2019. november 17., vasárnap - Hortenzia, Gergő
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Autó-motor ››  dugó-adó
127675 találat
 
 
MSZP: társadalmi csoportokat okol saját hibáiért a kormány
Az MSZP szerint a kormány úgy akarja elvonni a figyelmet hibáiról, hogy társadalmi csoportokat bélyegez meg, kiált ki bűnbakká. Török Zsolt szóvivő azt mondta: a Fidesz-kormány a betegeket, az öregeket, a rászorulókat, a munkanélkülieket és a segélyezetteket akarja felelőssé tenni az ország nehéz gazdasági helyzetéért, noha az a kabinet felelőssége. Szerinte a Fidesz célja, hogy a többség ne rá, hanem az elesettekre haragudjon. Táppénzcsalónak bélyegzik azokat a beteg embereket, akik betegszabadságra mernek menni; a korhatár alatti nyugdíjasokat okolják a gazdasági problémákért, és lehetővé teszik, hogy elvegyék, csökkentsék vagy szociális segéllyé alakítsák ellátásukat - sorolta az MSZP-s politikus.
2011.05.20. 16:20
 
 
Obamán hajtaná be az amerikai dugódíj-hátralékot London polgármestere
Várhatóan világpolitikai szintre hág a jövő héten a londoni városháza és az amerikai nagykövetség között hosszú évek óta dúló dugódíjvita, Boris Johnson, a brit főváros polgármestere ugyanis személyesen Barack Obama amerikai elnöknek tervezi benyújtani a diplomáciai képviselet által felhalmozott több millió fontos díjhátralék bírságcéduláját. Obama - felesége, Michelle kíséretében - kedden érkezik Londonba II. Erzsébet királynő vendégeként háromnapos állami látogatásra. A konzervatív párti polgármester egy interjúban azt mondta: ha módja lesz rá, a látogatás során emlékeztetni fogja Barack Obamát arra, hogy az Egyesült Államok 5,5 millió font kifizetetlen behajtási díjjal tartozik Londonnak.
2011.05.20. 16:00
 
Hétvégére betiltották a tüntetéseket Spanyolországban
Nem vonulhatnak utcára a hétvégén az ország kilátástalan helyzete miatt tüntető spanyol fiatalok. A tiltó rendelkezésről a központi választási hivatal határozott csütörtökön este. A testület péntekre virradó éjjel kiadott közleményében azzal indokolta ezt a döntést, hogy a demonstrációk megzavarhatják a vasárnapi önkormányzati és regionális választások menetét, illetve befolyásolhatják a szavazókat a döntésben. A hivatal szerint a választójog ebben az esetben a gyülekezési és a tüntetéshez való jog felett áll. A tilalom nem vonatkozik a pénteki napra.
2011.05.20. 15:50
 
 
Vitalij Klicsko lengyel futballstadionban bokszol Tomasz Adamekkel
Szeptember 10-én a lengyelországi Wroclaw labdarúgó-stadionjában száll ringbe az ukrán Vitalij Klicsko a hazai kedvenc, Tomasz Adamek ellen a WBC (Boksz Világtanács) nehézsúlyú profi világbajnoki övéért. A szervezők a mérkőzéssel a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű futball-Európa-bajnokságot is népszerűsíteni szeretnék. A 39 éves ukrán címvédő nem számíthat könnyű találkozóra, már csak azért sem, mert a 35 éves lengyel korábban félnehézsúlyban és cirkálósúlyban is világbajnok volt, s öt eddigi nehézsúlyú meccsén kivétel nélkül győzött.
2011.05.20. 15:50
 
 
Megszületett Marion Cotillard Oscar-díjas színésznő kisfia
Megszületett csütörtökön Párizsban Marion Cotillard Oscar-díjas francia színésznő első gyermeke. A kisfiú a Marcel nevet kapta Edith Piaf nagy szereleme, Marcel Cerdan emléke előtt tisztelegve. Cotillard a Piaf című életrajzi filmben nyújtott alakításával nyerte el az Amerikai Filmakadémia díját. A szülés körül minden rendben zajlott - számolt be pénteken az Adequat ügynökség. A kisfiú apja a 37 éves francia színész és rendező, Guillaume Canet. A pár 2003-ban ismerte meg egymást a Yann Samuell rendezésében készült Szeress, ha mersz című románc forgatásán.
2011.05.20. 15:10
 
 
Újabb népegészségügyi kampányt indít az egészségügyi államtitkárság
Rizikófaktor címmel újabb népegészségügyi kampányt indít az egészségügyért felelős államtitkárság - jelentette be Szócska Miklós államtitkár. Az akció elsősorban a fiatalabb, aktív korú lakosság, köztük is kiemelten a nők körében egészségi problémákat okozó három nagy rizikófaktorhoz kapcsolódik, ezek a stressz, a szex és a szenvedélybetegségek. A kampányban részt vevők a life.hu/rizikofaktor oldalon kitölthetnek egy tesztet, amely megmutatja, hogy koruk és életvitelük alapján milyen egészségi problémára számíthatnak.
2011.05.20. 15:10
 
 
Alföldi Róbert: folytatjuk a megkezdett utat
Minden nehézség ellenére megtartják a Nemzeti Színház 2011-2012-es évadra meghirdetett csaknem valamennyi bemutatóját és folytatják azt az utat, amelyet az elmúlt három évben a színház megkezdett - mondta Alföldi Róbert, a teátrum főigazgatója. Mint kifejtette, olyan mértékben csökkent az intézmény állami támogatása, hogy a színház alapvető feladatának ellátásához, vagyis az előadások bemutatásához és a három éve megkezdett program folytatásához kemény intézkedéseket kellett bevezetni. Ezek között említette, hogy nem jelentetik meg a színház havi műsorfüzetét, a színpadi szerkezetekre kötött karbantartási szerződéseket pedig felmondták. Ezentúl hétvégén nem tartanak próbát, 22 óra után nem dolgoznak a színházban, a vendégművészek közreműködését a minimálisra csökkentik
2011.05.20. 15:10
 
Megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács
A három székely megye - Hargita, Kovászna, Maros - küldötteinek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csúcsvezetésének részvételével pénteken Marosvásárhelyen megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács. Az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusán elfogadott új alapszabályzat értelmében székelyföldi, partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanácsok alakulnak májusban és júniusban, ugyanakkor a regionális tanácsok mellett megmarad az Országos Önkormányzati Tanács is.
2011.05.20. 15:10
 
Széles Iza örömében és bánatában is iszik
A Megasztáros alaposan megismerkedett az összes hazánkban kapató alkohollal, ugyanis az elmúlt időszakban örömében és bánatában is ivott. Széles Iza persze hozzátette, hogy nem alkoholista!
2011.05.20. 15:05
 
 
Megállapodtak az oktatási miniszterek a korai iskolaelhagyás elleni fellépésről
Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországainak oktatásügyi miniszterei pénteken azokról az uniós ajánlásokról, amelyek célja, hogy segítsék az iskolát annak befejezése előtt elhagyók számának csökkentésére hivatott politikai programok végrehajtását - jelentette be az elnöklő Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár a brüsszeli találkozót követően. Emlékeztetett arra: a 2020-ig elérendő vezető uniós célkitűzések között is szerepel, hogy a korai iskolaelhagyások arányát 10 százalék alá csökkentsék a (2009-es adatok szerint) 14 százalékot is meghaladó szintről.
2011.05.20. 15:00
 
Fidesz: zökkenőmentes lesz a bíróságok működése
A fideszes Varga István szerint a bírák új nyugdíjazási szabályaira vonatkozó átmeneti rendelkezésekkel biztosított lesz az igazságszolgáltatás működésének zökkenőmentessége. A politikus, aki Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel közösen terjesztette a Ház elé törvényjavaslatát, a tervezett, a bírósági vezetőket érintő kinevezési moratóriumot az MTI-nek azzal indokolta: szeretnék elkerülni, hogy a majdani igazságügyi reformmal ellentétes kinevezések történjenek. Lázár János és Varga István pénteken terjesztette az Országgyűlés elé az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyának az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötéséről szóló javaslatát.
2011.05.20. 15:00
 
Cozma-ügy: Németh Győző bevallotta, hogy megszúrta Ivan Pesicet
A Cozma-gyilkosság másodrendű vádlottja, Németh Győző bevallotta a Veszprém Megyei Bíróság pénteki tárgyalásán, hogy ő szúrta vesén Ivan Pesic kézilabdázót 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt. Vallomása szerint amikor a lokálból kiért az utcára, bokszolóállást vett fel, mert a magas, csíkos pólós (Marian Cozma) támadólag ment felé. Mint elmondta, mégsem csaptak össze, mert "elkeveredtek" egymástól, viszont szemben találta magát két másik támadóval, az egyik egy "magas, fekete ruhás srác" volt. Németh Győző ekkor - mint vallotta - előkapta jobb zsebéből a kését, s jobb kézzel egy félköríves, kaszáló mozdulatot tett a támadói felé.
2011.05.20. 14:30
 
Kinevezési moratóriumot rendelne el a Fidesz január 1-jéig a bírósági vezetőkre
Beterjesztette az Országgyűlés elé az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyának az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötéséről szóló javaslatát Lázár János és Varga István pénteken; a fideszes képviselők egyéves átmeneti periódust indítványoznak a felső korhatárt 2013. január elseje előtt betöltött érintettek tekintetében és 2012. január 1-jéig leállítanák a bírósági vezetők kinevezését.
2011.05.20. 14:10
 
Roland Garros: Arn nehéz sorsolása, Szávayra selejtezős ellenfél vár
Arn Gréta a kilencedik helyen kiemelt cseh Petra Kvitovával, Szávay Ágnes pedig egy selejtezőből felkerülő ellenféllel találkozik a párizsi Roland Garros 128-as főtáblájának nyitófordulójában. A viadal hivatalos honlapján pénteken hozták nyilvánosságra a sorsolást, e szerint a legfrissebb világranglistán legjobb magyarként 40. Arn sikere esetén a cseh Sandra Zahlavova és a kínai Cseng Csie (Jie Zheng) párharcának győztesével mérkőzik majd. A rangsorban 41., gerincbántalmakkal bajlódó Szávayra egy győzelem után a 11. helyen kiemelt hazai közönségkedvenc Marion Bartoli várhat. A férfiaknál a címvédő Rafael Nadal az amerikai John Isner ellen kezd.
2011.05.20. 13:50
 
 
43 metrószerelvényt von ki a főváros a forgalomból
Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek - közölte Tarlós István pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón; intézkedés következtében ritkábban járnak majd a metrószerelvények. A főpolgármester elmondta, a metrótűzesetek miatt a BKV vezérigazgatója megkereste a metrókocsikat gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti szerelvények közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent. Bejelentette azt is, hogy az intézkedés következtében ritkábban járnak majd a metrószerelvények.
2011.05.20. 13:40
 
Tarlós: összevonásokkal járhat, ha a kerületek iskolákat adnak át a fővárosnak
Tarlós István főpolgármester arra kérte a kerületek vezetőit, hogy fontolják meg, átadják-e iskoláikat a fővárosi önkormányzat üzemeltetésébe, mert Budapest nem képes tucatszám átvenni az intézményeket, ezért összevonásra kényszerülhet. A főpolgármester pénteken, egy más témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: már kerületi polgármesterként sem tartozott az "iskolabezárók" közé, most sem szeretne ilyet tenni. Mint fogalmazott, sok múlik azon, hogy a kerületek hogyan döntenek saját oktatási intézményük további működtetéséről.
2011.05.20. 13:40
 
 
Budaházy-ügy: Csintalan szerint nem "kóbor nyilasok" támadták meg
Csintalan Sándor szerint alapos előkészítés után támadták meg jobboldali szélsőségesek; a HírTV műsorvezetője, korábbi szocialista politikus erről tanúkénti meghallgatásán beszélt a terrorcselekmények vádjával Budaházy György és 16 társa ellen folyó büntetőperben a Fővárosi Bíróságon pénteken. Az ügyészség szerint Csintalan "megleckéztetésére" azért adott utasítást az elsőrendű vádlott, mert mozgalmának katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak nevezte. A sértettet 2007 decemberében, hazaérkezése után egy teremgarázsban vascsővel ütlegelték, miközben azt kiabálták: "Te mocskos, büdös zsidó!", majd a vérző, életéért könyörgő áldozattól elvették pár ezer forintját.
2011.05.20. 13:40
 
Áttörést jelentő műtét: kétoldali végtagbénulás után jár egy férfi
A világon először sikerült amerikai idegsebészeknek elérniük, hogy egy mindkét lábára megbénult férfi a gerince alsó szakaszába ültetett elektródákkal önállóan képes volt felállni, lábait mozgatni és segítséggel lépkedni. Az eredményről a The Lancet brit orvosi folyóirat online kiadásában pénteken számoltak be a Louisville-i Egyetem (Kentucky) kutatói. Susan Harkema, a 11 fős műtéti stáb vezetője áttörésként értékelte a történteket. A most 25 éves Rob Summers, egykori baseballjátékos még 2006-ban szenvedett el olyan balesetet, melynek következtében mellkastól lefelé megbénult.
2011.05.20. 13:20
 
Sok napsütésre, 27 fokra számíthatunk
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint pénteken és szombaton is sok lesz a napsütés, de helyenként erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre, és záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk. A gyenge vagy mérsékelt változó irányú szél csak zivatarok környezetében lesz erős, illetve viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 27 fok körül várható.
2011.05.20. 13:10
 
Száznyolcvan forinton rögzíthetik a svájci frankot
Jelentős előrelépés történt a bankszövetség és a kormány közötti tárgyalásokon, pénteken több pontban sikerült megállapodásra jutni, a nemzetgazdasági miniszter például egyetértett abban, hogy a svájci frank alapú hitelek törlesztő részletének számításakor 180 forinton rögzítsék az árfolyamot. Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI érdeklődésére elmondta: Patai Mihály, a bankszövetség elnöke pénteken délelőtt tárgyalt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel, és komoly előrelépés történt a kilakoltatási és árverési moratórium megszűnésének időpontjára tervezett összehangolt intézkedéscsomagot illetően.
2011.05.20. 13:00
 
 
Az ügyészség visszaküldené a börtönbe Gált és Hunvaldot
Az ügyészség megfellebbezte a Gál György és Hunvald György előzetes letartóztatásának megszüntetéséről hozott bírósági végzést. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt Gál György és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészség vádemelése folytán 2010. november 9-e óta a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő büntetőügyben a Fővárosi Bíróság 2011. május 13-án megszüntette Gál György elsőrendű és Hunvald György másodrendű vádlott előzetes letartóztatását, egyben az elsőrendű vádlott esetében házi őrizetet, míg a másodrendű vádlott vonatkozásában lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el - emlékeztetett az MTI-nek megküldött közleményében pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség.
2011.05.20. 12:50
 
Századvég: többszörös Fidesz-fölény a biztos szavazóknál
Többszörös Fidesz-fölényt mért a biztos szavazók körében a Századvég Alapítvány az MTI-nek pénteken megküldött tájékoztatása szerint. A Századvég május közepén végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai térkép szerkezetében, erőviszonyaiban lényegi változás nem érzékelhető, hiszen a biztos szavazó pártválasztók körében még mindig jelentős, többszörös a kormánypártok fölénye - írták. A biztos szavazó pártválasztókat nézve továbbra is jelentős, több mint 2,7-szeres a Fidesz-KDNP előnye a második legerősebb MSZP-hez képest: a kormányzó pártok 57 százalékon, a szocialisták 21 százalékon állnak.
2011.05.20. 12:50
 
 
Már jövőre megrendezheti első isztriai fesztiválját a Sziget Kft.
A tervek szerint már 2012-ben megrendezné első horvátországi fesztiválját a Sziget Kft.; a helyszín vélhetően az isztriai tengerparton, Rovinj környékén lesz. "Egy nagy horvát céggel, a Maistrával állunk tárgyalásban, ők ajánlottak egy helyszínt, de azt még nem szívesen mondanám el, pontosan hol" - számolt be az előkészületekről az MTI-nek adott pénteki interjújában Takács Gábor, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója.
2011.05.20. 12:50
 
 
Jövő tavasszal kerül a mozikba a háromdimenziós Titanic
Tizenöt évvel bemutatása után jövő tavasszal három dimenzióban éled újra a filmvásznon James Cameron Titanic című szuperprodukciója. A Paramount Pictures és a 20th Century Fox csütörtökön jelentette be, hogy 2012. április 6-ra tűzték ki a 3D-s produkció premierjét Észak-Amerikában. Avatar című háromdimenziós sci-fijének hatalmas sikerét követően Cameron már tavaly októberben tervei között említette, hogy 2012-re, a Titanic elsüllyedésének századik évfordulójára szeretne előrukkolni a 11 Oscar-díjas katasztrófafilmje 3D-s változatával.
2011.05.20. 12:40
 
F1, Spanyol Nagydíj: Webber nyerte az első szabadedzést
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte pénteken a 62. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság ötödik futamának, a Spanyol Nagydíjnak az első szabadedzését. A 34 éves Webber mögött világbajnoki címvédő csapattársa, a pontversenyt jelenleg is vezető német Sebastian Vettel végzett a második helyen, míg a harmadik pozícióban a szintén német Nico Rosberg (Mercedes) zárta a gyakorlást. A hazai közönség előtt szereplő kétszeres világbajnok Fernando Alonso (Ferrari) negyedik lett, a hétszeres vb-győztes, 42 éves Michael Schumacher (Mercedes) pedig a hetedik legjobb időt autózta.
2011.05.20. 12:20
 
 
Bezárta a Janikovszky iskolát az erzsébetvárosi képviselő-testület
Bezárta a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnáziumot a főváros VII. kerületének képviselő-testülete pénteki rendkívüli ülésén. A név szerinti szavazás során a tizenegy Fidesz-KDNP-s képviselő igennel voksolt, a testület jobbikos, LMP-s és két független tagja nemmel szavazott, míg a két MSZP-s képviselő nem vett részt a voksolásban. A határozati javaslat értelmében a Rottenbiller utcai iskola esetében a gimnáziumi nevelési, oktatási feladatot átadták a Fővárosi Önkormányzatnak. A döntés nyomán - amelyet a csökkenő tanulói létszámmal indokoltak - a kerületben lévő öt önálló oktatási intézményt úgy szervezik át, hogy négy épületben három iskola folytatja a működést.
2011.05.20. 12:20
 
 
MÁV: emberi és műszaki hibák miatt haladt szemben egymással két vonat
Feltehetően emberi és műszaki hibák együttesen vezettek oda, hogy Tura állomásról egy sebesvonat helytelen vágányra "haladt ki" hétfőn este, és emiatt Aszód és Tura állomás között az InterCity egy másik vonattal szemben közlekedett - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az azonnal megkezdett, a MÁV biztonsági szakemberei által vezetett helyszíni vizsgálatok során már megállapították, hogy a sebesvonatot a váltók a vonat kihaladásakor nem a megfelelő vágányra vezették. A forgalomirányító a tévedését érzékelve - a MÁV szerint - felelősen és gyorsan járt el: azonnal értesítette a fő üzemirányítót, és így intézkedni lehetett a vonatok megállításáról.
2011.05.20. 12:20
 
Busz és autó ütközött Borsod megyében: hat gyerek megsérült
Hat gyerek megsérült, amikor összeütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személygépkocsi péntek délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalom és Mikóháza közötti elágazásnál - közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem az MTI-vel. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elsődleges adatok szerint egy szlovák rendszámú személyautó nem adott elsőbbséget a menetrend szerint közlekedő autóbusznak, ezért összeütköztek. A balesetben a buszon utazók közül hatan sérültek meg. Az eset körülményeit a sátoraljaújhelyi kapitányság vizsgálja.
2011.05.20. 12:20
 
 
Orbán-Farkas-megállapodás: 2015-ig százezer munkanélküli roma kap munkát
Legalább százezer munkanélküli romát vonnak be 2015-ig a munkaerőpiacra - ez az egyik fő célkitűzése annak a keretmegállapodásnak, amelyet pénteken írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével a szervezet fővárosi, Dohány utcai székházában. A dokumentum további részleteit ismertetve a kormányfő kifejtette: átfogó oktatási változásokat hajtanak végre, amelynek végén 20 ezer roma fiatal 50 szakmunkásképző iskola keretében piacképes szakmát fog szerezni.
2011.05.20. 11:50
 
A kar test előtti keresztezése enyhíti a fájdalmat
A kar test előtti keresztezése összezavarja az agyat, ezáltal segíti a fájdalom csökkentését - állítják pénteken közzétett tanulmányukban brit kutatók. A Londoni University College (UCL) munkatársai a Pain című szakfolyóiratban számoltak be eredményükről. A kutatók szerint a jelenség hátterében az húzódhat, hogy az információkból az agyban kétféle térkép áll össze ilyenkor, amelyek ellentmondásba kerülnek egymással.
2011.05.20. 11:40
 
Foci Eb-selejtező: Szabics és Németh is Egervári keretében
Szabics Imre és Németh Krisztián is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott Luxemburg és San Marino ellen készülő keretébe. Egervári Sándor szövetségi kapitány közel öt év szünet után küldött ismét meghívót Szabicsnak, aki legutóbb 2006. október 11-én, a Málta elleni "emlékezetes" 2-1-es vereség alkalmával ölthette magára a nemzeti mezt. "A keretben a legjelentősebb változás érthető módon a támadósorban van, hiszen az elmúlt évben köztünk lévő mindhárom csatár, Szalai, Rudolf és Priskin is sérült, ezért itt kényszerű változtatásokat kellett eszközölnünk - idézte Egervári Sándort a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja.
2011.05.20. 11:40
 
 
Schwarzenegger válása miatt elhalasztotta filmes terveit
Elhalasztotta hollywoodi visszatérését Arnold Schwarzenegger. A volt kormányzó közleményben jelentette be, hogy tervezett filmes szerepei helyett egyelőre válásával kíván foglalkozni. Schwarzenegger a közelmúltban ismerte el nyilvánosan, hogy megcsalta feleségét, Maria Shrivert, és a házvezetőnővel folytatott házasságon kívüli viszonyából gyermeke is született, aki már tizenhárom éves. Schwarzenegger és Shriver 1985-ben házasodtak össze.
2011.05.20. 11:40
 
Tadic és Barroso: Koszovó elismerése nem feltétele Szerbia integrációjának
Koszovó függetlenségének elismerése nem feltétele Szerbia európai integrációjának - erősítette meg az Európai Bizottság elnöke és a szerb államfő kettejük csütörtök esti belgrádi megbeszélése után. Közös sajtótájékoztatójukon Boris Tadic hangsúlyozta, hogy Szerbia vezérelvnek tekinti a koppenhágai kritériumokat, s bennük nincs olyan kitétel, hogy egy államnak az uniós integráció során el kell ismernie egy másik állam vagy éppen saját területe függetlenségét. Ilyen feltétel sohasem hangzott el az európai illetékesekkel folytatott megbeszéléseken - tette hozzá.
2011.05.20. 11:30
 
Megkezdődött a kohéziós politikai miniszterek tanácskozása Gödöllőn
Megkezdődött az Európai Unió kohéziós politikai minisztereinek tanácskozása pénteken Gödöllőn. Az informális ülésen megvitatják, hogyan tehető eredményorientáltabbá a kohéziós politika, valamint azt, hogy ez a terület hogyan járulhat hozzá az Európa 2020 Stratégia eredményes végrehajtásához. A tanácskozás megkezdése előtt Fellegi Tamás, a tanácsülést elnöklő nemzeti fejlesztési miniszter újságíróknak elmondta: a mostani tanácskozás az utolsó alkalom arra, hogy a kohéziós politikáért felelős miniszterek politikai szinten megvitassák az Európai Bizottsággal (EB) elképzeléseiket, mielőtt - várhatóan a soron következő lengyel elnökség alatt - a bizottság beterjesztené a 2014 utáni pénzügyi keretre, illetve a kohéziós politikai jogi szabályozásra vonatkozó javaslatát.
2011.05.20. 11:00
 
Az Est Media vesztesége 43 százalékkal nőtt az első negyedévben
Az Est Media Csoport (EMG - korábban econet.hu) konszolidált adózott vesztesége az első negyedévben az előző év hasonló időszakával összehasonlítva 43 százalékkal 223,9 millió forintra nőtt,, az árbevétel pedig 22 százalékkal 549 millió forintra esett vissza - közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken. A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint konszolidált gyorsjelentés a veszteség növekedését azzal magyarázza, hogy a fesztiválszervező EMGEvent üzletágnak, amibe többek között a Sziget Kft. is tartozik, az első negyedévben csak költségei voltak, bevételei a szezonjelleg miatt később jelentkeznek.
2011.05.20. 10:50
 
Dél-afrikai fotóriportert öltek meg a Kadhafihoz hű erők
Egy dél-afrikai fotóriportert öltek meg a Kadhafihoz hű erők hat hete az észak-afrikai ország sivatagi térségében - közölte pénteken az áldozat, Anton Hammerl családja. A sajtófotósnak április elején veszett nyoma Líbiában, ahol a polgárháború eseményeiről tudósított. A líbiai kormány heteken át azt állította, hogy Hammerl életben van. Tekintve, hogy a fotósnak osztrák állampolgársága is volt, a bécsi külügyminisztérium szintén foglalkozott az üggyel, és április 25-én a tárca még azt közölte a líbiai hatóságokkal folytatott üzenetváltása alapján, hogy a férfi jól van.
2011.05.20. 10:00
 
 
Hamilton szerint Armstrong rendszeresen doppingolt
Rendszeresen doppingolt a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong - állítja Tyler Hamilton, olimpiai bajnok országúti kerékpáros, aki sokáig csapattársa volt az amerikai sztárnak. "Ugyanúgy megkapott mindent, mint mi. EPO, tesztoszteron, vértranszfúzió - nyilatkozta az ABC televíziós csatornán vasárnap adásba kerülő 60 minutes című műsorban a 40 éves amerikai versenyző, akinek pályafutását amúgy beárnyékolták a doppingbotrányok. - Láttam az EPO-t Armstrong hűtőjében, mint ahogyan azt is többször, ahogyan beinjekciózza magába. Én is így tettem megannyiszor."
2011.05.20. 10:00
 
BUX: -0,09 százalék a nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,23 pontos csökkenéssel, 22.814,01 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal gyengült.
2011.05.20. 09:20
 
Merénylet amerikai konzulátusi autók ellen Pakisztánban, áldozatok
Pokolgépes merényletet követtek el pénteken két amerikai konzulátusi gépkocsi ellen az északnyugat-pakisztáni Pesavarban, a helyi tálibok nem sokkal később jelentkeztek a merénylet elkövetőjeként. Különböző források szerint egy pakisztáni civil motorkerékpáros meghalt, tíz ember pedig megsebesült, köztük legkevesebb két külföldi. Az iszlámábádi amerikai nagykövetség szóvivője elmondta, hogy a páncélozott autókban utazóknak csak egy része sérült meg, és ők sem súlyosan. Csak az egyik autó rongálódott meg: a robbanás hatására egy villanypóznának vágódott, és motorházteteje összetört. Magas rangú amerikai tisztségviselő nem utazott a járművekben - tette hozzá.
2011.05.20. 09:10
 
 
Berlinben a fiatalok egyharmada nem idegenkedne szexmunkától
Berlinben minden harmadik egyetemi hallgató nem zárkózna el attól, hogy szexmunkával teremtse elő a pénzt tanulmányaihoz, vagy legalábbis fontolóra venné a lehetőséget - áll egy berlini tanulmányban. Párizsban 29,2 százalékos ez a hányad, Kijevben pedig 18,5. A tanulmány készítői csak ezt a három várost vizsgálták. Kiderült, hogy Berlinben a megkérdezett 3200 egyetemista 4 százaléka csinált már valamilyen szexmunkát. Volt, aki prostituáltként keresett pénzt - ami Berlinben nem törvénytelen -, akadt, aki erotikus tánccal, mások internetes "mutatvánnyal". A hajlandóságot tekintve a nemek között nem mutatkozott eltérés: ugyanannyi férfi, mint nő venné fontolóra a szexmunka lehetőségét.
2011.05.20. 07:50
 
Letartóztatták a kanadai magyar embercsempész banda egyik tagját
A montreali repülőtéren letartóztatták annak az embercsempész bandának az egyik tagját, amely magyar állampolgárokat csábított át Kanadába, hogy ott ingyen dolgoztassa őket - jelentette csütörtökön internetes kiadásában a The Vancouver Sun. A hamiltoni illetőségű, 30 éves Cs. Krisztinát, aki hamis papírokkal próbált meg Magyarországra szökni, a P. E. Trudeau nemzetközi repülőtéren fogták el. Őrizetbe vételekor a nővel volt kiskorú lánya, akit szabadon engedtek.
2011.05.20. 07:40
 
 
Hivatalosan is vádat emeltek Dominique Strauss-Kahn ellen
Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lemondott vezérigazgatója ellen - közölte a New York-i ügyészség. Michael Obus bíró ugyanakkor egymillió dolláros, készpénzben letétben helyezett óvadék fejében beleegyezett abba, hogy a 62 éves politikus-közgazdász börtön helyett 24 órás, elektronikus megfigyeléssel szigorított házi őrizetbe helyezzék. Strauss-Kahnnak ugyanakkor fizetnie kell a mellé kirendelt fegyveres őrt és a szökése esetére 5 millió dolláros biztosítékot kellett felajánlania.
2011.05.20. 07:40
 
Tíz évre ítéltek egy pokolgépes robbantással fenyegetőző osztrák nyugdíjast
Tíz év börtönbüntetésre ítélt egy osztrák bíróság csütörtökön egy nyugdíjas férfit, aki maga készítette pokolgép felrobbantásával fenyegetőzött egy járási ügyfélszolgálat épületében.
2011.05.20. 07:36
 
 
Ősi dél-amerikai ormányos koponyája került elő
Chilében első ízben került elő egy négyfogú masztodon (Gomphotherium) teljes koponyacsontja. A jó állapotban fennmaradt kövületre egy szennyvíztisztító telep bővítésénél bukkantak rá Santiago de Chile fővárosban.
2011.05.20. 07:34
 
Vegyész szakszervezetek demonstráltak Kazincbarcikán
A munka világát szabályozó törvények tervezett változtatása miatt demonstrált a Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet (KVSZ) és a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezete (VMFSZ) az észak-borsodi Kazincbarcikán csütörtök este. A több száz résztvevő a kazincbarcikai buszvégállomástól indult mécsesekkel, "A nyugdíj? Ez nem játék! Megvédjük!" feliratú transzparensekkel a helyi temetőig, ahol jelképesen "eltemették, mint mondták: "a kormány eddigi 14 hónapos tevékenységét, és mindazokat az intézkedéseket, tervezeteket, amelyekkel megsértették a magyar munkavállalókat".
2011.05.20. 07:30
 
Obama: támogatjuk a reformot és a demokratikus átmenetet a Közel-Keleten
Az Egyesült Államok elvi alapon továbbra is támogatni fogja a gazdasági reformot és a demokratikus átmenetet a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - jelentette ki csütörtökön a washingtoni külügyminisztériumban az amerikai elnök. "Két vezető félreállt. Továbbiak követhetik őket" - mondta az elmúlt hat hónapban bekövetkezett változásokkal kapcsolatban Barack Obama. A régióban követendő új amerikai stratégia alapelveit ismertetve Barack Obama kijelentette: "Az üzenet egyszerű: ha (a térség országai) vállalják annak a kockázatát, amit a reform von maga után, élvezni fogják az Egyesült Államok teljes támogatását".
2011.05.20. 07:30
 
Nyolc líbiai hadihajót süllyesztett el a NATO az éjszakai légicsapások során
Nyolc líbiai hadihajót süllyesztett el a NATO az éjszakai légicsapások során három kikötőben - jelentette be péntek hajnalban Brüsszelben az észak-atlanti szövetség. A közlemény szerint a NATO légierejének összehangolt akcióival a hadihajókat Tripoli, Szirt és Al Khums kikötőjében küldték a hullámsírba. "Tekintettel a (líbiai) haditengerészeti egységek szélesedő bevetésére, a NATO-nak nem volt más választása, mint az, hogy határozott lépéseket tegyen Líbia polgári lakossága és a NATO tengeri erőinek védelmében" - áll a brüsszeli NATO-központ bejelentésében, amelyet Russel Harding brit ellentengernagy, az atlanti szervezet líbiai műveleteinek helyettes irányítója adott ki.
2011.05.20. 07:20
 
 
Sportlövő Vk: Sidi negyedik összetettben
Sidi Péter a negyedik helyen végzett a férfi kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számban a Fort Benning-i olimpiai kvalifikációs sportlövő Világkupa-viadal csütörtöki napján. A tavaly nyáron - első magyarként - londoni kvótát szerzett Sidi az egyesült államokbeli verseny honlapja szerint 1175 körös teljesítménnyel ötödikként jutott be a nyolcas döntőbe, ahol 100,4-es sorozatot produkálva - a finálé második legjobbjaként - egy helyet előrelépett. Hétfőn női légpisztolyban, kedden a női puskások összetett versenyében, szerdán pedig női sportpisztolyban nem sikerült olimpiai indulási helyet szerezniük a magyar versenyzőknek.
2011.05.19. 21:40
 
 
Obama: Palesztina és Izrael határait az 1967-es vonalak mentén kell meghúzni
Izrael és Palesztina határainak az 1967-es vonalakra kell épülniük, amelyeket kölcsönösen elfogadott területcserék által módosítanak - jelentette ki csütörtökön az amerikai elnök. A washingtoni külügyminisztériumban hazája új közel-keleti stratégiájának alapjait ismertetve Barack Obama leszögezte, az izraeli-palesztin béke alapja az, hogy két nép számára két állam jöjjön létre, egy életképes Palesztina és egy biztonságban élő Izrael. "A demokratikus zsidó államról szóló álom nem válhat valóra tartós megszállás közepette" - szögezte le az elnök.
2011.05.19. 21:40
 
 
Hivatalosan vádat emeltek Dominique Strauss-Kahn ellen
Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lemondott vezérigazgatója ellen - közölte a New York-i ügyészség. A forma szerint eljárási okok miatt ellenezték, hogy a bankvezért óvadék ellenében szabadlábra helyezze a bíróság, de a New York-i ügyészség igazából attól tart, hogy a vádlott megszökik. Korábban egy másik bíróság már elutasította Strauss-Kahn hasonló kérelmét. A közgazdász hétfő óta vizsgálati fogságban van New York-ban. Az a vád ellene, hogy a szállodában, ahol megszállt szexre kényszerítette a szobalányt.
2011.05.19. 21:30
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265]  [1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292[1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

Audi I autóhitel I autópiac I benzinár I bioüzemanyag I BMW I Budapesti Luxusautó Show I Casco I cégautó I dízel Lexus I dugó I dugó-adó I dugódíj I Ferrari I Fiat I gépjárműadó I gyorshajtás I gyorshajtási bírságok I hibridautó I hiperszuper traffipax I ittas vezetés I Jaguar I kamionstop I kötelező biztosítás I közlekedésfejlesztés I KRESZ I McLaren I Mercedes-Benz I műszaki I objektív felelősség elve I Opel I parkolási bírság I regisztrációs adó I Renault I Saab I Suzuki I szmogriadó I tankolás I téli gumi I útdíjfizetési kötelezettség I útinfó I vezetéstechnika I zöldkártya

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista