2019. november 23., szombat - Kelemen
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  dugó-adó
127675 találat
 
 
Huszonkét európai ország szakszervezetei tüntetnek Budapesten
Huszonkét európai ország 45 szakszervezete képviselteti magát az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és a magyar érdekképviseletek közös budapesti tüntetésén, a résztvevők az Európai Unió és tagállamainak kormányai által bevezetett megszorító intézkedések ellen tiltakoznak, társadalmi igazságosságot, társadalmi párbeszédet követelnek, illetve több és jobb munkahelyet az európai fiataloknak. A szervezők szerint mintegy 40 ezren vesznek részt a rendezvényen, a rendőrség mindössze annyit közölt, hogy "egy igen nagyszabású, többezres tömeg részvételével zajló európai rendezvényről van szó".
2011.04.09. 15:40
 
 
Matolcsy a 250 milliárd forintos stabilitási alap zárolását javasolja
A gazdaságban meglévő kockázatok miatt a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Matolcsy György Orbán Viktor miniszterelnöknek; a nemzetgazdasági miniszter ezt szombaton Gödöllőn jelentette be. Az ECOFIN ülésen elhangzottak alapján leszűrhető, hogy a gazdasági és pénzügyi válságnak az Európai Unióban és a világban még nincs vége, a gazdaságban jelentős kockázatok, bizonytalanságok és egyensúlytalanságok vannak jelen, a bankrendszer még sérülékeny, az energia- és élelmiszerárak alakulása további bizonytalanságot jelent - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
2011.04.09. 15:20
 
 
Schmitt: a magyar EU-elnökség emelte az államfők találkozójának jelentőségét
Emelte a jelentőségét a nyolc európai államfőt tömörítő Arraiolos-csoport találkozójának, hogy a házigazda Magyarország egyúttal az EU soros elnöki posztját is betölti, a csoport meghatározó fórum lett - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton Budapesten. Aníbal Cavaco Silva, portugál államfő hangoztatta: országának három legnagyobb pártja elkötelezett amellett, hogy csökkentsék a költségvetési hiányt. Az Arraiolos-csoport tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a magyar államfő kifejtette: pénteken a makroregionális együttműködési lehetőségekről és a kulturális sokszínűségről tárgyaltak, szombaton pedig az uniós versenyképességi stratégia, az EU 2020 volt a téma.
2011.04.09. 15:20
 
 
Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a szabad vasárnapról
Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról - mondta Harrach Péter szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. A KDNP frakcióvezetője elmondta: a javaslatról folynak az egyeztetések, és a kormány hatástanulmányokat is készít a bevezetéssel összefüggésben. Stágel Bence, a párt országgyűlési képviselője hozzátette: a szabályozás mindenképpen pontosításra szorul, egyebek között azért, mert sok munkajogi panasz érkezik, hogy adott esetben nem fizetik ki a vasárnapi munkavégzés után a pótlékokat. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke jelezte: örülnek a KDNP javaslatának, és támogatják azt.
2011.04.09. 15:00
 
Asztalitenisz Pro Tour, Almería: Póta kiesett egyesben
Póta Georgina egyesben kiesett a nyolcaddöntőben az asztaliteniszezők spanyolországi Pro Tour-versenyén, Almeríában. A viadal honlapja szerint a világranglistán 51. magyar játékos 50 perccel a párossiker után állt asztalhoz szombaton a dél-koreai Szeo Hjo Von (44.) ellen, s csak kevés ellenállást tudott kifejteni: négy sima szettben szenvedett vereséget. Eredmény: egyes, nyolcaddöntő: Szeo Hjo Von (dél-koreai)-Póta Georgina 4-0 (7, 6, 7, 9).
2011.04.09. 14:10
 
 
A magyar orvosok keresnek a legrosszabbul Európában
Európai szinten a magyar orvosok dolgoznak a legtöbbet, mégis ők keresnek a legkevesebbet, így teljesen érthető, ha elhagyják az országot - mondta Claude Wetzel, az Európai Orvos-szakszervezetek szövetségének (FEMS) elnöke szombaton Budapesten, a Magyar Orvosok Szövetsége által meghirdetett demonstráció előtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. Az elnök rámutatott, hogy a rossz munkakörülmények is problémát jelentenek, de tény hogy Magyarországon az orvosok és a nővérek is rosszul vannak fizetve. Egy magyar szakorvos ugyanis 12 évnyi tanulás után kevesebbet keres, mint egy átlagpolgár - emelte ki.
2011.04.09. 14:10
 
 
Matolcsy: erős Európára, erős bankokra van szükség
A tagállamoknak végre kell hajtaniuk a strukturális reformokat a fenntartható fejlődés érdekében, ezek után lehet erős Európa, lehetnek erősek a bankok, növekedhet a gazdaság, és új munkahelyek jöhetnek létre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az ECOFIN ülés elnöke szombaton Gödöllőn. Az ECOFIN ülés egyik fontos üzenete, hogy a válság még nem ért teljesen véget - közölte Matolcsy György. Hozzátette: a másik üzenet, hogy minden tagállamnak végre kell hajtania a strukturális reformokat, amit azt az ülés meghívott előadója Ángel Gurría OECD-főtitkár is hangsúlyozta.
2011.04.09. 13:30
 
 
Megkezdődött a szakszervezeti tüntetés a Hősök terén
Megkezdődött a magyar szakszervezetek és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) közös tüntetése szombaton, a szervezők által 40 ezer fősre becsült tömeg a Hősök terén gyülekezik. John Monks az ETUC főtitkára az MTI-nek elmondta: 22 európai ország 45 szakszervezete mintegy 5 ezer résztvevővel képviselteti magát, a magyar tüntetők száma pedig 35 ezerre tehető. A demonstrációt az európai gazdasági- és pénzügyminiszterek gödöllői csúcstalálkozójával egy időben tartják. A résztvevő szakszervezetek több munkahelyet és igazságos béreket követelnek.
2011.04.09. 13:10
 
 
Udvardy György az új pécsi püspök
XVI. Benedek pápa Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspököt nevezte ki a Pécsi Egyházmegye vezetőjévé. A döntésről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága szombaton tájékoztatta az MTI-t. Udvardy György kinevezésére azt követően került sor, hogy Mayer Mihály pécsi megyéspüspök idén januárban lemondott az egyházmegye lelkipásztori kormányzásáról. Távozása óta Veres András szombathelyi megyéspüspök Pécsen apostoli kormányzóként látta el a vezetői feladatokat.
2011.04.09. 13:10
 
Asztalitenisz Pro Tour, Almería: bravúrgyőzelemmel elődöntős a páros
A Póta Georgina, Lovas Petra duó bravúros győzelmet aratva bejutott a legjobb négy közé párosban az asztaliteniszezők spanyolországi Pro Tour-versenyén, Almeríában. A viadal honlapja szerint a szombat déli negyeddöntőben a világranglistán jóval előkelőbb helyen rangsorolt dél-koreai Kim Kjung Ah és Park Mi Jung volt a magyar kettős ellenfele, Pótáék azonban nem ijedtek meg, és meglepetésre viszonylag simán, öt szettben megverték esélyesebb riválisukat. A 20 órakor kezdődő elődöntőben a japán Isigaki Jura, Jamanasi Juri duó lesz Lovasék ellenfele. Eredmény: páros, negyeddöntő: Póta Georgina, Lovas Petra-Kim Kjung Ah, Park Mi Jung (dél-koreai) 4-1 (6, 8, -8, 10, 5).
2011.04.09. 12:40
 
NHL: 19 idény után búcsúzik az olimpiai bajnok coloradói kapitány
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) eltöltött 19 idény után visszavonul Adam Foote, a Colorado Avalanche olimpiai és világbajnok kapitánya. A 39 éves hátvéd - aki két Stanley Kupát nyert a denveriekkel - vasárnap az Edmonton Oilers elleni derbi után köszön el a szurkolóktól, ugyanis csapata biztosan nem jut már be a rájátszásba. Foote - aki március 16. óta nem lépett jégre lábsérülése miatt - 1153 NHL-meccsen 308 pontot (ebből 66 gólt) szerzett, három olimpián szerepelt a kanadai válogatottal, amellyel a 2002-es Salt Lake City-i játékokon aranyérmes lett.
2011.04.09. 12:40
 
 
MSZP: Schmitt Pál ne írja alá az alkotmányt
Az MSZP levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új alkotmányt és "azokat a megszorító csomagokat tartalmazó törvényeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy az emberek még rosszabbul éljenek" - mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Török Zsolt. Az MSZP szóvivője, aki Sass Szabolccsal, a Societas elnökével közösen, a szakszervezeti demonstráció színhelye melletti postánál tartotta sajtótájékoztatóját, egy, a Nemzeti Konzultáció során kiküldött kérdőívet dobott be a postaládába, amelynek borítékjára a feladóhoz "Az emberek"-et írták.
2011.04.09. 12:40
 
 
Malajziai Nagydíj: Vettel indul az élről
Sebastian Vettel, a Red Bull címvédő német pilótája indulhat az első rajtkockából a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjon. A szombati időmérő edzésen a 17. pole pozícióját megszerző Vettel mögött a brit Lewis Hamilton (McLaren) lett a második, ausztrál csapattársa, Mark Webber pedig a harmadik. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes) csak a 11. időt autózta.
2011.04.09. 12:00
 
 
Kiállnak a megszorítások szükségessége mellett a pénzügyminiszterek
Az európai pénzügyminiszterek az Európa-szerte tapasztalható lakossági tiltakozások ellenére is keresztül kívánják vinni szigorú megszorító intézkedési tervüket. A dpa tudósítója azzal kapcsolatban kérdezte meg az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsának (ECOFIN) szombaton kezdődő informális ülésére érkező pénzügyminisztereket, hogy számos szakszervezet Európa-szerte demonstrációkra szólított fel. Az elszabadult költségvetési hiánnyal terhelt országokban a múltban is újra meg újra sor került tömeges tiltakozó megmozdulásokra, például Görögországban, Portugáliában, de még az unió központjában, Brüsszelben is. Szombaton Budapesten is szakszervezeti tüntetést tartanak.
2011.04.09. 11:40
 
 
Képviselőtestülete feloszlatását kéri Esztergom polgármestere Orbán Viktortól
Az Esztergomban fennálló politikai patthelyzet megoldását, képviselőtestülete feloszlatását kéri a város független polgármestere abban a petícióban, amelyet gyalogosan hozott Budapestre mintegy kétszáz helybélivel közösen; a dokumentumot a Miniszterelnökség egyik munkatársa vette át Tétényi Évától a Kossuth téren szombaton. Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere támogatói kíséretében az esztergomi városháza előtti térről péntek kora este indult el a Parlamenthez. A résztvevők, akik "zarándoklat Esztergomért" feliratú zöld láthatósági mellényt viseltek, egész éjjel gyalogoltak, hogy szombat reggelig megtegyék a mintegy 45 kilométeres távot.
2011.04.09. 11:30
 
 
Szívünk védelmében 7-8 órai alvás az optimális
Az utolsó néhány évben több vizsgálat arra utalt, hogy mind a keveset alvók, mind a hosszú órákat szundikálók szívbetegség-kockázata fokozódik. Most egy angol és olasz kutatókból álló munkacsoport az eddigi legtöbb elérhető adat földolgozása alapján igyekezett ezt a kérdést megválaszolni, és eredményeiket az European Heart Journal közölte. Mind amerikai, mind angol kutatók korábban azt találták, hogy napi 7-8 óránál akár többet, akár kevesebbet alszik a felnőtt ember, annál nagyobb valószínűsége van a szívroham vagy az agyi katasztrófa okozta halálnak. Most Francesco Cappucio vezetésével angol-olasz munkacsoport gyűjtötte össze a világ orvosi szakirodalmából a kérdéssel foglalkozó dolgozatokat.
2011.04.09. 10:50
 
 
A magyar-horvát pályázat nyerte a 2014-es női kézilabda Eb rendezési jogát
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szombati döntése értelmében Magyarország és Horvátország rendezi meg a 2014-es női Európa-bajnokságot. A két ország közös pályázata a török kandidálással szemben nyert az EHF végrehajtó bizottságának bécsi ülésén, a mérkőzéseket Budapesten, Debrecenben, Győrben, Veszprémben, illetve Zágrábban, Eszéken és Varasdon vívják majd. Magyarország eddig csak 2004-ben adott otthont női Eb-nek. A 2014. december 7. és 21. között esedékes torna jelentőségét növeli, hogy annak aranyérmese kijut a 2016-os riói olimpiára.
2011.04.09. 10:40
 
 
Fokozott óvatosságot javasol a rendőrség az autósoknak a viharos szél miatt
Az erős, viharos szél miatt fokozott óvatosságra hívja fel az autósok figyelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A határátkelők közül Ártándnál és Záhonynál várható torlódás a hétvégén. Az ORFK szombat reggeli közleménye szerint a közutakon az elmúlt nap 24 órájában összesen 170 közúti közlekedési balesetnél intézkedett a rendőrség. Ezek közül halálos áldozatot egy sem követelt, 15 azonban súlyos, 47 pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 108 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.
2011.04.09. 09:30
 
 
F1, Malajziai Nagydíj: Hamiltoné a harmadik szabadedzés
Lewis Hamilton, a McLaren angol pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíjának szombati szabadedzését. A pénteki két gyakorláson a legjobbnak bizonyult ausztrál Mark Webber (Red Bull) ezúttal második lett, a harmadik helyen a szintén mclarenes brit Jenson Button végzett. A világbajnoki címvédő és a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon diadalmaskodó Sebastian Vettel csak ötödik lett.
2011.04.09. 09:10
 
 
Kairóban tüntetőkre támadt a hadsereg
Kairóban a szombat hajnali órákban a katonaság megrohamozta a városközpontban lévő Tahrír-teret, hogy szétszórja az ott összegyűlt, gyorsabb demokratikus változást követelő tüntetőket, s őrizetbe vegye a hozzájuk csatlakozott katonákat. Mintegy háromszáz katona támadt hajnali három órakor a kairói tüntetések központjává vált téren létesült ideiglenes sátortáborra, s a levegőbe tüzelő gépfegyverek ropogása mellett gumibottal verte az útjába kerülőket. Többeket elvonszoltak és katonai teherautóra raktak, miközben a tér közepén a tiltakozók körbevették, s testükkel védelmezték a hozzájuk csatlakozott katonákat. Sokan a tér körüli mecsetekben kerestek menedéket.
2011.04.09. 09:00
 
 
Sportlövő Vk, Csangvon: Sidi nyerte a férfi légpuskát
Sidi Péter megnyerte a férfi légpuskások viadalát a dél-koreai Csangvonban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Világkupa-verseny szombati nyitónapján. A viadal honlapja szerint a szám Európa-bajnoka a 60 lövéses alapversenyben mindössze két kilencest lőtt, azaz 598 körrel zárt, így elsőként jutott fináléba. A döntőben az első lövése nem sikerült a legjobban, ám a 9,6 körös kísérlet után a komáromiak kiválósága nagyszerű sorozatot produkált, végül 104,6 kört tett hozzá az alapban elért eredményéhez, s 702,6 körrel, a második izraeli Sergy Rikhtert egy körrel megelőzve végzett az első helyen. A szám másik magyarja, Biatovszki Máté 591 körrel a 74 fős mezőny 36. helyén végzett.
2011.04.09. 08:50
 
 
Ashton: Az EU kész hadműveletekre Líbiában
Az Európai Unió (EU) kész rövidesen katonákkal - esetlegesen szárazföldi csapatokkal - védelmet nyújtani a humanitárius műveleteknek a líbiai Miszrátában. Erről az EU kül- és biztonságvédelmi főképviselője tájékoztatta pénteken az ENSZ-főtitkárt. Catherine Ashton levélben fordult Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz. Az EU csak akkor küldhet katonákat a humanitárius segítség biztosítására, ha ezt az ENSZ illetékes segélyirodája (OCHA) kéri. Ashton levele "buzdítás" az ENSZ-nek, hogy igényelje az uniós védelmet - mondta egy EU-diplomata Brüsszelben.
2011.04.09. 08:50
 
 
Kate Middleton 35 fontért kapható
Bárki megveheti magának Kate Middletont 35 fontért, legalábbis amíg a készlet tart. Vilmos herceg menyasszonya baba formájában kapható, csak Nagy-Britanniában és korlátozott darabszámban. A bő 10 ezer forintos ár ugyan borsos, de a tervezőknek ezúttal legalább sikerült az eredetire hasonlító arcot varázsolni a játéknak, valósághűbbet, mint amilyen Kate-t a királyi pénzverdének sikeredett nyomni az 5 fontos emlékérmére - jegyezte meg a The Daily Telegraph című brit lap. A műanyag játékbaba hivatalos és pontos neve: Catherine hercegnő eljegyzési baba. Az Arklu cég "szülte", és a híres londoni játékbolt, a Hamleys árusítja.
2011.04.09. 08:40
 
 
Cáfolta az alkotmányozással kapcsolatos sietséget Szájer József
Cáfolta a magyar alkotmányozással kapcsolatos sietségre utaló, hazai és külföldi állításokat Szájer József. A Fidesz európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt parlamenti frakciójának alelnöke Stumpf István alkotmánybíróval együtt a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány és a berlini magyar nagykövetség péntek esti közös rendezvényének vendége volt. A túlnyomóan német meghívottak előtt tartott előadásában emlékeztetett arra, hogy a jelenleg még érvényben lévő alkotmány 1949. augusztus 20-án született, és tipikusan sztálinista alkotmány volt.
2011.04.09. 08:30
 
Bundesliga: döntetlen Frankfurtban
Döntetlennel zárult a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának péntek esti nyitómérkőzése, a házigazda Frankfurt és a Werder Bremen összecsapása. Mindkét csapat a kiesés elkerüléséért küzd. Bundesliga, 29. forduló: Eintracht Frankfurt-Werder Bremen 1-1 (0-0).
2011.04.09. 08:20
 
Képviselőtestülete feloszlatását kéri Esztergom polgármestere Orbán Viktortól
Az Esztergomban fennálló politikai patthelyzet megoldását, képviselőtestülete feloszlatását kéri a város független polgármestere abban a petícióban, amelyet gyalogosan hozott Budapestre mintegy kétszáz helybélivel közösen; a dokumentumot a Miniszterelnökség egyik munkatársa vette át Tétényi Évától a Kossuth téren szombaton. Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere támogatói kíséretében az esztergomi városháza előtti térről péntek kora este indult el a Parlamenthez. A résztvevők, akik "zarándoklat Esztergomért" feliratú zöld láthatósági mellényt viseltek, egész éjjel gyalogoltak, hogy szombat reggelig megtegyék a mintegy 45 kilométeres távot. Fotó: Mudra László [origo]
2011.04.09. 00:00
 
VV Gigi: Nem zavar, hogy Jerzy melegpornó oldalon pózol!
A Való Világ kiesője őszintén beszélt az őt és szerelmét érintő legkényesebb témákról is.
2011.04.08. 22:59
 
 
Nyolc autó ütközött az M1-es autópályán
Feloldották az útzárat, megindult a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávjában, ahol a 32-es kilométer közelében, pénteken késő délután, két balesetben több autó ütközött - közölte az MTI-vel a rendőrség.Az autópálya Zsámbék és Bicske közötti szakaszán, - a rendőrség elsődleges információjával szemben - nem tizenegy, hanem nyolc autó ütközött, s nem egy, hanem két baleset történt - tájékoztatott Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2011.04.08. 21:40
 
 
A hírhedt londoni tébolyda pácienseinek tömegsírját tárták fel
Csontvázak százait tárták fel a hírhedt londoni tébolyda, a Bedlam (Bethlehem Royal Hospital) XVI. századi sírkertjében. Az ispotályt 1247-ben alapították, s a XIV. századtól pszichiátriai betegeket fogadott, ez volt a világ első elmegyógyintézete. A kórházat 1676-ban építették újjá a nagy londoni tűzvész után. Nevéből ered az angol "bedlam" szó, ami őrültek házát, tébolydát, zsivajt, káoszt jelent. Az intézményben uralkodó borzalmas állapotokat 1735-ben William Hogarth (1697-1764), az angol nemzeti festészet megteremtője örökítette meg.
2011.04.08. 21:30
 
Labdarúgó NB I: nyert az éllovas Videoton
A listavezető Videoton háromgólos győzelmet aratott a mérkőzést kilenc emberrel befejező, vendég ZTE felett a labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának péntek esti találkozóján. Videoton FC-ZTE FC 3-0 (0-0), gólszerzők: Vasiljevic (72.), Alves (82., 92., az elsőt 11-esből). Székesfehérvár, 4500 néző.
2011.04.08. 21:20
 
 
Labdarúgó NB I: gólt kapott a Vasas, de ismét pontot szerzett
A Vasas hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott az MTK együttesével a labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Az angyalföldi alakulat, mely idén először kapott gólt a bajnokságban, a 15. forduló óta nem kapott ki. Monicomp Liga, 22. forduló: Vasas-Híd - MTK Budapest 1-1 (0-1), gólszerzők: Ferenczi (66., 11-esből), illetve Tischler (37.). Illovszky Stadion, 800 néző. További eredmény: Videoton FC-ZTE FC 3-0 (0-0).
2011.04.08. 21:20
 
 
Matolcsy: erős euróra és erős eurózónára van szükség
Erős euróra, erős eurózónára, és ehhez hatékony európai pénzügyi felügyeleti hatóságokra van szükség, valamint ennek eléréséhez kemény banki stressztesztekre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Gödöllőn. Az Európai Unió (EU) gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón Olli Rehn gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztos hangsúlyozta: az európai reálgazdaság talpraállása stabilizálódott, az exportvezérelt növekedés után a belső fogyasztás is bővülésnek indult.
2011.04.08. 20:50
 
 
XVIII. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál mindig is fontosnak tartotta bemutatni azokat a figyelemre méltó, újszerű alkotásokat a világ minden pontjáról, amelyek talán sosem kerülnek hazai filmforgalmazásba.
2011.04.08. 20:29
 
 
Fotogének - csoportos kiállítás
A Spiritusz Galéria fiatal fotóművészei és alkotásaik, a címadó szójátékkal élve, ilyesfajta tulajdonságokkal, "génekkel" rendelkeznek: a mindennapi életből vett, de abból kiemelt, sajátos világot teremtő jeleneteik, tárgyaik, tereik és személyiségeik ismerősek, sok esetben megszokottak - bár nem sablonosak -, mégis, különleges látószög, képméret, képminőség alkalmazásával, változó optikával, élességgel meglepő, olykor szimbolikus rétegekbe, "magasságokba és mélységekbe" nyúlnak át. A viszonylagosságról szólnak, szubjektívek, spontának - távolságtartó realitásérzék kíséri, gondos tervezés előzi meg őket sokszor, egyúttal. Ezért is nagyon pontosak, "találóak", és eme tulajdonságukat a válogatás is kiemeli: frappáns, fotogén, nagyon karakteres képeket mutatunk be fiatal fotóművészeink, Balla Vivienne, Fátyol Viola, Hangay Enikő, Tóth Szilvi elmúlt éveinek alkotásaiból, legfrissebb munkáikkal kiegészítve.
2011.04.08. 20:26
 
Olosz hazugságnak tartja a Krónika vele kapcsolatos közlését
Szemenszedett hazugságnak, alaptalan rágalomnak minősíti Olosz Gergely, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője az erdélyi Krónika pénteki közlését, amely szerint az ügyészség vizsgálatot folytat ellene korrupció gyanújával. Közleményében a vállalkozó-politikus követeli, hogy válaszát az erdélyi napilap tegye közzé.
2011.04.08. 20:10
 
 
Lövöldözés volt egy brit atomtengeralattjárón
Egy tengerész meghalt, egy másik pedig életveszélyesen megsebesült egy atommeghajtású brit tengeralattjárón pénteken kitört lövöldözésben - jelentette be a brit védelmi minisztérium, hangsúlyozva, hogy nem terrorcselekmény történt. Egy harmadik katonát őrizetbe vettek az esettel összefüggésben. A lövöldözés az Astute tengeralattjárón történt, amely jelenleg a dél-angliai Southampton kikötőjében tartózkodik. Az eset körülményei még tisztázatlanok. A The Daily Telegraph című brit lap úgy tudja, feltehetően őrségváltás közben adták le a lövéseket.
2011.04.08. 20:10
 
 
A tavalyinál szigorúbb stresszteszt elé néznek az uniós bankok
Az uniós bankoknak tőkemegfelelési mutatójukat 5 százalék felett kell megőrizniük, hogy átmenjenek azon a - kétéves recessziót imitáló - stresszteszten, amelyet az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) készít elő az adófizetők megnyugtatására, és az európai bankágazat iránti bizalom további erősítésére. Az EBA pénteken 90 európai bankot nevezett meg, amelyeknek a stressztesztet el kell végezniük. A résztvevő 90 pénzintézet az EU bankpiacának mintegy 65 százalékát fedi le. Ez a kör nagyjából a tavalyi tesztben résztvevő bankokat öleli fel, akkor a résztvevők száma 91 volt.
2011.04.08. 19:50
 
 
Esztergom polgármestere gyalog indult a Parlamenthez
Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere a városháza előtti térről pénteken gyalog indult a Parlamenthez csaknem kétszáz helyi lakos kíséretében, hogy nyílt levélben Orbán Viktor miniszterelnököt, a város díszpolgárát a képviselő-testület feloszlatására kérje a helyi Fidesz-frakció együttműködésének hiánya miatt. "Esztergom a keresztény értékeket szem előtt tartva várja a probléma megoldását. Kéri, hogy a miniszterelnök úr látogasson el hozzánk, és személyesen tájékozódjon az eseményekről. (...) A tarthatatlan helyzet orvoslására előre hozott önkormányzati választás kiírását sürgetjük. (...) Kérésünket több ezer aláírás erősíti meg" - áll a polgármester nyílt levelében.
2011.04.08. 19:10
 
 
Tíz ember halt meg egy homokvihar okozta tömegkarambolban Németországban
Tömegkarambolt okozott pénteken délután egy homokvihar Rostock közelében, a szerencsétlenségben tíz ember életét vesztette, a sérültek száma 100 körül van - közölte a helyi rendőrség. Az észak-németországi A 19-es autópályán a látótávolság hirtelen tíz méter alá esett, ami néhány másodperc alatt karambolok sorozatát idézte elő. Mintegy 80 jármű futott egymásba, köztük három kamion, az egyik közülük veszélyes árut szállított. "Ez a legszörnyűbb közlekedési baleset, amely Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban valaha is történt" - mondta Yvonne Burand szóvivő.
2011.04.08. 19:00
 
 
Szupergyors internet és valódi mobilfizetés készül a Szigeten
Szupergyors mobilinternet és valódi mobilfizetés várja a "szigetlakókat" - közölte a Vodafone, amely egyedülálló innovatív mobilszolgáltatásokkal készül idén a Sziget Fesztiválra. A rendezvény főtámogatójának számító távközlési vállalat a tavalyi tapasztalatok alapján "digitális Kánaánná" kívánja változtatni a Hajógyári-szigetet. Ehhez egy 20-30 méter magas adótornyot is építenek, amellyel az átlagos mobilinternet-sebességnél három-négyszer gyorsabb, 21 megabit/szekundumos adatforgalom érhető el. A Sziget Fesztiválon mutatkozik be elsőként a valódi mobilfizetési rendszer, amely nemcsak hagyományos SMS-ekkel, hanem az NFC-chippel (Near Field Communications) ellátott készülékeken vehető igénybe.
2011.04.08. 18:40
 
 
Toszkániai származású jegesmedve költözött a fővárosi állatkertbe
Már láthatja a nagyközönség Bimbát, a toszkánai származású jegesmedvét a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az állat múlt hét szerdán érkezett, de eddig a Kisszikla belsejében, az érdeklődők számára láthatatlan elkülönítő helyiségben pihente ki az utazás fáradalmait. Az új nőstényt azért szállították a fővárosi állatkertbe, mert az itt élő Lady és Vitus frigyéből 16 év alatt nem született utód. Az állatokat 2009 januárjában megvizsgálták és kiderült, hogy Ladynek egyáltalán nem lehetnek bocsai. Mivel Vitus értékes tenyészállatnak számít, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége által fenntartott jegesmedve-tenyészprogram keretében egy szaporodásra alkalmas nőstény kerülhetett Budapestre.
2011.04.08. 18:40
 
 
Több mint száz holttestet találtak Elefántcsontparton
Száztizenöt holttestet találtak Elefántcsontparton az ENSZ munkatársai az elmúlt huszonnégy órában, egyes áldozatokat elevenen elégettek gyilkosaik, másokat kútba dobtak - közölte pénteken a világszervezet. Az újabb tetemeket egy héttel azután találták meg, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) múlt szombaton közölte: legalább nyolcszáz ember halt meg március utolsó hetében az Elefántcsontpart nyugati részén fekvő egyik városban lezajlott összecsapásokban.
2011.04.08. 18:30
 
 
Bundesliga: Hajnal nem játszhat a Kaiserslautern ellen
Pénteken biztossá vált, hogy Hajnal Tamás nem állhat csapata, a VfB Stuttgart rendelkezésére a német labdarúgó Bundesliga 29. fordulójának szombati játéknapján. A magyar válogatott középpályás azért hagyja ki a Kaiserslautern elleni hazai összecsapást, mert combizomproblémákkal küzd. A 30 éves Hajnal a 2006/07-es idényben 32 mérkőzést játszott az akkor még másodosztályú Kaiserslautern színeiben. Az élvonalban maradásért küzdő Stuttgart a téli átigazolási időszak végén vette kölcsön Hajnalt a listavezető Borussia Dortmundtól. A magyar futballista azóta hét mérkőzésen két gólt szerzett, s meghatározó volt a szerepe abban, hogy a gárda elkerült a kiesőzónából.
2011.04.08. 17:50
 
 
Elismerte a NATO, hogy tévedésből líbiai felkelőket támadott
A NATO elismerte pénteken, hogy légiereje tévedésből a felkelők ellen intézett támadást. Russel Harding brit ellentengernagy, az atlanti szervezet líbiai műveleteinek helyettes irányítója sajtótájékoztatón elmondta: a héten NATO-gépek tévedésből a felkelők harckocsijait támadták, mert addig nem is volt tudomásuk arról, hogy már tankjaik is vannak. Értesülések szerint legkevesebb öt felkelő életét vesztette, számos jármű megsemmisült, illetve megrongálódott.
2011.04.08. 17:40
 
BUX: -0,08 százalék záráskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,88 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 24.432,50 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,78 százalékkal 25.350 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,65 százalékkal 6.321 forintra erősödött.
2011.04.08. 17:20
 
 
Tizenhárom tüntető halt meg a szíriai Deraában
Legalább tizenhárom ember meghalt és több tucat megsebesült pénteken a dél-szíriai Deraában, ahol szemtanúk szerint a biztonsági erők éles lőszerrel tüzeltek a Bassár el-Aszad szíriai elnök uralma ellen tüntetőkre. A megmozdulás egyik résztvevője, aki segített beszállítani a halottakat és sebesülteket az egyik kórházba, a helyszínen tizenhárom holttestet számolt meg. Egy ápolónő azt mondta, hogy kevés volt a rendelkezésre álló ágy, s a sebesültek egy részét a földre kellett fektetni. A Bassár el-Aszad uralmának végét kívánó ellenzék pár hete felhívást tett közzé, amelyben minden pénteki napra utcai tiltakozást hirdetett. Deraa a változást követelő megmozdulások egyik központja.
2011.04.08. 17:20
 
 
Ingyenes a belépés a Hundertwasser-múzeumban a húszéves évfordulón
Ingyenes belépéssel, különkiadású bélyeggel és évfordulós kiállítással várja a látogatókat a húszéves bécsi Kunst Haus és az épületben működő Hundertwasser-múzeum. A Friedensreich Hundertwasser tervei szerint épült kiállítóhely szombaton ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ebből az alkalomból egy napig ingyenesen látogatható az intézmény valamennyi kiállítása. A fotóművészet szerelmeseit az idei évben az ősszel nyíló, Henri Cartier-Bresson képeiből rendezendő kiállítással várják. A jubileumi évben július 7-től Hundertwasser világa címmel a Kunst Hausban időszaki kiállítás mutatja be a 2000-ben elhunyt művésznek az ökológiai szempontú építészetben betöltött úttörő szerepét.
2011.04.08. 17:00
 
 
Elkészült Győrben a 20 milliomodik Audi-motor
Elkészült a húszmilliomodik Audi-motor Győrben - ismertette a társaság közleményben. A jubileumi motor egy kétliteres, négyhengeres, 125 kilowatt (170 lóerő) teljesítményű Common Rail dízelmotor, amelyet egy, a belga piacra szánt fehér TT Coupéba építettek be az Audi Hungaria járműgyárában. A közlemény ismerteti: jelenleg 270 motorváltozat készül a győri gyártósoron, a legkisebb négy-, a legnagyobb tizenkét hengeres, míg teljesítményük 55 kilowattól (75 lóerőtől) 419 kilowattig (570 lóerő) terjed. Az erőforrásokat világszerte 26 telephelyen, a Volkswagen-konszern több mint 40 modelljébe építik be.
2011.04.08. 17:00
 
 
Demonstráció és futóverseny miatt változik több BKV-járat menetrendje
A szakszervezetek demonstrációja, illetve a városvédő futóverseny miatt szombaton és vasárnap forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten és módosul több BKV-járat menetrendje.
2011.04.08. 16:50
 
 
Romagyilkosságok: továbbra is tagad a harmadrendű vádlott
Továbbra sem tesz vallomást és tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el a romagyilkosságok ügyének harmadrendű vádlottja, ezért korábbi nyomozati vallomásának ismertetésével folytatták az ötszörösen minősülő emberölés és más bűncselekmények miatti büntetőper tárgyalását pénteken a Pest Megyei Bíróságon. Kiderült: a híváslisták szerint mások is tudhattak a támadásokról. Kiss Árpád védője pedig a titkosszolgálati jelentések bekérését indítványozta.
2011.04.08. 16:40
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340[1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista