A pozitív gondolkodás egyeseket szomorúbbá tesz

Olyan pozitív állítások ismételgetése után, mint "szerethető vagyok" és "sikerülni fog", az emberek egy része inkább rosszabbul érzi magát, semmint növekedne önértékelése - közölték kanadai kutatók. Legalább 1952 óta - amikor a Pozitív gondolkodás ereje című, Norman Vincent Peale által írt könyv megjelent - a médiában azt tanácsolják az embereknek, hogy kedvező dolgokat mondogassanak maguknak - emlékeztetnek tanulmányukban kanadai pszichológusok. A szakemberek kutatási tapasztalata azonban mást mutat: az emberek egy részénél nem válik be az a módszer; akik már addig is alulértékelték magukat, még rosszabbul lesznek a pozitív kijelentések ismételgetésétől.

Joanne Wood és John Lee, a Waterloo Egyetem, valamint Elaine Perunovic, a New Brunswick Egyetem kutatói gyenge és erős önértékelésű embereket vizsgáltak. Megkérték őket, hogy bizonyos pozitív kijelentéseket mondogassanak sokszor maguknak. Lelki állapotukat, önbecsülésüket kérdőíves teszttel mérték fel előtte és utána is. A pszichológusok úgy találták, hogy az alacsony önértékelésű emberek még rosszabb lelki állapotba kerültek a pozitívnak vélt feladat után, mint amilyenben előtte voltak. "Az történhet, hogy amikor egy alacsony önértékelésű ember pozitív dolgokat ismételget magának, valójában az ellenkezőjét gondolja, és ezek az ellentétes gondolatok elfedik a pozitív állítást" - mondta Wood. Ilyen lehet például, ha valaki azt mantrázza magának, hogy "szerethető vagyok", ám elméje rögtön hozzáfűzi: "nem mindig vagyok szerethető" vagy "így nem vagyok szerethető". A pozitív gondolkodás hatékonynak tűnik szélesebb körű terápiás program keretében, önmagában és egyénileg alkalmazva azonban a fordított hatást érheti el - hangsúlyozta Wood, hozzátéve, hogy az öngyógyításra felszólító könyveknek, magazinoknak, show-műsoroknak nem kellene azt az üzenetet közvetíteniük az embereknek, hogy pusztán a pozitív kijelentések mantrázása javítja önbecsülésüket. "Frusztrálja az embereket, amikor kipróbálják, és náluk nem működik" - figyelmeztet Wood.