2019. november 19., kedd - Erzsébet
Irodalom  Kiállítás  Fesztivál  Film  Hitel-lízing  Divat  Lakberendezés  Női napozó  Vásárlás  Autó
Témák ››  Állás-munka ››  munkanélküliség
127675 találat
 
Maratoni hangverseny: Bach összes orgonaműve Balatonbogláron
Maratoni orgonahangversenynek ad otthont június 17-én a balatonboglári római katolikus templom: a 15 órakor kezdődő és rövid szünetekkel másnap 16 óráig tartó koncerten az eddig ismert, mintegy 300 darabból álló Bach-életművet 12 orgonaművész és 40 tanítvány szólaltatja meg.
2011.06.11. 13:48
 
Semjén Zsolt a Magyar Polgári Párt képviselőivel találkozott Székelyudvarhelyen
A Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács vezetésével találkozott és folytatott megbeszélést aktuális kérdésekről Székelyudvarhelyen Semjén Zsolt.
2011.06.11. 13:47
 
Kormányhatározat rögzíti a MOL részvényvásárlás menetrendjét
Az Országgyűlés július 15-ig hagyhatja jóvá a Mol-részvények visszavásárlását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-vel azt is közölte: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter korábbi bejelentésének megfelelően a képviselők teljes egészében megismerhetik a visszavásárlásról szóló szerződést.
2011.06.11. 13:46
 
 
Múmiák testközelben
A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött négy múmiát, valamint az azokon nemrég elvégzett tudományos vizsgálatok eredményeit mutatja be a június 9-én nyíló, különleges kiállítás. A tárlat segít megismerni az egykor élt egyiptomiak hitvilágát, a mumifikálás technikáját, a korszak halotti művészetét, de az arcrekonstrukciónak köszönhetően a látogatók azt is megtudhatják: hogyan nézett ki a több ezer évvel ezelőtt elhunyt emberek egyike. A tárlathoz kapcsolódó 3 dimenziós film átfogó képet ad arról, hogyan és milyen módszerekkel vizsgálták a négy múmiát és milyen eredményeket értek el a kutatások során.
2011.06.11. 13:42
 
Múzeumok éjszakája - Programok Nógrád megyében
Éjszakai műszakban ismerhetik meg a látogatók a salgótarjáni Bányamúzeumot, a Nógrádi Történeti Múzeumban tárlatvezetést tartanak és színielőadásokat is bemutatnak, a balassagyarmati börtönbe pedig rabszállító autóval mehetnek az érdeklődők június 18-án, a múzeumok éjszakáján.
2011.06.11. 13:40
 
Már tíz kilométeres a kocsisor az M7-es Fejér megyei szakaszán
Már tíz kilométeres kocsisor alakult ki az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán a Balaton felé szombat délelőtt - közölte az Autópályakezelő Zrt. az MTI-vel.
2011.06.11. 13:39
 
Több ponton módosítanák a szociális ellátások igénybevételét
A családok által igénybe vehető pénzbeli ellátások összegének maximalizálását indítványozza a kormány a közfoglalkoztatással összefüggő törvénymódosítási javaslataiban, arra hivatkozva, hogy a szociális ellátórendszerben kapható támogatások ne ösztönözzenek a munkavégzés ellen. A Ház az előterjesztés elfogadásával felhatalmazhatja a települési önkormányzatokat, hogy a lakókörnyezet rendezettségéhez kössék az aktív korúak ellátására való jogosultságot.
2011.06.11. 13:37
 
Az önkormányzati tűzoltóságok állami kézbe vételét javasolja a kormány
A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok állami kézbe vételére tesz javaslatot a kormány a katasztrófavédelemhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló parlamenti előterjesztésében. A kabinet emellett egy iparbiztonsági hatóság felállítását, illetve katasztrófavédelmi bírság bevezetését is indítványozza.
2011.06.11. 13:36
 
 
Veszélyesebb a cracknál az új brazil drog, az oxi
Kokainmasszából, benzinből, kerozinból és oltatlan mészből készül a legújabb brazíliai drogkeverék, az oxi, amelynek fogyasztói szinte azonnal függővé válnak.
2011.06.11. 13:32
 
A Szegedi Szabadtéri Játékok első előadását 80 éve rendezték
Nyolcvan éve, 1931. június 13-án rendezték a Szegedi Szabadtéri Játékok első előadását, a budapesti Nemzeti Színház társulata Voinovich Géza Magyar Passió című művét adta elő Hevesi Sándor rendezésében
2011.06.11. 13:30
 
Szívgyógyász veszi meg a szívkórházat
Bruce Murphy Little Rock városában lakik és ott is dolgozik: az Arkansas Heart Hospital egyik vezetője. Amikor híre ment, hogy a kórházat többségi tulajdonosként vezető üzleti vállalkozás részvényeit eladni készül, az ott dolgozó szívgyógyászok hosszú tárgyalás után megvették a részvénycsomagot, és most maguk birtokolják és vezetik az egész gyógyintézetet.
2011.06.11. 13:28
 
Szanyi: kizárt a pártszakadás
Szanyi Tibor kizártnak tartja, hogy az MSZP jövő szombati kongresszusán, vagy azután pártszakadás történjen. A szocialista párt elnökségi tagja fenntartja véleményét, hogy az őszödi beszédet Gyurcsány Ferenc és köre szivárogtatta ki.
2011.06.11. 13:27
 
Szanyi fenntartja, hogy az őszödi beszédet Gyurcsány szivárogtatta ki
Szanyi Tibor kizártnak tartja, hogy az MSZP jövő szombati kongresszusán, vagy azután pártszakadás történjen. A szocialista párt elnökségi tagja fenntartja véleményét, hogy az őszödi beszédet Gyurcsány Ferenc és köre szivárogtatta ki. Azzal kapcsolatban, hogy a pártszakadás az MSZP programtanácsának legutóbbi ülésén is szóba került, Szanyi Tibor azt mondta: attól, hogy egy stratégiai kérdésekkel foglalkozó, döntően társadalomtudósokból álló testület ülésén különböző forgatókönyveket tárgyalnak meg, ez elég messze van a párttagság nagy részének véleményétől.
2011.06.11. 13:20
 
Több órás napsütés, 23-26 fok várható
Szombaton a Dunántúlon túlnyomóan napos idő lesz, csapadék nem valószínű. Keleten nagyrészt erősen felhős lesz az ég, csak késő délutántól szakadozik fel a felhőzet, elszórtan eső, zápor is előfordul. Vasárnap a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, néhol zápor kialakulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon és északkeleten megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 23, 26 fok között alakul.
2011.06.11. 13:20
 
 
A vidékfejlesztési miniszter távozását sürgeti az MSZP
Az MSZP szerint a magyar uniós elnökség végén távoznia kellene posztjáról Fazekas Sándornak, mivel az ellenzéki párt úgy látja: a vidékfejlesztési miniszter nem látta el megfelelően a feladatát a németországi hasmenésjárvány miatt az európai zöldségpiacot érő kár mérséklésével összefüggésben. Szanyi Tibor, a szocialisták elnökségi tagja szombaton a budapesti Lehel Csarnok előtt azt mondta: Fazekas Sándor annak ellenére "nem csinált semmit, menekült a feladat elől", hogy az uniós agrárminiszterek május végi debreceni informális tanácskozásán európai problémának minősítették a németországi élelmiszerbotrányt, Magyarország pedig az Európai Unió soros elnöke.
2011.06.11. 12:50
 
 
Feltűnőbb táncosok a kalandvágyó férfiak
A kalandvágyó férfiak a táncparketten is kifejezésre juttatják ezt a tulajdonságukat, és így különösen vonzóvá válnak a nők szemében. A Göttingeni Egyetem kutatói a Personality and Individual Differences című szaklapban mutatták be kutatási eredményeiket. A nők a táncmozdulatokból nyilvánvalóan következtetnek a férfiak bizonyos személyiségjegyeire, ez pedig jelentőséggel bír a partnerválasztás szempontjából - állapították meg a kutatók.
2011.06.11. 12:30
 
 
Audi-alapkőletétel júliusban?
Július elején teszik le Győrben az Audi új üzemének alapkövét - értesült a nyugathír.hu. A kiemelkedő jelentőségű fejlesztés mérföldkövének számító eseményre hivatalos Orbán Viktor is - írják meg nem nevezett forrásuk alapján, emlékeztetve arra, hogy a miniszterelnök tavaly szeptember 23-án, a Parlamentben Rupert Stadlerrel, az Audi AG igazgatótanácsának elnökével közösen jelentette be, hogy az autóipari vállalat 2013 végéig mintegy 900 millió eurót (252 miliárd forint) fektet a járműgyártás bővítésébe, és 1 800 új munkahelyet létesít Győrben.
2011.06.11. 12:30
 
Több ponton módosítanák a szociális ellátások igénybevételét
A családok által igénybe vehető pénzbeli ellátások összegének maximalizálását indítványozza a kormány a közfoglalkoztatással összefüggő törvénymódosítási javaslataiban, arra hivatkozva, hogy a szociális ellátórendszerben kapható támogatások ne ösztönözzenek a munkavégzés ellen. A Ház az előterjesztés elfogadásával felhatalmazhatja a települési önkormányzatokat, hogy a lakókörnyezet rendezettségéhez kössék az aktív korúak ellátására való jogosultságot.
2011.06.11. 12:00
 
 
Sérülés miatt meghiúsulhat Gera klubváltása
Brit lapértesülés szerint meghiúsulhat Gera Zoltán visszatérése a West Bromwich Albionhoz, a magyar válogatott labdarúgó térdszalagjában ugyanis részleges szakadásra bukkantak egy friss vizsgálat során. A Daily Mail úgy véli: a diagnózis könnyen azt jelentheti, hogy a lejáró szerződésű 32 éves támadó marad a Fulhamnél, ahol azonban nem lenne olyan rossz helyzete, mint a legutóbbi időszakban, a napokban kinevezett új vezetőedző, a holland Martin Jol ugyanis kész helyet szorítani neki a csapatban.
2011.06.11. 11:30
 
 
A brit királynő kitüntette Colin Firth-öt
Az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesítette születésnapja alkalmából II. Erzsébet brit királynő Colin Firth-öt: a brit színész, aki A király beszéde című filmben az uralkodó apját, a néhai VI. György királyt alakította, a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatában (CBE) részesül. Firth a királynő - szombaton ismertetett - idei születésnapi kitüntetési listájára került fel a szórakoztatóipar, az üzleti élet és a sport jeles képviselőinek társaságában.
2011.06.11. 11:20
 
Baleset miatt torlódnak az autók az M7-esen Balaton felé
Már tíz kilométeres kocsisor alakult ki az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán a Balaton felé szombat délelőtt - közölte az Autópályakezelő Zrt. A torlódás egy korábbi baleset miatt alakult ki, a helyszínelést azóta befejezték, két sáv járható, ennek ellenére nem sokkal 11 óra előtt még mindig több mint tíz kilométeren át araszolnak az autók az országhatár irányába. A 36-os kilométernél hat gépkocsi ütközött össze délelőtt, a balesetben nem sérült meg senki.
2011.06.11. 11:10
 
Kormányhatározat rögzíti a Mol részvényvásárlás menetrendjét
Az Országgyűlés július 15-ig hagyhatja jóvá a Mol-részvények visszavásárlását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel azt is közölte: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter korábbi bejelentésének megfelelően a képviselők teljes egészében megismerhetik a visszavásárlásról szóló szerződést. A kormány döntése alapján a kijelölt vevő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz. A kormány határozatában megerősítette, hogy támogatja a MOL 21,2 százalékos részesedésének állami megvásárlását. A nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, mint kijelölt vevőt bízhatja meg a részvénycsomag feletti tulajdonosi jogok gyakorlásával.
2011.06.11. 11:00
 
 
Kajak-kenu válogató: a kenu párosoknál újabb forduló következik
Férfi K-2 1000 m-en a Kökény Roland, Dombi Rudolf duó, C-2 1000 m-en a Sáfrán testvérek, női K-2 500 m-en pedig a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős nyerte szombaton a kajakosok és kenusok Eb- és vb-válogatójának második fordulóját Szegeden. A három szám közül egyedül a kenusoknál lesz szükség úgynevezett szétlövésre, pótválogatóra (az első körben győztes Széles Gábor, Nagy Péter egység ezúttal csak negyedik lett), Dombiék ugyanis második győzelmüket aratták, így immár biztos indulói a jövő hétvégi, belgrádi kontinensviadalnak és az augusztusi, szegedi MOL vb-nek.
2011.06.11. 11:00
 
 
Orbán: az adósság ellenség
Legyőzendő ellenségnek nevezte az államadósságot Orbán Viktor egy szombati osztrák napilapban megjelent interjúban. A miniszterelnök a legnagyobb példányszámú osztrák újságnak, a Kronen Zeitung című bulvárlapnak nyilatkozva kijelentette, örömmel tölti el, hogy míg egy éve Magyarországot még Görögország előtt emlegették a válsággal összefüggésben, de ma már nem "válságtéma" az ország. Az államadósságot ellenségnek kell tekinteni - jelentette ki. "Ha egy ellenséget nem győzünk le, akkor ő győz le minket" - fogalmazott.
2011.06.11. 10:50
 
Aknára futott egy busz Afganisztánban
Tizenöt afgán lakos meghalt szombaton, amikor az őket szállító busz aknára futott az ország déli részén lévő Kandahár tartományban - közölte a kabuli belügyminisztérium. Az áldozatok között nyolc gyerek és négy nő van. Kandahár tartomány a kabuli kormányzat ellen küzdő tálibok erőssége. S a házilagos készítésű aknák - az öngyilkos merényletek mellett - a tálibok egyik legfőbb harceszközének számítanak. A tálibok aknái számos katona halálát okozták az elmúlt években, de még több civil vesztette életét miattuk Afganisztánban.
2011.06.11. 10:50
 
 
Zarándokok százezrei vesznek részt a csíksomlyói búcsún
Zarándokok százezrei vonulnak az erdélyi Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, ahol a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepére, a csíksomlyói búcsúra kerül sor szombaton. Az első zarándokcsoportok már a péntek esti órákban megérkeztek Csíksomlyóra, de az emberek zöme szombaton reggel jött a Csíkszereda városhoz tartozó búcsúhelyre. Az idei csíksomlyói búcsún a szentmise szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök lesz. A minden évben pünkösd szombatján megtartott búcsú hagyománya már a XV. században kialakult.
2011.06.11. 10:30
 
Forgalomkorlátozás a 71-es főúton az alsóörsi motoros felvonulás miatt
Szombaton 12 és 14 óra között tartják az alsóörsi Harley Davidson fesztiválon a motorosok felvonulását, a menet miatt a 71-es főúton szakaszos útlezárásokra kell számítani, a járművek elhaladásának idejére a keresztező utakat lezárják. A felvonulás tervezett útvonala Alsóőrs - Csopak - Balatonfüred - Tihany - Aszófő - Balatonfüred - Csopak - Paloznak - Lovas - Felsőörs - Balatonalmádi - Alsóőrs. A motorosok rendőri felvezetéssel teszik meg az utat a Balaton északi partján.
2011.06.11. 09:30
 
ORFK: 167 közúti baleset történt az elmúlt 24 órában
A közutakon az elmúlt 24 órában összesen 167 közúti baleset történt, amelyek közül 46 járt személyi sérüléssel, az egyik balesetben egy ember meghalt - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombat kora reggeli összesítéséből. A balesetek közül 14 súlyos, 31 pedig könnyű sérüléssel járt, 121 esetben nem sérült meg senki, csak anyagi kár keletkezett. Az ORFK a közleményben figyelmeztet arra, hogy a hosszú hétvégén megélénkül a forgalom, a rendezvények és kirándulóhelyek, vizek, kiskertek környékén több gyalogosra, kerékpárosra, motorosra kell számítani.
2011.06.11. 09:30
 
NHL: otthon nyert a Vancouver és 3-2-re vezet
A 45. percben szerzett góllal nyert 1-0-ra a Vancuver Canucks a vendég Boston Bruins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén, és így már csak egyetlen siker választja el története első Stanley Kupa-diadalától. Döntő, 5. mérkőzés: Vancouver Canucks-Boston Bruins 1-0 (0-0, 0-0, 1-0). G: Lapierre (45.). Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Vancouver javára.
2011.06.11. 09:20
 
 
Népszabadság: pénzhiány miatt leállították a műtéteket a Péterfyben
Pénzhiány miatt leállították a tervezhető műtéteket a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórházban, szeptemberig csak a sürgős, életmentő beavatkozásokat végezhetik el az orvosok, így 150-160 beteg kezelése viszont biztosan hónapokkal halasztódik - írta a Népszabadság. Sásdi Antal megbízott főigazgató megerősítette, hogy a kórházhoz kinevezett önkormányzati biztossal egyetértésben leállították a tervezhető beavatkozásokat szeptemberig. Az intézmény nem vállalhat további fedezetlen számlákat, és körülbelül annyi pénze van, amiből a sürgősségi, illetve a daganatos betegek műtétjeire futja őszig.
2011.06.11. 09:20
 
 
Magyar Nemzet: rendvédelmi egészségügyi ellátórendszert szeretne a RÉF
Rendvédelmi egészségügyi ellátórendszert, szolgálati lakásokat, vonzó és nem utolsósorban garantált életpályát szeretnének a hivatásos munkavállalók - mondta a Magyar Nemzetnek Powell Pál, a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fóruma munkavállalói oldalának megbízott elnöke. A lapban megjelent interjúban Powell Pál elmondta: előrelépésnek tartja, hogy a korkedvezményes nyugdíjasok visszatérése a munkaerőpiacra önkéntes alapon történne, de elfogadhatatlan, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása azokat is érintse, akik a korkedvezmény szerzett jogának lehetősége mellett vállalták a szolgálatot. Mint mondta, az lenne méltányos, ha az új szabályozás csak az újonnan belépőkre vonatkozna.
2011.06.11. 09:20
 
 
Londoni tenisztorna: Nadal kiesett a negyeddöntőben
A világelső Rafael Nadal a negyeddöntőben búcsúzott a 700 ezer euró összdíjazású, londoni füvespályás férfi tenisztornán. A Roland Garroson múlt vasárnap hatodik diadalát aratott spanyol játékost a francia Jo-Wilfried Tsonga múlta felül pénteken három szettben. Nadal tavaly is a legjobb nyolc között esett ki a brit főváros viadalán. Eredmények: negyeddöntő: Tsonga (francia, 5.)-Nadal (spanyol, 1.) 6:7 (3-7), 6:4, 6:1, Roddick (amerikai, 3.)-Verdasco (spanyol, 7.) 6:2, 6:2.
2011.06.11. 09:10
 
Egy robbanás megölte a szomáli belügyminisztert, az unokahúga volt a tettes
Egy robbanás megölte a szomáliai belügyminisztert pénteken Mogadishuban. A kelet-afrikai ország biztonsági illetékesei közölték, hogy Abdishakur Sheikh Hassan otthonában következett be a detonáció, és már bizonyos, hogy öngyilkos merénylet történt. Adan Mohamed, a szomáliai biztonsági szolgálat főnöke közölte, hogy a merénylő a miniszter unokahúga volt. A testére erősített robbanószerkezetet hozta működésbe. A miniszter több testrészén súlyosan megsebesült, kórházba szállítása után halt meg. A merénylet idején vendégei voltak, akik közül néhányan megsebesültek.
2011.06.11. 09:10
 
 
Forma-1, Kanadai Nagydíj: Alonso a 2. edzés legjobbja
A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Ferrari) volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki második szabadedzésén. A címvédő és az idei pontversenyt is fölényesen vezető német Sebastian Vettel (Red Bull) - aki az első tréningen szerencsésen megúszta falnak csapódását - ezúttal a második, míg a brazil Felipe Massa (Ferrari) a harmadik lett.
2011.06.11. 09:10
 
 
Benyújtotta az NGM a devizahitelesek megsegítését célzó javaslatot
Benyújtotta a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlésnek pénteken. A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről címet viselő javaslat szerint a devizaalapú lakáshitellel rendelkező természetes személyek - az előzetes bejelentésnek megfelelően - 2011. december 31-ig írásban kezdeményezhetik a törlesztési árfolyam 36 hónapig, de legfeljebb 2014. december 31-ig történő rögzítését. A rögzített árfolyam a svájci frank esetén 180 HUF/CHF, euró esetén 250 HUF/EUR, japán jen esetén pedig 200 HUF/100 JPY.
2011.06.11. 09:00
 
Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest
Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon szombat reggel - közölte a MÁVINFORM. Peiper Károly sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a 10-15 perces késésekre várhatóan kilenc óráig, a baleseti helyszínelés végéig kell számítaniuk az utasoknak. A baleset Aszód és Tura között történt; a Miskolc felé tartó Rákóczi Intercity egy ismeretlen személyazonosságú személyt gázolt el, eddig tisztázatlan körülmények között. A szerelvények az érintett szakaszon jelenleg egy vágányon közlekedhetnek.
2011.06.11. 09:00
 
Visszafordult a Malév Rómába tartó járata
Visszafordult Budapestre a Malév Rómába tartó szombat reggeli járata 30 perccel a felszállást követően - közölte a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. az MTI-vel. Róna Márta, kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a gép azért fordult vissza technikai ellenőrzésre, mert az egyik magasságmérő műszer rendellenességet jelzett. A gép fedélzeten 82 utas tartózkodott, akik a jármű átvizsgálása után várhatóan rövid időn belül folytathatják útjukat.
2011.06.11. 09:00
 
 
Múzeumban állítják ki Shreket
A Te Papa Nemzeti Múzeumban állítják ki Shreket, a híres új-zélandi merinói juhot, amely a minap pusztult el. Shrekre 2004-ben találtak rá, miutrán 6 évvel azelőtt elbújt a birkanyírás elől, úgyhogy Új-Zéland leggyapjasabb juha lett. Amikor rátaláltak, mérete már háromszorosa volt egy rendes példánynak. Végül egy profi birkanyíró vette gondjaiba, és 27 kg-nyi birkaszőrtől szabadította meg - normál esetben egy juh átlagosan 4,5 kg gyapjút visel magán. A lenyírt gyapjút jótékony célra elárverezték, Shrek pedig a Cure Kids jótékonysági szervezet kabalájává vált.
2011.06.11. 09:00
 
 
Tarlós: 21 milliárd forint már megérkezett a BKV számlájára
A Bayerische Landesbank már át is utalt 21 milliárd forintot a BKV számlájára a metrószerelvények bankgaranciájának összegéből - közölte Tarlós István főpolgármester az MTI-vel. A városvezetés péntek délután jelentette be, hogy lehívhatja a BKV a metrókocsi-szerződés bankgaranciáját, miután a másodfokon eljáró versailles-i bíróság jogerősen elutasította a gyártó, a francia Alstom Transport kérelmét, így a Bayerische Landesbank és a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank teljesítheti fizetési kötelezettségét.
2011.06.10. 19:50
 
Egy robbanás megölte a szomáli belügyminisztert
Egy robbanás megölte a szomáliai belügyminisztert pénteken Mogadishuban. A kelet-afrikai ország biztonsági illetékesei közölték, hogy Abdishakur Sheikh Hassan otthonában történt a detonáció, és valószínű, hogy öngyilkos merénylet történt. Ezt a feltevést azonban még vizsgálják. Mindenesetre egy nő holttestét találták meg a házban, aki gyaníthatóan a merénylő lehetett. A miniszter sofőrje a Reuters brit hírügynökséggel korábban közölte, hogy egy lefátyolozott nőt látott besurranni a házba, majd ezt követően nagy erejű robbanás dörejét hallotta.
2011.06.10. 19:40
 
 
F1, Kanadai Nagydíj: Vettel falnak ütközött, Rosberg volt a leggyorsabb
A címvédő és az idei pontversenyt is fölényesen vezető német Sebastian Vettel (Red Bull) szerencsésen megúszta falnak csapódását a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, amelyen honfitársa, Nico Rosberg (Mercedes) volt a leggyorsabb. A 23 éves Vettel a kilencedik körében vesztette el uralmát az autója felett, és a montreali pálya legendás "bajnokok falának" ütközött. A kocsi alaposan összetört, a pilóta azonban sértetlenül szállt ki belőle, bár a gyakorlást - amely a baleset miatt hat percre félbeszakadt - nem folytathatta.
2011.06.10. 19:10
 
 
Törőcsik Mari kapja a Színházi Kritikusok Céhének első életműdíját
Törőcsik Mari, a nemzet színésze kapja elsőként azt az életműdíjat, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe alapított - jelentette be a szervezet elnökségi tagja a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) pénteken. Rádai Andrea a Pécsi Kulturális Központban elmondta: a díjkiosztót szeptember 25-én tartják a Magyar Színházban. A Színházi Kritikusok Céhének elnökségi tagja a céh döntését azzal magyarázta, azt szeretnék, hogy az elismerés díjkiosztó ünnepsége fontos esemény legyen, méltó a rangjához és a színház szellemiségéhez. Rádai Andrea hozzátette: azt, hogy a jövőben ki kapja meg a céh életműdíját, a mindenkori POSZT-on hozzák nyilvánosságra.
2011.06.10. 19:00
 
 
Az államfő aláírta a korhatár előtti nyugdíjakról szóló alkotmánymódosítást
Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken aláírta azt az Országgyűlés által hétfőn elfogadott alkotmánymódosítást, amely csökkenthetővé, illetve szociális ellátássá alakíthatóvá, valamint megszüntethetővé teszi az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátást. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye, az államfőt idézve a fenntartható nyugdíjrendszer irányába tett szükségszerű lépésnek nevezi a nyugellátást érintő alkotmánymódosítást.
2011.06.10. 18:30
 
Bambuszon és füvön élt a nepáli hegyekben elveszett japán turista
Csaknem két héten át bambuszon és füvön élt az a japán turista, aki egy rövid sétára indult szállodájából, de a hegyi ösvényt szem elől tévesztve 14 napig kóborolt a nepáli hegyekben, végül szerencsésen visszatért. A 49 éves nő május 25-én indult sétálni a Katmandutól 50 kilométerre északra, 4300 méteres magasságban található hegyi tó környékére. Elmondása szerint csupán 500 méterre távolodhatott el a hegyi ösvényről, amelyet aztán képtelen volt újra megtalálni. Mivel biztos volt abban, hogy hamarosan keresni fogják, két napig egy tapodtat sem mozdult, a harmadik napon végül úgy döntött, hogy egyedül próbál visszajutni a lakott területre vezető ösvényre.
2011.06.10. 18:10
 
 
Százezres tüntetés Jemen fővárosában
Közel százezren követelték pénteken a jemeni fővárosban a megsebesült elnök végleges távozását a hatalomból, és egy ideiglenes kormány megalakítását. Ez volt a legnagyobb tömegmegmozdulás azóta, hogy Ali Abdalláh Száleh egy hete súlyos sérülést szenvedett, és Szaúd-Arábiába vitték gyógykezelésre. A hívei azt híresztelik, hogy az elnök napokon belül visszatér, ami a harcok újbóli kirobbanásához vezethet. Szanaában jelenleg törékeny tűzszünet van érvényben. Tüntetések voltak más jemeni városokban is az elnök ellen.
2011.06.10. 18:00
 
Kajak-kenu válogató: Kozák és Vajda duplázott
Női K-1 500 m-en Kozák Danuta, férfi C-1 1000 m-en pedig Vajda Attila nyerte pénteken a kajakosok és kenusok válogatójának második fordulóját Szegeden, s mivel az első körben is ők bizonyultak a legjobbnak, újabb sikerükkel bekerültek a jövő heti, belgrádi Európa-bajnokságon és az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapatba.
2011.06.10. 17:50
 
BUX: -0,91 százalék záráskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,62 pontos, 0,91 százalékos csökkenéssel, 23.002,59 ponton zárt pénteken.
2011.06.10. 17:20
 
 
Tarlós: lehívhatja a BKV a bankgaranciát
Lehívhatja a BKV a metrókocsi-szerződés bankgaranciáját, miután a másodfokon eljáró versailles-i bíróság jogerősen így döntött - közölte Tarlós István főpolgármester és György István főpolgármester-helyettes péntek délután az MTI-vel. A másodfokon eljáró francia bíróság hatályon kívül helyezte a Nanterre-i Kereskedelmi Bíróság 2010. december 3-án hozott határozatának minden rendelkezését - olvasható a közleményben. Mint írták, a bíróság elutasította a gyártó, a francia Alstom Transport kérelmét, így a Bayerische Landesbank és a Credit Agricole Corporate and Investment Bank teljesítheti fizetési kötelezettségét a BKV Zrt.-vel szemben.
2011.06.10. 17:10
 
Az Országgyűlés előtt a Mol-részvények visszavásárlása
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Mol-részvények visszavásárlásával összefüggő költségvetési törvénymódosítást. A 2011. évi költségvetés módosításával a részesedés-vásárlás az államháztartási törvény szabályai szerint növeli a költségvetési hiányt, ezért módosítani szükséges a kiadási főösszeg és a hiány mértékét. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett javaslat szerint a központi költségvetés ez évi kiadási előirányzata 489,5 milliárd forinttal 14.337,2 milliárd forintra, a hiány pedig 1.184,3 milliárd forintra nő. A részesedés-vásárlás az államháztartási törvény szabályai szerint növeli a költségvetési hiányt, az Európai Unió statisztikai módszertana alapján azonban nem rontja a maastrichti hiánymutatót.
2011.06.10. 16:40
 
Parlament előtt a Mol-részvények visszavásárlása
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Mol-részvények visszavásárlásával összefüggő költségvetési törvénymódosítást. A 2011. évi költségvetés módosításával a részesedés-vásárlás az államháztartási törvény szabályai szerint növeli a költségvetési hiányt, ezért módosítani szükséges a kiadási főösszeg és a hiány mértékét. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett javaslat szerint a központi költségvetés ez évi kiadási előirányzata 489, 5 milliárd forinttal 14.337,2 milliárd forintra, a hiány pedig 1.184,3 milliárd forintra nő.
2011.06.10. 16:40
 
Első  Előző  [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]  [16]  [17]  [18]  [19]  [20]  [21]  [22]  [23]  [24]  [25]  [26]  [27]  [28]  [29]  [30]  [31]  [32]  [33]  [34]  [35]  [36]  [37]  [38]  [39]  [40]  [41]  [42]  [43]  [44]  [45]  [46]  [47]  [48]  [49]  [50]  [51]  [52]  [53]  [54]  [55]  [56]  [57]  [58]  [59]  [60]  [61]  [62]  [63]  [64]  [65]  [66]  [67]  [68]  [69]  [70]  [71]  [72]  [73]  [74]  [75]  [76]  [77]  [78]  [79]  [80]  [81]  [82]  [83]  [84]  [85]  [86]  [87]  [88]  [89]  [90]  [91]  [92]  [93]  [94]  [95]  [96]  [97]  [98]  [99]  [100]  [101]  [102]  [103]  [104]  [105]  [106]  [107]  [108]  [109]  [110]  [111]  [112]  [113]  [114]  [115]  [116]  [117]  [118]  [119]  [120]  [121]  [122]  [123]  [124]  [125]  [126]  [127]  [128]  [129]  [130]  [131]  [132]  [133]  [134]  [135]  [136]  [137]  [138]  [139]  [140]  [141]  [142]  [143]  [144]  [145]  [146]  [147]  [148]  [149]  [150]  [151]  [152]  [153]  [154]  [155]  [156]  [157]  [158]  [159]  [160]  [161]  [162]  [163]  [164]  [165]  [166]  [167]  [168]  [169]  [170]  [171]  [172]  [173]  [174]  [175]  [176]  [177]  [178]  [179]  [180]  [181]  [182]  [183]  [184]  [185]  [186]  [187]  [188]  [189]  [190]  [191]  [192]  [193]  [194]  [195]  [196]  [197]  [198]  [199]  [200]  [201]  [202]  [203]  [204]  [205]  [206]  [207]  [208]  [209]  [210]  [211]  [212]  [213]  [214]  [215]  [216]  [217]  [218]  [219]  [220]  [221]  [222]  [223]  [224]  [225]  [226]  [227]  [228]  [229]  [230]  [231]  [232]  [233]  [234]  [235]  [236]  [237]  [238]  [239]  [240]  [241]  [242]  [243]  [244]  [245]  [246]  [247]  [248]  [249]  [250]  [251]  [252]  [253]  [254]  [255]  [256]  [257]  [258]  [259]  [260]  [261]  [262]  [263]  [264]  [265]  [266]  [267]  [268]  [269]  [270]  [271]  [272]  [273]  [274]  [275]  [276]  [277]  [278]  [279]  [280]  [281]  [282]  [283]  [284]  [285]  [286]  [287]  [288]  [289]  [290]  [291]  [292]  [293]  [294]  [295]  [296]  [297]  [298]  [299]  [300]  [301]  [302]  [303]  [304]  [305]  [306]  [307]  [308]  [309]  [310]  [311]  [312]  [313]  [314]  [315]  [316]  [317]  [318]  [319]  [320]  [321]  [322]  [323]  [324]  [325]  [326]  [327]  [328]  [329]  [330]  [331]  [332]  [333]  [334]  [335]  [336]  [337]  [338]  [339]  [340]  [341]  [342]  [343]  [344]  [345]  [346]  [347]  [348]  [349]  [350]  [351]  [352]  [353]  [354]  [355]  [356]  [357]  [358]  [359]  [360]  [361]  [362]  [363]  [364]  [365]  [366]  [367]  [368]  [369]  [370]  [371]  [372]  [373]  [374]  [375]  [376]  [377]  [378]  [379]  [380]  [381]  [382]  [383]  [384]  [385]  [386]  [387]  [388]  [389]  [390]  [391]  [392]  [393]  [394]  [395]  [396]  [397]  [398]  [399]  [400]  [401]  [402]  [403]  [404]  [405]  [406]  [407]  [408]  [409]  [410]  [411]  [412]  [413]  [414]  [415]  [416]  [417]  [418]  [419]  [420]  [421]  [422]  [423]  [424]  [425]  [426]  [427]  [428]  [429]  [430]  [431]  [432]  [433]  [434]  [435]  [436]  [437]  [438]  [439]  [440]  [441]  [442]  [443]  [444]  [445]  [446]  [447]  [448]  [449]  [450]  [451]  [452]  [453]  [454]  [455]  [456]  [457]  [458]  [459]  [460]  [461]  [462]  [463]  [464]  [465]  [466]  [467]  [468]  [469]  [470]  [471]  [472]  [473]  [474]  [475]  [476]  [477]  [478]  [479]  [480]  [481]  [482]  [483]  [484]  [485]  [486]  [487]  [488]  [489]  [490]  [491]  [492]  [493]  [494]  [495]  [496]  [497]  [498]  [499]  [500]  [501]  [502]  [503]  [504]  [505]  [506]  [507]  [508]  [509]  [510]  [511]  [512]  [513]  [514]  [515]  [516]  [517]  [518]  [519]  [520]  [521]  [522]  [523]  [524]  [525]  [526]  [527]  [528]  [529]  [530]  [531]  [532]  [533]  [534]  [535]  [536]  [537]  [538]  [539]  [540]  [541]  [542]  [543]  [544]  [545]  [546]  [547]  [548]  [549]  [550]  [551]  [552]  [553]  [554]  [555]  [556]  [557]  [558]  [559]  [560]  [561]  [562]  [563]  [564]  [565]  [566]  [567]  [568]  [569]  [570]  [571]  [572]  [573]  [574]  [575]  [576]  [577]  [578]  [579]  [580]  [581]  [582]  [583]  [584]  [585]  [586]  [587]  [588]  [589]  [590]  [591]  [592]  [593]  [594]  [595]  [596]  [597]  [598]  [599]  [600]  [601]  [602]  [603]  [604]  [605]  [606]  [607]  [608]  [609]  [610]  [611]  [612]  [613]  [614]  [615]  [616]  [617]  [618]  [619]  [620]  [621]  [622]  [623]  [624]  [625]  [626]  [627]  [628]  [629]  [630]  [631]  [632]  [633]  [634]  [635]  [636]  [637]  [638]  [639]  [640]  [641]  [642]  [643]  [644]  [645]  [646]  [647]  [648]  [649]  [650]  [651]  [652]  [653]  [654]  [655]  [656]  [657]  [658]  [659]  [660]  [661]  [662]  [663]  [664]  [665]  [666]  [667]  [668]  [669]  [670]  [671]  [672]  [673]  [674]  [675]  [676]  [677]  [678]  [679]  [680]  [681]  [682]  [683]  [684]  [685]  [686]  [687]  [688]  [689]  [690]  [691]  [692]  [693]  [694]  [695]  [696]  [697]  [698]  [699]  [700]  [701]  [702]  [703]  [704]  [705]  [706]  [707]  [708]  [709]  [710]  [711]  [712]  [713]  [714]  [715]  [716]  [717]  [718]  [719]  [720]  [721]  [722]  [723]  [724]  [725]  [726]  [727]  [728]  [729]  [730]  [731]  [732]  [733]  [734]  [735]  [736]  [737]  [738]  [739]  [740]  [741]  [742]  [743]  [744]  [745]  [746]  [747]  [748]  [749]  [750]  [751]  [752]  [753]  [754]  [755]  [756]  [757]  [758]  [759]  [760]  [761]  [762]  [763]  [764]  [765]  [766]  [767]  [768]  [769]  [770]  [771]  [772]  [773]  [774]  [775]  [776]  [777]  [778]  [779]  [780]  [781]  [782]  [783]  [784]  [785]  [786]  [787]  [788]  [789]  [790]  [791]  [792]  [793]  [794]  [795]  [796]  [797]  [798]  [799]  [800]  [801]  [802]  [803]  [804]  [805]  [806]  [807]  [808]  [809]  [810]  [811]  [812]  [813]  [814]  [815]  [816]  [817]  [818]  [819]  [820]  [821]  [822]  [823]  [824]  [825]  [826]  [827]  [828]  [829]  [830]  [831]  [832]  [833]  [834]  [835]  [836]  [837]  [838]  [839]  [840]  [841]  [842]  [843]  [844]  [845]  [846]  [847]  [848]  [849]  [850]  [851]  [852]  [853]  [854]  [855]  [856]  [857]  [858]  [859]  [860]  [861]  [862]  [863]  [864]  [865]  [866]  [867]  [868]  [869]  [870]  [871]  [872]  [873]  [874]  [875]  [876]  [877]  [878]  [879]  [880]  [881]  [882]  [883]  [884]  [885]  [886]  [887]  [888]  [889]  [890]  [891]  [892]  [893]  [894]  [895]  [896]  [897]  [898]  [899]  [900]  [901]  [902]  [903]  [904]  [905]  [906]  [907]  [908]  [909]  [910]  [911]  [912]  [913]  [914]  [915]  [916]  [917]  [918]  [919]  [920]  [921]  [922]  [923]  [924]  [925]  [926]  [927]  [928]  [929]  [930]  [931]  [932]  [933]  [934]  [935]  [936]  [937]  [938]  [939]  [940]  [941]  [942]  [943]  [944]  [945]  [946]  [947]  [948]  [949]  [950]  [951]  [952]  [953]  [954]  [955]  [956]  [957]  [958]  [959]  [960]  [961]  [962]  [963]  [964]  [965]  [966]  [967]  [968]  [969]  [970]  [971]  [972]  [973]  [974]  [975]  [976]  [977]  [978]  [979]  [980]  [981]  [982]  [983]  [984]  [985]  [986]  [987]  [988]  [989]  [990]  [991]  [992]  [993]  [994]  [995]  [996]  [997]  [998]  [999]  [1000]  [1001]  [1002]  [1003]  [1004]  [1005]  [1006]  [1007]  [1008]  [1009]  [1010]  [1011]  [1012]  [1013]  [1014]  [1015]  [1016]  [1017]  [1018]  [1019]  [1020]  [1021]  [1022]  [1023]  [1024]  [1025]  [1026]  [1027]  [1028]  [1029]  [1030]  [1031]  [1032]  [1033]  [1034]  [1035]  [1036]  [1037]  [1038]  [1039]  [1040]  [1041]  [1042]  [1043]  [1044]  [1045]  [1046]  [1047]  [1048]  [1049]  [1050]  [1051]  [1052]  [1053]  [1054]  [1055]  [1056]  [1057]  [1058]  [1059]  [1060]  [1061]  [1062]  [1063]  [1064]  [1065]  [1066]  [1067]  [1068]  [1069]  [1070]  [1071]  [1072]  [1073]  [1074]  [1075]  [1076]  [1077]  [1078]  [1079]  [1080]  [1081]  [1082]  [1083]  [1084]  [1085]  [1086]  [1087]  [1088]  [1089]  [1090]  [1091]  [1092]  [1093]  [1094]  [1095]  [1096]  [1097]  [1098]  [1099]  [1100]  [1101]  [1102]  [1103]  [1104]  [1105]  [1106]  [1107]  [1108]  [1109]  [1110]  [1111]  [1112]  [1113]  [1114]  [1115]  [1116]  [1117]  [1118]  [1119]  [1120]  [1121]  [1122]  [1123]  [1124]  [1125]  [1126]  [1127]  [1128]  [1129]  [1130]  [1131]  [1132]  [1133]  [1134]  [1135]  [1136]  [1137]  [1138]  [1139]  [1140]  [1141]  [1142]  [1143]  [1144]  [1145]  [1146]  [1147]  [1148]  [1149]  [1150]  [1151]  [1152]  [1153]  [1154]  [1155]  [1156]  [1157]  [1158]  [1159]  [1160]  [1161]  [1162]  [1163]  [1164]  [1165]  [1166]  [1167]  [1168]  [1169]  [1170]  [1171]  [1172]  [1173]  [1174]  [1175]  [1176]  [1177]  [1178]  [1179]  [1180]  [1181]  [1182]  [1183]  [1184]  [1185]  [1186]  [1187]  [1188]  [1189]  [1190]  [1191]  [1192]  [1193]  [1194]  [1195]  [1196]  [1197]  [1198]  [1199]  [1200]  [1201]  [1202]  [1203]  [1204]  [1205]  [1206]  [1207]  [1208]  [1209]  [1210]  [1211]  [1212]  [1213]  [1214]  [1215]  [1216]  [1217]  [1218]  [1219]  [1220]  [1221]  [1222]  [1223]  [1224]  [1225]  [1226]  [1227]  [1228]  [1229]  [1230]  [1231]  [1232]  [1233]  [1234]  [1235]  [1236]  [1237]  [1238]  [1239]  [1240]  [1241]  [1242]  [1243]  [1244]  [1245]  [1246]  [1247]  [1248]  [1249]  [1250]  [1251]  [1252]  [1253]  [1254]  [1255]  [1256]  [1257]  [1258]  [1259]  [1260]  [1261]  [1262]  [1263]  [1264]  [1265[1266]  [1267]  [1268]  [1269]  [1270]  [1271]  [1272]  [1273]  [1274]  [1275]  [1276]  [1277]  [1278]  [1279]  [1280]  [1281]  [1282]  [1283]  [1284]  [1285]  [1286]  [1287]  [1288]  [1289]  [1290]  [1291]  [1292]  [1293]  [1294]  [1295]  [1296]  [1297]  [1298]  [1299]  [1300]  [1301]  [1302]  [1303]  [1304]  [1305]  [1306]  [1307]  [1308]  [1309]  [1310]  [1311]  [1312]  [1313]  [1314]  [1315]  [1316]  [1317]  [1318]  [1319]  [1320]  [1321]  [1322]  [1323]  [1324]  [1325]  [1326]  [1327]  [1328]  [1329]  [1330]  [1331]  [1332]  [1333]  [1334]  [1335]  [1336]  [1337]  [1338]  [1339]  [1340]  [1341]  [1342]  [1343]  [1344]  [1345]  [1346]  [1347]  [1348]  [1349]  [1350]  [1351]  [1352]  [1353]  [1354]  [1355]  [1356]  [1357]  [1358]  [1359]  [1360]  [1361]  [1362]  [1363]  [1364]  [1365]  [1366]  [1367]  [1368]  [1369]  [1370]  [1371]  [1372]  [1373]  [1374]  [1375]  [1376]  [1377]  [1378]  [1379]  [1380]  [1381]  [1382]  [1383]  [1384]  [1385]  [1386]  [1387]  [1388]  [1389]  [1390]  [1391]  [1392]  [1393]  [1394]  [1395]  [1396]  [1397]  [1398]  [1399]  [1400]  [1401]  [1402]  [1403]  [1404]  [1405]  [1406]  [1407]  [1408]  [1409]  [1410]  [1411]  [1412]  [1413]  [1414]  [1415]  [1416]  [1417]  [1418]  [1419]  [1420]  [1421]  [1422]  [1423]  [1424]  [1425]  [1426]  [1427]  [1428]  [1429]  [1430]  [1431]  [1432]  [1433]  [1434]  [1435]  [1436]  [1437]  [1438]  [1439]  [1440]  [1441]  [1442]  [1443]  [1444]  [1445]  [1446]  [1447]  [1448]  [1449]  [1450]  [1451]  [1452]  [1453]  [1454]  [1455]  [1456]  [1457]  [1458]  [1459]  [1460]  [1461]  [1462]  [1463]  [1464]  [1465]  [1466]  [1467]  [1468]  [1469]  [1470]  [1471]  [1472]  [1473]  [1474]  [1475]  [1476]  [1477]  [1478]  [1479]  [1480]  [1481]  [1482]  [1483]  [1484]  [1485]  [1486]  [1487]  [1488]  [1489]  [1490]  [1491]  [1492]  [1493]  [1494]  [1495]  [1496]  [1497]  [1498]  [1499]  [1500]  [1501]  [1502]  [1503]  [1504]  [1505]  [1506]  [1507]  [1508]  [1509]  [1510]  [1511]  [1512]  [1513]  [1514]  [1515]  [1516]  [1517]  [1518]  [1519]  [1520]  [1521]  [1522]  [1523]  [1524]  [1525]  [1526]  [1527]  [1528]  [1529]  [1530]  [1531]  [1532]  [1533]  [1534]  [1535]  [1536]  [1537]  [1538]  [1539]  [1540]  [1541]  [1542]  [1543]  [1544]  [1545]  [1546]  [1547]  [1548]  [1549]  [1550]  [1551]  [1552]  [1553]  [1554]  [1555]  [1556]  [1557]  [1558]  [1559]  [1560]  [1561]  [1562]  [1563]  [1564]  [1565]  [1566]  [1567]  [1568]  [1569]  [1570]  [1571]  [1572]  [1573]  [1574]  [1575]  [1576]  [1577]  [1578]  [1579]  [1580]  [1581]  [1582]  [1583]  [1584]  [1585]  [1586]  [1587]  [1588]  [1589]  [1590]  [1591]  [1592]  [1593]  [1594]  [1595]  [1596]  [1597]  [1598]  [1599]  [1600]  [1601]  [1602]  [1603]  [1604]  [1605]  [1606]  [1607]  [1608]  [1609]  [1610]  [1611]  [1612]  [1613]  [1614]  [1615]  [1616]  [1617]  [1618]  [1619]  [1620]  [1621]  [1622]  [1623]  [1624]  [1625]  [1626]  [1627]  [1628]  [1629]  [1630]  [1631]  [1632]  [1633]  [1634]  [1635]  [1636]  [1637]  [1638]  [1639]  [1640]  [1641]  [1642]  [1643]  [1644]  [1645]  [1646]  [1647]  [1648]  [1649]  [1650]  [1651]  [1652]  [1653]  [1654]  [1655]  [1656]  [1657]  [1658]  [1659]  [1660]  [1661]  [1662]  [1663]  [1664]  [1665]  [1666]  [1667]  [1668]  [1669]  [1670]  [1671]  [1672]  [1673]  [1674]  [1675]  [1676]  [1677]  [1678]  [1679]  [1680]  [1681]  [1682]  [1683]  [1684]  [1685]  [1686]  [1687]  [1688]  [1689]  [1690]  [1691]  [1692]  [1693]  [1694]  [1695]  [1696]  [1697]  [1698]  [1699]  [1700]  [1701]  [1702]  [1703]  [1704]  [1705]  [1706]  [1707]  [1708]  [1709]  [1710]  [1711]  [1712]  [1713]  [1714]  [1715]  [1716]  [1717]  [1718]  [1719]  [1720]  [1721]  [1722]  [1723]  [1724]  [1725]  [1726]  [1727]  [1728]  [1729]  [1730]  [1731]  [1732]  [1733]  [1734]  [1735]  [1736]  [1737]  [1738]  [1739]  [1740]  [1741]  [1742]  [1743]  [1744]  [1745]  [1746]  [1747]  [1748]  [1749]  [1750]  [1751]  [1752]  [1753]  [1754]  [1755]  [1756]  [1757]  [1758]  [1759]  [1760]  [1761]  [1762]  [1763]  [1764]  [1765]  [1766]  [1767]  [1768]  [1769]  [1770]  [1771]  [1772]  [1773]  [1774]  [1775]  [1776]  [1777]  [1778]  [1779]  [1780]  [1781]  [1782]  [1783]  [1784]  [1785]  [1786]  [1787]  [1788]  [1789]  [1790]  [1791]  [1792]  [1793]  [1794]  [1795]  [1796]  [1797]  [1798]  [1799]  [1800]  [1801]  [1802]  [1803]  [1804]  [1805]  [1806]  [1807]  [1808]  [1809]  [1810]  [1811]  [1812]  [1813]  [1814]  [1815]  [1816]  [1817]  [1818]  [1819]  [1820]  [1821]  [1822]  [1823]  [1824]  [1825]  [1826]  [1827]  [1828]  [1829]  [1830]  [1831]  [1832]  [1833]  [1834]  [1835]  [1836]  [1837]  [1838]  [1839]  [1840]  [1841]  [1842]  [1843]  [1844]  [1845]  [1846]  [1847]  [1848]  [1849]  [1850]  [1851]  [1852]  [1853]  [1854]  [1855]  [1856]  [1857]  [1858]  [1859]  [1860]  [1861]  [1862]  [1863]  [1864]  [1865]  [1866]  [1867]  [1868]  [1869]  [1870]  [1871]  [1872]  [1873]  [1874]  [1875]  [1876]  [1877]  [1878]  [1879]  [1880]  [1881]  [1882]  [1883]  [1884]  [1885]  [1886]  [1887]  [1888]  [1889]  [1890]  [1891]  [1892]  [1893]  [1894]  [1895]  [1896]  [1897]  [1898]  [1899]  [1900]  [1901]  [1902]  [1903]  [1904]  [1905]  [1906]  [1907]  [1908]  [1909]  [1910]  [1911]  [1912]  [1913]  [1914]  [1915]  [1916]  [1917]  [1918]  [1919]  [1920]  [1921]  [1922]  [1923]  [1924]  [1925]  [1926]  [1927]  [1928]  [1929]  [1930]  [1931]  [1932]  [1933]  [1934]  [1935]  [1936]  [1937]  [1938]  [1939]  [1940]  [1941]  [1942]  [1943]  [1944]  [1945]  [1946]  [1947]  [1948]  [1949]  [1950]  [1951]  [1952]  [1953]  [1954]  [1955]  [1956]  [1957]  [1958]  [1959]  [1960]  [1961]  [1962]  [1963]  [1964]  [1965]  [1966]  [1967]  [1968]  [1969]  [1970]  [1971]  [1972]  [1973]  [1974]  [1975]  [1976]  [1977]  [1978]  [1979]  [1980]  [1981]  [1982]  [1983]  [1984]  [1985]  [1986]  [1987]  [1988]  [1989]  [1990]  [1991]  [1992]  [1993]  [1994]  [1995]  [1996]  [1997]  [1998]  [1999]  [2000]  [2001]  [2002]  [2003]  [2004]  [2005]  [2006]  [2007]  [2008]  [2009]  [2010]  [2011]  [2012]  [2013]  [2014]  [2015]  [2016]  [2017]  [2018]  [2019]  [2020]  [2021]  [2022]  [2023]  [2024]  [2025]  [2026]  [2027]  [2028]  [2029]  [2030]  [2031]  [2032]  [2033]  [2034]  [2035]  [2036]  [2037]  [2038]  [2039]  [2040]  [2041]  [2042]  [2043]  [2044]  [2045]  [2046]  [2047]  [2048]  [2049]  [2050]  [2051]  [2052]  [2053]  [2054]  [2055]  [2056]  [2057]  [2058]  [2059]  [2060]  [2061]  [2062]  [2063]  [2064]  [2065]  [2066]  [2067]  [2068]  [2069]  [2070]  [2071]  [2072]  [2073]  [2074]  [2075]  [2076]  [2077]  [2078]  [2079]  [2080]  [2081]  [2082]  [2083]  [2084]  [2085]  [2086]  [2087]  [2088]  [2089]  [2090]  [2091]  [2092]  [2093]  [2094]  [2095]  [2096]  [2097]  [2098]  [2099]  [2100]  [2101]  [2102]  [2103]  [2104]  [2105]  [2106]  [2107]  [2108]  [2109]  [2110]  [2111]  [2112]  [2113]  [2114]  [2115]  [2116]  [2117]  [2118]  [2119]  [2120]  [2121]  [2122]  [2123]  [2124]  [2125]  [2126]  [2127]  [2128]  [2129]  [2130]  [2131]  [2132]  [2133]  [2134]  [2135]  [2136]  [2137]  [2138]  [2139]  [2140]  [2141]  [2142]  [2143]  [2144]  [2145]  [2146]  [2147]  [2148]  [2149]  [2150]  [2151]  [2152]  [2153]  [2154]  [2155]  [2156]  [2157]  [2158]  [2159]  [2160]  [2161]  [2162]  [2163]  [2164]  [2165]  [2166]  [2167]  [2168]  [2169]  [2170]  [2171]  [2172]  [2173]  [2174]  [2175]  [2176]  [2177]  [2178]  [2179]  [2180]  [2181]  [2182]  [2183]  [2184]  [2185]  [2186]  [2187]  [2188]  [2189]  [2190]  [2191]  [2192]  [2193]  [2194]  [2195]  [2196]  [2197]  [2198]  [2199]  [2200]  [2201]  [2202]  [2203]  [2204]  [2205]  [2206]  [2207]  [2208]  [2209]  [2210]  [2211]  [2212]  [2213]  [2214]  [2215]  [2216]  [2217]  [2218]  [2219]  [2220]  [2221]  [2222]  [2223]  [2224]  [2225]  [2226]  [2227]  [2228]  [2229]  [2230]  [2231]  [2232]  [2233]  [2234]  [2235]  [2236]  [2237]  [2238]  [2239]  [2240]  [2241]  [2242]  [2243]  [2244]  [2245]  [2246]  [2247]  [2248]  [2249]  [2250]  [2251]  [2252]  [2253]  [2254]  [2255]  [2256]  [2257]  [2258]  [2259]  [2260]  [2261]  [2262]  [2263]  [2264]  [2265]  [2266]  [2267]  [2268]  [2269]  [2270]  [2271]  [2272]  [2273]  [2274]  [2275]  [2276]  [2277]  [2278]  [2279]  [2280]  [2281]  [2282]  [2283]  [2284]  [2285]  [2286]  [2287]  [2288]  [2289]  [2290]  [2291]  [2292]  [2293]  [2294]  [2295]  [2296]  [2297]  [2298]  [2299]  [2300]  [2301]  [2302]  [2303]  [2304]  [2305]  [2306]  [2307]  [2308]  [2309]  [2310]  [2311]  [2312]  [2313]  [2314]  [2315]  [2316]  [2317]  [2318]  [2319]  [2320]  [2321]  [2322]  [2323]  [2324]  [2325]  [2326]  [2327]  [2328]  [2329]  [2330]  [2331]  [2332]  [2333]  [2334]  [2335]  [2336]  [2337]  [2338]  [2339]  [2340]  [2341]  [2342]  [2343]  [2344]  [2345]  [2346]  [2347]  [2348]  [2349]  [2350]  [2351]  [2352]  [2353]  [2354]  [2355]  [2356]  [2357]  [2358]  [2359]  [2360]  [2361]  [2362]  [2363]  [2364]  [2365]  [2366]  [2367]  [2368]  [2369]  [2370]  [2371]  [2372]  [2373]  [2374]  [2375]  [2376]  [2377]  [2378]  [2379]  [2380]  [2381]  [2382]  [2383]  [2384]  [2385]  [2386]  [2387]  [2388]  [2389]  [2390]  [2391]  [2392]  [2393]  [2394]  [2395]  [2396]  [2397]  [2398]  [2399]  [2400]  [2401]  [2402]  [2403]  [2404]  [2405]  [2406]  [2407]  [2408]  [2409]  [2410]  [2411]  [2412]  [2413]  [2414]  [2415]  [2416]  [2417]  [2418]  [2419]  [2420]  [2421]  [2422]  [2423]  [2424]  [2425]  [2426]  [2427]  [2428]  [2429]  [2430]  [2431]  [2432]  [2433]  [2434]  [2435]  [2436]  [2437]  [2438]  [2439]  [2440]  [2441]  [2442]  [2443]  [2444]  [2445]  [2446]  [2447]  [2448]  [2449]  [2450]  [2451]  [2452]  [2453]  [2454]  [2455]  [2456]  [2457]  [2458]  [2459]  [2460]  [2461]  [2462]  [2463]  [2464]  [2465]  [2466]  [2467]  [2468]  [2469]  [2470]  [2471]  [2472]  [2473]  [2474]  [2475]  [2476]  [2477]  [2478]  [2479]  [2480]  [2481]  [2482]  [2483]  [2484]  [2485]  [2486]  [2487]  [2488]  [2489]  [2490]  [2491]  [2492]  [2493]  [2494]  [2495]  [2496]  [2497]  [2498]  [2499]  [2500]  [2501]  [2502]  [2503]  [2504]  [2505]  [2506]  [2507]  [2508]  [2509]  [2510]  [2511]  [2512]  [2513]  [2514]  [2515]  [2516]  [2517]  [2518]  [2519]  [2520]  [2521]  [2522]  [2523]  [2524]  [2525]  [2526]  [2527]  [2528]  [2529]  [2530]  [2531]  [2532]  [2533]  [2534]  [2535]  [2536]  [2537]  [2538]  [2539]  [2540]  [2541]  [2542]  [2543]  [2544]  [2545]  [2546]  [2547]  [2548]  [2549]  [2550]  [2551]  [2552]  [2553]  [2554Következő  Utolsó

állásközvetítés I béren kívüli juttatás I családbarát munkahely I diákmunka I feketemunka I gyerekmunka I Hankook I Jabil I keresett szakmák I külföldi munka I Legjobb Főnök I legjobb munkahelyek I megbízási jogviszony I modell munka I munkahelyi stressz I munkajog I munkanélküli I munkanélküliség I munkát keres I munkavédelem I munkaviszony I nyugdíjas munka I pályakezdő I távmunka I új munkahely

Állás-munka I Autó-motor I Bank I Betegség I Bulvár I Egészségügy I Életmód I Ezotéria I Gazdaság I Környezetvédelem I Kultúra I Oktatás I Politika

 
 
 
TOVÁBBI OLDALAINK
 
Női napozó  I  AlföldPláza  I  Napi hírkereső  I  Lakáskínálat  I  Citromlap  I  Alföldautó  I  Divatláz
 
 
ROVATOK
 
Itthon  I  Nagyvilág  I  Gazdaság  I  Sport  I  Bulvár  I  Életmód  I  Kultúra  I  Film  I  Kiállítás  I  Tudomány
 
 
AJÁNLOTT
 
PARTNEREINK
 
 
SZOLGÁLTATÁSOK
 
Vásárlás
2008-2018 Comeon - Minden jog fenntartva.  I  Felhasználási feltételek és jogok  I  Kapcsolat  I  Médiaajánlat  I  Témalista