2019. november 22., péntek - Cecília
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  dugó-adó
127675 találat
 
Kivonult az MSZP és a Jobbik a kulturális és sajtóbizottság üléséről
Kivonultak az MSZP és a Jobbik képviselői a parlament kulturális és sajtóbizottságának üléséről hétfőn, miután a szocialisták által javasolt, a médiatörvény tervezetével kapcsolatos napirendi változtatást a bizottság fideszes többsége nem fogadta el. Mandur László szocialista országgyűlési képviselő az indítvány részletes vitára bocsátását egy héttel javasolta elhalasztani. Kivonulása előtt Novák Előd a Jobbik részéről sérelmezte, hogy a Fidesz-törvényjavaslathoz tett ajánlási pontjai a hétvégén nem voltak elérhetők a parlament honlapján.
2010.12.06. 11:45
 
Hárman haltak meg kihűlés miatt a hétvégén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Hárman haltak meg kihűlés miatt a hétvégén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Szombaton egy 60 éves férfi a fehérgyarmati kórházban halt meg, őt erősen kihűlt állapotban cégénydányádi házának udvaráról szállították be a gyógyintézetbe - mondta Fülöp Gergely szóvivő. A százados tájékoztatása szerint vasárnap Újfehértó határában egy mezőgazdasági területen találtak egy holttestet, a megfagyott középkorú férfinél iratok nem voltak, azonosítása még tart. Ugyancsak vasárnap bukkantak rá Nyíregyháza-Kistelekiszőlőben egy férfi tetemére, az 50 éves ember egy közeli bódéban lakott.
2010.12.06. 11:45
 
Harmadfokú a belvízvédelmi készültség a Kis-Balaton környékén
Harmadfokú a belvízvédelmi készültség a Kis-Balaton déli öblözetében, a Nagykanizsa-Budapest vasútvonalat érintő szakaszon, valamint Zalaapáti környékén, ahol szántóföldeket és erdőket veszélyeztet a belvíz - tájékoztatta a Kis-Balaton Üzemmérnökség vezetője hétfőn az MTI-t. Laki István közölte: az elmúlt 10-15 évben nem volt ekkora belvíz a Kis-Balaton környékén. Valamennyi szivattyútelep teljes kapacitással működik, naponta 400 ezer köbméter - hóból, esőből származó - vizet szivattyúznak át a Kis-Balatonba. A lefagyás most még "valamit segít a helyzeten", a szivattyútelepek még bírják a terhelést, de ha bekövetkezik az olvadás, várhatóan még rosszabb lesz a helyzet - tette hozzá.
2010.12.06. 11:45
 
 
Heves licitcsatában kelt el Jackson kesztyűje és Cash kezeslábasa
Heves licitcsatában, a becsléseknél jóval magasabb áron kelt el egy hétvégi Los Angeles-i árverésen Michael Jackson kesztyűje és Johnny Cash kezeslábasa. Előbbiért végül 330 ezer dollárt (69 millió forintot), utóbbiért 50 ezer dollárt (10,5 millió forintot) fizettek ki. A Michael Jackson fellépőruháit és más hírességek relikviáit kínáló kétnapos Beverly Hills-i aukció - amely az Ikonok és Idolok címet kapta - több mint hárommillió dolláros (630 millió forintos) bevétellel zárt.
2010.12.06. 11:15
 
 
Fokozott rendőri ellenőrzés a Ferihegyi repülőtéren
Egy héten át fokozottan ellenőrzik a Ferihegyi repülőteret és annak környékét az illetékes hatóságok - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője hétfő reggel 8 órától vasárnap este 8 óráig terjedően fokozott ellenőrzést rendelt el a közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a közlekedés biztonságának további javítása érdekében. A rendőrök ellenőrzik az utasokat, a repülőtérre érkező járműveket és azok vezetőit is. Az ellenőrzés oka, hogy a karácsonyi időszakban és az év végén jelentősen nő a repülőtéri forgalom - fűzték hozzá.
2010.12.06. 11:15
 
Obama telefonbeszélgetést folytatott a kínai elnökkel Észak-Koreáról
Barack Obama amerikai elnök felhívta telefonon kínai kollégáját washingtoni idő szerint vasárnap este, és arra kérte, hogy Kína az Egyesült Államokkal és más országokkal közösen üzenje meg Észak-Koreának: provokatív tettei elfogadhatatlanok. Hu Csin-tao (Hu Jintao) erre azt mondta, hogy a Koreai-félsziget válságában nyugodtan és racionálisan kell cselekedni. Kínát nagyon aggasztja a félszigeten kialakult helyzet, mert ellenőrizhetetlenné válhat, ha nem kezelik megfelelően - tette hozzá.
2010.12.06. 11:15
 
Amerikai kormánydokumentumok a terrorizmus szaúdi támogatásáról
Szaúd-Arábia "jelentős haladást" tett afelé, hogy kurtítani próbálja a terrorcsoportokhoz áramló pénzeket, de az olajban gazdag királyság és öbölbeli arab szomszédai továbbra is pénzügyi forrásai olyan mozgalmaknak, mint az al-Kaida és a tálibok - olvasható amerikai kormányiratokban, amelyeket a WikiLeaks oknyomozó portál tett közzé. A többéves időszakra kiterjedő belső diplomáciai sürgönyök tanúsága szerint Washington számára nagy kihívást jelentett szövetségeseinek meggyőzése arról, hogy le kell csapni a terror finanszírozására, amely pénzek nagy része feltehetőleg ezekben az országokban élő magánadományozóktól ered.
2010.12.06. 11:15
 
Diplomáciai hálózatának átszervezését tervezi az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok arra készül, hogy egy széles körű átszervezés keretében másik állomáshelyre vezényli át azokat a diplomatáit, akiket a WikiLeaks portál által közölt dokumentumok alapján bárki azonosíthatott - erősítette meg egy amerikai internetes oldal vasárnap. Az amerikai politikára szakosodott The Daily Beast című honlap azt írta: az Obama-kormányzat a diplomáciai, katonai és a hírszerzési állomány nagy átszervezését tervezi világszerte nagykövetségein, mert úgy ítéli meg, hogy a WikiLeaks általi nyilvánosságra hozatal lehetetlenné, sőt veszélyessé tette munkájukat.
2010.12.06. 11:00
 
 
Tiger Woods első éve tornagyőzelem nélkül
Hiába játszott három napon keresztül kiválóan Tiger Woods, az utolsó napon elkövetett hibái miatt csak második lett a Chevron World Challenge elnevezésű, 5 millió dollár összdíjazású golfversenyen, s így profi karrierje során először győzelem nélkül zárt egy évet. Tiger Woods számára azért is lehet nagyon fájó a vereség, mert karrierje során nem csak olyan nem történt vele, hogy nyert verseny nélkül zárjon egy esztendőt, hanem olyan sem, hogy veszítsen, amikor legalább három ütés előnyből kezdett egy torna zárónapján.
2010.12.06. 10:45
 
Fellegi Tamás a magyar-kínai gazdasági kormánybiztos
A kormány Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert 2010. december 3-i hatállyal egy év hat hónapra a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztossá nevezte ki - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint Fellegi Tamás feladata, hogy előmozdítsa a magyar-kínai gazdasági és kereskedelmi együttműködés bővítésére és intenzitásának növelésére irányuló kezdeményezéseket, különös tekintettel a kétoldalú gazdasági kapcsolatok és kereskedelmi csere elmélyítésére, valamint a Magyarországon munkahelyeket teremtő kínai befektetések ösztönzésére.
2010.12.06. 10:45
 
Habroló vagy amit akartok... - Egy melegbárban Budapesten
Vasárnap este üldögélünk a családdal és beszélgetünk. Várjuk "Pétert" az unokatestvéremet aki mint az köztudott egy kicsit más... Ma is fellépése van egy belvárosi szórakozóhelyen ahova, hát szóval inkább csak férfiak járnak. Úgy döntöttem, hogy ezen az éjszakán vele tartok én is. Elkértem magam az asszonytól - drágám nagyon fontos dolgom van ma este... - és már indulhat is a túra. Megmondom őszintén, egy kicsit izgulok mi lesz, ha valaki leszólít...
2010.12.06. 10:36
 
 
A soványság és az elhízottság is befolyásolja a várható életkort
Másfél millió ember adatai alapján elmondható, hogy mind a túlsúly, mind a túlzott soványság rosszat tesz az egészségnek és megrövidíti az életkilátásokat. Amerikai kutatók 19 nagy tanulmány eredményeinek összesítése alapján számolták ki, hogyan hathat a testsúly a várható élettartamra. Születési adottságaink, körülményeink és életmódunk, valamint betegségek egész sora befolyásolhatja a testsúlyunkat, de azt is érdemes végiggondolni, hogy maga a testsúly milyen előnyt vagy kockázatot jelent.
2010.12.06. 10:30
 
A beregi újjáépítés a minta a vörösiszap sújtotta települések újjáépítéséhez
A 2001-es árvizet követő beregi rekonstrukció tapasztalatai alapján kívánják a vörösiszap-katasztrófa által sújtott településeket újjáépíteni - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel. "Az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ a beregi térség megtekintését javasolta a vörösiszap-károsultak részére. Közel száz fő már jelezte, nyitott a Beregben megújult házak megtekintésére. A jövőre való felkészülés egyfelől fontos az újrakezdés emberi oldala miatt, másfelől, mert a hatósági feltételek már adottak, hisz kiadták az első építési engedélyt a kolontári házak újjáépítésére" - tartalmazza a közlemény.
2010.12.06. 10:30
 
 
Tenisz, Davis Kupa-döntő: örömünnep Belgrádban, ujjong a sajtó
A sajtó dicshimnuszokat zeng, a csapat pedig hajnalig mulatott, miután a szerb teniszválogatott vasárnap története során először elhódította tenisz Davis Kupát. A franciák elleni, belgrádi finálé zárónapján 1-2-ről 3-2-re fordító hazai együttes a diadalt követően a Hadsereg házában részt vett a szövetség hivatalos vacsoráján, amelyen a politikai és a művészelit is megjelent. Az utcákon éjszaka ezrek ünnepelték a hősöket, akik ígéretükhöz híven még a Beogradska Arena szőnyegén kopaszra nyírták egymást.
2010.12.06. 10:30
 
 
Gyengült a forint a Moody's-leminősítés után
Bár erősödéssel kezdett a forint hétfőn, a Moody's nemzetközi hitelminősítő besorolási rontása után jelentősen gyengült. A forint árfolyama nagyot veszített a hírt követően, annak ellenére is, hogy a piacok már számítottak a rontására. Az euróval szemben a forint alig fél óra alatt 277 forint feletti jegyzésekről 279 felettire, a dollárral szemben 207-es jegyzésekről 209-es jegyzésekre, hasonlóképpen a svájci frankkal és a japán jennel szemben is bő két forinttal gyengült. Az eurót hétfőn délelőtt tízkor 279,55 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 277,23 forint után. Hétfőre virradóra a jegyzés 276,50 forint közvetlen közelében ingadozott a nemzetközi devizakereskedelemben.
2010.12.06. 10:15
 
 
Sikerült eloltani az izraeli erdőtüzet
Sikerült eloltani a csütörtök óta pusztító, 41 áldozatot követelő izraeli erdőtüzet vasárnap éjjel. "Éjfélig minden tüzet hivatalosan is eloltottak" - mondta a rendőrség szóvivője. A tűzoltók munkáját éjszaka eső is segítette, pedig az idei ősz és a tél eleje különösen száraz Izraelben. A lángokat még az előtt sikerült megfékezni, hogy elérhették volna a haifai kikötőt. A Benjámin Netanjahu miniszterelnök felhívására az országba érkezett külföldi tűzoltók már hétfőn hazatérhetnek. A rendőrség két embert őrizetbe vett, akiket azzal gyanúsítanak, hogy gondatlanságból ők okozták a tüzet.
2010.12.06. 10:15
 
 
Továbbra is életveszélyes állapotban vannak a berceli gyerekek
Továbbra is életveszélyes állapotban vannak azok a kisgyerekek, akiket elütött egy autó, amikor szánkóval a jármű elé csúsztak szombaton Bercelen. A hétéves kisfiú és a nyolcéves kislány koponyasérülést szenvedett, a rohamkocsi mindkét gyereket fővárosi kórházba vitte a Nógrád megyei faluból. A kisfiú az agyhalál állapotában van - közölte a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója hétfőn az MTI-vel. Harmat György elmondta: a gyerek súlyos idegrendszeri károsodást szenvedett, műtéten esett át, és egy átmeneti javulás után az állapotában nincs változás. Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett a kislány is, koponyacsontja több helyen eltört, őt a Szent János Kórházba szállították.
2010.12.06. 10:00
 
Világháborús bombát találtak a budafoki gázlónál
Egy 500 kilogrammos, amerikai gyártmányú, II. világháborús rombolóbombát találtak a budafoki gázlónál; a területet 500 méteres körben lezárták - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a bombát még szombaton találták a folyómeder kotrása közben. A mentesítést hajóról végzik a tűzszerészek; a tervek szerint a robbanótestet kiemelik a vízből, a helyszínen a gyújtót eltávolítják, a bombát pedig a központi gyűjtőhelyre szállítják - tették hozzá.
2010.12.06. 10:00
 
Foci: huszonhat év után ismét brazil bajnok a Fluminense
Huszonhat év elteltével lett ismét brazil bajnok a Fluminense labdarúgócsapata. A riói alakulat a 38., egyben utolsó fordulóban 1-0-ra verte a Guaranit, s ezzel a sikerrel 71 ponttal zárt az élen. A győztes gólt Emerson szerezte a 62. percben. A második helyen 69 ponttal a Cruzeiro, a harmadikon pedig 68-cal a Corinthians végzett. Vasárnap a Cruzeiro 2-1-re nyert a Palmeiras ellen, a Corinthians viszont csak 1-1-es döntetlent ért el a Goiás vendégeként. Az összbrazil bajnokságok 1971-es bevezetése óta, az 1984-es sikert követően mindössze másodszor bizonyult a legjobbnak a Fluminense, amely az előző sorozatban éppen csak bent maradt az élvonalban.
2010.12.06. 09:45
 
Több mint 140 ember halt meg kolerában Haitin pár nap alatt
Több mint 140 ember halt meg kolerában az utóbbi napok során Haiti délnyugati részén, amelyet eddig elkerült a járvány. A betegség október közepén jelent meg a karibi országban, s azóta több mint 1880 áldozatot szedett. Duvelson Angello, Grande Anse megye tiszti főorvosa közölte, hogy jelentős számú haláleset történt azokban a közösségekben, amelyek a boszorkánysághoz társítják a betegséget. Az eddigi adatok szerint a megye egészségügyi intézményeiben 57 ember, vidéki településeken pedig 83 ember halt meg.
2010.12.06. 09:30
 
 
Brit Független Filmdíjak: tarolt a The King's Speach
Négy fontos kategóriában is a The King's Speach (A király beszéde) című film nyerte a Brit Független Filmdíjat. Tom Hooper mozija a vasárnapi londoni gálán a legjobb film, a dadogással küzdő VI. György királyt alakító Colin Firth a legjobb színész, filmbeli partnerei, Helena Bonham Carter és Geoffrey Rush pedig a legjobb epizódszereplőnek járó díját kapták. David Seidler a legjobb forgatókönyvíró elismerését vehette át a filmért. Carey Mulligan a legjobb színésznő díjával távozott, amelyet az Isiguro Kazuo Ne engedj el című regénye alapján készült filmben nyújtott alakításával érdemelt ki. A rendezői díjat az elsőfilmes Gareth Edwards kapta a Monsters című, fillérekből forgatott sci-fijéért.
2010.12.06. 09:30
 
Navracsics: erős jogosítványokkal rendelkező Költségvetési Tanács legyen
A Fidesz már 2006-ban is, és most is azt képviseli, hogy erős jogosítványokkal rendelkező Költségvetési Tanács legyen, amelynek nincs bürokráciája - fejtette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn az MTV Ma reggel című műsorában. Navracsics Tibor arra reagált, hogy Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke ugyanebben a műsorban azt mondta, ha a parlament megszavazza a képviselői módosító javaslatot, és átalakítják a Költségvetési Tanácsot, illetve elvonják annak forrásait, akkor a testület "nemcsak fogatlan oroszlán, de inkább annak árnyéka lesz". A miniszter szerint el kell dönteni, hogy mitől erősebb egy hivatal, attól-e, hogy nagyobb a költségvetése, vagy erősebb hatáskörei vannak.
2010.12.06. 09:30
 
Alpesi sí Vk: Ligety győzött férfi óriásműlesiklásban
A hazai közönség előtt szereplő Ted Ligety nyerte a férfi óriásműlesiklást az egyesült államokbeli Beaver Creekben rendezett alpesi sí Világkupa-viadalon. Eredmények, férfi óriásműlesiklás: 1. Ted Ligety (amerikai) 2:37.67 p (1. futam: 1:16.14, 2. futam: 1:21.53) 2. Kjetil Jansrud (norvég) 2:38.49 (1:16.50, 1:21.99) 3. Marcel Hirscher (osztrák) 2:38.91 (1:16.99, 1:21.92)
2010.12.06. 09:15
 
 
Bizonyítottan veszélyesek az energiatakarékos izzók
Új bizonyítékot tárt fel a német környezetvédelmi hivatal (UBA) az energiatakarékos izzók veszélyességét illetően: törésük esetén jelentős mennyiségű mérgező higany juthat a helyiség levegőjébe. Az UBA egy kísérletben kimutatta, hogy az izzók törését követően a higanyterhelés az ajánlott maximum - 0,35 mikrogramm/köbméter - húszszorosára növekszik a beltérben. A higany az energiatakarékos izzók gyenge pontja - fogalmazott az UBA igazgatója, Jochen Flasbarth a Die WElt című német lap internetes kiadása szerint (www.welt.de). Ezért középtávon olyan technológia kifejlesztését tartja szükségesnek, amely nem jár higanyterheléssel.
2010.12.06. 09:15
 
BUX: -0,08 százalék nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,08 pontos csökkenéssel, 21.502,35 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,08 százalékkal gyengült.
2010.12.06. 09:15
 
Kisiklott egy tehervagon Dombóváron, késések várhatók
Kisiklott egy vasúti teherkocsi hétfő reggel Dombóváron, senki sem sérült meg, de az arra közlekedők délelőtt 40-50 perces késésre számíthatnak - közölte a Mávinform az MTI-vel. A Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon bekövetkezett baleset miatt Dombóvár-Bátaszék, Pécs-Dombóvár és Dombóvár-Gyékényes felé a pályát lezárták - tette hozzá Both Ferenc sajtóügyeletes. A kocsi kisiklását feltehetően műszaki hiba okozta, a menetrend szerinti közlekedés a délelőtti órákban állhat helyre - olvasható a közleményben.
2010.12.06. 08:45
 
NBA: továbbra is listavezető a San Antonio
A San Antonio vasárnap legyőzte a vendég New Orleans csapatát, így tovább is egyedül áll az élen az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA). A mérkőzés legjobbja a 19 pontig jutó Tony Parker volt, és együttese az idény eddigi 20 meccséből 17-et megnyert. A New York Knicks ezúttal Torontóban diadalmaskodott, és idegenben immár sorozatban hetedik találkozóján győzött.
2010.12.06. 08:15
 
Ausztrália konzuli segítséget nyújtana Assange-nek
Ausztrália konzuli segítséget nyújtana Julian Assange-nek, a WikiLeaks portál alapítójának, ha külföldön letartóztatják - közölte Robert McClelland igazságügyi miniszter, legfőbb ügyész hétfőn. Mindazonáltal ismét elítélte, hogy a WikiLeaks amerikai titkos vagy bizalmas diplomáciai iratok százezreit hozta nyilvánosságra, mondván, ezzel a cselekedettel veszélybe sodorta az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságát. A 39 éves Assange ausztrál állampolgár, ellene nemzetközi elfogató parancs van érvényben.
2010.12.06. 08:00
 
 
Kopits: a Költségvetési Tanács egy fogatlan oroszlán árnyéka lesz
Ha a Parlament megszavazza a képviselői módosító javaslatot, és átalakítják a Költségvetési Tanácsot, illetve elvonják annak forrásait, akkor a testület "nemcsak fogatlan oroszlán, de inkább annak árnyéka lesz" - mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke egy reggeli televíziós műsorban hétfőn. A köztévé Ma reggel című műsorában Kopits György kifejtette: a tanács munkáját ért bírálatok akkor jelentkeztek, erősödtek fel, amikor a Költségvetési Tanács bemutatta véleményét a jövő évi költségvetési törvényjavaslatról, illetve az ahhoz beadott módosító indítványokról.
2010.12.06. 08:00
 
Bundesliga: fontos a Bayernnek, hogy Schweinsteiger maradjon
Német sajtóértesülés szerint akár karácsony előtt aláírhatja szerződés-hosszabbítását a Bayern München labdarúgócsapatánál Bastian Schweinsteiger. A Bild című lap úgy tudja, hogy a német válogatott középpályás új kontraktusa 2016-ig szólna. A 26 éves futballista - akit a jelenleg érvényben lévő egyezség a következő bajnoki idény végéig, azaz 2012 nyaráig köti a bajor klubhoz - mostanáig többször arról beszélt, hogy tavaszig nem szeretne a jövőjével foglalkozni. Christian Nerlinger sportigazgató egyelőre nem erősítette meg a küszöbön álló hosszabbításról szóló hírt, ugyanakkor közölte, jó úton haladnak afelé, hogy a maradás hasznosságáról meggyőzzék Schweinsteigert.
2010.12.06. 07:45
 
 
Primera División: nem fizet 40 millió eurót Dzekóért a Real Madrid
Huszonöt millió eurónál többet nem tud, vagy nem akar fizetni a Real Madrid Edin Dzekóért, a VfL Wolfsburg bosnyák labdarúgójáért a januári átigazolási időszakban, így valószínűleg nem sikerül majd rávennie a német klub elöljáróit, hogy elengedjék a spanyol fővárosba a csatárt. A Bild című német lap értesülése szerint Wolfsburgban 40 millió euróra számítanak a 24 éves futballista eladásából, ezért az argentin Gonzalo Higuaín sérülése miatt támadót kereső madridiak mostantól inkább a brémai portugál Hugo Almeida, illetve a bilbaói spanyol Fernando Llorente megszerzésébe fektetnek több energiát.
2010.12.06. 07:45
 
Ötnapos hadgyakorlatot kezdett a dél-koreai hadsereg
A dél-koreai hadsereg újabb nagyszabású hadgyakorlatot kezdett hétfőn, elriasztandó Észak-Koreát egy újabb támadástól. Az ötnapos, 29 különböző helyszínen megtartandó hadgyakorlat kiterjed azokra a Sárga-tengeren lévő szigetekre is, amelyek a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonal tengeri szakasza mentén helyezkednek el. Az e térségben fekvő öt sziget védelmét Dél-Korea katonák átcsoportosításával és rakétavetők telepítésével megerősítette. E szigetek egyike Jonpjong, ahol november 23-án az észak-koreai tüzérség támadásában négyen meghaltak.
2010.12.06. 07:45
 
 
Foci vb: Wenger változtatna a "középkori" helyszínkijelölésen
Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője szerint megérett a változtatásra a labdarúgó-világbajnokságok helyszínkijelölésének módszere. A francia szakember, aki a 2018-as vb-ért zajló versenyben az angolok pályázatát támogatta, a múlt csütörtöki bukást, az elsőkörös kiesést követően úgy fogalmazott, hogy számára egy kicsit középkorinak tűnik az eljárás. "Nem jó, hogy a mai világban oda kell menni valahova, ott lobbizni kell a pályázatért, és azt kell mondani: kérjük, higgyenek bennünk. Jobb lenne, ha ez inkább technikai jellegű lenne" - mondta. Wenger arról is beszélt, hogy még a gyanú árnyékának sem szabadna egy ilyen súlyú szavazásra vetülnie.
2010.12.06. 07:45
 
 
A felnőttek fele egyetlen könyvet sem olvas
A 18 év feletti magyar felnőttek fele tavaly egyetlen könyvet sem olvasott, de az arány jobb a korábbinál - idézi az Országos Széchényi Könyvtár kutatási eredményét a hétfői Magyar Nemzet. A tavalyi 50 százalékos lesújtó arány azért ad okot némi bizakodásra, mert 2000-ben még a lakosság 52 százaléka, 2005-ben 60 százaléka vallotta azt, hogy egyetlen könyvet sem olvasott. A legtöbbet olvasott szerző, Lőrincz L. László nem nevezhető klasszikusnak, mint ahogy Danielle Steel sem, a harmadik helyen álló Rejtő Jenő pedig a légiós-regény klasszikusa. Bekerült a tíz legolvasottabb szerző közé Gárdonyi Géza, ahonnan kikerült az öt éve még előkelő helyen álló Wass Albert, Márai Sándor és Kertész Imre.
2010.12.06. 07:30
 
 
Csődbe juthatnak egyes amerikai államok és nagyvárosok
Több ezer milliárd dolláros rejtett adósságot halmoztak az amerikai államok és egyes nagyvárosok, ami a közeli években a másodlagos jelzálogpiaci adósságok által okozotthoz hasonló pénzügyi válságot idézhet elő, és a görög krízishez hasonlóan láncreakciót indíthat el az amerikai kontinensen - jelentette vasárnap a The New York Times. A szakemberek attól tartanak, hogy hiába indul be a gazdasági növekedés, a helyi szintű, az országos közvélemény elől rejtve maradt adósságok bedönthetik az egyes államokat és önkormányzatokat.
2010.12.06. 07:30
 
Izraeli és török diplomaták a kétoldalú kapcsolatok javításáról tárgyaltak
Török és izraeli diplomaták tanácskozást tartottak vasárnap Genfben, hogy megpróbálják leküzdeni a kétoldalú kapcsolatokat súlyosan megterhelő, májusban kirobbant válságot. Az egykor stratégiai szövetséges két ország viszonya mélypontra jutott, miután izraeli katonai alakulatok május 31-én lecsaptak a Gázai övezetbe tartó nemzetközi segélyflottillára, és a zászlóshajón kirobbant összetűzésben kilenc török állampolgárt lelőttek. A segélyflottilla annak ellenére próbált meg eljutni a Gázai övezetbe, hogy Izrael jó előre jelezte, nem engedi meg a hajóknak a partok megközelítését és kikötését.
2010.12.06. 07:15
 
Több száz embert temetett el földcsuszamlás Kolumbiában
Mintegy kétszáz embert temethetett el élve egy földcsuszamlás vasárnap a kolumbiai Medellín városban, ahol hetek óta tart az esőzés. A vöröskereszt helyszínen tartózkodó mentőegységei közölték, hogy az első becslések szerint az eltűntek száma legalább 150 és 200 közöttire tehető. A fővárostól 400 kilométerre északnyugatra fekvő nagyvárosban háromszintes házaik tucatjait takarta el a sáros, iszapos földtömeg. A mentők mindeddig csak három embert találtak meg életben. Kolumbiát az év eleje óta sújtják a történelmi rekordokat sorra megdöntő esőzések, amit a La Nina néven ismert természeti jelenség idézett elő. Közel 170 ember halt meg, és másfélmillió vált hajléktalanná a természeti csapások következtében.
2010.12.06. 07:15
 
Primera División: nyert a Real Sociedad
A spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának vasárnapi játéknapján: Primera División, 14. forduló: Real Sociedad-Athletic Bilbao 2-0.
2010.12.06. 07:15
 
Serie A: győzött a Juventus
A Juventus 3-1-re nyert a Catania otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának vasárnapi játéknapján. Serie A, 15. forduló: Catania-Juventus 1-3.
2010.12.06. 07:15
 
 
Alpesi sí Vk: Vonn sikere szuper-óriásműlesiklásban
Az amerikai Lindsey Vonn nyerte vasárnap a szezon első női szuper-óriásműlesikló Világkupa-versenyét a kanadai Lake Louise-ban. A második helyen a német Maria Riesch végzett, aki pénteken és szombaton lesiklásban győzött. Az összetett Vk amerikai címvédője pályafutása 34. Vk-sikerét aratta. A harmadik leggyorsabb az amerikai Julia Mancuso volt. A vasárnapi versenyt percekre félbe kellett szakítani Marusa Ferk bukása miatt. A fiatal szlovén síelőt mentőhelikopterrel szállították el.
2010.12.05. 22:00
 
29 százalékos részvétellel választottak képviselőket Salomváron
Huszonkilenc százalékos részvétellel megválasztották a képviselő-testület tagjait a Zala megyei Salomváron. A 487 választópolgárból 141-en járultak az urnák elé; a hét független jelölt közül Bárh Sándort, Gyalogh Jánost, Salamon Zoltánt és Molnár Gábort választották meg a salomvári képviselő testület tagjának - közölte Nagy Szilvia, hozzátéve, hogy Bárh Sándor és Molnár Gábor már korábban is tagja volt a testületnek.
2010.12.05. 21:30
 
Magyar-román hokiliga: három góllal verte a Csíkszerda a Vasast
A közös magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga vasárnapi játéknapján: HSC Csíkszereda (román)-Vasas 7-4 (2-2, 2-1, 3-1), Miskolci Jegesmedvék-Steaua Rangers Bucuresti (román) 8-0 (2-0, 3-0, 3-0), Fenestela Brasov (román)-Dab.Docler Dunaújváros 3-5 (0-2, 2-3, 1-0), Újpest-Sapa Fehérvár AV19 3-5 (1-4, 1-0, 1-1).
2010.12.05. 21:15
 
Primera División: nyert a Villarreal
A Villarreal 1-0-ra nyert a Sevilla ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának vasárnapi játéknapján. Primera División, 14. forduló: Villarreal-Sevilla 1-0 (1-0), gól: Nilmar (30.).
2010.12.05. 21:15
 
 
Váradi Béla nyerte a Szegénység arcai filmfesztivál fődíját
Váradi Béla Börtönévek című alkotása nyerte a Szegénység arcai című fesztivál fődíját - közölték a szervezők. A pénteken kezdődött fesztiválon több mint száz filmet mutattak be a budapesti Vörösmarty moziban, az alkotások stílusa a mobilkliptől a játékfilmig terjedt. A fesztivál érdekessége volt, hogy sem műfaji, sem stílusbeli megkötés nem volt, bármely alkotás nevezhető volt, amely kapcsolódott a szegénység témaköréhez.
2010.12.05. 21:15
 
Férfi kosárlabda NB I: Albacomp-győzelem a bajnok ellen
Az Albacomp 17 ponttal verte a címvédő Zalaegerszeget a férfi kosárlabda NB I vasárnapi összecsapásán. Eredmény: Albacomp - Zalakerámia-ZTE KK 82-65 (20-23, 28-16, 13-18, 21-8).
2010.12.05. 20:45
 
Megválasztották a négytagú képviselő-testületet Táp községben
Október 3-án elegendő jelölt hiányában elmaradt a voksolás, az időközi önkormányzati választáson azonban vasárnap sikerült megválasztani a négytagú képviselő-testületet a Győr-Moson-Sopron megyei Tápon. A tisztségért hatan szálltak ringbe, valamennyien függetlenként. 21 százalékos volt a részvételi arány, az 598 választásra jogosult közül 126 választópolgár adta le a voksát. Azok a jelöltek kerültek a képviselő-testületbe, akik a legtöbb szavazatot kapták: Csikár László, Endrődiné Dinya Nikolett Zsuzsanna, Kiss Lajos és Tóth András. Valamennyien helybéliek és új önkormányzati képviselők, a korábbi testületben nem töltöttek be tisztséget.
2010.12.05. 20:45
 
 
Aranyhaj legyőzte Harry Pottert az észak-amerikai mozikban
Az Aranyhaj és a nagy gubanc című Disney-mese átvette a hétvégi mozis toplista vezető helyét a Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész című filmtől Észak-Amerikában. A korábbi hetek nyüzsgése után némiképp nyugodtabb hétvége zajlott az amerikai mozikban. A Grimm-mese nyomán született Aranyhaj az előzetes becslések szerint 21,5 millió dollárt (4,4 milliárd forintot) kasszírozott, míg a Harry Potter-saga befejezésének első epizódjára 16,7 millió dollárért (3,4 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők. A harmadik hete futó Potter-film a hétvégi eredménnyel kissé 244 millió dollár (50,2 milliárd forint) fölé tornászta eddigi észak-amerikai bevételeit.
2010.12.05. 20:45
 
Női kosárlabda NB I: magabiztos szegedi siker
A házigazda Szeged a papírformának megfelelően magabiztosan győzött a Cegléd ellen a női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján. Eredmény: Szeviép-Szeged - Ceglédi EKK 84-51 (26-12, 17-16, 24-12, 17-11), SEAT Lami Véd Győr - BEAC-Újbuda 95-54 (32-12, 22-17, 15-10, 26-15), Szolnoki NKK - Vasas-Csata 72-68 (22-19, 15-17, 17-16, 18-16).
2010.12.05. 20:30
 
Férfi kézilabda BL: nyert a Schaffhausen a Szeged csoportjában
A Szegeddel azonos csoportban szereplő svájci Schaffhausen háromgólos győzelmet aratott vasárnap hazai pályán a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Eredmény: Férfi BL, 7. forduló: C csoport: Schaffhausen (svájci)-Aalborg (dán) 34-31 (17-19). Az állás: 1. Csehovszki Medvegyi 11 pont, 2. Valladolid 10, 3. Pick Szeged 8, 4. Schaffhausen 5/6 mérkőzés, 5. Aalborg 4, 6. Minszk 2/6.
2010.12.05. 20:30
 
Férfi kézilabda NB I: három góllal nyert az FTC
Az FTC három góllal verte a vendég Csurgót a Budapest Bank férfi kézilabdaliga vasárnapi mérkőzésén. Eredmény: FTC-Sporek - Csurgó 32-29 (19-10).
2010.12.05. 20:30
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562[1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista