2019. november 20., szerda - Jolán
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  dugó-adó
127675 találat
 
 
Több mint kétmillió Beatles-dalt adott már el az Apple iTunes boltja
Sikertörténet lett a Beatles dalok digitális kiadása: a forgalmazás első hetében több mint kétmillió önálló szám kelt el és 450 ezernél is több albumot vettek meg az Apple iTunes boltjában. A katalógus 13 újrakevert Beatles stúdióalbumot tartalmaz, ezek közül az Abbey Road volt a legkelendőbb. A rajongók a Here Comes the Sun című számot vásárolták meg a legnagyobb számban. Az Apple heti iTunes toplistáján a The Beatles Box Set került a tizedik helyre. A Beatles albumok november 16-án, első ízben kerültek digitális forgalomba: a jogokat a világ első számú digitális zeneboltja, az iTunes szerezte meg hosszú tárgyalások után.
2010.11.24. 10:15
 
 
Kamerát plántált a fejébe egy New York-i művész
Hátul is van szeme: egy New York-i művész apró digitális kamerát ültetett a feje hátsó részébe - merőben művészi indíttatásból. Wafaa Bilal vizuális művész, aki főként interaktív alkotásaival és performanszaival hívta fel magára a figyelmet, egy művészeti program kedvéért vetette alá magát a beavatkozásnak. Mint kedden beszámolt róla: egy új katari múzeum kezdeményezésében vesz részt. A szervezők The 3rd I (A harmadik szem) címen 23 kortárs munkát rendeltek meg a Mathaf: Arab Museum of Modern Art december 30-i megnyitása alkalmából.
2010.11.24. 09:30
 
 
Valószínűleg nincs túlélője az új-zélandi bányarobbanásnak
Nincs már remény arra, hogy túlélőre bukkanjanak a pénteken metánrobbanás következtében beomlott új-zélandi bányában - jelentette be szerdán Gary Knowles rendőrparancsnok, aki a mélyben rekedt 29 bányász utáni kutatást irányította. A szakértők véleménye szerint a vájárok mindannyian odavesztek. Az új-zélandi Déli-sziget nyugati partvidékén lévő bányában múlt pénteken történt nagy erejű robbanás. Szerda reggel a hatóságok még azt közölték, hogy folyamatosan monitorozzák a toxikus gázok szintjét, és amint a levegő minősége lehetővé teszi, a mentőcsapatok leereszkednek a bányába. Néhány órával később azonban újabb nagy erejű robbanás történt a mélyben.
2010.11.24. 09:15
 
 
Közös hadgyakorlatban állapodott meg az amerikai és a dél-koreai elnök
Közös hadgyakorlat megrendezésében állapodott meg az amerikai és dél-koreai elnök válaszul a keddi észak-koreai tüzérségi támadásra - jelentette be a washingtoni Fehér Ház közleményében. Barack Obama és Ri Mjong Bak telefonon egyeztetett egymással közép-európai idő szerint szerdán a hajnali órákban. Megállapodtak abban, hogy a két ország az elkövetkező napokban rendezi meg a hadgyakorlatot, amellyel demonstrálni kívánja szoros biztonsági együttműködését és szövetsége erejét.
2010.11.24. 09:15
 
 
Hat pontban foglalta össze javaslatait az államfő az új alkotmányról
A kereszténységre való utalást, a magyar nyelv ápolását, a családok és a gyermekek védelmét, az élethosszig tartó tanulás és a sportoláshoz való jog támogatását, valamint a Szent Korona szerepeltetését is tartalmazza Schmitt Pál államfő javaslata a készülő új alkotmányhoz. A javaslatokat az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak is megküldték. Schmitt Pál javaslatai megfogalmazása előtt széles körben folytatott háttérbeszélgetéseket hazai és külföldi szakértőkkel, egyházi vezetőkkel, történészekkel, olimpikonokkal, testnevelőkkel, sport-tudományi szakemberekkel, nyelvészekkel és a nagycsaládos szervezetek képviselőivel.
2010.11.24. 09:00
 
Blikk: Orbán Viktor készül az EU-elnökségre
Orbán Viktor az EU-elnökség vezetőjeként a romastratégia és a népességfogyás megtárgyalását jelölte meg legfontosabb teendői között a Blikk szerdai számában megjelent interjúban; a nyugat-európai körúton járt miniszterelnök fontos kérdésnek nevezte Európa energiaellátását, ezen belül Kelet-Európa energiafüggőségének csökkentését is. A kormányfő szerint több forrásból kell biztosítani az ország energiaszükségletét, mert ez kisebb egyoldalú függőséget jelentene. A Nabucco gázvezeték a Fekete-tengertől szállítana gázt, ez keresztül menne Magyarországon, és érdekeltek vagyunk az AGRI (Azerbajdzsán, Grúzia, Románia gázszállító rendszer) együttműködésben is - mondta.
2010.11.24. 08:30
 
 
Mesterek Kupája: Söderling legyőzte Ferrert
A svéd Robin Söderling két 7:5-ös játszmában legyőzte a spanyol David Ferrert a Londonban zajló tenisz Mesterek Kupája kedd éjszakába nyúló mérkőzésén. Két forduló után Ferrernek még nincs győzelme, míg Söderling mérlege ötvenszázalékos. Eredmény, B csoport, 2. forduló: Robin Söderling (svéd, 4.)-David Ferrer (spanyol, 7.) 7:5, 7:5. Az állás: 1. Federer 2 győzelem/0 vereség, 2. Murray és Söderling 1/1 (2-2), 4. Ferrer 0/2.
2010.11.24. 08:30
 
 
NHL: sorozatban hetedszer nyert a Phoenix
A Nyugati főcsoportban sereghajtó Edmonton 5-0-ra kikapott Phoenixben az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapjának egyetlen mérkőzésén. A hazaiak sorozatban hetedszer nyertek. Kapusuk, az orosz világbajnok és Stanley Kupa-győztes Ilja Brizgalov NHL-pályafutása 17. hibátlan meccsét produkálta. Eredmény: Phoenix Coyotes-Edmonton Oilers 5-0.
2010.11.24. 08:15
 
 
Számos magyar rendezvény lesz külföldön a soros EU-elnökség alatt
A kormány olyan kommunikációs stratégiát tervez, amely a magyar lakosságban tudatosítja, a külföldi nyilvánossággal pedig megismerteti Magyarország európai jelentőségű értékeit - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációs államtitkársága az MTI érdeklődésére. Mint tájékoztattak: Magyarország 2011 első félévében esedékes EU-elnöksége alatt csaknem kétszáz "lakossági és kulturális jellegű, a nagyobb nyilvánosságot megszólító" kísérőrendezvényt szerveznek kisebb részben Magyarországon, nagyobb részt pedig több nyugat-európai nagyvárosban. E rendezvényekkel azt szeretnék elérni, hogy az elnökség idején a politikai célok mellett közelebb hozzák az uniót a magyar, Magyarországot pedig az európai polgárokhoz - hangsúlyozták.
2010.11.24. 08:15
 
 
Magyar Nemzet: könnyebben cserélhetünk gázszolgáltatót
Erőteljes változásokat hoz a lakosságnak az a módosító javaslat, amelyet az energetikai tárgyú törvényekhez nyújt be a kormány - írja a Magyar Nemzet. A lap azt írja: a jövőben könnyebben válthatnak szolgáltatót a polgárok, a gáz- és áramellátóknak ugyanis a korábbi két hónap helyett három hetük lesz arra, hogy elintézzék egymás között az ügyfél iratainak átadását. A tervezet véget vetne annak a gyakorlatnak is, amikor előre becsült fogyasztás alapján készült zárószámla kibocsátásával riasztják el a fogyasztókat a szolgáltatók a váltástól. A tervezett változások szerint már két hónapos fizetési késedelem után kikapcsolhatják a gázellátást a szabad piacon működő cégek ügyfeleinél.
2010.11.24. 08:00
 
 
Napi Gazdaság: alakul a nemzetközi pálinkafőzési feketepiac
A pálinka előállítását - kis mennyiségben, saját használatra - adómentessé tévő új magyar jogszabály egyre erőteljesebben vonzza Magyarországra a dél-szlovákiai pálinkafőzőket - írja a Napi Gazdaság. A magyar jogszabállyal azok élhetnek, akik hozzák a pálinka alapjául szolgáló gyümölcsöt, és igazolják, hogy magyar állampolgárok, ezt az intézkedést azonban könnyedén ki lehet játszani. A szlovákiai polgárok magyarországi rokonaik, ismerőseik segítségével élnek a lehetőséggel, de hogy mennyien, azt nem tudja megmondani a szlovák vámigazgatóság, nem lehet megállapítani, hogy a szlovák államkassza mennyi jövedéki adótól esik el az illegális, és immár a határon átnyúló pálinkafőzés miatt.
2010.11.24. 08:00
 
 
Magyar Hírlap: feljelenti a HospInvestet az állam
Büntetőfeljelentést tesz a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága a HospInvest Kft. ellen - írja a Magyar Hírlap, amely több forrásból is úgy értesült, hogy a lépést Szócska Miklós államtitkár ma jelenti be. A lap szerdai számában emlékeztet: a cég az előző ciklusban öt kórház és négy rendelőintézet működtetését vette át, az önkormányzatok azonban mára visszavették az üzemeltetési jogot. A társaságban 2007-ben négymillió euróért 25 százalékos tulajdonrészt szerzett a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, amely időközben kiszállt a vállalkozásból.
2010.11.24. 08:00
 
 
Csökkent a benzin ára
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolajé nem változott. Egy hete a vállalat bruttó 6-6 forinttal emelte az üzemanyagok árát. A mostani csökkentéssel a benzin átlagára 339 forintra esett, a gázolajé 329 forint maradt. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
2010.11.24. 08:00
 
 
Ma tárgyal a kormány a költségvetés módosító javaslatairól
Ma tárgyal a kormány a 2011-es költségvetésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról. A jövő évi büdzsé fő számaihoz összesen 388 módosító indítvány érkezett. A javaslatok közül a Fidesz 43-at, a KDNP hármat, és a két kormánypárt együtt négyet jegyez. Egyetlen indítvány született kormánypárti-ellenzéki összefogással, melyben az LMP-s Osztolykán Ágnes és a fideszes Varga József az Útravaló ösztöndíjprogram támogatását emelnék meg 1,3 milliárd forinttal. Az egyik legnagyobb visszhangot Varga József javaslata váltotta ki, aki a Költségvetési Tanács 835 millió forintos támogatásából 10 milliót hagyna a testületnél,a többit a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnak adná.
2010.11.24. 08:00
 
 
Az ír tévé szerint 85 milliárd eurós lesz a pénzügyi csomag
Írország 85 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot kap az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól - közölte az RTÉ ír közszolgálati televízió. Az ír pénzügyminisztérium nem erősítette meg az értesülést. Az RTÉ esti híradásából annyi hangzott el, hogy a tévécsatorna "újabb részleteket tudott meg" az Írországnak szánt kisegítő csomagról. A beszámoló szerint az összeget az ír bankrendszer tőkepótlására és a költségvetés napi finanszírozására lehet majd használni. A külső pénzügyi támogatással az ír bankrendszer átlagos tőkemegfelelési mutatója 8 százalékról 12 százalékra emelkedhet, ami nemzetközi mércével mérve "igen magas" - hangzott el a műsorban.
2010.11.24. 07:30
 
 
Bajnokok Ligája: nyolcaddöntős az AC Milan
Az AC Milan is biztosította a helyét a legjobb 16 között a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján.A G jelű négyesben a milánóiak Zlatan Ibrahimovic és Ronaldinho góljával nyertek az Auxerre otthonában, de továbbjutásukhoz az is kellett, hogy az éllovas Real Madrid legyőzze - mégpedig nagyon magabiztosan - az Ajax Amsterdamot. A H csoportban az Arsenal két hajrában kapott góllal kikapott a Braga vendégeként - a meccset Kassai Viktor vezette -, s így egyelőre még nem lett tagja a legjobb 16 mezőnyének, sőt, bőven lesz izgulnivalója a zárófordulóban. A Belgrádban diadalmaskodó Sahtar Donyeck ugyanakkor kedvező pozícióba került.
2010.11.24. 07:15
 
 
Répássy: új Btk. és új büntetőeljárási törvény 2013-ra
A 2011-es őszi parlamenti ülésszakra új büntető törvénykönyvet (Btk.) és új büntetőeljárási törvényt (be.) nyújt be a szaktárca, az új szabályok 2013-tól lépnének életbe - közölte Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár az Ügyészek Országos Egyesülete fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen. Szólt arról is, hogy egyfajta "katasztrófa-alapot" hoznának létre a bonyolult, illetve a politikusokat is érintő nagy ügyek gyors lefolytatása céljából. Mint mondta, kormánydöntés még nincs a "katasztrófa-alap" létrehozásáról, de a szándék az, hogy ezeknek a nagy és bonyolult ügyeknek a kiadásai ne terheljék a bíróságok és az ügyészségek alapfunkcióit.
2010.11.23. 22:00
 
 
Esztergom egy részében lekapcsolták a közvilágítást
Esztergom egy részében kedd este nem kapcsolták be a közvilágítást, mert az önkormányzat előző vezetése csaknem 80 millió forintos adósságot halmozott fel a világítást szolgáltató TIVI Kft.-nél - közölte a város sajtóreferense. A társasággal a korábbi polgármester, Meggyes Tamás állapodott meg, majd a felhalmozódó tartozások miatt a szolgáltató beperelte a városházát. Az új polgármester, Tétényi Éva az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére hivatkozva tárgyalásokat kezdeményezett a céggel, amely kedd reggel faxüzenetben tájékoztatta a város vezetőjét, a jegyzőt és a rendőrkapitányt, hogy mely területeken szünteti meg a közvilágítást - mondta Váczy István.
2010.11.23. 22:00
 
 
BL: továbbjutott az Olympique Marseille
Az Olympique Marseille háromgólos győzelmet aratott a mérkőzést tíz emberrel befejező Szpartak Moszkva vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján, ezzel biztosította helyét a legjobb 16 között. A meccs előtt mindkét csapatnak hat pontja volt, most a franciák ezt kilencre növelték, s mivel az egymás elleni összevetésben az OM jobb (korábban a Szpartak 1-0-ra nyert Marseille-ben), a záróforduló eredményeitől függetlenül már biztos nyolcaddöntős. Eredmény: BL, csoportkör, 5. forduló: F csoport: Szpartak Moszkva (orosz)-Olympique Marseille (francia) 0-3 (0-1). Gól: Valbuena (18.), Remy (54.), Brandao (68.) kiállítva: Welliton (64., Szpartak Moszkva).
2010.11.23. 21:00
 
 
A kutyák okosabbak a macskáknál
Az ember legjobb barátja nagyobb fokú intelligenciára tett szert az évmilliók során, mint a nála jóval kevésbé társasági macska - derül ki egy brit kutatásból. Az Oxfordi Egyetem kutatói első ízben tanulmányozták különböző emlőscsoportok agyának evolúciós fejlődéstörténetét. Rájöttek, hogy meglepően eltérő ütemben változott az agynak a testmérethez viszonyított nagysága, és szoros kapcsolatot állapítottak meg e között és az állat társas mivolta között.
2010.11.23. 21:00
 
Szájer: az egyetlen kiút a gazdasági válságból a munkahelyteremtés
Az Európai Unió országai munkahelyteremtéssel fognak tudni kilábalni a gazdasági válságból, ezért az Európai Parlament (EP) néppárti frakciója támogatja az Európai Bizottság jövő évi munkaprogramjában legfőbb prioritásként meghatározott, ilyen irányú célkitűzést - hangsúlyozta Szájer József kedden Strasbourgban. A Fidesz EP-delegációjának elnöke, az európai néppárti EP-frakció alelnöke a parlament plenáris ülésén reagált arra, hogy José Manuel Barroso, az uniós végrehajtó testület elnöke ismertette az általa vezetett bizottság 2011. évi munkaprogramját. Szájer szerint Európa sokat tanult a válságból: az idén gyorsított eljárásban kezdődött meg a gazdasági kormányzás új rendszerének kialakítása.
2010.11.23. 20:45
 
 
Barroso jövő szerdára ígér új uniós költségvetési tervezetet
Jövő szerdára, vagyis december 1-jére ígért új, kompromisszumos EU-költségvetési javaslatot José Manuel Barroso, az Európai Bizottság - a legfőbb uniós végrehajtó testület - elnöke. Az unió jövő évi büdzséjének tervezetében a tagállami kormányokat képviselő Tanács és az Európai Parlament nem tudott eddig megállapodni. A Tanácson belül úgy döntöttek, hogy jövőre a kiadások legfeljebb 2,9 százalékkal haladhatják meg az idei szintet. A parlament ennél nagyvonalúbb emelést szeretne, de a kormányok egy része - David Cameron brit miniszterelnök vezetésével - a leghatározottabban elutasítja azt, hogy amikor a válság miatt az egyes országokban takarékoskodnak, akkor az unióban jelentősen növeljék a költekezést.
2010.11.23. 20:30
 
 
721 milliárd forint jut jövőre vidékfejlesztésre
A vidékfejlesztési kiadások 2011-ben 721 milliárd forintos nagyságrendet érnek majd el - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) a nyilvánosság kizárásával megtartott országos elnökségi és választmányi ülését követően az MTI-nek. A miniszter közölte még: ebből a forrásból az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra - az intézményi kiadások nélkül - várhatóan 593 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg mintegy 28 százalékkal, 130 milliárd forinttal lesz magasabb, mint az előző évi.
2010.11.23. 20:30
 
 
Megszűnik a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer
Matolcsy György a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűnéséről beszélt egy budapesti konferencián, ami az elemzőket nem lepte meg, a Stabilitás Pénztárszövetség azonban nyílt államosítási kísérletnek nevezte a bejelentést. A nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság konferenciáján bejelentette: "a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer (...) megszűnik, a három pillérből kettő, az állami és az önkéntes marad". A felhalmozott magán-nyugdíjpénztári vagyon kisebbik részét, a Nyugdíjbiztosítási Alap hiányának kiegyenlítésére fordítja a kormány, jövőre 530 milliárd forintot, 2012-ben 250 milliárd forintot, a többit az államadósság csökkentésére - közölte
2010.11.23. 20:30
 
Együttműködésre törekszik majd a magyar EU-elnökség az Európai Parlamenttel
A januárban kezdődő soros magyar EU-elnökség a Lisszaboni Szerződés szellemében akar együttműködni az Európai Parlamenttel (EP) - szögezte le az EP szakbizottsági elnökeivel tartott keddi strasbourgi találkozóján Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár. Az államtitkár az EP strasbourgi székhelyén bemutatta a magyar elnökség várható prioritásait és főbb programelemeit. Ez volt a magyar elnökségi program első hivatalos bemutatója valamelyik EU-intézményben. "A magyar kormány tisztában van azzal, hogy a lisszaboni szerződés jelentősen megnövelte az EP jogalkotási szerepét, s ennek megfelelően, ennek szellemében fog eljárni a Tanács soros elnökeként" - hangsúlyozta Győri.
2010.11.23. 20:15
 
 
Szombaton már néhány centiméteres hótakaró lehet a Dunántúlon
Akár néhány centiméternyi egybefüggő hótakaró is kialakulhat szombaton, elsősorban a Dunántúl nyugati és észak-nyugati részein, különösen a magasabban fekvő dombos területeken - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek. Tóth Tamás szólt arról, hogy csapadékra az ország többi területén is számítani lehet, de az még bizonytalan, hogy hol lesz csupán eső, illetve hol alakul ki szilárd csapadék. Az ország keleti felében kevésbé, míg nyugat felé haladva egyre valószínűbb a hózápor kialakulásának esélye. A meteorológus elmondása szerint a péntekről szombatra virradóra kezdődő havazás nagyjából szombaton kora délutánig tarthat.
2010.11.23. 20:15
 
 
Magyar Kupa: negyeddöntőbe jutott a Honvéd
Kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe a Budapest Honvéd a labdarúgó Magyar Kupában, miután a keddi visszavágón, hazai pályán is nyert, mégpedig 7-0-ra a harmadosztályú Eger ellen. Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó: Budapest Honvéd-Eger (III. osztályú) 7-0 (5-0). Továbbjutott: a Honvéd kettős győzelemmel, 10-0-s összesítéssel A Kaposvár és a Paks párharcának első összecsapását december 8-án rendezik, majd annak a visszavágójára, illetve további hat második mérkőzésre december 11-én kerül sor.
2010.11.23. 19:30
 
 
A közmédiumok normatív támogatásáról is szól az új törvénytervezet
A közmédiumok normatív támogatásának lehetősége benne van az új médiatörvény tervezetében - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Korrektúra 2010 médiakonferencia fórumán kedden Tihanyban. A médiahatóság elnöke szerint "ez a törvénytervezet legnagyobb csodája". A médiahatóság munkájáról Szalai Annamária elmondta: az intézmény elnökének és a médiatanácsnak normaalkotási lehetősége lesz, ezáltal gyorsan reagálhatnak a médiavilág változásaira. Ez a gyakorlat a médiaszolgáltatókkal való partneri viszony kialakítását segíti elő. Az NMHH-nak ezentúl piacfelügyeleti szerepe is lesz, továbbá ágazati vizsgálatokat is végezhet.
2010.11.23. 19:00
 
 
Az iráni parlament le akarta váltani Ahmadinezsád elnököt
Az iráni parlament le akarta váltani Mahmúd Ahmadinezsád elnököt, de az ország legfőbb vezetője, Ali Hamenei utasítására elállt ettől a szándékától - jelentette iráni lapértesülésekre hivatkozva a keddi The Wall Street Journal. A képviselők ezután egy újabb petícióban kérelmezték, hogy vitára bocsáthassák az államfő leváltásának kérdését, ami az amerikai lap szerint újabb jele az iráni vezetésben megmutatkozó megosztottságnak. A képviselők azután kezdeményezték az elnök elmozdítását, hogy a kormány és a parlament között közvetítő, ultrakonzervatív vallási vezetőkből álló Őrök Tanácsa szombaton javasolta Hamenei ajatollahnak: korlátozza a törvényhozás jogköreit és engedélyezzen nagyobb mozgásteret Ahmadinezsádnak.
2010.11.23. 18:15
 
 
Szabadságvesztésre ítélték a halálos balesetet okozó volt rendőrfőkapitányt
Nem jogerősen kilenc hónap letöltendő fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság a halálos balesetet okozó Berta Attila volt Tolna megyei és budapesti rendőrfőkapitányt kedden. Palotai Gabriella bíró közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a nyugalmazott rendőrtábornokot, akit négy évre eltiltott a közúti járművezetéstől és több mint félmillió forint perköltség megfizetésére kötelezett. Berta Attila 2008. december 18-án este a szekszárdi Szent István téren, gyalogátkelőhelyen gázolt el autójával egy 60 éves asszonyt. A nő a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A bíró indoklása szerint a vádlott nem fokozott óvatossággal közelítette meg a gyalogátkelőhelyet, s ezzel megsértette a KRESZ előírásait.
2010.11.23. 17:45
 
 
1.132,7 milliárd forint az államháztartás hiánya az első tíz hónapban
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - előzetes pénzforgalmi mérlege októberben 43,6 milliárd forint hiánnyal zárt, az első tíz havi hiány 1.132,7 milliárd forint, az éves előirányzat 131,1 százaléka volt - közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az októberi 43,6 milliárd forintos államháztartási deficiten belül a központi költségvetés 53,5 milliárdos, a társadalombiztosítás 7,7 milliárd forintos hiánnyal, míg az elkülönített állami pénzalapok 17,6 milliárdos többlettel zártak. A múlt év októberében a központi kormányzat 10,7 milliárd forint többlettel zárt, az első tíz hónap egyenlege 1.047,8 milliárd forint passzívumot mutatott.
2010.11.23. 17:45
 
 
Dél-Korea: óriási megtorlásra számíthat Észak-Korea, ha újra támad
Óriási megtorlásra számíthat Észak-Korea, amennyiben ismét támadni fog - közölte kedden Ri Mjong Bak dél-koreai elnök. Ri azt követően tette ezt a kijelentést, hogy az észak-koreai tüzérség száz ágyúlövést adott le egy dél-koreai szigetre, aminek során két katona életét vesztette és megsebesült 18 ember, köztük három polgári lakos. A tüzet Szöul viszonozta. "Soha nem fogjuk tolerálni azt, ha Észak válogatás nélkül támad meg civileket" - szögezte le a dél-koreai elnök. Az incidens miatt számos ország aggodalmának adott hangot. Azonban a korábbi jelentésekkel ellentétben az ENSZ Biztonsági Tanácsa mégsem tart kedden rendkívüli ülést a történtek megvitatására.
2010.11.23. 17:30
 
Fellegi: az EU-elnökség végére össze kell állítani a kohéziós jogszabálycsomagot
A féléves magyar EU-elnökség végére, vagyis 2011 derekára az unió végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak el kell készítenie a felzárkóztatási (kohéziós) támogatások jogszabálycsomagját, és Magyarország ezt igyekszik a maga eszközeivel elősegíteni - mondta Fellegi Tamás kedden az MTI-nek. A magyar nemzeti fejlesztési miniszter, akinek tárcájához az uniós tanácsi szakterületek közül négy - a kohéziós politika mellett az energiaügy, a közlekedés és a távközlés - tartozik, előzőleg a belgiumi Liege-ben részt vett a kohéziós politika kérdéseiben illetékes tagországi miniszterek kötetlen találkozóján.
2010.11.23. 17:00
 
 
Gyengült a forint árfolyama
Romló nemzetközi befektetői hangulatban gyengült a forint kedden: az eurót 276,16 forinton jegyezték délután a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 273,70 forint után. A forint az éjszakai 274,45 forintos euró jegyzésekről kedden a reggeli órákban 275,75-ig gyengült, majd a 2011-re tervezett strukturális reformok és 600-800 milliárd forint költségvetési kiadási megtakarítások bejelentését követően ismét erősödésnek indult. A forint 274,20 forintos euró jegyzésnél érte el napi legerősebb árfolyamát, ahonnan a gyengülő eurót követve a 276-os szint fölé gyengült
2010.11.23. 17:00
 
 
Bemutatták Vatikánban a XVI. Benedekről szóló legújabb interjúkötetet
Bemutatták Vatikánban azt a könyvet, amely Peter Seewald német újságíró XVI. Benedek pápával folytatott beszélgetéseit tartalmazza. "A világ fénye: a pápa, az egyház, és az idő jelei" címet viselő interjúkötet hivatalosan szerdán jelenik meg a könyvesboltokban . Az új könyvben olvasható többek között az a katolikus egyházfő által tett, és a média által "szenzációs irányváltásnak" nevezett kijelentés is, miszerint bizonyos esetekben igazolható az óvszer használata az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében. A Vatikán ugyanakkor leszögezte: "nem forradalomról van szó", hiszen a pápa "egy kivételes helyzetről beszél".
2010.11.23. 17:00
 
 
Stohl december 14-én áll először bíróság elé
A Stohl-ügy első tárgyalását december 14-én tartják Budapesten, a Budakörnyéki Bíróságon - közölte a bíróság szóvivője kedden az MTI-vel. Kende Katalin elmondta, hogy a Léhmann Zoltán bíró vezetésével zajló tárgyalássorozat első napján először a vádiratot ismertetik, majd meghallgatják a vádlottat, Stohl Andrást. A Budakörnyéki Ügyészség vádiratát - amelyben súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják a színész-műsorvezetőt - október 25-én vette át a Budakörnyéki Bíróság.
2010.11.23. 16:45
 
 
December 2-án búcsúztatják Polyák Imrét
Jövő csütörtökön 13 órától a Szent István-bazilikában gyászmisét tartanak a múlt hétfőn, 78 éves korában elhunyt olimpiai bajnok birkózó, Polyák Imre emlékére. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának híre szerint a gyászolók 11:30-tól róhatják le kegyeletüket a helyszínen, majd a misét követően szűk körben helyezik el a Nemzet Sportolójának hamvait a bazilika altemplomában. Polyák Imre tokiói sikerét megelőzően három egymást követő olimpián, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbourne-ben, majd 1960-ban Rómában ezüstérmes volt, s összesen három világbajnoki címet szerzett. Magyarországon ő lett a 20. század birkózója, a nemzetközi szövetség pedig első körben választotta be a Hírességek Csarnokába.
2010.11.23. 16:45
 
 
Jogerősen is meghosszabbították Geréb Ágnes előzetes letartóztatását
Jogerősen meghosszabbította a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és más bűncselekménnyel gyanúsított Geréb Ágnes előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság november 18-ai végzésében. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a bíróság helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság november 5-i, dr. G. Ágnes gyanúsított előzetes letartóztatást meghosszabbító végzését. A Fővárosi Bíróság végzése jogerős. A közlemény emlékeztetett: a bíróság G. Ágnes előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2011. január 8-áig hosszabbította meg. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.
2010.11.23. 16:15
 
 
Kerethirdetés a női vízilabda-válogatottnál
Huszonhárom fős kerettel vág neki Merész András, a női vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya a már decemberben elkezdődő felkészülési időszaknak. A tiszt ellátásával november elején megbízott szakvezető hétfőn, a Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjét követően hirdetett névsort, amelynek érdekessége, hogy junior válogatottak is helyet kaptak benne. A "régiek" közül élvezi Merész András bizalmát Drávucz Rita, Tóth Ildikó, Takács Orsolya, Kisteleki Dóra, Bujka Barbara és Valkai Ágnes.
2010.11.23. 15:45
 
 
Tovább emelkedett a kambodzsai szerencsétlenség áldozatainak száma
Tovább emelkedett a hétfő esti kambodzsai ünnepségen kitört pánik következtében meghaltak száma: a tolongásban 378 ember vesztette életét, 755-en pedig megsebesültek - mondta el kedden Phaj Sziphan kormányszóvivő, hozzátéve, hogy ez még mindig nem a végleges adat. A mentőalakulatok továbbra is holttestek után kutatnak a közeli folyóban. Hun Sen kambodzsai miniszterelnök szerint ez volt az ország legnagyobb tragédiája a vörös khmerek 1970-es évekbeli rémuralma óta. A Pol Pot rezsim idején (1975-1979) csaknem kétmillió ember, a lakosság hozzávetőleg egynegyede pusztult el a kínzások, a túlhajszolt munka miatti kimerültség és az alultápláltság következtében.
2010.11.23. 15:30
 
 
Lesz változás a Petőfin, de irányát nem a rögeszmék fogják meghatározni
Lesz változás a Petőfi Rádió műsorában, de irányát nem a rögeszmék, nem az előítéletek, hanem praktikus célok fogják meghatározni - mondta Újhelyi Zoltán, a Magyar Rádió vezérigazgató-helyettese a Korrektúra 2010 című médiakonferencián kedden Tihanyban, A szavak ereje című pódiumbeszélgetésen. A hétfőn benyújtott 174 oldalas törvénytervezet önmagáért beszél; olyan lehetőségeket ad a műsorkészítőknek, amely eddig nem állt rendelkezésre - mondta. A Petőfi Rádióról szólva elmondta: a csatorna által kínált zenének az is lehet a funkciója, hogy átvezesse a közszolgálati adókhoz a fiatalokat.
2010.11.23. 15:15
 
 
BL: Rooney (Manchester United) a kezdőcsapatban tér vissza szerdán
Kezdőként tér vissza szerdán csapata Rangers elleni Bajnokok Ligája mérkőzésén Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgója. A 24 éves támadó ebben az idényben alig-alig lépett pályára. A szezon elején a világbajnokság okozta fáradtság és formahanyatlás, később pedig sérülések hátráltatták. Rooney időközben magánéleti problémái miatt került a címlapokra, sőt, sokáig úgy tűnt, eligazol Manchesterből, végül azonban októberben egy ötéves szerződést írt alá a Vörös Ördögökhöz. A két klub szeptemberi, Manchesterben megrendezett találkozóján 0-0-ás döntetlen született.
2010.11.23. 15:15
 
 
Április 29-én lesz Vilmos brit trónörökös esküvője
Április 29-én kel egybe Vilmos brit trónörökös kedvesével, Kate Middletonnal. Az időpontot kedden jelentette be a Clarence House, Vilmos herceg és édesapja, Károly trónörökös közös londoni hivatala. Az esküvő helyszíne a londoni Westminster apátság, az angol-brit monarchia ősi koronázó temploma lesz. A brit kormány az esküvő időpontját - amely egy pénteki napra esik - munkaszüneti nappá nyilvánította, így az alattvalók háromnapos hétvégével ünnepelhetik majdani királyuk frigyét.
2010.11.23. 14:45
 
 
György István: az új városirányítási modell kiszűri a korrupciót
A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint az általuk kidolgozott új városirányítási modellben könnyebb lesz kiszűrni az esetleges hibákat és a korrupciót. György István keddi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: véget kívánnak vetni az informális csatornákon működő "Hagyó-modellnek". Az új intézményi struktúra keretei között hadat üzennek a korrupciónak a fővárosi cégeknél, és átláthatóvá teszik a közpénzek útját. A fideszes városvezető úgy látja, hogy az üzleti világ szereplőinek egy részét komoly kihívás elé állítja az új rendszer, szerinte ezért is indultak meg támadások egyes fővárosi cégvezetők ellen.
2010.11.23. 14:45
 
 
Leonardo DiCaprio egymillió dollárral segít a tigriseken
A Természetvédelmi Világalap (WWF) vezetésének tagjaként egymillió dolláros adománnyal segíti a vadon élő tigrisek megmentését Leonardo DiCaprio amerikai színész, aki részt vett a tigrisek megmentéséről szóló szentpétervári tanácskozáson. "A gátlástalan vadorzás és a tigrisek élőhelyének drámai pusztítása a kihalás szélére sodorta a fajt. Gyorsan kell cselekednünk, mielőtt túl késő lenne" - mondta a világhírű színész kedden. Leonardo DiCaprio gyakran síkra száll környezet- és természetvédelmi ügyekben, a szentpétervári "tigriscsúcsra" Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök meghívására érkezett. Előzőleg a színész a WWF szervezésében részt vett egy expedíción Nepálban és Bhutánban.
2010.11.23. 14:15
 
 
Ideiglenes edzője van az FTC jégkorongcsapatának
Ideiglenesen Fekti Bálint lett az FTC-Orangeways jégkorongcsapatának vezetőedzője, miután Prakab Gábor hétfőn lemondott. Csabai Gábor szakosztály-igazgató az MTI-nek kedden elmondta: Fekti a kedd esti, Fenestela Brasov elleni MOL Liga-találkozón dirigálja a gárdát, amely a kilenccsapatos bajnokságban jelenleg a hatodik helyen áll. A 24 éves Fekti a zöld-fehérek utánpótlás-együtteseinél dolgozik. Idén májusban szerzett edzői diplomát, így ő az első magyar jégkorongtréner, aki a világhírű vierumaki egyetemen szerzett edzői képesítést.
2010.11.23. 14:00
 
 
Felfüggesztett fogházbüntetést kapott a kertjét árammal védő férfi
Egy év fogházbüntetést kapott két évre felfüggesztve a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi a Borsod megyei bíróságon. A Sebe Mária vezette bírói tanács gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és szintén gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt ítélte el az idős embert. A 69 éves kesznyéteni férfi ellen eredetileg több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást. A vád szerint 2008 nyarán három helybéli uborkát akart lopni, pedig tudták, hogy árammal védett a kert. Erre figyelmeztették is egymást, mégis mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek.
2010.11.23. 13:45
 
 
Szalai Annamária: a legutóbbi törvényjavaslattal kerek egésszé válik a médiavilág
A hétfőn a parlamentnek benyújtott, T/1747-es számú törvényjavaslat a médiaszabályozás kiteljesedése, ez teszi kerek egésszé az új médiavilágot - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kedden Tihanyban, a Korrektúra 2010 médiakonferencián. "Sokan vártuk ezt a pillanatot" - kezdte köszöntőjét Szalai Annamária, majd röviden vázolta a Fidesz által benyújtott ötpontos médiacsomag állomásait. Mint emlékeztetett: már nem volt tovább fenntartható az eddigi pazarló intézményrendszer. A közmédiumok a működésképtelenség határán vannak, és eddig vezetők nélkül "tengődtek", miközben milliárdok folytak el különböző jogcímeken - hangsúlyozta.
2010.11.23. 13:45
 
 
Hamarosan elkészülhet a láthatatlanná tévő köpeny
Nanotechnológiai módszerekkel sikerült eltérítenie a látható fényt egy európai kutatócsoportnak, így közel került megvalósításhoz a láthatatlanná változtatás lehetősége - jelentette be az Európai Bizottság. A brit, görög, német és török tudósokból álló csoport eredményei révén "a lencsékben és optikai áramkörökben való gyakorlati alkalmazáson túl különleges háromdimenziós tárgyak, akár láthatatlanná tevő köpönyeg elkészítése előtt is megnyílik az út" - áll az "uniós kormány" közleményében. Jelenleg még csak a milliméter törtrészénél kisebb tárgyakat lehet a módszerrel eltüntetni.
2010.11.23. 13:30
 
 
Tenger alatti Európa-Ázsia vasúti alagút készül Isztambulnál
Néhány héten belül tenger alatti alagút is összeköti Európát és Ázsiát: az Isztambulnál, a Boszporusz-szoros alatt épülő vasúti alagút a már meglévő két függőhíd mellett a tenger alatt is egyesíti a két földrészt. A 3 milliárd dolláros beruházással két éven belül óránként akár 75 ezer utas átkelése lesz biztosított néhány perc alatt a Boszporusz két partja között. A több kilométeren 50 méterrel a földfelszín, illetve a tengerfenék alatt futó alagutat megerősített szerkezet révén "földrengésállóvá" építették.
2010.11.23. 13:15
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582[1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista