2019. november 20., szerda - Jolán
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  dugó-adó
127675 találat
 
Saját otthonában bántalmaztak és raboltak ki egy családot Budapesten
Saját otthonában bántalmaztak és raboltak ki egy családot Budapesten vasárnap. A támadásban egy nő életveszélyesen megsebesült - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-nek. Csillag Melinda közölte: a háromtagú család XVI. kerületi házába vasárnap este nyolc óra körül több ismeretlen jutott be. Bántalmazással arra kényszerítették az ott lakókat, hogy értékeiket átadják. A BRFK életveszélyt okozó testi sértés miatt folytat eljárást, mivel az édesanya életveszélyesen megsebesült, és a másik két családtag is megsérült - mondta Csillag Melinda.
2010.12.13. 13:30
 
Ódor: Magyarország hatékony fél évre törekszik
Magyarország minél hatékonyabban szeretné betölteni az EU soros elnöki posztját; az elmúlt négy hónapot az intenzív felkészülés jellemezte - mondta Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára. A Magyar Külügyi Intézetben tartott előadásában Ódor Bálint úgy fogalmazott, az elnökségi program összeállításánál áttekintettek minden jelentős ügyet, amely napirendre kerülhet 2011 első félévében, és több intézmény, illetve civil szervezet képviselőivel is konzultáltak. A magyar fontos elnökség lesz, mivel rendkívüli jelentőségű kérdésekkel kell foglalkoznia és több, már folyamatban lévő ügyet kell megoldania a következő hat hónap alatt - mondta.
2010.12.13. 13:30
 
Elengedte túszait Franciaországban az óvodai túszejtő
Órákon keresztül több kisgyereket és egy óvónőt fogva tartott hétfő délelőtt egy 17 éves, kardokkal felfegyverzett fiatal a kelet-franciaországi Besancon egy óvodájában. Kora délután az összes túsz visszanyerte szabadságát, a túszejtőt őrizetbe vették - közölték a hatóságok. Először csaknem húsz gyereket ejtett túszul reggel a labilis lelki állapotú fiatalember, de tizennégyet rövid időn belül elengedett. A tinédzser indítéka egyelőre nem ismert. Jean-Louis Fousseret, Besancon polgármestere elmondta, hogy a fiatalt depresszióval kezelték, de egy ideje nem szedi a gyógyszereit.
2010.12.13. 13:30
 
Ódor: Magyarország hatékony fél évre törekszik az Eu-elnökség idején
Magyarország minél hatékonyabban szeretné betölteni az EU soros elnöki posztját; az elmúlt négy hónapot az intenzív felkészülés jellemezte - mondta Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára. A Magyar Külügyi Intézetben tartott előadásában Ódor Bálint úgy fogalmazott, az elnökségi program összeállításánál áttekintettek minden jelentős ügyet, amely napirendre kerülhet 2011 első félévében, és több intézmény, illetve civil szervezet képviselőivel is konzultáltak. A magyar fontos elnökség lesz, mivel rendkívüli jelentőségű kérdésekkel kell foglalkoznia és több, már folyamatban lévő ügyet kell megoldania a következő hat hónap alatt - mondta.
2010.12.13. 13:30
 
 
Az Eredet és A közösségi háló a legjobb amerikai filmek idei élmezőnyében
Az Eredet és A közösségi háló című filmek is felkerültek az Amerikai Filmintézet (AFI) idei tízes toplistájára. A hétvégén közzétett lista szerint a legjobb filmek közé bejutott még Ben Affleck Tolvajok városa című drámája, A félszemű című western Matt Damonnal, a Black Swan című balettdráma Natalie Portmannel, a The Fighter című bokszfilm, a The Kids Are All Right című leszbikus családi vígjáték, a 127 Hours című hegymászódráma, a Toy Story 3 című animációs film és a Winter's Bone című thriller. Az Amerikai Filmintézet toplistáján nem rangsorolja a kiválasztott produkciókat, és nem nevezi meg a legjobbat.
2010.12.13. 13:30
 
Netanjahu üdvözli az amerikai béketörekvések változását
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő üdvözölte hétfőn azt az amerikai döntést, hogy Washington nem erőlteti már a ciszjordániai zsidó telepen folyó építkezések újabb befagyasztását. "Üdvözlöm ezt az amerikai döntést. Ez jó Izraelnek, és jó a békének" - jelentette ki órákkal azelőtt, hogy Izraelbe érkezett volna George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja. A küldött Netanjahun kívül Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is találkozik. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, látván a közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások kudarcát a telepbővítési moratórium ügyének megoldatlansága miatt, pénteken bejelentette, hogy Washington vissza akar térni a közvetett tárgyalásokhoz.
2010.12.13. 13:15
 
 
Emelkedik az emlőrák aránya a terhes nőknél
A mellrák aránya növekszik a terhes nők körében, mert egyre tovább várnak a leendő szülők a gyerekvállalással - írja a The Daily Telegraph. A rák diagnózisa nehéz döntés elé állítja a várandós nőt, mert a kezelések árthatnak a fejlődő magzatnak. Ennek ellenére kutatók most azt ajánlják, a daganatos terhes nők rákkezelése a lehető legkevésbé térjen el a szokásostól. Sibylle Loibl és kutatótársai 313 mellrákos állapotos nőt követtek nyomon hét éven át. Az alkalmazott kezelések között a várandós nők egy részénél kemoterápia is volt. A veleszületett rendellenességek aránya nagyobb volt a kemoterápiát kapott és az abban nem részesült anyák babáinál is a szokásoshoz képest.
2010.12.13. 13:00
 
 
A Szabadság híd nyerte az energiatakarékos közvilágítás versenyét
Tizenhat jelentkező közül idén a budapesti Szabadság híd nyerte az Auroralia-díjat, amellyel minden évben a fenntartható, energiatakarékos és tetszetős közvilágítást felvonultató városok legjobbjait jutalmazzák. A városi közvilágítás fejlesztésére törekvő közösségeket, a közvilágítási szakembereket és az iparág képviselőit tömörítő LUCI (Lighting Urban Community International) szervezésében létrehozott Auroralia-díj második helyezettje Genf, harmadik pedig a hollandiai Tilburg városa lett - tudatta az MTI-vel a Szabadság híd világítását fejlesztő Tungsram-Schréder ZRt.
2010.12.13. 13:00
 
Mintegy százötven lakóház van veszélyben Újfehértón
Mintegy százötven lakóházat veszélyeztet a belvíz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón. A városban elhúzódó védekezésre készülnek. A 14 ezres kisvárosban a múlt hét óta harmadfokú készültségben védekeznek a belvíz ellen, a helyzet azóta a település egyik részén látványosan romlott. A Kisrétkörnél lévő csatorna fala beszakadt, az egyik áteresz pedig annyira visszaduzzaszt, hogy a víz már közvetlenül a lakások előtt van. Másodfokú belvízvédelmi készültség van a Ráckevei- (Soroksári-) Duna menti, valamint az Észak-Duna-völgyi belvízvédelmi szakaszokon; apad az Ipoly és a Zagyva, már csak a 11 kilométeres szentlőrinckátai gátőrjáráson van elsőfokú árvízvédelmi készültség.
2010.12.13. 13:00
 
Bölcsődei pedofilt vettek őrizetbe Amszterdamban
Őrizetbe vett a holland rendőrség egy férfit, aki bölcsődei gyermekfelügyelőként és bébiszitterként kisgyermekeken követett el szexuális jellegű visszaéléseket - jelentette a sajtó hétfőn. A 27 éves férfi áldozatainak száma elérheti az ötvenet. Egyes jelentések szerint múlt heti őrizetbe vételét követően bevallotta, hogy gyermekek tucatjait molesztálta. A gyanúsított 2007 februárja óta dolgozott bölcsődékben, és tavaly óta házaspároknál is vállalt külön gyermekfelügyeletet. Az Egyesült Államokból származó "füles" alapján tartóztatták le. Gyermekpornográfiát tartalmazó felvételek készítésével és birtoklásával is gyanúsítják.
2010.12.13. 13:00
 
 
Újabb történelmi csúcson az üzemanyagárak
Emeli bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., és ezzel új történelmi csúcsot érnek el az árak - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A benzin átlagára 357-358 forintra, a gázolajé pedig 345 forintra emelkedik. A Mol a múlt héten bruttó 8, illetve 6 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát. Az idén januárban a 95-ös átlagára még csak 317 forint volt, a gázolajé pedig 297 forint. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak kutaknál.
2010.12.13. 13:00
 
Kerékpár: idén nem lesz ítélet Contador ügyében
Az idén nem lesz ítélethirdetés Alberto Contador doppingügyében - jelentette be Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke. "Sok kritikák kap az UCI, mert állítólag nem megfelelően kommunikál, de ez nem egy klasszikus doppingeset" - mondta a sportvezető a L'Equipe című lapnak. "Augusztus végén, közösen a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) Contadornak lehetőséget adtunk, hogy elmagyarázza, mi történt. Huszonnégy órával később előadta a fertőzött hússal kapcsolatos történetét. Ezek után mi szakértőket kértünk fel, hogy megvizsgálják, igaza lehet-e a versenyzőnek. Az biztos, hogy nem lesz idén döntés."
2010.12.13. 12:45
 
Megkéselte testvérét egy férfi Kunmadarason
Megkéselte testvérét egy férfi Kunmadarason. Az áldozatot életveszélyes állapotban vitték a karcagi kórházba - közölte a rendőrség az MTI-vel hétfőn. A támadó családi veszekedés közben többször is megszúrta öccse felsőtestét egy 12 centiméter hosszú késsel - mondta a múlt szombati esetről Pásztorné Kovács Ágnes főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: a késelő önként jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását.
2010.12.13. 12:45
 
Nagy mennyiségű kábítószerre bukkantak a rendőrök egy budapesti lakásban
Nagy mennyiségű kábítószerre bukkantak a rendőrök egy budapesti lakásban - közölte a rendőrség a honlapján. A rendőrök a józsefvárosi házkutatás során több mint másfél kilogramm amfetaminra és körülbelül 40 gramm MDMA-gyanús anyagra bukkantak. A rendőrök őrizetbe vettek egy 33 éves és egy 47 éves férfit. A két férfival szemben, előzetes letartóztatásuk mellett, visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.
2010.12.13. 12:45
 
 
A Hajnalvándor a kasszasikerlista élén
A Narnia krónikái harmadik epizódja, A Hajnalvándor útja végzett az észak-amerikai mozis kasszasikerlista élén a hétvégén. A fantáziafilm 24,5 millió dolláros (5,1 milliárd forintos) bevétele meg sem közelítette a korábbi Narnia-részek nyitányát, hiszen Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény öt éve 65,6 millió dollárral, a Caspian herceg pedig három éve 55 millió dollárral debütált az amerikai és kanadai mozikban. A forgalmazó 20th Century Fox azonban mégis bizakodó, mert a film nemzetközi bemutatkozása 85 országban 80 millió dollárt (16,8 milliárd forintot) hozott, s ezzel az első hétvége alatt összesen 105,5 millió dolláros (22,2 milliárd forintos) jegyeladást könyvelhetett el a 150 millióból (31,5 milliárd forintból) készült produkció.
2010.12.13. 12:45
 
 
Keresztes Ildikó Botrányos Választása
Nehéz helyzetbe került Keresztes Ilidikó az X-Faktor című műsor Mentora. Vastag Csaba és Janicsák Veca között kellett volna választania, hogy melyikük jut tovább. Ő inkább a közönségre bízta a választást. Nem biztos, hogy jól döntött...
2010.12.13. 12:40
 
Kulturális bizottság: nem lennének elvonhatók az NKA bevételei
Nem vonhatna el a költségvetés a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bevételeiből és év végi maradványaiból L. Simon László fideszes képviselő törvényjavaslata szerint, melyet az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága hétfői ülésén általános vitára alkalmasnak tartott. Törvényjavaslatának céljáról L. Simon László elmondta: lehetővé akarják tenni, hogy az NKA - a főösszegét biztosító játékadó-bevételeken túl - költségvetési támogatásokat is fogadhasson, míg a szervezet alapszerű működését biztosítaná az NKA bevételei és év végi maradványai elvonásának tilalmát kimondó bekezdés.
2010.12.13. 12:00
 
 
Dollármilliárdokra perelnek osztrák bankokat a Madoff-ügyben
Közel húszmilliárd dollár kártérítésre perelnek két osztrák bankot, és osztrák bankárokat a Madoff-ügyben az Egyesült Államokban. A károsultak képviselője, Irving Picard azzal gyanúsítja a már megszűnt Bank Medici osztrák tulajdonosnőjét, Sonja Kohnt, hogy kulcsszerepet játszott Bernard Madoff csalásaiban. Picard azt állítja, hogy a Bank Austriát és olasz anyabankját, az UniCreditet is felelősség terheli az ügyben.Madoff 65 milliárd dolláros kárt okozott befektetőknek; áldozatait a piramisjátékra emlékeztető Ponzi-trükkel csapta be, látszatbevételeket produkált nem létező tőzsdei ügyletekből, miközben a korábbi befektetők hozamát az új áldozatok pénzéből fizette ki. 150 év börtönre ítélték.
2010.12.13. 12:00
 
Szikinger: a 2006-os ítéletek felülvizsgálatára vannak törvényes lehetőségek
Szikinger István alkotmányjogász szerint a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban született bírósági ítéletek felülvizsgálatára ma is megvannak a törvényes lehetőségek, ezért nincs szükség a Lex Balsaiként ismertté vált semmisségi törvényre. Az alkotmányjogász a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, nem zárja ki, hogy születhettek rossz, kellően meg nem alapozott ítéletek, ám ezek kapcsán arra hívta fel a figyelmet: a rendkívüli jogorvoslati lehetőségek még rendelkezésre állnak. Ezek között említette a felülvizsgálat, a perújrafelvétel, a nemzetközi bírósághoz fordulás és az alkotmányjogi panasz lehetőségét.
2010.12.13. 11:45
 
 
450 kilométernyi szakaszon árvízvédelmi készültség van Észak-Magyarországon
Több mint 450 kilométernyi folyószakaszon van árvízvédelmi készültség Észak-Magyarországon, ebből elsőfokú a riasztás mintegy 137 kilométeren, másodfokú 183 kilométernyi részen és harmadfokú 130 kilométeres hosszon - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője az MTI-vel. Csont Csaba kifejtette: a védekezési munkákban az elmúlt napon csaknem 400 ember vett részt és 60 gépjárművel dolgoztak az árvízvédelmi készültségben lévő folyószakaszok mentén.Kitért arra, hogy a Tisza hétvégén Tivadarnál 894 centiméteres, Vásárosnaménynál pedig 904 centiméteres vízállással tetőzött.
2010.12.13. 11:45
 
 
Kizárta a Jobbik frakciója Pősze Lajost
Kizárta tagjai sorából a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja Pősze Lajost hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Vona Gábor elnök-frakcióvezető. Közleményében a kizárást azzal indokolja: "Pősze Lajos az elmúlt időszakban eltávolodott a párt irányvonalától, munkája során nem törekedett az együttműködésre, amely mostanra lehetetlenné tette a további közös tevékenységet a Jobbik programjának végrehajtása és szavazóinak képviselete vonatkozásában". Vona Gábor közlése szerint a Jobbik országos elnöksége múlt csütörtöki ülésén - élve a frakció alakuló ülésén képviselői esküvel szentesített jogával - egyhangúlag Pősze Lajos országgyűlési képviselői tisztségéből való visszahívásáról döntött.
2010.12.13. 11:45
 
 
Az idei november messze a valaha mért legmelegebb volt
Az idei november messze a valaha mért legmelegebb volt - mondta Hans Joachim Schellnhuber vezető német klímakutató az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) legfrissebb adataira hivatkozva. "Hacsak most decemberben nem esik radikálisan a hőmérséklet, a 2010-es év lesz a valaha mért legmelegebb, annak ellenére, hogy idén a La Nina nevű klímajelenség hűtő hatást fejtett ki" - hangsúlyozta a potsdami klímakutató központot 1991 óta vezető szaktekintély.
2010.12.13. 11:30
 
Szlovéniában leszavazták az új rádió- és televíziótörvényt
Népszavazást tartottak Szlovéniában vasárnap a balközép koalíció által elfogadott új rádió- és televíziótörvényről, és a szlovén választók nagy többséggel, több mint hetven százalékos arányban leszavazták azt - jelentette be a választási bizottság. A szavazatok négyötödének összeszámlálása alapján 71,2 százalék voksolt a törvényt ellen, és 28,8 százalék mellette, vagyis az elutasítók előnye már behozhatatlan. A részvétel mindössze 13,7 százalékos volt, a második legalacsonyabb a független Szlovénia eddigi 16 referenduma közül.
2010.12.13. 11:30
 
Levonulóban az árhullám a Tisza felső szakaszán
Levonulóban az árhullám a Tisza Vásárosnamény feletti szakaszán, attól lejjebb, Záhonyig viszont továbbra is harmadfokú készültségi színt feletti a víz - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. A Tisza hétfő délelőtt 670 centiméteres vízállással tetőzik Záhonynál, s onnan Tokaj irányába folytatódik az áradás és alakul ki keddtől harmadfokú készenlét feletti vízszint. Kedvező, hogy a hideg időjárás hatására apad a Tiszába torkolló Szamos, Kraszna és a Túr is, az utóbbinál már a teljes szakaszon elsőfokúra mérsékelhették az árvízvédelmi készültséget.
2010.12.13. 11:15
 
Hírességek szólították fel Iránt Astiani szabadon engedésére
Több mint nyolcvan író, színész, zenész, politikus és akadémikus, köztük Robert Redford, Robert de Niro és Sting is aláírta azt a nyílt levelet, amely a házasságtörésért megkövezésre ítélt iráni nő szabadon bocsájtására szólít fel. A legfelsőbb iráni vallási vezetőnek, Ali Hameneinek és Mahmúd Ahmadinezsád elnöknek címzett nyílt levélben az aláírók kijelentik : "Szakine Mohammadi Astiani már eleget szenvedett". "Mi, alulírottak felszólítjuk az iráni kormányt, hogy azonnal engedje szabadon Astianit, valamint fiát Szadzsad Kaderzadét és ügyvédjét, Hutan Kiant." - olvasható a The Times című újság hétfői számának címlapján megjelent levélben.
2010.12.13. 11:15
 
 
New Yorkban a legdrágábbak a szállodák, Budapest a 27.
A szállodák árait nézve New York a legdrágább a világon, Budapest a 27. a nemzetközi rangsorban a hotel.info által végzett összehasonlítás alapján: az amerikai városban az idén novemberben egy szoba átlagosan 207,42 euróba került, míg a magyar fővárosban 71,67 euróba. A portál számításai szerint New Yorkban tavaly novemberhez képest 23,77 százalékkal nőttek az árak, míg Budapesten 4,8 százalékkal csökkentek. A sorrendben második Moszkvában 1,96 százalékkal, 160,88 euróra nőttek a szoba árak. A harmadik Oslóban majdnem 12 százalékkal drágultak a szobák, s az ár novemberben meghaladta 159 eurót.
2010.12.13. 11:00
 
Bugár: a Híd szeretne találkozni Orbánnal, de a döntés a miniszterelnöké
Amennyiben Orbán Viktor keddi hivatalos pozsonyi látogatása során nem találkozik a Híd képviselőivel, az azt fogja jelenteni, hogy a magyar fél nem kíván ezzel a párttal együttműködni - jelentette ki Bugár Béla, a magyar-szlovák polgári párt elnöke. A Híd tudomásul veszi ezt, s alkalmazkodik a helyzethez - tette hozzá Bugár Béla abban az interjúban, amelyet a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség közölt hétfőn. "Könyörögni nem fogunk" - fogalmazott a pártelnök. "Orbán úr tudja, hogy szívesen vennénk egy ilyen találkozót. Az ő döntésén múlik. Ő a magyar kormány vezetője, s ha nem vesz rólunk tudomást, az azt jelenti, hogy a magyar kormány döntött. Mi ennek megfelelően rendezkedünk be".
2010.12.13. 10:45
 
 
Jeórjiosz Papandreu és Orbán Viktor egyaránt fontosnak tartja az unió bővítését
Egyetértett az Európai Unió bővítésének fontosságában Orbán Viktor magyar és Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök hétfői athéni megbeszélésein. A magyar kormányfő szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a találkozón Orbán Viktor elmondta: a Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokat szeretnék lezárni a magyar elnökség alatt, "hiszen a horvát csatlakozás világosan meg tudja mutatni az európai perspektívát valamennyi balkáni államnak". A két miniszterelnök között egyetértés volt Románia és Bulgária schengeni övezethez csatlakozásában is - tette hozzá Szijjártó Péter.
2010.12.13. 10:45
 
 
Felejtsd el a karácsonyi csókokat!
A férfiak inkább a videojátékokat választják romantika helyett.
2010.12.13. 10:35
 
Elhunyt az Arrows Forma-1-es csapat korábbi főnöke
Hosszan tartó betegség után 64 éves korában vasárnap elhunyt Tom Walkinshaw, a 2002-ben megszűnt Arrows Forma-1-es istálló csapatfőnöke. Az 1984-ben versenyzőként túraautó Európa-bajnokságot nyert skót üzletember 1991-ben csatlakozott az F1-hez, mint a Benetton istálló technikai igazgatója, s nagy szerepe volt a későbbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher szerződtetésében, valamint a Benetton 1994-es vb-győzelmében. A tüdőrákban elhunyt sportvezető korábban elnöke volt a Brit Autóversenyzők Klubjának (BRDC), s haláláig tulajdonosa volt az angol Gloucester rögbiegyesületnek.
2010.12.13. 10:30
 
 
A kormány változtatni készül a csoportos leépítésen
Az eddig harminc napról öt napra tervezi csökkenteni a csoportos létszámleépítés bejelentési határidejét a kormány, hogy az év végéig szélnek ereszthesse a Költségvetési Tanács stábját - értesült az index.hu. A Költségvetési Tanács szakértői stábját alkotó negyvenegynehány fő utcára tétele csoportos létszámleépítésnek minősül, azt pedig 30 nappal korábban be kellene jelenteni a munkaügyi központnál. Év végéig nincs ennyi idő, inkább átírják a Munka Törvénykönyvét, 5 napra viszik le a bejelentési időt - jelentette a hírportál.
2010.12.13. 10:15
 
 
Őssejtekből állítottak elő hasnyálmirigy- és bélsejteket
Őssejteket alakított át sikeresen a cukorbetegség kezelésére alkalmas hasnyálmirigysejtekké, illetve a beleket bélelő hártyává két kutatócsoport, amely egyaránt vasárnap számolt be kutatómunkájáról. Az egyik csoport éretlen ondósejtekből állított elő hasnyálmirigyszövetet, míg a másiknak embrionális őssejtekből kiindulva a beleket alkotó szövet összetett rétegeit sikerült létrehoznia. Mindkét tanulmány az őssejtek felhasználásának új útjait nyitja meg.
2010.12.13. 10:15
 
 
Női kézilabda Eb: már bravúr kellene a magyaroknak az elődöntőhöz
Noha a magyarok szép sikert értek el az ukránok legyőzésével a dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon, azzal, hogy a svédek megverték a címvédő norvégokat, már bravúr kell az elődöntőbe jutáshoz. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese - leszámítva a norvégoktól elszenvedett vereséget - eddig remekül helytállt, és vasárnap kora este még úgy tűnt, hogy felülmúlva a várakozásokat, akár a négy közé juthat. Csakhogy a svédek parádés védekezéssel legyőzték a házigazdát Lillehammerben, így továbbra is százszázalékosak. A magyaroknak az elődöntőhöz kedden a hollandokat, szerdán pedig éppen a svédeket kellene verniük, és lehet, hogy még ez is kevés lesz a négybe kerüléshez.
2010.12.13. 09:45
 
 
Észak-Korea szerint atomháborúhoz vezet a dél-koreai-amerikai együttműködés
Észak-Korea arra figyelmeztetett hétfőn, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok együttműködése atomháborúba sodorhatja a térséget. A KCNA észak-koreai hírügynökség idéz hétfőn egy kommentárt a kommunista párt lapjából, a Rodong Szinmunból, amely szerint Washington és Szöul együttműködése "színtiszta árulás", amely Észak- és Dél-Korea közötti feszültség fokozását szolgálja, és az "atomháború sötét felhőit" sodorja a Koreai-félsziget fölé. Szöulban vasárnap jelentették be, hogy Dél-Korea hétfőtől ötnapos tüzérségi lőgyakorlatot tart partvidéke mentén.
2010.12.13. 09:45
 
Izraeli jogvédők szerint a rendőrség palesztin kiskorúakkal bánt törvénytelenül
Egy izraeli emberjogi csoport azzal vádolja az izraeli rendőrséget, hogy köveket hajigáló kiskorú palesztinokat vett őrizetbe Kelet-Jeruzsálemben, és törvénysértő módon bánt velük. A megszállt területeken élők emberi jogi helyzetével foglalkozó B,Celem szervezet azt közölte hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében, hogy az izraeli rendőrség legkevesebb 81 palesztin kiskorút - köztük egy ötéves gyereket - vett őrizetbe 2009 novembere és 2010 októbere között, akik a gyanú szerint köveket hajigáltak izraeliekre a jeruzsálemi óváros közelében. A jelentés szerint egyeseket közülük éjszaka vittek el otthonukból, és úgy hallgatták ki őket, hogy szüleik nem voltak jelen.
2010.12.13. 09:30
 
 
Jégkorong MOL Liga és ob I: véget ért az alapszakasz
Vasárnap véget ért a magyar-román közös jégkorongbajnokság, a MOL Liga, valamint az ob I alapszakasza is. Előbbiben a HSC Csíkszereda, utóbbiban a Vasas végzett az élen. A MOL Ligában a sereghajtó Újpest, valamint a közvetlenül előtte végzett Steaua Rangers Bucuresti két győzelemig tartó párharcban dönti el, melyikük jut a negyeddöntőbe, és játszhat majd a csíkiekkel. A másik három negyeddöntős párosítása: Dab.Docler Dunaújváros-Sapa Fehérvár AV19, Vasas-FTC-Orangeways és Miskolci Jegesmedvék-Fenestela Brasov. Mindegyik párharcban az első két meccsen az előkelőbb helyen záró együttesek lesznek a pályaválasztók, és az esetleges harmadik meccseket rendezik az alapszakaszban hátrébb zárók otthonában.
2010.12.13. 09:15
 
BUX: +0,58 százalék a nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,97 pontos emelkedéssel, 21.590,13 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,58 százalékkal erősödött.
2010.12.13. 09:15
 
 
Utcalányok lépnek fel amatőr színészként egy német színdarabban
Utcalányokkal mint amatőr színészekkel vitt színre egy darabot Berlinben Volker Lösch rendező. A Berliner Schaubühne nevű színházban a hét végén volt a premierje a Lulu - Die Nuttenrepublik (Lulu - A szajhák köztársasága) című színdarabnak, amelyhez 16 prostituáltat szerződtetett a rendező. A cselekmény a férfiakat elcsábító, ám az azok által kihasznált Lulu nevű lányról szól, aki végül prostituált lesz és bűncselekmény áldozataként végzi. A Laura Tratnik alakította főhőst a Berliner Sexarbeiterinnen nevű, utcalányokból (köztük egy dominából, egy escorthölgyből, egy pornószínésznőből, egy sztriptíztáncosból és egy tantramasszőzből) álló szavalókórus támogatja a darabban.
2010.12.13. 09:00
 
Serie A: a Juventus a második
Milos Krasic utolsó pillanatban szerzett góljával verte a Juventus a Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának vasárnapi rangadóján, s ezzel a második helyre lépett fel a tabellán. Luigi Del Neri együttese hat pontra van leszakadva a listavezető AC Milantól, s csak jobb gólarányának köszönhetően előzi meg a harmadik Napolit és a másodikról a negyedik helyre visszacsúszott Laziót. Serie A, 16. forduló: Juventus-Lazio 2-1 (1-1), gól: Chiellini (2.), Krasic (94.), illetve Zarate (14.).
2010.12.13. 08:45
 
 
NBA: tizenhat éve volt ilyen jó a Knicks
Sorozatban nyolcadik alkalommal nyert a New York Knicks az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), és utoljára ilyen jó sorozata 1994. december 27-e és 1995. január 13-a között volt. A csapat ásza, Amare Stoudemire a remek széria alatt mindig elérte a 30 pontos határt - most a Denver elleni vasárnapi ütközeten éppen ennyit dobott - és ezzel klubcsúcsot állított fel. A címvédő Los Angeles Lakers megszakítás nélkül nyolcadszor verte a New Jerseyt. Az ezúttal a Portlandet verő San Antonióban Tim Duncan 1000. NBA-meccsén szerepelt, s 8 pontot dobott és leszedett 13 lepattanót. A Spurs az első csapat idén a ligában, amelyik 20 győzelemnél tart.
2010.12.13. 08:45
 
Ligue 1: nem született gól Bordeaux-ban
A Girondins Bordeaux gólnélküli döntetlent játszott a vendég Rennes együttesével a francia labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. Eredmények: Girondins Bordeaux-Rennes 0-0.
2010.12.13. 08:30
 
NHL: hetet számolt a Rangers Ovecskinékre
A New York Rangers 7-0-ra verte a vendég Washingtont az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján. A fővárosiak sorozatban hatodik vereségüket könyvelték el, míg orosz sztárjuk, Alekszandr Ovecskin egy verekedéssel vétette észre magát. Az Anaheim Corey Perry mesterhármasával és két gólpasszával verte 6-2-re a Minnesotát, míg Vancouver megszakítás nélkül harmadszor nyert idegenben. Eredmények: New York Rangers-Washington Capitals 7-0, Edmonton Oilers-Vancouver Canucks 1-2, Anaheim Ducks-Minnesota Wild 6-2.
2010.12.13. 08:30
 
 
Ma dönt a Ház a magán-nyugdíjpénztárárakról szóló törvénymódosításokról
Várhatóan öt órán keresztül szavaznak a képviselők ma az Országgyűlésben: döntenek a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényjavaslatról, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó "salátatörvényről". A Fidesz kezdeményezte, hogy a napirendre vegyék fel, és házszabálytól eltéréssel tárgyalják meg, majd szavazzanak is az Orbán Viktor, Lázár János és Kósa Lajos által jegyzett, a magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatról. Az ehhez szükséges négyötödös házszabálytól való eltérést azonban az MSZP, az LMP és a Jobbik sem támogatja, így valószínűleg a javaslat általános vitáját folytatja le a Ház.
2010.12.13. 08:00
 
 
Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az uniós külügyminiszterek
Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei: hétfőn külpolitikai témákat tekintenek át, kedden pedig - az úgynevezett általános ügyek megvitatásakor - szó lesz egyebek közt az unió bővítési politikájáról, valamint előkészítik a hét második felében, csütörtökön és pénteken tartandó EU-csúcstalálkozót. Martonyi János külügyminiszter, aki a soros EU-elnökségre készülő Magyarországot képviseli ezeken a megbeszéléseken, Catherine Ashton az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének kérésére ellátja az elnöki teendőket a szintén hétfőn sorra kerülő EU-Tádzsikisztán együttműködési tanács ülésén.
2010.12.13. 08:00
 
Országszerte járhatóak az utak
Az észak-keleti országrészben több helyen havazik vagy szállingózik a hó, a fő és mellékutak többsége havas vagy latyakos; a lehullott hó mennyisége nem jelentős, fennakadás egyelőre nincs - közölte az Útinform. Az Útinform szerint Dunántúlon néhány helyen jegesedésre kell számítani, így Kisbérnél, Veszprémnél, Körmendnél és Paks térségében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint keleten, északkeleten nagyrészt erősen felhős lesz az ég, másutt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet. Több helyen várható hózápor, keleten helyenként havazás is előfordul.
2010.12.13. 07:45
 
Görögországban és Cipruson tárgyal Orbán Viktor
Görögországban és Cipruson tárgyal hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében. A magyar elnökség prioritásai közé sorolja az unió bővítésének folytatását. Orbán Viktor a 2011 első fél évében esedékes magyar európai uniós elnökségre való felkészülés keretében találkozik a tagállami miniszterelnökökkel, és felméri, hogy a tagországok mit várnak a magyar elnökségtől. A múlt héten Stockholmban, Koppenhágában, Vilniusban és Rigában tárgyalt.
2010.12.13. 07:45
 
Hatalmas hamufelhőt ereget a kamcsatkai Kizimen tűzhányó
Hatalmas hamufelhőt ereget a kamcsatkai Kizimen tűzhányó: a helyi idő szerint hétfő reggeli kilövellés nyomán a hamu és a szürke vulkáni por száz kilométeres körzetben terjedt el. Az orosz tudományos akadémia kamcsatkai kirendeltségének közlése szerint a kilövellés és a kráter oldalán megindult görgetegeket egy erős felszíni földrengés váltotta ki. Egyelőre nem lehet felmérni, hogy a hamut milyen messzire eregeti a tűzhányó, de egy újabb kilövellést akár tíz kilométeres magasságban is szétterítheti a szürke szemcséket. A repülgépeket máris figyelmeztették a várható hamufelhőre az orosz hatóságok.
2010.12.13. 07:45
 
 
Forma-1: a Ferrari csapatfőnöke szerint győztes autót kell készíteni
Stefano Domenicali, a Forma-1-es Ferrari csapatfőnöke szerint olyan versenyautót kell készíteniük, amely már a jövő évi világbajnokság első futamától kezdve képes lesz a győzelemre. Az idei vb-n a spanyol Fernando Alonso négy ponttal lemaradva végzett a második helyen a német Sebastian Vettel (Red Bull) mögött, míg a brazil Felipe Massa a hatodik lett. A konstruktőrök versengésében a Ferrari a harmadik helyen zárt.
2010.12.13. 07:45
 
Világgazdaság: két hazai pénzintézet is tervez még az idén leépítést
Az idei harmadik negyedévben még nőtt a banki alkalmazottak száma Magyarországon, a negyedik negyedben viszont két nagyobb kereskedelmi bank is jelentős létszámleépítést tervez - írta hétfői számában a Világgazdaság. A napilap közlése szerint az Erste Bank 181, a K and H Bank 215 fős létszámcsökkenést irányzott elő. A Világgazdaság azt írta: több hitelintézet már korábban szűkítette apparátusát, így 2007 óta 9,1 százalékkal dolgoznak kevesebben a szektorban. A pénzintézetek a bankadóval magyarázzák a kényszerlépést - tették hozzá.
2010.12.13. 07:30
 
 
Magyar Hírlap: politikusok tanúskodhatnak a Kulcsár-ügyben
Tanúként nagy valószínűséggel meghallgatnak majd politikusokat is a brókerbotrány perében - írta hétfői számában a Magyar Hírlap Kulcsár Attila védőjére, Nagy Gáborra hivatkozva. A lap szerint tanú lehet az eljárás során a bírósági eljárásból kimaradók közül a Kulcsárnak miniszterelnöki hivatali belépőt biztosító szocialista államtitkár, Kodela László, Lamperth Mónika volt belügyminiszter férje, Jegesy András, a Britton Peugeot-jával furikázó Puch László pénztárnok, s egy bizonyos Gyurcsányi nevű - ahogy a Magyar Hírlap fogalmaz - "nagy ember" is.
2010.12.13. 07:30
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545[1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista