2019. november 21., csütörtök - Olivér
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  dugó-adó
127675 találat
 
Hosszabb ideje van a rendőrségnek a bírságolásra
Hosszabb idő áll a rendelkezésére a rendőrségnek a közigazgatási hatósági eljárások lefolytatására, a közigazgatási bírságot az eddigi 60 nap helyett akár 90 napon túl is ki lehet majd szabni - közölték szerdán a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón. Az úgynevezett objektív felelősség elvén alapuló közigazgatási hatósági eljárások lefolytatásával kapcsolatos jogszabályok január elsején módosultak - fejtette ki Pál Adrienn, a Vas megyei székhelyű, de országos illetékességgel és hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatósági szolgálat helyettes vezetője.
2011.01.20. 13:00
 
Bombariadó a Pesti Központi Kerületi Bíróságon: nem kell kiüríteni az épületet
Nem kellett kiüríteni a Pesti Központi Kerületi Bíróság Markó utcai épületét a bombariadó miatt - közölte a Fővárosi Bíróság Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya csütörtök délben az MTI-vel. A közlemény szerint az épület átvizsgálják, de a tárgyalások zavartalanul folytatódnak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek korábban azt mondta, hogy az épületet kiürítése után megkezdték a terület átvizsgálását.
2011.01.20. 12:45
 
 
Bokros Lajos nem kötődik politikai szervezethez
Bokros Lajos nem kötődik politikai szervezethez, felelősséggel a választópolgároknak tartozik - közölte az európai parlamenti képviselő titkársága csütörtökön az MTI-vel. A közleményt annak kapcsán küldték el az MTI-nek, hogy a Magyar Hírlapnak Makay Zsolt, a párt elnöke azt nyilatkozta: az MDF februári tisztújító közgyűlése dönt arról, visszahívják-e Bokros Lajost, az Európai Parlament MDF-es tagját, mivel a képviselő a tavalyi EP-választások óta egyetlen felszólalását sem egyeztette a párttal. Bokros Lajos titkársága emlékeztet arra: a képviselőt 2009-ben az MDF vezetői kérték fel arra, hogy párton kívüliként vállalja az EP-választások során az MDF lista vezetését, és őt erre a pozícióra nagy többséggel választották meg.
2011.01.20. 12:45
 
 
Módosították a Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélési rendjét
A kormány ezentúl nem veszi igénybe a Kossuth- és Széchenyi-díjakra, valamint a művészeti díjakra személyi javaslatokat megtevő bizottságot eddig segítő tíz szakmai albizottság munkáját. Mint a Magyar Közlönyben megjelent, szerdai keltezésű kormányrendelet-módosításban szerepel, a Kossuth- és Széchenyi Bizottság tagjai sorából előkészítő, jelölő bizottságot alakíthat, illetve a véleményalkotásra külső szakértőt is felkérhet. Az eddig érvényben lévő, 2008-as kormányrendeleti rendelkezés alapján a kormányfő által vezetett Kossuth- és Széchenyi Bizottság munkáját az egyes szakterületek elismert képviselőiből álló albizottságok segítették.
2011.01.20. 12:45
 
 
Kemény Dénes szerint a klubcsapatok szereplése kihat a válogatottra
Kemény Dénes szövetségi kapitány úgy látja, hogy a magyar klubcsapatok nemzetközi szereplése "begyűrűzik" a férfi vízilabda-válogatott eredményességébe is. Az olimpiai bajnoki címvédő nemzeti együttes 14 éve hivatalban levő szakvezetője az után mondta ezt csütörtökön az MTI munkatársának kérdésére, hogy szerda este az első számú európai kupasorozatban, az Euroligában szereplő három magyar együttes közül kettő kikapott, ezzel az Eger után a Szeged is kiesett, egyedül a Vasasnak maradt esélye a legjobb nyolc közé jutásra.
2011.01.20. 12:30
 
Az áldozat fia a szombathelyi gyilkosság gyanúsítottja
A fiát gyanúsítják annak a nőnek a megölésével, akit szombathelyi lakásán találtak holtan szerdán. A 25 éves büntetlen előéletű férfit még keresi a rendőrség - közölték a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. A helyszíni szemle adatai és a boncolás eredménye is azt erősítette meg, hogy a 45 éves nő, akinek testén külsérelmi nyomok is voltak, emberölés áldozata lett - jelentette ki a Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya. A főkapitányság ügyeletére szerdán 9 óra 45 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy szombathelyi önkormányzati lakásában holtan találtak egy nőt, aki feltehetően bűncselekmény áldozata lett - tájékoztatott az ügyről Palkó Andrea alezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
2011.01.20. 12:30
 
Jobbik: a médiatörvény magyar belügy
A Jobbik szerint a kormány hibája, hogy a magyar uniós elnökség a médiatörvényről szól, nem pedig a magyarság problémáiról, holott a médiatörvény az ellenzéki párt szerint magyar belügy - jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd. Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a külföldnek - az Európai Parlament előtt és külföldi újságok hasábjain - magyarázkodik a médiatörvény miatt. A képviselő szerint az is elfogadhatatlan, hogy a kormány a magyar kritikák meghallgatása helyett az Európai Bizottság állásfoglalását várja a kérdésben. Az ellenzéki politikus úgy látja, az Európai Uniónak nincs joga megszólalni ebben a kérdésben, hiszen a 2006-os jogsértéseket és a szlovák nyelvtörvény ügyét is magyar belügyként kezelték.
2011.01.20. 12:30
 
Salamon: nincs szó az alkotány-koncepcióban teljes abortusztilalomról
Nem járna az abortusz teljes tilalmával, ha bekerülne az új alkotmányba az emberi élet fogantatással kezdődő védelme - mondta a kereszténydemokrata Salamon László, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának elnöke egy csütörtöki konferencián, Budapesten. Az Salamon László szerint is kétségtelen, hogy ha bekerül az új alaptörvénybe az a rendelkezés, amely szerint minden ember életét, fogantatásától kezdve védelem illeti meg, akkor a magzati élet feletti döntés a továbbiakban megszűnne puszta önrendelkezési kérdés lenni, de - mutatott rá - nem járna az abortusz teljes tilalmával.
2011.01.20. 12:30
 
Négy év letöltendő börtönbüntetést kapott egy tiszalúci gázoló
Halált okozó, ittasan elkövetett gázolás bűntette és más bűncselekmény miatt jogerősen négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélt egy 39 éves férfit a miskolci városi bíróság - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szabó József közlése szerint a tiszalúci férfit - aki tavaly március 19-én gázolt halálra egy gyalogost, egy másiknak pedig súlyos sérüléseket okozott - négy évre a közügyektől, továbbá öt évre a járművezetéstől is eltiltotta a bíróság. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Gaskó Bertalan elmondta, hogy a megyei rendőrség tavaly júliusban befejezte a nyomozást és vádemelési javaslattal élt a gázolás ügyében.
2011.01.20. 12:30
 
Francia lapok Orbán Viktor strasbourgi fogadtatásáról
Régóta nem volt olyan éles és hangos politikai vita az Európai Parlamentben, mint amilyen az Európai Uniós soros magyar elnökségének programismertetése kapcsán a magyar médiatörvény miatt kirobbant - írták csütörtökön a francia lapok. A konzervatív Le Figaro brüsszeli tudósítója kiemelte, hogy miközben Orbán Viktornak a teljes jobboldalt sikerült maga mellé állítania, a baloldal egységesen lépett fel ellene, pedig ez a fajta ideológiai megosztottság nagyon ritka Strasbourgban.
2011.01.20. 12:30
 
 
Gulyás Gábor a Műcsarnok új vezetője
Gulyás Gábort, a debreceni Modem eddigi igazgatóját nevezte ki a Műcsarnok ügyvezető igazgatójává a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója - közölte a vagyonkezelő. A közlés szerint a kinevezés Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár szakmai javaslata alapján történt. Gulyás Gábor február 1-től irányíthatja a Műcsarnokot. A Műcsarnok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztjára november 18-án írt ki pályázatot a tulajdonos MNV Zrt. A pályázat eredménytelenül zárult, az eddigi ügyvezető, Petrányi Zsolt megbízását egy hónappal meghosszabbították.
2011.01.20. 12:00
 
MSZP: a kormányfő tovább rontott megítélésén
Az MSZP szerint Orbán Viktor szerdai Európai Parlament előtti programismertetése jó alkalom lett volna arra, hogy javítson a "példátlanul kedvezőtlenül induló" magyar soros elnökség megítélésén, a miniszterelnök szereplése, stílusa azonban tovább rontotta a róla és kormányáról kialakult képet. Kovács László csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: noha az elnökségi programot senki sem kifogásolta a vitában, a szocialista, a liberális, a zöld és a radikális baloldali frakciók "ízekre szedték" a médiatörvényt, a kormányfő pedig indulattól fűtve, "átlátszóan hamis érvekkel reagált" a bírálatokra.
2011.01.20. 12:00
 
 
NMHH: év végén több mint 12 millió mobil-előfizető volt
Decemberben 111 ezerrel emelkedett, így 2010 végére 12,012 millió volt a három magyar mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma, ezen belül a forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 171 ezerrel 11,049 millióra nőtt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel. Egy évvel korábban, 2009 végén a teljes előfizetői szám 11,792 millió, a forgalmazásban résztvevők száma pedig 10,931 millió volt. Az NMHH gyorsjelentése szerint 2010 decemberében a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 120,2 SIM-kártya jutott. Novemberben ez az érték 119, egy évvel korábban pedig 117,7 volt.
2011.01.20. 12:00
 
Agrárkamara: változtak a jövedéki adó visszatérítésének szabályai
Változott az agrár- és erdőgazdasági, illetve halászati termelők szempontjából a gázolaj jövedéki adójának visszatérítési menete - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara közleményben. Az évek óta érvényes melléklet helyett újat kell használni, emellett megszűntek az adóhatóság régiós postázási címei, és újra a megyei Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kirendeltségeire kell postázni a kérelmeket - olvasható a közleményben. Újdonság az is, hogy a 2011-ben végzett agrártevékenység során felhasznált gázolaj után kért jövedéki adó visszatérítés igazolásán az azt leigazoló szervezettől - vagyis a megyei kormányhivataltól - már két aláírás szükséges.
2011.01.20. 11:45
 
 
Hamuoszlopot okád két kamcsatkai vulkán
Több kilométer magas hamuszlopot lövell a Sivelucs és a Karimszkij vulkán a Kamcsatka-félszigeten. A környező településeket nem fenyegeti veszély, de a légi forgalmat elterelték a térségből, mert a hamuban lévő részecskék problémát okozhatnak a hajtóművek működésében és akár légi katasztrófát is okozhatnak. A Sivelucs Kamcsatka legészakibb vulkánja, 45 kilométerre van a legközelebbi településtől, a mintegy ötezres lakosságú Kljucsitól. Most működésbe lépett része, a Fiatal Sivelucs 2800 méter magas. A Sivelucs Kamcsatka legnagyobb vulkáni komplexuma, hosszas szünet után 2006. december 4-én adott újra életjelet magáról, és azóta folyamatosan aktív.
2011.01.20. 11:45
 
Márciusban folytatják a kiskunhalasi pszichiátriai intézet ápolóinak perét
Március 16-án zárt tárgyalással folytatódik a Kiskunhalasi Városi Bíróságon annak a három ápolónak a pere, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség - közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. A január 10-i első tárgyalási napon Nagyné Tajti Ilona tanácsvezető bíró helyt adott a védelem kérésének, és zárt tárgyalást rendelt el, hozzátette azonban: az ítélethirdetés nyilvános lesz. Sárközy Szabolcs elmondta: a szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indított ügyben az eddigi tárgyalási napokon a vádlottak mellett tanúkat és a szakértőket hallgattak meg.
2011.01.20. 11:30
 
 
Anne Hathaway lesz Macskanő az új Batman-filmben
Anne Hathaway játssza Macskanő szerepét az új Batman-filmben - jelentette be a Warner Bros. filmstúdió. A szuperhőssorozat The Dark Knight Rises című részének forgatása májusban kezdődik. Christopher Nolan rendezésében ismét Christian Bale alakítja Denevérembert. Tom Hardy, aki tavaly Nolan Eredet című filmjében tűnt fel, Batman félelmetes ellenfelét, Bane-t játssza majd. Bane egész életét börtönben töltötte, és egy gyógyszerkísérlet alanya volt. A szer különleges erővel ruházta fel, ugyanakkor függővé vált tőle.
2011.01.20. 11:15
 
 
Megkezdődött a belügyminiszterek tanácskozása Gödöllőn
Megkezdődött a magyar soros EU-elnökség harmadik informális miniszteri ülése Gödöllőn; csütörtökön a tagállamok belügyminiszterei folytatnak megbeszélést. Az uniós belügyminiszterek tanácskozásán - amelyet Pintér Sándor belügyminiszter nyitott meg - először a belbiztonság aktuális kérdéseiről, főbb kihívásairól, valamint a szervezett bűnözés elleni gyakorlati együttműködés erősítéséről tanácskoznak a gödöllői Grassalkovich-kastélyban. A tanácskozást megelőző szerdai háttértájékoztatón Pintér Sándor elmondta, hogy a magyar EU-elnökség kiemelt céljai között szerepel a szervezett bűnözés elleni harc.
2011.01.20. 11:15
 
Schmitt a magyar állampolgárság felvételére biztatja a szlovákiai magyarokat
A magyar köztársasági elnök első hivatalos szlovákiai látogatása során csütörtökön délután Pozsonyban találkozik a félmilliós magyar kisebbség képviselőivel is. Schmitt Pál a Pravda című független pozsonyi napilapban csütörtökön megjelent interjújában elmondta: szeretné arra biztatni őket, hogy kapcsolatukat az anyaországgal - amennyiben ez nem ellenkezik országuk előírásaival - erősítsék meg a magyar állampolgárság felvételével is. A kettős állampolgárságot firtató kérdésre továbbá elmondta: bízik abban, hogy Pozsony enyhíti a határon túli magyarok könnyített honosítására való reakcióként tavaly szigorított szlovák állampolgársági törvényt.
2011.01.20. 11:15
 
Gbagbo szerint Elefántcsontparton nincs szükség több ENSZ-katonára
Nincs szükség arra, hogy további katonákat küldjenek az országba" - közölte az elefántcsontparti elnöki székhez ragaszkodó bukott államfő, Laurent Gbagbo külügyminisztere szerdán, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa úgy döntött, hogy további kétezer kéksapkást küld a nyugat-afrikai országba ."Az elefántcsontparti ENSZ-misszió (UNUCI) katonái a lázadókkal együtt támadták az országot" - jelentette ki a külügyi vezető, Alcide Djedje. "Az ENSZ részt vett az Elefántcsontpart elleni háborúban" - mondta, és hozzátette, a kormány vissza fog vágni, ha további katonákat küldenek az országba: "Készen állunk háborút indítani."
2011.01.20. 11:15
 
Bombariadó van a Pesti Központi Kerületi Bíróságon
Bombariadó miatt kiürítették a Pesti Központi Kerületi Bíróság Markó utcai épületét csütörtök délelőtt. Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta, az épületet kiürítése után megkezdték a terület átvizsgálását.
2011.01.20. 11:00
 
 
San Diegóban kezdi idényét Tiger Woods
Jövő hét végén, San Diegóban versenyez először idén Tiger Woods, a golfozók korábbi világranglista-vezetője. A sportág közelmúltjának legismertebb alakja szerdán nevezett be a 27-én kezdődő tornára, amelyen az elmúlt két idényben nem indult. Woods minden bizonnyal kedveli a helyi viszonyokat, mert legutóbbi öt részvétele alkalmával megnyerte ezt a versenyt, és 2008-ban az ugyancsak ezen a pályán rendezett US Openen is ő győzött. "Sokat csiszoltam a játékomat, itt az ideje rajthoz állni" - jelentette be Woods a Twitter közösségi oldalon.
2011.01.20. 11:00
 
 
Hatályon kívül helyezték a Pásztor István kézilabdázó elleni ítéletet
Hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság csütörtökön a Pásztor István volt világválogatott kézilabdázó halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt meghozott, nyolc hónap, fogházban letöltendő szabadságvesztésről szóló elsőfokú ítéletet. A megyei bíróság új eljárás lefolytatására és új ítélet meghozatalára utasította az első fokon eljáró Veszprémi Városi Bíróságot. A 39 éves Pásztor István - aki jelenleg az első osztályú balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya - 2010. szeptember 29-én Veszprémben egy kijelölt gyalogátkelőhelyen motorkerékpárjával elütött egy 80 éves embert, aki a helyszínen életét vesztette.
2011.01.20. 10:45
 
Pálinkás: most van lehetőség a végleges alkotmány megalkotására
Most van lehetőség a végleges alkotmány megalkotására - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia elnöke csütörtökön a Batthyány Lajos Alapítvány által szervezett Erkölcs és politika az alkotmányozásban című konferencián. Pálinkás József emlékeztetett: Orbán Viktor a közelmúltban arra kérte néhányukat, hogy személyes tanácsadóiként mondják el véleményüket a készülő alkotmánnyal kapcsolatban. Az MTA elnöke közölte, ezt többen megtették szóban és írásban is. Ezek az új alkotmány részleteire vonatkoznak, az igazán nagy feladat azonban akkor kezdődik, amikor az alkotmány-előkészítő eseti bizottság által letett alaptörvény-koncepció alapján elkészül a kodifikált normaszöveg - tette hozzá.
2011.01.20. 10:45
 
 
A bukott tunéziai elnök családjának 33 tagját vették őrizetbe
A bukott tunéziai elnök, Zin el-Abidin Ben Ali családjának 33 tagját vették őrizetbe az elmúlt napokban, "Tunézia ellen elkövetett bűnökkel" gyanúsítva őket - jelentette csütörtökön az országos televízió hivatalos forrásra hivatkozva. A tévé nem közölte sem az őrizetbe vettek nevét, sem a rokonsági fokukat Ben Alival, aki múlt pénteken - egy hónapos, példátlan népi lázadás után - Szaúd-Arábiába menekült. Az idézett forrás szerint vizsgálat indul, hogy a volt elnök szóban forgó hozzátartozóit bíróság elé állíthassák. A televízió igen nagy mennyiségű ékszert, órát, nemzetközi bankkártyát mutatott be, amelyeket az őrizetbe vételek során foglaltak le. Fegyverként használható, golyók kilövésére alkalmas tollakat is elkoboztak.
2011.01.20. 10:45
 
 
K and H: idén több kkv ad cafeteriát dolgozóinak
Bár még nem zárult le minden cégnél a cafeteria-nyilatkozatok leadási határideje, azonban a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban a béren kívüli juttatások kis mértékű növekedésére lehet számítani - közölte a K and H csoport saját, tavaly decemberi felmérésére hivatkozva csütörtökön az MTI-vel. A K and H 2010 december elején 700 kkv vezetőt kérdezett meg arról, a következő egy évben hogyan alakulnak a cégnél a béren kívüli juttatások. A válaszokból kiderül, hogy az idén növekedhet a béren kívüli juttatások nagysága, a tavaly év eleji 54 százalékos mélypontról 63 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek valamilyen juttatást nyújtanak majd.
2011.01.20. 10:15
 
Január végéig dönthetnek az iszapkárosultak az építésről
Január 31-ig dönthetnek építési szándékukról a vörösiszap-katasztrófa károsultjai, utána már csak használt lakást vásárolhatnak, vagy pénzbeli kártérítést kérhetnek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A közlemény szerint a kormányhatározatban az újjáépítésre megadott június végi határidő csak így tartható. A károsultakkal október óta folyamatosan egyeztető Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ jogi munkacsoportja szerdán három tulajdonossal kötött szerződést új építésű ingatlanra.
2011.01.20. 10:15
 
 
Churchill arany műfogsora 16 ezer fontért kelt el
Winston Churchill néhai brit miniszterelnök arany műfogsora 16 ezer fontért (5,2 millió forintért) kelt el egy szerdai londoni árverésen. A gyermekkorától beszédhibával küzdő Churchill elsősorban nagy nyilvánosság előtt tartott beszédei alkalmával használta a fogsort, amelyet kifejezetten azért terveztek számára, hogy javítsa a selypítését - közölte a különleges darabot árverésre bocsátó Bonham's aukciósház. Az árverezőház szakértője szerint Churchill valószínűleg ezzel a műfogsorral a szájában mondta el leghíresebb beszédeinek némelyikét.
2011.01.20. 10:15
 
 
Balikó Tamás visszavonta pécsi színházigazgatói pályázatát
Visszavonta a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára beadott pályázatát Balikó Tamás, a teátrum jelenleg vezetője - adta hírül az Új Dunántúli Napló. A direktor a lapnak nyilatkozva ezt azzal indokolta, hogy "tűrhetetlen politikai előítéletnek" vannak kitéve. Megjegyezte: felháborítónak tartja, hogy az önkormányzat a kulturális bizottság és a közgyűlés ülése előtt sajtónyilvánosan letette voksát az egyik jelölt mellett, érvként kiemelve, hogy az érintett - Rázga Miklós színművész - a kormányzópárt országgyűlési képviselőjével, Gulyás Dénes operaénekessel közösen pályázik. Balikó Tamás megbízatása egyébként február 15-én jár le.
2011.01.20. 10:00
 
 
Nem látnak színeket a cápák
A korábbi feltételezésekkel ellentétben minden valószínűség szerint színvakok a cápák - derült ki ausztrál tudósok kutatásaiból. A kutatók tizenhét cápafaj retináját vizsgálták. Összesen tíz faj szemében a fényérző idegvégződések között csak pálcikákat találtak, amelyek elsősorban a gyengébb, derengő fényre érzékenyek, a színeket azonban nem észlelik. A többi fajnál találtak csapokat, azaz a színek látásáért felelős receptorokat, de csupán egyetlen fajtát, amely a körülbelül 530 nanométeres hullámhossz, azaz a zöld szín érzékeléséért felelős. Az emberi szemben három féle csap, a vörös, a zöld és a kék szín érzékeléséért felelős csapok találhatóak.
2011.01.20. 09:30
 
 
Csomós Miklós: nem szűnik meg a fővárosi artmozi-hálózat
Nem szűnik meg a budapesti artmozi-hálózat, de a főváros idén csak saját filmszínházainak fenntartását tudja vállalni; több teátrum új kulturális funkciót kaphat, míg a művészeti intézmény-összevonások koncepciója kidolgozás alatt áll - mondta el az MTI-nek adott interjújában a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes. Csomós Miklós özlése szerint a Fővárosi Önkormányzat 2011-es költségvetési koncepciója 14,6 milliárd forintot szán a kulturális területnek, ez az összeg azonban a büdzsé márciusi végszavazásáig változhat. Hozzátette, elképzelhető, hogy a nem fővárosi fenntartású artmozik közül egyesek az állami támogatások szüneteltetése miatt nem tudnak tovább működni.
2011.01.20. 09:15
 
BUX: -0,49 százalék a nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,31 pontos csökkenéssel, 22.782,49 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,49 százalékkal gyengült.
2011.01.20. 09:15
 
Vágó István Öngyilkos lesz?
Mindenesetre megpróbálkozik vele és ráadásul nem is egyedül! Tudta meg a Story Online.
2011.01.20. 09:15
 
 
VV Olivér elárulta Alekoszt?
Tegnap este megvolt a negyedik kiválasztás a Való Világ 4 című műsorban. Az este meglehetősen izgalmasra sikeredett még a villalakók számára is. Alekosz például úgy megdöbbent, hogy őt választották ki társai, gyakorlatilag szóhoz sem jutott.
2011.01.20. 08:47
 
NHL: a Calgary otthon, a Toronto idegenben volt gólképtelen
A Calgary Flames és a Toronto Maple Leafs is nagyon rossz napot fogott ki szerdán, előbbi ugyanis hazai pályán kapott ki 6-0-ra a Minnesota Wildtól, utóbbi pedig a New York Rangers vendégeként szenvedett 7-0-ás vereséget az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). New Yorkban a torontói csapatnak Marian Gaborik játéka okozta a legnagyobb gondot: a szlovák csatár négyszer volt eredményes a találkozón. Eredmények: New York Rangers-Toronto Maple Leafs 7-0 Florida Panthers-Columbus Blue Jackets 2-3 - hosszabbítás után Calgary Flames-Minnesota Wild 0-6.
2011.01.20. 08:45
 
NBA: a Dallas legyőzte a Lakerst
Az utóbbi hetekben gyengélkedő Dallas Mavericks hazai pályán kilenc ponttal legyőzte a címvédő Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján. A hat vesztes mérkőzés után újra nyerő Mavericksben Jason Terry és Shawn Marion volt a legjobb 22-22 ponttal.
2011.01.20. 08:45
 
Több tízmilliót követelnek a Mal Zrt.-től a győri halászok
Még ezen a héten benyújtja a vörösiszap-szennyezés miatti több tízmillió forintos kárigényét a Mal Zrt.-t felügyelő kormánybiztosnak a győri Előre Halászati Szövetkezet - írja csütörtöki számában a Kisalföld. Közvetlen káruk, hogy a szennyezés miatt a Marcalból "eltűntek a halak", az okozott természeti kár azonban ennél is jóval nagyobb - idézi a lap Szilágyi Gábor ügyvezető elnököt. Hozzátette: a rehabilitáció költségei több százmillió forintra is rúghatnak.
2011.01.20. 08:45
 
 
Australian Open: Nadal továbbjutott, Jankovic kiesett
A világelső spanyol Rafael Nadal mindössze négy játékot veszítve jutott be csütörtökön a legjobb 32 közé a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A sorozatban negyedik Grand Slam-tornagyőzelmére készülő Nadal az amerikai Ryan Sweetinget "intézte el" 1:42 óra alatt. A nap első felének meglepetését a kínai Peng Suaj szolgáltatta azzal, hogy két játszmában legyőzte a női verseny hetedik kiemeltjét, a szerb Jelena Jankovicot.
2011.01.20. 08:45
 
 
Írországban lemondott több miniszter
Írországban lemondott négy miniszter szerda este, többek között Michael Martin külügyminiszter, aki az élére állt a kormányon belüli, Brian Cowen miniszterelnök elmozdítását célzó lázadásnak - írta a helyi sajtó. A The Irish Times és az RTE állami rádió és televízió beszámolója szerint Mary Harney egészségügyi, Dermot Ahern igazságügyi, Noel Dempsey közlekedési és Tony Killeen védelmi miniszter távozik. Az ír miniszterek negyede vált ki a kabinetből, és ezzel megnyílt az út afelé, hogy a kormányfő - mint korábban bejelentetten tervezte - átalakítsa kormányát, noha két hónap múlva parlamenti választások lesznek az országban.
2011.01.20. 08:45
 
Megnyitották a budapesti alsó rakpartokat
Megnyitották a budapesti alsó rakpartokat csütörtök reggel - olvasható a Fővinform honlapján. Mind a budai, mind a pesti alsó rakpart újra végig járható - írták a fovinform.hu oldalon. A budai rakpart Lágymányosi híd és Halász utca közötti szakaszát már szerda délután átadták a forgalomnak. A rakpartokat árvíz miatt kezdték lezárni hétfő délután.
2011.01.20. 08:30
 
 
Felfedezték az eddigi legforróbb bolygót
Az eddigi legforróbb bolygót fedeztek fel, egy olyan gázóriást, amelynek felületén a hőmérséklet eléri a 3200 Celsius fokot, vagyis a planétán magasabb hőmérséklet uralkodik, mint némely csillagon. A felfedezés az Egyesült Királyság több egyeteme által közösen működtetett SuperWASP (Super Wide Angle Search for Planets) távcsőhálózatnak köszönhetően született, amely Naprendszerünkön kívüli bolygók után kutat. Két helyszínen, az északi féltekén az Kanári-szigeteken, a déli féltekén pedig Dél-Afrikában lévő észlelőhelyre telepített műszert használnak így a megfigyelésekkel az egész égboltot lefedik.
2011.01.20. 08:30
 
Ma tartja alakuló ülését az OCÖ
A mandátumátvételt követően ma tartja alakuló ülését az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), a testület elnöke várhatóan Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke lesz. Az újonnan választott képviselők a Duna Palotában veszik át megbízólevelüket, majd ugyanott meg is tartják az alakuló ülést, ahol a törvény szerint elnököt és elnökhelyetteseket választanak. Az 53 tagú testületben a január 9-i elektori voksolás eredményeként a Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszteri biztos vezette Lungo Drom kapott többséget, és 37 képviselőt delegálhatott a testületbe. Az OCÖ-t eddig irányító Kolompár Orbán vezette MCF (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma) 16 mandátumot szerzett.
2011.01.20. 08:15
 
Duvalier politikai karrierre vágyik Haitin a volt diktátor környezete szerint
Jean-Claude Duvalier szerdán közölte, hogy nem áll szándékában beleártani magát a Haitin zajló választási folyamatba, cáfolva ezzel a környezetéből származó értesüléseket. Néhány órával korábban szóvivője, Henri-Robert Sterlin az AFP-nek nyilatkozva kifejtette: a zavaros haiti belpolitikai helyzetet kihasználva le kellene állítani a most zajló elnökválasztási folyamatot, majd új elnökválasztást írhatnának ki, amelyen Duvalier indulna. Duvalier leszögezte: "a leghatározottabban cáfolom azokat a nyilatkozatokat, amelyeket egy állítólagos szóvivő nekem tulajdonított".
2011.01.20. 08:15
 
Februártól újra Kolontáron tanulhatnak a helyi iskolások
Februártól újra Kolontáron tanulhatnak a helyi kisdiákok, akik a vörösiszap-katasztrófa miatt október óta Ajkára járnak iskolába - mondta a kolontári intézmény vezetője az MTI-nek. Soháné Csóka Zita igazgató közölte: a csak alsó tagozatosokat oktató kolontári általános iskolában két hónapja tart a felújítás, a festéssel és a parkettázással még nem készültek el, de a jövő héten ez is befejeződik. Tavaly december óta kicserélték a járólapokat és a teljes világítást, az épület külső felújítását pedig tavasszal kezdik majd el.
2011.01.20. 08:00
 
Kolumbiában 7,5 tonna marihuanát foglaltak le
A kolumbiai drogellenes hatóságok 7,5 tonna marihuanát foglaltak le az ország középső részén - jelentette a helyi rendőrség. A Meta megyében előkerült kábítószert három raktárban helyezték el. Nagy valószínűséggel a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) birtokában voltak. A 9-11 ezer harcost számláló szélsőbaloldali szervezet Kolumbia terültének mintegy felén tevékeny. Fenntartásának költségeit főleg a drogcsempészetből befolyt pénzből fedezi - vélik a kolumbiai hatóságok.
2011.01.20. 08:00
 
 
Olcsóbb cigaretta és extra szűz olívaolaj az idei fogyasztói kosárban
Az idei infláció kiszámításánál - a fogyasztói szokások változását követve - a tavalyinál olcsóbb cigarettával kalkulál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ugyanakkor a csirkemellfilé és az extra szűz olívaolaj is bekerült a fogyasztói kosárba - írta a Napi Gazdaság csütörtökön. A csaknem ezer elemből álló úgynevezett reprezentánslistára összesen 25 új cikk került, 19 terméket, illetve szolgáltatást pedig lehúztak. A fogyasztói kosár összetételének módosítását az uniós összehasonlíthatósági követelmények is indokolják, így került tavaly a listára a lazac és a bélszín, az idén pedig az extra szűz olívaolaj mellett a lapostányér árfigyelését is az Eurostat javasolta.
2011.01.20. 07:45
 
 
Hamarosan rövidebb lehet a lakossági BAR lista
Hamarosan megfogyatkozik a Központi Hitelinformációs Rendszer "feketelistáján" (BAR listán) nyilván tartott lakossági hiteladósok száma, egy decemberi törvénymódosítás nyomán ugyanis a korábbi öt év helyett csak egy évig lehet megőrizni az adataikat. Az adatokat eddig a mulasztás megszűnését követően öt évig kellett nyilvántartani. Az idei évtől a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő késedelmes tartozás teljesítése esetén, a teljesítéstől számított egy év elteltével haladéktalanul, és vissza nem állítható módon törölnie kell a KHR-ből az információkat. Akiknek az adósságát leírták, adatait továbbra is öt évig kell megőrizni.
2011.01.20. 07:45
 
Egy miniszter lemond Tunéziában, ha nem lesznek szabad választások
A tunéziai kormány egyik minisztere szerdán kötelezettséget vállalt arra, hogy lemond tisztségéről, ha az észak-afrikai országban belátható idő belül nem tartanak szabad választásokat. Nadzsib Csebi ellenzéki politikusból lett területfejlesztési miniszter, a Haladó Demokratikus Párt (PDP) vezetője a BBC-nek nyilatkozva azt mondta: nagyjából hat-hét hónapos átmeneti időszak után már meg lehetne rendezni a valóban demokratikus és szabad választásokat.
2011.01.20. 07:45
 
 
Felkelt az ágyból a fejlövést kapott amerikai képviselőnő
Tizenegy nappal azt követően, hogy fejbe lőtték, szerdán felkelt az ágyából és megtette első lépéseit Gabrielle Giffords amerikai képviselőnő - közölték kezelőorvosai. A 40 éves demokratapárti arizonai politikust a merényletet követően életveszélyes állapotban szállították a tucsoni egyetemi klinikára. Az első orvosi diagnózisok még nagyon borúlátóak voltak, hiszen a lövés hátulról érte Giffords fejét és a baloldali agyféltekén áthatolva távozott a koponyából. Egy ideig mesterséges kómában tartották, és lélegeztetőgépre kapcsolták. Több műtétet is végrehajtottak rajta. Giffords néhány napon belül elhagyhatja a kórházat, hogy egy rehabilitációs központban folytassa a felépülését.
2011.01.20. 07:45
 
Női Euroliga-nyolcaddöntő: spanyol ellenfelet kapott a Pécs és a Sopron
A Pécs 2010 a Salamancával, míg az MKB-Euroleasing Sopron a szintén spanyol Valenciával száll szembe a női kosárlabda Euroliga nyolcaddöntőjében. A csoportkör végeztével, szerda este a 24-ből megmaradt 16 csapatot győzelmeik és vereségeik arányában rangsorolták. A soproniak 4/6-os mérleggel 15-ödikek lettek, így a 8/2-vel második Valenciát kapták, míg az 5/5-tel 14. pécsi együttes az összesítésben harmadik Salamancával találkozik. A magyarok idegenben kezdenek, és szükség esetén a harmadik mérkőzést is az ellenfél csarnokában vívják. A teljes mezőnyből csak a Rátgéber László vezette török Fenerbahce maradt veretlen (10/0), amely egy másik isztambuli alakulattal, a Galatasarayjal küzd meg.
2011.01.20. 07:30
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457[1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista