Megszűnhet a munkanélküliség Békésben, ha még többen elhagyják a megyét

Menekülnek a munkanélküliek és a diákok Békés megyéből. A megyében a lakosságszám csökkenése 1990 óta folyamatos. Az aktivitási és foglalkoztatási arányok az országos és a régiós helyzetnél is kedvezőtlenebbek, a foglalkoztatási arány 2010 óta tartó emelkedése ellenére.

A statisztikák szerint folyamatosan csökken a munkanélküliség Békés megyében, azonban ebben minimális szerepe van az új munkahelyeknek, sőt az elvándorlás javítja a munkanélküliségi rátát.
A megyében 2014. január 1-jén 355 199 ember élt, csaknem négyezerrel kevesebb az egy évnél korábbinál. 2014-ben tovább csökkent a lakosságszám, ráadásul nagyobb mértékben, mint az előző években. A 2015-ös adatok még nem nyilvánosak, de várhatóan ez a tendencia nem fordult meg, mivel 1990 óta a lakosságszám csökkenése folyamatos és egyre nagyobb mértékű.
A statisztika azonban nem számol azokkal a lakosokkal, akik a rendszer szerint még a megyében vannak bejelentkezve állandó lakcímre, de a megyén kívül vagy külföldön tartózkodnak. A KSH a külföldön munkát vállalókat is hazai munkavállalóként tartja nyilván. Az előzetes adatok szerint az élveszületések és a halálozások száma is emelkedett a megyében az előző időszakhoz képest. A születés és halálozás egyenlegeként kialakult csaknem kétezres szám is bizonyíték arra, hogy nem a halálozások miatt csökken ilyen drasztikusan a népességszám. Hiába nő évről évre a közfoglalkoztatottak száma, a munkanélküliek többsége megélhetés hiányában kényszerül elhagyni a megyét. Ezt bizonyítja az is, hogy a munkanélküliek száma hiába csökkent, annak mértéke az előző évhez képest többnyire megegyezik a megyét elhagyók számával.