarányos átadási árak kialakításáról. A demonstrációs bizottságban kedden várhatóan arról egyeztetnek, hogy milyen további lépéseket tegyenek az ügyben, ugyanis eddig nem igazán értek el eredményeket a megbeszéléseken.
2008.09.15. 16:02
 
 
Navracsics: a kormány nem tudja kezelni a problémákat
A Fidesz szerint a kormányzati munkában idén még nem történt semmi érdemleges - mondta Navracsics Tibor (Fidesz) hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Nem arról van szó, hogy nincsenek gondok, arról van szó, hogy a kormány nem tudja kezelni a problémákat - közölte a fideszes képviselő, aki szerint ezért előre hozott választásokra, új politikára, új kormányra van szükség. A pártját érintő megfigyelési botrányról szólva Dávid Ibolya (MDF) azt mondta: Magyarországon nagyobb a politikai válság, mint hitte. Hozzátette: a MDF-et az elmúlt években többször akarták bedarálni, de ez volt a legnemtelenebb kísérlet.
2008.09.15. 15:18
 
 
MTV: 13-an pályáztak az elnökségre, érkezett egy ötletcsomag is
Tizenhárman nyújtottak be pályázatot a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára a határidő lejártáig, hétfő kora délutánig; a tizennegyedikbeadvány egy "külsős" ötletcsomag, amely a köztévé megújításáról szól - értesült az MTI a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének több tagjától a pályázatok felbontása után. A pályázati csomagot ebben a körben tizenheten vették fel június 30-ig; a távirati iroda információja szerint köztük volt Medveczky Balázs, az MTV egyetlen alelnöke és ügyvezetője, aki hétfői értesülés szerint nem nyújtotta be elképzeléseit. Indult ugyanakkor a versenyben az előző menet két döntőse: Havasi János és Székely Ferenc.
2008.09.15. 14:32
 
 
Gyurcsány: bevezetjük a Robin Hood-adót
Speciális támogatást vezet be a kormány a távfűtéses lakásban lakók számára, figyelembe véve, kinek milyen a szociális helyzete - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. A kormányfő szerint "oda kell fordulni a különböző energiacégekhez", és tőlük kell hozzájárulást kérni. Mint mondta, a Robin Hood-adóra azért van szükség, mert több tízmilliárd forint kell a panellakásokban lakók támogatásához, akik jelenleg kétszer annyit fizetnek a fűtésért, mint az egyéni fűtést használók. A következő két évben mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy távfő-fogyasztása mérhető, szabályozható legyen, erre külön lesz forrás a költségvetésben - mondta a miniszterelnök.
2008.09.15. 14:00
 
 
Több mint 20 millió 70 évnél idősebb japán él
Átlépte a húszmilliót Japánban a legalább hetvenéves lakosok száma, ami még sohasem fordult elő. A 20 millió 170 ezer hetven év feletti a lakosság 15,8 százaléka. Egy éve 15,3 százalékos volt hányaduk - közölte a japán kormány. A 65 évnél idősebbek is rekordot javítottak: 28,19 millióan vannak és a teljes lakosság 22,1 százalékát adják. (Ebben persze benne vannak a 70 év felettiek is.). Japánban alacsony a születési ráta, a lakosság pedig gyorsabban öregszik - mármint összetételét tekintve -, mint bármely más fejlett országban.
2008.09.15. 13:12
 
 
Szavaz a Ház a feloszlásról szóló indítványról
Az Országgyűlés szavaz a Ház feloszlásáról szóló MDF-es indítványról hétfőn, mivel a frakciók támogatták a házszabálytól való eltérést, amelyhez négyötödös többség kell - jelentette be Szili Katalin, a házbizottság ülése után. Az Országgyűlés elnöke közölte, egy óra öt perces időkeretben tárgyalják meg az indítványt. Hozzátette: ez lesz az első a határozathozatalok között. Szili Katalin tájékoztatása szerint a Fidesz is kérte, hogy legyen eltérés a házszabálytól egy általuk benyújtott javaslatról, amely mindössze egy mondatból áll: "az Országgyűlés fogadja el a Megegyezés programot".
2008.09.15. 13:07
 
 
Szigetmonostor nem járul hozzá a Megyeri híd használatba vételéhez
Nem adja hozzájárulását Szigetmonostor az átadás előtt álló Megyeri híd használatba vételéhez, mert a szeptember 15-i határidőig sem született kormányhatározat a kompenzációról, ami ennek feltétele lenne - közölte a falu polgármestere hétfőn. Molnár Zsolt (Fidesz) elmondta, hogy a Szentendrei-szigeten fekvő falunak az eredeti megállapodás szerint járna egy híd, ami a két partot összeköti. Az M0-ás hídnak ugyanis nincs lejárója a szigetre, mert a hatóságok környezetvédelmi megfontolásból megtiltották ennek építését, védve a szigeten lévő ivóvízbázist.
2008.09.15. 12:50
 
 
Bűncselekmény hiányában felmentette a bíróság Gergényi Pétert
Bűncselekmény hiányában felmentette a szolgálati visszaéléssel vádolt Gergényi Péter nyugalmazott vezérőrnagyot, Budapest volt rendőrfőkapitányát a Fővárosi Bíróság (FB) Katonai Tanácsa nem jogerősen - közölte a tábornok védője, Gulyás Gábor. Elmondása szerint a tábornok ellen egy beosztottja tett feljelentést, mert a zászlós kifogásolta, hogy Gergényi Péter - még 2006 szeptemberében - elrendelte elővezetését egy, a rendőr zászlós ellen folyó eljárásban. A zászlós vitatta a tábornok eljárásának jogszerűségét. Az FB Katonai Tanács hétfőn bűncselekmény hiányában felmentette Gergényi Péter - tette hozzá az ügyvéd; a bíróság szerint a tábornok a munkaköri kötelességének tett eleget.
2008.09.15. 12:37
 
 
A Fidesz megszavazza a parlament feloszlatását
Navracsics Tibor hangsúlyozta: ugyan az előzetes hírek szerint az MSZP és az SZDSZ nemmel fog szavazni, vagyis ma nem lesz meg a többség a parlament feloszlatásához, de a Fidesz álláspontja az, hogy ebben a kérdésben nem lehet taktikai szempontokat mérlegelni. Ezért a Fidesz-frakció egyhangú szavazással úgy döntött, hogy támogatja a házszabálytól való eltérést és a feloszlatásról szóló MDF-es javaslatot - tette hozzá. A frakcióvezető elmondta: a Fidesz még ezen a héten javaslatot nyújt be, amelyben november 15-ével kezdeményezi és az adótörvények elfogadásához köti a parlament feloszlatását.
2008.09.15. 12:20
 
 
Az MSZP-frakció nem támogatja a parlament feloszlatását
Az MSZP-frakció támogatja, hogy az Országgyűlés délután szavazzon a saját feloszlatásáról szóló MDF-es indítványról, de nemmel fog arra szavazni - mondta Tóbiás József frakcióvezető-helyettes hétfőn a képviselőcsoport ülése után újságíróknak. A szocialista párt nem zárkózik el az indítvány napirendre tűzésétől, de nem fogja támogatni azt, mert a parlament feloszlatása nem szolgálja sem a gazdasági növekedést, sem a fejlesztéseket, sem az európai uniós források hatékonyabb lehívásához szükséges feladatok elvégzését - közölte a kormánypárti politikus. Tóbiás József azt mondta, a frakció álláspontja egységes volt.
2008.09.15. 12:10
 
 
Gyurcsány Ferenc: közös európai tudományos-kutatási hálózatot építünk
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) megalakulása és budapesti központtal történő munkakezdete nagy sikere Európának és Magyarországnak is - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az EITI hétfői alakuló ülésén a Magyar Tudományos Akadémia épületében, Budapesten. A kormányfő kiemelte: nem újabb tudományos akadémiát vagy újabb tudományos központot építünk, hanem közös európai tudományos-kutatási hálózatot a kapacitások jobb kihasználása érdekében. Leszögezte: azt akarjuk, hogy a kutatás-fejlesztési munka európai együttműködését Magyarországról szervezzük a mainál hatékonyabb módon.
2008.09.15. 11:58
 
 
A betegekért mondott misét XVI. Benedek Lourdes-ban
A betegekért és betegek előtt mondott szabadtéri misét hétfőn Lourdes-ban XVI. Benedek pápa, a franciaországi kegyhelyen tett zarándoklatának utolsó napján. Szentbeszédében kijelentette, hogy minden ember élhet méltóságteljes életet. A misét hallgató több ezer beteg között a kerekesszékesek, a hordágyon fekvők takaróba burkolózva, az első sorokban foglaltak helyet a Rózsafüzér-bazilika előtt megtartott szertartáson. Többen kis zászlót lengetve üdvözölték az egyházfőt. XVI. Benedek ezzel befejezi négynapos franciaországi látogatását, ezen belül a lourdes-i zarándoklatot, a megemlékezést a Mária-jelenések 150. évfordulójáról. Kora délután visszautazik Rómába.
2008.09.15. 11:54
 
 
Lengyel Zoltán nemmel szavaz a parlament feloszlatására
Lengyel Zoltán volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő nemmel szavaz a parlament feloszlatásáról szóló indítványra; ezt maga a képviselő közölte hétfőn. A politikus múlt hét pénteken jelentette be, hogy független honatyaként a jövőben a Független Kisgazda Nemzeti Egység Pártot kívánja képviselni a parlamentben. Lengyel Zoltán az MTI-nek azt mondta: a párt hétfő délelőtti elnökségi ülésén úgy döntöttek, hogy nemmel szavaz a parlament feloszlatásáról szóló indítványra. Véleményük szerint nem tenne jót az országnak a 2009-es európai parlamenti választások előtt egy belpolitikai csatározás, s a magyar vidék érdekei is azt diktálják, hogy ne legyen előre hozott választás.
2008.09.15. 11:45
 
 
Nem a Hospinvest lesz az egri kórház vagyonkezelője
Jogerősen hatályon kívül helyezte a Heves Megyei Bíróság a megyei önkormányzat azon határozatát, amely a HospInvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé. A HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a kiírásban foglaltaknak. Vagyis abból egyértelműen nem megállapítható, hogy a cég számláján 2005. január 1.-től, vagyis a kiírásban megjelölt időponttól, nem volt sorban állás - indokolta az ítéletet a tanácsvezető bírónő. Ebben a helyzetben a megyegyűlésnek érzékelni kellett volna, hogy az ajánlat érvénytelen, ennek ellenére, jogszabálysértő módon határozatot hozott a pályázati anyag elfogadásáról - mondta a bíróság elnöke.
2008.09.15. 11:42
 
 
Paralimpia 2008, vívás: Krajnyák legjobb európaiként negyedik
Krajnyák Zsuzsa legjobb európaiként a negyedik helyen végzett kerekesszékes párbajtőrvívásban a pekingi paralimpián. A magyar vívó a főtáblán a négy közé jutásért 15-5-re verte ukrán riválisát, az elődöntőben azonban 15-10-re kikapott kínai ellenfelétől. A bronzmeccsen a hongkongi Fan következett, aki drámai csatában múlta felül Krajnyákot. Fan 5-0-ra, 8-1-re vezetett, innen 9-8-ra zárkózott fel Krajnyák, aki később 12-9-ről alakította 12-12-re az állást. A találkozó 14-13-as hongkongi vezetésnél egy együttes találattal ért véget, 15-14-re nyert Fan.
2008.09.15. 11:34
 
 
Jön az elektromos Mercedes
Legkésőbb 2011-ben megjelenik az első elektromos hajtású Mercedes modell. "Hamarosan teljesen elektromos Mercedes autóval járhatunk. A kocsit 2010-2011-ben dobjuk a piacra" - nyilatkozott Dieter Zetsche a Mannheimer Morgen című lapnak. A német Daimler elnöke azt is elmondta, hogy az autógyártók közül először cége vezeti be az újgenerációs lítium-ion akkumulátorokat. Az első modell egy S-osztályú Mercedes lesz, amely jövőre jelenik meg. A hagyományos nikkelalapúnál nagyobb teljesítményű és hosszabb élettartamú akkumulátorral "rendkívül hatékony hibridautót tudunk építeni, amelynek széndioxid-kibocsátása egy kisautóéhoz fogható" - mondta Zetsche.
2008.09.15. 11:33
 
 
A Bank of America 50 milliárd dollárért megvette a Merrill Lynchet
A Bank of America (BoA) - a legnagyobb amerikai lakossági bank - ötven milliárd dolláros részvénycsere-ügylet keretében megvásárolja a Merrill Lynch befektetési bankot. A BoA hétfői bejelentése szerint az átvétel 2009 első negyedévében zárul le. Ennek keretében minden Merrill Lynch részvényt 0,8595 BoA részvényre cserélnek le. Az ügyletről már megállapodott a két pénzintézet igazgatótanácsa. Szükség van azonban még a részvényesek és az illetékes amerikai hatóságok engedélyére is. A megállapodás értelmében a Merrill három igazgatója helyet kap a BoA igazgatótanácsában.
2008.09.15. 11:00
 
 
A sportbizottság támogatta Sárközy kinevezését NST-elnöknek
Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága kilenc igen szavazattal, nyolc tartózkodás mellett támogatta, hogy Sárközy Tamás jogászprofesszort nevezzék ki a Nemzeti Sporttanács (NST) élére. Sárközy Tamás hétfői meghallgatásán elmondta, nem lát esélyt arra, hogy a sport állami költségvetési támogatása jelentősen emelkedjen, szerinte nagy eredmény lenne a magyar sport számára, ha jövőre ugyanazt a támogatást megkapná, mint idén, a nyári olimpia évében. Az NST korábbi vezetője, a 76 esztendős Vitray Tamás korára és egészségi állapotára hivatkozva június 19-én nyújtotta be lemondását, amelyet Sólyom László államfő július 24-én fogadott el.
2008.09.15. 09:57
 
 
Gegesy Ferenc kilépett az SZDSZ-ből és lemondott parlamenti mandátumáról
Gegesy Ferenc húsz éves tagsága után kilépett az SZDSZ-ből és lemondott egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról. Ferencváros polgármestere az MTI-vel közölte azt is: a parlament hétfői munkájában már nem vesz részt. A politikus azzal indokolta döntését, hogy az SZDSZ ellentmondásos politizálása eredményeként "reménytelen helyzetbe jutott", és hamarosan a szatellit pártként való működés vagy a parlamentből való kiesés között választhat csak. A parlamenti frakció hétvégi ülésén, a hosszas vita ellenére sem került sor a közelmúlt értékelésére, és arra sem, hogy a közeljövő stratégiájának alakítására legalább ajánlásokat fogalmazzunk meg a döntéshozó ügyvivő testület számára - fogalmazott Gegesy.
2008.09.15. 09:15
 
 
A mobiltelefon előfizetések száma átlépte a 11,5 milliót
A mobiltelefon előfizetések száma a II. negyedév folyamán 308 ezerrel nőtt, és 2008. június végére átlépte a 11,5 milliót - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint egy év alatt majdnem negyedével növekedett az internetszolgáltatók száma, az előfizetéseké pedig június végén már megközelítette a 2,1 milliót. Az internet előfizetések 71 százaléka a széles sávú technikához kötődik, ez a szegmens 2007 júniusa óta 28 százalékkal erősödött. A vezeték nélküli kategória még ennél is nagyobb mértékben, 67 százalékkal bővült.
2008.09.15. 09:02
 
 
Póznatánc Európa-bajnokságot rendeztek Hollandiában
Póznatánc Európa-bajnokság zajlott Hollandiában a hét végén. A viadalt nem szex rendezvénynek, hanem sporteseménynek kiáltották ki, jóllehet Amszterdam vörös lámpás negyede adott neki otthont. A sportjelleget erősítette viszont, hogy a hölgyek nem erotikus öltözetecskékben voltak, hanem sportdresszben, akár az olimpiai tornásznők. Mindenkinek két gyakorlata volt, egy forgó póznás és egy mozdulatlan. A versenyre tíz európai országból - Albániától Spanyolországig - érkeztek lányok, mindegyikük saját hazája legjobbjaként, ugyanis ott országos bajnokságot nyertek. A győztes egy 36 éves spanyol donna lett, aki csak három éve kezdte a rúdtáncot.
2008.09.15. 08:00
 
 
Zajos siker a "gumicsengésű" telefon
"Óvszert! Óvszert!" - szól "csengő hangon" egyre több telefon Indiában, így jelezve a hívást. Alig egy hónap óta tölthető le mobilokra a csengőhang, és már eddig 270 ezren éltek vele. Így aztán India "gumizástól" hangos, főként az ifjabb korosztályban nagy a sikere az újdonságnak. És épp ez volt a cél: felhívni a figyelmet a biztonságos szexre és tompítani a tabut, mármint, hogy szóba kerülhessen az óvszer és használata. A letölthető csengőhangos óvszerkampányt az az alapítvány indította, amelyet az amerikai Bill Gates, a Microsoftmogul pénzel.
2008.09.15. 07:48
 
 
Pálinkás József: Az EITI a kontinens versenyképességét szolgálja
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézmény (EITI) az európai együttműködést, a kontinens globális versenyképességét szolgálja - hangsúlyozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, üdvözölve az EITI igazgatótanácsa hétfői budapesti alakuló ülésének résztvevőit. Kifejtette, Európa múltbeli sikerei a kultúrán, az erkölcsön és a tudáson alapultak, és a jövőnk is ezen múlik. Az MTA elnöke szimbolikusnak nevezte, hogy az alakuló ülésre az Akadémián került sor, amely a magyar és az egyetemes tudomány nagy hagyományú intézménye, ahonnan Nobel-díjasok sokasága mondta már el gondolatait.
2008.09.15. 07:45
 
 
Ma derülhet ki, hogy az Ogy tárgyalja-e a feloszlatásáról szóló indítványt
A házbizottság döntésétől függően ma derülhet ki, hogy az Országgyűlés még a nap folyamán tárgyalja-e a saját feloszlatásáról szóló MDF-es képviselői indítványt. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön azt mondta, az MDF hétfőre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményezett annak érdekében, hogy az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel tárgyalja, és még aznap, az őszi ülésszak első napján szavazzon is a parlament feloszlásáról szóló indítványukról. Az MSZP és az SZDSZ már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a parlament feloszlatásáról szóló javaslattal.
2008.09.15. 07:37
 
 
Folytatódik az egyeztetés a MÁV és a VDSZSZ között
Folytatódik ma az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet követeléseiről. A legutóbbi, szeptember 2-i egyeztetésen Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a munkáltatói tárgyalódelegáció vezetője elmondta, hogy a MÁV álláspontja továbbra is változatlan, hogy a munkáltatónak nincs lehetősége a bérkifizetésekkel összefüggő szakszervezeti követelések teljesítésére sem. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke a legutóbbi egyeztetésen arra hívta fel a munkáltató figyelmét, ha nem sikerül egyezségre jutni, bármikor folytatódhat a február elsején megkezdett határozatlan idejű gördülő vasutassztrájk.
2008.09.15. 07:31
 
 
Greenspan: évszázados pénzügyi válság sújtja az Egyesült Államokat
Az Egyesült Államok olyan pénzügyi válságba került, amely egy évszázadban egyszer fordul elő, és amely több mint valószínűleg recesszióhoz fog vezetni - jelentette ki Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) előző elnöke. Greenspan azt mondta, ilyen mértékű válságot egész karrierje során nem látott, és a krízis további hatással lesz az ingatlanpiacra. "Mindenekelőtt ismerjük be, hogy ilyen minden 50 évben, valószínűleg évszázadonként egyszer fordul elő" - mondta az ABC televíziónak. A tekintélyes szakember úgy fogalmazott: "Kétség sem fér hozzá, hogy ez a folyamat kezd felülmúlni mindent, amit láttam, és még nincs megoldás, még folytatódik".
2008.09.15. 07:28
 
 
Napi Gazdaság: nem csitul a plázaboom
A plázaboom az idei, visszafogottabb fejlesztések ellenére sem áll le, 2011-ig ugyanis Budapesten újabb tíz létesítmény "áll a startvonalra", s lesznek olyan bevásárlóközpontok, amelyek új köntösbe bújtatva csatlakoznak a versenyhez - írta a hétfői Napi Gazdaság. A beadott engedélyekre és a publikált tervekre hivatkozó cikkben a lap a megújuló fővárosi plázák sorában az óbudai Új Udvart és a Párizsi Nagyáruházat említette, de kitért a törökbálinti GL Outlet és a siófoki Sió Áruház hamarosan esedékes ráncfelvarrására is.
2008.09.15. 07:25
 
 
Nem békülnek Ukrajna Nyugat-barát pártjai
Nincs semmi jele annak, hogy kibékülnének Ukrajna Nyugat-barát politikai erői, ami előre hozott parlamenti választásokhoz vagy új kormánykoalíció megalakításához vezethet. Viktor Juscsenko ukrán elnök és pártja, a Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem szeptember elején jelentette be, hogy kilép a Julija Timosenko vezette kormányból. Az elnöki pártnak tíz napja volt arra, hogy felülbírálja döntését, és ez a határidő szombaton telt le. Oles Donij, a Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem parlamenti képviselője elmondta, hogy tudomása szerint egyik párt sem alakított tárgyalócsoportot. Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy egyikük sem érdekelt a kormánykoalíció megújításában.
2008.09.15. 07:01
 
 
Népszabadság: a többség rokonszenvez a chartával
A lakosság 58 százaléka hallott a szélsőségesek ellen létrejött Magyar Demokratikus Chartáról: az eredetileg a miniszterelnök nevéhez fűződő kezdeményezést még a Fidesz-szavazók 46 százaléka is helyesli, a bizonytalan, "párt nélküli" szavazók körében pedig az 50 százalékot is meghaladja a charta támogatása - olvasható a Népszabadságban, amely hétfőn ismertette a Medián közvélemény-kutatásának eredményeit. A felmérés szerint a lakosság többsége úgy érzi, erősödött az elmúlt időszakban a szélsőséges nézetek megjelenése Magyarországon, ezért a megkérdezettek 78 százaléka támogatná, hogy a jogszabályok szigorúbb fellépést tegyenek lehetővé.
2008.09.15. 07:00
 
 
Csapody Miklós: Almássy távozzon az MDF-ből és a közéletből
A megfigyelési ügybe keveredett Almássy Kornélnak nemcsak az MDF-ből, de a parlamentből és a közéletből is távoznia kellene - mondta Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője az ATV Pont7 című műsorában vasárnap este. "Amikor ez az eset napvilágra került és úgy tűnik, az eset áldozata - aki önmaga áldozata és a támogatóinak az áldozata - nem vonta le az összes konzekvenciát. Mert egy ilyen eset után nemcsak a megtámadott pártból, hanem a magyar parlamentből és a közéletből is távozni kell" - mondta a politikus. Csapody Miklós hozzátette: ennek a konzekvencia-sorozatnak "az első lépcsőjét vonta le Almássy Kornél", amikor visszalépett az elnökjelöltségtől.
2008.09.14. 20:22
 
 
NB 1: Rákospalotai győzelmével élen az Újpest
Az Újpest FC kétgólos győzelmet aratott a REAC otthonában a labdarúgó Soproni Liga hetedik fordulójának zárómérkőzésén, ezzel átvette a vezetést a tabellán. REAC-Újpest FC 1-3 (1-3), Budai II László Stadion, 3.000 néző, V: Solymosi, gólszerzők: Nyerges (3.), illetve Cutuk (6.), Mijadinoski (18.), Kabát (44.), sárga lap: Kovács B. (72.), Balaskó (92.), illetve Remili (81.), kiállítva: Horváth G. (77.). A gyors gólváltást követően a vendégek voltak aktívabbak, több helyzetet alakítottak ki ellenfelüknél, és a félidőben megérdemelten vezettek. A szünetet követően kissé lábra kapott a REAC, ez néhány veszélyesebb lehetőségben nyilvánult meg, később azonban ismét átvette az irányítást az Újpest.
2008.09.14. 19:33
 
 
Indianapolisi Nagydíj: Talmácsi a 14.
A világbajnoki címvédő Talmácsi Gábor a 14. lett a 125 kcm-esek versenyében, a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi, indianapolisi versenyén. A pénteki bukása miatt törött csuklóval versenyző magyar motoros a negyedik sorból, a 16. pozícióból rajtolhatott, s bravúrosan kezdett, hiszen pillanatok alatt a nyolcadik helyig nyomult előre, sőt volt hetedik is. A 23 körös verseny folytatásában azonban a nem százszázalékos állapotban levő, a gépével is bajlódó Talmácsi visszacsúszott a 12. helyre, majd a 14. pozícióban intették le hat körrel a vége előtt, amikor is az eső miatt félbeszakították a viadalt.
2008.09.14. 19:18
 
 
Dávid Ibolya: Almássy nem jelenhet meg az MDF képviseletében
Almássy Kornél nem jelenhet meg a Magyar Demokrata Fórum képviseletében és nem végezhet a frakció nevében munkát, amíg minden kérdésben nem látunk tisztán - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este. "Én egyet tudok garantálni, hogy nem jelenhet meg Almássy Kornél az elkövetkező időszakban a Magyar Demokrata Fórum képviseletében és a frakció nevében nem végezhet munkát, amíg minden kérdésben nem látunk tisztán" - mondta a párt elnöke arra a kérdésre, hogy kezdeményezik-e Almássy Kornél kizárását a frakcióból.
2008.09.14. 19:15
 
 
Utolsó erőfeszítések az Alitalia megmentésére
Vasárnap is gőzerővel folytak az olasz Alitalia légitársaság megmentésére indult hétvégi tárgyalások: a CAI befektetői csoport korábban már kijelentette, hogy több engedményre nem hajlandó, de a La Repubblica értesülései szerint a időközben kissé javítottak a bérajánlaton. Az olasz munkaügyi miniszter a tárgyalásoktól derűlátóan nyilatkozott vasárnap napközben. Ugyanígy a szakszervezeti vezetők is óvatos optimizmussal jelezték, hogy bár továbbra is sok az akadály, az a tény, hogy a megállapodásnak nincs alternatívája, mindenkit fokozottan a kompromisszumkeresésre késztet.
2008.09.14. 18:29
 
 
Extra adóból finanszírozná a kormány a távhőtámogatást
Extra adót vetne ki a kormány az energiaszolgáltató cégekre a távhőtámogatás finanszírozására - tudta meg az MTI szocialista forrásból vasárnap. Az MTI úgy tudja, az új adót átmeneti jelleggel, várhatóan két évig kellene fizetnie az energiaszolgáltató cégeknek, az energiaárak emelkedéséből származó többletnyereségük után. Az erről szóló kormánydöntés október elejéig megszülethet, a kabinet a következő hetekben minden ülésen tárgyal a távhőtámogatás átalakításáról, és az ehhez szükséges jogszabály-módosításokról. Az MTI információi szerint a kormány 30 milliárd forint bevételt remél a "Robin Hood"-adóból, és a támogatást nem kapná meg mindenki, aki távfűtött lakásban él, hanem csak a legrászorultabbak.
2008.09.14. 17:44
 
 
Már a brit liberálisok sem akarják az eurót
Látványos gazdaságpolitikai fordulattal feladták a mielőbbi euróövezeti csatlakozást pártoló programjukat a brit Liberális Demokraták, belátva, hogy reménytelen a közös európai valuta elfogadtatása a hazai választókkal. A harmadik legnagyobb brit parlamenti erőnek számító liberális párt politikájának egyik alaptétele volt eddig az euró gyors meghonosítása. Vince Cable, a liberális frakció nemzetközi tekintélyű gazdaságpolitikusa és pénzügyminiszter-jelöltje azonban a The Observernek, a legnagyobb baloldali vasárnapi brit lapnak a párt éves kongresszusa előtt kijelentette: a Liberális Demokraták már nem törekszenek a közeljövőbeni brit eurócsatlakozásra, és a következő választási kampányban sem fogják előtérbe helyezni ezt a kérdést.
2008.09.14. 16:35
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293[2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista