2019. november 15., péntek - Albert, Lipót
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  dugó-adó
127675 találat
 
 
Januártól 3,5 százalékos áramár emelés várható a lakosság számára
Januártól várhatóan 3,5 százalékkal emelkedik az áram ára a lakosság, a kisfogyasztók és a közintézmények számára, a rendszerhasználati díjakon keresztül - közölte Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke kedden Budapesten a Népszabadság energia konferenciáján. Az áremelés mértéke csak a nem szabadpiaci, azaz az egyetemes szolgáltatói körre értendő - fűzte hozzá az elnök. Az egyetemes szolgáltatóknál az áram, mint termék ára, és a jelenleg kilowattóránként 1,9 forint árrés nem változik, de a 2008. évi elszámolások eredményétől függően a hivatal az első félévben kész módosítani az árrés mértékén.
2008.11.25. 11:19
 
 
Huszonöt litert fogyaszt Obama új kocsija
Egymillió hibridautót ígért kampányában Barack Obama, szolgálati autójának üzemanyagétvágya viszont jócskán felülmúlja a környezetvédők ideálját - biztonsági okokból. A The Times című brit lap szerint a limuzint a válsággal küszködő General Motors autógyár építi. Úgy fog kinézni, mint egy hagyományos fekete elnöki Cadillac, és olyan ellenálló lesz, mint egy tank. A kocsi karosszériájának alapja egy GMC Sierra típusú platós terepjáró. A szériamodell fogyasztása 100 kilométeren 20 liter, a jóval nehezebb Obamobile (a Times szóalkotása) viszont 25 litert eszik, és a GM rögtön hármat is épít belőle, hogy az esetleges merénylők dolga még nehezebb legyen.
2008.11.25. 10:58
 
 
Megszavazták a 13. havi nyugdíj maximálását
Név szerinti szavazással elfogadta az Országgyűlés a 13. havi nyugdíj összegének 80 ezer forintban történő maximálását kedden. Az MTI előzetes összesítése szerint 210-en szavaztak igennel, 169-en nemmel, a független Tóth András tartózkodott. A módosítás alapján a 13. havi nyugdíj összege maximum 80 ezer forint lehet, és csak azoknak jár, akik betöltötték a 62 éves nyugdíjkorhatárt. Veres János korábban azt mondta, hogy ez a javaslat az egyik feltétele annak, hogy a jövő évi hiánycél teljesüljön. A pénzügyminiszter elmondta azt is, hogy a későbbiekben - az anyagi lehetőségek függvényében - a parlament minden évben a költségvetési törvényben dönti el, hogy hogyan tovább.
2008.11.25. 10:53
 
 
Több gyermek született az év első 9 hónapjában Magyarországon
Több gyermek született és kevesebben haltak meg az év első 9 hónapjában, mint tavaly ilyenkor; a népesség becsült lélekszáma március végén 10 millió 35 ezer volt - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal kedden. A közlemény szerint az év első nyolc hónapjában egyenetlenül alakult a születések száma: három hónapban kevesebb, hat hónapban viszont több gyermek született, mint egy évvel korábban. Az előzetes adatok szerint 2008 első kilenc hónapjában 74.657 gyermek született, 2,2 százalékkal - mintegy 1600-zal - több, mint az előző év azonos időszakában. Az első kilenc hónapban 96.507-en haltak meg, a halálozások száma - június kivételével - valamennyi hónapban alacsonyabb volt, mint az előző évi.
2008.11.25. 10:44
 
Pénzügyminisztérium: a közszférában nem lesz elbocsátás jövőre
A kormány nem tervez elbocsátásokat a közszférában 2009-ben; ennek megfelelően készült el a stabilizációs program, és ezt tartalmazza a jövő évi költségvetési törvényjavaslat, amelyet jelenleg a parlament tárgyal - közölte a Pénzügyminisztérium kedden. A szaktárca közleményében cáfolja a Magyar Nemzetben megjelent információt, amely szerint a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával kapcsolatos végkielégítésre 70 milliárd forintos tartalékot tartalmaz a Miniszterelnöki Hivatal jövő évi költségvetése. A Pénzügyminisztérium szerint ugyanis nem végkielégítésre, hanem bérekre áll rendelkezésre ez a pénz.
2008.11.25. 10:27
 
 
Olimpiai bajnokokat megszégyenítő erő rejlik a delfinek farokúszójában
96 kilopondos tolóerő rejlik a delfinek farokúszójában, melyet még az amerikai Michael Phelps olimpiai bajnok úszó is megirigyelhet. A kutatók elsőként 1936-ban fedezték fel a delfinek rendkívüli gyorsaságának titkát, mikor is James Gray zoológus azt a vízellenállást vizsgálta, melyet a delfineknek le kell győzniük ahhoz, hogy meghaladják a 32 kilométer/órás sebességet. Gray akkor arra jutott, hogy az állatoknak nincs megfelelő izomzatuk az ilyen sebes úszáshoz, ám ez nem így van. A zoológus elképzelése szerint a delfinek gyorsasága összefügg bőrükkel. Az évtizedek alatt azonban a tudósok számos gyenge pontot találtak Gray munkájában, és a legtöbb biológus elvetette elméletét.
2008.11.25. 10:09
 
 
Megadóztatják a képviselői költségtérítést
Név szerinti szavazással, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a képviselői költségtérítés megadóztatásáról szóló indítványt kedden az Országgyűlésben. Az MSZP által benyújtott indítvány alapján az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők februártól 15 százalékos adót fizetnek költségtérítésük és költségátalányuk után.
2008.11.25. 10:00
 
 
Fidesz: a szocialisták elvették a 13. havi nyugdíjat az idősek jelentős részétől
A Fidesz szerint a szocialisták hazudtak, hiszen korábbi ígéreteik ellenére a nyugdíjasok egy jelentős részétől elvették a 13. havi nyugdíjat - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón, miután kedden az Országgyűlés elfogadta a 13. havi nyugdíj összegének 80 ezer forintban történő maximálását. A kormányszóvivő erre reagálva képmutatónak nevezte a Fideszt, emlékeztetve arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt annak idején a 13. havi nyugdíj bevezetése ellen szavazott. Ha a Fidesz képviselőin múlna tehát, egyetlen nyugdíjas sem kapna egyetlen fillért sem 13. havi nyugdíjként - tette hozzá a kormányszóvivő.
2008.11.25. 09:38
 
 
Januártól eltörlik az örökösödési illetéket 20 millió forintos értékhatárig
Megszavazták az adótörvényekhez benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokat, az áfaemelés kivételével, kedden a parlamentben. A jelen lévő 376 képviselő megszavazta az örökösödési illeték eltörléséről szóló indítványt is. A gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentessé teszi az öröklött vagyonnak azt a részét, amelynek tiszta (terhekkel csökkentett) értéke nem több 20 millió forintnál, az eredetileg az MDF által kezdeményezett, végül a költségvetési bizottság által benyújtott illetéktörvény-módosítás. A számításnál a teljes vagyonból előbb a lakás lesz illetékmentes, és ha marad még a 20 millió forintból, akkor az egyéb vagyon is illetékmentes lehet.
2008.11.25. 09:34
 
 
Tűzoltóautó és autóbusz karambolozott a Moszkva téren: több sérült
Kilenc ember került kórházba, közülük kettő súlyosan sérült meg abban a balesetben, amely kedd reggel történt a fővárosi Moszkva téren, amikor egy tűzoltóautó és egy távolsági buszjárat karambolozott a fővárosban, a Moszkva téren - tájékoztatta az MTI-t a Szent János kórház. A sérültek valamennyien a busz utasai voltak, közülük hét ember 14 órára elhagyhatta a kórházat, két súlyos, de nem életveszélyes sérültet benntartottak. A Szent János kórház Diós árok úti telephelyére szállított betegek közül az egyik mellkassérülést szenvedett, a másikon csuklóműtétet kell végrehajtani - tájékoztatta közleményben a kórház az MTI-t.
2008.11.25. 09:00
 
 
Változnak az utasfogalmi vámszabályok decembertől
Ez év december 1-jétől megváltoznak az Európai Unión kívüli országokból belépő utasok személyi poggyászában lévő áruk vám- és nemzeti adómentességére vonatkozó szabályok - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) hétfőn az MTI-vel. A fő szabály december elejétől, hogy elválik egymástól a légi úton, illetve a más módon utazók köre. Ennek megfelelően a jelenlegi 175 eurós - mintegy 45 ezer forintos - értékhatár is megváltozik. A légi utas esetén a vámmentes értékhatár 430 euró lesz, amely december 1-től 31-ig 108.000 forintos, míg jövő év január 1-től december 31-ig 104.000 forintos limitet jelent. A nem légi utas, azaz ettől eltérő utas esetén a vámmentes értékhatár 300 euróra módosul.
2008.11.25. 08:32
 
 
Blikk: Gyurcsány szerint az év elején nem kell a gáz árát emelni
Jelen állás szerint nem kell a gáz árát emelni, néhány napon belül meglesz a végleges döntés - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Blikk című napilapnak adott, kedden megjelent interjúban. A kormányfő szerint az SZDSZ okosan és felelősen, az ország érdeke szerint döntött, amikor beállt a költségvetés elfogadása mögé. Mint mondta, együttműködés volt és lesz is a két párt között, de nem hinné, hogy 2010-ig új koalíció jöhet létre. Arra a kérdésre, mit takar az, amit a gazdasági csúcson mondott, hogy második reformhullámot szeretne indítani, azt válaszolta: az a kérdés először, hogy mihez lehet kérni a társadalmi támogatást. Számára azonban karácsonyig az adótörvények és a költségvetés a legfontosabbak.
2008.11.25. 08:30
 
 
28 év után győzött először egy zsoké
Huszonnyolc év után sikerült győznie életében először egy zsokénak Nagy-Britanniában. A 44 éves férfi általában mindig utolsónak ért célba lovával. Egyszer ugyan - kirobbanó formában - sikerült az ötödik helyet megszereznie, de ennél jobb eredményt csak most ért el. Mivel a csúcson kell abbahagyni, gyorsan el is köszön a sportágtól, amelynek 16 éves kora óta hódolt. Három gyermeke van és egy felesége, aki nagyon örül, hogy végre benőtt férje feje lágya és megúszta sérülés nélkül lóversenyzéseit. A tehenész gazda saját lován indult a győztes futamban - adta hírül a The Sun című brit lap.
2008.11.25. 08:10
 
 
Búcsútalálkozón fogadta az amerikai elnök Olmertet
Az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök hétfőn Washingtonban egyetértett: távozásuk után is folytatódni fognak az izraeli és a palesztin fél közötti béke megteremtését célzó erőfeszítések. George Bush Washingtonban, a Fehér Házban fogadta Ehud Olmertet. Ez volt búcsútalálkozójuk, ugyanis Bush január 20-án, Olmert pedig a februári választások után távozik hivatalából. Bár a tavaly novemberi annapolisi tárgyalásokon kitűzött célt nem sikerült elérni, hiszen az idei év végéig nem kötik meg az izraeli-palesztin békemegállapodást, Bush úgy vélte, hogy a demokratikus palesztin állam megteremtésének jövőképe továbbra is aktuális, "életben van". A több évtizedes konfliktust Olmert szerint is csak úgy lehet rendezni, ha Izrael mellett létrehozzák a független Palesztinát.
2008.11.25. 07:50
 
 
Népszabadság: 40 százalékkal drágul az útlevél jövő nyártól
Negyven százalékkal többet fizethetünk jövő nyártól az útlevélért. Vagyis: az öt évre érvényes okmányért hatezer helyett hét és fél ezer forintot kell leszurkolni, a tíz esztendeig használható útlevél ára pedig tízezerről 14 ezerre nő - írta a keddi Népszabadság. Jó tudni, hogy az okmány elveszítése vagy megrongálódása, illetve sürgősségi kérelem esetén a szokásos tarifa két-háromszorosával kell számolni. Aki tehát elveszett útlevele helyett sürgősséggel újat akar, 42 ezer forintot is fizethet - olvasható a lapban. A Népszabadság szerint jó hír viszont, hogy a kormány - legalábbis az eddig beterjesztett törvénytervezetek szerint - mértékletességet tanúsít, és illetékemelés formájában nem zúdít számottevő többletterheket a lakosság nyakába.
2008.11.25. 07:45
 
 
Az Endeavour két űrhajósa újabb űrsétát tett
Sikeresen végrehajtották negyedik és egyben utolsó űrsétájukat az Endeavour amerikai űrsikló asztronautái hétfőn. Az űrsikló november 16-án csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). Ezúttal Steve Bowen és Shane Kimbrough töltött több mint hat órát a nyílt világűrben, a küldetés során Bowen már harmadjára, Kimbrough pedig másodjára. A feladatuk az volt, hogy fejezzék be a napelemtáblák karbantartási, illetve javítási munkáit, valamint szereljenek fel a japán Kibo-modulrendszerre egy videokamerát és egy GPS-antennát.
2008.11.25. 07:35
 
 
Napi Gazdaság: jövőre drágulnak az autók Magyarországon
Emelkedő árakra számíthatnak azok, akik 2009-ben terveznek újautó-vásárlást. Azt azonban, hogy mennyivel és mikortól kell többet fizetni a gépjárművekért, még maguk az importőrök sem tudják pontosan - írta a keddi Napi Gazdaság. A piacon többféle hatás is érvényesül: a gépjármű-importőrök nagy készletekkel rendelkeznek, ezeket a gépkocsikat a hónapokkal ezelőtt jellemző és a mostaninál gyengébb euróárfolyam mellett hozták be az országba, s miközben a hazai piac 250 forint körüli euróárfolyamra rendezkedett be, a forintgyengülés egyre nagyobb áremelési kényszert jelent a kereskedők számára.
2008.11.25. 07:30
 
 
Nincs szélessávú hozzáférés az Internet utcában
Nincs szélessávú internetkapcsolat a varsói Internet utcában, ami miatt eladja nemrégen vett házát egy férfi. A 43 éves Andrzej Gromek tucatnyi levéllel bombázta az illetékes hivatalt, ám ott először viccnek vették a dolgot - nem tudták, hogy valóban létezik Internet utca -, aztán kiszámolták, hogy ráfizetéses lenne nekik kialakítani a kapcsolatot, mert pusztán egy ember igényli. Hamarosan egy sem fogja, mert a férfi inkább eladja házát és elköltözik - adta hírül a brit Ananova hírügynökség a lengyel sajtóra hivatkozva. Lengyelországban jelenleg a lakosság csupán a 11 százalékának van szélessávú internet-hozzáférése.
2008.11.25. 07:25
 
 
Montoya: soha nem térek vissza az F1-be
Juan Pablo Montoya, a McLaren-Mercedes volt pilótája azt mondta, hiába kecsegtetnék a legjobb ajánlatokkal, nem térne vissza a Forma-1-be. "Nagyon jól érzem magam az Egyesült Államokban, remek a Nascar-sorozat. Eszem ágában sincs visszatérni a Forma-1-be" - nyilatkozta a 33 éves kolumbiai pilóta, aki a Williams-BMW, majd a McLaren pilótájaként 95 F1-es futamon indult, s összetettben legjobb eredményét - két harmadik helyet - 2002-ben és 2003-ban érte el. "Még most is több ajánlatot kapok, de még akkor sem engednék a csábításnak, ha a Ferrari, vagy a McLaren hívna."
2008.11.25. 07:09
 
 
OKF: nincs hóhelyzet az országban
Nincs hóhelyzet, az országban nincs elzárt település, a hétfő délután óta tartó havazás az ország keleti részére tevődött át, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden kora reggel az MTI-vel. Három baleset történt hajnalban mindössze a hó- és útviszonyok következtében. Az egyik Pilisvörösváron, itt egy Volánbusz csúszott meg, de sérülés nem történt. Szabolcsban az M3-as 217-es szelvényében egy üres tartálykocsi az árokba hajtott, Újfehértónál, a 4-es főúton pedig egy pékárut szállító csúszott meg, sérülés egyik helyen sem volt - közölte a szóvivő.
2008.11.25. 07:05
 
 
Történelem első kézből: a 96 éves Polgár Dénes visszaemlékezései
Egy Polgár a nagyvilágban címmel jelent meg azoknak a visszaemlékezéseknek a füzére, amelyeket Polgár Dénes, az aktív magyar külpolitikai újságírók doyenje 96 éves korában vetett papírra. A világpolitika műhelyeinek titkait nem akármilyen személyes élmények alapján felidéző kötetet hétfő este az Alexandra Pódiumon Polgár Dénes jelenlétében mutatta be Szántó András, az MTI alelnöke és Bokor Pál, a kötetet megjelentető Atlantic Press kiadó vezetője, aki méltatta, hogy a szerző betegsége ellenére is megjelent az eseményen.
2008.11.24. 20:07
 
 
Újra eltűnt a rejtélyes kis Buddha
Miután hívők ezreit megáldotta, ismét eltűnt az a nepáli tinédzser, akiben sokan Buddha reinkarnációját látják. A 17 éves Ram Bahadur Bamdzson tíz napon át áldott meg hívőket Ratanpuriban, a nepáli fővárostól mintegy 150 kilométerre délkeletre lévő erdőben. A paraszti származású szerzetes 2005-ben került a figyelem középpontjába, miután ezrek látták miként meditált 10 hónapon át étel és alvás nélkül egy fa alatt törökülésben ülve. Buddhát gyakran ábrázolják törökülésben egy fa alatt meditálva. Ram Bahadur Bamdzson tíz nappal ezelőtt tűnt fel csaknem egy évi távollét után, ez alatt az idő alatt a dzsungelben meditált. Ez a szerzetes harmadik eltűnése, amióta 2005-ben magára vonta a hívők figyelmét.
2008.11.24. 19:22
 
 
Felcsuti: a túlzott fogyasztás tette sérülékennyé Magyarországot
Nem a devizahitelek magas aránya tette sérülékennyé Magyarországot, hanem a túlzott fogyasztás - jelentette ki Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke egy konferencián. A gazdaság minden szereplője eladósodott, ami a belföldi megtakarítások alacsony szintje miatt technikailag csak importált forrásokból tudott megvalósulni. Anticiklikus politikára a bankvezér szerint nincs mód, mert az ahhoz szükséges pénzt elfogyasztotta az ország.
2008.11.24. 19:07
 
 
Madonna a munkában talál vigaszt
Szomorú vagyok a magánéletem miatt, de áldottnak és szerencsésnek mondhatom magam amiatt, amit a hivatásomban tehetek - foglalata össze lelkiállapotát Madonna, aki a hét végén vált el férjétől. A popsztár egy interjúban beszélt arról, hogy "borzalmas lenne", ha csak a válásról gondolkodna, és nem lenne mivel elfoglalnia magát. Az ötven éves Madonna és tíz évvel fiatalabb férje, Guy Ritchie brit filmrendező pénteken kapta meg az "előzetes válási határozatot" egy londoni bíróságtól, ahova nyolc évi házasság után "gyors" válásért folyamodtak. Az énekesnő most az I Am Because We Are című dokumentumfilmje promócióján dolgozik. A malawi AIDS-árvákról forgatott film tévépremierje december 1-jén lesz.
2008.11.24. 18:54
 
 
Az SZDSZ támogatja a költségvetést
Az SZDSZ készen áll arra, hogy elfogadja a költségvetést - jelentette be Fodor Gábor pártelnök az SZDSZ-frakcióülése közben. A liberális vezető hangsúlyozta: a támogatás az országnak és nem a kormánynak szól. Fodor Gábor elmondta: a párt parlamenti frakciója és ügyvivői testülete szerint Magyarországnak a jelenlegi helyzetben elengedhetetlenül szüksége van arra, hogy legyen nyugodt politikai körülmények között megszületett költségvetése, ezért az SZDSZ készen áll arra, hogy a törvényjavaslatot támogassa. Hozzátette: az SZDSZ azért tudja támogatni a költségvetést, mert három stratégiai célkitűzése teljesült.
2008.11.24. 18:32
 
 
A Fed New York-i részlegének elnöke lesz az amerikai pénzügyminiszter
Timothy Geithner, az amerikai jegybank New York-i részlegének elnöke lesz az új pénzügyminiszter, jelentette be Barack Obama megválasztott amerikai elnök Chicagóban. - Tim adminisztrációm fő gazdasági szóvivője lesz (...), az első naptól munkához lát, egy percet sem veszíthetünk - mondta Obama, hozzátéve, hogy Geithner érti a pénzügyi világ nyelvét, és kivívta annak bizalmát. Mint mondta, Amerika "történelmi mértékű" pénzügyi válságot él át. Hozátette: - Ha nem cselekszünk gyorsan és bátran, elemzők szerint többmillió munkahelyet veszíthetünk el jövőre.
2008.11.24. 18:28
 
 
Rövidesen Európába látogat az amerikai külügyminiszter
Öt európai országot érintő körútra indul a hét végén Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter - jelentették be Washingtonban. Először David Miliband brit külügyminiszterrel egyeztet Londonban, majd december 2-án és 3-án Brüsszelben részt vesz a NATO külügyminiszteri értekezletén. Ez után a találkozó után Olaszországba, Finnországba és Dániába utazik. Rice Brüsszelben várhatóan szorgalmazni fogja Grúzia és Ukrajna gyorsabb közelítését a katonai szövetséghez, de az Oroszország ellenkezésére is figyelő, óvatosabb partnerek miatt nem valószínű, hogy ebben áttörést sikerül elérnie.
2008.11.24. 18:08
 
 
A demonstráló állattartók tárgyaltak az áruházláncokkal
A demonstráló állattartók megbízottai találkoztak a nagy áruházláncok képviselőivel, akikkel megbeszéléseket folytattak - közölte a találkozót követően Bakos Erzsébet, az állattartók demonstrációs bizottságának koordinátora. Elmondta: megbeszéléseket folytattak az Auchan, valamint a Penny Market hálózat képviselőivel, és szerettek volna találkozni a Tesco megbízottaival is. Ám ez utóbbi áruházlánc küldöttsége jelezte ugyan, hogy részt vesz a megbeszélésen, viszont arra nem érkezett meg. A tárgyalások részleteiről a koordinátor bővebb információt nem adott. Jelezte ugyanakkor, hogy a demonstrációs bizottság úgy ítélte meg, hogy a tiltakozás tovább folytatódik.
2008.11.24. 17:50
 
 
Megkezdődött a bankmentő csomag általános vitája
A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló törvényjavaslat egyfajta állásfoglalás amellett, hogy az ágazat piaci szereplőinek működése nem lehet kizárólag magánérdek - mondta Veres János pénzügyminiszter, a köznyelvben "bankmentő csomagnak" nevezett törvényjavaslat általános vitájának kezdetén a parlamentben. A javaslat lehetővé teszi az állami beavatkozást azokban a helyzetekben, amikor a társadalmi érdek érvényesülése megelőzi a magánérdekeket - fejtette ki expozéjában Veres János. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: az állami tőkeemelésre és garanciavállalásra csupán átmeneti jelleggel, és elsősorban a stabilitás fenntartása érdekében van szükség.
2008.11.24. 17:41
 
A magyarországi beruházást nem érinti a Daimler-tervek felülvizsgálata
A jövő évre tervezett magyarországi Mercedes-beruházást nem érintik a Daimler legújabb tervei a beruházások felülvizsgálatára, hangsúlyozta a stuttgarti székhelyű konszern szóvivője. Nicole Rubba szóvivő megerősítette azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint az autógyár elnöksége a céget "abszolút költségvetési fegyelemre" inti, és azon a véleményen van, hogy a jövőbeni beruházási lehetőségeket a versenyképesség, illetve a zöld technológiák előmozdítása céljából felül kell vizsgálni. A szóvivő ennek kapcsán utalt a tervezett oroszországi, brazíliai, kínai, valamint indiai beruházásokra, hozzáfűzte ugyanakkor: a tervezett kecskeméti beruházás teljes mértékben összhangban áll az új célokkal.
2008.11.24. 17:07
 
 
Orbán Viktor szerint rendkívül veszélyes a költségvetés
Orbán Viktor rendkívül veszélyesnek tartja a jövő évi költségvetést, amely szerinte a szociális katasztrófa kockázatát is magában rejti. A pártelnök Bernhard Worms-szal, az Európai Senior Unió elnökével tartott találkozója után újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: ha valóban ebben a formában fogadják el a jövő évi költségvetést, akkor Magyarország nagyon komoly kockázatokat vállal. Kockáztatunk munkahelyeket, nyugdíjakat és az emberek biztos megélhetését. Ez a költségvetés így egy komoly szociális válság, katasztrófa kockázatát is magában rejti - fogalmazott Orbán Viktor.
2008.11.24. 16:52
 
 
Obama gyorsan összeállítja gazdasági csapatát
Egyetlen korábbi megválasztott amerikai elnök sem állította össze olyan gyorsan gazdasági csapatát, mint Barack Obama; de az Egyesült Államok modernkori történetében egyik elődjének sem kellett ilyen gyorsan cselekednie, írta hétfőn a USA Today napilap. Obama hétfőn és kedden jelenti be gazdasági tanácsadói csapatának vezetőit. Timothy Geithner, az amerikai jegybank New York-i részlegének elnöke lesz a pénzügyminiszter, Lawrence Summers - a Clinton kormány egyik volt pénzügyminisztere - fogja vezetni a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsát, és Peter Orszag közgazdász lesz a költségvetési igazgató, ő jelenleg a törvényhozás költségvetési hivatalát vezeti.
2008.11.24. 16:46
 
 
Veres János: lesz költségvetés, nem lesz áfaemelés
Meggyőződésem, hogy lesz Magyarországnak elfogadott költségvetése, ez az ország érdeke, és biztosan lesznek felelős parlamenti képviselők, akik megszavazzák a kormány javaslatát - nyilatkozta Veres János hétfőn a Parlamentben. A pénzügyminiszter szerint nem lesz áfaemelés, nem lesz szja-sávhatáremelés, és 80 ezer forintban maximálják a 13. havi nyugdíjat. Az MTI azon kérdésére, hogy vajon lesz-e olyan ellenzéki frakció, amely testületileg megszavazza a költségvetést, vagy a Robin Hood-adóhoz hasonlóan "átmegy" a büdzsé a parlamenten, azt válaszolta: "ezt nem tudom megítélni, egy biztos: az MSZP-frakció testületileg igennel voksol a büdzsére".
2008.11.24. 16:38
 
 
F1, Toro Rosso: Buemi ülhet Vettel helyére
A svájci Sebastien Buemi válthatja a Toro Rosso Forma-1-es csapatánál a pályafutását a Red Bullnál folytató Sebastian Vettelt. A 20 éves Buemi ebben a szezonban a Red Bull tesztpilótája volt és idén már tesztelt a Toro Rossónak. "Az egyik versenyzőnk szinte biztosan Buemi lesz jövőre, de még nem döntöttünk véglegesen - mondta Dietrich Mateschitz, a csapat társtulajdonosa. - Az utolsó decemberi tesztelések előtt mindkét pilótánk nevét bejelentjük." Az idén nagyszerűen szereplő, meglepetésre futamot is nyerő német Vettel távozása már biztos a Toro Rossótól, de elképzelhető, hogy a másik pilóta, a francia Sébastien Bourdais sem marad a csapatnál.
2008.11.24. 16:19
 
 
Barak: A Hezbollah megháromszorozta a tűzerejét 2006 nyara óta
A Hezbollah síita libanoni szervezet 2006 nyara, a második libanoni háború óta megháromszorozta a "tűzerejét" - jelentette ki Ehud Barak izraeli védelmi miniszter, aki megtorlásokkal fenyegette meg a libanoni államot egy esetleges újabb konfliktus esetére. "A Hezbollahnak a libanoni államba való integrálódása egy esetleges jövőbeli konfliktus esetén mélyreható támadásoknak teszi ki Libanont és az infrastruktúráját" - mondta Barak a parlamentben.Az izraeli vélelmi miniszter ugyanakkor továbbra is támogatásáról biztosította a gázai övezeti fegyverszünetet a térséget ellenőrző Hamász iszlamista szervezettel.
2008.11.24. 16:06
 
 
Az ICEG jövőre a GDP 1,6 százalékos csökkenését várja
A makrogazdasági környezet jelentősen romlott az utolsó hónapokban, az ICEG 2009-re a GDP 1,6 százalékos csökkenésével számol - állapította meg Pellényi Gábor, az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa az Institute for International Research (IIR) konferenciáján. Az elemző elmondta: az exportpiacok várhatóan gyengülnek, a nettó export GDP-hez való hozzájárulása mégis nő, mert az import a kereslet szűkülése miatt visszaesik. A depresszió feltehetően már elkezdődött, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal gyorsbecslése szerint a harmadik negyedévben már csökkent a magyar GDP; a depresszió 2009 második felében érhet véget, ha a pénzügyi válság nem súlyosbodik - mondta Pellényi Gábor.
2008.11.24. 15:52
 
 
A cseh államfő csak az ír támogatás után fogadja el a lisszaboni szerződést
Václav Klaus cseh államfő hétfőn jelezte, hogy a lisszaboni szerződést csak azután írja alá, hogy Írország megváltoztatja elutasító álláspontját ebben a kérdésben és a dokumentumot elfogadja. "Nincs okom annak a további európainak lenni, aki nyomást gyakorol Írországra, hogy tegyen valamit. Az ír álláspont megváltozása nélkül egyszerűen semmiféle lisszaboni szerződés nem lesz" - jelentette Klaus a Rádio Cesko rádióállomásnak adott interjújában. Klaus szerint kulcsfontosságú, hogyan dönt a cseh alkotmánybíróság, amely várhatóan kedden hozza nyilvánosságra álláspontját.
2008.11.24. 15:34
 
 
A kormány szerint nem kell ellenzéki frakció-támogatás a költségvetéshez
A szocialista kisebbségi kormány úgy számol, hogy testületileg egyetlen ellenzéki frakció támogatására sincs szükség a 2009-es költségvetés elfogadásához - értesült az MTI kormányzati forrásból. Kedden szavaz a parlament a költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról és a fő számokról. Veres János pénzügyminiszter módosító csomagja a harmadik változata a jövő évi büdzsé-javaslatnak. Az MTI értesülései szerint a kormány arra készül, hogy a költségvetést a Robin Hood-adóhoz hasonlóan, vagyis a képviselői hiányzások révén fogadja majd el az Országgyűlés.
2008.11.24. 15:23
 
 
Magyar úszócsúcsok Zágrábban
Három magyar csúcs is született a hétvégi, zágrábi nemzetközi rövidpályás úszóversenyen: Gyurta Dániel révén kettő, Verrasztó Evelyn jóvoltából pedig egy. A szövetség tájékoztatása szerint Gyurta 50 m mellen 27.59 másodperces rekorddal ért célba, s a negyedik lett, 100 m mellen pedig, ahol másodikként zárt a döntőben, 58.99 másodperccel írta át a hazai csúcslistát. A szintén Jövő SC-s Verrasztó Evelyn 100 m gyorson javította 54.22 másodpercre az országos csúcsot, egyszersmind meg is nyerte ezt a számot a viadalon, de ő végzett az első helyen 100 m pillangón, 200 m vegyesen és 400 m gyorson is.
2008.11.24. 15:13
 
 
A kötelezővel együtt a casco árai is esnek
Novemberben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) átlag díjai 42 ezerről 30 ezerre, míg a casco biztosítások díjai 90 ezerről 65 ezer forintra esett a netrisk.hu biztosítási alkusz adatai szerint. A kgfb-díjak esése a november-decemberi kampánnyal magyarázható. A casco átlagdíja pedig azért esett csaknem harmadával, mivel az egyik biztosító együttkötési akciót hirdetett - aki a kampány alatt mindkét biztosítást nála köti, a kötelező díjával azonos összegért kapja a casco biztosítást is - közölte a biztosítási alkusz.
2008.11.24. 15:00
 
 
A jegybank jövőre 257,90 forintos euróárfolyammal számol
A jegybank 2008-ra 250,40 forintos, jövőre 257,90 forintos átlagos euróárfolyamot vár - áll a Magyar Nemzeti Bank MNB hétfőn kiadott inflációs jelentésében. Augusztusban az MNB árfolyam-előrejelzése 2008-ra 242,8 forint/euró, 2009-re 231,90 forint/euró volt. A prognózisban kalkulált olajár is változott: 2008-ra hordónként 68,10 dollár a korábbi 78,1 dollárral szemben, a jövő évre pedig hordónként 60,40 dollárral számol az MNB, szemben a korábbi 87,60 dollárral. A jegybank jelentősen csökkentette a GDP-re vonatkozó várakozásait, az augusztusban előrejelzett, idei 2,2 százalék helyett 1-1,1 százalékos növekedést, jövőre a korábban prognosztizált 2,6 százalékos bővülés helyett 1,7-0,2 százalékos csökkenést valószínűsít.
2008.11.24. 14:34
 
 
Nincs egységes álláspont tankönyvügyben a szlovák koalíciós tanácsban
Nem fogalmazott meg egységes álláspontot hétfőn a földrajzi megnevezések használatáról a szlovákiai magyar tankönyvekben a szlovák koalíciós tanács. Minden párt megismételte a már nyilvánosságra hozott álláspontját ebben az ügyben. A téma nem része a kormányprogramnak, tehát bármelyik párt szabadon szavazhat róla - mondta újságíróknak Robert Fico kormányfő, a Smer elnöke a találkozó utáni sajtóértekezleten. Fico szerint várható, hogy a kérdést két héten belül rendezik. Nem biztos azonban, hogy törvénymódosítással, lehet, hogy miniszteri rendelettel.
2008.11.24. 14:20
 
 
Olcsóbb lesz az állami karácsony idén
Szerényebb körülmények között, rövidebb ideig és kevesebb pénzből, de az idén is megrendezi a Miniszterelnöki Hivatal az Ország Karácsonya - Mikulásváros nevű rendezvényt a Kossuth téren - közölte a kormányszóvivő hétfőn. Az idei rendezvény költsége 45,3 millió forint, kétharmada a tavalyinak. A gazdasági válságra tekintettel egy szűkebb, kevesebb programból álló, de a tavalyihoz hasonlóan igényes karácsonyi rendezvénysorozatot állítanak össze a szervezők Gyurcsány Ferenc döntése alapján - mondta Budai Bernadett. Hozzátette: a miniszterelnök azt kérte, hogy annyira csökkentsék le a rendezvény költségeit, amennyiből még a karácsony hangulatának megfelelő színvonalas és szórakoztató programokat lehet biztosítani.
2008.11.24. 14:14
 
 
A monetáris tanács 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A monetáris tanács 50 bázisponttal 11 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén, a piaci elemzők az alapkamat szinten tartására számítottak. Az MTI által megkérdezett elemzők a múlt héten úgy vélték: kamatcsökkentésre először 2009 első negyedévében kerülhet sor, akkor, ha a nemzetközi pénzügyi válság elül, és a kamatcsökkentés nem veszélyezteti a pénzügyi stabilitást Magyarországon. A monetáris tanács ez év október 22-i, rendkívüli ülésén emelte 8,5 százalékról 11,5 százalékra a jegybanki alapkamatot. Indoklásuk szerint a 300 bázispontos emelésre a forint elleni spekulációs tranzakciók megdrágítása érdekében volt szükség.
2008.11.24. 14:02
 
 
Nincs napirenden az állami vagyonról szóló törvény módosítása
Az MSZP képviselőcsoportja nem támogatta a házszabálytól eltérést a Fidesz által kezdeményezett, az állami vagyonról szóló törvényt módosításánál. Így a javaslat napirendre vételéről nem is szavaz a Ház - derült ki a házbizottság hétfői rendkívüli ülése után. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke elmondta: ezen kívül a Fidesz szintén házszabálytól eltérést kért egy másik törvénymódosításhoz, amely a 2002-es szintre állítaná vissza a szakállamtitkárok, államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését. Ennek napirendre vételéről szavaz ugyan az Országgyűlés, de - mint Répássy Róbert (Fidesz) frakcióigazgató emlékeztetett, ez 2006 óta már tucatnyi alkalommal megtörtént.
2008.11.24. 13:47
 
Kedden dönt Brüsszel a MÁV Cargo ügyében
Kedd éjfélig meghozza döntését az Európai Bizottság a Rail Cargo Austria és a MÁV Cargo adásvételi szerződésének jóváhagyásáról - erősítette meg hétfőn a testület versenypolitikai szóvivője, Jonathan Todd. Az ügylet vizsgálata többszörösen hosszabbított határidővel zárul le: az eredeti céldátum szeptember 29. volt. A MÁV Cargo privatizálására tavaly hirdettek pályázatot, amelyet a Rail Cargo Austria AG és a GYSEV Zrt. konzorciuma nyert el 102,5 milliárd forintos ajánlatával. A szerződést január 2-án megkötötték, de hatályba csak akkor léphet, ha az uniós bizottság jóváhagyja.
2008.11.24. 13:45
 
Gyurcsány szerint meglesz a többsége a költségvetésnek
Az adótörvényeknek és a költségvetésnek is megteremthető a többsége a parlamentben - írta a blogjában Gyurcsány Ferenc. Ez szerinte legalább annyira a legnagyobb ellenzéki párt kudarca, mint amennyire a kormány sikere. A miniszterelnök úgy fogalmazott internetes naplójában: más oldalról pedig a költségvetés elfogadása a legnagyobb ellenzéki párt stratégiai veresége és egyben az ország sikere. Gyurcsány Ferenc szerint az a költségvetés, ami a "parlament asztalán van, az adott helyzetben érdemi gazdaságpolitikai és politikai alternatíva nélkül áll".
2008.11.24. 13:30
 
 
Szabadkőműves-páholyt alapítottak a lakájok a Buckingham-palotában
Szabadkőműves-páholyt hoztak létre a Buckingham-palotában a lakájok és a királyi védelmi osztag rendőrei - olvasható a News of the World című brit lap online kiadásában. A palota lakájai és az uralkodói családot védelmező rendőrök által alkotott titkos társaság múlt hét óta működik hivatalosan. A szerveződés azonban igencsak felbőszítette azokat a hivatalos személyeket és idősebb előkelőségeket, akik egyszer már útját állták a The Royal Household Lodge nevű csoport létrehozására irányuló törekvéseknek. Dacolva főnökeikkel, az újdonsült kőművesek egyszerűen megváltoztatták a társaság nevét Mulberry Lodge-ra, mely név a XVII. században a palota szederkertjében selyemhernyókat termesztő I. János királyra utal.
2008.11.24. 13:23
 
 
Kanada segítségét kérte Sólyom László Verespatak ügyében
Kanada segítségét kérte a verespataki aranybányával kapcsolatban Sólyom László államfő hétfőn Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt az észak-amerikai állam főkormányzójával. Kértem Kanada segítségét, hogy a Tisza vízgyűjtő területén segítsen megakadályozni a bányászatból eredő kockázatokat, hiszen Verespatakon újra az aranybánya megnyitása fenyeget - hangsúlyozta Sólyom László a Michaelle Jeannal folytatott megbeszélése utáni sajtónyilatkozatában. A kanadai cégek nem megfelelő magatartása Kanada jó hírét veszélyeztetheti - tette hozzá. A főkormányzó és a köztársasági elnök hétfői megbeszélésén tárgyalt a kisebbségi jogok fontosságáról is.
2008.11.24. 12:59
 
 
Bundesliga: Hajnal ismét a legjobbak között
Hajnal Tamás, a Borussia Dortmund magyar légiósa a bundesliga.de honlap látogatóinak szavazatai alapján ismét bekerült a német labdarúgó-bajnokság elmúlt fordulójának válogatottjába. A magyar válogatott középpályás - akit az előző, 13. forduló legjobbjának választottak - korábbi klubja, a Karlsruhe ellen lépett pályára péntek este, és a sárga-feketék egy Hajnal-átadást követő Zidan-góllal hozták el a három pontot. Hajnal összesen 72-szer találkozott a labdával, párharcainak 72 százalékát megnyerte.
2008.11.24. 12:57
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229[2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista