Index - Tarlós: akkor lesz biztosított a tömegközlekedés, ha az állam átveszi az agglomerációs járatok finanszírozását

Tarlós István szerint akkor tudják biztosítani a budapesti tömegközlekedést, ha az állam átveszi az agglomerációs járatok finanszírozását. A főpolgármester erről az Indexek adott interjújában beszélt.

A hírportálon szerdán megjelent írás szerint Tarlós István a járatok átvételéről azt mondta: ha ez nem történik meg, nem lesz megállapodás. "Ebben nem tudok és nem is akarok engedni. Ezt egyébként beígérte a miniszterelnök" - tette hozzá.
A főpolgármester hozzátette: a kormányfő a HÉV-vonalakat is említette, hogy átveszik - nyilván erről a fővárosi közgyűlésnek kell majd dönteni, ha ez hivatalos lesz.
Elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal egy megállapodást, amit a tárca nem teljesített, "2015-ben egy fillért sem adott az agglomerációs közlekedésre". A BKK a múlt héten elküldte a felszólító levelet, hogy fizessenek, és ha 15 napon belül nem teszik, felmondjuk a szerződést - hangsúlyozta a főpolgármester.
Tarlós István kijelentette: "a fővárosi tömegközlekedés kérdésében én már a miniszterelnöknek se tudok engedni, nem értek egyet az ezzel kapcsolatos álláspontjával." Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a finanszírozásról megállapodás, azt válaszolta, "nem tudom eldönteni sem én, sem más, hogy a miniszterelnök mikor tárgyal valamiről, és mikor nem".
Orbán Viktor kormányfővel legutóbb, decemberben folytatott tárgyalásról is kérdezték Tarlós Istvánt, aki elmondta, hogy a miniszterelnökkel való beszélgetés valóban kevesebb eredményt hozott, mint gondolta volna. "Ennél is nagyobb csalódás volt számomra főleg emberileg. Mert mindent a politikában sem lehet" - fogalmazott a főpolgármester hozzátéve, "az szövetségesek között méltatlan magatartás", ahogy az új - a közösségi közlekedés finanszírozásáról is szóló - "salátatörvényt" megszavazták.